különvélemény gyerekfotókról

Vagy hogy mondjam. Én már nem akarom leírni, elemezni azt, amit eddig annyian, és nem is a pedofíliáról vagy a gyerekpornóról szól a poszt. Ami érdemi állítás benne (a szövegben eltévedők, a túlírásomat nehezen fogadók kedvéért jelzem, meddig van az előzménybemutatás és hol a lényeg), az valóban a fotókat illeti, ahogy a címben van. Érdemit akarok írni, eddig fel nem vetett érvet, nem pedig rágni ugyanazt.

Kontextus, felvezetés, témakijelölés

Mindent elmondtak már Kaleta Gábor elsőfokú ítéletéről, sok más mellett a lényeget is, hogy a bírói döntés elfogadhatatlan, érthetetlen, rossz az üzenete (avagy a magyar jogszabály a rossz). Itt olvashatsz a miértekről nem felbőszült, nem jóemberkedő, nem bűnbakkereső, szakszerű jogi részleteket, Gyurkó Szilvia írta. Mert ami nagyon zavaró: random netes dumások, elérésre hajtó botrányéhes megmondók mindennemű körültekintés és jogi ismeret nélkül jogászkodnak. Ez májusi cikk, az első fok ítéletéről. Szívesen idézem, olyan ritka, hogy valami a wmn-en nem nyávogás, erőltetett viccesség, ostoba fecsegés.

https://wmn.hu/ugy/52833-miert-szuletett-ez-az-itelet-a-gyerekpornoval-lebukott-volt-perui-nagykovet-ugyeben—errol-es-a-hasonlo-ugyek-birosagi-donteseinek-hattererol

Bővebben…

tied a véleményed!

Jaj, olvasó!

Én nem toborzok, nem akarlak meggyőzni, “az oldalamra állítani”.

Nekem nincs oldalam.

Én az ostobaság ellen küzdök. Bővebben…

mit jelent a… 1.: rágalmazás

Kis műveltségtágító sorozatunk, dr. Erőss Paulától. Ezek rövid posztok lesznek. Én, sajnos, nem bírom a butaságot, és ettől sokan lesznek mérgesek, mert máshol átmennek a blöffjeik, és nem röhögik ki őket. Ha valaki ezentúl bénán bedob egy ilyen fogalmat, egy link lesz a válasz.

Rágalmazás (és kisebb testsúlyú ikertesója, a becsületsértés). Tipikusan azok dobálóznak vele, akik nem olvastak-olvasnak klasszikus újságot, minőségi publicisztikát (véleménycikket), ezért nem tudják, mit jelent a közírás, hol vannak a határai az értelmes beszédnek, mi tényállítás, mi vélemény, és hogy a hüppögés, az aggodalom a vágyott xpecsenye miatt vagy az érvtelenség, amit a sértődött megbírált él át, nem jogi tényállás. Nekik csak a facebook-mátrixból származik a világképük.

Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Eddig a törvényszöveg. Jogász szerelmemtől kaptam az új Btk-t. Bővebben…

a deklaráció és a valóság

!!!

Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az nagyon durva és káros.

És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.

Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót (az újságírói teljesítmény nélküli influenszerre, Szentesi Évára gondoltak) “kikezdeni”, nem lehet róla kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva kzárólag a saját anyagi érdekeit tolja, ügyet csak érdekből és jól megfizetve képvisel, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő tavasztündérrel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.

Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?

Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.

Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.

Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanezek vonultak, amikor kikezdtétek azt a bloggert, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és egyszerűen nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.

Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.

könnyes szemű szolgáltatók

Miért van például az, hogy egynémely ismerős, és tényleg hatot tudok kapásból, aki szolgáltatással foglalkozik, de olyannal ám, amelyet a felső százezer engedhet meg magának jobb időszakában, a karanténban a kötelező kezdeti bizakodás, a motivációs szövegek, #mindenrendbenlesz hesteg és élőzések után most keserű posztokat ír arról, hogy baj van a kapcsolatokkal, az emberek sajnos manapság használják egymást, nem hozzák rendbe a kapcsolatot, hanem lecserélik az embert, pont mint a tárgyakat (az megvan, hogy ez az elhagyott, mérgező házastársak szövege, akik játszmáit nyomorultan évekig tűrték, és akiknek hiába kérés, párterápia, ultimátum, semmire, de semmire nem voltak hajlandóak változni?), mindenki csak a haszonra hajt – miközben nyilvánvalóan nem a barátaihoz szól (akkor nem látnám ezeket a posztokat én is), hanem pont azokhoz, akiknek ő élt a pénzéből és pont ő “szerette” őket csak addig, amíg kicsengették a díjazást (számlát sose adott), most pedig a legszámítóbb módon a bevételét és a nyüzsgést siratja, és egyáltalán nem rezonál arra, hogy másoknak sincs most bevételük, így nála elkölthető pénzük, vagy ha van is, abból a testvérüket támogatják, meg talán kedélyüket vesztették, leépültek fizikailag, esetleg befordultak kissé, semmi kedvük neten kitartóan igénybe venni a szolgáltatást (nekem ez nem ment, milyen csúf mindenki zoomon! és olyan eleven és intenzív volt az igazi, élő, összetapadt kapcsolatban létezni, hogy még telefonálnom is riasztóan idegenné vált), és talán élőben sincs már kedvük, és nem is lesz: szerintem sokan nem mennek vissza az edzőjükhöz többet, valahogy átértékelték az elmúlt hetekben, hogy mi a fontos, de az is lehet, hogy megtanultak önállóan edzeni, utálnak bárhova időre odaérni most már, alkalmazkodni és még fizetni is érte, és nem akarnak újra úgy létezni, mint előtte… meg úgy általában is, mennyire profi már hisztizni, vádaskodni, barátságról papolni, csupa szép-jó-egyedi nyújtása és rezzenetlen derű és erő helyett rossz érzéseket nyújtani moralizálós fölénnyel egy szolgáltatói viszonyban.

csak mostanában jöttem rá

Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.

Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:

bemutatkozom

A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben…

reagálok a Szentesi Éva hergelte cirkuszra, 2020. május 8.

Ez egy 2020-as poszt, de a rezgések ma, 2024-ben is rázzák az életemet, és Szentesi máig nem revideált, nem kért bocsánatot.

A BULLYING NEM JÁTÉK, mert még megsértődik Szentesi Éva! Ennyire vagytok aljasak – és becsomagoljátok jó ügynek, kiállásnak. Ez sima lincselés, ellenem. Szentesi Évát soha nem lincselte senki a csakazolvassáról, a Facebookon sem. Pedig neki mint közszereplőnek tűrnie kellene. Továbbá (nem lényegtelen részlet!) én a bírálataimban igazat írtam. Nekünk véleményünk volt róla, és nem, nem gondoljuk, hogy aki beteg, arról nem lehet véleményünk.

Mi a célom ezzel, hogy Szentesi Évát “ekézem”?

Nincs cél. Ok van: az igazságot ki kell mondani. Látok, figyelek, értem, mi van. Minden éles írásom ebből született. Nincs semmilyen hatalmam. Én szólok, amikor talmi vagy undorító valami, ennyi van. Elvből írok, a minőség hiánya, a hazugság ellen. Ha megsértődik, prüszköl, tiltakozik, akkor igazam van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

Nem akarom, hogy vele történjen valami (törvényszerűen történik, mert a felgiccselt hazugság mindig bedől, de nem miattam van ez). Én azt akarom, hogy a hamisság tudatosodjon a női nyilvánosságban. Vegyék észre, ne támogassák. Nem átkoztam meg (ő igen: “Élj úgy, hogy ha irgalomra szorulsz, akkor legyen kihez fordulni”, ezzel azt akarta mondani, és. saját, személyes facebookomra írta!, hogy legyek én is beteg).

Eltelt sok év, amíg mindketten a jó életről pofáztunk. Ballonkabát alatt semmi, vagy piros csipke, nagy koktélozgatások. Vs “tornázgatás”, erdőben futás.

*

Így indult:

2020. május 5-én a nagy olvasottságú wmn.hu “zászlóshajója”, a szerény tehetségű, hisztiben utazó Szentesi Éva, magát írónak mondó arckrémárus influenszer, amúgy közszereplő nem tűrte, és feljelentéssel fenyegetett is azért, mert a nyilvános írásairól véleményem van, és zaklatásnak állította be azt, hogy a saját blogomon ezt megírtam. Semmilyen törvényt nem sértettem, nem zaklattam és nem rágalmaztam. (Nem is született feljelentés.)

Az a feladat, hogy a hősnőért mindenki rajongjon. Ha nem tetszik, hallgasson. Mennyire antidemokratikus, gyáva, önző álláspont! Rámuszította az akkor 55 ezer Facebook-követőjét, a “nem bírtam végigolvasni gerlét, olyan hosszú” típust:

A poszthpz csatolva 17 innen kifotózott részlet: a Csakazolvassa blogra (tehát ide) írt kommentjeim és posztok részletei, amelyek Szentesi nyilvános, közírói és influenszeri tevékenységét elemzik. Részben írói-nyelvi színvonalát, részben olyan cikkeit, amelyekben anyákról írt szemétségeket, részben a fizetett kampányait (Törley-pezsgő, NeumannLabs HPV-tesztek), amelyek révén ő jelentős összegekhez jutott, és amelyek etikátlanok, félrevezetőek, de legalábbis visszásak, kinevethetőek, üresfejűek. Mindez 2024 nyarán is fent volt, van az oldalán.

Ezzel a posztjával uszította rám az akkor 55 ezer követőjét. Akik viszont már az én oldalaimra jöttek – én nem az ő oldalára írtam, és nem csak azért, mert ott érzelmi azonosulás, buta nőtömeg és szektás hűség van, hanem mert én itt foglalkozom a nők közéletének visszásságaival, posztok ezreiben (négyezer van 2024 nyarán), olvasnak elegen itt is, és nem másoknál szítom az ellentéteket.

És iszonyú aljasságokat írtak rólam, alap nélkül, és nem véleményt, hanem tényeket (hazugságokat). Nem a véleményemről, nem érveke, hanem a személyemről, ide nem tartozó dolgokat.

Lelkes Villő az az elhíresült copycat szindrómás nő, akinek a képét Éva lájkolta. Villő előbb itt volt eminens rajongó, ezernél több komment szerzője, majd teljes személyiségével rámfeszült, feszkókat szított az olvasókkal, főnökösödött, az itt megismert erdélyiek kézműves termékeit akarta Angliában árusítani, de belebukott, és nagy összegekkel károsította meg őket (ezek a nők hozzám kötik Villőt, és rám haragszanak!). Éveken át zaklató módon utánozta le a blogom és életem gesztusait, mászott rá az exemre (!) – és Villő az is, aki Szentesit bujtogatta Murinai Angélával együtt ellenem. Villőnek hogy, hogy nem, a fenti (2020. májusi) kirohanás után Éva lájkolta a képét, nagy összeborulás. Én pedig jeleztem, hogy ez nem oké, és hogy engem akarnak kicsinálni, rólam sutyorognak.

Hogy ki? Villő, Angéla és az ex, mind itteni hű rajongók, az exre Villő ugye rámászott, ezt a neten mutogatták meg küldözgették nekem e-mailben. Az ex történetesen a Bécsi úton volt Fiala Borcsa szomszédja, és jogász, így “kötötte össze” a Borcsa Szentesi Évát és az exet, hogy segítsen engem perelni. Aki egyébként már akkor engem perelt, fel is jelentett /felmentettek, 2024 update/, és Szentesit lebeszélte arról, hogy közszereplőként ebbe belekezdjen).

Nem írtam “nyílt leveleket”, egyet írtam, itt van. Ma (update-énem 2024-es) már nem írnék ilyet (megedzett az élet, rá se rántok az ilyesmire), de maga a levél a közelében nincs annak a cikiségnek, amit Éva összevádaskodott a wmn olvasói, bevételforrásai, kommentelők ellen az évek alatt.

“Mert nem töröltem egy kommentet”: konkrétan az itteni csalódott olvasó, Murinai “Gumiszoba” Angéla írta oda a nevem tagként, amikor Éva egy rosszullétet miatt nyílt posztban átkozta azok “okait”, álneves és gyalázkodó e-mailek szerzőit, mert “miattuk szállították kórházba”, hogy én zaklattam álnéven. És újrakezdődött a anyaloncai rohama, ellepték az oldalaimat. Nekem nincs szósöl médiás alkalmazottam több ezer kommentelőre. Ezt kértem, hogy törölje. Ő is tudja (elismerte utóbb, illetve Péterfy-stbné is írt ide ezt megerősítendő), hogy én nem írok se neki, se álnéven. Én nyíltan kommunikálok. Utóbb törölte.

Rágalmazva, fölös indulattal és becsmérelve én sosem írtam Szentesi Éváról.

Az igazság ennél szomorúbb: szerintem a Szentesi-jelenség, a rák kiárusítása és cukivá-szexivé tétele ennyire elítélendő. Ami cuki, az bírálhatatlan. Aki elesett, az érinthetetlen. Fenntartom a véleményemet ma is, sőt, most még romlottabbnak tartom őt, amiatt is, amit ellenem tett merő önző hiúságból.

Azt is tudom, hogy rengeteg hallgatag nő gondolja ugyanígy. És nem irigységből. 

Nem sikerült az írásaimmal, blogommal figyelmet kiváltani, ezt írja. Hoppácska, még ilyen rajongóm is akadt. Igaz, a Librihez nem szoptam be magam.

Maga írja: olvasta a blogot, járt ide, emésztette magát. És ráadásul az értelmes, jóindulatú olvasók tömegei is olvasnak, azóta is, már tizenkét éve. A különbség: én nem lettem arckrémárus, nem hízelegtem be magam egy DTK által felépített “énmárka” és reklámalapú gigaplatform védelmében a Libribe, hogy nekik nyereséget termeljek a giccskönyvekkel.

Rágalmazó, zaklató, bully? Én…? Olvastátok Szentesinek A Merkúr a retrográdban című, újságírókollégától lopott című “regényét”, hogyan beszél abban Fiala Borcsáról és a barátnőiről, bosszúból?

A lenti kommentelő blogolvasó volt, amellett magyartanár (éppenséggel Ed tanára), nem hiszem el, hogy nem érzi, mi a különbség (az én férjem meghalt, én a rákkal való hősnőségből soha egy fillért sem kerestem, a halál életrajzi adat, és csak egyedülálló anyaságomról írtam). Én Orsolyát mélyen megvetem, hogy odarongyolt szítani a feszültséget. Pedig nem szólt az eredeti kontentnél, csak így Szentesi meg a libák szárnya alatt érezte magát erősnek. Szentesi még az anyja halálával is két évig haknizott, miután megfertőzte. Én soha nem szenvelegtem, játszottam hősnőt, nem is lett brand és egy mohó cégnek reklámbevétel a személyemből. Én fizetek azért, hogy ne legyen reklám a blogon.

Ez is érdekes, nemrég írta:

2024-es frissítés: levélváltás új blogja kapcsán. Válaszában hülyének néz.

Én neki, 2023. szeptember 18.:

Kedves Éva!

Bokszol! Nem x. És: eksztázis.

Remek véleménnyel vagy magadról, de a lufik kipukkadtak. Rendszeresen te biztosan nem bokszolsz. Minden szétesett, amire hajdan büszke voltál.
Az egyik utolsó wmn-es cikkedben még kényszert éreztél, hogy beszólj azokra, akik igazán edzenek: a “tornázgatásra” és a pulzusszámos futópadozásra. Merthogy a boksz, az nem ilyen komolytalan!
 
Egyiket sem bírnád, nem is csináltad soha. És ha komolyan edzenél, az látszana. Mindig hüledeztem, milyen lötyögéseket neveztek edzésnek és mekkora cirkuszt csaptok belőle.
 
Abban a helyzetben, amibe téged beraktak, azokkal az igényekkel és öntudattal (és olyan kis teljesítménnyel) lehetett volna benned bölcsesség, visszafogottság, hogy ne azt húzd le, aki edz (én), sikeresebb influenszer (nem én), igazán  jól ír (én).
 
Törvényszerű volt a zuhanás. Viktor közönyös feje… sugárzik róla, hogy tök önző, és idegesíted.

A férfi, aki engem élete szerelmének nevezett egykor, mesélte a minap a bíróságon, hogy bosszút akartál állni, te Fiala Borcsa közvetítésével tőle kértél tanácsot, hogy ki tudsz-e engem csinálni jogilag.
 
Ez így jegyzőkönyvbe is került, és nem vette észre, hogy a fontoskodással csak a ti förtelmes, nárcisztikus dührohamaitokról vall, és a saját helyzetét rontja.
 
Elképesztőek vagytok.
 
Éva
 
Ő nekem, 2023. november 6.:

Kedves Éva!

Elnézést a késedelmes válaszért, csak mostanra tudtam minden levelet elolvasni, remélem nem veszed zokon. SIC

Köszönöm szépen, hogy írtál, én is sok sikert kívánok a blogodhoz, az edzésekhez pedig további kitartást. 

Ölellek: Éva

Én neki, 2024. február 13.

Jaaaj, Éva, ez a leereszkedés, ez a passzív agresszió… Elegánsnak szántad, de hazug.

 
Szerintem te nem is néztél soha szembe vele, hogy mit csináltál és mi volt az okod. Nem is tudtál róla.
 
Én nem játszom meg magam. A következőket gondolom, és biztos vagyok benne, hogy végigolvasod, pedig szabad vagy törölni:

Dehogy ölelsz te, közben a Huberttel is kibeszéltetek. Akkor hinném el, hogy érted, felfogtad, szembenéztél, bánod, ha nyilvánosan vagy legalább privát bocsánatot kérnél. Hubert is feljelentéssel fenyeget:
 
​Miért? Mert kimondtam róla (a bérgyerekről) az igazat, amit a mézesmázos píár alatt gondosan rejteget. Én tudom, ki vagy (már rúzséstükör korodban is tudtam, mikor ide kommenteltél), és tudom, mi motivál téged. Tudom, hogy ámuldoztál a blogomon te is 2013-ban. Nem csak Angéla, Villő meg “életeszerelmevagyok” exem.
 
Nem vagy őszinte, és ezt leveszik ám. Érdekelt voltál abban, hogy szarul legyél, baj és dráma legyen, mert csak emiatt voltak kíváncsiak rád.
“Nem fogom azzal tölteni az iszonyatosan drága időmet…” – játszod most a megérkezettet, aki lassan felnő? Negyven évesen?
 
Te vagy az, aki elindította a lavinát, ami kis híján az egész életemet tönkretette (nekem három gyerekem van ám). Rajtad bátorodott fel az exem, aki NER-be ágyazott, lojális jogászként hét polgári és egy büntetőpert indított ellenem, mert a kirohanásodon megérezte, hogy a tömeg most mellette áll. Előtte félt, hogy őt tépnék szét. Hazudozással, kamu pszichiátriai lelettel, állítólagos depresszióval kiügyeskedte, hogy bíróság legyen belőle.
 
2020. május 5-én te megadtad az 55 ezres csürhének a kilövési engedélyt, állítva, hogy te vagy az áldozat és én az agresszor. Miközben én egy őszinte blogger voltam, akit te is elképedve olvastál egykor, a reddites mocskolódókhoz képest én mindig arccal vállaltam magam, soha nem írtam sem neked, sem rólad név nélkül vagy álnéven, nem írtam gyalázkodót, csakis a közéleti visszásságaidról; megmutattam a saját esendőségeimet is (én sokkal előbb és nem haszonelvűen drámázva), és soha nem hazudtam, nem találgattam a magánéletedet, pedig van Kentaurral közös ismerős, de az orgiák konkrétumairól mindig hallgattam. (“K. letett valamit az asztalra… és fel is szívta.”)
 
Éveken át és ontottad cikként több tízezer nőnek az indulatalapú, gondolkodás nélkül megírt kirohanásokat, áldozati műsort, és ezek mind önzésből és kompenzációból fakadtak. Hergeltél, egy időben politikailag is. Téged az elvek, az igazság, a minőség, a gondolat sosem érdekelt, csak önmagad és az érvényesülés, a reklámbevételek, a pasik-ruhák-ételek-híreshaverok-bőrápolási rutin. Emellé igen szerény írói képességek jutottak neked. Téves indíttatás, imitáció, rossz szerkezet, nyelvi fogyatkozások (ez nem ízlés dolga, ez mérhető, pl. a szókincs, a mondatszerkezetek változatossága). Részben az olvasatlanság, tanulatlanság miatt van ez. Pedig neked szerkesztették a szövegeidet hozzáértők.
 
Én (amellett, hogy írtam az irodalmi szövegeimet) rámutattam a női nyilvánosságban zajló fontos, kínos részletekre: a wmn kártékony színvonaltalanságára, az influenszerüzérkedés, a megjátszott viselkedés, a talmi írócskalét, a “traumaírás” hazugságaira meg a buzi- és travisimogató kontent veszélyeire. Ti (Angéla és a wmn is) eleve az általam érzékenyített nőket néztétek ki, és leraboltátok őket. Agyilag és anyagilag: győrikeksz- és életbiztosítás-reklám között vekengtetek depresszióról, rákról!
 
Amikor az anyákat basztattad, azért is szóltam. Mi azért nőttünk fel már huszonévesen, mert nem lehettünk önzők! És mindenki megértette, hogy neked nem lehet gyereked (bár ettől te nem vagy hősnő, ez témának is gyenge, és ismerjük az összes rizikófaktorát a méhnyakráknak, nem nagy rejtély). Senki soha nem bántott emiatt, de te megírtad a Nemanya című cikket, később meg azt, hogy Van egy fiam… A húgodé, mármint, és azt a gyereket szintén kiárusítottad lájkokért.
 
Borzalmas ez az egész.
 
A büntetőper elsőfokú ítélethirdetésén elhangzott, hogy nem zaklatás az, amit a “sértett” (haha) keresgél ki, önszántából a blogra kattintva.
Te ráadásul közszereplő is vagy, aki szabadon bírálható. A bírálat, leleplezés fontos érték: a NeumannLabs-gate-re, a tökfölösleges, alig valamire szűrő tesztekkel folytatott pénzéhes üzelmeidre én hívtam fel a figyelmet. (Lásd még a Mályvavirág elnököt: “Minden tesztem negatív volt, mégis rákos lettem.”)
 
De még el is dicsekszel, te mekkora jólétben vagy… Örökké kompenzálsz, az “írósággal”, a high life-fal és Viktor meg a boldogság mutogatásával ugyanúgy. Ennek oka számos trauma, kisebbségérzés lehet, a nem-értelmiségi háttér és a parvenü alkat. Megfigyeltem (Csepelyi Adriennen, Pétery-Novák Éván, Veréb Viktoron is), hogy messze keleten születtetek. Ezért kellett neked is ballonkabát alatt csipkefehérneműben, érettségi nélküli pincérnőként erőszakosan “királynőként” viselkedni.
 
Te szabadítottad rám a hozzád hasonlóan indulatvezérelt és ostoba, mérgezően önző, harsánykodó, szadista csürhédet, és Villővel és Angélával, két plagizáló, ostoba és kártékony olvasómmal is összeálltál, meg a jogász-exszel is. Nem riasztott soha a detektor, hogy ez nem helyes, ez önzés, lejáratás? Miért nem írtad meg te is a véleményedet rólam, ahogy én rólad? Lehettél volna éles…
 
Az én bűnöm, hogy kimondom az igazat, tehetségesebb vagyok, mint az engem nézegető, magukat írónak állító libák, illetve hogy a Péterfy még 2001-ben rámmászott.
 
Nézd, mit írtál ki (még mindig fenn van):
 
Aztán nem lett se polgári, se büntető ebből. Mint ahogy Hubertéből sem lesz semmi, mert a béranya tény, ő maga rakta ki az instára a közvetítő szervezetet. Nem lehet a ti szavatokra adni. Fenyegetőztök…
 
Azt állítod, “nem lehet figyelmen kívül hagyni, bemászik mindenhová”, miközben te mohón kattintgattad a blogomat, onnan vannak a kommentek, amelyeket kifotóztál (ezt tiltom a blogon, jól látható helyen!) és a posztod alá raktál. Tökéletesen figyelmen kívül hagyhattad volna. Az én olvasóim (a 2015 utáni típus) nem redditeztek, nem hergelődtek, nem uszítottak senkit, nem írogattak neked soha.
 
És hagytad, hogy a félszerzet és negyedtehetség Murinai Angéla bujtogasson és gyűjtse neked az anyagot. Ő, az én egykori legnagyobb rajongóm is előadta a saját libaserege körében, hogy neki születésnapi ajándék, hogy engem végre kicsinálnak, és hogy a “bulllying van olyan, mint a rák”.
 

Közben ez állt a blogja fejlécében rólam:

​…Én vagyok az agresszor? Én soha nem gyaláztam azt, akinek rajongója vagy nagy barátnője voltam. Magánéletieg! Aminek ő nem volt sem része, sem tanúja, sem kárvallottja, és nem is ismer senkit, aki igen. Az írásaimból tudott erről egyáltalán bármit is, azt meg szétpletykálta, elferdítette, hogy ne tűnjön föl: állítólagos vezérblogger és írónő létére alulfizetett cselédként tengődik a hazájából elmenekülve.
 
Ti ezt csináltátok: hajdani nagy barátnőket gyaláztatok. Te a “regényeidben”…
 
Ezeket, amiket most leírtam, nem tudod eltüntetni, kitörölni az életedből. Miattad és a tehetségtelen bagázsod aljassága miatt én ma is bíróságra járok.
 
Te vagy az, akire nagy volt az újságírói kabát, mégis hergeltél, szerepelgettél, elbíztad magad és megszűntél ember lenni. “Anyám halála a legjobb fogyókúra.” Ez szállóige és mém lett. A regényedben a beszólás Fiala Borcsára, a hűdemenő szexleírás a temetés után, Szandra besározása (ő egyszer kommentelt rólam: “szerintem irigy” – ma már ő is tudja, ki a hitvány). Viktor mutogatása, kibeszélése, és ha fizet érte a Magyar Posta, a szerelmeslevél is kontent… Csak azzal maradtál jó fej, leereszkedően kedves, aki a nárcizmusodat, anyagi érdekeidet, becsvágyadat tökéletesen kiszolgálta, és elviselte a munkahelyi műsorszámaidat. És mindezt te napi terápia mellett…!
 
Te most is komolyzenével, híres barátok mutogatásával, egzotikus fűszerekkel, túlbonyolított kajákkal-megjelenéssel próbálsz többnek tűnni, mint aki lettél – és lehetnél.
 
Mondd, téged nem zavar, hogy Huberték  kibérelték egy pénzre rászoruló nő méhét, aki harmadik világra emlékeztető körülmények közt szült, letépték róla az újszülöttet, és otthagyták tejtől duzzadó mellel? Meg sem említik, meg se köszönik neki sehol.
 
Ennyit gondolok, és ezt sokan tudják, nem fog eltűnni.
 
Éva
 

*

Innentől már nem olyan lényeges.

Update, 2020. augusztus 4.

Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.

*

UPDATE, 2020. május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság: nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, nem értik a mondatokat, ANALFABÉTÁK, de szívesen hergelődnek azért. Két oldal van, ide meg oda lehet állni.

Semmit nem gondolok túl erősnek, tévesnek, amiket írtam Szentesi Éváról (ő közszereplő és a nyilvánosságban él: nemcsak igazam van, hanem a véleményem kifejtéséhez jogom is). És nem én csináltam ezt a cirkuszt.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Hogy dönthetnék erről? Lefogom a kezüket? Nekem semmilyen hatalmam nincs, ugyanígy, ahogy én, írhat blogot, kommentet bárki, csak az enyém – Szentesi állításával ellentétben – figyelmet is kelt. Viszont arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. De nem az érzelmeidre, nem is a falkaszellemre utazom, nem várok egyetértést, táborba sorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz). Itt soha nem volt uszítás, csatasorba rendeződés, netes lincselés.

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek (Vájf, Kozma Szilárd). Most mérgesek vagytok, mert felültetek a rákturnébuszra, és tőlem tudtátok meg, amit magatoktól is tudni kellett volna: hogy ez ciki. Vagy azért haragszotok, mert nem sikerült lefogyni, gyűlöltök sportolni. Vagy mert kockás a hasam, kitaláltam egyedül, hogyan eddzek, le tudom írni az eddzek szót, a gyerekeim nem komplett idiótaák megélek az írásból, jól vagyok – és ti nem annyira. Ez nem az én dicsekvésem. Tényleg ilyenekkel jönnek a gyalázkodó e-mailekben, amiből most is heti húszat kapok.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Kozmáék, aki ellen Csilla hergelt és szervezkedett a legjobban, és Villő uszult ott, Angéla meg nekem írta kommentek tucatjaiban, mennyire elítéli őket – halálosan fenyegettek.

Én írok álnéven? Beszarok rajtatok. És az Index-fórumon a nettó hörgés, az üres életűek gyalázkodása. Mi lett veletek??? Megmutattátok a szinteteket.

Nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. A jogomból, hogy leírom, ami szerintem van. Szentesi Éva nárcisztikus egója nem bírta elviselni, hogy átlátnak rajta, bűncselekményt és példátlan lejáratást kiáltott. Ti pedig ugrottatok, vezényszóra, pedig nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020…

Nincs szimmetria, hogy “akkor rád miért nem lehet rosszat mondani”, mert lehet, és mert én nem hazudok, nem vagyok tehetségtelen, megjátszós, és nem keresek reklámozgatással me3g önsajnálattal pénzt naiv nőkön.

Vádolnak, hogy “kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (vagyis: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se, és ez nem saját döntés volt): a határ nem az anyák és a gyermektelenek között van. A határ azok között van, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam róla, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.

Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Elleptek a legyek. Nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy: kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, élesen is, és csakis annak, akit ez érdekel. Felelős vagy azért, mit olvasol,. ne told rám! Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Ne legyen tábor. Méltóság legyen. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok most senkinek, aki “egyetért”, meg annak, akivel más, személyes viszonyom is van-volt. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Magyarázkodik amúgy a banya:

soha senkivel nem fecsegtem privátban Angéláról, mindent a blogra írtam, és soha senki nem is tiltott emiatt; hazudik

Mi a célja Angélának? Engem el kell mozdítani, mert kell a helyem. Kifigyelni, beférkőzni, szerepelni; olcsóskodva leutánozni, betörni a női térbe (frissítés: később ez sikerült!), díjakat remélni, majd amikor az eltiporni kívánt előd (“mindannyian Gerle Éva köpönyegéből bújtunk ki”, ezt ő írta) nem hallgat az árulásról és el sem kotródik; amikor az írókarrier döcög, alantas, személyes kudarcok sorozatában, munkanélküli segélyen, szarpucolásában végződik a nagy tehetség, az #énlegalábbdolgozok, akkor bosszút állni. “Ráakaszkodik a feminizmusra”, írja rólam az, aki itt, tőlem hallott nők jogairól először.

Mindent bírálok, ami nem tetszik. Nekem nem kell mások ízléséhez igazodnom, független vagyok. Kellemetlen vagyok sokaknak. Drámáznak is, érv híján. Próbálják úgy beállítani, hogy én sírok utánuk. Stílusom mértékletes, senkit nem picsázok, elmebetegezek, tályogospinázok. Szókincsem kiterjedt. Gúnyolódni, azt szoktam. Jólesik.

Független, nem gonosz.

Hevület, nem agresszió.

Innováció, nem elmebetegség.

Megélt élmények, nem kontent.

Reagálok arra, amit hozzám írtatok a facebookon, és ami moderálatlanul fent van, azon kívül, ameiket ismeretlenek jelentései alapján leszedett a facebook (én nemjelentettem és csak egy bizonyos személy védelmében töröltem; tudom moderálni, de annyira megmutatja az ő lényegüket a szóhasználat, az összevissza vádaskodás, a magánéleti dolgok és többéves, elferdített ügyek odahozása, az álnevek, profilképek, hogy hadd maradjon). Én világosan látom a határokat. Személyekét, agyakét, büntetőjogét.

Akárhányan kiabáljátok most a csorda erejét érezve, felhevülve, hogy én beteg vagyok, továbbra is kritikus leszek, ami nektek rosszul jön, mert borul a festett díszlet, sérül az érdek, ráébrednek emberek, mit műveltek ti női kontent meg nővédelem örve alatt. Mérő Veráéké is hasonlóan borul, kicsináltak ők másokat is. Ezért van ez az ordibálás.

Nekem csak a középső ujjamat van kedvem felemelni, Takács Levente. Nem csatlakozom hozzád, amiket kommenteltél, az nőgyűlölet. Elhatárolódom a kommentednek attól a részétől, amelyben az én szavaimat értelmezed: én nem írtam és nem gondolom, hogy SZÉ haldoklik, sem azt, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ez az ő véleménye. Blaszfémia is ilyesmiről elmélkedni: a rák nagyobb nálunk, és Isten kezében vagyunk. Noha szerintem annyit igenis tehetünk, hogy nem iszunk, nem kemikáliázunk (de ha igen, akkor legalább nem reklámozzuk), nem eszünk szar kajákat, nem éjszakázunk, jól élünk, rengeteget edzünk, erről nem csak dumálunk, nem mentegetjük a lusta, felelőtlen életet, és nem írunk a rákról giccses, hősnősködő, félrevezető, üzleties cikkeket. Tedd meg a tehetőt, pontosan ismertek a rizikófaktorok (én másról sem írok, mint mitokondriumról, felelősségvállalásról, telomerekről, autofágiáról, prevencióról, azért is szétszedtek: “öntömjénezés”, “mindenhez ért”, “laikus expert”), aztán lehet lapítani, észre ne vegyen, hátha kikerül. Nincs bennem dölyf a rákkal kapcsolatban.

Azt gondolom, Szentesi Évánál a műsor a túlélősége, és igaza is így lesz: “érintett vagyok, tehát bírálhatatlan; mindenki más hallgasson”. És tényleg optimistára van festve a gyógyulás (update: lett pedig új felvonás 2022-ben: bélműtét, sztóma, örök diétára ítélve) (a többi update olyan durva, hogy nincs kedvem taglalni), de a valóság sokkal szomorúbb. Nem gondolom, hogy Szentesi haldoklik és ezzel turnézik, de tény, hogy szereti, ha van esemény. Amit átélt, és ahogy próbál “sikeres” lenni ezzel, az egész vergődésére rámegy a lélek, az újságírás tisztasága. Másoké meg más traumáikra megy rá: a sima klimaxra, a házasságára, az unalomra. Szörnyű látni, mivé lettetek, középkorú nők, és kit szidtok ennyire onnan (lentről).

Az anyaság hiánya (amikor nem te döntötted el, hogy nem akarsz gyereket, hanem a betegség, a körülmények, a korod), ugyanígy ront meg és tesz kompenzálóvá, sőt, gonosszá is, kár tagadni. Nem, ERRE nem vagyunk irigyek.

Ha egy jelentős médiahátterű, ismertségű, indulatilag-érzelmileg érvelő közíró perrel fenyeget egy magánbloggert, úgy, hogy soha le nem ült vele (pedig kértem), pusztán azért, mert nem tetszik neki a véleménye, az aljasság. Amúgy a jog sem állt mellette, nem is lett belőle semmi (de még a jogász nagyszerelmem pereiből se, még a nyertekből se). Szentesi 2017 és 2020 között soha nem adta jelét, hogy fáj neki, amit írok, hogy mérgezi.

Sem annak, hogy szembenézne azzal, ami a lényeg, az állítások tartalma:

fizet neked a NeumannLabs, vagy nem? ér valamit a teszt, vagy nem? boldog vagy, amikor bevisz a mentő, hogy lesz megint jó kis drámai kontent és lájközön, vagy nem? etikus-e ez a wmn-től, vagy nem?

Most egyben rámzúdítja. Azt hittem, a névtelen trágárakról írja, hogy mérgezik, zaklatják. De rólam írta. Megvádolt. Én a tízszeresét viseltem el, és én akkora, eleve bekészített ovációba se ültem bele, amit neki a DTK épített fel. Nem is fizetnek nekem cégek, hogy állnom kelljen az ütést. Mégis állom. Korábbi “olvasóim” (valójában “na, megnézem már, mit ír ez a nő, lopok valamit a saját satnya blogomba” kíváncsiskodók) százával esnek most nekem és kommentelgetnek Szentesinél, ötvenes évek hangulatban rémülten igazodnak a közhangulathoz, kiabálnak: sose bírtam csakazolvassát! Én vittelek edzeni, mert kérted. Csillogott a szemed.

Nem érdemes mártírt csinálni a másikból, ez senkinek nem jó. Értelmesen kéne beszélni inkább.

Köszönöm Szentesi Évának, hogy világosan megmutatta: drámázni, önsajnáltatni irtó ciki, én sem teszem, csírájában fojtom el.

Vajon Mérő Vera (aki hatalmashiteles aktivista, nem random júzer) hogyan élné meg, ha egy nő, aki őt nem is ismeri, beállna az őrjöngő kommentelésbe, és az ő elmeállapotát elemezné, minősítené, összeröhögve másokkal, lejáratási, hiteltelenítési céllal? Úgy is, mint jogvédő, aki több netes lincselést indított, az egyik kirúgással és majdnem öngyilkossággal végződött. NEM BESZÉLÜNK (VÉLT) PSZICHÉS BETEGSÉGEKRŐL, NEM ELEMZÜNK. Aki beszél róla (ha van neki), az csakis ő lehet.

Nekem nincsen. Pedig faggattam a terapeutámat, de nem merült fel diagnózis soha, és azóta csak erősebb, önállóbb lettem. Ami nekik mocsár, az nekem hegyfok, hogy lehet??? Végletesen eltorzult a mérce: ami szerintetek gyűlölet, gonoszság, elmebaj, nekem fejlődés. A bátorság mint norma. Siker, felelősségvállalás, megérkezettség. Friss szerelem…

Itt olvashatsz arról, miért és kik diagnosztizálgatnak bőszen exeket, ellenségeket:

dobálózzunk diagnózisokkal!

ezek a szegény beteg emberek

Aki pszichológusnak mondja magát, és aljasul, kommentben diagnosztizálgat, az ellen etikai panaszt lehet és kell tenni. Olyan, akinek diagnózis felállításához végzettsége, jogosultsága van, ilyet nem csinál: nyilvánosan, megbízás nélkül, szenzitív részletekkel, fecsegve, ránézésre, kéretlenül, diszkreditálási céllal???

Nem az a kérdés, ki kivel ért egyet, kit kedvel. Ilyet, amit a kommentelők művelnek, amúgy a maga szelídkenő stílusában Kiss J. Ildikó is, meg Murinai Angéla, Lelkes Villő és az exem, EMBERREL NEM CSINÁLUNK. Mégis ti avatjátok Jóvá magatokat, mert a rossz én lettem…

Ex. Nem íro_gat_tam a feleségének. Mindig távol tartottam magam tőle, kezdettől kértem Tamást, hogy ne beszéljen róla, ne panaszkodjon, sőt, ne is írjon nekem, ne hívjon olyankor, amikor vele van. A nevét sem tudtam. Áprilisban, hat évvel a szerelmünk után megkerestem, és egyszer, EGY MONDATOT írtam neki: sajnálom, amit most tenni fogok, itt a határ, megírom az igazat. Sajnálom őt. Soha mást nem írtam neki.

Nem számít, hány éves az apja. Az számít, hogyan lehet leállítani az aljasságot. Az igazság számít. És ő fél az apjától.

Ha én a nagyszerelem ex volnék, bizony nem taglalnám a Gerle Évát nyilvános fórumokon, nem is fenyegetőznék, mert még meg találja írni az igazat, elővesz olyat, amit fedjen el a sok év. Fusson a gyáva. Célozgatva sem, álnéven sem kéne, Tamás. Én nem voltam inkorrekt soha, vigyáztam rád és a szerelemre, végtelek évekig, mikor te már gyaláztál és kifecsegted a titkokat. Ahhoz, hogy te kiakadj, LESNI kell a blogomat, profilomat évekig, mohón. Mindent szögnek nézni, és bedőlni ostoba, irigy nők provokálgatásának. Kedves Tamás, aki nemrég e-mailben írtad nekem, hogy nem kommentelsz semmilyen fórumon rólam. Nos…?

Nagyszerelmem is egyike a “blogcsalódottaknak” (nem ugrotta meg ezt a szintet, intellektust, őszinte létezést). Olvasó volt, majd a szerelmem lett 2014-ben. Később közvetve és rafináltan (mert kertvárosi, családja elől titkolózó családapa és fontosjogász), de durván lejárató dolgokat írt rólam több helyen, nyilvánosan, majd bosszúpornószerű hadjáratot folytatott ellenem: engedett tavasztündér (Lelkes Villő) nevű rajongó, Kovács Csilla és Murinai Angéla nyaggatásának, és “mesélt rólam”, úgy, hogy pontosan tudta, hogy amazok az “infókat” elterjesztik, hogy lejárassanak és kikészítsenek engem. Ezt írtam meg egy levélben az apjának most áprilisban. Nekem is elküldték a szörnyűséges (kakis fasz szájba, erőszakért rimánkodni, megjátszott orgazmus, bűzös száj, tályogos pina és hasonlók) tartalmakat álneves e-mailekben.

Na, akkor most én mondom azt, hogy a bullying nem játék. Nem igaz, hogy zaklattam. Nem volt szakításunk, vitánk, egyszerűen nem beszéltünk többet, mert visszatért, amit én megértettem, sőt, aviláos határt kapcsolat és vég között magam szorgalmaztam, alkatilag. Én soha nem voltam a szerelmeim iránt rejtett vagy rossz szándékkal, se a kiválasztáskor (érdekből belemenni), se a kapcsolat után. Róla évekig hallgattam, pár fájdalmas, önelemző e-mailt írtam neki (nem kérte, hogy ne, nem tiltotta le), nem vádoltam, nem mocskoltam, nem vártam választ, és nem akartam “visszaszerezni”, ő ellenben tudatosan mutogatta a családját, “boldogságát” az akkor még nyilvános instáján (#huszonhatéveegyütt, #yesiamproud), Villővel közös, érzéki felhangokkal kipakolt edzéseit (igen, mindkettő volt), és ezt sem én néztem, hanem álnéven valaki küldözgette nekem. Elég rafináltan nyomták, és ettől olyan undorítóak.

Semmi olyat nem tettem, amit egy “ne írj többet” levéllel vagy figyelmen kívül hagyással ne lehetett volna elintézni, ez is műbalhé és bosszú: a saját felelősségével nem tud szembenézni, tagadja, és rámkeni azt, ami ott a kertvárosban akkora bűn. Azért döbbenet a lealjasodás, mert nekem Tamással szép, totalitást ígérő kapcsolatom volt, nekem a jövőről is írt, a kapcsolat utáni időszakról:

“soha nem foglak letiltani, meg ilyen baromságok, nem foglak elárulni, dekonstruálni, életem szerelme vagy, sóhajtozva nézem majd, ha írsz valamit, és te is rámkattintasz majd; nem fogom elfordítani a fejem, ha belépsz a konditerembe, szép emlékek”

, sőt, jóval az utolsó találkozásunk után, 2015 nyarán is jelét adta, hogy nagyon is jó lenne… írjak mielőbb. Csendben fájtam. Nem beszéltem ki, és nem akartam vissza azt a zűrt, viszont megdöbbentett a lealjasodása (és az is, mennyire maga ellen cselekszik: ha befogod, ha egyedül megküzdesz a feldolgozással, akkor semmi nem lett volna!). Az elemi szerződést sem vele, sem a másik Tamással nem én mondtam fel.

Tökéletes egészségnek örvendek, és nem csak újabban, a rövidlátásomat kivéve, ja és 31 fogam van, mert így fértek el.

Péterfy-Novák Éva a fejében élő logika (ti ehhez vagytok szokva, hogy ilyeneket feltételezgettek?) szerint hívja, várja, hogy ő is célpont lesz. Jó lenne hősnőnek lenni, míg rotyog a tokány, ugye? De nekem nincsen vele bajom, régi ügyekkel se (a férj mondjuk rámmászott 2001-ben, bejött a szobámba, hathónapos terhes voltam!), az szdsz-es területi  elnökséggel se, nekem ez nem para. Csak a pódiumos szerepléssel, meg amit Bajusz Orsolya ellen rendeztek. Illetve volt a nehéz emlékű éjszaka, amikor hat hónapos terhes voltam. És most azt megírtam neki. EZÉRT utáltok.

“Ha valóban adsz a szavamra, kedves Kitti”, írod… jézusom. Ti anyanyelvi szinten sajátítottátok el a manipulálgatást, a passzív agressziót. Ha nyíltan hazudozol, Éva, és láthatólag élvezed a fortyogást, akkor nem fognak adni a szavadra.

Jelenleg hazugak a kötőszavak is… hogy juthatott bárkinek eszébe ez a bénácska vád, hogy én Gumiszobával foglalkozom 2016 nyarán, aki (vagy akinek a megbízottjai) a sokkban és gyászban itt szimatoltak, lestek engem a blogomon? Ha nem lejáratás a cél és unatkozó mesterkedés, akkor ez micsoda? És: ki az, aki a neten pörög, mikor meghal a gyereke? Mi közöm hozzá, miért zsarol így figyelmet, miért hiszi, hogy mindenki őt figyeli? Nem érzed, ez mennyire erőltetett, és mennyire ugyanaz a traumaturné? De Gerle Éva ellen jó lesz ez is? Hülye vagy te? Nem volt a barátnőm, én nem foglalkoztam vele, akkor is hárítottam a közeledését, amikor nekem sűrűn írogatott. Verseket elemzek, magyar szakos vagyok, mindig is csináltam, ez egy sorozat ötödik része volt. Egy kutya tetemének, szárazföldi halálának, egy 19. századi szerelmes versnek mi köze ahhoz, ami vele történt? Mikor kommunikáltam én ilyen sunyin, kié ez a működés, hogy így rám projektálja?

Ideteszem a szerkesztési előzményeket. Július 21. a megjelenés dátuma (ez a linkben is benne van), tehát hazudsz, amikor azt írod: a haláleset után, másnap tettem ki. Sokkal későbbi, és semmi köze hozzá. Mert összeraktam, mi ez a vád, miután ocsúdtam a döbbenetből, hogy ezek még mindig rajtam rugóznak. Emlékeztetnék mindenkit, hogy azon a július 14-én egy írófejedelem halt meg, aminél nagyobb gyászt én csak családtagjaim halálakor éreztem. Senki nem figyelte akkor Angéla életét. Én biztos nem. A poszt ötlete és lényege májusi egyébként, tehát (másrészt) sokkal korábbi. Itt vannak a szerkesztési előzmények:

Kérdelek, PNÉva: szerinted hogyan jött át a Varga Judit elleni, harsány petíciód? Te, ő és Szentesi egyformán vagytok közszereplők. Miért személyeskedsz ellene? Őt ütni szabad? És miért omlotok össze és kezdetek nyafogni, ha titeket ér a bírálat? (Frissítés: 2022 nyarán Szentesi egyedül maradt, Borbély Alexandra és PNÉva is hirtelen megszakította vele a kapcsolatot. Nekik is hasonló, csak személyes vetületű problémájuk lett vele.)

Szentesi Éva nem kislány. Nem kell megvédeni, és nem bírálhatatlan attól, ami mögé bebújik. Nem, ez nem gonoszság. Ez érdeksérelem nektek. Ne keverjük!

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Nekem érveim vannak.

Jól értem? Szentesi Évát nem szabad bullyingolni, de Gerle Évát igen. Hát akkor ennyire vegyük komolyan az elveket továbbra is.

Miközben a különbség köztünk az, hogy én valóban tudok írni, előbb kezdtem (és Szentesi itt olvasgatott…); én saját erőből építettem fel az olvasottságomat, nem “építettek fel brandként”, azaz toltak a seggem alá győrikeksz-reklámokból fenntartott platformot, van hozzá műveltségem, és értelmes az életem, nem csak nyavalygok a kirúzsozott áléletben…

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: a napokban Szentesi Éva célkeresztbe helyezett a szokásos hisztivel (őt az egykori betegsége miatt nem szabad bírálni), azaz negatívan exponált engem több tízezer követője-drukkere előtt, erre behergelt tömegek jöttek rám, akik most hallottak először a blogomról: nem olvassák el (a címet se), de gyalázkodnak.

És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt róla, és másról sem kotyogok ki ilyesmit),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (hogy ne legyen reklám, azért én fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam.

Isten hozott benneteket, jó ez, hogy ti itt, mert mindenkinek van esélye gondolkodni, ráébredni fontos dolgokra – sőt, aki még előtte áll:

felnőni!

Kiállni a nyájból, reflexes ítélkezés helyett saját véleményt alkotni… (Gerle Éva, ébredj fel, ez túl szép…!)

Tudok jobbat: érvelek. Félelem és cukiskodás nélkül. A tisztánlátás, az érv, a jó mondat hatalmas erő ebben a langyos fos világban. “Mindig minden, amivel foglalkozol, téma lesz, hatást gyakorolsz, ezt nem tagadhatja le senki, bármennyire is gecizik amúgy.” Akinek meg sérti az érdekeit, és tudja, hogy védhetetlen, amiben él, az rámfogja, hogy irigy vagyok, gonosz, beteg stb. Bővebben…

mire költesz mostanában?

Jól vagytok? Nincs gyász, írjatok ugyanúgy.

Van itt egy félreértés. Én nem most vagyok rosszul, hanem április közepén voltam (nem a jelen mesterséges facebookdrámától, hanem más – más méretű – okból, amelyet nem tudok, nem akarok itt részletezni). Remélem, tiszta: ami most megy, az egész őrjöngés nem én vagyok, nem engem tükröz, nem rólam vall, ne aggódjatok emiatt. Majd lenyugszanak, találnak ők is értelmes projektet. Ez a behiszterizált nők lelkének bugyrairól ad képet, az ő érdekeikről, sérelmeikről; az igazsággal szembesülésre való képtelenségükről, a hergelhetőségükről, a klimaxukról, az életnívójukról, unalmukról, fájdalmukról. Íme, a magyar wmn. Ez egy gerjesztett műsor, bolhacirkusz, igaz, sok és ronda bolhával. Nekem ez nem árt. Ezért nem hadakozom velük, nem is moderálok, sőt, nem is olvasok. Minél több, annál jobb. Valaki írja, tavasztündér nevű nagy rajongóm is nyomja. Hát persze, hogy nyomja. Ebből látszik a nívó, látsszon csak, undorodjon mindenki. Ez nem beszélgetés. Ellepni, nyaggatni, megerőszakolni a másikat, kéretlenül kielemezni, tanácsokat adni, “segíteni” akarni (lent levő emberek lefele…), és eleve: több tízezres tömegbe koncnak bedobva…? Később, ha elmúlik a gőz, szégyellni fogják.

Dolgom van, fontos: napozom. Futok, főzök, maffiás filmhetet tartunk (Il Traditore, a Budapest Film műsorán!).

Elnézést kérek attól, aki engem most összetörtnek, kikészültnek, tébolyultnak szeretne látni, vagy bármi önsajnálatot, de ebben a posztban részletek vannak az életem valóságáról. Én nem a ti szabályaitok és bosszúfantáziáitok szerint létezem, nem az a bábu vagyok, akit ti alkottatok meg egy művalóságban, ami mögé nem láttok, de nem is akartok nézni. Az a megoldás, úgy kb. mindenre, ami az életben szar, hogy nem kell toxikus dolgokkal foglalkozni, szánalmas emberekkel érintkezni. A blog itt van, és jó. És jönnek ide, persze: mi hír, mit csinál a “bolond”? Sír már? Hú, de izgi!

Topik on. A híroldalak gyászosak, és sok a baj, remeg a levegő az ingerültségtől Pesten, de kénytelen voltam elismerni, pontosabban: meglepetten érzékeltem, hogy sok minden viszont jóra fordult az elmúlt hetekben.

Mindenekelőtt: Bővebben…

na, akkor mostantól!…

A facebook kincsei, mert azért vannak neki.

A blog oldala, néha ott is van kommentelés:

https://www.facebook.com/csakazolvassa/

Baszogat a facebook, ezt csináljam, azt csináljam, hogy több aktivitás legyen. Nem akarok több aktivitást. Semmilyen módon nem vágyom a rajongást, egyetértést, nagy figyelmet, nem tesz hozzám, nem hagyom magam ezektől rángatni. Vagyok, aki vagyok: azonos azzal, aki már évek óta vagyok. Nem akarok lájkokat, nem érdekel az ilyesmi, és megvetem azt, aki ebben utazik, mert ő használja a témákat és az embereket.

Tudjátok-e, hogy itt hidat fejlesztünk? Csak úgy. A sportos cikkeimet is ide teszem ki:

https://www.facebook.com/skandinavmaszaj/

A helyesírásunkon is dolgozunk, bölcsészszakra készülők, érettségizők figyelmébe:

https://www.facebook.com/gerleevahobbi/

Itt a tagok már május óta naponta számolnak be a kitartó edzéseikről, osztják meg kételyeiket, tudásukat táplálkozásról, testösszetételről, öregedésről, a fejlődés lehetőségeiről, és senki nem nyomaszt másokat, nem akar pénzt vagy hírnevet:

https://www.facebook.com/groups/113423605917681

Epres Attila esti mesét olvas:

https://www.facebook.com/attila.epres

Nekem elegem lett a zajból. Legyen a blog nyugis sziget! Egyre többen kattintotok mostanában.

A hírolvasást – azért van igényem rá, de – egyedül intézem, és csak szeretteimmel röhögök a túlhabzó járványreakciókon, tehát a blogon nem lesz ilyen bírálat, kielemzés, híradás.

Nem lesz semmi, ami arra utal, amivel úgyis tele van mindenki feje, szíve.

Nem fecsegek, nem vitázom, nem állok be a tömegbe. Nem írom elő, ki mit tegyen, nem leplezek le álhíreket, nem keltek meghatódást, álközösségi szerveződésekben nem veszek részt; a borongás, a lélekvájkálás nem köt le, taszít a válság ürügyén felbuzduló szereplésvágy, a krízis meglovagolása. Elég volt a tanácsokból, az unalomból fakadó kioktatásból, a tét nélküli, önjelölt monologizálásból, a rúzsos nővédelemből, a botcsinálta webináriumokból, de még a karanténihlette netes edzésekből is. Ne legyen “hű, de jól megoldottuk” családmutogatás, gőgös optimizmus, ne legyen ki mit tud a vírusról, netes túlreagálás, giccs, bénácska felolvasások. Olyan tartalmakat írok és teszek ki mától, amelyek járványfüggetlenül is voltak vagy lennének. Bőven van ilyen, szerencsére, én pedig akkor írok, ha összeáll bennem valami érdemi.

Amit kérek: figyelmesen olvass. Ne szerepelni, bizonygatni, viaskodni gyere.

Edzésnapló: berlin óta

Sporttörténet.

Kultúrnapló.

Blogtámogatás (köszönet):

https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=859TKEELVKHRY&source=url

 

vigyázz magadra! nem adok puszit!

Most minden ismerősöm szentember lett. Bővebben…

érzelmi alapon

Te felismered, amikor meg akarnak hatni, az érzéseiddel manipulálnak?

Van a Fontos Téma, jó tudni róla, rá is keresel, de az érzelmi, indulati körítés behúz, rontja a tisztánlátást. És azért adják hozzá a rizsát, hogy manipuláljanak. És te bedőlsz ennek.

Nem sértő a számodra, hogy ő ennyire tudja, hogy amit ír (megmutat, lefotóz), az majd rád hogyan hat? Hogy semmiféle kockázatot nem vállal ezzel, mert mindenki, aki az illem szerint viselkedik, ugyanúgy fog reagálni?

Egyáltalán, mit akarsz? Azonosulást, közösséget? Érzelmi élményt? Akarsz illendő lenni?

Szerintem akarj információt, kapcsolódást, mármint ha a média és a szociális média táján jársz. Minden más hamis lesz, visszaélős.

Most akkor legyél gép, érzelemmentes? És ne legyenek közösségek? Fikázni kell mindent?

Dehogy. Csak lásd tisztán, mi mire való. És azt is, amikor használnak. Arra pedig mondj nemet. Ne ossz ilyet, ne állj be csodálni, ne gondold, hogy na, ő végre megmondta meg (ez a halálom:) VÁLLALJA MAGÁT.

Ha racionális a téma, és te ismeretet akarsz, akkor várd el, hogy azt kapj. Bővebben…

radikálisak

Úgy bírom, hogy fotelkommentelőként mindenki olyan pontosan tudja, hogy másvalakinek mit kéne csinálnia. Vígan ítélkezik. Ami miatt förtelmes ez az egész, hogy ti ezt élvezitek. A morális fölényt, a kiosztást, a beszólást, a hangoskodást, az asztalverést.

Döbbenet látni, hogy akik tőlem hallottak először a feminizmusról, az én blogomon erősödtek meg, innen vettek fogalmakat, olvasmányokat, érveket, erről a blogról, ahol ez a hörgős stíl soha nem volt jelen, azok most ebben fürdőznek nyakig.

Radikálisnak, vagánynak hiszitek magatokat, a facebookon maszturbáltok a nagy elviségben; élvezettel üttök, szidtok, aláztok akárkit, de csakis akkor, ha sokan vagytok, és! és, mert ez a lényeg: eközben lófaszt nem csináltok, nem tesztek a nőkért valójában semmit.

Erőszakosak vagytok, normatívak, dogmatikusak, másokat taglaltok, rázuhantok egy-egy célpontra.

Hogy lettetek ilyenek?

Ki gondolta valaha, hogy én velük, így vagyok, legyek ellenzéki? Hogy ez kötelező? Kinek nem tűnt fel, hogy nemhogy ettől tartottam magam távol, mert ettől mindig is, de a bármilyen mozgalmiságból is én 2015 márciusában, öt évvel ezelőtt kiszálltam? Azért szálltam ki, mert viszolyogtatott, mi lett a netes feminizmusból, amelynek elindításában, elterjesztésében történetesen nagy szerepem lett. A dogmatizmus, a pletykálkodás, az ítélkezés, az egózás, a népszerűséghajhászás, a vagánykodás taszított, a hangnem elbutult, indulatossá és érzéketlenné vált. Aztán tavaly nyáron még kijjebb szálltam, mert megértettem, mit jelent a transz-inkluzív feminizmus, és ők hogyan csináltak ki két embert, aki szerintem tök hiteles és jó szándékú. Nőket. Feminista nőket. Simán.

És főleg nem nyomtam ezt a dögöljönmegorbán hangnemet sose.

Nézd meg az idővonalam, évekre visszamenőleg. Soha nem állatm be semmilyen fúj, vesszenek ezek, mind egyforma, meddig tűrjük kiáltozásba, ellenben fáradhatatlanul terjesztettem kultúrát, érvelési ismereteket, fokoztam érzékenységeket. Sehol O1G, feszülős öltönyön röhögcsélés, Vajna-szidás. Nem anyáztam, nem repültem rá személyekről szóló hírekre, nem osztottam virális gúnyolódásokat.

Miért nem?

Mert ehhez nem kell bátorság, sem tudás. Bátorság és tudás az innovatív mondandóhoz, a különálláshoz, az egyedül kiálláshoz kell.

Mert a személyeskedés béna. Bővebben…

teljesen meghülyültetek, de most komolyan?

Ahogy rázuhantak most Norbira. Fear Of Missing Out reakciók százai. Mindenki engedelmesen ugyanarról beszél – hát, én egy szót se fogok Norbiról. (Hogy lehet vele egyetérteni? És: hogy lehet vele egyet nem érteni? Egyiket se lehet. Alatta van. Nem most jöttünk rá, hogy ő nem.)

Én rólatok fogok írni. Bővebben…

top tíz viselkedés, amit utálok

Nem csak másokban, magamban is utálom ám ezeket! Annyira, hogy nem is csinálom. Mivel ezek nem csak apró mulasztások, gyarlóságok, hanem olyasmik, amikért egy igazságos világban olajban főzés járna! Bővebben…

ezek a szegény beteg emberek

Péterfy-Novák Évának ajánlom

Erre válaszul:

Elterjedt ez a beszédmód is, egészen rémisztő, ahogy értelmes emberek is beszállnak: emberek lebetegezése, okoskodás arról, hogy sajnos, a pszichiátriai betegségek mennyire ártalmasak, kezelni kéne őket, segíteni rajtuk, nem elég őket ignorálni, mert így tönkreteszik a környezetüket, elhitetik a hazugságaikat.

Külön megírtam már a nárcisztikusozás csapdáit és hazugságát:

mi a bajom a nárcisztikusozással

– mert éppen ez a legdivatosabb terminus, amelyet egyszerűen figyelmet keltő, bátor, tehetséges, alkotó emberekre mondanak rá olyanok, akik kevesebb figyelmet kapnak, pedig hiún forgatják hosszítós kamerájú okostelefonjuk előtt az arcukat, hogy aztán kiposztolják kétnaponta, hogy ők milyen szépek, és olyanokra mondják rá a nárcisztikus diagnózist, akik meg nem csinálnak ilyet, csak egyszerűen megnyilvánulnak, állítanak valamit. Ez elég vicces.

Első állítás, elmélet. Ahogy (innentől G. interpretációját idézem) Michel Foucault is megállapította, a mentális diagnózisok legfőbb felhasználási területe a hatalom gyakorlása, és a bulvárnárcizmussal is ez a helyzet – akik veszélyeztetik a rendet, azoknál büntetésre használják, a hatalmasoknál pedig a felelősség elkenésére.

Aztán. Itt van a beszédmód, -pozíció alapvető paradoxona: honnan, de tényleg honnan tudod te, hogy te és akikhez szólsz, akik lájkolnak és veled bólogatnak, mind a “helyes”, egészséges, áldozati, segíteni akaró oldalon álltok?

Túl gyakran hangzik el a pszichiátria terén képzetlen, vulgárdiagnózisokban utazó, hevesen facebookozó nők szájából, hogy az illető (volt férjük, annak új partnere, anyjuk, barátnőjük, kollégájuk) mentálisan beteg, nárcisztikus, paranoid, mániás, borderline, rosszindulatú hazudozó – egyáltalán bárkire rámondják, aki valamiért zavaró a számukra, akinek az igazát vagy igazságát nem hiszik el, nem ismerték meg, és akinek az igazát kényelmetlen volna belátniuk.

Teszik ezt a rámondogatást minden önreflexió nélkül, annak megvizsgálása nélkül, hogy ők maguk mindenestül épek-e, helyes szögből nézik-e a dolgot, nem az érdekeik színezik-e át véletlenül az értelmezésüket. Nem mindenki beteg, akinek nem tetszik a viselkedése, akit sérelmesnek érzékelsz, akivel nem értesz egyet. Lehet, hogy a te érzékeléseddel van gond, ott van a – talán nem betegség, de legalábbis – furcsaság. Lehet, hogy unatkozol, és kritikátlanul rászoktál a közösségi okoskodásra, olcsó véleményhallatásra.

Túl sokszor használják a diagnózist magyarázatként, és nem gondolhatjuk, hogy ez nem bosszú. Hát mindenki pszichopata? És mindenkiről te tudod, milyen és mi baja? A teljes igazságot? Miért van neked erre a fajta hatalmaskodásra szükséged, miközben nem vagy okos, igazságos és nem tiszták a szándékaid? Ti nem hallottatok még arról, hogy végig a történelem során mindazokat, akiknek igazuk volt, akik vállalták az igazság kimondását, ellenálltak a nyomásnak, megnevezték a bűnöket és a bűnösöket, vagy simán csak mások voltak, ugyanígy, lebetegezéssel próbálták elhallgattatni és kirekeszteni?

És te részt veszel ebben a kirekesztősdiben, és magadat jóindulatúnak állítod be… Ahelyett, hogy elismernéd, hogy amit az illető tesz, az egyszerűen neked ártalmas. De nem csak a te szemszöged és érdeked létezik. Nem állsz fölötte attól, nem vagy sem fontosabb, sem hitelesebb attól, hogy azt választottad, hogy nyilvánosan stigmatizálsz egy jót. Sőt, szerintem gyáva vagy.

És a kommentek, amik szárba szöknek: ne szaporodjanak az ilyenek, el kéne különíteni őket, kényszergyógykezelésre velük, zéró tolerancia kell, az írmagját is irtani – íme, ilyen kommenteket ihletett a poszt. Gratulálok.

Még a valódi és ártalmas betegekbe se kéne rúgni, sőt, főleg beléjük nem. Tehát vagy nincs igazad: nem is beteg, akkor minek lebetegezni?, vagy tovább bántod a beteget. Ne mondd, hogy csak segítő szándékkal, mert lehánylak.

Ezek a nők restek azon eltöprengeni, hogy nekik mi a szerepük a történetben, hogyan váltak azzá, akivel szemben az a másik ilyen ártalmas, rosszindulatú, vagy annak tűnik, és miért áll érdekükben az illetőt ilyennek láttatni mások szemében is. Ha ezen elgondolkodnának, akkor minimum hallgatnának.

Van az enyhébb változat, amikor megszálllottnak vagy anorexiásnak, perfekcionistának neveznek valakit, aki például a hidegtűrést gyakorolja, keményen edz vagy böjtöl. Tehát megint a címke jön, és nem azt mondják a bírálók, hogy számukra miért nem vonzó az a gyakorlat (bár még ezt se kérdezte senki), hanem rögtön az ítélet, az álaggodalom: az illető bajban van, mert “szélsőséges”. Nem ám te vagy lusta és konformista ahhoz, hogy felemeld a segged, nem ám a saját bojlertested zavar.

Szóval szerintem róluk, az ítélkező okoskákról árul el valami nagyon szomorút, hogy örökké kényszert éreznek, hogy embereket nyilvánosan véleményezzenek, jóindulattal, szomorúsággal, áldozatisággal álcázva, célozgatva vagy akár a szemükbe is, a leggyakrabban csoportosan, harminc egy ellen, az a szép!

Én ebből nagyon sokat kaptam: egyszer a neves gyásztanácsadó fenminista pszichológus, Révész Renáta Liliána írta ki – kövérségében megsértve, engem nem ismerve, ráadásul diagnózis felállításához képzettség nélkül, rólam –, hogy “szerintem borderline”. Olyan emberek tolakodtak bele vigyorogva és fontoskodva a személyes életembe és írták meg, hogy én ilyen meg olyan vagyok, ez meg amaz motivál és emez és az a problémám, akiket nemhogy nem ismerek, nemhogy semmi közük nem volt és nem is lehetett a történeteimhez, de a nevüket, kilétüket sem vállalták soha. Csak a bebiztosított fölényeskedés tolakszik folyton elém, csakazértis, éveken át: figyellek, tudok rólad, ítélek! Önmagában az is, hogy nem unják. Döbbenet.

És én mégse diagnosztizálok. Nagyon óvatos vagyok az ilyen címkékkel. Ártalmas, problémás, ijesztő, nekem sérelmes, amit művel – de hogy ő beteg? Én azt nem tudhatom, és nem akarok – így sem – bosszút állni rajta. Egyik ismert zaklatóm (és nemcsak az enyém, rárepül ő mindenkire), tavasztündér nevű hírhedetten manipulatív kommentelő tudottan és régóta mentális problémákkal küzd (ő mesélte, identitásnak és áldozatiságnak jó volt). Mégse bántom ezzel. A másiknak, Murinai Angélának csak nehéz az élete, és buta. Ez nem mindegy. De nem dolgom elemezni, egyszerűen hagyja abba.

És igen, tényleg létezik ilyen: valaki, aki sötétből, álnéven lődöz, rosszindulatú, ellenséges, erőszakos dolgokat ír, makacsul az én életemet éli, ezt pedig élvezi, és még ő nevez engem betegnek és hazudozónak. Én viszont nem mondom rá, hogy beteg, mert mit tudom én, lehet, hogy csak ennyire haragszik rám, ennyire zavarja a felkiáltójelem, hogy ilyen ciki stratégiát választ. Vagy emberkísérletet játszik, unalomból. Vagy torz rajongóként éhes a figyelmemre. Én egyet tudok: nem kérem, nem jó, nem igaz, amit űz.

A normalitás, a rendben levő, másnak nem ártó viselkedés sokkal szélesebb és sokfélébb, mint az ilyen címkézők hiszik és sugallják. Szűk látókör azt gondolni, hogy csak az a normális, ahogy te élsz, ami neked kellemes, és amit te tartasz helyesnek (de csakis elméletben, persze, mert a saját normád betartása persze nem megy az életedben).

Az is szép, ha a háta mögött megy a “hát igen, nekem is van egy ilyen ismerősöm/rokonom”, de szemben meg bólogatsz az illetőnek, jelen vagy, hajtod tovább a verklit, nem konfrontálódsz.

Mondd meg neki! Küldd el a picsába! Kerüld el! De ne sunyiskodj!

További probléma a facebook harsánysága, a kommentelők buzgó bólogatása, ahogy “a bántalmazójukra ismernek”: e címkéző beszédmód terjesztésével a posztolók sokaknak biztosítanak aha!-élményt és bátorítják a további ítélkezést, egészen a fenti ijesztő torzságokig, pedig pontosan tudják, legalábbis tudhatnák, hogy a diagnózissal való dobálózás stigmatizál és súlyos károkat okoz.

Az, hogy valakinek sérelmes a viselkedése, az, hogy valaki szerinted nincs rendben, nem jogosít fel arra, hogy címkéket aggass rá.

Az, hogy tönkretesz másokat, ingoványos terület: lehet, hogy védekezik, lehet, hogy neki van igaza, vagy neki is megvan az igazsága, és ha önreflektív és bölcs lennél, megvizsgálnád innen is a történetet.

Komolyan, igazán beteg emberből kevés van. Még az én bántalmazóm sem volt lelki értelemben beteg. Ami vele történt, és történik rengeteg emberrel: krízisben téves megküzdési stratégiát választ, amelyik rossz mintán alapul, szerencsétlen, kétségbeesett, irritáló – de nem beteg. Már csak azért sem beteg, mert az egésznek, mindannyiunk életének a kerete egy olyan torz (kapitalista, urbánus, elidegenedett, hierarchikus, patriarchális) berendezkedés, amelyben nincsenek jó válaszok. Morálisan csak a rendszerkritika és az ellenállás igazolható, de az sem produktív. Termékeny, igazán építő válaszok ebben a berendezkedésben nincsenek. Ne dekontextualizálj, ne tekints el a nagy összefüggésektől, mert nagyon félrevisz.

Tehát akkor:

Hallgass, ha nem tudsz elég részletet.

Ne szállj be ilyen önhelyes, nyanyás “sajnos manapság sokan” csoportos erkölcsösködésbe.

Szakember dolga a diagnózis, ezt mindig tartsd szem előtt.

Ne rekeszd ki azt, akinek problémája van, ilyen álságos “jaj, sajnos, segítségre lenne szüksége” szöveggel, mert túl átlátszó, hogy mennyire szeretnéd te, ha az ellenlábasodat diagnosztizálnák, gyógyszereznék, kezelnék, bezárnák, elhallgattatnák. Te is tudod, milyen állapotban van a hazai mentálisegészség-gondozás és pszichiátria. Ne kívánd ezt senkinek.

Én nem vagyok egészen elnyomott, van mozgásterem, élem az életemet és gáznak tartom a diagnosztizálók tolakodását és fontoskodását, szóval én könnyen vonok vállat, de attól még ez ijesztő és ártalmas, és van, akit ezzel ki lehet nyírni. És ő bizony nem a saját pszichológiájának, hanem a szociálpszichológiának az áldozata.

Ha valakivel személyesen bajod van, mondd és írd meg, konkrétan és privát neki, a szemébe. De csak azt a részt, ami rád tartozik. Ne kezdd rá, hogy te csak segítesz, mert rálátsz az egész emberre, meg hogy miket hallottál, másokkal mit művel. Ne legyen “háttérsztori”, és ne szövetkezz. Csak a saját ügyedben járj el, ne okoskodj, ne fontoskodj. A többi nem tartozik rád, általában nincs is elegendő információd.

Vagy kérj mediációt.

Vagy hagyd békén, és kerüld el.

Vagy tűrd – más meg téged tűr el.

Minden más gáz.

És van ez is:

dobálózzunk diagnózisokkal

a háziállatok és én

De főleg az értékrendem.

Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.

Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Bővebben…

mocskosul szexi tanárnők

Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.

Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben…

látszik rajtad?

Sose szerettem, amikor valaki kiírt magára valamit. A feliratos, látványos logós táskákat, a kedvenc-metálzenekarom pólókat, a világnézeteseket, pláne a vicceskedőeket. Ha rádsózzák az ilyen ruhadarabot, még csak-csak, de aki ezért pénzt is kiad, bizony, megérdemli. Soha nem ízléses, mindig megfoszt önmagad, sőt, talán embervoltod egy részétől. A BFE Gólyatábor 2007 meg a legalja, olyanban Mads Mikkelsen is lehet, én menekülőre fogom. De nem vettem fel többet, sőt, leginkább egyszer sem a futóversenyes reklámhordozó trikókat sem.

Viszont ez csak annyi, hogy én nem veszek vicces feliratos vagy látható márkajelzéses ruhákat, nem teszem magam hirdetési felületté. Bővebben…

a sármos hajóskapitányom

Egy nap felbukkant a csetablakban a hajóskapitány.

Szépeket írt. Jó reggelt kívánt minden nap, bókolt. És mesélt magáról.

Elszorult a szívem. Kedves volt, udvarias. Azt írta, végre megtalálta, akit mindig keresett. Meg szeretne állapodni már. Jóképű volt a fotón. Vártam az üzeneteit.

Ki ne örülne? Ki vágyna ilyenre? Annyira magányos voltam…

Jaj, te. Vágyni lehet. Csak… nem volt gyanús?

Tele van ezzel a net, hogy hányakat vertek át a “romantikus csalással”.

Jól értem, sose láttad, de a levelei alapján megszeretted, és két hét után közös jövőről beszélt? És akkor se szólt a vészjelző? Elábrándoztál?

Vagy volt egy kis gyanú, de végül is, “mit veszíthetsz”?

Egy kicsit se zavar, hogy szépeket írni könnyű? Te hány éves vagy?

A dalia aztán pénzt kér.

Persze nem így. Váratlan esemény: hajótörés, menekülés, apja halála, kalózok. Ő küld pénzt, vagyont, tárgyakat. Bízik benned.

Te csak egy kicsit utalj valami ukrán számára, mert a posta bonyolult, a hajó épp elsüllyed, nincs már idő, és nincs neki senkije rajtad kívülk…

A sors intézte így, bizonyára.

Az iparág azért virul, mert a nők ezt beszopják. Sokan pénzt küldenek ismeretlen profiloknak, és nem baj, ha még sokkal többen nem, mert csetelni ingyen van, automatizált folyamat, és a néhány naiva miatt megéri fenntartani az üzemet.

De hagyjuk ezt. Inkább azt kérdem, a blogon fejleszthető önismeret jegyében, hogy miért hiszi el magáról minden negyvenes asszonyság a válása után, hogy ő, pont ő kell egy jóképű férfinek, komoly kapcsolatra, hogy őt így messziről kiszúrják, az igazi értékeit?

Hogy ezek így a facebookról, fotóról is látszanak? Mindig a középkorúakra mozdulnak rá.

Miért nem tudsz szembenézni azzal, aki vagy? Már nem te vagy a vágytárgy. Különösen nem fotó alapján. Sőt, minél jellegtelenebb vagy, annál valószínűbben kapsz ilyen ajánlatokat.

Vannak, akiket Google-fordított szöveggel vertek át. Nem hallottad, hogy hamis?

Hogy nem veszed észre, hogy az érzelmi, önbizalombeli éhségeddel manipulál a másik? Az sem volt gyanús, hogy magánjellegű dolgokról írsz valakinek, akit még soha nem láttál, és aki lényegi (avagy: lényegi és valós) információt nem árult el magáról?

Velem nem történt iylen, senkinek nem válaszolok, akit nem ismerek és nem is ír értelmes, ügyrendi üzenetet. itt olvastam ezekről:

https://wmn.hu/vim/48007-alomherceg-a-kalozok-fogsagaban–kalandom-egy-tinder-betyar-csapdajaban

https://hvg.hu/tudomany/20181008_amerikai_katona_ismerosnek_jelol_facebook_romantikus_atvereshttps://wmn.hu/wmn-life/49818-hazassagot-igero-amerikai-katonak-es-bigamista-magyar-csalok–ne-hagyd-becsapni-magad

*

Létezik ez nem szélhámos, nem hajóskapitányos változatban is. Tudom, ez már a huszonegyedik század, nem csak a cserkészetben lehet ismerkedni. Sokan valahogy kibírták a társkeresők siralomvölgyét, a cinikus, használhatatlan, méricskélő, aljas tömeget, és találtak egyvalakit, gyémántot a moslékban, aki nem játszadozni akart anyu háta mögött, meg nem is könnyű sikerélményt, vagy faszverés közben írogatni mocsok dolgokat puszta fotóknak tekintett nőknek. Vannak, akik nagy szerencsével, vagy a helyzethez illő, szerény elvárásokkal és aztán emberi befektetésekkel, igaz beszélgetésekkel valóban megismerték egymást, és most boldogok.

Az egyik barátnőm összegabalyodott a lakáscserére jelentkező férfiúval, össze is házasodtak. Sokféle sztori van. Sőt, nekem is kezdődött kapcsolatom neten keresztül, de úgy, hogy neten nem láttam a fotóját sem, csak leveleztünk, és élőpben láttam meg őt először.

Nem féltem, egyértelmű volt az elejétől. Akinek viszont láttam a fotóját, mindenki mindig rusnyább volt, mint a képein, vagy mint akit elképzeltem a leírásaiból, vagy abból az önbizalomból, hogy engem nézett ki magának, és úgy látta, egy liga vagyunk. Csigaszerűen taszítóak voltak.

Általában azt gondolom, hogy aki a neten keres partnert, akinek nincsenek eleven helyzetei, hatékony társas képességei, és nem túl igényes. Vagy csak zárkózott?

Tőlem még ez is idegen, a célszerűsége miatt, a piacjelleg miatt, az akartság miatt, a kiszámítható fordulatok miatt. Ahogvy adatlapok, profilok tömegeit böngészi bárki, és nem embereket lát. A vetítés, a felszépítés.

Ha van jó sztoritok, hajóskapitányról vagy társkeresőről, írjátok meg. Hogy van ez?