best of olimpia

OliNpia, ahogy a Julis mondja.

Julissal élmény oliNpiát nézni, mert eszes, figyelmes és vicces. Tévénk nekünk nincs (hüledezem is a kormánypropaganda klipeken, béna reklámokon, diktatórikus híradó-egy perceken). Szeretem az Index BBC videóit, és nem is csak az oxfordi angolságuk miatt, hanem mert annyira korrektek a kommentátorok, jól ejtik a neveket, nem elfogultak, nem pletykásak és celebrovat-szerűek, nem harsánykodnak, és nem a britekről, hanem mindig a legjobbakról beszélnek. Időnként elmegy a hang, egy kicsit buhera ez a netes tévénézés. Mondja Hajdu B., hogy “…mert ez a válogatott egy olyan vá…” Csönd. “-Logatott”, teszi hozzá tündérleányom csendesen.

Fotó - 2016.08.12. 9.23

De nem humorkodik, nem fitogtat. Csak úgy, szerényen. Mert ő született jó fej, nem stílusmimikri. Jelzi nekem, hogy érti, érzi a dolgokat. Odaül, egy zöld hernyóval az ujjbegyén, hadd nézze az is. Mindent felszív, de hát az eredeti elmék is a világból szedik az anyagot, csak nagy nyomású kohóban formálják sajáttá. Nyilván erősen hat rá az elvárásom is, hogy a világot érteni kell, okosan figyelni, nem harsánykodni, nem rugózni a lényegtelen részleteken, nem rosszindulatúskodni, mert az nem vicces. És nem kinevetni, ami szent. (Hogy mi szent? Kiválóság. Himnusz. Jézus. Halál. Tragédiák.) Nem kell az ötös, nem kell a gömbölyű betű, de vagány, értő, szabad lélek, az kell. Ez a menőség. A néha bájosan értetlen öccséhez képest is mutatja, hogy ő értő néző. Babadávid érdeklődik, hogy a toronyugrók az űrig ugranak-e. Hogy a tornászok gálaműsorán lesz-e a legkisebb akrobata alul, mert addig fölül volt. Vagy hogy beülhet-e egyszer egy ilyen kenuba olimpián, hogy ott lehessen (evezni nem akar).

Azért is élmény oliNpiát nézni, mert hangulata van, megkönnyíti ezt a hűvösebb, őszülő későnyarat, amikor már kivagyunk egymástól, az egyforma napoktól, már nem elég az uszoda, palacsinta, állatkert, játszótér, erdőben bolyongás – várják az iskolát, hát még én. Akkora nyugi van itt, a zöldben, oxigénfröccs. Kávé és tejszínes chiamag-puding mellett, most éppen vegyszermentes olvasóm ajándékából, sárgarépából és céklából készült csipsz mellett mennek a közvetítések. Mókusok lengetik az ágakat, este megjelennek a vaddisznók, lepisszegjük őket. A büntetőket nézni idejárul a házat épp felújító vakoló mester is. Kávézunk.

Régen is sokat néztem sportközvetítést, de nem értettem, miről beszélnek. A szaxavakat sem. Meg hogy pontosan hogy mit kell nézni. És ciki volt kérdezni, senki nem figyelt rám. (Ismerős valakinek?) Most meg figyelek, látom a lényeget, és annyi mindent olvasok hozzá, az újságírói agyammal, angolul is. Összeáll mások kész és elnagyolt mondatai mögött a saját megértés. A rengeteg ügyetlen, önleleplező, áloptimista sportolói nyilatkozat mögött is látom a valóságot, és a nők ebben egészen kritikán aluliak. A férfiak őszintébbek és egyszerűbbek voltak. Nem dőlök be Sixxnek sem, nem értem, hogy mások sikereit vagy drámáját miért kell a maga keménységének kifejezésére felhasználni. A fél cikk arról szól, hogy ő milyen kemény csávó, micsoda magyar virtusos igazságérzete van, meg még kövér is. Nagyszerű. Még mindig és pont emiatt, ennek a viselkedésnek a paródiájaként tartom viszont viccesnek Magyari Pétert, aki ezt 2012-ben írta, és hányan nem értették ezt se – úgyszólván, Varró Dániel sorsára jutott.

És Dolák-Saly Róbertet. A fiamnak fel kell fedeznie a Vastyúkot, azt a régi jó abszurd, hunglish humort, amely nekünk akkora élmény volt a kilencvenes években.

És ez az első oliNpiám, amelyet egyedüli felnőttként nézek, és én magyarázok mindent a kiskorúaknak. Illetve az időközben felnőtt Lőrinccel nézem (kávét iszik, főz magára, Edzeni jár), de ő nem olyan lelkes.

Ja, főleg azért élmény az oliNpia, mert a sport mint olyan lenyűgöz. Értem, érzem, élem. Minden, ami egyéni vagy páros, az rokon valahogy, a labdajátékok a legkevésbé, a vietnami–kínai tollaslabdázók egészen viccesek (pedig hát jómagam is badmintonozom…). De a kiválóság, a feszítettség, a fájdalom és fegyelem ereje, a rákészülés, a nagy cél, a savasodó izom, a hajrá, a gyűrött arcú befutás, a csalódottság, és mások, akik jobbak, mindez átélhető. És a testek, amelyeken annyi mindent látok, amit régen nem. Futás közben dolgozom fel, szűröm meg azt a sok mindent, amit láttam. (Edzésterv szerint futok, novemberig szeretném 2:10 alá gyűrni a félmaraton-időmet.)

Emlékezetes pillanatok, hozzátéve, hogy nem láttam mindent:

Az összes Katinka. Katinka, ahogy a dobogóra lép. Kenderesi bronzszín döntője. Feltűnt, hogy még az élvonalban is ritka a szálkás test (de pont Phelps, Hosszú, Ledeczky, Kapás igen).

Joseph Schooling győzelme és a hármas ezüst, az nagy olimpiatörténeti pillanat.

Képernyőfotó 2016-08-15 - 21.57.52

A francia–olasz vívódöntő. Elképesztő a franciák (csupa barna bőrű, megjegyzem) eleganciája, teljesen más stílus, mint a többi nemzeté, valami egyetemes, időtlen európait idéz a vívásuk. Magától értetődő aranyérem. Amúgy a vívást nem értem és nem is élvezem, rém idétlen egy sport így laikusként. Sajog a szívem a depresszív Imre Géza láttán.

A magyar csapat utolsó szereplésekor a pástmester, vagy ki a bánat. Aki öltönyben áll középen, a feje fekete árny a pást alatt, és azt mondja, hogy “alé”. Annak a háttérben maradó férfinak olyan fellépése és kisugárzása volt, nagyon ritka, hogy ennyire lenyűgözzön valaki. Regényes az agyam, nem szexizős.

Simone Biles talajon. Simone Biles mindenhol. Kész vagyok tőle. Zseni. Négy arany, egy bronz. “Szülők: Nellie Biles, Ronald Biles, Kelvin Clemons, Shannon Biles.” Örökbefogadott.

Jó, van bulvár is: a lánykérések, a kínai műugró páros, meg az ausztrál vízilabdás a hasára írta, hogy “Marry Me Ash”, na, ezek rágógumik.

Bácsi Péter elképesztett, ahogy odaállt, amit magából sugárzott, és az izomzata is. Ez is fura sport, 65 és 85 kiló között tudom értelmezni a birkózást. A könnyű súlyokban vicces ugrabugrálás, csupa fürgeség és technika, a nehezekben meg csak állnak ponttalan, eseménytelen és szumós a mérkőzés.

A női vízilabdameccsünk az ausztrálokkal, az valami beszarás volt, idegfeszülés, de jóféle. Kiemelném Hajdu B. rendkívül szórakoztató kommentálását: hullottak az aranymondások, elemében volt, őrjöngött. Az amerikai meccsen sokkal gyengébb, túlbeszélősebb volt, gyenge poénokkal. (Stirlitz…?)

Nagy gyakorlat ez: nem elfogultnak lenni, nem engedni a kísértésnek. Az amerikaiak is olyan taszítóak, ahogy mindent a maguk nemzeti javára magyaráznak. Viszont a vízilabdás lányaik ámulatra méltóan játszanak. Meg agresszívek is hozzá. Nem voltunk elég jók.

Kajakot, kenut nem szeretek nézni, mert nem bírom idegileg, főleg a sprinteket nem. Még Kozák Danutát sem, akit pedig szinte biztosra lehet venni. “Férfimunka volt”, mondja a kommentátor, na, bazz. Ez az olimpia girlpower, és annyira, hogy még a sajtó is ír róla. És Kozák Danuta Szabó Gabriellával a dobogón, az nagy sírás volt.

Nem bírom, ahogy sunyin célozgatnak Katinka szereplésére, sikerére, közösségioldalas jelenlétére. Nagyon ciki most ezt elrontani akarni, “jó, de…” módon okoskodni, és nem érteni, milyen a 21. század. Katinka a jelen, a megváltozott idők úszója. A nlc megint szégyellheti magát.

A vetődéssel beérő bahamai futónő. Persze megint önző amerikai háborgás: elcsaklizta Allyson Felixtől az érmet. Mindig lenyűgöznek a kis nemzetek. Szabály nem tiltja, alig volt hátrányban, a kockázatot vállalta, bravó.

Lidia Valentin Perez.

És egy nem-olimpikon: Dombvári Bence története, szavai is dolgoznak bennem. Döbbenetes a sztori, és ahogy elmondja, milyen fizikai fájdalom és kínlódás az edzés.

Részletek:

július 25. http://magyarnarancs.hu/sport/lehet-hogy-egyszer-osszeernek-a-szalak-nem-egyertelmu-a-doppingolassal-vadolt-kajakos-ugye-100240

augusztus 11. http://magyarnarancs.hu/sport/tonkretettek-az-eletemet–100453

Nektek mi volt élmény? Mi volt visszás?

 

13 thoughts on “best of olimpia

  1. Én mindig utáltam az olimpiákat, vb-ket, eb-ket és társaikat. Gyerekkoromban otthon mindig nézni kellett őket apám miatt. Most személyes okokból nézem az úszást és még néhány számot, amiket régebben is szerettem. Ami megváltozott bennem az az, hogy értékelem a teljesítményt, a munkát, a kitartást. A kedvenceim azok a sportolók, akik egyszer valahogy nagyon mélyre kerültek, nem sikerült azt a teljesítményt hozniuk, amit elvártak volna önmaguktól és mégsem adták fel. Újrakezdték.

  2. Olimpiai évben születtem, és mind a két gyerekem is. A sydney-i (nem tudom leírni!) az első amire emlékszem, azóta az összes megnyitóra, hol, kikkel, hogyan. Amúgy a sportokhoz semmi közöm, de nézni nagyon tudok. És szurkolni imádok. Mivel most csak a törököket fogjuk, az ő közvetítésüket nézem, már elegem van a török kosarasokból.

    A torna a kedvencem, a kínai srácok a karikán gyö-nyö-rű-ek, meg a pici Chunsong tornász lányt imádom, nem tudom miért, de most mindenkit olyan gagyinak látok, négy éve mintha jobbak lettek volna. Mondom én, aki egy kézenállást nem tud megcsinálni. Amúgy a tornát annyira imádom, hogy néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó lenne ha, de aztán mindig leszállok a földre, lol. (Kicsit kezd ez a komment olyan lenni mint a magyari cikk.) És Katinka nyilván, ha egyszer szükségem lesz egy shakerre, az tuti katinkás lesz. A Kossuthon hallottam a régi magyar edzőjével egy interjút, nem kicsit ment a duzzogás, az örömöt nem sikerült eljátszani, de az többször is elhangzott, hogy azért ebbe az ő hat év munkája is benne van. Meg hát mondta is Katinkának, hogy ne láblógatni menjen Amerikába, gondoltam is, hogy milyen jó, hogy itt van nekünk ez az ember, még a végén elkanászodott volna ez a Katinka ott azon az egyetemen, de a jó tanács!

  3. A sidney-i olimpiát lelkesedtem én végig, kis füzetbe írtam az összes eredményt (de az összes sportág összes eredményét, tényleg, volt, hogy a teletextről másoltam ki). Az nagyon jó volt. Most nem merültem bele, más dolgok foglalnak le, de a híreket követem.
    Nekem Katinka nagy diadal, úgy értem, a valódi dolgok győzelme az ittragadt, poros, feltételezéseken alapuló, hamis dolgok felett.
    Sidney-ről eszembe jutott: ritmikus gimnasztikáztam még 2000-ben (tökéletesen alkalmatlan vagyok erre a sportra, tényleg, én vagyok a megtestesült anti-ritmikus-gimnasztikázó, teljesen hajléktalan vagyok, kéthetente volt komplett hátsócombizom-húzódásom, de ez volt az álmom…), ezt a versenyt figyeltem nagy átéléssel. Az üdvöske, a későbbi Putyin-kedvenc Alina Kabajeva elegánsan kihajította a karikáját a szőnyegen kívülre, és még így is bronzérmes lett, de szerencsére volt egy másik orosz, akit gyorsan fel lehetett pontozni. Őt nagyon szerettem nézni, Julija Barsukova, volt egy labdagyakorlata a hattyú halálára, az ilyen kimeredősszemű volt, néha még álmodom is a mozdulataival, szóval igen elégedett voltam az eredménnyel, de azért sajnáltam ezt a szegény Alinát. Aztán a rákövetkező évben akkorát változtattak a szabályokon, hogy teljesen elveszett az, amit én úgy szerettem, tudniillik annyi elemet kellett a másfél perces gyakorlatba zsúfolniuk, hogy nem volt idő, egy olyan igazi, kidolgozott, ráérős, levegőben úszós spárgaugrásra, mert amíg a szer a levegőben van, muszáj legalább kettőt ugrani. Szóval azóta nem is nagyon nézem, és az RG is messze úszott tőlem, mint a hattyú. Manapság, ha a bordásfalnál megkockáztatok egy hátra lábkihúzást (tök szép a tükörben, egyébként), akkor másnap biztos a húzódás. Sajnos nekem a nyújtás továbbra is a húzódásig-tépést jelenti, nem tudom tartani a saját határaimat…
    Hát ez nem a mostani olimpiához kapcsolódott, de azért egy kicsit olimpia.

  4. En csak Hosszu Katinkat figyeltem iden, meg Babos Timeat vartam, hatha tovabbjut, de mar az elso korben kiesett, egyeniben es parosban is. Parosban nemreg Wimbledonban a dontoig jutott egy kazah lannyal, ok jatszottak a Williams testverekkel es nagyon jo jatek volt, sokkal izgalmasabb, mint peldaul a ferfi egyeni. Iden sok szo volt arrol, hogy a tenisz is egy halatlan sportag, csak nyeli a penzt es a bajnoksagok a legnagyobbak kivetelevel csak nevetseges osszegeket fizetnek. Meg arra is rajottem, most hogy jatszunk mostanaban baratokkal, hogy milyen ijesztoen feloldalasra gyurja magat az ember tenisszel, minden az egyik kezre megy, a masik meg csak lezeng ott mutatoba. Esetleg lehet vele labdat szedni.

    Hosszu Katinkarol nem tudom otthon mit mondanak, az amerikaiak doppingot emlegetnek, de ok kabe mindenkire ezt mondjak a sajat versenyzoiken kivul. Mikozben Ledeczkyvel es Phelpssel kapcsolatban az egesz vilag doppingot emleget. Ugy latszik, ezt a jatekot igy jatszak. Nemreg lattam mind a ket filmet, ami Lance Armstrongrol keszult, bringas korokben Armstrong bukasa ota mar semmivel se lehet sokkot okozni, azota nincs elo ember, aki elhinne, hogy szer nelkul Tour de France gyozelem kozelebe lehetne kerulni. A bringanak itt valahogy nagyon nagy presztizse lett, a londoni olimpia csak raerositett, de ujra meg ujra ki is van kezdve a doppingugyeken keresztul, allando beszedtema.

    Amit Egerszegitol idezett az nlc cafe, a ferfi nagyszeruseg mogott szerenyen meghuzodo noi principiumrol, azon felrohogtem. Szerintem ezt Egerszegi nem mostanaban mondhatta, csak erzi o is, hogy csunyan kirohognek erte , nem?

    Meg valami, nem olimpia, de sport – most lattam, hogy a Bodyform nevu betetgyarto kompania friss szemmel kozelit a menstruacio temahoz, vegre nem kek leveket ontogetnek betetekre, hanem sportserules-ver asszociacioval probalkoznak, eloszor nem tudtam eldonteni, jo otlet-e, de hatarozottan jo pillanatok vannak a videoban, bar azt nem hiszem, hogy a nem sportolo nok megszolitva vagy reprezentalva erzik magukat. De meg az is lehet, ki tudja. A menupontok pedig sporthoz es dietahoz kotodoen targyaljak a menstruaciot, ennek az egyik erdekessege, hogy a lutealis fazisrol egyaltalan nem ugy beszel, mintha ott szenhidrat dominancianak kene lennie, epp ellenkezoleg. Az ovulacio elotti ket het a lassu szenhidrate es a lutealis szakasz a zsire. Jo lenne tudni, mire alapozzak, mindenesetre le mertek irni ennyi ember ele. Lehet ezt mar az eletmodvaltokba kellett volna, mindegy. Hatha erdekel tobbeket. http://www.bodyform.co.uk/bodyform-initiatives/redfit/

    • Köszi, fontos, amit írsz, itt is!

      A nemzetközi sajtó szerint Shane bántalmazó és erőszakkal sajtolja ki ezt a teljesítményt, én erről valamiért azt gondolom, hogy jobban vigyázna a látszatra, ha így lenne, de őt nem érdekli, amikor a parton őrjöng. A másik a doppingvád, és ez nem tilos a szólásszabadság őshazájában, mint kiderült – visszadobták Katinka keresetét. Magyarországon összességében és most már “a mi nagy büszkeségünk” féle rajongás van iránta, de azért néha a kommentelők is meredek dolgokat írnak róla, még ott a hazaárulás vád, a pénzéhség, a szereplés, a szembenállás és vakmerőség, a mit ugrál, a brandépítés. Nem szereti ezt a magyar ember. Aztán, itt is, hogy Shane bábja és teremtménye. És persze az Egerszegivel való, értelmetlen, rosszízű hasonlítgatás, aki bezzeg milyen szerény volt, csak csendben edzett, nem a pénz érdekelte, és nem a facebookon élte az életét. Kiss Noémi publicisztikája okosan és értékelvűen honlítja őket össze a 11-iki Narancsban. Gyárfás mosolya savanyú, a szövetségi kapitány pedig hivatalból tiltakozik a doppingvád ellen, de nem örülnek ők, hogy az unortodox úszó lett ekkora sztár, a mi nagyjaink meg igen halványan szerepeltek (most nem azért, de még Cseh is, a világbajnoki eredményeihez képest). És néha egy-egy úszó céloz rá, érezhető, hogy sose fogják szeretni, zavaró nekik, ők is szeretnének figyelmet, pénzt, paripát, féltékenyek. Nem tudom, Ledeczky vagy Phelps is kap-e hasonlót, vagy ott egyértelmű a dédelgetés az úszótársaktól is. Meg hát Phelps befejezte.

      Eközben két férfi vegyesváltónkat zárták ki, mert noname úszóink mentek és utaztatták hozzá az edzőket, márpedig a szabály az, hogy a váltó tagja akkor lehet valaki, ha egyéniben is indul, csak ezeknek úgy nem volt meg a kvalifikáció. Úgyhogy megint umbulda van, és a sajtó agyonhallgatta, roppant kínos. Itt még ugar van.

      Lehet, hogy elkezdődik majd a “miért nem irányul több figyelem más sportágakra/Kozák Danutára, aki pedig…” műsor is, a lényeg, hogy nem lehet csak örülni, elfogadni, tudomásul venni, esetleg nem törődni a legsikeresebb úszónkkal, mindenképp kell valami célzás, kikezdés.

      Ami meglep, hogy sokan és nyíltan írják a hivatalos sajtóban és a facebookon is, hogy a nők jobbak, a nők előretörtek, nem ciki a girlpowert emlgetni, férfiak is teszik. Ha történetesen a férfiak nyertek volna ennyivel több aranyat, akkor azért nem írnák, hogy lám-lám, az erősebb nem, hát, igen. Az ciki lenne. Szóval, érzékenyedés van.

      Nekem a női birkózás is ilyen előretörés, igaz, nagyon fura volt látni Németh Zsanettet, ez teljesen más küzdőstílus, dzsúdósabb, ügyesebb, technikásabb, kevésbé erőalapú. (Nekik a fülük sem olyan.)

      Érdekes ez a betét, mestruációtabutlanítás, sport. Kösz.

  5. Én Szöul (1988) óta minden olimpiát nézek, akkor úszott először olimpián Egerszegi Krisztina, talán 16 lehetett és leiskolázta a mezőnyt. Gyerekként persze fel sem fogtam, hogy ez mekkora eredmény és mekkora munka van mögötte. Volt olyan alkalom is, hogy képes voltam fennmaradni hajnalig, mert annyira látni akartam a megnyitót. A megnyitók és a záróünnepségek ma már nem izgatnak, de a versenyeket nézem, ha tehetem. A magyar versenyszámokat pedig szinte kivétel nélkül nyomon követem, nem számít hogy egy-egy magyar hányadik helyen fut be.
    Viszont az abszolút favorit nálam az atlétika. Mivel magam is atletizáltam ezért számomra ez a sportág a sportok sportja, az alfa és az omega, főleg a futószámok. És elképesztő látni, hogy 88 óta mennyit változott, hogyan dőltek meg megdönthetetlennek tűnő rekordok.

  6. Én utólag merem csak nézni, mert akinek élőben drukkolok, az mindig veszít, és már babonából inkább nem nézem, hogy mindenki inkább nyerjen. Mióta crossfitezek, azaz kb 1,5 éve teljesen máshogy nézek sportközvetítést, már tudom, hogy mi minden meló van egy-egy mozdulatban és teljesítményben. Értem az atlétikát meg a súlyemelést, tudom, hogy mi a clean & jerk, meg a többi emelésfajta, nézem, hogy milyen a technikájuk, és mindenki előtt lengetem a kalapom. Jobb így, “értőbb” szemmel nézni.

  7. Visszajelzés: miért nézzük mások testét? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s