amikor erkölcsösnek hiszed magad, közben meg csak infantilis vagy

Vagy primitív.

Hihetetlen, ami ki tud jönni az emberekből. Eddig is bennük volt? Hol volt eddig? Miért, hogyan működik a förtelem megnyilvánulásának a törvényszerűsége? Lehetne-e másképp? A blogger körbejárja a szemétdombot. Bővebben…

helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán

A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.

Vagyis hát. Éva, megírnád?

Persze, megírom. Nem nagy ügy:

Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.

Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés

mit vársz az emberektől?

Mi az, amit elvárhatok a világtól?

Döbbenten figyelem azokat az embereket, akik a belső bizonytalanságaikat, problémáikat, igényeiket másokkal, az egész világgal oldatnák meg, és ha nem kapják meg, amit akarnak, verik az asztalt és hibáztatnak másokat.

Persze mindenki szeretne érdekes, fontos, vonzó lenni. Tiszteletben tartva lenni az érzékeny pontokkal együtt. De mi történik, ha nem kapom meg?

Jár-e nekem az, hogy elismerjenek? Jár-e az, hogy ne mellőzzenek? Hogy megkönnyítsék a dolgom? Hogy a közösség segítsen nekem? Vagy azt ki kell érdemelnem?

Ha identitásnak nevezem a furaságomat, és kisebbségi leszek tőle, akkor nekem védelem jár? Ha fétisnek gondolom a 35-ös térdzoknik iránti gerjedelmemet, ami már egyben identitás, akkor azt tiszteletben kell tartania mindenkinek, és akkor nem ciki, ha tizennégy éves lányokra csorgatom a nyálam… Milyen könnyen bejár az ajtón a farkas.

Elvárhatom-e, hogy ne traumatizáljon, sértsen, triggereljen senki? 

Egyszer egy nő, akit kedveltem és aki csúnyán megváratott, mire is mondtam neki, hogy három gyerekem vár otthon, azt állította, hogy én ezzel őt triggereltem, mivel neki még nincs gyereke. Azóta gondolkodom ezen. Mindketten áldozatnak éreztük magunkat. Én, mert húzta az időmet, ő, mert szerinte neki szántam ezt a mondatot, vagy nem, de mégis úgy érintette, miközben én nem tudtam, hogy gyerektéma neki fáj.

Kinek dolga azon őrködni, hogy bárkit hogyan érint valami? Ráadásul nem is jelzik vissza, nekik “rosszul esett”, évekig hurcolják (főleg a nők), akkor is, ha senki nem akarta sem őket, sem  a csoportjukat, sem a konkrét ízlésüket bántani, csak épp mondott valamit – és ezt jól tudják. Volt olyan olvasó, akinek az volt a sok, hogy én mellesleg, még csak nem is ontopik, valami gúnyosat írtam a neszkávéról, mert ő azt issza. És sokan mások isszák. Akkor én írjam csak azt, hogy nekem mi a finom kávé, hansúlyozva, hogy nem vagyunk egyformák, de számomra, az én szememben, az én személyes véleményem szerint… illy (mindig sóhajtok, amikor így magyarázkodnak a bloggerek, ennyire nem merik a választásaikat deklarálni).

Én adom is, de állom is. Tegnap amerikaias helyen kaptam gúnyos beszólásokat a ketóra, amit nem taglaltam egyébként. Nem tudnak megingatni, nem fáj, és nem vált ki belőlem magyarázkodási kényszert sem. Az önbizalomról van szó.

Fejezzem ki, hogy minden tiszteletem a neszkávéivóké, mint embert nagyra becsülöm őket, de azért vanank gyártásbeli, minőségbeli, etikai aggályok, és ők vajon a talpukon hordják az ízlelőbimbóikat? Én a teamániásokat sem értem, és azokat sem, akik cukorral vagy tetemes tejjel isszák a kávét, és nem gondolom, hogy ettől normatív volnék, egyszerűen a preferenciámról írok, amely nem szentírás.

A minap olvasom, de kezdek durván elkanyarodni, mondjuk nem baj, mert szeretitek, hogy vannak örök divatnormák, ilyen az, hogy színes hajgumit nem hordunk nyolcéves korunk után. Nem jöttem zavarba.

Máshogy kell írnom? Vagy máshogy kellene engem olvasni?

Ami drága, az mindig érzékeny a megszomorodott országban, tudom. Vagy épp támadási felület. Valakit nyomaszt, hogy nem tudja rászánni magát a sportra, és beleköt abba, hogy nekem “almás gépem van” és kirakom, hogy de bezzeg én Madridban futok. Pedig ő sem szegény, de ez a kifogás kéznél van.

Érzéketlen vagyok akkor, amikor bármilyen minőségi, pénzbe kerülő jóra (“jav”) voksolok? És: tűnődnek-e ezen a “sikeres énmárkák”, a pálmafa alatt pózoló, feszes hasú instagramlányok? Vagy magyar utánzóik, akik ráadásul keményen promózzák az edzőjüket, kozmetikum-partnerüket, kedvenc éttermüket?

További érzékenységek: van egy hitem, meggyőződésem. Vegán vagyok, kirúgtak, perelek:

https://www.bbc.com/news/uk-46385597

Sült hús szaga terjeng a kertváros fölött. Egyesek húsosfazékot, zsíros melót és hasonló metaforákat emlegetnek. Változzon meg a nyelv!

Hogy ne sértsenek meg, ezt elvárhatod? Ezt például igen. Jogod van nyugalomban létezni, de nincs jogod figyelemre, külön bánásmódra, extra kíméletre az interperszonális kapcsolataidban. Egyenlő bánásmód – ez a politikai közösség, az állam és intézményei kötelessége, nem a magánembereké. A magénember válogat, és joga van. Bántani nincs joga.

A szólás, szóvá tétel joga érvényes? Igen. Ha gond van, nagyon is. Csak az asztalverés a mókás.

És azt megtehetem-e, hogy beszámolok az érzéseimről, arról, hogy – fiktív példa – milyen rossz azt hallani sebes, ekcémás bőrrel, hogy a szép bőr a nőiség fontos fegyvere, és akkor majd az emberek megértik, érzékenyednek és nem mondanak ilyeneket?

Nem, nem várhatod el. Jelezhetsz ezt-azt az embereidnek, de én nem gondolom, hogy érdemes kijelölni az ilyesmit ügynek. Nem írhatod át a szokásokat, a nyelvhasználatot, ne legyél dühös a világra. Mindannyian lavírozunk, kanyargunk benne, nem csak te.

Ugyanakkor az amerikai, angolszász kommentelők szépen leszoktak például a kövériszonyos megjegyzésekről, a nyílt szexizmusról, a nőhibáztató beszólásokról és a transzfóbiáról is. Szélsőséges kis helyeken megy csak a gyűlölködés, mert erős a nyomás, hogy nem macerálunk senkit ezek miatt. Viszont az érzékeny csoportok mintha vérszemet kaptak volna erre, és szerintük az is sértő és mikroagresszió, ha egy teremben csak szabványméretű és karfás székek vannak (mert a kövér nem fér bele), vagy ha valaki a facebookon edzőtermi fotókat posztol, mert ezzel a fitneszipart tolja az illető. Vagy trigger: ők, akik már gyógyulnak a diet culture kórságából, vissza fognak esni (újra lemennek edzőterembe)! Vagy csak fáj nekik más sikere, kinézete.

És a mellőzöttség? Elvárhatom-e, hogy ne legyek láthatatlan privát embereknek, privát ízlésük szerint? Hogy észrevegyenek, vonzónak tartsanak? Ööö, nem. Fejlesztened kell magad, kitalálni aktív, közösségi stratégiákat, elmenni fodrászhoz, rájönni, hogy esetleg mi a gond veled. Nem pedig szidni a társkeresőt, ahol felszínesek és érdekvezéreltek az emberek és mindenki türelmetlen.

Túl sokat hallottam már a sztorikat. Valaki akart valamit másvalakitől, aztán csalódott a várakozásában, és szidta, hogy a másik lenéző, nem veszi őt emberszámba, “manipulál azzal, hogy nem ír vissza”, “hol ilyen, hol olyan jelzéseket ad”, “egyszer egész közel jött, tudom, mit akart, de az utolsó pillanatban visszahőkölt”.

Mi történt? A másik határt húzott, nem tett energiát a kapcsolatba, elzárkózott. Zavarban volt, udvarias volt legfeljebb. Nem volt kedves. Miért? Mert a kezdeményező fél sok volt, terhes vagy érdektelen. És erre kitalálta, hogy ő akkor áldozat.

Ha te mész oda, tied a felelősség. Ez a netfogyasztásodra is igaz: te azt döntheted el, mit posztolsz te, és miféle tartalmakat engedsz a hírfolyamodba. Azt nem kontrollálhatod, más mit tegyen ki. Hiába nyavalyognak a wmn.hu-n, olyan nincs, hogy egy influenszer téged megszégyenít a kockahasával, “arcodba tolja a fogyását nagy kevélyen”. Nyugodtan kikövetheted az összes fitspo csajt, ahogy nem olvasod a bonsainevelgetőket sem.

Válogasd meg te, milyen tartalmakkal veszed körbe magad! Nagy a választék, és ma már személyre szabhatod. Van reklámmentes tévé is. Ne a világot vádold, nem az a dolga, hogy a te igényeidet szolgálja.

A SJW azt jelenti, hogy social justice warrior, általában az interneten nyomják, és elég meghökkentő megnyilvánulásokat láttam. Például a fat activistok követelése a tisztelet és méltányos bánásmód, a kellő méretű, kényelmes repülőgép-ülés (ugyanannyiért, világos), és persze oldják meg nekik – a méretügyben igen kényes, fizikai törvények miatt korlátos – hullámvasutat, kórházi ágyat, hordágy-szállítást. Kétszáz meg annál is több kilós emberekről beszélünk. Továbbá legyenek ők is szépként és normálisként megjelenítve. Reprezentálja a modell, a média az ő testét is. Legyenek ikonjaik. Könnyítse meg vásárlásukat a divatcég. Gyártson olyan méretet! Igazodjon a világ a kövérséghez, ami szerintük egyféle, normális testverzió, ártalmatlan és amúgy sem lehet ellene tenni – mert ha nem igazodik, az elnyomás.

I respect and celebrate my body. I love my rolls, my cellulite, my wounds and marks.

Mi az, ami jár? Tényleg jár?

Nem várhatod el, hogy béleljék ki az életed. Ne legyél naiv és lúzer, panaszkodó üzemmódú. Ne pakolj másra terheket. Ne ravaszkodj, ne zsarold erkölcsileg, hogy ő csak akkor jó ember, ha az elvárásaid szerint viselkedik. Gondoskodj az igényeidről! Vállalj felelősséget!

Te is legyél abban a helyzetben (hozd magad olyan helyzetbe), hogy megértsd: aki türelmetlen, nem elfogadó veled, az miért teszi. Milyen ez a másik oldalról. Ne horgonyozz le az áldozati tudatban! Erre nekem jó volt a blog. Fiatalon én fantáziáltam egyoldalú kapcsolódásban, csodálattal. Annyit mondok, a túloldalon lenni nagyon durva. Bocsánatot kérek.

Elutasítottam, nem szépen beszéltem vele, írta az egyik komoly rajongó. És még hányakkal viselkedtem így! Majd bánni fogom. Beléjük martam.

Hüledeztem: hát az nem számít, hogy nekem mi az igényem, mi bírható? Én köteles vagyok viszonozni a kezdeményezést, pont olyan komolyan venni valakit, ahogy ő engem? Aki aztán a minimálkedvességet benézi, és utánam mászkál, elhalmoz, érzelmileg nyomaszt?

(Ezek reménytelen rajongók voltak. De még az egyéjszakásokban is, kölcsönösségben is, a nagy szerelmek után is igaz: ha nem keres, ha eltűnik, érts belőle. Könnyebb eltűnni, mint egyenesen fogalmazni és hallgatni a szemrehányásokat, kielemzéseket.)

Szóval nekem nem dolgom fű–fa–virággal kapcsolódni, segíteni, lelki támasz, reménység, megértő fül lenni. Mert a kapcsolódásból zaklatás lett.

Jogod van viszont a saját talpalatnyi helyedhez. Ha más lép be oda, ha ő akar valamit, és nem hivatalból dolgod ő, akkor jogod van az integritásodhoz. Ahhoz, hogy megválogasd, ki lehet a közeledben. A nyugalomhoz is. És nincs ilyen, hogy de őt kitaszították és milyen magányos, és bízik benne, hogy te majd megérted. (Tibi!)

Nem megyünk túl sokra ezzel persze, hogy jogod van, mert mire mész egy kikényszeríthetetlen joggal? Mi van, ha senki nem viselkedik e tisztelet jegyében, röhögve használnak? Mégis fontos. Hogy tudd: ha valaki zavar, ha időrablónak, negatívnak érzed, akkor nem te vagy a bunkó, nem neked kell akrobatikáznod, sem őrlődnöd ezen. “Tilts le.” Bazmeg, inkább ne írj, ilyen egyszerű. Elemi jogom, hogy ne nyaggass.

Lehet szólni, jelezni. Nem, nem elég ignorálni, udvariasan hárítani. Nemet kell mondani, Megkérni, ne írjon.

Viszont nem kell megmagyarázni. Nem kell érveket felsorakoztatnom, és nem kell, hogy ő arra rábólintson, hogy “ja, így értem, igaz, megyek is”. Én bedőltem ennek, hogy akkor lehet csak igazam, jogom, ha megindoklom, ő pedig elfogadja. Dehogy fogadja, hiszen ő nyomul. Akar valamit, tőlem vagy a környékemen. Nem biztos, hogy szerelmileg, hanem mondjuk egózni, legyőzni, önigazolni. És ezért nem fogadja el, amit kérek, vagy nem vesz róla tudomást. Bekussol, aztán újra ír.

Azért, mert csak. Nem vagyok ettől rossz ember, és nem baj, ha utálom a nyaggatókat meg a behízott, öntelt fejüket. Nem vagyok gonosz, ha nem akarom azt, amit nem akarok. Nem jár tőlem semmi, nem vagyok anyu, ezekkel az emberekkel csak rosszabb lesz, egyre arrogánsabbak. A rossz érzés jelez, érdemes neki hinni.

Gyógyító ezt tudni.

“én nem foglalkozom vele”

Mondják nők, elég jellegzetes hangsúllyal.

Ráhagyom.

Fel se veszem!

Nem adom meg neki azt az örömet, hogy foglalkozom vele.

És amikor ezt mondják, olyan furán harsányak.

És olyankor mondják, amikor az agresszor nincs jelen.

Sokszor, indulatosan mondják ezt, hogy nem veszik fel. Szidják a háta mögött azt a valakit, akire, ugye, ráhagyják. Bővebben…

kezdem élvezni

Előre figyelmeztetem a posztban említett történet szereplőit (magukra fognak ismerni), továbbá azokat is, akik hasonló történeteim részesei, és még azokat is, akiknek olyannyira szigorúak a másokra vonatkozó erkölcsi normáik (vagy szerencsések a körülményeik), hogy felháborodtak például ezen a poszton (a továbbiakban: undorító, kicsinyes kispolgárok), hogy

nem kell olvasniuk, itt lenniük, senki nem kötelezi őket erre.

Ha várhatóan szarul fog érinteni az én verzióm kimondása, akkor hagyj fel ezzel a gyermekded szokással, hogy engem figyelgetsz. Ha pedig azt keresed itt, hogy mit lehet ellenem felhasználni, akkor legyél tisztában azzal, hogy téged az én nyíltságom, valójában a tények zavarnak, és veled van a probléma. Ez a fajta rosszindulatú kíváncsiság jellemgyengeség, megoldása, kezelése és következményei nem tartoznak a bloggerre, és nem is érintik az ő megéléseit, világát, döntéseit. Ha fel akarsz háborodni, ha ürügyeket keresel, fogsz is találni. A te döntésed, mit olvasol, szeretsz-e felháborodni, mihez kezdesz az itt olvasottakkal. Mindenesetre engem mulattatnak a vehemens, vádaskodó, nagy svunggal, ám gyengécske íráskészséggel megírt reakciók.

Persze az is lehet, hogy bölcs előrelátásnak gondolod, hogy szemmel tartasz – a kíváncsi szűk szeműek, továbbiakban: KSzSz-k általában ezzel magyarázzák ezt a kínos gyarlóságukat. Ne kend rám a saját saradat, és ha ezt teszed, ne várj méltányos, jó fej reakciót, majd ostotrozz azzal, hogy én vagyok az agresszív és mi ez a bánásmód.*

Most kezdődik a poszt.

Mi tagadás, már képes vagyok élvezni is. Hogy mit? Bővebben…

távolból szeretni

https://csakazolvassa.hu/2016/09/21/elidegenit/

Ezt a posztot most azért tettem ki a főoldalra, mert, képzeljétek, a PAS-ról, ami az “elidegenítési szindrómát” jelenti, konferenciát szerveznek, mégpedig kormányzati támogatással.

https://www.facebook.com/events/125289701494834/

“A konferencia fővédnöke Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.”

Olvassátok el a tavalyi posztot, minden benne van. A lényeg most, csak bevezetésképp:

a szülői elidegenítésnek nevezett, hivatalosan nem is létező kórállapot, vagyis az, hogy az anya boszúból az apa ellen neveli a gyereket, miközben az apa annyira szeretné a gyereket, jaj, hát mennyire, soha jobban, és ej, micsoda harmóniában voltak/lennének ők, nem más, mint nőgyűlölet és bosszú. Ezért is a PAS az anya kicsinálására jó pénzért vállalkozó ügyvédek kedvenc fordulata. Bővebben…

mi történt azóta? egy kislány kálváriája

…aki egyszerre az erőszak, a befolyásos apa és a korszerűtlen, áldozathibáztató rendszer áldozata. Az eredeti poszt három éve, 2013 szeptemberében jelent meg:

tudom, mit tettél tavaly nyáron

Most 2016 októbere van. Semmiről nem gondolom, hogy túlzás lett volna, nem revideáltam titkon sem, amit akkor gondoltam: a valóság annál is durvább, mint amit hittem. Semmi kételyem nem volt, de nem “a barátnőmért” “harcolok”. A három év alatt távolról követtem a fejleményeket. Nem vagyok egyedül, nálam sokkal tájékozottabb, profibb betűvető még szörnyebbnek látja a helyzetet és a háttértörténetet – ő is kiállt, és őt is kicsinálták, ellehetetlenült a belterjes pesti balliberális körben.

A nevetséges bosszú-szóbeszédnek, miszerint azért adtam hírt a szörnyű visszaélésről, mert engem az apa nem akart lótifutiként alkalmazni az újságjánál sokkal korábban, és elég pökhendien is viselkedett, szóval ennek az összefüggésnek semmi alapja nincs. Engem semmilyen érdek, egyéni motiváció nem hajt. Az igazságérzetemről van szó, és az áldozatokért való kiállásról. Arról, hogy néha nem lehet hallgatni.

Mindenki hallgatott, mindenki félt.

miért hallgatott mindenki

harminc éve ismerem

Idézet attól, akinek szerintem hinni érdemes.

*

A 2012 májusában indult gyermekelhelyezési per első fokon 2015. szeptember 17. napján zárult. A BKKB ítéletében az anyánál helyezte el a gyereket, az apa számára az átlagos kéthetente hétvégi kapcsolattartási időnél lényegesen bőségesebbet ítélt meg (két hetes időszakra nézve 6 apai kapcsolattartási nap, minden iskolai szünet fele, a nyári szünetben 5 és fél hét.) Az anya elfogadta a bíróság ítéletét, az apa fellebbezett és kérte a gyerek nála történő elhelyezését, az anya számára pedig heti 1 órás (!) felügyelet melletti kapcsolattartást kért, szombatonként 10 és 11 óra között. Az apa kérte a fellebbezésében, hogy az anya fizessen minimum 60 ezer forint havi tartásdíjat. A bíróság által egyébként megítélt tartásdíjat az apa azóta sem fizeti gyermek után. A Fővárosi Törvényszék két tárgyalást is tartott az ügyben, s a per végül másodfokon 2016. május 11-én zárult. A Törvényszék ítéletében helybenhagyta az első fokú ítéletet, tehát maradt a gyermek az anyánál.

Az ítélet szerint abban az esetben, ha az anya a kapcsolattartást akadályozza, a gyermek azonnali hatállyal az apa gondozásába kerül. Az apa a gyermek után fizetendő tartásdíjat azóta sem fizeti a bíróság által meghatározottak szerint. Ez semmilyen következményt nem von maga után.

A gyermeket az apával való kapcsolattartás rendkívüli módon megviseli, ez gyakran fizikai tünetek, betegség formájában is jelentkezik. A gyermek tanárai, pszichológusa megírta ezzel kapcsolatos észrevételeit, figyelmeztetését, ezeket azonban a hivatalok figyelmen kívül hagyták és hagyják azóta is.

Az anyával szemben korábban eljárást indított az apa kapcsolattartás akadályozása miatt. Az anya hamarosan vádlottként áll a bíróság elé.

Az apa emellett pert indított az anyával szemben személyiségi jogainak megsértése tárgyában (apai jogai sérültek a korábbi elmaradt kapcsolattartások miatt), 6 millió forint (!) kártérítési összeget követel az anyától. Emellett az apa újabb pert indított az apai nagymama nevében is, szintén személyiségi jog megsértése tárgyában (a nagymama jogai is sérültek a véleménye szerint, hogy nem láthatta a kis unokáját. A nagymama az évek során egyetlen alkalommal sem próbált kapcsolatba lépni sem az anyával, sem az unokájával. Ebben a perben 1 millió forint (!) kártérítési összeget követelnek az anyától. Tehát összességében családilag 7 millió forintot látnak ebben az ügyben.

A végén annyit jegyeznék meg, hogy a gyerek azóta is többször jelzett, hogy az apja folyamatosan megzavarja őt öltözködés közben. A gyerek nem hajlandó tisztálkodni az apjánál, mivel nem érzi magát biztonságban. Ez a nyári időszak összefüggő 3 hetes időtartamában elég extrém… Emellett gyakran felmerülő probléma, hogy a gyerek határozott ellenkezése ellenére az apa bebújik mellé az ágyba éjszakánként.

Ezt a bejegyzést nem lehet kommentelni.

elvettétek azt a szép világot

Jaj, istenem, tényleg vannak ilyen emberek, hát nem hiszem el.

Ezek a kevéssé műveltek, ám nagyon sértettek azt hiszik, hogy volt valaha egy aranyló múlt, amikor még egyben voltak a családok, rend volt a világban, a férfiak védelmeztek, bátrak és hősiesek voltak, a nők hálásan csodálták őket, és nem volt kecmec a szexszel, szültek szépen, nem mászkálhattak egyedül, nem volt itten öntudat, női orgazmus, igények, karrier, még mit nem. Persze, néha hisztiztek egy kicsit, de hát kaptak egy sallert, aztán jól volt.

Hazajöttek a bátor férfiak a hadifogságból, a koncentrációs táborból nagy hősiesen, de otthon várta őket a hűséges asszony, a meleg öl és a finom vacsora… édes istenem… Bővebben…

mindig belekalkulálom

A minap, sőt, a minapában megkérdezte egy kedves ismerősöm, hogy én minden egyes lovagias, vagy pontosabban: patriarchális keretben előzékenykedő férfinak elmagyarázom-e a feminista és emberi jogi elveket. Szoktam-e figyelmeztetni őket arra, hogy önálló lény vagyok, nem kell engem gyámolítani., rámutatok-e a problémára. Deklarálom-e, hogy új típusú nő vagyok.

A kérdés okos és árnyalt. És, azt hiszem, nem vagyok teljesen új típusú nő. Vagyis, többféle szempontom van.

Többféle szituációt átéltem, és különbözőképpen reagáltam. Bővebben…

van egy ismerősöm

— a fejlécben a Harangvölgyben ma reggel fotózott, védett tarka (?) nőszirom —

Na, ez még egy valami, amivel nem tudok mit kezdeni. Jajnem és gyomortáji nyüszögés. Bővebben…

elveszíti az apját

Én ezt régóta nem értem. Mondjátok meg, mi ez az egész?

Fél Magyarország válni akar.

Van egy becsődölt, kihűlt házasság, némaság vagy feszültség évek óta. A nő váláson töri a fejét. Ami visszatartja: nem tudnék megélni a gyerekekkel.

Bővebben…

nem mondom, hogy nem

esett jól.

Ma összefoglaljuk az elmúlt napok eseményeit, reagálunk eddig válasz nélkül hagyott állításokra és néhány be nem engedett itteni, valamint máshol talált kommentre.

Tehát nem állítom, hogy nem volt jó érzés, amikor végre eltűnt. Hogy tudniillik a bűncselekményeket és jogsértéseket folyamatosan, magabiztos pökhendiséggel elkövető bloggert végül nagy nehezen kizárták a Goldenblogról a tömeges tiltakozás után.

Rangos, tízezres nagyságrendű tagságot tömörítő szervezetek is tiltakoztak ellene, egyben álltak ki mellettem.

Öröm, hogy volt értelme, de leginkább egyszerű kötelessége ez egy igazságszerető, demokratikus eszközökkel élő internetezőnek, aki nem akar cinkosa lenni az aljasságnak a hallgatással. Bővebben…

mindjárt jön a kanyar

Most ezt csak úgy elmesélem. Tegnap reggel elugrottam egy barátnőmhöz, közel lakik; biciklivel és kutyával. Erős vagyok, száguld bennem a vérrel keveredett kávé, érzem, ahogy nő a hajam. Szívzsongító zajok a nedves svábhegyi levegőben: a fogaskerekű összetéveszthetetlen hangja, két hónap után újra, felújított pályáján! Egy kis kört tettem, megyek hazafelé, rákanyarodom a Költő utcára. Megtorpan és szarik az állat, kezem zacskóba akad a kabátzsebben, megállok, nézelődöm.

Egyszerre az úttesten egy futót látok, egy igazi futót, olyat, aki nem viccel, teljes erejéből fut, egyébként lefelé, de akkor is. Bővebben…

átestünk a ló túloldalára már

Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.

És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.

Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…

két dékán, meg a nemi erőszak

Az egyik dékán

Az ELTE ÁJK vezetője úgy viselkedett, ahogy felelős jogtudatos européer viselkedett — volna egy évvel ezelőtt.

Azt állítja, tavaly nem hallottak a tavalyi gólyatáborban szexuális erőszak áldozatává váló “Mira” esetéről, csak egy tucat hallgató tudta a részleteket, és pletyka volt az évfolyamon.

Az ügy:

Nem akarok áldozat lenni, mert kurva szar áldozatnak lenni

A botrány elkerülhető lett volna, hiszen “egy budapesti jogi karról” volt szó, abból meg három is van. A dékán, Király Miklós viszont megszólalt, nem is akárhogy. Igaz, eléggé kereszténydemokratára vette a retorikát:

Az alkoholfogyasztás és a szexualitás furcsa rítusokban keveredett egymással, ami alkalmas volt a gátlások jelentős feloldására. (…) Négygyermekes családapaként is végig kellett gondolnom, hogy a novemberi nyílt napon ki tudok-e állni a diákok és a szülők elé, és azt mondani, hogy gyertek erre a karra és a gólyatáborba, remek lesz, biztos nem lesz semmi probléma.

Az interjúban beszámolt arról, hogy Bővebben…

nem a papír számít

Ma is árnyalnék valamit.

Nem a papír számít — mondják azok, akik komolyan elköteleződtek, talán egy-két-három gyerekük is lett, de valamiért nem volt érkezésük a házasságkötés nevű macerához.

Szerintem itt sokszor inkább az érkezésről van szó.

De sokféle ember van. Van, akinek a házasság ellen vannak elvi aggályai (amelyeket megértek, sőt, osztok), van, akinek az esküvővel szemben.

Társadalmunk a túllihegésben, az egész aktus nagy nappá orchideásításában vétkes. Bővebben…

ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…

bíróságra járok

Mert szeretek biciklizni.

Ma egy gyermekelhelyezési tárgyaláson voltam. Amikor alperes és alperesi képviselő megérkezett, alperes abba az irányba fotózott a nagyonokosával, ahol többek mellett én is álltam a folyosón. Nem tudom, miért tette, felperesi képviselő tiltakozására zavartan habogott, hogy ő magát fotózta, mindenesetre a vaku felénk villant, és ismerve alperes viselt dolgait, fenyegetőnek tűnik az engedély nélküli képkészítés.

Amikor aztán alperes Bővebben…

jogszerű

Csúnyán le van járatva a jog, a jogszerűség, a jogra való hivatkozás, az a helyzet. Olyan halott, okoskodó, romlott valami a jog sokak szemében, amivel csak visszaélnek a dörzsölt figurák, hogy szemétkedhessenek.

Már néha én is elhiszem ezt. Na de…

Miért gondolják azt az emberek, hogy a jogszabály, a saját hazájuk törvényeinek összege írott malaszt, és nem úgy van az?

Rohadtul úgy van, és legyen úgy, ha nincs. Bővebben…