Ezt kiszedtem a blogger válaszolból, mert hosszú volna oda.
Az látszik, hogy a hatalmat nagyon akarod.
hatalom, hatalmas
26
emberi kapcsolatok címkéhez tartozó bejegyzések
ne szidd magad
Olvasom ezt:
http://wmn.hu/2015/10/22/ne-szidd-magad-21-napig-csatlakozz-a-wmn-uj-kihivasahoz/
Olyan kedves ez, közösségi, megerősítő. Vicces lehet végigcsinálni, frankón bevinném ám ofőre az osztályomnak. És az egész Wmn.hu is olyan jó hangulatú, falat kenyér.
De ha belegondolok, nem értem ezt, komolyan. Hökk volt olvasni. Bővebben…
most akkor ne úgy
Mindenféle improduktív körökben ragadunk, ezt gyakran mondogatom: helyzetről helyzetre (ide tesznek kötőjelet a gyíkok! pedig ez nem az a szerkezet) tökugyanazt csináljuk, és szoktunk csodálkozni, hogy jé, már megint nem más az eredmény. A kimenetel jobb szó talán.
Nekem például narratívák vannak a fejemben, történetek. Nagyon erős, de azonosítatlan elképzelések arról, minek kell történnie két ember — vagy épp ember (é/menjünk még beljebb a zárójelbe?/n) és csoport — között. Úgy értem, felismeretlen bennem az, hogy mindez, amit történésnek érzékelek, nem a valóság, hanem az én interpretációm, történetté faragásom, dramaturgiám. Ez magyar szakosságomból, olvasmányaimból ered, de már egész kicsi gyerekként is folyton sztorikban és lírai tartalmakban gondolkodtam. Nekem mindenem szöveg és cselekmény, így születtem. Nem is tudtam megkülönböztetni a saját érzéseimet másokéitól, regények és elbeszélő költemények hőseiétől, szenvedtem, mint a kutya, mint Werther, mint Goriot apó, mint Szilveszter és Gregor Samsa. Rendkívül erős elvárásaim voltak, és szükségszerű csalódásaim, mert ugyan azok a narratívák remekművek voltak, klasszikusban és eredetiben is, de hát a valóságban persze nem az történt. Lásd a művész urat. Bővebben…
the friend zone: barátzóna
T. J.-nak
Ez a fiúk szava ám: friend zone. A fiú csalódott, nem azt kapja, amit várt, őt a barátzónában tartják, ő a kedves, rendes, de a királynő mással fekszik le, másra ragyog.
Hát olyan nagy baj, hogy valaki a barátod?
Miért nem jó az? Szép, közeli kapcsolat.
Úgy értem, olyan nagy baj, hogy csak a barátod?
Jobb volna, ha ő senkid sem lenne, a barátod sem?
Te vágyakozol utána, közelebb mennél, örökké a közelében vagy, de ő nem érti a nézésedet, se a célzásodat? Vagy érti, és nemet mond?
De mégis ott van, naponta látod, keresi is talán a társaságodat, sőt, szüksége is van rád?
Úgy érzed, kihasznál azzal, hogy “csak” barátjának tekint, nem fekszik le veled?
Ez nem szép tőled. Bővebben…
kinek rovod fel
A zöld részt délben, a közzététel után másfél órával írtam bele, fontos kiegészítés.
Kaptam kommentben egy ilyen linket:
http://slatestarcodex.com/2014/08/31/radicalizing-the-romanceless/
Nagyon köszönöm, érdekes poszt. Haladó angol, meg hosszú is, de érdemes átrágni magunkat rajta, jó volt olvasni például a feminista Nice Guy TM témájú idézeteket, bár itt a posztban “a könyökünkön jönnek már ki a feministák” módra vannak tálalva, a magyar nyelvű közbeszédben ezek radikálisan új gondolatok, vagy inkább megfogalmazások.
Lejjebb, már a IV. részben van egy idézet Barrytől, aki 45 éves, soha nem élte át a romantikus szerelem élményét, és úgy érzi, egyre távolabb is kerül attól, hogy átélje. Erről ír, de nem akar panaszkodni, mert a “manosphere” nőgyűlölő beszédmódja ennek a lehetőségétől megfosztotta, nem akar olyan lenni, mint ők, hozzájuk csapódni, hiszen ő nem nőgyűlölő. Bővebben…
mindig belekalkulálom
A minap, sőt, a minapában megkérdezte egy kedves ismerősöm, hogy én minden egyes lovagias, vagy pontosabban: patriarchális keretben előzékenykedő férfinak elmagyarázom-e a feminista és emberi jogi elveket. Szoktam-e figyelmeztetni őket arra, hogy önálló lény vagyok, nem kell engem gyámolítani., rámutatok-e a problémára. Deklarálom-e, hogy új típusú nő vagyok.
A kérdés okos és árnyalt. És, azt hiszem, nem vagyok teljesen új típusú nő. Vagyis, többféle szempontom van.
Többféle szituációt átéltem, és különbözőképpen reagáltam. Bővebben…
visszhangtalan
melléknevek sorozat 23.
fosztóképzős összetett szó
Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben…
már beszélgetni se lehet
Panaszolja huszonkilenc éves fiú ismerősöm.
Hosszan beszélgettünk erről. Hogy neki milyen frusztráló, hogy odalép egy lányhoz, és próbál vele szóba elegyedni, és olyan elutasító és gyanakvó a lány. Bármely lány, bárhol. Miért van ez.
Mondom, Laci (igazából persze nem így hívják), te nem beszélgetni akarsz, és ezt a lány nagyon jól tudja. Mindenki tudja a kódokat. És olyan lányhoz lépsz oda, akihez már sokan odaléptek hasonlóképp, és kérdezgették, hogy milyen zenét szeretsz, van-e barátod, neked milyen férfiak tetszenek, kissé vagy nagyon is átlátszó esélylatolgatásként. Világos, mire megy ki a játék, az is, hogy te is sokaknál próbálkoztál már így. Mindenki tudja, hogy te most “ismizel”, szeretnél valamit, sikernek éled meg, ha megadja a telefonszámát. Bővebben…
kis pocakkal is, ne parázz: a dad bod (aputest)
Annyira vicces az új rágógumi, a dad bod (kb.: apukatest). Egy teljesen átlagos, 19 éves lánytól, Mackenzie Pearsontól indul a dolog. Leírta az interneten, de nem valami okos elméletnek, tanulmánynak ám, hanem creative writing-típusú, iskolás, 500 szavas kis okfejtésben, hogy neki is, és több barátnőjének is a valóságos, hétköznapi, “többségi, jóléti” (behízott) férfitest tetszik. Azé, aki az edzőterembe néha lenéz, ám hétvégén besörözik. Neki ezek a férfiak sokkal jobban bejönnek, mint a plakátfiúk. A dad bod kifejezés nem az ő leleménye, de általa lett híres.
https://theodysseyonline.com/clemson/dad-bod/97484
Érvei: Az ilyen férfiak teste nem nyomasztó(an tökéletes) számunkra.
Mellettük mi nők vagyunk a szépek.
Jobb megölelni egy ilyet, mint a “sziklaszerű” (The Rock) testet.
Mert velük jókat lehet kajálni, olcsó gyorséttermi kajákat is.
És: ők azok, amik, így kaptuk őket, nincsenek illúzióink, vagyis nem lesz döbbenet, ha a kidolgozott test később elhízik. Bővebben…
neked miből van konfliktusod?
Tanulok hallgatni.
Újabban az emberi kapcsolataimban legfeljebb mulasztásosan vétkezem (nem hívom fel, nem érek oda, nem vagyok elég figyelmes). Soha nem leszek már ideges olyan emberektől, akikkel hosszú múltam van. Megbecsülöm őket, hálás vagyok nekik, értem és elfogadom a különbözésüket, nem akarok beléjük szólni. Nem teszek éleseket, nem haragszom meg hirtelen, nem lesz elegem.
Érettek vagyunk, nem lelkesedünk könnyen, nem hepciáskodunk, és nem fáj a másik ember, mert én vagyok én, és énnek lenni jó.
Ő meg ő, másképp, és nekem az is tetszik. Egyenlő a kapcsolat, elférünk a világban. (Mondjuk hogy lefele teszi be az evőeszközt a tartóba… na.) Bővebben…
én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába
Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.
Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.
De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben…
minőségi éhezés
Sokat gondolkodtam, mi tartja vissza tudatos, képzett, erőforrásokban bővelkedő, nem bántalmazott nők tömegeit attól, hogy jobban éljenek.
Mert amúgy olyan jól élnek. Tényleg.
De nem boldogok.
Tényleg a párkapcsolati egyenlőtlenség? Az anyós? A generalizált szorongás? A téli depresszió, a pajzsmirigy-alulműködés? Az információhiány, a hitetlenség? Az SNI-s gyerek?
A saját szerepük, amelynek foglyai?
Van a Noémi.
A Noémi azt meséli nekem, teljesen befagyott az életébe. És szeretne virulni, és kulturális élményeket, és sportolni, pezsegni, inspirálódni. Bővebben…
használd jóra
Kedves olvasóm, tisztelt erre járó, édes évtizedes barátném, nagyra becsült egykori tanárom, drága akárki,
arra kérlek, Bővebben…
hogy lehet ezt kibírni 2.
A bejegyzés első része: hogy lehet ezt kibírni 1.
Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.
Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.
A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.
Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.
De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.
Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Ha én nem figyelek és gazdálkodom jól az erőimmel, akkor tuti az elmeosztály. És ezt nem engedhettük meg magunknak, mert ha én nem vagyok, akkor semmi sincs, nincs család, nincs betegápolás.
Bővebben…a moccanás odalent
Komment jött az évek meg csak telnek című, kiemelkedő olvasottságú posztra.
A nők általában nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szépségük múlandó. A legtöbb csaj 20 évesen azt hiszi, a férfiak mindig úgy fognak rajongani érte, ahogyan akkor – aztán 30 fölött jön a hatalmas csalódás, hogy hirtelen a kutyának sem kellenek. Illetve igen, de már nem a sármos milliomos playboy-oknak, hanem
kiábrándult
melléknevek sorozat 9.
a melléknévi igenevek gyakran melléknevekké kövülnek
Társasági lény vagyok, sok barátom van. Sokat köszönhetek az embereknek, a legtöbbet a szüleimnek, tanáraimnak, kollégáimnak és a barátaimnak. De van, akit csak egyszer láttam, és rám terítette a köpönyegét, amikor fáztam. Csak úgy. Az altruizmus is ösztön, írta Csányi Vilmos is. Én is segítek, akinek csak tudok. Szívesen elbeszélgetek akárkivel, lett légyen az a tisztítóban a kedves fiatalember vagy a virágárus néni. Úgyszólván filantróp vagyok. Hogy is lehet családi kapcsolatok, barátság, szerelem, ismerkedés és beszélgetések nélkül élni? Az emberek csodálatosak, csak tudni kell őket kezelni. Mindenki panaszkodik, hogy ez emberek milyen önzők, kétszínűek, érdekvezéreltek, pedig Bővebben…
keserű
melléknevek sorozat asszem 4.
És képzeljétek el, még mindig nem vagyok keserű.
Annyi minden történt. Bővebben…
megbélyegezve
Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.
Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben…
megmondhatja-e
Sok bántó mondatot kaptam életemben. Meglep, milyen erős reakciókat váltok ki egyesekből. Hogy újabban hányan akarnak belém szólni, definiálni, interpretálni, terelgetni, befolyásolni próbálni engem. Hogy én milyen vagyok, mit tettem, mit miért csinálok. Mondván: én megmutatom magam, ne csodálkozzam. Mindenhol engem látnak, szerintük én mindenhol ott vagyok, keresem a konfliktust.
Néha azt érzem, persze, mondják csak, joguk van, sokféle a vélemény, ez is egy közte. Máskor meg azt, hogy hagyjanak már, igazságtalanok, nem értik az egészet — bekapcsol az önvédelmem. Bővebben…
rivalizálva versenyez
Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy. Bővebben…
