gerillamarketing

Csillámpónik. Szivárvány. Naplemente. Moll dallamok.

Béke. Egyeztetés. Pasztellszínű potpourri egy Osho köteten, amelyben vegán menü a könyvjelző. Elégedett gyerekek, akiket senki sem zaklat. A szüleiket sem zaklatja senki. Nem keresnek ürügyeket, hogy mégis. Nem kell nyomást gyakorolni, jogászkodni. Köszönünk a folyosón. Nincs kavarás. Mindenki nyíltan beszél, és annak mondja, akire tartozik, akivel a megoldandója van.

87452 felhasználó tanult egy új kifejezést, és néhány érvet.

5 thoughts on “gerillamarketing

  1. Közkedvelt áskálódónk figyeli a facebookot, és az iskolai szereplők előtt próbál lejáratni, nekik írogat. Hátha így kap valami figyelmet. Mert neki saját jogon, nélkülem ez nem jön össze.

    Mindenki tudja, átlátja, hogy hazudsz, azt is, hogy irigységből csinálod a lejáratási kampányt. Mindenki tudja, hogy csak a netet látod, valós infód nincs. S ha nem hazudnál is, magánügyekben vájkálni álnéven és ismeretleneknek írogatni akár saját néven is: undorító. Így is kezeli mindenki.

    A másik, ami most Juhász Péter ügye miatt is eszembe jutott, hogy hányszor, de hányszor akarják befogni az “ezzel csak ártasz a gyereknek” érvvel a száját annak, aki meg akarja védeni a gyerekét, és nem maradt más választása, mint a per, az erő, a jog, a nyilvánosság… jaj.

  2. Továbbra is jönnek a visszajelzések, kérdések, illetve eljut hozzám ez-az, pedig nem szeretem az ilyet, annyira nem, hogy le is állítom. Sajtótájékoztató.

    “most akkor bocsánatot kértél, megbántad vagy eredményt értél el? mennyire őszinte a bocsánatkérés?”
    Nekem az igazam, az én oldalam nem önérzeti kérdés, nem ragaszkodom semmihez. Bármiért bocsánatot kérek, ha ettől lesz nyugalom, vagy ez kell nekik. Már nem vagyok naiv, nem lelkizem. Az eredmény érdekel.
    Tudom az igazamat, és a nem-szokványos módszeremmel elérem, ami fontos. A többi nem számít. Nem érdekel, szeretnek-e, eddig se szerettek, elég bármilyen külsődleges apróság, más vélemény, ha az a cél, hogy utálhassanak. Ürügyeket keresnek, irritálom őket.
    Az sem érdekel, hogy _nem merik_ piszkálni Julit vagy belátásból nem csinálják. Úgy szebb lenne, ez vitathatatlan. De van egy pont, amikor elég. És ők nem akarják beismerni, hogy megtörtént.
    Fáj az igazság, ez a konfliktus itt.

    Többen felbátorodtak azóta, és szóvá tesznek más visszaéléseket. Beszélünk róluk. Ez is eredmény.
    Az eredményességben benne van az, hogy jogilag is léptem, illetve elég sokszor hivatkoztam a jogaimra. Világosan beszélek. Nem hagyom magam.
    Az is számít, hogy az iskola érdeke a nyugalom, az, hogy ne menjen híre a visszaéléseknek. Nem csak itt, mindenhol.
    Tehát nem, nem vagyok kedvenc, nem ezért nem kaptak husit vérszomjasék.
    A nyilvánosság nagy fegyver, ez a helyzet.
    Kimondatott, hogy nem csúfolódunk, zéró tolerancia.
    Ismét jelezném, hogy egyik gyerekem se csinált senki ellen soha semmit, nincs velük gond, nem “problémásak”. Nem ők az agresszorok.

    Szembe senki nem mer szólni. Mennek árulkodni. Szerintem ez gyerekes, én igyekszem annak mondani, akivel a gond van. Ez így szarkeverés. Izéke bemegy az iskolába, regél. Erre vezetés behív, elmondja, mit mond Izéke. Izékét korábban letiltottam, kértem, hagyjon. Biztosan nem fog senki rólam hazudozni meg engem fenyegetni a blogomon. És pont az ő lánya macerálta Julit hétfőn… és ő kéri ki, hogy én hogyan reagálok, szerkesztek. Ha valaki az x nevet használja, annak x névre fogok visszaírni. És a saját blogomon én döntök.

    “azt mondod, hatalmi helyzettel élt vissza a tanítónő, te is ezt teszed”
    Van oppression és van power. Nagy különbség. Az előbbi önkény, visszaélés, rendszerbe tagozódik. A power hatóerő, cselekvés, bátorság. Amim van, magam értem el, épp azzal, hogy nem féltem az oppressiontól meg a népszerűtlenségtől.
    Az a dráma, hogy ebben a rendszerben bármely tanár a jegyekkel, békés napokkal (“nem adok intőt/nem szégyenítem meg/teszem ellenséggé, ha azt csinálja, amit mondok”) és a továbbtanulással zsarolhatja a gyereket, a szülőt. Sokan meg is teszik. Így működik ez a rendszer. És akkor már joggal mondják azt: “ezt akarják a szülők”. Jó jegyeket, fegyelmet, rendet. Nem szabad hazudni. Engedelmeskedni kell.
    De, szabad, ha az a jobb döntés. És nem, nem kell. Felnőttnek sem. A gyerek is álljon ki magáért, adott esetben.
    Ez a rendszereredetű oppression és a háttere (nem fogok politizálni) az a hatalom, amellyel elég sok mindent meg lehet tenni, és el is fogják tussolni. Ez, plusz személyes jellemzők a mi bajunk, ezért mentünk el onnan. Az oppression ellen én (egyedül, visszaélés és támogató rendszer nélkül, powerrel) fellépek. Nem vakon. Nem bosszúból, hanem magunkért, és hogy legyen intő jel: nem kéne visszaélni. Lehetne elismerni, bocsánatot kérni, korrigálni, és akkor nem mérgesedik el a dolog.
    Ami nekem van, az power. Egyedül vagyok, még csak nem is egy csoport tiltakozik.
    Aki basztat, vádol, “operett”, “felhasználod a lányod” stb., az mind gyávább, ő nem merne kiállni, hát mószerolja azt, aki igen.
    Ami hatásként történt, azt sajnálom, de azért nagyon szerencsétlenné turbózta a helyzetet A. És akik vádaskodnak, azok nem voltak ott. Hallomásból ítélnek, szörnyülködnek.
    Itt is leírom:
    az én szándékom az volt, hogy bemegyek, kimondom azt a két erőszakmentes mondatot, hogy
    ARRA KÉRLEK, NE PISZKÁLJÁTOK JULIT. Ő NEM BÁNTOTT TITEKET
    – és ennek kimondását nem hagyom megakadályozni.
    Sehol máshol nem merült fel ilyen helyzet, sehol nem kellett elmenni idáig. Ezért értelmetlen, hogy mit szólnék én, ha az én órámra jönne be így valaki, meg hogy más tanár is így reagálna.
    Más nem volt. Nem követtem el erőszakosat az óra első másodperceinek megzavarásán kívül.
    Ebből lett lökdösés (ő engem), iszonyatos hiszti, rémkenés, dráma, vérkövetelés.
    Van mit takargatni.
    Juli dolgozatában találtunk egy s mást. Nagyon kínos.
    Julinak nem lesznek Anikó-féle kettesei és hármasai.
    Julit nem piszkálja újabban senki, jól érzi magát, sakkversenyre megy. Ez csapat. Remélem, nem teszi tönkre a “ki a jobb” téma, a görcsös rivalizálás.
    Engem sem aláztak meg.
    Ezt nevezem eredménynek.

    “hallottam rólad egy s mást”
    A zaklató aljas írogat azoknak, akiket a facebookon látott, a “viselt dolgaimról”, melyek pont olyan hazugségok, ferdítések, mint hogy én ütlegeltem meg nem tudom. Mindent előrángat, belekever, felhasznál. Ez ugyanaz a személy, aki balhégenerálásból az e-mail címemet felhasználva jeléentette fel Gumit, és előszeretettel szaglászik, kombinál, vádaskodik pénz, szex és sportos test témáiban. Tele van vele a blog, negyedik éve.
    Aki egy álneves ismeretlennek hisz, és nem merül fel benne, hogy 1. miért áélnéven? 2. mi köze az egészhez, a feszkókeresésen kívül? 3. miért érdeke ez?, annak lelke rajta.

    Késés-macera
    Kiderült: tanár és diák ügyel. Minden reggel, be vannak osztva. Én kb. 200 reggelt töltöttem a suliban, és háromszor láttam tanárt ügyelni, diákot egyszer sem. Valamiért a 3.a _nagyon_ ügyel, és pont Julira.
    Senki nem ígérheti meg a hegyen, hogy nem késik el soha, még a kétAudis családok sem. De Juli nem tud elkésni oly módon, hogy értelme legyen (igazolatlan óra, szorgalomjegy), csak órát zavarni. Nem ezért lett magántanuló, hanem mert máshova jártunk tavaly, mert castingokra viszem és akrobatikázni, és hogy az osztályzással, vetélkedéssel ne traumatizálják újra, nagyon nehezen heverte ki az első osztályt, ha egyáltalán.

    “miket írtál annak az anyukának is”
    Zaklatni, vádaskodni, vérszagra gyűlni ciki. Csicskának nevelni a gyereket is. Ne csodálkozz, ha visszaszólok vagy “szétcincáják a kommented”. Az intelligensebbje képes békén hagyni, akkor is, ha “nem ért egyet” (miért értene, őket oda köti az érdek), vagy megy árulkodni.

      • Valami dől a te szádból, te zaklató. A Közhelyeslés Morálja. Alig hiszem el: nekem szegezed! Pont nekem.
        Melynek lényege, hogy minden rendben van, a többség és az erő gyáva kussolásában hallgatunk arról, amire én rámutattam: hogy hatalmi helyzetből visszaélt a tanerő egy 9 éves gyerekkel szemben, durván, kedvszegően és traumatizálóan, illetve az általa formált közösség meg a mindenrendbenvan szülők kis bullykat neveltek, akik semmiből sem értenek, mindenki tagad, sunnyog, elittudata van, és még én gondoskodjam az ő zavartalan lelki nyugalmukról. Beszarok rajtatok. És ha szólok, akkor jól áttoljátok rám, és morálispánikoltok, hogy állítólag azt csinálta Gerleéva, meg hát persze, hogy az ilyen, és milyen szörnyű, rendőrség, bosszú – minden, ami veletek történt, és rám kenhető.
        Hazudtok, ferdítetek, belemagyaráztok, szart kevertek – és élvezitek, saját élet és igazság híján.
        De a gyerekek tudják, mi történt, és az a tekintély már nem áll vissza. Ekkorát agymosni nem lehet.
        Én eléggé sok mindent megengedhetőnek gondolok az önkénnyel szemben, mert nem félek, és igazam van – egyedül a büntetőjog a korlát. Az erkölcsötök, Jajmitszólnak erkölcse nem nagyon érdekel, ugyanis rossz fejek vagytok, gyávák és érdekalapúak. Egész életemben az ilyen emberek, normálisék, nagyonkedvesasszonyok, kórusfeleségek, misére járók, neves irodalomtörténészek, pozíciókban pöffeszkedők meg a simán fiúnak születettek toltak ki velem, mószeroltak mindenhol, akiknél erősebb, becsületesebb és tehetségesebb is voltam.
        Nem vitték többre, nincsenek jobban, és a gyerekeik sem.
        A pletyka a rosszindulat kistestvére.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.