kinek rovod fel

A zöld részt délben, a közzététel után másfél órával írtam bele, fontos kiegészítés.

Kaptam kommentben egy ilyen linket:

http://slatestarcodex.com/2014/08/31/radicalizing-the-romanceless/

Nagyon köszönöm, érdekes poszt. Haladó angol, meg hosszú is, de érdemes átrágni magunkat rajta, jó volt olvasni például a feminista Nice Guy TM témájú idézeteket, bár itt a posztban “a könyökünkön jönnek már ki a feministák” módra vannak tálalva, a magyar nyelvű közbeszédben ezek radikálisan új gondolatok, vagy inkább megfogalmazások.

Lejjebb, már a IV. részben van egy idézet Barrytől, aki 45 éves, soha nem élte át a romantikus szerelem élményét, és úgy érzi, egyre távolabb is kerül attól, hogy átélje. Erről ír, de nem akar panaszkodni, mert a “manosphere” nőgyűlölő beszédmódja ennek a lehetőségétől megfosztotta.

A szerző ezt vitatja, szerinte nem ez némítja el az érzékeny és árnyalt Barryt: a feministák régebb óta írnak a Nice Guy témájáról, mint ahogy a Google találatai szerint a manosphere  fogalma (a szó maga) a férfijogi mozgalomban megjelent, következésképp a feministák “kezdték”, és az, hogy Barry nem beszélhet a romantikus szerelemélmény hiányáról, nem a bután uszuló férfiak bűne, hanem a feministáké, mert ők taglalják évek óta az összes, párra nem lelő és erről mesélő férfit mint gúnyolandó “nice guyt”, aki valamiféle jognak fogja fel, hogy legyen neki női test vagy barátnő vagy feleség.

Szerintem meg mindegy, hogyan nevezzük, ha PUA, ha manosphere, ha red pill, a “nincs nőm, mind kurva” témájú kesergés és nőhibáztatás a netes nyilvánosság előtt régóta folyik, igen gyakran zaklatásszámba menő módon kommentelnek erről női bloggereknél, női közösségekben is (ide is érkezett egypár “rendes vagyok, miért nem dugtok velem” komment), és nagyon is érthető, ha egy értelmes, érző férfi ettől elhatárolódik.

A szerző, aki hasonlóképpen nem találta meg a szerelemélményt, röviden összefoglalható gondolatmenetet követ, ezt most összefoglalom az angollal küzdők kedvéért. Ő egy pszichiáter, van neki egy — kicsit fiktívvé tett, de valós momentumokon alapuló — kliense, Dan, aki fekete, hátrányos helyzetű, szegény, két állásban a belét kidolgozza, és most, pszichiátriailag lesántulva artikulálja a fájdalmát, hogy a Yale-en végzett, lustább, elkényeztetett fiatal fehér férfiaknak, akik az apjuk valamelyik ismerősénél kapnak jól fizető állást, bezzeg könnyű. Van egy másik kliens, a példában a neve Henry, aki ötödik feleségét veri, és az előző négy is a bántalmazásért hagyta el. Ha egy fekete, nehezen élő férfi társadalmi igazságosság után kiált, akkor ugye nem mondhatjuk azt, hogy minden (fehér) munkaadónak csak a pénzét akarja, ami nem jár neki, hanem át kell éreznünk, hogy itt diszkrimináció van és társadalmi probléma.

Miért van akkor, hogy ha egy “nice guy”, mindegy, hogy mennyire, de Henryhez képest mindenképp nice, felkiált, hogy bezzeg az ilyen Henryknek öt feleség jut, akik utóbbika mind tudott a féfi viselt dolgairól, és jut még Henrynek számos, házasság előtti és melletti viszony, és miért nem jut neki, aki ennél sokkal “rendesebb”, egyetlen nő sem, akkor erre a feministák őt gúnyolni fogják, hogy ő jogosultnak érzi magát, nyafog és nőgyűlölő, és neki nem jár nő és szex. Hol itt az igazság? — kérdezi a kérdéshez képest igenis cizellált és intelligens szerző.

Szerinte ez ugyanaz, mint a fekete férfi felkiáltása. Szerintem meg nem ugyanaz, mégpedig azért, mert a méltányos megélhetési viszonyok és a szerelemélmény vagy szex nem ugyanonnan jönnek.

Az esélyteremtés, a tisztes munkalehetőség, megélhetés, az esélyegyenlőség igenis olyasmi, amiért végső soron a jóléti állam, a társadalom jólműködése felel, és a társadalmi igazságosság kérdése, vagyis egy egyenlőbb, igazságosabb világban Dannek könnyebb lenne, nem kellene a puszta megélhetésért a belét két munkahelyen kidolgoznia.

Az viszont, hogy a kevésbé kapós férfiak igényeik szerint nőhöz vagy romantikus kapcsolathoz jussanak, nem társadalmi igazságosság kérdése. Ezen a területen egyszerűen nem létezik igazságosság. Nem róható fel senkinek, se államnak, se intézménynek, se testületnek, se a nőknek mint egységes csoportnak, se egyvalakinek az, hogy őneki ez nem sikerült. Igen, ilyen az élet, nem kapja meg mindenki, amit akar,  ennek a kockázatával vágunk bele mindannyian a felnőttségbe. Annyit mondhatunk, hogy senki ne alázza meg az ilyen férfiakat, amikor visszautasítja őket, és ítéljük el hangosan mindannyian, ha a szociális értelemben ügyetlen próbálkozókat, a félénkeket kihasználják, bántják. Azt is mondhatjuk, hogy minél tovább tart a fájdalmas frusztráció időszaka, főleg ha azt a visszautasított férfiak improduktívan élik meg, keseregnek, állandóan ezt forgatják magukban, és másokat, esetenként a női nemet mint olyat hibáztatják az — egyébként érthető, indokolt — fájdalmukért, annál távolabb kerülnek a bizalomteli szerelem esélyétől.

De azért, mert valaki nem talál párt, senki más nem okolható. Senkinek nem róható fel az ő hiányuk. Ki teremtse meg, mégis, azt, hogy ő vonzó legyen, lehessen, hogy vele akarjanak kapcsolódni? Mit kellene egy ennyire személyes, véletleneken és sokféleségen alapuló ügyben, mint amilyen a pártalálás, változtatnunk, felpanaszolnunk, tiltanunk? Kinek? “Miért olyanok a nők?”, komolyan ez a kérdés? Olyanok, amilyenek, sokfélék egyébként, de akármilyenek is, ez van. Nektek meg miért nem kellenek azok a nők, akik nem kellenek?

További problémám, hogy a rendes, árnyalt, feminista, érdemdús, szerelemtelen Barry és a bántalmazó, megátalkodott Henry szembeállítása sima demagógia, szándékosan sarkított, életszerűtlen, a helyzetet nem jól jellemző példa, ráadásul nem tendenciaszerű, hanem kettő darab eset, még úgy is, ha “mindenki ismer egy Henryt”, ahogy a blogger írja. Mondhatnám, ha nem unnátok: ez így hamis dilemma. De nem csak azért, mert szélsőséges és polarizált. Hanem mert az a mögöttes feltételezés sejlik fel belőle: ugyan mi kell a nőknek, ha nem egy feminista, önreflexióra hajlamos, szelíd férfi, és mi sem taszítja őket jobban, mint egy tettleges bántalmazó. Mi mindent megteszünk, nektek ez sem jó? Holott a tetszésnek, a vonzerőnek, a kapcsolatok kialakításának sikerességnek vajmi kevés köze van az ilyen kipipálható checklistekhez. Mintha a szerző a nők “kegyét” ilyen teljesítendő feltételsorhoz kötné, de ez mögöttesen történik, bele sem gondol. Nem, a női igen nem teljesítendő feltételeken múlik. Egyébként  meg egy patriarchális közegben, ahol a nőket is áthatják patriarchális értékek, nem biztos, hogy az érzékeny feminista férfi automatikusan vonzóbb lesz, mint egy sármőr bántalmazó. Mindabból, amit a nők felpanaszolnak és amiről én itt a blogon írok, semmiképpen sem következik, hogy: kedves barátom, nincs sikered a nőknél? Egy kicsit feministáskodsz, nem poénkodsz nőgyűlölő módra, mindjárt kapós leszel (én sem erre gondolok, amikor vonzóbbá válásról, személyiségfejlődésről írok). Mint ahogy az sem, igaz hogy válj csak nyugodtan bántalmazóvá, üldögélj a sitten két évet, majd imádni fognak a nők. Nem ez a lényeg, a bántalmazás hiánya és az erőszakos logika hiánya inkább must have, sine qua non, semmiképpen nem elégséges feltétel. Nem ezen múlik a kapcsolat kialakítása (hosszú távú működése, boldogító jellege annál inkább, de sine qua nonként, nem non plus ultraként).

Nem, a nők tetszése sokkal inkább véletlen, rejtélyes történések, találkozások, énkép, érthetetlen hullámok kérdése. Sok kvalitásos és jó külsejű emberen mintha átok ülne, mások meg busán és bumfordian is tarolnak a mezőnyben. Ők valószínűleg mást keresnek a lehetséges partnereikben, a fókuszuk, az igényszintjük is más.

Én tökre megértem Barryt, mélyen és megrendülten, és ha nem is ajánlkoznék barátnőnek, együttérzően hallgatnám, és soha nem gúnyolnám (a blogger szerint Barry csak ennyit akar: hogy megélje, a panasza legitim, és nem ő a hibás, amiért nem élte meg a szerelmet). Az én feminizmusom és női látószögem, mint azt már annyiszor deklaráltam, nem visszavágás, nem bosszú, nem árnyalatlanság. Az, hogy valaki, már túl a zeniten, nem és nem talál romantikus szerelmet, igenis olyasmi, amiről lehet és kell beszélni, és át lehet érezni. És nem is gondolom, hogy Barry bárkit hibáztat azzal, ahogy a posztban idézett szövegben erről a hiányról mesél, és nincs bennem a reflex, hogy biztos Barry is jogosultnak érzi magát, csak szebben fogalmaz, és a bánatát most az egész női nemnek rója fel.

Az az állítás viszont nem igaz, hogy a nők a rosszfiúkhoz vonzódnak, akik a lehetőségtől elkényeztetetten csak sorra megdöntik őket. Még az sem igaz, hogy a nők az alfákhoz, pénzhez, paripához, fegyverhez vonzódnak. Az igazság: ki ehhez, ki ahhoz vonzódik, ez az egész téma nagyon nehezen leírható, megragadható, kutatható. A legtöbb ember nem hirdeti, hogy mit tart vonzónak valakiben, vagy ha beszél is erről, nem lehet hinni az önbevallásának atekintetben, hogy őt egy egyéjszakás vagy egy tartós kapcsolat kialakításában mi vonzza, mert hol ez, hol az vonzza, megnevezhetetlen dolgok, vagy olyasmi, amit nem ismer fel magában sem, ugyanakkor ránézésre sem megítélhető.

Az igazság valami olyasmi lehet, hogy egyes nőket valóban a hatalomfétisek, a külsődleges dolgok vonzzák, másokat a sportos, előnyös külső, a kisfiús báj, vagy épp az intellektus, ép lélek, stabil személyiség, színes egyéniség, vagy az, hogy az illető hasonlít valakire, talán az apjukra. Megint más megmentendő, megváltandó rosszfiút keres. Van olyan nő is bőven, akit akármi és akárki is vonz, ez nem tényező, mert ő maga nem elég vonzó, hogy kapjon olyat. Ezért, ha egy ilyen nő családot vagy intimitást akar, akkor abból a körből válogat, aki leáll vele, és esetenként a kezdeti izgalmak után már csak tűr az ágyban, gyerekbe menekül, vagyis sosem éli meg a kattanást, azt, hogy milyen, amikor egy igazán kedvére való férfi érzelmileg, intellektuálisan vagy szexuálisan beindítja és szereti. Be kell érnie a a szerelemnél, az igazi kapcsolódásnál jóval kevesebbel, a puszta kerettel.

Ezt azért emelem ki, mert az ilyen érvelések olvastán még én is szinte elhiszem, hogy aki kapcsolatban él, az pipálhat, annak megvan, annak jó, holott ha máson nem, a magam példáján is jól látom, hogy bár éltem rosszul működő és harmonikus kapcsolatban is, meg hevesen sorsszerű szerelmem is volt, soha életemben nem voltam olyan kiegyensúlyozott és kompetens, mint most, kapcsolattalanul.

Még valamit meg kell jegyeznem vonzóság témában: megint más nők fennakadnak az egyes bántalmazókban kétségtelenül erős sármon, és áldozattá válnak. Azért teheti meg ez a férfi, hogy bántalmaz, mert így, ezzel együtt is eléggé vonzó valamiért, és a vonzerő felülírja a bántalmazást, de ezt a helyzetet az is meghatározza, hogy mit üzen a társadalom egy nőnek arról, hogy mi a feladata egy kapcsolatban, például kitartani, megmenteni, megbocsátani, bízni.

Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: az erőszakosan, nőgyűlölő módra érvelő incelek is bántalmazók — nem azt mondom, hogy ha lenne nőjük, akkor azok lennének, hanem már így, nő nélkül, a nagy bizonygatásban is olyasmik, és a feministák őket bíráló “gúnyos” beszédmódjának, türelmetlenségének az az oka, hogy a nőket amúgy is mndenki préseli, hogy szexeljenek, kapcsolatban éljenek, úgy szexeljenek, ahogy a férfi azt jónak látja, és már egymilliószor kellett meghallgatniuk az önbevallás szerint rendes, valójában viszont nőgyűlölő, kicsinyes, agresszív férfiak lózungjait, vádaskodását.

Az sem igaz, hogy a nők vannak hatalmi helyzetben, hogy náluk van a zsák, a szex, a boldogság, a javak, amelyekből tetszésük szerint adnak egyes férfiaknak és nem adnak másoknak. Nem a nő az, aki gúnyosan és magabiztosan nevet. Rengeteg nőt férfiak bántanak és nevetnek ki a társkeresés időszakában és kapcsán, rengeteg nő él öngyűlöletben, a male gaze elvárásaitól megnyomorítva, testi-lelki szégyenben, egyre távolabb attól, hogy a legjobbat hozza ki magából, vagy egyáltalán bárkiben megbízzon. Rengeteg nő is kínlódik azzal, hogy nem talál társat, semmilyet sem, vagy csak nagyon kompromisszumosat, neki nem tetszőt, csak ők nem másokat hibáztatnak ezért. Velük nem számolnak a hangoskodó férfiak, csak a vágytárgyakkal, azokkal a nőkkel, akikről azt feltételezik, hogy a szexualitást hatalmi eszközként használják.

És ott vannak azok a nők, akik ugyan párkapcsolatban élnek, és a férjük is elégedett, nekik azonban nem sok örömük van ebben, számukra örömtelen a szex, zátonyra fut minden párbeszéd, gályarabság és férfi- meg gyerekelvárás-kiszolgálás az egész családosdi.

Ja, és még egy. Ott van az a sok kvalitásos, sokak számára igazán vonzó férfi és nő, akiknek volna jelentkező, csak olyan nincs, akikkel nekik is volna kedvük, igazi, lobbanós. Az úgynevezett válogatósok, túl igényesek. Úgyhogy megint borul egy hiedelmünk (ha nem figyelek, belecsúszok a ilyenekbe én is): nem igaz, hogy azért vannak egyedül, mert senki nem akad, és az sem, hogy azért maradnak egyedül, mert nem elég vonzók.

Csak olyan nem akad. Nem történik meg Az. Nem találkoznak.

Még vonzó emberekkel is megtörténik az ilyesmi.

Én szívesen hallgatok minden emberi történetet, és nem gázolok bele senkinek a lelkébe. Ugyanakkor nem szeretem, ha “nekem könnyű”, vagyis ha engem a megkérdezésem nélkül a kommentíró eleve mint hiperszerencsés, akárkit ágyba vinni tudó, elkényeztetett nőt érzékel, csak azért, mert én nő vagyok, és/vagy nem panaszlom fel, hogy nincs társam. Mert az, hogy én rendben vagyok és nem nyafogok, de amúgy a testi-életmódbeli resetem is, mélységes mély poklaimba nézés és melós sárkányfejlevágás volt, amelyhez szaksegítséget is igénybe vettem, és így is évekig tartott. (De más út nincs.)

Hogy pedig valaki áldozat-e vagy elnyomó ebben a sztoriban, azt az különbözteti meg, hogy a nyomorát emelt fejjel meg tudja-e úgy élni, hogy “ilyen az élet, így alakult”, vagy pedig mindenképpen keres valakit, akit hibáztathat, elcsúfíthat, és akin a szavaival bosszút állhat.

42 thoughts on “kinek rovod fel

  1. Nagyon sokan próbálták rám nyomni a narratívát, hogy igen, a férfiak felszínesek, vizuálisak, éretlenek, stb. ezért nem találok majd párt. Teljesen letaglózta őket, hogy én még válogatni is akarok…

    • Én is vizuális vagyok. És sok tekintetben az agyam abba a sémába illik, amit férfiasnak szoktak nevezni. Jobban szeretek kezdeményezni, én vessem fel a témát, a trendet, nem szeretek mások után menni…

      Csak nekem nincs pofám emberi lényeket tárgyiasítani, használni.
      A szocializációm női ugyanis, és annak nem engedi ezt meg a világ.
      Vagy csak érző ember vagyok.

  2. Régebbi olvasód vagyok, röviden magamról: 37 éves vagyok, egy válással a hátam mögött, jelenleg ÉT-i kapcsolatban. Nos, én olvasok feminista irodalmat is, meg férfimozgalmit is. Igyekszem meglátni mindenhol a használható gondolatokat.

    A véleményem és személyes életbeni tapasztalatom az ebben a formában nem igaz, hogy a nők “a seggfejekhez” vonzódnának. Viszont a nőknél a labdába rúgás feltétele, egyfajta laza önbizalom, egy kis humoros pimaszság. Az már érdekesebb kérdés, hogy kik képesek ezt, vagy ehhez a leginkább közel levő gesztusokat produkálni.

    Manapság a fiúk jókora hányada apátlanul nő fel, és ha férfiképet keres, akkor kb. a képregények szuperhőseiben látja meg, való életbenit, kézzelfoghatót, valóban követhteőt nem igen látnak. Ezeket a fiúkat úgy nevelik, hogy a lányokkal legyenek tisztelettudók, előzékenyek, kedvesek, segítőkészek. A kisfiúk ezt megtanulják, megőrzik a szívükben.

    Csakhogy ez aligha fér össze azzal, ami az udvarlásnál kell, vagyis egy kis finom magabiztos humoros pimaszság. Mert aki azt tanulta, hogy a lányok ilyen kis finom angyalkák, akikkel mindig kedvesnek és előzékenynek kell lenni, az nem lesz stílusosan rámenős, nem is fog merni kezdeményezni, vagy ha mégis, az valami nagyon esetlen próbálkozás lesz.

    És akkor bejönnek a képbe a seggfejek, az iskola rosszfiúi, akikre nem hatott semmilyen kondicionálás. Őket nem sikerült megtanítani arra, hogy a lányokkal legyenek finomak, kedvesek, előzékenyek. Igen, ők pocsék partnerek lesznek, de belerúghatnak labdába, mert oda mernek majd menni a nekik tetsző nőkhöz, és nem fog remegni a térdük.

    És a jófiúk? Ők meg nézik frusztáltan és nem értik, és várják a magyarázatot. Miért pont ő? Mondhatod, hogy misztikus okok, meg ilyenek, de az ember intelligens lény, nem azért másztunk le a fáról, hogy a varázsban higyjünk, magyarázatot akar a dolgok működésére.

    És akkor megjelenik a PUA-s srác, és elmagyarázza nekik ezt így, ahogy fentebb tettem: a nők az asszertív viselkedést díjazzák, nekik ez éppen olyan, mint a férfiaknak a megfelelő derék-csipő arány. Jéé, varázslat! Van, aki ezt képes úgy beépíteni a szocializációjába, hogy tanul is belőle, de mégse esik abba végletbe, hogy na akkor én is seggfej leszek.

    Szerintem ti két okból haragudtok a fentebbi PUA-s srácra:

    1. Nyilvánvalóan ebben a táborban nagyon sok az elkeseredett, vállalhatatlan dolgokat hangoztató fazon. Ez világos, nyilván egy emberi jogokara épülő társadalomban nem elfogadhatóak az olyan kijelentések, amelyek az emberek felét megfosztja emberi méltóságától.

    2. És ami szerintem fontosabb az az, hogy nektek az, hogy valaki ilyen “nyersen” leírja a hipergámia működését, az körülbelül olyan érzés lehet, mintha valaki a férfiak vonzódása kapcsán elmagyarázza az arc szimmetriájának és a derék-csipő aránynak a fontosságát, és akkor egy férfi ezt úgy látja: ezek szerint én ilyen ösztönlény vagyok? Nem is azért szerettem bele a Katiba, mert a misztika, meg a varázslat meg a lelkek véletlen találkozása így meg úgy? Ez a varázstalanítás elég kiábrándító lehet, és sokan szeretnének ragaszkodni a maguk mítoszaihoz. Ez egyéni szinten érthető, ellenben a tudományos szempontoknak meg kell előznie a tabukat.

    És igen, ha megkapargatjuk a felszínt, lecsupaszítjuk az udvarlási formációkat, akkor a mélyén pontosan azt fogjuk találni, hogy a heteroszexuális nők az asszertív személyiség jegyeihez vonzódnak, amihez jó, ha az társul ha kapcsolaton BELÜL érzékeny is a fickó, de ha mégse még mindig előbb fognak szóbaállni (ha csak rövidtávra is) egy “seggfejjel”, mint egy kedves, segítőkész, de unalmas és nyünyüge alakkal.

    • “Manapság a fiúk jókora hányada apátlanul nő fel” Ez, asszem, tévhiten alapul. Nem férfi kell ahhoz, hogy valaki férfivá váljék, hanem hiteles emberi példa. Nő is lehet.

      Nem elméletben mondom ezt. Milyen érdekes, hogy a fiamnak, aki nem apa nélkül nő fel, és már kamasz, nem az apja a példaképe, aki őt felnőtt személyiséggé szocializálja. És itt bátorságról, kiállásról, kezdeményezőkészségről, igazságszeretetről, környezetvédelemről, bringázásról vagy kemény sportról van szó, nem ám kötés-horgolásról vagy elveszett kutyusok befogadásáról.

  3. Sziasztok!
    Zoli vagyok, 38 éves. Budapesten élek a feleségemmel és 2 éves gyerekünkkel. Progamozó vagyok. Tetszik a cikked és értem is a szempontjaidat, de én másként közelíteném meg. Vegyünk egy átlagos fickót, amely magyar viszonylatok közt legyen mondjuk 178 centi, mondjuk 80 kiló, 34 éves, sötét hajú könyvelő. Nevezzük pl. Józsinak. Volt néhány kapcsolata, de mondjuk fél év után általában mind zátonyra futott, kissé esetlen a nőkkel. Nem ronda, de nem is egy Brad Pitt. Káros szokásai nincsenek. Szeretne sikeresebben boldogulni párkapcsolat terén, egyelőre tetszik neki mondjuk Mari, de az se tudja, hogyan közelítsen felé. Mit tanácsolunk neki.

    Első verzió: pirospirulás magyarázat. Figyelj ide, Józsi, először is menj el fodrászhoz, vágasd ki az orr- és füllszőrödt, menj el az Aréna plázába, vegyél pár jó ruhát. Amikor jársz, húzd ki magad. Hülyén röhögsz, szokj le róla, inkább mosolyogj kicsit huncutul. Adok pár tippet, hogy milyen témákat érdemes randin felvetni, hogyan reagálsz, ha úgy érzed, húzzák az agyad. Hogyan kezeld, ha még így se sikerül. Ha tényleg nagyon beszari vagy, igyál meg randi előtt egy felest, vagy legalább keresd meg az életedben azt a hangulatod, amikor nagyon janinak érzezted magad. A nőknek akkor fogsz leginkább tetszeni, ha … és így tovább.

    Második verzió: feminista magyarázat. Józsi, Józsi… azt képzeled, hogy alanyi jogod van a nőkhöz? Micsoda pofátlan hozzáállás! Azt tanácsolom, hogy ne csinálj semmit, várj türelmesen, engedelmesen, ha szerencséd van, megtörténik, ha nem, akkor így jártál. A szerelem misztika dolga, nincs rá semmilyen recept, kár is gondolkodni ilyen kérdéseken. Az, hogy párra lelsz-e vagy sem, pusztán a szerencse dolga. Hogy mivel növelheted az esélyeidet, mik azok az elemek, amelyek 2015 Magyarországán statisztikailag növelik a párra lelés esélyeit, olyanokat nem szabad mondani, mert az ilyen gondolatok, káros képet festenének a nőkről. Szóval várj csak szépen türelmesen.

    Ha én Józsi lennék, ha beleszakadnék se tudnék megnyugodni a második magyarázatba. Ez ilyen “nesze semmi, fogd meg jól”, “kend a hajadra” magyarázat. Azt sugallja, hogy a saját sorsunk pusztán a véletlen ide-oda dobáló szándékától függ, tehetetlenségre buzdít. Ezt az árút nem lehet eladni egy olyan férfinak, aki nem nyugszik bele a lesöprős magyarázatokba. Ehelyett inkább azt kéne tenni, hogy a pirospirula felfedezéseit megtisztítani a nőgyűlölő extremitásoktól, és az emberi méltóság keretei közé illeszthető részigazságait úgy tálalni, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon.

    A piruspirulások nem gonosz emberek, nem egytől egyig pszichopaták, és egyáltalán nem akarnak rosszat. Egy olyan szubkultúra tagjai, ami maga is éppolyan sokszínű, mint a feminizmus.

    • “Ha én Józsi lennék, ha beleszakadnék se tudnék megnyugodni a második magyarázatba.”
      Hol olvastál ilyet? sem én nem ezt mondom, sem általam ismert feminista fórumok nem állítanak ilyet. Kár így szembeállítani a két “megoldást”, nem zárják ki egymást, nincsenek ellentétben.

      Ennek a blognak az olvasásáshoz kell egy kis türelem, idő, nyitotttság, rutin, értelmező készség. Ne haragudj.
      Az én álláspontom nem feltétlenül és nem mindenben azonos “a” feministák álláspontjával, azt képzeld el, hogy ők is emberek, többféle módon látják a világot, vannak mindenféle elképzeléseik, szemszögeik, vitáik.
      A feminizmus nem hatóság, nem dogma, nem kódex, nem tan, hanem értékbeli közös nevező.
      Lehet, hogy azok, akik nem ekként kezelik, mást mondanak, de nem szoktam velük egyetérteni általában, viszont nem is hagyom, hopgy akkor elvitassa tőlem bárki a saját feminizmusomat.

      Az meg egészen ciki, hogy az ízlésedet öltözködés- és fülszőrügyben megpróbálnád ráerőltetni a Józsira, és ezt érvényesebbnek és használhatóbbnak gondolod, mint azt a felvetést például (amit valóban írok), hogy a szerelem elég nehezen megragadható valami.

      Egyébként a példádban szereplő Józsi a maga féléves kapcsolataival szerintem nem kudarcos (illetve nem tudom, ő mit érez/ne/ kudarcnak), az én írásomban meg Barry van, aki egy valós példa (az idézett blog idézetében); ő, ha nem is szűz, soha nem élt át semmi kölcsönösen és intimen áradó kapcsolatot, és én vele kapcsolatban írom azt, amit írok, és ami tök más, mint ahogy te értelmezted.

      Semmiféle szemrehányás, dorgálás, rápirítás nem volt. Ami az én állításaimban a”feminista” lényeg, hogy a párkapcsolati sikert kár úgy felfogni, mint ha azon múlna, hogy egy bizonyos, nehezen meghatározható, de azért létező elváráslistát (fülszőr hiánya, trendi ruha, lazaság stb.) ha teljesít a férfi, akkor “a” nők majd elégedettek lesznek, és akkor tuti a siker, mert a nők nem kegyosztó finnyás válogatók, és főleg mert a szerelem olyasmi, hogy kivel megtörténik, kivel nem, ahogy a lábtörés vagy a lottóhármas is, például. Lehet, hogy ez nem használható, de így van. Lehet, hogy nincs használható recept. Lehet, hogy tényleg arról van szó, hogy a Józsik egy ilyentől nem tudnak megnyugodni, pedig elég lenne körülnézniük, hány fülborotvvált, rendes arénás ruhájú, laza férfi nem talál mégse (kedvére való) partnert. Lehet, hogy a Józsik illúzióvágya miatt fialnak ilyen jól a PUA, red pill stb. módszerek.

      Illetve a másik gondolat (de úgy utálom magyarázni a posztomat, amit tök nagy melóval és világosan írtam meg), hogy nők is lehetnek kudarcosak, félénkek, ők is kénytelenek néha kompromisszummal beérni.

    • Abba meg bele sem gondoltam, hogy bárki akut problémával, megoldást keresve olvasná a posztot, odáig egyszerűsítve, hogy “mit csináljak, hogy azonnal és istenbizony, de tutira legyen csajom”. Mi itt együtt gondolkodunk, merengünk a világ jelenségein, igencsak absztrakt módon. Én például nem is értem azt az elkeseredést és dühöt, ahogy némelyek azonnal megoldást akarnak a neten keresztül. A PUA és más módszerek is csak jó pénzért ígérnek ilyet.

      Szerintem eléggé nagy tévedés iránymutatást várni egy blogtól, vagy bárkitől, aki nem szakameber, és aki nem vállalta azt, hogy a problémát megismerve, felelősséggel személyre szóló segítséget nyújt.

  4. “…nem igaz, hogy azért vannak egyedül, mert senki nem akad, és az sem, hogy azért maradnak egyedül, mert nem elég vonzók.

    Csak olyan nem akad. Nem történik meg Az. Nem találkoznak.

    Még vonzó emberekkel is megtörténik az ilyesmi.”

    “sosem éli meg a kattanást, azt, hogy milyen, amikor egy igazán kedvére való férfi érzelmileg, intellektuálisan vagy szexuálisan beindítja és szereti.”

    Nem sokat tudok erre mondani. Elnémulok. Ezért keresek szakembert. Tudni akarom, amibe most beleragadtam, micsoda. És mi nem.

  5. Azt hiszem én a válogatósba tartozom. Ide is akartam kerülni és maradni is akarok. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb a légkör, kapok levegőt. Kevesebb férfire kell “úgy”, mármint “nőként” figyelnem. Alig akad pár, szinte, mint a gyémánt. Annyira örülök ennek a blognak, sokat gondolkozom azon, hogy vajon hányan és miként gyógyulhatunk itt. Amióta olvasom minden nap könnyebb egy kicsit, egy csomó minden letisztázódik bennem és megerősítést nyernek egykor megvívott belső harcaim is. Jó érzés, hogy könnyebb a múlt, és világosabb a jelen is.

    Ahogy végignézem az egyedfejlődésem, nagyjából mindenféle kapcsolatban voltam már, és mindig attól függően, hogy én magam milyen állapotban voltam belül. Az határozta meg a kapcsolatom minőségét. (természetesen a másik fél lelkiállapota, hozzáállása is ugyanúgy hatott, és velem együtt változott is) Egy kapcsolaton belül is újraskálázódtak simán a dolgok, ha közben sikerült egy nagyot ugranom belül. Tavaly pl. még anyukának éreztem magam, idénre már túljutottunk ezen.
    Kellettek nem is olyan régen még a rossz fiúk is, csak közben rájöttem, hogy mit kompenzálok magamban velük. Azóta jesszus, már rájuk se bírok nézni, nem is értem már, hogy mi vonzott bennük, mert az égvilágon semmit nem találok mai szemmel. Nem vagyok már az, aki úgy viszonyult.
    Mostanában arra jutottam, hogy ha nem tudok számomra megfelelően és megfelelő időben és alkalomkor kezelni egy férfit és a helyzetet vele, akkor ott én biztosan nem vagyok még teljesen rendben, azaz nem függetlenítettem még kellőképpen önmagam. Nekem ez a cél. Amennyire lehet a komplett rendszertől is (önellátás..). Persze még így is jöhet egy agresszor állat az utcán, viszont ezért járok női önvédelemre is. Amit csak lehet megteszek azért, hogy senki se tudjon kedvére húzkodni. Nagyon melós, úristen de melós. De megéri, fogcsikorgatva is megéri.

  6. Saját és környezetem tapasztalata is, hogy nagyon kevés az igazán értelmes, jó humorú, valamennyire olvasott, tájékozott, nőket emberszámba vevő, humánus értékrenddel rendelkező férfi.
    Sajnos ez egy óriási igazságtalanság, mert férfiként szerintem könnyebben lehet párt találni még idősebb korban is, nem ítélkeznek felettük. Nőket már szinte 30 felett sajnálják, 40-es korosztályt meg van aki lenézi. Biztos selejtes, de a hasonló korú férfi nem.
    És hát egy férfinak a szex elég, meg valamennyire tudjon főzni a nő, ezzel ki van pipálva a megfelelő jelölt, így nagyobb számból választhatnak.
    Egy nőnek ez kevés! És így nehezebb az amúgy is szűkebb választékból megtalálni a megfelelőt.

    • Nagyon leegyszerűsítő, amit írsz, én véletlenül is (nem baráti körben) találkozom rendszeresen igényes, ép lelkű, érző férfiakkal. Engem elkerül a kétbites típus, pedig sok helyen megfordulok, és nem is járok alternatív színházba meg filmklubba újabban.

      Én attól vagyok ki, amikor nők izgatottan “pasikról” beszélnek, úgy általában, pasikról mint önálló témáról, nem egyedi emberről, történetről. Ahogy mindig kell valami tetszés, izgalom, téma, mint valami szappanopera, komolyan.

      • Nem lenézésből írtam, sajnos tényleg ez a tapasztalat és barátnők is panaszkodnak, hogy jár sok helyre és akikkel találkozik, azok nem.
        Többdiplomás nők. Nem tudom, hol forogsz, akkor közkincsé tehetnéd. 🙂
        Környezetemből talán 1-2 kedves ép lelkű férfit ismerek.

        A pasik téma engem is zavar. Képtelen vagyok így tekinteni rájuk, én is az embert nézem.
        Hasonlóan idegesítő a pasizás műfaj és a van már valakid kérdések munkatársnők között. Mintha egy pár cipőt vásárolnának.

  7. “Nektek meg miért nem kellenek azok a nők, akik nem kellenek?”
    Ez a kérdésem nekem is mindig, hogy miért nem kezdenek kapcsolatot azokkal a nőkkel, akik meg vannak őrülve azért, hogy kapcsolatuk legyen.
    Annyi ilyen nő van, és nem.
    És nem tudom, hogy miért.
    Én azt se hiszem el egyébként, hogy “Nincs nő, nem állnak velem szóba a nők”, ez egyszerűen nem igaz.
    Lenne nő, csak nem mennek bele a kapcsolatba.
    Az Úristen tudja, miért, félnek, vagy könnyebb panaszkodni, mint kapcsolatban élni.
    Ez a “nőknek BMW kell” csak handabanda, valami más van emögött.
    Régebben, mikor még Teréz anya voltam, és mindenki nekem sírta el a bánatát, ezer meg egy férfipanaszt meghallgattam.
    Igazából zavarosak voltak, de az az egy lejött, hogy az kellene, akiknek ők nem kellenének, úgyhogy MNK.
    Nem igazán hiszem el ezt a sírást, hogy incel, meg nincs nő.
    Valami más ez, de nem vagyok pszichológus, úgyhogy nem tudom pontosan.

    • Barry nem arról beszél, hogy nincs nő, hanem hogy a romantikus szerelem élményét nem élte át. Ez nagy különbség. Sokan ilyen-olyan rövidebb kapcsolatokban elvannak egész életükben, csak az a valami az a nagy dolog, amiről a versek szólnak, amikor tudod: ez az, az nem jön el soha. Van, akinek nincs rá igénye, szeme, fél tőle, túl érzékeny, túl igényes, kákán is csomót keres, és van, akivel egyszerűen nem történik meg.

      • Aha!
        De ilyen nőben is van, nem?
        Illetve persze, hogy van, hány nőnek nem volt nagy szerelme soha, sőt szerelme se, mert nem úgy jött ki?
        Egyébként meg, persze, nem kell olyan nővel szóba állni, aki nem tetszik.
        De tényleg van az a férfi, aki ezzel jön, hogy “engem elkerülnek a nők, senkinek nem tetszem”, ami nem igaz.
        Ez a típusú férfi tényleg morog mindenen, mint a bolhás kutya, valamiért minden nőben megtalálja a hibát.
        Szóval nem az, hogy ő nem kell a nőknek, hanem igazából neki nem kellenek a nők.
        Valószínűleg az se kellene, akiről most azt hiszi, hogy kellene.
        Ez egy egészen furcsa valami, én nem is értettem, zavaros.
        Szóval erre egész estéim mentek el, ilyen szívkiöntésekre, és úgy, hogy sehova nem jutottunk.
        Csak én fáradtam ki piszkosul.
        Egy ismerős srác vagy két évig keringett egy olyan lány körül, akinek barátja volt, szó nem volt róla, hogy szétmennének, csak ő hitette el magával, aztán “Minden nő egy dög.”
        Nem értem én ezt, komolyan.
        Van ez a típus, akinek semmi nem jó, még a jó se elég jó.
        De nincs tippem, hogy miért.
        Nekem ehhez nincs érzékem, hogy megfejtsem, lehet, hogy azért, mert engem ez nem érintett soha, úgy értem, nekem ez annyira nem fontos, ki tart szépnek, ki nem, kivel flörtöljek, kivel ne, őszintén szólva, bánja a fene.
        Örökletes vagy nevelés, öcsém is ilyen.
        Apámnak szinte minden nő tetszik.
        Anyámnak meg szinte egy férfi se.
        Nagyon rossz kapcsolati tanácsadó lennék, azt hiszem.

    • Amúgy én nem csodálkozom, ha egy férfinak sem kell mindegyik, bármelyik nő. Miért kellene? Meg aztán “nem áll fel”, akkor ugye nincs mit tenni… emögé mondjuk befér sok szemétség is. De mindenkinek joga van ahhoz, hogy azok között keresgéljen, aki tetszik neki. Szerencsés esetben meg is találja. Aztán emiatt hoppon marad, mert fölélőtt. És hát sokaknak irreális elképzeléseik vannak a női testről, a női viselkedésről, szexuális hajlandóságról, mert mítoszokra és a pornóra alapoz.

      Akiknek nincs társuk, és igenis jó lenne nekik egy olyan nő, aki kapcsolatot akarok fel szoktak menni valamilen igényesebb társkeresőre, és egymásra szoktak találni.

      • Miért is kellene bármelyik. Furi ez a felfogás. Ha mindenki mindenkinek bejönne, akkor egymásra ugrálnánk?
        Egyéniek vagyunk.
        Az igényes társkeresőn több barátnőm is fent volt. Sajnos az sem olyan egyszerű. Kitartást igényel és leküzdeni a sok csalódást.

    • Gondolkodtam ezen. Az is van, hogy amióta net van, és lehet névtelenül mesélni, az emberek egymásra találnak, szerveződősebbek, ügyek képződnek a problémákból, főleg a ráérősebb, jólétibb, izoláltabb országokban, ahol gyakran egyszemélyes háztartásokban élnek a 25-55 évesek.

      És ott a pornó, amely teljesen téves elvárásokat gerjeszt. Meg a videojáték, virtuális élet, de egyébként az alkohol is – mindenféle olyan tevékenység, amelyek elvonják a fiatalokat attól, hogy begyakorolják a szociális helyzeteket, értelmesen éljenek.

  8. Mindannyian a szűkebb és bővebb környezetünk végterméke vagyunk.

    ” Saját és környezetem tapasztalata is, hogy nagyon kevés az igazán értelmes, jó humorú, valamennyire olvasott, tájékozott, nőket emberszámba vevő, humánus értékrenddel rendelkező férfi.”

    Ezek az embereket is férfi nemzette, nő szülte. Szülők, tanárok, kortársaik nevelték Őket…minden személy mögött ott vannak az egykori nők és a férfiak is, akik egykor egymasra találtak. Azok az emberek is vágyták, hogy hátha sikerül a gyereknek…hát általában nem sikerül.

    nő – férfit, férfi – nőt, ember – embert keres. Nagy különbség.

    Szociálisan felprogramozott lények vagyunk mindannyian, nagyon súlyos fordulat kell ahhoz, hogy a program részben újraíródjon…aztán az ilyenek kivétel nélkül egy másik országba kerülnek, ahol a távolság meghatározó.

    Akkora a távolság, hogy nem lehetséges a találkozás…és ha az egyik mégis érzékelné a másikat, akkor is lehet, hogy nem akar kattanni, mert a régi program újra aktiválódna. Vagy már nem tud kattani, elfelejtette azt az érzést. Aztán így kihúzott tartással, mennek tovább ebben az elfagyott világban. Mindig napkeletnek, emelt fővel.

    • a kockázatok fel nem vállalása, a félelem az elköteleződéstől, a tökéletes hajkurászása, a mindig az kell, ami nincs, a megalkuvás, hogy elég nekem pl. a szex meg a főztje is, következőleg az igénytelenség, a lustaság – olyan melós!, sztereotípiák, előre kivetített jövőkép – őt is megunom majd- meg is fogod, mert ez a hozzáállásod és ő is téged és mindig piszok hamar, az ez is úgyis olyan mint a többi- te sem változol, miért futnál most más köröket?
      Nagyon sok nővel dolgozom együtt, sokan szenvednek közöttük és mára már eléggé egyszerűen látom a dolgot: a férfiak többsége kényelmes és lusta, ha elkötelezett és melós kapcsolatról, nőröl van szó. A többségnek ez nem kell, más az igényük. Bőven a nők igényei alatt vannak. Elvannak a langyos vízben is, a pénzszerzés nekik elég cél, azzal tudják az élményeiket bővíteni gond nélkül az életben. A nő=túl sok gond nekik, sok meló, kevésbé intenzív és gyakori “eredmények”. Mi rontjuk el, vagy ez a természetük? Is-is. Arra biztosan ráneveljük őket nagy átlagban, hogy mi nők, visszük majd a terheket helyetted kisfiam, értem nem kell megmelóznod sosem, tedd csak ami jólesik, anya majd megoldja, nem-nem neked arra nem kell figyelni, hisz én vagyok a nő, majd én figyelek mindenre kisfiam.

  9. Ide amúgy is
    — a saját gondolataidat írjad, a saját szavaiddal
    — jószándékúan
    — magyarul
    — valós e-mail címet megadva
    — a többi kommentelőt embernek nézve, hozzájuk kapcsolódva
    — a bejegyzést elolvasva, annak gondolatmenetéhez szólva, nem csak ürügyként használva
    — a bloggerre semmit rá nem erőszakolva, őt nem lenyomni, meggyőzni akarva (nem, nem fog hirtelen másképp gondolkodni az összeollózott kilométeres ökörségeidtől)
    Ha mindez nem megy, kerüld el a blogot, és keress egy jó terapeutát!

  10. Visszajelzés: most akkor elmesélem, nekünk milyen volt | csak az olvassa — én szóltam

  11. Fú, látom, súlyos a nőhiány. Te írtad, hogy szép a cicim, meg hogy a kereszténység milyen fontos???
    Belenéztem a posztba. Továbbra sem érett és értelmes dolog szemrehányást tenni annak, aki visszautasít. Hogy miért nem, és ő aztán kivel kavar.
    Vagy a feministákat hibáztatni, csak mert bénák a stratégiái, de közben álomnőt akar.
    Szánalmas a picsogás, azok vergődése, akik nem elég vonzók. Ugyanúgy, mint az élet többi területén: így jártál. Nem jár a nő, nem jár a szerelem. El kéne tudni méltón viselni.
    Többet erről a következő posztban.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s