miért veszélyes a giccs

Schäffer Erzsébet merénylete az ízlés, a tisztánlátás és a nők ellen

Persze vannak mindenféle műfajok, és az értő olvasó a helyén kezeli őket. Nem vár megigazulást egy tömegfilmtől, mert annak a szórakoztatás a dolga. Van a limonádé, a populáris, a paperback: az se nívó ám, nem ab ovo szemetet jelent, hanem műfaj, látásmód. Lehet azt is igényesen csinálni, sőt, akár groteszkül, szatirikusan, újítóan. Akkor már szinte művészet.

Na de.

A giccsel nem az a baj, hogy nem elég fajsúlyos, mély. Hogy nem orvosolja a világ problémáit. Ki kérne ilyet számon rajta?

A magát szépként előadó giccsel az a baj, hogy bódítóan és grandiózusan hazug. Elringat a status quóban, megvigasztal bűneinkért, és torkunkra forrasztja a lázadást, amelynek legfőbb ideje volna, egy értelmesebb élet érdekében.

Anyósom rendíthetetlen kedvvel társasjátékozik fiam-lányommal, én meg egy kicsit elvonulok, leveszem a külön nőíróknak fenntartott polcról Schäffer Erzsébet talán legismertebb könyvét, a fehér Egyszer voltot. Meg kell mondjam, én őt csak újságban olvastam eddig, de ahogy bandukolt kevés szavú emberek mellett a napsütötte szőlődombon, nem kifejezetten tört rám az inger, hogy a könyveibe belelapozzak. Tehát ez volt az első könyv-találkozásom, ezt viszont gyakorlatilag végigolvastam.

Schäffer Erzsébet minden idők tíz legsikeresebb írónőinek egyike egy ezt illető szavazás szerint, tuti befutó a könyvpiacon, zsúfolt dedikációs standra ülhet és állami díjakat kapott. Nem ő volt a legirritálóbb a klasszikus nőklapjás mezőnyből: ott van Oravecz Éva Csilla, Fejős Éva és a mindenkinél viccesebb V. Kulcsár Ildikó, aki nem csak mindjárt-arcon-rúglak mértékig negédes, hanem amikor interjút készít, alanyát akkor is a saját dicsőségével traktálja. Szóval, mit is várunk, bőven van min derülni e körben. Mégis komolyan megrendültem azon az estén.

A szövegek megírásának módja, ahogy a narrációból kiderül: az emberek mesélnek, leveleket írnak SE-nek, aki utánajár, elbeszélget velük, majd nagy-nagy szeretettel megírja az ő gyönyörű történetüket. Bevonja az olvasót, érdekeltté teszi, megágyaz neki a közhelypaplannal, felöltözteti édesbúsba és sorsszerűségbe a magának hazudni akaró nyomort, mire is olvasó vásárol, ujjongó köszönőleveleket ír, híresnek érzi magát. Mindenki elégedett, mindenki szeret mindenkit.

Lehetne írni persze csacskaságokról, üdén és könnyedén, de SE sorsokról ír, súlyos társadalmi problémákról. Mindig nosztalgikus, kicsit meseszerű: csillagos ég, nyáreste, cséplőgép-baleset, és azok a bálok!, békésen folydogál a Szamos, vagy nem tudom, és tűpettyes a blúz, a csendes temetőben meg fűzfa van. A háború, az elhurcolás említésszinten jelenik meg, de az se zavaró, kényelmetlen: ez volt akkor. Heroizmus van és emléket őrző túlélők. Elmaszatolt megesettleány-sztorik. Fel van eszményítve mindenki, jók és rosszak vannak, de ők is jók, csak sajnos, nehéz az élet. Mosolygós, hallgatag asszonyok, akik késő öregségükben is kívánják, naplójukban lelkemnek nevezik az urukat. Kalácssütés, ropogós hajnalok, kapálás, lagzik, enyhén polgárias falusi közeg, annak a legjava. “Girbegurba sorsok” legfeljebb, amelyeken segíteni akarnak, főleg most, hogy az Írónő is megírta. Misszió ez, voltaképpen, és legalább busongtunk egy kicsit, hogy aztán emelkedett lélekkel menjen dolgára ki-ki…!

Basszus, elképzelem azt az emberítípust, aki Schäffer Erzsébeten meghatódik és katartikusan sír. (Remélem, másik kerületben lakik.)

Az egyik történet a manipulatívan teherbe eső magyartanárnőé, akinek nem és nem “adatott” olyan férfi, nem hozta az útjába “a sors”, aki “családot akar”. Első férje közös tanítványukért hagyta el, a lány náluk is lakott, aztán végleg elszerette (ez nem ám Szabó Magda Danaidája, dehogy!). Családot akarni mindenek felett pedig legitim cél, senki nem kérdezi: te azt az embert szereted, vagy spermadonor kéne? Így aztán trükközik az asszony, teherbe esik, persze elhagyják, de neki, mint azt bekezdésenként egyszer le kell írni, az ikerpár (!) így is megéri, és sosem tenne másként. A nyomasztásos teherbe esés, gyerekvállalásba szorítás, gyerekkel zsarolás súlyos társadalmi probléma. Több módja van annak, “okos” is, hivatalos is, hogy aki egyedül is akar gyereket, annak legyen, és ne kényszerítse ilyen helyzetbe a partnerét. Hogyan lehet, hogy egy felelős publicista visszaigazolja az átverést? És mennyire zavaros lelkű olvasók kellenek ehhez?

Talán azért megy át ilyen könnyen és válik bombasikerré a rút és ártalmas giccs, mert nem látják át, nem fogják fel, mit is olvasnak, miben áll a manipuláció, csak örülnek, hogy “szép”. Ez kell nekik, ezt akarják hallani: “azért” minden rendben van. De a hazugság így is hat, az öntudatlanokra is, mint a süteménybe kevert bódítószer.

Kis kitérő, azoknak, akikben türemkedik a gyanú, hogy én a keserűséget pártolom: nagy íróink egy része is makacs derűvel írt. Örkény is ilyen volt. Esterházy Péter írói alkatának és teljes életművének az a végkövetkeztetése, hogy mégis minden rendben van. De az ő grandiózus optimizmusa elemien éleslátó volt. A prózája elbírta, hogy sok a baj a fényes nagy barokk égbolt alatt.

A kötetnek két kiabáló, ártalmasan hazug darabja van.

Az első a szegény családba érkezett, eltitkolt újszülött története, aki negyedik gyerek, és akit az apja a szomszéd település orvosi rendelőjének mosdójába helyez. Ennek elkenése, bizonygatása, hogy nekik csak segíteni kell, ők csak nem mertek kérni, és a kicsinek ott jó sora lesz, ha visszakerül, és lesz neki adományból kiskabát, cipő. SE a szánkba rágja, hogy mint társadalom bocsássunk meg. A kiskorú veszélyeztetése (vagy emberölés kísérlete talán) az írói sugalmazás szerint csak kétségbeesés és félreértés – valójában az anya akarta csak visszakapni a gyereket, és súlyos ellentét sejthető a szülők között. Összességében nem sok realitása van annak, hogy ezek a gyerekek esélydús és ép emberré nevelkedjenek. Hogy elviselhető legyen a nyomor, SE készségesen felgiccseli: “kopott, de tiszta” rongyszőnyegen kacatokkal csendesen molyoló nagyfiúcska.

Nem szabad felromantizálni a nyomort, csak azért, hogy a nyomorultak megvigasztalódjanak. A tisztán látás, düh, a látlelet a feladata annak, aki ilyen történeteket ír meg. Csak az nem volna hálás, kifizetődő. Mérgesek lennének az egyszerű lelkek. Nem mindegy, mit mantráz a sajtó, mit állít be legitimnek. Nem szabad hagyni, hogy automatizmusokba és közhelyekbe bódult emberek ezekkel a szövegekkel igazolhassák maguk előtt a mulasztásaikat és a bűneiket. “Így is szép volt.”

A felelős betűvető az arcodba kiabál: élj jobban! Vállald magad! Hagyj fel a ringatózással! Nézz szembe! Micsoda borzalom ez, amiben élsz…? És ezzel kiteszi magát annak, hogy nem lesznek könnyesek a szemek, nem szorongatják a kezét nénikék, és nem teszik a Libriben a bejárathoz a könyvét.

A másikon pedig besírtam, én ritkán használom ezt a szót amúgy. A szerető a címe, és extrém mértékig balladisztikus. Van egy apa, Ambrus, meg a fia, Ignác. Falusi temetőben vagyunk, az apa temetésén, széled szét a gyülekezet, a fiú marad még, növényzet, időjárás, hanghatások stb. érzelmes ábrázolása, mikor is könnyes szeme felfedezi a törékeny asszonyt, Nellit. Ölébe hajtja a fejét a fűz alatt, mely szomorú-, sírnak. A nő a szeretője volt, nála jóval idősebb, de az apját is ismerte, és most átad a fiúnak egy atyai pálinkásbutykost. Abban, mármint a bőrtokjában pediglen egy levél van, egy időpillanatból, amikor Ignác húsz, Ambrus hatvan, Nelli negyven éves (papíron gondosan kiszámolva). Az Ambrus pedig abban a levélben arra kéri Nellit, aki “okos és jó”, de nincs az az isten, hogy egy sokéves szeretői viszony után ne magázza, mert ettől nosztalgikusabb a melodráma, hogy vele szakítsa meg a kapcsolatot, őt ne szeresse eztán, legyen viszont a fia szeretője, és tanítsa meg őt mindenre. Sok pont-pont-pont, felkiáltójel (sejthetően az idős Ambrus is olvasott V. Kulcsár Ildikót és Schäffer Erzsébetet is), könny maszatolta részek a tintanyomban.

Én pont 40 múltam, és semmiképpen nem sápadoznék a korkülönbség-témán. Hanem a hatalom már nehezebb kérdés. A másik férfi, a fiú nem tudja a háttérsztorit: azt, hogy nem a nőből fakad a vonzalom, nem csak megtörtént közöttük, hanem megbízatás van. Felmerülne az is, hogy engem ez a férfi nem is szeretett, ha így képes örökül hagyni, és elküldeném a búsba. De legyen kerek a sztori, hallgassunk, mint a sír, oké. Viszont akkor miért nem…? Miért kell feltárni a titkot…?

Hogy az olvasó meghatódjon, azért.

A mesebeli világban ez is elfér. Megborzongunk. Temető és virágok, időtlenség, melodramatikus befejezés. A megcsalás nem botrány, ha kellően el tudjuk távolítani, és ha negédes. Mi több, ez a szövegvilág olyan olvasót implikál, aki azon a színvonalon értelmezi a zárlatot, hogy Ignác hálás lehet az apjának Nelliért, ezért a szép ajándékért… A művésznő nyitva hagyja: Ignác egész éjjel nyugtalanul gyalogol, nyilván felmerül benne, megalkotója szándékától függetlenül az én problémám, hogy apa, ez nagyon csúnya volt tőled. A jó Nellinek meg vajon mindegy? Ő válság nélkül, észrevétlen szviccseli vonzalmát felkérésre…? Ha férfi vagy, ne habozz, maxold csak ki az életet: maradj feddhetetlen családapa a “kihűlt” házasságban, te lehetsz az, akinek titkos, készséges vigasza van, akinek ez így is jó, és ha szakítanál, tehesd meg ezt hirtelen, egy levélben, és tudd: a szeretőd azt fogja tenni utána is, amit te előírsz neki…

Én elismerem, hogy létezik és megírható az ilyen sztori, talán az érzelmi végakarat seképtelenség. Annyira szeretni az apát, hogy a fiában is őt szeretni. Giccsgyanús, de érdekes. Elismerem azt is, hogy roppant nehéz megírni dramaturgiailag. Igyekszik is Erzsébet: Nelli ölébe hajtandó fejünk érdekében kiiktatja a feleséget (Ignácné), az tapintatosan nem jön el az após temetésére (elég fura, motiválatlan adalék). De ez a történet nagy író tollára való, hogy láttassa, miért mélyen immorális ez. Hacsak, mert ilyen nagy írók is vannak, nem pont azt tűzi ki célul, hogy a nő báb-voltát és az őszintétlenséget betonozza tanulságba. Mindez ráadásul ügyetlenben, meghatósban előadva – bűn.

Bájos, ártalmatlan, bugyuta. Nosztalgikus, megbékélő, szeretetteli…?

Nem. Ökölbe szorul a kezem. Úgy van megírva, olyan kérlelhetetlen hazug érzelgősséggel, hogy ha nem figyelek nagyon, ha nem fejtem fel a mindig megbízható gyomortáji nyüszgésemet, akkor az én edzett (irodalmi) torkomon is simán lenyomja, hogy az a négygyerekes család jól lesz, és hogy de szép is ez, hogy régi szeretőnk apukánk ajándéka, és ezt van pofánk sorsnak nevezni, és akkor zokoghatunk. Roncsolóan veszélyes. Nem tudom nem azt gondolni, hogy ezek a “szép, emberi, vigasztaló írások”, SE egész munkássága az önreflexiótlanság, a hazugságba rekedt megnyomorodottak elvtelen kiszolgálása, egyszerű példányszám-hajszolás.

Én nem azt mondom most, hogy ahogy Maupassant és Móricz a nyomorról mint sorsról ír, az bezzeg hasít. Meg hogy én a naturalista realizmust és a szociográfiát, kedvelem inkább és a bennem követelőző baloldali többre tartja a Puszták népét Illyéstől, mint Lázár Ervintől a nosztalgikus Csillagmajort (ugyanarról a közegről és korról szól, és első osztályú szöveg mindkettő). Azt akarom mondani, hogy bűn átesztétizálni és ezzel legitimálni a nyomort, a zavaros szándékokat, az önzést. Van valami dühítő abban, hogy a kocsival fényes irodaépülethez hajtó, cigiző, fényesen kereső, elvált nők magyarázzák a többinek, hogy a szegénység romantikus, és hogy rendben van a basáskodás, a monogámia börtöne, a “gyerek mindenek felett” normája.

Ami a közönséget illeti, arról is szó van, hogy olvasatlannak lenni bűnös mulasztás – magyartanárként látom az okokat, és szégyellem magam szakmám nevében. Olyan olvasókká kellene nevelnünk a diákokat napra nap, és nem csak az eliteket, hogy tisztán lássák a rossz szöveg hazugságát, és azt is, mitől ártalmas.

47 thoughts on “miért veszélyes a giccs

  1. Kb. 6 éve volt, hogy kiolvastam ezt a könyvet, úgyhogy csak gondolatfoszlányok vannak meg. (Az tetszett benne, hogy sorsokról olvashatok.) Ami viszont a mai napig megmaradt jelenet és van, hogy heti szinten eszembe jut:
    – egyik sztori, vontatott pasi ügy, szereplő mosolyogva: “nem felejtem el milyen MÉRGES volt, amikor az ujjamra húzta a gyűrűt” – na ott anyáztam egy sort. Hogy most akkor ez a nő jelentsük ki, hogy végre boldog? Hogy ez így van rendjén, így történik? Íme elnyerte méltó jutalmát, győzött! Mert hát a szerelem a férfiakkal már csak ilyen, lehet hogy tiszta dráma, szenvedés, évekig sóvárgás, de a végén, ha majd az ujjamra húzza a gyűrűt! Akkor bezzeg én elmondhatom, hogy jaj de kemény harc volt, de a végén engem akart, mégiscsak, igazán. Hát nézd, hát MÉGIS felhúzta a gyűrűt!
    Kellene így férj a francnak! 🙂 Hogy fogcsikorgatva házasodik. Már ha házasodni akarnék, de nem:)
    És akkor mit szűr le belőle a többség? A gyűrűért bizony meg kell szenvedni. Bezony-bezony.

  2. elringat a status quo-ban: és én örömmel el is vackolnék benne, hiszen ismerős: itt ringatták bölcsőm, itt születtem. egy kis darab akarná is bennem, hogy itt borúljon rám a szemfödél, itt domborodjék a sír is föltöttem. de nem tudok nyugodtan ringatózni, mert örök kétkedő vagyok, megveszekedetten cinikus. a többieknek a szomszéd kerületben nem szúrja a szemét, nem okoz meghatározhatatlan viszketést a sikítva feszülő ellentmondás az ideálvilág és a valóság között? nyilván nem. néha azt kívánom, bár nekem se okozna.

  3. Kíváncsi vagyok, mi lesz a Nők lapjával, ha SE és VKI-t elviszi végre az ördög. Utánozhatatlanul tudják habosítani a nyálat, ez tagadhatatlan, de szerencsére nem mindenki képes erre.

  4. Különösen tetszett ez a poszt, szerintem nagyon fontos és hiánypótló a szövegek értékítéletéről és az arra való képesség hiányának a veszélyességéről írni. Meg azokról, akik ezt kihasználják.
    Nálam ez L. M. Montgomery, akinek a munkásságát szünet nélkül zabáltam elejétől a végéig kb. tizennégy éves koromig, amikor is rájöttem, hogy unom, majd még később arra is, hogy agymosoda, és bennem is kárt okozott.
    Mindig a gyengét, a beteget, a naivat szeretik a legjobban. A naiv hülyeség egyenlő a jósággal, és ha valakit sikerül átbaszni, akkor természetesen ő csöppet sem hibás, mindig csak az a szemét másik, el ne gondolkodjunk a naiv fél felelősségén egy pillanatra sem. Az üzleti siker minimum gyanús, de leginkább is gonoszsággal párosul, illetve annak szinonimája. A folyton beszólogató, ún. “éles nyelvű” Akárkicsoda néni szemétkedéseivel nem szabad foglalkozni, mert amúgy ő jó ember, és jót akar, de valahogy mindig csak titokban, hogy senki se lássa, milyen érdekes – nem, semmiképpen nem egy végtelenül frusztrált, azt verbális agresszió útján a gyengébbeken kiélő öregasszonnyal van dolgunk, á, és véletlenül se mondjuk ki, hogy az a hűdenagy szókimondás meg ami-a-szívén-az-a-száján, na, az simán csak taplóság. Aztán. Házasság után a gyerekszülésen kívül a nő tevékenysége abban merül ki, hogy a gyerekeiért aggódik, ezért aztán az Anne-könyvek Anne házassága után, láss csodát, nem Anne, hanem a gyerekei történetével folytatódnak, hiszen ugyan mi is történhetne már egy házasságban, szexről nem szabad írni, mert az nem létezik, a többi meg sima boldog bárgyú bazsalygás, hiszen aki révbe van érve, az kész, az ott ül a révben, és… ennyi.
    Abbahagyom, pedig tudnám még tolni. Csak még annyit, hogy az utolsó Anne-könyv utolsó története mégiscsak Anne-ről szól, tudniillik felbukkan az isteni Gilbert egyetemi szerelme, aki még mindig sudár és vékony, mert nincs férje és gyereke, ellentétben a reménytelenül elhízott Anne-nel, hiszen hát a nőnek feleségként kötelessége elhízni, és Gilbert biztos visszamegy hozzá, jaj-jaj, forgolódás, persze eszébe sem jut beszélni a férjével, hiszen a házastársak nem beszélik meg a kétségeiket egymással, csak szenvednek és titkolóznak – és akkor! kiderül, hogy nem, dehogyis, Gilbert nem azért volt figyelmetlen, tapló paraszt a feleségével azóta, hogy felbukkant a régi nője, mert felbukkant a régi nője, dehogyis, hogy gondolhatsz ilyet, kedves olvasó! hiszen ez egy Anne-regény!! – hanem azért, mert nem érkezett meg időben a gyűrű, amelyet Anne-nek rendelt a nyolcszáznegyvenkettedik házassági évfordulójukra, és természetesen még mindig hullaszerelmes a feleségébe, jaj, JAJ, hogy is gondolhattad, drágám, hogy nem…
    Szerintem amúgy simán kúrogatta közben Christine-t is, csak túl hamar lett unalmas.
    Befejeztem.

    • Én ugyanígy szoktam a képtelenségeken kibukni. Részletesen és szarkazmusba hajló iróniával.
      De ez, ha jól értem, sok éves történet. És mégis ennyire élő?

      • Igen, élő, mert kárt okozott a gondolkodásomban, és több felismeréshez kerülő utakon jutottam el, ami Anne és galerije nélkül egyenesebb lett volna; illetve vannak olyan beégetett elvárások, szerepképek, amelyek masszívak és maradandóak, és még most is küzdök velük.

    • Egyetértek, egy mentsége van csak, az hogy gyerekirodalom. Egy gyereknek-kamasznak meg a gyerek élete érdekes, az anyué csak abban hogy apuval boldogan éltek míg meg nem haltak. Főleg egy egy 1900as évek elején íródott ifjúsági regénytől nagyon nem várhattunk mást.
      Gyerekként én is faltam, nemrég újraolvastam, és hát a nyálam folyt az unalomtól, na de ma már a nagymamám gyümölcsöse se az a vadon ahol hetekig tudok kalandozni 😉

      • Igen, ez igaz. A regényfolyam címe is átvált Anne gyermekeire. De az Anne név azért ott virít, hogy tudd, mit kell megvenni a boltban.

        Engem egyébként érdekelt volna, mi lesz Anne-nel, és azért én gyerekként is csalódott voltam, hogy ismeretlenek érkeznek a helyébe. És hát átjött az üzenet, amit ez hordoz. Engem például totálisan elidegenített Anne-től, mert alig bukkan fel már azokban a könyvekben, és amikor felbukkan, akkor sem nála van a narratív szemszög. Kívül marad, eltávolodik, többé semmi dolgunk vele. Kivéve a legutolsó történetet, ami viszont baromi hirtelen ér, és akkor meg már nagyon fura.

        De a gyümölcsös, az valami valódi. Montgomery kisasszony nem valódi dolgokat mutat be, hanem valami furán ideális izét, azt viszont szépen bebizonyítja, hogy a giccs időtálló, mert hiába totálisan idejétmúlt az egész, mégis kajáltuk mi is. Nem tudom, manapság is fogy-e még.

        • Waldis gyermekeimnek második-harmadikban (hálistennek már jó régen) ajánlgatta ezt olvasmányként az osztálytanítójuk.
          Beleolvastam, kukáztam.
          Negyven fölött jöttem rá viszont, hogy az imádott Fecskék és Fruskákban Susan karaktere mennyire gáz, ahogy a legcukibb vitorlázós nomád kalandok közepette is csak azzal törődik, hogy legyen tej az ötórai teához, meg mindenkin legyen száraz ruha. Kb. 12 évesen.

  5. Köszönöm az írást, ez motoszkált bennem érzések szintjén. Mármint az utálat alatt természetesen. Ti ismertek személyesen Schaffer Erzsébet rajongót? (Én nem.)

    • Én az voltam, úgy 2o-21 éves koromig. Későn értem, és akkor még azt hittem, hogy a ‘veretes, míves írás’ a jó írás. 🙂
      Az egyik exem anyja is rajongó, a férje egy husáng, hazugság az egész életük.. 😦

  6. Én néha szeretek SE-t olvasni. Hangulat kell hozzá, akkor nagyon jól estek a történetei, amikor távol voltam az otthonomtól, folyton lestrapált voltam és elnyűtt és fáradt. Nem a megszépített nyomor fogott meg benne annyira, mondjuk ezt nem láttam bele, inkább egy-egy tájat volt jó elképzelni, vagy visszaemlékezni a sárgabarack illatára.

    Jobban szeretem azokat a regényeket, novellákat, melyek némi iróniát tartalmaznak (bocs, lehet, hogy furcsán fogalmaztam), pl. Sue Townsed: A nő, aki egy évig ágyban maradt (a főszereplőt Évának hívják, csak mondom 🙂 ) Nagy kedvenc Polcz Alaine-től az Asszony a fronton. Itt kőkeményen megjelenik a háború.

        • Ezért a mondatért de hálás vagyok! Időnként próbálom megfogalmazni mit érzek, gondolok róla, arról, ahogy ír. Hát pontosan ezt.

        • “önéletrajzi iszonyatokat leírni ahhoz óriási bátorságra van szükség és nem irodalmi ihletre” Bocs, nekem nincs kritikám esztétikailag Polcz Aleine-nel, én azt mondom, hogy a memoár/önéletírás másik műfaj, mint a fikció, de stíluseszközei átjárhatók. Viszont: szerinted miért zárja ki egymást az irodalmi ihlet és a bátorság? Az olvasó és a mű értéke szempontjából tökéletesen mindegy, hogy fikció vagy színvaló, amit életírásként olvasunk. Ha jól van megírva, üt és működik, a szerző személyes életét firtatni nem dolgunk, és amúgy sem valami eredményes. Lásd Faludy: Pokolbéli víg napjaim, igaznak mondja, de nem az, vagy Rakovszky Zsutzsa: A kígyó árnyéka, az is életrajz, de fiktív.
          Amit írsz, az szakmai értelemben hülyeség. Mit gondolsz akkor a Sorstalanságról? És miért ne volna irodalmi műfaj az önéletrajz?

    • “Nem a megszépített nyomor fogott meg benne annyira, mondjuk ezt nem láttam bele…” Nana. Én se látom bele. Hanem kikiabál belőle…
      Magyar szakot végeztem, ez a szakmám. Ha elég jó szövegeket olvasol, mondjuk 20-50 regényt, novelláskötetet, de tényleg a legjavát, akkor nem tartod többé sznobnak, hogy valaki azt mondja: ez jó, ez meg szar, hanem elemien érzed.

    • …és egyáltalán nem gondoltam, hogy meg kell magyarázni, védekezni, ha olvasod-szereted. Nem számít annyira, mi az én véleményem, de én így látom. És az is, hogy a nagy Nők Lapja-hátszéllel, tudatos marketinggel, közönségtalálkozókkal ügyességgel SE sok félízlésű nőt átvert, akinek azért van rá szüksége, hogy a valódi kérdéseket ne kelljen feltenni. Azok némileg kényelmetlenebbek, mint az, hogy mit rejt a pálinkásbutykos…

  7. És akkor te még megúsztad SE saját hangsúlyozását! Mert akkor. Lett volna… benne nagyon mélyívű… hatásszünet. Pontosabban hatásszünetek tömkelege, minden mondatban három legalább. 🙂 Bezzeg ha SE saját előadásában hallgattad volna meg a történeteket, mindjárt jobban hatottak volna rád!

    • NIKE Ineva asszem, az az új benne, hogy fonott pántok elmozdulásával (nem rugalmassággal) igazodik a lábhoz. 2016 tavaszán szórták ki kifutó modellként. Netről van, nekem a hazai felhozatal nem jön be.

  8. Bevallom, én pár évig szerettem SE-t. Még a csipa a szememben volt… Most már jó pár éve nem olvasom, se semmi ilyet, Mórát se, Móriczot se, mert megrázott a belölük áradó tehetetlenség, a nyomor, nademégis élünk sezbejó. Eva most lerántotta a leplet és tényleg igaz. Menetelnek, mennek mendegélnek a tiszta szemü gyerekek…..stb.stb, jajj de unom már, hogy rózsaszinü festéket használnak szürke helyett. Munkahelyeken is mindig a beteges, a sopánkodó a nyerö, engem többször rúgtak már ki, mert nem voltam beteg. Tudták, h hülye munkabiró birka. De ennek is vége. Most már luxus nekem, ha tüsszentek és otthon maradok.

    • “nem olvasom, se semmi ilyet, Mórát se, Móriczot se, mert megrázott a belölük áradó tehetetlenség, a nyomor, nademégis élünk sezbejó” hát, nem emlegethetők egy lapon, Móra talán ilyen, benne van olvasókönyvbe illő, pedagógus hajlamú édesbús tanulságlevonás, de Móricz egy pillanatra nem ilyen, ellenben kb. a legnagyobb, legélesebb, legbotrányosabb prózaírónk… Az olvasson éleset, fájdalmasat, aki bírja, és ha már, akkor igazit, ne nosztalgikus-hazugot.

      • Mórának is inkább a publicisztikának szánt írásai ilyenek, amiből a rémes-nyálas harmincas években el kellett tartania a családot. Azért pl. az Ének a búzamezőkről, vagy a Hannibál feltámasztása számomra semmiféle ilyen “s ez be jó…” olvasattal nem rendelkezik, sőt.
        A mai társadalmi-politikai közegben ugyanúgy a cukrozott takony számít eladhatónak, mint a két háború közti időszakban.

        • Meg a gyerekirodalom, a pedagógiai hajlamú olvasókönyves versikék, A didergő király és a többi.

          Szerintem a minőség is eladható, mi magyarázza akkor a Krétakör befutását, Hajdu Szabolcs filmjeinek sikerét, Nádas, Esterházy, Orbán Ottó, Petri kultuszát?

  9. Olvasni mindenfélét jó és hasznos, a sokat emlegetett újságíróaggyal: megismerni, mi a trend, mi lehet a sikere a felkapott szerzőnek, visszakövetkeztetni az olvasókra, mi kell nekik belőle, társadalmi mélytúra. De élményből olvasni egész más, az szigorú válogatás után van. És nem támogatunk pénzzel, elismeréssel olyat, aki bóvli.

  10. Jaj de jó ennek minden szava! A giccsnél többnek tűnni nem akaró giccsben simán tudom örömömet lelni, ha ilyen, mint SE, hogy valami nagynak próbálja álcázni magát, akkor kezdek viszketni (ez a gyomortájéki nyüszögés nálam), és SE már régóta viszket, bár jó tíz éve nem olvastam, még a ritkán kezembe akadó nők lapjában is átugrom. Egyébként én is szívesen olvastam valamikor késő kamaszkorom? körül és egyszer csak egyik pillanatról a másikra megláttam ezt, na azóta sem.

  11. Nagyon regen olvastam 1-2 noklapjat, valoszinu SE-t is, de nem emlekszem semmire. Meg arra sem, hogy giccses, vagy unalmas. Abszolut semmi sem remlik. Mondjuk sosem olvasok noi lapokat, semmilyet, mert az agyverzes kerulget.
    Veszek a heten egy NL-t.

  12. Nagyanyámnak volt meg talán két könyve, gimis korom vége felé szerettem őket, mert kicsit lecsitította bennem a lázadást a családi status quo-val szemben. Aztán persze rájöttem, hogy ugyanúgy a szarra szór porcukrot meg díszíti fel, ahogy a család. Meg is untam, ki is léptem és azóta hejdejó.

  13. “…amikor interjút készít, alanyát akkor is a saját dicsőségével traktálja…” Jaj! Ezt még valaki csinálja ugyanígy a NL-ban. Olyan vicces, ahogy olvasom, (anyósomnál, néha) és rájövök, hogy nem is az interjúalanyról ír.
    Én olyan szívesen olvasnék (kérek szépen!) egy ajánlott irodalom listát, korosztályokra lebontva! Magamnak is – (mert annak ellenére, hogy magyart is tanultam az egyetemen, csak az angollal foglalkoztam, és annak sem feltétlenül az irodalom, inkább csak a tanítás oldalával. Most meg már csak tanítok, alig olvasok.) A tízéves komoly lányomnak is, meg az örökmozgó hatéves fiamnak is…

      • Igen, ő az. A férjem hordja haza a munkahelyéről a mindenféle női lapokat az anyjának, és először én futom át őket. Szegő Andrásnál mindig jót röhögök, hogy mindig, de kivétel nélkül mindig azzal indítja az interjúit, hogy felemelgeti az alannyal való évtizedes kapcsolatát, közös kis élményeiket, mintha régi barátság fűzné össze őket, pedig lehet hogy csak egy buliban véletlenül egyszerre voltak jelen 35 évvel ezelőtt. Viszont a Nők lapja mostanában kezd megjelentetni írásokat például Tóth Krisztinától meg Szabó T. Annától is, ez egy jó pont nekik. Kezdenek megrogyni a régi nagy bölények, úgy látszik.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s