az igazi beintés

Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.

Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.

Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.

A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?

Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.

Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés? Bővebben…

a nyári szünet utolsó napja

De hogy én ne tudjak leülni és elolvasni kávé (csilis!) mellett egy használati utasítást!

Juli hol van – jő Dávid.

Később nem találja a csíkos (A Csíkos) pólóját. Keressem meg. Sír, de legalábbis nyűgösen mondja. Rendszeresen nem találja az (akármit), én kellek ehhez is.

Le szeretnék ülni a kávéval. Elolvasni a barna hajúaknak szánt, két festés közötti színélénkítő használati utasítását (hajfestés nincs, csak között). Hat rövid sor. Sajnos, sok parabén, de legalább nincs benne se hidrogén-peroxid, se ammónia. Viszont talán haragszik a fehér bikinire? Standot ígértem nekik, hullámfürdőt, ez az ígéretem is rámborul.

És rámjön-e a felső? Groteszk novellacselekmény: annyit szenvedtem a mellemen, jó-e így, ilyet akarok-e (!), hogy egy reggel arra ébredtem, hogy hatalmas a mellem. Bővebben…

így gondozd a műveletlenségedet

Félreértett, ideologikusan vagy műveletlenségből félremagyarázott szerzők.

Minden szamárság fáj a hazának.

EP

Annyian emlegetik felháborodottan, rákerestem most Esterházy Így gondozd a magyarodat! című, nagy vihart kiváltó rádiójáték-pamflet(?)jére, amely az Egy kékharisnya följegyzéseiből című kötetben szerepel. Erről híres ő, meg a “liberalizmuásáról” (szitokszó). De még rangos, balos, véleményformáló újságíró is azt találgatta néhány évvel ezelőtt élő rádióadásban, zsidó-e, önfeledten, kis kétellyel besorolta Spiró, Kertész, Nádas mellé. Értitek, Esterházy Péter grófot. Ami döbbenet. Nem csak a felvetés, hanem a műveletlenségnek e foka is.

A hírhedett szöveg eleve nem “az író gondolatai”, hanem egy roppant szórakoztató, ironikus meta-szöveg. Derültem is, amikor ezt találtam:

Dr. Torgyán József interpellációja 1996-ból

De drága, nem? Látom a képviselő urat, jaj, mekkora figura volt. Szabadjon megjegyeznem, mindig így mondta, minden interpellációja valóságos showműsor volt. Bővebben…

segítsünk-e másokon?

Ez nagyon érdekes dilemma. Gyakorlati is, mert folyton találkozom vele, intellektuálisan meg egy aranybánya.

Az önvizsgálat szempontjából is, például. Miért akarok ennyire? Akarok-e, vagy csak reagálok? Miért várják tőlem mások? Mit üzen a viselkedésem?

Lehetne, hogy csak élek, nyugiban a családi és baráti körömben (mint a normális emberek, ahogy a kissé zakkant kommentelő rosszallja is, nem ám itt írogatni meg ábrázolni meg képeket festeni meg zenét szerezni). De nem így van, blogger vagyok, odafigyelnek rám, ezt ambicionálom is. És így megkerülhetetlen a kérdés.

Tézis: igen, kell segíteni. Mert kérdezni fognak, tanácsot kérni. És mondják, hogy van felelősségem.

És tényleg van.  Bővebben…

hordjon mindenki burkinit

A hír meglepett:

http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat

Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.

A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…

az írás gyógyít

Azt higgyétek el, hogy az írás meggyógyít. Mindenki higgye el, az is, aki összerezzen a szép szerkezettől, áhítatos tisztelettel viseltetik a virtuóz szófűzés iránt, meg tudja különböztetni ocsút a búzától, és érti most, miért nem tettem névelőt a főnév elé; az is, aki ráharap látványosra, a giccsre is, önmagában a kifejezés tényére, de az is, aki legyint, hogy így írni ő is tud (nem tud), és nagy gúnyosan grafomániának nevezi a részletes érvelést, ábrázolást.

Meglepő, hogy mi mindent fel lehet dolgozni az írással, ha gyakorlattá teszed, következetesen csinálod.  Bővebben…

divatos

melléknevek sorozat 29., de nem is, mert 30.

Ezt olyan lekezelően szokták mondani: most divat a futás, divat a konditerem, divat a ketogén. Az ember összerezzen, szinte szégyelli magát, amiért valamit másképp csinál, hogy akkor ő csak bedőlt valaminek. Melegnek lenni is divat, nem ám kigúnyolt, undorítóan firtatott, össztűzben is bátran vállalt identitás, a melegfelvonulás is divat, nem pedig polgári jogi tett, és divat az egyenlőség is, nem pedig cél és áhított közjó. De még a válás is divat. Bezzeg a jól bevált, igazi, klasszikus dolgok! Bővebben…

ráncfelvarrás, ragyogás, sóhaj

kettőezer-ötszáz szó, negyedórás falat

Egészen fantasztikus mélyrepülés van az nlc-n. A benne tartós tartalmak reneszánsza. Teherán ragyog a kora reggeli napfényben.

Ennek története van. Három évvel ezelőtt azt hittük, az nlc progresszív lesz, érdekli őket az erőnk, a nők valósága. Bővebben…

ne merj erős lenni 2.

Az első rész itt: ne merj erős lenni 1.

Engem is kikezdtek. Rajtam vannak, fájdalmat akarnak okozni, elbizonytalanítani. Pedig én csak tizenhat kilót fogytam, és telefonon veszi fel a barátnőm, ahogy kézen átfordulok a strand mellett. De valakinek ez is fáj. Bővebben…

best of olimpia

OliNpia, ahogy a Julis mondja.

Julissal élmény oliNpiát nézni, mert eszes, figyelmes és vicces. Tévénk nekünk nincs (hüledezem is a kormánypropaganda klipeken, béna reklámokon, diktatórikus híradó-egy perceken). Szeretem az Index BBC videóit, és nem is csak az oxfordi angolságuk miatt, hanem mert annyira korrektek a kommentátorok, jól ejtik a neveket, nem elfogultak, nem pletykásak és celebrovat-szerűek, nem harsánykodnak, és nem a britekről, hanem mindig a legjobbakról beszélnek. Időnként elmegy a hang, egy kicsit buhera ez a netes tévénézés. Mondja Hajdu B., hogy “…mert ez a válogatott egy olyan vá…” Csönd. “-Logatott”, teszi hozzá tündérleányom csendesen.

Fotó - 2016.08.12. 9.23

Bővebben…

tíz szem áfonya

Mandulavajakba és sültszalonna-zsírba fulladnék, ha fel nem ugranék egy nagy kocka 85-ös Lindtre. Zellerszárral kievickélek, a parton iszom egy icipici eszpresszót nagy, cappuccinós csészéből, háromszoros hurrával: kókuszzsírral, vajjal és tejszínnel – ez az én ketogénem, az a “steril és életidegen” étrend (Szendi Gábor nevezte így). Csupa mámor, bőség, meglepetés. Valóságos gasztronómiai fordulat. Chiamag, tejszínbe áztatva, vaníliával, egy tojássárgája, pirított-darált mandula, szamócaszemek.

Csoda, hogy nem vagyok még 85 kiló. Bővebben…

ne merj erős lenni 1.

kétezer-ötszáz szó, húszperces olvasmány, sok érdekesség, képek is

de a napirajz is fasza oldal, ha nem kedveled a betűket

Avagy: hogyan szabotálják, gáncsolják, szedik szét azt, aki felelősséget vállal a sorsáért és változtat.

Az nagyon tanulságos volt, amikor Tóth Vera Bővebben…

lassan két éve

A csütörtöki Civil rádiós beszélgetés jó alkalom volt, hogy visszanézzek az életmódváltásomra, amelyet 2014 szeptemberében kezdtem. Az adásban Bővebben…

életmódváltás: gyakran ismételt kérdések

1. Sok mindent olvastam, de a te példád meggyőző, végignéztem, ahogy alakulsz. Ezt szeretném én is, mert a módszerednek te vagy a referenciája. Bővebben…

az első videobejegyzés

…és nem tudom, ez nektek milyen, technikailag, élményként, meg a téma. Írjátok meg! Egy biztos: a Julis cukker.

A kertben forgattuk, ahol a hóban fetrengős fotók is készültek. A spontán, mégis lényegre törő beszédet és a képen való fejlátszást még gyakorlom!

 

 

hogyan volt szó a szexről?

Nekem ez a bejegyzés egy kicsit meredek volt. Nekem is. Pedig a legbelső érzéseimről régóta nyíltan írok, és ez pont felszabadító, a szégyenek levetésének rítusa. Ahogy mindaz, amit érdekesnek, megírandónak, bemutatandónak érzek, a mindenféle kételyekkel együtt, a világ érdekessége, a folyton kérdő létezés, amelynek én magam is tárgya vagyok csak, a megformálás, a kifejezés, és hogy végre meg merem mutatni. Bővebben…

sztereotípiák, amelyek úgy vannak

Be sokszor cáfoltuk, nyugtattunk meg mindenkit (egymást), hogy nem is! Hogy ne féljen és ne higgye!

Az (ön)nyugtatás szép sport. Azért kell minket (magunkat) megnyugtatni, mert félünk. Mindenki fél. Azonban szembenézni a puszta, illúziótlan, olykor kicsinyes valósággal, az még jobb. Úgy értem, intellektuálisan izgalmasabb. Így negyven körül meg elengedhetetlen is.

A bejegyzés, mint azt a figyelmes olvasó észrevenné jelölés nélkül is, a tézis (sztereotípia)–antitézis (megnyugtató cáfolat)–szintézis (nettó valóság) logikájára épül. Bővebben…

beach body

Ez már a harmadik szezon, hogy ismerőseim a facebookon kiállnak a beach body nyomasztás ellen.

Azért állnak ki, mert az ilyen témájú hirdetéseket, médiatartalmakat úgy értelmezik, hogy

1. ezek ab ovo azt jelentik, hogy szégyellje magát és maradjon otthon mindenki, aki nem feszes-vékony-formás — ez mint norma nyomasztó, egyenlőtlen, nőellenes (mert a férfiakra nem — vagy kevésbé — kötelező) és irreális, egészségtelen,

2. a strand, a lazulásnak, a napfürdőzésnek, pancsolásnak, gyerekeink vízbe szocializálásának, a lángosevésnek stb. a helye valamiféle parádézás és szépségverseny, és ez annyira talmi és sekélyes. Bővebben…

top 10 — rigolya

  1. Az ly. Ha valaki elrontja (tály, csevely, fály, muszály), tömegmészárlós-öngyilkos hangulatba kerülök. (És nem pontos jé. Milyen jé van még? Betűkről beszélünk. A hang, az j, két betű jelöli.)
  2. Táplálékkiegészítő-kapszula üres bugyborékjait levág, szelektíve kidob. Kényszer.
  3. Kutyaszar- és szemétszedés, molekuláris szintig, mindenhonnan, minden vészen át, képtelen leleményességgel. Csak úgy csillog a Normafa.
  4. Éjjel nem gyújtunk villanyt pisiléshez, mert megzavarja a melatonintermelést. Ha mégis muszáj (eltörök valamit, megcsúsztam a kutya hányásán), akkor melatonin-kapszula és negyven perc meditáció.
  5. Evőeszköz fölfele a tartóban. Nyél lent. Ha egy napig én lennék a belügyminiszter, kényszermunka járna azoknak, akik lefelé (vagy összevissza, az egyenesen gájarabság) teszik be.
  6. Tisztasági betét gyönyörűen szimmetrikus, már-már művészi felhengergetése és becsomagolása. Mértani test! Rontás, elferdülés? Újrakezdés.
  7. Cipő rendesen, párhuzamosan lerak, egymáshoz közel, egy magasságban. A kacsaláb olyan, mint nullával osztani. Kikötődött vagy földre lógó, nem szimmetrikus cipőfűző esetén halálfélelem.
  8. Gondos meggyőződés arról, hogy nem csempésznek szénhidrátot az ételembe (cukrozott tejszínhab, cukor nélkül kért limonádéba szirup /megtörtént/, darált hús hígítása rizzsel, lisztes rántás).
  9. Ikes ragozás: aludjék. Kiszedik a cikkeimből mindig.
  10. Intolerancia a szőnyegrojt-kavar, a ferde abrosz, huzatából kilógó paplan iránt. Gombos rész a szájnál: csillapíthatatlan feszültség.

Bővebben…