rövidek 2.

Életmód-írások változást tervezőknek, a szokásos ujjongás nélkül. Itt találod az első részt: rövidek 1.

SOKADSZOR A JÓ TESTRŐL

Szerintem nem érdemes csak az esztétikumról beszélni, ez félrevisz. Az én célom az anatómia volt, ami egyben jelent divatfüggetlen szépséget, jólműködést, erőt, jó közérzetet és egészséget.

A női média szokásos szövegével szemben én nem hiszem, hogy a testi elégedetlenségérzeteink megoldásához annak hangoztatása visz közelebb, hogy a szépség úgyis relatív és koronként változó. Ez gyenge érv. Egyrészt: mindegy, hogy relatív-e, te nem a szépségeszmény miatt szeretnél változni, és nem emiatt nem fogadod el magad. Ha te ebben a korban és közegben nem látod szépnek magad, akkor nem érdemes önigazoló álpolitikai kifogásokat gyártani ahhoz, hogy miért maradj mégis olyan, amilyen nem szeretsz lenni. Ha a bő választék és divatos szabású ruhák a karcsúaké, és ha a külsőd az önszeretet, a gondoskodás hiányát és az önfeláldozást üzeni, akkor ezekkel nem mész sokra.

Tudom, hogy most felszisszentetek. Én már nem hiszek abban, hogy az volna a megoldás, hogy politikai nyomással megváltoztatjuk a tudatot és a piacot. Viszont nem is gondolom, hogy az a boldogság titka, hogy idomulsz kell a mainstreamhez.

Mert, mi a megoldás?

Megerősödni, függetlenedni mind a kereskedelmi nyomástól, mind mások elvárásától, amennyire lehetséges (és tudni, hogy csak egy kicsit lehetséges, mert társadalomban élünk).

Levenni a tekintetedet mások eredményeiről és kinézetéről. Nem leszel olyan, mint ők, de lehetsz nagyon jó.

Rátalálni a jól működő, energikus test optimumára, a saját legjobb verziódra, a laboreredmények és testösszetétel szempontjából is jó testre, és ha megvan, akkor tényleg leszarni minden mást, hogy ki mit mond, mi a divat, ki néz ki jobban.

A saját el nem rontott gyerekeinkre vigyázni.

Az izom:zsír arány egészséges tól-igje egyáltalán nem olyan esetleges ám. Riasztó látni, hányan beszélnek csak a kinézetről. Nem értik, mi a különbség ugyanakkora térfogatú izom és zsír között, kinézet, működés, egészség szempontjából.

img_0247

Én ezzel a testtel valamivel a 3-as percentilis alatt voltam 2015 októberében. Vagyis, a velem egykorú nők nagy létszámú európai mintájában 3 százaléknak van kevesebb százaléknyi zsír a testén, mint nekem akkor. Ami azért elgondolkodtató.

Amit konvencionálisan szép formájúnak látunk, például egy balerina lábát, annak a formáját az izom adja. Nagyon fiatalon, feszes állapotban egy-egy női testen tud szép lenni a zsír, de egyrészt ez a szépség a többinél is mulandóbb, 35 évesen vagy szülés után már nyoma sincs, másrészt rövidlátás csak a szépséget nézni, mert könnyen a tárgyiasítás, a szexiség felé visz, az meg már nagyon ritkán szól a nőkről.

Ha én a szexiség követelményének bedőltem volna, akkor az edzés, étrend és sportcuccok helyett mindenféle beavatkozásra költöttem volna, a hajhosszabbítástól a szemöldöktetováláson át a mellnagyobbításig. De nekem a nettó test és annak élménye volt fontos.

A plus size viszont nem alternatív test, hanem nem létezik. Láttál már strandon olyan nőt, aki túlsúlyos volt, de sima volt a hasa, feszes a bőre és íves a dereka? Aki nem hasra hízott, akinek nem lett ormótlan a térde, göröngyös a feneke? Miért nem? Mert az elhízás és a rossz testtartás, deformitás a rossz minőségű, finomított szénhidrátban bővelkedő táplálkozás és az inaktivitás, az ülőmunka hosszú távú hatásainak összegződése.

A plus size trend egy-két szerencsés alkatú nő manipulált fotóját használja fel, és fogyasztásélénkítés a célja, az, hogy a túlsúlyosaknak identitást adjanak, megvigasztalják és öntudatos alter-fogyasztóvá változtassák őket, nekik tervezett ruhák, tartalmak, életmód-táborok fogyasztására vegyék rá őket.

Keresd a saját jobb állapotodat, akármilyen is annak a kinézete, azt, amelyik energikus és a tükörben is tetszik. És azt éld és óvd aztán.

Holnap a célokról, motivációkról, aztán meg a csodaszerekről lesz szó, de jön itt a blogon egy nem-életmódos poszt is, arról, ahogy a felek váláskor elosztják a javakat.

rövidek 1.

A most induló sorozat az életmódváltást, testátformálást, sportot fontolgatóknak, újrakezdőknek szól, és heurisztikusan írhatom, hogy ezek rövidek. A Skandináv maszájon megszokott stílus, és egy fotó. Ott is közzéteszem. Bővebben…

a közönséges kiskacsa

Van ez a döbbenetregény, A nevem Asher Lev Chaim Potoktól, életem legerősebb olvasmányélményeinek egyike, identitásregény. Ne haljatok meg úgy, hogy nem volt meg. Na, én úgy vagyok én író, Bővebben…

tíz javaslat a testről újév előtt (után!)

Így magunk között, párezres körben bevallom, hogy szerintem az újévi fogadkozás nem akkora gyíkság, mint amennyire gúnyolni szokás. A napfordulóval is történik ez-az az emberben – ha kedvelném a grandiózusan homályos kifejezéseket, mondhatnám: kozmikusan –, de a karácsony, családi szembesülések, megelégelések, az otthonlét vagy az elutazós pihenés is ráébreszt bennünket sok mindenre, ami folytathatatlan, hazug, meghaladott.

Elárasztottak a mémek a karácsonyi zabálásról és hízásról. Bővebben…

békesség a földön a jóakaratú embereknek

Na, vettem végre netjegyet, mert amúgy konditeremben meg bisztróban, kávézóban megy a blogírás meg az ügyintézés.

Az elmúlt napokban, a meghitten kényszerű, hétköznapi teendők – kutyasétáltatás, karácsonyfavásárlás, cuccselejtezés és szemétlevivés, szaloncukor-akasztó, savanyú káposzta és hús beszerzése – közben elindult bennem több poszt: jaj, majd leülök, megírom, csak előbb még edzés/látogató/főzés/elálmosodás. Aztán elmúlt a pillanat: elhallgattak a bekezdésnyi szövegek, az újszerűnek vélt tételmondatok. Már nem érdekes, nem járatom rajta az agyam.

Ez viszont továbbment és összeállt. Bővebben…

arcok a TEDről

Amikor az immár rendszeres kövérséges posztomnak megírtam a rövidebb, facebookos változatát, az egyik sporttárs belinkelte Kelli Jean Drinkwater egyik TED beszédét. Izgalmas napok kezdődtek: csak kattintgattam mindenfelé, és jól lemerítettem a netjegy adatforgalmát.

1. Az ausztráliai Kelli Jean Drinkwater fat activist, vagyis kövérség-aktivista a szó polgárjogi értelmében, a kövérségfóbiát pedig rendszerszintű elnyomásnak tekinti. Ez a szónoklata bámulatra méltó. Engem lenyűgöz a profizmus, elannyira, hogy nem is volt kedvem hosszan fejtegetni magamban sem, hogy mire használják az ő elveit, hogy vajon rontja vagy javítja-e ez az üzenet általában a hallgatók életminőségét, hogy a kövérség terjedése is mélyen összefügg a globális kapitalizmussal, nem csak az ikonizált szépségelvárás, és hogy tényleg a kövérfóbia-e az elefánt a porcelánboltban. Mert amúgy szerintem nem a kövérség, az csak eredménye az igazi elefántnak: az elidegenedett, visszaélős, testünk valódi jóllétét tagadó életmódnak. Bővebben…

portrék 12.: segítek szívesen

Jaj, a néni a földszinten! Bővebben…

de akkor legyél teljesen őszinte

Én ÚGY utálom a fat pride, a fat acceptance hamis öntudatát. Írtam már erről sokat, meg itt is. Most viszont szeretném kiemelni, mert lehet, hogy ez eddig nem domborodott ki, hogy én nem a kövérséget, a tökéletlenséget, a nem-sportolást utálom. Nincs is dolgom azzal, ki hogy él. De az ítéleteik elérnek.

Én nem a magam példáját, “portékáját” igazolandó beszélek anatómiáról meg az edzés öröméről, mert én nem árulok semmit. Egészségfasiszta se vagyok, kinézetnáci még kevésbé – de ha mégis, akkor magamon kezdem.

Én a hamisságot utálom, a feljavítást, a megszépítést. A tagadást. A kövér lét valódi el nem fogadását és kompenzációs promózását. A csúsztatást az érvelésben. A nagyszájúságot és mögötte a gyengeséget, a frusztrációt. És a női média boldogan asszisztál ehhez, sőt, progresszívnek gondolja.

Nem itt kéne tartanotok, csajok. Bővebben…

tömeges

melléknevek sorozat 34.

főnév + -s képző, de itt mást, absztaktabbat jelent, mint a bármely főnévhez hozzáilleszthető -s képző

Amikor egy termék, cég, szolgáltatás, eszme vagy módszer befut, gyakran szokás a felhasználók, vásárlók, követők számával érvelni, például a további hirdetésekben. 80 millió eladott példány az USA-ban. És mi is elhisszük: nem véletlen, hogy x millió ember tölti le/olvassa/veszi a cuccot.

Ilyenkor mindig jön egy okos kommentelő, akinek bassza a csőrét valaki más sikere, és leírja az ordenáré netes közhelyet: Bővebben…

a blogger még mindig válaszol

A rovat ismét a főoldalon, és folyamatosan frissül. Ez itt a blog tömör információs része, illetve bulvárrovata. 🙂 Kérdezzetek!

84. “nem érzem már a kényszert, hogy bárkihez viszonyítsam magam, vagy hogy normát szegjek erőltetetten” Bővebben…

légy nagyvonalú

Hűha… olvasom Lobstert megint (ki is raktam a főoldalra, erről van szó, ne hagyjátok ki!), és itt feszül bennem is: én legyek nagyvonalú? Ez komoly?

Micsoda elvárás ez? Mit nyomasztotok? Ez zsarolás. Bővebben…

csak azt akarják

Menjünk tovább a szembenézésben?

A “kemény” posztjaim mostanában nagyon pörögnek, írják nekem, hogy innovatívak, szemléletformálóak. Hogy sosem gondoltak ezekre a jelenségekre így. Ezek például:

a csodálatosan önműködő vágy

szomorú együttmaradási statisztikák

a majdnem, az majdnem semmi

az egyenlőtlenség formái 29.. drágám, estig dolgozom

anyák, akik beleőrültek

mitől jó a szex?

Mások meg azt írják, valami ilyesmi mocorgott bennük mindig is. Bennem annyira, hogy nem is értettem, hogyan lehet másképp. És a tetteimet is meghatározták. De csak most hozom fel, most fogalmazom meg ezeket.

Mai témánk a férfi, aki csak azt akarja.

Álltál már ott, átverve? Minden jól indult, randik, gyengédség, vallomás, végtelen csetelések. Azt hitted, ez “több” lesz, de lelépett. Mégsem akar kapcsolatot, “csak” “azt”.

Mondok neked valamit (sietsz változat): tedd magad átverhetetlenné.

A ráérsz változat folytatódik: Bővebben…

nem férek bele a leggingsbe

Az történt, hogy LifeTilt november végén innov- és provokatív kampánnyal bemutatott egy akkor még nem rendelhető sportruházati kollekciót. Az árakat sem közölte ekkor még. Ezek nem szokásos cuccok ám, a viselésüket ki kell érdemelni. A lifetiltes holmi identitás és jutalom, mert M/L a legnagyobb rendelhető méret:

NINCS NAGY MÉRET. HA HORDANI AKAROD itt egy szolid vesszőhiba volt TEGYÉL ÉRTE.

Nem is csak a méretről van szó: a fazon is alakkiemelő, tónusláttató. Nem mintha ez mindenkit visszatartana.

Kommentözön érkezett:  Bővebben…

anyák, akik beleőrültek

Ismét egy tabutéma! Míg a fiúk a bányában dolgoznak, a lányok, ha már akadt fiú, belevágnak életük nagy projektjébe, az anyaságba. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 29.: drágám, estig dolgozom

Sajnos, nem érek oda.

Tudod, mennyire hajtom magam értetek.

Legalább hétvégén legyen egy kis nyugalmam.

Nem a lábamat lógatom, pénzt keresek.

Neked mondtak valaha ilyet? Álltál ott e mondatoktól elnémítva? Bővebben…

ami jár

Tegnap ügyintéztem a városban, több helyre mentem: baráti fuvar, másik baráttal együtt villamosozás, kisföldalatti, vásárlás, sorban ülés, egy flódni (igen, miért?) a karácsonyi vásárban, egy kis blogírás (öt készülő poszt van 70 százalékos állapotban), és még kímélő nyújtás és kardió is, szóval minden volt. Körutam egyik pontján, a belépés előtt – pesti bérház – elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet: pisilek, iszom fél liter vizet, és betétet cserélek!

Fel is vidultam ettől. Lám, számítok, megbecsülnek. -Öm magam.

Ez nagy dolog, mert én kiskorom óta folyton elfeledkezem a testemről, nem érzékelem a jelzéseit. Bővebben…

szomorú együttmaradási statisztikák

mantrák sorozat 3.

3. mantra

Sajnos, manapság minden második házasság válással végződik. Ráadásul egyre kevesebben kötnek házasságot.

Hát sajnos, mert a házasság fő érték, önjó, értelme önmaga, mint azt látjuk, bárhová is tekintünk (és mennyi mindent nem látunk, ami nappalikban és hálószobák mélyén zajlik!). A gyermekek felnevelkedésének biztos, megtartó kerete a házasság; életünk legszebb napja, az esküvő is milyen gyönyörű és megható, minden filmnek ez a vége. De ha ez tendencia,  hogy mindezek ellenére egyre kevesebben házasodnak és egyre többen elválnak, és ez nem is valami firss jelenség, hanem évtizedek óta tart, akkor nem kellene végre már valamilyen következtetést levonnunk?

Hány olyan házaspárt ismersz, akik tényleg jól vannak, és nem csak annyi, hogy nincs botrány és látványos gyűlölet, meg nem váltak el, hanem látszik, hogy energikusak, szeretik az életet, egymással töltik a szabadidejüket? (Mert többet aligha láthatsz, még ez a kivételes állapot is rejthet poklot…) Bővebben…