De főleg az értékrendem.
Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.
Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Bővebben…
Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.
Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben…
Sose szerettem, amikor valaki kiírt magára valamit. A feliratos, látványos logós táskákat, a kedvenc-metálzenekarom pólókat, a világnézeteseket, pláne a vicceskedőeket. Ha rádsózzák az ilyen ruhadarabot, még csak-csak, de aki ezért pénzt is kiad, bizony, megérdemli. Soha nem ízléses, mindig megfoszt önmagad, sőt, talán embervoltod egy részétől. A BFE Gólyatábor 2007 meg a legalja, olyanban Mads Mikkelsen is lehet, én menekülőre fogom. De nem vettem fel többet, sőt, leginkább egyszer sem a futóversenyes reklámhordozó trikókat sem.
Viszont ez csak annyi, hogy én nem veszek vicces feliratos vagy látható márkajelzéses ruhákat, nem teszem magam hirdetési felületté. Bővebben…
Egy nap felbukkant a csetablakban a hajóskapitány.
Szépeket írt. Jó reggelt kívánt minden nap, bókolt. És mesélt magáról.
Elszorult a szívem. Kedves volt, udvarias. Azt írta, végre megtalálta, akit mindig keresett. Meg szeretne állapodni már. Jóképű volt a fotón. Vártam az üzeneteit.
Ki ne örülne? Ki vágyna ilyenre? Annyira magányos voltam…
Jaj, te. Vágyni lehet. Csak… nem volt gyanús?
Tele van ezzel a net, hogy hányakat vertek át a “romantikus csalással”.
Jól értem, sose láttad, de a levelei alapján megszeretted, és két hét után közös jövőről beszélt? És akkor se szólt a vészjelző? Elábrándoztál?
Vagy volt egy kis gyanú, de végül is, “mit veszíthetsz”?
Egy kicsit se zavar, hogy szépeket írni könnyű? Te hány éves vagy?
A dalia aztán pénzt kér.
Persze nem így. Váratlan esemény: hajótörés, menekülés, apja halála, kalózok. Ő küld pénzt, vagyont, tárgyakat. Bízik benned.
Te csak egy kicsit utalj valami ukrán számára, mert a posta bonyolult, a hajó épp elsüllyed, nincs már idő, és nincs neki senkije rajtad kívülk…
A sors intézte így, bizonyára.
Az iparág azért virul, mert a nők ezt beszopják. Sokan pénzt küldenek ismeretlen profiloknak, és nem baj, ha még sokkal többen nem, mert csetelni ingyen van, automatizált folyamat, és a néhány naiva miatt megéri fenntartani az üzemet.
De hagyjuk ezt. Inkább azt kérdem, a blogon fejleszthető önismeret jegyében, hogy miért hiszi el magáról minden negyvenes asszonyság a válása után, hogy ő, pont ő kell egy jóképű férfinek, komoly kapcsolatra, hogy őt így messziről kiszúrják, az igazi értékeit?
Hogy ezek így a facebookról, fotóról is látszanak? Mindig a középkorúakra mozdulnak rá.
Miért nem tudsz szembenézni azzal, aki vagy? Már nem te vagy a vágytárgy. Különösen nem fotó alapján. Sőt, minél jellegtelenebb vagy, annál valószínűbben kapsz ilyen ajánlatokat.
Vannak, akiket Google-fordított szöveggel vertek át. Nem hallottad, hogy hamis?
Hogy nem veszed észre, hogy az érzelmi, önbizalombeli éhségeddel manipulál a másik? Az sem volt gyanús, hogy magánjellegű dolgokról írsz valakinek, akit még soha nem láttál, és aki lényegi (avagy: lényegi és valós) információt nem árult el magáról?
Velem nem történt iylen, senkinek nem válaszolok, akit nem ismerek és nem is ír értelmes, ügyrendi üzenetet. itt olvastam ezekről:
https://wmn.hu/vim/48007-alomherceg-a-kalozok-fogsagaban–kalandom-egy-tinder-betyar-csapdajaban
https://hvg.hu/tudomany/20181008_amerikai_katona_ismerosnek_jelol_facebook_romantikus_atvereshttps://wmn.hu/wmn-life/49818-hazassagot-igero-amerikai-katonak-es-bigamista-magyar-csalok–ne-hagyd-becsapni-magad
*
Létezik ez nem szélhámos, nem hajóskapitányos változatban is. Tudom, ez már a huszonegyedik század, nem csak a cserkészetben lehet ismerkedni. Sokan valahogy kibírták a társkeresők siralomvölgyét, a cinikus, használhatatlan, méricskélő, aljas tömeget, és találtak egyvalakit, gyémántot a moslékban, aki nem játszadozni akart anyu háta mögött, meg nem is könnyű sikerélményt, vagy faszverés közben írogatni mocsok dolgokat puszta fotóknak tekintett nőknek. Vannak, akik nagy szerencsével, vagy a helyzethez illő, szerény elvárásokkal és aztán emberi befektetésekkel, igaz beszélgetésekkel valóban megismerték egymást, és most boldogok.
Az egyik barátnőm összegabalyodott a lakáscserére jelentkező férfiúval, össze is házasodtak. Sokféle sztori van. Sőt, nekem is kezdődött kapcsolatom neten keresztül, de úgy, hogy neten nem láttam a fotóját sem, csak leveleztünk, és élőpben láttam meg őt először.
Nem féltem, egyértelmű volt az elejétől. Akinek viszont láttam a fotóját, mindenki mindig rusnyább volt, mint a képein, vagy mint akit elképzeltem a leírásaiból, vagy abból az önbizalomból, hogy engem nézett ki magának, és úgy látta, egy liga vagyunk. Csigaszerűen taszítóak voltak.
Általában azt gondolom, hogy aki a neten keres partnert, akinek nincsenek eleven helyzetei, hatékony társas képességei, és nem túl igényes. Vagy csak zárkózott?
Tőlem még ez is idegen, a célszerűsége miatt, a piacjelleg miatt, az akartság miatt, a kiszámítható fordulatok miatt. Ahogvy adatlapok, profilok tömegeit böngészi bárki, és nem embereket lát. A vetítés, a felszépítés.
Ha van jó sztoritok, hajóskapitányról vagy társkeresőről, írjátok meg. Hogy van ez?
Népnek azokat nevezem, akiket a neten olvasok, ez nem szép tőlem, és torzít is, de abban biztos vagyok, hogy a kommentelők, akiket most ekézni fogok, megtestesítenek egy jellegzetes gondolkodásmódot, illetve ezt fel is erősítik, kihangosítván.
A nép mástól várja a megoldást.
A nép élete nyomorult, hobbija a panaszkodás.
A nép csodálni és követni akar valakiket.
A nép öntudatoskodik: neki jár az, amit magának elképzelt. A demokratikus illúzió, hogy ha a neten látod, akár a tiéd is lehet a Bármi. A menőség, a státusszimbólum, a fancy, az árkedvezmény. Legyen minden héten kutyavásár! Ha nincs, szétszedi az ő imádott, addig körbenyalt szervezőjét. Bővebben…
Alig másfél évvel később elképesztőnek tartom, hogy ennyire nem akarták érteni, miről szól és mit bírál ez a poszt, és mi mindennel előálltak, hogy így meg úgy, olyanokat cáfolni, megmagyarázni, amit én nem is írtam. Röviden: hogy sokan mennyire pofátlanul, ön- és másokat átverve nem vállalják, felszépítik az arcukat, de még meg is magyarázzák.
Hétszáznál több ismerősöm van a facebookon. A profilképével kapcsolatban a többség nem nagyon tudatos – vagyis, jó ízlésűt akartam írni.
Előnyös akar lenni, hökkenetesen ügyetlenül.
Hosszú, okostelefonos fejek vannak.
Külön csoport, akiknél a körben cicák, mandalák, gyerekek, idézetek vagy nonfiguratív feketeség, azoktól, akik nem szeretik az arcukat, és az se érdekli őket, hogy akinek írnak, akit bejelölnek, lásson már valakit a képen. Állati nyugtalanító egy névnek és egy elvont ábrának írni. Főleg ha nem is valós ismerős az a valaki.
Feljavított, szűrős, műtermi parádézás is van a nőknél. Szexiskedés, gyönyörű szemkörnyékek. Pálmafás kivagyiság. A biznisz logója. Nem ám külön oldalon.
Vagy több éves, néha évtizedes fotó. Rá nem ismersz.
Van, aki a hétköznapokban gondosan sminkel, belövi a haját, “ad magára”, és azt teszi ki, olyasmit. Ez okés.
Összességében igazolványkép típusú “ilyen vagyok, vállalom” profilkép csak pár tucat ismerősömnél látható. Hiúság nélkül, információként. Bővebben…
Az augusztus ismét a provokatív posztoké! A fel nem tett, kényelmetlen kérdéseké és a közhelyeken túlra merészkedő válaszoké.
Rettenetes. Ki hiszi azt, hogy nekem nem? 1976 májusában születtem. Kicsit csodálkozom, miért néznek rám így, mi ez az egész? Hiszen én egy fiatal lány vagyok, ez a belső közérzetem. (Hogy fiatal lány vagyok, az az én titkom.)
Bizonyos értelemben le. Elmagyarázom. Bővebben…
Támogató Július 8.
de ez most ostorozósabb
Ezt, amit a címben írok, kétféleképp értem.
1.
A technikai (de ez összefügg a morális és önismereti önvállalással). Szoktak nekem írni ilyen Túró Rudi meg Borsó Püré nevű felhasználók a facebookon, a profilképük pedig egy szobor részlete, egy mandala, egy stilizált szem-ábra. Bővebben…
2018-at írunk, és még mindig itt tartunk: nem értitek, mi bajuk a nőknek. Már egyenlőség van, nem? Mert most már nem olyan sűrűn hull rájuk – de a nők még csuromvizesek és törődöttek.
Egy kicsit békén kéne talán minket hagyni, mert évezredek keservét cipeljük hátunkon, méhünkben és visszereinkben. És én inkább ezt a békén hagyást választom, mint reflektálatlan, érzéketlen férfiak társaságát. És rohadt nagy szerencsém van, hogy kiügyeskedtem az élettől, hogy nem kell anyagi okokból ebben megalkudnom.
Sajnos, nagyon sokan vagytok ilyen érzéketlenek, oda sem figyelők, és engem nem nyugtat meg, hogy “de a nők is macerálnak férfiakat, meg nőket is”, “még gonoszabbak, mint a férfiak” (ez amúgy szerintem nem igaz, nem olyan mélyre hat, amit a rosszindulatú nők vesznek el, és leginkább a patriarchális logika marakodtat minket: szépség, fiatalság, pasik…), és nem is vigasztal engem a “kivétel”, a “mérleg másik serpenyője” férfi, mert az volna az említésre sem méltó minimum, hogy nem macerál senki senkit.
És tudod, az egész olyan súlytalan volt, nem volt semmi értelme. Maga a női futógála és a jelzésem, hogy ott utánunk kiabáltak, május 28-án volt. Mégis napokig pörgettétek. És akkor rájöttem: ti ezt élvezitek. Kakaskodni nőkkel. Helyretenni őket, megmondani nekik, mit érezhetnek, mi téma, mit lehet szóvá tenni. És a nők is lapítottak, olyan vehemens voltál. És nem láttad, hogy kicsit se vagy vicces, amikor bagatellizálod a nők traumáit és szar élményeit, jelzéseit. Hogy ez ugyanazon a skálán van, mint a többi visszaélés, és hatalmi kérdés. Hogy dönthetnél másképp. Hogy nem vagy érzékeny, sem eszes – elég finoman fogalmaztam most –, és szándékosan csinálod.
Mi is történt? Bővebben…
Mármost ha túllendültünk azon, hogy Zoé az öntudatlan, haldokló nagyanyjával szelfizik csókos ajakkal, lájkgyűjtési céllal, mert ilyen is volt, figyeljük meg ezt a tartalmat is. Bővebben…
update-elve
Olvasom a rém tudatos bloggert, hogy hogyan állította be meg szórta ki a hírfolyamából, ami nem kell, és így már jó. Minimalizmus.
Panaszolja mindenki, mennyi időt elvesz a facebook. Tespedtté tesz, elvon az igazi kapcsolatoktól, könyvtől, valóságtól. És mennyi hülye komment, nem is ismert ismerősök, kavarás! Nyaralások és bulifotók, látszatélet, faszfotót* küld a hittantanár**, csücsöri szájak, bjutifilter, fitneszmodellek, a hiúság vására. Mi közöm nekem ehhez? Felfüggeszti, törli, szünetet tart.
Ez rövid poszt lesz, mert a megoldás egyszerű: mondj nemet. Ne úgy, hogy törlöd magad, kiszállsz. Rengeteg előnye van a facebooknak, ezt kár tagadni. És szerintem tök gáz trendiskedve szidni a Zuckerberget, az egész jelenségen morális pánikolni, miközben napi hat órát nézegeted a kékséget. Inkább adj következetes visszajelzést, használd ki a lehetőségeket. A hatalom a júzeré, a fogyasztóé, csak elegen kell lenni.
Használd másképp! A te tükröd, hogy hogyan használod. Bővebben…
Tegnap ennek a sorozatnak a forgatásán voltam tömeg, igazán decens, irodai cuccban (CIA iroda, Párizs, Andrássy út 70.), és várakozás közben, szinte már komikus volt, sorra odaléptek a társaim: te mit sportolsz? te fitneszmodell vagy? tartasz edzéseket? Bővebben…
Hogy én mit gondolok magamról?
Kérdi a kommentelő.
No de bármit is gondolok, annak mi az alapja? Ez az én kérdésem. Mert nem mindegy, ki van magáról szerény véleménnyel. A szerény teljesítménye miatt, vagy mert – újítóként is, felmutatható eredménnyel is – már kötelező előadni, hogy ez semmiség. Ugyan…!
Nem annyira gondolkodom én. Benne vagyok. A valóság nagyon erős, kihat mindenre. Egy biztos: elbírom a valóságot. Ez is valami.
Eleve: élünk, egészségesek vagyunk. Nem gyűrt maga alá az, ami velünk történt. Ez önmagában nagy teljesítmény. Én ennek is tudok örülni. Ki hitte volna, hogy ezen felül extrákat tartogat az élet?
Ó, basszus. Nem az élet. Én nem leszek szerény. Ez az egész erőltetett, önlerontó, szimpatikusnak szánt, helyezkedő beszédmód: jaj, csak ne zavarjak másokat, nehogy azt higgyék rólam, hogy nagyképű vagyok. Aki ezt várja el, akit zavar a teljesítmény (mert erről van szó), annak én nem akarok szimpatikus lenni. Bővebben…
kitteszem, mert jön a következő!
kapcsolati tőke
egyszer látott ismerősök nyüstölése, hogy lájkolják az oldalad, jöjjenek el a termékbemutatódra, vegyenek pénzügyi terméket tőled
Lelkes Villő (tavasztündér nickkel egykori hatalmas rajongó és fontoskodó) egyik korai geciskedése
Mert azóta itt tart, álnéven. Ömlik belőle a gyűlölködő mocsok. Nagyon fáj neki a teste, az öregedés, a magány, az, hogy nem ért el semmit, és ezért fáj neki az én eredményeim, bátorságom, saját utam.
“idővel lesz belőle komolyabb vállalkozás” :DDDD, nem lett. de ezen kívül is… mennyi aljas rosszindulat.
Szombaton, amint baráti családdal sétálunk a Harangvölgyben, mely kétségkívül legszebb lokációja szűkebb pátriárkámnak*, tündérleányom felnyűgösködik, hogy ő fáradt gyalogolni, majd ugyanazzal a lendülettel lefekszik a lejtő merőlegeseként, és nyúlt testtel lehengeredik a mélybe.
Életem, csak vigyázz a hóvirágra, hát még a leánykökörcsinre! Azokat, már elnyílóban, akartuk még lefotózni. A leánykökörcsin extrém védett, eszmei értéke százezer, nagyon ritka, és itt olyan a mikroklíma és a talaj, hogy kósza, szakadár virágból polgárjogi mozgalommá nőtt. Bővebben…
Folytatom az életed nagy dobása című posztot. Elgondolkodtató kommentekre számítottam, és jöttek is.
Felmerült egy második feleség hozzászólásában, hogy Bővebben…
Vagyis, hájp, kattintásvadászat, a gyűlölködő fajtából.
Akkor én most KIÁLLOK a Heineken mellett. Bővebben…
A Skandináv maszáj posztja.
csak az olvassa. én szóltam 