hatalom, hatalmas

Ezt kiszedtem a blogger válaszolból, mert hosszú volna oda.

Az látszik, hogy a hatalmat nagyon akarod.

Hát, akarom én, keservesen, de úgy alakult, hogy csak egy blogger vagyok, egy tök jelentéktelen nő, akinek sivár az élete, és van nekem ez a kicsike és döglődő blogom, amelyre hálni sem jár a lélek, mert én ugye leszerepeltem, és ezért kétségbeesetten kapálózom botrányról botrányra, hogy valamicske figyelmet keltsek. Öt olvasó van, senki nem áll csatasorba, nincs is itt semmi más tartalom, csak a balhé, velem senki sem foglalkozik már régóta, és ha beteszem a cicim tegnapi fotóját a cicim című 2012-es bejegyzés végére, akkor arra egy órán belül nem lesz ezerhétszázhúsz kattintás, de nem ám.

Te teszel meg hatalmasnak, hogy legyen valaki ellenség, mert gyűlölködni akarsz, ez a hobbid neked.

Az a baj, hogy arra, amit írok, tartalmilag semmit nem tudtok mondani, csak kibelezni tudjátok. A tartalom nem is érdekel, titeket a cirkusz érdekel. És hüledeztek, hogy van időm ennyit írni, reagálni. Hát mert ez nekem a fő tevékenységem, azért, és teljesen független vagyok.

Én nem tudok ártani, nickeknek meg senki se tud. És ha írnak valamit mégis annak a nicknek, nagyon könnyű a védekezés. Tudod, mi, ugye?

De még én, aki névvel-arccal, hitelrontásra alkalmasan állok az internet zúgó szelében, sem erőszaknak élem meg ezt, amit csinálsz, csak röhejes kínlódásnak, huzakodásnak. Mondjuk egy kicsit erős, amit művelsz, tehát a nevemben és a szerelmem nevében kommenteket hamisítani, majd ezt oda próbálni tolni az orrom alá, ez egy kicsit meredek. Ki bírja tovább, ki az erősebb. Csináld csak, ha erre szánod az életed. Olvasgatás, visszajárás, keresgélés, lementegetés, dokumentálás, álnevek, e-mailek, külön gyalázkodó oldal, netszkennelés, bosszúkommentek, mindez most már évek óta — gratulálunk.

Ha bármi kételyed volna: nem harapok rá. Nem lesz semmi. A sérelmedet dolgozd fel valahogy.

A bloggernek nincs hatalma, és morálja sincs: a bloggernek szövege van, amit szabad akaratából olvas ki-ki, és ha nem akar, soha többet nem kattint ide. Még csak nem is vagyok felugró ablak. A blogger írni tud, és ha elég jó, akkor nem kell az olvasó kegyét keresnie meg a bántásokat udvariasan lenyelnie sem, olvasni fogják.

Innen igen sokan tanultak kiállást. Nem hepciáskodást, ügy-keresést, hanem igazi szembemenést a görénységgel. Megdöbbentő, hogy ez csak egy blog, és mennyi feszült, ingerült reakció érkezik rá, milyen hajszát rendezel te is, és olyanok, akiknek ez az egész nem ügyük, belepofázva, könnyű kézzel véleményezgetve, nagy morális okosként hogyan kérdőjelezik meg azt, hogy én egy-egy helyzetben mit csinálok. Amit csinálok, hatékony, egyébként. És az én dolgom, nem a tiéd.

És persze feszül és visszajár. A csakazolvassa-sújtott, rémült férj, akitől el fognak válni. A csalódott olvasó, akit én nem szerettem úgy, ahogy ő engem. Akinek az ügyét nem toltam, az. A mindenhol ideológiai ellenséget kereső xenofób, antifeminista, gárdista. A sértett barátnő. A rossz közérzetét itt kiélő viszonyítgató, a bezzegnekedkönnyű. Az ambiciózus blogger, akinek nem jött be a dolog. A szarni is kocsival járó. A kicsit beleszeretős, de inkább mansplainingelő férfi. A nekem alig burkoltan sportsérülést kívánó fogyózó. Mindenki, aki nem tudja tudomásul venni, hogy ellenem, fölöttem ő itt nem lesz hűdeokos, és a saját felületemen nem fog engem stresszelni és lejáratni. Erre erős és működő eszközeim vannak: megmutatom, mit művel, és megkérem, ne írjon ide többet. És nem ír.

A bloggert nem lehet nyomasztani, akkor is azt fogja csinálni, amit jónak lát, ha megfeszülsz — ez pedig az énereje, amelynek kifejlődéséhez aktívan hozzájárultál a gennyeskedéssel.

Még egy nagyon érdekes momentum van. Ezt a cirkuszt a személyem körül nem én csinálom, hanem ti, és azokból, akik teljesen máshogy látják a blogot (jó nekik olvasni, és ezért vannak itt, csak nem kiabálnak sehol), más viselkedést is vált ki. Minden alkalommal, amikor jön az agresszió, megugrik a feliratkozók száma, és érkezik a szimpátia-e-mail… és a pénz is. Én nem bánom, ha így, akkor így. Érdekes a net és az ő folyamatai.

A hatalmam abban áll, amiben mindenkinek, ha blogja van és az érdekli a sánta postást legalább:

  • én vetem fel a témát, tartalmat választok, megfogalmazást, fotót, azt közzéteszem — minden saját, minden azért ilyen, mert így látom jónak
  • szerkeszthetek, moderálhatok, úgy, ahogy jónak látom
  • reagálhatok, ha basztatnak, szintén úgy, ahogy hatékonynak érzem

Egyik sem hatalmaskodás, az itt a baj, hogy nem tudsz mit mondani, de azért kurvára érdekel. Nincs érved, igazad, egyenességed. Ne kérdezz, és akkor én nem válaszolok. Csakhogy te le akarsz győzni.

Ez van. Engem ez nem zökkent ki, megszoktam. Te meg emeled az intenzitást. Az ám, de üvegfal van, és az alany nem kapott áramütést, azt csak a behergelhető tesztalany hitte a Zimbardo-kísérletben.

*

Tehát, a hatalom.

A bántalmazásról szóló írásokban találkoztam ezzel, hogy megkülönböztetik a hatalom jelentéseit, a szó angol megfelelői alapján.

Nagyjából kétféle: van olyan hatalom, ami erőssé tesz, építő, és van, amit más lenyomására, ártani akarásra használ a hatalmas.

Baromi érdekes, mi minden lehet hatalom.

Hatalom lehet a befolyás, politikai hatalom — társadalmi használat. Akinek van, az legitim, választott, felruházott személy, vagy pedig úgy szerezte, hogy eleget sugdosott a pártvezér fülébe, jókor volt jó helyen, megvásárolta a megyei közgyűlés elnöke leányának a Skodáját. Az élet spílerei egyfelől (van olyan nagyon értelmes barátom, aki komolyan ilyesmi lenne, ha katalógusból választhatná a karriert, és szerinte komoly kvalitás kell hozzá), a leggyűlöltebb sajtószereplők és szimbolikus ellenségek másfelől. Simicska története idején többen nem hittünk a szemünknek: nem is akkora ez a hatalom.

Hatalom a tekintély, autoritás, a hagyomány, a kulturális szabály, mindaz, ami előír, korlátoz, rád nyom valamit egy hierarchikus viszonyrendszerben. Érdekeit ellenedben érvényesíti, persze állítja, hogy érted teszi. Tipikus ilyen az állami erőszakmonopólium. Ilyen a szektavezér, vallási vezető is, aki szabályokat tartat be zsarolással, lelki hadviseléssel, rafinált belépési dokumentumokkal — az önkéntességnek és szabadságnak nyoma sincs, kilépni nem könnyű. A cél az emberi lélek teljes birtoklása és használata az eszme érdekében, de általában, mindenekfelett a pénz.

Minden nem-demokratikus szervezet, struktúra ilyen. A KLIK, amely már emberek facebookján kotorász: pedagógus ne foglaljon állást migránsügyben, és ne tartsa a kapcsolatot a szülőkkel ott.

Ez a viszony az igazodás, a behódolás, a hízelkedés stratégiáit igényli, és meglepő látni, milyen sokan csinálják ezt önként, “ilyen az élet”, “mit van mit tenni” sóhajjal. Ez a logika, ez az igazodás alattvalókat nevel, akik vagy tudják, mi zajlik, csak épp nem szólnak, és magukban dohognak, sokan már úgy sem, vagy fel sem ismerik, mi a dinamika, mert szófogadásra nevelték őket.

Ha benne kell lenned, ha besorolod magad oda, ha kész vagy alárendelődni, a hatalom jól megél belőled. Például, az öntudatos fenegyerek, LifeTiltTomi arcába nem borítod bele a műanyag dobozát, amiből a hetedik hete ezeralig kalóriás, kiéhezett öt realityse körében roppantul eredménycentrikus és humánus módon önfeledten zabál a gépek között, ellenben megtisztelve érzed magad, hogy a programjában részt vehetsz, kiesvén is a táplálékkiegészítőit vásárolhatod és a pólóját hordhatod, amin ő hülyére keresi magát.

De az is hatalom, személytelen hatalom, hogy mit hogyan szokás, íratlanul is. Ami arra ösztönöz, hogy zsepibe fújd a taknyod. Hogy köszönj, akitől remélsz valamit, annak előre és kedvesen, sőt, a hogylétéről érdeklődj. Hogy misére sötét és zárt ruhát vegyél, és maga a mise létezése is, amiért álmos, ám gyönyörűen felpulóverezett kicsiket húznak fölfele a mozgólépcsőn jó szüleik a Batthyány téren novemberi hajnalokon.

Hatalom a világ megváltoztatásának képessége, a skill, jártasság, kompetencia, erőforrás, mozgástér is.

Az is, ha egészséges vagy, odébb tudod tenni a kanapét, fel tudsz menni a lépcsőn. Ez előny is, társadalmi dimenzióban, másokhoz, az ezektől megfosztottakhoz viszonyítva. Egy végtaghiánnyal élőhöz képest egy (basszus, nem találok szót! én! tejes testű? egészséges? ítél és rangsorol és stigamtizál mindegyik! két lábú?), szóval, én, aki futok a busz után, előnnyel és hatalommal bírok, viszont eredetileg nem az ő rovására van nekem két lábam, szaladásom. De facto mégis, valahogy, mert nekem van berendezve a világ, és nekem szokott is bűntudatom lenni ettől, majd ezt megelégelvén baromira haragszom rájuk, pedig nem is mondtak semmi ilyet. Ha megjegyzéseket teszek “a nyomikra” vagy benyomakszom a buszon a kerekes székeseknek fenntartott helyre, akkor viszont tettlegesen is visszaéltem az előnyömmel, és más rovására vagyok egészséges és skilles.

Ha értelmiségi vagy, akkor is más a mozgástered, mint ha fizikai dolgozók gyermekeként fizikai dolgozol, viszont ilyen alapon haragudni mindenkire, akinek könnyebb státusz jutott ebben a merev és betonerős rendben, egy sor kérdés megválaszolása, a berendezkedés komolyan vehető, tevőleges bírálata és aktív megváltoztatása nélkül roppant kétséges, és leginkább önigazolásra jó (lásd: privilegizált, ismét egy szó, amit itt tanultak azok, akik aztán a basztatásomra használják).

Rendszerszinten nyilván felfedezhető olyan összefüggés, hogy mindenki, akinek könnyebb, mások rovására él, mi több, bitorol abból, ami eredetileg közös volna, státusza pedig nem érdem, hanem ma is leginkább születés dolga. Jó lenne, ha a szerencsésekben legalább volna belátás, és nem ítélkeznének, valamint nem maximalizálnák az előnyeiket, például ne ők happolják el már a segélyeket a jólértesültségük, városba menési képességük és nyomtatványkitöltési rutinjuk, vagy épp az ismerős segítségével.

De ha beleszületek egy fővárosi, középosztálybeli családba, amelyben sose fenyegetett az éhezés, sose éltem egy szál magamra utalva hetvenhétezer forintból, most pedig a környéki edzőtermekbe és nem okvetlen diszkontboltokba járok, valamint itthonról dolgozom, és ez a kedves olvasó vádja, ilyen alapon kezel ellenségnek és dologtalannak, az rövidlátó, koncepciózus tévedés. Engem sokszor basztatnak ezzel, megtévesztődve életem egy-egy egzotikusabb részletétől, adott esetben olyanok, akik egy főre jutó jövedelme magasabb, döntési szabadsága és segítsége több az enyémnél, csak ő úgy akar vagy úgy kénytelen élni, kocsival, anyós látogatva, semmilyen kockázatot nem vállalva, és leginkább a panszkultúrában. A szitu annyi, hogy nekem tipizálhatatlan és eléggé aránytalan a fogyasztói kosaram, saját döntésből. Ugyanennyi pénzből lehet tisztes beosztással évente Porecbe járni vitorlázni, meg impulzusvásárolni, cigizni és nyomorogni is.

Az én helyzetem egyébként ugyanolyan determináció, csak nem akkora szívás talán. Nekem nincs módom bicskei vagy salgótarjáni edzőtermekbe, boltokba járni, de még az ALDIba sem buszozom el, nem ér annyit, és a társadalmi egyenlőség kedvéért, vagy hogy más ne érezze magát szarul, nem is fogok. Ellenben a pluszból szívesen adok, szoktam is, pénzt is, tettet is, hó végén meg kulturális javakat.

A fehér ember bűntudata nevű jelenség is inkább elméleti konstrukció. Nekem abban nyilvánul meg az igazságérzetem, a gyarmatosítás miatti felháborodásom, hogy nem beszélek hülyeségeket, nem uszulok és nem csatlakozom ilyesmihez, de ugyanúgy passzívan figyelem, ami zajlik, mint a többiek, és kizsákmányoló is vagyok a rendszer részeként, részfelelősséggel. Viszont szerintem nem ireaális elvárás, hogy az emberek egyesével menjenek szembe egy ilyen terhes örökséggel. Annál inkább, hogy csatlakozzanak értelmes, rendszerkritikus kezdeményezésekhez, például képesek legyenek az árérzékenység helyett más szempontot is érvényesíteni, amikor vásárolnak, ilyen a fair trade.

Amúgy tudatában vagyok annak, hogy sok előnyöm van, de a felelősségeimnek is. És az is egyfajta hatalom, vagyis, power, hogy képes vagyok szakítani a könyezetem pénzköltési szokásaival, és leszarom, más szeretne-e így élni, csak élem a magamét. Nincs telefonom, már buta sem, nincs telefonszámlám, semmi bajunk nincs hosszabb távon sem attól, hogy tizennyolc fok van a lakásban, jó esetben, viszont kurvára megveszem a láncfűrészt, elutaznunk valami jobb osztrák síterepre, és nem hagyom ott azt a farmert és azt a sportcuccot, ami gyönyörű, továbbá a MészárSteaken sem a kacsamellet.

A férfiak túlhatalma nem pont így működik, mint az egészség vagy a középosztálybeli helyzet. Mindenképpen mások rovására érvényesül, és mindenképpen mulasztásos vagy de facto visszaélés, ellentétben azzal, hogy két lábam van. Nagyon nehézkes a tudatosítása és felszámolása. Akik e dimenzióban a hatalmasok, azok biztosan nem ügyesebbek voltak, mint az életben való boldogulásnál esetleg az előrébb járók, és nem is szerencsések, hanem a hierarchikus egyenlőtlenség világban foglalják el magától értetődően, meg nem kérdőjelezve a helyüket. Átjárás nincs, a hatalomfosztottak csak megmagyarázzák, miért jó ez úgy, ahogy van. És még a legféllábúbb, legszegényebb férfi is képes megalázni egy nőt pusztán annál fogva, hogy ő férfi.

Mostanában sok konzervatív (elmélti konzervativizmus) szöveget olvastam, ők állítják: az egyenlőtlenség van öröktől fogva, ezt el kell fogadnunk. Vannak ugyan visszásságok, de minden egyenlősítési kísérket csak ront a helyzeten. Én pedig állítom, az olvasmányok után után megerősödve, hogy az egyenlőtlenségek felszámolhatók és felszámolandók, továbbá szeretnék a blogommal annak a nézetnek a fóruma lenni, hogy ezt nem erőszakalapon, gúnnyal, támadással, asztalveréssel volna jó elérni. Ez a türelmetlen, átgondolatlan vagy ostoba, populista nőjogi akciókkal kapcsolatos kritikám alapja. Az erőszakra nem a visszavágás, hanem a humánus viselkedés, a mindent átható rivalizálásra pedig nem a felülkerekedés, a még erősebb kártyalap előszedése, hanem a kooperáció a válasz. Ki kell szállni a játékból végre.

…let’s answer hate with humanity, and seize this chance for transformative change. For all of us – Muslims and Non-Muslims everywhere – to fiercely welcome each other into our one human family like never before.

Az Avaaz felhívása

És ha kiszálltunk, akkor lehet mindenfélét szabadon leírni, szivárványszínűnek lenni, és nem fognak dobozba gyömöszölni, azzal vádolni, hogy te bántásból vagy olyan, ellenük, és nehogy azt hidd, és nem jön elő folyton az sem, hogy ki a jobb.

Akkor megélhető az énerő.

Mert a legnagyobb hatalom, ami biztosan nem relatív, nem csak viszonyrendszerben érvényesül és nem mások rovására van: az énerő, a lényed lendülete, amellyel a világot ki tudod forgatni a sarkából. A gondolkodás, a bele nem törődés, a koncentrálóképesség, a kreativitás, a változásra való képesség. Ezzel szállsz ki a romboló játékokból, a sajátjaidból is, ezzel hánysz fittyet, ettől jutsz olyan helyekre, amelyek létezéséről sem tudtál. És ott tényleg mindegy, ki mit mond.

 

26 thoughts on “hatalom, hatalmas

  1. Legféllábúbb!
    Amit most ideírnék, egy vallomás lenne, pedig nem is, megyek a kedves után lakógyűlésen jegyzőkönyvet vezetni szerelmi zálogként.

  2. Állítólag Talleyrand mondta Napoleonnak amikor első konzullá választották, fehér holló az olyan ember, aki ilyen hatalommal a kezében nem válik szép lassan zsarnokká. Mindig azon gondolkodom, miért csak országok vezetőire mondható ez?
    Amit biztosan tudok, könnyű megítélni egy ember jellemét. Csak egy kis hatalmat kell neki adni, és várni. Rövidesen kiderül. 3 kertész főnöke is lehet zsarnok.

    A blogírás szerintem nem hatalom. Van az internetnek is olyan szegmense, ami már az. Egy országos hírportál már hatalmi, politikai eszköz, használják is.
    A blogod esetében ez éppen fordítva van szerintem, a hatalom annál van, aki kattint. Vagy nem kattint.

  3. Szerintem nem túl ízléses a pénzről így kommunikálni. Akinek eszében sincs a másik erőforrásait firtatni, az megütődik ezen. Kisiskolások licitálnak így egymásra. Nekem az erő mást jelent, valódi függetlenséget, hiteles kommunikációt, hiszen a szöveg olvasata mást sugall, pont az ellenkezőjét. Ne haragudj.

    Ezzel a poszttal nem az a bajom, hogy valahogy méltatlan egy ilyen kultúrájú emberhez, hanem inkább, hogy nem arról szól, ami. Nem volt jó olvasni. Énerő? Mintha pont ez hiányozna.

    Nem tudom, kik zaklatnak téged, de miért nem az értéknek örülsz? Sue, Arita, és van jó pár kommentelő (és most bocsánat, nem jut mindenki hirtelen eszembe), aki igencsak emelte a színvonalat, és elmaradtak. Miért? Az ő gondolataikat, reakcióikat élmény volt olvasni. Ezzel nem azt mondom, hogy a többiekét nem, de valahogy rideg lett a hangulat, és jobbára a blogger sérelmeivel van tele a blog. És inkább a te támadásaidat látni – Gumiszoba, Alimento – bár való igaz, nem látunk a postaládádba.

    Leiratkoztam, szia, vigyázz magadra.

    • Én nem haragszom, de nem értem a számon kérést. Ha az előzményeket nem ismered, és nem is akarod megérteni, akkor én nem fogom magyarázni. De nagyon könnyen ítélsz.

      Örülök az értéknek, de mivel én teremtek értéket, arra jönnek, valamennyire természetesnek veszem. Nagyon sok munkám van benne. A zaklatás példátlan, nem az itteni félig rajongó manipulátorokról van szó, hanem egy gyűlöletkampányról. Meglep, hogy szerinted erről nem beszélhetek, mert a kis kényelmes névtelen lényedet borzolja. Mindenről beszélek, és pont úgy, ahogy jónak látom. Például mert ez által tudom feldolgozni. ha nem érdekel, ne olvasd, van elég poszt, csak hát a kíváncsiság, ugye, a katasztrófaturizmus, amitől egy-egy ilyen posztból ügy lesz, és amiért nem vállalod a felelősséget, mármint hogy te akartad elolvasni és reflexesen megítélni.

      A fogyasztói kosaramról és társadalmi helyzetemről bohón is, önkritikusan is, tabutörően is 2012 óta írok, úgy is, mint az egyik olyan független és reklámmentes blogger, aki ezt hivatásszerűen űzheti. És milyen jó, mert így marad időm az otthonomra, az egyedül nevelt gyerekeimre, meg edzeni. Én ha egy másik nőről hallanék ilyen sztorit, tökre örülnék, nem piszkálgatnám ilyen kíméletlen közönnyel, hogy miért így, miért úgy él, ír.

      Kitűnően lehet cseten beszélgetni azokkal, akik hiányoznak, itt meg a tartalmakat és a mindenkori kommentelőket lehet olvasni. A bloggert nyomasztani nagyon gyerekes.

      Én nem támadtam meg alimentót, értelmesen és konstruktívan kommenteltem egy dietetikai témában (ezeket a kommenteket eltüntette), és ott nekem estek, az engem lejáratni kívánó, makacs troll, többek között. Nagy magyar értetlenség van, de én azért csinálom, amiben hiszek.

      Eléggé félreértés nekem felróni, ha valaki nem olvas, nem kommentel. Sok oka lehet, az ő dolga. A hangulat ridegságének oka, hogy elég volt a basztatásból, meg abból is, amikor az olvasó zsarolásképp nyomja ide, hogy ő leiratkozik. ÉS NEM ÉRTI.

        • Nincs is kedvem végigolvasni, első két sor, legvége, háborog, ő is beáll basztatni, időmet kéri, jaj, nem. Mi vagyok én? Hogy lettem ilyen körbeszaglászott, borzasztóérdekes köztulajdon? És mifaszt kéne csinálnom? Mit nem ért ezen a poszton?

          Miért vagytok itt, ha nem jó?

          Tényleg nem értitek, hogy nem szorulok arra, hogy egyes igényekhez vagy közhangulathoz igazodjak, népszerűséget vadásszak, eljátsszam a bölcset vagy a békéset, ajkamba harapjak, ha egyszer a számig ér már a mocsok? Éspedig az írásba fektetett erőfeszítéseim, sok évem, tudatosságom, rengeteg időm miatt nem szorulok rá. Ha nem lennétek ennyire követelőzően fikázósan téttelenül belepofázósan buták, nem kéne ezt leírnom.

      • Rideg? Hát én nem tudom. Inkább életszagú. A magam részéről a kommentelői nyávogás meg az önigazolás engem nem hozott lázba.
        De mindegy, én sajnos nem tudom emelni a szinvonalat mint azt fentebb megtudtam. Megyek is és kisírom magam.

    • Üdv a blogon! Köszönöm, éjjel s nappal azt teszem, csak néha rám szólnak olyanok, akik szerint nekem szó nélkül kéne tűrnöm minden szemétkedést, és akik amúgy is remélték, hogy Zefirellinek jó lesz a vége.

  4. A múltkor az egyik kommentfolyamban maradt egy arrogáns gyöngyszem hozzászólás (direkt, véletlenül?), de kurvára igazad van, ha moderálod a nagyját, akár mindet.
    Nekem azt olvasni, ahogy írsz, kortárs szépirodalom. Ha a tartalommal nem is tudok mindig azonosulni (nem is ez a cél, se a tiéd, se az enyém), élvezem a válogatott szavaidat, a szimbolikádat, a szövegek felépítését. Tiszta, világos beszéd. És a hozzászólók is igényesek (akiket beengedsz:), ettől érzem itt jól magam.
    Unom már, hogy mindent hárombetűsre rövidítsek, 15 egymást követő hangulatjelölő szmájlival vagy vaskos ikonokkal fejezzem ki, hogy mit gondolok egy cikkről, vagy azokból fejtsem meg, mit is akartak most a tudomásomra hozni.
    Nem bólogatni vagy fejet csóválni vagyok itt, hanem olvasni, elgondolkodni, másokra nézni. Igényesen. Akár a könyvtárban (a polcoknál:))

    • Anyez, te én vagyok álnéven, és veriférje is én vagyok, és mindenki, aki nem utál.

      Tök vicces, hogy aki ismer személyesen, évek óta, szokott velem beszélgetni, velem edz, közelről fotóz, nem ilyennek lát, de ő annyira jól tudja, milyen vagyok.

  5. Persze, hogy a hatalomról van szó. Nagyon szeretne ez a harminckét néven próbálkozó megszorongatni engem. Mert a hatalom nála van, én meg húzzam meg magam. Féljek, legyen nekem szar, némuljak el, tűrjem a szívatást, hadd járjon-keljen, tegyen-vegyen, ítélkezzen-szólogasson be itt “az olvasó”. A saját blogomon.
    A névtelen kötözködőknél legyen a hatalom. Nála, ezt vágyja. Mi lehet ennek az oka? Miért öl bele ennyi energiát? Bő egy éve szállt rám.
    Szegény. Miért neheztel? Mert a Zimbardo-tesztalanyhoz hasonlítottam? És előtte?
    Hogy az elmenőknek igaza van, azt sugallja. Konkrét olvasókkal számoltatna el.
    Én tiszelem az olvasó szabadságát, aki egyébként eleve a tartalmamra jött ide és van itt évekig. Majd megy el, szabad emberként.
    Arra megkértem mostanában többeket, hogy ne manipuláljanak, és ne itt depressziózzanak a rovásomra, meg lamentáljanak a lehúzó bölcselkedéseikkel, mert irtó fárasztó, és ellentétes a céljaimmal.
    Én nem vagyok senki dadája, nem ígértem senkinek semmit.
    Nevetséges ez az erőlködés, te. Mindig új név, aztán azon soha többé, akkor egy új, ugyanaz az öt érv, támadóan, mindentudóan.
    És én elbuktam, ugye. Nagyon bejött a jóslatod.
    Most akkor a botrány, a konfliktus (szerintem rekció és kiállás) vonzza vagy elűzi az olvasót? Mert mindenben következetesen ugyanzokat a kispolgári, rajtakapós, árulkodós, megfigyelős, gonosz butaságokat hajtogatod, csak ebben van ellentmondás.
    Van nekem olvasóm, vagy nincsen szerinted? Ha olyan ütemben fogynának, ahogy kívántad és tényként leírtad, mínuszban lennénk. Hogy van ez?
    Hát jövedelmem? Mennyi? Hogyan?
    Hát kerek cicim? Izmos testem?
    Milyen legyek? Mitől hagynál békén? Meddig koslatsz utánam?
    Kis kíváncsi. Kotnyeles, sunyi szarkeverő. Kritizálja, hogy botrány van. Amit ő pörget.

      • Nem ismerem. Onnan tudom, hogy ugyanazt magyarázza, mindentudó átlátok-rajtad pózból, és felismerhető fordulatokkal. Mindenki ártatlan, akinek baja van velem (igen, Kozma, Huffnágel, Gumi, Alimento is), mindenki jól jön neki, akire így hivatkozhat, hogy “lám, ő is”, “a haragosod” — ez Huff* volna ám!, miközben végig követte, hogyan kötöttek belém. Bosszúért liheg (nem tudjuk, miért), és elképesztő időket tölt a blogon, utánam nyomozgatva és velem kényszeresen kapcsolatba kerülni akarva. E-mailes álfiókból egy percen belüli válasz, fél óra erejéig kirakott tartalomra azonnali reakció…

        Amikor kételyem volt, ki ez, egy ember-e, megnéztem az IP-ket. Ott látszott, hogyan trükközik, egyik név IP-je ugyanaz, mint a másiké, annak van másik IP-je is, az pedig egyezik egy harmadik nevével — és mindegyiket odahagyja, új neveket létesít. E-mailek tucatjait írogatta, és nyilvános helyeken azonnal odaönti a lejárató szöveget, ha valaki csak megemlít. Meg akar szorongatni, nyomás alatt tarani, és játssza a csalódott olvasók tömegét.

        Aki el akar menni (olyan is van), nem így szokott.

        Visszatérő elemek:

        gonosz vagy, “morálisan nyavalyás”
        nem is írsz jól, “feltuningolt, újrafényezett, újrafutózott” posztok (azért olvassa szorgosan, az utolsó megkésett kommentig)
        elbuksz, tönkrementél, véged, ez már a pokol, “téged elhagyott az isten”, nincs olvasód
        a pénz kurvára irritálja
        ha van olvasód, a botrányra jön, ezeket ezért rendezed
        nincs pasid, nincs kocsid, hehe, pedig szeretnél
        boldogtalan vagy, csak vetítesz, nagyot mondasz, látszatot keltesz, fényezed (itt nem egészen értjük: napi helytállás gyerekekkel, pénzkereset, háztartás, konfliktusok bírása, ekkora blog működtetése plusz látványos unortodox sport+kajafegyelem hogy is jön ki ebből?)
        terápia kell
        röhögünk rajtad
        csak napi öt percet foglalkoz”unk” veled, nem is annyi idő
        én nem az vagyok másik néven, én egy másik vagyok, én először írok neked (!!!)
        csalódott olvasókra való hivatkozás: lám, ők is, lassan mindenki rájön, leleplezlek
        belőlük élsz, át vannak verve
        önző vagy, csak magaddal foglalkozol (amikor az éhező olvasó manipulatív kommentjére /miért írok kajáról/ reagáltam)
        te írod a kommenteket álnéven (!!!)

        Mindig kussol, amikor nagy siker van, amikor erős szöveg, és nem tud mibe belekötni, mindig fortyog, amikor sokan gratulálnak a fotókhoz, keresi a támadható részt.

        Stilárisan: képzavarok, ügyetlen, hatásvadász, patetikus fordulatok rivalizálásból, hogy ő milyen “erőseket ír” (“még nem vették észre, hogy a közösség hoppmestere morálisan nyavalyás”, “piszkos vattalabdacsokat hajigálsz csupán”), majdnem tökéletes helyesírás egy makacs hibával, amit nem vesz észre, “te hülye, te buta”, “hihi, “huh”

        És a priceless, a csúcspont:

        “Továbbra is olvaslak, kommentelek, és EZ ELLEN TE NEM TEHETSZ SEMMIT!”

        Kávésbögre lecsap, kávé egér alá folyik, sírva-zihálva járkálás az ajtó és a gép között…

        * pszichopata, nőgyűlölő blogger, MGTOW, MRA activist:
        https://csakazolvassa.hu/2014/11/03/a-sajat-utjukat-jarjak/
        https://csakazolvassa.hu/2014/11/15/nem-mondom-hogy-nem/
        azóta teljes eltűnés, összes tartalom leszedése és idegüösszeomlás.
        Erre az ügyre lecsapott az induló Gumi, és amikor odamentem naivul, hogy képzeljétek, ez és ez történt, megkért, ne kommenteljek, ne avatkozzak bele (abba, ahogy megtámadtak!), majd ők megoldják, sokan vannak, tiltakoznak, és az nekem is jó lesz — akkor jöttem rá, nekik ügy kell, így lesznek erősek, én meg nemkívánatos vagyok

        • Ez azért egészen elképesztő, én nem értek hozzá (sajnos!), de abban biztos vagyok, hogy kezelésre szorul. Ha belegondolok az egész mechanizmusba, ami a jelenség mögött van, az a mégoly relatív normalitásnak a közelében nincs.
          Jelenségszinten roppant érdekes egyébként, hogy egy személyes hangjával és találó írásaival kitűnő, kezdő bloggerből hogyan váltál sok-sok ember számára ikonná. Vagy sztárrá – vagy nem is tudom, még keresem a jó szót -, egyszeri netezők projekciójának tárgyává, mitizált alakká, aki valamiféle “larger than life” karakter (ez az, amiért lehet lelkesedni és ugyanez az intenzitás fordul gyűlöletbe). Arra az érzésre gondolok, amikor találkozik az ember a Bodrogi Gyulával az utcán, és megdöbben, hogy az életben milyen alacsony. 😀

        • Olvaslak egy ideje, szóval elmondható, hogy ismerem valamennyire a sztorit. Végtelen türelmed lehet. Ez beteges, hogy valaki így rászáll egy bloggerre, talán szerelmes beléd, másodállásban pszichopata.

          Régen olvastam Gumit, mikor indult. És benéztem mostanában is, csak a Facebookra. Maguknak ostoba, hosszú, kicsit sem vicces álnéven nyomulókkal leállnak ott csevegni. Ma megdöbbentem. Teljesen véletlenül bukkantam egy esszére, olyan gyanús volt a történet, aztán leesett: az egyik guminő, meg itt valaki, meg amott valaki, meg egy általam kedvelt blogon undorító botrányt kavaró, mások személyét kiadó, egy és ugyanaz. Ennyire lehet unatkozni.

  6. Arminius,
    ne erőlködj, semmilyen módon nem fogsz itt megjelenni, erre használni ezt a közeget, ezt az olvasottságot.

    Ha van időd, tanulmányozd az itteni kommentelés szabályait.
    El se olvasom, azonnal világos az erőszakos ideológia, rám nyomott okosság.

  7. Ne haragudj,ha most kicsit mellényúlok a hozzászólással,a napokban csak futtában tudlak olvasni,most is csak átfutottam a bejegyzést,dolgozom,nem tudom átgondolni,de beugrott egy megtörtént sztori:ovisok bábszínházban nézik a “Piroska és a farkast”,egy gyerek bekiabál:”Ne se törődj Piroska,rúgd p….án a farkast!” Kb.ez van itt is,p..án kell rúgni őket,ha már ignorálni nem lehet. Neked meg sok türelmet,sokat segítesz! “Csakazolvassa_sújtotta rémült férj,akitől el fognak válni”(el is váltak!) Nagyon ott van,jót mosolyogtam! És diétázom és gyógytornázom,masszíroznak és jóól vagyok,köszi_köszi,jövök még!

      • Holnap megyek szurira,bizakodó vagyok,a masszázstól,gyógytornától kilazult a vállam,hátam,6 alkalom után olyan mozdulatokat tudok tenni,amiről lemondtam,és ez csak a kezdet. Kihagytam a kávét,édességet,minimálisra csökkentettem a kenyeret,lefáradtam a pincébe saját termesztésű cékláért,zöldségekért,jórészt azokon élek,azóta nincs köd a fejemben,nem szédülök,nem akarom elkiabálni,de a múltkori mélypontom után ez is megváltás.

      • Tetűm,bolhám dorombol,megkaptam a laboreredményeket,minden tökéletes,minden érték középen van,kivéve a trombocitát,ami most is nagyon kevés,de nőtt a múltkorihoz képest.Úgy látszik mégiscsak a gerincem,a begörcsölt izmok voltak a hibásak a szédülésért,bár a kávét sem tartom kizártnak,úgyhogy agyő kávé,finomított cukrok! 🙂 🙂 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s