múlt címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: ércből
Védett: kérdeztétek s én felelek ismét
Védett: kálcsör for dö víkend, dábül szájz! (szorri for miszing it!)
szép zöld kerületem
54
Mint 444 támogatónak, vasárnap jött a link, hétfőn este néztük. Én csak részleteit tudtam a teljes történetnek. Pedig G. volt Véresmajor sétán Csonka Laurával. Pedig én hetente kétszer elmegyek a Németvölgyi út 5. előtt, és tudom, ide vette be magát 45-ben Kun páter. Pedig a férjem nemhivatalos építészeti tanácsadója volt Pokorninak, sok más mellett ő mondta meg azt is, hogy milyen színű volt eredetileg az a sarokház, és kevertette ki a felújításkor a festéket, ahol ez a karmos madár vicsorog. És pedig zsidó volt. És pedig itt élek, és olvastam Zoltán Gábort.
De nem ismertem az emlékmű történetét, Pokorni akkori szerepét, nyilatkozatait, a főváros és a kerület küzdelmeit. Egyáltalán, azt az időszakot, amikor még így és ilyen emberek érveltek, vonultak, ez volt a közélet, a hangnem. És amikor 2008 júniusában odagyűlt a sok újnyilas féreg zsidózni, én nem figyeltem, mert egy éhen halni akaró csecsemővel küszködtem szűk másfél kilméterre onnan, a szüleim házában. És ahogy Novák Előd vigyorog!
Kedd este lett nyilvános, kérték, előtte ne osszuk, de most megy a premier:
Elviselhetetlen, szívedig hatol, soha nem feleded. Kedves Tudodki, mielőtt elindulsz idei kitörés napi túrára, gondold meg, kikkel vonulsz. (Én ezért nem bírtam tovább. Nem az “elektromos autó” miatt, ostoba libák.)
Sírós alkatokkal, felkészületlenekkel, gyerekekkel ne nézzétek. Én nem tudtam aludni utána.
huffnágel kigolyózása a goldenblogról
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 3.
A Zsarnai-ügy. Ami miatt úgy dühöngtek. Huffnágel Pistaaa, ne sírj, itt egy zsepi!
Mindez 2014 novemberében történt, és pompás történet, büszke vagyok rá.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy blogverseny. Egy eleinte szakmainak tűnő, később minősíthetetlenül igazságtalanná és erőszakos marketinggé váló médiaesemény, a Goldenblog, amelyet a Hvg.hu szervezett. 2014-ben már semmi súlya, tétje, értéke nem volt, azóta meg is szűnt. Én, sajnos, már a leszállóágában indultam, 2013-ban, és negyedik lettem akkor a közönségszavazatok alapján.
De elegem is lett a szavazatokért való kuncsorgásból, ami csak a szervező logóját futtatta. Nem indultam már 2014-ben (és más versenyen sem).
Ezért volt meglepő, hogy jövök haza Milánóból, ott töltöttem pár napot:
Na, jött erre is beszólás. Hogy nem szégyellik? Sokkal drágább volt egyébként!
De a fő sztori: egy férfi, antifeminista, keresztény és elvált, és hullaszerelmes lett belém, gyémánt ő is, figyeljétek, “nem teszem szóvá a hibáidat” és “kutlúráltabban” viselkedik (miért, előtte hogy?:
… ez a férfi írta (szintén kommentben és nyilvánosan!), hogy rám szavazott, és őrlődik, mert nem Huffnágelre. Mondom, hol szavaztál rám, te? Mondja, a Goldenblogon.
Így derült ki, hogy Huffnágel, Kispéter István, aki egy állcsont nélkül született, agresszív anyától megnyomorított, nőgyűlölő recskabajnok blogger:
You do your life – a Goldenblog után Pistának durva idegösszeomlása lett, törölte a blogját, és azóta csak harmatgyenge próbálkozásai vannak (hashtagekben szúr).
Tehát az derült ki, hogy Huffnágel, aki már korábban sem fért meg tőlem a neten, illetve veszélyesnek tartott a “férfijogokra”, az előző hetekben angolul és hazudozva-gyűlölködve, kegyeletsértve kampányolt ellenem: azzal vádolt, hogy én, a fő magyarországi feminista megöltem a férjem. Mi volt a célja? Közönségszavazatok, a rangsorban elém kerülni. Egy versenyben, amelyen nem indultam.
Ha hihetünk a számoknak, akkor a mai napon (2014. november 6-án) majdnem annyi szavazatot kapott a Huffnágel Életmód magazin a HVG.HU Goldenblog versenyén, mint az eddig eltelt két hétben öszesen. A nap végére így hat helyezést javítva a kezdeti 10. helyről végül a 4. helyet szerezte meg blogunk. Büszkén jelentjük, hogy a szavazatok 5.5%-át birtokolva átléptük a “parlamenti küszöböt”!
Nem gondoljuk azt, hogy ebben a meglepő eredményben bármiképp is közrejátszhatott az, hogy a tavalyi negyedik helyezett Csakazolvassa blogon hétfőn megjelent egy bejegyzés, amit mi ihlettünk Ebből a hisztiből nagy mulatságunkra az derült ki, hogy a szerzőt annyira megviselte az, hogy a Huffnágel Életmód magazin nagyobb a rajongótáborral rendelekezik, mint az ö kis naftalin és macskahúgyszagú blogja, hogy elkeseredésében töröltette nevezését a versenyből. Mi ugyan Huffnágel vs Feminfo Deathmatch-et hirdettünk az indulásnál, de miután őket már az első kanyarban szem előtt vesztettük, kapóra jött egy másik ismert femináci hazugsággyár megalázása. Évá néninek további kellemes öregedést kívánunk, és reméljük, hogy sikerül majd további ráncok, szakralábak és ősz hajszálak nélkül túllendülni ezen az épp aktuális traumáján is. Írjon!!!
Egy poszt címe Huffnágeltől:
Hogyan verjük el csajunkat, feleségünket, és ússzuk meg feljelentés nélkül? – Így gondozd az asszonyodat
“ez csak vicc, nincs humorod!”
Én akkor úgy voltam NYOLCADIK több százból, hogy nem is tudtam, a mezőnyben vagyok, tehát senkit kampányolásra nem kérhettem. Írtam nekik, hogy idén én a felhívással sem találkoztam, eszemben sem volt indulni. Valószínűleg versenybe tették az előző évieket, vagy másvalaki nevezett engem, én nem tudom, de micsoda dolog ez, hogy nem én döntöm el, a listán akarok-e lenni? Mire is kivettek a szavazásból.
Így kampányolt Huff, és itt látszik a korábbi állás is:
“Így néz ki egy csaló femináci.”
Ez a valóságnak igen kreatív értelmezése, különösen a később történtek fényében. Arra nem mondott semmit a szerencsétlenje.
És erről a csávóról írja Zoltán, a rajongó, hogy nem akarja elveszíteni a bizalmát!
Azt is írtam a Hvg-nek, hogy Huffnágel erőszakosan kampányol, sérti a blogverseny szabályait, a blogja gyűlöletbeszéd.
Mellékszál: ez az ügy kellett volna az akkor friss Gumiszobának. Angéla így tervezett befutni, habot verni nagy ellenállóként a nőgyűlölet ellen. Ez ijesztő: maguknak akarták a zaklatott státuszt, a harcot. Kérte, tartsam távol magam a kampányától, pedig neki semmi köze nem volt az egészhez, Huffnágel engem és csak engem alázott:
“jelenség”… “ügy”
Láttam, hogy ez csakis könyöklés a figyelemért, Angéla magának kaparja a gesztenyét, engem el akar tüntetni, és elő akarja írni bülbülszavakkal, mi legyen a taktika, és miről írhatok. (Közben bőszen lopta az írásaimat, és hergelte ellenem a régi olvasóimat.)
Én a figyelemre nem szorultam rá, mert tudok írni és érdekes témáim vannak. Nem is vitatkoztam Angélával, kínos volt a nő. Ezzel szemben egy kis mókát eszeltem ki Huffnágel ellen, mert hiába írt több rangos feminista tiltakozó is, a Hvg csak nem paterolta ki a mezőnyből. Ekkor én már nem voltam a listán, mert a kérésemre töröltek.
Megnéztem, ki áll Huffnágel mögött a listán a folyamatosan frissülő táblázatban. Zsarnai Beáta volt eggyel mögötte: egy csöpögős, üzleties írócska, akkor még csak giccsblogger. De sőt, most mondjátok meg, van ilyen sztori? Nincs ilyen sztori.
Később:
Írtam egy viccposztot a kismamablogokról. Nem Beátáról. Csak az olvassa!
Ma csak ennyi, nem kenyerem a szószaporítás. Legyen szép napotok nektek is – vagy ha később olvassátok: szép estétek, éjszakátok! És ne felejtsetek el így a véghajrában Barátnőm, Zsarnai Beáta blogjára szavazni a Goldenblogon, ezen a rangos megmérettetésen, ahol megannyi minőségi tartalom vetélkedik becsületes küzdelemben egymással, a Sikerért, a végső győzelemért – igazi női erőt jelenít meg! A Pszichológia kategóriában találjátok (link)
Ami történt, de órákon belül:
A Beauty with Plus = Szkiba Zsuzsa, Bouvet pedig a férj mozgássérültségéből terméket kovácsoló Petra, szóval csupa giccs
Ekkor update-eltem a biztonságos posztot. Egy IP-ről egyébként egyszer lehetett szavazni, ezért is meglepő, ami történt. Nem kellett túltolni, nem írtam ki direkten, hogy szavazzanak:
Update: igazából most már a Leszbikus blog – mindent a másságról is tetszik nagyon! Sőt, megmondom őszintén, sokkal inkább.
És lám, a Leszbikus blog is megelőzte Kispöcs Pistát! A szavazás utolsó napjaiban már nem kevés kattintás kellett a százalékok módosításához.
Hat hellyel nyomtuk le a Pistát, a tizedikre.
Én jól szórakoztam végig. És aki értette, az is. A fricskám meghekkelte a bohóc szavazást, a végére kinyomta Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél), egy érdektelen giccsbloggerrel, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a közönségdíjat. Ő is örült. Végül a Hvg.hu főszerkesztőjéhez, Neizer Anitához is eljutott a nőgyűlölő gyökér híre: tőlem írásban bocsánatot kértek, és kibaszták Huffnágelt. Ez neki a kezdeti negyedik hely után nagy pofon lehetett – mert ő lihegett a sikerért.
És így mentegették Pistát. Az én gyalázásom, a férjem emlegetése, a hazugságok, hogy én könyökölnék a Goldenblogon, az nem ütötte meg az erkölcsi érzékenységüket. De ez, amit én REAGÁLTAM…! Hát persze, hogy utáltok. Hiszen ilyenek vagytok. Agresszívak, irigyek, nőmegkérdőjelezős, és amikor aláztok, de én nem húzódom vissza hüppögve, hanem visszavágok, teljesen törvényes módon egyébként, akkor én leszek a gonosz! Micsoda erkölcs. Csak legalább ne oktatnátok ki!
Vicces az a rész, amelyből kiderül, hogy mi teszi a közszereplőt (egy férfihangon idomított, uszított, fiatal lúzer szerint az a közszereplő, akinek ő már hallotta a nevét.)
És hogy a Huffnágel blogon mik voltak rólam:
Goldenblog versenykiírás:
És Huffnágelnél miket írtak rólam! Nyílt fenyegetés.
*
A lovagias Férfiak Lapja újságíró, a fenti rajongó Zoli, akitől megtudtam, hogy versenyben vagyok, még írt egy cikket. Védjen meg téged a Toplak Zoli! Én azt kértem, ha annyira odavan értem, engem hagyjon békén, ne nekem magyarázzon, hanem a fiúknak: tiltakozzon a hajsza ellen. Erre írt egy egyrészt-másrészt cikket a személyes adataimmal, leereszkedően, és főleg Pista mentegetésével. Nekik az isteni igazságszolgáltatás, kamion stb. meg se rebbentette a szempillájukat, de az én szavazáshekkelő poénom maga az apokalipszis, gonosz, romlott, aljas… 
Milyen legyek neked? Úrinő? Szexi vadmacska? Ő szeret bízni, és “kicsi az esélye”:
*
Én azt gondolom, Huffnágelnek (vagy a körének) lett a bosszúja az, hogy nem sokkal később Angélát, aki egy falusi iskolában volt tanítónő, bepanaszolta a blogja (Gumiszoba) miatt a KLIKnél, tehát az iskolafenntartónál úgy, hogy az űrlapra az én nevemet és e-mail címemet írta be (erről is van képernyőfotóm). Ez jól jött Angélának: rögtön áldozat lett, velem mindörökre végzett (addig ugyanis lekötelezve érezte magát, példaképnek tartott, még korábban pénzeket kért és kapott tőlem). Az ostoba libák ölelgették, lehetett végre engem nyíltan gyűlölni és megfordítani a történetet. Pedig nem én ártottam neki, sőt, és nem ő a hősnő.
El lehetett törölni a tényt, hogy a gumiszobás “bulis női hang”, “feminizmus” innen volt lelopva.
Én Gumiszobát nem jelentettem fel, még a gyalázkodásai után sem.
A történet fontos tanulsága a PROJEKCIÓ. Angéla azt hitte, én őt utálom és el akarom pusztítani, pedig ő tett a rögeszmévéjévé engem, és neki volt rossz a lelkiismerete a koppintás miatt, Tamás provokálása és a kavarások miatt. A helyzet rosszabb, mint Angéla hiszi: engem ő nem érdekelt, enyhe undort éreztem csak. A saját életemmel, blogommal, a sporttal foglalkoztam. Az olcsó hőbörgéseiről nyíltan itt és itt írtam, csakis a témáról, nem a személyről.
A névtelen e-mail irkáló megszállott, az erkölcsrendőr ezt írta a következő májusban: “kitelt a becsületem”, “morális hulla vagyok”. A “kitelt a becsületed” Nagy Ágnes fordulata, és a belemászós, kioktató, erkölcsösködő fontoskodás is rá vall. Időközben ő is nekiment Angélának, mert utóbb rá is irigy lett.
Ma sem értem, miért kellene Zsarnai Beátát sajnálni. Senkinek nem lett baja, csak a gnómnak Huffnágelnek, aki megérdemelte a pofára esést, és az se volt súlyos. Nem tudott mozgósítani, férfi módra kampányolni, úgy látszik.
Kellemetlen viszont arra gondolni, az én olvasóim közül hányan nem értették, mi zajlik. Hogy rohantak szavazni, azon hüledeztem már akkor is. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a poszt szatíra, hogy én nem tarthatok semmire egy ilyen giccsbloggert, és hogy miért tartok mindig másik blogot érdekesnek. Százak röhögcséltek ezen kommentben. Aki egy sort olvasott is, tudja, Beáta nem lehet a barátnőm. (Nem utáltam amúgy – utálni sem lehet, fogalmilag.)
A második tanulság a SZABADSÁG. A szavazást befolyásoló húzásom kreatív és vicces erőmegélés volt, de a savanyú irigykedőket zavarta. Volt egy csoport, akik átverve érezték magukat, nem értették a poént, szolgalelkűségből szavaztak, ezt szégyellték, és emiatt tombolva nekem estek.
Ez az akció a stréberség, a giccs és az aljasság elleni tiltakozásomnak volt a korai megnyilvánulása, amely a legjobb pillanataimban jön csak ki belőlem. Amikor nem félek. Amikor kiragasztom a matricákat. Lehet önheroizálni, giccseskedni, lelopni a mondataimat, “énmárkát” építeni, minden egyes kommentben nekem beszólni savanyúan: vegán, szakember, klíma, ayurvéda, az összes felszínes marhaság – de ezt soha nem tudták leutánozni. Hápogtak a jókislányok, akik szerint ilyet nem szabad, és: “mivel vagy akkor különb?”. Jó estében netes vitának, adok-kapoknak titulálták. A megszállottak szerint én vagyok maga a Gonosz. Miért? Mert nem tudtak megtörni, és én nevettem végül. Végig tudtam, hogy igazam van.
Ez egy könnyed ugratás volt.
Ugyanőket nem zavarta Huffnágel akciója, a férjem mocskolása, a hazudozás a KLIKről, a szavazatok amerikai manipulálása, semmi. Halálkomolyan írták, hogy Pista az én áldozatom.
DARVO (an acronym for “deny, attack, and reverse victim and offender”) is a reaction that perpetrators of wrongdoing, such as sexual offenders may display in response to being held accountable for their behavior. Some researchers indicate that it is a common manipulation strategy of psychological abusers.
As the acronym suggests, the common steps involved are:
- The abuser denies the abuse ever took place
- When confronted with evidence, the abuser then attacks the person that was abused (and/or the person’s family and/or friends) for attempting to hold the abuser accountable for their actions, and finally
- The abuser claims that they are actually the victim in the situation, thus reversingthe positions of victim and offender. It often involves not just playing the victim but also victim blaming.
Ne rángass bele a konfliktusaidba, írja az, aki önként ugrott. “KAttintani kell.” Nem kell. “Ki a halál az a Pista?”
Épp csak megemlítettem a Goldenblogot a poszt végén. Ez a nő volt ebben az ügyben is, aki uszított ellenem a saját blogomon. Miért ilyen szigorú? Egy későbbi ügyben elárulta, mit kíván nekem. A dőlt betűt én írtam bele utólag:
Hogyan mondd el, hogy csóró, dagadt, irigy és gonosz vagy, sok szóval? Klíma, bazmeg! Gyilkosokat mentegetni!
A legfontosabb tanulság az ERŐ. Ahogy ellenem prüszköltek, abból sokat tanultam. “Oderint dum coronant”: e dühösen hatalmaskodó senkik által lettem erős, akik a tetteimnek mitikus jelentőséget tulajdonítottak. Százszor is leírták dagályosan, hogy micsoda rossz szerkezetű személyiség vagyok, végleg tönkrementem. Ők! Nálam torzabbat nem láttak még, nincs a lelkemnek tartópillére, bűzös mocsár vagyok, elrohadt a szívem és a többi, beteg vagyok, bűnöző, gonosz; sajnálnak, magányos vagyok…
Én edzettem, két maratont futottam és tizenkét felet, éltem az életem, ment a blog, jobbnál jobb sztorik voltak a konditeremben. A gyerekeim, barátaim, szauna, színház, könyvírás, szerelem…
Gyűlöltek.
Ez szöget ütött a fejembe. Pont azokra a tulajdonságaimra, tetteimre írták a vádakat, amelyeket magamban én értékesnek tartottam. Ők közben a nevüket nem merték vállani. Arra volt szükségük, hogy rámordítsanak: mindenkinek igaza van, mindenkit sajnálunk, csak NEKED nincs döntésed az ügyeidben, nincs jogod tudni és definiálni a történetedet, se megvédeni magad! Te legyél felelős és morális a Hooters-libával is! Veled nem kell korrektnek lenni! Te HATALMAS vagy, elpusztíthatatlan. Téged lehet ütni! Veled bármit meg lehet tenni!
A STRÉBERSÉG, szabáykövetés pervazív (egész személyiséget átható) volta is tanulság. Áltisk, nyafogó, árulkodó, szégyelldmagad, megmondunk a néninek etika, közben zaklató, pszichopata aljasság, rámszállás, e-mail írogatás = Nagyágnes.
Aztán: a BUTASÁG, hogy ennyien szavaztak: nem érzékelték, hogy rontott a stílusa a biztonságos posztnak. Nem vállalják a FELELŐSSÉGet, kenik másra, nem gondolkodnak.
A biztonságos poszt koherens szöveg: a nő, aki elmereng az Ősz szépségén, gyülekezetbe jár és megdicséri a saját márkás tejfölt meg a három gyerkőt, valamint összebújásról álmodozik, nagyon is kedveli Zsarnai Beát, akit e poénnal a csúcsra röpítettünk. Szívesen.
Kommentek:
mit vetett neked zsarnai beata? csak kerdem.
Én:
Zsarnai Beáta első lesz. Most ez miért is rossz neki? Én nem sajnálom tőle. Hetedik volt negyvennyolc órával ezelőtt.
Komment, betűhíven. Mérges, mert nem vette észre, hogy ez poén (ő is szavazott…):
te, hogyan van ez. eddig zsarnai beatara kellet szavazni, most pedig masra?
Igen, mert most ő van eggyel Huff mögött, Zsarnai már megelőzte, te molylepke.
rettenetes vagy nonek, rettenetes vagy embernek. eleg baj ez neked.
Én Türelmesen, trágárság nélkül magyarázok:
Megvicceltük a Pistát. Nem fogtátok fel? Mi az, hogy “kellett”? Szavaz, aki akar.
Kit érdekel a Goldenblog, Zsarnai Beáta?
Én kurva jól vagyok, és tegnapelőtt is jól voltam, meg két hete is. Ne aggódj!
Komment:
az tevhit, hogy a minosegert olvasnak teged. (Ezt te is tudod titokban.) Azert olvasnak azok, akik nem a “hiveid”, mert ritka gonosz, hiu es gatlastalan vagy, ez benned az erdekes. Hogy vajon mit muvel megint a szornyeteg.
A humortalanság! A vállrántás, teljes hiánya, tanítónős, korholó és egyben vallásos hang. Mint akinek nagyon fáj valami a saját életében, soha nem mert punk leszarós lenni, mert nem szerette magát, és nem akar szembenézni az okkal, TEHÁT én vagyok a gonosz.
Pista viszont nem szörnyeteg, dehogy! Ezért is kapott ugratást, nem többet. Ő egy lúzer, aki csak “elvetette a sulykot, nem vitás”, illetve pofára esett, TEHÁT nekik áldozat (szerintem: helyreállt a világrend). Majd megmondja a kommentelő, mit tehetek:
Pista valoban elvetette a sulykot az angol nyelvu kommentjevel. Nem vitas.
Kertel volna helyreigazitast. Az teljesen oke. De te elvezettel vetetted bele magad az ellenkampanyba, a beteges hiusagod nem turte azt az allitast, hogy elfogytak az olvasoid.
Persze hogy élveztem!!!4négy Ez a lényeg: hogy 1. ez senkinek nem jutott eszébe, 2. ez pont Huff saját fegyvere volt, 3. nekem sikerült, amit akartam, ráadásul fél kézzel, mellesleg. Te is élveznéd, ha volna mit, de ti ájtatoskodtok, közben kicsinyes gonoszságtól pukkadoztok, névtelenül geciztek.
Helyreigazítás? Ki, hogyan? Pénzért, perben? Ne viccelj. Ez az akció ingyen volt, olvasót hozott, nektek szívinfarktust, és én is jól mulattam.
Amit ezutan tettel, az minosithetetlen. Felesleges tehat buszkelkedned.
Azt felejted el, hogy konnyu az embereket rosszra ravenni, foleg nevtelenul, alprofilokrol szavazni, rombolni. Es foleg, amit kockazat nelkül, buntetlenül megtehetnek, Arra mindig lesz sereg, erre mindig talalsz jelentkezot.
Milyen álprofil? Nincs olyanom. Milyen rosszra? Ők nem felelősek azért, amit tesznek? Mi abban a rossz, hogy ZsB megnyeri? Kit érdekel? Vagy te vagy az Oh, Carrie/a Backpack blog szerzője (akik ugyanolyan jellegtelen szarok, a verseny is korrupt)? Miről maradtál te le?
Az, hogy te trefanak veszed a versenybe valo beavatkozasodat, hogy Zsarnai Beatat eszkoznek tekintetted, ami kellett a szemelyes bosszudhoz, azt tesz pariava, embertelenne, ocska, gagyi minosegge.
Nem bosszú, hanem könnyed poén és feminista odabaszás. Zsarnai tényleg nem érdekel. Te vagy a komikus, hogy ebből, ami őket nem is sértette, ekkora morális ügyet fújsz. Névteleül ostorozva engem.
Tavaly, amikor meg nagy kedvvel indultal te is a Goldenblogon, vajon mit szoltal volna egy hasonlo tiltakozashoz? Ami igy vagy ugy, de rajtad csattan? Csak hat megsertödtel a negyedik hely miatt, es most mar vesszen a Goldenblog is…
Én örültem volna, ha így vagy bárhogy nyerek. Huffnágel eleve nem is indulhatott volna a szabályzat értelmében, e nevetségessé válásnak a sokszorosát is megérdemelte volna. Rajtam nem csattant semmi, nem is fog, mert én tudok írni, és tiszták a szándékaim, elég bátor vagyok ahhoz, hogy győzzek – és ez elég. Ráadásul a világon semmi nem múlik a Goldenblog eredményén, nekem se múlott. De azon neked kéne elgondolkodnod, mi benned ez a pokoli düh az én személyemmel, életemmel, blogommal kapcsolatban, és miért pont akkor, amikor én győzöm le könnyedén az aljadékokat. Ez beteg!
Azt hiszi az átkozódó banya, ő átlát rajtam, mi van bennem: gátlástalanság, hiúság, nincs olvasóm – egyik se igaz. Azt hiszi, valami morális trónusról megmondhatja, mi az arányos, hogy kell reagálnom, mit érezhetek, tehetek, mi a helyes. A humortalan lúzerje! Róla csak az derül ki, hogy az erőt, az olvasókat, a vad poénkodást irigyli.
Én:
De hát rajtam, ellenem nem volt mit tiltakozni. Sem giccsblogom, sem gyűlöletbeszédet toló blogom nincs, nem indultam szabályzatot szegve sehol, és aljas kampányt sem folytattam versenytársaim ellen. Ha mégis poénból így befuttattak volna, azon nem ríttam volna, megmondom őszintén, sőt.
A szelektív erkölcsű okostojás nyomja tovább:
Amit Zs.B.-vel tettel, cinikus, embertelen es a legalja. Azt sem birod ki, hogy ne ekezd sunyin… De ezzel allitottad ki magadrol a bizit, akinek szeme, fule van es nem moralis hulla, az latja ezt.
Szar lehet Gerle Evanak lenni, ezert sajnallak is. Kar erted, Eva.
Rettenetesnek mondtalak, mint nőt, de remélem értetted, hogy nem a külsődre gondoltam, jól nézel ki.
???
Kozmáék, Pista, Goldenblog – túltolod mind egy idő után.
Beszippant a harc, az ütközet? Adrenalin? Túltolod, és eljön az a perc, amikor repül minden, skalp, kitépett tüdő, zsigerek. (Most ezt szándékosan ilyen durván.) Minek, miért? Rosszak a fékek, vagy bonyolult módon így párlódik le valami cucc, amire szükséged van?
Ugyan, miért nem én döntöm el, mire hogyan reagálok? A blogom az életem fő műve. Hol legyek szenvedélyes és győztes, ha nem itt? És kinek nagy ügy ez a kis csetepaté? Azért nagy ügy hirtelen, mert nekem lett igazam, az én ágencián terület ki? Ugye, értitek, mi kell ahhoz, hogy a verseny állása megforduljon a szavazás végén?
Egy kis, érdektelen poszt végére rejtett célzásra is ezrek mentek szavazni.
Értették a poént, vagy nem, ez mindegy. (A csakazolvassa nagyon rég csak a komoly intellektusoké: nekem döbbenet, hogy volt akár csak egyvalaki, aki nem értette a poént.)
Megvan mindened: tehetség, szenvedély, még fiatal is vagy. Mi a bajod? Az egész életedet a lövészárokban akarod tölteni?
LOL, ő JÓT AKAR NEKEM és IRÁNYÍTANA. Nos. Én így érzem jól magam, hogy mellesleg megtréfálom azt, aki aljas. Nem én indultam meg Huffnágel ellen, tetszett volna kushadni, ha fáj a végeredmény. Nem tudsz lebeszélni arról, amit mélyen helyesnek érzek, és hogy ennyire fordítva ülsz a lovon, az csak téged jellemez.
én:
Nekem a világon semmi bajom nincs. Fékek nincsenek, száguldva élem, aki vagyok. Neked van bajod, meg féked (kispolgári), te tombolsz. Te erkölcsileg felháborodsz Zsarnai Beán — sehol nem szidtam, nem ő a lényeg itt. Látod te is, milyen szint. De nem háborodsz fel Pista netes hajszáján, vagy Kozmáék csalárd és lúzer agresszióján…?
*
Baromi érdekes hat kilenc! tizenegy! tizenkét és fél! évvel később látni, az azóta történtekkel együtt, hogy mennyire fel se tételezték, hogy nekem csak más a véleményem, más utat választok az érdekeim érvényesítésére. Ha igazam van, ha látszik az erőm, én vagyok a gonosz, tiszta sor. 😀 El akarták hitetni velem, hogy nekem ahhoz nincs jogom, hatalmaskodva előírni, mi a normális, mi tilos – de csakis azért, mert én győztem. Az erkölcsbírók egy felnőtt, idegen embert nevelgetnek, akit eleve önös kíváncsiságból nézegettek!
Nem láttak még szuverén embert – ez az a csicskaság, amiről írtam. Nekiláttak a döntéseimet, történeteimet, bloggerségemet kispolgárként moralizálva piszkálgatni, erkölcsi minősítésekkel megalázni, nyomasztani. Közben az képzelték, hogy nekem valami ördögi hatalmam van, és ez nem igazság, ez nem jár!
Jár, ha mersz… jár, ha kimondod.
Zsarnai Beátának meg közben ilyen szép könyve jelent meg:
Te hiszel a sorsban?
Lauren Hope a fiatal, gyönyörű, és céltudatos párizsi nő minden kétséget kizáróan hisz benne. Két nagy álma van: sikeres író szeretne lenni, és meg akarja ismerni az igaz szerelmet, melyről a nagy könyvekben írnak.
Egy nap messzire utazik abban a reményben, hogy fájdalmait maga mögött hagyhatja. Akkor még nem is sejti, hogy ez az utazás alapjaiban változtatja meg az életét.
Távol otthonától a véletlennek köszönhetően megismerkedik egy titokzatos, jóképű zenésszel. Dylan Duprés, a biztonságot sugárzó férfi, Lauren álmainak lehetséges megvalósítója, egyben minden probléma forrása.
Vajon milyen hatással lesz Lauren életére ennek a rejtélyes férfinek a felbukkanása?
régi s jelen karácsonyok
A fejlécben a 2013-as karácsony képe. Négyen voltunk. A karácsony a gyerekeké. Várják is nagyon, most is. Én meg lassan szinte semmit nem érzek már, nem különbözik ez a nap se nagyon, csak nagyobb a csönd. De olyan, mint mi magunk, mint az élet, mármint ha van élet és nem csak pótlékok. Az élet, amelyben fontos és nagy örömök, teendők meg gondok vannak. Több a feladat, de most skandináv párként takarítunk, főzünk, dekorálunk. semmi különös. gyűlölöm a giccset és a műanyagot. A díszek mint fenn. A szaloncukor narancssárga és barna, pont úgy ízre veszem, ahog ykönyvet sem a borító színe szerint. Eltűnődve nézem szeretteimet. Kérdezgetnek, várakoznak a gyerekek. Átélek érzelmeket, feljön a múlt, és van, ami fáj. Jobban feljön, mint máskor, igen, ez speciálisan karácsonyi.
Nincs sok norma. Az ajándékozás izgalma és felelőssége, az igen.
Mert mi volt, a negyedikesek kihúzták egymást, szép rajz, üdvözlet e-mailben, idén ez a feladat. Mi csokival is készültünk, de egyeztetés után abban maradtunk, majd januárban viszi be. A Dávidot húzó fiú anyukája is írja, ők is hoznak mégis IRL ajándékot, de semmi nem történik, e-mail sem. Én nem várom el, nem azért. De van, ami szent. A húzás (ha már). Na, ilyet magyarázz el a gyereknek, hogy ő ajándékozott, de őt nem ajándékozták.
Vagy hogy fáról nem zabáljuk le a szaloncukrot, a hullákat fönt hagyva. Nem szaggatjuk ostoba mohósággal a csomagolópapírt, mert leleményes újrahasználatok vannak jövőre, és nem is csak az ökó, nincs kedvem ilyesmire költeni. Meg egy perc áhítat legyen a fánál, szeretteinkre röpke gondolás, halottakra. És igazi gyertya és persze igazi és nagy fenyő, és inkább legyen ügyetlen és gyerekes, házilagos, mint dekoratőri profi giccs. És 327. dicséret: Ó, jöjjetek, hívek… Halászlé, bejgli, tojáslikőr.
De nincsenek arra nevelve, hogy feszes, fontos a dekor, a külsőség, a gesztus. Így annak írunk, akit szeretünk, és azt is ajándékozzuk meg és senki nem vár el semmit. Juli jobban szeret adni, ezen bizsereg-sürög, tele a szíve, féltem ettől. Én is szeretek ajándékot választani és csomagolni, várakozni, átadni, teljes meglepetés legyen, ez az egy, amit nagyon komolyan veszek. Viszont G. annyira jó ajándékozó, én meg nem vagyok már önelnyomó, én nagyon szeretek kapni.Kétely nélkül fogadom és örülök. Bővebben…
hétköznapok, szövegek, regény
Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!
Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).
életem (2014, fagykár)
Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.
A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.
A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben…
“az emberek nem hülyék”
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 1.
Ez a mondat ütött meg nagyon abban a levélben. Az emberek nem hülyék Éva. Így, vesszőhibával.
Képesek megalapozott saját véleményt alkotni arról, amit látnak.
Főleg ha nézik. Jaj, de nagyon nézték! Lehetőleg másvalaki legérzékenyebb magánügyeiről kell ítélni, azt nézni, igaz-e, Kinga? Amit kotnyelesen taglalgattak hónapokig. Pusztán azért, mert nincs életük és nem érzik a másik ember határait. Behódoló stréberek (néha egy kis “amúgy nyitott kapcsolatban élek” dekorral, ami azt jelenti, hogy a férje nyíltan csalja). Fakószürke életűek. És: mert soha nem volt kapcsolatuk okos férfiakkal. És nem írt nekik senki eksztatikus mondatokat, nem rohant feléjük. Pláne olyan szép, izmos ember nem. És mert nem élvezték a sportot. Ezek az én bűneim, ezért ekkora az indulat.
Az emberek nem hülyék. Hát akkor nézzük meg, mire képesek az emberek, ezek a nagyon tisztánlátók, erkölcsösek, józanok! Bővebben…
amikor én még irodalmi luvnya voltam
Életem egyes szakaszairól soha nem beszélek. Nem jutnak már eszembe. Például az 1999 és 2004 közötti időszak ilyen. Nagyon kemény volt, utólag érthetetlen is. Nyomtak, hogy ezt meg azt ne mondjam el, álságosan a gyerekre hivatkoznak, mert félnek az igazságtól.
Semmilyen érzelmet nem idéz fel ez az időszak. Nem bocsátottam meg, de többnyire nem is gondolok rá.
Nem is annyira fontos az én életem. Bár akadnak vicces vagy egészen különös sztorik is, például a művész úr, vagy a szerelmi négyszögem. Az is inkább nekem vicces – és nekem elégtétel. Nem is nagyon értik, mit mondok ezekről.
Micsoda maníroskodás és képességhiány azt mondani: az életem regény! ilyet nem élt ám át mindenki! én ismerem x színészt és y írót! Argh. Bővebben…
már tíz éve
Tíz éve vagyok Gerle: 2010. október 1-jén mondtam igent Fertőrákoson.
Akkor már megvolt mind a három gyerekem, a kicsi épp fél éves volt. Itt már egy és negyed:
Raffay Zsófi képei.
Ki hitte volna akkor, hogy ilyen lesz az én követlkező tíz évem? Bővebben…
nyilas volt a nagyfater
A fiúk akkor nem felelnek az apák bűneiért, ha nem tagadják le e bűnök, e helyzetek létezését, hanem szembenéznek velük erejükhöz, lehetőségeikhez mérten. Ha tagadják, akkor sem felelnek érte, de cipelik mint titkot, félelmet, szégyent. És tönkremennek bele. Ez a történet ezt üzeni, és én ezért nem hagyom elkenni, lehazudni, ellenben támogatom, hogy kiderüljön az igazság.
A kérdés elméleti, a jelenséget célozza, mert nem nyilas, vagy csak félig, nem nekem felmenőm. Egy konkrét történet, de én a jelenséget kérdem:
szóval mit tennél, ha most valaki friss felfedezésként, mert a múltat kutatja, szembesítene azzal, hogy az egyik felmenőd történelmi időkben erkölcsileg, ideológiailag, büntetőjogilag, politikailag, meggazdagodásilag súlyosan kifogásolhatóan járt el?
Az úgynevezett családi szennyes, és nem olyasmi, hogy ki nyomta fel a telekhatárvitában az unokatestvért, miért disszidált a nagybácsi Svédorszságba, hova lett a rotációs kapa a szüret után. Nem is balkézről fogant gyerekekről. Hanem történelmi bűnökről.
Egyáltalán, számít ez ma?
havonta egyszer megbolondul, avagy a testről
Én a PMS-t hatalmas kamunak tartottam egész életemben, megmondom őszintén.
Általában mindenféle közkeletű nyavalyt, krupptól allergián és székrekedésen át a migrénig, sőt, a lelkem mélyén nem hiszek az infuenzában sem. Minden alkalommal elfelejtem, hogy létezik.
Majdnem soha nem voltam beteg gyerekként.
Vasegészség, semmin nem problémázni, orvos anya, és bölcsis koromtól naponta ültem a rendelőben. Pecsételtem a recepteket, igazolásokat, és elég sok mindent láttam, emellett erős immunitást szereztem. Bővebben…
nem kell szépen beszélned
Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.
Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben…
elmesélem nektek a poklot: én kövér kamasz voltam
Kamaszként kövérnek lenni rettenetes.
Ja, de ez nem ilyen egyszerű, hogy jaj, de kövér vagyok, mit tegyek.
Az internet előtti időkben vagyunk, 1993-ban. Ez azt jelenti, hogy nem készülnek fotók, nem nézegetjük magunkat más tekintetek tükrében, nemigen téma a test, és bénán öltözünk, még a legmenőbbek is, olyan naivitással, amelyet ma már nehéz elképzelni. Nincs virtuális nyáj, leselkedés. Csak a valós ismerőseim, hat-tíz tucat ember tekintete van rajtam. A szüleimé nincs. Magam vagyok. És nem mond senki semmit. Nemigen.
Nincs reprezentáció, nincs visszajelzés. Ami azt is jelenti, hogy amikor az embert fotózzák, akkor nem pózol. Gyanútla, ártatlan, önmaga. Bővebben…
helyek, amelyek fájnak
Mennyi j! Milyen szép. (Ugye mindenki érti, hogy ezek j-k?)
Az én városom! Az a rengeteg pont, ahol jártam, velük vagy rájuk gondolva, és érzelmeim, történeteim kötődnek hozzájuk. És egy kicsit az agglomeráció is a lefedett terület része. És Tihany. És a Fertő-tó. Orgazmusom például Bővebben…
arról, hogy miért nem nézek sorozatokat egyáltalán
Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.
Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.
Először is, Bővebben…
a jó élet
a hetedik te magad légy!
Ildikónak, szeretettel
A blogom ma, hinnétek-e?, hiszen nem volt semmi csinnadratta,
hét éves.
Boldog szülinapot, blog!
2012. április 16-án jelent meg az első bejegyzés, ez:
Egy időben ezt viccesnek, meghaladottnak éreztem, de ma már újra nem (nem annyira).
Nem kezdek most komoly összegzésbe, de annyit el kell mondanom, hogy az életemben a blogom – és mögötte a sűrű mocsár, az internet – döbbenetes tanítás volt. Nem hittem volna, hogy az emberi szellem, tisztaság, jóság, illetve az árulás, az aljasság, a kicsinyesség ilyen amplitudói közé vet majd az a nyughatatlan és elhallgattathatatlan törekvésem, hogy írjak. Teltek az évek, és én még mindig hüledeztem, pedig a neheze az első két-három évben megvolt.
Voltak tapasztalataim fórumozó koromból arról, hogy amit írok, arra figyelnek, az megosztó. De kezdő bloggerként semmiféle tervem, konkrét célom, kiforrott mondandóm, támpontom nem volt. Csak a mindenkori. Nem akartam szándékosan provokálni, pontosabban nem gondoltam provokációnak, amit írok. Mentem az után, amit éreztem, hittem, a többi pedig csak történt, és általatok történhetett. 2012 tavaszán nem hittem volna, hogy az önkifejezésem bárkit is érdekel, pláne azt, hogy sokakat. Nem remélhettem, hogy lesznek, akik várják, igénylik, naponta elolvassák a posztjaimat, vagy újra a régieket, az egész blogot az elejétől. Nem számítottam arra, és nem is helyezkedtem soha semerre azt remélve, hogy léteznek a világban olyanok, akiket a szó, amilyet én tudok, csendesen megérint, akiknek segít, megváltoztatja az életüket, kapaszkodó a számukra. Akiknek leesik és üt a poén. Akik képesek figyelni, kihallani az árnyalatokat. És azt sem tudtam, hogy vannak, akiket irritál vagy értetlenséget vált ki belőlük, amit írok, vagy dühös önigazolást – és mégis ideragadva olvassák, és rendre magyarázzák nekem, hogy miért olvassák (nevetnek rajtam, megerősödnek, hogy ők a jók, a szépek, a tehetségesek. Igen). A leghökkenetesebb reakciókat itt találod:
Olvasom a régi blogmagam, olvasok másokat is, közben élem az életem és a gyerekeim életét is, és biztos vagyok benne, hogy én (ma, már) elsősorban a jó életről szeretnék írni. Ez érdekel, ezt tartom fontosnak. És nem az önlobogtató, high life módon, idenézzetek-debezzegén módon, hanem csak az értékrendről, mert másról nem érdemes. Minden más, a tisztánlátós, múltelemzős, önkínzó poszt csak előfeltétele a jó élet posztjainak. Nem panaszkodunk többé. A magam magyarázásának pedig legyen vége, hogy de igenis, én nem azért és én nem vagyok olyan. Mert már tudom, ki vagyok. Soha többet nem hagyom, hogy más akarja nekem megmondani, mit érzek, mi a motivációm, mit miért tszek – ugyanakkor más, alkotó embereknél sokkal jobban tudom, hogy nem vagyok azonos az öndeklarációimmal. de nem törődöm vele: az, hogy minek, milyennek érzékelnek, az ő területük, oldják meg ők. Még azt se fogom elmondani többet, hogy ne projektáljatok, hanem tegyetek a saját jó életekért.
Mindez teljesen, tökéletesen nyilvánvaló volt az elejétől: az én szándékom, az értő olvasók és a rám vetítés, áttolás, vádaskodás is.
Ezért, ehhez a felismeréshez volt jó pár napig megint teljesen mást csinálni. Eltávolodni, kitisztulni, valódi világot hörpinteni, habzó éggel a tetején. Belevetettem magam az észak-olasz szeretetbe. Vegyültem, figyeltem, oldódtam, gondolkodtam, autóban ültem, ettem, gyalogoltam, csodálkoztam, futottam. Szellő fújt, magam és önmagam lehettem. Az otthoniak felől is nyugodt voltam, nagy köszönet ezért B-nak.
G. Ármin testnevelő segítségével pedig igen szép eredményeket érek el újabban a hosszútávfutásban. A mostani, a Lago Maggiore félmaraton 2 óra 16 perc 43 másodperc lett, aminek, egy héttel a berlini félmaraton után (2:26:38) igen örülök, de mivel nem szeretek üresen ujjongani, sem vetíteni, hangsúlyozom, hogy ez könnyű pálya volt (fel nem torlódó, senkit nem kerülgetős, kisebb létszámú, sima aszfaltú, több helyen enyhén lejtős), továbbá a tempó tartásában a sportórás monitorozás (aki a testnevelő, a képen a bal csuklómon látható) nagy segítségemre volt. Mindenhol a rövid íven (a valós távon) futottam. Mindig is így kellett volna, és ez metafora.
Én annyit szívtam, kínlódtam, vállaltam át fölöslegesen. Balekságból, elvből, mások helyett, ön-nemszeretésből. Nem merek dörzsölt lenni, nincs pofám. De mi ebben a dörzsöltség: a valós távot futni – és nem többet?
Sőt: élvezni! Belelazulni. Én úgy éreztem, valamiféle penitencia kell legyen a hosszútávfutás. Nagyon, nagyon nehéz, lemenni az aljáig. Pedig nem feltétlenül az. Lehet repülős, haladós, belefeledkezős is, amikor a szenvedés nem áll közém és az élmény, a táj közé.
Most két-három enyhén válság-kilométer volt, mondjuk 16 és 19 között. De közben rikító virágok, ódon villák, meredek sziklák, sziget, túlpart, havas hegyek, nagy víztükör. Nem lehetett szenvedni. A legszebb félmaratonom volt.
Soha, soha nem állok meg, nem gyaloglok, nem sérülök. Egyenletes tempóban haladok. Ez is metafora. Ez a mostani már futásnak is nevezhető. Életem legjobb versenyen futott tízese (5:50-es tempóval, 58:28 alatt), a teljes távon a tempóm 6:28. Pedig nem hajtottam, csak olykor szemeztem G. Árminnal! (Akit későn kapcsoltam be, és kicsit mást mért.)
Most, a hatodik félmaratonomkor tartok ott, ahol az első félmaratonnál tartani kellett volna – de ehhez le kellett futnom ötöt (meg még egy teljes maratont, és egy harmincast is). Már tudom a futásomat. Hiányzik a… heroizmus.
Hétfőn Milánó:
Repülök épp haza, torlódunk a beszállásnál.
Közben megérkeztem, az éjszakai buszon írok nektek:
Drága olvasóim! Tartsatok ki, maradjatok még évekre, míg világ a világ és blog a blog, csakis amiatt, ami miatt nektek jó itt lenni. És ne fecséreljétek el egyetlen, drága életeteket. Annyi szépség van – akarjátok és cselekedjétek a jót, a jó életet!
túlélő vagyok
Pedig nem azért vágunk, hogy meghaljunk – akkor nem ezeken a testtájakon (és nem ezt) csinálnánk.
Ma már süt rám a nap. Bővebben…
túlcsordul
Tele vagyok élménnyel, alig jutok íráshoz: az elmúlt napokban egyik túláradó, legmélyebb rétegeimet is érintő behatás után jött a másik, és ez most főleg színház és lélek. Katona (Kamra) maraton, mind a négy Eszterrel és Tündével, és kettő Lőrinccel:
Péntek: Jeanne d’Arc MUST HAVE
Szombat: Berlin, Alexanderplatz
Vasárnap: A mi osztályunk MUST HAVE
Hétfő: A kaukázusi krétakör MUST HAVE
Megszeretek színészeket (Mészáros Béla, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Tasnádi Bence), ismerőssé válik a rezdülésük. Megterhelő, sírós, színésszel összenézős pillanatok: te is, én is. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 