Nem vagyok Charlie.
Azon egyszerű okból, hogy három napja még nem tudtam, ki Charlie. Illetéktelennek érzem Charlie-nak lenni, hangosan gyászolni.
Ezért inkább hallgatok, olvasok, elgondolkodom. Bővebben…
je ne suis pas charlie
546
társadalom címkéhez tartozó bejegyzések
a moccanás odalent
Komment jött az évek meg csak telnek című, kiemelkedő olvasottságú posztra.
A nők általában nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a szépségük múlandó. A legtöbb csaj 20 évesen azt hiszi, a férfiak mindig úgy fognak rajongani érte, ahogyan akkor – aztán 30 fölött jön a hatalmas csalódás, hogy hirtelen a kutyának sem kellenek. Illetve igen, de már nem a sármos milliomos playboy-oknak, hanem
körültekintő
melléknevek sorozat 7.
Ma csak rövidet írok, mert fáj a bicepszem, nem annyira szoktam még meg az új kontaktlencsém, és fáraszt a gépernyő, meg aztán látom én, hogy a beigli, anyósa megérkezése meg az izzósor kigabalyítása köt le mindenkit úgyis, csak fél szemmel olvas blogot. Én is még fenyőért rohanok, és kávét is kell vennem, hogy aztán kedden már lazulás jöhessen: Bővebben…
morális 1.
melléknevek sorozat 6.
(lesz egy másik fajta morális is) (talán)
(meg hét főbűn utolsó kettője)
(meg együtt jobb közös olvasás, inkább, mint hogy a reszkessetek, betörők előtt túrjátok a fenyőszagú szobamelegben beszáradt orrotokat)
(és interjúk is lesznek életteli nőkkel)
Az van, hogy az emberben fel-felsejlik, de ha nem, gombotz figyelmezteti, hogy nem szabad a jólétet fitogtatni (talán: jólétben sem élni?). Nem lehet itten dúskálni, amíg mások éheznek. Nem etikus. Bővebben…
odaadom neki a mexx kesztyűmet
tudod, hogy nem élsz lazacon
Lélekmelegítőt kapott, egy barna, tartós, kötött lélekmelegítőt, hogy meg ne fázzék a hósöprésnél.
Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
õ langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond…
…s mélyéről párolog a bögre,
ha kis családját eteti
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül
a nő mindíg mos — lucsok holtja —
szájíze mint a fõzelék
s a szigor a lámpát ha eloltja,
csend fülel, motoz a setét
Szétgurul a pénztárnál az apróm. Ugrik a biztonsági őr. Van ez a törzsvásárlói ismerősség, egy-egy utalás arra, hogy mi a pénztárossal, húsossal, őrrel már nem először, meg meg lehet kérdezni, jár-e már a fogas, és adósnak lenni két napig ezerötszáz forinttal, megkapni a félretett matricákat, meg boldog karácsonyt kívánni. Mélységesen azonosulok vele, ugyanakkor nem szeretem.
Özönlök kifelé, nyomom a bakancsommal az ajtót, tele a két kezem. Gyapjú lábszárvédő van rajtam, roppant előnytelen, de fáznék amúgy.
Itt áll, most is itt áll, itt szokott állni, fázik.
Adok neki egy kétszázast. Köszöni szépen.
Lakatolom ki a biciklimet, kötöm rá a két szatyrot, megint átléptem bevásárlásban a tízezer forintos lélektani határt. Lengyel gabonapehely. Gyulai kolbász. Mélyhűtött meggy. Biotúró. Szeletelt mandula. Bourbon vanília. Dán vaj. Uramisten, ők mit esznek?
Odalépek hirtelen.
Van kesztyűje? Bővebben…
nincs szükségünk rátok
Hosszú bejegyzés, az elején sok idézettel.
*
Én már eléggé rezignált vagyok, nemigen csodálkozom. Annyi mindent láttam, olvastam, annyiféle jelenséggel, érveléssel, tévhittel, hazugsággal, manipulációval találkoztam, hogy engem elég nehéz már meglepni. Amit tudok a nemi szerepekről, a Rendszerről, a kínjaink forrásvidékéről, azt megírom, azokra gondolva, akiknek mindez újdonság.
De most Lajos küldte ezt a linket, a feleségimport alatt:
http://www.globaldatingsolution.com
Nemzetközi feleségkeresést népszerűsítő, saját tapasztalaton alapuló oldal.
Egy különösen döbbenetes összehasonlítás (kezdő angolosoknak is): http://www.globaldatingsolution.com/american-vs-ukranian-women.html Bővebben…
mémelemzés
A mém, egy kép, egy cím, egy mondat: szemléltet, megragadhatóvá, könnyen érthetővé tesz egy problémát. Párhuzamot von, és akkor mi a homlokunkra csapunk: jé, tényleg!
De olyan is. Buta blöff.
Például ez. Mostanában ez — és közeli rokonai — gyakran szembejönnek, amióta az áldozathibáztatás a téma a magyar internet számos pontján.
Nem egészen stimmel a párhuzam. Megmondom, miért. Bővebben…
a nő, aki kihasznál
A tegnapi bejegyzést folytatva.
Egyébként vannak manipulatív, játszmázó, a jámbor férjeket szekírozó nők is. Viszont a nők a borzalmasan eltorzult szereposztásban keresik és tapossák a maradék helyeket és utakat. Nagyon szomorú, és e blogon a kezdetektől téma volt, hogy a nőknek méltó, racionális, célravezető lépések helyett ilyen kétes megoldások maradnak, mivel nyíltan — kérésekkel, egyeztetéssel — nem érhetnek el igazságos helyzetet. Egyszerűen nem veszik őket komolyan, már e jelzéseiket is elégedetlenkedésnek, balhézásnak értelmezik.
Semmi nem fog változni addig, amíg a partnereink meg nem értik: a nőknek tényleg igazságtalan a kiinduló helyzete is, mindig többet fognak tőlük várni, és a tetteikre mindig kevesebb mentség, ellenben szigorúbb ítéletek jutnak. Bővebben…
portrék 11.: a jóléti dohogó
Láthattátok a Híradóban, meg az internet is tele volt képekkel: itt nálunk, meg a Pilisben a fákra fagyott ónos eső komoly természeti károkat okozott. Tízezer hektár egybefüggő erdőről van szó.
http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_1048
Mi két éjszakát nem itthon töltöttünk, nem voltunk ennek tanúi, nem mertünk hazamenni, nehogy ott rekedjünk. Csak hallottuk, hogy nincsen közlekedés, óvoda, áram, szemétszállítás, tej a boltban, van ellenben útlezárás, letört gallyak ezrei és kidőlt fák százai.
Aki nem járt erre, annak nehéz elképzelnie, mi volt itt. Bővebben…
a gyerek nem életcél
Ebben a bejegyzésben le fogok szólni másokat. Jelenségekről, attitűdökről írok, lehet, hogy bántó lesz.
*
Én nagyon akartam gyereket. Bővebben…
megbélyegezve
Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.
Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben…
ti hogy képzelitek…?
Nikolettnek, köszönettel
Ti egész pontosan hogy képzelitek az anyákat?
Gyereke lett, ő akarta. Nyilván akarta. Nyilván ő akarta. És most nagyon örül. Gyereket akart, családot akart, talán pasit megfogni is akart. Ezért az ő felelőssége is a gyerek, valamint ne sírjon, ő nem ér rá, ne érjen rá. Legyen el, kösse le az anyasága. Mi gyermektelenek ráérünk, és majd jól megítéljük őt.
Legyenek mindene a gyerekei.* Örüljön, de ne nagyon, mert megvetjük azért is, a buta bezzeganya! Egy kicsit szívjon, de ne szóljon. Ő akarta! Bővebben…
mert hallgattatok
“itt azzal van a gond, AHOGYAN és AMILYEN STÍLUSBAN ekézik a férfiakat a feminista “véleményvezérek” “
Hogy én haragszom-e “a” férfiakra?
Nincsenek “a” férfiak, és nem vagyok dühös. Mert szépen élek, és nem érzem a bőrömön, amit mások igen. Már hét éve. Akkor mondjuk levágtunk néhány fejet. Legyen hat.
Ám érdekes, hogy a rendszer hogyan működik mindegyikükben.
Illetve léphet működésbe bármelyikükben, bármelyikünkben. Mert ugyanabban a világban élünk.
Nekem személyes sérelmem viszonylag kevés van, már ahhoz képest, amit olvasók meséltek itt a maguk életéről. Nem tetszik az apám mintája, nem tetszik az autoriter gőg, az elváró és moralizáló magatartás, az, amelyik nem figyel, csak rendszabályoz és hazabeszél. Nem tetszett, ahogy a bátyámék a nőkről beszélnek, nem tetszik a hagyományos családmodell, és nem tetszik a ferde nyakkendőjű frakcióvezetők morálja. Bővebben…
dackor, kamaszkor, aggkor
benne van a könyvben
Azt mondják, minden fejlődéslélektan, kismamakönyv, védőnő állítja legalábbis, hogy a dackorszak törvényszerű, amellett fontos lépcsőfok a gyermeki én fejlődésében. Nem akarja, tiltakozik, hisztizik, próbálgatja a határokat.
Szerintem kulturálisan vakok vagyunk: ebben a világban ennyire rossz kisgyereknek lenni. A dackorszak civilizációs ártalom, mint a cukorbetegség. Bővebben…
“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”
Kérdezi az olvasó.
Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.
A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, Bővebben…
mosolygó individualisták 1.
Érkezett egy komment a hogy ne fájjon ennyire című bejegyzés alá tegnapelőtt. Ez az írásom — több józansággal, kevesebb illúzióval — megpróbált új, lüktetőbb, kevésbé korlátozó és fojtogató definíciót adni a házasságnak: lehet, hogy van neki egy szavatossága, addig működött, tovább nem, és felismerni volna jó a pillanatot, azt, hogy végleg elágaztak a felek, mert úgy kevesebb a kár és a fájdalom, mint így. E definíció síkos markából kicsúszik a képmutatás angolnateste (!!!).
Erre írja a kommentelő:
Az individualista ember új munkahelyet keres, hogy kiteljesedjen, új városba költözik, új emberbe szeret bele, ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját. És ezzel egyre gyakrabban a helyes út helyett a könnyűt választja.
Mi van, ha az embert a beteg szülei akadályozzák a kiteljesedésben? Egy bajba került jóbarát? Ha egy testvér? Ha egy gyerek? Ha egy társadalmi probléma? Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.
Valószínűleg fogalmam sincs, miről beszélek, szerencsére a mi házasságunkat nem terhelik megélhetési gondok, hitelek, betegségek, két szellemileg, testileg és lelkileg ép gyermeket nevelünk. És valószínűleg a nehézségekben én is fontolgatnám a futást, ha azt látnám, hogy egyedül könnyebben boldogulnék, és én is meg tudnám indokolni, hogy miért az volt a jó döntés. De nem állítanám magam a társadalom elé példaként.
nem jön ki a lakásból
Ma azokra gondolok, akik falak között élnek. Bővebben…
még jó fejnek maradni is olyan nehéz
Ez még egy szép darab, a saját erőszakosságukkal, folytathatatlan viselkedésükkel szembesített férfiak viszontvádja: a gyerekeket leggyakrabban a nők bántalmazzák, ugye, számítsuk be ezt is a családonbelülierőszak-statisztikákba.
Ez az érv antifeminizmusban (itt és ezen a blogon mindig = nőgyűlölet, mert az) fogant, és visszavágásként szokott elhangzani.
Az állítás egyébként igaz. Bővebben…
harminc éve ismerem
legyek-e forradalmár?
Azt írtam a minap: ha kiáltó az igazságtalanság, ha borzasztó ez a világ, akkor tulajdonképpen egyetlen morális lehetőségünk a forradalmárlét.
Nem pedig az, amit sokan mondanak, hogy én inkább a magam dolgaival foglalkozom, mert úgysincs értelme, ha ennyire elkeserítő a helyzet.
Én régen forradalmár voltam. Néha kifejezett gerilla, sőt, öngyilkos merénylő, meg Robin Hood. Több témában is.
Ma már nem vagyok az.
Nézzük meg, milyen fokozatai vannak annak, hogy teszünk-e valamit a világban, túl a saját kilenc négyzetméteres horizontunkon. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 