A fiúk akkor nem felelnek az apák bűneiért, ha nem tagadják le e bűnök, e helyzetek létezését, hanem szembenéznek velük erejükhöz, lehetőségeikhez mérten. Ha tagadják, akkor sem felelnek érte, de cipelik mint titkot, félelmet, szégyent. És tönkremennek bele. Ez a történet ezt üzeni, és én ezért nem hagyom elkenni, lehazudni, ellenben támogatom, hogy kiderüljön az igazság.
A kérdés elméleti, a jelenséget célozza, mert nem nyilas, vagy csak félig, nem nekem felmenőm. Egy konkrét történet, de én a jelenséget kérdem:
szóval mit tennél, ha most valaki friss felfedezésként, mert a múltat kutatja, szembesítene azzal, hogy az egyik felmenőd történelmi időkben erkölcsileg, ideológiailag, büntetőjogilag, politikailag, meggazdagodásilag súlyosan kifogásolhatóan járt el?
Az úgynevezett családi szennyes, és nem olyasmi, hogy ki nyomta fel a telekhatárvitában az unokatestvért, miért disszidált a nagybácsi Svédorszságba, hova lett a rotációs kapa a szüret után. Nem is balkézről fogant gyerekekről. Hanem történelmi bűnökről.
Egyáltalán, számít ez ma?
Nem számít: olyan régen volt.
Én 14 voltam 1990-ben, és már nem fogtam fel a Kádár-kort. Mindenki szem volt a láncban, és ha épp nem, akkor koldusszegényen, jelentéktelenségben tengette az életét.
Azok a viszonyok, keretek, tettek, ideológiák elmúltak, elrendeződtek, nem érvényesek, fel se foghatók ebben a világban, de már az eggyel előzőben se. A család is nevet változtatott azóta. A fiúk nem felelnek az apák bűneiért, nincsen “hetedíziglen”, ritka az egységes, száz évekig tartó családi öntudat. Talán nemeseknél, vértanúknál, hősöknél, művészeknél létezik. Vagy a hajdani vagyon, a legendában. A származás: kunok, svábok, jászok, besenyők. A dédapa pipája.
Senki nem is dörgöli az orrod alá, nem kell magyarázkodnod, nem lesz napihír a neten a felfedezés, tömegesen látogatott helyen biztosan nem. Néhány könyvmoly fogja tudni a történetet, és hogy ki is ő, kik a leszármazottai.
Ők, a köztes generáció úgy érvényesültek, hogy nem szembesítette őket senki és nem is kellett lehajtani a fejüket. Szépen elrejtették, elégették, mást mondtak. Vagy nem is tudták. Csak hogy van valami, amit nem tudnak.
Ma már nem úgy gondolunk ügynökökre, káderekre, katonatisztekre, kulákokra, hivatalnokokra, csendőrökre, ahogy ötven éve. Nem is értjük a fogalmakat, nem félünk, mert nem ismerjük ezt a fajta félelmet. Kinek identitása az ma, hogy ki volt a nagyapja, ükapja? Kiment ez a divatból.
Rég halott ő is, a gyereke is, és azok is, akiknek ártott. Hogy az ő utódaik mit tudnak, mit nem…? És hogy ha most megtudnák, mit tett, haragudnának-e…? Mennyire nyomorította meg az ő sorsukat?
Úgy összességében nincsenek utódaik, meghaltak mind, épp annak a szörnyűségnek a következtében, aminek ő is részese volt.
Borítsa feledés. Vagy ne? Van értelme a múltat kutatni?
Van. És számít, mert a félelem és a hallgatás, a manipuláció és a hatalom megtorlása átszőtte még két generáció életét, jelesei karrierjét, lehetőségeit, identitását. Számít, mert a nevezetes ős példaképnek és nagy embernek van hazudva, táblákra felvésve, hagyományőrzők koszorúzták és méltatták, és a leszármazók gyomra nem forgott akkor, nem szóétak ellene.
A koszorúzók tudatlanok, naivok, maszatolók – vagy maguk is az embertelenség oldalán állnak?
A leszármazók sorsában kulcsszerepe van annak, hogy miről kell hallgatni, és továbbörökítik, akkor is, ha nem ismerik pontosan a részleteit. Ezt úgy hívják, hogy transzgenerációs trauma. Orvos-Tóth Noémi Örölkölt sors című könyve erről szól. Bele is nyomorodtak, vagy épp előnyeik voltak abból, hogy hallgattak, lehazudták az egészet. Mocskos alkukból. Beszervezték őket.
2020 van, ne hazudjatok tovább! Nem kell.
Készül az életre, alkot, ért és megismer az a generáció, amelynek tagjai az ezredfordulón születtek. Hetvenöt, hetven, negyvenöt év telt el a nevezetes események, megalkuvások óta. Őket már kicsit sem érdeklik ezek a tabuk, nem számít az életükben se pró, se kontra, ki mit tett azokban a helyzetekben, amikor főleg kényszerek voltak, és igen nehéz volt a morális döntés. Ők már nem zsarolhatók. És ezért képesek szembe is nézni az örökséggel.
Az élet összeér.
Mert mondjuk annak a nagy cégalapítónak a nevét viseled, akinek minden családtagját elhurcolták és kiirtották, de egyvalaki visszatért, és te az ő unokája vagy, és koldusszegényen telt az apád élete meg a tied is.
Apád ezért ivott és erről hallgatott, abban a börtönben verték ki a fogát.
A Németvölgyben, Városmajorban ma is élnek a nyilasok unokái, ugyanazokban a villákban és nagypolgári lakásokban, és hát, hogy mondjam, nem minden dísztárgyuk, bútoruk származik a saját ükszüleiktől.
Ma is koszorúzod a neves előd emléktábláját, megkeres a hagyományőrző egyesület, posztumusz díjat ad át, mert a nagyfaternek rangja volt, meg életműve. Elvárják, hogy folytonos légy és szuperlatívuszban beszélj róla. A vetítések: ilyen-olyan egyházi iskola, katolikus érzület, egzotikus eredettörténet, magas rang. Mesélted mindenkinek, hogyan Börtönözték Be Ártatlanul A Te Jelentős Nagyapádat. Most meg… A családban aktívan ápoltátok az emlékét valakinek, akiről nem tudtatok mindent. Vagy épp tudtátok, csak mindig magyaráztátok, hogy nem is, hazugság, irigység, az ellenlábasa bezzeg miket csinált, akkoriban nem lehetett mást tenni, koncepciós per, ő maga mesélte – kinek hiszel?
Én biztos, hogy nem az elfogultnak, akinek érdeke lemosogatni, szétkenni a gyalázatot.
Szoktak lenni szemtanúk, és van a történész, aki most jár utána a poros aktaköteg alapján, például annak az éjszakának, amikor mindenkit elvittek. Vagy mert egy kisvárosban nem lehet nem tudni több generációs méretekben mindenkiről mindent. És az a kurva internet.
És őrzöd a papírjait, a levelezését. Melyek, annak, aki érti, döbbenetes olvasmányok.
A levéltárakat nem lehet bezárni, kutatókat lebeszélni, már feltárt részleteket feledésbe tuszkolni.
Nincs ebből más kiút, mint emelt fővel tudomásul venni a tényeket, nem tiltakozni, prüszkölni, hiúskodni, kavarni. Mert a transzgenerációs hazugság életeket tesz tönkre.
Egyáltalán nem vélekedésekről beszélek, amelyek érdektől és nézőponttól függően változnak, hanem tényekről.
Nem az én nagyapámról van szó. Illetve, nem tudom. Mindenkiről szó van. Felhívtak tegnap az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Róla, a Jószef Attilával egyidős ősömről éppenséggel hét aktakupac van, megfigyelték.
Bármelyikünké lehet ez a nagyapa, ez egy ilyen táj és ilyen század volt.
Engem a csúnyábbik történet nem igazán érint, de körülvett azért egy időben fojtogatóan, sűrűen, és kérdezni sem jutott eszembe régebben. Nem tudtam, miről lehetne.
Milyen sok válfaja van a hazugságnak. A direkt tagadástól, a deklarált, szégyenteljes pofába hazudástól kezdve. Azt mondja, “nem x”, miközben az igazság x, egy tudományos tény, és erről, hogy x, van egy papír az ő kezében, azt állítja, az alapján mondja. Meg aztán én kezemben is ott a papír. Akkor döbbenek és iszonyodom.
És úgy beszél, mint valami jellem, példakép. Dominanciára szoktatta az élete. Most falba ütközik, velem nem éri el, amit akar. De úgy nem, hogy én megérzem ezt a gőgöt, hatalmaskodást, és inkább belehalok, de én ezt nem hagyom.
Az elhallgatást, némaságot, a képmutatást, a nyomok eltüntetését, a belekényszerítést a zavaros dolgaikba.
Elméletileg felmerült bennem, hogy igazuk is lehet, én nem tudom a részleteket. De olyan hisztérikusan titkolóznak, tagadnak, hogy abból tudom, hogy ez nem rejthet szép történetet.
Úgyhogy aktívan fellépek ellene.
Pokorni nagyapján gondolkodtam sokat ennek kapcsán, Zoltán Gábort olvasok, hallgatok és Molnár Gál Pétert. El vagyok képedve. Megértem lassan a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket fel se mertem tenni.
De csak elintézi az idő.
Hogy hogy fel volt háborodva mindenki Tar Sándoron, Medgyessy Péteren, Esterházy apján, MGP-n, hogy játszották az ítélkezők, hogy ők mekkora jellemek, ők azok, akik számon kérhetnek, morálról beszélhetnek.
Maradnátok legalább csöndben. Vagy egyszer elmondtátok volna a lényeget tömören, de igazán, egyenesen, ahogy becsületes emberek szokták. Hallgattam volna róla. De megpróbáltatok átverni.
Megrendítő, mondhatnám: mocskos élmény azzal szembesülni, hogy emberek végighazudják az életüket. Látni az önlobogtatásukat, élen menetelésüket, stallumjaikat, képmutató ítélkezéseiket, és később érteni meg, miben nyomorodtak meg. Látni a tönkrement sorsokat, sűrű titokban, elhallgatásban élni, ahol mindenki fura, zárkózott, agresszívan reagál ártalmatlan helyzetekben, paranoid módon viselkedik, letorkol. Amikor utólag áll össze a történet. Ő tudta, mit titkolt. Te semmit. De gyanakodva méregetett, azt hiszi, te is rájöttél, vádolod, játszol vele szadista módon, célozgatsz.
Én semmit nem tudtam, csak néhány fura, nyugtalanító részletet, amelyeknek nem tulajdonítottam összefüggést, jelentőséget. És hogy ők valamitől roppant idegesek és ellenségesek, ezt tudtam. Most már értem, és egyre több részlet derül ki. Van ennek öntudata: én járok utána, kérdezek, tudom, hova menjek. Aktívan ismerem meg,beleteszem az agyam, melóm.
Amiért ez fontos nekem: belerángatnák az intaktokat is, a maiakat. Őket is összemocskolják, hogy részei legyenek annak a folytonosságnak. És ez ellen dolgom fellépni.
A megtisztulás rítusa: mi most szembenézünk a múlttal. Az én gyerekeim ne éljenek hazugságban, megfosztottságban. Az én életemben ne legyen mások hazugsága a fojtogató.
Amit én a háborúról tudtam, azt az Abigél ültette belém. Erről már írtam, Szabó Magda narratívája a vészkorszakról önálló háborús bűn: gonosz idegen erők, valahol távol ellenünk mesterkednek, elviszik a jókat, semmi közünk hozzá, semmi hasznunk belőle, de aztán végre elmentek, és mi, az igazak, akik ebben nem vettünk részt, nagyon sajnáltuk a halottakat és segítettük a túlélőket, újjáépítettük az országot, és minden jó lett.
Pedig a németeket is megszégyenítő precizitással és ügybuzgósággal adminisztráltak és deportáltak honfitársaink. És nem lett vége, átlógott a következő terrorba az előző. 1946-ban a PRO-ban (az ÁVH elődje) verőemberek, kínzáshoz értő nyilasok helyezkedtek el tömegesen. Ez volt az alku, így úszták meg.
Az Egy piaci napból tudjuk meg a lényeget, vagy Gyarmati Fanni naplójából. Újabb történeti munkákból. Iszonyatosan naiv voltam én. Igazából nem tudom a saját családom történetét se. Csak azt, hogy kisemberek voltak. Rákosi oldalán, idején biztosan nem csináltak aktívan, jelentősen cikis dolgokat.
Mindenesetre kikértem halott felmenőim aktáit.
csak az olvassa. én szóltam 
Azt gondolom ezek a dolgok több szálon bogozhatóak: az egyik, hogy az én lelkiismeretem/lelkem rendbe tegyem, magamnak magamról (a transzgenerációs traumák ki-terápiázása, borzalmas randa szóval…és ez nem (csak)Orvos-Tóth privilégiuma, nagyon sokan nagyon sokat dolgoznak ezzel kapcsolatban …nagyon kell, és nagyon nehéz – segítség nélkül nehéz)
A másik – és nyilván összefügg-, a társadalmi megítélés, ítélkezés…Na ez a bonyolultabb: mert van józanabb és van véresebb, két szélsőség (és a köztes variánsok)
egyfelől van olyan, hogy csak óvatosan, mert “megítélhetjük-e a múlt bűneit a jelen erkölcsi mércéjével”
https://qubit.hu/2020/07/01/megitelhetjuk-e-a-mult-buneit-a-jelen-erkolcsi-mercejevel?fbclid=IwAR0uypC7g7m2uux2mCL0fWmhj-9QUx7H7GlJR9iGOtGZvfqtXkhd0gpqPWg
és naná van, hogy véres bosszúvágy és megbélyegzés hetedíziglenre, értelmetlen acsarkodás, mutogatás (értetlen, éretlen reakciók, és akcióeszköznek használt félinfók lobogtatása…)kiközösítésre használat, …sok buta-ember példa
nem tudom létezik-e megfelelő intelligencia a leírt szövegértéshez is pl. , vagy hogy a kikutatott adatokat úgy értsék ahogy valóban vannak…
Nem egyszerű…több idő kellene belemerülni…
majd egyszer én is megteszem
nem lehet egy rövid hozzászólással elintézni
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon köszönöm a linket, pont pár hete gondolkoztam azon, milyen utakon lehetne utánanézni az “őseimnek”.
Az egyik dédapámnak úgy lett a vezetékneve Zók, hogy azon a környéken találták meg csecsemőként, itt el is veszik egy szál. Nem deportaltak senkimet, nem tudok nyilasokrol, besugokrol, padlassopresről, nemesi múltról. De valahol érdekel, hátha lemaradtam valamiről.
“Elvárják, hogy folytonos légy és szuperlatívuszban beszélj róla. A vetítések: ilyen-olyan egyházi iskola, katolikus érzület, egzotikus eredettörténet, magas rang. Mesélted mindenkinek, hogyan Börtönözték Be Ártatlanul A Te Jelentős Nagyapádat.”
Lehet, hogy nekem azért is volt mindig budos ez, amiről írsz, mert tényleg nem tudom, van-e személyes érintettségem, de bízom abban, hogyha lenne se változna a véleményem: Jelentős Nagyapa? 50 év múlva is az lesz? Ne felejtsük el, a történelmet a győztesek írják, de ha tényleg jelentős is a nagyapa akkor mi vonná magával azt, hogy az unokái is azok?
2010 környékén röppent fel a hír, hogy holokauszt-áldozatok leszarmozattai beperelték a MÁVot. Az emberiség egyik legdurvabb történelmi bűnének tartom a holokausztot, de kérdem én (ha igaz volt ez a hír): a per visszahozza a 6 milliót? Begyogyitja a sebeket? Ez az, amiben én nem hiszek.
És nem vizsgáljuk azt a tényt sem, hogyha most fordulna a világ akkor valóban a felelősöket kérnénk számon, vagy azokat akik elmentek krumpliert szavazni?
KedvelésKedvelés
“a per visszahozza a 6 milliót?” ez hatalmas cinizmus, az elégtétel gesztusáról van szó, arról, hogy valamivel kifejezik a felelősségüket. Én nem vitatkoznék valódi áldozatok közösségi igényeivel, nem az én dolgom, ők tudják. Nem is szoktam (csak a műáldozatokkal, a szereplésvággyal).
Akiről írtam, hogy jelentős, az kvázi földesúrként intézkedett a saját miliőjében, és komoly intellektuális teljesítménye is volt, megemlékeznek róla. Továbbá vagyona. Ezek folytán hatalma is.
KedvelésKedvelés
Pál Feri beszélt évekkel ezelőtt a transzgenerációs traumáról, arról, hogy elkezdték azt kutatni, hogy holokauszt-túlélők unokái miért viselkednek úgy, ahogy. Nagyon érthető, hogy a háború után született generáció vagy beszélt a szülei múltjáról, vagy nem. Azok jártak rosszabbul, akik semmit se tudtak a nagyszülőkről, és furcsán nagy számban voltak önpusztító életek, cselekedetek. Nem gondolom, hogy Kádár Annamária pszichoguru, de elhittem neki, amit a rezilienciáról mondott és írt: az ismert családtörténet, a gyökerek tudata megerősíti az embert felnőtt korában is, kevésbé teszi traumákkal szemben kiszolgáltatottá.
Én abban bízom, hogy az őseim annyira kicsi, annyira jelentéktelen, annyira csóró emberek voltak, hogy róluk aztán nem szól semmilyen jelentés, és ők maguk se lettek belekényszerítve megfigyelésbe. Aztán meg, ki tudja?
Számomra az döbbenetes, hogy ezekből a múltakból a mai napig lehet politikai tőkét kovácsolni, én is Pokorni Zoltánra gondoltam (szerintem ő ebbe akkor nem enyhén beleroppant), illetve a másik oldalon Dobrev Klárára.
Az exem anyai ága Dohány utcai méterárus, később aranypókos család, a nagyszülők szinte minden testvére és felmenője a gettóban és a munkatáborban halt meg. Aki túlélte, boldogult, ahogy tudott. És hazudtak, nem a háború utáni évekről, hanem a hatvanas-hetvenesekről, ezek csak az elmúlt 10 évben derültek ki. Semmi tétje nem volt már akkor sem a titkolózásnak, de az egész háború és a diktatúra olyan dolgok elhallgatására kényszerítette őket, amik békeidőben vagy demokráciában simán vállalhatók lettek volna. Nem a cselekedetek vannak rossz hatással, mert azok pitiánerek voltak, hanem a titok. Megnyomorító az, ha nem lehet a történelem eseményeiről tiszta vizet önteni a pohárba, hogy még mindig beszélni kell a holokausztról, hogy olyan döbbenetes filmek készülnek a mai napig is, mint az 1945, hogy komoly viták vannak Horthy-szobrokról, hogy a rendszerváltás sem tisztázott semmit nálunk, pedig lehetett volna, minden hordalékát visszük tovább minden mocsoknak. Teljesen igaz, hogy a mi gyerekeink ebből ki tudnak szállni, végre, ha hagyjuk.
A Máglyát olvasom Dragomán Györgytől.
Szerintem én is mindent el fogok mesélni a gyerekeimnek, a legtöbb családi sztori azért nem bonyolult és nem nagyívű, történelmileg fontos személyekkel, de kell tudni, kik a felmenőik. Én sem akarom továbblökni a titokhintát, minek?
KedvelésKedvelik 1 személy
Ha bárkinek kételye van a családját kutatván, fura iratokat találván: ha történelmi időkről beszélünk, amikor “fortélyos félelem igazgat”, és nagy volt a zűrzavar, kevés a dokumentum, ez is, hopp, elveszett, akkor általában nem az ártatlanság az, amit rejtegetnek és ki kell bányászni, hanem a bűn. Ha elkezdesz mélyre ásni, akkor nem az fog kiderülni, hogy mekkora zsidóbarát volt az illető, hogy mentett életeket, kiknek segített, mert azzal gyorsan előálltak 1945-ben, a legelején, hogy megússzák a felelősségre vonást.
https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pb%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1gok_Magyarorsz%C3%A1gon
“A népbírósági ítélettel kivégzettek között volt magyar zsidók halálba küldésében – a vád szerint – főszerepet játszó Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla, Bárdossy László, Endre László, Baky László és Ferenczy László, de a kommunista Rajk László is. A főbűnösök perei mellett tömegesek voltak a nyilas párttagok, a szomszédjukat (abban az időszakban) feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni perek. ”
És persze mérlegelünk, vannak körülmények, vannak alkuk. De a bűnök bűnök, és sok ezer nyilas és gyilkos és szomszédfeljelentő úszta meg így is, vagy vásárolt magának tanút zsidóktól elszedett pénzekből.
KedvelésKedvelés
Most olvastam: https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.libri.hu/konyv/sacha_batthyany.es-nekem-mi-kozom-ehhez.html&ved=2ahUKEwi_iIG13fzqAhXRa8AKHRDHBXIQFjAEegQIABAB&sqi=2&usg=AOvVaw3zxzqnX5MyifywSRcEDrhz . Megdöbbentő. Kicsit száraz, kicsit nehézkes (lehet, a fordítás is akasztja az olvashatóságát) de nagy munka lehetett összerakni a történetet.
KedvelésKedvelik 1 személy
Utánanéztem, kösz az ajánlót!
KedvelésKedvelés
Ennek most nagyon örülök, ennek a posztnak. Olyan elfogultan pillantunk vissza és olyan felszínesen vélekedünk róla… Valami módon mindenkiben ott van annak az élményanyagnak a kivetülése, árnyéka, amit az előző nemzedék, a hozzátartozók, szülők, nagyszülők átéltek. Nem beszéltek róla, többnyire. Mikor már kérdeztük volna, ők már végleg elhallgattak. Meg kéne tanulni kérdezni élőket és holtakat. És szembenézni. Ha Esterházy csak két könyvet, a Javított kiadást és a Hasnyálmirígynaplót írt volna meg életében, az is hatalmas mű lenne, és mennyi mindent írt még…!
A negyvenes éveimben, főleg karácsony előtt, mikor amúgy is nő a nyomás, éves beszámoló a munkahelyen, a családi összejövetelek előkészítése, olykor egészen érthetetlen érzelmi reakcióim voltak. Az akkori politikai változások miatt is felhabzott sok minden a (mély)tudatban. A cseperedő gyerekeket hallva – lelkesen énekelték a karácsonyi énekeket már egy-két héttel előbb, szóval az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy tudnak énekelni, hangszeren játszani, ez biztosít nekik valamiféle előnyt, ha netán… Egészen biztosan a menekülttáborról nagyon halványan átszüremlett emlékek tették, amiket otthon néha fölemlegettek. Ahol az operai éneklésben képzett nőismerős egy-egy áriáért cigarettát, egyebet kaphatott. Irreális elképzelés a háború után majd 50 évvel, nem? Rögtön el is nyomtam az emléket, értelmezni is tudtam, mégis fura, nem, ha spontánul ilyenek jönnek elő?
Semmi se múlik el nyomtalanul, akkor se, ha hallgatunk róla. Csak legyen szabad beszélni és legyen, aki meghallgat és érti.
KedvelésKedvelik 2 ember
Igen, ez nagyon igaz. Semmi se múlik el nyomtalanul. Az is eléggé determinálja az embert, ha sok-sok generációra visszamenőleg minden felmenő egy bizonyos társadalmi réteg bizonyos keretein belül élt. Én, első generációs értelmiségiként mindig kicsit idegenkedve mozgok évszázadok óta polgári környezetben élő családok gyerekei között, hiába jártunk ugyanarra az egyetemre, hiába tudtuk ugyanazt. Lehet, hogy ez egy teljesen más téma, de mégis meghatározók az emlékek, és mikor a királyi házakról tanulunk, bennem mindig felböffen a paraszt-proli mentalitás, és csak kacagni tudok belül. (Eszembe jutnak nagyanyám történetei a saját apjáról, aki parádés kocsis volt a birtokon, és sokat mesélt a báróról otthon…)
KedvelésKedvelés
Ja, meg hogy mi közünk van hozzá? Vegyük egyik rokonom emlékét, 1944, a vidéki városban a deportáltak menetében ott van a gyerekkori játszópajtás. “Gyere, ide a sövény mögé, elbújtatunk…” – “Nem lehet, látjátok” – int a fejével a kérdezett a mellette vánszorgó öreg szüleire. Persze, senki sem jött vissza közülük. A kerítés mögött állók elvileg biztonságban voltak, de nagyonis érezhették, hogy ha a régi szomszédot egyik napról a másikra elhurcolhatják, akkor az a biztonság nagyon törékeny. A holokauszt traumája tehát mindenki érint. (A túlélők utódai, a második-harmadik nemzedék lelki sérüléseivel tudtommal Virág Teréz pszichológus foglalkozott először már a 60-as évektől.)
KedvelésKedvelik 2 ember
Ti a saját hazugságotoktól rettegtek, magától a hazugságtól meg a következményeitől, és ezért engem üttök.
Elképesztő, milyen naiv voltam én. Itt járkálnak nyakkendőben, nagy komolyan, előmenetelre és tisztescsaládapaságra, szakmai rangra, jó hírnévre bizton számítva (pont mint VTamás…), és közben ennyi mocsok van, ilyen nyúlós hazugság, jól eltitkolják, az eltitkolásra karriereket alapoznak, és amikor kiderül, kezd kiderülni, akkor magyarázzák, hogy de ők mennyit szenvedtek. Ez az érv. Mintha csak nekik lett volna nehéz. És mintha e szenvedés nem következmény lenne.
Miközben csak két kérdés van:
1. Mit is tett a neves nagyapa? MINDEN ennek a következménye, az összes szenvedés, ne magyarázz nekem, és ne rám haragudj. A Kádár-kort, a tettek következményeit sem én csináltam. Miért nem rá haragszotok? Nektek rendben van, amit tett? Nincs rendben, de nem is tette, hazudtok tovább? szörnyű mindkét lehetőség.
Nem ezzel kéne szembenézni, hogy mit tett? Mert megnyomorodik még egy generáció ettől.
2. Miért hazudtatok NEKÜNK? Én nem azt vártam, hogy ti majd bevalljátok 1970ben, 89-ben, 2000-ben, tudom én, hogy ment ez, miért nem lehetett. Nem csak nektek kellett titkolóznotok. De hogy NEKÜNK miért maszatoltatok, miért akarjátok az emlékezetet ilyen módon elhomályosítani, manipulálni, hogy meg akarjátok hekkelni a feltárást, szembenézést??? Én a félelmetekből jöttem rá, hogy amit eddig tudtunk, az a kisebb bűn, van itt még. Nektek igenis járnak a családi papírok, nagybácsi igenis majd bejárkál egy lakásba, amihez semmi köze, ott kotorász, magához vesz, így képzelte. Ügyeskedik, alkut ajánl: ha én, akkor ő.
Valamiért ezekről a tárgyakról nem sikerült az elmúlt évtizedekben megegyezni. Pedig volt rá idő, és a haldoklás három év volt. Most kell egy gyereket ezzel baszogatni. És őt se vettétek emberszámba, hogy figyelj, ez és ez történt. Ti kontrollálni akarjátok, mi kerülhet ki, mióta a bűn egy tudományos kutatás tárgya épp. És amiért az lehet, azok nyilvánosan kutatható iratok. Ha nem kelt volna életre a történet, hazudtatok volna tovább.
Évekkel később megérteni, hogy XY családtag miért volt olyan agresszív, basáskodó, ideges… kemény. Miközben mi semmit nem tudtunk és semmi rosszat nem akartunk. Csak ha valami jogilag nem XY-é, és egyébként is görény, akkor ott nem fog matatni, mások naivitását kihasználni.
KedvelésKedvelik 2 ember
Tény amúgy, hogy a poszt ihletője nem gyűlölte annyira a zsidókat, mint amennyire a pénzt szerette, na de végül kihozott mégis egy döntetlent. Fú, iszonyú dühös vagyok. Hogy emiatt zsidómentőnek akarják beállítani, hazudoznak, ájtatoskodnak, szenvedéssel érvelnek.
KedvelésKedvelés
kis teszt volt ez, hogy mennyire vagytok rámfeszülve, kedves L.
geci para, annyit mondok:
5 perccel később már csapkodod a billentyűzetet, közben ez egy 19 napos poszt.
amúgy ezekből a fura, béna, hiszérikus, rendőrködő rekacióitokból jöttem rá, hogy itt valami rettegősen sötét ügy van.
ahogy mindenért én leszek a hibás, miközben nem én követtem el ezeket, nem tudom befolyásolni a hatásaikat, nem én hazudtam meg követelőztem.
áthazudjátok az egész életeteket, a kósza vágy sem fogalmazódik meg, hogy szembenézzetek a valósággal, tovább hazudtok, aztán meg az őszinték ellen mentek rohamra, fujj
és én még hogy védtelek meg névtelenkedtem, uramisten…
szia, B.!!! 🙂
KedvelésKedvelés
Az a legviccesebb, amikor olyanok erősködnek, önérzeteskednek, akiknek semmilyen eszközük nincs, pedig akarnának valamit, tehát a normális beszédhez, egyenességhez, amit elvárok, érdekük fűződne. Valójában dühöngenek, mint a fekete vitéz a Gyalog galoppban a hídnál. Az alkohol lehet mentség, vagyis, inkább körülmény, de azért na. NEM NORMÁLIS, HOGY ZAKLATÓ ÜZENETEK ÖZÖNÉT ÍROD, és nem tudod megmagyarázni.
KedvelésKedvelés
nem kell szeretni engem
meg olvasni sem
haragudhatsz
de nem tilthatod meg, hogy azt írjam, amit akarok, nem rendőrködhetsz más agyában, blogján, igazságérzetében
KedvelésKedvelés
Elkezdtem olvasni az Örökölt sorsot. Mennyi ismeretlen rétege van a személyiségnek! Azt hisszük, jól haladunk az önismeretben, és közben meg olyan dolgok bukkannak fel, hogy ihaj. Mennyi parát ránk rakott a nagyszüleink háborút túlélt generációja! Ha valaki nem volt nagy ember, csak megszenvedte, már az is akkora trauma, hogy simán kitart két generáción keresztül. Ezt látom. Meg most olvasom is.
KedvelésKedvelik 1 személy
A zaklatás nem azt jelenti, hogy neked valami rosszul esik, és akkor az egész ciki ügyet rátolod egyetlen emberre, miközben ti hazudtatok.
Ezt jelenti:
https://csakazolvassa.hu/2020/06/02/mit-jelent-a-3-zaklatas/
Megdöbbentő, hogy hetekkel később is itt vered magad, visszajárogatsz. Ijesztő.
Nem tudsz elhallgattatni, manipulatív mondatokkal rávenni bármire.
KedvelésKedvelés
Én nem a családi hagytatékból tudom, amit tudok, tévedsz.
Ahogy a rágalmazó pletykákat lebegteted, sejtetsz… fujj.
Te vagy a pletykás, a csámcsogó, a nyomozgató, a hát mögötti, a mohó, és van képed azt leírni, hogy nekem gyerekeim vannak, fujj, legalja, komolyan. Zsarolás.
KedvelésKedvelés
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6letbesz%C3%A9d
KedvelésKedvelés
szállj le rólam
amit csinálsz, az erőszak
KedvelésKedvelés
http://hdke.hu/emlekezes/embermentok/embermentok-nevsora
le vagyok most reccsenve.
akik visszajöttek túlélőként, azok jelentették fel, és nem tanúskodtak mellette mások sem.
igen sok mindent elhallgattak a rokonok, hazudtak is, eszméletlenül kavartak és még nekik áll feljebb, hihetetlen. kihozzák, hogy ÉN vagyok a rossz.
hogy, de hogy fajulhatott idáig ez a dolog. az egész, és az emlékezete. és mindenki ügynök volt. és ettől rettegtek.
szégyelljétek magatokat, szégyenben haljatok meg.
még most is ugyanazt a hazugságot toljátok mártírarccal, és van képetek panaszkodni, hogy nektek milyen nehéz volt, meg a karriereteket félteni, miközben több százezer magyar állampolgár vált füstté iszonyatos megaláztatások és szenvedések után.
és, ugye, a másik nagypapa… akit nem emlegettek. nem ő a legenda…
magyarázzák, hogy miért hazudtak (mert én milyen vagyok, azért!), de amúgy nem is hazugság, illetve ők se tudták!
de nem lehet fejre állítani az egyszerű dolgokat. a hazugság nem lesz oké sehogy sem.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: amikor én még irodalmi luvnya voltam | csak az olvassa. én szóltam
Volt egy gyerekkori barátnőm, sokat jártam fel hozzájuk akkoriban. A szülei a nagyszüleimmel egyidősek voltak és valahogy náluk mindig előkerült félmondatokra a zsidó téma. Akkor ezt nem értettem (10-11 évesen), később jöttem rá, hogy a szülei holokauszt túlélők voltak. Amikor megjelent a turulozás meg a többi motívum, ők bizony féltek, beszéltek is erről sokat. Egy másik barátnőm, ezért nem tudott itthon maradni, úgy érezte, mennie kell. Az ő családjában is sokakat elvittek, páran visszajöttek, sokan elmenekültek. A mi családunk inkább a hallgatáshoz értett. Kicsit lázadtak minden rendszerben, de aztán meghúzódtak, csak a véleményük maradt meg, amit egymás között azért megosztottak. Így nőttem fel én is, ebben a kettősségben és érzem ezt magamon ma is. És szerintem még sokan. A transzgenerációs trauma témát dolgozza fel Born in Auschwitz című új film is (nem tudom maradhat-e a link): https://telex.hu/kult/2021/01/21/on-the-spot-born-in-auschwitz-dokumentumfilm-holokausz
KedvelésKedvelik 1 személy
Visszajelzés: kérdeztétek mostanában… | csak az olvassa. én szóltam