láthatás

Pénteken láttam a Francia Intézetben Xavier Legrand filmjét, a Láthatást (francia címe: Jusqu’a la garde, angol címe Custody), a főszerepekben Léa Druckerrel és Denis Ménochet-vel.

2017-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Xavier Legrand Ezüst Oroszlánt kapott mint legjobb rendező, a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a film közönségdíjat.

Válnak a barátaid. Vádaskodnak, huzakodnak a gyerekeken. Te nem akarsz állást foglalni, nem is tudod, ki mond igazat. Honnan tudhatod biztosan, ki a hunyó? Két ember erőviszonyait, bizalmas dolgait, a rengeteg erodáló apró helyzetet hogyan is láthatnád át? Dolgod ez egyáltalán? Eltávolodsz mindkettőjüktől, lavírozol, kivonulsz. Vagy látványosan az egyik mellé állsz.

Neked nem dolgod ítélni, mert magánügy, de a bíróságnak igen: dönt a gyerekről és a vagyonról. És a bántalmazók a manipuláció és látszatkeltés nagymesterei. Át is verik sokszor a hivatalt.

Általában nincs hunyó, de az egyik mégis nagyobb hunyó. És van, amikor igenis van hunyó. Ebben a filmben kiderül már az elején – mondom én, mint aki átélt ilyesmit. Beszélgettem egy fiatal francia lánnyal, ő nem vette észre a jeleket. Aki a hunyó, az a saját érzelmeiről beszél, a jogairól, apai szívéről, a jogos fájdalmáról. Hogy nem tehetett mást, mert neki annyira rossz. A bíróság ítéletére hivatkozik, amikor erőlteti a láthatást, mert másra nem tud. A láthatást, a kapcsolattartást jogként felfogni, kikövetelni, ítéletre hivatkozni, miközben a gyerek nem és nem akarja, bántalmazás. (Ilyenkor persze rákezdik, hogy mert az anya ellene nevelte.)

Az ilyen szülő nem tartja tiszteletben sem a másik fél, sem a gyerek szándékát. Számára minden harc, könyöklés, követelés. Nem rugalmas, ő tól-ig akar magának mindent. Üzenget a másik szülőnek a gyerekkel. Simán jelenetet csinál, kínos helyzetbe hozva a másikat, nem számít semmi. Csak a bíróságon szelíd és cuki. A gyerek a számára eszköz és túsz, hogy a másik féllel kitoljon, kontrollálhassa. Információk forrása a gyerek, egy felület, amelyre firkálhat, ha ideges.

Tőlem ne várjátok, hogy “kiegyensúlyozott” legyek, meg azt írjam, hogy “mindenre van példa”, és nem is bírom, amikor az erőszaktevők visszamutogatnak, hogy az égbekiáltó mocskokról eltereljék a figyelmet. Amilyenek az erőviszonyok és a szerepek jelenleg, tendenciaszerűen az apák hiszik azt, hogy joguk van. De az erózióban mindkét fél rosszabb ember lesz.

Eszköztelen és szűkszavú ez a film, az anya efféle beleromlását nem ábrázolja, csak valami tompa nemlétet, némaságot. Léa Drucker olyan karakter, mint aki sokat mesélhetne, ha megszólalna. Nincs egy éles szava a bíróságon sem. Vele mindez történik. Nem tudjuk meg, mi történt a válás előtt, és a forgatókönyv a tizennyolc éves lánytestvér történetét sem varrja el, csak két finom némajelenetben sejtetii. Az anya és Julien, a tizenegy éves fiú kapcsolatát sem érzelgi túl a történet, szinte alig ábrázolja, nem is kell nekik egyás között semmit beszélniük, nincs szükség kérésekre, óvintézkedésekre, figyelmeztetésre. Az együtt szenvedők csöndje ez: nincs kérdés, kétely, ismerik a valóságot.

Annál megdöbbentőbb és explicitebb a befejezés. A filmes eszköztár realista, lecsupaszított, és ehhez képest hatalmas feszültséget kelt. Elfér a sztereotipikus, dúvadjellegű apa is, aki vadásztársai segítőkész, kedves embernek ismernek. A hideg kilel, amikor ráébredsz: a gyerek kicsit sem érdekli.

A film traumatrigger, vigyázz vele. Ha nem eleven seb az élményed, akkor viszont megértheted belőle a világon mindenhol egyforma működésmódot: azokét, akik azt gondolják, joguk van. Amúgy nem rossz ember.

Ez a bejegyzés is erről szól: Intézményesített zaklatás

Március 15-től a mozikban.

13 thoughts on “láthatás

  1. “…a bántalmazott nők védelmének szükségessége nem magyarázza meg, hogy a bántalmazott férfiak miért esnek más megítélés alá. Egy olyan áldozatvédelmi politikának, amely a kifejezetten a nemek egyenlőségét célozza meg (és ez állítólag ilyen) leginkább azt kéne prioritásként kezelnie, hogy az erőszak áldozatai egyenlő bánásmódban részesüljenek, egyenlő figyelmet és segítséget kapjanak, függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak.

    Ha van is valamilyen ésszerű, speciális oka annak, hogy indokoltnak tartják a nemi megkülönböztetést, akkor az okokat a nyilvánosság elé kéne tárni, társadalmi vitára bocsájtani, figyelembe venni, hogy maguk az érintettek (a bántalmazott nők ÉS férfiak) hogy vélekednek erről. Ez nem történt meg.”

    http://valodiegyenloseget.hu/2016/04/30/igy-diszkriminalja-a-ferfiakat-az-isztambuli-egyezmeny/

    De, megtörtént. Ezerszer elhangzott az évek során, hogy Magyarországon minden héten egy nőt megöl a partnere vagy volt partnere. Idén a 8. hétben a 7. áldozatnál tartottunk. Férfiak kezelik birtoktárgyként a nőket és a gyerekeket, akiket nem szeretnek. A nők jellemzően évek bántalmazottsága után, végső elkeseredésükben ölik meg a partnert, az áldozatok száma töredéke a női áldozatokénak. A stalking, a megfigyelés, a féltékeny jelenetcsinálás, az ex ellehetetlenítése és a láthatás gyerekellenes felhasználása is a férfiak sportja. Nem nők erőszakolnak meg férfiakat – és ha mégis, nekik nincs mentség. Nincs egyenlőség, és a visszamutogatás nem fog megoldani semmit.

    • Én nem gyűlölöm a férfiakat. Azt az erőszakot, lenézést, bántást ítélem, utasítom el, mutatom be, amelyet a férfiak a férfijogosítványaikkal, nemi szerephez kötve követnek el nők és gyerekek ellen. Ha ezt nem fogtad fel, kár volt olvasni a blogot annyi éven át. Persze hogy letagadják a létezését, szar érzés lehet.

      Nem is én zaklatom a másik nem egyik képviselőjét a neten át, és akarok fölé kerekedni, a miután világosan jelezte: NE.

      • Nagyon figyelmes és lelkes rajongó vagy.
        Szórendet változtatok, ha úgy látom értelmesebbnek. Vagy kiegészítem. De át is írhatom bárki kommentjét, ha azt látom jónak. Nem kell megmagyaráznom – ez az én helyem.
        Nem minden szól rólad, nem vagy az univerzum középpontja, sőt, leginkább senkit nem érdekel a kudarcos, sértett baszkolódásod.

      • Aztán mégis koslatsz utánam, lesed a blogot, írogatsz évek óta. Érdekes.
        Tévedsz, nem volt különösebben durva előéletem.
        De ha igen, miért nem az agresszorokat ítéled el?
        Miért gondolod, hogy te majd megmondod, én hogy viselkedjek, ha egyszer ezt érzem produktívnak?

        Nem volt nemierőszak-élményem.
        Nem volt abortuszom.
        Nem hagytak el és nem hagytak szarban.
        Egy durvább molesztálás volt, ő börtönbe került.

        A blog annyira nem Don Quijote harca, hogy nők százait ébresztette rá, hogy nem kell mindent elviselni. És kiálltak, felébredtek, elváltak, magukra találtak, edzeni kezdtek.
        Amellett élvezem, megélem általa az erőm, és el is tart. De tudod te jól, azért fúrod.
        Még epigonjai is vannak, és hardcore rajongótábora.

        Legalább húsz aktív témája van a blognak, nem csak az, ami miatt mérges vagy.
        Szar a lelkiismereted, komám – te s agresszor vagy, és felsültél velem. Hiába erősködsz, nem tudsz lenyomni.
        Tudom, hogy fáj, ez van. Szánalmas kispolgár vagy, pohos és irritáló.

        Mi van Lenkeivel? Vagy Szendi? Tudod, a szcientológus.
        Mérges vagy, okoska?
        Ami a hírekbe kerül, az már feljelentés és ismert elkövető. Ez a jéghegy csúcsa. A többi néma csend. Rendszerszintű erőszak a nők ellen van, és ennek te is része vagy.

      • “ugyanúgy megtörténnek férfiakkal is”
        Tehát hétéves kisfiúkat erőszakol meg nő, és dobja a holttestet kukába?
        Jól értem?
        Ugyanúgy, ugyanakkora számban, ugyanolyan következménnyel?
        Magyarországon minden héten megöl egy férfit jelenlegi vagy volt partnere?
        Megerőszakol?
        Igen, kisfiúkkal, fiúkkal és férfiakkal is megtörténik. Az elkövetők szintén férfiak.

      • Ugyanúgy, ugyanakkora számban, ugyanolyan következménnyel?
        Magyarországon minden héten megöl egy férfit jelenlegi vagy volt partnere?
        Megerőszakol?

        A bűnesetről szóló hír a legdurvább valóság. Szerinted bulvár? Csak mert te szórakozásból olvasod? Honnan kéne hozni az eseteket?

        A nagy keresésben egyetlen esetet sikerült találnod, gratulálok!
        Nem kellenek egyesével linkelt esetek: az erőszakos bűncselekmények elkövetői férfiak, és nagyon ritkán csinálják önvédelemből. Annál gyakrabban nők ellen: büntetésből, hatalmaskodásból, szexgőzben, bosszúból, nettó bántásként.
        A nők elleni és párkapcsolati erőszak pedig sajátos dinamikájú, jól leírható probléma. A “túloldalon” nincs ilyen, mivel hatalomtöbbletük és erőszakos stratégiáik a férfiaknak vannak.
        Kis agyaddal ennyit azért sikerül…? Évek óta olvasod a blogot, válaszoltam is az ilyen felvetésekre mindig, és akkor nagyképűen azt jelented ki, hogy mindez csak az én fejemben létezik, az én sérüléseim láttatják velem így a világot.
        Ez is bántalmazó érv, tipikus.
        És te is zaklató vagy. Miért nyaggatsz? Miért van erre szükséged, miért akarsz itt lenni, ha nem azért, hogy rajtam vezesd le az életed kudarcát, bánts egy nőt, bosszút állj, amiért kimondom az igazat?
        Mi érdekel itt ennyire?
        Neked miért nem jók a nőgyűlölő oldalak? Miért nem tudtok ott meglenni? Kell a feszkó?
        Esetleg olvass utána az újszülöttgyilkosságok speciális okainak és körülményeinek (van apa is, aki “nem tud a gyerekről” vagy “nem vállalja”, ennyit segítek).

      • Velem te, névtelenül feszkózó, nőgyűlölő agresszor, egész biztosan nem fogsz megértetni semmit, itt nem te vagy az okos, semmit nem tettél le hozzá az asztalra, csak piszkálódtál. Leginkább beégtél most is. Annyira látszik rajtad, mi hajt.
        A perspektívám működik, sokakon segít, igazságos. Minek nekem másik? Hogy neked igazad lehessen? Azt oldd meg te magadnak.
        A férfiak nem hátrányos helyzetű, jogfosztott csoport, hanem épphogy az agresszorok. Nemi felhatatlmazásuk van: nemi alapú feljogosítottság (“azért teheti meg, mert férfi, és ezt mindenki tudja róla”), szerepük, farkuk, anyagi erejük, pozícióik, amelyeket nők ellen, azok lenyomására, csikarásra, a nők életének megkeserítésére használnak fel tipikusan és tömegesen.
        A nőnapot is úgy képzelik, hogy a mosolygós, passzív kislányoknak átadják az ő hősies (anyukájuk által megvett) virágokat, és persze a kislányok hálásak. Véletlenül se úgy, hogy egy vagy öt napig nem üvöltöznek, hagyják egy kicsit érvényesülni a lányokat (az együttműködést, a békét a rivalizálás és kakaskodás helyett), nem vágnak be eléjük az ebédsorban, és kedvesség címén se erőltetik rá magukat a kiszemeltjükre.
        Ez az a közeg, amelyikben az én szelíd, belátó és eszes, fizikai erejét soha mások ellen nem fordító kisfiam full vesztes, úgyhogy ő is áldozat, de ő is a férfiagresszió áldozata. Tegnap az apja által PTSD-zett fiú rajta vezette le a feszkót, szeme felé csapva tűhegyes ceruzával.
        Kamu, gyáva, buta, olcsó magyarázkodás és sértődözttség, amit az evek köntösében előadsz, Ide nem illik, láthattad, abszolút évekkel túl vagyunk ezeken az érveken és színvonalon. Menjkél nőgyűlölő oldalakra, a saját típusoddal egyetérteni, ne nekem írogass.
        Nem attól vagy gáz, hogy férfi vagy, hanem hogy buta vagy, nagyon. Bután, támadóan érvelsz. De: a férfiságod jogosítványát használod nagyképűen, nőellenesen, áldozatnak állítva be magad.
        Zaklató vagy.
        Most (sokadszor) arra kérlek, szállj le róla, ne akard, hogy tied legyen az utolsó szó, ne írj ide többet. Köszönöm.

    • Pintér Béla: A Sütemények Királynője (SZKÉNÉ) –
      kísérletnek tekinthető a patriarchális társadalomban gyökeredző erőszak működésének feltárására — ez volt a nőnapi programom idén.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.