kis pocakkal is, ne parázz

Annyira vicces ez az új rágógumi, a dad bod vita (kb.: apukatest). Egy 19 éves lány, Mackenzie Pearson leírta az interneten, de egy ilyen creative writing-típusú, iskolás, 500 szavas dolgozatban ám, hogy neki és több barátnőjének is a valóságos, edzőterembe néha lenéző, ám hétvégén besöröző, hétköznapi férfiak sokkal jobban bejönnek, mint a plakátfiúk. A dad bod kifejezés nem az ő leleménye, de általa lett híres.

https://theodysseyonline.com/clemson/dad-bod/97484

Érvei: Az ilyen férfiak teste nem nyomasztó(an tökéletes) számunkra.

Mellettük mi nők vagyunk a szépek.

Jobb megölelni egy ilyet, mint a sziklaszerű testet.

Mert velük jókat lehet kajálni, olcsó gyorséttermi kajákat is.

És: ők azok, amik, így kaptuk őket, nincsenek illúzióink, vagyis nem lesz döbbenet, ha a kidolgozott test később elhízik.

Ez a felvetés ugyebár, legyünk érzékenyek, reakció. Hogy is következett egyik trend a másikból? Több évtized alatt zajlottak ezek a folyamatok. Amerika: tömeges elhízás és gyorséttermi étkezési kultúra –> fitneszreakció, normává vált testedzés (férfiak számára is), rengeteg keep fit! kampány, internetes tartalom –> ennek bírálata, túlzónak bélyegzése, a “valódi” testek felértékelődése, plus size modellek, fat pride; alternatív kutatási eredmények arról, hogy a teltebb testűek igazából egészségesebbek is.

Mindez nem ültethető át hazai viszonyokra egy az egyben, mert ezek a jelenségek nem így és nem ilyen mértékben vannak jelen nálunk (például nincs annyi elhízott, nem lett norma és főleg nem nyomasztó norma a rendszeres sport), és a véleménynyilvánításnak és az internetes tartalmaknak is más a működésmódjuk idehaza. Feltűnő az is, mennyire szereti az új témákat és az informális szóalkotásokat az angol nyelvű internet.

A dad bod nagyon elterjedt világszerte, hashtag lett belőle, meg identitás, valóságos mozgalom, és nagyon szerették az eredeti cikkért a lányt. (Azt megjegyzem, hogy ha valamit eleve úgy dobnak be, hogy “lángol az internet” meg “az egész világ erről beszél”, az önmagában is generálja a figyelmet és a téma fontosságát. Azért ekkora ügy nincs, ez lufi, illetve ki ezt, ki azt tartja szexinek továbbra is.)

Érdekes és jellemző fordulat, hogy azonnal büszke, pocakos férfiak képei jelentek meg a dadbod hashtag mellett, pedig eredetileg, az ötszáz szavas írásban erről nem volt szó: a dad bod feleúton van a pocakos meg a kisportolt között.

Azonnal lecsaptak persze a csajozóművészek, a PUA-körök is a zsákmányra. Lám, lám, lehetnek önmaguk, nem kell görcsölni, metroszexuális, salátaevő, hiú majomnak lenni, meg az edzőteremben izzadni. A külső, vagyis a másik nem kinézete, az csak a férfiak szemében ennyire fontos.

http://www.vitalzone.hu/dadbod.html

http://www.puafestival.com/forum/egeszseg-taplalkozas-sport-konditerem/az-atlagos-ferfitest-a-dogos/

nézz utána, ez már egy mozgalom lett a neten. “Aputest”. És sok bombanő van benne. Ettől független persze itt is érvényesül: más ligákban játszanak a bombatestűek és az átlagosak. De azt figyelembe kell venni, hogy a nőknek kevésbé számít (de számít) a kinézet, mint a férfiaknak. Így mi szerencsésebbek vagyunk.

Jól van, legyetek szerencsések, én aztán nem nézegetem a ti testeteket. Csak az a gond, hogy a sok trükk meg tanfolyamon drága pénzért szerzett magabiztosság ellenére ugyanott tartotok: hogy csak annak a lánynak nem fogtok kelleni, aki nektek kéne (mert amióta PUA-t nyomtok, azóta az igényetek is megemelkedett, hiszen ezt ígérték nektek: mostantól, e módszerekkel majd válogathattok a 8 meg 9 pontos nők közül).

Valent Gábor, a legcsajozóbb legdadebb legbod különösen vicces ám.

Esküszöm, ha nekem amúgy megakadna a szemem-lényem rajta, nem baszakodnék a kinézetével, de így, oktatónak, gurunak, meg csúcs-csajokra igényt formáló fickónak, ahogy így nyomakszik a tömegben, iszonyú vicces Valent Gábor.

Az egész pontozást-testméregetést egyébként siralmasan szánalmasnak, dehumanizálónak tartom, és soha nem jutna eszembe embertársamra így nézni, se nőre, se férfira. Ha valakin nekem megakad a szemem, lényem, az lehet a közízlés vagy mások szerint 2 pontos is, hol érdekel ez engem? Nem mutogatni akarom.

A szép test leginkább képen élmény, meg strandon, vagy egyéjszakásnak, már aki bírja, igényli, kedveli ezt a műfajt. Én nem pontozok és nem definiálom magamat sem, nem keresem a sikeres pasizás titkát. Nem finnyogok a férfiak viselkedésén és párválasztási szempontjain sem, nem írok dühös posztokat, hogy miért nem tetszem nekik, vagy hol van már az igazán korrekt partner, valamint hogy a gömbölyded nők az igaziak, tessék értünk rajongani. S ha nem akad a világban a nehézatléta-női testnek rajongója, azon sem leszek kiakadva, mert nekem, ami a saját testemet illeti, ez tetszik.

Ha csak így, durva kompromisszumokkal lehet párkapcsolatunk, ha sehol a nagy történet, akkor inkább vagyunk egyedül, köszönjük, és nem is háborgunk. Persze, örülök, ha van a világban olyan jóravaló fiatalember, akinek külsőm és lényem bejön, de stratégiák és elméletek helyett inkább megvárom, amíg ama nagy sztori megtörténik velem, valamint önkritikusan elmegyek futni ma is. Nekem nem a finnyogás, meg mások nézegetése, leszólása, irántuk elvárások támasztása a dolgom, hanem az, hogy olyanabb legyek, amilyen lenni szeretnék, magamnak, teljesebb lény, és hogy az életem egyetlen nagy jóérzés-gombóc legyen.

Eközben a bodybuilding.com-on:

Képernyőfotó 2015-05-20 - 13.40.27

Just say NO to “Dad Bod”. Dad Bod? You are better than that. A lényeg, hogy vegyél akciósan bodys táplálékkiegészítőket.

Nekem a szép test csak anatómia meg festmény, emellett sportteljesítmény. Mi dolgom velük? Nem célpontok, nem vágytárgyak, nem mércék. Ha emberek vannak, ismerős emberek, az én világomban, akkor embereket érzékelek, jófejséget, okosságot, poént, lelki gazdagságot, feromont, vicces cipőfűzőt, vagy épp defekteket és nem okés kommunikációt, átgondolatlan mondatot és konformizmust, és ez lesz a bajom velük, nem a kunkorodó nyakszőrük vagy úszógumijuk. Nem testeket látok, hanem embereket. De aki elhagyja magát, és harminckét éves korára negyvenötnek néz ki, és úgy eszik, ahogy dohányozni se kéne (úgy értem, a jó kis rendelt meg gyorséttermes kaja azt a szerepet tölti be az életében, mint egy függőséggel határos rossz szokás), és az énképe sem reális, és főleg ha eközben nagy arccal méregeti és fikázza a nők kinézetét, és nem tudja, mi a gond vele, miért nem tetszik a nőknek, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni.

Vagy épp azzal, ha húzza a száját, hogy két kilométert kéne szatyrokkal emelkedőn sétálni, vagy hogy jaj, ő nem akar megizzadni a biciklin. Annak nem valami vidámító a társasága, belső világa sem.

Ami a magam testét illeti, nem a “piaci” helyzetemet akartam én ezzel az egész sportolással javítani. Egészen fürge, feszes, strandon is vállalható szeretnék lenni, és helyrehozni a károsodásokat, e folyamat közben pedig örömöket, önbecsülést és testélményeket szerzek. Nem osztályozok, nem szeretnék osztályozva lenni. A test fontos, hát persze, az esztétikum és az egészség is, csak épp nem lehet leválasztani az emberről, a mentalitásáról, mint valami matricát.

Szóval, nekem a test, a kinézet, a márkás cucc vagy a vagyoni helyzet, a rang, sőt, a pöcsméret, szexuális tapasztalat, a népszerűség, tehát e hagyományos alfahím-markerek nem elsődlegesek, sőt. De ez nem jelenti azt, hogy üdvös és főleg népegészségügyileg előnyös, ha mindebből, a dad bod témából megint öncsalás, dölyf és pöffeszkedés lesz. A body shaming és a kinézetfetisizmus csúf dolog, de ama 19 éves lány és társai szavait felhasználni ócska, szexista önigazolásra, miszerint “csak neked kell jól kinézned, drágám, én férfi vagyok”, ez a tuti, hogy is írta Zöldfűszál:? chick-antimagnet.

Kapcsolódó bejegyzés: imádom a szőrös férfitestet

229 thoughts on “kis pocakkal is, ne parázz

  1. Sejtem hogy érted a strandon is vállalható testet, de nekem ez mégiscsak szúrja a szemem. Igen, értem, hogy olyan test, ami meztelenül, vagyis bikiniben is jól néz ki, csak olyan sok a nyomasztás ezzel kapcsolatban, beach body, bikini body, 2 hetes edzésterv, hogy ki merj menni a strandra. Nem, a standon tényleg legyen már mindenki vállalható, és vetkőzzön le, mert meleg van és napozzon meg fürödjön. Aztán majd menjen el mozogni, hogy egészséges legyen.

    Ez a dad bod meg megint arra jó, hogy nagyon más elvárások legyen a férfiak felé. Létezik női változatban is, hogy a kerek az igazi, de mégis kevésbé használják ezt önigazolásnak a nők. Mert kevésbé szabad nekik. Szóval nem nagyon látok büszkén pocakot domborító nőket, hiába írják esetleg fórumokon, hogy ők jól érzik magukat így.

    • Akkor most leírom az eszményemet, de ez már volt talán:

      Nem csak a látványról van szó. Vegyünk egy gyereket, aki ugrált és örült, mint minden, egészségesen született gyerek. Kiskorától kezdve hagyták és bátorították ezt az eredendő mozgékonyságát. Nem vigasztalásul, jutalmazva, szeretetpótlékként etették (túl), hanem valóban táplálták, de nem kellett a főzeléket sem megennie: akkor evett, amikor éhes volt. Nem cukros, gabonapehelynek csúfolt nyamikon és tejszeleten nőtt fel, hanem főleg feldolgozatlan ételeken. Felnőtt, és folyamatosan használta a testét. Kipróbált többféle sportágat, de nem lett élsportoló. Leginkább a kertben szaladgált, kosarazott a társaival, gyalogolt a buszig, kirándult, bringával járt suliba, most meg nyírja a sövényt, felvisz kétszer hat ásványvizet, és nem esik kétségbe akkor sem, ha elromlik a lift. Megőrizte az erejét, életteli testét, szülés után is.

      Na, az ő teste lehet eszmény. Ez a test biztosan arányos, izmos, esztétikus.

      Én a magam nem lötyögő, nem szorongós, nem hurkás testére értem, hogy vállalható. De igen, eltorzult testek tömeges látványa közepette nem akkor élmény a strand. Egyszerűen nyomasztó, népegészségügyi látletként is, mint minden, ami arra emlékeztet, hogy az illető nem szabad, nem vállal felelősséget, nem döntött jól, szar minőséget eszik, és abból kétszer annyit, mint a kalóriaszükséglete.

      Nem kezelhető egyenrangúnak az ép és a szétcsúszott test, és ez nem finnyogás. Viszont ha body shaming, nekem akkor is ez az elemi reakcióm, és nem érzem átgondolatlannak vagy meghaladandónak. Engem a hazugság is idegesít, nem csak a diszkrimináció. Amúgy nem lesek másokat, helyette is edzek.

      • Hát jó, de akkor csupa amputált emberrel sem lenne kellemes látvány a strand vagy csupa öreg, ráncos (de mondjuk amúgy vékony, fitt) testtel sem, aztán mégis milyen jó lenne, ha ők is felszabadultan pancsolnának és nem gondolnák, hogy a kinézetükkel valami zavart keltenek mások élményében.

        Szerintem ezt el kell választani, hogy objektíven, mérhetően jobb és egészségesebb a vékony, az ép, a sportos, és azt, hogy ez egy külső elvárás lesz, és szégyellje magát aki nem ilyen. Azért legyen egészséges, mert az jó neki, ne azért, mert különben ciki strandolni. Ne kezeljük egyenrangúnak a testeket, de a benne lakót igen, és ő az aki használja azt a testet és kiviszi napozni bikiniben.

        • Tudom ám deklarációim csapdáit és korlátait. Pont ezért írtam a felelősségvállalásról és az életmódról. Meg arról az olvasóról, aki 82 dekával született, mozgássérült, mégis edz.

          Éva, szinte mindenki el van hízva, torzulva 35 fölött. Ez nem ártalmatlan alternatíva, és ezt nem lehet mentegetni a pluralizmus meg egyenlőség nevében. Akkor sem, ha nem nézegetünk meg elemzünk gonoszul mindenkit. Kurvára tág az egészséges testsúly, testkép tóligja. A formátlanság, roskadás, panaszkodás és ezek szenvedés-összege meg társadalmi költségei döbbenetesek.

            • Nyugodtan, ki ahogy érzi, legyen felszabadult, csak mondjuk ne hirdesse, hogy a vékony nő ronda meg mesterséges, sportolni meg rögeszme, és ne tartsa túlzónak vagy felszínesnek azt, aki magazinosan akar jó nő lenni. Napozni, pancsolni jó, csak az én élményemet felülírta a szégyen, hogy mivé lettem. Pedig soha formátlan nem voltam.

              A bekezdés rólam szólt, én nem szívesen jártam úgy strandra, és utáltam a fotókat, kirakatüveg-látványt, bőrömet nagy felületen is, valamint nem hordtam se rövidnadrágot, se rövid ruhát. Gyanítom, nem vagyok ezzel egyedül. Most előrébb lennénk, ha ezt letagadnám?

          • Elhízott mozgáskorlátozottak számomra érthető, de sokkoló látványt nyújtanak. Egy konvencionálisan torz test is lehet nagyon izgalmas, pl. a terhes Alison Lapper. Keressetek rá! De tény, hogy vannak szebb és kevésbé szép testek. Az tuti nem megoldás, hogy nekem már mindegy, lóg a hasam, kinek nem?

        • Szigorúan szerintem: nagyon látszik – strandon főleg -, hogy valaki genetikailag nem szerencsés alkat, de egyébként egészséges és karbantartja a testét, vagy elhanyagoltan löttyedt és egészségtelen a külseje. Exférj hatvan kiló, kedves száz, mindkettőnél megvolt/van részemről a kattanás, annyi közös van külsőleg bennük, hogy látszik rajtuk: amit lehet, kihoztak abból az ilyen-olyan testből, amibe beleszülettek.

          • Nekem a löttyedt más ember testére mondva már testszégyenítés és nem használnám. (De megértem, hogy ha te nem másokat megszégyeníteni, a testüket megrendszabályozni akartad ezzel, csak leírtál egy jelenséget.)

            • A löttyedt pejoratív, valóban, eközben egy állag. Nem feltétlenül szubjektív.

              Lógó? Ráncos? Petyhüdt? “Vastag zsírréteg” (műtéti zárójelentésen)? “Obezitás”? Ezekkel mi legyen?

              Arányos? Annak ellentéte az aránytalan.

              A tények nem érdekesek, csak meg ne sértődjön valaki?

              A test nem fontos, beszélgessünk inkább pillangókról?

              Nem volt még robbanós, boldog testélménye annak, aki szerint a test és az esztétikum nem fontos.

              Mindannyian fizetjük az elhízásjárvány társadalmi költségeit, ahogy a dohányzásét, alkoholizmusét is.

              Amerikában pl. kevésbé fizeti az egyes polgár másokét, mert ott más jellegű a társadalombiztosítás.

              Én mégis igyekszem a lehető legkevesebbet beszélni mások testéről, de sokan már azon is kiakadnak, ha arról írok, mi szorongatott engem a régi testemmel kapcsolatban (pedig nemigen bántottak, nem onnan veszem, hanem a tükörből), vagy hogy mi nem tetszett magamon, és milyen testet tartanék optimálisnak magamnak.

              Már ez is tud sértő lenni. Ugranak, támadják, relativizálják, ó, nem azt, hogy szép lettem, mert ez viszont eléggé relatív, hanem hogy akartam, kitartottam, megcsináltam: három gyerek egyszülőjeként, egy keresőként is nekiálltam, és nem nyavalygok, és élvezem.

              Nem érdekes ez? Itt valami nagy tabu van. Azért kell ennyit a jogokra, demokratikus beszédmódra, pc-re meg az emberi méltóságra hivatkozni.

              Hogy ki hogy néz ki, magánügye, ízlés kérdése. De ha beszól az én életmódomra, kinézetemre (“túl izmos”), gúnyol, vagy azt a tényt tagadja, hogy bizonyos zsírmennyiségnek eü következményei vannak, akkor morcos vagyok, és rá fogok mutatni a tényekre.

            • Nagyon széles skálán tudok szépnek látni testeket, főleg levetkőzve. Csak óhatatlanul ott van a gondolat (bennem), hogy ebbe záros határidőn belül bele lehet halni. Egyébként valószínűleg nem múltak el nyom nélkül azok az évek, mikor nagyon sokan akarták a testemet megrendszabályozni a saját normáik szerint, dolgozom rajta. A kifejezés tényleg nem szerencsés, elnézést.

        • Én nem írtam és nem is gondolom, hogy szégyellje magát, csak annyit, hogy nekem feszengés volt úgy, és hogy nagy tömegben, összességében eléggé nyomasztó a sok elhanyagolt test mondjuk fürdőruhában. Akik igenis tehetnek róla.

        • Annyira egyetértek veled. 🙂

          Van erről egyébként egy Joanne Harris novella is, ilyen disztópia szerűség, hogy milyen lenne a világ, ha szabályozva lenne, hogy pl. ki elég szép, hogy strandra menjen.

          • Meg egy Vonnegut novella, a Harrison Bergeron, ahol annak, aki nincs elhízva, esélykiegyenlítés okán homokzsákokat kell magára kötni, a jó szeműeknek torzító lencsés szemüveget hordani, a szép arcúaknak álarcot, nehogy a kevésbé szerencsések rosszul érezzék magukat.

          • Szerintem nem ugyanarról beszélünk. Én a saját paráimról írtam, az eggyel korábbi tipikus testélményemről. Nagyon nehéz volt felszabadultnak lenni és leszarni a tükröket. Meg még a jó magyar lángosszagú, harsány, behízott strandolásra céloztam, ami nem annyira üdítő. Nem tudom értelmezni, hogy “ne lehessen ízlésalapon előírni, ki járhat strandra” (nincs ilyen hatalmam, sem jogköröm, ízlésem és preferenciám ellenben van), akkor, amikor a csúnyának tartott testek nem valami lutri eredményei, istencsapása, hanem durván önhazudós, függő, elhanyagolós életmód következményei, és a metabolikus szindróma, stroke és a többi tizedeli őket.

            Nyilván része van a dologban annak, hogy durván épség- és szépségfetisiszta, menőségmániás közegben nőttem fel, és nem tudtam meghaladni ezt. Amit én üzenek, az az, hogy felelős vagy magadért. Épp azért olyan indulatosak meg sandák némelyek e téma kapcsán, mert ők is tudják, hogy kövérnek lenni nem szégyen, nem ciki, nem tilos, hanem egyszerűen szar, betegítő, és a sokat emlegetett nyomás, bármilyen irritáló, az ő javukat szolgálná. És hogy a leginkább kifogásaik vannak. Ha elégedett lenne a testével, nem szólná le a kisportoltakat meg a vékonyakat. Én soha nem szóltam le a vékonyakat, tudtam, hogy van saram. Mentségem is, de saram is. Elmondhatatlan a különbség, nem kell maszatolnom. És már látom, mennyire a markában tartott a kajálás, habzsolás, szénhidrát. A táplálékbőségben az étel, ez a megszokott étkezés drog, visszaélés, és árt. Ez a felismerés a lényeg. A körülbelül jó formájú test csak mellékhatás.

      • Ez voltam (lassan ujra -gyok ) en. illetve nem lassan, mert elsportolo ugyan nem vagyok, de a huszoneves kolleganoimet ruganyossagban, fittsegben meg ma is lekorozom (bar ez nem lenyeges, csak meglepo) es ez a gyerekkori folyton mozgasbol is szarmazik, igen.

      • Én nagyon kifordítottan működök, de akármennyire is zavar a saját testem, a maga lötyögős, hurkás, nagyhasú, térdtől csípőig vastagon narancsbőrös mivoltában, a strandon, bikiniben egyáltalán nem érzem magam rosszul. Meg nem tudom mondani, miért, de nagy ívben leszarom, hogy nézek ki, ha fürdeni lehet. (Szerintem előző életemben bálna vagy kacsa voltam.)

        Ott egy csomó ember, kisgyerekek, ráncos nagymamák, terhes asszonyok, pocakos bácsik, elhízottak, soványak, és igen szép testű sportos nők és férfiak is, hogy úgy érzem, az én hájam már igazán nem oszt, nem szoroz.

        • Én is így vagyok vele, szeretek levetkőzni, napon lenni, hűsölni a vízben. 70 kilósan sem zavart pedig utáltam a kinézetem (elég alacsony vagyok, úgyhogy ez soknak számít). Szeretnék naturista strandra menni egyszer, olyan jó érzés meztelenül fürödni. Voltam a Rudasban női napon, az volt az érzésem, hogy a kövér, öreg testek is harmonikusabbak, elfogadhatóak (nekem) fürdőruha nélkül.

    • ó beach body… Sajnos most nem találom azt a mémet, szóval, csak simán elmesélem.

      Hogyan tehetsz szert strandrakész testre?
      Nagyon egyszerű. Legyen egy testet és menj ki a strandra. 🙂

    • Éva,
      én egy éve gondolkodom ezen. Most írom meg, mert kiraktam főoldalra megint.
      Nem akarok igazságtalan lenni. De én nem érzem ezt nyomasztásnak, ez az egész egy önigazoló fake. Az, hogy az elhízott vagy nem jó formájú embereket zavarják a bikini body cikkek, tartalmak, hirdetések, hogy magukra vonatkoztatják és üldöztetésnek élik meg, az ő beakadásuk, frusztrációjuk és bűntudatuk.
      Magyarországon nincs sok ilyen tartalom, egy-egy utcai plakát kivételével rá kell kattintani, olyan magazint kell venni, hogy találkozz velük.
      Az edzőterembe járók még az én hegyvidéki, informált, világlátott, jómódú, nem öreges közegemben is fehér hollók, és kapnak rendesen.
      Senki nem érezteti, mondja senkinek, hogy úristen, hogy nézel ki, ne menj strandra így. Bikinivásárlástól se tartja vissza őket a “nyomasztás”. Kimennek, és nem tűnnek úgy, hogy zavarban vannak.
      Eközben a strand sokaknak, pl. testnevelőknek vagy sportolóknak sokkélmény, csak nem mondják. (Nem azért mondom, hogy nekik milyen szar, csak hogy van, aki lesújtó véleménnyel van, viszont nem nyomaszt.)
      Nem bántanak senkit, nem illik megjegyzést tenni, se bámulni, különösen az anyukákat nem. Gyakorlatilag mindenki ugyanabban a szénhidrátos tunyaságban van: tolja a lángost, inkább hever, pancsol, olvas, kicsit dad body meg plus size, a legfiatalabbakat kivéve. A nívósabb nyaralóhelyeken több a jó alakú, a kispénzű-hátrányos helyzetűek között meg az elhízott.
      Szóval szerintem belső démonok lesznek ezek.
      Nem érzem a kövérek iránti ellenszenvet másnak, mint ahogy némelyek mondjuk a tetovált, túl harsány, cigiző embereket figyelik és fújolnak.
      Olyan emberek, akik a medián körül vannak (DEXA zsírszázalék: 33 százalék egy 40 éves nőnél), simán jó alakúnak számítanak, holott a medián csak középérték, és már túlsúlyos állapot.
      Közben Eddel, az álomtestű edzőmmel is beszélgettünk erről. Te mit látsz a strandokon?
      1. válasz Hogy zsírosak. (Tény, hogy mi kis lokális zsírpárnát is ledolgozandónak látunk, vagyis, mi azt ledolgoznánk/nem hagynánk kinőni.)
      2. válasz Én már nem is járok ilyen helyekre, mert kinéznek onnan, zavaróan bámulnak a férfiak. (!) Strandtest, nesze neked!

  2. Férfiak is nagy guruk ám, ha önfelmentésről van szó! Nincs idő rá…. Én ma simán betoldom az ebédszünetbe az egy óra konditeremet, heti háromszor. Ha nem akkor, hát meló után. Heti egy-két alkalommal hazafelé szoli, öltözéssel együtt max 17 perc. Heti egyszer 5km futás reggel, bicikli rendszeresen. Az egészséges étel nem idő hanem ész kérdése, a mikor eszünk mit pedig önfegyelemé.
    Lejött a has? Le. Kockásodik? Igen. Váll nő? Igen. Jobb így? Igen. Szóval lehet pocakot ereszteni aztán ideológiát csinálni annak is. Nagyon megy az mindenkinek. (Én magamért csináltam az egészet. De sajnálattal tájékoztatom az ideológiában bízva bízó férfiakat, hogy bár ez célom nem volt, de a lányok azóta jobban néznek, mint előtte. Ki érti ezt, amikor a többségnek a pocakos jobban tetszik…)

  3. Ó, igen! A chick magnet kifejezést az okos amerikai barátomtól tanultam, és ő is olyan kontextusban használta, hogy bemegy a bárba a pocakos, lehetőleg wife beatert (atlétatrikót) viselő férfi, és azt gondolja (vagy mondja is) magabiztosan, hogy egy igazi nőfalóval van ám dolga a bár (kocsma) hölgyközönségének!

  4. Dad bod ide vagy oda, nem szeretem a pocakot. Picit elviselem, nem az az általános elvárásom, h mindenki kockás hassal mászkáljon, de az az igazság, h taszít alapvetően.
    Ennek oka nem a plakátfiúkban, hanem a szülői mintákban keresendő – apám még 50 évesen is lenyomott 50 fekvőtámaszt naponta.
    (Hogy most mennyit tudna, nem tudom, gyanítom, tíz alatt megállna a szám, de lesz ez még jobb is, csak rendeződjenek a dolgai.)

    A vádak, mely szerint azért diétázom, meg azért gyúrok, meg tekerek, hogy jobban tessek, hát, enyhén szólva viccesek. Valahogy sose tepertem azért, hogy megkapjam a szép, csinos jelzőt, ha igazán el akart volna valaha valaki kápráztatni, akkor az eszemet kellett volna dicsérje.

    A többit már elmondtátok előttem.

    Kivéve a dad bod magyar megfelelőjét – mackós. Nos, ahogy asszociálok a szóra, kicsit se jut eszembe se az elhízott, se a tohonya. 😀

    • Mikor anno társkeresőztem, nagyon érdekesnek találtam, mikor a száznegyven pluszos pasas a saját testalkatát úgy írta le, hogy “mackós”. A cipőfűzőjét nem tudja bekötni, nemhogy futni, úszni és fára mászni 🙂

  5. “Ha valakin nekem megakad a szemem, lényem, az lehet a közízlés vagy mások szerint 2 pontos is, hol érdekel ez engem? Nem mutogatni akarom.”
    Na ez az, ami megkülönböztet bennünket az átlag férfiaktól (tisztelet a kivételnek). Ők ezzel úgy vannak mint az autójukkal, órájukkal, mobiljukkal, kütyüikkel. Szeretik megmutatni mindenkinek, hogy nézzétek, látjátok nekem milyen menő van ebből? És persze siránkoznak, ha nem jön össze a fullos nő és be kell érni a saját kategóriájukkal.
    “strandon is vállalható szeretnék lenni”
    Ezt olyan rossz volt olvasni, nem is igazán értettem, már miért ne lettél volna régebben a “strandon is vállalható”?

    • Nem szerettem ott lenni, idegesített a saját látványom, nem élveztem a napfényt sem, nem bírtam a meleget se, könnyen leégtem. Hadd legyen már saját parám, testérzetem, hadd ne kelljen letagadnom.

      Szerintem még így is a kategória fölött kapnak nőt, annyira akarnak a nők valahova tartozni, meg családot, meg feladatot, meg annyira reménykednek, hogy majd megváltozik a csávó.

  6. Mindig jön egy ilyen. A thin gap, a bikini bridge – ami kamu volt -, a szexuális favágó, most az apatest. (Miért apa? Szültek tán, onnét a pocak? Mintha gyermektelen pasikra nem lenne jellemző ez.) Mindenhez kell ideológiát gyártani. Ezer oka lehet, hogy valaki miért nem sportol, miért hízik el. Ez az apatest olyan “dögöljön meg a szomszéd tehene is” dolog, nehogy már a pasi jobban nézzen ki nálam. A plus size őrületről meg: múltkor megnéztem egy ilyen oldalt. Fiatal lányok, talán 18-20 évesek, kb. 80-100 kg, szexi fehérneműben. Csak a csípőn látszó bugyi, szemből eltakarta a has. A vékony lányok botsáskaként, csontiként való megnevezése. Hát, ez az oldal sokat tett az elfogadás és tolerancia érdekében. Van egy magassághoz viszonyított súlytartomány, amiben az emberi test hosszútávon is jól működik. Ez van.

    • Van egy szuper super size modell es tenyleg tok jok a kepek, nagyon szep az arca is, de annak ellenre, hogy szepen fotoshoppoltak a fotok (ketsege ne legyen senkinek, karfiolok szeliditve), egyszeruen a norol semmi mas nem jut eszembe, mint a koros, klinikai elhizas es a de kar…
      En voltam mar szerelmes pocakos pasasba, fel sem tunt, mert a tobbi tulajdonsaga eltakarta. Volt kattanas. A masik nagy szerelmemnek iszonyatos tartasa volt, nem tul ferfias ilyen izom szempontbol, de en bolondultamn erte. Amugy az egyik legszebb ferfi akit valaha is kozelembe sodort a veletlen. (leszamitva egy torokot es egy koruton grasszalo fickot) Viszont bevallom en bukok az izmos, feszes ferfitestre. E teren nagy szerencsem volt, rengeteg jo kepu, szep alaku ferfi durrogot korulottem. De egyikbe se zugtam bele. Biztos sekelyes vagyok. haha… 🙂

    • És ne szóljuk le a vékonyakat sem, akkor tényleg senkit, ha nem szép dolog a testszégyenítés.
      https://fuckyeahheavylifting.wordpress.com/2013/05/15/women-vs-women-when-will-it-end/
      Aki “túl vékony”, viszont működik a cikusa, annak nincs gond a zsírjával, mondta a nőgyógyász.
      Lelki torzulás, túlzás, fetisizált soványtest-rögeszme lehet persze, de nem gondolom, hogy nagyobb probléma, mint a szembenézni nem tudás, önigazolás.

  7. Jól látom, hogy ez a szegény puafiú, ez valami nagyon röhögségesen vérciki? Jól értem, hogy kommunikációs technikákat próbál eladni másoknak, miközben ő maga erős kihívásokkal küzd ezen a téren?

    • Dehogy, dehogy, ő egy alfahím! És mindjárt érkezik kommentelni (legalábbis Barok Eszternél azonnal megjelent, és hosszan maradt), majd bókoljunk meg simogassuk az önbecsülését. Elég okosan ír amúgy.

      • Jaj, alfahím…ő? Höhö 😉
        Milyen lehet vajon ekkora önbizalommal (a semmire), és az önkritika teljes hiányával élni? Engem ez érdekelne igazán, nem ez a puás marhaság. Hogy amikor összeröhögnek a háta mögött (mert, hát szegénynek van egy járása na), akkor mit hisz, hogy irigységből teszik? Ezt nem mondta el Eszternél? 🙂

  8. Jaj, jaj jaj.. ide most annyira illene egy ilye gurulós smiley, jajajajajj.. nagyon nevetek, óóóó 😀 😀 😀

    Csúnya, gonosz Pikareszk. Ezt.. ezt ezt ezt ne csináld, látod, ezt ezt ne csináld.. Ne térj ki, ne térj ki… Látod, ilyet csináltam, nem is működött…. jajajaj…
    JAJ, biztos a mangóban lévő sugárlöket az oka hogy vinnyogok bocsánat már megyek is.

    Én bizony hiúságból is edzek, bevallom. Igen, azért hogy nekem tetszőbb legyen a testem. Igen, nárcisztikus dolog ez, meg szeretem is ha egészséges és erős vagyok. Meg hiú is, javíthatatlanul. Amit szépnek látok magamon, az nekem szép, nem másoknak. Mindig is tetszett a tigh gap például, akkor is amikor nagyon csúnya megjegyzésekkel illeték az első modellfotókat a magazinokban a környezetemben élők, pl családtagok.

  9. Az aputestről már mindent elmondtatok, de jajj, ez a PUA-s csávó, meg a PUA mozgalom önmagában kicsapja nálam a biztosítékot. Egy kedves ismerős hatására a múltkor elmélyedtem kicsit a témában, és ijesztő dolgokat találtam. Ez a videó az, ahol nem néz se babakocsit, se tolókocsit, és erre biztat minden igazi férfit – ez se kutya, de a nyári PUA táboros reklámanyag, meg a “markolj a nő hajába, hogy éreztesd a dominaniciádat” című mindent visz.

    Olvasgattam ilyen témájú fórumokat is, és a kommunikációs formáik a legrosszabb szektákra emlékeztettek. Ugyanazzal a rossz dumával fűzik be az elkeseredett embereket “vedd meg a könyveket, fizess be a tanfolyamra, esetleg személyi konzultációra és mindene képes leszel”, ugyanúgy instant megoldásokat kínálnak komplex problémákra, ugyanúgy lenyúlják a pénzüket, és mindeközben lealacsonyítják a nőket és az emberi kapcsolatokat – nagyon durva, elkeserítő, szomorú dolog.

    • Én nem hallottam – ha jól emlékszem – eddig erről a PUA mozgalomról. De így első látásra az jutott eszembe, hogy akinek csak így, az hagyja a fenébe inkább.

      • Hát még ha így se! De legalább nem olyan nehéz az a pénztárca…

        Az a nagyon gáz, mert amúgy mindenkinek joga van a hülyeségeihez, hogy manipulációra, nőgyűlöletre és nők elleni erőszakra ösztönöz.

        • Igen, a játszmára épít, és arra, hogy mindig a férfi legyen fölérendelt helyzetben. Nem tekinti embernek, társnak a nőt, csak megszerzendő, megregulázandó, irányítandó tárgynak, aki azért van, hogy a férfi az egóját legyezgesse a birtoklása által – engem az is bosszant, ha állatokról írnak hasonló hangnemben.

          • “Az asszertivitás tanulható, fejleszthető és elsajátítása megkönnyíti a konfliktushelyzetek megoldását. A helyzet értékelése hat az érzéseinkre, fiziológiai állapotunkra, és ezek továbbhatnak a viselkedésünkre, környezetünkre.
            Az asszertivitás megnyilvánulásai a kommunikációban:
            -következetes és határozott jelzések

            -magabiztosságot sugalló testbeszéd

            -a hang határozott, meleg, nyugodt

            -nyílt, őszinte tekintet

            -egyenes, kihúzott, nyugodt testtartás
            Őszintén hiszem, hogy ha képesek vagyunk változtatni az életünkön, jobb falkavezéreivé tudunk válni, akkor együtt megváltoztathatjuk a világot! Vagy esetleg úgy érzed, a tiéd tökéletes, de szeretnéd, ha kettőtök kapcsolata még teljesebb lenne? Szeretnéd megtudni, mi motiválja? Szeretnél bepillantást nyerni a világába, hogy szorosabb köteléket alakíthass ki vele?
            Ha ezen kérdések bármelyikére igennel feleltél, akkor jó helyen vagy. Az évek során többezer reménytelen esetnek titulált kutyát rehabilitáltam. Hadd mutatkozzak be. Cesar Millan vagyok, és alig várom, hogy megoszthassam veled egy egész élettapasztalat bölcsességét, melyre kutyák között élve és dolgozva tettem szert.”
            Ugye milyen bámulatos a hasonlóság? Szerintem a fentihez hasonló kutyakiképzős szövegben csak kicserélik a “kutyák” szavakat “nők”-re, és már készen is van a PUA szabályzat.

  10. Ez a PUA olyan, mint a szexre betanító könyvek.
    Volt egy barátom, nagyon tudós-módon szexelt, mert olvasta, és még el is mondta.
    Nagyon, de nagyon untam vele.
    Az az igazi “mikor lesz már vége?”
    A világon semmi érzelem nem volt az egészben, mint egy baba (én), akit ide-oda raknak, jaj!
    Zsákutca ez a PUA.
    A videót nem bírtam végignézni, elég volt az eleje is bőven.

  11. Rákerestem, mi az a shit test. Magyarul:
    http://pua.hu/shit-tesztek/

    Angolul:
    “A shit test is something that girls do (usually more so when you first meet them) to see whether you’re man enough for them.
    What do I mean by man enough?
    I mean to see whether you are the “man” for her or you’re going to crumble like a little bitch.
    Girls like to throw out tests or hurdles because they love games, they love it when a guy is chasing them… they crave the drama.
    It gives them a sense of power, plus it helps them decide whether you’re the kind of guy they want to sleep with or chuck in the friend zone.

    “THE MOST COMMON SHIT TESTS
    YOU LOOK LIKE YOU’RE A PLAYER… ARE YOU A PLAYER?
    Why she said it: Girls don’t like players, so they have to check to see if a guy is a man whore before emotionally investing and possibly getting hurt.
    What you need to say/do: “Well, when I am single of course I go out and meet lots of girls but I much prefer being in a relationship and when I have a girlfriend, i treat her well, and am a good boy but yeah when I am single I can be bad.”
    HOW MANY GIRLS HAVE YOU SLEPT WITH?
    Why she said it: She’s worried that you’re not going to be faithful.
    What you need to say/do: Tell the truth if it’s more than she likely has but less than 15. If more, it’s better not to say anything, so say you don’t count.
    GIVE ME YOUR NUMBER AND I’LL CALL YOU
    Why she said it: She doesn’t’ trust you, because you haven’t built enough rapport with her yet. But she might still like you, which means you need to work harder.
    What you need to say/do: You need to re-engage again with another hook and act like she didn’t just say that. Then after 2 more minutes of speaking, say to her “Ok listen, give me your number I’ll call you now so you have mine and I’ll text you later…”
    WHY ARE YOU TALKING TO ME?
    Why she said it: She’s being a real ball breaker, this type of girl is approach constantly by men, so you need to be extra smooth with your game.
    What you need to say/do: Look her dead in the eyes and say “Because you looked interesting from over there and I wanted to see if your looks matched your personality”.
    SORRY I DON’T GIVE MY NUMBER TO STRANGERS
    Why she said it: She’s playing hard to get.
    What you need to say/do: “Yeah I get that, especially in night clubs, but the problem is that most people meet through social circles which means its always the same old people, and most relationships don’t work out… sometimes it’s nice to take a chance… so i guess it comes down to whether you are adventurous or… not.”
    OR
    “Yeah I get that, and that’s cool actually, because most girls give their number out too easily, so lets add each other on Facebook, keep in touch, and if we feel like meeting sometime, maybe with our friends too, then cool, if not, no biggie.””
    http://www.puatraining.com/blog/how-to-deal-with-shit-tests

    Tehát a PUA követők azt gondolják, ezeket a nők azért mondják az őket felszedni próbálóknak, hogy teszteljék őket (tehát nem azért, mert az adott férfi egyáltalán nem tetszik annak a nőnek, vagy mert a nő senkivel nem akar közeledést, párkapcsolatot, vagy mert zaklatás-molesztálás, amit csinál a férfi, hanem mert a nők _általában_ trükköznek, rejtett módszerekkel operálnak, “irreleváns” dolgokkal “vágnak közbe” a felszedési műveletnek),
    ÉS
    a férfiakat a módszer arra biztatja, hogy ezeket a fenti szövegeket mondják, függetlenül attól, hogy 1. a nő mit mondott, 2. mit gondol a férfi, 3. az igazság (vagyis hazudjanak, betanult szöveggel álljanak elő a cél érdekében).

    Csak azt nem sikerül elfogadni, barátom, hogy nem vagy az esete a nőnek, nem vagy elég jó, és hogy ez a nyomakodás, pláne ezzel a módszerrel arrogánssá téve, nagyon ciki és manipulatív.

  12. Mas az elvaras egy ferfival szemben kinezet teren is sajnos. Naluk a pocak elfogadhato. Mi viszont szules utan is legyunk mutatosak. Kepzeld, lassan ket es fel honappal a nagy szakitas utan, vegre tisztul a kod a fejemben. Nincsenek jatszmak, nem varom, hogy beszeljunk, sot most mar latom, hogy mennyire onzoen viselkedett/viselkedik velem. De hogy az irasodhoz kanyarodjak, ennek a pasinak volt egy kis pocakja. Erdekes, hogy nekem csak az izmosan vekonyak jonnek be, megis elfogadtam, hogy van a hasan haj. Mondjuk tenyleg nem volt nagy, de ma mar azt mondom, hogy zavarna. Ebben sem lehetek tobbe megalkuvo. Mostantol fogva csak olyanokkal randizok, akik hasonloan gondolkodnak az egeszseges eletmodrol, mint en, nem tudnek tobbe olyasvalakibe beleszeretni, akivel nem lehet egyuttsportolni.

    • Hadd mondjam el a testtel kapcsolatos elvárások számomra legfelháborítóbbját!! Beach body-pozitív téma, szóval nem vagyok teljesen off. Az megvan, amikor ki vannak készülve és sápítoznak az emberek, ha egy terhes nő (már jól látható, egyértelműen nagy, kerek, feszes hassal) bikiniben mutatkozik nyáron, ahelyett, hogy ELTAKARNÁ A TERHES HASÁT, HISZEN ABBAN EGY GYEREK VAN!!! Micsoda dolog. Mindeközben a vízpartot ellepő sok undorító, elhízott, igénytelen f.sz meg lóbálja a gatyára rálógó sörhasát bele a világba iszonyat büszkén és nemhogy ne legyen hányingerem, de ez teljesen elfogadott, a B oldal afféle büszkesége a férfinemnél. Ez van a fejekben! Egy fiatal, boldog, életteli nő meg ne merje felvenni a számára legkényelmesebb fürdőruhát! Beszarok az álszentségen.

  13. Én egy új trendet találtam fel a blue collart. Ő sokkal trendibb, mint a dad bod. Izmos de szeret enni, szóval egyesíti a fent említett két típus a kisportolt és a dad bod összes jó tulajdonságait. 🙂 A fizikai munkát végző férfiak tartoznak ide. Nem csak, hogy el lehet velük menni gyorsétterembe, hanem szeretnek húst sütni, meg tükörtojást és rántottát, de főleg szalonnát.
    Gyakorlatiasan gondolkoznak, két lábbal a földön járnak, jó kondiban vannak mégse démonizálják a kaját és el tudnak szakadni az edzőteremtől és általában a várostól. Jól lehet velük kempingezni és mindig azt mondják, amit gondolnak, ezért könnyű rajtuk kiigazodni. Nem kell rájuk vasalni, és tőled se várják el, hogy kiöltözz miattuk vagy a barátaik, rokonaik miatt. Tetszel nekik melegítőben is, de ha a melegítőnadrág helyett farmert húzol, akkor már elegáns vagy. Nem féltik a ruhájukat, nem riadnak meg a nomád körülményektől, nem netfüggők és mindig benne vannak a spontán programokban.

    • Ez a típus már egy kihalófélben lévő állatfaj.
      Köszönik szépen jól megvannak a pua és az alfahím fogalmak nélkül is. Hogyan lehet valaki, kidolgozatlan kéz nélkül alfahím…?

    • Nálunk a Zember blue collar. Bar mostanában fehéredik, mert egyre kevesebb fizikai munkát végez, mert saját cége lett és több az adminisztráció.
      De illik rá a leírás 🙂 Talán annyiban nem, hogy öltözködés terén, én elkényeztettem őt, mert hiú vagyok és ő is az, piperkőc a stílusa. Ez nagyjából azt jelenti, hogy tökéletes szerelésben megy sátrazni, és ott átöltözik. De ez egyéni különbség.

  14. Gondolatébresztő. Amin gondolkodom, hogy hogyan juthatott a strand, ami a mozgás, a napfürdő, a testkultúra helye, akárhány évesen is, húspiaci státuszba? Hogyan jutottunk el attól, hogy ha a 90 éves mami úszni meg napozni akart, akkor kiment a strandra, oda, hogy vállalható-e a test fürdőruhában? Nem mellesleg: ha úszik, sokkal jobb fizikai állapotba kerül, jobban tudja karbantartani magát az idősebb is, a már kopottabb-öregebb is. Ahhoz, hogy karban tudja magát tartani, szükséges a karbantartásra alkalmas helyeken megjelenni.
    Itt jön a képbe a saját jelenlegi dilemmám is, nem strand vagy uszoda, hanem terem kapcsán. Évekig jártam egy helyre, ami tulajdonosváltással teljes fordulatot vett. Keresek újat, és beleütközöm a koromba. Nem tagadom, nem fedem el, látszik. És jön a megjegyzés, hogy ennyi idősen nem tetszik félni? Hogy gyógytorna nincs. És nem akarom sorolni. Oké, beépítem a napi rutinba, biciklivel járok, meg azt mondom, hogy jobb ez így, de hiányzik. Jó volt kicsit kiengedni a gőzt, átmozgatni magamat.
    Úszni, strandra elmegyek, és fürdőruhában látszik a testalkat, a sérülések, műtétek nyoma. Eltakarom, de teljesen nem tudom és nem is akarom. Igen, volt olyan, aki rászólt az anyámra, hogy a mankója meg az öregsége ” esztétikailag zavaró”.
    Tudom, hogy a bejegyzés nem erről szólt, hanem az elhanyagolt testekről, én csak tovább gondoltam. Például hol nem számít esztétikailag zavarónak a barátnőm, akinek hiányzik az egyik melle? Mozognia, elsősorban úsznia kellene, de nem megy, szép csendben ül otthon, mert nem akar zavarni. Nem tudom, én mikor fogok idáig eljutni.
    Kérem, ne értse félre senki: nincs azzal semmi gondom, hogy nem árt az elhízottaknak, hogy tegyék rendbe magukat, meg hogy hasznos és szükséges a mozgás. Az rendben van. Ezeket csak továbbgondoltam.

    • “Hogyan jutottunk el attól, hogy ha a 90 éves mami úszni meg napozni akart, akkor kiment a strandra, oda, hogy vállalható-e a test fürdőruhában”
      És akkor, 23516-szer is:
      A SAJÁT TESTEMRŐL ÉS SZÉGYENEIMRŐL ÍROK A POSZTBAN.

      Senki nem beszélt idős testekről, vagy önhibán kívüli károsodásokról.

      A MAGYAROK ISZONYATOS EHÉSZSÉGI ÁLLAPOTBAN VANNAK ÚGY ÁLTALÁBAN, NEM VÁLLALNAK FELELŐSSÉGET, PEDIG MEGTEHETNÉK, EZ STRANDON/NYÁRON KÜLÖNÖSEN SZEMBETŰNŐ, ÉS EBBEN TELJESEN EGYETÉRTEK SCH. NORBIVAL.

      Nem zavar a barátnőd. Nem zavar a mozgássérült, sőt, örül a lelkem, hogy ott van, ahol mások. Ez mondjuk kétszáz főből egy. A tónustalan, ízléstelentetkós, elhibázott fürdőruhájú, szétdohányzott bőrű, testi kincseit elherdáló meg mondjuk negyven.

      A tömeges elhanyagoltság zavar. Hogy akinek volna miből, adottság, testi képesség, idő, lehetőség, az se mozdul semmit, csak másokon köszörüli a nyelvét. Hogy bűn a sport, a diéta, pletykatéma és gúny tárgya.

      Kulturáltság, informálódás, egészségkultúra, öngondoskodás kérdése ez az egész, nem ízlésé, elvárásoké, toleranciáé.

      Még itt is kíváncsian kérdezték sokat olvasott, művelt kommentelők, hogy de mit kéne tenni, hogy kéne lefogyni, hogy van ez.

    • Az a bajom a továbbgondolással, hogy én semmi ilyet (hogy pl. a melleltávolítás után szégyenkezni kellene, vagy hogy bárki bárkinek diktálná, járhasson-e strandra) nem írtam, és ebből így vád lesz, hangulatkeltés meg kiforgatás.

  15. Szerintem ez két élesen külön dolog. Bennem is van ellenérzés az elhanyagolt testek iránt, de a műtött mell, vagy a korral járó roskadás tisztességes embert nem taszít. Az elhanyagoltság, igénytelenség, magyarázkodás az, amitől sokunkat a hideg ráz.

  16. Én most távozom, nem fogok többet kommentelni és valószínűleg olvasni se, mert a body shaming és a fat phobia (nem tudok rájuk jó magyar kifejezéseket sajnos), nem összeegyeztethetőek az elveimmel, továbbá a feminizmussal sem, pedig ezt feminista blogként kezdtem el olvasni.
    Viszont köszönök mindent, alapvetően nagyon jó volt itt olvasgatni és kommentelni. Sok értékes embert ismertem meg és régebben nagyon sokat segített nekem a blog másként látni a dolgokat.
    Minden jót nektek!

    • Nagyon sajnálom, ha igazságkereső soraimat így értelmezted, és ezek azért elég durva, lejárató vádak ám. Azt viszont nem engedhetem, hogy a feminizmusomból elvárástömeg, vád, majdnem zsarolási alap legyen, és hogy az érvek ne számítsanak egy ilyen párbeszédben. Azt sem engedhetem, hogy tabutlan blogger létemre, e nehéz és értékes szólási lehetőség kivívása utána el kelljen hallgatnom, amit (átgondoltan) megírnék, félve a félreértelmezésektől. Nem shamingeltem senkit, és nem vagyok fatphobic sem, viszont komolyan aggaszt, amit látok, a szembe nem nézés és a vékonyak piszkálása, felszínesnek nevezése (én nem vagyok vékony), a bosszú-szerűség, a “real women have curves” típusú üzenetek. Nem gondolom, hogy fatphobia az, ha rámutatunk az epidemikus elhízás problémás voltára, amelyet ráadásul az agyament, igazolhatatlanul tétlen civilizált életmód, médiaüzenetek és gazdasági érdekek is erősítenek, és amely rengeteg szenvedést okoz. Továbbá nem is jogom van lehangolónak látni egy hazai strandot, hanem botorság volna letagadnom, amit igazán gondolok, holmi pc jegyében, megfelelve a Big Sister szigorú tekintetének. A saját zsírom se volt kivétel ám, csak nem hangosan szenvedtem miatta.

      Nem tartom a fat mozgalmat olyan egyenlőségi törekvésnek, mint mondjuk a feketékét vagy a nőkét. Problematikusnak gondolom, hogy sokan olyasmire büszkék, identitásukká teszik azt, ami veszélyes és elkerülhető, és ezt semmilyen formában nem szeretném támogatni. Exfalcolóként sem támogatnám a falcolók érdekvédelmi egyesületét, például.

      Derűs kövérnek lenni mindenképp üdvösebb, mint gyötrődő vékonynak, csak épp ez a kép eléggé torz (hamis dilemma): nekem ez a folyamat felszabadító, megerősítő és revitalizáló volt, és megláttam, milyen beteg függés tartott a túlkajálásomban és édességszenvedélyemben.

    • Nitta, javasolnék egy filmet, Super Size Me… Teljesen mi tehetünk arról, ha elhíztunk. És ellene is, csak azt sokkal nehezebb. Azt hisszük, hogy elfogadtatni másokkal jobb, pedig nem. Jobb lenne nem elhanyagolni az egészségünket.

      • Ettől függetlenül valós a probléma (a fat shaming) és hújogos az érzékenység , de velem szemben igaztalan a vád, és mivel egy komplett önigazoló, szemétkedő, itt megerősödött, valaha rajongó olvasócsoport igyekezett nemrég személyeskedve és egységfrontban engem kicsinálni, határozottan tiltakozom.

      • Bár megfogadtam, hogy nem, mégis írok:
        Nem lehet így egyben ítélkezni minden elhízott ember felett, nem lehet tudni, mi a történetük. Van, aki egészségügyi probléma miatt hízik el, cukorbetegség, hormonzavar, konkrétan olyat is ismerek, aki veseprobléma miatt hízott el, vagy azért, mert meghalt a kisbabája, és nem bírta feldolgozni. A legtöbb esetben ezek kezelhető dolgok valamennyire, de azért az túl egyszerű, hogy aki kövér, az lusta, igénytelen, elcseszett életű és még hazudik is magának. Egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek megy a pár hónap alatt lefogyás, izmosodás. Nekem meggyőződésem, hogy erre lelkileg kell ráhangolódni. Ha az nincs meg, akkor az egész csak eröltetett. Nekem a sportolás tömény görcs, folyton az órát nézem, mikor hagyhatom abba. Egy csomó ilyen ember van, akik most épp itt tartanak valamiért. Kijárnak ők is a strandra. Megérdemlik a lenézést?
        Abban egyetértek, hogy nem kell ideológizálni az elhízást, és nem kell normálnak, az “egyéniség részének” tekinteni, és alapvetően egészségtelen, ezért érdemes tenni ellene, amennyire erőnkből telik. De ezt a fajta kritizálást én is egy kicsit nyomasztásnak érzem már.

        • “Egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek megy a pár hónap alatt lefogyás, izmosodás.” Nem is. Én se hittem volna, közben derült ki. De elkezdtem valamit, és fele ilyen eredménnyel is bodog volnék. E nem válaz arra, hogy magadnak, a gyerekeidnek nem teszel semmit magadért. Nagyon rég tudjuk, mi árt, mivel billenthető és hogy amit normálisnak tartznk (adalékanyagok, autózás, szénhidráttúlsúly, vitaminhiány), nem normális. Igen, lelki ráhangolódás kell, ezt írtam is többször, és sokan. e nem lehet félrenézni. Tudom, ostorozásnak hat, de nem enegdheted meg magadnak, hogy félrenézz. Leghet, hogy erőltetett, lehet, hogy másnak nem indul be az örömelv, de valamit akkor is tenni kell. Ha mi magunk nem nézünk oda, vagy akár elfogadjuk, sőt, szépnek tartjuk a túlsúlyos testünket, attól még az emberek, az új emberek ezt fogják először látni rajtunk: hogy mekkorák vagyunk, hogy kövérek vagyunk. Nem is beszélve a súlyos eü következményekről. És az tényleg fölösleg, és tényleg jobb nélküle, és ne legyen önáltatás, makacs ragaszkodás ahhoz, ami nem működik.

        • “Nekem a sportolás tömény görcs, folyton az órát nézem, mikor hagyhatom abba.” És sajnos minél gyakorlatlanabb vagy, minél edzetlenebb a keringésed, szíved, annál nagyobb a szenvedés. Ebből nem lehet az a tanulság, hogy nem kell semmit csinálni, jó lesz ez így, hanem annál inkább tenni valamit. Gyomorgyűrű, akár, vagy következetes napi két óra gyaloglás, de ebből ki kell törni.

        • “Kijárnak ők is a strandra. Megérdemlik a lenézést?” Nem nézem le, de nagyon szomorúnak tartom a sorsukat, pont úgy, mint a depressziót. És ismerem is a benne tartó függéseket, a túlevést. Most is, ma is harcolok vele, minden nap, annyi változott, hogy már tisztábban látom, mi nem éri meg, és kialakult az eszköztáram, amivel küzdhetek ellene, és van sok öröm és megerősítő élmény is ebben az egészben. Nem, nekem sem könnyű, nagyon nem. Én igyekszem senki személyt nem kritizálni (csak menatlitást, típust, attitűdöt szoktam), és nagyon figyelek a szavaimra, nem használok gúnyos és sértő szavakat, és mindenkit meghallgatunk, de egyrészt engem ne támadjon senki, burkoltan sem (“nem megy mindenkinek az izmosodás pár hónap alatt”)(hát, meg se próbáltad, ebben a mostani állapotomban van kb. háromszáz edzés és mínusz százötvenezer kalória), másrészt ne jöjjenek folyton a pénzzel, anyira átlátszó, jó magyar kifogás (Rolex, basszus!), ne nyavalyogjuk már tele a blogot, ne húzzátok le a szépséges üzeneteimet, harmadrészt nem lehet eltekinteni a problémától, ennél értékesebb az életed. Nem az a kérdés, miért nem edzel megszállottan és boldogan (akinek nehéz a mozgása, nem gyakorlott, nem bírja el magát, anak szenvedés, valóban), hanem hogy akkor okés, hogy semmit sem teszel? meg lehet ezt magyarázni?

        • Őszintén szólva, ezek a vádak, hogy mi itt nyomasztanánk, meg úgy teszünk, mint ha ez könnyű lenne, lenézünk bárkit is, csúfak és igazságtalanok. Ha valaki kövér, akkor én csak azt sérelmezem, ha a rovásomra önigazol (pl. henyének, privilegizáltnak nevez, amiért én már nem, leszólja az edzőtermet vagy bármilyen sportágat, diétát, leszélsőségesez, sóhajtozik, hogy nekem könnyű, vagy megmagyarázza, hogy én nem csinálom jól, kioktat), vagy ha megeszi/elkunyizza/kinézi a számból a kiszámolt kajámat. Attól nagyon ideges leszek.

    • az hol fat shaming, hogy valaki kimondja, hogy gáz, hogy az emberek igen nagy része szarik az egészségére (az is, aki megtehetné), nincs egészségkultúra, a csapból is nulla tápértékű kaja folyik, és ennek következtében az idő haladásával elhíznak?

      engem is elszomorít, amikor formátlan, megcsúnyult embereket látok magam körül. még akkor is, ha tudom, hogy a többségüknek nem is lenne pénze, energiája, információja arra, hogy ezt megelőzzék. egyszerűen jobbat érdemelnének.

      a feminizmus hol jelenti azt, hogy tökmindegy, mit csinálunk magunkkal (gyerekeinkkel stb)?

      • Mennyire innen és onnan is lehet ezt nézni…

        Én nagyrészt azért nem vagyok már tanár, mert agresszióba hajlóan ideges leszek egyrészt a megfelelési alapú működéstől, a konformizmustól, másrészt irritál az értetlenség, a butaság, különösen, ha buzgósággal vagy sunyisággal társul. Ez szerethetetlen és megszokhatatlan, szeretet nélkül nem lehet tanítani, minden jó és türelmes tanár, akit ismerek, bárgyú is egy kicsit, úgy értem, jóságos, megbocsátó és birkatürelmű.

        Írok épp egy posztot arról, hogy vajon elitista és kirekesztő vagyok-e, és melyik állítás tesz azzá:
        Szeretem az intelligens érveket.
        Szeretem az intelligens embereket.
        Az intelligencia fontos.
        Legyen mindenki intelligens.
        Jól érzem magam, ha intelligensen érvelek.
        Szívesen vagyok intelligens emberek között.
        A butaság káros.
        Szerintem a kevésbé okos embereknek jó lenne elmagyarázni a dolgokat.
        Buta és rosszindulatú emberek sokat ártottak nekem.
        Tanulni, művelődni kellene mindenkinek.
        Aki buta, mondjuk nem érti a különbséget a képviseleti és a közvetlen demokrácia között, de nagy hangon hallatja a véleményét, annak nincs létjogosultsága, helye egy társadalmi vitában.
        De gáz, ha valaki nem érto a különbséget a képviseleti és a közvetlen demokrácia között, jó lenne, ha kevesebb ilyen ember lenne.
        Sok pénzzel kéne támogatni a kreatív, intellligens emberek munkáját, mert ők formálják a jövőt.
        Utálom, ha buta ember van a közelemben.
        Dögöljenek meg a buta emberek.

        • Nem tudom, hogy önmagában a butaság-e a káros. Szerintem inkább a reflektálatlanság, ami nem intelligenciafüggő. Bár az is lehet, hogy amit butaságnak érzékelünk (de inkább reflektálatlanság), az tulajdonképpen a sokféleségnek (kihívás, emberek) való kitettség hiánya, nem a klasszikus értelemben vett intelligenciáé (ami kb mindenképp haranggörbe).

          • Nem a butaság a kérdésem, hanem “a kövérség káros — fat phobia” témát akartam megnézni egy másik példán keresztül (értékrend, társadalmi érdek, személyes preferencia, identitás).

            Szerintem sem a műveletlenséget/reflektálatlanságot, sem a kövérséget nem érdemes identitássá, lényünk jellemzőjévé, pride-dá tenni. Nem egyforma természetűek, de egyik sem lehet kívánatos állapot. A kövérség nem az egészség egy verziója, a műveletlenség/reflektálatlanság sem egy ligában játszik az önműveléssel, összefüggések átlátásával, odafigyeléssel.

            Asszem, butaságon reflektálatlanságot értek én is, meg még hőzöngő, jogusult, követelőző, hangos, intoleráns magatartást, amely pl. támadja a saját útjukat járókat és/vagy okosabbakat is.

            • “Az igazi butaságról
              Mert a butaság is többféle. Vannak értelmes emberek, kiknek lelkében az értelem pislákoló fénye kialudt, mert szerencsétlen életkörülmények között születtek és nevelkedtek. Vannak emberek, akik buták, mert nem tudnak uralkodni testük fölött, elbutítja őket a szenvedély, lelkük lángját megfojtja az érzékek gőgje. Vannak buta emberek, akik egyszerűen környezetük áldozatai. Ezeket sajnálni kell. De az igazi butaság meglehetősen ritka, s annál veszélyesebb és reménytelenebb. Az ember természettől értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen butaságot olyan érdeklődéssel kell szemlélni, mint valamilyen ősi és félelmes természeti tüneményt, mint a kétfejű bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötletét, melynek – szó szerint – semmiféle értelme nincsen. Az igazi butaság feloldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen
              ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk pontosan. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerülni, feltűnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyőzni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszindulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A végzet ők, el kell viselni.” Márai Sándor

            • Jajj, jajj, butaság… Ez aztán a téma! Szakmámból adódóan sok buta emberel találkozom, és eddig arra jutottam, hogy rendkívül sokféle úton-módon lehet butának lenni. Igen, több nyelvtudással, diplomával is.

              Régen én is utáltam, ha buta ember volt a közelemben, de sajnos nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy kerüljem őket, hiszen dolgozni kell, és a melóhelyen okvetlen lesznek hülyék. Meg hát azért én se legyek akkora mellénnyel, nem vagyok én se egy észlény, tudok végtelenül ostoba lenni dolgokban.

              Anno kiborított, ha valaki nem értett meg valami szerintem tök egyszerű dolgot, de azóta sokat tanultam a világról, és sokkal árnyaltabban látom az embereket. Nem tudom honnan, de iszonyú türelmem nőtt. Ugyanakkor megtanultam becsülni a szorgalmat és a kitartást, hogy egy gyenge képességű ember, aki nagyon nehezen fogja fel mondjuk a törit, a matekot, mégis milyen erőt-energiát fektet az érettségijébe, hogy megtarthassa a munkahelyét vagy tovább léphessen. Talán ez bizonyos szempontból szánalmas, hiszen a tudásuk semmi más, mint hangyaszorgalom és automatizmus, de mióta dolgoztam gyárban, műszakban, jobban el tudom képzelni, milyen lehet emellett még tanulni, iskolába járni is.

              Néha még most is a fejem fogom bizonyos buta emberektől, félelmetes, hogy egyesek milyen profi módon teszik tönkre a saját életüket, az egészségüket, nullázzák le a költségvetésüket, nevelik szarul a gyereküket, mennek bele olyan dolgokba, amiből nem lehet jól kijönni – de hát mindenki felnőtt ember… A butaságnak az a fajtája idegesít legjobban, amihez nagy száj, állandó okoskodhatnék és agresszivitás társul – az ilyenekkel iszonyú nehéz bánni.

              • “mindenki felnőtt ember…” Igen, és nem dolgod ítélni. Ha nem érinti az életedet, amit tesz, akkor ez csak kotnyeleskedés, bocs. lehet, hogy szernted szarul neveli a gyerekét, szerinte nem. Vagy de, de nem képes többre, korlátozottak az erőforrások, a tudatosság, hiába nem buta. Nem mindenki tud tökéletesen dönteni, nem erkölcstankönyv az életünk, van, hogy taszigálja a nyomora. Az ítélet nem segít, a bűntudat sem.

      • Nem csak erről van itt szó, én nem csak arról írok, hogy a túlságos zsírmennyiség a testen egészségtelen.

        Én csúfnak látom a hájat, számomra rossz keringésű, bőrt szürkítő, nehéz valami. Dolgom a sajátommal van, illetve emellett tehetek a népegészségügyről, a felelősségről, az életminőségről és a kifogáskereső, mást hibázató, nyafogó játszmákról állításokat, és válaszolhatok azoknak, akik szerint testmániás lettem és nyomasztom az olvasót, anélkül, hogy ledagadtoznám a bírálóimat, vagy támadnám őket.

        Alapvetően az a viszonyom a zsírszövettel egy mondatban, hogy meguntam cipelni. Ez fat shaming. Ha az, hát oké.

        Szerintem nem tesz jót a feminizmusnak, ha csupa túlsúlyos, gyermektelen, sikertelen nő képviseli, és rendőrködően lépnek fel másokkal szemben, meg lekápóznak másokat, és feladatokat adnak, hogy kinek hogyan kell feministának lenni, meg elhatárolódnak, meg (mintha lenne hatalmi helyzetük, amivel azonnal vissza kell vágni, lásd: ugyanaz, nőbe’ c. poszt) számon kérést, felelősségre vonást emlegetnek, valamint harc-keretben gondolkodnak a szerves változásokról, szemléletformálásról. A nem gendertudatos nők nem akarnak hasonlítani az ilyen nőkre, nem fognak ebből megérteni semmit, és nekem ez idegen a személyiségemtől, mert én az örömöt és pozitív üzeneteket tartom fontosnak, azt, hogy bátorítsuk egymást, lendületet adjunk egymásnak, képesek legyünk javítani az életünkön, moccanni, emellett önkritikusnak lenni, és nem meneszteni magunkat a mennybe. Biztosan sérelmezni fogja ezt az, aki erre nem képes, és fájni is fog neki, mégse lehet más a feladat.

        Menjen-e strandra, aki kövér? Menjen, a strand demokratikus élvezet, jó lenne, ha az lehetne, de legyen tudatában annak, hogy másoknak esetleg nem tetszik a teste, és azok az emberek is ott vannak. Nem is annyira a saját háját utálja az ember a strandon, inkább azt a gyanút, hogy “nem lehet, hogy engem ezek (ítélkezők, vékonyabbak, szexualizált külsőt elvárók) néznek és taszítónak találnak”? Senki sem szeret idegenkedve méregetett lenni. Úgy nem lehet lazítani. Akkor sem, ha a méregetés igazságtalan és alterofób.
        Sajnos, nem tudjuk elérni, hogy a szemük villanása és a reflexes gondolataik megváltozzanak. Megteheti az adott nő, és a Rudas női napja vagy a naturista közösség egy része épp ilyen, hogy keres olyan kontextust, amelyben ez a szűrő hiányzik az emberek szeméről, tudatosan befogadóak, más a szemszögük. De azt hinni, hogy én csak lubickolok-napozok itt, és rendben vagyok a saját hájam látványával, tehát biztos a többiek is rendben vannak vele, ső, tetszenek nekik a gömbölyded nők, és menjen a francba az, akinek nem, ez tévedés és önáltatás. Hozzátéve, hogy én nem mások kedvéért, tekintete miatt fogytam le, ugyanakkor szeretem a visszajelzésüket, hogy szépnek (sportosnak), figyelemreméltónak tartanak (“te se ma kezdted/te ugye nem magyar vagy”).

        Ha a kedves olvasó idetalált valaha, örvendett, hogy de jó feminista blog ez (engem mondjuk erről nem kérdezett meg, nem tudja, nem tudhatja, én elsősorban feministaként definiálom-e magam, ez-e a dolgom, csak mert ő annak tart), tetszett neki, támogatta, profitált belőle, részt vett benne, majd ha talál valamit, ami nem vagy nem úgy feminista, ahogy ő a saját feminizmusát vagy átalában a feminizmust elképzeli, és akkor nem bocsát meg, nem viseli el, hanem “szakít”, az szerintem nem annyira építő és okos vagy jóakaratú dolog.
        Márpedig többen eljátszották ezt. Leginkább túl sokat ültek a blog előtt, telítődtek, és/vagy a saját rajongásukba fúltak.
        Ez nagyon érdekes, mert mondhatná azt is, hogy ebben nem értük egyet, és kész. De ez ilyen bojkott, hogy “én nem tolerálom, nem veszek részt ebben”. És ferdítés, nekem tulajdonított állítások, amiket nem írtam.
        A teátrális távozások, a “te nem is vagy igazi feminista” vád helyett, meg az örihari, ajtóbevágás, leszólva búcsúzás helyett lehetne mondjuk értelmesen beszélgetni, egymás mellé tenni a különböző álláspontokat, megvizsgálni a különbségeket. De nem az a cél, és ilyen távozásokra, hirtelen sértődésekre tavaly is volt példa, úgy, hogy én nem bántottam őket, ők viszont használták a blogot, és önmegvalósítást, klientúrát, ismerősök tucatjait szerezni, ideologikus közösséget meg dívaságot építeni, bulizni, menőnek lenni, bloggerséget ellesni és elkívánni, zsebben turkálni, pletykálni, személyes figyelmet elvárni, életembe beleszólni jártak ide, megfigyeltek, “kíváncsiak” voltak, mindeközben rám egyre jobban nehezteltek (ha nem voltam jó femonista, jó = sajnálható özvegy). És pontosan ez az, amiből a “mi majd megcsináljuk az igazi feminista blogot és közösséget-nem akartok oda átjönni?, az igazi bulis hely, ott ágálunk-bohóckodunk tovább-egyben végre mi leszünk tényezők és sikeresek, nem a gerleéva” gesztus kinőtt.
        Sok itt a személyes elem.
        A blogger köztulajdon lett, mindenki mindenféléje, saját célra. Ha a blogger szerelmes, és azzal mi “nem értünk egyet”, ha a bloggernek másokkal konfliktusai vannak, ha jól érzi magát, ha jól megy a blogja, ha átalakítja a testét, akkor ő már nem a mi bloggerünk, és akkor elmegyünk és az itt megismert emberek körében manipulálunk, hogy a blogger hiteltelen.
        Nem engedem, hogy előírják, hogy nekem feminista legyen a blogom, mert ők azt szeretik, és azt sem, hogy azzal nyomasszanak, hogy az én feminizmusomnak pontosan milyennek kell lennie (érvelés, vita helyett), mert különben elmennek (megint: nem érdekel az egyes olvasó, az ilyen ajtóbevágós fajta, nem tud ezzel fenyegetni, a saját hangom érdekel, annak a tisztasága, belőlem következő, igazi volta, és az legyen itt, aki ennek az értékét, tabutlanságát méltányolja).
        A feminizmusom nem feladat és checklist, amennyiben mégis az, és felülvizsgálandó, elemzendő, reflektálandó és fejlesztendő, akkor egészen biztosan nem mások fogják e feladatokat elvégezni helyettem. És ha okos érvet írnak, az segít a folyamatban, de a basztatás, kirekesztés, egymás elleni feminizmus, “te akkor nem is vagy igazi feminista” nem, ez csak hangulatkeltésre alkalmas.
        A figyelmes beszélgetés mint önérték fontosabb, mint a tévesen egyfélének és kötelező platformnak kezelt feminizmus (vagyis, hogy ha szerintük valami nem elég feminista, azzal ellentétes, akkor én nem is vagyok feminista, meg a blog sem, és ők csalódtak).
        Nagyon hasonló volt tavaly, amikor a blogom második születésnapját ünnepeltük, és iszonyú tapintatlannak tartottam azokat, akik tudták, látták, hogy 1. van egy csomó férfiolvasó és férj, akiket nyomatékosan hívtam is, hogy ne féljenek, nem csak nők vannak, 2. a blogger épp mit él át a személyes életében (világszétrobbantóan és kölcsönösen szerelmes), és utána itt kommentben sérelmezték a férfiak jelenlétét (a mansplaininggel együtt, ami kétségtelen volt), és védett női teret akartak csinálni a blogszületésnapból, erre tettek javaslatot, ez volt a bírálat. Iszonyú kínos volt, ünneprontás, és teljes félreértése annak, hogy nekem mi a dolgom. És szerintem kirekesztő is. Az erőszak ellen kell a védelem, nem a férfiak ellen.
        Ez a mentalitás gumiszobába való.
        Ahogy az is, hogy valaki a személyes életében nem működik jól a párkapcsolataiban, zavaros dolgokba belemegy, igénye és jogosultságérzete van a párkapcsolatra (ami érthető, de eközben nem érti, hogy a harmonikus párkapcsolat nem valami jog, ami jár), majd amikor, nem kis részben a saját karcos, elváró, önértékét túlbecsülő személyisége miatt meg a zavaros helyzetek miatt ezekbe sorra belebukik, akkor a keserűségét és helyét nem találását projektálja az általánosba, a rendszerről lesz meg a véleménye, a patriarchátusról és az erőszakról tesz állításokat, és ehhez persze talál hasonlóan megfeneklett, dühös és keserű, sérült, nőket is basztató, szerepelni vágyó nőket.

        Ez a blog egy gondolkodós blog, és nevetségesnek tartom, hogy ne írhassak arról, amit tényleg megélek és gondolok, vagy hallgassak bizonyos témákról, vagy nagyon vigyázzak, hogyan csomagolom be mondjuk a “ha honfitársaim befejeznék a panaszkodást, az életmódváltó nők basztatását, a hazug érveket és a függőségszerű zabálást, és 34562 tonna zsírt lefogynának, mindannyiunknak jobb lenne az életminőségünk” állítást. Felelősségem tudatában írom meg az elvi dilemmáimat is, a saját meghaladott vagy ellentmondásos állításaimat, mert fontosabb, hogy azokat is felszínre hozzam, nem csak terápiásan, saját fejlődésem miatt, hanem a gondolkodási folyamat bemutatása céljából is, és hogy ez a blog egészen tisztán hitelesen személyes legyen, ne szerepjátszós. Nekem ez a lényeg, és ezzel együtt, emellett vannak feminista részek. Ha valaki viszont a feminizmust fekete-fehérnek tartja, igen-nem témának, és azt keresi, hol nem vagyok én elég feminista, és ha talál ilyet, akkot tiltakozik, hangulatkeltő állítást tesz és elköszön, azzal nem tudok mit kezdeni.

        Nem csak előnye van annak az útnak, amit én választottam, az alternatívák nem igen-nemek. Van veszélye és ára is annak, ha az ember sokat foglalkozik a testével, ha erről ír, vagy ha őszintén elismeri, hogy nem tartja szépnek a hájat másokon sem, de szerintem a lelkes-kövér feminizmusnak még több hátránya lenne.

        Igen, van felelősségem, mert sokakra hat, ahogy írok, és itt bizonyos intellektuális cenzus is van, mert aki nem elég árnyalt, nem érti a gondolatmenetet, iróniát, utalást, a pontos érvet, viszont erősen hat rá a szöveg, az mély búbánatba eshet attól is, hogy én örülök, ha nincs rajtam a rossz keringésű, kontúrjaimat és bőröm állagát rontó zsír, és erről a folyamatról és élményről is írok. Mindez eléggé tisztázatlan lelki jelenségek miatt van így, de a nagytakarítást másoknál nem vállalhatom.

        És annyit teszek, hogy vigyázok a szavaimra. Magamról írok, nem pécézek ki és gúnyolok ki sem egyes embereket, sem a csoportjukat, nem írom, hogy undorító, vagy hogy “az a sok hájas, önigazoló szerencsétlen a mekiben, fúj”.

        De azt észrevételezem, hogy haragszanak rám, amiért a saját hízásuk, kövérségrabságuk igazolására, legitimálására nem tudnak felhasználni.

        • “De azt hinni, hogy én csak lubickolok-napozok itt, és rendben vagyok a saját hájam látványával, tehát biztos a többiek is rendben vannak vele, sőt, tetszenek nekik a gömbölyded nők, és menjen a francba az, akinek nem, ez tévedés és önáltatás.”
          Itt én megkülönböztetnék két dolgot.
          Az egyik az a fajta kövérség-idealizálás, “úgy vagy szép, ahogy vagy”, amit nevezhetünk egyfajta feminista tévútnak is akár. Való igaz, hogy akinek a teste nagyon eltér a “normáltól”, annak korlátozódnak a párválasztási lehetőségei, és ezért nem feltétlenül a külvilágot kell okolni. Bár én ismertem boldog párkapcsolatban élő, magabiztos kövér nőt is, akinek állítása szerint a szexualitása is nagyszerűen működött, és nem tünt ez megkérdőjelezendőnek. Tehát van, akinél működik az öntudat, vagy van egyéb “felhasználható előnye”.

          A másik viszont az, hogy ha valaki kövéren kimegy a strandra, megérdemli-e a sanda pillantásokat, esetleges beszólásokat, el kell-e tűrnie, fogadnia, hogy ez van, ilyenek az emberek? Én ma már azt mondom, hogy nem, a beszólás, látványos lenézés annak a sara, aki csinálja, nem annak, aki valamiért szerinte “lesajnálandó”. Engem mondjuk kövérséggel eddig még nem (családanyaként híztam el, kisgyerekkel meg amúgy is más látványt nyújt az ember), szőrösséggel viszont többször is megszégyenítettek vadidegen emberek, ki is alakult bennem egy súlyos fusztráció, inkább kihagytam a strandot, ha nem volt időm teljes szőrtelenítésre. (Franciaországban ez egyébként jóval enyhébb, mint Magyarországon). De igazából elgondolkodtató, hogy miért veszi a jogot valaki ahhoz, hogy vadidegen ember testét leszólja, megszégyenítse, vagy csak éreztesse vele? Ha egy kövér ember fekszik a strandon, és valakit zavar a látvány, akkor forduljon el, menjen arrébb! De lehetőleg diszkréten. Ez olyan, mintha egy félkarú embernek kéne nagyon szarul éreznie magát a strandon, csak azért mert sokakat nyilván zavar a kézcsonk látványa. (Jó, nyilván annyiban más, hogy a félkarúság nem elhanyagoltság miatt van).
          Ezzel szemben viszont, ha valaki folyamatosan azon nyavajog, hogy nincs pasija és még a háta is fáj, mert kövér, akkor annak ésszerű, logikus válasz, hogy fogyjál le, tegyél erőfeszítéseket magadért, megnő a lehetőséged a párválasztásban és még a hátfájásod is elmúlhat.

          Tisztában vagyok a saját felelőségemmel a testem jelenlegi “tökéletlen” állapotáért, nem hárítok, viszont jelenleg, -különböző okokból-, nincs lehetőségem és erőm ezen változtatni. Viszont ha legalább annyiban megvédem a saját méltóságom, hogy a felesleges beszólást (kérdezés nélküli véleménynyilvánítást) nem hagyom szó nélkül, akkor is valamennyivel előrébb vagyok az öntudatom újbóli felépítésében. (Ez persze csak elmélet a részemről, általában ilyen helyzetben sajnos lefagyok, és lenyelek mindent.)
          A legjobb persze az lesz, amikor majd teszek is magamért, ez is el fog jönni. De akkor is lesz olyan, aki beszól (mondjuk mert addigra már -szerinte- öreg leszek).

          Én személy szerint ez a mostani “kevésbé feminista” vonalat sok témában közelebb érzem magamhoz, és természetesen a saját blogodon, a saját tested sikerei felett érzett örömöd jogos és megkérdőjelezhetetlen, csak engem ez a “kövérség = igénytelenség” kommunikáció zavar, túlságosan lesarkított, vagy nem tudom, lehet hogy most ez nekem sok, az pedig akkor alapvetően rólam szól, úgy hogy abba is hagyom.

          • “Tisztában vagyok a saját felelőségemmel a testem jelenlegi “tökéletlen” állapotáért, nem hárítok, viszont jelenleg, -különböző okokból-, nincs lehetőségem és erőm ezen változtatni. Viszont ha legalább annyiban megvédem a saját méltóságom, hogy a felesleges beszólást (kérdezés nélküli véleménynyilvánítást) nem hagyom szó nélkül, akkor is valamennyivel előrébb vagyok az öntudatom újbóli felépítésében. (Ez persze csak elmélet a részemről, általában ilyen helyzetben sajnos lefagyok, és lenyelek mindent.)”

            Ez nagyon jó, és felelős.

            Talán azért nem értelek teljesen, mert mások a tapasztalataim. Se partnerem nem szégyenített meg soha altesti szőr miatt, se vadidegen lábszőr miatt, se nem nagyon kövéreztek le. Inkább láthatatlan voltam. És nem szerettem a tükörképemet. Viszont nem nyafogtam. Éreztem az erőt, hogy majd egyszer. De akkor komolyan, és pozitívan. Nem sima az út, pont most hétvégén nagy mélypont volt diétailag. De fejlődöm, látom a célokat, és ez nem a kilókra vagy zsírszázalékra vonatkozik, hanem hogy hogyan akarok élni. Az én kezemben van. És megkaptam az élményt, hogy képes vagyok motiválni, és hogy ez valami más, ez nem a szokásos fogyózós nyomasztás. Ugyanaz az igazságkeresés és árnyaltság van ebben is a blogon, ami volt mindig is, minden témában.

            Nem igaz, hogy a blog kevésbé feminista. A feminizmus nem az, amire felhasználták a vak rajongó-most gyűlölködők. Nem asztalverés, önfelmentés, más hibáztatása, botcsinálta politizálás, olvasók manipulálása, partnereink és exeink iránti haragunk kiélésének lehetősége, kirekesztés, címkézés.

            Hanem erő, szembenézés, fejlődés, szeretet, méltóság, közösség, megélés, irigységmentesség, súlyemelés, napfelkelte.

            • Bocsánat, hogy beleszólok, de én soha nem értettem, hogy a feminizmus, ami a nők egyenlő jogairól és lehetőségeiről szól, miért kellene egyet jelentsen az ápolatlansággal és az egészségtelen életmóddal. Azt értem, hogy elutasítják a túlszexualizáltságot, a női test tárgyként való ábrázolását, a patriarchális normáknak való megfelelési kényszert, ami a nőket nyomasztja.

              De ennek nem az a másik oldala szerintem, hogy akkor leszarjuk, hogy nézünk ki, milyen az egészségi állapotunk, nem mozgunk és összezabálunk minden szemetet, mert “nem vagyunk hajlandóak sanyargatni magunkat”. Mintha csak azért sportolna az ember és csak az azért foglalkozna a külsejével, hogy a férfiaknak tetsszen, mintha ennek más oka nem is lehetne. Mintha az elhízás szimplán csak esztétikai és nem elsősorban egészségügyi probléma lenne…

              Én azt gondolom, hogy ha egy blog feminista szemléletű, akkor igenis helye van rajta a női egészségről szóló tartalmaknak is. Amiket írsz Éva, az sokaknak segíthet abban, hogy javuljon az életminőségük és jobban érezzék magukat.

              • Amúgy, elméletileg az a lényeg, hogy elfogadjuk az emberek sokféleségét, ne ítéljük meg. Az a lényeg, hogy _egyáltalán_ nem ítélünk, bántunk, címkézünk senkit. És igen, van egy ilyen irány, főleg a nagyon jóléti, nagyon urbanizált angolszász feminizmusban, amely kikéri magának azt is, ha én nem szeretnék kövér lenni és zsírparám van (mert az van): azt mondják, kövérnek lenni, marshmallowon élni is jogunk van, senki ne szégyenítsen, címkézzen, diszkrimináljon, ne kelljen sportolni, ha nem szeretek, és te csak ne nevezd szemétnek, amit én eszem, mert az is egyfajta fasizmus. Nem is illik megjegyzéseket tenni, se alkatra, se kinézetre. Ahogy rasszra vagy testi állapotra sem, kommentben sem.

                Eközben ugyanaz a nyilvánosság tolja az arcukba a durván elvadult holywoodi stb. eszményeket, celebpletykákat, fürdőruhás képeket és kozmetikum-, plasztikaisebészet- és divathirdetéseket, meg az instagramos “100 hottest babies”, “50 sexiest butts” válogatásokat, egyre több hétköznapi nő képei közül válogatva. És nagyon ritka a természetes, hiteles, arányos testű, realisztikus életmódú ikon. Én értem, ha ezzel bajuk van, de hadd eddzek.

                Köszönöm, és egyetértek, az a célom, hogy jobb legyen, produktív szeretnék lenni, nem örök protest-dühös. Minthogy ez itt még mindig az én személyes blogom, és csak az olvassa a címe, ezen én a saját utamról, saját életszakaszomról, napjaimról és eredményeimről, reflexióimról írok, a saját ízlésemet és preferenciámat fogalmazom meg, azt, hogy én milyen testre és milyen minőségű életre vágyom, illetve társadalmi jellegű állításokat teszek, az olvasó meg olvassa figyelmesen és értőn, ha akarja. Aki ebbe beleköt, az teljesen félreérti ennek a blognak a célját és az én feladatomat. Én nem vagyok felelős azért, hogy te jól érezd magad. Se azért, hogy ne legyen “nyomasztás”, vagy amit annak nevezel, se azért, hogy lefogyj, se azért, hogy sikerüljön az edzőtermezésed, a válásod vagy épp a diétád. Én nem leszek úgy feminista, ahogy engem te, kedves olvasó, annak képzelsz vagy akarsz, hogy azt aztán megnyugtatólag használhasd. Én nem vagyok a játékszered, a szolgáltatód, nem vagyok elszámoltatható közszereplő, én neked nem tartozom. Nem vagyok mindenre válasz, és nem vagyok megzsarolható sem, hogy ha én nem úgy, akkor te innen elmész. Menjél, én nem tehetek mást, mint a magam álláspontját írom, és az is a te dolgod, hogy okosan, jól, kellő távolságtartással olvasd. Ennyi hízelkedést, kétfelé nyalást, ennyi vádat és sértődést, örök viszonyítgatást — ez hányadik cé is?, néha csak kapkodom a fejem. Kinagyítják itt a testemet láttató fotókat egy nap tömegek (kattintás az is). ÉS ADDIG SEM SÉTÁLNAK, TOLLASOZNAK, NÉZETNEK VÉRKÉPET.

                És ha valaha te itt jól érezted magad és kaptál a blogtól, akkor leszel szíves nem köpködni meg hangulatot kelteni meg leárulózni meg célozgatni, meg megjegyzéseket tenni, hogy én hogy élek és én hogy éljek (akárhogy is élek, azt ERŐBŐL és MUNKÁVAL és DÖNTÉSSEL én teremtettem meg, nem más), hanem a jót beépíteni, esetleg némi hálával, mert úgy elegáns, és szépen elmenni, ha ez már nem a te helyed. Semmivel nem tartozom neked, te örültél a blognak, te választottad.

                Egy kicsit tele van már a mellékvesém az abszurd elvárásokkal, ahogy nekem ugrálnom, magyarázkodnom, védekeznem kéne, mert az olvasó érvel meg rinyál meg előír.

          • “ha valaki kövéren kimegy a strandra, megérdemli-e a sanda pillantásokat, esetleges beszólásokat, el kell-e tűrnie, fogadnia, hogy ez van, ilyenek az emberek?” Miért, mit tehet? Benyújt panaszt, hova, kinek? És akkor mi lesz? Igen, a lenézés annak a sara, aki lenéz. De az a kövérség, ami téged is zavar, az kié? Sár-e egyáltalán? Változzon meg a világ, ne bántsanak, hadd legyek nyugodtan, méltóságteljesen kövér? És ha nem bántanak, csak kövér vagy, előrébb vagy? És esetleg belebetegszel?

            A világ kíméletlen, és olyan, amilyen. Nincs az az ideális világ, amelyet maguk köré képzelve oly harsányak például Gumiék. Nem produktív a folyamatos, reflexes öntudatos tiltakozás, és elfedi a saját felelősséget. Ki nem tett bele elég melót, ki nem elég tehetséges, ki rossz utat választott, ki nemtelen kapcsolatokba ment bele, ki picsáskodott, aztán belebukott, ki az anyaságtól remélt túl sokat, ki kényelmesen marad abban, amit amúgy folyon szid, és ezt nem akaródzik elismerni. Helyette szidja a rendszert, a férfiakat, az egyenlőtlenséget, a vidéki viszonyokat, a genetikáját, a vakszerencsét, a privilegizáltakat, a gerleévát.

            Ebben a világban élünk, ebben, ahol pénzért adják az áramot, és nem megújuló módon termelik, és még túl is számlázzák. Ebben nem borítjuk rá az asztalt az ügyintézőre. Ebben értjük meg a nagyon érzékeny lelkű, de nagyon patriarchális jóbarátunk keserveit. Ebben a világban fehér tornacipőben lavírozunk a zsámbékokon. Egy pár cipő van, és szürkészöld a massza, és menni kell. Nincsenek sima rétek. Az eget nézhetjük, de lényegében lent kell figyelnünk. Ez a világ nagyon igazságtalan, szót is emelünk ellene, de ne hajoljon már ennyire magunk felé a kezünk, ez méltatlan. Önlobbi. A test állapota, az olyasmi, amiért tehetünk, épp a magunk érdekében.

            Kulturált ember nem tesz megjegyzést (olyat se, mint amit a fogason hallok, hogy “ja van ez a bambuszváz, jó szar, hallottam”), nem méreget, nem fejezi ki arcával vagy sugdosással a véleményét. Se túlsúlyos, se celeb láttán, se harsányan viselkedő, se idegrendszerileg beteg gyerek, se össze nem illő bikinialsó-felső, se széttetovált bőr, se végtaghiányos ember láttán.

            Csak attól még a jó magyar féljóléti modell, tehát hogy okosak vagyunk, a társadalom hasznos tagjainak érezzük magunkat, jót akarunk a gyerekünknek, van mozgásterünk, dönthetünk iskolaválasztásban és a bolti tejespult előtt, és eközben iszonyatos táplálkozási zavarokkal küzdünk és semmit nem mozgunk, és évente felszedünk két meg négy kilót, és boldogtalanok és nyomottak vagyunk, aztán meg a feszes, fiatal nőkre haragszunk, szóval ez az egész igenis gázos, és ha fáj, akkor is arról van szó, hogy az ilyen emberek szarul vannak, amiért mást hibáztatnak, istencsapásának fogják fel a betegségeiket, és nem vállalják az életükért a felelősséget.

            Mindenkinek más az ízlése, igen. Van, aki rajong a puha női idomokért. De a kivételeket emlegetni reményteljesen, meg erre bazírozni a társadalomban való létedet nem szerencsés, hogy “talán lesz valaki”. Mert mondjuk a munkáltatód pont nem, ő azt gondolja, hogy jobb lenne egy normál BMI-jű ember a recepción. Pedig ez diszkriminatív. Vagy egyszerűen meg se lát, észre se vesz egy csomó ember. Igen, a túlsúlyosak közül sokan számolnak be arról, hogy láthatatlanok, és mindenféle tudatosság nélkül, önkéntelenül sokan szánakoznak rajtuk, nem akarják őket bántani, de nem veszik őket komolyan. Odatéved a szem arra a meglepő hurkára, kitüremkedésre, mit kéne gondolni róla? Hogy jó ez így? Tudom, hogy annak közelében járok, hogy “undorító vagy, mert kövér vagy”, de ez a negatív mindsetben hat így. Aki abból kiszáll, az el bírja viselni az igazságot, az vagy változtatni fog (pont a kövérség nem olyasmi, ami tartós, mint valami anyajegy), vagy teremt egy új, szuverén kontextust, amelyben tényleg leszarja, ki mit gondol a testéről. De akkor nem fogja zavarni a sportos, a vékony test, más útja, változása, és nem fogja hosszan bizonygatni, hogy tulajdonképpen rendben van ez így. Erre szerintem nagyon kevesen képesek. Talán pont SzRéka igen, nem tudom.

            De az is egy út, hogy megtanul nagyon előnyösen öltözni, a jelen helyzetet jól tálalni. Bár nem tudom, a közérzettel, azzal a “soha nem tudja meg, miről maradt le” fajtával, azzal mi lesz. Ég és föld, annyit mondhatok.

            Jó lenne addig érvelni, mondani, hogy mi a szép és mi az igazságos, meg mit szeretnénk, amíg elfogadhatóvá nem válnak mulasztásaink és fegyelmezetlenségeink. De azzal nem tudsz mit kezdeni, hogy az első részed, amibe a világ, a szeretteid és a magad tekintete ütközik, az a tested.

            Nem elszállt szépségeszményről beszélünk, hanem a testnek arról az állapotáról, ami a vissza nem élésekkel megőrizhető. Tehát nem extrém módszerek, fogyókúra, csak annyi, hogy nem válsz cukorfüggővé, nem gépesíted az életmódod, nem fogyasztasz jóval több kalóriát, meg adalékanyagot, meg ilyesmik. Akkor milyen lennél?

            Szerintem amúgy azért nem tapasztalják sokan a valóságot, azért lehet hatékony az öncsalás, mert nem comme il faut másnak az arcába mondani, hogy nem csinos, nem jó állapotú, elengedte magát, nem kívánatos már. Mindenki tapintatos, mindneki maszkíroz, és egy kicsit mindenki sáros, ő is hízik, ő is pizzán-üdítőn él. Nagyon nem illik nyíltan ilyet mondani, hogy meghíztál, de kövér vagy.

            Egyébként most olvastam, hogy pont a cukros üdítők forgalma drámaian, száz meg kétszáz százalékkal esett vissza tizenpár éves távlaton mára, és ez örvendetes.

            • “Változzon meg a világ, ne bántsanak, hadd legyek nyugodtan, méltóságteljesen kövér?”
              Hadd legyek nyugodt és méltóságteljes, igen. Aztán majd remélhetőleg eljutok odáig, magamtól, a hogy a kövérség egészségtelen és életminőség-romboló. Vagy nem, és akkor ezzel fogok együttélni. Vállalom a döntésem következményeit. (Én egyébként azt mondom, hogy le kell fogynom, és egyszer le is fogok.)
              Alapvetően szerintem van egy véleménykülönbség most közöttünk. Én nem akarok feszülni, a te eredményeidet, tested örömét megkérdőjelezni, de nem akarok mindig három lépést hátra lépni sem, arra hivatkozva, hogy én most nem vagyok jól (ami tény). A Gumit nem nagyon ismerem, amennyit eddig láttam belőle, az nem volt szimpatikus.

              Talán arról van szó, hogy én az emberi méltóság megtartását előbbre tartom a népegészségügyi feladatoknál. Ez is egy népnevelés igen, “ne szólj be, nincs jogod hozzá”. Mert azért ott van a félkarú is, akit fent említettem, és neki is beszólnak. És ha senki nem szól vissza, akkor a beszóló úgy gondolja, igaza volt.
              Franciaországban eléggé megy, -mint említettem-, hogy ne egyél túl sok cukrosat, zsírosat (a szénhidrátról nem beszélnek, nagy a pékségkultusz ), meg mozogj sokat, általában soványabbak is az emberek, mint Magyarországon, sportosabbak is, nem fura a 60 éves parkban futó ember. Ennek ellenére nagyon megy a “fogadd el magad” és a “ne szólj be másoknak” is. Több “kövér nők lelkét ápoló” műsor is megy a tévében, van köztük mondjuk nagyon kamu, amikor egy stylist rászabadul a csúnya, kövér, elhanyagolt nőre és két perc alatt, (a műsor sugalmazása szerint) bombanővé varázsolja, akinek innentől kezdve szép az élete. Viszont láttam egy riportot egy lányról, aki tini kora óta túlsúllyal küzdött, mindenféle módszert megpróbált, majd elment gyomorgyűrű műtétre, ahol történt valami gond, kómába került, egy hétig élet-halál között lebegett. Onnantól kezdve szemléletet váltott, inkább elfogadja magát, változtatott az öltözködésén, a külsején, a hozzáállásán, a testtartásán, és állítása szerint most már jobban érzi magát, az utcán is mások a reakciók. Nekem ez őszintének tünt, tényleg egy erős, öntudatos, magával harmoniában lévő nőt láttam, aki sugárzik. Hogy aztán folytatja-e a fogyókúrát finomabb módszerekkel vagy sem, azt nem tudom. A műsor mondanivalójából nem ez jött le.
              Ha hagyjuk magunkat nyomasztani, akkor a “nyomasztók” mindig találnak valamit. Később meg öreg leszek, soványan is. El kell jutnom addigra odáig, hogy függetlenítem magam a külső véleményektől. A változás mindenképpen a lélekkel, az öntudattal kezdődik. És ez fontosabb. Sovány ember is lehet boldogtalan, még sportoló is. Az önmagával harmóniában élő ember viszont boldog, akkor is, ha túlsúlya van. Én ezt így látom.

              • “Hadd legyek nyugodt és méltóságteljes, igen.” De én nem ezt kérdeztem.
                Nem kell megígérned senkinek semmit, hogy majd lefogysz, rendbejössz. Nem kérdezi és nem várja el senki. A te felelősséged, dolgod, és a te vállrándításod. A többieké meg az, ahogy a saját testükkel bánnak, a saját életüket élik, és ahogy másokra tekintenek. Az is, a tied is, ahogy mások testét nézed. Ez érdekes, ez az űzöttség, ahogy a saját rossz érzésedet projektálod, és az lesz belőle, hogy mások, a világ várja el ezt. Nem a világ kéri, és nem is a világnak jó elsősorban. Ha viszont a helyedbe képzelem magam, azt mondom: nem lehet nyugodtan kövérnek lenni. Nekem nem ment, öncsalás volt. És engem nem nyugtatott meg az “eggyel kevesebb gyereke van, mégis több a túlsúlya” nők látványa. Engem csak az, hogy nekifogok, én. Nem teszek úgy, mint ha mindegy volna.

                Én egyébként kivételes vagyok, mert nekem a Basedowot leszámítva nincsen semmilyen hormonbajom, PCOm, allergiám, gyulladásom, érzékenységem, emésztési zavarom, a cukrom rendben, minden oké velem. A bajom, a basedow viszont azt tette lehetővé, hogy következmények nélkül ehessek iszonyú mennyiségeket, tejszínt, édességet, bármit. Élveztem ezt a lazaságot, pont mint Lena, hogy én aztán nem diétázom meg görcsölök. Így voltam a harmadik szülésem óta 88 és 82 kiló között, lassan lefele tartva, minden nap sportolva (bicikli, gyaloglás, futás, úszás alkalmilag). De ennek vége lett, gyógyszert kaptam, és mostantól rám is érvényesek a fizika törvényei. A gyógyszert nem szedem február óta, előtte is csak kevesebbet az előírtnál. Gyönyörűen javul a vérképem. Soha, soha nem akarok olyan, akkora lenni többet, pedig szerettem magam és nem bántott senki.

              • “én az emberi méltóság megtartását előbbre tartom a népegészségügyi feladatoknál” Sem ki nem zárják egymást, sem nem versenyeznek egymással fontosságban. Nincs olyan helyzet, amelyben választani kéne, melyik a fontosabb: a népegészségügy, tehát hogy az egészségi állapot tekintetében mi lenne jó a köznek, semmilyen módon nem ellentétes a méltósággal. A népegészségügy nem megszégyenítő (az valami más). Feltűnően nyakatakerten érvelsz, hogy az jöjjön ki, hogy ne kelljen változtatni, hagyjon téged mindenki békén ebben az állapotban, amelyen jelenleg nem tudsz változtatni. Pedig hagy. Te mardosod magad, és azzal vitázol. Te szeretnél jobban lenni, fiatal lenni, erős és mozgékony lenni, öntudatosan járni-kelni.

                Szeretnék erről a témáról úgy beszélni, hogy magamról is lehessen, az én harcaimról, testhez, szépséghez-arányossághoz, zsírszövethez való viszonyomról, testképemről, meg hogy mit tartok szépnek, és ne legyen ez az egész aknamező. De nem lehet, mert kiabálnak, hogy nekik ez szar, ez testszégyenítés, meg úgy értik, hogy az én életmódom, értékrendem, változásom rájuk is kötelező. Mégpedig azért, mert gyengék, nem szuverének. Normatív, előíró üzenetekhez szoktak, várják a mannát, és boldogtalanok. Azt hiszik, én nézem és ítélem meg őket. Mindig elárulják magukat, mert eközben ők nézegetik, véleményezik mások testét, és tele vannak ítélettel az izmos vagy lefogyott vagy jó alakú vagy erőforrásban bővelkedő nőkkel szemben. Ez egy szánalmas, irigy játszma, baromira unom, megterhel. Nem mi akarjuk, hogy bárki lefogyjon. Te akarod. És nem szólt be senki, ki szólt be? A te testedre? Az te vagy, aki szól, azt hallod. Te tudod, milyen a tested. Vállald a felelősségét annak, hogy megteszed, hogyan teszed, ahogy írod is, ne várd a csodát mástól, ne magyarázkodj, és azt is vállald, hogy most nem teszed meg, és ne azzal vitázz, ahogy én látom a világot, és ne haragudjál.

                Kövérnek lenni nem szégyen. Hanem szar. Nem ezt nézzük az emberekben, nem ez dönt. A sok kövér ember látványa egy tantestületben, strandon stb. nyomasztó. Szeretem az embereket, azokat is, akik kövérek. Akik basztatnak, hülyeségeket kérdeznek, tanácsokat adnak, magyarázkodnak, azok lefárasztanak. Akárhova megyek, én vagyok a téma, többnyire kedvesen, egy-egy hülye kérdés vagy hülye nézés van, de az egész elgondolkodtató. Mert szerintem én ekkorát nem változtam, nem is szakadtam bele, különlegesnek kikiáltott adottságaim sem olyan különlegesek. Ezzel jár, ha valaki egy kicsit is változat. Ekkora etwas, ennyire fontos a külső — nekik.

                Mindketten másokról írunk trükkösen, de egymásnak van ez címezve, személyesen, amiatt is, mert már találkoztunk. Ezért kijelentem: én nem nyomasztok, nem tartozom a nyomasztók közé. Csupa cikis, maszatolós ember állította ezt eddig. És a kövérség, az, ha feszül a nadrág, az új is, nem segít a harmóniában, és nehéz úgy harmonikusnak lenni, ha közben az illető beteg, cukros, nyomott hangulatú, keserű attól, hogy lehetne jobb élete, hogy mások tettek magukért és jobban is néznek ki.

            • “Mindketten másokról írunk trükkösen, de egymásnak van ez címezve, személyesen, amiatt is, mert már találkoztunk”
              Nem tudom, hogy így van-e? Ha úgy érzed, hogy most téged támadtalak, ne haragudj. Valószínűleg nem jön át teljesen, amit mondani akarok. Vagy amit mondani akarok, azon túl sok a személyes fusztrációs réteg.

              • Akkor nem értem.
                Ki szól be neked? Ki nyomaszt, ki címkéz, ki nem hagy?
                Kinek, kiről szól az, hogy “nem megy mindenkinek hónapok alatt a fogyás, izmosodás”?
                Mi van ezzel, hogy nem annyira feminista a blog?
                Miért rezzenek én erre össze, miért érzem, hogy ez ellenem kelt indulatokat másokban?
                Mi az én bűnöm vagy tévedésem abban, hogy szerencsésen, vagy épp János égi küldeményeként megtaláltam azt a módot, ami élhető, és amivel könnyen megy az átalakulás, és erről az élményemről is írok, ahogy írtam a fiam iskolai gondjairól, a háztartásomról, a játszótéren szerzett benyomásaimról és a szexuális életemről is?
                Miért van az, hogy aki szarul van (te), (de más is), az azt képzeli, mindenki ellene van, őt szégyeníti meg? És ennek egy része egyszerűen nem is létezik, az illető parája, mégis másokat ostoroz vele, azt mondja, az emberek szólnak be, ítélnek, nyomasztják. Tudom, hogy neked tényleg beszóltak a szőrösségre, de itt a blogon? Itt felelősen, felnőttként, nem külsőségmániásan, a fitneszmagazinok kasztszerűségétől nagyon különböző módon, építőleg, polkorr szavakkal, tényszerűen, átgondoltan, plurálisan, senki testét ki nem cikizve írok. Arról, hogy majdnem negyven évesen, mér kissé leharcoltan elkezdtem csak úgy, minden exra ambíció nélkül odafigyelni és mozogni, és mintha valami csoda történt volna, nem kicsit vékonyabb lettem, hanem teljesen más: az derült ki, hogy atletikus alkat és élsportolói attitűd vagyok. És erőnek és diadalnak élem meg ezt, igen. Történetem egyedi, nem hirdetek semmit, többnyire a reflexiüimról írok, vagy anekdotázom. Kifejezetten nem javaslom senkinek a nagy, hirtelen változást, se a negyvenöt kilóval való fekve nyomásokat, se a ketogént. Mitől lett ez ekkora botrány? (Ezt viszont én sem neked írom.)
                A sportos-diétás beszélgetés meg, ami mint túl hangsúlyos téma zavaró lehet esetleg, hetek óta jelszavas poszt alatt zajlik, és ott szintén nem szólunk le senkit, csak a testünk-lelkünk intimebb folyamatairól írunk. Mit tehetek még, hogy ne érezzétek rosszul magatokat? Miközben százakat motiválnak ezek az írások, és én is szívesen anekdotázok, mert ez nagyon érdelkes világ, és teszek ebbe a témába is szívet, jó mondatokat, womanpowert.

            • «  Ki szól be neked? Ki nyomaszt, ki címkéz, ki nem hagy? » – Itt a blogon nekem személy szerint senki. Általánosságban volt egy olyan érzésem, hogy elmegy abba az irányba a kommunikáció (kommentek inkább), hogy a kövérek igénytelenek, lusták és önigazolnak. Ez sok szempontból igaz, de nem lehet tudni az egyedi történeteket, mi van emögött. És van, akinek tényleg jó így (nekem nem). Ezt írtam, lehet, hogy felesleges volt.

              «  Kinek, kiről szól az, hogy “nem megy mindenkinek hónapok alatt a fogyás, izmosodás”? » – Ez viszont biztos, hogy felesleges, csúnya mondat volt, elnézést kérek érte.

              «  Mi van ezzel, hogy nem annyira feminista a blog? » – Határozottan érzem, hogy az évek során változott a blog, nyilván ez logikus, más dolgok érdekelnek, máshol tart az életed. Van ami már nem hangsúlyos. Nevezhetjük ezt « feminizmusnak » , de lehet hogy nem pontos a kifejezés. Mi az a feminizmus ? Lehet, hogy alapvetően más fogalmat használunk ? Én magam sosem tartottam magamat feministának, csak bizonyos témákban, a radikális vonal sosem tetszett, tüntetni nem mennék el még a vakkomondor ellen sem, bármennyire is nyomasztó. Én biztos nem vádollak azzal, hogy áruló vagy, elhagytad a feminizmust. És nem gondolom, hogy azaz igazi feminista, aki kövér, szőrös, és utálja a férfiakat. De nekik is megvannak a maguk érveik. (És rossz reakcióik).

              Nincs bűnöd, sem tévedésed abban, hogy örömmel éled meg a tested sikereit. Nem akartam ellened indulatokat kelteni másokban, tudatosan semmiképp. Soha, semmilyen fórumon téged nem cikiztelek, nem támadtalak, nem beszéltelek ki.

              «  Miért van az, hogy aki szarul van (te), (de más is), az azt képzeli, mindenki ellene van, őt szégyeníti meg? » – Ez sajnos valóság, -nem itt a blogon-, de régi tapasztalatom, hogy aki szarul van, azt könnyebben alázzák, szégyenítik meg. Ilyenek az emberek (egy része). Vérszagra jönnek, mint a cápák. A nemlétező hatalmukat akarják bebiztosítani a másik letaposásával. Vagy a másikat összehasonlításra használják, hogy érezzék a fölényüket. Engem most épp a munkámban semmisítenek meg (nőként már nincs mit), van igazság a kritikában, de rendkívül inkorrekt módon estek nekem, mert én vagyok az, aki most képtelen védekezni.

              Lehet, hogy tényleg szelektálnom kéne most egy darabig a kommentingeremet.

              • “Ez sok szempontból igaz, de nem lehet tudni az egyedi történeteket, mi van emögött.” Énnekem nem dolgom megérteni, megismerni mindenki történetét, az a terapeuta. A kövérség _mint jelenség_ a magyarázkodással és jól vagy rosszul titkolt szégyennel jár karöltve, és rombolóan felelőtlen a szeretteinkkel szemben. Ez egy negyven körüli felismerés. Én nem szeretem a szembe nem nézést, a frusztráció másokra nyomását. Én is magyaráztam, hogy végül is rendben van ez a húsz kiló túlsúly, meg a Szamosbeli négy sütik, és azért, mert azt hittem, változtatni nagyon nehéz, leginkább lehetetlen lenne, “én ilyen vagyok”. Azok a fineszes csajok, azok meg annyira műanyagok és megszállottak.

                A történetem szép és erőt adó. Nincs benne nyavalygás. Mégis belemagyarázzák, hogy sértő és nem jó. Nem hagyom, hogy lehúzzák, túlsiránkozzák hangerőben. Annyira ciki, hogy változtatni nem tud, azt vagy olyasmit nem akar, amit én, de azért elmenni sem bír emellett, kényszeresen viszonyít és nekem szól be az olvasó.

                Nem gondolom, hogy te beszéltél ki engem bárhol, de sokan egyáltalán nem gondolnak arra, hogy hogyan hat egy-egy reakció (itt), milyen fényben tüntet fel engem (jaaa, nekem könnyű), és nagyon okosak meg élesek, amiből az lesz, hogy a blogomra járnak engem basztatni, megkérdőjelezni. Most például Nittára vagy a Rolexes esetre gondolok, ezek nagyon megdöbbentettek. Merő önigazolásból, értelmes nők.

                Nekem a fordulatom annyi blogilag, hogy mást akarnak a kommentelők. A nagyon hízelgő, nagyon aktív, itt fél napokat eltöltő, életemhez közel jövő, ítélkező, egymás között mámorosan barátkozó olvasók nagy lendülettel felcsattantak, szétbeszéltek, a legkisszerűbb módon aljaskodtak a hátam mögött, megtagadták mindazt, amit itt kaptak, és az Ügy letéteményeseiként, “soha még ilyen blog és női közösség nem volt, mint a miénk” népszerűségversenybe kezdtek, nevetséges módon utánozva a gondolatokat, szóhasználatot és blogmegoldásokat. Teljesen szükségszerű volt az ajtóbevágás. Ők neveztek engem testszégyenítőnek, meg hogy nem vagyok elegáns. Én eközben tudatosan arra törekszem, hogy a külsőség a minimum legyen, tehát semmi színes-szagos meg nyereményjáték, a tartalom viszont meglepő, a legbólogatóbb olvasót is zavarba hozza, kizökkentse, új szempontot adjon. Nekem nem baj, ha haragszik, itt gondolatok és mentalitások vannak viszonyban, nem emberek. Ehhez a bloghoz erő, énerő, türelem, árnyaltság kell, ez nem a kézenfekvő, simogató üzenetek helye, és nem is pletykás közösség. Ők a “feminizmust”, az itteni rendszerkritikus, patriarchálist bemutató írásokat is arra használták, hogy igazolják, hogy ők aztán annyira jó fejek, őnekik olyan jó a puncijuk, ők olyan értékesek, tehetségesek, és mindenki más meg milyen szemét és ellenséges. Most is ezt csinálják, néma vagy harsány gyűlölettel, ellenem. Meg még a kudarcaikat, prüdériájukat, intoleranciájukat is leverik. Igazából meg nyüszítenek belül a sok éles mondat mögött, és megdöglenének egy saját, igazán jó ötletért vagy egy kicsit is formásabb seggért.

                Mindez nem neked szól, de meghatározza, hogy mit bírok. Írni szeretnék, nem drámát. Nem akarok megítélve lenni. Én téged csak arra kérlek, hogy ne azért érvelj, hogy bebetonozd a lehúzó, keserves helyzetet. Ne erre használd a penge eszedet és a blogfelületet. Mindenkinek ugyanaz a jó, nem problémázva, az ellenkezési kényszert leküzdve, nem másokat nézve a maga világát jóvá építeni.

                Én már nem bírom ezt a sok keserűséget, amit az én megteremtett világom és örömeim apropóján hordanak ide mások.

    • Üdv a blogon!
      Első link:
      “Ettől függetlenül a férfiszépségideál ugyanolyan könyörtelenül kirekesztő, mint a női: aki nem izmos, magas, vállas, szőrtelen, szemüvegtelen, tökéletes bőrű, illetve aki negyvennél idősebbnek látszik és/vagy kopaszodik, mégis vetkőzni merészel, attól undorodnak vagy kinevetik, esetleg mindkettő.” ez mondjuk tökre nem igaz, szerzőnk nem csak férfi, hanem gendervak is. A női szépség sokkal nyomasztóbb norma, nagyon sok köze van a pornóhoz, uniformizáltabb, és hiánya, fogyatékossága sokkal több szankciót von maga után.
      Redős homlokú sármőrök is csak férfiak lehetnek.

    • Ó, ez az újságíró vérostoba és prekoncepciói vannak.

      “Ha egy nő tönkreteszi magát, miközben meg akar felelni az elvárásoknak, akkor a nőnek próbálnak segítséget nyújtani és a médiát okolják. Egyrészt szimpatikus a nők irányában érzett közösségi empátia, másrészt kicsit lekezelő tud lenni, ahogy a felelősség egy részét áttolják a médiára, mintha a nőknek nem lenne saját akarata és csak gépiesen követné, amit a magazinokban lát.
      Ezzel szemben egy túlgyúró férfit csak kiröhögni szokás, empátiáról szó sincs, sőt, a dolgot csak még röhejesebbé tenné a közvélemény szemében, ha az adott férfi még segítségért is fordulna valakihez. Segítség? Pszichológus? Ugyanmár…”

      1. Ha valaki segítséget kér, azon segíteni fognak. Ha a férfi megy pszichológushoz, ugyanúgy.
      2. A csontsovány, járni alig tudó anorexiás pöttyet pánikkeltőbb és ijesztőbb látvány, mint a nagyon izmos férfi, odafent nemigen van határ.
      3. Az anorexiás sztrájkol azzal, hogy NEM eszik, enni kell, mindenkinek.
      A gyúrós gyúr, gyúrni jó, egészséges, élvezi, életerőtől duzzad, nem szokás rajta pánikolni, hobbinak tűnik, nem tagad meg magától semmit, sőt, aki tömegel, az súlyos kalóriatöbbletben van, és hirdeti, hogy ő milyen egészségesen és tisztán étkezik. Nem zsírt épít, hanem értékes izmot, minek aggódni? És hol a határ? Csak nem a ropialkatú, szemüveges újságírók fogják ezt megmondani?

      “Ön valószínűleg ahhoz a szerencsés többséghez tartozik, akinek nem okoz feldolgozhatatlan belső problémát, hogy csak úgy-ahogy felel meg az ideálisnak tekintett eszményképnek. De hogy mégis mennyire elterjedt ez a jelenség, ahhoz elég elmenni egy átlagos konditerembe. Biztosan jár oda két-három szekrényméreten rég túlnőtt férfi, akik persze nem feltétlenül szedtek egészségre káros szereket ahhoz, hogy így feldagadjanak, de hogy további gyúrásra bizonyosan nincs szükségük, az tuti. Mégis nap, mint nap ott vannak.”

      Hogy kinek mire “van szüksége”, az jó nagy hülyeség. Jelen életmódunk mellett, tehát nem favágóknak, bányászoknak, élsportolóknak olyasfajta látványos, hipertrófiás izmokra, amilyet kondi egyáltalán nincs szükségük, tehát 0 kg-ra van.
      Sintolt aligha lát az ember konditeremben, én az elmúlt fél évben, négy konditeremben láttam mondjuk 200 különböző, látványosan kigyúrt férfit, és egy se volt sintolgyanús, torz formájú. A sintol nagyon ritka visszaélés szerintem. Kokszost láttam, sokat. Nem elfelehteni, hogy nem mindenki hobbigyúrós, és nem mindenki eszménykerhgetésből, lelki torzulásból edz. Vannak köztük olyanok, akik élvezik, és az igazán kigyúrtak között versenyzők, olyanok is, akik ebből élnek. A sportág értelméről úgy általában lehet és érdemes is vitázni, elég vad túlkapások vannak, és tényleg általános az anabolikus szteroid, de a sintol nem.
      (“Ha egy férfi ilyen őrültséget követ el, akkor sem kezd senki bűnbakot keresni: a férfiaknál nem a média a hibás, hanem minden felelősség egyedül a férfié, aki volt olyan ostoba, hogy képes volt szintollal tönkretenni magát. Wáháhá.” Szerintem nem röhögik ki a sintolosokat sem, és itt az újságíró a káros szerekként megemlített anabolikus szteroidokatr egy kicsit mintha szándékosan mosná össze a sintollal, ami szerintem nagyon más.)

      Az egész cikkből a leginkább az látszik, hogy a hatásvadász, ám jó mondatokat sem annyira alkotó szerző nemszokott gyúrni, idegenkedik ettől a világtól, nem érti, viszont borzasztóan aggódik elvárásoktól nyomasztott, szegény, rommá gyúrt férfitársai sorsán (akik eközben leginkább tök büszkék, harsányak, erősnek és puncimágnesnek érzik magukat).

      A felvetés, hogy szegény férfiak csak mániákusan tetszeni akarnak, azért gyúrnak, kb. azzal rokon, mint hogy azért mennek pornósnak a lányok, mert élvezik. Nem, a gyúrás nem csak rögeszme lehet, hanem kellő alkattal és hajlammal befektetés is, megélhetés, és lehet a ghegyomlás méretű férfi egy alternatív testeszményű, jó kedélyű, el nem torzult valaki, aki “legalább nem iszik és sportol”.

  17. Végigolvasva az egészet…
    Szerintem kimondottan feminista, és “jó” feminista dolog az egészséges táplálkozást és a mozgást népszerűsíteni.
    Senki nem sértett itt senkit.
    Van, ami egyszerűen nem egészséges, ennyi.
    Az egészségtelen dolgokhoz nem tapsolni kell, hanem segíteni változni vagy kiutat mutatni belőle.
    Itt ez van, és ez jó.
    Szerintem.

    • Az én személyes preferenciám, hogy nem tetszik a háj, és önigazolásnak tartom azt is, ha valaki pride-ot csinál egy alapvetően egészségtelen jellemzőből, meg azt is, amilyen kétségbeesetten a testét nem használó ember védi az életmódját, kenyérszeletét, müzlijét, lakomáit. Az emberi test így megbetegszik, és szerintem csúnya is, véleményformálóként ez ellen emelek szót, szexizmus és gúny nélkül, és ezzel javítom az olvasók életminőségét. Ha ez fat phobia, vállalom, én senki mozgalmi, ideológiai elvárásának nem ogok megfelelni, ellenben nem minősítek senkit, nem is törődöm se a testükkel, se a véleményükkel. Ha valaha mégis felmerül valakiben, hogy dereka is volt valaha, meg milyen jó a könnyebb test, az össze nem dörzsölődő comb, az elismerés, a mulatságossá válás nélkül hordható szűk nadrág és magassarkú, vagy hogy épp milyen szar szétbombázott vérkép-értékekkel, a cukorbetegség előszobájában, nyűgös motiválatlanságban létezni, és mekkora teher ez a szeretteinknek, és mennyi mindent lehet és lehetett volna ellene tenni, köztük igazán élvezetes, kalandos dolgokat, talál elég infót, meg nagylány, eldönti.

      • “szexizmus és gúny nélkül”
        Ez a lényeg.
        Nem arra akarok kitérni, hogy csúnya-e a kövér test, nekem nem ez szokott eszembe jutni soha, sőt volt olyan, amikor azt kívántam, hogy bár híznék valamennyit, voltam nagyon sovány, lógott rajtam a ruha, az se szép egyáltalán.
        Ez látszik, be is szólnak: “anorexiás”, nem voltam, de rosszul esett, bár huszadrendű volt, piti dolog ilyenkor, hogy ki mit mond.
        De végülis nem normális, ha nem esik jól az étel, ha nincs étvágyad egyáltalán, az beteges.
        Viszont ugyanilyen beteges a túlevés.
        Valami baja van, azért eszik.
        És nem nagyon foglalkoznak vele, hogy mi baja, mert “enni jó”.
        Ugyanaz, mint a láncdohányzás, elnyomsz magadban valamit.
        Volt egy ismerősöm, rettenetesen sokat evett, egy gyümölcstorta egyszerre, egyedül, óriási adagok, ő nem volt boldog.
        Nem azért, mert kövér volt, fordítva, azért hízott el, mert nem volt boldog.
        Úgy evett, mint akit kényszerítenek.
        Ez se jó látni, mert sajnálod, de nem veheted ki a kezéből a Milkát, hogy szólhatnál bele?

  18. Nem túl elegáns magyarázkodni, miután már megírtam, hogy lépek, de félreértettetek. Szerintem is remek dolog az életmódváltás és a sport. Régebben írtam egy csomó a mozgást dicsőítő kommentet pl. És tényleg lehet ez is feminista dolog, ezen keresztül arra bíztatni a nőket, hogy érezzék magukat jól a bőrükben. Továbbá senkinek a fogyását, sportteljesítményét nem irigylem, mert jól érzem magam a bőrömben és tudok örülni mások sikereinek.
    Ami engem zavar az mások megítélése, lenézése. Az hogy szerintetek oké, azt mondani valakire, hogy löttyedt, puhány, nem esztétikus. (Ezek mind előfordultak a kommentekben.) Ez igenis fat phobia, meg lehet nézni a definícióját.
    Ez régebben egy olyan tér volt, ahol mindenki jól és biztonságban érezhette magát és mindenki megnyílhatott. Ma már nem olyan tér, de tudom, hogy nem az én blogom, ezért nincs jogom bele szólni. Nem vagyok kövér, de ha történetesen 120 kiló lennék, akkor is jogom lenne a véleményemhez.
    Az elköszönő kommentemet nem dühős ajtóbecsapásnak szántam és halálosan komolyan gondoltam, hogy köszönöm, hogy itt lehettem, meg hogy összességében több pozitívumot, mint negatívumot adott nekem a blog, de már nem érzem jól magam. Részben itt tanultam meg konfrontálódni és nem csak magamért, hanem másokért is kiállni, most is azt teszem épp. Amit csináltok az szerintem igenis sértő egy csomó ember számára, de lehet, hogy nem is mernek írni, csak csendben szégyellik magukat és szomorúak hogy ők elhanyagoltak és nem esztétikusak. Vagy már rég leléptek, udvariasan és hangtalanul, nem úgy, mint én

    • A másik, hogy az egyszerűen nem igaz, hogy valamivel egyszer nem értek egyet és megsértődve lelépek. Szerintem teljesen rendben van, ha nem értek mindennel egyet. Már korábban is számos dologról más volt a véleményem és ez teljesen jó így, nagyon sivár lenne a világ, ha mindenki mindenről ugyanezt gondolná. Volt olyan bőven amire azt mondtam, hogy én nem így gondolom, de azért érdemes volt olvasni.

      • Persze, hogy rendben van, és nem is mondtam, hogy az első egyet nem értés után leléptél, de egy kicsit igazság bajnokát csináltál most magadból, és nincs igazad szerintem, ellenben hangulatot keltesz ellenem.

    • Te elmentél, és azért mégis visszanéztél, ki mit írt. Igazad van, mert reagáltak, és persze, hogy érdekes. De akkor szerintem én is írhatok, nem te szabod meg a beszélgetés kereteit, végét, témáját, bocs.

      Magyarázkodni? A blogomon? Kinek?

      Itt én biztosítom a felületet, témát és áttátelesen, a munkám révén az össznépi figyelmet is a beszélgetéshez.

      Elegáns? Ez mit jelent? Leírtam a véleményemet én is.

      Ha te innen lelépsz, akkor mi is hallgassunk?

      Nem csak neked van kritikád amúgy, nem te vagy az egyetlen, hanem a testét épp megváltoztató Évának is, akié itt fönt az első komment. De ő mondjuk nem ment el.

      Én kínosan ügyelek a szavaimra, ugyanakkor szeretnék igazán elmélyülten írni arról, ami bennem van, nem tagadom, mi tetszik, mit tartok társadalmilag vagy lélektanilag üdvösnek, és mit nem (pl. mások hibáztatását, önigazolást, a pajzsként a világ és önmagunk közé tartott ideológiát nem). Ha nem érzed jól magad a blogon (vagy a posztok-kommentek olvasásakor) a testedben, identitásoddal, elveiddel, vagy azt gondolod, hogy másokat sért a beszédmód, és ez háborít fel, akkor nem kell itt lenned, nem elvárás. Nem vagyok megbántva, igen sokan áramlanak át a blogon napi, havi, éves méretekben is. Régi, értő olvasók is telítődnek, távolodnak, van, aki visszatér, van, aki nem. Nem biztos, hogy én buktam meg, vagy bárki megbukott, ha valaki nem kattint ide többet.

      Amikkel vádoltál, az igaztalan, hangulatkeltő, fölösleges, párbeszédképtelen, torzul ideologikus.

      Nekem sem volt még nemrég feltűnően esztétikus testem (meztelenül), és nyomot hagyott rajta a korom meg a három gyerek is. Épp azon vagyok megdöbbenve, hogy van átjárás, nem végleges a romlás. Lehetséges, és nem is iszonyú nehéz, nekem is, kitartással, örömmel és jó módszerekkel az, hogy ne szorongjak és fölvegyem az eredetileg a sovány barátnőmnek szánt vérpiros ruhámat.

      Mit “csinálunk”? Beszélgetünk. Én ugyanúgy írom a blogot, ahogy sportolok, megyek benne előre, nagyon intenzív, örülök neki, és nem másokat nézek. Edzek, kemény melót teszek bele és egyebekben is igyekszem önmagam lenni, és ezen felül még nem is jó, hanem kiváló. Ennek része felelősséget vállalni is, elmenni rákszűrésre, megnézetni a vérképemet, és a gyerekek szénhidrátját is csökkenteni, mert én is tejberizs-puding-müzlianyuka vagyok, és nekem is vakfolt volt, így lett egy drogszerűen csokifüggő kamaszom, például.

      Számos siker és jó érzés bizonyítja, hogy ez (aktív felelősségvállalás, pozitív üzenetek) a jó út, így fejlődöm, ez erősít, így lesz jó nekem és így tudok változásokat kelteni a világban is. Nem, nem vagyok politikailag inkorrekt és nem árultam el a feminizmust sem.

      Sajnálom, ha van, aki erre nem képes a maga életében, vagy akit ez zavar. Nyilván frusztráló, minden frusztráló annak, aki kívül keres kapaszkodót, és nem árnyalódni jön, hanem életét megmentő egységcsomagért (és ha megkapta, mint a tavalyi olvasók némelyike, akkor megerősödve jól beszól a bloggernek).

      Persze, hogy jogod van a véleményedhez, csak én jelezni fogom, ha szerintem igaztalan a vád.

      “Ez régebben egy olyan tér volt, ahol mindenki jól és biztonságban érezhette magát és mindenki megnyílhatott.” Mások meg azt mondják, hogy belterjes, lihegő, kirekesztő örömködés ment itt, és önigazoló, keserű, mindenért másokat okoló olvasók dominálták a blogot, és emiatt nem mertek megszólalni, vagy nem is olvasták a kommenteket. A hangulatot, légkört nagyrészt ti teremtitek, én nem tiltottam ki senkit, sőt, rájuk se nagyon szóltam, de elég vad dolgok zajlottak itt meg a blog holdudvarában az én kontómra, máig nyögöm a következményeit. Ne varrd a nyakamba, hogy milyen a tér.

      Azt is gyakran átélem, hogy az itt tanultakat (konfrontálódás képessége, gondolatok, szemlélet, szó szerinti mondatok) a kedves, ám frusztrált olvasó egy idő után elkezdi a személyem, a hitelem ellen használni. Lehetőleg minél szélesebb körben. Na, ez a nem elegáns. Az elköszönésed korrekt, nem indulatos, csak épp rohadtul nincs igazad, és az igazságkereső, konfrontálódó éned elvakít, hogy mondjuk velem ezt (“fat shamingelsz és fatphobic vagy!”) nem kéne csinálni. Lépjen le, aki akar, engem ezzel nem lehet nyomasztani, sakkban tartani, én a saját hangomat keresem, ahhoz vagyok hű, senki kedvéért nem maszatolok, hazudok, én nem felelek a szomorúságukért, önigazolók keserveiért, és még azt is mondom, hogy vitázni lehet, de nincs joguk engem vádolni vagy hitelteleníteni, hangulatot kelteni, végletes állításokat tenni.

      Meglehet, hogy nem nálad van a recept, hogy mi a hiteles feminizmus. Lehet, hogy a tied is csak egy verzió.

      Van arra konstruktív javaslatod, hogy (tekintve azt is, hogy ez egy olyan blog, amelyen a személyemen átszűrve írok élményekről, társadalomról) hogyan kellene, lehet arról írnom, hogy mit tapasztalok a sporttal, a testemmel, a szégyeneimmel, a táplálkozásommal, hogy senki ne legyen szomorú, hogy ő elhanyagolt és nem esztétikus? Komolyan kérdem. Nekem így sikerült.

      Annyit változtattam, hogy külön, jelszavasban írunk a cizelláltabb dietetikai meg súlyemelős kérdésekről, meg a testünk intimebb dolgairól.

      Ki hanyagolta el azt a testet, ami most a sportoló nők láttán a szomorú olvasókban a szomorúságot okozza? Kié a felelősség? Hogy nincs a konfrontáció mellett ehhez erő abban, akinek ez fáj? (Neked fáj?)

      Ugyanezt a kérdést én is feltettem magamnak nemrég, és nagyon kemény volt. Nem méznyalogatás vagy privilégium vagy szerencse se a blogolás, se az életmódváltás.

      Ez itt nem a feszesek triumfusa a szegény dundik fölött. Kapásból mondok tíz, negyven százalék testzsír fölötti, vagyis súlyosan elhízott olvasót, aki aktív és nekiállt, és nem érzi rosszul magát a témától. Vagy nem állt neki, de nem szólt be. Nem tudom, mi van bennük, de te se tudhatod.

      Én nem akarok többet olyanok körében létezni, népszerű lenni, akik folyton kifogásokat keresnek, felelősségvállalás helyett másokat fikáznak, és minden szembe nem nézésüket megmagyarázzák, velem igazolnák.

      • “Van arra konstruktív javaslatod, hogy (tekintve azt is, hogy ez egy olyan blog, amelyen a személyemen átszűrve írok élményekről, társadalomról), hogyan kellene, lehet arról írnom, hogy mit tapasztalok a sporttal, a testemmel, a szégyeneimmel, a táplálkozásommal, hogy senki ne legyen szomorú, hogy ő elhanyagolt és nem esztétikus? Komolyan kérdem.”

        Szerintem lehet erről a témáról, úgy írni, hogy közben nem minősítesz másokat. Szóval saját örömről írni, esetleg arról, hogy általában a magyarok elhízottak, lehetne ez ellen valamit tenni. Nekem az nem tetszett, hogy szerinted teljesen oké, ha mások a hozzászólásaikban elhanyagoltnak, löttyedtnek, nem esztétikusnak neveznek embereket. Engem ez zavart meg is írtam, te meg megírtad, hogy szerinted ez rendben van. És tényleg ellenkezik az elveimmel, hogy egy olyan helyen töltsem az időmet, ahol a blogger szerint teljesen oké leszólni mások testét.

        • “szerinted teljesen oké, ha mások a hozzászólásaikban elhanyagoltnak, löttyedtnek, nem esztétikusnak neveznek embereket. ” Miért nem elég, ha én nem nevezem annak? Hol írtam, hogy rendben van? Azt írtam, hogy a petyhüdt, a löttyedt, a túlsúlyos állag is lehet, nem okvetlen gúny vagy pejoratív. a belső co,bom nekem is löttyedt, pl.

          Vagy mit kéne tennem, egyesével tiltakoznom, kitiltanom? Szerintem sem esztétikus a puhaság, ahogy mondjuk a stria sem az, de nem kell ezt mindig mondani.

          “a blogger szerint teljesen oké leszólni mások testét.”
          ebből látszik, hogy valami durva perkoncepciód van. kinek a testét szólták le? A löttyedt testet löttyedt testnek nevezték, abban a kontextusban, amelyben ezek a testek kifogáskeresés helyett igazán elmehetnének sportolni úgy, hogy annak látsztja is legyen.

          Direkt csinálod ezt, szándékosan élezed, eltúlzod, nem vagy objektív, provokálsz, pedig kértem, hogy ne kelts hangulatot

          • Nem hangulatot akartam kelteni, csak leírni, hogy mit gondok.

            Tényleg igyekeztem korrektül megfogalmazni és vitázni.

            Azt meg nem értem, amit írtál, hogy ellened használom amit itt tanultam. Mert nem ellened, nem téged akarlak lejáratni, csak le akartam írni, mi volt a gondom és aztán elköszönni.

            Semmi lejáratás nem volt benne, meg semmi legszélesebb körben. Csak kommentet írtam és nem hiszem, hogy túl fajsúlyos lenne itt a szavam. Szóval ez nem lejáratás, csak kritika.

            Eleve nem akartam hosszan vitatkozni, csak megírni, hogy mi zavar, csak aztán ahogy írtam fentebb nem bírtam ki, mert szerintem nem értitek, hogy mire gondolok.

            • Mindenki “csak” leírja, amit gondol… ami a szívén, az a száján. Csúnya a szív, az a baj.

              A konfrontálódást, apró szálak szétszedését, tudatosságot, éberséget veted be ellenem, és nem bírsz leállni. Abszolút nem gondolsz arra, hogy a másik is ember, és helyzetbe van hozva. Csúf rágalmakat szórtál rám, teljesíthetetlen az elvárásod.
              Je suis privilegizált.
              Je suis fatphobic, mostantól, ha tetszik.
              Nem vagyok tisztán elvi, viszont boldogabb, szembenézősebb és jobb életminőségű leszek, mint azok, akik így helyzetbe hoznak.

            • Írd úgy, hogy értsük. A válaszodra is azért nem reagáltam, mert zavaros volt. Mintha gyorsan átfutnád a szöveget és értelmezés nélkül reagálnál.

        • Az elhanyagolt, nem esztétikus kifejezéseket én biztosan írtam, rajtam kérd számon. Évának nem dolga az én gondolataimat felülbírálni és engem a te ízlésed miatt sarokba állítani.

          • Meg is írtam neked, hogy szerintem ilyeneket nem mondunk másik emberekre, erre írta Éva, hogy pedig az elhízás az tényleg elhanyagoltság. Ekkor jöttem rá, hogy ez már nem az én helyem.

            De nem akartam senkit se lejáratni, meg szerintem nem is tudnék ha akarnék se, mert erőteljesen kisebbségben vagyok a véleményemmel, csak megírtam, hogy nekem ez nem tetszik.

            • Miért lennél kisebbségben? Segítség nélkül is bármikor ki tudok állni a véleményemért, nagylány módjára. Én pedig úgy gondolom, hogy csodabogyók, edzőterem és nagy energiák megmozdítása nélkül megoldható mindenki életében, hogy kevesebbet egyen. Mert az elhízás a kalóriatöbblettől van, ezzel nem lehet vitatkozni. Nem egy tányér paprikás krumpli okozza azt a 30 kilócska többletet és a lelassult anyagcsere sem tud hasznosítani olyan tápértéket, amit nem vittünk be a szervezetbe. A háj pedig nem esztétikus. Akárkin van.

              • A kérdés, hogy ezek az általam is osztott igazságok mikor és mitől válnak nyomasztássá, shaminggé, persze nyitva van, és fontos, de amit most Nitta csinál, az valami másról szól, nem elvi vita, inkább a fent említett telítődés a bloggal, “lezárult egy korszak”. Oké. Én ettől még írok, és mindenkor azt írom, amit én tartok fontosnak, és nagyjából egész nap, minden nap ennek kimunkálásán dolgozom az általam ismert 657365 féle szempont alapján, elég jól bánok az anyanyelvemmel is, szóval nem arról van szó, hogy kuszán leírom, ami épp az eszembe jut, és az okos, éber, igazi feminista olvasó figyelmeztet, hogy túlmentél a nagy testmániáddal, te kis bohó, hanem az a helyzet, hogy mást gondolunk erről (és erre ő kikiáltja, hogy akkor én vállalhatatlan vagyok meg shamingelek, meg nem vagyok jó feminista).

                Én ezerszer leírtam már, miért most és miért ennyire jött ez az életemben, hogy ez nekem öröm, felfedezés, robbanás. És annyira jó, hogy másokban is elindultak ezek a jó változások. Ideerőltetni az ideológiát, az szerintem az öröm elrontása, és önigazolási alap másoknak, akiket fogva tart a szénhidrát, az öngyűlölet, a boldogtalan motiválatlanság vagy az enervált igazodás a lehúzó környezetükhöz.

            • Persze, hogy ki tudok állni a véleményemért éppen azt teszem. 😀 Én ezt csak arra írtam, hogy nem kell az én véleményemtől tartani szerintem.

              Egyébként meg nem az elhízásról írtam, hanem arról, hogy ne szóljuk le mások testét, szóval szerintem a hozzászólásod második fele teljesen irreleváns.
              Szerinted azért mert lehet ellenne tenni, már rendben van, hogy leszólsz miatta másokat?

              • Nem szóltam le senkit, Nitta.

                Elképesztőnek tartom, ahogy emberek, a vendégeim mintha megbolondulnának, egyszer csak erősködni kezdenek, megpróbálnak rajtakapni, támadnak, helyzetbe hoznak, pont azok, akik feministák, sorstársak, és annyira állították, hogy mennyi jót kaptak a személyemtől és a blogomtól.

                Szerintem túlzó és átgondolatlan elvárásaitok vannak velem szemben, és tévesen tartotok nagyon erősnek, diadalmasnak, titeket lekezelőnek. Az én testem kivirulása sokakban kelt szar érzést, de nekem ez az egész nagyon kemény és ellentmondásos meló volt, csak nem vagyok panaszkodós. Tévedés engem gonosz hatalmaskodónak beállítani, örökké gyanakodni, előírni, mit csináljak, elvitatni, amit letettem az asztalra, belekötni a szavaimba. A blogírás és a testformálás is kemény meló, ellenszélben, nem gőgös diadalmenet, hanem vér, veríték, könny.

              • Nitta, remélem, olvasod még.
                Kicsit fals az öszehasonlítás, de nekem régóta eszemben van. Ha egy súlyos alkoholistáról azt mondom, hogy rosszul néz ki, hogy beteg, stb. az milyen? Azt hiszem, értem, hogy a minősítéssel van a gondod magával, de ugye téged is taszít egy alkoholista. Az, hogy itt egymás között elmondjuk, hogy ez taszító látvány nekünk, szerintem sima őszinteség – ettől még nem megyek oda egy alkoholistához sem, hogy hogy nézel ki már megint. Sőt, segítek neki, ha tudok.
                Viszont neki magának sem fogom azt mondani, hogy igen, értem, hogy nem ő a hibás, hanem a csúf külvilág, a borzasztó élete/családja/főnöke. Éppúgy megvan a lehetősége, hogy letegye az alkoholt, ahogy sokezer alkoholistának itthon, és sokmilliónak a világban. Ugyanez a helyzet a mozgással is.

            • “az elhízás az tényleg elhanyagoltság” Igen, csak nem olyan, hogy nem mostam fohgat, és büdös a szám, hanem olyan, hogy fél-egy-két-tíz évig leszartam a testem egyensúlyi folyamatait, és kényelmesebben éltem, mint amilyen lelkesen és önjutalmazóan kajáltam. Fel tudsz hozni ez ellen valamit? Már a ritka hormonzavart, mozgássérültséget, gyógyszermellékhatást stb. leszámítva.

              Nagyon célpontoddá tettél engem, nagyon kell neked, hogy én legyek az áruló, miközben — bár már elbúcsúztál — továbbra is a blogomat és annak sokezres olvasótáborát használod, hogy elmondhasd a véleményedet. Itt van valami, amit a kommentváltásunk nem fog tisztázni.

            • “hogy kevesebbet egyen. Mert az elhízás a kalóriatöbblettől van, ezzel nem lehet vitatkozni. ” De lehet vitatkozni. Sőt kell. Mert ez nem matek. Kicsit az, de nem annyira, mintha ahogyan az teljesen félrevezetően sugalltatik. Ha kövér embert látok, vagy olyat, aki nem tud lefogyni, vagy, akire úgy pattan vissza az egész, ha kicsit is belelazul, vagy éppen olyat, aki hízni szeretne, de egyszerűen nem megy, az első gondolatom mindig az, vajon milyen is lehet ennek az embernek a bélflórája?! Egyébként ugyanez a gondolatom, ha depresszióval találkozom vagy ADHD-vel. És visszatérve a kövérség témához, iszonyú sok múlik ezen, ami a fogyást és az optimális testsúly megtartását illeti, több mint gondolnánk, mert pld. egy dolog, amit beviszel, de ha valamilyen és nem pedig amolyan a bélflórád összetétele és játékosainak egymáshoz viszonyított aránya (amilyennek annak lenni kéne), akkor bizony még ugyanabból a diétás-egészséges fitneszételből is 1) sokkal több kalóriát fogsz kivonni, 2) zsírként fogod inkább raktározni. Ez a matek önmagában, hogy egyél kevesebbet – mozogjál többet végtelenül leegyszerűsítő és hosszútávon kudarchoz vezet. A kövér és nem kövér ember között ilyen szempontból egyetlen, de annál sorsfordítóbb különbség a bélflórája, a nem kövérnek ez pedig jellemzően csak a vak szerencséje egyébként mai viszonyok között, amikor így és ilyeneket esznek az embernek, mint amit és ahogyan. Szóval gondolni kell a bélflórára és ott kell kezdeni gyakorlatilag mindenkinek (majd egyéntől függően a hormonokkal folytatni), mert egyszerűen nem lesz élhetően tartós és egészséges az elért eredmény. Egyébként pedig rengeteg olyan normál testalkatú, de akár karcsú ember is szaladgál közöttünk, akiknek olyan vércukor-egyensúlytalanságai vannak, amelyek hasi zsír hiányában hasonlóan nagyon költséges (ha nem költségesebb) és társadalmilag-gazdaságilag – a kövérséghez és szövődményeihez hasonlóan – rendkívül megterhelő agyi degeneratív betegségekhez vezetnek majd (de bezzeg ma sokkal tovább élünk, ugyebár). Nekik mégsem szólnak oda, pedig ők is fordíthatnának figyelmet arra, hogy mivel cseszik szét a vércukorszintjüket … pedig itt is csak a megfelelő információ hiányzik. Sőt: egy depressziósra sem sújt le a népítélet. Pedig az okok nagyon hasonlóak és itt is a megfelelő információ hiányzik. Szóval a soványság önmagában nem érték, ahogy a kövérség meg iszonytató, de nem elsősorban esztétikai probléma, különösen a megfelelő információ és infrastruktúra hiányában. Pld. aki ma puszta kalóriamegvonásos-több mozgásos alapon ma fogyitábort szervez pld. gyerekeknek, az egyszerűen grrrrrrrrrr és a szemembem gyakorlatilag kínzással ér fel. Minden ember le tud fogyni/meg tud hízni a számára optimális súlyra és úgy is tud maradni, embertelen erőfeszítések nélkül is, csak pont azt a végét kell megfogni.

  19. Mindenki, akinek ez a blog nem jön be, nem érdekes, menjen el innen. Miért szegezitek ezt nekem? Mit érdekel engem, aki a saját lényemet, meglátásaimat próbálom a lehető legárnyaltabban, apróra szedős lelki-gondolati melóval kifejezni, hogy másban ez ellenérzést, indulatot kelt, és érdekesnek sem tartja? Ő nem az én emberem. Csak az olvassa. Én szabad akarok lenni, szabad, hiteles, önmagam, és nem célom ezzel bántani senkit. Nem leszek és nem is lehetek mindenki kedvence, enyhhelye, vigasza, ideológiája, segítője. Ő is leszar engem, úgy megy el, mintha sose lett volna itt, én mit sirassak rajta? Miért nyomja rám? Ha annyira buzog benne, hogy ő mást gondol, azt miért nekem szegezi, miért reagál, miért nem saját blogon írja?

    Én amúgy nem változom, vagy csak nagyon lassan, szervesen, nincs itt semmi pálfordulás, hirtelen indulat, korábbi énem megtagadása, a vád nem igaz 8ezt is írják e-mailben), és nem is haragszom meg senkire.

    Soha nem írtam pro-fat dolgokat, soha nem állítottam, hogy a külső nem fontos, hogy a nyolcvan kilós testsúly okés. Nekem fontos, mégpedig nem gyomorgörcsös-parás megfelelésből, hanem ilyen womanpower-szétrobbantom a tárcsákat módon fontos a test, és kevésbé a klasszik kozmetikázott-hajegyenesítős szexualizált külső, inkább a puszta bőr, az izomerő, a vérkép, a ruha színei, a kedvenc fülbevaló. Ez életöröm. De nem igaz, hogy csak erről van itt szó. Van gondolat is, kultúra, poén, egymás lelki és gyakorlati támogatása, minden, van heti hat más témájú poszt.

    Lehet anyagiakon, időhiányon is panaszkodni, meg hogy mindenki milyen hülye, én mondjuk ezekben nem szívesen veszek részt. Tegnap Mosolyka igen motiváló és derűs estjén jöttem rá, hogy nekem már nem reveláció, hogy találjak okot a hálára vagy az örömre, nekem ez belső lett, valóban. Én nem akarok mindg többet, nem a réseket nézem. Komolyan boldog vagyok, ha aznap nincs defektem, ha nem fázik meg az esőben egyik gyerek se, ha pont elcsípem azt a faszit, aki ki akarja kapcsolni az áramunkat, vagy ha nem esik ki a mindig kiesős fülbevalóm, vagy váratlanul visszautalnak nekem hatezer forintot. Nem sírunk, élünk, mozgunk, mert láttuk már, hogy nem mindenki él vagy mozog.

  20. Még sok alkalommal el fogja mondani a blogíró, hogy magáról – magának… a tigrist és a szelíd őzt egyaránt látó olvasókhoz (is) szól ez munka…

    Mert végül is ezek a kerek történetek a jelenben meggyökeresedve a jövő felé nőnek. (a nő olyan, mint a növény, törekszik a fény – a világosság felé és közben vinné magával a kicsiny növénykéket is)
    Hagyjuk a nőket nőni…hadd virágozzanak és öntsék ki gyönyörű lelki tartalmaikat ebbe a sivár érzelmi pusztaságba!

      • A mi nyelvünk egy igazi élő kép. Lehet vele szójátszani, teremteni, sebeket gyógyítani, fagyos szíveket megmelengetni. Ha magunkat meggyógyítottunk, akkor másokat is megtaníthatjuk erre. És a gyógyulás radikális lesz. Fájni fog nagyon. Csak katarzissal lesz újjászületés, ezért bizony el kell menni Pilátushoz…vagy ki kell menni pusztába…hogy emberek lehessünk általa.
        Újjászületni minden tavasszal erdei virág módjára, kitörni a sűrű – mindent eltakaró csendből…a puszta létezésből.

        Nitta, ez egy szójáték. Tartalommal felövezett szókapcsolat.

  21. Igen, én sem értek egyet sok mindennel. De olyan nehéz összeszedni, hogy mi zavar és miért zavar, és hogy vajon igazam van-e hogy zavar. És ez nem arról szól, hogy mit írhatsz a blogodon, mert persze azt írsz amit akarsz, mások meg azt írnak, ami neked belefér.

    Nem önigazolok, megteszem a magamét magamért, a testemért, látom, miért jó, látom, hogy fontos, egyetértek azzal, hogy mindenkinek ezt kéne. Igen, rossz, hogy sokan kövérek, nincsenek kondiban, fáj a térdük, nyögnek ha fel kell szállni a hévre és lihegnek a lépcsőn. Sokkal jobban éreznék magukat, ha lefogynának, sportolnának, mégsem teszik, és valóban, ehelyett még sokszor azt piszkálják, aki változtat, és ezzel próbálják leplezni az igazságot, hogy nekik is azt kéne tenni, de nehéznek tűnik. Be kellene ismerni, hogy eddig szarul csinálták, ez a legnehezebb. Ez akkor is nehéz, amikor párkapcsolatról, gyereknevelésről, egyenlőtlenségről van szó. Bár a szörnyű egészségügyi állapotok mellett közben meg sosem éltünk ilyen sokáig, mint manapság, és azt mondjuk nem tudom, hozzánk képest mennyi túlsúlyos van nyugaton, de ott még tovább élnek és egészségesebbek. De persze attól még legyen még jobb, éljünk még tovább és még jobb minőségben.

    De ezeket mindenki tudja, az is aki kineveti a futókat, meg aki szerint ő jó úgy, pocakosan. Nehéz lenne kikerülni a mindenhonnan áradó információkat az egészséges életmódról (amihez amúgy húsz éve, de még néha manapság is az alacsony zsírfogyasztás tartozott, tévesen), a mozgás fontosságáról, a fitness tippekről. Az orvos is azzal kezdi, bármi baja van az illetőnek: fogyjon le. Plusz a valóban elérhetetlenül tökéletes testű, ideálnak tartott modellek, színészek. Ezt nyomasztásnak éli meg az, akinek változtatni kéne. Erre reakció a fat pride és hasonlók, de ez annyira marginális. Közel sem ugyanaz a nyomasztás meg szemétkedés éri a vékony embereket (főleg nőket), mint a kövéreket. Egy sportos nőt lehet hogy sokan bántanak, szemetek vele, de nem hiszem hogy olyan arányban eszébe jutna, hogy ő kompletten gázos és szégyellni való, mint egy kövérnek. Nem jutna eszébe, hogy talán nem kéne strandra mennie.

    Szóval ebben nincs semmi újdonság, hogy a kövér nem egészséges, nem is szép, és hogy fogyni kéne, ahhoz meg kevesebbet enni és mozogni. Ezt mindenki tudja, nem azzal van a baj, hogy nem tudják. Az a baj, hogy nem veszik tudomásul, meg hogy nem találnak mégsem motivációt. És függők, talán depressziósak is. A dohányos is tudja, hogy káros a cigi, eleget hallja. Én is hallgattam eleget és megnéztem minden nap tízszer a cigis dobozon hogy meg fogok halni és még a fogam is fekete lesz meg gégerákot kapok. Na és, erre immunis lesz az ember, vagy csak felbosszantja magát. A motiváció az volt, amikor rádöbbentem, hogy önmagában a függőség szar, mert nem vagyok szabad, nem én döntök. És egy leszoktató gyógyszer, ami nekem nagyon bevált. De még ezután is hónapok teltek el mire abbahagytam.

    Az életmódváltáshoz önszeretet kell, meg önbizalom. Annak a tudása, hogy nekem is érdemes, nekem is jár ez, én is fontos vagyok. Hogy ne legyintsek, hogy ugyan, nekem, minek, erre a kis időre. Hogy önző legyek és ne a mindenféle kötelességeimet tegyem az első helyre hanem a saját jó érzéseimet. Engem ez a blog nem úgy motivált, hogy itt olvastam volna először arról, hogy gáz nem mozogni. Hanem úgy, hogy itt találkoztam először azzal a szemlélettel, hogy ez jó, ez öröm. Nem vasakarat meg összeszorított száj, hanem élvezet. És előtte a többi infó, sok éve, hogy nem kell játszanom a szerepem, hogy valóban igazságtalan elvárásoknak próbálok megfelelni, és hogy lehet én a legfontosabb saját magamnak, érvényesek a vágyaim, a szempontjaim. Az első lépés nem az, hogy kevesebbet eszünk meg felemeljük a seggünket, hanem hogy megerősödünk lelkileg.

    • “ez nem arról szól, hogy mit írhatsz a blogodon” — szerintem ti azt hiszitek, hogy én csak leszarok mindenkit, tolom a véleményemet, és nekem persze könnyű.
      Nem könnyű.
      Vannak a sunyi-elmeosztályra való trollok, őket ti nem látjátok.
      De vannak a sokáig együtt mozgó, szuverén, okos olvasók is.
      És ők is elkezdenek kóstolgatni, és nem érzik, hogy én hol tartok már ettől.
      Úgy érzem, be vagyok szorítva egy pozícióba, elvárások közé, meg vagyok zsarolva, le vagyok vizsgáztatva, magyarázkodásra szorítva, hogy milyen legyek.
      Úgy érzem, hagyjon békén mindenki.
      A végeredmény: más kedvéért, sem a sisterhoodért nem leszek semmilyen, kapja be mindenki, én vagyok én, és meg is mutatom — ha ez valakinek bántó vagy károsnak tartja, az az ő zavara lesz, nem belőlem ered.
      Már bocsánat, de olyan nyomás van rajtam, és annyira szeretnék szabadon, boldogan csak írni, és nem hagynak, elviszik időm, idegrendszerem, védekeznem kell.
      Elegem van az elvárásokból, a rám rótt szerepből, nem akarok segíteni, nem vagyok pszichológus, nem viselek el mindent, vannak vakfoltjaim, meghaladott dolgaim, túl gyorsan írt mondataim, félrevitt szavaim.
      Akinek tetszenek a jól megírt mondatok vagy merész felvetések, olvasson, de ne legyek közintézmény, és ne hányják a szememre, hogy milyen vagyok, milyen legyek, meg hogy ők csalódtak.
      Jól szeretném érezni magam a testemben, a bőrömben, az emésztésem-anyagcserém körül, az identitásomban, az edzőtermemben, az ágyamban, a szülőségemben, a világomban, ahol ennyibe kerül az edzőterem napijegye, és tudok erről olyamsit írni, amin a mindenkori olvasó elgondolkodik.
      Változnak az olvasók, ez van, de állandóan idevágni, hogy csalódtak bennem… talán csak nem értenek egyet (az is miért baj?), vagy csak abban csalódtak, amit elképzeltek… és ideírja, hogy minden jót, és ő többet nem is olvas…. annyira gyerekes.
      Téma mindegy, Kozmáék, szerelmi élet, gyász, gyereknevelés, elitizmus, nyelvtannáciság, nemhagyomhogytanácsotadj, testpara… csalódtak.
      Úristen, mennyit küzdöttem ezekkel a témákkal az életemben, emberien, saját elveimhez hűen, és nem írhatom meg, mert nem hagynak békén, szemétségeket írnak, mondanak, susognak…
      Miért érdekli ennyire a másik ember személye (nem a mondandója) a kommentelőt?


      Köszönöm, amit írsz, ez a cél, igen.

      • O, szivem, te csak irj boldogan, szabadon! Uuuuugy szeretnem levenni a nyomasztast a valladrol! Ha en lennek a helyedben, szamomra a (nyilvanos) elhallgatas lenne a megoldas, de en mindig is eljottem onnet, ahol piszkaltak.
        Viszont tudjad, hogy pl. en most egyben olvasom kb. egy heti termesedet, es nagyreszt csak bologatok, mert annyira betalal. Nem az lethelyzetembe, hanem az eleterzesembe. A szabadsag, az ugy elek, ahogy akarok, es nem erdekel, mas mit gondol. Az ujra felfedezett mozgas, ami valoban, lassan erve, belulrol ert el ismet. Es igen, a posztjaidbol arado lelkesedes is nagyban hozzajarult. Mert elhittem neked, hogy ez valoban JO, es nem szenvedes (ami az iskolai tornaorak emleke miatt nem nyilvanvalo, es mindig felejtheto).
        Ma is megerosodtem, hogy igen, kovethetem a sajat modszeremet, tempomat.
        Nem irhatom oda minden poszt ala, hogy “megint csak bologatok/ igenigenigen” stb., mert ez eleg szoszegeny lenne, de te csak tudjad, hogy ott van:-)
        Mindenkinek meg ugyse tudsz megfelelni. De miert is kene. Akinek nem tetszik, ne nezzen oda. Es tovabb, tovabb, tovabb! Boldogan, szabadon!

    • “igazam van-e hogy zavar” — ha zavar, akkor zavar. Az elején a tény is zavart, hogy ez ennyire téma, azt írtad. Az ilyesmi nem igazság kérdése, mindenkinek más a beakadása, nincs egy igazság, csak részlegesen közös frontok.

    • Egyes orvosok azt mondták nekem tíz kilóval ezelőtt (plusz), hogy már ne fogyjak többet, vékony vagyok, ez így nem egészséges.

      Egyes orvosok ugyanúgy önigazolnak és vakfoltjuk van. Még dohányoznak is, sőt, elmondják, hogy igazából nem is olyan káros, meg hogy ennyi erővel vizet se lehet inni.

    • “Közel sem ugyanaz a nyomasztás meg szemétkedés éri a vékony embereket (főleg nőket), mint a kövéreket. Egy sportos nőt lehet hogy sokan bántanak, szemetek vele, de nem hiszem hogy olyan arányban eszébe jutna, hogy ő kompletten gázos és szégyellni való, mint egy kövérnek.”
      Nem is. Nem jut eszébe, mert tényleg szép, szebb a teste, és esetleg ezen sokat is dolgozott, és szeretne erre az erőfeszítésre nyugodtan, békében büszke lenni. Miért ne szeretne? Ez valami bűnös, antiszolidáris übermensch dolog?
      Hogy kinek mi jut eszébe magáról, az is belső munka és tudatosodás kérdése, lehet felelősséget vállalni, fejlődni ebben is, testalkattól függetlenül. Csak azt ne higgye az, aki megbékél önmagával, a testével, hogy ettől másoknak is tetszeni fog, vagy hogy ez feljogosítja arra, hogy legyen harmonikus párkapcsolata. Hozzátéve, hogy sokan kedvelik a teltebb nőket is, valóban, főleg az ápolt széparcúakat, és sokaknak alig szempont a külső, inkább a lélek meg az együtt rezgés, a közös történet számít.

      Rám amúgy olyan (olyan jellegűen utálkozó) megjegyzéseket tettek, úgy, hogy gyakorlatilag nem látszik a teljes testem sem a képeken, nemhogy fürdőruha, ilyesmi, mint azokra a modellekre, akik a kockás hasukról, gömbölyű fenekükről naponta tesznek ki képet.

      Épp az a durva, hogy a kövért, aki sorsára hagyta a testét, és szarul érzi magát, basztatják (szerintem inkább egyetemlegesen a személytelen média/egészségvédő cikkek/mások testi elégedetlenségéből élő cégek, kamumódszerek basztatják, nem annyira az egyes ember. Ha mégis egyes mebre teszi, akkor az basztatási ürügyet kereső, gyakran hatalmi helyzetű anya, anyós, férj, kolléga, aki basztatná őt a diétájáért is, mindegy, csak legyen valami), és a basztatás egybe is vág a saját szar érzéseivel, ő is tudja, hogy nem jó ez így.

      Aki viszont életmódot vált, kitör a palacsinta-lángosevő, kanapéninternetezős környezete életmódjából, vagyis szót fogad a nyomásnak, azt, miközben tök jól érzi magát, mégis elkezdik basztatni. Hogy ez túlzás, meg minek ez, meg ő rossz anya (mert elmegy edzeni), meg nyúltáp, meg már eleget fogyott.

      Megkérdezik, hogy csinálta, gratulálnak, majd kielemzik, hogy nem így kéne, ez túlzás, és nem jó a szélsőség. Magyaráz neki a testéről másvalaki, aki épp most mondta, hogy az ő testi állapota szar, és kérdezte a módszerét. Itt persze a hatalmaskodó kommunikációról van szó, mindenki tudja, hogy a sportos boldogabb a testében, és a másik csak kompenzál. Mégis irritáló.

      Holott tényleg példa lehetne az, aki lépett, felszámota a függéseket és magyarázatokat, vagy békén lehetne hagyni. De inkább levezetik rajta a frusztrációjukat. Beéllítják szerencsés alkatnak, meg ja, neked könnyű, van időd, pénzed, jó a genetikád, miközben vért izzad a saját testével meg a testképével.

      A “legyél vékony/erős/sportos” nem kényszerítő norma, csak maszlag. Ha kényszerítő norma volna, akkor — szar érzések közepette, belefeszülve — vékonyak lennének az emberek.

      A másik, hogy aki vékony vagy feltűnően jó alakú, az célpont lesz. Megjegyzéseket tesznek rá, azzal vádolják, hogy manipulál a külsejével, hogy felszínes, és molesztálják is, lebutázzák, tárgyiasítják, meg irigyen méregetik. furcsa ez, mert én is azt hittem önkéntelenül, hogy ha majd olyanabb leszek, mint a hivatalos eszmény, akkor szeretni és méltányolni fognak. De nem. Van, aki mosolyogva köszön, ajtót nyit, de a többiek szemében valami bámulás van. Mondjuk én nem annyira vékony lettem, nem is szexi, nem szép, hanem olyan, mint egy élsportoló, nőkhöz mérten látványos izmokkal.

      Még volt egy célzás, illetve nem tudtam nem annak érteni, innen rég távozott kommentelő burkolt beszólása volt máshol: hogy átkattan az életmódváltó, és akkor ez rögeszmévé válik, mindenre megoldás, ezt hirdeti, tolja, nyomja, miközben nem oldotta meg a bajait, gyászát (!). És ez baj és idegesítő.

      Én azt mondom, a shiatsu masszőrrel (aki pszichológus is egyébként), hogy a test felől is van bejárat a lélekhez: nagyon sok komplexus, elégedetlenség, nyugtalanság elmúlik, ha test-elme-lélek egyensúlya helyreáll. És att is mondom, hogy távolról sem csupa mámor az élet így sem, megmaradnak a régi bajok is részben, és lesznek újak is. Senki nem tagadta, abszolút nem csodamódszer, még pusztán az anyagcserét tekintve sem az pl. a ketogén. Mindig tudni, mértékletesen, a cél, miért csinálom, előny-hátrány, veszély (pl. öt-tíz-húsz gramm plusz vagy épp mínusz zsír drámai kalóriakülönbséget okoz).

      Ahogy sue fogalmaz, azt imádom. Nem mondja, hogy minden hülyeség, meg micsoda tévedésben élnek emberek, hanem: vannak olyan kutatások… van több alternatíva, egyesek szerint… Mára túlhaladottnak számít… ilyenek. Szerintem tök árnyaltak vagyunk, és én kurva sokat írtam az autótlanság etikájáról, a test használatának öröméről, a múltbeli defektekrő és traumákról, a szűrővizsgálatokról, vérképnézetésről, a gyerekeink iránti felelősségről is, a másságról (pl. a fitneszmodelleket sem kéne basztatni), és mindeközben a leginkább a saját élményeimről és preferenciáimról ahhoz, hogy rám fogják, hogy én csak páváskodom meg életmódguru vagyok.

    • “Közel sem ugyanaz a nyomasztás meg szemétkedés éri a vékony embereket (főleg nőket), mint a kövéreket. Egy sportos nőt lehet hogy sokan bántanak, szemetek vele, de nem hiszem hogy olyan arányban eszébe jutna, hogy ő kompletten gázos és szégyellni való, mint egy kövérnek”

      Ez addig igaz, amíg a vékonyságért/sportosságért/izmosságért tett erőfeszítések lazának és egy átlag hétköznapi életbe, könnyen beilleszthetőnek tűnnek.
      Ha anyuka csak lazán futkározik heti 2x, ha a gyerek leckéjének kikérdezése közben lábemeléseket végez, hogy formásabb legyen a combja, rendszeresen elmegy a barátnőkkel zumbázni, jógázni (vagy bármi más) és tényleg olyan szerencsés, hogy ettől is jó alakja van, akkor nem szemétkednek vele.

      De ha ennél többre van szüksége a komoly eredmény eléréséhez, van annyira rákattan a sportra, mint egy szenvedélybeteg, akkor már szemrehányások érik. Nem elég tipp-topp a háztartás, elhanyagolja a gyerekeit.
      Különösen igaz ez, ha a sport következménye annyira látványos (maratonfutó szikárság vagy testépítő izmosság) ami nem felel meg a közízlésnek.

      • Ezek a szemrehányások azt is érik, aki hegedülni akar vagy cukrásztanfolyamra jár. Nem a sporthoz vagy egészséghez kapcsolódik, az csak ürügy arra, hogy megleckéztessék, amiért nem felel meg a szerepének.

      • “annyira rákattan a sportra, mint egy szenvedélybeteg” – ez mondjuk már tényelg gáz. Hogy én eldönthetem-e, hogy ki van annyira rákattanva, az jó kérdés (nem, nem dönthetem el, mire föl dönthetném?), de ha úgy van, az baj.

  22. Nekem sokat segített, hogy elkezdtél írni a sportról, a testről. Megmozdultam, jobban vagyok, nem nyomaszt, amit írsz. Haladok, és a sportrovatos beszélgetések is segítettek és motiváltak.

    A bloggerrel szembeni elvárások rosszak, nincsenek rendben. Rólam mostanában kezdtek el olyanokat írni, hogy a fülem tényleg kettéállt. Ettől függetlenül ugyanazt és ugyanúgy fogom írni, amit és ahogyan eddig is, nem lehet másképp.

  23. Komment a 444-en, ahol megjelent Valent Gábor:
    “Ja, te vagy az a PUApöcsű önjelölt főgyökér, aki a videóban mutogatja a puhos testével, hogy úgy kell menni az utcán, hogy nem térsz ki senkinek, mert olyan kemény vagy, mint a háromhetes száraz disznószar?
    Úgy várom már, hogy végre egyszer velem jönnél szembe ezzel a mentalitással, egy olyan könyököst kapnál az arcodra, hogy az is összefosná magát, aki felsegít!”
    http://444.hu/2015/04/10/nehany-szorakoztato-es-par-nagyon-ijeszto-csajozasi-tanacsa-a-___szakertoktol___/

  24. “Az egész pontozást-testméregetést egyébként siralmasan szánalmasnak, dehumanizálónak tartom, és soha nem jutna eszembe embertársamra így nézni, se nőre, se férfira.”

    A nők nem is szoktak. Amelyik férfi nem esik bele a férfiak felső 20%-át képező “átlagos” kategóriába, azt levegőnek nézik. És, zaklatásnak veszik, ha a maradék 80%-ba tartozó “átlag alatti” férfiak próbálnak közeledni feléjük.

    Férfiak hogyan értékelik a nőket:

    Nők hogyan értékelik a férfiakat:

    • Miért kéne bárkit is bárminek nézni, észrevenni, ez milyen elvárás? Én értem, hogy ő azt akarja, hogy észrevegyék, legyen kapcsolata, de nekem mondjuk mi dolgom ezzel, ha nem tartom vonzónak? Vagy miért kéne egy nőnek egyáltalán bárkivel szexelni akarni, ez valami feladat?

      Azzal akarunk közelebbi kapcsolatot, vagy akár csak egy beszélgetést, arra szánok egy órányi kávézást, aki érdekes, jó fej, jó vele lenni (ez barát is lehet, én nem “pasizok”).

      Az egész, ez az örökös partnerkeresés, társkereső oldalak, mustrálgatás, csajozás-pasizás, van-e barátnője, vajon észrevett-e, az elképzelés, hogy a világnak dolga lenne valakit szállítani neked, hogy te megélhesd, hogy vonzó vagy, vagy szexelhess, önző, éretlen, korlátozó, szánalmas. Aki ilyen üzemmódban működik, tuti csalódott lesz.

      Én
      1. embertársamnak nézek mindenkit, ekként kezelem (adok neki nejlonzacskót a boltban, ha elszakadt neki, köszönök a futótársaknak, vagy ha épp van kedvem, beszélgetek vele a vonaton, ilyenek),
      2. a visszaélés (pl. nagyképűség, puás nyomulás, vagy amikor definiálni, elemezni próbálnak) ellen védekezem, azt hárítom, lepattintom és szánalmasnak tartom,
      3. arra nézek úgy, aki megpendít bennem valamit, a többieknek eszébe ne jusson elvárni semmit vagy nyomulni vagy haragudni, hogy én mire tartom magam.

      Ezzel, hogy csak az az érdekes, aki vonz, a nem előnyös külsejű, idősebb stb. nők is így vannak ám, csak van, aki annyira akar kapcsolatot, valami intimitás-szerűt, valakihez tartozni, hogy megköti a csúf kompromisszumot.

      Nincs módszeretek, érvetek, amivel rábírjátok a nőket, hogy olyanokkal akarjanak randizni, szexelni, kapcsolatot, akiket nem tartanak vonzónak. Csak a pénz és az erőszak marad, de hát ez nem az a boldogság meg elfogadás, amire vágytok.

      Ugyanebben a szövegben találod, hogy az én vonzalmamnak nem markerei az emlegetett 20 százaléknak tulajdonított előnyös külső, pénz, paripa, fegyver. Nem tudom, másoknak mi vonzó, ez itt egy eléggé gazdag lelkű, nem haszonleső női közeg. Nem tudom, és te sem tudhatod, milyenek “a” nők, te is csak egy csoportnyi nő véleményét hoztad.

      Frusztrációszag van, mindig az a nőgyűlölet alapja.

      Üdv a blogon.

      • Üdv.
        Nos, nem ezekre gondoltam, hogy kell, meg elvárás, vagy muszáj szexelnie, meg ilyenek. 🙂

        Inkább olyan magyarázatként, hogy miért ilyenek “a férfiak” (azaz, a maradék 80%) Miért PUAskodik, pénz, paripa, fegyverrel akar hódítani, nem ad nejlonzacskót, nem köszön, nem akar beszélgetni, nagyképű, nem kerüli ki a babakocsit, hímsovinisztán áll a nőkhöz.

        Lehet ezen háborogni, de aki egész életében csak a szart kapja, mert nem született nőnek, sem csúcskategóriás szépfiúnak, és, a nők eléggé szisztematikusan egyféle férfiakhoz vonzódnak, annál nem kell csodálkozni, hogy nem túl asszertív, és nem egy nagy EQ huszár.
        Ésbizony, a férfiak többsége ezt tapasztalja az élete során.
        Éppúgy, mint a permanens kiszolgáltatottságot, saját magára utaltságot, félelmet az elszegényedéstől, lecsúszástól.
        Mert egy férfinek nincs meg az az aduász, hogy ha másképp nem megy, akkor gyereket szül, és ezért eltartják, vagy a külsejével, szépségével, kapcsolatépítéssel keres pénzt, tesz szert anyagi biztonságra, ami törvényileg is garantált.
        Nincsenek könnyebb utak, nincs semmi lehetősége.

        “vajon kik kérdeztek kiket, mi a módszer, mit értékeltek a megkérdezettek a másik nemben egyáltalán, de ki állapította meg azt, hogy mennyire vonzó az értékelő?”

        Itt a teljes link:

        http://blogs.sas.com/content/sastraining/2014/10/16/how-do-men-rate-women-on-dating-websites-part-2/

        Az okcupid nemzetközi társkereső oldal statisztikái. Olyan, mint a nálunk ismertebb Badoo. A felhasználók értékelhetik egymás fotóit. Ezt összesítették, és értékelték ki.

        Tehát, ez egy vizuális teszt elsősorban, nem pénz paripa fegyverről szól, amiket kompenzációként szoktak bevetni azok a férfiak, akik önmagukban nem kellenek. (Persze, olyan téren ez is benne lehet, hogy nyilván vonzóbbnak ítélik a nők azokat a férfiakat, akik BMW mellett pózoltak, mint akik Zsiguli mellett 🙂 )

        • ‘Mert egy férfinek nincs meg az az aduász, hogy ha másképp nem megy, akkor gyereket szül, és ezért eltartják, vagy a külsejével, szépségével, kapcsolatépítéssel keres pénzt, tesz szert anyagi biztonságra, ami törvényileg is garantált.

          Eddig olvasva teljesen egyetértettem veled. Fiútestvéreim vannak, és apukám is aki tönkrement. Nem vagyok elfogult, ha mégis akkor nem nagyon.

          De amit te aduászként írsz le, nem az. NEM AZ. Kiszolgáltatva lenni, egy kicsinek és a férfinak, kettőért felelni úgy hogy a másikat nem tudod irányítani hanem totál rá vagy utalva, ezt csak az láthatja aduásznak akinek a pénzen eltartottság a csúcs, mert végre nem neki kell megkeresnie.

          • Milyen ászra gondolsz? A válás után egyedül gyereknevelésre? Ahol az esetek jelentős részében egy kanyi GYEREKtartást sem fizet apuka? Ja, meg a nők csak gondolnak egyet és szülnek. Teljesen egyedül eldöntik és meg is valósítják…

        • Na de nem én háborgok, hogy a szerencsétlen férfi nem ad zacskót vagy nem akar velem beszélgetni. Én se akarok, se ismerkedni, én csak nem vagyok pokróc, nem nézem levehőnek egy hétköznapi helyzettel, de mint potenciális partnerrel nincs dolgom valakivel, aki nem vonz.

          Ha egy férfi egyészen fogyatékos skilleket mutat szociálisan, az milyen alapon vár el rá mosolygő nőt, kapcsolatot, kellemes-laza estét? Vannak ezek a maszturbációs csövek, szerintem sokkal korrektebb, mint élő személyekre nyomni a frusztrációt. Komolyan beszélek.

          Próbáltam nem őt cikizni, de mindenki kiröhögi azt, aki úgy megy a tömegben, mint Valent Gábor (és ilyen előnytelenül öltözteti az elhízott testét, zsebben bukszával, kopasz fejen idétlen sityakkal, miközben nagyképű is, és beszélni sem tud videóképesen).

          A PUA törpe kisebbség, nemhogy 80 százalék, hanem fél se. Ahhoz drága is, időigényes is, elborult is. Arra jó, hogy azt az illúziót adja, hogy “te, szerencsétlen barátom, majd kaphatsz dögivel a klasszisodnál sokkal jobb nőt is”. Hát, ez nem fog menni és ilyen izzadságszagúan meg biztosan nem.

          “tesz szert anyagi biztonságra, ami törvényileg is garantált” — ez népszerű tévhit, de nem igaz, a tartásdíj nem a nőnek jár, hanem a gyereknek. Nem tudom, milyen törvényre utalsz, semelyik nem kötelezi arra a férfit, hogy eltartson egy nőt. Nem különböztet meg férfit és nőt se a Ptk., se a Btk., legfeljebb szülésről, anyáról beszél.

          “külsejével, szépségével, kapcsolatépítéssel keres pénzt” — meglepő ám, hogy ha ezekért hajlandó vagy fizetni, akkor lesz kínálat. Vajon én vagy a nőismerőseim miért nem fizetnek szép férfiaknak? Tudod, hol van virágzó férfiprostitúció? Ahová tömegesen mennek az egzotikumra éhes, jómódú, idősebb nők, akiknél az ottani férfiak jóval szegényebbek. Ez nyomor vagy perspektíva kérdése, nem nemé. Ne fizesd meg, majd abbahagyja, a haszonleső luvnyája.

          “nem született nőnek vagy szépfiúnak” A nőknek sem olyan könnyű ám a szex, a jó szex, a nekik megfelelő kapcsolat, mint hinni szokás. Utálom, amikor így sajnáltatják magukat a férfiak. Még a nagyon szép nőknek sem fenékig tejfel az élet, ők is lehetnek bántalmazás áldozatai, a molesztálás, megalázó ajánlatok meg mindennaposak. A többi nő meg él, ahogy sikerül, csak nem sír olyan hangosan, mint a férfiak, mert eleve nem tartotta valamiféle jognak azt, hogy legyen kapcsolata, társa, szexuális élménye (mint ahogy, úgy látom, te annak tartod).

          Nagyon csüngtök a nőkön, olyat akartok, amit ők nem, aztán nagyon meg vagytok bántva, meg titeket kéne sajnálni. Hiába erősködik egy férfi, a nők szabadon választanak társat, és aki nekik nem kell, azzal nem állnak le. Senki nem áll le azzal, aki nem elég jó neki, te sem. értelmetlen azt méricskélni, hogy mennyi ez a jóság a férfiaknál meg a nőknél.

          Az a kérdésem inkább, hogy hogy lehet, hogy ennyire kell egy nő, akinek te nem kellesz. Én nem égetném így magam (pedig volt, hogy kockáztattam, át is éltem többször, egész fiatalon is, hogy kezdeményezek és nemet mondanak nekem), hanem keresnék olyat, mlg inkább: megvárnám azt, akinek én is tetszem, vagy élnék emelt fővel egyedül.

          Miért KELL a kapcsolat, miért ezen pörög mindenki, miért nem tudnak mit kezdenki magukkal? Annyi érdekes élmény, emberi kapcsolódás van a ragacsos nemiségen kívül is. (Akkor ragacsos, ha mindent bevon. Ha van igazi, az nem ragad, az tündöklik, de az ilyesmi ritka élmény. Ezért is oly becses.)

          Abba az alkuba, amit írsz, ketten mennek bele, akik így osztják le a szerepeket. Ha a férfiak nem vállalják, hogy eltartsanak egy munkaképes nőt (ellenben megosztják az otthoni munkát is, természetesen), értelmetlenné válik a panasz. A másik, hogy a nő az eltartása összegénél mindig lényegesen nagyobb társadalmi és egyéni hasznot termel a háttér biztosításával és a társadalmi reprodukció komplex feladatának ellátásával. Semmittevő, dekorációs célú, naponta kétszer szopó nőik csak azoknak vannak, akik e felülárazott javakat is meg tudják fizetni (azok a férfiak maguk áraznak, egyébként: amennyire a tetszetős pina neki kell, annyit fog fizetni).

          “nem ezekre gondoltam, hogy kell, meg elvárás, vagy muszáj szexelnie” De igen, a nők viselkedésének bírálata mögött
          elvárás van: a nőknek ilyeneknek vagy olyanoknak _kell_ lenniük, miért nem olyanok. Hogy milyeneknek? Ahogy azt a férfiú magába szocializálta igen korán: szexuálisan elérhetőnek, háziasnak, őt csodálónak, simulékonynak, nem anyagiasnak, szülékenynek.

          Statisztika: értem, kösz. Hát, szerintem a társkeresőző is külön fajta, én soha, elvből nem, nagyon idegen és irritál is, nekem a szerelmi-emberien kapcsolódó-szexuális énem nagyon máshol van, nem ilyen seregszemléken vagy szórakozóhelyeken.

          Értem amúgy, de a “vizuális tesztnek” semmi köze a tényleges kapcsolat alakulásához, és baromi felszínes, erre mondom, hogy én nem kérek ebből. A társkeresőzés maga teszi akadállyá a nem elég vonzó külsőt (= nem is írsz az ilyennek. Élőben, kevésbé “partnerakarós” helyzetben nem ekkora akadály a kinézet).

          • “A PUA törpe kisebbség, nemhogy 80 százalék, hanem fél se.”

            80% az a nőknek önmagukért (tehát egyéb előnyök nyújtása nélkül) nem kellő férfiak aránya.
            A PUA az valóban (még) egyfajta kisebbség, valójában nem merül ki ilyen komákban, mint ami a videón látható, hanem egy elég széleskörű önfejlesztő tréning. Talán női vonatkozásban a sminktanfolyam, vagy “hogyan öltözzünk divatosan, szexisen” jellegű nőimagazin-tanácsadás férfi megfelelője.

            “Nem különböztet meg férfit és nőt se a Ptk., se a Btk., legfeljebb szülésről, anyáról beszél.”

            No, de szülni, meg anyává válni csak a nők tudnak. Így mégis megkülönböztet.

            “meglepő ám, hogy ha ezekért hajlandó vagy fizetni, akkor lesz kínálat.”

            Ezekből az arányokból egyenesen következik, hogy mindig lesz.

            “Az a kérdésem inkább, hogy hogy lehet, hogy ennyire kell egy nő, akinek te nem kellesz.”

            Miért, én nem dönthetem el, hogy nekem ki tetszik? Ez is női privilégium, hogy ő választhat, a férfinek meg mindig azzal kellene beérnie, aki jut neki? És, akkor persze, hogy fel vannak magukban háborodva, hogy biztos buzi, meg hogyhogy nem ugrik rögtön, ha egy nő akar tőle valamit.

            Amúgy nem teljesen ez volt a téma, hogy olyan nő, aki neki tetszik. Most képzelj el egy olyan férfit, aki nemhogy a felső 20 de a felső 40%-ba se fér bele. Akkor annak már nem az a fő problémája, hogy olyan nőnek nem, aki neki tetszik, hanem semmilyennek se. Úgy egyáltalán. És, itt még mindig 10 ből 6 férfire igaz ez az arányok alapján.

            “Miért KELL a kapcsolat, miért ezen pörög mindenki, miért nem tudnak mit kezdenki magukkal?”

            Hát, a férfiak nem nagyon tudnak mit kezdeni magukkal egyedül, ez tény. Egy férfi valahogy mindig a nőknél való sikerében méri fel önmagát, valahogy ez neki a felemelkedés, a kompenzáció azért, mert csúnyább, tökéletlenebb ilyesmik. Nem ismerem a dolog pontos pszichológiai hátterét.
            De Esther Vilar “Idomított férfi” c könyve ha provokatíven is, de elég jól felvázolja az összefüggéseket:

            http://www.thesecret.hu/files/Az%20idom%C3%ADtott%20f%C3%A9rfi.pdf

            “Hogy milyeneknek? Ahogy azt a férfiú magába szocializálta igen korán: szexuálisan elérhetőnek, háziasnak, őt csodálónak, simulékonynak, nem anyagiasnak, szülékenynek.”

            Hát, azért ennyi mindent egyszerre nem hinném. Szexuálisan elérhető, nem anyagias, ezek pipa. De ha már a férfi nem úgy vette meg, akkor ennek alapnak kéne, hogy legyen. A házias az mai viszonylatban már lényegtelen. Őt csodáló: ez is furcsa, szerintem a legtöbb férfi egyáltalán nem szereti, ha egy nő túl sokat hízeleg, és így mindent a férfitől vár el. Simulékony: ez kimerül abban, hogy ne csináljon műbalhét mindenből. Szülékeny: Szerintem ez kormányzati propaganda. 🙂

            “a nő az eltartása összegénél mindig lényegesen nagyobb társadalmi és egyéni hasznot termel a háttér biztosításával és a társadalmi reprodukció komplex feladatának ellátásával.”

            Ez vitatható. A “háttér biztosítás” egy üres halmaz, lévén, nem nagyon tudnék semmit mondani, amit biztosítana egy nő egy férfinek. Nem kényszerházasságról beszélünk, hanem feltételezzük, hogy a nő saját elhatározása és céljai alapján szül és nevel gyereket, (a férfivel közösen), nem pedig kizárólag a férfi akaratából, és céljainak megfelelve. Ha pedig a férfivel közösen, akkor a “társadalmi reprodukció” (micsoda kormányzati igények) feladatát is közösen látják el.

            • “80% az a nőknek önmagukért (tehát egyéb előnyök nyújtása nélkül) nem kellő férfiak aránya.”
              talán akkor önmagukkal van a baj… vagy a téves elvárásaikkal… vagy szemétkednek a kapcsolatban.

              Ezekkel a mondatokkal kvázi kurvának tituálod a nőket. Nem előnyökért, hanem kölcsönösségért kezdünk kapcsolatba. Azért, annak reményében, hogy valakivel jó lesz. Úgy látszik, veletek nem jó, se szex, se az együttélés. Én továbbra is azt mondom, nem véletlen, hogy ha nincs egzisztenciális kényszer, vagy szorosan a férjhez menés irányába terelő hagyomány, akkor jön a “szinglihorda”, tehát nem akarnak a nők kapcsolatot.

              Miért lenne alap a szexuális elérhetőség, ha szar lett a szex, vagy elhanyagolja magát a férfi, vagy nem jó vele már a szex, mert unalmas? Nem statikusak a dolgok.

              És igen, simulékony, vagyis hagyja a férfit dominálni, biztosítsa a szabadságát, tartsa a frontot problémás gyerekkel, mosógéppel és beteg szülők mellett, valamint legyen egyértelmű, hogy a férfi határozza meg, mi műbalhé, mi nem.

              A többire most nem, nem szeretem a nőgyűlöletet a blogon, bár nagyon tanulságos. Az a bajom, hogy azon alapul a gondolatmeneted, hogy a nőknek _kéne_ pasizni, szexelni, fogadni a közeledést. Hát nem kell. Sőt, sokaknak traumatizáló.

              Nem én raktam ki a kommentedet, a rendszer talált benne tiltott szót. (Esther Vilar)

            • “80% az a nőknek önmagukért (tehát egyéb előnyök nyújtása nélkül) nem kellő férfiak aránya.”

              Vagyis a férfiak 80 százaléka nem kell alapjáraton a nőknek?

            • “Hát, a férfiak nem nagyon tudnak mit kezdeni magukkal egyedül, ez tény. Egy férfi valahogy mindig a nőknél való sikerében méri fel önmagát, valahogy ez neki a felemelkedés, a kompenzáció azért, mert csúnyább, tökéletlenebb ilyesmik. Nem ismerem a dolog pontos pszichológiai hátterét.”

              Hat ne haragudj Robot, de ez nagyon gaz, ha a sajat ertekedet csak valaki mashoz kepest tudod meghatarozni, es ugye ebbol egyenes agon kovetkezik, hogy egyenlosegen alapulo kapcsolatnak hire hamva se lesz.Javaslom, hogy akik igy gondolkodnak, inkabb kezdjenek el valamit kezdeni a sajat eletukkel, es akkor talan nem kell ilyen diagramokkal teletuzdelni mindent, es nem kell azon ragodni, hogy jajj, miert is nem kellek en a noknek…

              A fene egye meg a noket, milyen magas elvarasaik vannak hirtelen!:)

              (Egyebkent ez tenyleg annyira durva, ez az ASSZONY KELL, ASSZONY KELL, KELL VALAKI AKIT DUGHATOK (es mutogathatok a haverjaimnak) mentalitas. Ez engem rohadtul megijeszt.

            • “Miért, én nem dönthetem el, hogy nekem ki tetszik? ” De, abszolút eldöntheted, nézegessed, fantázálj diszkréten, de ez nem azt jelenti, hogy neki dolga, hogy szóba álljon veled, vagy viszonozza a közeledésedet.

              Nem jár a nő.

              Nem jár semmi.

              Amikor így névtelenül megmutatjátok, mi jár a fejetekben, és e műfajban az abszolút kedvencem az “és folyó vízben mosogat, bazmeg!” komment a fütyizörejről, akkor jövünk csak rá igazán, hogy ebből az előnyszerző, dühös, számítgató, asztalverő, érzelmi analfabéta, reklamáló, elváró, erőszakos, manipulatív, felrovó, gyanakvó, önállótlan, pinafüggő, gyerekes, magával kezdeni semmit nem tudó, nemtelen, sunyi működésmódból, ahogy leplezetlenül előttünk áll, hogy NEM, NEM. Egy pilllanatig sem, ez borzalom, ez pszichózis. Én nagyon kedvelem a férfiak közelségét és a szexet, és utálom a macskákat, de _ennél_ jobbak a macskák.

              És, mint említettem, egy nőnek sem mondanak mindig igent.

            • A logikádból tudod, mi következik? Hogy a meglehetősen attraktív nőkenk sem jut attraktív pasi csak selejt. Mivel pedig a nők is akarnak azért párkapcsolatot, sőt, őket sokkal inkább nyomják ebbe az irányba (vénlánynak lenni sokkal nagyobb szégyen, mint agglegénynek), tehát még jobban – ezért nyilván el is fogadják a selejtet. Magyarul, épp a semmilyen (külsejű) férfiaknak jut jó (külsejű) nő, fordítva alig. Tehát épp a te logikádból következik, hogy a semmilyen pasik még járhatnak jól, a semmilyenn nők meg nem. Akkor ki van már megint a jobbik oldalon, kinek könnyebb jól kijönni, kinek kell kevesebb erőfeszítést tennie? Hiszen ugye az nyilvánvaló, hogy nem születetten szebbek, előnyösebb külsejűek a nők, mint a pasik, hanem azért ők attraktívabbak, mert többet tesznek érte?

            • “Miért, én nem dönthetem el, hogy nekem ki tetszik”
              De, csak közben megkérdőjelezed a nők hasonló jogát azzal, hogy úgy teszel, mintha a pasiknak járna is egyben az a nő, aki tetszik nekik. A nő éppúgy eldöntheti, ki tetszik neki. Aki senkinek sem tetszik – legyen férfi vagy nő -, az így járt. Ha változtatni akar ezen az állapoton, akkor vagy belátja, hogy magán kell változtatnia, vagy nem fog sikeerülni a változtatás, evvan.

        • Ez, amit beidéztél, nem kutatás, hanem ötletelés. Kutatási eredményt is ismersz ebben a témában? Esetleg meg tudnád mutatni, milyen vizsgálatnak az eredménye ez? Mert a cikkben egy büdös szó nem esik módszerről, a vizsgált (?) populáció méretéről, statisztikai analízisről, stb. A berakott linken pedig egy húszsoros ismertető van egy könyvről.
          Egyébként, tegyük fel, igaz. Mi lenne, ha a PUA meg a többi nőgyűlölő baromság helyett megpróbálnának magukba nézni, megpróbálni tenni azért, hogy ne a lúzerek közé sorolják őket? A nők attraktívabbak a pasik szerint, mint a pasik a nők szerint? Csak nem azért, merta nőket sokkal jobban nyomasztják a kinézetük miatt, ezért sokkal inkább tesznek is a külsejükért valamit?
          (Igen, a pasikat meg az anyagiak miatt nyomasztják IS – meg a lehetőségeik is jobbak, üvegplafon, stb. -, ezért ők meg a kocsijukkal igyekeznek nyomulni.)

        • jó kérdés, hogy ez miért van így az OKCupidon, ha így van (mondjuk pixelvonalakat húzni én is tudok, szóval forrás nélkül nem hiszem el) de eleve maga a minta nem reprezentatív, mert többnyire eleve azok kezdenek aktívan társkeresőzni, akik valami miatt személyesen nem találnak partnert.

    • Nagyon kis tudományosan néz ki ez a sima és eltolt Gauss-görbe, de vajon kik kérdeztek kiket, mi a módszer, mit értékeltek a megkérdezettek a másik nemben egyáltalán, de ki állapította meg azt, hogy mennyire vonzó az értékelő? Nem az van, hogy azt a nőt tartják vonzónak, legvonzóbbnak, aki elérhetetlen, és akinél labdába sem rúghatnak? És nem lehet, hogy mivel állandóan nyomulnak rájuk, célponttá teszik őket, ezek a nők már tényleg nem akarnak semmit a férfiaktól, és amit ezzel veszítenek, az nem a harmonikus párkapcsolat vagy a jó szex, hanem az erőszak és molesztálás? Szerintem azt, hogy milyen iszonyú frusztráltak, erőszakosak, önzők tudnak lenni, a férfiak épp a “legjobb” nőkön mutatják be. Ez persze leginkább fiatal, szép testű, fehér nőket jelent, nem mondjuk munkájában sikerest vagy gazdagot vagy tehetségest. A “jó” nőket kurvázzák le, őket zaklatják, róluk írnak szemét kommenteket. Az átlagosakat nem bántják ennyit, csak az értékes falatokat.

  25. Fütyizörejes komment (szerintem nem olvasta el az itteni posztomat, és nem tudja azt sem, miről írtam régen, teljes torzítás):
    “Apropó, Csakazolvassa mostanában alig ír a szokásos feminista bullshit témákról, az ilyen mosogassanak a disznó férfiak és társairól, ehelyett felcsapott kvázi fitnesz bloggernek. Most írt egy cikket a férfi külsőről is, amit minden további nélkül ide linkelendőnek vélek: kis pocakkal is, ne parázz. Ez persze aktívan apasztja a régi törzsközönséget, akik a férfiszapulásért tapadtak oda, és gondolom vándorolnak át a Gumiszobába. Egy komment, amit beidézek:
    “Én most távozom, nem fogok többet kommentelni és valószínűleg olvasni se, mert a body shaming és a fat phobia (nem tudok rájuk jó magyar kifejezéseket sajnos), nem összeegyeztethetőek az elveimmel, továbbá a feminizmussal sem, pedig ezt feminista blogként kezdtem el olvasni.””

    • Ha már ott jártam:
      “a zsigeri, ösztönös vonzerőt nem befolyásolja az, hogy tud-e egy nő háztartást vezetni. azt sem mondtam, hogy igazságtalan, és igen, a nők egyik legfontosabb értékük ilyen szempontból a fiatalság.
      a mondandóm csak annyi lett volna, hogy egy nő célja, ha magából a maximumot akarja kihozni, elég könnyű: 21-es BMI. (és most a 21-et nem számfetisizmusból mondom). Ehhez képest sokan ennyit _sem_ hajlandóak megtenni.
      Mosás? Főzés? Házimunka !? Hahaha 😀 Sok _saját_bevallása_szerint_ “hozzáértő” nővel találkoztam már. Nekem egyszer mosta össze az egyik “csaj” 60 fokon a pirosat a fehérrel, hát le is vágom a kezét annak a nőnek, aki a mosógépemhez mer nyúlni! A másik meg FOLYÓ vízben mosogat és ne használjuk a mosogatógépet, mer SOK VIZET FOGYASZT. Vagy a bőr ülőgarnitúrámra teríti ki a vizes ágyneműt !?!?
      Hát ne értsen hozzá, majd én elmondom, hogyan kell csinálni inkább. Vagy fizetem a bejárónőt.”
      Kész.
      Azért megnézném, mit szólna egy 14-es zsírszázalékú 21-es BMI-hez, meg egy 26-os zsírszázalékú 21-eshez.

      • Ezt én is olvastam. Pontosabban az egész hozzászólás-áradatot. Tényleg úgy beszélnek a nőkről, mint valami idomításra szoruló agyatlan dögökről. Alapeset, hogy a nő külsőre első osztályú legyen, meg akarjon állandóan dugni, emellett mindent csináljon meg. Nyilván elég kevés nő felel meg a kritériumaiknak. Leginkább azért, mert a többségük nem akar VELÜK dugni, értük rajongani. Fejtegetéseik szerint kevés a jó nő, és ezért szégyelljék a pofájukat, mert így a náluk “jobb” férfiak elhappolják előlük a jó nőket, nekik meg a “dögök”-ből kell kihalászni nagy fanyalogva egyet. Ráadásul sanszos, hogy még az sem fogja megtiszteltetésnek venni, hogy magukhoz akarják emelni őket. És persze, ha több lenne a jó nő, akkor nekik is nagyobb esélyük lenne 90-60-90-es csajt tömködni. Az eszükbe sem jut, hogy mi lenne, ha ők hoznák fel kicsit magukat. Nem okvetlenül a külsőre gondolok. Pl. kezdhetnék mindjárt a (pinaéhségből fakadó) nőgyűlölet elhagyásával…
        Én is megnézném, mit szólna a 14-21-hez. :))

  26. “Írjál még a bélflóráról, itt is, többet! Mi a baj vele, mely ételekkel van a gond, mi az, ami gyógyít?
    Ezek magyarul okésak?
    http://gyogyszernelkul.com/a-probiotikumok-csokkentik-a-koleszterinszintet/
    http://gyogyszernelkul.com/emesztesi-gyengeseg-a-serult-belflora-gyakran-elhanyagolt-oka/
    Mit lehet a túlsúlyos gyerekkel csinálni?”

    A baktériumokról borzalmasmód sokat tudnék beszélgetni, de a lényeg talán abban az inkompatibilitásban ragadható meg, amely egyre jelentősebb a dns-ünk és a mikrobióta között és erőteljesen életviteli-étrendi tényezőkkel függ össze, illetve amely végül egyre többféle betegségben manifesztálódik. (Az inkompatibiltás nagyságrendje ebből az írásból elég érzékletesen kitűnik: http://humanfoodproject.com/please-pass-microbes/)
    Nagyot szól ugyan, de komolyan úgy látszik, hogy a baktériumaink azt is bőven befolyásolják, hogy hogyan érzékeljük a világot, hogyan reagálunk a stresszre, depressziósak vagyunk-e, miért nem bír megülni a seggén az a gyerek végre már, vagy lehet-e más egy autista élete, le tudunk-e fogyni, majd úgy tudunk-e maradni. Szoktam is mondani baktériumhordozók vagyunk csupán.
    Most csak az elhízással, a lefogyni nem tudással, a jojo-val kapcsolatban terjengenék és ebben az egyik legfontosabb tényezőnek az látszik, hogy a bélflóra 90%-át kitevő bakteroidák és firmicutes baktériumok, összesen és egymáshoz képest mennyien vannak. Ezek száma és aránya egyértelmű kövérség-mutatószám, de nem abban az értelemben, hogy van egy, egyetlenegy arány, ami egyenlő az egészséggel. Rendre visszatérő megállapítás, következtetés, hogy akinek nem sok és sokféle a bakteroidája és emellé sokkal népesebb a firmicutes-kolóniája, az nagyon nehezen tud lefogyni, ha egyáltalán, illetve könnyen visszahízik. Ennek oka leegyszerűsítve az, hogy az F-k sokkal hatékonyabbak a kalóriák táplálékból történő kivonásában, sokkal több kalóriát tudnak hasznosítani a táplálékból. (Ettől persze még azért nem lesz mindegy, hogy mit és mennyit eszik az ember.) És rövidre fogva, az F-kolónia a cukrok, szénhidrátok kapcsán ebben még hatékonyabbak. Ezen túlmenően persze számos egyéb úton hatnak a baktériumaink és az általuk előállított anyagok az étvágyra, az anyagcserére, hormonokra és akár úgy is, hogy ezáltal folyamatosan vissza-visszaesünk a kövérség-gödörbe.
    Nagy áttörés volt az, amikor összehasonlították afrikai (szub-szaharai), nem városokban élő gyerekek és európai, urbánus környezetben élő gyerekek székletmintáit és utóbbiaknak nagyon kevesen és kevés félék-fajták voltak a bakteroidái, míg a F-kolóniáik sokkal terjedelmesebbek és emellett úgy általában elképesztő különbségek voltak másféle baktériumok fajtáiban és számosságában. A születés körülményei (ritka v. napi gyakorlattá vált császármetszés [remélem egyértelmű, hogy nem bárki szülését degradálandó/kisebbítendő/megkérdőjelezendő írok ilyesmit] vagy éppen a magzatmáz le nem mosása, a steril szülőszobák etc.), csecsemőtáplálás (anyatej v. tápszer), a különösen gyermekkorban jellemző antibiotikum- (az egyértelműnek látszik, hogy az antibiotikumok olyan irányban dózerolják a flórát, hogy kövér lesz a gyerek) és úgy általában gyógyszerelési dömping, a túlzásba vitt higiénia és végül a leghangsúlyosabb az étrend az, ami nagyon jelentős eltéréseket mutatott a két csoport között. Az étrendbeli különbségek pedig nagyon egyértelműen a sok v. kevés rost, egészséges v. ipari zsírok, alacsony v. magas szénhidrátbevitel, illetve minőségi, feldolgozatlan szénhidrátforrások v. finomított széndhidrátok/cukorbevitel, nem klórozott víz v. klórozott víz, tradicionális tartásból származó állatok fehérjéje v. konvencionális-ipari tartásból … vonal mentén mutatkoztak leginkább. Közben más megközelítésből is egyre láthatóbbá vált, hogy a nagyobb jólét, a nagyobb élelmiszer- és egyéb biztonság, az oly nagyrabecsült szélesebb választék, a nagyobb higiénia, az ún. fejlett világ étrendje ebben a vonatkozásban – is – valamiért mégis a diverzitás ellenében hatnak. Azóta ezeket számos újabb kutatás, sőt ‘kísérlet’ is követte és az előbb említett egyre visszatérő, figyelmen kívül hagyhatatlan tény, hogy a hasznos, jótékony baktériumok sokfélesége és számossága, illetve a patogén és opportunista flóra kulcskérdés lehet egy csomó állapotban, sőt tudomásom szerint depresszióhoz, szorongáshoz, de szklerózis multiplex-hez és autizmushoz is közelítenek már így.
    Igazából a teendő pofonegyszerű, de a jellemző viszonyok között nem kézenfekvő és oda kell figyelni: Hízlald a bélflórád!
    Jó az nagyon, ha van probiotikum, abból minél többféle a törzs benne és minél többen vannak az egyes törzsek, annál jobb. De nem egyszerű ez, mert a legritkább az olyan probiotikum, amelyben pld. bakteroidák vannak. Sok legyen emellett a valóban előflórás-erjesztett (nem ecetes-cukros-dunsztolt-leforrázott-kifőzött) zöldség, gyümölcs, tejtermék, kombucha, kimcsi, tempeh, savanyúkáposzta, kvassz, erjesztett szalámi, egyéb húsok, pld. halak, vagy erjesztett főtt tojás (tudom, utóbbiak nem egyszerűek).
    Azután talán a probiotikumnál is fontosabb, a prebiotikum. Nagyon, nagyon sok rostot kellene megenni, az elején porított formában sem árt szedni. Vannak ilyen, meg olyan rostok (resistant, meg insoluble etc., fel lehet rá csavarodni rendesen, de inkább mindenki egyen, amennyit bír, főleg nyersen, meg erjesztve). Egyen hagymát (ezerféle van), csicsókát, cikóriát, minél több zöld levelest, pld. pitypang zöldjét, sok inulintartalmú egyebet. (Nagyon számottevő ebben a különbség, pld. egyes visszafejtések szerint a mezőgazdaság hajnala előtt akár napi 180 – 200 gr rostbevitel is összejöhetett, ma meg már nem éri el 10-15 gr-ot sem.)
    Érdemes előnyben részesíteni az alacsonyabb cukortartalmú gyümölcsöket.
    Jóféle zsírok és minőségi állati fehérje.
    Még a csokoládé is, meg a kávé is képes baktériumot etetni.
    De a cukrot el kell felejteni! Az ipari édesítőszerek is rombolják a bélflórát.
    Egyébként a sok mozgás, meg a böjt a hasznos kolóniákat erősíti szintén!
    Ez itt nem paleo propaganda! Nem vicces és nagyon elgondolkodtató, amikor és ahogyan egyre többen jutnak ugyanarra, hasonlóra más-más irányból indulva.
    Ha valakit bármilyen személyes érintettsége okán érdekel, itt érdemes kezdeni, ez olyan könnyen aprópénzre válthatóan kézikönyvszerű: http://www.drperlmutter.com/about/brain-maker-by-david-perlmutter-md/

    A cikkek, amelyeket linkelsz jó irányba indulnak. Az most konkrétan nincs meg név szerint, hogy pont melyik baktérium hat a koleszterincsökkentés mellett, de azt tudom, hogy van olyan fajta, amely a húsból és a tojásból kivonva képes olyan anyagot előállítani, ami aztán bolygatja a koleszerinszintet, de ehhez – egyéb mellett – az is kell, hogy túlszaporodjon, megboruljon az egyensúly. A másik az emésztési gyengeséges cikk, az szintén fontos összefüggésekre világít rá, a legjelentősebb talán az, hogy egy dolog , amit beviszünk, de ettől teljesen különböző, hogy mi az, ami hasznosul és ebben elképesztő szerep jut a baktériumainknak.

    Hogy a túlsúlyos gyerekekkel mit lehet tenni? Szeretni nagyon! Azután ideális esetben receptre írni fel nekik a bélflóra-átültetést (fecal microbiota transplantion)… annyi minden elromlik, félremegy pár év kövérség nyomán. De teljesen komolyan, meg egyszerűen annyit, hogy másképp kell, hogy egyenek és életvitelszerűen és lórúgásnyi pro- és prebiotikus kiegészítőkkel segíteni. Megtörni a rossz szokásokat! És ebben is példát mutatni!

    • De jókat írsz. Kérdezem, hogy a bélflóra-átültetés, mit jelent igazából? Mert nekem a szóról az jut eszembe, hogy egész bélszakaszt ültetnek át bacikkal együtt, de ez nem tűnik valószínűnek 😉

    • alapvetően nem „autizmushoz vezet”, mert az autizmus önmagában nem betegség meg rendellenesség (mminthogy akkor se leszel neurotipikus, ha jól táplálkozol meg mozogsz születésedtől fogva, hanem egy a bőrében jól levő autista leszel), hanem az autistáknál a klasszikusan autizmusnak gondolt szenzomotoros problémákhoz/széteséshez meg hasonlókhoz, de amúgy ja, kb.

      jók ezek a rantolások mert fontos téma, én már nem tudnék ennyi mindent összeszedni.

      • A “lehet-e más egy autista élete” eppen es kabe nagyon nem veletlenul a jo borben levesre utal.
        Ha ezt Perlmutter-re/nek szanod, az ok. Mindenesetre ok asszem mostanaban tobb ezer a spektrumon pontosan nem tudom hol levo gyereknel terveznek olyan ilyen iranyu beavatkozast vegezni, amelynek nyoman mar parnal bekovetkezett a kognitiv, meg szocialis funkciok javulasa.

        • nem olvastam a perlmuttert, csak bosszant az a felfogás/retorika/etc, ami az autizmust _mint olyat_ rendellenességnek fogja fel, amit valami „okoz”. autisták vannak valószínűleg kb amióta világ a világ, ezek közül egy (nemtommekkora, de valószínűleg kisebb, mint gondolnánk) részhalmaz az, akinek civilizációs ártalmakból eredő issúi vannak, a többiek egyszerűen csak a normatív társadalomnak (iskolarendszernek) nem képesek megfelelni (vagy, mint az autisztikus nők többsége, úgy-ahogy megfelelnek, csak folyamatosan szerepet kell játszaniuk, ami aztán később vezet mindenféle szarhoz).

  27. Érdekes amúgy, ahogy ez a test-elképzelés változni tud, amint az ember közel megy a saját testéhez. Például, én azt hittem, igazán csak az a szép (pl. én is csak akkor tegyem ki esztétikai, dögös, akár szexi célzattal a lábamat), aki vékony. Erre tessék, a womanpower-nehézatléta-vastag, izmos láb sokkal jobban, kicsattanóbban néz ki. Ez az oka annak, hogy nem csinoska, jobb alakú lettem, hanem húbazmegezthogycsináltad. Vicces, és tanulságos, magamról és a világról is.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s