nincs szükségünk rátok

Hosszú bejegyzés, az elején sok idézettel.

*

Én már eléggé rezignált vagyok, nemigen csodálkozom. Annyi mindent láttam, olvastam, annyiféle jelenséggel, érveléssel, tévhittel, hazugsággal, manipulációval találkoztam, hogy engem elég nehéz már meglepni. Amit tudok a nemi szerepekről, a Rendszerről, a kínjaink forrásvidékéről, azt megírom, azokra gondolva, akiknek mindez újdonság.

De most Lajos küldte ezt a linket, a feleségimport alatt:

http://www.globaldatingsolution.com

Nemzetközi feleségkeresést népszerűsítő, saját tapasztalaton alapuló oldal.

Egy különösen döbbenetes összehasonlítás (kezdő angolosoknak is): http://www.globaldatingsolution.com/american-vs-ukranian-women.html

Némileg apellál a pornós liliomtiprós fantáziákra is — eléggé tanulságos, mit lát szépnek és vonzónak egy nőben:

http://www.globaldatingsolution.com/foreign-women-have-innocent-hearts.html

Az oldal szerzője itt összefoglalja az elveket:

http://www.globaldatingsolution.com/main-thesis.html#4

Hogy tudniillik miért van szükségük az amerikai férfiaknak külföldi feleségre. Milyen társadalmi faktorok működnek itt, mi a bajuk a helyi nőkkel, mi hiányzik nekik, és mi a jó a külföldi (szegény országból származó, nem öntudatos) nőkben.

Egy kicsit idézgetek nektek (van, ami eleve idézet, de mindegyik a szerző szelleme szerinti). Itt fordítok, álmosan és slendriánul. Ezzek a thesisből valók:

…not only how American women typically have a mile long list of demands, but also shows how negative and disdainful they are of men. (…) Such disdain and disrespect towards men is 100% absent with women of other cultures. …nem csak kilométeres igénylistáik vannak (a társkereső adatlapjaikon), de az is kiderül, milyen elutasítóak és megvetőek a férfiakkal. (…) Ez a lenézés és tiszteletlenség száz százalékban hiányzik a más kultúrákból származó nőkből.

Go visit any US dating site and see for yourself. Csak nézd meg bármelyik társkereső oldalon.

YOU MUST:

  • not be a serial killer or sociopath ne legyél sorozatgyilkos vagy szociopata
  • be a male (since birth with no plans on changing) légy férfi, születésed óta, változtatási terv nélkül
  • at least 6 ft tall legalább 183 centis
  • have a job you love legyen olyan munkád, amit szeretsz
  • support yourself financially képes legyél arra, hogy eltartsd magad
  • live on your own élj egyedül
  • maintain a (reasonably) clean home lehetőség szerint rendezett otthonod legyen
  • be able to dress & feed yourself tudd magad ruházni és etetni (ellátni)
  • have a dependable car legyen egy jó kocsid
  • love dogs (well, my dogs) szeresd a kutyákat (na jó, az enyémeket)
  • if you have children, they need to have SOME home training or discipline ha vannak gyerekeid, legyen valami nevelés vary fegyelmezés
  • not be a douchebag (this is a deal breaker) ne legyél lúzer (ez abszolút kizáró ok)
  • be accountable for your actions vállalj felelősséget a tetteidért
  • be affectionate legyél gyengéd
  • have a healthy sense of humor/ enjoy sarcasm legyen ép humorérzéked/értékeld az iróniát
  • be a GREAT kisser csókolj jól
  • be a generally honest person – I don’t mind a little moral flexibility legyél alapvetően őszinte — nem baj némi erkölcsi rugalmasság
  • not be full of sh*t ne legyél hazudozó/röhejes
  • be attracted to me vonzódj hozzám
  • have the ability to apologize tudj bocsánatot kérni
  • not be a drug addict or alcoholic ne legyél drogfüggő vagy alkoholista
  • be unpredictably spontaneous (but not in a hyper, bi-polar kind of way) legyél kiszámíthatatlanul spontán (de ne túlzóan vary bipolárisan)
  • enjoy SEX élvezd a szexet
  • pay attention to what’s going on around you tudd, mi zajlik körülötted (a világban)
  • be truthful legyél szavahihető
  • be good at darts jól dartsozzál
  • have an opinion but not be opinionated legyen véleményed, de ne hangoztasd folyton
  • be able to dance (not professionally, but enough balance that you won’t trip over yourself) tudj táncolni (nem kell profin, csak annyira, hogy ne botolj el magadban)
  • be able to hold your own in any conversation ragaszkodj az álláspontodhoz/maradj önmagad bármely beszélgetésben

(Durva elvárások, nemde?)

*

It is not uncommon today to hear women in America swear and talk in truck driver like language. Nem szokatlan manapság, hogy a nők Amerikában káromkodnak és teherautósofőr módjára beszélnek.

(De ami még döbbenetesebb: akár teheraurósofőrök is lehetnek! a szerk.)

És az idézett példák társkeresők adatlapjáról, mindegyik a címsorból:

no time for bullshit nincs időm marhaságra/faszságokra

Bring Da ModaF**ken Ruckus (kb. “hozd csak a kibaszott kalamajkát” — erről még én is tudtam, hogy ez egy kilencvenes évekbeli rapszám…)

sick and tired of the bullshit — hányok a hülyeségtől, és unom

micsoda fertő! bezzeg a finom ukrán lányok!)

(Eleve igen problémás a társkeresők elborzasztó példáit reprezentatív valóságként előadni. Vagy akkor nézzünk orosz randioldalakat is…)

És még egy: a botrányos csúsztatás, ahogy előnytelen, viccesnek szánt szelfiket kiválaszt társkeresőkről, és értékeli a nők teljes személyiségét, miközben a külsejük sem igen ítélhető meg ennyiből.

http://www.globaldatingsolution.com/internet-dating.html

Érdekes ízlése van amúgy, hogy kit tart a fotó alapján ép lelkűnek.

Why don’t American women have the same sweet innocent look and gaze that foreign women do in these photos below?

Miért nincs az amerikai nőknek olyan édes, ártatlan tekintete, mint a külföldieknek ezeken a lenti fotókon?

Itt írja ezt is, fotóelemzés után:

Narcissism, and materialism are exceedingly rare with women in non western cultures. I fully believe this is why the divorce rate when men marry foreign women is an astounding low rate of only 20% compared to the 50-60% divorce rate of domestic marriages.

A nárcizmus és az anyagiasság rendkívül ritka a nem-nyugati kultúrában. Biztos vagyok benne, hogy ez az oka annak, hogy a külföldi nőkkel kötött házasságok válási aránya feltűnően alacsony, húsz százalék, míg a hazai felek közti házasságoké ötven-hatvan százalékos.

Hm.

*

Újra a thesisből idézek:

As I went out with a dozen more (American) women – some irritating themes kept arising. I had one tell me with a condescending swagger, “I’ve been asked out by many men. If I went out with you, what kind of date would you take me on?” What? Is this a high school talent show and the women are hosting a panel of judges like on American Idol? I couldn’t believe the in your-face arrogance! But this was not the first or last time I would detect this type of attitude. The common theme with dating American women was, “Listen, mister, I make good money and I drive a nice car already. What else are you bringing to the table?” Now how selfish, unsweet and unfeminine is that? This attitude is not RARE! It is rather common with woman in America today. No thanks! Next please!

(Ez idézet egy férfi beszámolójából.)

Több mint tucatnyi amerikai nővel randiztam, és vannak idegesítő motívumok, amelyek újra meg újra felbukkantak. Egyikük leereszkedően, hencegve mondta: “Már sokan hívtak randira. Ha igent mondanék, milyen randira vinnél?” Tessék? Ez valami középiskolás tehetségkutató, és a nők valami ítélőbizottság, mint az X faktorban? Alig hittem el ezt az arcomba tolt arroganciát. De nem ez volt az első, sem az utolsó alkalom, hogy ezzel a hozzáállással találkoztam. Az általános motívum amerikai nőkkel ismerkedvén a következő volt: “Figyeljen, uram, jól keresek, és van már egy remek kocsim. Mi mást tudsz letenni az asztalra?” Most mennyire önző, rideg és nőietlen már ez? Ez az attitűd egyáltalán nem ritka! Sőt, eléggé elterjedt a mai amerikai nők körében. Nem, köszönöm! Kérem a következőt!

*

When upset, many American women will drop F bombs and flip people off. Many will angrily point and stick their finger in peoples face when scathing them. I’ve personally seen behavior like this in the US bar scene. It is also quite prevalent on many reality TV shows such as Donald Trump’s “the apprentice” or MTV’s “Jersey Shore”, or “The bad girls club”. Women were not like this prior to the 60’s and since then it’s just gotten worse. Perhaps Jersey Shore and the Bad Girls Club purposely pick aggressive and confrontational women for ratings purposes, but it still reflects the realistic trend of women starting to behave confrontational and aggressive in US society (and to some extent, a few other Western societies too). On the other hand, as a general rule, foreign women never behave loud and obnoxious in public. They almost always remain classy and proper like a true lady should at all times.

Ha kiakad, sok amerikai nő anyázik (veti be a legdurvább szavait, az “F bomb” a fuck-ra utal) és tartja fel a középső ujját. Sokan dühösen kimeresztik és az ember arca előtt tartják a mutatóujjukat, amikor másokat aláznak. Személyesen láttam efféle viselkedést amerikai szórakozóhelyeken. Elég gyakori tévés valóságshow-kban is. A hatvanas évek előtt a nők nem viselkedtek így, és azóta csak romlott a helyzet. Ezek a tévéműsorok talán szándékosan célozzák meg az agresszív és konfrontálódó nőket, hogy azok futtassák ezeket a műsorokat, de így is rámutat a nők valós trendjére, ahogyan ütközni készek és agresszívek lettek az amerikai társadalomban (és némileg más nyugati országokban is). Másfelől, általánosan elmondható, hogy a külföldi nők nem viselkednek ilyen hangosan és visszataszítóan a nyilvánosság előtt. Majdnem mindig visszafogottak és illedelmesek maradnak, ahogy egy igazi hölgynek kell mindig viselkednie.

*

Szóval ez a téma most felvillanyzott, újdonság volt, és sok minden eszembe jutott.

Az első, hogy ezek a derék amerikai férfiak még mindig nagyon szeretnének nőt, valamilyen nőt, akivel szép, békés, konfliktusmentes az élet. Miközben — a szöveg szerint — honfitársnőik jellemzően vagy egyáltalán nem akarnak férfit maguk mellé, vagy ilyeneket, ilyen áron, a régi modell szerint nem.

Nincs rájuk szükségük. Ma már nem vesz senki Commodore64-et, bármilyen megkímélt és megbízható darab is. Azok az idők elmúltak.

(Ezt már sokszor megírtam: nem az van, hogy “nekünk nem kell férfi”: kéne, nagyon is, és vannak vonzó és rendben levő férfiak is bőven, viszont önigazoló, olcsón mindent elváró, sértett, erőalapú, önreflexió nélküli, fantáziátlan, elzárkózó stb. — kinek mi a baja — férfi nem kell.)

A másik, hogy a kereslet nagy úr, és mindig lesz kínálat is. Bizony, van igény a kiszolgáltatott, jogait nem ismerő, könnyen sakkban tartható, olcsó munkerőre. Ezt jelenti a globalizálódás: Volkswagen-gyár Kínába (ezt a szaunában hallottam tegnap), nyíregyházi lány a zürichi utcára, erdélyi asszony édesanyánkat ápolandó, és álomasszony Ukrajnából. Nyilván az ilyen nő szelídebben fog viselkedni a nagy Amerikában, meg egy nyugati férfival szemben is, mint a hazai nő. Főleg, ha vár valamit, ha erre a találkozásra építi az életét. Szebb lesz a sminkje, halkabb a szava. Ez a férfinak — hogy ő kell, hogy van nála is adu, hogy van olyasmi, amit csak ő tud nyújtani ennek a nőnek — nagyon hízelgő és vigasztaló lehet, miután megbukott a hazai, már hozzá hasonló helyzetű, jogokkal élő nők előtt. Neki olyan nő kell, akinek nincsenek ugyanolya jogai, sem különösebb elvárásai. Akinek jó lesz ő így is. És meg is ideologizálja, hogy ezek a nők finomak, nem anyagiasak, az őszinte szerelmet keresik, és nem válogatnak életkor szerint (19 éves nő akár 70 évessel is — lásd a linket az utolsó sorban!). Soha nem gondolotak bele, hogy mit akarnak ezek a nők? Egy tizenkilenc éves filippínó cukorfalat fürdőruhában, füle mellett magnólia, mmmm…!

Harmadszor, megfigyeltem, hogy a szöveg írója mennyire nem látja, hogy az “igazi hölgyhöz illő viselkedés”, vagy épp az, hogy mi számít önzőnek, agresszívnek, szexinek, vonzónak egy nőtől, az nem valami abszolút mérce, hanem igencsak változékony. És akármilyenek is vagyunk, mindig azt fogják mondani, hogy nem vagyunk igazi nők, ha az ő elvárásaiknak nem felelünk meg. Az pedig olyan, hogy “nekem legyen jó, nekem hízelegjen a nő, ne nagyon akarjon semmit, én biztonságban legyek”.

Ha például mi is úgy vagy még úgyabbul szerezhetünk diplomát, jó állást, előrelépést, rangot, öntudatot, mint ők, akkor nem felelünk meg. Öntudat csak nekik jár. Ha mi is mondhatunk nemet, mi is eldönthetjük, hogyan szeretnénk élni, heteroszexuálisak vagyunk-e, akarunk-e gyereket, van-e kedvünk szexin öltözködni, egész életünkben fogyózni, sminkelni, szőrteleníteni, vagy nincs, akkor nem vagyunk nőiesek. Mindez fenyegető. Erre valamit mondani kell, mert ez nem tetszik nekik. Mert a nő tessék a férfinak, az a dolga, ez legyen az élete közepe. Ölelő, puha, gyengéd, elfogadó, jókor hallgató háttér legyen a nő. Milyen nő az, akit ez nem érdekel, aki csak úgy élni szeretne a maga kedvére, emberhez méltón, egyéni útjait követve, és erre van is lehetősége, mint a jóléti társadalmakban a többségnek? És még műkörme sincs? És nem miniszoknyában megy a hipermarketbe? Hát olyan nő, hogy nőietlen, meg önző, és mindennek következtében baszatlan is. Meg is érdemli.

Milyen fenyegető nekik, hogy nálunk van a pina, ami nekik annyira fontos. És hogy haragszanak ezért ránk, hogy próbálnak valamivel visszavágni! Ha van üzlet, és cseretárgy a pina, akkor is (mert akkor mindig túl drága), ha meg nemet mondunk az egész üzletre, akkor végképp.

Mert ez történik: nemet mondunk az üzletre.

De hiszen a párkapcsolat nem üzlet, hanem szövetség és személyes vonzalom.

Aztán az is eszembe jutott, hogy mi külföldi nők lennénk, tehát — a szöveg szerint — lehet velünk randizni, szoktunk flörtölni, nem rázzuk az ujjunkat fenyegetően és nem kötünk bele a kolléga e-mailjébe. És mégis, nekünk is ugyanezt mondják itt. Hogy vonulunk, nem járunk, hogy harcot hirdettünk a férfiak ellen, agresszívak vagyunk, teljesíthetetlen igényeink vannak, nem elég nekünk egy rendes — magát nagy erőkkel rendesként definiáló — férfi, nem vagyunk cicásak, bújósak, és ezért fogunk macskák közt megöregedni, ezért nem lesz, aki segít majd nekünk felaprítani a tüzelőt.*

Azt szeretném mondani azoknak, akik szerint a nők harcolnak a férfiak ellen, azoknak is, akik feminácinak hívnak és agresszívnak tartanak bennünket — mondjuk: az itteni blogközösséget –, meg azoknak, akik szerint a nyugati nő túl sok jogot kapott, túlságosan meg van erősödve, hogy igazából amit az oldal szerzője állít, az örömhír.

Nektek örömhír, nektek férfiaknak.

A régi felállás szerint a férfi eltartotta a nőt és az egész családot, keményen dolgozott, a házasság alapja ez az alku volt: én eltartalak téged, vállallak, nevet, rangot, legitimitást adok neked (“tisztes férjes asszony”), te meg nem csinálsz ilyesmit, viszont biztosítod a hátteret, tiszta otthont, neveled a gyerekeinket, hűséges vagy, elérhető vagy szexuálisan — úgy és akkor, amikor én, a családfő akarom. Nagyjából nincs is más lehetőséged, mert éhen halsz nélkülem, gyerekestül.

Ti meg panaszoltátok, hogy a nő csak a seggét mereszti, és anyagias. Mindent alátol a férfi, a nő semmit le nem tett az asztalra. És még ő panaszkodik. Manipulatívan szül, a gyerekkel zsarol, vagyonmegosztást követel.

Az van, hogy eljárt az idő efölött a modell fölött. És ez a modell nagyon sok szenvedést, életminőség-deficitet okozott.

Most örülhetnétek, hogy a nőt többé nem lehet a pénztárcával, valamelyes megélhetéssel, az eltartás ígéretével lenyűgözni. Most jöhetne a ti személyiségetek, a minimumon túli vonzerőtök, ha van nektek olyan. Most jöhet az, ami nem függés, kényszer, kiszolgáltatottság. Ez az örömhír.

Van ott valami? Túl a megélhetésen, a stabil házasságon. Van ott valami, ami eleven, lélegző, valódi? Valami, aminek tétje van? Amin dolgozni kell, szavakkal, mozdulatokkal, mosolyokkal építeni?

*

Én egy kicsit mindig csodálkozom, hogy mi a társadalmi párbeszéd témája az angolszász világban: szexuális bűnözők nyilvántartása? nemierőszak-esetek kivizsgálásának jó gyakorlata? cyberbullying elleni kampány? rövid haj? így néz ki egy feminista? Teljesen esetleges, hogy mindebből mi jut el hozzám, és nem is tudom, milyen Amerikában (?) a tipikus párkapcsolat. De abban biztos vagyok, hogy ma Magyarországon köztes állapot van. Már nem működik az, hogy apu dolgozik, aztán hazamegy, vacsora biztosan van, ha szeretne, szexel, ha nem, akkor meccset néz, és a nő ehhez igazodik, próbál hallgatni, és jókor néz félre. Most már új korszak van: a nők nyaggatják a partnerüket, hogy beszéljünk, közeledjünk, egyeztessünk, nyílj meg, menjünk sétálni, moziba, törjük meg a hétköznapokat, figyelj rám. A férfi meg leginkább néma, nem érti, mit akarnak tőle, miért nem jó ő egyszerűen, vacsora után tévé, tévé után szex, alvás, mit akar mindig valami mást a felesége. A nő próbálkozik, magyaráz, szenved. Mindketten boldogtalanok.

A kiszolgáltatottság évszázadai elmúlvák — most már jöhetne az, amit femininnek és lelkizésnek neveztek, és amitől annyira féltek: a kommunikáció, a figyelem, az érzékenység. Lehetne ez csodálatos lehetőség is.

Valószínű, hogy tömegesen Amerikában sem sikerült az újféle, individuális szerelmen, intimitáson alapuló házasság, ezért olyan magas az egyszemélyes házttartások aránya.

És a férfiak most félnek attól a nőtől, aki nem ájul el attól, hogy egy férfinak van végzettsége, munkája, jövedelme, ambíciója, önbecsülése, lakása, kocsija, és felfúr egy polcot a falra.

Ugyanis mindez már a nőnek is van — ilyen értelemben, pusztán ezek miatt valóban nincsen szüksége a férfira.

Egy ukrán, kazah, maláj, thai nő még elájul.

Részben a férfi individuális teljesítményétől ájul el, amelyet úgy ért el, és nyugativilág-szerte úgy ér el, hogy ha white, male, helathy, cis és christian, akkor szépen beleül a számára kipárnázott székbe. Onnan tekinget szerteszét: ugye, milyen rendes ember vagyok? Így nőtt fel. Soha rá nem szóltak, ha kiabált, ha elvette a másik ovis játékát, ha űrhajós, feltaláló vagy államelnök akart lenni, ha fúrógépet fogott a kezébe, ha tanulni akart, nagyra törni, vagy épp pihenni, vagy csajozni. A társadalom neki, a privilegizáltaknak gondosan előkészített mindent. Így a rendes férfi erénynek gondolja, ami előny, legelsősorban is azt, hogy van munkája és hogy rendes ember. És azt gondolja, ezért a “teljesítményért”, miközben az isten sem menti meg a kiszámítható, középosztálybeli élettől, valami jár jutalmul. Néhányan azt is erénynek gondolják, hogy nem bűnözők, nem isznak, nem hangoztatnak szélsőséges nézeteket, nem agresszívek, nem molesztálnak és nem erőszakolnak nőket. Ezen nem győzök hüledezni: tényleg akkora teljesítmény volna ez, hogy ezt már lobogtatni lehet?

A másik, amit az orosz, maláj, filippínó (jelezvén a sokféle országot, ahonnan az importfeleségek érkeznek, mindig másokat említek) nők olyannyira ájultan csodálnak, és amiért az ilyen férfiak hirdetéseire tömegesen jelentkeznek: a kitörés lehetősége, vagyis a nyugati társadalom fejlettsége, a közszolgáltatások minősége, a jólét, a szabadságjogok — éppen azok a jogok, amelyek eredményeként az ottani nők is ennyire mások: ennyivel önállóbbak, öntudatosabbak, nemet mondani tudók lettek. Tehát amikor egy nyugati férfi kihúzza magát, hogy a külföldi felesége mennyire odavan tőle, akkor eléggé nem veszi észre, hogy egy szegény országból jövő, boldogulni akaró nőnek hazai perspektíva híján lett ő az álom, és nem ám az “igazi” nőisége, a tradicionális családképe, a romantika- és hűségeszménye, tiszta lelke és szép szexusa miatt, és semmiképpen nem a férfi vonzereje, személyisége miatt. “Pistának jó lesz” olyan nő is, aki megdöbben a mosogatógéptől, és hitetlenkedve nézi a hipermarketbeli árubőséget vagy a szeméttelen járdát. Csak legyen valamilyen nő, biztonságos nő, énképet meg nem bolygató nő. Akinek nem kell lesni a gondolatát, nem kell találgatni, hogy most mi bántja. Aki nem mond nemet a szexre, főz és takarít, és még ezért is hálás. Megbízhatóan, üzembiztosan működik, és a férfival együtt veti meg az amerikai nőt, aki ebből már nem kér.

Hát, legyen nektek ilyen nő. Nem sajnálja tőletek senki, csak valahol a mélyben mégis borzalmas, hogy ezt beszopjátok.

Pista lehajol, és fölszedi a manilai porból a feleségnek valót. Megpucolgatja, felöltözteti nyugatiba, tán még autót is tesz a feneke alá. Mert ez aztán viselkedni fog. Ezzel nem lesz baj. Emellett igazi férfinak érezheti magát. Ez megérdemli a jegygyűrűt meg a kocsit.

Visszatérve az egyéni teljesítményre, munkahelyre, egzisztenciára, valamint a durva devianciák hiányára, a honlapon Átlagjóskának nevezett amerikai férfi ezeket tudja felmutatni, csakhogy a fejlettebb társadalmakban a nőknek is van munkahelyük, jövedelmük, autójuk, kereket is cserélnek, a polcot is felfúrják. Nincsenek kiszolgáltatva valaki atyai személynek, aki megmondja nekik, mi merre, és kiveszi a kezükből a fűrészt.* Ezen, hogy azoknak a honfitársnőknek, akik ugyanezt elérhetik (már miért ne érhetnék?), nincs szükségük rájuk, a férfiak nagyon meg vannak döbbenve, sőt, sértődve. Leagresszívezik, leönzőzik ezeket a nőket. Mert ezek a nők nem lágyak, mernek vitázni, érdekérvényesíteni, kilépni a közéletbe, kilátni a hátteret biztosító létből, levágatni a hajukat (ez is nagy issú ám: a rövid hajú nők létezése mint a férfival való kibaszás!), elvárni valami minimumon túlit a lehetséges partnertől, lepattintani, aki nem tetszik nekik, szakítani vagy elválni, ha elegük van, nemet mondani a nem kívánt szexre, nem feladatnak felfogni a szexualitást, nem egyedül tolni a gyerekgondozást, háztartást, nem kötényben avagy szexi fehérneműben mosolyogni.

Fenyegető.

Hát miért nem elég nektek, sírnak ezek a férfiak? Miközben rusnyák is vagytok! Kövérek! Öregek! Az adatlapon meg csúnyán beszéltek! Bezzeg a thai nők! Majd jól hozatunk küföldről lágy, házias, ájuldozó, sminkelő, elégedett asszonyt! Ti meg majd nézhettek!

De a nőknek nem kellenek ezek a férfiak. Ha kellenének, másképp viselkednének. Azért nagy pofon lehetett ráébredni: — talán, mit tudom én — a második világháború óta, szűkebben a hatvanas évek vége óta tart és az ezredforduló után felgyorsult a folyamat, bizonyos eszmék, értékek elterjedése, egyes jogok és hozzájuk kapcsolódó intézmények megerősödése, a társadalmi tudat formálódása, amelyek következtében a nőknek ezekre a férfiakra így nincsen szükségük. A férfiak még úgy maradtak, még döbbenten állnak, van, aki már hevesen sajnálja önmagát, kudarcos stratégiái bukását, van, aki MGTOW lett, más thai feleséget hozat vagy guminővel él. Nem érdekli a nőket, hogy nem vonzóak ezeknek a férfiaknak, nem érdekli, hogy őket tartják világviszonylatban flörtre és randizásra legkevésbé kaphatónak, és nem érdekli őket a férfiak reakciója, a bosszú sem. Ugyanaz ez is: büntetés, nők elleni erőszak.

Szegény H. Pista is azt írta, hogy nincs más hátra, kapualjról kapualjra haladva felszabadítani a férfiakat, és elvágni a nők utolsó fasz-, sperma-, figyelem- és pénzutánpótlási csatornáit.

És azt hiszik, hogy a nők, akiknek a hajlandósága hiányát elnevezték feminácizmusnak, e reakciók láttán majd jól megijednek, és visszamennek a karámba.

De nem mennek.

És a férfiaknak mégis kell valamilyen nő, mégis keresik a társukat, mégis vágyakoznak, mégis kell nekik vagy szex, vagy valamilyen elismerés egy ellenkező neműtől, kapcsolódás, vagy éppen nosztalgikus kertvárosi lét gyerekekkel, biciklivel és kosárpalánkkal. Van, akinek ilyen “rontott”, önző változat is kell nőből, másnak meg thai.

Figyeljetek, hosszan írhatnám ezt, de egyet mondok: nem akarunk harcolni, nem is harcolunk, csak élünk. Ez van, ami van. De közben szerintem igazából mindenki, na jó, a legtöbben a tartalmas, szép, bizsergető szerelemre vágyik. A másik nem érdeklődésére, intimitásra, közös élményekre, beszélgetésekre, jó szexre, békére. Hogy az amerikai nők nem sminkelnek, topisak, kövérek, nem azon gyötrődnek elalvás előtt és hajnalban, hogy hogyan tetszhetnétek nektek jobban, sőt, egyáltalán nem ekörül forog a gondolkodásuk, az elég komoly jel. Szembemennek anyáik, nagyanyáik, szinte a teljes történelem női viselkedésével. Miért teszik ezt? Nem akarnak boldogságot?

Azért teszik, mert sehol nincs az, amit vártak. A kölcsönös bizalom és intimitás és teljesség. Legyűrés néz ki, kihasználás, kicsikart szex, örök görcs. Nem történt egyéb: abból, amit tőletek remélhettek, és abból, hogy örökké meg kellene felelniük, sütni-főzni, karriert visszafogni, mosolyogni, otthon serénykedni, fogyózni, magukat kenegetni és satöbbi, társadalmi szinten elegük lett. Ezért ilyenek. Ezért önzőek, vagyis viselkednek úgy, mint ahogy nektek mindig is szabad volt. És jobb nekik így. Ha nem lenne jobb, bizonyára megváltoznának.

(De hogy itt sem esik le az olvasóknak, hogy miről van szó valójában??? Hányok.)

* elismerem, kicsit belebonyolódtam a STIHL katalógusba az elmúlt napokban

104 thoughts on “nincs szükségünk rátok

  1. Ugyanaz áll, amit a témaindító topicban írtam. A gyengék kiskapuja a feleségimport. Helytálló a fentebbi részletes elemzés.
    Azóta egyébként még inkább figyelem a vegyes párokat a patikában, (meg másutt is, csak így munka közben, beszélve velük jobb a betekintésem) és a kép egyre elszomorítóbb. Az egyik eset a napokban az volt, hogy adott a 43 éves pasi semmi extra nincs rajta/benne meg a valamilyen ázsiai importból származó feleség. A nőnek állandó orrvérzése van, kellene valami, ami megállítja (a pasi adja elő.) Mutatom a két lehetőséget: van egy általános vérzéscsillapító kendő, meg direkt az orrvérzésekre orrcsepp jellegű valami. Nézegeti a nő ezeket, időnként rápillant a pasasra, hogy mi a verdikt. Idővel meg is érkezik: Az EGYIKET veheted meg… (Az olcsóbbikat ofc.)
    Most akkor baj, hogy vérzik az asszony orra, vagy nem? Persze értem én, nehogy már elvérezzen a befektetés, de minél kevesebb plusz ráfordítással óvjuk meg… Ej, de szomorú.

  2. Hát a jól dartsozzál meg a szeresd a kutyát az tényleg durva. 🙂 A többi inkább alapelvárás kellene legyen, bár a 171cm magas hapsik is tudnák ezt teljesíteni szerintem.
    Hogy ez mennyire össztársadalmi ott azt persze nem tudom megítélni. De olyan képmutató módon kevés helyen nyomták el a nőket mint ott, így törvényszerű reakció lehetne.
    Szerintem is átmeneti helyzet van itthon. Azzal, hogy aki nőként önállóan akar valamit, azt ebben az országban sokkal nehezebben tudja mint egy férfi, mert még messze nem tartunk ott se, hogy azonos munkáért azonos fizetés járna legalább, ha egyáltalán megkapja azt. Pedig arról oldalakat tudnék írni, miért nem érdemes 20-30 közötti férfit, ugyan már: fiút alkalmazni.

        • Jaja. Szerintem a legyen kocsid kb. azt jelenti, hogy legyen jövedelmed.
          Mondjuk a six feet tall az engem szíven ütött 😦 Maradok a thaioknál, ők alacsonyak is jellemzően. Egyébként érdekes, 25 évvel ezelőtti (angol) angol tankönyvben a six feet tall a nagyon magast jelentette.

          • Legyen magas vs. legyen negyvenöt kiló, húszéves, nagymellű, szőke, szőrtelen, stb. Nyilván sarkítok, és én sem értem a nagyon magas-fétist.

            • Értem, és ilyen tekintetben nem is lenne ezzel baj, mármint hogy az egyenjogúság nevében miért ne. Mondjuk az a másik, hogy ha a nő magas, és ezért akar magas pasit, akkor pont marad a patriarchátus: a férfi legyen magasabb, erősebb.
              A gyűjteménnyel meg persze az a baj, hogy úgy tesz, mintha egy társkereső profilról szedte volna le, holott nyilván nem.
              Újabb csúsztatás. nevezzük kevésbé píszín hazugságnak.

            • Simán lehet társkereső profilt találni hasonló listával. Ettől még igaz amit írsz, nekem se tetszik, hogy a férfiakkal szemben az az első elvárás, hogy legyenek magasak.

              Soha életemben nem kaptam még annyi beszólást és fúrást, mint amikor rövid ideig egy nálam 20 centivel alacsonyabb fiúval jártam. Ez valami őstabu lehet, hogy a férfi sosem lehet alacsonyabb. Ennél eddig minden különcségemet sokkal jobban tolerálta a környezetem.

            • Pont azt mondom, hogy itt sír átlagjoe, hogy a szemét nőknek a nagyon magas férfi kell, miközben neki a 19 éves, szűz ukrán lány kell, magassarkúban. Nem érti a kettős mércét, ellentmondást (és tényleg önkényes a lista.)

            • És melléteszi, hogy hogy néz ki az amerikai társkereső nő? Kövér, kiélt, megjátszós, zavart és trágár. (Vajon milyen párkapcsolati és randizós élményeket szerzett?) És mivel nem akarja másik országban eladni magát, amely bizniszben a fiatalság, ártatlan tekintet, smink és vékonyság volna értékes jószág (kb. mása sincs a máshonnan jövő nőnek, mert a kulturális különbség, nyelvi akadályok, helynemismeret és a szegénység lenézetté teszi), inkább negyvenes éveiben társkeresőzik, előtte megoldja anélkül.

          • És legyen hiteled. Amerikában akinek nincs hitele, az azt üzeni, nem vagy fizetőképes. Még hitelre se telik, balfék vagy. Átvilágítanak, melót se kapsz hitel nélkül.

          • Megnéztem, hány centi a hat láb. Láttam már akkora platformcipőt, amiben ezt alulról súrolná a kedves, de nem hiszem, hogy kimennék vele az utcára benne…
            Néznek ránk mosolyogva, mikor magassarkúban vagyok, de jóhiszeműen annak tudom be, hogy milyen szép pár vagyunk.
            Volt nagyon kedves, rendes, egykilencvenes udvarlóm is, szóval nincs semmi baj a magas férfiakkal sem. De tényleg nem hiszem el, hogy épeszű embernek mondjuk huszonegy év fölött ezen múljon bármi.

      • szerintem az autónál azon van a hangsúly, hogy ‘dependable’, autója ott van mindenkinek 16 fölött, a lényeg, hogy megbízható legyen, tehát nem a márka vagy a méret számít.

    • Szerintem nem szerencsés kiírni a társkeresős adatlapra az elvárásokat. Én mindig arról írtam én milyen vagyok, aztán megkeresett az aki szerint összeillünk, és közösen eldöntöttük, hogy tényleg egymásnak valók vagyunk e.

      Ettől még megértem ha valaki rengeteg elvárást ír az adatlapjára, főként a nőket, mert jól be lehet sokallni a rengeteg idióta levéltől. Csak szerintem nem túl praktikus, mert az elvárásdömpingtől még jobban húspiac vagy állásportál jellege lesz a dolognak és annak is elmegy a kedve, akivel érdemes lenne ismerkedni.

      • “Ettől még megértem ha valaki rengeteg elvárást ír az adatlapjára, főként a nőket, mert jól be lehet sokallni a rengeteg idióta levéltől.”
        Ettől függetlenül a férfiak igen nagy része totálisan figyelmen kívül hagyja a nők elvárásait. Egy huszonéves, magas, orvos nő ismerősöm mondja, hogy hiába írja ki, hogy max. 35 éves, diplomás, min.180 cm magas, gyermektelen férfit keres. Simán jelentkezik az 50 éves, 3 gyerekes, 160 cm magas kőműves. Bepróbálkozik, mert a lényeg, hogy NEKI tetszik a lány, az egyáltalán nem számít mit szeretne. És döbbenet mennyire hisznek a személyes varázsukban!

        • Én csak egyvalamit írtam ki, hogy huszonéveseket keresek. Erre rengeteg levél jött 40-50 évesektől, hogy nem tudom, hogy mi a jó nekem, és hallgassak rájuk, hogy a huszonévesek még éretlenek, de ők az igazi férfiak…

          • Igen, ez az ismerősöm is azt mondta, hogy nem egy ilyen esete volt, hanem rengeteg. Kíváncsi lennék férfiak mennyire futnak ebbe bele, nálunk is jelentkeznek-e olyan nők akikre egyáltalán nem illik a leírásuk? Én nem tudom elképzelni, hogy ötvenes nők, magukat tukmálva, tömegesen nyomulnának például huszonéves srácokra, bizonygatva ők mennyivel jobbak a huszonéves kiscsajoknál. Gyanítom ez utóbbi a pasik szemében is nevetséges lenne, míg magukon ugyanazt nem látják ugye.

            • A kedves sokáig társkeresőzött, és tényleg csak két kritérium volt a meghatározható húszból, ami neki fontos volt. Komoly nagyságrendben írtak neki női hölgyek, hogy hát az igaz, hogy ő kicsit több, mint 90 kiló, meg 45 év, de hát ez igazán nem számít… (Bár mi is úgy jöttünk össze, hogy a megadott kritériumok szerint abszolút nem voltunk egymásnak valók.)

      • De ha szeret táncolni, és szeretne a reménybelivel is, vagy nem akar gyereket, vagy a másik gyereke kizáró ok, vagy nem akar kínlódni egy életképtelen (magára mosni, főzni nem tudó) vagy érzelmileg fagyott férfival, akkor azt jobb, ha jelzi, ez nem telhetetlenség. Szerintem semmi túlzó nincs a kipellengérezett felsorolásban, alap mindegyik, a kutya, a tánc meg a darts kivételével (a gyerekekre vonatkozó igény azt jelenti, hogy ne legyen az apás hétvége féktelen mindentlehet őrjöngés). A lista inkább arról árulkodik, hogy milyen alakok próbálkoznak tömegesen a társkeresőn. Hazugok, lúzerek, önzőek, anyuci kedvencei.

  3. Én már csak azt nem értem, hogy Lajos, meg a hozzá hasonlók mégis minek linkelgetnek még mindig ilyen oldalakat? Nem lett elmondva itt is és más ezer helyen is, hogy az ilyen férfi vesztesége igazából nem veszteség? Nyugodtan éljenek gumibabákkal, esküszöm én ingyen is osztogatnám szerencsétleneknek, addig se rabolják az igazi nők idejét.
    Szegény thai és ukrán lányokat sajnálom, de azért remélem a többségüknek marad annyi tartása, hogy meglépjenek pár év után. Legszívesebben feladnék egy hirdetést, vagy “kapualjról kapualjra” 😉 járnék, hogy megtaláljam az ilyen importfeleségeket, aztán pedig felajánljak nekik egy igazi otthont. Megnézném milyen fejet vágna kedves donjózsi, amikor az a kedves, tisztaszívű leányzó úgy baszná rá az ajtót egy jobb lehetőségnél, hogy a ház is beleremegne.

    Dehát ugye ahogy a vicc is mondja: szakításkor Pista fenyegetően rázza az öklét:
    – Soha többé nem fogsz még egy ilyen férfit találni, mint én!
    – Hát én is abban reménykedem.

    • “Hungary never had a feminist movement because women were always respected by and equals to men. The direct result of this is they never lost their femininity and believe it to be “powerful” to look, act and walk like a real woman.”

      Huha…

    • “there’s something about their faces that sets Hungarian girls apart. Something mysterious in their features, in their eyes and in their bone structures. It’s like there’s some complex, ancient story in there that they’re holding in but dying to tell to the right person. And in the summer, they like to display as much of their tight, well-shaped bodies as they can, wearing skirts and tank tops revealing enough to get them arrested in some small towns in Mississippi.” Azt a mindenit…

    • “Whereas you might be more used to going to a party or bar, hooking up with whomever and sorting it out the next morning._ Hungarian women expect you to do crazy things like give them flowers, take them out them somewhere (where you will be expected to pay, of course), dress up_!!!, use a bit of hair product and cologne, and maybe even repeat the entire ritual a second and third time over the next week or so before you finally go to bed with her.” Wehheheheheheheeeeee…! A nem olyan könnyen kapható, de azért ilyesmivel simán megvehető lányok…

      • “Crazy thing” az, hogy virágot vegyél neki, elvidd valahova, esetleg még fel is legyél öltözve normálisan?
        Basszus… micsoda elvárások. Hallatlan, hogy ezek a szemét nők mit nem merészelnek…

  4. Egy idos ferj eseten nagyobb az esely a gyors megozvegyulesre egyreszt, masreszt sanszosabbnak tunik a biztos egziszetncia, stabil nyugdij 😉 . Ezekben az esetekben, Gondolom. Szanalmas ez az egesz. A fiatal lanyok ventrottyokkal szeretnek kefelni ez magatolertetodo a fiatal sarmos ferfiaktol viszolyognak, igy megy ez.
    (Most azt ne feszegessuk, hogy 20-30 ev korkulonbseg es igazi szerelem, mert attol, hogy az letezik, ez itt nyilvan mas.)

  5. az mgtow muvmentrol nekem az jut eszembe amikor a gyerekek behisztizve vilagga mennek. “nem kapom meg amit akarok? akkor majd jol nem latsz tobbet!” csak hat ok 3-4 evesek, akkor meg aranyos.

  6. Ha már társkeresőkről és elvárásokról is szó esett, idézek hát egy középkorú férfi leveleiből, akivel egy ismerősöm akadt össze nemrég. Az úr lassan 10 éve munkanélküli, és anyagi megfontolásból még mindig egy panelban lakik a volt feleségével. Az ismerősömnek ennek ellenére is tetszett, leveleztek, terveket szőtt vele és bizony többször rákattintott az adatlapjára, de csak mert megnézte a fotóit.
    Erre a férfiúi reakció: “Naponta többször kapok értesítést, hogy megnézték az oldalam, kiderült, hogy Te voltál. Mintha ellenőriznél engem, nekem ez nem tetszik.”

    Ismerős hölgy megírta, hogy esze ágában sem volt ellenőrizni, csak a képeit nézte meg néha.

    Válasz: “Én ezt teljesen másképp látom. a pszichológia professzorom szerint is, ha egy nő közel kerül egy férfihoz, azonnal átveszi az irányítást, befolyásolni és ellenőrizni akarja. Ezt minden hímnemű tudja, valakinek tetszik, valakinek nem. Az utóbbi csoportba tartozom.”

    Miután ismerősöm még egy próbát tett, hogy rendet tegyen egy zavart agyban, és megvédje az igazát, a következő válasz érkezett: “Nem fogok veszekedni, mert nem akarok, de hidd el, én észreveszem, az apró jeleket, amik a befolyásolásomra irányulnak. Lehet, hogy nálad /mint minden nő esetében/ tudat alatti és nem vetted észre. Ilyenkor a férfi megretten.”

    Ez már ugye felnőtt nőnél kicsapja a biztosítékot, és egy nagyon intelligens, abszolút nem bántó, sőt ezek után is finom és érzelmes levélben sajnálatát fejezte ki, hogy ez így alakult és szépen elbúcsúzott.

    Férfi válasza (csak erős idegzetűeknek): “A szokásos női sértődés, engem nem hat meg, sőt inkább ingerel. Ezért szeretném közölni, kitöröllek az ismerőseim közül a facebookon és az ominózus társkereső oldalon is.”

    Összegezve, ameddig ilyen a kínálat, és a hímnemű, így 50 fölött is inkább viselkedik üldözési mániás, nárcisztikus 16 éves, sértődött és picsogó tinilányként, mint férfiként, addig legyen kedves nem megmondani nekünk, hogyan kellene a nőnek viselkedni, vagy ne lepődjön meg, ha ez irányú próbálkozásait nem koronázza siker. Én az ilyen díszfarkaktól sem sajnálom a thai, ukrán vagy kazah nőt, sőt kifejezetten örülök, hogy az importfeleségeknek hála eltűnnek a palettáról és nem rontják tovább a levegőnket.

    • Ezért se társkeresőznék többek között.
      Én nem keresek társat, úgy értem, nem vadászok rá, ha jön, úgyis jön.
      És jönnek, akik próbálkoznának, és nem azért nincs még társam, mert őrült nagyok az elvárásaim.
      Azért nincs, mert nem tudtam egyikükkel se úgy beszélgetni, mint ember az emberrel, odafigyelve, barátilag.
      Ez egy jó kapcsolat alapja szerintem.
      Egyikük se figyelt rám, nyomultak, vissza volt terelve a beszélgetés a férfi-nő síkra.
      Nekem ez nem jó.
      Ha valakivel együtt élek, az nem csak férfi-nő kapcsolat, az társ a társsal kapcsolat.
      Nekem.
      Ez a bajom ezzel a direkt társkereséssel.

      • Szerintem is kár direkt keresni. Azt hiszem Szabó Magda írta, hogy a boldogság nem több, mint a katasztrófák üzemzavara. 🙂 Az egyik megtalálja, a másik nem. Pedig a másiknál se nagyobbak az elvárások, nem nagyobb az orra, a melle se randább, nem kevésbé okos, nem vágyik vastag pénztárcájú férfire, de valahogy mégsem sikerül rálelni a társra. Egyre inkább hiszek abban, hogy egy jó és boldog párkapcsolathoz tényleg nem kell más, csak orbitális szerencse.

        • Így van, szerintem is.
          Van, amit kábé lehet tervezni, van, amit nem.
          Az emberi kapcsolatok szerintem tervezhetetlenek.
          Az oké, hogy korrekt vagyok, udvarias, nem sértem meg direkt, nem beszélem ki a háta mögött, megdicsérem, biztatom, segítek, ha tudok, de ez csak az alap.
          Hiába minden, ha nem találjuk a közös hangot.
          Az pedig, hogy kivel találjuk meg a hangot, vagy kivel kerülsz egy hullámhosszra, és miért…
          Na, ezt nem tudom.
          Csak megtörténik, lesz, de nem te csináltad.

      • Oké, hogy a társkeresőnek megvannak a maga hibái és nem mindig a leglélekemelőbb hely, de szerintem mégis remek találmány.

        Ne regeljen fel, akinek nincs kedve, de nagyon sok mindenkinek hasznos tud lenni. Például a nagyon introvertáltaknak, nagyon otthonülőknek vagy azoknak akik nem olvasnak testbeszédet ezért sokkal kisebb az esélyük élőben ismerkedni. (Nem veszik észre a jeleket.) Ott vannak még a szexuális kisebbségek tagjai is, mert ugye nincs például ráírva senkire se, hogy ki meleg vagy leszbikus. Az oké, hogy ők tudnak bulikban is ismerkedni, de az interneten több emberrel és könnyebben beszélhetnek. Általában a netes ismerkedésnek szerintem ez az előnye és ezért lehet hasznos mindenki számára. Sok emberrel beszélhetsz és sokféle emberel, így senki se ragad bele a mikrokörnyezetében megszokottba. Szerintem azoknak is hasznos nem csak társat, hanem barátokat is szerezniük a neten, akik úgy érzik, hogy nagyon kilógnak a környezetükből, mindenki UFO-nak tartja őket. Ők a neten találhatnak olyan társaságot, ahol értik, hogy miről beszélnek.

        • Persze, van, aki megtalálja a számítását a társkeresőn, én nem is mondom, hogy ördögtől való.
          Csak én nem csinálnám, mert nem illik hozzám.

          • Hiába méltattam fentebb a netes társkeresőzést, igazából hozzám se illik. Sokkal szívesebben ismerkedtem volna házibuliban vagy kiránduláson, vagyis élőben. De élőben nem nagyon találtam olyat, aki elfogadta volna a szexuális vágyaimat nem lettem volna sok neki, nem panaszkodott volna, hogy amit én hetente többször szeretnék, azt ő max ünnepnapokon, de inkább akkor se…

            • Az a lényeg, hogy bejött, és megtaláltad akit kerestél.
              A társkereső szerintem türelmes embereknek való, akik válaszolnak, beszélgetésbe elegyednek, ha nézetkülönbség van, türelmesen vitáznak, ezredjére is nekifutnak.
              Én nem vagyok ilyen, fárasztana is, ha mutogatnom kellene magam, válaszolni, minden…
              Inkább bele se kezdek.

      • Alapvetően egyébként annyira egyetértek ezzel a hozzászólással. Hogy úgy jó beszélgetni, mint ember az emberrel és nem férfi-női kapcsolat kell hanem társ a társsal kapcsolat. Nagyon jól megfogalmaztad. Pont ilyesmikről beszélgettem egy barátnőmmel tegnap, hogy ez csak így működhet igazán jól.

        Csak szerintem ezt nem zárja ki a direkt keresés, én találtam ilyen társat nagyon is direkt kereséssel. (de direkt keresés alatt, természetesen nem azt értem, hogy megszabtam, hogy mennyire legyen magas, sportos vagy gazdag :D)

        • Annak idején olyan bemutatkozó szöveget írtam a profilomhoz, hogy akiket nem akartam megszólítani, azok eleve nem is tudták, miről van szó, úgyhogy minimális köcsögbe botlottam, a többség értelmes, normális, jó fej férfi volt, kettővel meg is maradt azóta egy levelezős barátságféle.
          Ha nem lennének netes társkeresők, soha nem kerültem volna össze a kedvessel, pusztán a fizikai távolság miatt.

    • Engem egyszer még hónapokig követett egy személy, akit szerintem teljesen kedvesen elutasítottam, a végén caps lockkal vádolt meg, hogy szekus ügynök vagyok és csak azért regisztráltam, hogy figyeljem őket.
      Hiába tiltottam le, mindennap új regisztrációt kreált. Hát igen.

    • “Ezért szeretném közölni, kitöröllek az ismerőseim közül a facebookon és az ominózus társkereső oldalon is.”
      Micsoda veszteség, hajjaj! Volt egy ilyen ismerősöm, egy barátnőm pasija, nagyjából Xanaxon élt (nekem is propagálta). A barátnőm egyszer csak szakított velle, erre a figura nekem ócsárolta a barátnőmet (a legenyhébb a “számító p*csa volt. Értitek: fickónak nulla egzisztencia, exfeleségével lakott együtt egy panelben) Mondtam is neki, egyelőre Petra barátnője vagyok, úgyhogy szerintem kussoljon. Erre én is felkerültem a persona non grata listára. Jobb is!

  7. Nagyon tanulságosak a linkelt oldalak. Ezek aztán őszinte férfiak! Egyáltalán nem kertelnek, tisztában vannak vele, hogy a fő vonzerejük a pénzük és nem a személyiségük. Azt is tudják, hogy az ukrán vagy thai nőknek is a pénzük kell meg az állampolgárságuk, de nem bánkódnak miatta. Ritka az ilyen mértékű tudatosság.

    A viccet félretéve, elég undorító, hogy gyakorlatilag itt a nők igényei fel se merülnek, pl. a szexuális igényei… Majd lefekszik velünk, mert ez a dolga és közben majd szendén, szűziesen és ártatlanul viselkedik ez benne van az árban. Ez tényleg a prostitúció egy formája.

  8. Én azt nem értem, ha egyszer megvannak a megoldások: (MGTOW, feleségimport, stb.), akkor minek dumálnak ennyit az amerikai (magyar) nőkhöz? Hát hadd nyomoronckodjanak a macskáikkal, a pasiknak minden rendben.

    • Gondolom mert az a cél, hogy belengetik ezt a opciót, de alapesetben ők is inkább saját kultúrájukbeli nőt akarnak, az importfeleség csak B-terv.

      • Meg fogsz lepődni: ez volt az alapértelmezésem nekem is. Ebből ugyanis az következik, hogy valójában simán csak hazudoznak, manipulálnak tovább, meg sem próbálják megérteni a problémát – nem mellesleg nyilván a többség számára nem igazán opció az import. És nem és nem fogják fel, hogy a nők pont leszarják, mert ha igaz lenne, akkor legalább az ilyen értetlen idióták őket békén hagynák. Azért nem fogják fel, mert valójában nem is érdekli őket a nő szempontja.

  9. “The history of men’s opposition to women’s emancipation is more interesting perhaps than the story of that emancipation itself.” Virginia Woolf, A Room of One’s Own 😀

  10. “az őszinte szerelmet keresik, és nem válogatnak életkor szerint (19 éves nő akár 70 évessel is — lásd a linket az utolsó sorban!)”
    Ebben nem látnak egy csöpp kis ellentmondást? Ők minek neveznék azt a férfit aki 19 évesen bármilyen életkorú nővel összeállna, csak nem selyemfiúnak vagy idiótának?

  11. “Miért nincs az amerikai nőknek olyan édes, ártatlan tekintete, mint a külföldieknek ezeken a lenti fotókon?”

    Talán mert földrészenként, országonként, tájanként eltér a testbeszéd és a gesztusok használata? Például az USA-ban elvárás, különösen a nőktől, hogy folyton mosolyogjanak. Európában ugyanez nem feltétlenül tesz jó benyomást, őszintétlen, bár amerikaiaknál nem ütközünk meg rajta.
    Azt hiszem a Miért marad-ban olvastam, hogy egy intő jel ha egy amerikai vagy európai nő úgy viselkedik a partnere jelenlétében, mint egy kislány, de ugyanez egy távol-keleti nőnél teljesen természetes, mert náluk ez nem gyerek, hanem női testbeszéd.

  12. Remek írás és remek az előzménye is, tiszta logikával leplezi le a patriarchális hatalomgazdaságú szerepfelfogásokban levő kibékíthetetlen ellentéteket, az egymással ellentmondó ellentmondásokat. Ez a kölcsönös hazugság kultúrája, a hazugság sohasem biztos alap. Az antifeminizmus pont ezt a hazugság kultúráját hordozza, melyben csak egymás kihasználása megy aszimmetrikusan, ahol a nő húzza a rövidebbet rendszerint. Egy igazi férfinak egyenrangú társ kell, nem szolga, ráadásul az antifeministák által propagált nőideál hazug, mesterkélt és görcsös, tele van megfelelési kényszerekkel, továbbá gyakorlatilag elérhetetlen ideál, mely csak a nőket akarja frusztrálni, hogy ezáltal is elbizonytalanítással, félelemkeltéssel uralja le a nőket, amely maga a társadalmasiasult patriarchális férfierőszak.

  13. Már a feleségimportos cikkednél is eszembe jutott egy film, illetve annak az egyik jelenete. A Pillangó úrfi (aka M. Butterfly) című filmben beszélget egymással “Pillangó úrfi” és a francia attasét játszó Jeremy Irons, ez utóbbi épp a Pillangókisasszony tragédiájának szépségét méltatja, arról beszél, hogy a történetben szereplő nő halála mennyire megható és az egész történet mennyire szép. Erre a John Lone által megtestesített Song Liling (aka Pillangó úrfi) válasza az, hogy ez valóban szép egy nyugati férfi szemszögéből. Mert a tökös fehér férfi számára az alázatos keleti nő egyfajta idea. De nézzük meg a történetet más megvilágításban. Vegyünk egy nyugati, szőke fotómodellt, aki beleszeret egy alacsony japán üzletemberbe. Összeházasodnak, aztán a férfi hazamegy három évre. Ez idő alatt a nő a férfi fényképéhez imádkozik és mikor az egyik fiatal Kennedy megkéri a kezét, ő kikosarazza. Később, amikor a nő megtudja, hogy a férje otthon újra megházasodott, megöli magát. Nos, ezek után Ön biztos azt gondolná, hogy ez a nő nem normális. De mivel (a Pillangókisasszonyban) egy keleti öli meg magát egy nyugatiért, ezt csodálatosnak tartja. – mondja Song Liling (az idézet természetesen nem pontos). És ezután hozzáteszi, hogy ami csodálatos az a zene és nem a történet.

  14. Visszajelzés: a láncfűrészem | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s