2018-ban írtam.
Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább? Bővebben…
2018-ban írtam.
Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább? Bővebben…
Annyi minden van! Nem írtam napok óta. Folyton megyek valahova, ha meg nem, akkor belemélyedek valamibe. Átrohannak rajtam élmények, egymásra hatnak, tavasz duzzad az ághegyeken (na jó, most néztem: hóvihar… hát jó), főzök, kutyázom, mosogatok, és sokféle emberi találkozás is van. Szombattól ezek történnek:
volt a statisztamunka a Homeland: A belső ellenség című sorozatban, ezt már említettem kommentben, izgalmas volt és fárasztó, jó sztorikkal, sok röhögéssel, a Bővebben…
Ezen a blogon sok más mellett a következőkről nem olvashatsz: Bővebben…
,… ha a nőnap a huszonegyedik században már nem azt jelentené, hogy az Aktív Férfiak adnak valamit a Passzív Nőknek, és akkor ez Kedvesség, amelyet jól kell fogadni, örülni a Figyelmességnek – miközben nincs szó arról, mit ünneplünk ezen a napon, és hol tartunk azon az úton. Nem is tudják, nem is érdekli őket.
És ha nem írnák nagy n-nel, pláne Nők Napjának (az a Nők Lapja, és az egy újság). Ezt külön mint magyartanárnő.
Ha a nőnap nem jelenthetné azt, hogy az, aki egész évben sandán les meg facebookon írogat, ezen a napon virág átadására és puszizkodásra is fel van hatalmazva. Így szokás.
A virágvásárlást persze a titkárnő szervezi cégpénzből, az iskolákban pedig az anyukák, és a gesztus semmire sem nevel, hacsak arra nem, hogy a lányok, azok merőben más természetű lények, és valami érthetetlen okból “tisztelni” kell őket, valahogy megkülönböztetetten kezelni.
Ami azt jelenti, hogy az európai világban a dolgozó, középosztálybeli, hasonló közegű és rokon nőket nem bántják direktebb módokon, de mivel az erőszak mennyisége állandó, a felgyűlt bánthatnékot hátrányos helyzetű vagy erre szánt, tárgyiasított nőkön vezetik le titokban.
Az erőt, a kezdeményezést lenne jó ünnepelni. Elbeszélgetni a fiúkkal, hogy akinek nem tetszel, azt ne maceráld. Megkérni őket, ne üvöltsenek annyira, ne vágjanak be mások elé az ebédsorba, és ne használják ki a jó tanuló lányokat leckemásolásra.
Persze az ilyen eretnekségeket fel se merem vetni a levlistán, hiszen béke van, minden rendben, ami meg nincs, arról nem beszélünk. Pedig a nőnap politika (társadalmi ügy értelemben), és a probléma, a mi mögötte van, politikai természetű. A helyzet pedig szomorú.
Itt a blogon jelentse azt a nőnap, hogy soha, egyáltalán nem akarod nők fölé okoskodni magad, nem tartod őket egyívású, veled ellentétes érdekű csoportnak, nem gúnyolódsz rajtuk és hibáztatod őket, valamint nem tiltakozol, ha a blogger olyasmiről ír, amiben sáros vagy, csak ezzel nem vagy képes szembenézni. És kommunikációsan sem erőszakolsz meg senkit.
Tudtok példát progresszív, tartalmas nőnapi gesztusra?
Az akadémián mindeközben:
Ó, te. te szigorú, te normatív, te rendezett anyatárs! Én bírám, én élő lelkiismeretem! Ó, bár eltanulhatnám a te produktív életed titkát!
Te kiporszívózod a kocsit, és van munkahelyed.
És borzasztóan elítélsz engem.
Te csóválod a fejed a Kétfarkú plakátjain, igaz-e? Be kéne tiltani. Miért engedik ezt?
Aztán észbe kapsz: nemrég demokrata, sőt, liberális voltál. Ahhoz ez nem illik. Ja, akkor nem.
Mindenesetre ami sok, az sok. Ez már túllőtt a célon! Bővebben…
Ha esetleg úgy érzed: fasza vagy (önbecsülés), akkor nagyon nem mindegy, mitől érzed ezt.
Életemnek termékeny, depressziómentes, ihletett szakaszát élem most. Zord részeken kapaszkodtam, szeles és nehezen járható, beláthatatlan szakaszok után most itt vagyok a vadvirágos, szemhatárig elnyúló fennsíkon. Nem egészen olyan, mint hittem. Nem attól jó, nem úgy jó. De jó.
Több része van ennek az állapotnak: Bővebben…
Hüledezem. Kedvelt produkció netszerte: felvenni a jövőért, az ép családokért és férfi–nő viszonyokért aggódó, tudományos álarcot, bezzeg régen a fonóban!, és morális pánikolni egy kicsit, hogy a nők, lássuk csak a hosszú listát:
Vajon ha mindez igaz, vagy sok olyan nő van, akire igaz, azzal mi a baj? Neked is lehet macskád. Bővebben…
Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.
Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.
Jó, erről többet nem írok. Csak Bővebben…
V. T-nak
Ismerőseim egyre-másra küldik nekem a kilencvenöt éves futóbajnokokról, nyolcvanéves testépítőkről és hetvenhét éves akrobatákról szóló videókat. Volt a néni is, aki minden nap sétál. Még ennyi idősen is…! Örülünk, ha megérjük. Lenyűgöző, nem? Motiváló.
Amikor valami virálisan terjed, tömegesen osztják meg, akkor én mindig gyanakszom. Mert ott valami nem valódi, nem ízléses, nem igazi.
A “neked ez biztos tetszene” velem nem működik. Általában nem tetszik. Pont mert “biztos”. Vagyis, triviális.
Ő Ernestine, korrekorder-testépítő versenyző.
Pénteken láttam a Francia Intézetben Xavier Legrand filmjét, a Láthatást (francia címe: Jusqu’a la garde, angol címe Custody), a főszerepekben Léa Druckerrel és Denis Ménochet-vel.
2017-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Xavier Legrand Ezüst Oroszlánt kapott mint legjobb rendező, a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a film közönségdíjat.
Válnak a barátaid. Vádaskodnak, huzakodnak a gyerekeken. Te nem akarsz állást foglalni, nem is tudod, ki mond igazat. Honnan tudhatod biztosan, ki a hunyó? Két ember erőviszonyait, bizalmas dolgait, a rengeteg erodáló apró helyzetet hogyan is láthatnád át? Dolgod ez egyáltalán? Eltávolodsz mindkettőjüktől, lavírozol, kivonulsz. Vagy látványosan az egyik mellé állsz.
Neked nem dolgod ítélni, mert magánügy, de a bíróságnak igen: dönt a gyerekről és a vagyonról. És a bántalmazók a manipuláció és látszatkeltés nagymesterei. Át is verik sokszor a hivatalt.
Általában nincs hunyó, de az egyik mégis nagyobb hunyó. Bővebben…
Két történet Sznobbudáról.
Szerdán, ami néha kedd, de volt már péntek is, úszom, ugye. A minap bejött két figura a szaunába, pocakkal és harsánysággal. Két vendéglátós férfi, főnökök, üzemeltetők. Szidták egyrészt a saját alkalmazottaikat, akik minden harmincéves picsa kabátját lesegítik, kihúzzák a széket, hát válogassák már meg, kinek jár ez! Én álmomban nem gondoltam volna, hogy gond az, ha udvarias és úrias egy pincér, és a saját főnöke teszi majd szóvá. És nem kell mindenki elé kitenni az előételt, csak aki rendes nagy menüt rendel. Vagy lehet olcsóbbat, grissinit, az pár fillér. De akkor meg jönnek, hogy gluténmenteset akarnak. Ez a gluténmentes cirkusz is… faszom. Aztán megvitatják, hogyan lehet megválni a problémás alkalmazottól. Szervezz nekik egy tesztet. Hogyan sütsz gluténmentes grissinit? Aztán ki lehet őket szórni. Nagyon remélem, ezt rosszul értettem.
Tulajdonképpen ezeket a témákat megvitathatnák privát helyszínen is. Engem mindig megvisel, ha hallom a vendégre, ügyfélre nem tartozó panaszkodást, a munkaidőről, a főnökségről, a “jaj, legyen már hat óra” fajta sóhajtozás is. Na de pont a vendéget ócsárolni, meg az ő igényeit? Elszégyellem magam azon az oldalon, hogy probléma számukra az oldalam. Ez nem profi, ahogy a magánügyek kibeszélése sem.
Facebookon nagyon kedves, “mindenben segítek” edzőlány a büfében hangosan szidja az új vendégét: “ha lefáraszt, hol éri meg az nekem háromezerért”. Nem vagyok edzettje, de annyira szar ezt hallani. Legalább az illúziót őrizzük meg…
Szóval, nem kellemes, viszont hasznos értesülni arról, mit gondol a vezetés viselkedésről, vendégről és ételallergiáról. Ugyanakkor, a két hellyel szemközti uszodában harsánykodván, elég nagy öntökönszúrás is. Én nem megyek többet a Piccolinóba és a LeRoyba.
A másik, szintén rövid történet egy kicsit feljebb, az aprócska plázában, a MészárSteaken zajlik, ahova levesfőzési ambícióból minőségi ökörfarokért vagyok menendő. A kedélyes fiúk mindig poénkodnak, lejóképűzik az érdekes arcú, de jó humorú törzsvevőt, érvelnek, hogy a karácsonyi dekoráció jó lesz még húsvétra is. Valóban vidám pillanatok ezek. Ennek derűnek a jegyében beszélnek a két ázsiai nővel is, szándékosan és eltúlzottan parodizálva azok kiejtési jellegzetességeit, hanghordozását és minimálszólkincsét. Ezeee forint. Az jó? Nem jó. Finom csibe. Látszik az eladón, gyakran űzi ezt a fajta paródiát, és a többiekkel jól szórakozik rajta. Csakhogy a nők sok ezret hagynak itt, és persze nem hallják a gúnyt. Szerintem ez már nem a jópofaság jegye. A kerület tele van diplomatákkal, nemzetközi polgárként folyton költöző cégvezetőkkel és családjukkal. Ráadásul hergelik itt a migránsgyűlöletet is évek óta. Én nem megyek többet a MészárSteakre.
Én mondom, addig van jó világ, amíg az ilyen mozzanat eléri a fogyasztó ingerküszöbét.
Há’ mondom! És mióta. Vegyetek mosómedvét! De most eljött az én időm! Bővebben…
Csillámpónik. Szivárvány. Naplemente. Moll dallamok.
Béke. Egyeztetés. Pasztellszínű potpourri egy Osho köteten, amelyben vegán menü a könyvjelző. Elégedett gyerekek, akiket senki sem zaklat. A szüleiket sem zaklatja senki. Nem keresnek ürügyeket, hogy mégis. Nem kell nyomást gyakorolni, jogászkodni. Köszönünk a folyosón. Nincs kavarás. Mindenki nyíltan beszél, és annak mondja, akire tartozik, akivel a megoldandója van.
87452 felhasználó tanult egy új kifejezést, és néhány érvet.
Ez a bejegyzésem egy régire reflektál, ahhoz képest és azzal párbeszédben fogalmazza meg a jelen helyzetet:
Ebben a korai posztban, még 2012 nyarán összegeztem zöld döntéseimet. Midőn ezt írtam, napfényes, teljes családunk volt még Jánossal, teljesen máshogy éltünk, más feladataim és erőforrásaim voltak. Hardkór puritánként írtam azt a posztot, akit autó nélkül neveltek, ő maga biciklis lett; jellemformáló zöldképzést kapott kamaszként, később még az ökopolitikában is részt vállalt, eléggé naivan, nem látva, hogy ezek gyűlölik a baloldalt, és ez fontosabbá vált, mint az ökogondolat. (Meg aztán volt ott választási csalás is, ezt nem írtam meg még sose, de ma már miről hallgassak?) Mindez 2006 forró hónapjaiban történt, és ezt utólag bánja, habár, férje is ott lelt rá. Nem kellett neki babakocsi, bimbóvédő, kiságy, járóka és gyerekszoba-bordűr, semmi szar, mert van teste, szíve, ereje, agya, és van az emberének is. Tandembicikli is lett a házasság szentségében. Bővebben…
Véget ért a Filmhét, összegzek. Mármint még vasárnap ért véget, és én szeretek naprakész lenni. Ne haragudjatok a személyes-ügyek-halasztotta híradásért, sokan nyaggatnak, írogatnak, de én inkább a gyerekeimmel, a saját lelki nyugalmam biztosításával és lényegi beszélgetésekkel foglalkozom most, amelyek előreviszik azt az ügyet, amelynek toporgása, tudomásul nem vétele miatt akcióztam a napokban. Még egy kis műtét-szerűségem is volt, továbbá pézügyek rendezése, szóval ez rendkívüli állapot most.
Tavaly troliztunk az Arénába, idén a Corvinban rendezték meg a négynapos mustrát. Modoros szavakat is használok, de amikor leírom, mindig vágok egy arcot, ott a bal oldalon ettől egy ránc is elmélyült, de már egyeztettem a doktor úrral, hogy belehúzunk aranyszálat. Bővebben…
Aligha úszod meg a forgatókönyvet. Nem lehetsz spontán, és nem lógathatod a lábad, mert akkor lekésed a termékeny éveket. Harminc fölött már pánik kezdődik, mert szerelmet nem érzel ugyan, de gyereket akarsz, és minél jobb apát, teljes családot. Esetleg a saját érzelmi hiányaidat gyógyítani, vagy az apakomplexusodat. Így a többi szempont háttérbe szorul, a vonzalom és a szenvedély terén megalkuszol. Eközben azt mondod, s talán hiszed is, hogy egymásra találtatok, egyeznek a céljaitok és szeretitek egymást, pedig arról van szó, hogy elvársz tőle valamit.
Eközben lassan minden második pár meddő. A másik (talán gyakoribb) lehetőség, hogy valami küszködős, diszharmonikus, pár hónapos kapcsolatban véletlenül (vagy állítólag véletlenül) teherbe esel. Az embered nem akar gyereket, de belekényszerül.
ezzel a poszttal az a célom, hogy sokan találjanak érveket, elemző szavakat a saját életük helyzeteiben
Vajon hány olyan polgártársunk van, aki kijárta az iskoláit, jól tanult, egyetemet végzett… ma már hatékony munkaerő… négyévente választ… úgynevezett családja van… tudja, hol keresse a fehérjetartalmat a tehéntúró csomagolásán… le tud parkolni… jobb lábára jobb, bal lábára bal cipőt húz, haza is talál
– és mégsem ért a világból egy szót se? Bővebben…
A gerillamarketing alapja a váratlanság: ez a figyelemfelkeltési eszköz meglepetés erejével dolgozik. Mivel nem számítasz rá, zavarba hoz, megdöbbensz tőle, és talán elgondolkozol az üzenetén.
Azt mondod, provokáció? Az, igen. A figyelmet azért kell felkelteni, mert a megszokott csatornákon lehetetlenné vált az eredményes közlés. Mert a hatalom hallgat, maszatol és elhallgattat. A gerillamarketing a jogérvényesítés, a civil tiltakozás vagy a politikai érvelés bevett eszköze a progresszív oldalon. A FEMEN is gerillamarketing-akciókat folytat.
Itt főleg a kreatív reklám kereskedelmi példáit láthatjátok:
Kedves érdeklődők, örülök, hogy idetaláltatok. Bővebben…
Myla Dalbesio egy plus size modell. De legalábbis nem nullás méret, hanem az európai konfekció szerint M-L (40-42), amerikai 10-es. Calvin Klein, meghallva az idők szavát, 2014-ben vonta be a kampányába. Amúgy híresen csupa 0-ás modellje van.
Myla Dalbesio dereka-melle-csípője megfelel a 10-es méretnek – elég nagy a melle, viszont nincs rajta fölösleg, magas (180 centis), fiatal és feszes: Bővebben…
Már nem zavar a szar zene sem. Akárhol elmélyülten írok. (Igen gyakran gúnyolódnak ezen.) És tudok a buszon is olvasni. Na, erre varrjatok gombot.