anarchiaaaa

Ó, te. te szigorú, te normatív, te rendezett anyatárs! Én bírám, én élő lelkiismeretem! Ó, bár eltanulhatnám a te produktív életed titkát!

Te kiporszívózod a kocsit, és van munkahelyed.

És borzasztóan elítélsz engem.

Te csóválod a fejed a Kétfarkú plakátjain, igaz-e? Be kéne tiltani. Miért engedik ezt?

Aztán észbe kapsz: nemrég demokrata, sőt, liberális voltál. Ahhoz ez nem illik. Ja, akkor nem.

Mindenesetre ami sok, az sok. Ez már túllőtt a célon! Nyugalom legyen, az a fontos, mindegy, mi történik közben. Ennek a nőnek mindig csak a baja van!

Ezt mondod. Sőt, gondolod. Te ügyesen intézed az előnyös helyzetet: bejársz, munkaközösségi tag vagy, híreket szórsz, hát mögött szidsz, nem konfrontálódsz. Elintézed azzal, hogy nem vagyunk egyformák, meg hogy az a tanító egy kicsit vaskalapos. Régimódi. De amíg ötös az ötös a tájékoztatóban, addig neked nincs bajod. Vagy egyszerűen nem nézel oda.

Pedig tudod te is: baj van. Nagy baj.

Könnyebb ezt elhessegetni, amikor épp nem a te gyerekedet ütik. De aztán ütik a te gyerekedet is. Metaforikusan, írta oda a blogger azoknak, akiknek az érettségiszerzése magyar nyelv és irodalomból gigantikus rejtély (gimnáziumban!), mindmáig s tán örökétig felderítetlen területe a magyar pedagógia történetének.

Három napja hirtelen felébredtél hajnalban, és beléd villant az, ami eddig csak motozott: te ezt nem merted volna megcsinálni. És ez a lényeg: a nem merés. Felháborodva is azért vagy, mert ez a sztori téged ezzel szembesít. Azért néha igazán kiállni, az nem lett volna rossz.

És nem érted, hogy úszhatta meg az a nő. Ne ússza meg!

Magyarázod is, hogy nem is. Hogy csak rosszabb lett neki! De ha mégsem, akkor te lövelled felé a gyűlöletet.

Te már rég megállapodott vagy, rendezett, révbe értél. Ami azt jelenti, hogy a takaros, illeszkedő kis mindennapjaid elperegnek a semmibe.

Óh, persze, mesélhetnél a devianciáról te is! Kaotikus, szélsőséges ifjúság. Dohányoztál. Nem emlékszel minden pasid nevére. Még a Szigeten is voltál! Sátorban aludtál, bokorba pisiltél! Stoppoltál Aligán.

Sőt, néha most is elszívsz sutyiban egy szálat. A múltkor is eszedbe jutott egy csiklandós gondolat. Te sem lehetsz tökéletes, elvégre! A paplan alatt pedig nem veted meg az olyan pózokat, mint a misszionárius! Mármint ha nem kell épp ceruzát hegyezni, mert az a legfontosabb.

Már benőtt a fejed lágya. Ez az anarchia, ez nem vezet sehova.

Ide még írok valamit. Zajlik egy másik ügy. És már tudom: ha az anya nem szabályos, ha nem úgy él (mondjuk nem akar), ahogy illik, akkor egy útja marad, hogy ne szívjon se ő, se az övéi. Hogy erős. Hogy nem hagyja magát, hogy nem szarral gurigázik. És akkor nem merik vele megcsinálni azok, akik csak az erőből értenek, belátásuk, valódi jóakaratuk nincsen.

10 thoughts on “anarchiaaaa

  1. Nekem olyan, de olyan szerencsém van az itteni szülői közösséggel! Meg az egész proli miliővel, amiben élek. Vagy legalábbis külváros, melós kerület, semmi pucc, semmi rendezett középosztály. Annál sokkal lazábbak vagyunk.
    Soha nem szóltak meg, amiért így vagy úgy élek. Mikor a gyerekeim szarban voltak, segítettek, mellém álltak. Anyukák és apukák is.
    Most, hogy volt egy eset az iskolában (az uszodában lassan szárítkozó lányokat otthagyta a fregoli tanár vagy pedasszisztens, a következő csapattal mehettek csak vissza a suliba, és még a szőnyeg szélén is állhattak a gyerekek, a tanártól meg senki sem kérdezte meg, hogy mert kevesebb gyerekkel visszabuszozni, mint amennyivel elindult), egyre gondoltunk több anyukával, de végül nem csináltunk botrányt. Nekem már magas az ingerküszöböm.
    Most azon gondolkodom, ráborítsam-e a fiam angoltanárára az asztalt a fogadó órán, amiért kiküldi a gyerekemet óráról, mert viccesnek gondol néhány dolgot, és non stop szóvicceket gyárt. Nem hagyhatja felügyelet nélkül! Már nem lehet a folyosón ültetni a rossz gyereket, sajnos kezdeni kell vele valamit, csak az sokkal fárasztóbb. Meg hogy nem is rossz, hanem unatkozik a kib. unalmas óráján. Ebben is egyetértünk több szülővel. De egyelőre még nem lobbizunk, úgy tűnik, a tanárnő végre szül egy saját gyereket, őt majd úgy neveli, ahogy jónak látja.
    És mikor meglátták, hogy nem egyedül megyek a gyerekekért, nagyon széleseket vigyorogtak, örültek, hogy végre boldognak látnak. Nincs gáncsoskodás, nincs kiközösítés, van viszont közös sulibuli az udvaron, ahonnan a szülők ugyanolyan nehezen mennek haza, mint a gyerekek.
    Mindenféle életek vannak, és főleg: őszinteség. Akivel lehet. Akivel meg nem lehet, az is békén hagy. Nagyon kevesen nyírják errefelé a gondozott gyepet…

    • Mi itt ilyen viszonylagos jóléti kertvárosban lakunk. Kb ugyanaz a tapasztalat mint neked, megőrülnénk valami elit iskolában.
      Az egyik osztályában megvolt a klasszikus posztban említett sztori is, egy srác anyuja összejött másik srác apujával. El is vált mindenki, attól kezdve Patrikot hozza apu. (is) Na ezt gyerekek, tanárok, szülők teljesen természetesen kezelték. És ez felszabadító volt.

    • “végül nem csináltunk botrányt”
      “egyelőre nem lobbizunk”
      Ne haragudj, de olyan könnyű ilyeneket mondani. Tele lenni fejcsóválással, elégedetlenséggel, ítélettel, de csak hát mögött dohogni.
      Nem kell botrányt csinálni. Visszajelzést kell adni.
      Ha fontos.
      Ha nagyon fontos és felháborító, akkor meg igenis botrányt kell csinálni, pontosabban gyávaság és cinkosság nem csinálni.
      Ha nem fontos, akkor meg elengedni, valóban. Kurva nehéz tanárnak lenni.

      • Igen, kurva nehez. Ilyenkor ugy szeretnem elmondani, hogyan fest mindez a tanar szemszogebol. A szulokon en is gyakran csodalkozom…. Kuldtem mar ki gyereket, mert tele volt a tokom azzal, hogy nem csinal semmit vagy szimplan szetbarmolja az orat, flegma, agressziv. (mondjuk nalam a szovicc johet, ha valoban szellemes es nem csak az ora szetverese miatt nyugoz a gyerek) Eleg nehez egyenre szabott feladatokkal, foglalkozasokkal elorukkolni minden egyes orara 10 osztaly diakjainak, tartani a tanmenetet (ami amugy hulyeseg es nem is lehet), megfelelni a szulok, a diakok, az igazgato, a kormany es a banat tudja meg kimindenki mas elvarasainak. Figyelni a gyerekre, tortent-e vele valami amiert megvaltozott a hozzaallasa.
        Eleg jo a viszonyom a diakjaimmal, ennek ellenre iszonyu nehez. Soha ilyen faraszto munkam nem volt, mint ez.
        Nekem nincs tanaros viselkedesem, nagyon is kozvetlen vagyok a diakokkal sokat viccelodunk (ma is vidaman telt nehany ora) es meg is, ennek ellenere is belefutok nap mint nap valami egetvero faszsagba es eszkoztelen vagyok, mert a szulo altalaban nem partner. Ha a gyerek nem az az ertheto, mert kamasz es unja az egesz iskolat es alulmotivalt es amugy is vagy leszarjak ot a szulei vagy kinyaljak a segget es ugy szarjak le, de foglalkozni alig, ha egyaltalan foglalkoznak vele. Akadnak kivetelek, de a mi sulinkban sajnos nem a kivetel a jellemzo.

      • Szerintem a szóviccel feltűnősködő, azt megállni nem tudó gyerek rohadt önző és idegesítő.

        Az ilyen gyerek a szülő szerint persze mindig “eredeti, kreatív, máshogy van bekötve, nem olyan, mint a többi, okosabb”, hát szerintem rohadt idegesítőek a szociálisan érzéketlenek, a magukat hivalkodóan másnak gondolók, még akkor is, ha tényleg extrém tehetségesek – beleértve az én legnagyobbamat is.

      • Lucerna,
        Igen, pont én is így csinálom, én is tanár vagyok, nekem se egyszerű. De pontosan tudom, hogy nem küldhetek ki gyereket, meg kell oldanom a termen belül. Vagy adok olyan feladatot, ami leköti, vagy megengedem, hogy törökülésben vagy hanyatt fekve olvassa velünk együtt az olvasmányt (szerintem hiperaktív, csak nincs róla papírja, de nem is értek hozzá, kreatívan próbálok hozzáállni), vagy mittudomén. Vicceskedünk, és pont azokkal a nehézségekkel szembesülök, mint te is.
        De! Sajnos megnéztem tavaly a nyílt napon egy órát, és minden perce fájt. 70-es évek módszertana, se humor, se kreativitás, se gyereket megszólítás, se semmi, dupla lófasz óra volt. Aztán sokat beszélgettem a nővel, nagyon kedves voltam, de már meguntam. Ha most bemegyek fogadóra, vagy goromba leszek, vagy csak közlök dolgokat. Fogalmam sincs, hogy utána mi lesz, mert valószínű, hogy szeptembertől más lesz a tanára.

        Évus,
        Az iskolával alapvetően meg vagyok elégedve, mert tényleg a gyerekekről szól, nagyon kevés poroszosság van benne. Problémamegoldás és emberség szempontjából le a kalappal előttük. Ha hibáznak, mindig elgondolkodom, hogy fontos-e, ki kell-e nyitnom a pofámat, hoz-e megoldást, vagy csak hiába jártatom. Az én gyerekeimmel kapcsolatban kellett már együttműködniük gyámhivatallal, ültünk együtt esetkonferencián a családsegítőben, és hívott fel az igazgató, hogy a férjem miket írt neki, és intelligensen, korrekten járt el, minden esetben. Ez van a serpenyő másik felében.

        Azt nem tudom, hogy a suliban milyen a gyerekem, mert a nyílt napot leszámítva nem látom órán, de nagyjából olyan, mint itthon. Jelentkezik, mondja, és igyekszik megérteni, ha nem érti. Szerintem nem extrém fárasztó. Egyik tanár se jelezte vissza, hogy gáz lenne vele, sőt.

  2. Óóóó a húszas éveim, amikor rendre azt kérték rajtam számon a szüleim, hogy mikor nő már be a fejem lágya? Sose értettem mi bajuk velem (mi baj velem?)? Mit csinálok rosszul? Hogyan kellene csinálni? Amikor huszonévesen szóba került a fejemlágyabenövés kapcsán, hogy “fekete lakk” és nem értettem anyám miről beszél. Ja hogy fekete körömlakk még gimiben. Hogy ez ekkora történet, hogy évek múlva is fel kell emlegetni?

    • Köszi.
      Akárki akármit mond, engem naponta leszólítanak, hogy erőt ad a blogom, köszönik. A blog ismertté és hatékonnyá tett. Mindezt csakis a szövegeimmel értem el. Nem valami menedzser vagy indexes hírverés, egy hátszél nélküli, saját blog. Én pedig élvezem ezt az életmódot, hiszek a tettekben és a szavakban, nem fásultam bele az életembe, és nem félek senkitől, se gyanakvó, kirekesztő emberektől, se a rendszertől, se a negyvenes életévektől. A gyerekeim sugárzó kis csodák, tehetségesek, őszinték, elevenek. Tényleg bekaphatja az összes szűk szemű, pletykás látszatéletű.

  3. “ügyesen intézed az előnyös helyzeteket” – azt sem tudom, mit jelent, csak érzem, hogy én ehhez hülye vagyok. És át fogok alakulni ilyen műanyag anyukává, aki pl. nem szól be a fociedzőnek, mert kispadoztatja a gyereket, hanem szépen mosolyog és egyetért. Ja, nem 😀 Óh, ha már nem is nézhetek csúnyán, kérlek, lőjetek le….

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.