szülinapi

Ötéves a csakazolvassa ma, ami azt jelenti, hogy 2012. április 16. volt az a nap, amikor regisztráltam a worpressre, teljes kezdőként. Azonmód meg is írtam és közzé is tettem a beköszönést (invokáció), ez kicsit ma már izé, de akkor még nem tudtam, mi az irány, mit akarok, csak valami helyet, írni, ahol nem baszogatnak többet a sivár anyatársak (ez pont a mamamiról való távozásom időszaka). Az első tartalmas posztot pedig két nappal később írtam: azok a szemét kurvák, ebben az ellen érveltem, hogy a csábító fél, a szerető volna a bűnös a “házasságok” “szétveréséért”.

A címen egy percig nem gondolkodtam: az előző hetekben eldöntöttem, hogy az olvasók figyelmeztetése (szűrése), a szuverenitásom és a jóindulat iránti igényem, valamint a József Attila-i teljességigény deklarálása céljából ez a verskezdő sor lesz a cím, ami különösen alkalmas is, mert ékezetmentes, magyar jellegét viszont a szó eleji cs biztosítja. 🙂 Á, nem, ezeket nem gondoltam még akkor, ez utlagos értelmezés, azért is, mert találónak bizonyult és hamar fogalommá vált. Akkor csak valami cím kellett, mondtam valamit, én mindig könnyen, nem rágódom. Utánanéztem, nem foglalt-e, és csak egy elhalt hobbiblogot találtam egy másik szolgáltatónál ilyen címmel.

Hetekig, sőt, hónapokig úgy használtam a wordpress felületét, hogy nem igazán értettem, mi mire jó, mit hol keressek, aztán mégis ment valahogy (szoktam ilyet, igazi hozzáértés nélkül, lendületből, lásd: jóga, futás…). Eleinte .wordpress.com domainként, majd a komolyabbá válásával már hazai, .hu végűként működik a csakazolvassa. 2012 májusának végén már kommentek is érkeztek. Az első igazán nagy durranás ez volt: nő vagyok vagy mi. Ekkoriban lelkes olvasóim persze a mamamis anyatársak, a barátaim és a férjem voltak, János életkönnyítően is, azzal, hogy támogatta a kiszakadásomat a kicsik mellől, amivel az ép eszemet is mentette meg ő és a blog, illetve éber kritikusom is volt. A kezdetektől heti 3-5 posztot írok: volt időszak, amikor naponta publikáltam, mostanában kb. 4-et teszek közzé egy héten. Formáját tekintve ugyanazzal a sabonnal és betűtípussal, lényegében változatlan koncepció szerint működik a blog, csicsázás és variálás nélkül, valamivel több fotóval és gyakran változó, egyéni fejlécképpel.

A blog hamar ezres nagyságrendű olvasót vonzott, őszintén meglepett a sikere és a terjedése, mert ez is hobbinak indult. Ma már, apróbb hullámzások után nem remélt méretű az olvasótábor, a poszt kirakásától és témájától, vagy a kommenteléstől függő, de stabil sávban mozog. A visszapattanók aránya alacsony, tehát az érkezők itt maradnak, célzottan keresik ezt a tartalmat.

 Itt megnézheted, hova sorolja az általad olvasott blogokat egy becslő algoritmus, én is meglepődtem. A törzsolvasói kör pedig annyira stabil és elkötelezett, hogy 2012 végétől ők finanszírozzák a blogot. Így lehetek és maradhatok reklámmentes, független. Minden márkanév ártatlan vagy önirónia: nincs promotált tartalom.

Összesen közel kétezer poszt jelent meg rajta, nagyon vegyes műfajokban, 2016 áprilisában pedig könyvben adtak ki szűk válogatást a posztokból.

Volt itt minden: sok elmélkedés, programszerű elvi nyilatkozat, aktuális-segítős ügyek, múltfeldolgozás, lélektani boncolgatás, de helyesírási tesztek is, együtt újraolvasott versek, közös elemzések, kortárs szövegek is. Volt kommentözön, zajjá híguló csevegés, sátorozás. Voltak és vannak ritkán vagy soha meg nem szólaló, több éve ide járó látogatók, a világ minden tájáról. Voltak blogtalálkozók, lettek barátságok és egy nagyon szép szerelem, és lett újéletkezdés: közös edzések, az egész sportolásom innen nőtt ki. Tudásanyag közös összerakása az igazán egészséges életmódról, rendszerkritikusan. És voltak díjak, méltatások, interjúk, cikkek, rádióműsorok.

Felemás siker, hogy a blog lett az én coming outom: itt írhattam meg, mi fájt, mi történt velem ifjú éveimben, mik voltak a titkaim, és mire jöttem rá, persze ezt nem viselte jól a családom. De legalább én letettem a terhet, abbahagytam az önemésztő, keserves toporgást, és az derült ki, hogy őket a status quo nyugalma jobban érdekli, mint az, hogy én hogy vagyok. Afféle nem-kell-vele-foglalkozni-bolond sors az enyém. Viszont egy olyan magamat csináltam az énemből, akivel szeretek lenni, akinek nincs hiányérzete, aki nem másoktól várja, hogy hozzák el a boldogságot, személyektől sem, körülményektől sem. Ez az én produktív, kitartó, tervei és céljai vannak, és nem depressziós.

ezt az olvasóktól kaptam

Eleinte nagyon meg akartam felelni a reagálóknak, vagy megszeppentett a bírálat, vagy tanáros hevességgel el akartam magyarázni, hogyan gondolom. Ma szájbiggyedés van és a játszmáik tisztán látása, merek “önző” lenni, és tudni, hogy ez nem az, és az a béna, aki kóstolgat.

Megtanított a blogom arra is, hogy oldalra nézés nélkül, a bekiabálásokra, értetlen ellenségességre és rosszakaratra nem figyelve megtaláljam az énem közepét. Hogy ne azt akarjam, hogy a teljesítményemért (“ugye, jó vagyok?”) szeressenek vagy elismerjenek, ugyanakkor a mindenféle félreértés eloszlatása érdekében következetesen elmondjam a pontos véleményemet, amikor azt provokálják és arra számítanak, hogy én megsértődöm.

Van a direkten gyűlölködő, démonizáló, túlzó-vádló szavakat használó, megalázni akaró kör, és van egy nagy szürke tömeg, akikkel nehezebb. Mert sokan hallgatnak, de úgy, hogy nem tudhatom, mi a baj. Néhányan érezhetően neheztelnek egyes témáim, irányom vagy konkrét posztok miatt. Talán kényelmetlen igazságokat írtam meg hasítóan, másokat az intellektuális, igazságkereső szenvedély hőfoka, megint másokat az akasztott ki, hogy hogy van erre időm. Érveket ritkán írnak, azon kívül, hogy én ilyen vagyok meg olyan vagyok, és neki nem tetszik, ő ezt így nem csinálná.

De arra is rájöttem: nem határozhatom meg magam a lelkes rokonszenvezők visszajelzéseiből sem, azokét is igyekszem helyén kezelni, akik azt mondják, a blog nekik igazodási pont intellektuális és társadalmi kérdésekben, értékrendben, és átformálta, jobbá tette az életüket. Teljes újrakezdések, megerősödések, halálból visszafordulás – rájuk gondolok, amikor kikezdenek, vagy amikor önösnek gondolom a véleménykifejtést.

Már nem azt nézem, ki mit szól, a szövegek és a munka helyett nem figyelek már az emberekre és a reakciókra, netán a számokra vagy a többi hívságra. Persze, társadalomban élünk, és előnyösebb jóban lenni mindenkivel, nem keresni a bajt, viszont annak az ára a viselkedés és a kussolás. Így aztán, hogy a görbén nézők ne tudjanak szankcionálni, igyekeztem minden téren függetlenedni, és nagyon megválogatom a barátaimat is.

Kérdezte valaki, érzem-e a kiégést, vagy a jeleit. Nem, nem érzem; időnként sem. Nem unom a blogom, egyre fontosabb és örömforrás, hogy ennyire egyedülálló. Kincsnek érzem, hatalmas ajándéknak, hogy ez így kifejlődhetett. Nagy elégtétel, hogy a sistergők is rendületlenül itt figyelnek. Mindig van valami gesztus, téma, akció, öröm, közelség, ami felpezsdít. Az írás pedig egyre könnyebben működő, szeretett, sosem nehez tevékenység: van, hogy lázas szenvedély, van, hogy nyugis, meditatív van, hogy sebfelszakadós. Egyre inkább a mondat, a pontosság, maga a szöveg érdekel, tehát nem a témák, nem a világ és nem az emberek, a reakciók.

Mások szerint villámsebesen írok, két-három ujjal egyébként, én nem érzem gyorsnak, csak azt látom, a két és fél éves MacBookomon lekopott az A, az E, az S, a T, az N, az M, K és az L.

A fotók későbbi fejlemény: az életmódfotók is, és a sporttémájúak is. Utóbbiakkal az a célom, hogy megmutassam az örömteli sportolás és a női test valóságát a jelen uralkodó, feljavított, irigységkeltőnek szánt, beállított, kínosan szerkesztett fotótrendben.

Volt itt minden: nagy cirkuszok, csalódások, zaklatás, támadások, elképesztő trollok, lejáratási kísérletek, koppintás. Metaforikus, jelenségláttató posztok félreértése, “de hát én szeretek makramézni, miért nem szabad?” fajta védekezés, facepalm.

Amit nagyon sajnálok: sokáig nem védtem az énhatáraimat, jóhiszemű voltam, nyitott és készséges, belezhető, olykor balek is. “Építő kritika”, “elmebeteg vagy”, “tágítom a látóköröd”, “segítek rajtad”, “sajnállak” szólamokkal leckéztettek azok, akik nem értették a soraimat, akik győzni akartak, vagy más az ízlésük. Közös jellemzőjük, hogy nem tudnak mihez kezdeni, unatkoznak. De ezt már sokszor mondtam, és most sokáig nem fogom mondani. Az ellenem folytatott bullying történetéből könyvet írok.

Soha nem fogom hagyni, hogy amiről mélyen tudom, hogy igaz, fontos, amiatt bűntudatom legyen, és nem fogok hallgatni róla. Senki semmilyen ravasz lélektani hadviseléssel, nyomásgyakorlással, fintorgással nem tudja már elvenni a kedvem attól, amiben hiszek és amit élvezek. Nemrég elkezdtem kifejezetten azt kérni, hogy velem a kommentelő, a nyilvános térben véleményező legyen udvarias és jóhiszemű. Ha utál, ha gáznak tart, akkor pedig kerüljük el egymást. Mindenki felelős a saját tetteiért.

Ez mondjuk lehetett volna alapértelmezett is, már 2012-től. Milyen könnyű lett volna! Hányaknak hittem el én, akik gyengén, kekeckedve, firtatgatva jöttek, hogy ők csak nem értik, más a véleményük, nem akarnak ők rosszat, annyi kell, hogy még pontosabban elmondjam, én miért így. olyan voltam, mint a TASZ, aki a nácikat is megvédi. Tévedés volt: ők nem érteni akartak, hanem egót lobogtatni, engem gyengíteni. A net, mint tudjuk, felbőszít nem túl értelmes, kvalitásos, nem tiszta szívű embereket is, hogy fölényeskedjenek, elégtételt szerezzenek. Ők rejtett agresszióval, véleménykifejtés címén bántják és minősítgetik azokat, akiket erre a célra elég érdekesnek vagy másért (nyíltságukért, önkritikus természetükért, sebezhető sztorijaikért) alkalmasnak tartanak. Más elszámoltatna, feladatokat ír elő nekem, vallat, tökéletességet vár tőlem. Ha neki szar, nekem se lehessen jó. Érdemtelen pünkösdi királyság – így látták az én invenciómat és képességeimet. Vannak a hitelesség firtatói, akik makacsul valami ideális személyt keresnek itt. pedig én jó szövegeket akarok csak írni, mást nem ígérhetek.

Szerintem a kérésem nem túlzás: a való életben egy ismeretlenhez vagy kedvesen mész oda, értelmes céllal kéred a figyelmét és használod az auráját, vagy sehogy. Bloggerként nem dolgom egyéneknek segíteni, őket terápiában részesíteni, sem mindenkit végighallgatni, vele rokonszenvezni, elviselni kígyót-békát. Roppant nehéz udvariasnak maradni. Nem dolgom az éhes, vagy épp vegán olvasót sem azzal kímélni, hogy nem írok a kacsamellről. Nem dolgom a bemutatott problémákra érvényes válaszokat találni,ó – a diagnózis is épp elég feladat. Nem dolgom megoldani a világ bajait. Leírom például, hogy mennyire bénák és hamisak egyémely férfiak közeledési kísérletei, és nem ám az az olvasó kérdése, hogy ki és hogyan nem béna akkor, hanem kvázi követelik, mondjam meg, hogy hogyan legyen neki és a sorstársainak minél előbb jó csajuk.

Nekem az a dolgom, hogy a felismeréseimet, gondolataimat fogalmazzam meg, kompromisszum nélkül, nem az, hogy segítsek.

Néha feldolgozok valamit, néha fontos, közérdekű, máskor engem emészt. Van, hogy elmélkedem, ujjongok, idézek. Nem tudom, ki mit ért belőle. Kérem a továbbiakban is szíves megértéseteket. 🙂

Köszönöm azoknak, akik úgy olvassák, ahogy én szánom. Köszönöm mindazoknak, akik úgy vannak itt régóta, hogy nem akartak figyelmet, nem jöttek túl közel. De köszönöm a kóstolgatóknak, játszmázóknak is: nélkülük nem érthetném, miféle lények mondják még magukat isten tükörképeinek, és nem lehetnék ennyire erős sem.

Közben 9 éves lett a lehány, és 7 a kicsiny fiú is.

Szervezem a blogszületésnapot. Nagy ügyintézések és egy kisebb betegség akadályoz, de minden lesz, még futóverseny is: május 21-én, a Női Futógálán is találkozhatunk, egyébként május elején szeretnék veletek bulizni.

51 thoughts on “szülinapi

  1. Évek óta csendben olvaslak és eddig még nem szóltam, lehet, hogy nem is fogok többet. A lehető legjobbkor találtam rád és a blogodra, olyan élethelyzetben, amikor muszáj volt, hogy valaki, aki velem egykorú, a képembe vágja, mekkora ökör vagyok nőként, és mi az a minimum, ami igenis jár nekem. Nem mondom, hogy rendszeresen jövök, és nem is biztos, hogy mindig mindennel egyetértek, de ma már emelt fővel járok, hála neked (is).
    Köszönöm a segítségedet, boldog blogszületésnapot, írd még sokáig! 🙂

  2. Jubilálunk! Mondta egy egyetemi rajztanárunk a 25. órán. Majd kis idő múlva hozzátette, vagyis csak én, mert minden órán senki sem volt itt.
    Szóval nem tudom, sokan vannak-e akik kezdettől fogva értőn kapcsolódva olvasnak. Én egyet ismerek csak, ő ugyan írni nem szokott, de első naptól itt van. Neki vagyok én a férje.
    Boldog blogszülinapot! Mi az ott a fejed mögött? Szobabicikli?

  3. Köszönet minden sorért, minden posztért! Én 4 éve találtam ide, leginkább csak csendben olvasok. Gyakorlatilag egyetlen támaszom volt a válásom alatt, életmentő volt, köszönöm.

  4. Köszönöm én is, fontos írások, az összes. Megerősített abban, amit nagyon mélyen, legbelül éreztem. Talán 2013(?) óta olvaslak. Vagy 2014. Remélem sokáig még.

  5. De drágák vagytok, és öt év alatt mennyi minden történt velünk! Sírok egy kicsit most. Miket harcoltunk meg, miken kínlódtunk akkor, mi mindent nem tudtunk!

    Akkora szabadság olyanok körében lenni, akik vita, véleménykifejtés örvén SEM mondják meg, milyen legyek, nem nyomnak, nem “tartanak tükröt”, nem az igényeik szerint préselnek. Engem ez a szabadság jobb emberré tesz, sőt: én csak ezt bírom.

    A rekorderek írtak eddig, de nyugodtan örvendezhet a két hónapos, két éves olvasó is! 🙂

  6. Öt év! Hogy elszállt az idő. Közben meg arra gondolok, hogy hosszabbnak tűnik. Még más volt akkor a wordpress, emlékszem volt valami “napi legjobbak” a nyitó oldalon, s akkor találtam a blogodra. Akkor még olyan kevesen voltunk magyarok akik a wordpressen blogolunk, hogy nem volt nehéz megtalálni egymást. Volt, hogy még az akkori saját blogom bejegyzései is megjelentek az ajánló oldalon. Gondoltam is, “szegény ember vízzel főz”.

  7. Isten éltesse a blogot. Rendszeres olvasóként és alkalmi kommentelőként sok mindent hasznosítottam, elsősorban életmód ötleteket, tanácsokat. Majd egyszer megírom..

  8. Gratulálok, és örülök a blognak nagyon. 4 éves olvasó vagyok, az elsö évröl lemaradtam, fogalmam sincs, hogy találtam ide anno, talán vki vhol idézett vmit innen, mert a wordpresst azt hiszem, nem ismertem akkor még)
    Mikor lesz új könyv?

  9. Köszönöm, itt vagyok, maradok. 2012 óta. Nekem is fordulatot hozott a csakazolvassa, szétnéztem a hosszú fűben (idézet innen), és szerintem a blog nélkül nem sikerült volna. Bár nincs kontrollvilág. Szerencsére. Boldog szülinapot!

  10. Ó, annyi mindent nagyon köszönök!
    Szerintem majdnem a kezdetéktől itt vagyok. Néha kicsit eltűnök, de mindig visszatérek.
    A szövegek döbbenetes ereje, pontossága mindig visszahúz!
    És vannak mondatok amik belém égtek, velem lesznek most már mindig!
    Sokszor öt évet még a blognak, neked Éva, és nekünk is, hogy olvashassuk! 🙂

  11. Nagyon boldog szülinapot a blognak! Azt hiszem, én is az első évtől vagyok itt, de 2013-tól már biztosan. Ú, te jó ég, de fiatal voltam még akkor, zöldfülű egyetemista! 🙂
    Köszönöm ezt az öt évet, és kívánok még sok-sok szép továbbit!

  12. Boldog születésnapot a blogodnak Éva! Nem sokkal a könyved megjelenése előtt találtam rád, aztán persze hamar azt is beszereztem és mára már rongyosra olvastam. Azóta is napi betevőm vagy itt a blogon, igényes, értékes, nagyon különleges irodalom amit tőled kapok. Köszönöm, hogy írsz, további sok sikert kivánok! Egy lelkes olvasód.

  13. Emelem fehérjémet a blogra, a bloggerre és a szépen növekvő dedekre is!

    Hálás vagyok és boldog, hogy itt lehetek.

    Kevés időm van már az olvasásra, de amikor itt vagyok, mindig új erőt kapok ahhoz, hogy örvendjek, és hogy aktívan éljem az életem.

    Köszönöm.

  14. Csiszolodtam en is az elmult nehany evben. Boldog blogszulinapot. Majus elseje kisse necces, bar lehet, hogy este fele mar raerek. Tavaly nem tudtam ott lenni a bulin, talan most osszejon, jo lenne.
    🙂

  15. Boldog blogszülinapot!
    Mostanában nem jövök, mert mélyrepülés van, nem akarom a kilométeres panaszkodós kommentjeimet újból kezdeni. Nálam volt idő, amikor rezgett a léc, hogy olyan leszek, mint azok, akik nem hiszik el, hogy úgy is lehet élni, ahogy te. Voltam nagyon mérges és jól meg akartam mondani. Ma már örülök, hogy megláttam ebben az érzésben a saját frusztrációimat.
    Eszembe szoktál jutni, amikor meglátok egy Illy feliratot, vagy valakit húzódzkodni a parkban. Vagy most péntek délután, amikor arról beszélt az aktuális főnököm (miután kielemezte, hogy szarul dolgozok, mert látszik rajtam a pánik és az önbizalomhiány), hogy a férjeinknek mi az anyjuk is vagyunk, foglalkozni kell velük, szeretgetni őket, nem zavarhatjuk őket folyton a munkahelyi panaszainkkal.

    • Ez durva.

      Na, csak jelkép tudott lenni a márkanév. Sokan vitatták, szerintem állat nem értették, mit akarok vele, csak kipiszkálgatták a támadási lehetőséget. Szerénynek kell lenni, mondták, én meg nem értettem, mert tengerparti fotó, építkezés, álboldogság, promotált-felvágós divatblog, minden okés volt, csak az én egzotikus kávém és natúr izmom nem.

      Épp Lavazzát iszom, de illy csészéből. 🙂

      Köszönöm, hogy maradtál. Talán csak hajszálom múlt. Nem csak nálad, másoknál is, de ők átbillentek, csak kiömlött a basszadmeg, és el is mentek. Köszönöm az őszinteségedet, önkritikádat, mindenkor igaz jó szándékodat.

      Az igazat megvallva: nagyon nehéz így élni. Mindig aggódom, hogy az olvasó valami félreértésben van az én luxusomról és csodás életemről, de tán a mosatlant mégsem fotózom le ennek csillapításául. Szóval, én is büdöset kakilok, és sok részlet van, ami nem megy olyan jól, menne is a kárörvendő hörgés a tizedott nem tartóktól, ha azokról értekeznék. De gondolat, íráskedv, kitartás, erő, derű, felelősségvállalás és kifejezett antiageing antidepresszió, az van. És már egyértelműen érzem, miért basztatnak a basztatók, régen sokat filóztam, hogy hát, van olyan olvasat is.

      Néha elbírhatatlan, hogy ennyi mindent kell nekem, egyedül, és ne basszam el. Talán elfogytak volna a tartalékok mostanra, de ami most megtart, azok a régi, hosszú távú döntéseim, nem most kell eltakarítani a fost. Nem vagyok eladósodva, nem dohányoztam soha, nem vágtam olyanba, amit majd nem bírok fizetni, nem most rohanok orvoshoz. Annak örülök, hogy jókor váltottam életmódot, régi működéssel ezt nem bírnám. Szerencsém van a gyerekekkel is, hogy ilyenek, meg mindig történik valami, ami továbblendít.

      Nagyon szeretném, hogy jó legyen neked, és nagyon szeretném, ha senki nem értené úgy, hogy ha valakinek jó, akkor neki rossz. Persze, a beleülők, ingyen kapók irritálóak, ha közben ki is oktatnak, akkor végképp. De aki okos és jószándékú, és keményen dolgozik…? Tamás Ritát érdemes olvasni még (Ne pánikolj, sportolj!).

  16. Boldog szülinapot kedvenc blog(oló)mnak! Én majdnem a kezdetek óta olvaslak, mindig, mindent. Sokat jelent nekem a blog, de ezt tudod, remélem 🙂 Idén szeretnék eljutni a blogszülinapra is. Köszönök mindent!

  17. Még az jutott eszembe, hogy bennem is lassan sok mindent érlelt a blog. Először, dühöt, a dolgok kimondását, aztán csalódottságot, hogy ezekkel nem érek el semmit. A haragot, hogy basszameg miért nem érem el, és hogy bassza meg miért kell nekem ilyesmiken gondolkodnom.És végül az erőt érlelte meg magamban, hogy merjek és tudjak úgy változtatni, hogy nekem is jó legyen, és a családom se vitáktól hangos legyen. Mondhatom, hogy boldog vagyok, és szabad. Ezt kevesen mondhatják el magukról, azt hiszem. Köszönöm!

  18. Azonos a szülinapunk a bloggal 😀 Ezt nagyon élvezem.
    Azt hiszem, 2014 legeleje óta olvasok itt. (Azóta mindent, a hozzászólásokat is – a korábbiakat még az összeset nem.) Akkor rögtön tanácsot kértem, személyeset Tőled, választ is kaptam – olyan volt, mint apró gyerekként megszólítani egy érett, józan ítélőképességű felnőttet. De egyáltalán nem éreztem, hogy kioktatnál! Biztonságban éreztem magam. Azóta sem érzek másként. Bogtalálkozókról csak álmodom-félnék ennyi felnőtt között, hiszen olyan sok, nagyszerű embert olvastam itt, a kommentekben. Úgy, hogy maradok. Remélem, sokáig. Ez nem rajtam múlik: ha írsz, itt leszek 😀 Írj!

  19. Boldog szülinapot! Sajnos 5 éve még mit sem tudtam erről a blogról, de nem is baj, akkor mit sem értettem volna még belőle. Egyszer aztán megtaláltam, de piszkált így inkább nem olvastam tovább. Aztán újra találtam és nagyon-nagyon fontos átbillenést jelentett számomra a belső reményeim és sejtéseimet leírva látni. Nagyon sok erőt adott, hogy a kievickélés egy bántalmazó kapcsolatból és az azáltal okozott traumákból sokkal öntudatosabban és gyorsabban menjen. Köszönöm!

  20. Boldog születésnapot!
    2013-ban tévedtem be, nem tudom, honnan, de nem bántam meg. Előtte is rengeteget olvastam, de valahogy itt tanultam meg szöveget olvasni (eleve előbb felfogni, mit is olvasok, nem bevenni mindent, mint Hanzi a meggyet), és nem kényszeresen kotyogva kommentelni akármire bármit, csak betű legyen és sok. Köszönöm.

  21. 5 év…hihetetlen tényleg, közben megnőttek az enyémek is, lett két kicsim is, elváltam és újra férjhez mentem, költözködtünk többször, és a többi. Abban biztos vagyok,hogy az életem alakulásához neked is közöd volt, nagyon sokat köszönhetek a kezdeti ráébresztő posztoknak is, sokat löktek rajtam, tán még ma is toporognék nélkülük. Én már több, mint 5 éve, hogy a mamamiról ismerlek, személyesen sajnos még nem. De mindig figyeltem, hogy miket írsz, mert már akkor éreztem, hogy ez a szemléletmód, amit te ott képviseltél nagyon más, nagyon új, és nekem tetszett. Kíváncsi voltam a folytatásra, és lám, lett, nem is akármilyen! És ez benned volt már akkor is, és külön köszönöm, hogy részese lehettem, lehetek a kibontakozásnak. Hiánypótló a blog! Köszönöm, hogy mindig más fényből láttatod a dolgokat, mint ahogy megszoktam, sokat segít megérteni a világot, magamat. Boldog blogszülinapot!

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s