mi a bajuk a nőknek? 1. – magazinék

A sorozatban bemutatom, mit állít a mai nők fő problémáiról 1. a női média, 2. az antifeministák, végül 3. összegzek, hogy szerintem mi a mi bajunk.

Nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok írni, mert a közéletnek nevezett mohó okoskodástól, de általában a társadalmias, csoportokban gondolkodó szemszögtől is egy ideje távol tartom magam, és sokkal jobban érzem magam így, annak ellenére, hogy a magam-öröme, magam-igazsága posztok alatt nem indul meg a “nagyon igaz!” hullám. A sodró események miatt ugyanakkor több hírt olvastam mostanában, és most kevésbé volt bennem, hogy “jaj istenem, hagyjátok már, mindig szidtok valakit, hát ti ezt a puffogást élvezitek!”. Némileg revideáltam – eleve sem apatikus – apolitikusságomat.

A címbeli kérdés gyakran úgy merül fel: mi a baj a nőkkel? Ha szóvá tesszük mindazt, ami akadályoz, fojtogat, bőrünkbe hasít, azonnal belekiabál a világ: változz meg te! Add lejjebb, szülj időben, érd be a realitással, bocsáss meg, legyél nőiesebb, térj vissza ahhoz, ami működik (pedig most mondtad: nem működik). Ne akarj te okosabb lenni, többet keresni, rivalizálni, elnyomni a párod! Vádak, bűntudatkeltés, benne tartós ravaszkodás. Bármi, amit magadért teszel, úgy értelmeződik, hogy azzal legyőzni akarod a másikat. Ha kitörsz, ha jól vagy, ha mersz valami mást csinálni, akkor be akarod bizonyítani. Aki nőies, az elégedett és sugározza a szeretetet. Az a te bajod, hogy nem tudsz ilyen lenni.

Ki érti ezt a zűrzavart ellentmondásos korunkban? Túl sok a lehetőség, és a nők nem tudnak dönteni, ugyebár. Sajnos, manapság…; bezzeg régen. Pedig nem valami elvont entitás, a ködös modern válság vagy sajnálatos véletlen a problémáink oka, hanem olyan beszédmódok, működések, amelyeket a legfőbb ideje volna revideálni. Ennél is konkrétabban: csoportok és személyek hatalma, ellenérdeke. A húzásaikhoz mindenki asszisztál, szóvá tenni félned kell. Szitokszóvá válhattak olyan fogalmak, amelyekről az átlagos olvasó egy koherens mondatot nem tud megfogalmazni. Még a legifjabb, genderképzett szónokok sem állnak ki a nők jogaiért, még a nagyon liberális, TASZ éltető, Feminfót működtető 444-en is norma a csöcsvizslató, tárgyiasító szexizmus. Félremennek a jó szándékok is, és akkor még ott vannak direkt rosszak, az ellenérdek, meg a sötét butaság.

A női média képe azért fog torzítani, mert nem kívánja kizökkenteni olvasóit az illúzióból, hogy alapvetően minden rendben van, csak apróbb hibák vannak, azokat meg, legyél szíves és ügyes, oldd meg. Soha nem fog a magazin szembesíteni azzal, hogy mit szolgál (a patriarchális kapitalizmust), és az mennyire ellenük – minden kisebbség* ellen – működik. Népszerű, vagyis tömeges, elfogadott akar lenni, ettől populáris, cirkus-kenyér típusú és antiintellektuális.

Legfontosabb eszköze a tematizálás, a figyelem elterelése. Miről ír, és miről nem a nőknek szánt média? A konzervatívabb, családos nőknek szóló orgánumokban oldalak tucatjait töltik meg a tévés, celebes pletykák, a gazdagok élete, ki szép, ki mit hord, kinek mi a szépségtitka és ki a pasija. Anyák gyermekeikkel, bolog párok. A válás, az egyedülállóság soha nem fog bátor lépésnek számítani. Embereket látsz a képeken, akik nagy családról álmodnak, boldogan várják a jövevényt, végre megtalálták az igazit, révbe értek, hűségesek, aranylakodalmukat ünneplik, kitartanak egymás mellett, esetleg rendbehozzák a házasságukat. “Jó pasik.” Receptek, ünnepi fogások, lakberendezés, takarítás, kiskert, egészségvédelem a patikareklám értelemben: mit vegyél, kinek fizess azért, hogy jól legyél (kiszervezés).

A divat, a kívánatosság, az alakformálós sport, a haj-, bőrápolás és smink a fiatalabb nőknek íródott magazinokban van jelen. Az ő nagy projektjük az esküvő. De ők is konyhatündérek, csak ők pitát használnak kenyér helyett, és mangót tesznek a szendvicsre, nem Piros Aranyat.

Összességében azt sugallják, hogy a nő dolga a gondoskodás a szerettei jóllétéről, egészségéről, a környezet esztétikumáról és a saját kívánatosságáról, emellett ábrándozhat egy kicsit tévés illúziókról, romantikáról, jóképű színészekről. Ritkán jelenik meg egyszeri, kedves asszonyok helytállása, árvízvédelem, közösségszervezés, beteg gyerek nevelése, és ez a maximum. A mintanő nem él egyedül, és nem hódol magányos, geek szenvedélyének. Szeretjük anyukánkat, valóságos szimbiózisban élünk, az ő receptje szerint főzzük a töltött káposztát.

Túl sok munka és a stressz, ezt megsínyli a szex is. Megoldás: wellnesshétvége, izgalmas fehérnemű, új pózok. Igyekezzél, az egészségednek is jó tesz. Mi más baj lehetne? Ne szorongj, hidd el, gyönyörű vagy, ő csak téged szeret, és mindenestül kíván!…

“Botrányosnak” mondott, valójában zavaros, nőgyűlölő figurák (Puzsér, Bochkor, Hujber, Férfiak Klubja, PUA, LifeTilt, Joós István) bemutatása, ajnározása, megszólaltatása “vitaindításképp”, ez is jellemző. Ők lehetnek trágárak, lusták, csapodárak – de sármos! Kedélyeskedő férfiújságírók ismételgetik gyanús buzgalommal, hogy ők tisztelik a Hölgyeket, imádják a kecses, íves formákat és a meleg, gondoskodó hangulatot, a házi süteményt. A Nőket, akik mindenestül különleges, más lények, és akiknek sok szépet kívánnak eztán is, csak ne ugráljanak nagyon, mert onnantól nem is nők.

Érdekesképpen a fősodrú magazin problémának állítja be nők tömegeinek tudatos döntését, miszerint nem megy férjhez fiatalon, előbb sokat tanul, világot lát, tapasztalatot szerez a párkapcsolatokban, hódol a hobbijának, rájön, kicsoda is ő, illetve jó állást szerez, megalapozza a megélhetését, hogy ne válhasson kiszolgáltatottá – ezt, ha női érdekeket tartaná szem előtt, üdvözölnie kellene, mégis azzal nyomja az olvasókat, hogy nem is tudják, mit cselekszenek, és azt sugallja: dönthetnének másképp. A mögöttes meggyőződés az, hogy a család és a függés a természetes női létforma, arról lemaradni a legnagyobb bánat. Ti, leányok, ne tegyétek. Ez a szinglizés oka: a választott vagy kényszerű egyedülállóságot démonizálják, lesajnálják, ezek a nők “nem találnak társat”. Pedig a szingli csak nem szorult rá arra, hogy megélhetési okból házasodjék, eltartót keresve vagy felerezsizni, esetleg csak annyit állít a döntésével, hogy ezekkel a feltételekkel, amelyekkel az előző generációnak épphogy megérte, ő inkább nem kér a házasságból. Azt olvassuk az újságban, hogy egyedül vagyunk és rossz nekünk. Észre se vettük: elhúztuk a tanulást, karrierépítést, kifutunk az időből, meddőségi problémák is jönnek – erre minden esetben idősebb, fényképen is bemtatott, jóképű férfi nőgyógyász figyelmeztet.

Továbbá, a szerepeket (család, munka) nehéz összeegyeztetni (és csak nekünk kell), erről rendszeresen felteszik a vádként érthető kérdést a legsikeresebb, sugárzó tehetségű nőknek. A tehetséges férfiak kivételek, nekik nem is kell, a hétköznapiaktól meg senki nem kérdezi, hogyan állnak helyt a családban. Valakinek dolgoznia is kell, ugye…

Konzervatív hangadók megszólaltatása: sajnos, az anyák rontják el, ők nevelik a fiúkat ilyenné. Az apák felelősségét senki nem firtatja (őket is anyák nevelték). Öreges, gyanakvó ítélet mindenről, ami nem a pihepuha-mosolygós anyaság és rendezett otthon, adott esetben professzor asszony magyarázza, hogy túl sokat tanulunk, nem a lényegre figyelünk. Utazás, hobbi, önmegvalósítás, pénz? Ne viccelj. Bűntudatkeltés: a nők esetében önzésnek nevezik a saját érdek képviseletét úgy, hogy közben tudomást nem vesznek arról, hányan és milyen erősen szorongatják a nők érdekeit. Összezavarodtak a szerepek, mondják helyette. Sok az ellentmondás, megrendült a hagyományos család, valamint nem hallgatunk az ösztönös énünkre.

A nem-progresszív lapokban a társadalmi témák felvetésének célja az, hogy olajozottabban tudd követni az előírt szerepet. A részmunkaidőd azt jelenti, hogy nem késel annyit a szülőiről, és te maradsz otthon a gyerekkel, a családbarát munkahely pedig elengedi főzni az anyákat december 23-án, de az apák onnan sem érnek oda az oviba, sem máshova. Az igazság az, hogy a férfiak nem szeretnek, nem akarnak otthon lenni, vidékre és külföldre is szívesebben mennek “a családjukért”, ahol aztán sűrűn járnak a tilosban, de még dugóban is szívesebben rekednek, mint hogy otthon legyenek.

Ma már kimondja a női média is, hogy nyomasztó a szépségelvárás, de erre nem ad valódi választ. A magazinmegoldás: a telt a szép, nem baj, ha nem vagy tökéletes, ne gyötörd magad, fogadd el magad. Kettőt lapozol, és ott van a tuti diéta, amellyel hat kilót fogyhatsz két hét alatt. Ugyanez a média és érdekek tették kötelezővé az előző, abszurdan sovány verziót, szóval a szerkesztők szemen köphetik magukat. Nem az egészség és a méltóság mellett teszik le a voksukat most sem, csak arra jöttek rá, hogy többeket és más csoportokat érnek el és nyernek meg a hirdetőknek, ha engedményt tesznek a hétköznapiságnak és az elhízottságnak. Ugyanakkor még ma is a csontsovány, szétfotosoppolt, tökéletes bőrű modellekkel lehet eladni a lapokat. A trendi magazinok pedig imádják az instagramot, sztárjait példaképpé avatják, miközben az ottani műtökéletesség divattá, sőt, normává teszi a fotómanipulálást és a táplálkozási visszaéléseket, sőt, az öngyötrést, a plasztikai beavatkozásokat és a szélsőségesen anatómiaellenes testtrendeket is. Valakit mindig csodálni kell, a sóvárgás mértéke nem, csak a tárgya változik. Míg ezeket élteti, folytatódik az anorexia és bulimia ellen a pánik, annak igazolásául, hogy ahogy élsz-tunyulsz-hízol, az normális, nem baj, ha nem változtatsz az életmódodon. Ezt az érvelést kapjuk aztán az arcunkba, ha sportolunk.

Hogy ez valami tudatos szándék volna, azt nem gondolom, de hogy szűk látókör, komfortzónában maradás, az tuti. És a hirdetői érdek is jól jár azzal, ha mindenki sóvárog, mellette jól elvan, úgy él, ahogy szokás, aztán ha baj van, rohan gyógyszerért.

A cél, hogy az olvasók, a derék asszonyok ne akadjanak ki. Ezért nem is fognak találkozni olyasmivel, ami nem illik bele a világképükbe, legfeljebb elborzasztásképp, és nem fognak elgondolkodni a problémák okain. A hagyományos médiában nem találsz súlyemelő nőket, transzneműeket, leszbikus párokat, magányos utazókat, végtaghiányos, sikeres nőket, kutatókat (csak ha van hozzá hét gyerekük). A hagyományos női média nem feltételezi, hogy kíváncsi vagy a társadalmi problémákra, közügyekre, gazdasági összefüggésekre. Ritkán esik szó a harmadik világról, az egyenlőtlenségről, az előző századok hősnőiről, az idősebbek testéről, a mérgező szülőkről, pornóról, nemi erőszakról. Kivételek a progresszívek: ELLE, Marie-Claire, néha az ÉVA.

Lényegében nagy baj nincs, amire nem akarunk odafigyelni, az nem is létezik. Mindenképpen vesd be az anti-aging arzenált, vegyél valami krémet, és szőrteleníttess lézerrel, ja, és ne feledd: fogadd el magad.

* kisebbség: nem az, aki kevesebben van, hanem aki jogfosztott és az emancipációjáért vív

29 thoughts on “mi a bajuk a nőknek? 1. – magazinék

  1. Szerintem jó ötlet az összegzés!

    Annak idején, még kamaszkoromban, amikor nem is tudtam, mi az a feminizmus, nem tudtam, pontosan megmondani, mi bajom van velük, de rettenetesen idegesítettek a magazinok. Emlékszem, akkoriban még csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy “hülyének nézik a nőket”.

  2. A szingli szót bántónak éreztem mindig. Mintha ez valami döntés lenne. Ott van a barátnőm, S., aki 38 éves és nincs társa. Ő nagyon szeretne férjhez menni, már 10 éve is szeretett volna, de nem alakult ki olyan kapcsolata, ahol ez egyáltalán felmerült volna. És azt se látom, mit tudna ő tenni, hogyan tudna “kompromisszumot kötni”, ahogy ezek a magazinok elképzelik.

      • Ha így nézzük, akkor S. a mai kor leánya valóban, nem kell sem azért férjhez mennie, hogy megéljen, sem azért, hogy lefekhessen valakivel, megteheti, hogy nemet mondjon a teljesen ellenszenves férfiak közeledésére, és érzelmi igényei alapján (ne) válasszon társat. És félő, ha férjhez is megy, mivel van saját jövedelme, meg már egy kialakult élete, könnyebben nemet mond valami elviselhetetlenre, mint egy fiatal és kiszolgáltatott nő.

    • Nem tudom, igazam van-e, de az a benyomásom, hogy a ‘szingli’ szó a Bridget Jones-szal érkezett a magyarba, esetleg korábban is használatban lehetett szórványosan, de mindenesetre én onnantól hallottam köznapi használatban is. Erről pedig csak annyit, hogy én olvastam az első két BJ-t, és vicces, meg minden, de én nem tudtam felhőtlenül kacagni és “azonosulni” a már-már bulimiát idézően magát kényszeresen tömő, örökké csak ácsingózó és irigykedő Bridgeten, aki _tényleg_ dilettáns a saját munkájában, műveletlen, és olyan alapvető tényekkel nincs tisztában, amelyeket a pozíciójában kenni-vágni kéne, és ez nem cuki, hanem kínos. Nem kompetens, csak néha szerencséje van, egyébként bénázik, és nem is érdekli gyakorlatilag semmi a kajáláson meg a pasikon kívül, un mindent, ami kultúra, és ez van aranyosnak beállítva, és ezzel hű, de nagyon azonosulhat ám mindenki, és ha nem, akkor nem is vagy jópofa meg csajos.
      Összességében, én nem tudtam a BJ-ket hurrászinglik-regényként olvasni. Pedig a nőklapja azt mondta, hogy végre. De nagyon trükkös ez is. BJ célja is csak az, hogy legyen pasija, akivel dughat, és aki végre megoldja az anyagi gondjait, és akivel fel lehet vonulni a partin.

      • Pont ezt éreztem én is a könyvnél. Hogy Bridget maga is tenyészkocának tekinti magát, az a legérdekesebb számára, hogy hány kiló és hány cigit szívott, akkor engem miért érdekeljen ennek a nőnek a lelki élete.

        De van magyar szinglink is, a Terézanyu, aki az egész könyvben mást sem akar, mint pasit találni, kétségbeesetten és kapkodva.

        • A Terézanyuban az a fura, hogy jobban megfogott, mint a BJ (már tinédzserként is, bár akkor egyiket se csíptem, felnőttként meg egyértelművé vált a különbség Vagy, hogy megfogott, annak ellenére, hogy adta magát, hogy a pasik miatti problémázás miatt odavágjam a BJ mellé.
          Miközben feltűnt, hogy feszt a hapsik miatt rí ő is, Kata valahogy szimpatikusabb karakter, mint BJ és több minden elfér az agyában, mint a pasik meg a kilók. Szakmájában se full gyogyi. Szinte mintha a szerep kedvéért mondogatná, hogy ígypasi úgypasi, jöjjön már egy lovag, de leginkább a kapcsolat, a kapcsolódás, a Másik Ember kell neki, nem egy hárompixeles lovag, aki kiveszi a munkát a kezéből és Megoldja Az Életét, ha kell, ha nem. Ez egy karakán csaj. Ha már összhasonlítás: BJ-szal szemben tényleg van humora. Nekem a Terézanyus Kata a szimpatikus kolléganő, aki ugyan nem olyan srófra jár mindenben velem (sose mondogattam ennyire, hogy kellene egy pasi, és egyre kevésbé akarom rátolni/tolom rá bárkire is a dolgaimat), de értelmes, gyakorlatias, el lehet vele lenni, BJ meg a fárasztó csaj, akivel abszolút csak smalltalkolni tudnék, mert érezném, hogy körbe jár az agya, és nincs meg vele a hang (egyébként is hamar lepattanok azokról, akikkel nincs közös téma, nagyon nehézkesen barátkozom, és gondolom meg is érzik ezt az emberek).

      • Az angol humorra az a jellemző, hogy azon tudnak a leginkább nevetni az emberek, amit elbénáznak, mert ezt a hétköznapokban nem engedik meg maguknak, vagy nem vallják be, mert kínos. Szerintem ezért IS lett ennyire domborítva a BJ karakter butuskasága, inkább afféle paródia, amiben sokan magukra ismertek, és végre vállalhatónak érezték a maguk gyengeségeit. Az van a legkevésbé megengedve, akár maguknak is, hogy hibázzanak, mert ettől azonnal zavarba jönnek és sokszor még meg is haragszanak. Ezért is szól az itteni humoristák előadása javarészt arról, ki milyen béna.
        Szemben pl. az amerikaival, ahol a menőség kimaxolása, a coolság túlpörgetése a vicces, a főnök annyira menő, hogy aranyból van a gemkapocs, ami puha ezért nem fogja össze az iratokat, amik széthullanak és beborítják az egész padlót, de kemény arcot vág és elküldi a titkárnőt még egy dupla jeges whiskey-ért, és ezen nevet mindenki.

        • Igen, értem, és köszönöm a kiegészítést, viszont az én problémám BJ-vel (és csak a hazai értelmezésről tudok beszámolni, a britet nem ismerem egyáltalán), hogy a legtöbben nem paródiának értelmezik, hanem “végre, felvállalhatjuk, hogy ilyenek vagyunk, és ez tök jó és cuki és menő”. De szerintem nem cuki és menő műveletlennek lenni, egészségtelenül élni és egész nap pasik után kajtatni, pénzügyi kultúrával egyáltalán nem rendelkezni, pazarolni, saját határainkat felmérni nem tudni. Sőt. Én nem is igazán találkoztam olyannal, aki paródiának vette volna. Hanem felszabadulásnak, jaj, de jó, hogy mostantól nem is gáz, ha egész nap zabálok és pasikon röhögcsélek, és mindenki pöffeszkedő és utálandó, aki sportos alakú vagy művelt. És nem is baj, ha fogalmam sincs, mit jelent a jelzálog, és bármilyen mesterember lazán átver.

          • Persze, en is ezt gondolom, az a karos ha ideológiát es életstílust gyártunk belole. Ehhez kell egy eleve tehetetlenségre ítélt es kishitu alap, azt hiszem ami odahaza adott sokaknak.

          • Ahogy elnézem, mindenki törekszik itt egy élhető es méltó életre, es egyáltalán nem elfogadott seggfejek után rohanni, maximum mindenki megjárja egyszer, de senki sem gondolja hogy erre szabad berendezkedni. Természetesen most altalanositok, ami helytelen de nyilván a saját merítésemrol van szó. Középosztály, város.
            Érdekes ez, hogy egyes művek mennyire mas hatást keltenek különböző kultúrákban.

          • “nem cuki és menő műveletlennek lenni, egészségtelenül élni és egész nap pasik után kajtatni, pénzügyi kultúrával egyáltalán nem rendelkezni, pazarolni, saját határainkat felmérni nem tudni” – és főleg nem feminista, amit úgy értek, hogy nem mutat egy jobb élet irányába.

  3. Érdekes lenne látni statisztikában, mikor szülnek a skandinávok. Nem találtam hirtelen. Norvégiában járva mi csak huszonéveseket láttunk kisbabával. Ez persze nem hiteles felmerés, csak nagyon szembetűnő volt. Legalább annyi férfi mint nő tolta a babakocsit, ismerjük az alapvető különbségeket, felváltva maradnak otthon a gyerekkel, ha nem működik válnak és mennek tovább nincs bélyeg, stb. Nekem teljesen logikusan jött ezekből, hogy szülhetnek fiatalon, mert akkor sem lesz kiszolgáltatva senkinek.
    Na arra célzok, hogy a későn szülünk az részben válasz azokra ami egyenlőtlenség és kiszolgáltatottá teszi a nőket. Nem cél. Ha egyenlő társadalomban élnénk, ezzel sem kellene sakkozni. Vagyis ez nem lenne szempont a mikor kérdésében.

    • Aztán lehet, hogy csak annyival nyugodtabb és sportosabb világban élnek, hogy igazából idősebbek. 🙂
      Mert kövér tiniket sem láttunk, az is bizonyos…

    • Szerintem is elmaradott, keleties vonás, hogy ha szülsz, akkor vége az életednek, és az is, hogy a válás mindenképp kudarc. Jóléti államban, előítéletek nélkül, bizalomteli légkörben nincs vége az életnek a gyerekszüléssel, akkor se, ha a házasság nem bizonyul tartósnak.

      • Ismerőseink között arra lettem figyelmes, hogy többen vártak a gyerekkel mert karriert építettek, utaztak, mást csináltak. Tudatosan. Aztán most megvan az egyéves, anyu 35 évesen ugyanolyan depis, egyedül van, csokit eszik, katasztrófaként éli meg, hogy nem keres pénzt. Kényszeresen csüng a fészen altatás meg etetés témában. És ebből – a csokit kivéve talán – egyikről sem ő tehet. A társadalmi hátrány ugyanúgy eléri őket is mint 25 éves sorstársaikat. 😦
        Apu meg panaszkodik emiatt, és nem érti amiket mondok neki.

  4. Szerintem meg sokan nem azért nem vállalnak hamarabb gyereket, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak, hanem mert előtte még mást akarnak. És az a jó, hogy egy társadalmi szint felett akarhatják, az pedig még jobb lenne ha minden társadalmi szinten élő akarhatna, egyáltalán eljutna a tudatáig, hogy van lehetősége akarni – akármit, gyereket, tanulást, karriert – és az is jó lenne, ha ebben nem lenne különbség a nemek között. Mondjuk az is igaz, hogy a férfiak is ugyanúgy rabjai lehetnek a társadalmi szerepüknek és nekik meg abból nehéz kilépni. A párkapcsolatosdi meg azért nagyon nehéz, mert már nincs olyan szintű kényszerítő szerep, hogy két fejlődő személyiség mindenáron egy satuba legyen fogva. Mióta a várható életkor folyamatosan növekszik, szerintem nem gond, ha valaki harminc, esetleg negyven felett szül, mert még úgy is él várhatóan egy jó 30 évet. Nem sajnálom a férfiakat, de ha egy férfi akar gyereket, azért jóval nehezebb dolga van, hiszen nem tud szülni magának egyet.

  5. “n. A hagyományos médiában nem találsz súlyemelő nőket, transzneműeket, leszbikus párokat, magányos utazókat, végtaghiányos, sikeres nőket, kutatókat (csak ha van hozzá hét gyerekük). A hagyományos női média nem feltételezi, hogy kíváncsi vagy a társadalmi problémákra, közügyekre, gazdasági összefüggésekre. Ritkán esik szó a harmadik világról, az egyenlőtlenségről, az előző századok hősnőiről, az idősebbek testéről, a mérgező szülőkről, pornóról, nemi erőszakról.”

    Pegig egy ilyen témaválasztású újság érdekesebb lenne, mint az egyen-negédes szirup. Gondolom a lappiacon fél év alatt meghalna sajnos

    • Nem olyan biztos, hogy meghalna. Mármint szerintem az igény meglenne egy ilyenre, csak még honlap szinten is piszok nehéz lenne megcsinálni. Mert nagyon sok mindenhez érteni kellene és nincs mire építeni, mert néhány szubjektív blogon kívül, mint amilyen a csakazolvassa vagy lobster nincs hasonló. Nem is tudom h lehetne-e hozzá felállítani egy 4-5 fős szerkesztőséget.

      • Engem érdekelne. Mármint hogy hozzájárulnék szívesen valami munkával. Írás, fordítás, ilyesmi.
        Most került a kezembe a 2016 decemberi MC, és tényleg van progresszív tartalom, de alig észrevehető. Miniatűr betűk, nagyon rövid írások, egy oldalon megjelenítve négy-öt téma. (Nincs a kezemben, sajnos, emlékezetből írom.) Míg a nem tudom kiknek reklámozott fantasztikus (100 e Ft-os) aranyruhák és extrém drága bőrápolók és sminkek az oldalak nagy részét elfoglalják.

  6. Visszajelzés: mi bajuk a nőknek? 2. – az antifeministák szerint | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s