a semlegesneműek vécéje

Ez most elterjedt a médiában: a gúnyolódás a semlegesneműek vécéjén. Továbbá az LMBTQIAWFNYRF satöbbi identitás. Hogy itten harmincféle szexuális identitást kéne számon (és tiszteletben) tartani. Ezt akarják a feministák, a genderhívek (őket mint valami elborult törpe kisebbséget, néha pedig titkos összeköttetésekkel és pénzekkel bíró, kvázi szabadkőműves csoportot emlegetik, akik világuralomra törnek, és igazi szándékuk a hálószobákig terjedő diktatúra). Ezzel foglalkoznak a genderisták, ilyen konferenciákat tartanak, miközben emberek éheznek, és anyósom is eltörte a lábát…!

Valószínű, hogy találkozol ezzel a fajta olcsó célozgatással, ezért most a magam eszközeivel (közepes tájékozottságommal, kevéssé elméleti hajlamommal, viszont jelentős egyenlőtlenségügyi érzékenységemmel és frappírozó lényeglátással) szeretnék rámutatni, hogy miért vagy borzalmasan igénytelen, ha ebbe beleállsz.

Akkor olvasd el a posztot, és akkor kommentelj (ezt ezúttal komolyan veszem), ha érdekel a téma, és ha elfogulatlan vagy. Ha megérteni, gondolkodni akarsz, nem prekoncepciókkal jössz. Nem szeretnék egy ilyen egyszerű ügyben (sem) céltábla, trollfelület lenni. Ezt azért is írom, mert egészen undorító, ahogyan mindenféle témáimat ürügynek használják a figyelmetlenek, és ideerőltetik a gyűlölködő, nívótlan rohamaikat.

Viszont nagyon érdekel, hogyan látják az ilyesmi iránt érdeklődő, intellektuális hajlamú olvasóim a témát. Többen követtétek is a tüntetésekkel kapcsolatos kommentváltásokat.

Szóval, a lex CEU kapcsán elkezdték a gendertémát emlegetni, meg aztán Gulyás Márton, az új hős is feminista. Eleinte úgy tűnt, hogy a társadalmi igazságosság, a nemek egyenlősége normává vált, és érte kiállni többé nem ciki a mainstream szemében sem. Hogy nem faragható például a mindig higgadtan érvelő, intellektuális Antoni Ritából ilyen gyűlöletcélpont. Hogy az agresszív vádaskodás nélküli kommunikáció kötelező, és tartunk már itt annyi év után: a leegyszerűsítő, feminizmust démonizáló, rútul a saját molesztálásait, nőgyűlöletét, basáskodását védelmező esszencializmust és vádaskodást már felismerik és elítélik a júzerek. Sőt, a biológiai nem és a nemi szerep önkényes egybemosását is. Hogy Zsanett, a vak komondor, a lúgos orvos, a gólyatábori erőszak, a rendőrös nemierőszak-videó, Geréb Ágnes pere és a többi ügy, a tüntetések, petíciók, a temérdek cikk és kontent után érzékenyebb lett a közvélemény, és le is íratik az, ami már eddig is a fejekben volt (hú, de naiv vagyok), hogy a feminizmus legitim gondolkodásmód, nem pedig uralmi törekvés vagy bosszú. Hogy nők jogait említeni, az igazságtalanságra és erőszakra rámutatni nem férfigyűlölet.

És reméltem, hogy nem tudott maradandó sérüléseket ejteni az okos és igaz szavakon az önigazoló, egyéni sérelmekből világmagyarázatot deriváló, olcsón harsánykodó viselkedés, meg egy-két valóban túltolt és önkritikával kezelendő téma: a “hova tűntek az igazi férfiak” nyafogás, a klimaxosok hirtelen szextagadása, az el nem válók, előnyöket élvezők netes árulása és szennyeskiteregetése, a “nem találok állást, erről is a férfiak tehetnek” röhejes vádja, a “ki kit csal meg” bulvárfelháborodás, meg persze a testpozitív és fat pride lustaság és szűk látókör. Szerintem ezek marginális jelenségek ahhoz képest, amilyen témák mellett sokan évek óta kiállunk, és amire nemet mondunk. Ezekkel minden, magát becsületesnek mondó, gondolkodó ember egyet kell értsen.

Ehelyett megkezdődött a feminácizás, a nemtelen gúnyolódás, személyeskedés, a sírdogálás azon, hogyan “csinálták ki” Puzsért; a feminizmus meg a gender gúnyszóként való használata, ami nem vall intellektuális igényességre akkor sem, ha te nem osztod ezeket a nézeteket.

Kérdezném amúgy, hogy milyen alapon nem osztod. Honnan ez a nagyképű egymondatos elintézés, hogy te nem értesz egyet a genderelmélettel? Még publicisztikai szinten sincsenek koherens és valódi érveid, nemhogy tudományosan. Ez olyasmi, mint ha én éles állításokat tennék a molekuláris biológiáról, hogy az mint olyan milyen hülyeség, hát mindenki tudja, hogy molekulák nincsenek, láthassa akárki, hogy a dolgok sokkal nagyobbak. Általánosítások, csúsztatások, demagógia meg hangulatkeltés mindenhol. Meglep, hogy árnyalt, gondolkodó(nak hitt), jó tollú netes szereplők is beleálltak ebbe.

Az állítás egyébként így hangzik:

mindenféle súlyos és sürgető probléma van, ezek meg EHELYETT azért kampányolnak, hogy semlegesvécé meg a transzneműek identitásválsága.

vagy:

Iránban meg Jemenben persze, meg Indiában, ott van sav, özvegyégetés, lányok adása-vevése, burka (itt lehet rasszistáskodni is egy kicsit), de itt nálunk nincs semmi gond, mit ugráltok? Ott volna dolgotok…

Na és ezt nem értem. Először is: miért osztja ki nekem, hogy én mit csináljak? Csinálja ő. A másik: mi ez a buta vagy-vagy? Készséggel sarkítanak mindent dichotómiává. Hamis dilemma az, hogy vagy ezt, vagy azt kell elítélni, és értelmetlen az is, hogy “van ennél fontosabb téma”.

Az igazságtalanságok elleni kiállás nem olyasmi, mint egy torta, hogy elfogy. Sőt, ez az érzékenység kötelez: akinek fáj az egyik jogsérelem, annak fáj a másik is, az semmilyen szenvedésen nem néz át többé.

Bűntudatod van, hogy nem vagy eléggé mozgalmár? Szerintem az is átformálja a világot, aki nem jár tüntetni, nem tagja egyesületnek, nem oszt ételt satöbbi, csak egyszerűen nem kommentel ostobán. Azzal is aktívan cselekszik, ha figyel, olvas, gondolkodik, ha nem állít hülyeségeket. Minden igazságtalanság ellen, egyidejűleg lehet tiltakozni, információt terjeszteni, és ezek az ügyek nem rontják, hanem erősítik egymást. Lásd például az AVAAZ netes kampányait: a legvegyesebb témákban terjesztenek infót és szólítanak fel kiállásra.

Én nem vagyok párt, sem civilszervezet, hanem egy blogger magánszemély. Nem kell programot, célokat kitűznöm, rangsorolnom, sem minden ügyet képviselnem (ettől az elvárástól, ahogy erről nemrég szó is volt, ideges is leszek). Érdeklődésem és munkabírásom véges, ezért én arról írok, amit fontosnak tartok. Amit épp jól és erősen meg tudok fogalmazni. És az nagyon sok.

Éspedig arról, amit a média nem említ. Hiányszámba menő állításokat teszek közzé a hétköznapi hímsovinizmusról, a középosztály poklairól, a szerepválságunkról, a családanyák siralmas testi és mentális állapotáról, a házasságok megrekedtségéről, a közoktatás lélekölő, stréberré butító jellegéről, de életmódtémákban: testképről, sportról, táplálkozásról is.

A genderelméletetről a többség nívótlan szóbeszédből “tud” bármit is, ilyen kiragadott, eltorzított esetekből, mint a “semleges” vécé. A  lényegét és helyét nem fogta fel. Úgy szidja, hogy fogalma sincs, mit jelent. Így ért mindenki a focihoz és a gyerekneveléshez, a védőoltásokhoz és a paleóhoz is, és így van szüksége arra, hogy örökké legyen valaki-valami célpontja, leszólni valója. Ha nem mond semmit, akkor ő “nem politizál”, “nem érdekli”, de ugyanúgy nem tájékozódik. Siralmas.

A gender nem aktivizmus, nem döntéshozók vázlata a jövőhöz, hanem elmélet, egyébként tudományos – cáfolni azon a szinten és kontextusban lehet (tessék, szabad a pálya, de aztán a gatyát, szoknyát, szoknyanadrágot felkötni. Mindenekelőtt sokat olvasni…). Még előtte, itt olvashatsz róla egy remek és tömör összegzést:

https://nokert.hu/mon-20100222-1041/400/6/tisztazzuk-mi-gender-elmelet

Ezek elvek, gondolatok. Nehezen cáfolhatók, egyébként. De nincs genderterror, és fenyegető, uralomra törő csoportosulás sincs. Semmiféle hatalmuk nincs azoknak, akik olvastak a témában, akik megszerezték és használják ezt a fajta érzékenységet, mármint a tudás és a tudatosság erején kívül. Tehát a “genderisták” nem agresszorok: se pénz, se összeesküvés, se titkos szándék nincsen.

Továbbá, a gendernek nem lényegi témája a “semlegesneműek vécéje”, ez egy szokásos felháborodás-generátor, ugyanolyan clickbait, mint Vajna Tímea promóvideói. A sztori ennyi, és ilyesmi, ennyit legyen szíves elolvasni az, aki oly magabiztos állításokat tesz:

http://www.huffingtonpost.com/entry/gender-neutral-bathrooms_us_56fd6ccbe4b083f5c607262c

https://www.thelocal.se/20150416/swedish-museum-gets-gender-neutral-toilet-signs

– ott és nem itt, s ha esetleg itt is lesz ilyen vécé, az senkit nem foszt meg semmitől, az alterofóbiáján kívül. Mi ez a felháborodás? Attól féltek, hogy léteznek más gondolatok, meggyőződések, más identitások is? Kinek ártanak ők, hogyan lesznek támadás a hagyományos értékek és a jól bevált házasság (höhöhö) vagy akármi ellen? Higgy te is abban, amiben akarsz! Nem, a gender nem divat, és a “buziság” sem az.

Persze, ha másféle emberek is vannak (illetve: ha kénytelenek vagyunk értesülni a létezésükről, találkozni az igényeikkel és érdekeikkel), az kimozdít minket a biztosnak hitt többségi tudatunkból.

Puzsért védeni pedig vakhit lett. Róla szóltak a kommentfolyamok. Nem egészen értem. Nem az ő személye és áldozatisága a téma.

Ha nem viseltek el öt perc Puzsért, akkor elviselhettek tizenkét év Orbánt meg Vonát!

– fenyegetett minket egy bűbájosan szerepelni vágyó ifjú titán. Nos, nem viseltük el, nem kell semmit elviselnünk. És bár a kiállást, a tüntetéseket is fontosnak tartjuk, nem járunk ki akárkinek tapsolni. És nem vagyunk oly naivak sem, hogy azt higgyük, majd az utcáról leváltjuk az oligarchákat.

Igaz, hogy vállalhatatlan, de azért nem mindene! “Mond jót is”! Mindenki mond jót is, még a kissé szenilis szomszédasszonyom is. Puzsér szavait azok isszák, akik híján vannak annak a tehetségnek, hogy önállóan, kritikusan mérlegeljenek, esetleg ezt jó mondatokban meg is írják.

*

Szóval, azt hittem, haladtunk valamennyit. Nem baj, ha a megértés részleges, mert legalább már nem az a rettenetes, előjog- és hatalompárti, a verbális és a tényleges erőszakot szó nélkül végignéző, vállvonogató hozzáállás a norma.

Hát pedig de. Készséggel csúsztatnak, és falkában zaklatják a véleményükért kiálló nőket a közös térben. Magyaráznak félre kínosan egyszerű állításokat, ködösítenek és festenek sötétre, vizionálnak disztópiát.

Például Farkas Attila Márton – frissen törölt, nem tudom iderakni – profilján azon mereng, hogy ha a gender a kampuszokról kiszivárog a döntéshozásba, akkor a hatalomnak véleménye lesz az emberek magánéletéről, és akkor bele is akarnak avatkozni, és az már Pol Pot meg az 1984 világa, jaj, jaj.

Ez azért csúsztatás, mert a gender – még egyszer – nem valami hatalmi csoport, világuralmi szövetkezés, hanem egy gondolkodási keret, sok erős állítással, amelyet a maestrónak nem sikerült cáfolni, viszont a jelek szerint igen keveset tud róla. Ő csak azt hajtogatja, hogy a nők jogait, egyenlőségét külön kell kezelni a többi aktuális problémától (miért? mert csak. mert FAM utálja a feministákat), és hogy a feminizmussal az a baj, hogy ki akarja irtani, lesöpörni a másként gondolkodókat, azt, aki nem “hsiz” benne. Valójában csak nem tudunk mit kezdeni olyanokkal, akik ennyire félremagyaráznak egyszerű állításokat, akik ezen a téren ennyire érzéketlenek, és nem tartanak be egy emberi jogi, méltóságbeli minimumot.

A másik, és talán fontosabb cáfolat, hogy a magánélet körében eddig sem volt szabad bármit elkövetni, a szó törvényi értelmében, de morálisan sem. Bántani, alázni, kihasználni a másikat erkölcstelen, és nincsen igazolása, sem az, hogy “ő akarta”, sem az, hogy ez nem is az. Aki pedig azt szeretné, hogy a magánélete sérthetetlen legyen, és ne ítélje meg senki, aki ezt elvileg tartja fontosnak, annak elsősorban a bulvármédia és az azt etető emberi aljasság, és nem a feminizmus ellen kell tiltatkoznia.

Mgjegyzem, akkor is borzalmasan igénytelen vagy, és akkor is beleállsz a birka trendbe, ha csak röhögcsélve lájkolod, hogy nem Brüsszelt, hanem Orbánt, vagy a buszt kell megállítani, MIKÖZBEN ugyanolyan alterofób maradsz, nem érted a menekültválság valódi drámáját, okait, és ha látsz egy menekültet, bekapcsol benned az “önvédelem”, a minek jöttek ide. A neten szabadságpárti meg humanista vagy, de a lelked mélyén pártolod a kerítést.

Orbánt ekézni, pocakján élcelődni, vicces dolgokat lájkolni jólesik, ugyi? Őt se. Mindenki méltóságát tiszteld. A bírálat vagy a másra voksolás, a változás igénye nem azt jelenti, hogy csőcselékként alázol személyeket. Ne legyél igénytelen. Értsd meg először, amiről szó van. Olvass. Gondolkodj. Ne tegyél állításokat előtte.

Olvashatsz ilyet:

http://mandiner.hu/cikk/20150831_lanyi_andras_a_zurzavar_fele_migracio_es_mi_vii

és ilyet is, inkább:

http://mandiner.hu/cikk/20150928_szanto_diana_ot_pont_a_menekultekrol_vita_lanyi_andrassal

Először írtam le posztban Puzsér nevét, és nem is kívánok vele foglalkozni.

48 thoughts on “a semlegesneműek vécéje

  1. “Kérdezném amúgy, hogy milyen alapon nem osztod. Honnan ez a nagyképű egymondatos elintézés, hogy te nem értesz egyet a genderelmélettel?”

    “A másik: mi ez a buta vagy-vagy? Készséggel sarkítanak mindent dichotómiává. Hamis dilemma az, hogy vagy ezt, vagy azt kell elítélni, és értelmetlen az is, hogy “van ennél fontosabb téma”.”

    Nekem van egy olyan elképzelésem, hogy mindezek a politika folyományai. Egyrészt a gyakorlatnak, miszerint az a legnagyobb közjó és a legerkölcsösebb, ha mindenről, ami a kezünk ügyébe ér orrba-szájba szavazunk, olyan dolgokról is, amik igazából nem közügyek; másrészt technikai megvalósításának, miszerint feltesznek egy kérdést, és cizellált kifejtésre nincs lehetőség, csak előre megadott opcióid vannak (személyek, ügyek, pártok, szépen felsorolva, és akkor most húzd be mellé az ikszet, teljes lelkiismereteddel).

    Ami engem érdekelt eddig, és magam is kampányoltam érte jó ideig, a melegházasság témájában például nekem mostanra vált láthatóvá, mennyire torz a köré fonódó politikai attitűd és a közéleti kommunikáció. Két, felnőtt ember közös beleegyezésével zajló kapcsolatról, ami abszolút magánügy van kívülállóknak véleményük, még hozzá ugyanilyen sommásan, hogy ők egyetértenek-e a melegházassággal vagy nem. Hogy támogatják-e. Ez hol közügy, ami mindenkit érintene? És akkor kutatóintézetek szondázzák a lakosságot, ami majd újságokból tudja meg, aktuálisan mi a véleménye a mások házasságáról.

    Szóval szerintem nem csoda, ha az emberek ilyenek után minden máshoz, ami igazából nem érinti őket, ugyanilyen mentalitással és egyszerűséggel állnak hozzá.

    • Ez érdekes, mert nekem is feltűnő az okoskodás, a hiszti, a morális pánik más élete kapcsán, de sosem a sajátunkkal. Viszont a házasság mint közösségi–jogi intézmény, az állam által jóváhagyott és jogkövetkezményekkel járó (pl. örökbefogadás, adókedvezmény, hitelfelvétel, öröklés…) aktus az akkor legitim, ha a közösség komolyan veszi, van mögötte helyeslés. Maga az esküvő tradicionálisan a közösség jóváhagyása. Egyébként, mondják az okosabb ellenérvelők, ki lehet menni Isten ege alá, és örök hűséget fogadni, senki nem szól bele. De ez csak ilyen ördög ügyvédje bennem, másik oldali korrektség, az ő megértésük szándéka, hátha mégsem olyan korlátoltak. Mert az én helyeslésem a melegházasodóké már rég.

      • Az én helyeslésem alapja kb. 15 éves. Egy Bécsben élő ismerős nénivel beszélgettem akkor, aki ápolónőként dolgozott ott. A betegekről ott is csak családtagnak adhatnak információt, még szigorúbban veszik mint itt. És akkor időnként jöttek azok az emberek, akiknek nem mondhattak semmit a társukról, mert nem rokon… Na ennyit a szabad égről, meg hogy senki nem szól bele.
        Az ilyesmi egyébként nem igazságérzet vagy tolerancia kérdése (nem is szeretem ezt a gyűjtőfogalmat). Ennek egyszerűen természetesnek kellene lennie. Érvelni ellene, mellette? Nem is tudom értelmezni igazán.

        Egyébként írtam mailt. 🙂

    • Melegházasság – szerintem, ha két ember szeretetközösségben kívánja leélni az életét párkapcsolatban, legyen akár hetero, akár meleg, vagy akár egyéb identitású, egyaránt ismerje el ezt az állam jogilag egyenlő jogokat biztosítva ugyanúgy, mint a házasságban élőknél.

  2. Azért érdekelne a véleményed Puzsér Róbertről.
    Az én véleményem pl az, hogy nagyon szórakoztató, de gyakran védhetetlen álláspontokat véd.

    • Nem vagyok gyöngytyúk, nem érdekel a takony. 🙂 Nem szeretnék engedni ennek a nyomásnak, hogy hú, de izgi, de megosztó, beszéljünk róla, ezért nem tárgyalok egyébként napi híreket, bulvárt, szenzációt, vagy virális tartalmakat sem. Szerencsére én döntöm el, miről foglalok állást, és tiltakozik bennem valami, hogy én is azon rágódjak, amin szokás. Talán húsz olyan olvasóm is van, aki nagy lelkesedéssel olvas engem ÉS Puzsért, főleg vagy csak e kettőt, és ezeket ilyen hasonlóknak hiszi, és megírja, hogy “ti ketten”. Azt gondolom, amiket PR mond, az nem bátor, nem eredeti, nem jé, és elég irritáló hozzá az énképe, a hanghordozása, az agressziója. De mivel így gondolom, továbbá élőben is nyomasztó, fárasztó embernek tartom (amúgy a személyes elem nem lényeg, valószínűleg azon a húsz évvel ezelőtti, egyszeri bulin “két dudás” effektus volt), nem célozgatok rá, nem használom gumicsacsinak, hanem elkerülöm. Szerintem ő azoknak szenzáció, akikből az említett tehetség, a kiállás, az eredetieskedés/eredetiség, az önmegmutatás hajlama hiányzik, vagy akiknek a gyűlölet-öntőformájába ő illik. A tüntetés kapcsán a reakciója komikus volt. Ennyi. Nincs ingerem taglalni, elemezni a lelkivilágát, és büszke vagyok, hogy erős anti-orbánistaként sem süllyedtem soha személyeskedő, alázó, gyűlölködő szintre.

      Igen, mond jókat, de ki nem? Ahogy ő konzervatív, az nekem nagyon nem jön be. Nem szükségszerű egyébként, hogy valaki így legyen megosztó, ekkora körítéssel. TGM vagy Tóta W. pl. nem irritáló, viszont nekem ők mérvadók.

    • Amúgy egy-két híresebb állítását ismerem csak, tehát nem tudom, te mit tartasz védhetetlennek. Vagy épp szórakoztatónak. Ennyiből meg nem ítélnék, valóban nem érdekel jobban.

      Régebben olvastam vele egy hosszú magyarnemzet-interjút, az belpolitika volt, és érdekes, okos. Később a velveteset, az is érdekes volt, ahogy Hajduról meg a bulvármédiáról, illetve a saját pánikbetegségéről, médium-voltáról, nyilvános felválallásról mesélt, de erős arcoskodás volt az már. Tévém nincs. Netes dolgokból láttam ötöt, pl. a tavalyi anyák napi “örüljetek, hogy szülhettek”, az durván nem volt érzékeny, meg a nőpontozós videót, és hallomásból ismerem a nyugdíjasokról tett (eléggé triviális, számomra nem botrányos) állításait. Ennyi, ebből nem volna stílusos ítélni, az irritálódásom nem vélemény. Férfiként hökkenetesen alfa és pöffeszkedő, álságosan önironikus, amiket állít nőkről, pákapcsolatról, az ilyesmit sose kedveltem, de nem is állnék le vitatkozni. Azért kéne mégis követnem, hogy nehogy véletlenül és szűzen, magamat innovatívnak hívén leírjam ugyanazt, aztán megkapjam, hogy ő “inspirál”.

      Ja, az EB focikommentárjait voltam kénytelen az uszodából hallgatni, innen ment a közvetítés, az hanghordozásilag és az egzaltáltan agresszív gúny miatt kiakasztó volt. Ha a fiam ilyenné válna, másik kontinensre költöznék.

      Megyek úszni. 🙂

        • Nekem határozottan rossz véleményem van róla, a megnyilvánulásai alapján szörnyű vitapartnernek tűnik. De akkor ezt kipuffogom majd valahol

      • Meg szoktam hallgatni Puzsér Róbertet is, ugyanúgy, mint sok más embert. Egyetértek veled vele kapcsolatban. A gagyiról, giccsről, bulvárról való elmélkedéseivel egyetértek, de a nőellenességével és a társadalmi egyenlőtlenségek iránti érzéketlenségével nem.Elnyomást vizionál ott, ahol valójában a társadalmilag elnyomottak egyenlő jogaiért való küzdelem folyik (pl.: gender, feminizmus, munkásosztály helyzete), ezek szerintem saját félelmeinek, kisebbrendűségi érzésének túlkompenzáló kivetülései.

  3. Ez a Szántó Diána cikk egyenesen katasztrofális, és közhelyes (fehér szuperemáció egyéb blabla)
    Én nem értem, miért mondja bárki, hogy Puzsér is Te, nagyon mások vagytok. Én nagyon szeretem a műsorait, (Apu azért iszik…, Reklámtörvényszék, Apokalipszis RT, Sznobjektív, Hét mesterlövésze-ott szerettem meg a filmelemzést, és nagyon nagy hatást gakorolt rám az a sorozat) Az anyák napi cikkért kapott-hideget meleget, sok hülyeséget mond, de ez ugyanaz, mint az írásban, hogy a szomszédom is mond hülyeséget, és egészen nagy kvalitású emberek is, ettől nem lesznek ekvésbé jó az összes többi munkája. TGM-mel jó visznyban van,és csinált is vele műsort,bár sok mindenben nem értenek egyet. Tóta W szerintem rendkívül erőszakos és műveletlen, de kinek mi. Gender ügyben sokan nem látnak tisztán, Kopp Mária mint konzervatívként annak idején Magyaroszág gender nagykövete volt, én anno tőle hallottam először a témáról-rá szoktam visszautalni, meg a cikkeire.

    • Na, csak kikötöttünk a gumicsontnál. 🙂
      Nem annyira látom a koherenciát abban, amit írsz. Van valami tartalmi érved SZD állításai ellen? Mert ez megint ilyen szimpátiadeklaráció, az olcsó egymondatos: őt szeretem, szimpi, őt nem… ez nem valami intellektuális így. Jó lenne, ha érvelne, aki egy ilyen rangú kutató állításaival “nem ért egyet”. Én nem tudom, mi ebben a közhelyes.
      Én sem gondolom, hogy Puzsér és én, ezt ők mondják. Mint aki keményen megmondja, és újszerű az illető számára (gondolom, így kerülünk egy lapra).
      Nem annyira releváns az sem, hogy ki kivel van jóban, attól nem lesz valaki kvalitás, hogy kedvel valaki mást.
      Az se téma, hogy ki “művelt”, nem tudom, mire gondolsz amúgy. A közíró egy alap tájékozottságon, lényeglátáson túl tudjon írni és – publicistaként – frappírozni.
      Ijesztő, hogy értelmes emberek olyanokat írnak Puzsérról (pl.), hogy “egész jó, csak nem tud megmaradni egy nő mellett sem” – na, ahhoz pont semmi közünk… eleve ez a monogámia-dogma, alacsony önbizalmú nők önbebiztosító vesszőparipája.
      Befejeztem a témát, a poszt fontosabb, tök jellemző, hogy róla beszélünk…

      • Puzsérról inkább nem mondok semmit, Kopp Mária genderről szóló írásaira viszont rákerestem, hogy alkalomadtán ajánlhassak valamit azoknak a régi barátaimnak, akiken néha érezteti a hatását sajnos a magyar katolikus egyház jobbratolódása meg a gender-mumussal való riogatása. Alapjában véve tetszik, ahogy ír, ahogy nyilatkozott és megszólalt, az már kevésbé, ahogy a lányai “viszik tovább az örökségét”, meg ahogy ezt a konzervatív sajtó tálalja. Példa erre a Heti Válasz interjúja a lányokkal a “Hàrom királyfi, három királylány” mozgalomról, amit a magáért beszélő “Dicsérd a férjedet, dicsérd! címmel jelent meg… Az jutott eszembe, hogy milyen tipikus az, ahogy a kiváló tudósok harmonikus házasságàban felnőtt gyerekei elkezdik mindenki számàra könnyen elérhető boldogsáhforrásként reklámozni a gyerekvállalást, ami más háttérrel kemény munka árán lehet csak az. (” èdesapává és èdesanyává válni csodálatos dolog! Ezt éppen onnan tudjuk, mivel a csapatunk többsége is már családos és szeretjük a gyereket” szó szerinti idézet a mozgalom honlapján a bemutatkozásból).

  4. Cím alatt, kép fölött fontos üzenet Nofene nevű próbálkozónak!
    “Honnan ez a nagyképű egymondatos elintézés, hogy te nem értesz egyet a genderelmélettel? Még publicisztikai szinten sincsenek koherens és valódi érveid, nemhogy tudományosan.”
    Ez nem nagyképűség, nekem se lenne. Ezért nem is ugatok, hanem figyelek.
    Lófaszt nem olvastatok, tanultatok, csak érdeksérelemből gyűlölködtök. Ennyire kell titeket komolyan venni.

    • Egyébként gondold, ahogy akarod, nekem mindegy, a te dolgod, csak 1. szerintem igénytelen és nagyképű vagy, ha nincsenek érveid, 2. ne erőszakold rám az érzelmi indíttatású, elfogult vagdalkozást.

      • Azt, hogy undorítóan, zaklatóan viselkedsz, ostobaságokat írsz és idézel, és _ezért_ senki nem akar veled beszélgetni, nem kéne összekeverni azzal, hogy elnyomnak és kirekesztenek. Ugyanannyi hatalmad volt az elején, mint a másik félnek, csak elbasztad.
        Ugyanígy: azt, hogy valakinek nők nemet mondanak, mert nem vonzó, nyomulós, frusztrált, nem kéne összekeverni azzal, hogy jogsérelem érte és áldozat.

        Nem vonzó-antifeminista-redpilles-nőgyűlölő-konzervatív-antiliberális-troll… taszító egy kombináció. Üvölt róla a lúzerség.

        Én úgy gondolom, neked jó itt lenni, ilyen karakter és ilyen gondolatok közelében, azért vagy itt. Azért döntesz úgy, hogy mindig itt olvasol, írsz. Ha nem jó, ne legyél itt. Vita, szóbaállás, “tisztelet” alanyi jogon nem jár.

        • Provokatívan, erőszakosan viselkedsz, koslatsz utánam, ez az ok. Emellett semmilyen módon nem De, vitathatóak a gender állításai, szabad a pálya, kösd fela a gatyád, és érvelj, a megfelelő fórumokon. nme én alkottam az elméletet. Nincs hatalmam, legfeljebb annyi, hogy érdekesebben írok, ezért többen olvasnak mint a ti oldalaitokat. Te is ezért vagy itt, de nem veheted el a teret, nem uralhatod le a beszélgetést, mert erőszakos vagy. Én nem szeretnék veled beszélgetni, ahogy már jeleztem, mert nyomi vagy. Kérlek, tartsd ezt tiszteletben!

            • Zaklatókkal én nem, fogd fel. Nem vagyok köteles. Agymosógéppel sem.
              Dől belőled a gyűlölet. Taszító.
              Mit erősködsz, mit magyarázol nekem? Kétezernél több posztból láthattad, hogy én mást gondolok, és hogy megvetem a fajtád. Mit gondolsz, mi lesz?
              Nincs kurzusom, magányszemély vagyok, a saját meggyőződéseimet írom.
              Még Isztambuli Egyezmény sincs…
              (De, Agymosógép, létezik rendszer, nem csak egyének. Vissza az iskolapadba!)

              • a kurzusod!!! tudom, hogy nem akarsz puzsérról beszélni, amit mélységesen megértek azok után, hogy szerepeltem vele egy vitaesten, majd néhány rádióműsorban. igen, mond jókat úgy, mint ahogy a szomszéd néni is, ebben annyira igazad van, és abban is, hogy a nagy megmondása annak izgalmas, aki magától nem tud ilyen viszonylag egyszerű hőbörgéseket kitalálni. de neekm is az lett a konklúzióm, hogy nem akarok felháborodni, meg semmi, csak egyszerűen kibaszott fárasztó és idegesítő az egész, és én nem vagyok erre kíváncsi. de a kurzusodon azért röhögök, mert a genderrel kapcsolatban elterjesztette a kultúrmarxizmus meg a genderkurzus szavakat, amiket mindenféle kommentelők úgy használnak mintegy véletlenül, mintha ők találták volna ki, ha valaki ezt a két szót használja, már tudom, hogy honnan fúj a szél. meg azért is röhögök, mert az utolsó csepp az volt, hogy nemrég beszéltem puzsérral telefonon (felhívtam, hogy ráér-e egy vitára egy ismerős ismerősével), amiből egy másfél órás agypusztító visítás lett, amiben elhangzottak a “te kurzusod” és a kedvencem, a “te tanszéked” szavak, amikor pedig közöltem, hoy nekem tudtommal nincsen tanszékem, akkor meg az volt a visítás tárgya, hogy én a szavakon lovagolok, és ez felháborító. ezek egyébként mind azt képzelik (többször is tapasztaltam), hogy aki életében már megnyikkant női jogokról, onnantól annak kutya kötelessége minden feminista nevében kikezdhetetlen válaszokat adni minden baromságra, a “de hát én csak kérdezem” típusú ártalmatlannak tűnő, majd ugyanoda kifutó dumákkal, amikből mindig kiderül, hogy hát igen, vannak csúnya dolgok, de hát ez sem, meg az sem nemfüggő, a sutyerák kötözködésig, mégpedig időkorlát nélkül, hiszen te feminista vagy, neked erre tudnod kell válaszolni, illetve te feminista vagy, akkor biztos örülsz az érdeklődő kérdéseknek, aztán ha egy ponton azt mondod, hogy elég, mert elmegy vele az időd, és tök fölösleges, illetve bárminek utánanézhetnek ők maguk is, csak az fárasztóbb, illetve nem az a cél, hogy bármit is valójában megtudjanak, na, akkor kiderül, hogy hát sajnos ezek a feministák nem hajéandók vitatkozni, mert nincsenek érveik. de ezek kibaszottul fölösleges álviták. a múltkor sajnos megint leálltam egy ilyen alakkal, aminek az volt a vége, hogy küldtem neki néhány statisztikát, amikre ő azt mondta, hogy hát fura a statisztika, meg sántít, mert ő az ismerősei között nem ezt tapasztalja, én válaszoljak egyenesen, hogy én ezt elhiszem-e, majd amikor megkérdeztem, hogy komolyan az-e a kérdés, hogy a KSH-nak hiszek-e, vagy egy random faszlóbálónak, aki annyit mond, hogy hát fura a statisztika, akkor közölte, hogy milyen kár, hogy nem élek a realitásban.

                • Basszus, parádés összegzés, köszönet! You made my rainy day…
                  Majdnem megnéztem/hallgattam a vitáitokat, csak Puzsér is ott van, és borzalmasan irritáló. Miközben más tévések, újságírók, műsorvezetők kinézetén, hanghordozásán, pocakján nem szűnnek meg kötözködni… ő mindig megússza, én ezt nem értem. Taán a többi, a lényeg, a tartalom annyival idegesítőbb.
                  Figyelj, tömegeléshez, egész pontosan erőszint-növekedéshez beválós a béta-alanin!

                • Döbbenet, ahogy direkt és azonnal rámszálltak, és írják pont azt, amit a psoztban már tisztáztam: academic left, hatalom, terror, uralom. És semmi érv, fogalmuk nincs
                  Az Esterházy-poszt jut eszembe, ott is azok ágáltak a magaskultúra-terror ellen, akik nem olvasták nemhogy EP-t, de Ottlikot sem, de még Móra Ferencet sem igen. Csak hőbörögni, pofázni, feszülni lehessen, az majd pótolja a figyelmet, tudást, gondolkodást.

                • “kibaszott fárasztó és idegesítő az egész, és én nem vagyok erre kíváncsi” Igen, pontosan. És mindig ugyanaz a nóta. Rámerőltetik magukat (na, nem PUzsér, de az itteni műfelháborodott 1.0-san fogalmazó trollok), és ha ebből nem kérek, akkor megy a drámázás, a liberálisoktól tanult nyelvezettel, hogy őket elnyomják, nálam van a hatalom, kirekesztem őket, mindenhol mi ülünk pozícióban, micsoda sérelem. Holott a tiszteletnek az a minimum foka illeti őket, hogy levegőnek vannak nézve, nem zaklatom őket. Más nem jár, fiúk.
                  De ők választ követelnek, persze. Figyelmet, Ha írok: hihihi, csak kierőszakolta a figyelmet!
                  Ha nem írok: nem állok le vitőzni, gyáva vagyok, amúgy megövé lett az utolsó szó, höhöhö.

  5. SZÁLLJATOK LE RÓLAM.
    Semmi tartalmi érvet nem írtatok, se most, se korábban.
    Villágosan elmondtam, miért gáz tudatlanul kikezdeni a gendert (bármit, a piskóta receptjét vagy a kortárs festészetet is).
    Kértem, hogy ne legyen trollkodás. Pontosan tudjátok, mit gondolok trollkodásnak. Nagyon régóta erőszakoskodtok.
    Nem érdekel, mit gondoltok, erőszakosak és ostobák vagytok, beszélgessetek egymással.
    Ez is nők elleni erőszak, megjegyzem, nem a véleményem miatt zaklattok.

  6. Nem értelmetlen harc a gender. A 15 éves lányomat megkérték az iskolában, hogy elemezzen egy tézist- antitézist dialektikus formában. Érveljen és bizonyítson. A Gender elméletet választotta és szerintem megkapóan a saját barátaira, ismerőseire vetítette le a semleges wc problematikáját . Közben ezeknek a fiataloknak az érvelési stílusát használta.
    2-est kapott, azzal az indokkal hogy alpári stílusban fogalmazott… a tartalmat pedig nem is értékelte a női tanerő…

  7. “Értem, szóval a gender nem szabadon vitatható politikai kérdés, amelyet világnézetétől függően elfogadhat vagy elutasíthat a polgár…”
    Dehogynem. Ki mondta, hogy nem? Csak nem akárhol, nem úgy, hogy te vitázni akarsz, és akkor vitázni fogsz, mert egy vitához két akarat és normális, szimmetrikus kötzeg kell (például: te is vállalod az arcod, a lényed…)
    De ez kevésbé fontos. A lényeg az, hogy ti nem demokratikusan vitattok közügyeket a vita szabályai szerint. Ti ezt a jogot és szabadságot gyűlölködésre használjátok. Például így félremagyarázzátok, szét-rosszindulatúskodjátok, amit írok, és egyáltalán nem figyeltek oda.
    Vitakényszeres unalomból rányomultok a célpontokra, embereket zaklattok névtelenül (általában azért, mert nők és sikeresek, hatnak másokra, e miatti irigységből). Akiknek a sorait egyáltalán nem értelmezitek, csak önzőn és erőszakosan használjátok a figyelmét és a felületét is.

    Hogy aztán ha válaszol, nemet mond erre, akkor kezdődjön a hiszti, hogy 1. miért nem akar “vitázni”, 2. kirekesztő, letarol, hatalma van.

    Nyugodtan vitázhatnátok azzal a sok unatkozóval, aki erre kíváncsi. De ti direkt olyanok közelébe mentek, akik taszítónak találnak titeket. Az ő nyakukba lihegtek.

    Ez NEM vita. Soha semmi érvet nem írtok. Összevissza, manipulatívan idézgettek, címkéztek (“te vele értesz egyet, ő liberális, és látod, ő is írja”, de még csak azt sem ismeritek, el se olvastátok, amit “vitattok”. Egyszerűen zavar a létezése, és agressziót vált ki belőletek, akár a píszíről, akár a nők szexuális szabadságáról, akár Esterházy Péterről van szó. Bármilyen személyeskedés, mószerolás belefér, és undorítóan a saját érdekeiteket véditek.

    Egy szerencse van: hogy ketten-hárman vagytok. Én már jól ismerem a stílust, tudom, ki melyik. És semmi fejlődés. Mindenkit kértem már, hogy ne így, ne itt, ne engem, és ezt nem vettétek figyelembe, csak nyomultok tovább. Innentől semmiféle vita nem lesz.

    Erős a gyanúm, hogy ez a dinamika analóg a nők utáni hajsza kudarcaival.

    “…hanem tudományos szakkérdés, amelyről csak “a tudomány” felkent kasztjai nyilatkozhatnak.”

    Nem. Én sem vagyok tudós, a CEU közelében sem jártam soha, csak 94 és 99 között hallgattam szociológiát. Antoni Rita sem tudós. Mégsem írunk hülyeségeket az antifeminizmusról vagy a konzervatívakról.

    Ti viszont el se olvassátok, eleve rosszindulatúan, sértődötten eltoljátok, amit “vitattok”.

    • …az átlagember fogja be a pofáját, hiszen a felvilágosult harvardi professzorok ezt már egymás közt megvitatták, a végeredméyt ex cathedra kihirdették, ergo köteles a polgár ehhez igazítania magát.”

      Ez a mű-önsajnálat honnan jön? Tökéletesen genderellenes a légkör, ti már egy nanogramm egyenlőség.koncepciótól kiborultok. Épp aról írok, hogy a gender gúnyszó, könnyű célpont, mndenki ráveti magát. Hol, ki kötelez téged bármire, arra, hogy fogd be, vagy “genderesen” viselkedj? Azt írsz, azt csinálsz, amit akarsz, természetesen neked is el kell fogadnod, hogy lesznek, akiknek ez nem tetszik, és inkűább nem akarnak a közeledben lenni.

      Mitől rettegtek ennyire? Én is csak tettem egy állítást, értelmesen, mérsékelten, azoknak, akik a csakazolvassa-fajta tartalmakra kíváncsiak, tudják értékelni. Lehet, hogy ez nem a te helyed? 🙂

      Egyébként a saját blogomon tettem az állítást, és abban semmi ilyen nem volt, mint amit írsz. Belegondoltál már, mitől leszel ennyire irritált?

      • Nekem döbbenet, hogy te ezt így látod. De nem is látod így, direkt csinálod, provokatívan tolod a téveszmét. Nem csak nekem nincs hatalmam, nincs mögöttem sem tényleges, sem szimbolikus csoport, akiknek volna. Nincs egyenruhám, blogot írok és edzek, és bárki más is megteheti ezt. Igen, ez a blog tényező lett, de hát ennek sincs semmi különös titka, ez nem előny, ezt nem a háttérhatalom adta. Kompromisszum-érdek-reklám nélkül erőset kell írni, igényes mondatokban, kitartóan – szabad a pálya neked is.

        Ezek itt gondolatok, és egyáltalán nem dolga, kötelessége senkinek itt lenni, felbaszódni, nézelődni. Megférhetne tőlem, semmiben nem érintem az életét, hacsak az elnyomott felesége nem mutat rá pont az én szavaimmal a helyzet tarthatatlanságára. De ez bűnbakképzés, nem én szartam a palacsintájukba.
        Szóval értelmezhetetlen, hogy én kit bántok. Ha egyszer (százszor) én szóltam, hogy ezt ne itt, ne álneveskej, ne nyomulj, ne írj hülyeségeket, ne másolj ide angol dolgokat, ne engem tegyél meg bosszúcélpontnak stb., akkor nem tudom, milyen reakciót vársz. És még mindig nem vagyok görény veled. Annyi van, hogy itt nem fogsz megjelenni, mert így döntöttem. Ez akkora sérelem? Vagy hol ért téged erőszak a nézeteiddel kapcsolatban, miféle büntetésről, elnyomásról beszélsz? Szerintem egyszerűen lúzer vagy, és másokra kened, az önreflexió helyett. Lehet, hogy a nőgyűlöletért vagy a múlton hüppögő “konzervativizmusért”, erőpártiságért furán néznek rád, de még mindig bőven találasz helyeslést a közös térben, tele van hozzád hasonlókkal a facebook és a blogszféra. Még sok évig lesztek ti az erő és a többség. Mi rendszerkritikusok külön élünk, kis csoportokban, függetlenül, és általában kussolunk. Ha megvalljuk identitásunkat, gúnyolódnak rajtunk. Ahogy a posztban írtam, a feminizmus, a gender gúnyszó, zaklatnak érte, akármit csinálunk. Nagyon messze van még az egyenlőség. Az igaz, hogy képzettebbek vagyunk és jobban keresünk, mint mondjuk a könyvtárosságból is kirúgott KZ, de azért is megdolgoztunk.

        Semmim nem erőszakos, senki ellen nem akciózom (ha nem zaklat aljasul), és azok sem teszik, akikkel közösséget vállalok. Én szoktam rászólni az Orbán/Áder elleni tüntetőkre, kommentelőkre, hogy nem teszünk kinézetre, focitudásra, pöcsméretre megjegyzéseket, és nem bajszos szarozunk, én írtam az ugyanaz nőbe’ című posztot. Teljes paranoid téveszme, amit előadsz. Semmilyen hatással nem vagyok az életedre, sem a feminizmus. Az meg nagyon helyes, ha nagyon lassan a nők elkezdik normálisnak érezni, hogy ők is számítanajk, érnek valamit, és nemet mondanak arra, hogy olcsón és haszonelvűen használják az erőforrásaikat. Ezt a folyamatot icipicit tényleg segíti, segítette ez a blog, általa több száz nőnek lett jobb az élete. Én nekik hiszek, nem ennek a gyáva, álneves erőszakoskodásnak, amit te előadsz. A hatásom olyasmi, ahogy egy hajóroncsot kiemelnek: iszonyú lassú, és az elején még borzalmasabban nehéz, mint a vízben volt.

  8. Antoni Rita mióta érvel higgadtan, amikor a nézetei alapját képező elveket cáfolják? Hogy jön egy lapra a Zsanett ügy és Geréb Ágnes? Nem olvastam tovább, bolond a szél.

    • Én úgy láttam, mindig, minden megnyilvánulásában higgadt volt és tényszerű.
      Nem kell senkivel sem egyetértened, de ez a nagy megmondós vitakényszer nekem büdös.
      Nők, akiket kikezdtek, és akik kiálltak az igazukért. Akiknek divat volt nekiesni az erő pozíciójából.
      Szerintem. 🙂
      Olvasd el, ha szeretnéd megérteni, ha nem, akkor meg nincs dolgunk egymással. Nem akarok senkit meggyőzni, az eleve nyitottaknak írok. Ők rég tudják, hogy ezzel a jelen helyzettel nagy-nagy baj van.

    • Ha bármi problémád van Rita véleményével, ott, akkor, a nyilvános térben jelezheted (meglehet, persze, hogy nem áll le veled vitatkozni), de ez mindig csúsztatásra alkalmas, utólag, máshol rámondani, hogy ő milyen.

      Egyszerűen nem tetszik neked, amit képvisel, mert az érdekeiddel ellentétes, de érved nincs.

      Annyira gázak vagytok ezzel a nagyképű hőbörgéssel. Hogy utáljátok, betámadjátok az értékeiket, de azért ott szaglásztok folyton a nők oldalain. Mintha élveznétek a feszkót, a gyűlölködést.

      • Megállapítás részemről, hogy Antoni Rita nem tud higgadtan érvelni. Biztos te olyan környezetben láttad, ahol csak bólogattak neki, míg én ott, ahol érdemi cáfolatokat is kapott. Válasz részedről: vádaskodás, érzelmi alapú válasz, olyan gondolatok hozzám társítása, ami ott sem volt, és az aduász a személyeskedés.
        Mondandóm második felét pedig teljesen figyelmen kívül hagytad. Szerintem tanulj még érveléstechnikát, mert ez így kevés lesz ahhoz, hogy bárki is komolyan vegyen téged.

        • Nem, pont támadták, és ott is nyugodt, elegáns, személyeskedésmentes maradt.
          Megint általában rámondod, hogy milyen, látszik a gyűlölet, ez nem szint.
          Oké, tanulok. 🙂 De te mit szeretnél itt?
          Nem vitázom, nem érvelek (miért is kéne?). Jelzek, és pöccintek.
          Miért fölényeskedsz? Nem én akartam veled beszélgetni.

        • Sajnos, senki nem vesz komolyan, továbbá izmos sem vagyok, gyakran sírdogálok emiatt. Nem is értem, hogy lettem én a jól képzett nők körében független, hivatásos blogger.
          Te kiköpött troll vagy, örök figyelemkoldus, ugye?

          • Nagyon érdekes, amikor valaki ekkora szenvedéllyel tolja a netes gyűlölködést és ideologizálást. Jelképes ellenségeket alkot fejben. Amikor ez a hobbija. Vajon
            mi ennek az előzménye?
            És nem észleli, hogy itt teljesen más stílusban és nívón zajlik a beszélgetés, nem érzi kínosnak így berongyolni, és ráerőszakolni magát a többiekre. Aki meg normálisan, jóindulattal írja a véleményét vagy hozzáteendőjét, az persze “bólogat”.
            A bloggernek mindig is elvárása lesz, hogy azt olvassák és értsék az ide látogatók, amit ő írt, arra reagáljanak, ne ötletszerűen meg gyűlölködési felületet keresve.

  9. Üssön el egy UAZ, ha én ezt értem. Mi fáj nektek ezen? Mi vész el a ti életetekből? Gondold át ezt. Racionálisan.

    “Kezdetben valának a buzik, akiket diszkréten homoszexuálisnak mondott a polkorrekt pógár. Aztán a bötűk csak gyűltek és gyűltek.”

    Korlátolt, szerencsétlen, erősködő ostobák. Olyan tipikus: felháborodni valamin a fotelből, vadgalkozni, gúnyolódni – ami nekik a megszenvedett identitásuk. Ami miatt, pontosabban a gyűlölet miatt, egy csomóan öngyilkosok lesznek.

      • Annyira gáz, hogy pl. tüntetések voltak az ellen, hogy elfogadják a LGBT és egyéb irányzatokat az iskolákban, hogy a tananyag része legyen, vagy akár csak beszélni lehessen róluk; azzal az indokkal, hogy ök instabilak, betegek, gyakran lesznek öngyilkosok. Arra már nem gondol a birka tüntetö, hogy pont ö az egyik oka, hogyha valaki öngyilkos lesz, mert nem tudja elfogadtatni magát.

  10. Mit szeretnél elérni, bebizonyítani? Miért alakoskodsz? Miért erőszakolod rám az ideológiádat? A kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak. Ezen mit nem értesz?

    SZÁLLJ LE RÓLAM. Attól még, hogy nem olvasom el és nem tudsz ártani, nincs rendben, amit csinálasz.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s