A címben szereplő nyomi nem píszí szó, én ezt tudom, és mentegetőzöm miatta. A creepy értelemben használom. Az, akinek nem jön össze. Kinek mi: teljesítmény, önmegvalósítás, vonzerő. És ettől keserű.
A nyominak nem az a tragédiája, hogy ő nyomi. Ez nagyon fontos. Bővebben…
Kommentben már linkeltem ezt a gyönyörű darabot:
Nőnek lenni jó! Ne akarj férfias dolgokat, férfias kinézetet!
Tényleg nem hittem a szememnek, hogy egy fehérjékben-vitaminokban-aminosavakban, gyúrós, de nőknek szánt táplálékkiegészítőket kaseroló cég honlapján megjelenik ekkora öngól. Majd összeszedtem a gondolataimat arról, hogy 1. miért kéne egy nőnek okvetlenül lágynak lenni, ki írja ezt elő, és hogyan lehet, hogy itt tartanak emberek, 2. tényszerűen igaz-e, hogy a zúzós sportok keménnyé, szögletessé és zsírtalanná tesznek (nem, sőt, évekig lehet a konditeremben is küzdeni a nőies formákért és a szírréteg ellen…), 3. mit tartok én elérendő célnak, emberileg szép testnek, mit tartok teljesítménynek, mit gondolok nőiesnek.
Én amúgy még azt is utálom, amivel tele vannak a magazinok, a “divatot”, ami állítólag minket nőket annyira érdekel, a rafinériát, mert ez látszatkeltés: előnyös hosszított blézer, egy csinos sál, amely eltereli a figyelmet a túlságosan kiálló lépedről stb., meg a trükközés mintákkal, szabásvonalakkal és színekkel. Erre annak van szüksége, aki takargatja a formáit. Én protestáns lány vagyok, a nettó, egészséges testben hiszek, kissé androgün módon, sallangok nélkül, testhezálló ruhában, ujjatlanban, bikiniben. Ezért jelenítem így meg magam.
Aztán rájöttem, hogy Nagy Gréta cikkeihez is tudok kapcsolódni:
Nem félsz, hogy túl izmos leszel?…
7 inspiráló sportolónő, akiket imádok online követni
Itt annyit írnék, hogy ezúttal nem arról van szó, kinek milyen test tetszik, és mi néz ki jól. Hiába próbálja egyrészt a szépségre-lágyságra, msárészt a női szerepre kihegyezni a dolgot a butácska cikk, amit hirdet, az sem szépséget, sem valódi nőiességet nem jelent. Ha te valóban át szeretnéd alakítani a tested összetételét és így az anyagcserét és a hormonális működésedet is, akkor ebben nincs hatékonyabb és gyorsabb módszer, mint a nagy erőkifejtést igénylő mozgásformák: a súlyzós edzés, súlyemelés, crossfit, sprintek, plyometrikus gyakorlatok.
A határokig elmenés pedig sokaknak döbbenetes, megvilágosító és lelki élmény, a mentális erőd tesztelése, kéretik ezt nem lebecsülni és pláne kitiltani onnan a nőket. Ilyet a “torna” nem tud, ezekhez a testi és mentális élményekhez képest az amúgy üdvös és hasznos pilates, body art csak óvatoskodás. És ezt én sem tudtam korábban.
Na, a cikk így az Üvegplafonra való, és végül oda írtam meg, rögvest ki is tette Anna. Enjoy:
Súlyemelés vagy balettóra? Amelyik jólesik!
ezen a képen 50 kilóval maxolok. ez férfias súly, a gyakorlat neve fekve nyomás negtív padon (a fej lejjebb van), és a mellizmot edzi, ebben a szögben az alsó részét. két és fél ment (a harmadik segítséggel), de az kétszer.
ez pedig az egyik szokásos akrobatikus gyakorlatom. hagyományosan ezek nőiesnek számítanak, de olyan izomerőre és testtudatosságra van szükség hozzájuk, amit a súlyzós edzésekből szereztem.
Kezd az a gyanúm lenni, a plázák kínálatát, a reklámok és az egész nőimédia-gépezet működését látva, hogy Bővebben…
melléknevek sorozat 38.
-ista képzővel
Ahha, szóval magadra ismersz: maximalista vagy. Te most panaszkodsz vagy dicsekszel?
Ezt a szót is szárnyaira kapta a közhelymédia, a bakancslistával, a komfortzónával, a testképpel és a kiégéssel együtt.
Túl sokan húzzák magukra ezt a maximalizmusdumát. Talán ez biztonságos számukra, megmagyarázza a nyugtalanságaikat. Mintha akkor nem tehetnének róla, mintha nem lennének felelősek a rossz közérzetükért. Büszkék rá, hogy ők a tökéletest hajtják, ez legális probléma. (Hallottál már valakit arról panaszkodni, hogy pocsék az ágyban? Vagy hogy bántalmazó? Vagy hogy nem ért ahhoz, amit csinál? Ezek nem legálisak.) Az adja az öntudatukat, amitől szenvednek (ha ezt veszed észre magadon, gyanakodj). Láttam jó pár embert, akik tökéletességhajszolóként jellemezték magukat, és zavarban voltam, mert még jó se volt, amit csináltak.
Elkoptatták a szót, boldog-boldogtalan magára illeszti, mert kicsit igaz is rá, meg menő is. Mintha a szavak maguk formálnák a valóságot.
Mindenesetre elvesztik a jelentésüket.
Szerintem a maximalizmus sem jelenti mindazt, ami mindenre rámondják. Most elvégezzük a differenciáldiagnosztikát.
Egyik életmódváltó ismerősöm például állítja, hogy ő azért nem tud belekezdeni az igazi diétájába, mert ő maximalista, mindent a legjobban akar csinálni. Nem tud, és azért nem tud. Ez azt jelenti, hogy jelenleg – addig is – müzliszeletet eszik, meg brióst, mert ugye még nem tökéletes a terv. A szitu. A motiváció. Nem adottak a feltételek. Ő csak akkor kezdi el, ha már minden stimmel!
Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz ilyen időpillanat, és az aprólékosság, túlproblémázás elfoszlik a semmibe. Ez még csak nem is tökéletlenül csinált diéta, hanem a diéta tagadása, halogatás és önbecsapás. Merthogy ezzel a szöveggel ő semmit sem csinál. (Megmondtam neki is.)
Először is: az igazán maximalista ember soha Bővebben…
Ez most elterjedt a médiában: a gúnyolódás a semlegesneműek vécéjén. Továbbá az LMBTQIAWFNYRF satöbbi identitás. Hogy itten harmincféle szexuális identitást kéne számon (és tiszteletben) tartani. Ezt akarják a feministák, a genderhívek (őket mint valami elborult törpe kisebbséget, néha pedig titkos összeköttetésekkel és pénzekkel bíró, kvázi szabadkőműves csoportot emlegetik, akik világuralomra törnek, és igazi szándékuk a hálószobákig terjedő diktatúra). Ezzel foglalkoznak a genderisták, ilyen konferenciákat tartanak, miközben emberek éheznek, és anyósom is eltörte a lábát…!
Valószínű, hogy találkozol ezzel a fajta olcsó célozgatással, ezért most a magam eszközeivel (közepes tájékozottságommal, kevéssé elméleti hajlamommal, viszont jelentős egyenlőtlenségügyi érzékenységemmel és frappírozó lényeglátással) szeretnék rámutatni, hogy miért vagy borzalmasan igénytelen, ha ebbe beleállsz. Bővebben…
Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.
Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.
Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?
Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…
A magazin mellébeszél és rád akarja sózni mindazt, ami a status quo jó nőjének kell, ne is várj tőle mást. Az antifeministák vádaskodnak, bosszút állnak. Vannak olyanok is, akik nem értik, miféle diszkriminációról beszélünk – az arab nők, vagy a savval leöntött indiaiak, ott van miért harcolni, de itt…? Ez a fajta tájékozatlanság és érzéketlenség általánosnak mondható. Ezért most elmondom én, szerintem mi a nők problémája. Bővebben…
Mindjárt jön az elkezdett mi bajuk a nőknek? harmadik része, de tegnap este nagy élmény volt Morcsányi Gézát hallgatni, akit a Mensa HungarIQa hívott meg egy beszélgetésre.
Beállnék a trendbe, de hát tudtuk korábban is, ha kicsit figyeltünk, színházi előterekben, interjúkból: Morcsányi Géza nagy szellem, emellett elegáns, igényes beszédű, kedves és szórakoztató mesélő. Arról lett híres, azon kívül, hogy dramaturg, hogy minőségivé, egyben üzletileg is sikeressé tette a Magvető kiadót, amelynek húsz éven át volt igazgatója.
Sok részlet, körülmény, előzmény vegyült minden válaszába, de nekem pont ezért volt nagyon szórakoztató. Nem kalandozott el, mindig visszatért a kérdésekhez – pont ennyit akart mesélni. Szóban írt memoárt. Sok régi irodalmi, színházi szereplőt a nevén nevezett, ábrázolt. Az a morálja, és ettől kifogástalan úriember, hogy mindenféle érdekes, tartalmas jókat mond emberekről, a nemjót pedig gesztussal, szóhasználattal, általános utalással intézi el.
Mi az egyetemen azt tanultuk, hogy nagy döbbenet volt a rendszerváltás irodalmi értelemben: betiltottságra, üldöztetésre panaszkodtak az írók, ezért az értelmiség arra számított, hogy most majd előkerülnek a kéziratok. De a fiókok üresek voltak. Ezt meg akartam kérdezni tőle: tényleg semmi?, de magától elmondta ezt a történetet. Néhány tiltott, külföldi gyümölcs (Faludy talán, Wass Albert? – csak tippelek) kivételével semmi nem került elő.
Először megemlítette korai, nagy olvasmányélményeit, a hetvenes évekből: Gogol: Egy őrült naplója, később A revizorból idézett; Kafka: A per. Nádas Péter: Biblia, Kertész Imre: Sorstalanság.
Nagy szerzőként, olyanokként, akik őt kiadóvezetőként érdekelték, említette a következőket: Esterházy, Nádas, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Kertész Imre. Bővebben…
Avagy: mi a baj a nőkkel. Sőt, még csavarnak is egyet: ez az egész, ami most van, lett, a nőknek rossz. baj van, régen nem volt semmi baj, de ezt a mostanit maguknak köszönhetik!
Az antifeministák tehát nem arról panaszolkodnak, hogy az ő érdekeiket hogyan sérti a feminizmus (és bármi, ami nem áll a kontrolljuk alatt, nem értük van). Pusztán a saját előnyeiket siratni túl átlátszó volna. Inkább ravaszkodnak: érvelésük szerint a feminizmussal a nők jártak rosszul. Bővebben…
A sorozatban bemutatom, mit állít a mai nők fő problémáiról 1. a női média, 2. az antifeministák, végül 3. összegzek, hogy szerintem mi a mi bajunk.
Nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok írni, mert a közéletnek nevezett mohó okoskodástól, de általában a társadalmias, csoportokban gondolkodó szemszögtől is egy ideje távol tartom magam, és sokkal jobban érzem magam így, annak ellenére, hogy a magam-öröme, magam-igazsága posztok alatt nem indul meg a “nagyon igaz!” hullám. A sodró események miatt ugyanakkor több hírt olvastam mostanában, és most kevésbé volt bennem, hogy “jaj istenem, hagyjátok már, mindig szidtok valakit, hát ti ezt a puffogást élvezitek!”. Némileg revideáltam – eleve sem apatikus – apolitikusságomat.
A címbeli kérdés gyakran úgy merül fel: mi a baj a nőkkel? Ha szóvá tesszük mindazt, ami akadályoz, fojtogat, bőrünkbe hasít, azonnal belekiabál a világ: változz meg te! Add lejjebb, szülj időben, érd be a realitással, bocsáss meg, legyél nőiesebb, térj vissza ahhoz, ami működik (pedig most mondtad: nem működik). Ne akarj te okosabb lenni, többet keresni, rivalizálni, elnyomni a párod! Bővebben…
Ötéves a csakazolvassa ma, ami azt jelenti, hogy 2012. április 16. volt az a nap, amikor regisztráltam a worpressre, teljes kezdőként. Azonmód meg is írtam és közzé is tettem a beköszönést (invokáció), ez kicsit ma már izé, de akkor még nem tudtam, mi az irány, mit akarok, csak valami helyet, írni, ahol nem baszogatnak többet a sivár anyatársak (ez pont a mamamiról való távozásom időszaka). Az első tartalmas posztot pedig két nappal később írtam: azok a szemét kurvák, ebben az ellen érveltem, hogy a csábító fél, a szerető volna a bűnös a “házasságok” “szétveréséért”. Bővebben…
Tényleg mindenki megőrült?
Hogy lehet, hogy másoknak nem tűnik fel? Ezek csak az én “sérelmeim”?
Legyen már ciki, hogy azzal van baj, az a gyanús, aki szól ellene. Ha megneszeled az erőt, a népszerűséget, azt, hogy a kiállás trendi, majd odatörleszkedsz te is… 2009-ben, amikor én kezdtem, ezek a gondolatok, amelyekkel ma a hígak ováció közepette vagiznak, döbbenetet váltottak ki… Bővebben…
melléknevek sorozat 37.
Most jól figyelj.
Amikor azt gondolod, hogy te őszinte vagy, sőt: te most végre megmondod, mert eddig nem tetted, és azt is gondolod, hogy ez erény, hiszen ez tisztázás és az igazság pillanata!, meg nem szabad hazudni!, akkor Bővebben…
Schäffer Erzsébet merénylete az ízlés, a tisztánlátás és a nők ellen
Persze vannak mindenféle műfajok, és az értő olvasó a helyén kezeli őket. Nem vár megigazulást egy tömegfilmtől, mert annak a szórakoztatás a dolga. Van a limonádé, a populáris, a paperback: az sem ab ovo jelent szemetet, hanem műfaj, látásmód. Lehet azt is igényesen csinálni, sőt, akár groteszkül, szatirikusan, újítóan. Akkor már szinte művészet.
Na de.
A giccsel nem az a baj, hogy nem elég fajsúlyos, mély. Hogy nem orvosolja a világ problémáit. Ki kérne ilyet számon rajta?
A magát szépként előadó giccsel az a baj, hogy bódítóan és grandiózusan hazug. Bővebben…
min sírtál utoljára? Bővebben…
Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.
Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.
Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Bővebben…
Tulajdonképpen… kedves ez. Ez a bugyuta dicsekvés, hogy nekik az anyukájuk a legjobb barátnőjük:
http://girlpower.cafeblog.hu/2016/04/29/bloggerek-es-anyukaik-anyak-napi-mesek/
Jó is annak, akinek ilyen az anyja (anyukám, Anyu, Édesanyám, Anyci), habár, megjegyzem, én nem szeretnék együtt járni az enyémmel Schäffer Erzsébet-előadásra, sem képet kapni a kutyusáról, új frizurájáról az általam neki vett okostelón. Mondani a barátaimnak, hogy nem érek rá most, mert anyuval… anyunak… anyu… Én, hálátlan dög! Napi kapcsolatban lenni vele harmincöt-negyven évesen, hívni, hívást fogadni, visszahívni. Álbeszélgetéseket folytatni (“semmi különös, ma se írt a Gyuri, megjött az Alza.hu csomag, majd megmutizom, csöpög a szifon”), vele szkájpolni, tőle kérdezni a pörköltreceptet. Hogy szabadon járkáljon, információval bírjon, tanácsoljon és tanulságokat vonjon le. Hogy ne bízhassak a saját igazságaimban. És rendet rakjon a pasim cuccai között, mert ez, amiben élünk, ugye az ő lakása (ezt a sztorit étteremben hallottam, a tulaj lánya panaszkodott a pultosnak). Átengedni az életem egészét annak a rettenetes, lelkes, font- és gondoskodó intenzitásnak (“segítség”), hogy az én gyerekeimmel élhesse újra azt, ami elsőre nem ment (de nem megy másodjára sem).
Szegény, ötvenes nők a képeken. Szolid bibircsókok, fényesre krémezett arc. A “fiatal, csinos asszony” igényével lépnek fel a valóban fiatal lányuk társaságában. Anya–lánya szépségverseny… fú, de kínos.
Azért ez hatalmas oltás (“ronda az anyám”):
Lehet, hogy a mai napig nem érteném teljesen, mit jelent, hogy “a szépség belülről fakad”, ha nem olyan lenne Anya, amilyen.
És titeket is ráz a hideg a negyedik sortól?:
Beszéljük erről is, a titokról, az übertaburól, mert erről nagyon sok mindent lehet. A mégisről: nem kéne, nem hitted volna, se arról az emberről, se magadról, hogy képes vagy ilyet csinálni, ilyen hisztérikus kamaszként várni egyetlen válaszra, találkozóra… istenem, de ritka ez, és mégis, milyen univerzális.
A keresgélés, a béna randi, az nem tudja ezt, az semmi ilyet nem tud. Bővebben…
Tudjátok, hogy én még fél éve is olyan voltam, hogy restelltem, hogy (amikor, olykor) korrektort használok a szemem köré? Megdicsérték a bőröm, és néztem rájuk azzal a protestáns tekintetemmel: ez nem én vagyok!, és közben a sminktudományomra sem voltam büszke. Kínosnak éreztem az előnyösebb fotót kitenni, mivel az nem a valóság. Rám is szálltak azok, akiknek soha nem voltak hasonló aggályaik.
Ha nem volnék blogger, nem érteném, hogy a figyelmem érték, a mennyisége véges, és nem tanultam volna meg gazdálkodni vele. Eléggé ingyen adtam én az energiáimat mindenkinek, magam ellen, önkifosztva – ezzel telt harmincöt évem. Bővebben…
Sokat gondolkodom ezen mostanában. Milyen lenne egy teljesen másik élet? Az én életem persze, a sajátom, de ha másképp alakult volna.
Ha mondjuk élne János. Ha megszületett volna az ő onkológiai diagnózisa idején visszaforduló negyedikem. Ha mást csinálnék délelőttönként.
Mit csinálnék?
Nincs semmi apropó, ez csak elmerugalmas játék.
Ha nem volnék blogger, akkor Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 