a blogger még mindig válaszol

A rovat ismét a főoldalon, és folyamatosan frissül. Ez itt a blog tömör információs része, illetve bulvárrovata. 🙂 Kérdezzetek!

49. Ezt írtad az egyik bejegyzésben: “én nem azért törekszem 60-40-20-0 gramm szénhidrátbevitelre…” (a folytatás mindegy most, a szerk.)

Azt szeretném kérdezni, ez hogyan tevődik össze a te étrendedben.

Nagyon fontos minden ilyen kérdésnél: meggondolatlanul, gondos felkészülés, tisztázott célok, kérdezősködés/informálódás nélkül senki ne kezdjen ketogén diétába. A kérdező nem ilyen, csak a többeik kedvéért. Részletesen lásd itt.

Elég tömören írtam ezt, és nem is emlékszem a kontextusra. Annyi biztos, hogy ez nem sorrend, hogy előbb 60, aztán 40, tehát csökkenő, és le “kell” menni nulláig – nem kell.

A ketogén diéta célja nem a szénhidrát minimalizálása és nem is a számolgatós kontroll, a bizonyos gramm vallásos fenntartása, hanem a ketózis mint előnyös anyagcsereállapot elérése, megszokottá tétele, fenntartása. A szénhidrátra nem azért figyelünk, mert a szénhidrát rossz, káros volna, hanem mert ha a szénhidrátot bevisszük, a szervezet ahhoz fog nyúlni, az a könnyen elérhető, gyorsan használható energiaforrás.

A kérdésed vonatkozhat arra, hogy mit eszem, milyen forrásból viszem be a szénhidrátot, illetve arra is, hogy hogyan mérem, mennyit vittem be.

A 60-40-20-0-akármennyi azt jelenti, hogy nagyon kevés, bőven a minimálisan ajánlott 160 gramm alatti, vagyis low carb, illetve a többi tápanyaghoz viszonyítva kijön a ketogén arány:

A kalóriabevitel 5-10 százaléka szénhidrátból (sportolóknál több), 15-30 százaléka fehérjéből (sportolóknál több), a maradék zsírból származik.

Én nem grammozok, úgyhogy ez itt becslés, utánaszámolás és rutin. Fogalmam sincs, hogy napi 24 vagy 47, esetleg 63 gramm-e a bevitelem. Viszont mértékletes vagyok, és általában tisztában vagyok az élelmiszerek szénhidráttartalmával, beleszámolom a rágót, mustárt, mindent.

A nullás napok célja, hogy meginduljon az elakadt fogyás (februárban vettem elő ezt az eszközt), illetve valami extrém sportteljesítményt érjek el (a félmaraton előtt csináltam), vagy keto-eddzem a szervezetemet. Ilyenkor tojást eszem, tojássárgáját külön is, halat, olajos halat, makrélát füstölve, 0 vagy 1 gramm szénhidráttartalmú sajtot; kókuszzsírt vagy vajat kávéban, húst, kolbászt, szalonnát. Nullás napja annak legyen, aki ketoadaptálódott, és speciális célja van (lásd fent). Ha a fogyás a cél, akkor a nullás nap kalóriacsökkentést is jelent. Ilyen napokon nem fér bele sem gyümölcs, se magféle.

A többi napon mehet valamennyi gyökérzöldség, tejtermék, fél savanyú alma, kevés bogyós gyümölcs, pár szem mandula, egy-két kocka 85 vagy több százalékos csoki. Egy-két evőkanál hűtött rizs (a hűtött rizs keményítője másképp viselkedik, mint a frissé). Ami nem: gabona, cukor, édes gyümölcs, fruktóztartalmú zöldségek.

48. Te is azt csinálod ám, mint a dietetikus csaj…

Nem, nem azt csinálom. Tartalmat állítok elő 2012 óta, a már működő blogomba kapcsoltam be a sportolásom témáját. Nem okoskodom szakemberként, ilyen szolgáltatásom nincs. Nem dörgölődzöm olyanokhoz, akik lehúzzák a nőket. Nem sorolom, keresd meg te a képen a tizenhét különbséget!

47. Neked tetszett a Testről és lélekről?

Tegnap (pénteken) este néztem csak meg, és igen, nagyon. Nagyon sajátos a képi világa, film-film, nem bíz sokat a cselekményre, a párbeszédekre. Operatőrileg és vágói munkaként bravúros. Meg persze színészileg. Érdekes, izgalmas, hogy annyira steril. Sehol egy felirat, egy név, egy márkajelzés, csak a tévé. És a tévé fénye átvilágít a gumimacin. Ezer tárgy, textúra, hó, étel közelről, mozdulat, papucs, cseppek, morzsák. Ajtókivágás, ajtó mögüli látvány, ablakból figyelés.

Azt sajnálom, hogy nem mint a Filmhét megnyitóeseményét láttam, oda nem jutottam el. Nagy ováció lehetett.

46. …lelkileg vagy maszkulin, úgy értem…

Levezettem, miért nem maszkulin egy izmos, természetesen kiformált, hormonegyensúlyban levő női test. Akkor nem is, akkor lelkileg.

Mindegy, milyen nemű vagyok, és milyen címkét ragasztasz rám. Az a lényeg, hogy tiszta legyen: kinek mihez van joga, kinek a szavai logikusak, ki őszinte, és ki akar csak feszkót. Ki szállt rá a bloggerre, és ki az, aki az erőszakra reagál.

Egy: te nem ismersz engem, te a netes jelenlétemet elemzed, aki nem én vagyok, és ami torzít, főleg hogy elfogult vagy, gyűlöletkoncepciód van, szándékosan félremagyarázol mindent, és hazudozol is. Azt rovod fel nekem, amit te és a hozzád hasonló beteg lelkűek ötöltetek ki rólam, hogy lejárassatok.

Kettő: a zaklatásra adott reakciómból indulsz ki. Nem, akit fojtogatnak, az nem kiabálós fajta. Nem tanácsos abból a viselkedésemből megállapítani, hogy én milyen vagyok, ami válasz arra, hogy provokálnak, évek óta becsmérelnek és zaklatnak, új meg új profilok soráról. Az a viselkedés nem rám jellemző, hanem a helyzetre. Erőszakosnak fogok tűnni, mert a te viselkedésedet tükrözöm vissza, amikor azt mondom: NEM, és nevén nevezem a motivációidat. Viszont nem kötelező nekem irkálni, engem olvasni, ha ez zavar.

Három: ezt a valakit, aki maszkulin és erőszakos, te régóta heves érdeklődéssel olvasod. Miért?

Ez is csak irigy basztatás, szerintem ne erőlködj. Hagyd abba, szállj le rólam, és akkor vége lesz.

Én sem az utánam koslató, rám akaszkodó, figyelmemet egyoldalúan csikaró beteg lelkűek reakcióiból rakom össze az énképem. Nem az vagyok.

Egyébként minden nőt, aki nem kussol, nem tanácstalan, kezében tartja a sorsát, maszkulinnak neveznek, ezzel próbálják elhallgattatni. Ez manipuláció, hogy te gyere ki előnyösebben a helyzetből. Az a nőies, aki nem látszik. Aki hallgat, vagy selyemszavú. Aki nem mondja ki világosan az igazságot. Aki belül szenved, ha bántják, aki nem tudja, mi merre, meg kell neki mondani. Aki a külsejével foglalkozik, esetleg lakberendezéssel, ezotériával, és a párkapcsolatával, családjával, nem ám közéleti, intellektuális vagy társadalmi témákkal. Aki alá odatették a pozíciót, az a nőies, aki megcsinálta a maga erejéből, az meg maszkulin. Hát jó.

Az a nőies, aki nem kezdeményez, hanem csak reagál. Én nem vagyok ilyen, és nem is akartam soha ilyen lenni, mert ez egy jogfosztott állapot. Te azt szeretnéd, hogy ne legyen válaszom, ne legyenek szavaim, szenvedjek. Nem, nem leszek lágy. Nem, nem érdekel, mit gondol erről az, akit soha nem zaklattak megszállott irigyek. Nem, hadakozni nekem nem hobbim, ezer értelmes ügyem van, de neked szívesen tartok tükröt, mert mélyen pedagógus alkat vagyok.

Azt viszont nem tudom, te honnan veszed az ötletet, hogy elszámoltass, jobban tudd a dolgaimat. Mit mászol bele, jössz utánam, turkálsz, agyalsz raktam, teszel állításokat, miközben egyáltalán nem érted, gyűlölködve félremagyarázod az életemet, a céljaimat? Hogy nem szégyelled ezt? Milyen szar állapot már az, mennyire külsődleges, alibis a te lelked, hogy azért mersz ilyen bősz lenni, mert nem lehet rólad tudni, ki vagy? Mindegy, ki vagy, undorító, amit csinálsz, sose leszel erkölcsi fölényben, és sose fogod elérni, hogy te legyél az érdekes, te kapj figyelmet. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt szeretnéd.

45. Személyeskedsz… ez ad hominem!

Frankó, hogy rávilágítasz az érvelési hibámra, és ezzel rajtakapsz, nagyon hatásos, és egyébként mostanában divat is lett – de azt, hogy mi itt vitázunk, te találtad ki. A vitához kölcsönös szándék kell. Amit írok, és amire te felordítasz, hogy ad hominem!, azzal pont azt jelzem: nem kívánok vitázni, mert görény vagy, ezt korábbról is tudom. Tudom, hogy nem esik jól, tudom, hogy az a célod, hogy egyenlő, méltó partnerként figyeljek rád, de ha nem vagy az, és nem vagy az, mert nyomakodsz és erőszakosan fogalmazol, akkor az én állításom (hogy görény vagy) nem a vita része, hanem elhatárolódás. Szeretném, ha látnád: így hat az, amit csinálsz. Te önként helyezted magad azoknak a körén kívül, akikkel kedvem van vitázni. Nem azért írom a posztjaimat, hogy vitázzak, nem vagyok köteles senkivel vitázni, szóba állni, figyelni, és nem kell semmilyen álláspontomat az általad rám kényszerített módon megvédenem. Neked viszont lélektani érdeked bennem megtalálni a hibát és áldozatot faragni magadból.

44. “Semmivel sincsen több “képmutató”, “bigott” a keresztények között, mint a muszlimok, zsidók, Krisna-hitűek, buddhisták között, csak valahogy a libsik mindig csak a keresztényeken, azon belül is főleg a katolikusokon rugóznak. Ami ráadásul súlytalan, mintha az Egyháznak olyan befolyása lenne, mint a 18-19. században. Vagyis egy fantom ellenség ellen tomboltok.”

-Tok? Én írom ezt a blogot, kiről beszélsz? Én egy ember vagyok, és nem tomboltam. Önkényesen sorolsz az ideológiai ellenségeid közé, miközben nem figyelsz oda. Én NEM politikus cikket írtam, semmi tábor és ideológia itt nincs (nem is lesz), szinte szelíden, személyesen, köznapiasan szóltam erről a témáról. Lecsaptál, mint tyúk a takonyra, rám erőszakolod a “libsikről” való előítéleteidet, azokkal vitázol, ezért nem hozzám, nem a poszthoz kapcsolódsz. Nem csak a gyűlöleteddel van baj – és be sem vagy tiltva, senki nem akar eltüntetni, legfeljebb erről a blogról ezt a fajta gyűlöletet, úgyhogy ne játszd a megtámadottat –, hanem főleg azzal, hogy ontod a mantrákat az ürügynek tekintett poszt alá. Provokálsz, hogy irkálhass, hogy valaki figyeljen rád, de én nem vagyok az embered.

Rögeszméd a hitvédelem, és egy pici ürügy is elég, hogy rákezdd. A hitvédelem, aka retrográd és hatalmommegszállott, erőszaktól sem visszariadó és önigazoló, antiszemita, xenofób, múlthamisító katolikus lobbi általában is, tőled meg végképp gusztustalan, erőszakos, kirekesztő jelenség.

A posztban semmi Vatikán, harácsolás, boszorkányüldözés meg pedofília nem volt, még papok se. Próbáld felfogni a tartalmát, és ha sikerült, akkor visszakérdeznék: szerinted ezek az emberek rendben vannak? Ide kérnénk érveket, és ne állítsd, hogy nem is ilyenek, mert én azokról írtam, akik ilyenek, és szerintem sokan vannak. Ne beszélj mellé, ne kezdd rá, hogy én miről nem írtam, és hogy más vallások meg még gázabbak, se zsidózni. Azokról a köztünk járó emberekről írtam, akik visszaélnek a fogalmakkal, és támadhatatlannak hiszik, hogy ők keresztények, miközben nem azok. Megjegyzem, őket tolja a jelen kurzus, közpénzből dotálja a történelmi egyházakat, kiemelten a két nagy keresztény felekezetet. Egyre erősebb és visszásabb társadalmi hatalmuk van, nincs igazad.

Amit a bigott muszlimokról és zsidókról írsz, érdekes, ahogy ilyen groteszken követeled az egyenlőséget, és feladatot meg olvasmányokat adnál nekem. Témát itt én választok, mégpedig azt, ami foglalkoztat, a tartalomért a felelősség is az enyém, nem a feszülni járó nickeké, ezt el kell fogadnod, ha a Csakazolvassát szeretnéd olvasni.

De meg tudom indokolni. A németek se a japánok bűneiről értekeznek, hanem szembenéznek és sokat beszélnek a saját múltjukról, mert csak így van társadalmi  fejlődés. Én mint e kultúra része (tagja és részese), ugyanígy a sajátomról teszek önkritikus állításokat. Azért járok el így, mert nem vagyok xenofób, és nem adok semmilyen kapaszkodót ordas eszméknek. Te bizonyíthatnád azt is, hogy mennyi jót tesznek a keresztények, éltethetnéd a missziót vagy Schlachta Margitot, bemutathatnád, hogy te nem vagy erőszakos és gyűlölködő, de nem ez történik, épp a legkirekesztőbb, legagresszívabb hitszónokokat citálod, akiknek a kezéhez vér tapad, cinikusan vádolsz áldozatokat, és zaklatsz.

Ovis és felelősséghárító védekezés mások bűneire mutogatni, amikor a te közösségedről van szó. Vicces az is, hogy erényként hangsúlyozod, hogy ti – már – nem fejezitek le a bírálóitokat – hát bravó. Nem is olyan régen ez volt a szokásos eljárás, de nincs hatalmatok, ennyi történt. Attól még idegesítőek vagytok.

Nem támad titeket senki: leszarják, hogy benned milyen a hitélet, az erkölcsi döntés, van-e gondolatbűnöd, vered-e a cerkát, jársz-e áldozni, jóra rest vagy-e, szentségi hézasságban élsz-e, ezek magánügyek, a lelkiismereti szabadság részei, csak az agressziót utasítjuk el. Ha megnyugtat, Hegedüs Lorándtól, Tőkés Lászlótól és az apám-féle baptistáktól ugyanúgy viszolygok, mint a katolikus visszaélőktől.

A zsidóké meg nem is térítő vallás, nagyon kevesen vannak és voltak is, és ők se úgy bigottak, hogy rámerőltetnék, fegyverként és pozícióként használják mások ellen. Én egyetlen bigott muszlimot vagy zsidót sem ismerek, az ortodoxokat pedig intelligensnek tartom, hagyományuk szép és nem bánt engem – engem (de téged is) a saját hagyományom bánt. Közegem, Európa történelmét, de még a gyarmatokét is a véres kereszt, az egyház és a világiak borzalmas egyezkedése, háborúi, az inkvizíció, az immorális, búcsúcédulás, házasságot pénzért érvénytelenítő, elvadultan anyagias, zsíros ajkú, reverenda alatt matató Vatikán és a mindennél kegyetlenebb ellenreformáció írta. Ezért erről beszélek.

43. “…önként olvaslak és értékesnek tartom a mukád. Azonban szinte mindig az érzem olvasás közben, hogy kellemetlenül érzem tőled magam…. mégis úgy érzem valaki leültetett egy székre és passzív agresszíven tolja az arcomba az okosságot. Fura érzés.”

Ezt úgy hívják, hogy kognitív disszonancia. Ha nem az, akkor pedig nem szoktál hozzá a publicisztikai hangnemhez. Sokan vanak így vele. Én bölcész vagyok, agyalós-írós, és a bölcsészek, újságolvasók (nem Természetbúvár magazin) általában nem akadnak ki a blogos beszédmódon.

Elég erős, amit írsz. Mintha én erőszakolnám rád a szöveget, de írod is, hogy nem. Biztos az én szavaim is erősek. De ugye itt nem egy poszt van, nem is egy téma, és hogy egy tündérlányomos-verselemzős-kételyben edzős posztból hogy nyered ki ezt az érzést, arra kíváncsi volnék (és arra is, hogy akkor hol is a probléma) (vagy hogy azok a szövegek miért nem számítanak a blogélményedhez). (Lehet, hogy te keresed azokat az írásokat, ahol élesség van?)

Az elvek, az igazság éles, a jó szöveg is éles, és nem mindenkinek való. Ezért mondom mindig, hogy akkor legyél itt, ha jó neked. Hoztál egy döntést: törzsolvasó vagy, érdekel a blog. De te rám nyomod kritikaként, vádként, hogy hogy érzed magad a szövegeimtől. Vedd komolyan a blog címét!

Én nem akarok senkiben rossz érzéseket kelteni, nem azért írok. A gondolataimat közlöm, ahogy ehhez bárki másnak joga és tere van.

(másik megjegyzésre e poszttal /a nő, aki levpnja a tanulságot/ kapcsolatban, de annyira unom a kekeckedést, hogy ki se keresem) Szeretném a feszkót, a birokra kelést, a megjegyzéstevési kényszereseket, a háborút minimalizálni. Furcsák a Gumit most műmeghatottan védelmezők, érzelmileg manuipuláltak is. Én is felháborodtam, nekem ráadásul a bőrömre ment, leloptak, kihasználtak, mégis kussoltam hosszan. Mit lógnak itt vajon, mi kell nekik ennyire? És azt hogy nem látjátok, évek milyen lépései és mulasztásai, mocskai vezettek idáig? (Értsd: a saját elakadásaikig és tragédiájukig, de odáig is, hogy ennyire egyértelműen rühellem már őket.)

42. Más bloggerek nem vitatkoznak az olvasókkal, nem is kommentelnek a posztjuk alá, ez szabály…

Ők nem, én igen. Általában akkor reagálok, ha van kedvem, időm, mondandóm, és azt írom, amit gondolok. Remélem, nem zavar ez túlságosan, ha már idejárultál Gerle Évát olvasni, egy blogra, amelynek lényege, hogy leírom, amit gondolok.

Lefordítsam a bírálatodat? Következmények nélkül szeretnének erőszakoskodni és játszadozni velem némelyek. Ne mondjak semmit, érezhessék, hogy de jól megmondták. A legjobb esetben is  bősz és buta félreértelmezőkről van szó. Megszólítanak, minősítgetnek, használják a felületet, de én hallgassak.

Ez a blog pont attól erős, hogy nem érdekelnek a szabályok. A címét vedd komolyan. Nem sóvárgok olvasókra, visszajelzésekre, nem számlálgatom a lájkokat. Akkor legyél itt, ha jó neked. Én ide, ahogy már sokszor említettem, tulajdonképpen menekültem, hogy itt végre ne maceráljanak, ne kelljen viselkedni.

Gyakran nyomnak ezzel a rosszkívánók, hogy én miért nem így, miért nem úgy, miért nem vagyok kedves az olvasókkal, hát hiszen belőlük élek. Egy: nem belőlük – a kellemetlenkedőkből és idegesítőekből – élek, ők egy kanyit nem utalnak, csak használnának, amit nem hagyok. Kettő: az sem jogosít fel piszkálásra, figyelemcsikarásra, ha valaha utalt nekem az illető. Három: szerintem ezeket az elveiket a rosszkívánók a saját blogjukon valósítsák meg, amelyhez sok sikert kívánok. Négy: általában az olvasók túlságosan félnek a szavaimól, véleményemtől, ami érdekes, és voltaképpen bók, de nem kellene ennyire a szívükre venni, amit írok.

Valójában annyi történt, hogy nem tűrtem itt a firtatást, a tolakodást, a nyalást, a buta gúnyt, az offolást, az ordas eszméket és egyéni pszchózisokat, és a netes erőszakoskodók próbálják úgy beállítani, hogy ezzel én vagyok az agresszív, és nekem mindent el kéne viselnem.

41. maszkulin vagy

(ezek a sorok a mániákus, gyáván álneveskedő zaklatónak szólnak, akinek a testét valamiért még soha nem láttuk)

Jaaaaj, jaj, mi lesz énvelem, ha Lúzer Névtelen szerint, aki minden bizonnyal kitartóan és eredményesen edz, és fesztelenül flangál a strandon, én maszkulin vagyok? Akkor minden semmis, érvénytelen. Amiben naponta élek, amit mondanak, ahogy néznek…

Azért komikus ez mégis. Az elején, 2015 januárjában az ment: nem is fogytam, hamisítottam a fotókat, hazudok. Komoly állítások arról, hogy te értesz a fotózáshoz, belelátsz a gépembe, és én szűrőztem a fotót. Csak mert pofán csapott téged, hogy én nemhogy nem mentem tönkre, ahogy vágytátok, hanem tényleg megcsináltam. Nem szűrőztem, kidolgozott és (akkor) extrém zsírtalan hasam lett, bebuktál. Akkor kussoltál egy ideig. De bizony, amit kellett, azt lefogytam, egészen a kockahasig, és ezt sápadozva nézted, ahogy teltek a hónapok és új meg új fotók kerültek ki. Nemcsak ránézésre, hanem testösszetételmérés szerint is sportolói a testem, lásd lejjebb az eredményeim összehasonlítását Katus Attiláéval (18. kérdés). Aztán: majd abbahagyom. Hát, nem hagytam. Aztán: a diétám egy katyvasz. Minden módon belekötni abba, aki csinál valamit és el is éri vele a célját, ugye? Kétéves távon már világos, hogy amit én kitaláltam és összeraktam magamnak, az működik, te meg még mindig nem haladtál magaddal sehova. “Ez hülyeség, nem is lehet megcsinálni, nem is néz ki jól, átverés” – erre van szükséged, hogy el bírd viselni a disszonanciát. Aztán: csúnya az alkarom! Rossz a felépítésem – amikor már nem lehetett tagadni, hogy kipattintottam magam. Ezt bírtad leírni. És most már ezért kínlódsz ki ilyeneket, hogy én maszkulin vagyok, mert az összes többivel bebuktál. És szerinted a fitneszmodell nem maszkulin, eres hassal, leszárítva, ő a szép. Meg az implantátum, az a nőies, az kéne nekem. Amihez a mellizmot átvágják. Ahha…

Nevetségessé válsz. Mivel ezt te is tudod, álnéven erőlteted ide a gyűlöletedet.

A maszkulinnal csak azt állítod, hogy izmos vagyok. Ne zavarjon, hogy ez volt a célom, mert a testalkatom és a hajlamom is ez. Ha nem ez lett volna a célom, nem így edzenék. Mindezt naturálként, gyanús szerek nélkül értem el. Ha egy női test erre szerek nélkül képes, okés hormonokal, akkor az nőies.

Megértem, ha ez neked nem tetszik. Azt is megértem, hogy az erőhöz húzó, agyilag zárt, minden másság iránt gyanakvó agresszorok ezen fogást találnak, ők echte kispolgárok. Én nem akartam átlagosjónő-testet. Nem is állítom, hogy tökéletes, sehol, soha nem mondtam, de megcsináltam, annyi biztos. Na de hogy a hibáiról a te pornós-instagramos tekinteteddel fogalmad sincs, szemed nincs rá, az is biztos.

Szóval ha én jól vagyok ezzel a testtel, ha nem érzek kényszert, hogy motivációs butasággal meg pózos-feljavított fotókkal, csakis diéta után mutassam meg, akkor NEKED mi a gondod vele?

Az, hogy nekem öröm ez a test? Hogy másoknak inspiráció? Ez fáj neked ennyire, hogy álnevek soráról ontod mindig ugyanazt? Az fáj, hogy minden héten előkerül tíz-húsz új olvasó, aki tőlem kérdez, vagy a példám miatt kezdi el vagy újra a mozgást? Honnan veszed azt, hogy engem a társadalmi helyeslés (aka tömegízlés) kiszolgálása mozgatna, ezen a magyar ugaron ráadásul?

Nincs illúzióm: sokaknak nem tetszik ez a fajta izomzat, és csak egy részüknek azért nem, mert számukra irreális volna ez a test, és ezért megmagyarázzák, hogy nem is jó. A többieknek valóban nem tetszik. És akkor…? Nekem se tetszik az ő konyhabútoruk. Na de a maga műfajában egy elég jó példány. Nem átlagos. Te azt hiszed, mert egysíkú vagy, hogy mindenki egyforma. Hogy vannak Jók, Irigyeltek, és akkor ők mindenkinek tetszenek, igazak, szépek és remekek, lehet tapsolni, és ezt, pedig annyit olvastál tőlem, és pontosan tudhatnád, hogy én nem így gondolkodom, nekem idenyomod. Nem, én soha nem lehetek olyan, mert te megmondtad. Négyévesek bábszínházi, mágikus gondolkodásmódja ez, tagadni a nyilvánvalót. Mögötte a te szörnyen elszúrt életed, kudarcaid, fel nem vállalt felelősséged…

A világ ennél bonyolultabb, kedves. Kit érdekel a te ízlésed, miért állítod be abszolútumnak? Én érek el ennyi embert, ez már így alakult. És nekem ez a test és életmód tetszik. Te csak sunyiskodva használsz engem.

40. mi a különbség aközött, amit te kérsz, hogy ne mászkáljanak utánad, ne elemezzenek ki, meg aközött, ahogy te kommentelsz LifeTilt oldalán?

Na, szerintem nem tudják, miről van szó. Közben eltűnt, persze, de erre:

írtam ezt:

Képernyőfotó 2017-03-10 - 11.42.57

Én el tudom fogadni, ha van, aki szerint nincs különbség. Szerintem van. A tevékenységünk nagyon különböző, én nem ígérek és nem is árulok semmit; nem zaklatom, nem erőszakolom oda minden áron a kellemetlenkedést, értelmesek az érveim, nem személyes bosszú hajt, nem álnéven írok, értem, mit akar Tomi, nem gondolom, hogy ne kéne vagy lehetne az arányos anatómiáért dolgozni. Most se hőbörgök, hogy tiltott. persze, hogy tiltott, én is azt tenném, ha a helyében volnék, de pont ez a lényeg, hogy én nem lennék a helyében, nem csinálnék ilyen maniplációt senkivel.

Nézz bele a blogba, ítéld meg, mit gondolsz – én oda is írtam. Szerintem lehúzás és nagyon sértő a nőkre nézve.

Ez után tiltott amúgy:

Képernyőfotó 2017-03-10 - 12.36.11

Nekem okés a testen való munka, csak ne ujjongás meg termékre pénzköltés legyen, meg mások leszólása meg napi több óra facebookozás, hanem igazi eredmény.

39. aki ketogén, az hogy viszi be a rostot? mert írod is, hogy nem eszel elég zöldséget…

Ez baromi érdekes téma, köszönet. Kell-e rost, és mire?

Tömören: két irány van. Az egyik: a kalóriaparás szénhidrátevőé, belassult anyagcserével, renyhe bélműködéssel, emésztési zavarokkal, rossz felszívódással, aki elhízott vagy fél a hízástól. Azt mondják, a rost lassítja az emésztést és a felszívódás sebességét, tovább tart jóllakottan. De hogy lehet, hogy mindig többet akarunk enni az elégnél, és ezt így kell manipulálni? Miért nem lehet jóllakni, és mégis tartani a formát? Miért axióma, hogy mindig, mindenki többet enne, és hízna, és jajaj? Hol szúrtuk el ennyire, hogy nem ehetünk felszabadultan ÉS maradhatunk formásak?

Érdekes az is, hogy a javasolt rostok a legritkább esetben eleven, jó zöldségek, nem is vízoldékony rostok, amelyek valóban hasznosak (inulin, pektin). Korpa, cellulóz – emészthetetlenek. Ez kamu, ebből állnak Norbi agyonmanipulált, méregdrága és rettenetes ízű péksüteményei. Ennyi erővel ehetnénk papírt is, forgácsot, háborúban ettek is. Átverés és gyatra minőség olyat enni, ami puffer. Ha a széklet hordozójaként, tömegként, ingerként kell, akkor ott más problémák vannak. Fogyni is az akar a nagy térfogat-alig tápanyag kombinációval, aki már elszúrta. Ismeritek ezeket a tanácsokat, ugye? Egyél alacsony kalóriatartalmú ételeket (amelyek emiatt relatíve nagy térfogatúak), egyél teljes kiőrlésű gabonát, tegyél korpát, lenmagot a joghurtba, így becsapod az agyad, és jóllaksz. A fogyasztó enni akar, az evés rítusa megnyugtatja, és ennek nem sok köze van a szükségleteihez. Ezeknek az embereknek kitágult gyomruk, beleik vannak, és nagy hasuk, pedig pont laposabb hasat szeretnének. Ez nem csak esztétika, a testtartás szempontjából sem mindegy.

Szerintem az egészséges anyagcsere és testösszetétel útja a másik irány, és ezt mondja a progresszív életmód-alterság is, legalábbis angolul: kis térfogatú, tápanyagban sűrű étel, kevés étkezéssel, sok emésztőrendszer-pihenéssel, azaz a gyakori félnapos, egynapos böjttel. Soha semmilyen székletproblémám nem volt. Szerintem nincs szükség útifű-maghéjra, chiamagra sem. Nagyszerű, hogy megköti a súlya tizenötszörösét (víz), de hogy fér az el? Lapos hasad akkor lesz, ha főleg izom van ott, nem a belek és a tartalmuk.

Ne egyél olyat, ami nem táplál. Igen, egyél akár evőkanál vajat, kocka szalonnát, tojást, rajta vajat. Zsíros csontlevet, velőt. És használd intenzíven a tested, minden nap.

38. te most még ketogénezel?

A ketózis a legjobb nekem, a legalkotóbb, zen-nyugis, ellenállóvá és derűssé tevő biokémiai állapot. Ez biztos.

Sajnos, mostanában nem eszem elég zöldséget, a gyerekek meg maradtak a palacsinta-joghurt-keksz dimenzióban, van mit összeegyeztetni, megoldani meg kibékíteni magamban.

Több szénhidrátot eszem, mint az első évben, de ha nem a megfelelő forrásból, azt megérzem. Ez már haladó állapot, az első évben nem ehettem volna ennyit. Most is okosan csinálom. Őszi életmód-konzultációmon (taplalkozasbeallitas.hu), vérképeket is nézve kaptam a javaslatot, hogy emeljem valamennyire a szénhidrátot, 60-110 grammra (keményítőtartalmú zöldségekből, némi hűtött rizsből, zabpehelyből), és az anyagcserém rugalmassága révén így is tudok ketózisban lenni, illetve könnyen kerülök bele, nincsenek tüneteim a glükózalapú és a zsíralapú táplálkozás váltogatásától, csak jobban teljesít a testem és jobb a közérzetem is utóbbin. Az edzéseimhez igazítom a szénhidrátbevitelt, hosszú kardió vagy durvább súlyzós edzés előtt 85+ étcsoki, banán is jöhet, izomgyötrés után pedig rizs. Savanyú alma is gyakran, volt egy-egy narancs is, meg kihagyhatatlan luxus-paleósüti. Kenyér havonta egyszer, a Brót ardennije. Más glutén, élesztős dolgok, cukor, ipari édesség soha. Hetente háromszor-négyszer fél napokat böjtölök, délelőtt. A vacsorámat mindig nagyon átgondolom előre, mert fáradtan, nyűgösen, hazaesve könnyű összeenni mindenfélét.

Kiegészítem: a gyerekeknél befejeztük a napi kukoricapelyhet meg a pudingokat, ma reggel kígyóuborkát kaptak kolbásszal, főtt tojással.

37. ki ez?…

Igen: ki vajon ez a frappáns leskelődő, egy mondatban évek teljesítményét elintéző? Aki  a nyakamba liheg, aki oly megbocsátó másokkal, akik engem bántanak, és oly szigorú velem? Aki jól ismeri a múltat, a történeteimet, a blogügyeket, aki mindenről tud, amiről más nem, amit én “titkolok”, de legalábbis odakombinál valamit (hátha kibököm válaszul, amire oly kíváncsi…), és aki annyira szereti és lájkolja az engem kikezdőket, az összes irigy elakadtat, mert arénának fogja fel a netet, és dühödt gyűlöletében vérre menő viadalnak azt, hogy kit olvasnak, ki sikeres, ki “nyer”. Aki tagadja, hogy innen széthordtak és leutánoztak mindent azok, akiknek önállóan nem jut eszébe semmi. Akinek a nadrágom is fáj. Aki szerint én bosszúálló vagyok és irigy, pedig ő az. Aki valami igazságtalanságnak gondolja, hogy a soraim ennyi embert befolyásolhatnak – ő is köztük van, önszántából. Mindig én leszek az érdekes, ő meg így, rám akaszkodva tud némi figyelmet kicsikarni. Aki minden módon támadja a tényeket, figyel és kikutatja azt, amivel rajta tud kapni, de kussol, amikor nyilvánvaló, hogy ismét megvalósítottam a célomat, és megint van új tervem, ötletem, izmom. Aki lecsap, ha talál valami kicsi, úgy magyarázható mozzanatot. Aki ráér új meg új profilokat, e-maileket létesíteni, onnan írogatni.

Nem adom ki a személyét, de jó kis pszichiátriai szakdolgozat. Engem az dúl fel, hogy ő valaha közeledett, hízelgett, rajongott, és annak a túlzó ragaszkodásnak az ellenpontját látjuk most. Hogy valaki képes erre, idáig alacsonyodva, bosszúból, “csalódottságból”. Nagy fölényesen. És persze álnéven.

Ezek a profilok, gyönyörű modell lelopott képével, vagy tárgyfotóval, lájkolják az engem kikezdő kommenteket (most épp Radnay Beatrix néven), amelyeket az illető azonnal észrevesz akárhol. Ezen kívül egyetlen tevékenysége van: a Gumiszobát lájkolja. Gumira most semmit nem szabad mondani, ezt ő ki is maxolja, de engedtessék meg: az oly büszkén gyűjtögetett-számolgatott lájkok jelentős része (“betörtünk Európába”, “2700-as lélektani határ”) ilyen álprofilról való.

Az ellenem való agresszió egyenesen arányos azzal, amennyire nyilvánvaló, hogy én nem buktam el, csak nem, és nem ők, az “olvasók” voltak az erőm. Azzal, amennyire nyilvánvaló, hogy mindent, ami érték, hatásos, megkapó, tőlem loptak, és az én ellehetetlenítésemmel terjesztettek el. Én is csak sokára értettem meg, hogy az igazi, értő olvasó nem firtat, nem közeledik, nem érez jogot, nem használja a önös célra blogot…

Hogy ér rá mindent olvasni, iktatni, megjegyezni? Ül élete szeméthalmán, semmilyen projektje, ügye nincs, megfigyel. Beteg. Ha bármilyen fotót kitenne, amin 20 cm2-nél több bőrfelülete látható, akkor röhej tárgya lenne. “Kudarcos vagyok, csúnyának érzem magam, hát úgy döntöttem, gonosz leszek”??! Ki tudja. Az is lehet, hogy szép. Sokféle pokol van. De rajtam nagyon beakadt, az biztos. Azt sugallja: nekem ne legyen sikerem, nem jár, nem érdemlem meg.

Pedig ha megcsináltam, akkor jár.

36. Egy ilyet kaptam, nagy gúnyosan, és tényleg nem értem:

Képernyőfotó 2017-03-08 - 2.02.06

Nekem miért kéne olyannak lennem egy hétköznapi, manipulálatlan képen, mint egy leszárított és bebarnított, hetekig versenydiétázó és profi által fotózott WBPF bajnoknak? És hol, mivel állítottam, hogy olyan vagyok? És ha neki az olyan testek tetszenek, miért engem nézeget vajon?

Képernyőfotó 2017-03-08 - 10.10.52

mindig szomorú vagyok, hogy nem lettem olyan, amilyen soha nem is akartam, meg amit – nem szoktam taglalni, de – illúziókeltőnek és nem-becsületesnek tartok. üvegcipős, pillahosszabbított, ajaktöltött, erőszakosan beszárított, lefújt. érdekes azonban, hogy emberünket nem zavarja a műszempilla, implantátum, vakolatsmink, póz, csakis az én bő pólós, háromgyerekes, sportos testem a tulipánokkal. illetve az sem, hanem az, hogy ez hat, példa másoknak, átélhető. s hogy hat, azt irigyli, és úgy érti, hogy én dicsekszem.

Az emberi testek nem egyformák. Nekem tulipán van a kezemben, például. Soha nem pózolok, és soha nem szárítottam le magam (akit érdekel, ez mit jelent, elolvashatja egy amatőr beszámolóját itt – Az utolsó tíz nap, a végén, és különösen A fotózás napja). Nekem minden fotóm amatőr (két komoly sorozat kivételével, de akkor még nem volt ilyen a testem). Én nem csak fitneszversenyző nem vagyok (nem vagyok rá alkalmas, nem vagyok annyi idős, és nem kedvelem ezeket a kvázi szépségversenyeket a maguk külsőségeivel), hanem nehézatléta vagyok, ha már valami, és komoly mozdulatokra, sportteljesítményekre képes a leszólt testem. De ezt ő is látja, épp ezért dúl-fúl és köt belém. Kb. húsz kilóval több az izmom, mint az 54-62 kilós bikinimodelleké. A zsírom is több, egyébként, mert nem szeretem azt a mell-beroskadást, amivel a 15 alatti zsír jár. Az ő zsírmennyiségük, ha fenntartják, olyan, hogy amellett már leáll a ciklus. Nézd meg az arcukat…

Én az ő dimenziójukban vagyok értelmezhető (és nekik nem is olyan az arcuk):

https://www.facebook.com/jung.beata?fref=ts

https://www.facebook.com/pg/megsquats/photos/?ref=page_internal

Ilyesmiket csinálok, és ezért ilyen jellegű az izomzatom.

Ha mégis fitnesz, ez lenne a kategóriám (biometria alapján, nem ránézésre). Ő nagy példaképem, alacsonyabb és 9 évvel fiatalabb, illetve nem szült.

Ilyen versenyformában (lezsírtalanodva):

Ilyen leszárítva (drasztikus, rosszullétig zajló vízhajtás után, ekkor olyan a kar is, hogy kiáll a váll):

És ilyen szezonon kívül, és ő nem titkolja ezt a formáját sem (a legtöbb versenyző igen):

Szóval (már ha tudod ezt értelmezni) nincs miért szégyenkeznem. Nagyon ritka az olyan amatőr, aki ennyire arányos és erős, úgy, hogy nem is a teste a fő projektje (nem edző, nem versenyző).

Ugyanebben az emberben vad vihart okozott az InBody eredményem, akkor azzal vádolt, hogy meghamisítottam a gép eredményét. A testmagasságom, a hasam kockái is fájtak neki, a félmaraton is, nem, nem lehet igaz – pedig ezek tények. Minden fáj neki, mert ő nem.

Csináld meg csak az egyiket, csak egynek a felét, aztán diskuráljunk.

Fura, hogy ennyit olvas, nézeget, ilyen kitartó, folyton kepeszt, lapít, ztán lecsap. Igazán ismerhetne már, és közben ennyire nem érti, én mit képviselek, mi a célom, és rámerőszakolja az olvasatát. Majd ő előírja, milyennek kéne lennem, mikor lennék jó – ha olyan volnék, amilyen nem vagyok. Kontrollál, megszégyenít, belém beszéli. Számolgat, derivál, összeméreget, bedobozolna, feltételez, új és új álprofilokon – nem bírja elviselni, hogy valaki így, pont így. Cáfol valamit, amit én soha nem állítottam, magabiztosan állít olyasmit, amihez nem ért.

35. Neked bevált a Daquïni? Nézegetem én is egy ideje. Milyen az ár-érték aránya?

Én nagyon megszerettem a márkát, ügyfélszolgálatostul, magyar tervezőstül. Engem a napi edzéseimen nem érdekel a kifogástalan, fotózható trendiség, mint az látszik is a változatos képeimen, nekem az a fontos, hogy ne kelljen naponta mosni, ezért elég sok sportcuccom van. Viszont ha veszek valamit, annak szeretek rituálisan örülni, és ilyenkor nem csak a használhatóságot nézem, inkább jelkép a cucc. Szeretem azt is, a fentiek ellenére, ha senki nem néz ki úgy, mint én, illetve utálom a nagy, látványos logót a ruhákon. Továbbá, rám nem érdemes hallgatni, mert én meglátok valamit, és azonnal döntök, nem szoktam se előtte mérlegelni, se utána megbánni. Amúgy bevált.

Van egy rövidgatyóm, ami nem áll annyira jól, de az előnyeit élvezem (nem bolyhosodó, vízelvezető, kényelmes, gyorsan száradó, esztétikus anyag). Van egy hosszú, ezt nevezném életem nadrágjának, meglepően előnyös, kényelmes, és hordtam már színházba is, nem csak edzéshez. Kifejezetten elegáns. Van még tőlük két melltartóm, szintén übertrendinek érzem hétköznapra, randira is.

foto-2016-08-14-15-27-2

kepernyofoto-2017-03-03-15-04-03

ez nem én vagyok, de ő se néz ki rosszul :)))

A Daquïni egyébként csúcsmárka, túl a prémiumon, exkluzív. Egy ilyen esetében szerintem az ár–érték arány felvetésének nincs értelme. (Mint ahogy annyira egyetlen könyv sem lehet jó, mint a Harry Potter, aztán tessék). Hogyan kéne kiszámolni, egy hordásra a költségét, vagy…? Szóval akiben felmerül, hogy “nem tudom, láttam ilyesmit, csak olcsóbban”, az felejtse el, mert nem az a fajta lélek, akinek a lét eme ünneplése és a vállrántós egyszerresokatköltés való. Én amúgy elítélem, amikor az invenciózus dizájnt koppintják, és szeretem a hozzáadott értéket megfizetni, ez elvi kérdés. Megjegyzem, a NIKE vagy a LifeTilt esetében sem érdemes mérlegelni, hogy megéri-e. Azok is túl vannak árazva, viszont sokkal tucatabbak, és szerényebb minőségűek.

Valamiért a Daquïni (is) szúrja valakik szemét, számomra felfoghatatlan rosszindulattal taglalta itt az illető, akinek érezhetően csorgott a nyála, és nem vehetne fel semmi ilyesmit, na de sokfélék vagyunk, kell olyannak is lenni, aki mást les, majmol, vért szív.

34. miért teszel ki ilyen fotókat?

Az elején ötletszerűen tettem ki képeket, színesítésképpen. A “de jól néz ki ez a mozdulat”, a “nahát, tényleg ilyen vagyok?” élményét meg akartam osztani az olvasóimmal.
Most már tudatos szándékommá vált, hogy megmutassam a lényeget a sportoló női testről. Rajtam nincs feljavítás, a képek a hétköznapokból vannak, sok tökéletlen részlettel. A testemet csak a sport, az anyaság és a táplálkozás módosította. Sok a csillogó kép mindenhol, szexualizált testek, pózok, előnyösködés, hangzatos motivációs szövegek, de a test valóságát ritkán mutatjuk meg.
A képeken látszanak a fejlődésem állomásai, a nagyon szálkás, a kicsit ráhízós, a még izmosabb, a kicsit visszafogyott állapotaim. Szeretném, ha mások is tudnák: ez ilyen. Hogy a maguk testformálásának, változásainak ne illúziókkal álljanak neki. A másik, hogy megmutatom a mozdulatot, azt, ami koordinációt, gyakorlást, ügyességet, hajlékonyságot igényel. Azt, hogy mennyivel több a konditerem, ha játszótérnek fogod fel, mint a súlyok mechanikus kinyomása.
Úgy tűnik, minden érvelésnél, információnál erősebben hat a kézenállós, ugróköteles, nyújtós fotó. Én nem arra motiválok, hogy az olvasó vadul koplaljon vagy a tükör előtt szelfizzen. Nem kerülöm persze szigorúan azt, ami jól néz ki, hanem szerintem ez néz ki jól, és a test estelegességeitől, hibáitól nem kell félni.
Az önmegjelenítésem nemet mond egyfajta, tipikusan itthoni önmegmutatásra. A nyugati trendhez hasonlít, ha technikailag nem is profi. Nem vagyok egyedül vele a magyarok között sem: a korosztályomból Szentpéteri Eszter és Tamás Rita is hasonlók. A “keleti” verzió rettenetes, felszínes cicababáskodás, látszatkeltés, sportként minimális teljesítmény, giccsesen üres lúzungokkal körítve, erőszakos irigység-provokáció, és nagyon sok kozmetikai beavatkozás kell hozzá. Fiataloknak csak ízléstelen, a mi korunkban torz is. Most egy kicsit élesebben haragszom erre, mint régebben, mert rájöttem, hogy szép csendben sokkal erősebb lettem, és többet is tudok, mint a gyötrött arcú bicepszezés négy kilóval, ál-húzódzkodások tökéletes sminkben. Ez hamisság, én szeretnék megcélozni vagy megnyerni egy olyan közeget, akik erre nem vevők, és akiket a teljesítmény érdekel, az egésznek az öröme, nem csak a külsőségek.

33. akkor te most edzéseket tartasz?

Nem. Én örömből edzek, a fejlődés élményéért, és ehhez néha vannak társaim. Nincs se végzettségem, se engedélyem, se honlapom, nem dolgozom vendégkörön, nem lenne arcom ehhez. Nem gondolom, hogy hú, én már mindent tudok, akkor sem, ha nálam jóval szerényebb képességű, tudású emberek vidáman és persze végzettség és számla nélkül tartanak edzéseket. Tanár vagyok, blogger, szervező. Nem véletlenül Ed tartotta a képzés tartalmi részét. Együtt edzünk a csajokkal, mert be tudom őket vinni. Ha kérdés merül fel, tudok mit mondani, ahogy a tapasztaltabb jógázó, táncos edzéstárs is mond nekem ezt-azt nyújtáskor, de sem pénzforgalom, sem edzői felelősség, sem “szerződés” nincs.

Sokakon látom, főleg kisgyerekes anyákon, hogy mindenbe belekapnak, hátha bejön, félévente új projektbe vágnak, amiben nem nem elég jók, és az ötlet sem saját, inkább beállnak a trendbe. Hasonló jelenség: a végzettségek halmozója. Erről Lobster írt érdekeset. Riasztó, hogy az eredeti pályaválasztásuk “muszáj volt valahova jelentkezni” alapon történt, és 35 meg 40 évesen sem tudják, kik ők. Vajon az évek alatt miben tökéletesítették magukat?

Nem kell mindenből pénzt, reményt, lelkesültséget csinálni, ez amatőr. Ezért nincs hirdetés, bannercsere sem a blogon. Amit én tudok, és amit kiskorom óta vágytam, az kitölti az életemet. A többi hobbi.

32. (az életed nagy dobása című poszt egyik megosztására)

Mi bántja ennyire? (ti. a bloggert)

(a megosztó válasza: téged mi zavar?)

Nem az írás zavar. A megmondás. A jobbantudom attitűd. Fogalmunk sincs, hogy rajtunk kívül másnak a fejében mi történik, és ez így van jól.🙂 Amúgy rohadt unalmas lenne ez az egész 

Miért, mi az író dolga?
És miért ismer magára egy sor ember a szövegekben?
Nem akarom ezt a konkrét személyt kipécézni, de a jelenség (az eltalált olvasóé) tipikus.
Tényleg ne haragudjatok, de állati nagy félreértés ez, és tök méltánytalannak érzem, meg nem is túl célravezető, hogy amikor valamivel nem tudsz mit kezdeni, akkor harapsz. Innen úgy néz ki, hogy 1. el vagy találva, és visszavágsz, 2. nem vagy ugyan eltalálva, de nem érted a szöveget, ez frusztrál, és ezért is visszavágsz.
Ehhez néhányótoknak humán diplomája van, és ezen én beszarok. Milyen magyartanárod volt, ha ennyire kiakadsz egy jelenségelemző, érvelő vagy szatirikus szövegen? Hogy lehet az, hogy vagyunk sokan, akiknek ez a beszédmód (mint publicisztika) szinte anyanyelvünk, mások meg ennyire nem értik? Vagyunk egypáran, akiknek az az ambíciónk, hogy általánosabb érvényű állításokat tegyünk a világról. Ez mitől ekkora botrány? Mit vársz egy publicistától: legyen selymes szőrű nyúl? Hogyan tud inspirálni, ráébreszteni, kizökkenteni a monotóniából egy nyúl?
Szóval, vagyunk azok, akiknek ez a közeg, így beszélgettünk kocsmaasztalnál is. Mások meg azokat a szövegeket tartják jónak, amelyekkel pontosan egyetértenek. (És amelyek szerintem közhelyesek, pont attól, hogy tömegesen helyeslik őket.)
Nem az író hibája, hogy neked más tetszik, hogy nem érted a regisztert, hogy nem vagy ehhez elég csiszolt, értő, rutinos.
Az meg az internet nagy, mindent egybemosó demokráciája, hogy azért mégis véleményezitek. Amikor az író azt kapja, hogy jaj, mit modernkedik/miért ilyen érthetetlen/miélrt tudja jobban, akkor nem tart önvizsgálatot, hanem eléggé megvan a véleménye a “kritikus” olvasottságáról.

31. Mit szólsz hozzá? (nlc link)

Én nagyon utáltam, amikor a legszemélyesebb dolgaimban olyan okosak voltak, de tényleg mindenki, fű, fa, virág “segíteni akart”, véleményezett. Ez ízléstelen, álszentség, ön-fontossá avatás (élethiányból származik), sőt, erőszak, én ebben nem veszek részt, és ezért soha nem is kommentáltam Angéla történetét. A magam életével, céljaival foglalkozom. A halál nem arra való, hogy használják, reakciókat csikarjanak ki, szerepeljenek, botrányt keverjenek az ürügyén. Furcsa, hogy sokaknak, akiknek az internetezés híréhes zsizsegés, mennyire nem egyértelmű a tapintat. A hazugság és hamisság elkerülésének egyetlen módja az, hogy csöndben kell lenni. Eléggé szégyellhetik magukat a katasztrófaturisták és az ügyhergelők. Kérlek, ne toljatok linkeket az orrom alá.

Én nem osztom az ő narratíváját az életéről, szerepéről. A nagy érdeklődés nem innen megy arrafelé.

kepernyofoto-2017-02-12-9-02-30

Az elmúlt negyed év kattintásai

30. Mitől ilyen a bőröd?

 

Nagyon kedves vagy. Van olyan kép, amelyiken nem ilyen. Nekem azért fura, mert előtte két nappal tizenkét percet szoláriumoztam zselével, és az mégse látszik.

Ha szeret a fotós, szép vagyok, és B. szeret. Kollagént szedek, sokat alszom, kiiktattam a stresszt, magamhoz képest ideális a testsúlyom, és jól vagyok lelkileg.

Mindenféle kezdeti lengedezés, regresszió után hosszú távon látványos az életmódváltás hatása.

20170203_150319-2

29. milyen lélek az, aki erre képes? (névtelen, hergelt, szándékosan megalázni akaró e-mail)

Bármit is fantáziálsz össze rólam, a válasz egyszerű: egy olyan lélek, akire te évek óta rendszeresen idekattintasz, mert baromi kíváncsi vagy rá. Én már megszoktam, hogy extrának tartanak, de te mivel magyarázod ezt?

Ne add elő az új erre járót…

15966251_629218553954974_175021702384644551_n.jpg

A vádról annyit, hogy te szeretted volna, ha engem, akit annyian kezdtek hevesen firtatni, szét lehet szedni, tönkretenni következmények nélkül. De nem lehetett, én kiálltam magamért az undorítóak ellen. Így a reakciómat, amely logikus és hatékony válasz volt, mószerolod most, hogy az milyen erkölcstelen. De valójában csak azt kívánod, hogy engem, a gyűlöletest (mert irigyeltet) lehessen szabadon bántani, és én ne legyek erős, menjek tönkre tőle.

(Engem meglepett ennek az erőszaknak a mértéke. Más ömegvalósítókat, művészeket nem baszkurálnak ennyit, az ellenem való agresszió tipikusan internet-gerjesztett, és pszichopata jellegű.)

Irigység def.: aki valaki sikeres (objektíve sikeres, tehát: olvasott, díjazott, megnőtt izomszázalékú stb.) személy láttán annak bukását kívánja, kárörvend, rosszakaratú, apróságokba beleköt, róla hazudozik, valótlanságokat terejszt, EKÖZBEN olthatatlanul érdeklődik, körülötte sündörög, miközben neki nincs semmilyen teljesítménye, vagy nem láttuk, esetleg láttuk, és mélységes tapintattal inkább némán elkattintottunk onnan.

28. Lesz még képzés?

Igen, ha van rá igény, megszervezzük, akár a külföldről hazalátogatókhoz is szívesen igazodom. Ed is lelkes.

27. miért bántasz meg tudatosan embereket?

Író vagyok, nem magánemberként hőbörgök. Nem vagyok indulatos, nem akarok bosszút állni senkin, tudatosan írok éleseket, mert az élesség hasznos, felébresztő eszköz, továbbgondolkodásra serkent. Az igaz, hogy nem mindenkinek való, de nem én döntöm el, ki jár erre kíváncsian.

Meg kell tanulni elvekről olvasni, intellektuálisan, és nem mindent a saját életedre, helyzetedre, egódra vonatkoztatni. Nem szabad túl komolyan venni, amit én állítok, márpedig aki vitázni kezd vele, mintha az élete múlna rajta, az túl komolyan veszi. Te úgy, én így, én se ellened, te se ellenem – elfér ez bőven egymás mellett.

Általában gyenge énképű, titkon rajongó, mindent a véleményemhez mérő olvasók veszik túl komolyan, és pörögnek be, amikor a tyúkszemükre lépek véletlenül. Nem látják, mennyire elfogultak, megpróbálják elvnek meg közjónak előadni a sérelmüket, így érvelni – ez sajnos manipuláció –, és engem fumigálni (ezt a szót mindenképp le akartam írni).

*

Nem bírjátok ki, hogy ha láttok valamit, ami szokatlan, akkor ne legyetek okosabbak, ne próbáljátok támadni, visszavágni, mellé lépni, felvenni ugyanazt a magabiztos beszédmódot. De ez a blog nem gimis osztálykirándulás.
Nem vagytok jól, és szerintem emiatt bántotok. Tudom, hogy nem akarsz bántani, de süt a sorok közül, hogy “ő miért, neki miért szabad, minek irkál/edz/eszik húst/biztos magában?” Én vagyok a blogger, azért. És ezt a felállást el kell fogadni, mert itt ez a keret. Nekem kell megalkotni itt a határozott irányt, hangnemet, megteremteni az itteni szövegvilágot, és aztán ezt olvassa meg reagál, akinek van kedve. És igen, emellett ember is vagyok, nem komálom, ha unalomból belém rúgnak, vagy hazudoznak a teljesítményemről.
Ahogy igazolod, hogy te mennyire, meg magadat hozzám hasonlítod. Meg követeled a figyelmet, veled kell foglalkozni (sajnos, ebben nem vagyok erős, bedőlök, de igen, ez az én felelősségem).
Azonnal megsértődtök mindenen, érveket nem fontoltok meg, az nem érdekes, nem is reagáltok. De én viseljek el minden megjegyzést, véleményt.
Minderre vagy az én felületemet veszitek igénybe, magától értetődően, vagy sunyin célozgattok valahol, hitelt rontandó.
Miért nem lehet elviselni (szó nélkül hagyni), hogy én így, és ez nekem jó? Miért provokatív ez?
Miért nem a saját jóllétetekkel, sportotokkal, vacsorátokkal, blogotokkal, eljövendő évtizedeitekkel, önmegvalósításotokkal foglalkoztok?
Van bennetek annyi erő, kitartás, ész, tájékozottság, tartás, tehetség, izom, hogy ilyen fölényesen bírálgassatok engem?

26. ha nem nagyüzemi az élelmiszertermelés, akkor éhen hal a világ

Erről többször volt már szó a blogon, de nyilván nem olvasta mindenki, és sok az új olvasó is: nem hal éhen, csak másképp kéne csinálni, paradigmát váltani, visszatenni, amit kiveszünk, és akkor működik a nem-nagyipari állattartás is. Sue írt erről itt és itt, vannak benne továbbmenős linkek.

De ez csak annak való, akit tényleg a téma, az elv, a megoldás érdekel, nem fogja érdekelni azt, aki az elveket, érveket arra használja, hogy másokat hiteltelenítsen, földbe döngöljön velük.

Felhívom a figyelmet az érvelés manipulatív voltára. Nekem gyanús, amikor hirtelen mindenkit érdekelni kezd a világ meg a közösség az ilyen beszélgetésekben. Azért vetik be a szegény embereket és a globális szempontot, hogy nekünk se kelljen, lehessen sajnos semmit csinálni, maradhassunk a szokásainknál. Mi, akiknek középosztálybeli félnyugatiként pedig igenis van választásunk

A szegény tömeg igenis ehetne például halat, halászott és nem tenyésztett halat, de tenger gyümölcseit is, ha már népélelmezés. De amíg minden szarra és kütyüre és kényelmességre költünk, egzotikus import gyümölcsre és a kizárólag egészségkárosításra alkalmas élvezeti cikkekre, csak minőségi táplálékra nem, addig a szemlélettel van a baj. Nekünk telne emberséges módon tartott-vágott állat húsára, tojására, szezonális és lokális árura, és ezzel egy kellően kritikus tömeg tudna keresletet élénkíteni és árat is lenyomni.

25. A Kína tanulmányt olvastad? (+ mi a véleményem az ideológiákról, a felhasználókról és a szakemberekről, és a vegánságról)

A Kína-tanulmány a tudomány Kurtz-Mahlere, manipulatív bad science, populista érdeket szolgál, röviden: a tömeges népélelmezés “tudományos” alapja. Ezer helyen csúsztat, részletes cáfolatai számos helyen olvashatóak. Magyar változatáról ordít, hogy valamire rá akar beszélni, és terminológiai félrefordítást is tartalmaz.

I trust by now you have a better understanding of why the “science” of nutrition is so bankrupt.  It is based on almost a complete reliance on these observational studies. Virtually every piece of nutritional dogma we suffer from today stems from – you guessed it – an observational study.   Whether it’s Ancel Keys’ observations and correlations of saturated fat intake and heart disease in his famous Seven Countries Study, which “proved” saturated fat is harmful or Denis Burkitt’s observation that people in Africa ate more fiber than people in England and had less colon cancer “proving” that eating fiber is the key to preventing colon cancer, virtually all of the nutritional dogma we are exposed to has not actually been scientifically tested.   Perhaps the most influential current example of observational epidemiology is the work of T. Colin Campbell, lead author of The China Study, which claims, “the science is clear” and “the results are unmistakable.”  Really?  Not if you define science the way scientists do.  This doesn’t mean Colin Campbell is wrong (though I wholeheartedly believe he is wrong on about 75% of what he says based on current data).  It means he has not done any real science to advance the discussion and hypotheses he espouses.  If you want to read the most remarkable and detailed critiques of this work, please look no further than here (Denise Minger) and here (Michael Eades).

I can only imagine the contribution to mankind Dr. Campbell could have given had he spent the same amount of time and money doing actual scientific experiments to elucidate the impact of dietary intake and chronic disease. [For example, Campbell would have designed a prospective study following subjects randomized to one of two different types of diets for 10 years: plant-based and animal-based, but with all other factors controlled for.] This is one irony of enormous observational epidemiology studies.  Not only are they of little value, in a world of finite resources, they actually detracts from real science being done.

It’s time to start doing real science.

Ezt Peter Attia írta, és nagyon érdemes elolvasni a linkeket.

http://eatingacademy.com/nutrition/is-red-meat-killing-us

Ne lepődjünk meg olyan nagyon, hogy az egymilliárd lakosságú, nagy népsűrűségű és durván szennyezett levegőjű Kínában egy HATALMAS “tanulmány” igazolja, hogy kerüljék a húst, és egyenek csak monokultúrás, olcsó, ipari gabonát, jó lesz az, nehogy rákosak legyenek.

El lehet persze vitatkozni arról, mennyi és milyen forrású fehérje az ideális az átlagos és az aktív életvitel mellett, de nem ez az alapkérdés.

Az alapkérdés, szerintem: a túlfogyasztás (kalória, térfogat, szénhidrát, feldolgozott élelmiszer), a passzív életmód és ülőmunka, a környezeti ártalmak, adalékanyagok és hatásaik, a stressz, és mindenek felett a fenntarthatóság. A túlevés, a híg kalória, az agyonfeldolgozás, a globális import, a monokultúrás gabonatermesztés és állami szubvenciója bizonyosan nem fenntartható, és meg is betegít. Nem okés továbbá összemosni a növényi táplálékot, tehát a zöldségeket és gyömölcsöket a gabonával és takarmánynövényekkel, mert a gabona és általában az ember által létrehozott fajták nem emlegetetők egy lapon az igazi (eredeti) növényekkel, nemesítésük folyamatát pedig a hozam, ellenállóképesség, méret, külalak, szaporíthatóság vezérelte, az egészség volt a legutolsó szempont. Az állati eredetű élelmiszerek jelentős részével pont az a probléma, hogy a jószágokat ezekkel az olcsó takarmánnyal: szójával, kukoricával etetik, és nagyipari körülmények között, zsúfoltan tartják. (És ezek növényevő állatok. De már a kutyatáp legnagyobb összetevője is gabona.)

A Kína-tanulmányt egyébként gabonára berendezkedett, szójakolbászban érdekelt bioboltosok nyomatták egykor, akik sem szakemberek nem voltak, sem szakirodalmat értően olvasni nem tudtak, és turulban, szentkoronatanban inkább voltak otthon, mint bármilyen kutatásmódszertanban vagy világnyelvben. (Én pedig publicista vagyok, mint az látható.)

Ez fontos distinkció: van a felhasználó, és van a szakember. Viszont nem muszáj bambának és megvezethetőnek lenni felhasználóként, és nem sok mindent garantál a dr. cím sem. Az a különbség a két pozíció között, hogy mi a felelőssége, mit lehet elvárni tőle. Én felhasználóként keresem az utamat és összegzem az álláspontomat, ekként kritikus és alapos vagyok. Nem teszek hangzatos egyigazság-állításokat, és hangsúlyosan nem végzek olyan tevékenységet, amelyhez szakirányú végzettség kell. De a hazai belgyógyászok, diabetológusok és dietetikusok tudása hökkenetesen elavult és status quo-párti. Az inzulinrezisztencia vagy a pajzsmirigybetegségek táplálkozásalapú kezelésének, amely például Svédországban hivatalos gyakorlat, hírét sem hallották, és a ketogénnek sem. Ők gyógyszert fognak felírni, néha jobb meggyőződésük ellenére is, mert az a protokoll.

A gabona- és szénhidrátalapú étrend tehát a jóléti világban, a táplálékbőségben és elipariasított változatban finoman fogalmazva nem jött be. A Kína-tanulmányhoz hasonlóképp mutatták ki az ötvenes évek végén az Egyesült Államokban a legkomolyabb tudósok, hogy a zsír a felelős a járványszerű szívbetegségekért. Szerepet kapott a cukorgyártók és gabonatermesztők lobbija is: az élelmiszerek zsírmentesek lettek, következésképp magasabb szénhidráttartalmúak, mert valaminek mégis lennie kell bennük, a fehérje pedig drága. és eljött a gabonapelyhek, cukros üdítők és szirupok kora. Az eredményt látjuk: soha nem volt ilyen beteg az amerikai társadalom, soha nem volt még ennyi elhízott és ilyen mérvűek a degeneratív betegségek. Ma már tudjuk azt is, hogy indokolatlan a félelem az állati zsiradékoktól, a tojástól, a növényi olajok, a szója, a glutén és a szacharóz pedig igencsak problémásak.

Van az a fajta érvelés, amely hitkérdést csinál abból, hogy növényi vagy állati, szénhidrát vagy fehérje, mérsékelt vagy intenzív sport, vegán vagy húsevő (húsevő oldalon is, a vegánok leszólásával). Én ebbe a polarizálódó éleskedésbe nem szálltam be sose, nem is szeretem az ilyen vitákat, és nem is gondolom módszernek az életmódomat: vannak érveim, de én azért eszem olyat és sportolok annyit és úgy, mert nekem az felel meg. Nem kedvelem az ideologikus megközelítést, az erősködést, és a prekoncepció melletti érvgyűjtögetést. Nekem a zsíralapú étrend nem prekoncepció volt, hanem intuíció. Rengeteget árnyalódtam és tanultam az első óvatos kísérlet óta, jórészt az itteni kommentelőknek köszönhetően, nem hallgattam senkire, aki harsány volt vagy el akart adni valamit. Valamint – ezt sokan szem elől tévesztik – én a laborleletekkel bizonyítottan nekem való ketogént (és az alkalmankénti szénhidrátfogyasztást is) napi intenzív sport mellett, rendbehozott anyagcserével, hormonokkal, egészséges testösszetétellel csinálom. Aki helyreállítani akar, valóban gyógyulni, fogyni, akinek sok a károsodása, annak nagyon nem mindegy, kinek hisz.

A vegánság pedig etikusabb, de nem egészséges, és ezt a kettőt jól tesszük, ha megkülönböztetjük. Nagyon csikorgósan, nyögvenyelősen támasztják alá az egészség-érvet a vegánok. Ideális formájában nem biztos, hogy durván ártalmas, de a hétköznapokban, waldorfos körökben én inkább a grízevő, olcsóbbat választó, durván elhízott, puhácska vagy izomtalanul aszott testű követőit látom. Ez a korrumpálódás mondjuk az átlag sütiző, palacsintázó paleósra is jellemző, nem azért, tehát a hangoztatott elv fontosabb, mint a jó gyakorlat, és amit csinálnak, az tele van félmegoldással, kompromisszummal, mégis központi téma nekik. Ennyi erővel lehetne már jobban is csinálni, nem? A taplalkozasbeallitas.hu álláspontja szerint (én őket hitelesnek tartom) anyagcseretípustól és betegségfajtáktól, laboreredményektől függ, hogy kinek melyik táplálkozásfajta való, és az okos vegaságnak is van létjogosultsága.

kepernyofoto-2017-01-24-14-11-21

Ha leírom, hogy a fruktóz problémás, azt alá is tudom támasztani. Nem lehet mindent relativizálni, nem úgy van az, ahogy a kérdés feltevője írta, hogy “annyi ellentmondás van, tehát semmi sem igaz”, hanem fáradhatatlanul, egy-két világnyelv magas szintű ismeretében, kritikusan kell utánajárni a dolgoknak, és lehetőleg félretenni a bevonódottságot, az érzelmi szempontokat, az önigazolást (“fáj, ahogy a gyümölcsökről írsz”).

Viszont nem kezdek részletes érvelésbe, amikor kommentben így bekérdez valaki, mert nem ez a dolgom, és erre nem is alkalmas a blog, csak időrabló thread lenne belőle, személyes huzivoni, miközben egyikünk sem szakember. Az biztos, hogy élem, amiről írok, és nekem meglepően látványos javulást hozott több téren.

Engem nem zavar, ha valakinek a Kína-tanulmány a tudomány, ezt használja érvnek, ezzel támasztja alá a szokásait. Magamtól nem olvasok ilyesmit, mert ez nekem kevés és árnyalatlan. Rég átolvastam és összegeztem az alapokat a magam számára. Igen kritikus vagyok azokkal is, akik hasonlót állítanak, mint amit én “követek”. Egyszerű gondolkodó emberként zavar a nem jól feltett kérdés, az üvöltő más-érdek (ideológia, demagógia vagy üzlet), az érvelési hiba és az irracionális megközelítés.

A feldolgozott ételek olcsók, viszont betegítenek. A vegán étrend vitathatatlanul morálisabb, és kisebb környezeti kárt okoz. A ketogéntől meg jól vagyok. Én tudom, a saját testemnek mi a jó, és van egy-két jelenség, amiről rengeteg a tévhit, amelyek rendre felmerülnek ezekben a beszélgetésekben. Ezekről írok a legjobb tudásom szerint azoknak, akiket ez a beszédmód és irány érdekel. Mindezt úgy, hogy nem csak olvasok releváns irodalmat, hanem mérem a saját vércukromat (éhgyomrit, edzés előtt-után, szánhidrűát fogyasztásakor, a ciklus különböző szakaszaiban), és méretem a testösszetételemet, laborértékeimet.

Évek óta beszélgetünk erről, ökológiai vonalon és itt a sportrovatban is, igen árnyaltan, jeles intellektusok körében.

Ajánlom még longevity-life span és health span témában Peter Attia friss posztját, nekem sokat adott ez a fajta gondolkodás:

How you move defines how you live

24. miért reagálsz (az engem kikezdőkre, illetve azokra, akik hajdan itt rajongtak, most meg az a nagy ellenérv, hogy én “nyolcvan kiló vagyok”, és ezzel próbálnak lejáratni)

Egyszer beszóltam a neten valakinek. Úgy, hogy én kezdeményeztem, nem reakció volt, nem a személyemről, blogomról volt szó, hanem az ő tevékenységéről. Egész addig gondoltam, hogy milyen igazam van, amíg nem szólt vissza. Hosszan hallgatott előtte. Aztán elmondta, mi hogy van, és akkor megértettem. És akkor már nem gondoltam, hogy igazam van.

Mondjuk nem vagyok velük összehasonlítható, mert én sose süllyedtem ilyen személyeskedésig, vájkálásig, kellemetlenkedésig senkivel, és ennyire csak ürügyekre vadászva, valódi ok nélkül sem ugattam senki körül – ezek pszichopaták, és igen, irigyek. Ha nem volnának irigyek, nem foglalkoznának velem, nem dörgölnék ide a véleményüket azért, hogy én szarul érezzem magam, és nem démonizálnának ilyen hökkenetesen irreális módon.

Az, hogy valakit nem kedvelsz, nem tartod hitelesnek, nem értesz egyet vele, tevékenységét humbugnak vagy kártékonynak tartod, nem ok hadjáratra, a nyilvános fesztiválcsinálásra. Arra, hogy a drámai sohatöbbé-távozás után két és fél évvel is beszólogass. De sose egyenesen. Ez felháborít, és ezt visszajelzem, egyben a netes zaklatás és bullying ellen is kiállok.

Hogy ti pofáztatok sisterhoodról, és akkor egykori lihegő hízelkedőként most azt az egyvalakit kell hitelteleníteni, lejáratni, akinek a saját kvalitásainak és kitartásának köszönhetően, de még a ti szarkeverő kisstílűségetek ellenében is összejött a főállású blogolás, és aki egy igen nehéz élethelyzetben nem panaszkodik, nem másokat hibáztat, ellenben egyedül keresi meg a családra valót, úgy, hogy közben egymaga hozza-viszi-tereli-eteti őket. Én azt mondom, telibe hányhatjátok a tükörképeteket.
Azért csinálják, hogy ők is számítsanak, hassanak a szavaik, okosak lehessenek, figyelmet kapjanak. Azt próbálgatják, vannak-e olyan erősek, hogy sunyiból lövöldözve tönkretegyenek. Mindenki, akinek az én szövegeim fontosak, átlát ezen, ilyenkor mindig jön egy nagy szimpátiahullám. Pénz is. Szóval ha már úgy döntöttek, rajtam csüngenek, kihozom belőle a legtöbbet.
És az irigység szánalmas, és megérdemlik, amit átélnek.

Röviden: mert megelégeltem, hogy az összes kalácsképű egykori hűdenagyfan az én testemet elemzi hazugul, rám erőltetve olyan normákat (alacsonytestsúly-norma), amelyeket én sosem éreztem a magaménak, és az én ízlésfüggetlenül is világos teljesítményemet próbálja dehonesztálni. El lehetne engedni már ezt, csajok. Sunyin, új neveken, egykori énjüket nem vállalva. Miközben ők vannak igencsak elakadva a testükkel. Nem nekem van problémám, nem én figyelgetem, hogy ők hogyan élnek.

Soha nem neveztem gebének, csontkollekciónak, vézna tyúknak, fitneszmániásnak senkit, nem önigazoltam így, sose voltam “szolidáris a kövérekkel” csak azért, hogy elringatózhasson bárki abban, hogy más a hibás, és jól van ő úgy, ha egyszer nem volt jól úgy. Soha nem éltem, előre sem, nemhogy vissza, a “női” vonzerőmmel, nem használtam előnyszerzésre, nem voltam démon. És akkor pont a pillarebegtető dívák szólnak be nekem. Mindig tisztában voltam, mi a különbség a birkaság és az egyéni út között, a szépség és a szexualizáltság között, a látszat és az igazi sugárzás között. Ők nem.

A válaszaim, érvelési módszereim, állításaim a visszajelzések szerint sokaknak tanulságosak.

23. te is testszégyenítesz (hosszabb levél részlete)

Lefordítom: rosszul érzed magad az írásaim, a lelkesültségem vagy a fotóim láttán, nem vagy jól a testedben vagy a testképeddel, és ezért rám fogod, hogy testszégyenítek.

Tény, hogy az elhízás döbbenetes méreteket ölt, és aki cinkosává lett, úgy védi, mint valami identitást, pedig csak sajnálatos torzulás, amelyet nem kellene ennyire tabusítani. Én a saját utamról beszélek, az életmódomról, és a kapcsolódó jelenségek médiabeli megjelenéséről, részletezően, intellektuálisan, újságírói érdeklődéssel és önkritikusan, és ez a beszédmód a jelek szerint sokaknak segít, erősen és építően hat. Mások viszont egyszerűen nem értik, ők mindent magukra vonatkoztatnak.

Alappal állítom, hogy jobb magas izom- és alacsony zsírszázalékkal élni, mint fordítva. Rád hat, amit írok, ellenérveid nincsenek, ezért azt mondod, hogy az a baj, hogy én előírok valamit, “nyomasztok”, “túl sok”. Nekem nem sok, nekem ennyi a normális (sport is, gondolkodás, érvelés, ismeretterjesztés is). Neked sok, de nem vagyunk versenyben. Te is a saját utadat járd.

Bizonytalan vagy, esetleg sóvárogsz. Mert ha magabiztos vagy azzal kapcsolatban, ahogy a saját testeddel bánsz, akkor nem zavarhatlak ennyire.

Ami az elveimet illeti, elutasítom azt a működésmódot, amely látvány-normákat ír elő, kinézeti alapon ítél, tárgyiasítja a női testet, és mesterkélt módosításokra ösztökél. Helyette a test eleven, természetes, örömet szerző használatát, egyediségét és a működésének lényegéből következő, mértékletes, tudatos étrendet promotálom, és bár hiszem, hogy ez általában tenne jót az embereknek, ez sem kötelező. Nem kell semmit csinálnod, ha nem akarsz.

Igen, van, ami tetszik ránézésre, és van, ami nem, de világosan meg tudom különböztetni a saját ízlésemet az általában üdvöstől.

A megmagyarázást, kifogáskeresést, mások hibáztatását nem kedvelem, szót is emelek ellene. Régi témám az, hogy hogyan kezeljük a kognitív disszonanciát. De nem akarok tőled semmit, nem vagyok érdekelt abban, hogy te is izmozz vagy lefogyj vagy bármi.

22. és te be is tudod mindezt tartani, amit a cukortalan életről írsz?

Nem betartandóként tekintek rá. Senki nem kötelez semmire, nem érdekel az úgynevezett példamutatás vagy hitelesség se. Mindent mérlegelek, és igyekszem jó döntéseket hozni. Egyáltalán nem kell mindig tökéletesnek lenni, legalábbis a ketogén/low carb haladó szintje  már megengedi, hogy hol így, hol úgy – rugalmas lett az anyagcserém, hamar kerülök újra ketózisba.

A gyógyulásom időszakában még (2015 elején, ami a fogyásom vége, az izmozásom eleje, illetve a ketogén első hónapjaiban) nem ettem lisztet, krumplit, rizst, cukrot, édességet, kivéve a 85, de inkább 90 százalékos csokit és minimális bogyós gyümölcsöt. Tehát egyáltalán, soha. Nem is volt kérdés.

Azóta úgy tekintek ezekre az ételekre, hogy “ez is csak egy élelmiszer”. Nem optimális, nem ettől leszek kirobbanó formában, nem jó rájuk kapni, és ha fogyni akarnék, nem ennék ilyeneket. De nem dől össze a világ. Én nem leszek újra spagettievő, mindig visszaállok a hús-zöldség-tojás-tejtermék-magok palettára.

Összességében, részben spontánul, részben a taplalkozasbeallitas.hu tanácsára ősszel emeltem a szénhidrátfogyasztásomon (keményítőtartalmú zöldségek és némi rizs fogyasztásával, és még így is ketózisban vagyok). Olyan is van, amikor nem vagyok elvszerű: nem elsősorban az egészség a szempontom.

Egyszer megettem négy szaloncukrot. Egyszer ittam pina colada likőrt. Egyszer megettem szintén négy M and M’s földimogyorós drazsét. Kétökölnyi tejszínes tejberizst, édesítővel. Egyszer két kocka tejcsokit. Két palacsintát. Két teáskanál limedzsemet. Kisujjnyi marcipánt. Három evőkanál kávés jégkrémet. Rendszeresen csinálok a sztíviás eritrittel, mascarponéval, vaníliával, pirított mandulával, pár szem málnával desszertet. Egyszer ráreszeltem egy szem Oreót sajtreszelővel, hogy jól nézzen ki, és hogy a két kicsi ne vitatkozzon, hogy kié legyen az utolsó darab. Tehát nem igaz, hogy soha nem eszem ilyeneket. Mindig keveset, és általában jó minőségűt, a gagyi csoki, kávé vagy fagyi nem érdekel. Az is lehet, hogy a kalóriaigényemet túllépem rendszeresen. Más napokon meg kevesebbet eszem. Nem tudom pontosan.

De nem esik nehezemre megállni. Annyi pont elég, sőt. És soha, soha nem volt az elmúlt bő két évben habzsolás, leállíthatatlan szénhidrát-roham, jelentős mennyiségű szacharóz. Ami régebben rendszeresen. És még egy fontos tanulság: az igazán jól sikerült, aktív, lelkileg jól levős-eleget mozgós-alkotó napjaimon nem szoktam édes íz után sóvárogni.

A laborjaim tökéletesek. Alacsony a testzsírom. Azt a formát látom szépnek és épnek, akivé az én adottságaimmal lenni tudtam, és nem érdekel, hogy a közízlés szerint ez nem szép. Erős vagyok, energikus és optimista, tudom a testem. Ez a testérzet a legjutalmazóbb: érzem az izomműködést, külön az izmokat, enyhe izomlázaimat is – jé, mennyire terheli a hasizmot a hegyre biciklizés! Tudom a lényeget, élhető az étrendem, nem vagyok ufó vendégségben sem, és nem papolok az életmódomról mint módszerről. Elvesztettem a rajtakapós-jobban tudós érdeklődésemet. Szeretek enni és szeretek mozogni – mostanában heti négyszer-ötször vannak igen kemény edzéseim, és folyamatosan fejlődöm. Low carb vagyok. Nem vagyok tanácstalan. Sok nyers zöldséget eszem, és értékes fehérjéket.

A többi részletkérdés.

21. xilit eritrit csakazolvassa

Keresőkifejezésként érkezett, és, gondolom, a cukor– és a gyümölcstémájú poszttal kapcsolatban. Persze nem tudom, mi a pontos kérdés, de az gyakran felmerül az egészségbeszélgetésekben, hogy ezek az édesítőszerek “jók-e”, “szabad-e” eritritet és xilitet fogyasztani.

Nos: jobbak, mint a cukor – a szakirodalmi álltások szerint az eritrit egyértelműen nem, a xilit pedig valószínűleg nem bolygatja a vércukorszintet, és nem számítják bele hardkór ketogének sem a nettó szénhidrátba. Tipikusan az amerikaiak ragaszkodnak valami édeshez, és keresnek cukor helyett alternatívát, illetve komoly kultusza van náluk az “egészséges desszerteknek”, de a progresszív egészség-honlapok egységesen állítják, hogy a cukorhelyettesítők sem szerencsések. Aki pedig megpróbál visszavenni az édes-fogyasztásból, bármilyen forrású is az, az döbbenten számol be arról, milyen édes a tejszín, a kókusz, a vanília vagy a mandula.

Az biztos, hogy a nem-édesített élet nem megy erőből, megfeszített akarattal, pláne úgy, hogy anyósod közben hozza az almás pitét, és a munkahelyi büfé kínálata is ugyanaz. De tudd: az édes íz mindenképpen okoz valamit, már a szájüregből mennek a jelek az agynak, bekapcsol és függésben tart a jutalmazó mechanizmus – nem véletlenül sóvárgunk rá. Többek között ez a kötődés okozta étkezési visszaéléseinket.

Igenis létezik optimum, sok-sok elégedett napon vagyok túl, amikor nem hiányzott az édes, és nem is éltem vele. Máskor meg igen, de pontosan tudom, hogy minél kevesebb az édes, annál jobban vagyok. És ha a “titkot” kérdezik tőlem, vagy eltökélem, hogy jobban akarok lenni, akkor nem eszem desszerteket. A testemnek ez a szava nem az a szó, amire hallgatnom kéne.

Aki nem kampányban, pár kiló fogyásban gondolkodik, hanem sejtszintű, tartós egészségben és energikus létezésben, az jól teszi, ha felszámolja az édes ízhez való makacs kötődést, és abban bizony a radikális megoldás az üdvözítő. A cukor hatását gyakran hasonlítják a heroinéhoz, de nem csak a cukorról van szó: amiről még beszélünk, az az édesíz-inger. Csakis lassú, szeretetteljes, kíváncsi ön-rászoktatással működik a dolog, nekem sikerült teljesen édes íz nélkül léteznem hónapokig, és teljes természetességgel fogalmaztam úgy: nem eszem cukrot, ahelyett, hogy “nem ehetek, nem szabad”. Szóval, ha úgy gondolsz rá, hogy “tilos”, akkor inkább csak csökkentsd a mennyiségét, és legyél tudatos a fogyasztásával kapcsolatban.

Biztosan nem jó alternatíva a fruktóz és a reformsütikhez használatos datolya, banán, agavé, a fruktóztartalmuk miatt, habár, rost társaságábanés kisebb mennyiségben ártalmatlanabb az ilyesmi, mint a túlcukros sütik. Szerényen megkockáztatom az észrevételt, hogy, adagtól függően, de még a (natúr) szacharóz is jobb, mint a (natúr) fruktóz. Egy biztos: az élelmiszeripar és a hétköznapi étkezési szokásaink elképesztően a túl cukros, durva szénhidrátlöketet jelentő ételek felé nyomnak minket, tele van az étrendünk olyan ételekkel, amihez jól jön a lekvár, a cukrozás, és ennek jó ellenállni, legalábbis csökkentei a cukrot. A gyerekekkel nekem se megy, megjegyzem. Az ő étrendjükben csak az arányokon állítok. A cukortalanságnak saját, érett döntésnek kell lennie, különben harc az élet.

Én ilyet használok (Canderel márkájú kupakos-tasakos sztíviás eritrit), de nagyon módjával:

img_2135

Segíti a jó szokások kialakulását, hogy igen drágák. Vegyél egy kis tasakkal, és tartson ki három hónapig.

Amivel szinte mindneki bevisz cukrot vagy édesítőt, az a kávé és a tea. Ezeket elhagyni is értelmes cél, de ha valamiért mégsem, akkor legyen az italod nagyon jó minőségű, és meg kéne tanulni az igazi ízét élvezni. Valamiért nekem a kávéból a cukor elhagyása és a prémium kávé élvezete még jócskán cukorfüggő koromban is ment.

Angolul jól olvasóknak Peter Attia, teljes körűen:

http://eatingacademy.com/nutrition/what-are-the-side-effects-of-aspartame-stevia-and-other-sugar-substitutes

Különös tekintettel a két igazi kérdésre:

  1. Are non-sugar sweeteners more or less chronically harmful than sugar?

  2. What are the immediate metabolic impacts of consuming these products, relative to sugar?

és a két utolsó bekezdésre.

Sokat beszélgettünk cukorról, édes ízről a sportrovatban is – ha csatlakoznál, írj jelszóért!

20. Persze, majd pont a te blogodat irigyli barki. Most vettuk meg almaink hazat, otszobas, vizparti. Kepet kersz? Kuldok. Blogolasbol nyilvan hamarabb osszejott volna… de azert van par ertelmes, szeretheto munka. Maradnek a magamenal, ha nem banod.

Nem, nem bánom. Én semmit. Nem is nagyon érekel, ki mit csinál. De mit dörgölöd ezt így ide?

Meg aztán nem szeretem, ha sok a zsizsegő, tehetségtelen, rajtam felbuzdult blogger. Kopik tőlük az internet. A szavak élessége.

De ennek az utolsó mondatnak az indulata jól láttatja a te paráidat és indíttatásodat.

Nem, nem jött volna előbb össze. Még nekem se, aki pedig értelmes, szerethető és kiteljesítő munkának élem meg a blogolást, ötödik éve, és ez a fő bevételem. Teljesen függetlenül attól, hogy te erről mit gondolsz, és attól is, hogy ezt nehéz elmagyarázni egy-egy újonnan megismert emberemnek.

Ez egy érdekes jelenség amúgy, kösz a felvetést, és sokan nem is tudják, mi ment itt pár éve.

Te arra célzol, hogy az ilyen jövedelem könnyen szerzett, hamiskodós, csalós. Megtévesztésen alapul. Sokan mondják ezt. Remélik. Savanyú a szőlő. Ők mondták, hogy a lemezem lejárt, ők kívánták, hogy én bukjak el, tűnjek el, de ez az ő rosszindulatuk volt. Ők unták meg az elvtelen hízelgésüket, ideje golt, mert én mindig is untam. De nekem attól még, hogy ők nincsenek itt, megvannak az írásaim, és az íráskészségem, elmém, személyiségem is, amelyből jöttek.

De ráadásul itt vannak a biggyedő szájúak, azóta is. Te is, szorgosan.

Nem az olvasó, vagyis: nem az olvasók egy konkrét köre, kegye teszi a bloggert.

A blogomat önként és meggyőződésből tartja fönn néhány tucat olyan olvasó, akinek sokat segítettek az itt olvasottak, akik hisznek bennem, és akiknek ez belefér a büdzséjébe. Köztük sok a külföldi. Ők olyan emberek, akiknek az intellektusáig, kiegyensúlyozott ítéleteiig te fel se látsz onnan, ahol vagy.

2013-14-ben még sokan hihették azt roppant eredetien, látva a díjaimat, a sajtómegjelenéseket, a lelkes közösséget, hogy jaaaa, csak ennyi kell, akkor ők is. Pár hónapig megfigyeltek, barátkoztak, ötvenesével jelölgették ismerősnek az itt megismert embereket.

És belevágtak. Mindenki blogolni kezdett. A projekt része volt, hogy ellenem kell hangulatot hergelni: rólam kiderült valami, hiteltelen vagyok és nem is igaz az életmódváltás se. Ők is elhitték ezt, mert immorális, gyenge, önmegvalósításra sóvárgó, ennek hiányában frusztrált, elakadt emberek, akikkel én nem voltam elég óvatos. És dőlt a szar, vájkáltak és kibeszéltek, és nem szégyellték magukat – ők kifejezetten a szíveségkérő, kezemet nyaló, hosszan csetelő, lelküket nekem kiöntő, találkozókat kezdeményező, ezért számomra nehezen kezelhető, too much olvasók voltak. Kilétület nem árulom el, de a nickek az ekézők című poszt végén vannak.

Vagy úgy kell tenni, mintha én nem is léteznék. Én, akinek az ötletet, az inspirációt, de néhányan a felfutásukat is köszönhették, mivel kitettem őket az oldalsávba ajánlott olvasmányként, és az első pár ezer kattintás innen érkezett.

És minden erővel tagadni kellett a lelopásokat. És mantrázni, hogy én irigylem, én nem bírom elviselni őket.

Azóta kiderült, még a kitartóbbak  esetében is, hogy szó nincs mozgalomról, díjakról, érdemi bevételről. Meg lehet fejelni egy kis “minden pasi szemét” hőbörgéssel és szinglikesergéssel, jópofáskodással a dolgot, de lényegében azt ismételgetik, amit én megírtam 2012 és 14 között. Nem egyszer szó szerint.

Írni külön szakma, az nem megy úgy, hogy te magadat tehetségesnek gondolod. És időben kezdeni, mert a sokadik nőjogi blog már utánzat lesz. És még a szerencse. A személyiség ereje.

Egyszerűen nem tehetségesek. Amellett koppintottak is. Nincs áldás az ilyenen.

Mondogatják, hogy mert nekik más a véleményük. Ők nem hódolnak be. Mert én csak az egyetértőket, tapsolókat szeretem. Tévednek. nekem nem ígényem a hízelgés. Le kéne jönni erről a skáláról, aol az egyik végpont a hízelkedés-behódolás, a másik az agresszív lejáratás és sunyiskodás. Egyikből lesz a másik. Gyenge, kudarcos, fogalmatlan lélek az ilyen, és legfőképpen önmagát köpi szembe.

Az ön-megnemvalósítás, ebben a viszonyítgatós-versengő-lenyomó-inszinuáló változatban, amit te ennyire nevetségesen adsz elő az ezernél is több kommentedben, a legkeservesebb élmény. Durvább annál, mint ha beteg vagy, meghal valakid, vagy függőségben éltél. Rossz emberré tesz, azért.

Sokakban, akik nem patkányok, ott vannak a csírái ennek, és azért részletezem ennyire: ismerd fel magadban a beteg nézegetést! Ne legyél ilyen! Ne romolj el!

Csináld te is azt, amiben jó vagy, és ne másokat nézegess! Sok sikert!

19. ha a nő nemet mond, de igent gondol

Ez a téma már olyan sokszor felmerült itt, hogy nem írok róla külön posztot, de örülök, hogy idetalált ez a keresőkifejezés.

Ilyen nincs. Vagy ha mégis, abban az igenben nincs sok köszönet.

Először is: honnan veszed? Honnan tudod, mit gondol? Azt csak ő tudja, és a legtöbbször meg is tartja magának.

Ellentmondásos jelzéseket ad?

Ha egy nő téged akar, azt tudni fogod. Ha nem akar, akkor menj a közeléből, ne hizlald az ábrándjaidat, mert fájni fog.

A meghódítás nevű össznépi játék tévedésen alapul. Van néhány nő, akit meg lehet győzni arról, hogy ez a kapcsolat neki előnyös lesz. Lehet, hogy unatkozik, nincs más jelölt, és megunja a nyaggatást. De a szíve máshol lesz. Aranyárban fogja mérni a szexet, minden lagymatag lesz. És te akartad ezt a “kapcsolatot”, nem ő.

A másik lehetség, hogy túráztat, hatalmi játékot játszik: mennyire rágod rojtosra a küszöbét. Ezt a vonzerejükban nagyon biztos, csak azzal élő, tehát emberi kapcsolataikban szegényes nők csinálják, olykor szadisztikusan.

És te hajlandó vagy rágni a küszöbét.

Ez egy típus: fiatal, szép, letapogatta, mi tetszik a férfiaknak, és ő is hozza az egyenkinézetet és -viselkedést, és ettől menőnek érzi magát. Nem nagyon vannak önálló gondolatai, saját indíttatásai, a “jó csaj vagyok” forgatókönyv szerint él. Ha ti férfiak nem kajálnátok ennyire odaadóan meg nem figyelnétek facebookon ezt a típust, akkor nem lehetnének ilyen nagyra magukkal.

Mindig meg fog vetni. A nők megvetik azt, aki mindig ott van, akiben biztosak lehetnek, és az után sóvárognak, aki nem olyan mohó és készséges. Éspedig azért, mert azok a férfiak nem alázzák meg magukat a lábaiknál heverve, nem fojtogatóak. Akkor van tere a saját érzelmeik kialakulásának.

De csak akkor, ha vonzó vagy a számára. A legtöbb ilyen panaszos férfi egyszerűen föléválaszt: jellegtelen, önállótlan, csúnyácska létére sóvárog izgalmas és szexi nők után. Mondván, hogy majd meghódítja. Mondván, egy férfinál a külső nem olyan fontos. Hát dehogynem. Ahogy te nem tudsz mit kezdeni egy számodra nem vonzó nővel, a vágytárgyad sem tud mit kezdeni veled.

És a személyiség, az smafu? Dehogy. Viszont ne áltasd magad: abból, hogy nem vagy vonzó, nem következik, hogy a belső értékeid különlegesek. Az pedig, hogy elvárod a viszonzást, hogy nagyon akarod és etől remélsz “eredményt”, feljogosítottság, nem önbizalom. Az igazán vonzók el tudják fogadni, ha valakinek nem jönnek be, nem ragadnak évekig egy célpontra. Az izgalmas személyiség és a szexuális tehetség pedig nem születés dolga, hanem formálódik: tapasztalt, bátor, belemenős embereké, nem azoké, akik félnek az élettől, és otthon számítógépeznek.

Ne alázd meg magad. Ti teszitek ezzel a sóvárgással ilyen értékes jószággá a nőket, aztán meg haragszotok rájuk. A felmagasztalásnak semmi köze a nő tiszteletéhez. A lovagiasság, az “istennők” hamissá, hazuggá, fájdalmassá teszik az emberi viszonyokat.

Aki nem pattint le határozottan, aki barátságos veled, de nem lelkes, az reméli, hogy megértetted, hogy ő nem akar téged, de nem akar konfliktust. Inkább semlegesen barátságos mint hogy megbántson az érzelmeidben, vagy neheztelj rá, esetleg bosszút állj rajta, ami sajnos, szokásotok: gyengéd hódolóból agresszorrá válni.

Olvasd el ezeket:

a gyengéd erőszak 1.

a gyengéd erőszak 2.

a gyengéd erőszak 3.

Munkahelyen, suliban, olyan helyzetekben, amelyekből nem könnyű kilépni, gyakori az ilyesmi: nem akar konfliktust, jelenetet, ezért “lebegtet”.

Ha nem viszonozza az érzéseidet, mindenképpen neheztelni fogsz rá. A hónapok miatt, a sok erőfeszítés miatt. Amelyeket önként tettél ebbe az eleve reménytelen ügyletbe.

Nincs olyan, hogy nem akarja, hogy azt hidd, könnyen kapható. Ugyanis annak, aki érzékeibe hasít, vagy aki nagyon menőnek számít, gondolkodás nélkül mond igent, és ezt romantikusnak és sorsszerűnek fogja tartani. És az ilyeneknek sok mindent meg is bocsát, amin a te esetedben fennakad. Olyan van, hogy nem tudja még. Ne presszionáld.

A nő tisztelete azt jelenti, hogy aki nem akar téged egyértelműen, azt békén hagyod. Azt jelenti, hogy felfogod: ő is ember, nem lényegileg más, mint te. Neki is joga van préselés nélkül élni.

Van, aki csak flörtöl, van, aki téged használ, hogy mutassa a (szar) kapcsolatának, hogy őt mennyien akarják. Van, aki unatkozik. De aki nem néz rád úgy, aki halogatja a választ, az nem akar téged.

18. nem is annyi, miért annyi az InBody stb., avagy: mit jelent a sportos fizikum

Talán azt gondolod, jobban nézel ki nálam, és az is lehet, hogy sokan egyetértenek (vagy erről fantáziálsz). De ez nem népszavazás. Neked az érvelésed alapján fogalmad nincs, milyen a magas izmú, alacsony zsírú test, miért jó az, és hogyan érhető el.

Én azt állítom, gyere ki a vékonyságmátrixból. Sportos test az, amelyiken látszik a tónus.

Ínyenceknek: megtaláltam Katus Attila InBody adatait itt.

Okés, az egy másik gép, na de mégiscsak orvosdiagnosztikai eszköz mindkettő:

kepernyofoto-2017-01-14-16-48-33kepernyofoto-2017-01-14-17-16-15

foto-2016-12-29-19-18

A zsírmentes tömeg overjei jelzik azt, hogy izmos vagyok. Mindez kétévnyi kondizás eredménye. Katus Attila, profi edző és fitneszmotivátor vázizma 40, az enyém 36 kiló, hat centivel alacsonyabb nő létemre. Zsírmentes testtömege 70,4 (teljes testtömeg 81,2), az enyém 63,7 (a 77,4-ből). A bal lábán van 10,46, az enyémen, a háromgyerekes bölcsészén pedig 9,6 kiló nemzsír.

Nem kommentálom, okosak vagytok ti, és rá is értek kombinálni. Olyan olvasó is van, akit veszettül érdekel az IGAZSÁG, már az, amivel a célpontot zsarolni, bántani, szorongatni lehet. A többi nem annyira. 🙂

S hogy miért jó az ilyen test? Mert esztétikus, cicababaság nélkül. Nem tesz szexuális célponttá, nem nézel ki tőle butának, olyannak, aki behódolt a magazinoknak. Nem tesz erkölcsileg gyanússá – feminista és életigenlő. Különleges, mert ritka. Zabálja a kalóriát, passzívan is. Munka van benne, büszkének lehet rá lenni. Feszes, fiatalít, természetes és életerőt sugároz. Erős, jó a sejtjei és a hormonjai állapota, mozgékony. Edzeni (fejleszteni) pedig élvezet.

Csak ezért.

17. nyolcvan kilós blogger, aki az életmódváltásról ír

Én vaskos vagyok. Jelen pillanatban 76 kiló. Nehézatléta, súlyemelő, mint azt már sokszor megírtam. De ha te az izmot zsírnak nézed, és ezzel próbálsz szúrni, akkor buta is, rosszindulatú is vagy. És ezért szégyelld magad, mert ez testszégyenítés. Hogy ezt egykori lelkes csakazolvassásként, hardkór kommentelőként írod, az meg külön szánalmas.

Nem kéne nekiesni másoknak. Nem elegáns, nincs értelme, megmagyarázhatatlan, mi bajotok velem. Titeket nem bántott senki, nem ellenetek edzek és virulok, nem létezik, hogy nem bírtok megnyugodni.

Én nem mondom, hogy mindenki irigy, de a rosszindulat, a hazugság és a kíváncsiság se valami derűs dolog. Egyáltalán: mit lógtok itt folyton?

Én nem hirdetem azt, hogy ez a test a jó, és legyen ilyen a tiéd is. Habár egy kicsit több izom és egy kicsivel kevesebb zsír nem tenne rosszat a népegészségügynek, annyi bizonyos.. De az én alkatomhoz ez illik, én ezeket az edzéseket élvezem.

Gondolom, az volna a vád, hogy az én változásom nem tartós, fel van javítva, visszahíztam, nem is jó a testem, és hogy én eltitkolok valamit.

Nos, akkor a tények.

Én annyi fotót teszek ki magamról, és annyiszor jelenek meg helyeken, edzek, úszom, szaunázom olvasókkal is, hogy nem tudok semmit eltitkolni. Egész életemben minden árnyalatomat vállaltam.

Vagy az a vád talán, hogy ha én is csak ennyire jutottam, akkor mit hirdetem itt az igét.

Azért írok életmódról, mert életmódot váltottam. Nem erre született a blog, előtte is blogger voltam, előtte is személyeseket írtam. Most bejött ez a téma is, de kár ferdíteni, hogy akkor én most csak erről írok. Az átalakulásom látványos és nem szalmaláng, a sport és a VLC (very low carb) is életforma lett, és sokakat motivál. Valamiért ez bosszant titeket, de mások visszajelzéseiből úgy látszik, revelatív, hiánypótló, amit erről mondani tudok, a ketogén is, az örömelv is.

(A súlyzós edzést és a ketogént sunyiban nagy kritikusaim is kipróbálták ám, de ők nem mentek vele sokra. Na, például ennyivel is érdekesebb az én változásom.)

Én azért kezdtem el ezt, mert nem akartam abban a testben maradni, amiben akkor voltam, amikor úgy elárultatok. Konstruktívnak, felelősnek és józannak mondanám ezt a változást, ahhoz képest, hogy mikre szokás rácsúszni krízisek idején. És mert ennek jött el az ideje: nem akartam úgy kinézni, élni, betegeskedni kezdeni, ahogy az én koromban és helyzetemben szokás, és szeretnék a lehető legjobb minőségű negyvenes éveket és hátralevő életet.

Tehát nem azért írhatok hitelesen és árnyaltan életmód-témákról, mert annyi kiló vagyok, amennyi te szeretnél lenni, vagy amilyennek a szép testet elképzeled.

Lássuk az anatómia tényeit.

Eredetileg, 2014-15 őszén-telén 84 kilóról fogytam 68-ra, egy villanásig voltam 67. Akkor voltam ilyen:

has-mc3a1rc-14

Ez egy kicsit erős volt. (Itt látható egyébként a gerincnyújtás eredménye.) Ekkor voltam egy-két kilónyira attól, hogy leálljon a ciklusom. 13-14-es zsírszázalékom lehetett. Mindössze 7-8 kiló zsír volt rajtam összesen.

A következő két kép 2015. október vége, hosszúkás-nőies izmok, még nem volt edzőm. 69 kiló vagyok, úgy, hogy előtte nyáron (gyümölcsevés, Balaton) voltam 76 is. Szégyelltem magam ebben a 69 kilós állapotomban, ami pedig életem legfitneszesebbje: tónus vállon, karon, combon, vékony térd, duzzadó quadriceps. Mindkét karomon látszott az ér. Úgy éreztem, magyarázkodnom kell, nem vagyok elég jó. Heves imposztorszindrómám volt.

És, igen, akkor az én arcomon és testszerte a bőrömön is látszott az, amit mindig szóvá tesznek a fitneszmodellek versenyfotói láttán. Jól néz ki (többek szerint, én közéjük tartozom), de ennyire zsírtalannak nem kell lenni.

oltozo-20-of-28

izomszelfi-4

2015. november, nagyon sok, hosszas edzés, 70 kiló. A csípőm keskenyebb, mint a combizmom felső része. Ez az egyik fitt-jegy.

fot-2015-11-19-13-49-4

Aztán kezdődött az enyhe kalóriatöbblet és az izomépítés. Ilyen vagyok 72 kilósan, 2016 januárjában, a folyamat elején, amikor a névtelen azzal vádaskodott, hogy hánytatom magam. Ebből az időszakból valók a hóban fetrengős képek is. Tehát ez a négy kép nagyjából egy időben készült. Ezzel jelzem azt is, hogy milyen sokat számít a fotó, fény, öltözet.

Fura lenne, ha a céltudatos izomépítéstől nem nőtt volna a súlyom. Nőtt, és vaskosabb is letem, de a testkompozíció arányai nem változtak. Ezért értelmetlen kiragadni a “nyolcvan” kilót, és azzal próbálni engem lejáratni. Rosszindulatú és bosszantóan hozzá-nem-értő.

A következő három kép 2016 júliusából való, az első a hó elején, kb. 76 kilósan, nem kockás hassal, de látható izomtöbblettel. A két hóvégi képen leürítve vagyok 74,2 kiló, a félmaratonom előtti napokban. És ez a jelen formám is, csak nem vagyok mindig leürítve (glikogén).

Itt vagyok 77, és (póztól függően, de) a kockák még mindig látszanak. 2016. szeptember.

14572599_10210790695062729_1687223992_o

Teltek a hónapok, de a lényeg nem változott: izzasztó, izomlázat okozó edzések hetente 2-4-szer, úszás (víz alatt! ez nagy szó, soha nem mertem), és egyébként is aktív, gyalogos, fűrészelős élet. Low carb, kétharmad időben ketózis.

Ami most újdonság: még nagyobb súlyok, nagyobb váll-, hát-, farizom és combhajlító. Az elmúlt egy évben legalább 3 kiló nettó izom, a hozzá tartozó magasabb vízzel együtt.

Elmúlt az imposztorszindrómám! Ki tudom röhögni azokat, akik kevésbé fitt állapotukból piszkálgatnak nagy kíváncsian.

Hosszú távokat futok, egyre erősebb vagyok, pompásan érzem magam, relatíve telt a mellem (nem lappad le a bimbó fölött), továbbá minden tavaly-tavalyelőtt hordott ruhám jó rám. A 75-78 kiló között ingadozó testsúlyommal M-es méretet hordok, feszes vagyok, megvan a tónus karon, lábon és hason, a mellem 96, a derekam 69, a csípőm kerülete pedig 98 centi, mindez a 173 centis magassághoz. Hajszálpontos a ciklusom. A legutóbbi testösszetétel-mérés szerint a normál legalján van a testzsírszázalékom, 13,7 kiló. A zsírmentes testtömegem 63,7.

Ez az én nettó testem, avagy: a legjobb verzióm. Az optimum.

foto-2016-12-29-19-18

Szeretném tőletek megkérdezni: hova fogyjak, kinek a kedvéért? Mi az, amibe nem kötnétek bele?

Aki ilyesmit csinál egy éves távon és tovább, és ennek eredménye tónusos, erős test és pompás erőnlét, az szerintem nyugodtan blogolhat életmódtémáról.

De ti biztos jobban tudjátok, és csakis a hiteleseket olvassátok, ugye?

Együtt küzdöttünk az előítéletesség, az érvelésbe csomagolt bántás, irigység, a testszégyenítés, a kirekesztés, az ítélkezés, az álneves szemétkedés ellen, emlékeztek még? Mi van veletek, hogyan romlottatok el, rekedtetek meg ennyire?

Javaslom viszont, hogy te ne legyél se 74, se 76, se 78 kiló, mert te nem leszel/maradsz tónusos, nem fogod magad energikusnak érezni. Az én zsírmentes testtömegem, tehát minden, ami nem zsírszövet, tizenöt, de lehet, hogy húsz kilóval több, mint a tied.

Az a bajom veletek, hogy életetekben nem csináltatok semmi ilyet, de iszonyú nagy szájjal véleményezitek az én utamat.

“…hiába reménykedünk abban, hogy ha felszínesnek titulálunk más nőket és magatartásokat, akkor mi majd mélyek és vonzóak leszünk, és megúszhatjuk a testünk jó állapotban tartását vagy rendbehozását is.” innen

16. Miért védted meg Sarka Katát?

Nem a személyét védtem, hanem egy szituációban léptem fel egy konkrét, buta hergelődés ellen. Olyanok voltak okosak, akik nem értenek hozzá, de azért nagggyon okosak. Általában nem szoktam dühöngeni senkin, celebeken sem, próbálok kiegyensúlyozott maradni, nem elsodródni a hangulattal, tehát nem állok be a “szemét politikusok, tehetségtelen műsorvezetők” kórusba, és előfordult, hogy Life Tilt mellett érveltem, de Bochkor Gábort is relatíve megvédtem attól az egykori lelkes olvasótól, aki a saját frusztrációját öntötte rá agresszívan a csakazolvassás gondolatok morzsáinak felhasználásával, és ezért tapsviharra várt. Túl sokan óbégatnak, túl fekete a pikcsör, olyankor már nincs igazuk, és akkor kell egy ellenzéki hang. Az évek alatt kifejlődött bennem a tőlem különböző, ám nekem nem ártó emberek iránti tolerancia, amely képesség fejlesztését forrón javaslom minden blogolvasómnak.

Akkor szoktam szólni, amikor megszólal a csengőm, és az én csengőm olyan, hogy nem csak az én érdekemben szólal meg – próbálok emberileg és intellektuálisan igényes lenni.

Ebben az esetben egy fotó alá kommenteltem. Mikuláskedden együtt (egy szinten, és egy időben, de különböző edzővel) edzettünk, ahol is Kata készített a rajongói oldalára egy szelfit. Sohakonditerembennemjárt okoska, miután kijelentette, hogy ő bezzeg takarított és dolgozott, szóvá teszi, hogy milyen edzés ez, Kata nincs is megizzadva. Erre írtam, hogy közepes intenzitású anaerob edzés nem izzaszt, és nagyon jó kis edzés volt az újrakezdős műfajban. Ennyi a sztori. A jelekből ítélve Kata is rájött, így most minden kedden összenézünk.

Kata egyébként egyáltalán nem idegesítő, ezek a kommentelők egyszerűen unatkoznak.

Van néhány irritáló és szerintem kártékonyan hiú és rossz hangulatot csináló, önjelölt figura a teremben, akiknek valamiért sokan behódolnak. Érdekesképpen a kilétükben és a facepalmokban teljesen egyetértünk Eddel, és velük kapcsolatban is szoktam revideálni, hogy “most xy egészen emberi volt, nem is idegesítő”. Nem egyetemlegesen utálom őket, és nem is a személyt, hanem csak egy-egy megnyilvánulást, és ezek az emberek egyébként nagyon hasonlítanak rám. 🙂 Soha nem utálok olyat, aki igazán komoly teljesítményt tett le az asztalra.

Nem bírom, amikor zúdulva esnek valakinek, aki nem árott nekik, bárkiről legyen is szó. Nem igazolható ez azzal, hogy aki a nyilvánosság előtt él, kap hideget-meleget. Azért kap hideget, mert te, júzer, primitív és pletykás vagy, ugrasz, ha ugrasztanak, de akkor is ugrasz, ha valamit nem értesz vagy nem tudsz megugrani. Hogy háborognál, ha ezt az aljas rohamot veled vagy a híressé vált lányoddal csinálnák!

A celebeken és sikeres embereken való kérődzés nemtelen, primitív, hergelt tevékenység, a sokat emlegetett cirkusz a kenyér mellett, amelyben kiélik aljas késztetéseiket és elterelik lényegesebb témákról a figyelmet egészen igényes emberek is.

Senkit nem bántunk, próbálunk józanok maradni, ez az elv. Vissza pedig akkor szólunk, amikor minket személyünkben bántottak, kezdtek ki, vagy tőlünk vettek el valamit.

15. Tényleg lehet felnőttkorban testmagasságot növelni? Ez érdekelne.

A témát kiveséztük 2015 tavaszán az akkori sporttémájú bejegyzések kommentjeiben, csodálkozom ezen a cirkuszon. Nekem akkor, frissen lefogyva a hasam bőre nem tetszett, azért szerettem volna megnyújtani a törzsem. Elmentem dekompresszióra, ami a gerinc széthúzását jelenti. Ez hatékony, de nagyon-nagyon drága.

A testmagassság növekedése valamikor fiatal felnőttkorban lezárul, tehát új csontszövet nemigen keletkezik, csak a sűrűség javulhat. (Az én szárazcsont-tömegem valamivel több gramm lett az öregedés ellenére: 2015 áprilisában 2958 gramm, 2016 májusában 3017 /DEXA-adatok/).

Tehát ami reális: a gerinccsigolyák széthúzása és az izmok megnyújtása, főleg ülőmunkát végzők, rossz tartásúak esetén ebben van 2-4 centi.

Ezeken a linkeken tájékozódhatsz:

http://www.stylecraze.com/articles/best-exercises-to-increase-height/?ref=end
http://en.wikipedia.org/wiki/Spinal_decompression
http://www.naturalheightgrowth.com/2012/11/13/non-surgical-spinal-decompression-using-spinal-decompression-therapy/

Én durván tolom már két éve, mert a nagy súlyos guggolás és a súlyemelés összenyomja a csigolyákat és az izomzatot is. Ez a kettlebell harminckét kilós, és heti kétszer tíz perc ilyen lengedezés eredménye az én majdnem 174 centim:

Nem egy ördöngösség, csak ilyet soha senki nem csinál, pláne nem kitartóan. A testmagasságomat, a testmagasságnövelést és a testösszetétel-mérésem eredményét olyasvalaki vonta kétségbe egyszerre több álprofilról a facebookon, aki soha semmi hasonlót nem csinált, nem ért hozzá, saját magát nem mérette, testét-kinézetét-sportteljesítményét még soha nem láttuk, viszont egyértelmű, hogy hitelt akar rongálni, és nehezére esik befogadni azt, amit a blogon lát. Ennek nyomán érkezett a kérdés.

Az agresszív inkvizítornak még annyit, hogy a leskelődés és szarkeverés nem visz sehova. Zavar a sportolásom? Ha két és fél évig edzel keményen, és tudatos az étrended, nincs az az isten, hogy rajtad ne látsszon komoly változás, még átlagos adottságokkal is működik a dolog, úgyhogy hajrá!

14. (nagyon ingerült, álneves kommentelő) mindent feltupírozol, felcsalsz, te szélhámos picsa. de hogy gondoltad hogy megúszod és nem derül ki? semmi?

Komikus ez a vád, és nehéz is tisztának maradni – boldog, és főleg boldogtalan agyonszűrőzött szelfiken virít, push-upban domborodik, szénné alapozza az arcbőrét, ha épp nem többéves profilképet rak ki. Botoxoztat és hánytatja magát, érdekből szexel és társkeresés címén eltartót keres, prémium márkás kocsit lízingel. Széteső családok pózolnak tengerpartokon. Az én életem valóban nem átlagos, a kockázatvállalásom se, és az eredményeim se. Te is ezért akadtál fenn rajtam. Nem szokták elhinni, hogy a blogom a fő foglalkozásom, a grammra megmért izomtömeget sem, és hogy nincs jelentős konfliktusom a kamaszfiammal.

Amiért a kommented ennyire indulatos, az nem az én blogomban, nem az én életemben, hanem a te helyzetedben és lelkivilágodban rejlik. Sok minden nem tetszik nekem se az ismerőseim életében, de nem esem nekik.

nem mindenki él a látszatnak meg előadja magát

Mert nem bloggerek. Ötödik éve az a foglalkozásom, hogy előadjam magam, elvekről írjak, célokról, és felmutassak valamit. Kétségtelen, hogy ez az antiintellektuális netezőnek nem való, sőt, ellenjavallt. Vannak, akik abból tudnak érdekes tartalmat alkotni, hogy nem átlagos dolgokat csinálnak. Például meggyógyulnak a pánikbetegségől gyógyszer nélkül, körbeutazzák a földet, végigeszik a legjobb éttermeket, vagy luxusoutfitekben fotózzák magukat. Rájuk is mérges vagy? Mert én ehhez képest egy szerény bölcsész- meg alteréletmód-blog vagyok.

Szerintem az a bajod velem, leszámítva a nyilvánvaló irigységet, hogy nem tudsz dobozba gyömöszölni. Gyakran adsz tanácsokat, hogy hogyan legyek normális: dolgozzak alkalmazottként, ne mutassam meg magam, legyek szerény, kéne nekem egy autó meg egy pasi, nagyobbítsam meg a mellem. Siralmas normakövetés, de én nem vagyok Átlag Ági. Tudom, hogy nekem mi a fontos, mitől érzem jól magam.

Ha nem volnék blogger, nem tudnál rólam semmit, és akkor nem is okoskodnál meg zaklatnál. Csak azért láthatod az életem repezentációját (és nem a valóságát, de nem hinném, hogy érted a különbséget), mert blogot írok. A blogomra figyeltél fel. Viszont nem számoltathatsz el, nem vagyok köztulajdon, és te nem vagy senkim. Tudom én, hogy ment a mohó érdeklődés, amikor ránk szállt a gyámhatóság, és akkor is, amikor egy szóval jeleztem, hogy tárgyalás lesz, és hogyan kívántátok a vesztemet (majd rágalmaztatok azzal, hogy én kárörvendek Gumin).

Egyébként ha valóban érdemi infód lenne rólam, akkor most éppen kiakadhatna a kispolgári éned. De nem tudsz semmit, hiába blöffölsz, csak innen következtetsz.

Azért is fura, amit rámzúdítasz, mert én soha nem tagadtam a kételyeimet, önkritikámat, trumáimat, testem kevésbé szép részleteit. Pont az őszinteség, önvállalás ejt zavarba, nem?

Szerintem ő pl. súlyosan letagadja a valóságot, és kártékony a hatása. De eszembe nem jut neki írogatni meg leleplezni.

13. “Az emberek nem hülyék, észreveszik a turpisságokat”

Szerintem az a lényeg, hogy valamiért nagyon észre akarják venni, olyan esetekben is, amikor nincs, és amikor tőlük nem is akar senki semmit. Csak úgy, unalomból, erőfitogtatásból. Hogy viríthassanak azzal, hogy ők milyen eszesek, őket aztán nem lehet átverni!

Nem, az emberek nem hülyék, hanem gyanakvóak, kicsinyhitűek és félnek az új dolgoktól. De én nem akartam olyan életet. Ezért merészkedtem a nem-konvencionális tevékenységekbe és nézőpontokba.

cropped-img_2048.jpg

Nekem aztán nem érdekem, hogy higgy nekem. Nem a hitedből élek, semmilyen hatással nincs rám, hogy te mit kezdesz magaddal, vagy hogy hányan “értenek egyet”. Engem pont úgy basztatnak, mint a kreatív, innovatív embereket szokták minden területen, minden korban, és pont ugyanazért. Így kezdték ki az ausztrál bloggert, Simone-t is, hogy fotót hamisított. Róla itt olvashatsz:

ne merj erős lenni 1.

12. Akkor az InBodyt vagy a DEXA-t javaslod?

Én nem terveztem InBodyt, csak pont kitelepültek a terembe. Szerintem a DEXA mint egyetlen képalkotó eljárás abszolút megbízható, én azt veszem komolyabban, de a nem-DEXA-k körében az InBodynak jó a híre, versenyzők és személyi edzők is használják. Továbbá lényegesen olcsóbb, és az értelmezés is használhatóbb a DEXA leírásánál.

A lényeg, hogy ezeket a testkompozíció, izom- és zsírmennyiség meghatározására alkalmas méréseket vagy diagnosztikai céllal, helyzetfelmérésként, vagy a fejlődés követésére érdemes használni, de csak az azonos típusú mérések hasonlíthatók össze. Az egyik szerint 36, a másik szerint 57 kiló izomszövetem van – nyilván más a definíció. Az InBody vázizomzatról és zsírszövetről beszél, külön kezeli az izmot és a test víztartalmát, a három mért érték összege nem egyenlő a testsúllyal, vagyis kihagyja a bőrt, a fület, a csontot, az agyat, a beleket. A DEXA mért értékei (szövet vizestül /bél is/, zsír, száraz csont /BMC/) összeadva pontosan a testsúlyt adják ki. Utóbbit használják a csontritkulás kockázatának felmérésére is. (A súlyzós edzés megfelelő táplálkozással az öregedés hatásait ellensúlyozva javítja a csontsűrűséget.)

További módszerek:

http://shop.builder.hu/a-test-zsirja-a3665#__sOTJjYjg2YmE4MTRmMzFiMQ

11. Nem is vagy 173 centi, meghamisítottad az InBodyt

Ennél idiótább vádat még nem írtak le velem kapcsolatban az Elviselni Nem Bírók. Talán a “pornószex” van holtversenyben.

A szex, a kapcsolat magánügy, amit erről írok, nem kíváncsiskodásra alkalmas, akármekkora ügye is lettem egyeseknek, hanem az olvasó saját önreflexiójára. A testmagasság pedig nem érdem, hanem tény. Annyiból számít, hogy  aki magasabb, azon elfér némi zsír és sok izom is, nem teszi tömzsivé.

A kommentelő láthatólag nem edz, túlsúlyos, alacsony és frusztrált, szeretne híres lenni és figyelmet kelteni, valamint életében nem kívánták hevesen és nem jutott túl a misszionárius pózon, legalábbis az agresszív kötözködéséből erre lehet következtetniÉn még növeltem is a testmagasságomat megfelelő gyakorlatokkaal. Ez 36 kilós kettlebell hosszas és rendszeres klengetését jelenti fejjel lefele pózban, napi 5-6 liter víz megivását, hyaluronsav és kollagén szedését, célzott gerinc- és gerincmerevítőizom-nyújtást vagy gépes gerinc-dekompressziót. Bárki kipróbálhatja ezt is, az edzést is, csak kitartás kell ehhez is.

10. (újabb keresőkifejezések, menő márkanevekkel)

Ne keresd. Kereshető módon nem írom le a márkanevet, önmagáért sosem, és provokációként sem. De van, aki buzgón kotorász, és a gondolkodós, ütős posztokból ezt mazsolázza ki. Egyszer említettem, azonnal rárepültek, megnézte a honlapot, jött az epehányás. Névtelenség, intolerancia, dögöljön meg a szomszéd tehene. Nem ismert márka, icipici, női életstílus-sportcuccokat varrat, nem tömegtermelés. Nem is feltűnő, csak az értő szem veszi észre, és Ed tud róla. Nem szoktam a teremben az új cuccban fotózni magam, akkor már inkább a fekve nyomást rögzíti az aedzéstárrs, ha eszébe jut. Nem járok márkás ruhákban, vagyis  nincs semmi extra. Kár viszonyítgatni egyébként is, tök máshogy élek, másra költök, mint az ismerőseim, és borzadok a filléreskedő, akciókihasználó jóljárni akarástól.

amin nem spórolunk

9. hogyan kezdjek edzeni 42 évesen?

Mi a célod? Mi a problémád? Mit szeretsz? Én a belülről motivált, változatos, intenzív, örömalapú edzésben hiszek, és ennek látványos az eredménye.

Lesz egy képzés, jól látható helyen fogom meghirdetni. “Ne félj az edzőteremtől!”

Addig infók:

hogyan kezdjek bele?

tíz javaslat a testről újév előtt

fotótár

top 10 – gyakorlat

, illetve a sportrovatban (életmódváltók, a kép alatt), kérj jelszót! csakazolvassablog@gmail.com

8. ne csodáld, hogy utálnak. irritáló, hogy te blogolgatsz és edzel, míg ők melóznak

Na de miért nem blogolnak ők is, ha ez ilyen egyszerű? Csak írogatni kell, és dől a lé!

Gondolom, nem vicsorogsz így egy hegedűművészre, egy üzletemberre, egy úszóra, hanem elismered, hogy az komoly tehetség és munka. Tartalmat, mégpedig érdekes, gondolatilag és nyelvileg is igényes tartalmat előállítani munka. Mint ahogy komolyan, látványos eredménnyel, natúr módon edzeni és motiválni is az. Csak nem beszorított kockamunka.

Ami igazán irritáló nekik, hogy az általános panaszkultúrában én nem rinyálok, hanem örülök annak, ami van, és megoldom négyünk életét.

7.

kepernyofoto-2017-01-01-11-35-31

Beszarok rajtatok. Ez a fontos a blogból, a személyemből? Nekem milyen cipőm van, vagy honnan jött az ötlet?

Elmondom, ez hogy van, mert gyakran jönnek a pénzzel, és részletesen elemzik a cuccaimat.

Keresel valamennyi pénzt, és jó esetben felnőttként, rossz esetben a házastársaddal folytatott huzakodásban eldöntöd, mire költöd. És akkor arra elköltöd.

Ha szeretnél valami mást is, arra spórolsz, és akkor nem költesz annyit másra. Én mondjuk egy csomó mindenre soha nem költök, amivel a “normál” háztartás dugig van.

Ha kevés a pénz, igyekszel többet keresni vagy jobban beosztani.

Ha nem megy, mert rossz a széljárás, akkor kussolsz, de lehet panaszkodni is, de lehetőleg ne más pénzköltésén rugózz.

A szűk látókör felbosszant. Az anyagiasság, a kinézetmánia, a kutakodás. Emberek, akiket nem érdekel se vers, se gondolat, se súlyemelés, se kutyaszarszedés. Csak az, hogy “ez a csaj meg miből él”.

Én elhozom a kukára kirakott kajákat, visszaváltom az üvegeket, jégen biciklizem, és nem vezetek, viszont nem sopánkodom, hogy a magániskola emennyi, az álom-edzéscucc meg amannyi,  mert azt akarom, az a jó, más meg nem kell. És ha épp 1300 a tejeskávé, azon sem akadok ki, mert kiakadni kicsinyes.

6. ha valaki abból él, hogy a módszerét, felesemigaz életét, gondolatait forintosítja, akármennyire is manipulál és nyakatekerten próbálja kidumálni, hogy amúgy meg nem is, akkor definíció szerint nem hiszek neki.

Ezt egy írónak is mondanád? Egy publicistának? Egy előadónak? Hogy forintosítja a gondolatait?

Én is olyasmi vagyok, te meg irigy.

Azért gáz ez az egész, mert én téged sose győzködtelek, én nem akarom, hogy higgyél nekem. Te vagy kíváncsi, azért vagy itt.

A másik, hogy semmi nincs itt, ami ne lenne elérhető ingyen is.

Neked van problémád, amire választ keresel, nem nekem, és mégis te bántasz engem. Vigasztalod magad, hogy nem is úgy van, nem sikerült nekem se, ez csak vetítés. Ujj a fülbe, lálálá…

Általában azok kötözködnek a részleteken, akik nem ismerik azt, amit én csinálok, és mindenféle előítélet van a fejükben. A tetejébe rosszindulatúak is, olthatatlan érdeklődéssel követik a gyűlölt, egykor rajongott blogger sorsát.

Én nem csak általatok, az egykori rajongók révén lettem erős, hanem az életem, az újba merészkedésem és az írni tudásom révén.

Az állításaid az utálatodból jönnek, az utálatod pedig abból, hogy nem vagy jól, nézegetsz, viszonyítasz, és nem tudod elképzelni, hogy más másképp él, más neki a fontos.

Te mindezt onnan mondod, ahol régi vágy az önmegvalósítás, az igazi nagy dobás, amiről úgy képzelitek, hogy az jár. Ahol nagyrészt az ellenem hergeléssel, a lejáratásommal sikerült közösséget kovácsolni. És ahol szintén próbálkoztatok a közösségi finanszírozással, de nem jött össze.

5. (e-mail jött, valószínűleg nagy értekezés a testemről, nem tudom; szokásomhoz híven a tárgymezőben megjelelő sorra reagálok)

“Hékás” megszólítás, röhögős hangnem. Megérkezett a szakértő!

kepernyofoto-2016-12-29-20-06-22

Az ízlésed neked sem lesz norma. De tényekben is tévedsz, és ennyire idióta te sem vagy, direkt csinálod, mert alázni akarsz. Csakhogy én nagyon fönt vagyok. A fehérről nekem biztosan nem fogod bebizonyítani, hogy fekete. Hát még a narancssárgáról!

Ha valaki 174 centi, annak nem tud rövid izma lenni sehol. A testépítés jellemzően gömbölyded, kiálló izmokat csinál, orbitális félgömbsegget, például, ezért értelmetlen a kurta izmok vádja, de az is, hogy akkora a segged, mint Brazília (amúgy pontos, mert az alkatomhoz illő trend neve éppen brazil butt, plasztikai megoldásáért dollártízezreket fizetnek).

Az már kiderült, hogy te engem a VS modellekhez mérsz valami érthetetlen okból, de rajtuk alig van izom. Én a sportos, fitt, feszes bőrű testről beszélek, illetve a személyes alakulásomról.

A tapadási pontok és az izom formája olyan fogalmak, amelyeket felvetni versenyzőknél van értelme, 3-10 százalékos zsírú testek esetében, ezért kösz, de az enyém 13-17 között van valahol.

Ne erőlködj, nem megy ez neked.

Képernyőfotó 2015-04-28 - 15.11.57

ez a csontozatom

A többit később, várlak vissza! 🙂 Addig ajánlom a fotótárat. ENNYI van, akármilyennek is látod te, és én ENNEK örülök.

Mit nem értesz ezen? Neked nem kell örülnöd. Neked ott van a saját tested…

Én nemigen látom a korosztályomban azt a sok szép arcú, dús hajú, jó genetikájú, ránctalan, arányos, formás, magas, jó tartású, tónusos, keményen edző, félmaratont futó, ruganyos mozdulatokra képes, önálló utat találó, nem nyavalygó nőt.

kepernyofoto-2016-12-30-9-51-22

4. Hogy bírod amúgy ki, hogy olyan sokan vannak, akiknek az a legjobb szórakozásuk, hogy veled kötekednek, vagy rajtad élezik a nyelvüket? Nem csak ebben a témában. Alapból úgy állsz hozzájuk, vagy meg kellett tanulni őket is?

Kösz, hogy ebbe így belegondolsz, jólesik. Nem tudom, milyen képetek van arról, hogy nekem milyen a blognak e végén, és mi formálja a képeteket – valahogy nincs átjárás.

Nem volt egyszerű, többéves, most is zajló folyamat ez, tehát tanulás.

Szerintem sokan hiszik azt, hogy körülöttem azért van hab, ügy, botrány, mert én ilyen vagyok, bennem van az ok. De az egész blognak inkább a mérete és egy kicsit a jellege, a témaválasztás, a megnyílás foka az ok, szerintem. A visszajelzés nívója és stílusa nem a bloggert, hanem a kommentelőt jellemzi.

A reakciók megértése, elemzése intellektuális kihívás egyébként, mondjuk én mindent körbejárok, és ez a feldolgozást segíti. És, azt hiszem, megfejtettem, miért csinálják.

Nincsenek sokan egyébként, van tipikus reakció, amit többen előadnak, de egyvalaki sok néven tolja, nyughatatlanul, 2014 nyara óta, amikor is vérszemet kapott, hogy nem vagyok támadhatatlan, engem most mindenki utál, jósolta a tönkremenést, bukást, azóta meg a bevétel és a test a fő téma. Sugalamzás, blöff, nyomásgyakorlás, agresszió, álnevek.

Kicsit hosszabb leszek. Ha valaki bloggernek áll, vagyis nem csak történetesen blogformában osztja meg a gyereke fotóit vagy az ételreceptjeit, hanem a blogot önálló entitásnak tekinti, akkor olvasókat és visszajelzést akar. A legszomorúbb sors e típusnak, hogy bár koncepciója van, témát és szép sablont választ, nagyon megalkotja, és akkor sehol senki. Én megszoktam fórumokon meg tanár koromban, hogy érdekes, amit mondok, megjegyeznek, írói ambícióim kifejezetten voltak, de az olvasottságot és főleg a hosszú távú témagazdagságot, íráskedvet nem lehet előre eltervezni, elhatározni.

Visszajelzésből is, kattintásból is bőven több van, mint amennyit ambicionáltam, sőt, én szeretném, ha a zavaros, felszínes többség nem lenne itt, vagy én ne tudjak róluk. (Állat vicces, amikor jelzem egy olvasói viselkedésre, hogy gáz, és akkor az a válasz, hogy “ha nem bírod elviselni az ellenvéleményt, írj a fióknak/titkosítsd a blogot”. Mert sosem ellenvélemény, hanem ekézés, bántás, bosszú, alázás és fontoskodás, néha krónikus és mocskos zaklatás. És akkor én csináljak valamit, az a megoldás. Pedig nem nekem kell változtatnom meg elbújnom.)

De még cikkek, interjúk, díjak is lettek, arra tényleg nem számítottam. Sértetten és gúnyosan emlegették ezt is többen, mások meg kedvet kaptak, hogy akkor ez lehetséges, és ők is. Fullbéna, szar szövegű, kifulladt koppintástól izgalmas, innovatív blogig terjed a skála, a bénák irigyek és rosszakaratúak, sértődöttek és önigazolóak is.

És már az első posztok is robbantak 2012 májusában. És szerintem pont azért, mert nem volt tervem, csak csináltam, ahogy az edzést is, mert hajt valami, mert elmerülök abban, ami flow. Ha ambicionáltam volna a visszajelzést, érdeklődést, díjat, akkor meg nem lenne.

A fura, zavaros, bántó reakciókat pedig megszoktam. Ez a velejárója, a sok szívmelengető, identitást jelentő élmény és érzet ellenpontja, másik oldala.

Az “emberiség”, így az olvasói visszajelzésekből megtapasztalva, eszméletlen hegycsúcsokkal és mélytengeri árkokkal tagolt felszín. A sima “nem tetszik, nem érdekel, de hülyeség ez/de hülye ez a nő/mit írogat” vélemény rég meg sem érint, általában ők szó szerint olvasó, nem nyitott elméjű, nem intellektuális, publicisztikaolvasásban nem jártas, rói szólási pozíciómat áskálódva vitató, vagy nagyon mást gondoló és vitakényszeres emberek. Köztük azok, akik szerint a véleményeknek össze kell csapniuk, és egy nap valaki győz, és kiderül az egyetlen igazság. Nem jó a közelükben lenni, de nem sújt le az élmény.

Vannak a makacs pszichopaták, rasszisták, antiliberálisok, hobbigyűlölködők, nőzaklatók, antifeministák, illetve magányos, unatkozó, formátlan testű nők, ők se okoznak sok fejtörést, és a kommentjeik és azok megválaszolása jól használhatók bizonyos jelenségek bemutatására, érvelésre, sőt, megerősítő, mert a válaszaim tudatosítanak bennem, a magam számára sok fontosat (ezért írok annyi válaszkommentet).

A legdöbbenetesebb számomra az a fajta, aki idetapad, éveken át olvas ellenszenvvel. Köztük vannak a legnagyobb egykori rajongók, a túlzó, nyomasztó, hízelgő, nagyon lelkes, hálás, hevesen barátkozók, akik mindenről tudni akarnak, a hír, a zsizsegés élteti őket, szenvedéllyel vesznek részt minden blog körüli eseményben, interakcióban, baráti körük olykor ijesztő módon csak csakazolvassásokból áll, a neten élnek gyakorlatilag. Majd, ahogy a dogmatikus paleós vált vegánságba, éles váltással utálóm és lejáratóm lesz ez a típus, sugallva, hogy velem valami nagy gond van, amit ő, a jó szándékú, aki pedig “próbált rajtam segíteni” (!), nem vett észre. Mindig sunyin, mindig hát mögött, személyazonosságát soha nem vállalva keveri a szart. Mindenkinek kibeszéli a tényként tálalt vélekedéseit, hogy én valami nagyon szemét dolgot tettem, valami kiderült rólam, felnyílt a szeme, megelégelték a machinációimat, sőt: ellene követtem el valamit (ellenvéleményt, linkkel kifejtett világos, érdemi érveket is annak vesz).

Ezt közérdekű infóként teríti is, nehogy én kapjak valami lehetőséget, fogyjanak el az olvasóim, támogatásaim, mert “nem vagyok hiteles”, kicsinyes elfogultságból. Bosszúból a saját rajongásáért, és mert az ő személye megkerülhetetlen, ő volt a blog, nekik köszönhetek mindent (!), most majd mindenki jól elhagy, én csináltam. Ő nem képes méltósággal lelépni, de kussolni sem.

Visszanézek ilyen sztorikat, és ma is azt gondolom, tök igazam volt, még finom és naiv voltam. Akkor még nem és nem akartam elhinni, hogy ez irigység és rosszindulat. Látom azt is, hogy Izéke még 2016 decemberében se nyugszik, vadul célozgat, kicsiny lakóhelye kattintásai világosan, naponta ott vannak a statisztikában. Normálisan 4-6, ha fotótárat rakok ki, akkor 35… Ugye engem szemmel kell tartani, elővigyázatosnak lenni, mire készülök… Legalábbis ezzel magyarázta egyikük a legutóbbi nekemeséskor, a legundorítóbb hergelt rágalmazáskor, hogy miért olvas még mindig naponta, ha egyszer nem szereti, csalódott, ha édektelen és hiteltelen a blogom.

Az ilyen olvasó a saját maga faragta ideált bontja le, mert az erős szövegek rá úgy hatottak, hogy gyerekesen felcsillámozta a személyemet, ez egyébként a nem önálló, irodalmilag műveletlen emberek szokása, és aztán ebben a képben csalódik. Nem csak az van, hogy én nehezen kezelem a rosszindulatukat, vagy nem bírom a nyomást. Ezek olyan irreális elvárások, senki nem tud olyan lenni. És az olvasó önmagától sem követel ilyesmit, amit rajtam, sőt, az őt érő morzsányi kritikától ingerült lesz, miközben rám vígan hajigál hegyeket. Szerinte nekem el kell viselnem, mert “kiraktam magam”, “énblogot írok”.

Vagy látja, hogy nem hétköznapi a sportolás eredménye az, amit lát a fotón, és ezt is áttolja rám: ha neki tetszetős, akkor én dicsekszem.

Szeretnek általában fogalmazni, a személyemet vagy a bloggerségemet tömören-rámondósan megítélni (manipulátor, vetít, felszépít), ködös fogalmakkal, és nem lehet tudni, milyen konkét állítást cáfol, mire reagál épp. Nem az van, hogy kitesz egy állítást (idézetet), és leírja, miért nem igaz szerinte, hanem nekiesik az egésznek, ami ugyanakkor olthatatlanul érdekli. Maszatol, ködösít, variál, ingerült, bántós. És mindig irigy: igazságtalannak érzi, hogy nekem bejött a blogolás, az edzés, és traumák után is erős maradtam. Én nem érdemlem meg szerinte. Elhúzza a száját, ahogy nézi a fotót, szeretné, ha nem lenne igaz, nem csináltam volna meg.

A legviccesebbek ezek az olthatatlanul kíváncsiak, akik eljátsszák, fel is róják, hogy én őket a véleményem kifejtésével üldözöm, nyomasztom, elnyomom, megyek utánuk (mert pl. válaszolok).

Sok a duma körülöttem, és nem viseltem mindig kifogástalan eleganciával a bántásokat, de nem is kell (nem lehet), ez is irreális elvárás. Mindenesetre én vagyok az, akinek a blogolás mint életprojekt működik, és nem fakul se az íráskedv, se a világ megfigyelésének és megfogalmazásának szenvedélye, meg a beszélgetések, emberi találkozások öröme sem. Alapélményem, hogy olyan szavakat, leveleket, vallomásokat, lehetőségeket, és ajándékokat, meghívásokat kapok az olvasóktól, amilyeneket soha nem is reméltem.

3. Haha, a Daquïni felsők csak vékony nőkön állnak jól, nézd meg a honlapot

Valamit félreértettél, nincs felsőm, két melltartóm és két nadrágom van. Alkatom nem zárja ki a melltartó és a nadrág viselését. 🙂 A melltartókat persze natúr mutatják be a modellek, de az edzőteremben nem szokás így megjelenni.

A honlapról rendeltem, és te itt találkoztál ezzel a márkával, nem értelek. Igen, nagyon elegáns a fotósorozat, és szép az a lány. A Daquïni körül minden szép.

De én nem nézegetek: felveszem, és usgyi edzeni. Rohadtul nem szokásom se nagyon tanakodni, hogy jaj, milyet vegyek, se az új edzőcuccban feszengve fotókat csinálni, viszont dögös érzés bennük izzadni, de az új kollekció utcai viseletnek is jó. Az európai gyártású, minőségi holmira szavazok a pénztárcámmal. Különlegesnek tartom a dizájnt, és örülök a magyar tervező sikerének.

“rajtad úgy néz ki, mint ha a körúton túrtad volna” azon kívül, hogy a tónusos test elegáns is, a minőségi holmira pont azért költünk, mert a kevésbé szerencsés testeken is javít.

(Miért is repültünk rá ezúttal a Daquïnire? Mi ez a felháborodás? Mert drága, mert extra, mert ezt se te találtad magadnak, és mert én edzek. Mert NEHOGYMÁR!)

kepernyofoto-2016-12-30-10-58-48

2. Te is megsértődtél azon, hogy nem férsz bele a leggingsbe?

Stabil M-es méretem van, de most nem támadt kedvem hirtelen új edzőcuccokat venni. Viszont nem ez a téma. A címeim metaforikusak, nem engem, hanem a felvetett problémát fejezik ki.

1. Mi lett Juli iskolájával?

Juli magántanuló lett, megkapta a határozatot is, év végén fog vizsgázni. Délelőttjeit egy magántanulókat képző közösségben tölti az őszi szünet óta. Azt szerettem volna, hogy örömmel menjen reggelente, és úgy tanuljon, hogy sok élményt szerez. Sok kreatív tevékenység van, sokat mozognak, minimális a frontális forma, kevesen vannak, mindenki elfogadó és lényeglátó, nincs az az erőlködős piros tollas merevség és fegyelmezés. “A régi iskolában mindig csak a tanár beszélt, és nem értettem, itt annyira más minden.” Voltunk karácsonyi koncerten és az osztálykarácsonyon a “régiben”.

19 thoughts on “a blogger még mindig válaszol

    • A novemberi Marie-Claire-ben volt róla egy cikk. Nem vagyunk jogviszonyban velük, egyéni vállalkozók, és vizsgázni kell év végén. Fél 9 és 9 között érkezünk, négyig van benn, eljárnak ebédelni egy menzára, és mennek kirándulni, színházba, múzeumba is. Élménypedagógia és szenzomorotoros fejlesztés van (mondjuk pont erre nincs szüksége), kiscsoport, sok sport, levegő, személyes figyelem, bölcsesség.

      Azóta akkora görénységek derültek ki a tanítónőről, hogy nagyon örülök, hogy megléptük.

  1. végignézve az emailes képet, én is komolyan ilyen gyomorszorító undorodást érzek, pedig nem én kapom őket, és gondolom ez csak egy egészen kicsi részlet ebbl.

    • Ezen a címen ez csak az első oldal, és van kb. 300, ehhez a stílushoz-szándékhoz köthető komment itt, jó néhány a facebookon, kommentben és üzenetben, újabban meg a blogos e-mail címen. 2014-15-ben pedig a freemailre is jöttek a vádak a hamisított fotókról (belelát a gépembe), feljelentgetős hajlamomról és a közutálatról, meg hogy ide én írom a dicsérő kommenteket.

      Nagyon remélték, nagyon tolták, hogy én majd elbukom, most majd ők valósítják meg magukat így, körülöttük lesz ugyanaz, amit egybként maguk teremtettek körém, és ami egyébként nem tervezhető és ilyen egyszer volt Budán kutyavásár-jellegű. És az a düh hajtja őket is, meg a mocskos és átlátszóan ciki személyeskedésig ezt a sokálneves valakit is, hogy nem buktam el. Akkor jön, hogy ez nem is úgy van, ez csak vetítés, látszatkeltés, igazából pusztulok el. Vagy ha úgy van is, az nem is jó, neki nem kéne, vagy nekem nem áll jól, mert szerencsétlen felépítésem van. Ja, meg hánytatom magam.

  2. Itt kérdezek:
    Mit javasolnál a következő problémára?
    Egy sportbaleset utáni 10 hónapos láb bénulás / fekvés / szteroidkúra után 30 kilót szedtem fel, ami a zéró mozgás és az összezavart anyagcsere egyértelmű eredménye.
    Onnan indultunk, hogy újra kellett tanulni menni, hajolni, ujjhegyre, féltalpra állni, lábat emelni, egy lábon állni, két év alatt jutottam el odáig, hogy sántítás nélkül lehet menni, nem fárad el, nem fáj, bírja a több óra gyaloglást. Tudok újra biciklizni is.
    Előtte futottam hetente többször, aerobicok, kosárlabda, táncsport, fittség, energia, nem gondoltam, hogy ennyire durván kihat az alakra ez a történws.
    Mi az elérendő cél? (Az, hogy újra fussak és sieljek, túl nagy cél lenne, mivel 100 méter futás után rendszeres a lenyomorodás napokra, így nem kellene erőltetni. Úsznom nem lehet, nekem rosszabbította a problémát a nyúlás miatt.)
    Tehát az elérendő cél, hogy a mozgás újra könnyed legyen és a 30 kiló plusz eltűnjön.
    Egy sportszerető embernek rettentő büntetés, hogy nem tud úgy mozogni, mint régen, holott fiatal, jó erőben van…a nyáron már bírtam kis szünetekkel 50 km biciklizést is, de a fogyáshoz az nem elég megterhelő, vagyis nekem nem az, ez a háj igen tapadós lett, báhh.
    Bármi javaslatnak örülök, és hát előre is köszönöm!

    • Szia, most vagy bemásolom föntre, vagy itt…?

      Itt.

      Amit kérdezel, szakember (sőt, team) asztala. Milyen a mozgástered, lehetőséged (sok munka, gyerek, lakóhely, pénz)?

      Annyi biztos, hogy konditeremben, edzésvideókkal rengeteg, sérülést kímélő és nem unalmas gyakorlat végezhető. Gyere el a Ne félj a teremtől! képzésre, mutatok ezen a területen jó, funkcionális edzőt. llletve valószínűleg a táplálkozáson kell állítanod, ami fogyásnál amúgy is abszolút elsődleges, tehát nem a mozgás, az csak a méze.

      És még egy, amit ritkán emlegetnek: hidegtűrés, illetve jégszauna, ez sérülésre és kalóriaégetésre is jó.

      Szerinted milyen az anyagcseréd? Hány éves vagy?

      Reális cél az x idő alatt y kiló (ami tutira csalódást hoz) helyett pl.:
      Centi a kiló helyett, mondjuk derék, csípő, belső comb, boka – követni, és fogyni.

      Végigcsinálni egy 60 napos programot, kihívást.

      Egy fotózásra felkészülni.

      Jelentékeny méretű váll/bicepsz/fenék felépítése.

      Valami kis tónus: elkeskenyedő kar a vállizom alatt/középen keskeny comb, időkorlát nélkül.

      A feszesség visszaszerzése, a narancsbőr eltüntetése.

      Gyógyulás és jó közérzet.

      Írok majd még, kezdődik az úszás.

      • Még egy: tedd az életedet egy nagy edzéssé. Kieső tíz percekben hasazz, emelgess lábat, gugolj. Menj gyalog vásárolni, lépcsőzz. Neked nagyon jó lenne otthonra egy ellipszistréner. Nem az intenzitás a lényeg, hanem hogy életstílus legyen. Az első húsz kiló ettől biztosan megmozdul, az utolsó tíz a nehéz, de addigra, reméljük, megerősödsz, nem lesz fájdalom, és mehet az intenzív sport.

        A másik, hogy akármit is eszel, felezd meg a szénhidrátot, és ami marad, az összetett legyen (fruktóz se). Az étkezés a kulcs.

        Csatlakoznál a sportrovathoz? Ha írsz e-mailt, írok jelszót.

  3. Együttérzek, ez nagyon nagy erőpróba. Talán, ha leteszed a szénhidrátot, húst eszel zöldséggel és elkezdesz gyalogolni, naponta növelve a távot, az első lépésnek jó lehet. Meg lehetne kérdezni orvost is, hogy a szteroidok okozta hízásnak mi az ellenszere: a vízvisszatartásodat növelte meg, vagy az étvágyadat, vagy az anyagcserédet lassította le..Sue szokott ezekben a témákban nagyon pontos tudással írni. Kitartás, nagyon szurkolok!

  4. Nagyon örülök, köszönöm, nagyon sokat jelent már az is, hogy ilyen kedves és probléma-komolyan-vevő válaszokat kaptam, igen, mindenképp szeretnék csatlakozni a sportrovathoz, mielőtt az egész életem gallyra menne…elnézést ezért, ígérem, nem fogok senkinek az agyára menni, de nagyon sokat jelentene a virtuális támogatás.
    Még nincs gyerekem, de nagyon szeretnék…csak ugye, ahhoz partner kellene, és mindenek előtt a bennem lévő – kiesett évek és lehetőségek miatti – hiányérzet és állandó önostorozás felszámolása.
    Hogy ne utáljam magam háromnaponta, ne lássam magamat egy gáz, életét megvalósítani nem tudó alaknak, hogy végre be tudjam fejezni a tanulmányaimat, hogy tudjam használni a tehetségeimet, és ne rettegjek tovább azért, mert nem vagyok sovány. Hogy elhiggyem, hogy még nem késtem le mindenről 32 évesen, és ez a pár év kiesés nem rontott el mindent.
    A többit írom emailben. Nagyon köszönöm a kedvességedet, az odafigyelő, őszinte kommunikációt. : )

  5. azta! ez az én keresésem volt (vagy az enyém is)
    amikor elolvastam a posztot, egyben akartam látni mindazt, ami eddig volt erről a témáról. Köszi az összefoglalót! 🙂

  6. Szia Eva, sziasztok! 🙂 Itt vagyok ujra, es olvasgatok szorgalmasan, most igy hajnaltajt, nemsokara majd kerdezgetni szeretnek, csak egyelore meg olvasom a mindenfelet, ami ugy erzem, olyan hatekony segitseg lesz, mint eddig semmi. Nagyon kellemes hetveget Nektkek!

  7. Biztos, hogy előttem már milliárdszor leírták, hogy ne törődj az ilyen köcsög trollokkal, mint ez a képküldő is, de most akkor is mondom, hogy egy pillanatig se okozzon ez kellemetlen érzéseket Neked. Az ilyen “embereket” soha nem értetteim, pláne nevetséges, hogy érvelni is nehézkes nekik, mindössze ennyire futja náluk, hogy tényleg azt hiszik, majd bárki elszégyelli ettől a “kemééény odaváágáástóól” magát és gyorsan bezárja a blogot. De tényleg, troll, ha olvasod,vazz, ettől függ a boldogságod? Tudod, itt sokan örömmel olvassuk Evát, és nem fogjuk a nyomi képeid miatt nemkedvelni. Még ha a saját képedet tennéd mellé, valamelyest lelfogadhatóbb lenne ez a próbálkozás, de ott nyilván te maradnál alul.

    • Nem okoz. Köszönöm. Nekem ő nem új élmény, és nem is sima troll, hanem súlyos személyiségzavaros, aki árnyékéletet él, és semmi energiát, időt nem sajnál erre. Hűséges blogolvasó, hajdani rajongó. Mondjuk szerintem jelenleg is rajong, mert ilyen intenzitással körülöttem forogni és a figyelmemet követelni másképp nem lehet, de bosszúvágy is van benne, amiért én merek így, és sugallja, erőszakolja, hogy nem is úgy van, nem is igaz, nagyon ádáz – pont mert annyia nyilvánvaló. Lejjebb van néhány e-mailje, kb. hússzor ennyit írt három év alatt, igen kreatív.
      Arra már rájött, hogy engem a bedobozolhatósággal nem lehet megfogni, nem is jön ilyenekkel, amivel az új trollok, hogy nincs férjem, állásom, fixem, és nem sütök sütit. Hanem, amikor látja, hogy milyen eredményeim vannak, egy sima fotót, hogy jól vagyok, akkor nem bírja. Azt neki el kell rontani, magyarázni, hogy nem is úgy van. Ennek eszköze, hogy mellém rakja a maximumot, gondolja és sugallja is, hogy nekem olyannak kéne lennem, és biztos én is irigy vagyok. Így lehet tagadni a valamit, hogy mellém teszi a profi, beállított, feljavított képet egy nőről fullsminkben, vagy a világbajnokot, vagy az ő képzeletbeli, csodás életét (tóparti ház, magas fizetés). Így tolja mindig Gumiszobát is a látóterembe, igyekszik feszkót kelteni, holott én tudom, amit tudok, de sem Gumival, sem a fitneszmodellekkel szemben nincs bennem tagaás, indulat, düh, mint az aprólelkűekben, pusztán attól, hogy én másképp csinálom. Mindig a “bulvár” érdekli: kinézet, szex, pénz, olvasószám, hírnév, pletyka, kényes részlet, féltékenység és dráma. A gondolat, a kultúra, a nem-csillogó, stabil eredmény, erények, kitartás soha. Kussol sokáig, gyűjtöget, szerkesztget, aztán lecsap. Azt szuggerálja, hogy nekem titkolnivalóm van, hogy imposztor vagyok, és majd tőle megtudják, illetve mindenki rajtam röhög. Én meg közben fitogtatás és cirkusz nélkül kapom az elismerést, szavakban, lehetőségekben, erkölcsileg és pénzben is. Élsportolónak néznek. Ő beakadt a teljesítményemen, és ezért szántaná be a szarba az egészet. Az én önismeretem, teljesítményvágyam (amely realista, nem illuzórikus, de így is kemény) sokkal nehezebb pillanatokat is okoz naponta, mint az arctalan és alakoskodó rámfeszülés. A magánéletem az enyém, soha nem fogja kiprovokálni az sztorit. Minden, ami nyilvános, az viszont a ráérzésem, a munkám, a kitartásom és a tehetségem eredménye. A sok elvtelen majmoló beégett, belebukott, megalkuvásban él, még mindig küzd a kilókkal, lusta edzeni, már beteg, ezért jönnek vissza ekézni.

      • És ő nagyon vad, nagyon szélsőséges. De ennek a méregető, nézegető, leszóló, rosszakaró viselkedésnek sokakban van nyoma, és én fontosnak érzem, hogy erre rámutatok, mert nagyon meghekkeli a haladást, az önismeretet. Aki csak azt gondolja, miután görget itt a képeim között: nem is olyan izmos, nem is olyan szép, látszik a kora, elírta megint azt a szót – és ettől megnyugszik, és nem dolgozik magán, tükörbe nem néz addig, annyival is könnyebb az a nap. Nem nagyon értik ők se, én mit akarok. Magamon dogozom, nem vetélkedek. A távoli ismerős, aki kifaggat: hogy kell blogot írni, áruljam el a titkot, és főleg pénzt csinálni belőle, mert akkor ő is. Nem kicsit és nem a háta mögött röhögök rajta. A visszajáró, némán nézegető, innen mondatokat gyűjtő egykori nagy rajongó, akire rászóltam, hogy ne már szó szerint. A barátnő, aki meglátja rajtam a NIKE-t (ami nekem nem hitkérdés, identitás), és muszáj neki kijelenteni, hogy ő az Adidast szereti, és magyarázza, hogy ő HATSZOR edz egy héten. Versenynek, vetélkedésnek fogják fel az életet, és én ugye a hivatásos bloggerségből eredően nagyon látszom, lehet nézni, kombnálni, hibákat vadászni. Éís követelőznek a sorsnak, igazságtalannak tartják, hogy nem találták meg a helyüket, méricskélnek, srófolják fel magukat… ez nem a személyemet, hanem az igazságérzetemet irritálja. Nagyon sokan értékelik túl a rejtett, ki nem bontakoztatott képességeiket, sóhajtanak: ha én lejárnék, én is ilyen izmos lennék (nem jár le, nem lenne ilyen), ha én lettem volna abban a helyzetben, akkor én is ott tartanék… Ha nem szültem volna gyereket… Neki csak szerencséje volt, persze, a férje, a szülei… Tagadni más érdemeit, ettől erősebbnek lenni.

        • Szanalmat ebresztenek bennem az olyanok, mint a kerdeses -most mar csak marad- troll. Nekem sokszor kellett korabban megkuzdeni ezzel, hogy “miert van ennek sikere” – nem ismert, nem beszelt velem, de “o tudta” es “o elitelt”…tulajdonkeppen nagyon szomoru, hogy nem latjak at, hogy ilyen akciokkal nem lesz kevesebb a masik sikere, es attol boldogok, hogy odaszurnak, aa, hat mint az allatok a valyunal. 😀
          A fogyas mint olyan…olyan jo, hogy van ilyen pelda, sok mindent kimazsolaztam innen magamnak, itt jo es jo es jo dolgok vannak. Nem ertem, miert faj neki.
          Nemreg megtapasztaltam, hogy a fejben dol el mit is jelent.
          Egyelore nem merek visszaallni a nagy sportra, majdpar het mulva, de mar az is segit, ha rendszeresebb eletvitelunk van. Megyek, mert meg van mit olvasni itt Nalad! 🙂 A trolloknak pedig csakazertis *nemzetkozi egyezmenyes kezjel a kozepso ujj mutatasaval”. 😉

          • Köszönöm. Nem szeretnék táborokat, drukkereket, ez a blog a gondolkodó embereknek való, a többieknek semmi dolguk vele, a mocskolódást és feszkózást mindenki elítéli. Lehet persze zavarossá tenni a vizet, és abban halászni, de ez maradjon az ő sportja. A neten kiéleződnek a dolgok. Nem annyira az a téma, hogy ki a sikeres, hanem a fejébe vette, hogy bebizonyítja pl., hogy én irigy vagyok, hogy én hazudok, vagy hogy csúnya sors vár rám, hanyatlok, megőrültem, el akartam szedni más férjét, és ezáltal lélektani fölényt él át. Azért fáj neki, mert ők, az itteni hűdenagyrajongók, akiket ő védelmez és velük semmi, de semmi baja nincs (és én sem fogom megírni, miket műveltek a saját életükben, míg tök ártatlan vagy rájuk nem tartozó dolgokért a fejemet vették)., szóval ők azt hitték, később erőltették, hogy én elbuktam, és most ők jönnek, és így, a primitív vagy-vagy gondolkodásban ők nyertek. Ennyire gyűlölni csak azt lehet, akit imád titkon. De nem jöttek ők, és a némi-figyelemhez is a lényeget tőlem kellett lelopni, és ellenem hergelni a hajdani ittenieket. Az is cél, hogy rám lehessen kenni mások zavaros dolgait. A nevemben, az e-mail címemet használva tett feljelentést, merő szarkeverésből, feszkózásból pl. Szóval nem hétköznapi zavarocska.

            • Igen, vilagos. A neten kielezodnek a dolgok, plane, ha valaki nevtelenul, arctalanul ir. Csak halkan csodalkozom, hogy valaki hogy tolthet el annyi idot ilyenekkel, amit irtal. Nem hetkoznapi “zavarocska”. 🙂

              Egyebirant, ertsuk egymast jol, normalis embernek velemenyem szerint egy kommenteles egy molekulanyi epizod egy heten, random idokozokkel, kovetkezmenyek nelkul, kihatasok nelkul. Jomagam is tobb oldal pl:Ori rendszeres kommenteloje vagyok, na de hogy olyanra pazaroljam az energiaimat, hogy lathatatlan okoskodokkal visszateeregessek vitazni, azert az mar vicc kategoria lenne szamomra.
              Ennyire egy komment sem lehet fontos. Jon, megy, mint a szel. Nem am idejar feszultseget kelteni. Az a lenyeg, hogy nem arthat mar Neked, es sokat irsz tovabbra is, mert nem fogja elvenni a kedvedet. Mi pedig olvashatu9k tovabbra is. 🙂

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s