így gondozd a műveletlenségedet

Félreértett, ideologikusan vagy műveletlenségből félremagyarázott szerzők.

Minden szamárság fáj a hazának.

EP

Annyian emlegetik felháborodottan, rákerestem most Esterházy Így gondozd a magyarodat! című, nagy vihart kiváltó rádiójáték-pamflet(?)jére, amely az Egy kékharisnya följegyzéseiből című kötetben szerepel. Erről híres ő, meg a “liberalizmuásáról” (szitokszó). De még rangos, balos, véleményformáló újságíró is azt találgatta néhány évvel ezelőtt élő rádióadásban, zsidó-e, önfeledten, kis kétellyel besorolta Spiró, Kertész, Nádas mellé. Értitek, Esterházy Péter grófot. Ami döbbenet. Nem csak a felvetés, hanem a műveletlenségnek e foka is.

A hírhedett szöveg eleve nem “az író gondolatai”, hanem egy roppant szórakoztató, ironikus meta-szöveg. Derültem is, amikor ezt találtam:

Dr. Torgyán József interpellációja 1996-ból

De drága, nem? Látom a képviselő urat, jaj, mekkora figura volt. Szabadjon megjegyeznem, mindig így mondta, minden interpellációja valóságos showműsor volt.

Viszont ezt komolyan gondolta.

követendõ példaként állítja a magyarság elé

Hát bizony, a művészeknek járó díjakról nem a nép szimpátiája dönt, ez nem betelefonálós műsor, sem tehetségkutató. Az sem véletlen, hogy olyan szép, aranyozott épületekben adják azokat által testőrökkel óvott bácsik. De még a lovagkereszt sem olyan, kivéve ugye… Ma már… Garaczi Lászlót névtelen gyalázkodó vizsgáztatja, a kereszt mellett visszaadta-e a pénzt is (nem jár vele pénz), és így írja, csupa nagybetűvel: NINCSENNEK.

Na.

Tedd fel a kezed, ha mondjuk e lista neveinek akár csak feléről hallottál már.

Kossuth-díjasok, 2002

Vagy, olvastál már valamit, bármit mondjuk Krasznaihorkaitól, Bodor Ádámtól, Nádas Pétertől? És ők a nagy öregek. Láttál akár csak egyetlen Tarr Béla-filmet?

Pont ennyi információjuk van azoknak is, akiknek oly igen markáns álláspontjuk van Esterházy Péterről, aki konszenzusosan az elmúlt ötven év legjelentősebb magyar írója. Másodlagos vagy harmadlagos forrásokból, a lebutítás és félreértés lebutításaiból tájékozódnak. Komolyan ijesztő. Esterházyt, ha másért nem, a három igazán exportképes, német nyelvterületen is sikert hozó magyar szerző egyikeként is számon tarthatjuk. Ehhez egy sort se kell tőle olvasnod. Ha olvasol tőle, valóban nem lesz könnyű dolgod, mármint akkor, ha ítélni akarsz, hogy “tetszik-e”, mert nem tudhatod, Kosztolányi-sor-e, Hrabal-részlet vagy posztmodern nyelvi játék.

Itt most nem arról van szó, hogy én elfogultan szeretem EP-t, mert nekünk, akik a kilencvenes években jártunk magyar szakra, ő volt a nagy, a legnagyobb, az ő egyedi, formateremtő szövegvilága, attitűdje, nyelvi nívója, és humora, meg még a kiállásai, norma szinte. Pedig de, és azt sem hiszem, hogy mindez a tizenöt évvel korábban vagy húsz évvel később benne elmélyedők tudatában jelentősen különböző élmény volna.

Hanem arról, hogy mit kezdjünk azzal, amit, részben a közoktatás és irodalomtanítás hibájából, egész egyszerűen nem értünk.

-Tetek.

Hallgatjuk (kik is? bölcsészkart végzett, tanárként dolgozó velemkorúak, mondjuk, B., D., meg még P. /Sz. E./, de szerintem G. is, aki pedig közgazdász) a hőbörgést, és nem jutunk szóhoz, annyira kínos az antiintellektuelleknek ez a hevülete. Mintha finganának a vacsoraasztalnál. Inkább nem mondunk semmit. Ők úgy maradnak, magukat tájékozottnak és szókimondónak gondolják. Gyáva népnek nincs hazája! Mi meg így: elitista, bezárkózó, szorongó, keserű állapotban, és egyre inkább. Csak az olvassa, nem véletlen a cím.

Vízforralóban készítik a teavizet, mondja Sz. E. A világaink nem találkoznak, nincs átjárás. (Lapítok.)

mosdatlan

Mosdatlan…!

Nem az, hogy az olvasó (olvassa-e?) nem ért vele egyet, vagy nehezen bogozza ki, mit akar a szerző. Vagy az volna a baja, hogy ez az inkriminált szöveg nem úgy patetikus és nemes, mint amilyen versekre a gimnáziumból emlékszik, habár, az igazat megvallva, Petőfi sem úgy az, sőt egyátalán, pedig róla tér és gimnázium is el van nevezve, tehát biztos, hogy nagy költő.

Hanem azt mondja az ügyvéd úr: ez a szöveg nem helyes. Nem való, mondaná apám.

Tudjátok, vannak, akik kiakadnak a kortárs operától meg a nonfiguratív festészettől, mert szerintük az nem művészet. Nem mintha a Varázsfuvolával tudnának mit kezdeni, csak azt már megszokták, arról már sokszor mondták, hogy híres és nívós alkotás, illetve volt a tévében is. Na, ők sem rosszabbak annál, mint akik Petrit vagy Esterházyt nem értik, ellenben ekézik.

…hol, mikor és milyen formában emelte fel szavát az ilyen és ehhez hasonló ocsmány hangvételű, perverz és otromba nemzet- és vallásgyalázás ellen?

Az akkori oktatási minisztert, Magyar Bálintot interpellálta így Torgyán.

Akkor még voltak entellektüell képviselők. Vajon közröhej volt ez az interpelláció?

Igyekszem megmagyarázni, miért van az, hogy a felvetés művelt emberek köréen világnézettől függetlenül mindenestül komikus és inadekvát, de nem találok jó mondatokat. Nem ismerik a műfajt? Kimaradt Berzsenyi, aki a magyarokat rút sybarita váznak nevezi, ami akkor, a nemzeties reformkorban káromkodásnak számított? De Horger Antal szelleme továbbél?

Ha ki akarod szedegetni a rádiójátékból “nemzetgyalázó mondatokat”, szerintem mondjuk nem érdemes, de legyen, akkor Esterházy Péter ugyanazt mondja, amit Ady A magyar ugaron vagy A Hortobágy poétája című versében, más eszközökkel, másfajta esztétikában, és közben többfelé utal és idéz, és a szöveg rugalmas, kíváncsi szellemet feltételez.

Esterházy Péter nem magyargyalázó..

Siralmas és jellemző az is, ami a wikipédián róla olvasható. A családfa, az, hogy ki jött el a tetmetésre, és mennyi díjat kapott, teljes körűen. A munkásságáról, szövegeinek világáról meg egy tömör, középiskolás nívójú bekezdés:

Esterházy Pétert többen a magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakjaként értékelik. Intertextualitás, idézetek, töredékesség valamint mozaikszerűség jellemző műveire. A történet helyett elsősorban a szöveg fontos, és arra helyezi a hangsúlyt. Írásaiban rengeteg utalás található, és fontos számára a német kultúra is.

Én nem pártolom azt, hogy a művészet csak keveseknek szóljon, afféle exkluzív ötezres köré legyen, vagy hogy írók olvasgassák egymást, de nagyon úgy néz ki, ez a helyzet. Viszont meg vagyok döbbenve, hogy ennyien és ekkora arccal nyilatkoznak olyasmiről, amelynek a dekódolását, kontextusát elemi szinten sem sajátították el. Emberi teljesítményekről, komplett pályákról ítélnek.

Én például nem teszek kritikus állításokat a szerves kémiáról. Magyar nyelv és irodalmat heti három meg négy órában tanultunk, és ennyire jutottunk vele. Az irodalom, a költészet másfajta szöveg, mint a hétköznapi beszélgetés, vagy a publicisztika, és másképp is kell olvasni. Tud állásfoglalás lenni, és külsődleges héján megjelenhet a morál, ugyanakkor a művészi szöveggel nem lehet például vitatkozni, nem lehet erkölcsileg helyeselni, rábízni az ifjúság nevelését, eligazítását, mert az ilyen szövegeknek nem ez a céljuk, erre vonatkozó, direkten használható instrukció nem szokott bennük lenni, van ellenben az értelmezést módosító, számos poétikai eszköz.

Csak az ifjúság szövegértését, műélvezetét, gondolkodási nívóját lehet rájuk bízni, és azt sem egy szerzőre vagy műre, hanem az olvasás élményére: sok és sokféle mű rendszeres birtokba vételére és arra a tudati változásra, amit ez kiformál.

Az író szabad, körülbelül azt mond, amit akar, nem az ideológiája, hanem az esztétikája határozza meg a helyét. Ha nem mondhat azt, amit akar, azt diktatúrának nevezzük. Viszont a hozzáértés meg nem diktatúra: egy nem-diktatúra – és mi olyan lelkesek voltunk, amikor eszméltünk, még 1991-ben, hogy ez akkor végre nem az – sem “tetszik–nem tetszik” tömegízlés alapján szabja meg saját irodalmi kánonját, hanem művelt, erre képzett emberek, kritikusok, irodalomtörténészek, szerkesztők és értő olvasók ítélete határozza meg, ki a nagy író. Ezt jelenti az említett konszenzus, nem pedig ötletszerű, egyéni bekiabálását olyanoknak, akik nem is olvasnak. Ráadásul aki véleményt akar kialakítani, az nem csak a műveket, hanem azok kritikáit is elolvassa és megfontolja, és tisztában van azzal is, hogy, legalábbis ami a magyar szerzőket illeti, a Magvetőnél általában rangosabb szövegeket adnak ki, mint mondjuk az Ulpiusnál. És lehetőleg nem hőbörög.

Olyan emberek toporzékoltak Kertész Imre Nobel-díján, akiknek közük nincs se az anyanyelvükhöz, se a magyar irodalomhoz: nem tudnak egy főmondatbeli utalószót választani a mellékmondathoz, és belebonyolódnának a Himnusz második verszakába.

Olyanok tudják Kulka Jánosról és Alföldiről azt, amit mindannyian tudunk, akik életükben nem látták egyiküket sem színpadon, de még a Szomszédokból is csak három epizódot.

Olyanoknak van egyértelmű véleményük Petriről, Nádasról, Konrád Györgyről, Kertész Imréről, Esterházy Péterről, meg a díjaikról, akik egyetlen művüket nem olvasták soha – ha az Epizód című magazinból meg lehet érteni, mi volt a nagy fordulat a múlt heti sorozatban, akkor ezekről is lehet tudni, hogy miféléket írnak. Olyan nagyon a betűvető értelmiség se legyen büszke magára, mert ők se olvasnak. Így lesz közügy, mégpedig panem et circenses módon közügy az, ami Magyarországon utoljára az elhallgattatott, rejtjelesen és szamizdatban publikáló rendszerellenesek idején volt valóban közügy: a magas irodalom.

És ez a ciki, ez a nagy mellényű, műveletlen okoskodás. Ehhez képest mi éveken át rágtuk  a nehéz szerzőket, vizsgaidőszakban és amúgy is, próbáltuk feltörni a posztmodern hét lakatját, és eszünkbe nem jutott az elolvasás, a megértés, feldolgozás előtt ítélettel lenni róluk, de utána se nagyon, miközben irodalmi pályára készültünk.

Általában véve nem szerencsés moralizálni, politizálni olvasóként, még Szabó Dezső vagy Szabó Lőrinc kapcsán is félrevisz.

Jó lenne megnyugodni abban, hogy Esterházy bonyolult. De a nép, az istenadta nép Varró Danit se érti, aki tudatosan közérthető, kedves, hétköznapi, átélhető és ritmikus akart lenni az enigmatikus szabadverseket író generációjában. Most már ő is azt mondta: a költészet nem való mindenkinek. Hogyan ne legyünk elitisták és mizantrópok azok után, ami vele megtörténhetett, hogy halálos fenyegetéseket kapott?

Hasonló az is, amikor azon kell vitatkoznom a rendőrlelkű félműveltekkel, hogy van-e helye igényes szövegben trágár szavaknak.

Esterházy Péter önértelmezése. Mindig necces, amikor egy írónak meg kell magyaráznia a saját sorait, mindenesetre engem lenyűgöz az öniróniája.

Ha belevágnál Esterházyba, az Egy nővel kezdd, de a Harmonia Caelestis második fele is élvezettel olvasható.

473520_328047453956736_1685156611_o

118 thoughts on “így gondozd a műveletlenségedet

  1. showműsor 😀

    Kétszer kezdtem bele a Harmonia Caelestisbe, mindkétszer feladtam. Nagyon zavart a dolog mindaddig, míg Földes Anna néni egy órán vitaindítóként be nem vallotta, hogy a H.C. neki is nehezére esett. Akkor adtam még magamnak időt, majd még nekiállok.

    • A Harmoniát tényleg a 2. résszel könnyebb kezdeni – és rögtön utána a Javított kiadással folytatni. (Emlékszem, mikor a HC-t írta, abban a tíz évben föl-följárt az Országos Levéltárba. Lábujjhegyen járt a személyzet, a kutatók is még csendesebbek voltak… Meg Márton László is kutatott, bizony, a trilógiájához, a Testvériséghez.)

  2. Köszi szépen! Én is sokszor megnémulok ilyen vitákban (vitákban?), mert nincs jó érvem, nem ugyanazt olvassuk, tudjuk. Varró Dani kapcsán egyszer egész este próbáltam meggyőzni egy amúgy liberális csoport tagjait, de hiába. Nekem akkor esett le, mekkora gond van szövegértéssel, és hogy az irónia tényleg csak kevesek kiváltsága. Fájt, na. És még ma se értem, mit nem értenek, miért nem értik. Kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez a műelemzés tanításával javítható. Mikor kicsik voltak a gyerekeim (és még Varró Dani is), sokat olvastam nekik Nagy Lajos Képtelen természetrajzából. Vinnyogtunk sokszor a röhögéstől. Pedig hát az is… Mindegy. Még egyszer köszi, talán már lesz érvem, még ha elitista is.

  3. Annyi mindent tudnék írni, csak nem találom a szavakat. Esterházy mint zsidó? Sírok, zokogok egy órája, de egy ideje már nem a röhögéstől.
    Nem akarok elitista lenni, nem minden az szellemi szint, nem az a bajom hogy ha valaki műveletlen, hanem ez, hogy ha ezzel együtt megmondóember.

  4. Pont a Harmonia Caelestist olvasom, és nem érzem az erőt/kedvet, hogy ezt a tömény sötétséget kommentáljam, ellenben ezt találtam, és, Éva, te jutottál az eszembe, mikor olvastam:
    “A Zolinak olyan válla volt, külön szerv, végtag, lény, hogy édesanyámnak elállt a lélegzete, hacsak rápillantott. Gyerekeim, az valami csoda, az nem izom, nem csont, nem hús, az csoda; ott arrafelé nekem nincs is semmim, legföljebb egy árnyék.”

    • “Mi”, akik szoktunk olvasni, irodalomközelben élünk, netán magyar szakot végeztünk, hajlandóak voltunk erőfeszítéseket tenni, hogy megértsünk magas esztétikumú szövegeket, “veletek” ellentétben.
      Tényleg nem értetted a posztot?
      “Ti”, akik nem értitek Esterházyt (sem), nem jobboldaliak vagytok, hanem buták, igénytelenek és műveletlenek.
      Nincs az a mi és ti, amit képzelsz. Egy normális világban Esterházy Péter, a gróf, a történelmi család sarja, az írófejedelem, aki matematikus végzettséggel 1977-ben keltett figyelmet, és cseppet sem a “baloldaliságával”, nem esik politikai pártoskodás és gyűlölet áldozatául.
      Belőled ennyi volt, itt nem lesz ideológiai agresszió.

    • Nem nekünk van EP-nk, hanem az egyetemes kultúrának és a magyar irodalomnak. Persze aki akar, kimaradhat belőle. Látjuk, ki is maradt. Egyszerűen nem lehetsz művelt, ha fogalmad sincs Parti Nagyról, Tandoriról, Nádasról, EP-ről, Spiróról, Závadáról.

      És én olvastam divatMárait, Wass Albertet, Herczeg Ferencet, Nyírőt, Erdős Renéée-t, kurucinfót. Tudom, miről beszélek.

      • Igen, a magyar irodalomba csak és kizárólag baloldali, liberális és progesszív szerzők vannak, úgy egész véletlenül 🙂
        Mindenki más giccses, fasiszta, esztétikailag fos, stb.
        Bájos arrogancia…

        • Igen, a nagy elmék mindig progresszívak, jobbat akarnak a parlagnál a magyar irodalomba’. Ady, Móricz, Petőfi kitűnő példa. Magyarországon a jobboldal parlagiasságot, szűk látókört és buta moralizálást jelent. Azokat, akiknek semmi közük szabadsághoz, egyenlőséghez, testvériséghez, és meg is érdemlik. Antiszemitizmust, álszent katolikusságot, homofóbiát, kirekesztést. Nők felszabadult szexualitása láttán fejcsóválást, ötvenes éveket idéző erkölcscsőszködést, áldozathibáztatást. Eközben pornóra, szexuális erőszakra, zaklatásra lelkes, szégyentelen igent mondotok.

          Vajon a jobboldal hogy nem tudta kitermelni a maga művészeti elitjét? Miért kell őket forinttízmilliókkal most megtolni? Vajon az egész világ ellenük van, azért nem őket fordítják németre, olaszra, azért nem őket díjazzák? Soros keze…? :DDDDDD

          Te hány névhez tudsz kötni valamit a fenti 2002-es listáról?
          Mit olvastál utoljára? Magyar szerzőtől? Világirodalmat?

          Ne legyél az irodalomról olyan nagy véleménnyel, ha nem ismered.

          Itt jegyzem meg, hogy a német nyelvterület másik nagy sztárja, Szabó Magda sem egészen időtálló esztétikailag, életműve egészét tekintve, én, aki pedig töviről-hegyire, már borzasztó manírosnak, akartnak, hatásvadásznak tartom őt. Nem véletlen az, hogy sem ő, sem Jókai Anna nem része az ELTE-n a jelenkor irodalmát tárgyaló kollokvium követelményeinek (ami egy elnagyolt kánon), és az én említett ott oktató élettársam sem fektetett jelentős energiákat az életműbe, hogy finoman fogalmazzak. Csak egy szabadon választható altétel formájában volt jelen, míg Petri, Nádas, Hajnóczy, EP, Konrád György, Kertész Imre, Tandori, Spiró, Rakovszky, Tóth Krisztina alap.

      • Ebben a zsánerben szerintem Erdős Renée meg Harsányi Zsolt a cream on the top. Nagymamánál volt gatyába kötött Nyírő, elolvastam kötelességtudatból, meg Máraitól is egy-két izét, Wass Albertet csak azért, hogy kötelező olvasmány témában tudjak mi ellen tiltakozni.

          • Wass Albertet nem tudtam elolvasni, pedig a kezembe nyomtak mar paran, unalmas volt mar az elso nehany mondat.
            Vannak muvek elso mondatai amitol szinte elalelek, a szepseguktol ha mastol nem, ilyen a sokat emlegetett Saramago Liszabon ostromanak tortenete. Az elso mondattol ereztem, hogy bizsereg a gerincem vegig, szellemi orgazmus. Semmi kulonos, csak a mondat szepsege. Vissza is kerem, mert ezer eve is annak, hogy olvastam.
            A H.C. is hasonlo elmeny volt, azt is nagyon reg olvastam, most az is kolcsonbe vala adva.
            Maraitol volt talan egy regeny ami tetszett, a tobbi szinte mar lehangolo.
            Ki lehet nevetni, de gyerkkent nekem tetszett a tuskevar tetjibe a teliberek is asszem mindenki mas utalta a suliban.
            Hat ilyenek..

  5. Elszomorít ez az írás, amiről szól még inkább. Világéletemben szimplán szakbarbár akartam lenni. Ez összejött. A világomban a matematikusok és fizikusok, … az istenek. De művészet nélkül élni, nem érdemes.
    Egy író utat nyit egy másik világba, más emberek bőrébe bújhatunk, átélhetünk képzeletünk szárnyán olyan dolgokat is, amire nem biztos hogy lehetőségünk lenne. Szeretek olvasni, nem értem azokat akik nem akarnak . Sok mindenről mondanak le.

    • Igen. Az olvasás nem olyan, mint a torokcsemege, hogy ízlés dolga. Alapvető, sosem értettem a kijelentést, hogy valaki nem szeret olvasni. Mit nem szeret rajta? Mit kell azon szeretni? Alapvető tájékozódási forma, eleven részvétel az információ áramlásban.

  6. Egyedül a Fuharosokat olvastam tőle, bevallom töredelmesen, meg részleteket ebből-abból, de most meghoztátok a kedvemet. 🙂 Egyébként egyetemi éveim alatt olyan közegben voltam, ahol Esterházy neve szentségtörés volt (nem az egyetemisták körében, ez egy szélső jobboldali politikai közeg volt) és ő volt a “főzsidó” amikor rákérdeztem, hogy hogy lehet ez, amikor nemesi rangú család, akkor elmagyarázták, hogy vannak a zsidók és vannak, akik úgy viselkednek, mint a zsidók. Akkor annyiban hagytam, hogy gondolnak, amit akarnak én különösebben nem gondolok Esterházyról semmit, de így utólag nagyon sok mindenről lemaradtam az ilyen gondolkodási közeg miatt. Most meg szaladhatok a szellemi inspiráció után, amikor ott volt, nem éltem vele. (Inkább az egyetemi szaktársaimmal jártam volna össze.) Aztán, amikor eltávolodtam ettől a környezettől, akkor én csak egy nő voltam a barátom, pedig olyan, mint egy nő. És mindez habzó szájjal. Már bánom azt a pár évet, mint a kutya. Mindenesetre a politikáról sokkal többet tanultam és rég feladtam politikai ambícióimat.Ennyi haszna legalább volt.

    • Ez valami párt vagy ifjúsági szervezet volt?

      Nekem nagy szerencsém van a tanáraimmal, elementáris igazságérzetű emberi példák voltak: filmklub, bátorság, társadalomismeret, emberi kvalitás, ökológia, kiállás, értékelvűség. Igazi értelmiségiek. Most tudom megbecsülni. Esterházyt és Nádast kértem az érettségimre, mert a társadalomismeret tanárom azt mondta, hogy az jó, és ami kapható volt belőlük, meg is vette anyám, az Egy családregény végét és EP-publicisztikákat, összesen nyolc-tíz kötetet. Nagy szerencsém van, hogy fogalmuk sem volt a szüleimnek, mi ez, így véleményük se. Anyám egyáltalán nem, apám is csak később kezdte a zsidózást meg a miépet.
      Aztán az egyetemmel is szerencsém volt.
      De azért én még húszévesen is bocskais férfiak körében olvastam fel a szép kiejtésemmel Wass Albertet a lokális közösségben. Mígnem rá nem jöttem, hogy a szervező véres szájú, önigazoló holokauszttagadó, illetve ő rohant ki egyszer ekként. Nagy sokk volt. Hogy szövegek, Erdély, vallásosság, közösség, lelkes bólogatás, magyarság végül is ezt jelenti. És akkor soha többet. Azt már akkor is éreztem, hogy szépek az erdélyi hegyek, meg a kő marad, de esztétikailag Wass Albert egy fos. Minden háttértudás nélkül is tudtam. Annyival jobbakat olvastunk már akkor. Már gimiben is. Ekkor és ettől az éménytől lettem Magyar Narancs-olvasó, ami akkor egy nívó volt, és intellektus- és tehetségpárti filoszemita.
      Engem a középiskola, az egyetem, aztán pedig a fiam sokat emlegetett apja, aki a 75 utáni korszakot tanította utolsó évben, tett képessé arra, hogy értsem és évezzem a legprogresszívebb kortárs irodalmat, színházat. És onnan, annyi minőségi élmény, árnyalódás, figyelem közül egyszerűen röhejesek ezek a divatszerzők.
      A szuverén okosság, a szellemi alkotás azt jelenti, hogy nem vagy igazodó, tekintélyelvű, patetikus, elfogult, önmagasztaló, mint amilyenek a hazaárulózó, sértett, zavaros őstörténetben utazó nagymagyarok. Én se publicistaként, se íróként nem találkoztam saját fejével gondolkodó, igazán bátor, szabadságszerető értelmiségi alkattal, aki eközben ún. jobboldali lenne, meggyőződéses konzervatív. Ha híres jobbos akadémikusról hallok, mindig az a benyomásom, hogy az általános műveltsége csekély, és afféle stréber alkat, a szakmáját nagyon érti, a világot kevésbé, és ezzel, ennyivel is lehet érvényesülni, simán zsidózhat publicisztikákban is vagy embertelen gyakorlatok mellé teheti le a voksát (nem mind teszi), mert itt minálunk nincsenek normák.

      Van egy öszvér, inkább konzervatív és nagyon erősen baloldal-kritikus, de igen vitatott személy, inkább ökológiában és városvédelemben erős. Ő nagyon okos, szabad, kritikus szellem. Megrázott, hogy egyetért az orbáni menekültpolitikával.

  7. “A csokorba kötött zsidót szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a zsidó.”
    “… olvasd el az eredetit Imre Kertesz puszipajtásától és fajtársától…”
    2010-ben fedezte fel a kolléga a lehetőséget, és alkotott is valami eredetit. Nagyon szellemes…

    • Mert ugye tudjuk, amit tudunk. Van “magyar” és van “zsidó”, ők ellenségek, vagy-vagy, aki jót akar “a magyarnak”, az nem akarhat jót “a zsidónak”. És ha szidják a magyarokat”, akkor majd ugyanúgy jól megmondjuk “nekik”, “zsidóknak”, hogy ne legyen “kettős mérce”, és természetesen mindig is ők akartak rosszat nekünk, mi nem tettünk semmit, csak megvédtük magunkat… Sértetten, gyalázodva, félművelten, vagy tán egészen az, Wassalbert és Kosztolányi különbségét nem érzékelve, de Márai és Móricz nívókülönbségét sem, azonnal összeesküvést gyanítva. Az agresszor mint áldozat, névtelen mocsok, gyűlöl, lyukat beszél a hasadba, elkerülöd, mint a pestisest. Ismerős?

      • Én úgy nőttem fel, hogy nem értjük, nem tudjuk értelmezni se, hogy egy zsidóval miért lehet bármi probléma, csak azért, mert zsidó. Talán kicsit túlságosan is nem értettem én azt, mára talán már feltornásztam Mariannaárok-mélységű negatív értésemet egy teljesen elviselhető, de még mindig negatív értésre. Nullán soha nem leszek, mert ez a dolog számomra továbbra sem értelmezhető, arra, hogy ő zsidó, az a reakcióm, hogy ÉS?? Sajnálom, nekem ez nem jellemez egy embert, ez nem mond el semmit, az, hogy “hithű katolikus”, na, az jóval többet mond el egy emberről, húzom is az orrom azonnal. De hogy zsidó? És innen jön az, hogy nem és nem hiszem el, hogy a zsidógyűlöletnek és társainak van bármi más alapja, mint az, hogy mások is csinálják.

        • Én közben megismertem a férjem családja és más, fővárosi értelmiségi közösségek révén egy főleg zsidó közösségi érzést, mentalitást, szociokulturális stratégiákat, érzékenységeket. Annak az összetartó erejét, hogy neked is van egy gázkamrába veszett nagymamád, és te is elmész az Élet Menetére. De annyi is lehet, hogy te is arra az újságra fizetsz elő, és te is reflexesen tartod cikinek Nyírő újratemetését vagy Orbán legújabb húzását.

          Anyám és anyósom ugyanabba a keresztény gimnáziumba járt, bár nem ugyanakkor, és mindketten gyakorló evangélikusok voltak, még sincs a világaiknak semmi köze egymáshoz, mert anyám nem volt veszélyben 44-ben, vagy nem azért, anyósom meg igen.

          Megismertem egy “mi” tudatot, stratégiákat, amelyből János nagyon kilógott, én meg hiába volnék olyasmi, sose lettem a része, sőt, bántottak is. De nem vonnék le belőle messzemenő következtetéseket. Mindenesetre nem mindig okosság vagy kifinomultság van mögötte. De erről cseppet sem a zsidóság tehet.

          • Az üldöztetés alkotta kényszer-közösségiérzést értem. De eleve mi az üldözés oka? Hogy korábban is üldözték őket. És annak az oka? Hát, hogy korábban is.
            Emlékszem, hogy azt mondtam anyukámnak: látod, annyira nem tudták megállapítani, ki zsidó, hogy külön meg kellett kérni őket, hogy jelöljék meg saját magukat. Akkor meg?? Ha én utálok valakit, akkor tudom, hogy miért utálom. Ha az a válasz, hogy mert csak, az komolytalan. És voltam valami hat éves.

        • Nagyon érdekes, amit írsz! Nekem sem mondott kb semmit a zsidó szó, nem társult hozzá melléknév. Fura volt, hogy világháborúkat megélt nagyanyám meg tudta mondani csupán kinézet alapján, ki tartozik közéjük. A kíváncsiság, szimpátia mindig meg volt bennem feléjük. Most olvastam Umberto Eco: A prágai temető című regényét, nagyon tetszett, kicsit világosabb talán, hogy hogyan fajult el az egész, de a kezdetekre abban sincs magyarázat. Egyelőre még ott tartok, hogy ők Isten választott népe, a kivételezettség meg mindig irigységet szül.

          • Köszönöm szépen a tippet, felveszem a listára. Még nem olvastam. Eco meglehetősen vakfolt nekem, A rózsa nevét olvastam, de a babiloni könyvtáras mellékszál elvitt elég messzire és nem találtam vissza… 🙂

  8. Szerintem szomorú, hogy a jobboldaliság mára egyöntetűen műveletlenséget és butaságot jelent, és többnyire nem is véletlenül ez a megítélése a jobboldaliságnak. Mert még mindig komolyan hiszem, hogy vannak művelt és érzékeny konzervatív és jobboldali emberek is. Sőt, valahol nem is tudom elképzelni műveltség, objektív ismeretek, érzékenység nélkül a jobboldaliságot. Kizárt dolognak tartom, hogy valaki objektíven tudna megítélni egy kultúrát a sajátja ismerete nélkül. Vagyis, nem lehet jobbos aki sötét. Hogyan lenne?
    Aztán szomorú, hogy a keresztény, vagy katolikus is egy csúf bélyeg tud lenni.
    Már csak azért is, mert a magam módján én is valahol hajlok jobbra, telve liberális elképzelésekkel az együttélésről és a szabadságról, meg némi konzervativizmus is van a gondolkozásomban, elkapom magam, és valóban ilyen vagyok néha.

    • “nem lehet jobbos aki sötét. Hogyan lenne?” Úgy, hogy provinciális és önérdekű. Az a jó, az a kétszáz négyszetméter, amit ismerek (felszépítek), mert az az enyém. A saját közegem, a saját normáim. A magyar a legszebb nyelv… A többiek idegenek és ártani akarnak.

      Minden virágzó kultúra nyitni tud. Mi is tudtunk: a szlávoktól mezőgazdasági technikákat, a törököktől kulturális javakat, szokásokat vettünk át, nyugatról meg tudományt, technikai vívmányokat, eszméket. Épp a legnagyobb magyar is.

      Értékelvűen, a múltat óva, valóban megismerve, művelten, nem gyűlölködve nagyon kevesen képesek konzervatívnak lenni. Antiszemitizmus és sértett provincializmus az.

      • Értékelvűen, a múltat óva, valóban megismerve, művelten, nem gyűlölködve nagyon kevesen képesek konzervatívnak lenni.

        Pedig nekem ezeket jelenti, nem többet, nem kevesebbet. Aki pedig nem így, az nem is az. CSak annak nevezi magát, én meg keresek valami más fiókot. De csak ritkán beszélek róla 🙂

            • Nem lehetséges objektív történelmet tanítani. Az igazságot úgy kell összerakni.
              Sajnos. Olyan hatalmas mennyiségű adat és információ áll rendelkezésre, hogy még rendszerezni is irdatlan meló. Semese régész, ő szerintem jobban el tudná magyarázni.

              • De, van igényes, korszerű, forráscentrikus történelemoktatás-módszertan.

                Csak az irodalommal ellentétben ehhez mindenki ért, és akkor a szülő szóvá teszi, hogy miért ezt tanítja 56-ról, mi az, hogy Károlyi Mihály nem bűnözőként van tanítva, meg Tiszaeszlárról nem szabad beszélni…

                • Ez a fajta korszerű történelemoktatás nem ideoloikus, képességeket, kompetenciákat sajáttíttat el, megérteni segít, összefüggéseket teremteni. Persze, számít, melyik forrás szerepel a tankönyvben, mit gondol a szerző vagy a tanár a marxizmusról, a felvilágosodásról, de nem kell egy megoldást kínálni.

  9. Ámen és a többi indulatos kommentelő:
    Itt nem lesz ilyen színvonal.
    Ámen, nem zavar, hogy a “mi” tudatom alapja az, hogy 17 éves korom óta olvasom sok más szerző mellett Esterházyt is, és magyar szakot végeztem?
    Ti meg meg se próbáltátok, de most már ne is, mert telefirkálták az elméteket gyűlölettel.
    Festészetről nem szoktam okoskodni, például, és kultúrába általában nem magyarázok bele ideológiát.
    Ez egy olcsó és improduktív játék, mindenben a feszkót, a politikát, a szembenállást keresni.

  10. Artemisz,
    te itt valamit nagyon félreértesz, és szándékosan csinálod. Amit állítasz, az semmilyen módon nem olvasható ki a blogomról, nem tudom, honnan veszed. Nem is rólam írsz, hanem a fejedben megképződött, elfogultan gyűlölt valakivel hadakozol, de annak hozzám tényszerűen nem sok köze van. Viszont ha olyasmi lennék, aminek állítasz, akkor is képtelen ostobaság volna ez a gyűlöletteli kategorizálás, vádaskodás.
    Én magányomban olvastam Magyar Narancsot és a szavazófülkében valósítottam meg a preferenciáimat. Semmilyen mozgalomban, közösségben nem vettem részt 2006-ig, amikor is egy apró civil konzervatív ökopárt titkára lettem fél évre, hogy aztán az ottani paranoid elnökségi tag azzal vádoljon meg, hogy liberális kém vagyok. Én akkor kiszálltam.
    Tökéletes magánügyként kezeltem a holokausztban való, személyes elmélyedésemet és mély szimpátiámat. A szüleim sokkal kevésbé voltak kultúrafogyasztók, mint amennyire jobboldaliak, és azt már tizenhat évesen tudtam, hogy semmiről nem lehet olyanokkal beszélgetni, akik nem járnak színházba, nem olvasnak, viszont bősz véleményük van. Te is ilyennek tűnsz.
    Nem vagyok a pesti, egymást lájkoló és becenéven emlegető, belterjes liberális kör tagja, és nekem ártani sem tudnak, ezért nem féltem megírni Bojár ügyét sem.
    Nem voltam kapcsolatban hitüket őrző vagy a szenvedéstörténetet identitásukként kezelő zsidókkal, a férjem is konzervatív volt, Makovecz Imre közvetlen munkatársa. Elég furán érint a siksze szó, akkor is, ha zsidó mondaná rám, akkor is, ha e szavakat megbélyegzésre használók teszik. Ez csak sima gyűlölködés.
    Nyugodjál le, sok ember van a világban, és előfordul, hogy más a véleményük, mint neked, meg az is, hogy többet olvasnak. Ezen nem kell kiborulni.

    • “A témái miatt fontos, hiszen egyedülálló módon dolgozza fel az idegen impérium alá került erdélyi magyarság sorsát.”

      Ebből látszik, hogy ugatod az irodalmat. Az ugyanis nem politizálás vagy történetieskedés, hanem esztétikai nívó. Ezzel elárultad, hogy nem nézel ki a fejedből, neked csak önérdekű, sértett magyar egyigazság létezik.
      Én értem Wass Albertet, olvastam is, és gyengének tartom mint szöveget (és ettől nem is hiszek neki).
      Azok, akik oly meghatottan szavalják a moralizáló örökbecsűt, hogy a kő marad, meg lelkesen bólogatnak, összességében kevesebb keményfedelűt olvastak, kevesebb országban jártak, kevesebb nyelvet tudnak, és nem tudnák felsorolni a magyar névmások fajtáit sem, azokhoz képest, akiknek ettől a verstől kiakad a giccsmérője.
      Olvass Móriczot meg Illyést. Az kiállás. A saját irodalmadat és anyanyelvedet nem ismered, te, csak hőbörögsz. Azt hiszed el a történelemből is, ami jól jön, eszedbe nem jut, hogy többféle vélemény van, nem csak ideológia, és az érzelmek, identitások nem késak, ha tudományról (a valóság megismeréséről) van szó.

  11. Állati vicces ez a megfigyelőkör, az idezúdulás. De bezzeg a névutókhoz, a filmelemzéshez vagy a ketogénhez nem szóltok hozzá. Csak a feszkó kell: amikor találatot kapnak a béták, amikor rávilágítok, hogy miért nincs nektek kielégítő szexualitásotok, hogyan veritek át magatokat, vagy elő lehet venni az idegengyűlöletet, antiszemitizmust, összeesküvéselméletet. Tényleg kár, mert ez egy intellektuális blog, annyi minden jó jöhetne belőle azon kívül, hogy dühöngésre vagy koppintásra használják.

    De hogy ennyire rajta vagytok, évekig, az meglepő. Én tényleg azt hittem, hogy ha ennyire gáz vagyok, akkor majd a blogom szépen jelentéktelenségbe fullad. De tízesével toljátok a hosszú kommenteket, izéke könyörög a nicknévben, hogy olvassam el…

  12. Iszonyú ízléstelen ez így és most… törlöm majd.
    “EP amúgy apai ágon valóban történelmi arisztokrácia tagja, de ne feledjük, hogy ő a grófi, és nem az országban híresebb hercegi ághoz tartozik.”
    ????
    Te tényleg azt hiszed, hogy “mi” rangkórságban szenvedünk, és “mi” gondoljuk azt, hogy egy grófi Esterházy jobb, mint egy zsidó, viszont egy igazi főhercegi Esterházy meg jobb, mint egy gróf?

    Nem gondolunk ilyet, mert nem hiszünk a megkülönböztetésben. Azt gondoljuk, hogy ha TE tisztában vagy a hazád múltjával és kultúrájával, a főnemesi családokkal, a nemesség viszonyaival, a hazád legjelentősebb íróival, akkor eszedbe se jut származást találgatni, ideologizálni és hülyeségeket beszélni. Viszont egy ilyen beszélgetésben csak akkor szólalhatsz csak meg, ha tisztában vagy. Az a cenzus. Így a nagy magyarkodásban. Már ha nem akarsz kiröhögve lenni.

    “Mi” nem “pártoljuk” a nemesi származást, nem tartjuk önértéknek, egyébként az egész elavult, a 20. század második felére sokkal inkább polgári-értelmiségi normái vannak ennek a családnak, mint nemesiek.

    És nem magyarázunk bele abba sem semmit, hogy Kertész Imre vagy Spiró György pedig zsidó, ha viszont van valamilyen (jász, sváb, örmény, tót, zsidó) identitása bárkinek, azt tiszteljük.

  13. Menjetek olvasni! Bőven van mit!
    Amíg nem olvastátok, addig pof. bef.
    Akármit is gondolok az alkotóról, ha a hazám legrangosabb irodalmi kiadója adja ki újra és újra, ha tömött sorok dedikáltatnak vele, ha Nobel-díjat vagy Oscart kap, akkor MEGISMEREM, mégpedig elfogulatlanul, nyitott elmével, ideológiamentesen. Épp mert magyar vagyok, és ez a kultúrám, és azt meg akarom ismerni.
    És addig nem pofázok.

    • Ez nem így megy, hogy te idejössz a blogra (gondolom, mert érdekel), majd feladatot adsz és levizsgáztatsz, nyilvánvalóan kekeckedve, rosszindulattal. Miután huszonéve vagyok a magas kultúra közelében, ez a szakmám is, és ma már nem kell mindent elolvasnom. Annyit mondok, nem valami összeesküvés vagy félreértés az, ha valakinek nem és nem a Szépirodalmi adja ki a kötetét, ha nem nyer ösztöndíjat, ha nem fogy a könyve, ha nem lesz belőle tananyag.

      Te ekézed Esterházyt, te jöttél ide, te vagy ideológiailag vak, nem én. Olvass te.

    • De akkor értem: a vád igaz. Valóban olyasvalakit szidtok, akiről másod- és sokadkézből van csak vélemény, annyi fáradságot nem vesztek, hogy kikeressétek a Digitális Irodalmi Akadémián, hogy mégis, ki ez, miket írt, miből vannak azok a részletek. Miközben én olvastam az említetteket, és még olyan Nyírő-novella is van, amelyik nem gyengébb Tamási Áronnál, csak amire fölhasználjátok, az a hányás, attól tartózkodik mindenki. Az átpolitizált, buta hörgéstől, aminek semmi köze az irodalomhoz.

      Ti semmit nem akartok megérteni, csak huzakodni jártok ide. Hogy gondolod, hogy ez nem világos, és majd besétálok a zsákutcádba?

    • Haha néven várod, hogy komolyan vegyenek, elhiggye valaki, hogy jóindulatú vagy?
      Annyira görények vagytok, és nem is láttok rá erre.
      Mi lenne, ha nem kommentelnél, hanem inkább olvasnál? De csak akkor, ha van benned szándék, hogy megértsd az összefüggéseket.

  14. Szerintem EP-re és magyarkodó ócsárlóira is igazak Szerb Antal szavai: “…nálunk mindig a leginkább európaiak voltak a leginkább magyarok. A külföldieskedés éppúgy, mint a magyarkodás nálunk mindig a félműveltek és tudatlanok attitűdje volt.”

    • Kíváncsi vagyok, mi a különbség a magyarság és a magyarkodás, valamint az européer magatartás és a külföldieskedés között.

      Szerb Antal szavai is csak becsmérlők, megvetők, lenézők. Még jó, hogy tudta, kinek milyennek kell lenni, hogy megfelelő legyen.

      • Szerintem nem, Pika. Eloszor is Sz.A. nem eloirja, hogy kinek milyennek kell lenni, hanem o is egy jelenseget ir le. Leteznek ezek a kategoriak en is ugy latom. Eleg korulnezni. A kulfoldieskedo gondolom az, aki olykor elutazik egy-egy eu. orszagba es jatsza utana az eszet, de valojaban semmi nem jut el hozza az adott orszag kulturajabaol stb.. Az europai, aki egyben magyar pl. te is ilyen lehetsz, magamat is ide sorolnam. A magyarkodassal pedig tele a politikai retorika, akik a “magyarsag” neveben a magyarsagot tartjak isten utan az elsonek, szuper manipulacios eszkoz amugy. A hetkoznapi emberek szintjen meg szanalmasabb tud lenni az egesz. Ideologiagyartas es jo eszkoz az onfelmentesre…kicsit elmaradott is.

      • Az idézet a Magyar irodalomtörténet bevezetőjéből való, és a célja az, hogy megfogalmazza az alapvető vizsgálati perspektívát. Ez is onnan van, talán jobban a helyére teszi a célt (képzavar, bocs) (1934-ben vagyunk, egyébként):
        “A gyakorlatban, a politikában, az újságírásban, a közhangulatban még mindig érvényben van a régebbi nemzetfelfogás, ami a szellemben és a magasabb történelmi realitásban már idejét múlta, és értelmét vesztette. Irodalmi viták alkalmával jaj annak, aki szembeszáll vele. Arra a felfogásra gondolunk, amely a magyarságot mint valami eredendően, teljesen, dacosan és diadalmasan Mást fogja fel. Arra a felfogásra, mely az extra Hungáriám elvében teljesedik ki, és a magyar értékek legfőbb mértékét csupán abban látja, hogy mi mennyire magyar, hogy mennyire valósít meg egy többé-kevésbé tisztázatlan nemzeti ideált. Oppozíciós nemzetfelfogásnak lehet nevezni, mert történelmileg az Ausztria elleni oppozícióból keletkezett, és lényegében negatív.”

        • Köszi a kiegészítést, ez tényleg segít értelmezni az általam kiragadott mondatot – bár én így kiragadva sem éreztem becsmérlőnek. Szerintem Szerb Antal hozzáértése nem vitatható, és hát mi másra jó a hozzáértés, ha nem arra, hogy az ember tudja, mi értékes és mi nem? Én egy szellemóriásnak tartom Szerb Antalt, nekem ő testesíti meg a zsidó értelmiség legértékesebb vonásait (tudván tudva, hogy kikeresztelkedett).

          • Az nem érzi becsmérlőnek, aki Szerb Antalhoz hasonlóan gondolkozik. Én nem feltétlen gondolkozom így, elnézőbb vagyok a sajátjaimmal.
            Csak érteni szeretném, mikor kezdődött el ez, miben gyökerezik ez a nagyon is kétféleség. A világháborúban tanúsított magatartásunk már beleillik ebbe a mintázatba.. 😦

          • Szerintem az egész témával kapcsolatban nagyon fontos, hogy senki nem akar előírni senkinek semmit, de azért szabadjon megjegyezni, hogy aki a szóban forgó művét olvasta, az beszélhet róla alappal, aki meg úgy van vele, hogy “én ilyen szart nem olvasok”, “beleolvastam, de már az első oldalon…” és hasonló, rosszindulatú felületességek, az meg nem. De mégis okoskodik, belemagyaráz, lejárat, magyarkodik, ezzel van a gond.

            Aki meg általában is olvas, az inkább tehet az irodalomról állításokat, mint az, aki nem. Karbantartani olvasottságunkat, vagy türelmesen, nyitottan újrakezdeni amúgy is fontos, mert a megfakult emlékű középiskolás olvasmányokra a mai szövegek nem annyira hasonlítanak, esetleg még ki tetszik akadni, ha nem tetszik haladni a korral. Én élvezem, hogy értem EP-t, felismerem Kafkát, az Ószövetséget, Kosztolányit és Ottlikot, de nem tudom, mit kezd vele az, aki nem magyar szakos.

        • Szóval aki magyar nótát kedvel, az magyarkodik…? Hű, hat erre igy meg sosem gondoltam. Például a Trianonról különösebben sosem beszélő, bocskait sosem viselő, magyar identitásukat sosem feszegető tanyán élt, gazdálkodó nagyszüleim is hallgattak magyar nótát, es kedvelték.
          En azt gondolom, hogy ezek a kategóriák nem igazán pontosak, es akar sertok is lehetnek. Mindannyian viszonyulunk valahogy a magyarságunkhoz, es ez szerintem sokkal inkább paletta-szeru, mint mindössze nehány kategória.

          • A nóta a magyar zene Lagzi Lajcsija. Vagy hogy mondjam. Nem autentikus, fülbemászó, slágergyanús és olcsó, egy zagyvaság. Az igazi, autentikus népene sokkal nehezebb, élvezni is, előadni is. Megint az van, hogy egy zeneileg képzett fül teljesen mást tart igényes zenének, mint az, aki csak a könnyű szórakozást keresi benne. De ezzel cseppet sem minősíti senki a nagyszüleidet.

  15. Esterházy Péter, Nádas Péter, Tóth Krisztina és társaik irodalmi értékükön felül gondolkozni, tanítják műveiken keresztül az olvasókat, hasonlóan, mint a filmművészetben Jancsó Miklós és a a hasonló kollégái. Ők, különösen Esterházy Péter és Jancsó Miklós önkritikusan, önreflexíven állnak a magyarságukkal, ez a józan kritikai szemlélet és önreflexió a magyarság jobbá tételének az igyekezete náluk, tulajdonképpen az elmaradt polgárosodást igyekeznek többek között bepótolni. Az Így gondozd magyarodat is önreflexív, tulajdonképpen annak a leirata, hogy bánik egyik magyar a másikkal egyéni- és rendszerszinten, ez az önreflexió sérti a tradicionalista-keresztyénkonzervatív magyarkodók kognitív disszonanciáit.

    • Miért van szükség önreflexív magyarságra? Ha az identitásod egészséges, a magyarságoddal nem kell önreflexívnek lenned, szerintem. Valamiért ez elkezdődött, és valamikor szétvált, az önreflexív-értelmiségi-balos magyarság, meg a nem önreflexív-nagyonvalamilyenrossz-jobbos magyarkodás. Elég régi a sztori, ha már Szerb Antal is erről beszélt. Valami ebben a történetben nekem nem kerek, és ez az ami miatt feszegetem ezeket a kérdéseket, kategóriákat. Mindig voltak okos, értelmes, érzékeny, meg buta, oktondi és suttyó magyarok? Más népeknél hogy megy ez? Bunkó lengyel, nembunkó lengyel?
      Meg azért is, mert proli háttérrel, első generációs értelmiségiként néha magamra ismerek dolgokban, amik elítélendők az elit szerint. Pedig sem antiszemita, sem nagymagyar nem vagyok, de még különlegesnek sem tartom magam a származásom miatt, és nem a magyart tartom a legszebb nyelvnek 🙂

      Szerintetek az angolok önreflexívek az angolságukkal? Nem hiszem… Nem is gondolkoznak ilyeneken. Mondjuk brexiteltek is, visszavágyva a dicső Nagy-Britanniát, ami leigázta a fél világot és összeharácsolta a gazdasági alapjait.

      • Nézd én sem tartom magam magyarnak. Nagy genetikai mix a családunk. Például a régi dicső nagy hazánk, gyakorlatilag egy sokszínű, soknemzetiségű ország volt. Ha ezt beismerjük, akkor Trianon miatt miért is sírunk, miért is szeretnénk visszakapni például területeket,….? Ha tagadjuk, az hova vezet?

        • Nem tudom. Én abban mást is látok, mint a területeket. Pszichológustól tudom, hogy elveszteni egy nemzet egy részét, hasonló trauma mint testrészt, szeretteket elveszíteni, maga csoport szintjén, kollektívan. Azért van abban valami nem olyan nagyon szép, hogy emberek kényszerből kénytelenek kisebbségben élni, sokszor igazságtalanságokat elszenvedni, nem az anyanyelvükön tanulni, ügyet intézni. Ez azért sokszor szomorú, ámbár tartózkodom attól, hogy mások helyett érezzek. Ahogy más népek veszteségeit elismerjük, és tiszteletben tartjuk a fájdalmukat, ezt miért olyan nehéz, miért nem tudjuk szépen feldolgozni? Elismerve a trauma jogosságát, meg belenyugodva a helyzetbe.
          Nálunk van magyar, szerb, zsidó felmenő, keverék a család, bár jobbára magyar.

          • Ja, Trianonnal kapcsolatban nagyon fontos lenne végre feltárni és magunkban helyretenni azokat, amiket pl. a nemzetiségpolitikában nagyon elhibáztak elődeink hosszú időn keresztül. Tanulhatnánk belőle, lesznek itt még hasonló szituációk. Nem róható fel ott sem minden a Habsburg tudatos megosztópolitikának, betelepítéseknek, a vesztett háborúnak meg Clemenceau személyes indíttatásának (ami egyébként urban legend). Olvassatok Bibó Istvánt!

        • Engem mindig érdekelt a családom története. Az alábbi nemzetiségeket találtam benne: palóc, török, zsidó, partiumbeli hajdúból lett erdélyi magyar köznemes, közép-magyarországi magyar köznemes, szudétanémet, morvaországi német, sváb, lengyel.
          A családomon átgázolt a 20. század. Volt akit kicsit felemelt, volt akit eltaposott, ezek az ellentmondások bennünk feszülnek. Az identitásunk mindezek együttes hatásából alakul ki.
          Mára eljutottam oda, hogy leginkább kérdezek, olvasok olyan emberektől akik nálam jobban értenek az adott területhez. (EP-vel kapcsolatban egy valakit kérdeztem meg a szóban forgó “Így gondozd..” kérdéskörről. Mert hiszem, hogy nálam jobban ért hozzá, hiszem, hogy ez irodalmi és nem politikai kérdés, és hiszem a válaszát is. Mert nálam jobban ért hozzá.) Keresem azokat az alapokat, amelyek csak belém épültek de nem tudom megmagyarázni őket, miért úgy gondolom. Ezeket kibontom, sokszor megváltozik végül.
          Csalódott vagyok, hiányolom a nemzetből az önreflexiót, és a megvalósítható jövőképet.
          Magyarnak érzem magam.

          • Nálunk meg valahogy úgy alakult, hogy mindenki betagozódott a paraszti családba, a szerb is, a zsidó is, a német nagyon távoli, betelepült volt, és még vannak svábok is, meg erdélyi magyarok, de ők másik ág.

            ‘Csalódott vagyok, hiányolom a nemzetből az önreflexiót, és a megvalósítható jövőképet.
            Magyarnak érzem magam.’
            Ugyanígy, de én nagyon remélem, hiszem, hogy a szélsőségeket eredményező, és szerintem valahol teljesen érthető kilengés után beállunk valami középfélére. A magyarságtudat szerintem hatalmas nyomás alul szabadult huszonéve. Remélem kitombolja magát, és lecsillapodik. Talán az ebbéli hitem miatt vagyok elnéző. És lehet, hogy ez azért gyakori mintázat nálunk, mert sokszor voltunk nem függetlenek. Kicsi ország, érzékeny terület, törékeny biztonság. Jobb helyeken a bolond király is a Westminsterben fekszik, nem döntögetik a szobrát generációnként. És itt van igaza vigjulinak, mert valóban, hiába a múlt vállalása, mégis szükséges volna a folyamatos önreflexió, hogy meg is maradjon a vállalás és az egészséges identitástudat.

      • A magyarsággal kapcsolatban ugyanazért van szükség önreflexióra, amiért bármilyen más identitással kapcsolatban. EP szavaival
        “…a hagyományom nem egyenlő velem, én az a munka vagyok, amit ezen a hagyományon, ezzel a hagyománnyal elvégzek.” Szerintem ennek a blognak is fontos rétege ez a fajta munka.
        Pikareszk, a nemzeti identitással kapcsolatos önreflexiónak az angol irodalomban (és más művészeti ágakban) is nagy hagyománya van, és nem ritkán maró öngúnyként nyilvánul meg.

      • Azért kell önreflexívnek lenni, mert nekünk még a himnuszunk is önsajnálat, illetve az önkritikát kevesen hallják ki belőle. A magyarok dacosan feljavítják magukat, hibáikat nem ismerik el, “kicsik vagyunk, de mi vagyunk a legdicsőbbek”, “a magyar a legszebb nyelv”, “három tenger mosta” — ilyesmiket népek, eszmék áramában élő nemzetek soha nem mondanak magukról. Hazug, Európától elzárkózó, önfelmagasztaló történelemszemléletet, dacos magyarságot (kurucságot) szívtunk magunkba. Ehhez Adyt is elég olvasni. Kb. az a gond, amiért őt is annyira támadták.

      • Az “elit” nem egyfélét gondol, és nem fölötted/ellened.

        Én sok-sok generációs vagyok anyai ágon, és egész fiatal felnőttkoromat a felső szellemi tízezerben töltöttem. Sértettség, para, frusztráció e téren nemigen van benne,m, soha sehol nem kellett átélnem, hogy kevés vagy buta vagyok, figyeltem és értettem a dolgokat úgy a széléről, még olyan helyzetekben sem számítottam butának, nem-értelmiséginek vagy felszínesnek, amelyekben mindenki azt nézte, mennyivel vagyok fiatalabb, meg jó nő-e. Nekem inkább a kiállásaimat, véleményezési késztetéseimet nem értették. Talán a szüleim antiintellektuális gesztusai miatt van bennem némi hiány. Összességében annyit mondhatok, nagyon nehéz és rögös út valódi értelmiségivé válni, igazán gondolkodni, nem csak betagozódni, igazodni, “olyan, mint” intellektuellnek lenni, aki pont azt olvassa, nézi stb., amit értelmiségiként kell, hanem valóban gondolkodó, teremtő az attitűdje. Megszerezni a saját gondolatokat, az igazi, jóindulatú, nem hepciáskodó kritikusságot, az nehéz. Beleszületve könnyebb, de sokakon látom, hogy nagyon frusztráltak úgy is, csak igazodnak. És gyúrni sem járnak, őket korlátozza ez a szerep. Engem nem.

        • Igen.
          Nem tudom, hogy lehet -e cél az értelmiségivé válás. Én magamtól jutottam el Tarr Béláig és Nádas Péterig. Mert érdekelt a film és az irodalom, és beleástam magam, de nem volt ez tudatos. Csak mentem előre, és lépésben érdekelt, hogy mi van Móricz után, miből nőtt ki az elém tálalt, hamar elunt amerikai filmművészet, és eljutottam odáig, hogy most már egy Tarkovszkij alkotás alapvető és teljesen hétköznapi módon emészthető élmény, és élvezem összehasonlítani az angol nyelvű hangoskönyvet a magyar fordítással (Haruki, Nádas). De én ezt mind szeretem, és ez az, ami valóban elengedhetetlen.
          Érdeklődés volt bennem, és valamiféle akarat, hogy megnézzem, végtelen -e a művészet, és ha nem az, minek hol az alapköve? Miből jött az okosság és a szépség, ki kitől tanult, de méginkább, hogy van -e mélyebb, durvább, esszenciálisabb, mint az aktuális kedvencem. Bizonyos fajta elégedetlenség ez, ami mindig is jellemzett. Mert tudtam, hogy minden mögött van valami. Mindenkit alakít a sorsa, senki sem független a körülményeitől, traumáitól, élmenyeitől, tapasztalatoktól.
          Amit én az értelmiségből láttam nagyon sokáig, az a kertibudi miatt finnyogó, kapát sosem fogott, ellenben köhögő gyereket antibiotikumozó közeg, ami megvetéssel nézi a foglalkozása:teherautó sofőr rubrikát. Közben buta, kényszerjogász, kamuközgazdász és harmadiknak beírja a tanítóképzőt, oda biztos felveszik. Fel is, eljön tanítani aztán, nagy sértetten. Innen indul, és biggyeszt mindenre ami józan paraszti ésszel döntetik el, megveti a kétkezi munkát és semminek sem teszi ki magát, ettől emelkedett és jobb, saját megítélése szerint.
          Na, ilyen sosem szerettem volna lenni, már csak azért sem, mert az efféle ‘értelmiséginek’ van szüksége a fölényeskedésre és lenéző magatartásra.
          Te megfogod a láncfűrészt, de hányan cselekszenek így? Alig. Nekem alapvető a balta, tapasztalattal élvezem a fizikai munkát, nagyon hamar megtalálom a párhuzamokat a szellemi frissesség és a kétkezi tevékenység között, kevesek sajátja az elefántcsonttorony hitelesen.
          Szóval, van bennem úgynevezett proliság, de ettől vagyok egészséges, mivel szakadék keletkezne, ha teljesen hátrahagynám. Abba pedig vagy beleesel, vagy állandóan lavírozol, amitől merev, félős, idővel gyanakvó és állandóan menekülő leszel. Szóval, inkább átjárok.
          Gondolom, az egyértelmű, hogy a hátramaradt közeg gondolkodása sosem felelt meg igazán. A durva, egyszerűsítő és nem egészségesen, de rombolóan kétkedő, az önmagába visszaforduló és így sosem haladó lelkület bezár, és bezárva nehezen lehet kutatni, gátlástalanul mögé nézni, megkérdőjelezni Mikszáth hitelességét, kontextusba tenni okosakat, akik gyakran, valami ellenében váltak hitelessé. Az irodalom, film evolúciójának valamint az alkotóinak megértése sokban segít megérteni a körülvevő világot, de vannak határok amiket mégis meghúzok. Egyrészt öregszem, és ez valamiféle stabilitás iránti igényt teremt belül, másrészt, szemben korábbi önmagammal, nem akarok mindent meghaladni, van, ami úgy van jól ahogy van, és most már azt mondom, hogy a saját nemzeted táncát ismerni úgy alapműveltség, ahogy a másik legnagyobb íróit. Innen nézve tudod ugyanis csak megfelelően értékelni a többiek kincseit. Ha a sajátod nem ismered behatóan, másét sem fogod elismerni. Mert nem lehet. Lenyűgözhet, majmolhatod, rajonghatsz érte, de érteni, a súlyát felfogni nem fogod.
          Szóval ezek már valahol gátak, határok, dobozba szorító elvárások, kategóriák ha úgy tetszik. S akkor meg keresek rajta egy ajtót, hogy néha kimehessek, kiléphessek belőle, mert kell a tudat, hogy ha bádog kocsmapulton akarok hőbörögni, megtehetem, ugyanígy Modigliani nőalakjait is hagy nézegessem órákig. Anélkül, hogy bármelyik tábor ítéletével foglalkoznom kéne különösebben.

  16. Pika, ezzel a mondattal kezdődik a HC második része:
    “Kegyelmes asszony, úgy mondanám, kérem tisztelettel, itt lennének a kommunisták.” A világirodalom legtökéletesebb kezdőmondata nekem.

    • Köszönöm! Megpróbálom az elején kezdeni, aztán ha nem megy, áttérek.
      Erről a mondatról valahogy a Werckmeister harmóniák kocsmai nyitójelenete jutott eszembe, pedig semmi köze nincs hozzá, de mégis.

      • Most azon gondolkodom, hogy ha olvasunk valamit, és nem megy, de annak igen aki magyarszakos, akkor a mi képességeinkkel van a baj? Vagy az író nem mindenkinek írta? És teljesen nyitott vagyok, és nem kötekedés, és felvettem a listára az Egy nőt.
        (a saját szakmámból is tudok persze ilyet: ha Calatrava épületeit nem érted próbálkozz Mies van der Rohe házaival. Ha az se megy, próbáld meg felfedezni miért jobbak Ybl házai mint a kortársaié. Ha ez se megy, akkor felőlem szidjad a modern építészetet meg a kortársat pláne, bezzegrégenezzél. Talán ezek sem valók mindenkinek. )

        • 🙂 Én általában úgy vagyok ezzel, hogy már kábé általános iskolában felfogtam, hogy minden volt egyszer kortárs, ennek megfelelően a bezzegrégenezést elhagytam már akkor.
          Különben érdekes, hogy a HC hányszor van megközelítve onnan, hogy ki nem bírja/érti. Talán ez az egyik legnehezebb könyv, vagy a leginkább korát meghaladó. Mint JP versében, Az egy dunántúli mandulafáról-ban.

    • Szerintem nem kell szégyenlenie senkinek, hogy magyar. Ez nagyon nem jó irány szerintem Vállalni a történteket jobb volna. Minden emberi, nagyon kevés eseménytől eltekintve.

      • Az univerzális humánságom szégyelli, amit itt magyarként, a magyarságra hivatkozva, annak “védelmében” művelnek honfitársaim, és ami ellen én sem állok ki eléggé, haszonélvezője és cinkosa vagyok. De amúgy Petőfi Sándorral igen nehéz vitázni. Mindenesetre az idézet csak részlete a versnek, fontos önmagában is, de kontrasztos retorikai szerepe van.

  17. A magyar Messiások
    A Tisza-parton
    Magyar jakobinus dala
    “Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulyahad mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?”

  18. József Attila: Hazám

    Ezernyi fajta népbetegség,
    szapora csecsemõhalál,
    árvaság, korai öregség,
    elmebaj, egyke és sivár

    bûn, öngyilkosság, lelki restség,
    mely, hitetlen, csodára vár,
    nem elegendõ, hogy kitessék:
    föl kéne szabadulni már!


    A földesúr, akinek sérvig
    emeltek tönköt, gabonát,
    csákányosokkal puszta tért nyit,
    szétveret falut és tanyát.

    S a gondra bátor, okos férfit,
    ki védte menthetlen honát,
    mint állatot terelni értik,
    hogy válasszon bölcs honatyát.

    Cicáznak a szép csendõrtollak,
    mosolyognak és szavatolnak,
    megírják, ki lesz a követ,

    hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
    magával kötve mint a kéve,
    sunyít vagy parancsot követ.

  19. Visszajelzés: tanuljunk magyarul 28. – a költői kérdés | csak az olvassa — én szóltam

  20. Hiánypótló írás több szempontból is.
    Nem tudtam eddig, hogy az Így gondozd a magyarodat rádiójáték, vagy annak tervezete volt. Teljesen más a lényege, ha így közelítem meg.
    Kipróbáltam: Felmondtam az egészet gépre, három eltérő torzítással, mintha három különféle személy lenne, ahogy az ott a leírásban is szerepel. Meglepő lett az eredmény. Érdekes. Szórakoztató. Mégis, itt olvasom először, hogy ez nem egy sima írás, egy novella, hanem egy rádiójáték. Ezt az apróságot, ahol csak eddig olvastam Esterházy Péter ezen művéről, mindenhol hajlamosak voltak elfelejteni.
    Az még érdekelne, hogy ez csak terv volt, vagy le is adták valahol?

  21. Ismerek (áttételesen) olyan huszonéves fiatal lányt, aki pár éve érettségizett magyarból itt, Párizsban (egy olyan gimi van a környéken, ahol választott nyelvként lehet magyarból is vizsgázni), és Esterházyt elemzett. Magyar származású anyja nagyon büszke volt rá, hogy a lánya, aki tartósan sosem élt Magyarországon, és magyarul csak tőle tanult, Esterházyból érettségizik.

  22. Visszajelzés: fan club | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s