Több baráti beszélgetésben felmerült mostanában — tudjátok, mindig kazalban jön minden, amit megírok –, hogy jó, nem szép dolog csúnyán beszélni, féltékenykedni meg pénzzel szívózni sem, de azért igazából az ütés, rúgás, fojtogatás, a leteperős nemi erőszak az, amit bántalmazásnak nevezhetünk.
Vagyis hogy a fizikai bántalmazás lényegileg más, mint a lelki, verbális, gazdasági. Utóbbiakat inkább elmérgesedett kapcsolatoknak nevezhetjük: nem más ez, mint kölcsönös huzavona, olaszos veszekedés, amelyből “a nők is” kiveszik a részüket. Beszélgetőpartnereim is ismernek ilyen nőket.
Szakembertől — pszichológustól — is hallottam már ezt a megkülönböztetést, aki kifejezetten bántalmazott nőknek ajánlotta fel a segítségét. A kérdés azért is fontos, azért kell átgondoltnak és informáltnak lennie minden magát valamire tartó embernek, mert amikor verbális, lelki gyötrésről beszámoló nőkkel találkozunk, akkor azzal, ahogy reagálunk, állást foglalunk, és egyáltalán nem mindegy, sőt, a sorsát döntheti el, hogy komolyan veszik-e, felismerik-e a történetében is az Ugyanazt, vagy bagatellizálják, netán olyasmi mellébeszélés és áldozathibáztatás kezdődik, mint tegnap a kommentekben a televíziós szereplővel kapcsolatban. Nem mindegy, mit jelez vissza az érzelmi, gazdasági, verbális erőszak elszenvedőinek a környezetük, illetve kérdés az is, mit kezdjen a társadalom, az újságírás, a jogi szabályozás az ilyen esetekkel.
Meglepetésemre tájékozott és érzékeny feminista is hasonlóan megkülönböztette a fizikai bántalmazást és a többit. Én meg nem csak azt mondom, hogy a határ nem éles — például minek számít, ha valakit bezárnak a szobába, nem hagynak aludni, követik, mint az árnyék, ellenőrizgetik a hívásait? –, hanem azt is, hogy nincsen lényegi különbség. Most összefoglalom a saját szavaimmal, miért ugyanaz lényegileg az ütleg és a lelki jobbegyenes.
1. A “csúnyán viselkedő” férfit ugyanaz a logika mozgatja: a nők fölötti hatalom, a jogosultságérzet, a “megtehetem ezt is, nem lesz következménye”, a nőgyűlölet, mint azt, aki üt. Ugyanazok az okok: a lelki bántalmazás sem más, mint a torz társadalmi szereposztás kifejeződése az egyénben.
2. A folyamat, a másik megtörése, elszigetelése, kontroll alatt tartása egyirányú, módszeres és eszkalálódó a lelki, verbális, gazdasági abúzus eseteiben is, akkor is, ha ennek az erőszakos fél nincsen tudatában. Lehet, hogy a nő is reagál, lehet, hogy a nő sem hüppögő áldozat, lehet, hogy a nő viselkedése sem túl szimpatikus — amelyet előszeretettel ítél meg részletező rosszindulattal a közgondolkodás, nők is, míg a férfit (istenem, hát felkapta a vizet!) futni hagyja –, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a nő fölött van kontroll, az ő mozgástere és életminősége csökken drasztikusan, nem a férfié. A nő lesz a helyzet foglya.
3. És a hatások: a lelki bántalmazás, a megalázó szavak, a kicsikart szex, a nyomásgyakorlás ugyanúgy elgyengíti, dezintegrálja, apróra töri az áldozat személyiségét, ugyanúgy poszttraumás stresszt okoz, mint a pofonok.
4. A fizikai bántalmazást minden esetben megelőzi lelki, verbális gyötrés. Ezért nem stimmel például Ranschburg Jenőnek az az állítása, amelyre egész könyvet alapozott (A meghitt erőszak), hogy a férfiak fizikailag erőszakosak, “vitézkednek”, a nők viszont szavakkal, rejtett utakon, manipulatívan készítik ki a férfit, így végső soron egál van. Ranschburg a tisztesség kedvéért fél könyvet szán az ütlegek, a férfiak kezdeményezte balhék elemzésének, és utána meglepő módon kezd sisteregni a “másik oldal”, a nőgyűlölet, amely bármit el tud képzelni a nőkről, mindenféle aljasságot és manipulációt. Nem, nincs egál, és ha közelebbről megnézzük az olyan helyzeteket, amelyben a férfi arról számol be, hogy őt a felesége kikészíti, akkor gyakran tapasztalhatjuk, hogy a férfi bármilyen, a viselkedését érintő jelzést, kérést, bírálatot agressziónak, személyes sértésnek érzékel.
5. A fizikai bántalmazás és a leteperős, külsérelmi nyomokkal is járó nemi erőszak bűncselekmény, és — néhány év szemléletformálás után — már eléri a közvélemény ingerküszöbét is. Aki ezt éli meg, az előbb döbben rá talán helyzete tarthatatlan voltára, több együttérzésre számíthat, jelzéseit komolyabban veszik, az elkövetőt jobban elítélik, mint ha “csak” szavakkal öl. A lelki sérülteknek sokszor nincs menekvés: talán egész életükben nem tudják ők sem, hogy nem érdemlik meg, nem az ő viselkedésükben van a kulcs, hogy ez nem normális, ez romboló és tarthatatlan, és a környezetük sem jelzi ezt nekik.
Ajánlott irodalom:
Miért marad? pdf
csak az olvassa. én szóltam 
A blogod hatására értettem meg, hogy egy évig bántalmazó kapcsolatban voltam, egy 40 éves korára már kiábrándult férfival. Ha beszélek róla, barátoknak, olyan nehéz elmondani.Csak szóban és szexben lehetett tetten érni, fizikai bántalmazás nem volt. Amikor kiálltam magamért, az is agresszív volt, de kiabálni kellett, mert szóhoz sem jutottam mellette. Már pár hónapja nincs, de valahogy nem sírok, viszont úgy érzem, hogy bezárult valami bennem, mennék inkább világgá, külföldre (a szakmám és nyelvtudás miatt meg is tehetem), de nem tudom tovább elviselni az átlag magyar férfit. Előtte sem igen tapasztaltam jót, már évek óta, ennél tényleg jobb az egyedüllét.
KedvelésKedvelés
“nem tudom tovább elviselni az átlag magyar férfit” én is ezt érzem.
KedvelésKedvelés
Én is hallottam már ezt egy ismerős nő szájából, aztán beugrott egy kapcsolatba egy marokkói férfivel.
“sokan vagyunk, sokfélék”, mondta Micimackó és beszorult a lyukba.
KedvelésKedvelés
Gyakorta én is. A mai magyar negyvenesek nagyon súlyosan leharcoltak és kiégettek, és abszolút nem szerények emellett, pedig lenne mire.
KedvelésKedvelés
“Csak szóban és szexben lehetett tetten érni” – ez, ha szabad kérdeznem, konkrétan mit jelentett ?
KedvelésKedvelés
Te mit gondolnál arról a férfiról (emberről) aki ilyet leír csak a férfi szót nőre-(zsidóra-cigányra) cseréli?
én azt, hogy nem lehet lecserélni, és nem, amit írt, annak semmi köze a rasszizmushoz
KedvelésKedvelés
Én azt gondolnám, hogy a személyes tapasztalatait írja le, amiben neki nyilván igaza van, ezt látta.
Nem érzek benne túlzó általánosítást, nem használja a “minden” szót, nem állít olyasmit, hogy a pasik ilyennek születnek, ő ezt látja.
KedvelésKedvelés
Én meg azt gondolom róla, hogy rasszista, csak nem tud róla.
És mi, meg megbocsájtjuk, mert a személyes sérelmei előrébb valók, mint egy igazságos, és tisztességes közgondolkodás. Ahol nem cigányozunk, magyarozunk, zsidózunk, átlag férfizünk, és nem mások kárára állunk ki önmagunkért.
És én nem bírom megállni szó nélkül. Sem a villamoson cigányozót nem hallgatom szó nélkül. És felhívom a rendőrséget, ha egy nőt ütnek a Liliom utca sarkán, noha tudom, hogy mire kiérnek a 20 méterre lévő állomásukról már rég le lesz rendezve, és még engem tol le a rendőr. És nem azért, mert én vagyok az igazság megtestesült szobra, hanem mert láttam például nyugaton, hogy ez működik. És semmi más nagyjából.
És van olyan, és a testi-lelki erőszak ilyen, ahol a személyes sérelmek igenis nagyon fontosak, és ki kellene plakátolni velük a várost, és nincs különbség a rossz szó meg a pofon között, de számít a konzekvencia is. Számít az, hogy mi van utána.
KedvelésKedvelés
Hát én meg pasi létemre átlagférfizom, mert látom, hogy van ilyen, hogy ez rendszerszintű. Akkor is, ha nem biztos, hogy az átlagférfi hibája, hiszen rendszerhiba. Ettől még létezik. Azon lehet persze vitázni, hogy mi a megoldás, az-e ha szidjuk az átlagférfit, vagy ha megpróbáljuk megértetni, hogy miért gáz, ahogy viselkedik (szerintem utóbbi). De ehhez a jelenséget meg kell látni és nevezni – ebben sem vagyok piszi, ahogy igazából cigány kérdésben sem vagyok piszi.
KedvelésKedvelés
Igen, elfogadjuk, hogy nem vagyunk píszik. És akkor jöhet itt az átlagférfi, a másik oldalon meg az átlagnő.
Csak ez nem vezet sehova, egymás széttépésén kívül.
Meg kell nevezni a jelenségeket, igen. Csak van, amit nem lehet egy szóval leírni, és azt nem is kell. Mert bonyolult. És én azért szeretem ezt a blogot, mert tesz egy kísérletet, vállalja, hogy nem egy szóval, bélyeggel, legyintéssel intézi el ezeket a jelenségeket, és próbál átlátni, elemezni, és okosnak lenni, egy borzasztóan butának tettetett világban.
És nem a písziskedés hiánya zavar. Sőt. Örülök, hogy le van írva, mert nem körülírni akarom az átlagférfi meg a magyar szót, meg nem összekacsintva cigányozni, meg utalgatva zsidózni. Ez megy mindenütt a valóságban, és gyakorlatilag megállíthatatlan szarfolyamként tör föl a mögöttes tartalom az interneten.
Nekem nem azzal van a problémám, ha valaki ilyet gondol, így érez, és kimondja.
Nekem azzal van a bajom, hogy nincs senki, aki szólna, hogy talán ezt nem kéne.
KedvelésKedvelés
Hát nemtom. Te szóltál, mert szerinted nem kéne. Engem meg nem zavar, lényegében egyetértek, ezért nem szólok. Lehet, mások is azért nem szólnak, mert szintén nem zavar másokat sem.
KedvelésKedvelés
Bántalmazottakkal is foglalkozó pszichológusként gyakran hallom az áldozattól: nem ütött meg soha. Én azt szoktam erre reagálni (nem mindig hangosan), hogy pedig jobb lett volna, mert akkor a nő (értelmes, diplomás, okos nő) azonnal kilépett volna a kapcsolatból, nem húzza-halasztja évekig, hiszen az ő ura nem rossz ember, csak néha indulatos, és olyankor ki-kicsúszik a száján ez-az (miközben a pasi módszeresen megalázza, szavakkal, lelkileg bántalmazza a párját, és teljesen elszigeteli őt mindenkitől, mert “szereti”). Annyiszor hallom, hogy “sosem bántott”, miközben velejéig bántalmazó a pasi, hogy néha a falat tudnám kaparni. És legtöbbször a nők mélyen hiszik, hogy mivel a férfii nem ütötte meg őket, még rendbe hozható a kapcsolat. Pedig dehogy! És mindig a nők jönnek. Eddigi praxisomban összesen egy darab bántalmazó jött azért, mert felismerte, hogy amit csinál, az nem normális, és szeretett volna megváltozni.
(Bocsánat, lehet, hogy sebtiben poszt, de kicsit sok elütés van benne, ez tőled elég szokatlan. Ekkora indulatot váltott ki benned, vagy ennyire siettél?)
KedvelésKedvelés
Most teljesen le is állt a rendszer, de amúgy is előszeretettel teszi ki az utolsó mentést eggyel megelőző állapotot. Közben javítottam, köszönöm, hogy szóltatok!
KedvelésKedvelés
Úgy gondolom, a bántalmazók többsége, nagyon is érzi mit engedhet magának. Aki megüti a partnerét, azt is fel szokta menteni az áldozat. Egyébként olyan rendes ember, sok gondja van, biztos én provokálom.., stb.
Ezért is viselik rosszul a szakítást, ekkor válik világossá, hogy elmérték magukat.
KedvelésKedvelés
Milyen erv egy szar kapcsolatban, hogy sosem bantott. Nem hiszem, hogy a nok tobbsege rogton kilepne az elso pofon utan es csak a lelki kinzasokat viselik el annyira, hogy bent maradnak. Sajnos tul sokaig maradunk, meg akkor is amikor mar zaporoznak a pofonok.
KedvelésKedvelés
Szerintem is nagyon gáz, hogy a bántó szavak, állandó megalázás, lekicsinylés, a másik lényének a sárba tiprása nem “számít” bántalmazásnak. Ha anyám tudta volna, hogy ez is ugyanolyan, nem tett volna ki ennek 10 évre. Fogalma se volt, hogy a nevelőapám milyen világokat rombolt le bennem, hiszen sose ütött meg, nem erőszakolt meg. Nem, a testemet nem, csak a lelkemet. A mai napig nem tudtam magam kiskanállal se összerakni. Életre szóló hatása van, terápiába kell vele járni, és csak az tartott évekig, hogy rájöjjek, mi volt ez az egész. Ha tudatosítva van, hogy ez is bántalmazás, lehet, hogy korábban keresek segítséget.
KedvelésKedvelés
“A mai napig nem tudtam magam kiskanállal se összerakni.” – Valahogy én is így érzem. Én igazából nem is tudom, hogy minek nevezzem azt a katyvaszt amiben gyerekkoromban részem volt, de családnak aligha. Én lábtörlőként funckionáltam, mindenki rajtam vezette le a feszültségét. Nagyagyám, anyám, bácsikám. Egyedül apám nem (ő máshogyan “szeretett”). Ha anyám vert (sose értettem, miért?), utánna mindig jött vigasztalni (“nem akartalak bántani, én szeretlek”). A többiektől csak ezekért az apróságokért kaptam: nem ettem meg a maradék rizst a tányéromból, véletlenül bezártam magam a szobába, egyszer! lekéstem a buszt (egy későbbi járattal mentem haza), megbotlottam a kinyitott sütő ajtajában, mamámnak visszafeleseltem (azt mondtam neki: olyan vagy, mint egy medve). 4-5 éves lehettem, amikor átfutottam az úton, majdnem elütött az autó. A nagy ijedtségre való tekintettel anyám úgy megvert, hogy én összepisiltem magam. Amikor barátnőim eljöttek hozzám, mamám reakciója: kiket basztál te ide? Mindig megrendszabályoztak. Ha nem azt csináltam, amit parancsoltak, akkor nem voltam jó gyerek. Folyton leszóltak, hogy béna, buta vagyok (“b+, még egy ilyen hülye lányt, hogy lehet valaki ennyire béna”), semmire sem viszem majd. A mai napig visszhangoznak a szavaik a fejemben. Külső szemlélők csak annyit láttak, hogy én már tizenpárévesen milyen komoly és segítőkész kislány vagyok. Amolyan mintagyerek (akivel sosincs probléma).
Később párkapcsolatomban próbáltam bepótolni a szerethiányomat. Ez olyan ambivalenciával járt, hogy mindig azt gondoltam, hogy ez nekem nem jár, nem vagyok elég jó, szerethető. Párom szavaira (b+, kussolj) én (őszerinte) túl sértődötten reagáltam, majd mindig kifejtette, hogy NEM SZABAD ennyire érzékenynek lennem. Aztán mivel annyira szeretett, hogy ennél jobban már nem tudta kimutatni, megcsalt. Depresszióra és túlérzékenységemre való tekintettel, párom szakításkor olyan görény módon viselkedett, hogy én napokig csak nyugtatóval tudtam elaludni. Nagyon megalázott, semmibe vett. Nem értettem, hogyha szakít is, miért kellett belémrúgnia olyan szavakkal, amelyekre nem szolgáltam rá. Itt a blogon olvasgatva találtam egy érdekes megállapítást:
“Másrészt válsághelyzetben, amikor választ kell adni fontos kérdésekre, az ilyen férfi, aki oly nagy erővel polírozta az énképét, ugyanolyan kíméletlen, sunyi, ellenséges tud lenni, mint a bántalmazók. Döbbenet, amikor a nagyon rendes férfiakban is beindul a Szoftver.”
Most vonatkoztathatom erre az esetre is? Azért fordult ki ennyire magából és viselkedett agresszíven? A szoftver miatt? Az énkép stimmel. A külvilág felé ő volt a legrendesebb férfi. A rokonaim, barátok mind áradoztak róla, egyesek példaképnek is tekintették, felnéztek rá (“ő rendes gyerek, ő nem csalna meg, ő nem olyan, milyen jó nekem, hogy ennyire rendes párom van, örülhetek, hogy vele vagyok”). Most, hogy a máz leolvadt, már nem példakép többé senkinek…
KedvelésKedvelés
Kedves MarvElla! Olvastad már a Mérgező szülők című könyvet? HA még nem, nagyon ajánlom, sok dolog világos lesz utána! A párválasztásod sajnos egyáltalán nem meglepő, sőt. Ajánlom, hogy keress fel egy jó terapeutát, aki segíthet neked kilábalni a gyerekkori traumák utóhatásaiból,mert egyedül szinte lehetetlen. Én is hamarosan elindulok az úton!
KedvelésKedvelés
Még nem, de most fogom. Hmm, biztató címe van. Kösz az ajánlást!
KedvelésKedvelés
Én is csak ajánlani tudom.
KedvelésKedvelés
A pasihoz: szerintem az ilyen ember, aki sunyi tud lenni, mint a bántalmazók, az valójában BÁNTALMAZÓ. Csak épp érzi, vagy inkább elfogadja, hogy ez szemétség – de nem belülről, csak axiómaként, de érezni nem érzi. Maszk rajta, ami lehullik elég könnyen.
KedvelésKedvelés
Szerintem a lelki bántalmazás sokkal rombolóbb. sokkal nehezebben “bizonyítható”. Az áldozatnak magának, a környezetének. Sokkal hosszabb folyamat, mire jön a felismerés és nagyobb károkat okozhat addigra.
Egy pofon az pofon. egyértelmű, nincs mismásolás (OK, tudom akkor is sokszor van sajnos).
A lelki bántalmazás meg sokszor van “jószándékú” kritkaként, vitaként, tanácsként, stb. feltűntetve… 😦
KedvelésKedvelés
Később fogtam csak fel, hogy mikor az agresszióra – mert az volt, bár nem fizikai, sőt, még csak nem is verbális, kifejezetten nonverbális – néha úgy reagáltam, hogy én emeltem fel a hangom, az teljesen normális reakció volt. De persze akkor elhittem, hogy én vagyok az elviselhetetlen, agresszív fúria, és szégyelltem is magam miatta nagyon.
(Most meg hangosan veszekszünk olyan mély és belső párkapcsolati kérdéseken, mint pl. a német vagy a japán autók a megbízhatóbbak, vagy szükség van-e Pride felvonulásra vagy sem.)
Unokatestvérem élt fizikai bántalmazó kapcsolatban (ő férfi, ott az agresszor volt nő), és egyszer elmondta, hogy amit nagyon megtanult egy életre, hogy olyan nincs, hogy valaki csak egyszer ordít, vagy csak egyszer ad egy pofont, aztán soha többet. Aki egyszer megütött, az meg fog ütni többször is, jobb rögtön lelépni, akárhogy is fogadkozik az illető.
KedvelésKedvelés
Én is sokszor lettem lesárkányozva, pedig csak amiatt üvöltöttem, hogy már nem bírtam. A passzív agressziót. Az a legundorítóbb, mert jól el lehet mögé bújni.
KedvelésKedvelés
A környezet egyáltalán nem ismeri el a lelki bántalmazást.
Ha a nő egy fizikailag bántalmazó kapcsolatból lép ki, azt még úgyahogy megértik, de ha lelkiből, akkor semmiképpen nem. Nincs felmentés, nincs megbocsátás, hosszú évek után sem. Ha próbálsz mesélni töredékeket, nem értik, vagy nem hiszik el, biztos mentségeket keresel, vagy mártírt játszol.
Keserű kenyér ez….
KedvelésKedvelés
Egészen magasról szard le, ki mit hisz.
KedvelésKedvelés
Ez így van, nálunk is én lettem a város kurvájának kikiálltva, és szinte minden közös barát, ismerős a volt férjem mellé állt, hiszen én léptem le. Senkit nem érdekel, hogy vajon miért, meg sem kérdezett senki, soha.
KedvelésKedvelés
“Vagyis hogy a fizikai bántalmazás lényegileg más, mint a lelki, verbális, gazdasági. ”
Ebben teljesen neked adok igazat, egyáltalán nem más. Sőt, sokkal rosszabb. Ha választani kéne, hogy lelkileg zsarolnak, érzelmileg manipulálnak, verbálisan megaláznak, anyagilag lehúznak, vagy pedig inkább kapok két pofont, ha valamit nem jól csinálok, akkor inkább pofont választanám.
Azonban. A lelki terror, zsarolás, érzelmi manipuláció, a szexualitással való hatalomgyakorlás, ami gazdasági kihasználáshoz vezet, a verbális megalázás, tényleg FŐKÉNT a nőkre jellemző. Persze, férfi is gyakorolhatja, minthogy nő is lehet pofozkodós, de azért nemi arányokat tekintve ez a jellemző.
A gond ezzel, hogy látens, ráadásul, hallgatólagosan elfogadott. Holott, tartós ilyen légkörben élés sokszor súlyosabb személyiségtorzulást képes előidézni, mint a fizikai erőszak.
Ilyenek vezetnek ahhoz, hogy a férfi “túlórázik”, nem óhajt hazamenni, alkesz lesz, motiválatlan, lusta, érdektelen, zárkózott, elvonuló, konfliktuskerülő vagy kifejezetten erőszakos lesz.
A teljes képhez mindig hozzátartozik a másik fél is. Csak amíg az egyik fél károkozása nyíltan látszik, a másik félé látens marad.
Tehát, Raschburgnak valahol igaza van. Viszont, ezek nem egyenes arányban, párhuzamosan vannak a kapcsolatokban, mint Raschburg gondolja. Egy kapcsolatban mindig van “elnyomó” és “elnyomott” fél. Ez nem a nemi alapú leosztás alapján megy, hanem az aktívabb, erősebb személyiség lesz mindig az elnyomó.
Ha két, közel azonos erősségű, aktivitású személyiség kerül össze, akkor kisebb lesz az elnyomás is. Az “erős férfi” keresése kényelmi okokból ezért elhibázott gyakorlat a nők részéről, mert ezzel a saját elnyomásukat készítik elő.
Az olyan nők, akik határozott egyéniségek, önállóak, kevésbé rendezkednek be anyagi függésre a férfiaktól, sokkal kevesebb eséllyel lesznek elnyomottak. Egyszerűen az “elnyomó” férfiak már eleve elkerülik őket, mert érzik, hogy nem tudják leuralni. Másfelől, kevésbé alkalmazzák a “női praktikákat” manipulációt, érzelmi zsarolást, verbális agressziót, így ezekkel nem amortizálják le a férfi személyiségét, és nem csinálnak belőle idegbeteg állatot.
KedvelésKedvelés
“A lelki terror, zsarolás, érzelmi manipuláció, a szexualitással való hatalomgyakorlás, ami gazdasági kihasználáshoz vezet, a verbális megalázás, tényleg FŐKÉNT a nőkre jellemző.”
A JÓ BÜDÖS FRANCOT, kedves Alkibiadesz!
Unom ezt az egész csűrcsavart, “a nők lelkileg bántanak” “a nők az erőszakos férfiakhoz vonzódnak, mert anyám unokatestvérének a lánya is lelépett a Sanyival.”
Aki fizikailag bánt, az már előtte lelkileg is bántott, és folyamatosan teszi, ez k…rvára tény, és ne relativizáljátok!
Az a rohadt nagy helyzet, hogy nyilván sose éltél még bántalmazó kapcsolatban, amit meg a két pofonról írsz , az gusztustalan és elfogadhatatlan, és minden épeszű embertársam nevében kikérem magamnak az ilyen kijelentéseket!
Szégyen, hogy ilyet egyáltalán leírsz, hogy inkább a pofont választanád.
Majd nem választanád a pofont, azt garantálom, ha valaki rendszeresen verne!
Ne állítsd be a verést semmi elintézési módjának, Alkibiadesz, mert az ilyenek miatt, mint te, van ez még mindig a köztudatban, hogy “ha valamit nem jól csinál, pofozzuk meg!”
Szégyen, hogy ez megfordul a fejedben, és még ide is írod!
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem itt az az alapvető probléma, hogy azt képzelik, hogy ez választás, hogy pofon vagy verbális agresszió. Nem azért nem választás, mert nyilván a bántalmazó nem kérdez meg – ettől még elvileg lehetne választás. Azért nem az, mert egy dolognak a két formája. Agresszió – agresszió. A választás az, hogy akarsz-e agresszióban élni vagy nem. Mármint ez az elvi választás.
KedvelésKedvelés
A szavakkal verés ugyanolyan fájdalmas, mint a fizikai bántalmazás.
Az első a második előszobája, ez igaz.
Ha lelki terrorra nem csinálod, amit mond, akkor meg fog verni.
Ne legyen illúziója senkinek, ha egy lelki bántalmazó nem tör meg a szavaival, akkor ütni fog.
Először az ajtót, aztán a tárgyaidat, végül téged.
Ez a vége, mindig ez a vége.
Ha nem ez a vége, akkor még nem vagytok a végén.
Merjen egy nő nemet mondani egy erőszakos férfinak!
Nem ússza meg, és nem fog védelmet kapni.
Azért nem, ami a fenti kommentben áll, azért, mert a verés még mindig opció.
Konfliktuskezelési lehetőség.
Minden szóbeli bántalmazó potenciális verő.
Menekülni kell előlük, mert életveszélyesek.
KedvelésKedvelés
Pontosan. Ezért mondom, hogy ez nem választás, hogy milyen agressziót akarsz. Ha agresszor a másik, akkor olyan agressziót kapsz, amilyet Ő választ.
KedvelésKedvelés
Így van, persze, értjük egymást.
KedvelésKedvelés
“…ha valamit nem jól csinálok, akkor inkább pofont választanám.”
Kifejtenéd ezt a Valamit nem jól csinálok című történetet,
Hogy érted ezt? Leragad a rizs, akkor inkább 2 pofon, mint megalázás? Egyáltalán miért merül bármelyik is felnőtt emberek között?
KedvelésKedvelés
Óbazmeg, taníccsál már, mester ! Hogy kell nem anyagi függésbe kerülni 2-3 gyerek mellett???
KedvelésKedvelik 1 személy
Lám csak, megérkezett Alkibiadész Eszter blogjáról…
KedvelésKedvelés
“a verbális megalázás, tényleg FŐKÉNT a nőkre jellemző.” No majd ha az erkölcstelen férfinak lesz ötvenszer annyi övön aluli okádék jelzője a magyarban, mint az erkölcstelen nőnek, akkor elhiszem neked, hogy a nők műfaja verbálisan alázni a férfit. De amíg ez az arány 50 : 0 a másik oldalon, addig ez csak egy szemenszedett hazugság, hiszen konkrétan a szóhasználatokból bizonyítható a végletesen elszállt férfiretorika a verbális nőalázásra, amely túl az ötven szinonímán, a mindennapos káromkodásainknak is a 90 %-át teszi ki. És a maradék 10 % i sem a férfit alázza verbálisan, jé….
KedvelésKedvelés
Ez jó meglátás!
KedvelésKedvelés
Az egy közismert és elterjedt tévhit, hogy van külön a fizikai bántalmazás és van a lelki és aki használja az egyiket, nem él a másikkal. Valójában pont fordítva van, fizikai bántalmazás nincsen lelki nélkül. Nincs olyan, hogy aki kapja a pofonokat, tuti nem kap mellé lelki terrort is. Hogy lehet ezt elképzelni is, nem értem 😦
KedvelésKedvelés
Ranschburg Jenő előadása:
KedvelésKedvelés
Csak halkan és félve kérdem meg, nem lehetne azt mondani vagy kimondani, kinek melyik szimpatikusabb, hogy mindkét nem követhet el bántalmazást? Ilyet is, olyat is?
Én nem hiszem, hogy az otthon módszeresen alázott, néha tényleg elmenekülő férfi példája hiteltelenné tenné vagy kisebbítené az ugyancsak -akár verbálisan, akár fizikailag- bántalmazott nő példáját. Én nem vagyok sem szociológus, sem aktivista, s elismerem, hogy vannak sokan, akik ezt nálam sokkal jobban és komplexebben látják, de mivel én is láttam az életem során példát mindkettőre, nem tudom a bántalmazást nemhez kötni…Statisztikám meg nincs, de alapvetően gyanakvással szoktam őket szemlélni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Persze, hogy lehet férfi is bántalmazott. Hidd el, én aztán tudom. Egy nagyon kedves férfi rokonom élt lelkileg és fizikailag bántalmazó kapcsolatban. Bele is halt. Nagyon nem ezt érdemelte, jó ember volt, és azóta is gondolkodom, hogy mi vezetett idáig, mit kellett volna másképp csinálni, segíthettem-e volna neki. Szóval, hidd el, tudom, hogy a bántalmazást komolyan kell venni, mindegy, hogy nőről vagy férfiról van szó.
Mégis azt mondom, hogy társadalmi szintem a bántalmazás igenis nemhez köthető. Sokkal több férfi bántalmaz nőt, mint fordítva. És – ez a lényeg – a társadalom hallgatólagos beleegyezésével teszik ezt. Sokkal többet megengedhetnek maguknak, mert nincs következménye. Nem azért teszik ezt, mert gonoszabbak, mint a nők, hanem azért , mert így szocializálódtak. (Sok nőnek pl. egyszerűen eszébe sem jut, hogy megüsse a férfit, még akkor sem ha erősebb. Vagy nincs pofája otthon ugráltatni, ha fáradt. Vagy gondolkodás nélkül hülyeségnek bélyegezni a véleményét.)
És nem csak párkapcsolatról beszélek. Nézd meg, hogy mondjuk egy munkahelyen, szórakozóhelyen, tömegközlekedésben, boltban…stb. hogy viselkednek az emberek. Figyeld meg a mozgásukat, testtartásukat, hangszínüket. Már ennyiből is látszik, hogy ma Magyarországon általánosságban véve milyen leosztás van, melyik nem az uralkodóbb, agresszívebb.
KedvelésKedvelés
Értem. Köszi.
KedvelésKedvelés
“A “csúnyán viselkedő” férfit ugyanaz a logika mozgatja: a nők fölötti hatalom, a jogosultságérzet, a “megtehetem ezt is, nem lesz következménye”, a nőgyűlölet, mint azt, aki üt.”
Te nem tanultál társadalomtudományt vagy politikai filozófiát, ugye?
Hogy mondjam? Fura, hogy ennyire nem érted. Fura a magabiztosan előadott “nem értek egyet”. És már hányadszor!
Azért nem érted, mert nem tanultál ilyet, nem figyeltél, így marad a vidéki (pláne erdélyi) átlagemberi butaság, “láttam én már nőt serpenyővel a kezében!”, “hiszem, amit látok”. Ezt értem, gyakran találkozom vele, de amikor okosabbat olvasol ennél, akkor miért veszed elő ennyire magabiztosan ugyanazt a tompa logikát? Élvezed a feszültségkeltést, ellenkezést, alighanem. Elrontom az élvezetet: tájékozatlannak tűnsz, társadalomtudományilag laposföldhívőnek.
Az igazság nem úgy mutatkozik meg, hogy minden egyes életbeli esetet külön megnézünk, elemzünk (ki a hibás szerintünk, mik az okok), majd csoportosítunk és megszámolunk. Sokan ezt képzelik statisztikának és így igazságnak, mások még kevesebbet: “hallottam olyan esetekről”, “szerintem az a jellemző”, “én azt látom a környezetemben”.
Hanem úgy, hogy a nagy összefüggéseket figyeljük és értjük meg.
Nőgyűlölet van: ez azt jelenti, hogy társadalmi, sőt világméretekben a nők az elnyomottak, nem a férfiak. Mi erre a bizonyíték? Az írástudás adatai, a vagyon, a jövedelem, a válás, autóvezetés joga, a nemi szerv csonkítása (örömtelenné tétel), a szülésre vagy abortuszra kényszerítés, a prostitúció számai, stb., stb. Az is egyértelmű, hogy minden ilyen, világméretű, nők és gyerekek rovására elkövetett bűnben a haszonélvezők a férfiak (az összes férfi) és/vagy a patriarchátus. Minden férfipanasz vagy abból adódik, hogy a férfiak kockázatkeresők, erőszakosak egymás és a természet ellen is (háború, munkahelyi balesetek, uránbánya), vagy abból, hogy sérülékenyebbek és önpusztítóbbak (rövidebb élettartam, hajléktalanság, alkoholizmus, depresszió, öngyilkosság), vagy abból, hogy alapjognak képzelik el a kívánatos nők szexuális hajlandóságát (ennek neve nemierőszak-kultúra, és ebből adódik a visszautasítás miatti nyávogás, a lelki sérelem emlegetése). A szex sem nem alapjog, sem nem jog. Épp a nemi erőszaktól, kényszerített aktustól való védelem az alapjog (férfiaknak is).
Ettől függetlenül mindkét fél követhet el bántást (a bántalmazásban hatalmi többlet nyilvánul meg, ezért nehéz elmenekülni is. Nőknek nincsen hatalmi többlete férfiakkal szemben, sehol). Azt senki nem mondta, hogy a nők mindig kedvesek, bociszeműek vagy konstruktívak. De az eseteket nem lehet dekontextualizálni, vagyis függetleníteni, kiragadni abból a társadalmi berendezkedésből, amiről az előbb írtam, és ami miatt a bántások láttán a társadalom a férfiaknak keres mentségeket, őket sajnálja, nekik biztosít túlhatalmat. Mindez nem szubjektív megérzés, hanem mérhető mutatókból derül ki (ezekkel ide kommentelő antifeminista embertársaink riasztóan gyakran nincsenek tisztában, illetve hazudnak): melyik nemnek mekkora a mozgástere, vagyona, szabadideje, milyen betegségei és halálokai vannak, és azok kialakulásában mennyire felelős stb.
KedvelésKedvelés
Vagy hogy milyen a börtönökben a nemek aránya, és ezt mennyire természetesnek veszi mindenki.
KedvelésKedvelés
Az én jelenlegi párom is bántalmazó nővel élt (és a gyereke még mindig ott él), de sajnos az az igazság, hogy mindenki simán benyeli a nőnek azt, hogy a párom bántalmazta őt. Bár, aki egy kicsit is ismeri, vagy hallotta beszélni a saját gyerekével, az elhiszi.
KedvelésKedvelés
Egyébként annyira eltörpülnek a saját személyes tapasztalataink a társadalmi valósághoz képest, és mégis túlbecsüljük a szerepüket. Olyan sokan érvelnek azzal, hogy ők “mit láttak”. Pedig tök esetleges is lehet.
KedvelésKedvelés
Feldmárnak van egy zseniális performansza. Négykézlábra állít egy bárkit (aki elég erőnek tűnik hozzá 🙂 ) és feláll a hátára. Miközben az alsó panaszkodik, hogy ő el van nyomva, mindenki az ő hátán tapos, ő mekkora áldozat, Feldmár a hátáról ordítja a világba, hogy ő a császár, mindent ő irányít, ő van felül. A négykézlábon álló, persze, nem bírja örök időkig, egy idő után elkezd inogni, majd összeesik, Feldmár lezuhan. Aztán megkérdezi: “Na, akkor ki is függ a másiktól?”
KedvelésKedvelés
Jaj! Kérlek, ne vedd magadra, amit írtam, az nem rólad szólt. Ha bántanak, kérj segítséget, olyan nincs, hogy valakinek verés kell! Olyan van, hogy nem gondolja, hogy másként is lehet, hogy összetéveszti a szeretetet a birtoklással, hogy tehetetlennek érzi magát egy helyzetben – de mindig van másik alternatíva, és nem szabad, nem lehet, hogy “megszoktad, megszeretted”! Ha apád is vert, az csak arra magyarázat, hogy miért nem tudsz magadtól kilépni – de ki lehet lépni, és kell is. Kérlek, keress magadnak segítséget.
KedvelésKedvelés
Hová lett az a hozzászólás, amire ezt írtam? Ha törölted, kérlek, vedd ki a válaszomat is, magában nincs semmi értelme. Bocsánat.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a nő, aki kihasznál | csak az olvassa — én szóltam
Én azt hiszem, hogy az a különbség, hogy a verést csak férfiak alkalmazhatják, míg a lelki terrorizálás nemtelen, és ezért a férfiak érvelhetnek, hogy de hát a nők is csinálják.
És kik előtt érvelnek? A bíróság, a közgondolkodás, a rendőrség, az erkölcs és a jóisten előtt.
És mint tudjuk, ezek mind szintén férfiak.
KedvelésKedvelés
Azt még szeretném hozzátenni, hogy miután véget vetettem neki, és azóta is rettegek minden hangos szótól, fizikai és verbális agressziótól,
minden lekicsinylő testi gesztus rémületet kelt bennem,
15 év után rájöttem, hogy valószínűleg PSTD-m van.
A felismerés borzalmas.
Úgy még borzalmasabb, hogy gyakorlatilag azóta is mindenért engem okol a családom.
De ezzel már tudok mit kezdeni, és el tudok menni szakemberhez. Ha már a depresszióra kapott szerek alig használnak.
(Én ezt még sosem írtam le nyilvánosan….)
KedvelésKedvelés
A szakemberekhez: nem tudom, de gondolom a NANE-nál, vagy talán itt: https://www.facebook.com/ujrakezdes.nyilvanos?fref=ts érdeklődhetsz, ha még nem találtál megfelelőt.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: már megint miről maradtál le | csak az olvassa — én szóltam