mert hallgattatok

“itt azzal van a gond, AHOGYAN és AMILYEN STÍLUSBAN ekézik a férfiakat a feminista “véleményvezérek” “

Hogy én haragszom-e “a” férfiakra?

Nincsenek “a” férfiak, és nem vagyok dühös. Mert szépen élek, és nem érzem a bőrömön, amit mások igen. Már hét éve. Akkor mondjuk levágtunk néhány fejet. Legyen hat.

Ám érdekes, hogy a rendszer hogyan működik mindegyikükben.

Illetve léphet működésbe bármelyikükben, bármelyikünkben. Mert ugyanabban a világban élünk.

Nekem személyes sérelmem viszonylag kevés van, már ahhoz képest, amit olvasók meséltek itt a maguk életéről. Nem tetszik az apám mintája, nem tetszik az autoriter gőg, az elváró és moralizáló magatartás, az, amelyik nem figyel, csak rendszabályoz és hazabeszél. Nem tetszett, ahogy a bátyámék a nőkről beszélnek, nem tetszik a hagyományos családmodell, és nem tetszik a ferde nyakkendőjű frakcióvezetők morálja.

Szerettem és szeretek. Bízom egyre, nyílt vagyok, áradó. Tíz szerelmem volt életemben. Sok boldogságot hozó kapcsolatok, élet, vibrálás. Egy bántalmazó, akitől el lehetett jönni, kétségbeejtőnek tűnt a helyzet, de nem ejtett foglyul. Nem haragszom rá sem, szinte nyoma sincs neki, csak azóta tudom, amit tudok, és elmesélem.

Egészen rendkívüli férfiak is vannak a környezetemben. Van, akit vonzónak találok.

De haragszom, igen.

Mert hallgattok, azért.

Olvastok itt némán, nem lehet tudni, mi jár a fejetekben. Nincs konfliktus így.

Vagy nem olvastok, a feleségetek olvas, néha emleget, rám hivatkozik, ti a szemeteket forgatjátok. Unjátok, vagy egyenesen gyűlölködve emlegetitek “azt a nőt”.

Frusztrál titeket az a nő.

Pedig az a nő nem ismer titeket.

Osztálytalálkozón vagy a biológiatanárom, nagyon és régóta bírjuk egymást, legendás tanítványod vagyok, legendás bajszos tanárom vagy, és azt mondod, hát, a híres blogon mikor fogok arról írni, hogy mi mindent csinálnak a nők?

Néha idejöttök.

Néha egy ideig örültök, bólogattok, megértetek dolgokat. Mert ti árnyaltak és intelligensek vagytok, sőt, szinte feministák.

Aztán ugyanúgy bántani meg minősítgetni kezdtek, mint a legszánalmasabb trollok. Ugyanúgy nem figyeltek, ugyanúgy csak az egótok számít, és engem van pofátok azzal vádolni, hogy nem bírom az ellenvéleményt.

Aztán, van, aki kvázi belém szeret interneten, nézeget, és csikorogva erőlködik figyelemért, s ha más nem jut, a feszültséget keresi, hogy bosszantson, megtörjön, megkeserítse az életemet, megbüntet. Négy ilyen volt, iszonyatos mindegyik.

Ti józanok és távolságtartók meg általában azt írjátok, hogy ez okos meg igaz, de van a másik oldal, csak szép kiegyensúlyozottan, arról se feledkezzünk meg, valamint hogy a férfiaknak is nehéz.

Meg hogy nincsen rendszer, egyéni helyzetek vannak, melyekben mindkét fél felelős. Dekontextualizáltok, társadalmi összefüggéseitől bőszen megfosztotok mindent, és csodálkoztok nagyon, és mindeközben engem neveztek férfigyűlölőnek. Ja, és férfi és nő sincs, emberek vannak, emberi gyengeségek és bűnök, ezek nem kötődnek nemekhez, ezt állítjátok. Valamint a feminizmus már rég kivívta az egyenlőséget, nincs mit követelni.

Ha nincsen rendszer, miért írtok ennyire egyformákat?

Szóval, a másik oldal.

Mondjuk erre, hogy mi már hallgattuk eleget azt az oldalt, éreztük magunkat elégszer szarnak meg bűnösnek, ez a másik oldal szól minden megafonból. Mondom erre, én nem vagyok szolgáltatás, nem megrendelésre írok, ez nem az Önök kérték, nem vagyok közmédium, kár rajtam számon kérni a kiegyensúlyozottságot, ami nem más, mint torzítás, hiszen erőszakoló meg erőszakelszenvedő között nem létezhet morális kiegyensúlyozás. Kiegyensúlyozottságom annyi, hogy erőszak nem. Hogy ti engem elfogultsággal vádoltok, az csak annyit jelent, hogy fogalmatok nincs, mérhető mutatók szerint hogyan élnek a nők, sem társadalmi összefüggésekről, valamint kiölték belőletek az igazságérzetet is.

Én csak arról tudok írni, amit fontosnak, elhallgatottnak érzek. Ami szerintem százszor megrágott igazság, közhely, arról nincsen kedvem írni.

Írjátok meg ti a saját szemszögeteket. Mit tudhatom én, milyen vezérigazgatónak lenni, naponta borotválkozni. Milyen a férfivágy, a kétely, hogy melyik is a csikló, a puha farok, a stressz, a zavaró gondolat, egy gyereklány megkívánása, a szégyen, a rút titok. Nem írhatok helyettetek. Írjatok ti. Csak legyetek őszinték, úgy van értelme.

Ha meg bajotok van, ha bántottak a nők, és most elégtétel kellene, megértő fül, meséljetek. De hogy én írjam meg?

Borongjatok sörözők asztalánál, vagy menjetek a fütyizörejre, az antifeministákhoz, ha fáj, ha igazolni akarjátok a tetteiteket, ha meg akartok erősödni az énképetekben, önérzetetekben.

Azt azért nem vállaljátok, ők nagyon gyíkok, az ciki, ezt ti is tudjátok.

Hát akkor mi legyen?

Én haragszom rátok, mert végignézitek, mit mondanak arról, aki feljelenti a bántalmazót vagy a gyereke bántalmazóját. Hogyan hurcolják meg tisztelt mélypatriarchális rendőrségek, bíróságok, újságírók és kommentelők. És nem szóltok semmit. Konfliktuskerülők vagytok. Néha nagyon okos kommentekben jelzitek nagy mértéktartóan, hogy nem úgy van az, ahogy írom (vagyis az erőszakot pártoljátok), vagy rá is tesztek egy lapáttal, ha nem nyilvánosan, akkor magánbeszélgetésben. Ti, belátó, nem erőszakos férfiak. Akikkel nincs baj, és ezért kikéritek magatoknak, hogy én azt állítom: baj van, nagyjából mindennel.

Meg mondjátok, hogy ti magatok vasaljátok az inget, ti tisztelitek a nőket, ti nem tettetek semmi olyat, titeket nem illet a vád, és milyen rossz ezt itt olvasni. És eközben nem zavar titeket, hogy de tehettek, nyugodtan tehettek, ha úgy tetszene, mert lesz magyarázat, lesz mentség, és meg fogjátok úszni. Lesz, lehet egy válsághelyzet, amikor ugyanúgy büdös kurvának nevezitek és agyament dolgokkal vádoljátok a saját feleségeteket, és úgy büntetitek meg, amiért sebet ejtett az énképeteken, némasággal, bántó szavakkal, vagyonnal, ismerősök körében ellehetetlenítéssel, minden feladat és felelősség rátolásával, ahogy csak férfi tudja a nőt.

Ti végignéztétek, hogy falaz mindenki a nagyonbefolyásos, jajdetehetséges apukának, és nem szóltatok.

Én voltam a bűnös, mert az apuka már majdnem feminista volt, erre én elbasztam. (Elhangzott.)

Végignéztétek, hogyan támadt meg egy írásom miatt egy csapat férfi, és hogyan ütött meg egy, hogyan hazudoztak és rágalmaztak, és nem mondtatok semmit, a bátyáim sem.

Csak azt mondtátok, hogy körülöttem a botrány van mindig, én vonzom a bajt, “belekeveredem”, és még én lettem a szemét, hogy feljelentem az elkövetőt.

És volt egy, egyetlen férfi, aki ezt végigcsinálta velem, és kiállt értem, és elégtételt vettünk attól, aki megütött és hazudozott.

Csak aztán még rám támadt egy csomó ismeretlen férfi, követelvén, hogy beszéljek velük, majd ők elmagyarázzák nekem, mi hogy van, valamint hogy ha azt akarom, hogy béke legyen és ne bántsanak, akkor újságírói képességeimet, energiáimat az ő kibaszott, költséges és természetpusztító hobbijuk űzése, nevezetesen: közpénzből létesített downhillpálya kiépítése érdekben vessem latba, mert azt valamiért ők nem tudják kivívni, újságban megírni, összedobni, megépíteni, ők, az okos, erős férfiak. Csinálja helyettük egy magányos nő, akit pont ők bántottak és fenyegettek meg több tucatnyian.

Csodálatos logika, meg főleg morál, le a kalappal.

Ezek az erőszakos férfiak, az apuka, meg Damu Roland, meg egy férfi, aki megüt egy nőt, ezek az agresszív antifeministák hősei. Őket sajnálják. Az a szemét, aki őket feljelenti.

Mert a nők megérdemlik.

Végignéztétek, hogy a legalja irigy elmebeteg gyűlölködők hogyan biztosítanak felületet az elképzelhetetlen, borzalmas gyűlöletnek. Nem jelentettétek, ellenben kioktattatok, nekem mit kellene tennem. Nekem, akire ráuszultak, két szerencsétlen, akiket egyáltalán nem ment fel, hogy azok, és még több száz névtelen. A felületen, ahová nem én írtam, nem is írattam, nem én szítottam a gyűlöletet (akik szították, a zavaros lelkűek, megtagadtak és szétbeszéltek rég), végignéztétek, hogyan próbálnak kicsinálni aljas személyeskedéssel, jogsértésekkel. Nem mondtatok semmit, nem tiltakoztatok, esetleg annyit, hogy ez annyira undorító, hogy olvasni sem bírjátok, valamint ne is törődjek velük — akkor már a lakcímem volt ott közzétéve, ami közvádas bűncselekmény. Vagy direkt örültetek, engem pedig e-mailekben zaklattatok.

Ellenben amikor odament valaki, és azzal szórakozott, hogy látja az IP-teket, akkorát ugrottatok rémült ingerültségetekben, hogy kiszakadt a plafon. És amikor titeket is megemlítettek, akkor hirtelen nagyon-nagyon érzékenyek lettetek.

Haragszom rátok, mert kétely nélkül beleültök a jóba, és azt gondoljátok, ez azt mutatja, ti vagytok a jók, ti ezt megérdemlitek. Mindent elfogadtok, minden jóindulatot, bizalmat, hitet, ételkölteményt. De ha éles a helyzet, ha a nőnek baja van veletek, ingerültek lesztek és bántani kezditek. Ha sors van: terhesség, döntés, vagyonmegosztás, ha ki kéne állni, ha egy nőt bántanak férfiak, akkor kuss van, sunnyogás.

És van pofátok afölött ítélkezni, aki vállalja, kimondja, kiáll. A férjem fölött, például, miközben nektek titokban van másik meg harmadik félrekúrt családotok.

A magukat feministának mondó, jaj, de liberális, jaj, de nőtisztelő, jaj, de jogérzékeny, hű, milyen okos férfiakat, akik ugyanazt csinálják, mint a többiek, csak rajtuk később vesszük észre, akik ugyanúgy tagadják és támadják a valóságomat és más nők valóságát, ugyanúgy frusztráltak és bosszúállók, amiért nem kellettek, ugyanúgy nem fizetnek tartásdíjat, ugyanúgy rám akarják erőszakolni az értelmezéseiket, visszaélnek a bizalommal (hiszen ők feministák, már mondták!), és mindig van gyanútlan női közönségük, és végül zaklatókká válnak, őket én még jobban megvetem.

Ezért haragszom.

58 thoughts on “mert hallgattatok

  1. Brutális. Mély igazságok.
    Fájnak annak, aki magára ismer. Persze, hogy a tükör a bűnös, hogy rosszul nézek ki, nemdebár?
    Valahogy így.
    Csak ha valaki belecsap ököllel a tükörbe, ne sírjon, ha az üvegszilánko megvágják a kis bőrét.

  2. Ez már nagyon érett, örülök, hogy megírtad.

    Soha a büdös életben nem fog változni semmi (rajtunk meg átgyalogolhatnak továbbra is), ha folyton mentegetjük meg megértjük őket. Akkor marad a mozdulatlanság. Mert ők ettől nem fognak változni, csak megerősödnek abban, hogy érthető a viselkedésük, és minden rohadtul rendben van.

    • Igen, ez a megértősdi itt tud nagyon visszacsapni: egy dolog, hogy átlátok egy folyamatot – érthető, hogy pl egy bántalmazó mit miért csinál, de ettől még nem szabad kimagyarázni, szerencsent mosdatni, mentségként beállítani a magyarázatot.
      Értem én, csak leszarom… Mármint olyan szinten, hogy attól, hogy egy helyzet fennáll, attól még az nem okvetlenül normális, és jó, és megőrzendő. Szélsőséges példa: a diktátoroknak is mindnek valami komoly pszichés baja volt – és? Ebből csak az következik, hogy nem lett volna szabad politikusnak lenniük, nem pedig az, hogy jaj szegények, hát igaz, joggal ölettek halomra embereket, tettek tönkre egzisztenciákat, vágtak haza működő rendszereket stb. Mert _nem_. Ahogy egy terrorizáló, bántalmazó családtagot se ment az, hogy neki is rossz, mert borderes, vagy akármi. Ha fáj, menjen orvoshoz, vegyen bokszzsákot, szedjen hangyát, ne azokkal basszon ki, akik megbíznak benne, ne éljen vissza a helyzettel.

  3. Ez most jól esett. Tegnap kegyetlenül förlrántottam magam. Egyrészt ott kínlódtam reggel a Kika előtt, hogy begyömöszöljek két, harminc kilóg, kétméteres dobozt a kocsimba, azok a csodálatos férfiak pedig vagy bámultak, vagy a fejüket is elfordították. (Hozzá tenném: a nők is.) Szerintem meg, ilyenkor az ember segít. Nem a nőnek, hanem az embernek, aki egyedül küszködik. Apróság, de nagyon kellemes: fél pillanat, bedobjuk a dobozokat a kocsiba, köszönetnyilvánítás, mosoly, mindenki egy pici, kellemes érzéssel a gyomrában sétál odébb, és arra gondol, hogy a világ talán mégsem érett meg a pusztulásra.Segítettem és segítettek, jónak lenni jó. Passz. Nos, megoldottam egyedül, majd miután álló nap legóztam a lapraszerelt szarokkal, estére belebotlottam a 444 “úri” kommentelőközösségébe. Állítólag ők az értelmesebbje, hát vazze, milyen akkor a többi?! Ribancok, lotyók, kurvák, tehenek, csöcsök és satöbbi, és rótták a szokásos köreiket a témában, hogy nekik mi járna, és ezzel szemben mi jut (vagy nem jut). Kegyetlenül fölbasztam magam, és éppen nekiálltam volna, hogy, szokásommal ellentétben, izomból helyretegyem őket, amikor letiltották a kommentelést. Bennem ragadt néhány, igen durva mondat. De amit a legjobban utálok, hogy simán elő bírták állítani bennem az “ezek” és “mi” szembenállást, holott tudom, hogy nagyon sok nővel egyáltalán nem vállalnék közösséget semmiben, ellenben van néhány férfiismerősöm, akikkel igen. És mégis.
    Szóval, ha megengeditek, most innen üzennék mindenkinek, aki esetleg olvassa. Kedves Y-kromoszómák, bármilyen ezoterikusnak hangzik is, senki nem tallálkozik olyasmivel, amit nem tartalmaz. Ha silány minőségű nőkkel hoz össze benneteket a sors, az azért van, mert magatok is silány minőségűek vagytok. Minden épeszű duplaX sikoltva menekül az első mondatotok után, és igen, a siralomház a lelkivilágotokhoz képest vidámpark-élmény. Ha harminc kilókat pakolok, fölcipelem, fölfúrom, megoldom, elintézem, ha vannak barátaim, akikkel beszélgetek, akik bármikor megölelnek és szeretnek, ha van értelmes tevékenység az életemben, amit szívesen csinálok, ha mindehhez még egy műfütyit is beszerzek, és ráadásul a sört is szívesen megiszom, ugyan mi büdös francért kellene nekem valaki az életembe, aki nem illeszkedik, nem egészít ki, nem támaszt meg, amíg kikotrom a kavicsot a cipőmből?! Handabandáztok az evolúcióról, de sokkal ostobábbak vagytok, mint az állatok, mert ők pontosan tudják, hogy a dugás nem jár alanyi jogon, azért meg kell küzdeni. Tudja a kutyám, de tudják a fókák, az oroszlánok, na meg a pávafiúk is. Talán beszéljetek velük, hátha fényt gyújtanak a fejetekben, amihez képest a vakond belső zsebében verőfényes, nyári reggel van. Addig meg pofa alapállás, na meg nyasgem.
    😀 Na, most ventilláltam egyet. Köszönöm a lehetőséget, és bocs, ha túl hosszú voltam. 🙂

    • Mi volt a 444-en, melyik cikk?

      (Én nem várnék így általában a világtól segítőkészséget ebben az urbánus közegben, akkor se, ha nagyon szar egyedül kínlódni. Ha kapnék, nagyon megköszönném. Esetleg kérnék. És én meg segítenék, ha nem rohannék épp, vagy nem lenne lumbágóm.

      Ja és telibe röhögöm azokat, akik azt mantrázzák nagy önmeghatottan, hogy a Férfi az, aki segít lovagiasan, meg felviszi az emeletre a hűtőt, és ne gondoljuk, hogy megleszünk nélkülük. Nem, a férfi az, aki
      1. ha a békés többség tagja:
      — leszar, végignézi a nők elleni agressziót, és nem szól semmit, konfliktuskerül, maszatol, némul — gratulálunk! (közben óne zsenír elfogadja, sőt, igényli mindazokat a javakat, amelyek a nők nagyvonalúságából fakadnak)
      2. egy-egy férfi meg
      — zaklat, piszkálgatva udvarol
      — megjegyzéseket tesz a külsőmre, mustrálgat
      — tolakodóan és kontrollálóan véleményez, valamint
      — uszít ellenem, fenyeget, jogsértéseket követ el, és annak drukkol, hogy engem elkapjanak és kicsináljanak, miközben magát férfijogi aktivistának nevezi, ami elég szégyen a férfiakra nézve.)

      • Nos, én sem vártam, mert biztos voltam benne, hogy úgyis megoldom egyedül, csak maga a jelenség ült bele a fejembe. És felötlött bennem, hogy miközben azon sirámoznak, hogy nem kellenek senkinek, nemcsak a tradicionális férfi-attribútumokat nem hozzák, hanem másmilyeneket se. És ki vannak kattanva azon, hogy senkinek sincs szüksége egy sértett, frusztrált, ítélkező, követelőző Y-kromoszómára a sok egyéb gondja-baja mellett, aki lebeg a valóság és az álomvilága között.
        Amúgy ez volt a 444-en: http://444.hu/2014/11/08/nem-is-dugni-akar-a-lelkemre-kivancsi/
        Ez váltott ki személyeskedő, alantas, durva indulatokat. A kommenteket már nem lehet látni. És nem állítom, hogy ez a kísérlet helyénvaló (azt se, hogy nem), pont leszarom, a habzó szájú, fröcsögő, nyálcsorgató idiótákat viszont élből utálom.

    • Ha en ott lettem volna akkor most nem kellett volna ezt irnod. Csak az meg a masik, hogy sokszor az ilyen helyzetekben felajanlott segitsegem elutasitasra talalt. De nem szegte kedvem, maradtam az a kozbelepos fajta. Na, majd legkozelebb. 🙂

  4. Ez az írás rólad szól nagyon mélyen.

    És mi az hogy nincsenek férfiak és nők, de csak egy férfi tudott kiállni melletted?

    Tényleg nem bírod a kritikát.

    • Lehet, hogy nem bírja a kritikát, én több mint egy éve olvasom rendszeresen, és így sem mernék véleményt nyilvánítani róla, mert nem ismerem.
      Rólad viszont ennyiből meg tudom állapítani, hogy szövegértésből egyes.
      Leülhetsz

    • Nem csak róla szól, hanem mondjuk rólam is és például arról a férfiról, aki pontosan tudja már, mit tett velem a barátja, hogy bántalmazott engem módszeresen, mégis barátkozik vele tovább azzal a mottóval, hogy “meg van a véleményem róla, de így fogadom el őt”. És diszkréten félrenéz, “nem az én dolgom, hanem a ti kettőtök ügye, amibe én nem avatkozok bele.”

      Így megy ez.

      • Ja, ez klasszikus. Exem a válás után pár hónappal, amikor az új “élete szerelme” már éppen mindenórás volt, megpattant egy kis kalandozásra, és ha már itt volt, meglátogatta egy kedves barátját. Csak asszonyka volt otthon, iszogattak kicsit, és a férj éppen a nagy barátkozás végstádiumának kezdetére nyitott be. Volt némi hiszti, cirkusz, örihari. Majd a két pasi összeült, megállapították, hogy minden nő kurva, ők meg szépek és egészségesek. A csaj meg ottmaradt egyedül a szarban, és azóta is kénytelen mindkét pasit elviselni.
        Így megy ez. 😦

      • Majd ha az utcán ütlegel két-három szép kigyúrt polgár, én se hívok rendőrt, elvégre emberek, elfogadom őket úgy, meg egyébként is négyetek ügye, nem az én dolgom.

        • A vélemény nem olyan mint egy ütés, ha egészséges önértékelésű ember kapja. A bűncselekmény egy más kategória, az bűntetendő.

          • A a vélemény és a bántalmazás (verbális is akár) két külön kategória. A verbális bántalmazás meg nem büntetőjogi kategória, de szerintem ez is csak azt jelzi, hogy a jogrenddel baj van.
            A csóka ugyanis a kedves barátjának nem a véleményét, hanem az aljas tetteit nézi el.

            • Csak azzal pontosítanálak (remélem nem haragszol), hogy a verbális bántalmazás is lehet büntetőjogi kategória, ha pl. az élet-testi épség ellen irányuló fenyegetés, mert az zaklatásként bűncselekmény.

              • Köszönöm a pontosítást 🙂
                Egyébként ettől függetlenül, a “sima”, nem fenyegető, csak lenyomó verbális bántalmazást is büntetném, nem egy dühös kirohanást (pláne, ha kölcsönös), de a folyamatosat igen.

                • Egyben a két hsz-hez.
                  Nem, tényleg nem emlékszem 😦 , de mindjárt elolvasom.
                  A másik: persze, de nyilván van eset bőven, amikor bizonyítható. És egy pár eset azért talán néhány ember fejében megfogalmazódik, hogy ha egyszer büntetik, akkor talán nincs teljesen rendben a dolog.

          • Okés, akkor nincs is lelki terror, meg verbális agresszió, meg szóban, írásban zaklatás. Eszerint egészséges önértékelésű (?) embereket ily módon zaklatni nem büntetendő.

        • Már azt gondolom, hogy ez a férfi amellett is elmenne. 😦 Vagy jól megnézné előtte, hogy a barátja-e az ütlegelő, és akkor félretekintene, hogy “ne vegye észre”, ahogy az utcán mellettem is elment volna anno, mert ott volt a felesége.

          • Hát, biztos genyó vagyok, na, megpróbálom nem kívánni, inkább úgy fogalmazok: ha bezzeg őt ütlegelnék, és elmennének mellette mások, akkor hogy szidná ezt az érzéketlen rohadék világot.
            A feleség dolgot nem értem. Ha ott a felesége, még úgy sem segít?
            És amit nem tudok: a kedves barátja valóban fizikailag is bántalmazott?

            • A feleség-eset más kontextusban történt meg, már nem emlékszem, talán az édes kis titkok alatt írtam róla, úy emlékeztem, hogy hozzászóltál, azért említettem meg, de nyilván hogy is emlékeznél már, jó régen volt, és sokat kommentelünk. Fizikailag nem bántott, ő verbális ütlegelő volt. A blogomon van róla szó, visszaemlékezős címke alatt, ha érdekelne ott elérhető, Éva falát nem “piszkítanám” vele, szomorú történet.

          • De az erőszak egy hatàron túl relatív, pl. erőszaknak veheted hogy a szomszéd nő mindig a terhességről beszél, de neked ez FÀJ, mert mondjuk nem rég vetéltél el. És esetleg tudja is, de nem gondol rá hogy neked ez fájhat, mert elvan a saját kis világában. Vagy mondjuk a hozzászólásaim, nem ítélhetek meg egy pillanatra sem senkit anélkül hogy valaki erőszaknak ne venné vagy trollt nem kiáltana, miközben senkit nem állt szándékomban megbántani. Ha abból indulunk ki hogy az emberek nagytöbbsége alapvetően jó, de vannak a kommunikációs korlátok, és a korlátozó sebek amiket összegyűjtött az ember, akkor hol van az erőszak és a fájdalmas tévedés határa? Már ha nem relatív?

          • De, ott van a “trollspotting” feketén-fehéren leírva följebb.

            És ha olyan rossz lelkiállapotban vagy már hogy szólni sem tudsz hogy álljon le? A bűntetőjogi értelmezés más, az tényleg hiányos.

  5. Én ezt a pasimon figyeltem meg, aki saját bevallása szerint, nekem köszönhetően egyre inkább ráébredt, hogy mi a baj a rendszerrel, hogy mennyi előjoguk van nekik csak azért, mert férfiak, és hogy egyre jobban szégyelli magát, amikor látja a facebookon egyébként erősen megválogatott ismerősei között a hímsoviniszta, nőgyűlölő kommenteket, vicceket.
    Amikor megkérdeztem, hogy ezeket szóvá teszi-e, jelzi-e férfiként egy másiknak, hogy az adott mondat, helyzet, stb. nem OK, akkor csendben megrázta a fejét.
    Ja vagy úgy.
    Kérdeztem, hogy szerinted mitől változik meg a világ a gyerekeinknek, ha nem tesszük mi meg a változáshoz szükséges lépéseket, többek között azzal, hogy szólunk, ha kell.
    Erre azt válaszolta, hogy ő a fiaiat másnak neveli, és az elég.

  6. Írtam a tumblin egy összeszedett, érvelős választ a mottóban idézett figurának.
    Aki ilyet is írt amúgy (csak hogy elhelyezzük a nagy mátrixban):
    “abban igazad van, hogy a férfiaknak nincs szükségük arra, hogy megvédjék őket. (gondoskodásra viszont annál inkább szükségük van, csak ezt sok nő valahogy képtelen felfogni… :S )
    viszont arra sincs szükségük, hogy a “egyenjogúság” álszent zászlaja alatt gyepálják őket.”
    Most meg: eszemfaszom megáll, ezt írja, na, pont ez az, a stílusba csomagolt ekézés!
    Ekézés = nem azt gondolom, amit ő, nem húzom le magam a klotyón.
    Stílusba csomagolt = nem lettem ideges, szépen írtam, türelmesen, érhetően.
    Olyankor az ember rájön, hogy tényleg mindegy, mit mond, hogyan, mindegy az érv, az igazság, a párbeszédkész jóindulat, az a baj, hogy nem hallgatsz, hogy létezel, és nő vagy.

    Egyébként (újságíróagy) megdöbbentő a tumblis agresszió, érvtelenség, önjelölt okoskodás, mások bántása, mindennek a mértéke a blogvilághoz, a híroldalak kommentjeihez és a facebookhoz képest is.
    Az meg vicces, ahogy a legádázabb, lejáratni akaró utálkozók is mindig elismerik az íráskészségemet. Nem értem, nem lenne kötelező nekik. Leginkább azt jelenti, hogy nincsen érvük, képtelenek így beszélgetni. És akkor jön a személyeskedés meg fenyegetőzés, meg “ez a nő egy tragédia”.
    De hát miért is kéne velük egyáltalán beszélgetni, amikor a kiindulópontjuk az, hogy gyűlölnek, zavarom őket, kiröhögnek? Tudom ezt, nagyon rég, és mégis írok, ha engem elemeznek.

    • “gondoskodásra viszont annál inkább szükségük van, csak ezt sok nő valahogy képtelen felfogni…”

      Ez a gondoskodás iránti igény, foggal – körömmel való ragaszkodás is olyan, mint a szexdüh. Azt hiszik, gondolják, hogyha valami iránt igényük van, azt követelhetik. Nem, nem követelhetitek.
      Nem felfogni vagyok képtelen, hanem elfogadni!
      A férfiak gondoskodás iránti igénye az én szememben beteges, a tipikusan here férfiak tulajdonsága, a tv, számítógép előtt döglődő, ultra egoistáé.

      Kérdezném, hogy mitől vagy te férfi, ha felnőtt ember létedre nem tudsz, nem vagy képes, vagy nem vagy hajlandó önmagadról gondoskodni???

      Az ilyen férfiaknak üzenem, hogy “fogják fel” végre, hogy mi nők nem akarunk gondoskodni a férfiakról!!!
      Mik vagytok ti gyerekek, kis majmok?

      Felnőtt kapcsolatot akarunk, egyenlő felelősség- és kötelezettségvállalást, figyelő, értő, intelligens embert. Aki képes értelmes beszélgetésekre, eszmecserére, kulturált véleményütközésre, egyenlő szexuális kapcsolatra, közös élményekre, tartalmas időtöltésre.
      Emberi életet szeretnénk élni.

      Nem, nem akarunk ellátni titeket, főzni, mosni, takarítani utánatok, mert úgy gondoljuk, ezek közös feladatok, hiszen ti is generáljátok ezeket a munkákat.

      A gesztusból, figyelmességből tett dolgokban hiszünk, ami kölcsönös odafigyelésen alapul.
      A nőknek ugyanúgy jól esik a finom vacsora, ha a férfi azzal vár, vagy a reggeli kávé, tiszta otthon, pihenés, kikapcsolódás.
      Ahogy Csernus doki is mondta, a legtöbb kapcsolat ott bukik meg, hogy otthon a férfi az állandó gondoskodási igényével pont a vonzalmat öli ki a nőből, ugyanis nem kívánsz lefeküdni a “saját fiaddal”.

  7. Nikolett, a gyalázkodásod, nevetséges önigazolásod, agressziód és nyílt irigységed után milyen reakcióra számítasz? Miért gondolod igazságtalanságnak, hogy nem kommentelhetsz itt? Mutattál te jóindulatot, érveket, figyelmet, belátást, bármit? Mi dolgunk egymással? Eleve nem kellett volna beengedjelek, csak viccesnek tűntél.

  8. “Nem tetszik az apám mintája, nem tetszik az autoriter gőg, az elváró és moralizáló magatartás, az, amelyik nem figyel, csak rendszabályoz és hazabeszél. Nem tetszett, ahogy a bátyámék a nőkről beszélnek, nem tetszik a hagyományos családmodell, és nem tetszik a ferde nyakkendőjű frakcióvezetők morálja.”

    Ezzel azonosulok.

    “A magukat feministának mondó, jaj, de liberális, jaj, de nőtisztelő, jaj, de jogérzékeny, hű, milyen okos férfiakat, akik ugyanazt csinálják, mint a többiek, csak rajtuk később vesszük észre, akik ugyanúgy tagadják és támadják a valóságomat és más nők valóságát, ugyanúgy frusztráltak és bosszúállók, amiért nem kellettek, ugyanúgy nem fizetnek tartásdíjat, ugyanúgy rám akarják erőszakolni az értelmezéseiket, visszaélnek a bizalommal”

    Ezen még gondolkozom. Hogy a frusztráltsággal hogy is van ez…

    Ahogy én látom: a férfiak többsége a nőt elsősorban vizuális alapon választja, a nők többsége elsősorban a biztonságot választja. Sikeres férfi = kirakat nő.

    Nem az van, hogy mindkét fél a saját szempontjai alapján szeretne választani és ha nem valósulnak elképzelései, akkor előbb utóbb frusztrált – dühös?

    • Nem tudom, mi van a háttérben, nem ismerem a magánéletüket, és nem is lenne véleményem, csak arra utal ez a részlet, hogy több itteni, nagyon érzékeny, nagyon egyetértő, látványosan egyenlőségpárti férfiról derült ki, hogy valójában színjátékot folytat, ugyanazokat a büntető meg manipulatív technikákat alkalmazza a magánéletében, mint amiket itt elítél.

      Meg engem szorítottak, akartak helyre tenni. Ennek nincs köze a párválasztáshoz.

      • Igazak a soraid. Van ez a séma. Sokszor voltam én is dühös, mondjuk nem itt, és nem ma. Nem vagyok rá büszke. Volt okom, okot mindig találunk magunknak, ha tombolni akarunk.
        Már látom, hogy ha rossz lóra tettem, akkor is fontos, hogy Shangri La-ként távozzak. Olyat várni a másiktól amire nem képes – naiv dolog.
        Tudatosan fejlesztem magam, sokat olvastam az elmúlt pár évben, gondolkodtam mi miért történt, és ez a konklúzió. Van amikor minden jó szándék ellenére nem úgy alakulnak a dolgaink.

        A düh gyengeség. Tehetetlenség. Beszűkít, diktálni akar, helyre tenni.
        Az egónk, az árnyékunk – mindegy minek nevezzük. Az ami sokkal nagyobb és erősebb, mint ahogy azt fésült hajjal, öltönyben kávézva hinni szeretnénk.
        Boldogan létező, elégedett ember nem acsarkodik. Ennyit a dühös emberekről.

          • Ha körülnézünk, azt látjuk, amilyenek vagyunk. Erőszakosak, ösztönösek, sunyik, igazodóak, cigaretta csikket a 6.-odikról kidobóak.
            A többségnek ez megfelel. Ez amit látunk.
            Nem véletlen, hogy a Fásy mulató volt a kampány része. A másik oldalon meg mondjuk Sas kabaré.
            Ez a többség. Itt tartunk 2014-ben.
            Na jó, én sem nyugszom bele soha.
            Ui: Azon gondolkoztam reggel óta, hogy egy erőszakos “állatot” figyelmeztetném-e, hogy a feleségével másképp kommunikáljon?

          • Teljesen egyetértek. A düh hatalmas energia, olyan, mint az indítórakéta, legyűri a gravitációt, kimozdít a belenyugvó-pontról. Nálam mindig valami tolerálhatatlant jelez, és döntéshez, változtatáshoz vezet.

  9. Ma nem hallgattam. Külső Andrássy út, délután kettő óra. Kb 18 éves forma 1,90es fiú, 16 körüli 1,60as lány. Hangos veszekedés. Fiú: akkor menj te innen a büdös p.csába. Lány sírva elmegy. Fiú utána, parkoló autók között már karjával szorítja is a nyakát. Lány táskával amennyit tud védekezik. Elmentek vagy 10en mellettük. Én visszafordultam a sarokról. Megálltam a gyerek előtt aki tőlem +20cm. Mondtam neki, hogy sürgősen abba kellene ezt hagyni. “Ő a barátnőm, nem vagyok kíváncsi mások véleményére.” (Na itt jutott eszembe ez a bejegyzés meg a blog, meg minden) Mondom, nem a véleményemmel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy láttam ahogy megszorította a nyakát, ahogy látta a felettünk lévő térfigyelő kamera is. Úgyhogy ha nem hagyja békén, küldöm a rendőröket. A lány felé fordulva pedig közöltem, hogy a felvételeket 5 napig megőrzik…
    Nem nagy tett. Szívem szerint belöktem volna a nyitott pinceablakon. Remélem, valamit ért ez a pár mondat.

    • Szerintem baromi sokat számít, mert a lány legalább egyszer megérezte, hogy nincs egyedül, hogy nem jogos, amit az a kis (na jó, nagy) fasz csinál vele, hogy nem teljesen védtelen. Azért basszus, milyen viszonya lehet a szüleivel, azon gondolkodom. Jó, persze, lehet, hogy nem arról van szó, hogy nem mondhatja el nekik, hogy ők nem védik meg (hanem?) de elég valószínű.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s