használd jóra

Kedves olvasóm, tisztelt erre járó, édes évtizedes barátném, nagyra becsült egykori tanárom, drága akárki,

arra kérlek, használd jóra. Lett neked, megadatott, benned van, hát bírd el. Fejed emeld, és használd arra, hogy méltón élj.

Mit is? A tudásodat, az éles eszedet, a kritikai érzékedet, az élettapasztalatodat, a tehetségedet, az igazságérzetedet, a tisztánlátásodat, a felismeréseidet, a feminizmust, az internetet, a megváltozott életedet, az ismeretségedet, a másságodat, a szerelmet, az identitást, és a titkot is, amit rád bíztak.

Ne használd áskálódásra, gonoszkodásra, felülkerekedésre, önigazolásra, mások megítélésére, állandó feszültségkeltésre.

Megvan a véleményünk, hát persze, az egész társadalomról, a képmutatásról, az elrontott életekről. Látjuk a jót, a rosszat, nagyon is el tudjuk választani egyiket a másiktól, úgyszólván a szagát is érezzük a hamisságnak, ahogy beagle a szarvasgombáét. Lettek szavaink, szerte a neten találó megfogalmazások és szószerkezetek keringenek, sűrűn bólogat mindenki. Nos, ez a remek világosság nem való frusztrációk kiélésére.

Az remek, ha a saját pártodon állsz, de ha ezt azért csinálod, mert ebbe az irányba kenni a valóságot könnyebb, abból sose lesz szabadság. Hidd el nekem, aki igazán tudja, érzi, éli, az nem feszül folyton, az már elég magának. A saját dolgainak jár utána, tudja, miben felelős, és nem fél attól sem. A maga kedvéért mélyed el, keresi az örömöt, az egyensúlyt, a maga céljait körvonalazza, nem ugyanazt hajtogatja ezredszer is, kiüresedve és egyre butábban. Nem másnak ad örökké feladatot. És nem mondjuk mások után nyomoz, másokat méreget, mustr- és taksál, magát viszonyítva.

És amíg nem tart itt, hogy ő maga lett elég erős, annyira, hogy legyen ereje haragudni, változni, megbékélni, dönteni, új életet kezdeni, vagy a régit méltóbban élni, addig meg ez a dolga: önmaga. Nem ám a nagy önáltató elégedettségben, félkészen, fullánkos szavakkal másokat basztatni, hogy ki mit írt meg mit csinál.

De komolyan, kétnaponta van valami kötelező felháborodás, csak nézem: hogy nem unják? Feminista férfigyűlölőz le másik feministát? Gumicsontokat rágunk? Addig érvelünk, amíg ki nem derül, hogy az elhízottság a mi esetünkben rendben van? Összeveszni a Budapest Bár zenéjén? A vegánsággal-húsevéssel faszolni, békés, világjobbító eszmék jegyében egymás torkának esni? A saját kételyeink, önmegvalósítási deficitünk miatt mások teljesítményén rugózni? És soha nem merni megmutatni a kételyeinket, ellentmondásainkat, hibáinkat – maszkírozni folyton, ideált faragni magunkból?

Én tudom, hogy nagyon fáj, és azt is, hogy nincs mindig kiút. Azt is tudom, hogy a meztelen lélek megmutatása támadhatóvá tesz, mindenki szépít egy kicsit, mert jó mások előtt, a felszínes seregszemlén nagyszerűnek és kompaktnak tűnni. De hogy mindig van valami protestvélemény az figyelem helyett, és mindig valaki más a hibás, mi meg persze mindig jól gondoljuk, mindent megtettünk, hótiszták vagyunk, és csak áldozatok…?!

Hogy folyton mások ellen létezzünk, hogy ennek állandó feszültségében éljünk, hogy egyértelműségünk kiabáló, nyugtalan radikalizmus legyen, hogy a másokon számon kért morál rajtunk kicsorbuljon, az csak még keservesebbé tesz mindent. És kicsinyessé.

A kiabálás az eleje, amikor kiszakad a feszültség, a csodálkozás időszaka. Nem jó beleragadni. Nem jó építő, nemes, erős minőségeket lefele használni.

A végén ott állsz majd, elfogynak a kifogások, a felmentések, ott állsz a peremén, fúj majd a szél, és annyi leszel, amennyit beletettél.

Ehelyett kiabálsz folyton.

Jaj, dehogy van minden rendben. Persze, hogy a düh fontos, bőven van mi ellen szót emelni, meg vitázni is érdekes. Csak épp akikért mi dühösek vagyunk, akiknek a szemüket nyitogatni gondoljuk, azoknak ez az egész károgásnak és kudarcnak tűnik.

Meg ahogy odagyűlnek, lelkesednek, amennyi mindenről elhiszik, hogy ez az erő, ennek a tövében érdemes letáborozni — hogy nem finnyásabbak? Mit kell folyton ugyanazt reklamálni, és mindig másokon, mindig olyan élesen, mindig maximalizálva a szar érzéseket, így élni, így beszélgetni, kommentelni. A feminizmus, a kormánykritika, a szabadságjogok szeretete nem arra való, hogy folyton másokra pirítsunk velük unalmunkban.

Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, válaszol erre a tőlem vett szavakkal.

No de ezt csak újságírók mondhatják ám. Olyan kifejezőeszközökkel, olyan horizonttal, olyan céllal. Hogy én izzadt vagyok, és akkor addig írok, amíg mindenhol zuhanyzók lesznek, és nekem igazam lesz, meg még szappanom is, az nem megy.

Ez a harmadik blogév vége. Elmúlt belőlem sok minden, de még mindig írok. Néha már nem szólok, nem akciózok, nem toborzok, csak rezignáltan veszem tudomásul, hogy ilyen a világ. És itt és ebben leszek valahogy mégis jól, és figyelek és keresek és örülök elsősorban, izgága felháborodhatnék nélkül, és ha ennek az örömnek tud lenni hatóköre, akkor emelek általa másokat is, másodsorban (ami nem volt eredetileg cél, viszont lett fontos és következetes hatás). Amire rájöttem, azt arra használom, hogy jól legyek, és ezzel tettem a legtöbbet a világnak is. Miattam nem kell aggódniuk. Én elbírom, sőt, teremtek is. Néha visszakúszik, hogy jajgatnék, néha kudarcom van, könnyem csordul, nem megy valami, és vágyni kezdek arra, hogy sajnáljanak. Néha játszanám a gyengét, de aztán rájövök: régebben nem játszottam, hanem az voltam, most meg már erős vagyok, nincs más választásom, mint viselni ennek következményeit. Egyedül vagyok, nem jön értem a papám sosem.

Nem fogok siránkozni. Nem vezetem le feszkót, hogy aztán éljem tovább az ugyanazt, hanem megnézem, mitől van a feszkó, és ott változtatok. Vagy viselem, hogy akkor ez van, és örülök annak, ami még így is jutott.

A világosság és az öröm. Amint valaki és valami már nem az, én túl is vagyok rajta. Belelétezem a tavaszi villogásba. Tudom, mit akarok, azt nézem, afelé megyek. Nem másnak szól, nem üzenek vele.

Van, amit nem áll módomban nem észrevenni, nem tetszik, de nem akarok bántani, kinyilatkoztatni. Nem vagyok már olyan “őszinte”, mert gyengeség másokhoz képest, beléjük okoskodva élni meg az erőt. Még egy okoskodó, hát hiányzik annak az embernek? Én mást mondanék neki, mint szokás, de akkor is. Az ő élete. Hallgatásom reveláció lehet.

25 thoughts on “használd jóra

  1. Ha olyan nagyon megmondhatnékom van, valami frusztrációm miatt. Hülye politikusok, hülye nők, hülye munkatársak, hülye én okán. Vagy éppen most nagyon világgá kürtölném mélyen érző és megbántott szívemet, akkor nyitok egy titkos blogot amiben jól odamondok, aztán törlöm az egészet a fenébe, mert rájövök, hogy minden ami miatt az ember odamondana az saját maga miatt van.
    A nőket persze nem akartam külön kipécézni, de hát egy férfilélek szenvedésének oka maga a nő. Ezer okát adta odaadásának ugyanis, de mi most éppen azt szeretnénk, hogy ugorjon ránk.

  2. Békeharc.
    Nagyon belülről ismerem ezt, a “nemes és előremutató cél érdekében összefogunk, aztán ha valaki nem úgy hordja a lenvászon kötényruhát, vagy másképp főzi a bulgurt biocukkinivel, annak a kurva anyját”.
    Volt egy kollégám, aki nagyon asztrológus volt, és mindenkinek elküldött egy kis táblázatot, hogy a hét melyik napján milyen színt, féldrágakövet, teát kell viselni/inni, és halálosan megsértődött, mikor pénteken nem rózsaszínben mentem. (Sosem volt, nincs és nem is lesz semmi rózsaszín holmim.)
    Nekem is volt olyan korszakom, mikor azt hittem, mindenkinek muszáj lenne úgy élnie, mint nekem, de hálistennek viszonylag hamar elmúlt.

    • De van aki figyel!
      Van tanitvanyom aki emlekszik ramit mondtam,mondtunk,neki amikor 4.vegen elbucstunk tole.10 eves volt.
      Volt ido amikor mindenkinek le is irtam,es volt akinek ez a cetli mregvolt ket evtized mulva,vagy emlekezett ra.
      Ezek olyan megnyugtatoak,hogy nem csak ugy elfolyt az elet mellettem…
      Jo ez erzelgos,es ma nem illik dicsekedni,de már nem erdekel,mert szerintem fontosak az utravalok.
      Valahogy tul kell jutni azon,hogy az ciki ha valakinek valami jo,pedig a sok rinyalas sehova se visz,de az orom elorevihet,sot elorevisz!
      Tehat van amit megjegyeznek.

  3. “A világosság és az öröm. Amint valaki és valami már nem az, én túl is vagyok rajta.Tudom, mit akarok, azt nézem, afelé megyek.”

    Ezt érzem. Nagyon jó erre rátalálni.

  4. Épp mielőtt a mai bejegyzést elolvastam, írtam meg egy levelet. Így visszatekintve az is benne van, hogy én jó akarok lenni, meg annak is akarok tűnni a címzett szemében is, de nem mások rovására, ugyanakkor az is, hogy tudom, mi az én dolgom egy konfliktusban, és azzal kívánok foglalkozni, nem olyasmivel, ami nem az én ügyem.
    Összességében alkalmat adott a poszt nekem egy jó kis önvállveregetésre, mert ugyebár megérdemlem, és abból másnak biztos nem származik kára, ha haszna se.

  5. “Egyedül vagyok, nem jön értem a papám sosem.” 🙂
    Ez nagyon szép mondat.
    Nem jön.
    De senkiért.
    Egyedül kell megcsinálnunk mindent, magunkat is.
    És, azt hiszem, ez így is van rendjén.

  6. “Hogy én izzadt vagyok, és akkor addig írok, amíg mindenhol zuhanyzók lesznek, és nekem igazam lesz, meg még szappanom is, az nem megy.” – zseniális!! 🙂

    (bár mondjuk mégis lehet olyan, hogy csak így működik, mondjuk valamilyen betegség, fogyatékosság révén, tehát lehetnek olyan célok, amikor írni kell, írni, írni és írni..)

  7. Visszajelzés: a felelősségvállalás köre | csak az olvassa — én szóltam

  8. Visszajelzés: felhívás egynémely olvasóhoz | csak az olvassa — én szóltam

  9. Visszajelzés: mit csinálj a blogon? | csak az olvassa — én szóltam

  10. “A világosság és az öröm. Amint valaki és valami már nem az, én túl is vagyok rajta. Belelétezem a tavaszi villogásba. Tudom, mit akarok, azt nézem, afelé megyek.” annyira bennem van ez a mondat, gondolat….kb.: 1 éve olvastam itt először tőled. Akkor nagyon akartam, csak így akartam viszonyulni, de most visszatekintve nem sikerült. Hiába látom a világosságot, hiába vágyom már csak arrafele, mégis vagyok még mindig olyan hülye vagy gyenge vagy önsorsrontó, hogy nem arra megyek. Mintha dafke sem, csakazért sem. Nagyon jókor jött ez a poszt, igyekszem újra, hátha most már jobban meggyötörve, ennek köszönhetően szerencsére megerősödve sikerülni fog a világosságba belelétezni.

    • Vigasztalnálak: most újraolvastam, és ez egy maché, hatásvadász mondat. A tartalma megvan még, de az pontosabb úgy: lusta vagyok a macerákhoz, nyűglődéshez, az van bennem, hogy én annyi mindent vettem már magamra önként, és annyi mindennel terheltek azok, akik erőt gyanítottak bennem, hogy hagyjanak már békén a nyűgjeikkel, játszmáikkal, csak a jót kérem.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s