aritának
Ha egy vonalat kell húzni az életemben, akkor az huszonhárom éves koromban volt.
Addig voltam diák.
Aztán is voltam diák, de akkor már csak nehézkesen.
Akkor, 1999-ben lettem egyszerre élettárs és tanár, később meg szülő, és végül, most blogger.
És menni kellett, és kitalálni és megszervezni és összerakni és tudni és lelkesíteni és megalkotni.
Felvetni a témákat, elindítani a gondolatokat, Bővebben…
Jaj, le kéne tudni tenni. Elengedni, megválni tőle, kidobni, átfesteni. Magam mögött hagyni. Elköszönni. Törölni. Továbblépni, kiüríteni, újat kezdeni.
Szoros ujjal fogom én az életem darabjait.
Olyan nehéz ez nekem. Bővebben…
melléknevek sorozat 1.
Élvezem az okos emberek társaságát.
Nem az okoskodókét, nem a magukat okosnak hívőkét, nem a címmel-ranggal rendelkezőkét. Hanem az okosakét. A finomakét és erősekét. Akik értik és jól tudják a szavakat.
Másunk sincs. Bővebben…
de tényleg, tedd le a kezedből most a kávéspoharat,
jó, én is leteszem, de az enyém csésze, Francesco Clemente,
figyelj, ezen rágódtam, amikor kivittem a kutyát, rohantam be, hogy megkérdezzelek: Bővebben…
Vannak ezek a fejtegetős írásaim, érvelek, meg akarom fogni a jelenséget. Na, most nincsen jelenség, nem is utalok senkire, csak mesélek.
Hogy nekem milyen elegem volt már. Túlpörgött több minden, és mindig ugyanaz, jó lenne már valami más, de jó lenne.
Tudtam én, hogy ami kirángat abból, ami mindig egyforma, és sok már nekem, tudtam én, hogy az kívülről jön majd. Nem fogok én semmire rájönni snickers+illy menümmel a galérián dekadens cukorrózsaszín fehérneműben laptopozva kettőkor.
És nem is.
Mert mi történt?
Borzasztó válságban voltam, hónapok óta. Ebben a konyhában annyian jártak, segítettek nekem, kávéztunk vagy csevegtünk, és meséltem hónapokig, milyen lesz majd, ha, mi hol lesz, de még nem lesz, mert.
Én nem tudtam, hogy ez ennyire rontja az életminőségemet. Mert én rá se rántok, élni kell, nem siránkozni. Még a helyzet romantikáját is hajlandó voltam látni.
És lőn. Nekiestek a konyhának múlt szerdán. Amikor én már nem is hittem benne. Bővebben…
Ez korrekt kérdés, nem?
Nem önti rád, megkérdezi.
És azt mondjuk: hát persze, mondd! Kíváncsiak is vagyunk. És gyanútlanok, főleg.
De hiszen nem tudjuk, mire mondunk igent. Biankó csekket adunk.
Ő meg, ha nem lenne valami nagyon meredek, amit mondani akar, akkor nem kérdezne ilyet, csak mondaná. Ahogy mindig. Bővebben…
Szilfa vendégposztja. Töprengek rajta.
Az elejétől fogva tudtuk mindketten, hogy ez házasság lesz, de legalábbis hosszú és erős kapcsolat. Piedesztál és rózsaszín szemüveg nem kellett, az én szememben a férjem – tehetségeit tekintve némiképp jogosan, gondolom most is — egyenesen a félistenek hajnalfényű szférájában lebegett. Nekem nem voltak kialakult, egyéni terveim: neki annál több. Talpraesett ügyességgel, lendületes akarattal ugyanígy álltunk. Viszont alkalmazkodásban vitathatatlanul én voltam nyerő.
Három év jövés-menés után költöztem hozzá, külföldre: azóta a mérleg tíz év, néhány gyerek, és lassú kijózanodás. Gyötrelmesen hosszú idő és számlálhatatlan érzelmi sokk kellett ahhoz, hogy az utolsó idillmorzsák és élethazugságok helyet végleg átvegye a tisztán látó, keserű csömör. Bővebben…
Akkor megyek tovább, mert dolgozik bennem a hétfői és a keddi bejegyzés, és a kérdések legszéléhez jutottam, mindjárt leesek. Közben elfeledett ízű affér megy a fészbukon — én olyan nyugis vagyok mostanában, mikor támadták és figyelték ennyire sandán a blogot, már úgy értem, megszokott ámokfutóinkon kívül? Elszoktam én ettől, és komoly eredménynek élem meg, hogy nem érkeznek már ilyen reakciók.
Aki igy erzi magat es ilyen gondolatokkal kuzd nap mint nap annak pszichoterapian a helye.ez nem normalis es erre nagyon jo megoldas lehet egy intenziv terapia. Es nagyon rossz megoldas az ilyen szerzo altal habzo dagalyos onsorsrontas.en minden bejegyzese utan odatennem zarojelben hogy ilyen es hasonlo gondolatok eseteben fordulj szakemberhez.enelkul inkabb art mint hasznal.
Nem vagytok normálisak, mert nem illetek a Rendbe, és az nem lehet, hogy ti működtök logikusan, az nem lehet, hogy a viszonyainkkal van súlyos gond! Bővebben…
Jaj, ma rohangálós nap lesz, de még nyugalom van, és ennek nekifutok még egyszer, mert nagyszerű egy bejegyzés volt, és el is menti a böngésző, ki van ez találva, kérem, 2014-et írunk, de ezt most valahogy nem, ellenben újraindította magát a rohadék, vírusirtóm friss, remek soraim elvesztek.
Szóval van az az ember, aki úgy beszél örökké, mintha önismereti csoportból, pszichoszemináriumról, erőszakmenteskommunikáció-tanfolyamról jött volna, és nem vette észre, mármint hogy eljött. Ez nagyfokú tudatosságban és sajátos terminológiában nyilvánul meg. Az ilyen emberek Tisztelik Mások Határait, nagyon helyesen, nem számítanak automatikusan arra, hogy én is pont úgy, megkérdezik, hogy nekem milyen volna, ha…, kifejezik, hogy nekik milyen, mérlegelnek, nemet mondanak, komolyak a mondataik, sokat bíznak a szavakra, szóval ez nyelvi jelenség is, amit én, ugye, önkéntelenül és folyton és élesen figyelek. Bővebben…
Minden intézménnyé merevedik. Szárnyaló szerelem: nemsoká polgárjogi szerződés, közös lakcím, átvesszük egymás tértivevényét, ki kell vinni a kukát, jogosultság, szemrehányás, és — igen — a házasfelek a törvény szerint is hűséggel tartoznak egymásnak. Gyerekek, felügyeleti jog és a tartás, gondozás kötelessége. Szülők. Kollégák. Barátok. Láthatatlan szálak, gabalyodás, függés, morál. (Észrevettétek, hogy az érzelmes számok többsége kisajátításról és egymás gyötréséről szól?) A családi fotón szép. Belebukunk folyton. Bővebben…
Hiába fürdeted önmagadban
Attila
Van a rengeteg között egy tipikus visszajelzés: aki haragszik rám, de szenvedélyesen érdekli a blog. És megírja. Megfedd. Elemez. Jót kíván. Bővebben…
Én például … vagyok. Évekig nagyon szégyelltem. Azt hittem, csak én vagyok …, mindenki más normálisan …. Magam előtt is titkoltam.
Ma már tudom, sok … van, és hogy nem tékozolhatom az energiáimat a szégyenre, bűntudatra, a …ség rejtegetésére.
A bátortalan kívánkozás a munkatárs iránt. A felismerés: igen, ez az. Az óvatos jel.
A tehetetlen szerelem. A kétségbeesett, fogcsikorgó szerelem. A férfi, aki beéri a barátsággal, mert az is jobb, mint hogy ne lássa soha a nőt.
Dalszövegek, amelyek a férfi vágyáról szólnak, a viszonzatlan szerelemről. És a mondatok alanya a nő. Darabokra törted a szívem, megtiportál, játszol velem, kegyetlen vagy. Erről szól a fél világirodalom. Bővebben…
Mint tudjuk, a női nem, az talán, a talán pedig igen.
A rajongó kedves velünk. Csak villan a szeme, mosolyog.
De csinos vagy ma!
Aztán szépeket ír nekünk. Megtudjuk tőle, hogy szépek vagyunk, kívánatosak, talán még okosak is.
Egészen elvarázsoltál. Még sosem találkoztam olyan nővel, mint te.
Ez nem rossz érzés, általában alig kapunk ilyesmit a szüleinktől, az iskolától, a barátainktól és önmagunktól. Bővebben…
TIZENkét éve még így
2012. szeptember, nosztalgia
Ó, azok a fényes nyári napok! Hát tizene nyolcig is aludtunk, ha nem fél kilencig, és arra ébredtem, hogy Bővebben…
