a hergelt, őrjöngő gyűlölet tárgyat keres magának

nyilvános poszt, a blogger állásfoglalása, a szerk.

Azt hiszik és éreztetik is: ők a többség. Pedig csak hangosak és láthatóak. El ne hidd! Ez egy maroknyi ostoba, frusztrált júzer.

Mert a többség hallgat. Akinek esze, szíve van, borzad ettől,  ahogy ütik a vasat napokon át, és nyilvánvalóan ez az örömük. Élvezik.

Na, de mi történt, tele vele a média: a Burda varrós magazin, amit tényleg csak a legretróbb DIY asszonyok olvasnak, néznek ma már, kirakott egy anya-lánya ruhaösszeállításban egy serdületlen kislányon egy kék, bő felsőt, elöl középen volt rajta egy hasíték, a feliratra az került, rossz érzékkel, hogy szexi. “Szexi hasítékkal.”

A Hintalovon Alapítvány, akik újabban ilyen nagy gyermekvédők, wmn, Gyurkó Szilvia, kicsit ásít az ember, mert az ő posztjaik alatt megy a szadisztikus kommentelés, halálbüntetésezés pedofília ürügyén, és Mérő Vera is nyalja őket, de meg kell hagyni: Kaleta kapcsán mértékletes, szakmai véleményük volt, Gyurkó Szilvia pedig diszkrét szöveggel, félreérthetetlenül kiszállt a wmn posványából – szóval valaki lefotózta ezt a kontentet nekik, az ottaniak írtak privátban a szerkesztőknek egy javaslatot, mert ez a szóhasználat nem okés (tényleg nem), mire ő feltette a kérdést a Burda oldalán, hogy ez tényleg ennyire ciki?, na és ezt SZEMLÉZTE megint Arany Vera az ő csodálatosan emberi jogi alapítványának oldalán, #agyerekjogvilágnézet, mondták neki, azonnal felpaprikázva, százasával, hogy ez nagyon ciki, pedofília, majd ha a te hatéves lányodat egy szörnyeteg megkörnyékezi stb. Lerítt az egészről, hogy ürügy és vasárnapi meg lockdownos feszkólevezetés, rég nem dugtam alapú, üres lincs, olyanoktól, akiket sem a Burda, sem a gyerekek kicsit sem érdekelnek, viszont szeretnek hatalmaskodni.

Természetesen ki indítja be megint az őrjöngést? És mi a célja?

Ez a lényeg:

https://444.hu/2021/03/13/burda-foszerkeszto-a-szabaszati-megoldasra-ertettek-hogy-szexi-nem-a-gyerekre-de-szerencses-lett-volna-masik-szot-hasznalni

https://facebook.com/Burdamagazin/posts/3789787861099929?__tn__=-R

Egy kicsit olvassatok bele, hamar világos lesz, kik és meddig nyomják ezt, milyen a trollhorda profilja. Hogyan fajul az egész pár komment után személyes lejáratássá, bosszúéhes, legalja hatalmaskodássá. Tőlük függ a Burda jövője! Soha nem is olvasták. És az aktuális célpont nem Damu Roland, nem a kisvárdai klubvezető és nem is olyan megosztó személyiség, mint mondjuk Oravecz Éva Csilla, hanem egy teljesen ártalmatlan, politikán kívüli, tiszteletreméltó régi újságíró. Semmi hatalmuk persze, semmi következménye nem lesz az egésznek, de éreztetik, hogy ők bezzeg élet és halál urai, és eljött az ő idejük most. Ahogy minden semmiségből politikai hisztit faragnak, és erőltetik, hajtják, nagy giccses magyarázgatásokkal, logikai bakugrásokkal, hatalmas aránytévesztéssel, fontoskodva, pár betanult, lebutított ballib frázissal, olyanok, akik a társadalmi folyamatokat alapvetően nem értik, ezzel szemben minden trendnek, hörgésnek behódolnak, bármilyen divatos gesztust utánoznak, hashtageznek buzgón, és személyes, emberi jó ízlésük, mértéktartásuk sincs.

Megérti az ember ezekből, hogyan eszkalálódott egy pogrom. Ott is eredetileg értéktudat volt a kiindulópont, a gonosz ellen harcoltak.

És ahogy ezek az örök jóügymelléállók, kommentben vég nélkül hadakozók kinéznek, érdemes megnézni a profilképeiket: szemüveg, rettenetes behízott fej és két-három demonstratív képkeret (szivárványcsalád, oltás, valami hergelt balhé), facebook-lét, egymás majmolása.

Én megundorodtam tőlük, engem ezek, LMBT meg anyámkínja warriorok próbáltak kicsinálni. Annyira átlátszóak, nem is leplezik a hatalomvágyat, az aljasságot, be se csomagolják.

De vannak amúgy férfiak, őket teljesen nyilvánvalóan a kiéletlen agresszió, a hatalmaskodás hajtja, kell az ürügy. Nincs itt olyan, hogy látja a júzer, hogy itt véleménykülönbség van (ő nem nevezne szexinek egy hasítékot, és nem vesz meg ilyen lapot), ezt tudomásul veszi, elítéli, netán leiratkozik és ennyi. Mert nem a téma a téma. Ezek nyíltan zsarolják a szerkesztőt, röhögcsélnek, hogy ki mindenkit rúgnak majd ki, és ezek ugyanazok, akik Koronczay Lillára is ráugrottak arany Vera parancsára, nem tanultak semmit abból, sőt, azóta többen lettek. Az a legmenőbb, aki rögtön, hiszen van itt még terep, rohan trollkommentelni a német Burdához, árulkodni, egymást szívecskézik, és nem érzik cikinek. Nem is leplezik, mi a cél. Micsoda leereszkedés egy nagy szakmai múltú, idős, egyetemen is tanító főszerkesztővel szemben:De Acsay Judit nem engedi magát zsarolni, és jól teszi. Még ha hajlott volna is rá, hogy “mindent a közönségért!” alapon alázatoskodva kezelje az ügyet, na de ezt látva, ezeknek…? Sóval behinteni az egészet. Egyébként ezek nem is a Burda célközönsége, soha nem olvasták, csak erre gyűltek oda.

Itt azt látjuk, hogy a karanténunalom, a netflixes hergeltség és a facebook együtt termeli ki, majd manifesztálja ezt az ürügyeket kereső, bután moralizáló, áljóügyeken pörgő, semmihabosító agressziót. Mintha egy nem-pedofilt (vagy épp egy pedofilt) felhergelne egy ilyen szó a BURDÁBAN, és mintha a Burda vagy a szabásminta bűne lenne a gyerekek elleni visszaélés, és nem a férfiaké:Valaki írta, hogy ha 99-en mondják egybehangzóan, amit, én meg századikként az ellenkezőjét, nekem hogy nem esik le, hogy velem van a baj (én vagyok a helikopter). Hát pont ezért. Milyen 99 az? Mindig én leszek a századik, mert én nem vagyok csőcselék. Sőt, akár ezredik is lezek szívesen. Nem fogok elkussolni.

Ez rólam, és megint ő, ismét 1. élvezik, 2. “hehe, most sokan vagyunk, mienk a hatalom”, 3. pleykaéhes informáltság-fitogtatás, további mobbing-tüzelés, tippadás. Pont azért, mert a blog közeléből el lettek zavarva, nem tudnak itt erősködni, így erőszakolnak meg.

Milyen sunyi.

Az én eredeti kommentem a Burdánál: Aztán, látva a fejeket:

És persze:

Ami nekem személyes tanulság:

Ezek az emberek tényleg azt hiszik, bár vadidegenek, nem is Burda-előfizetők, hogy majd bérki az ő követelőzésükhöz gazítja döntéseit, véleményét, közérzetét. Hihetetlen, milyen jogosultságérzetük van.

Ennyire hergelhetőek az emberek, ezt jó szem előtt tartani. Ez nem az ő véleményük, de készséggel beállnak, ha van rá alkalom, és izgalmat élnek át. Mindez jól élt élet helyett, alkotás helyett, szexuális energia híján, helyett, levezetésére. Eredetileg nem is ezt gondolták, de ha Mérő Vera kiadja a vadászengedélyt, megőrülnek. Mer’ ő Vera.

Ez ember alatti viselkedés: aki nem úgy viselkedik, mint a csorda, azt kipécézik, és akkor tépik, szaggatják. Ha így se lesz engedelmes, akkor kiközösítik.

Csakhogy ez az egyed egy másik faj, nem velük vegyül – ember. Saját gondolatokkal, arányérzékkel, a hörgés ellen védetten, tisztán látva, mire megy ki a játék. Úgy megkérdezném ezeket: volt nektek valaha egyetlen saját gondolatotok? Amikor nem tekintélyekre meg a közhangulatra hivatkoztatok, nem mások szövegeit mondtátok fel, nem egymást hajszoltátok bele a hülyeségbe? És ezek ugyanazok az emberek, az olvasók biztosan, akik a netes mobbing meg a kamaszok cyberbullyingja alatt kiállnak.

Kentek már rám hasonló méretű bullyingot, mondjuk az fél évig ment (Teeztnemtudhatomhajnalkám találta ki és szervezte, illetve rajta kívül, szerepelni vágyva, szubretthősnőként tavasztündér nevű kommentelő hajszolta, és sajnos több, nem ennyire aljas olvasó is), és más élvezkedők is velem vitették volna el a balhét, mert ők elegánsan kiszálltak, eltűntek, a mai napig nekem róják fel ezt a sajátos amnéziájukban. Én meg réteken csókolóztam akkor. Ott egyértelműen gonosz volt, akit űztek (Kozma Szilárd). De őket nem bántotta, nem őket bántotta. Hanem engem. És aztán nagyon hamar ők, akik ugye ennyire védtek engem, engem kezdtek űzni, rángattak végig a trágyában, meg beszéltek szét. Jaj, fúj. Hogy lehullott az álarc a sok hízelkedés meg részeesedni akarás után. Ahogy BLOGOLNI meg EDZENI kezdtek, meg Tamással barátkoztak, és ők gonoszoztak le engem. A máglyán nem sajnálnám ezeket.

Azt találták ki, amit itt most a Burda-főszerkesztőnek szánnak, hogy én ellehetetlenedem, senki nem akar velem dolgozni, szóba se állnak velem, tönkremegyek magánéletileg, mély depresszió, a blog megszűnik, senki nem fog szeretni. És amikor nem ez történt, sőt, ők buktak bele a szar életükbe, én meg kivirultam (nélkülük végre, ez is benne volt, mert iszonyú dózisú méreg volt ennyi ilyen jellemtelen, unatkozó haszonleső), akkor még agresszívabbak lettek.

Én azt gondolom, ezek a netes őrjöngések mutatják meg az álszent módon gyermekjogokért, bántalmazás ellen, szexizmus ellem, szivárványcsaládokért stb. harcoló tömegek igazi lelkületét, indítékait, morális defektjeit és hozzáértésnek az abszolút hiányát, és ezt sokan látják, és emiatt nem lesz itt semmilyen kormányváltás 2022-ben.

Vagy a Vírusnapló. Gyenge, harsánykodó, képzavarral dús szöveg, ezt is élvezik, ahogy ők a hangosak, jól odamondtak, olcsón sztárkodnak, egymásnak gratulálgatnak. Hogy én hogy gyűlölöm ezeket.

https://upload.facebook.com/100644471581663/photos/a.101495171496593/281965993449509/?type=3&theater

Ők hajtják, hogy legyen minél szarabb, legyen sok halott, ők akkor mennek mennybe. legyen mindig min háborogni. A gyomrom forog.

21 thoughts on “a hergelt, őrjöngő gyűlölet tárgyat keres magának

  1. Ó, a kormányváltás. Mennyit hallottam, hogy “Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.” És tényleg! Volt két-három ellenzéki kezdeményezés egy jövőbeli kormányzó pártra vagy legalább koalícióra, és magukat szalámizzák fel, én ezt látom. Olyan drukkertáborral, olyan megnyilatkozásokkal, olyan hozzáállással, ahol semmilyen konkrét koncepció, elképzelés, terv nincs, csak a valami ELLEN. Így hogy lehet élni, nemhogy politizálni?
    Ezt, a Burda elleni támadást én is láttam, rögtön az jutott nekem is eszembe, hogy KI A FRANC OLVASSA? Nyilván nem az a lényeg, hanem hogy akkor is vállalható legyen, ha tízen olvassák, de ennyit ventillálni ezen valóban felesleges. Szerintem mikor a Nők Lapja szerecsenmosdatta Bojárt, a kutya nem háborodott fel, pedig az még nálam is kiverte a biztosítékot úgy, hogy nem is olvastam akkor már Nők Lapját ezer éve, csak valaki belinkelte.

    Vagy van egy csomó olyan ügy, amiből akár értelmes társadalmi vitát is lehetne kezdeni, nyomást gyakorolni, döntéshozókat sarokba szorítani. Ha már. Milyen netes hőzöngés megy pl a gyerekek védelmében a magyar gyermekvédelem ellen? Lenne min ott is felháborodni, csak az sokkal bonyolultabb, utánaolvasást igényel, és, igen, visszaélés és bűn olyan szervezeteknek nem a fontos ügyekkel foglalkozni, hanem a marginális anyázásba csúszni, akiknek van olvasottságuk, vannak szakembereik, van netes hangjuk, fel tudnak lázítani fotelharcosokat számlálhatatlan tömegben. Írástudók árulása, de hát ezt már száz éve is tudták.

    Kedvelés

    • Egy kicsit reméltem, hogy nem kezdődik el a védhetetlen jobboldaliság mosdatása, szerintem a te tíz évvel ezelőtti misére járós fideszességedet nem érdemes, inkább hallgassunk róla mindannyian. Eléggé zokon veszem, ha erre használják a posztjaimat, csak mert bemutatom, hogy Mérő Vera uszít, Bojár Iván András röhejesen önimádó, az LGBT aktiviták pedig giccsesek és őszintétlenek. Annak is örülnék, ha a baloldalra csak az szólna be, aki valamilyen minimális mértékig érti a történelmet, társadalomtudományokat, eszmetörténetet.

      Kedvelés

      • Ó, nem. Fogalmam sincs, hol olvasod azt, hogy mosdatnám egykori jobboldaliságomat, mert szégyellni sem szégyellem épp. A Fidesz programjait régen elhittem, a többiekét már akkor se, de ez csak az én naivitásomat minősíti. Misére mindig fogok járni, az nem a politikai meggyőződés része, sose volt az. Mire használom a posztjaidat? Nem értem. A mostani baloldal közelmúltbeli története annyira azért nem bonyolult, mert lehet, hogy alulművelt vagyok, és nem értem sem a történelmet, sem a társadalomtudományokat, sem az eszmetörténetet, de képes vagyok értelmezni a híreket, ha elolvasom őket. Ha kellemetlen, nem fogok kommentet írni. Én tényleg számítottam arra, hogy lesz kormányváltás, lesz koncepció, lesz összefogás, és a fenti a véleményem. Bocs, ha nem szalonképes, és nem eléggé árnyalt. Kicsit úgy érzem, minden második komment után jöhetek bocsánatot kérni, szabadkozni, pedig semmi ordasat nem írtam.

        Kedvelés

      • Nekem az a benyomásom, hogy aki a régi fideszességed ellensége (vagy azt mondták), azt kiosztod most is, könnyebb tőle a lelked, miközben nem olvastál eleget, nem érted, mit mond a baloldal.

        Kommentelj nyugodtan, csak írj értelmeset, ontopic. Én akkor szólok, ha ilyen példaképnek állítod be magad, hogy te bezzeg, de mások meg nem.

        Kedvelés

  2. Ettől nő a követőik száma, az olvasottságuk. Ugyanaz folyik itt, mint az állatmentő szervezeteknél. Ott ugye a sztori, hogy olyan kutyáknak, macskáknak gyűjtenek az orvosi költségeire, amelyikeket el kellene altatni, mert hatalmasak a fájdalmaik és mert az orvosi költségből 10 egészséges gazdára váró állatot lehetne ápolni-gondozni pár hónapon keresztül. Csakhogy azokkal nem lehet ennyi pénzt összekalapozni, így aztán kirakatba tesznek egy agyongyötört, megkínzott állatot és remélik, hogy az így összegyűlt pénzből továbbra is fenn tudják magukat tartani. Mindezt úgy, hogy a gyepmesteri telepeken egészséges állatokat altatnak el helyhiány miatt. A hisztizésből, tömeghergelésre alkalmas témákból élnek és folyamatosan nő az olvasottságuk, pl. Szentesi facebook-oldala kéthetente-hetente 1000 követővel nő, a Burda cikk miatt agonizáló nők 90%-a ütötte már meg a gyerekét vagy ha az nincs, helyesnek tartja a pofont, a popólegyintést stb… ami törvényben meghatározott gyermekbántalmazás.

    Kedvelés

  3. Valaki ismerős vagy tán FB-hirdetés tolta elém a Nem tehetsz róla… posztját. Csak néztem. Az is érdekes, hogy a “szexi” mint jelző dícsérő, elismerő értelemben mennyire általános lett, teljesen függetlenül a szexuális vonatkozásoktól. Nemrég még azt mondták: ‘dögös’. Ilyen értelemben nem lehetne belekötni a szóhasználatba, de miért pont itt és most és erre ugranak? A Burda csillaga amúgy is lehanyatlóban néhány évtizede, mióta olcsó lett a tömegtermék a ruházatban is, és lassan 30 éve még a jobb holmik is elérhetők a használtruha-boltokban. Ezzel párhuzamosan az alapanyagok mintha többe kerülnének, szóval kevésbé éri meg otthon varrni, már tényleg csak hobbi. Az már más kérdés, hogy a FB-ről jól lehet tájékozódni, csak a hozzászólásokat nem szabad elolvasni, és ez bosszantó, az emberi energiák, az aktivitás ilyen levezetése, komolyan, mint mikor az állatkerti állatok a ketrecben körbe-körbe járnak, mert nem tudnak mást tenni. Nekünk lenne választásunk. Dehát mindez a fenti írásban benne van, csak én is egy kicsit körbe-körbe járok…

    Kedvelik 3 ember

  4. Engem kevésbé lepett meg a vérszívók tombolása. A téma pont alkalmas arra, hogy akinek ilyenre van igénye, azt kiélhesse.

    Az viszont meglepett, hogy Burda ennyire bénázott. Tudom, hogy nem a legintellektuálisabb sajtótermék és lényegében a német kiadás fordítása a szerkesztőség munkája, de periférikusnak nevezni egy vitában a másik felet és hisztikés posztot kitenni olyan amatőr.
    (Nem én sem lennék ügyesebb, de nekem nem is a kommunikáció a szakmám.)

    Kedvelés

    • A Burda nem bénázott, hanem nem engedett az erőszaknak, és egy pillantatig nem hisztizett, nem is vitatkozott. Eleinte nem értette, aztán elismerte a hibát, levette a feliratot, és írta, hogy változtat, a jövőben nem használ ilyen szavakat. Ezek térdre esős, rituális megalázkodást követeltek, “bibibííí, most nálunk a hatalom, sokan vagyunk!”. Egyik se Burda-olvasó, a gyerekjogokat is leszarják a giccses képkereteiken túl, csak a véres balhé, a FOMO, a pletyka érdekli őket. Ép ember nem hiheti, hogy erre majd megtörik a főszerkesztő.

      Ugyanazt olvastuk? Vagy te is azt hitted el, amit az unatkozó dagadékok mondtak, ahelyett, amit látsz a saját szemeddel?

      Volt némi szerepe annak, hogy nem maradt egyedül, páran odaírtuk: nehogy engedjetek ennek a csőcseléknek, ezek széhámosok, trollok és rendszeres mobbingok. Ha ez nem felháborító pedofília, akkor nem kell felháborodni. Se Hintalóként megsértődni, amúgy csak a wmn tolja őket.

      Eskü, kezd szimaptikussá válni az, aki egyedül van. Nézettől függetlenül lassan, avgy nagyon megengedően, annyira undorító a csürhe. Én nem pufogtatom, hogy cancel kulture, főleg mert én magam is írtam olyanokat, hogy van, aki önként iktatja ki magát a demokratikus konszenzusból, de ahogy ezek tépik, ölik azt, aki mást mer mondani, érvel, ahogy azonnal személyeskednek, űznek, aláznak, döbbenet.

      Kedvelés

      • Ha a Burdát nem személyként, hanem cégként nézzük, akkor szerintem béna volt. Rászálltak, ezt lehet profin is kezelni a teljes folyamatban. Egy céges fb oldallal nem tudok együttérezni.

        Én azt hittem el, amit láttam a saját szememmel. (Szerencsére a törölt fb posztokat a digitális emlékezet őrzi.) Még az inkriminált lánykaruhát is megnéztem.

        Undorítónak tartom a csürhét, de ettől még nem lesz szimpatikus egy lap és a főszerkesztője sem.

        Kedvelés

      • Jaj, mindenki megmagyarázza, miért okés a hörgő lincselés, és az hibázott, akit lincselnek, vagyis megérdemli. Rég nem arról van szó, hobáztak-e, meg kinek mi a véleménye. Mint Török Gábor, “egyrészt-másrészt”, hogy én ezt hogy utálom, nem kell semmit vállalni az óvatos középutas kifogásözönnel. Egy konkrét, névvel is odarángatott ember teljes stzemélye, szakmai énje, életkora volt kikezdve, a főszerkesztőé, aki egy idős, elég komoly teljesítményű nő. A marketingest csak olyan másodfenyegetésként emlegették, nem is nevezték meg. Az ő teljesítménye, munkája a lap. Hörögve, förcsögve követelték csupa szép elvre hivatkozva a szemüveges bányarémek, hogy alázkodjon meg, bukjon bele, legyen rossz híre, szégyen legyen az élete, ne legyen munkája. Én bazmeg voltam bullyáldozat, vagyok is, végignéztem, milyen ez, és semmi iagzságmagva nincs, annyit mondok. Nem tudod te, milyen ez.

        De bezzeg a buzijogokkal mindenki hogy együttérez (és pont ezek!), pedig az se ember.

        Kedvelés

    • Felvetettem egy számomra érdekes szempontot, ami kapcsolódott a bejegyzéshez. Összességében végül nem a Burda, vagy a kommentcsürhe, hanem a “csak az olvassa” kommenjein lepődtem meg a legjobban.

      A főszerkesztő szakmai teljesítményéről (is) más a véleményem.

      Kedvelés

      • szerintem az egész helyzetet mélységesen nem érted, csak a gyáva értelmiség stílusában lavírozol, ahogy írtam

        meg hát fontos különbség még, hogy téged nem űztek, mint egy falkavadászaton, évekig, azok, akik de imádtak meg de hálásak. miközben a sok elegáns olvasó messziről figyelte az egészet, meg hallgatott, ő nem is tud az egészről

        ez fontos különbség

        Kedvelés

      • gyáva értelmiségiként akkor megfutamodom

        2014 óta sokat (bár nem mindig rendszeresen) olvastam a szövegeket, inspiráló volt számomra, különösen, amikor az enyémtől eltérő nézőpontot villantottak fel

        néha kommenteltem, a személyes találkozásainkra is szívesen emlékszem

        kár, hogy ilyen hangulatban búcsúzom, a csakazolvassának nem fogok hiányozni (nekem talán egy kicsit hiányozni fog az élmény)

        Kedvelés

      • Én ha egy nanogrrammját megérzem, már jelzem. Azóta vagyok boldog.

        Ez hajtúdobálós, erősen becsomagolt zsarolás ám, ez a búcsú. Nem voltál jófej, nem voltál sehol, párszor jöttél azóta a fölényes ellenzékiséggel acsaládazcsaládozni. Elmúltak azok az idők, hogy a blogger pávatáncot lejt, meg meg ne bántsa azt, aki jobbikos/transz/nincs pénze szalonnára/hiányzik az epéje/nem érdekli a sport, a júzer meg kegyet gyakorol, és feszülni, nemérteni, érzéketlenkedni, feszkólevezetni és kiosztani, liberális móresre tanítani jön, mert ő itt a lényeg. Minden ilyen olvasótól elköszöntem szépen. Nagy munka és képesség megírni egy posztot, az odakent, fanyalgó, vagy kiktató vagy gyengán érvelő vagy idepologikus vagy önigazoló válasz dühít. Sok könny és szenvedés árán múltak el azok az idők, most vagyok szabad. Semmilyen kioktatást meg “nem ezt vártam a blogtól” zsraolást nem tűrök.

        Kedvelés

      • Én is szívesen emlékeszem továbbra is a találkozóinkra, de egyrészt vállalhatatlan volt már, kiknek lettem én a kedvence, és én NEM vagyok véres szájú nerező, buzipátyolgató, gyerekszüléstagadó meg BojárIA-imádó, és megvetem azokat az embereket, másrészt innen azért eltűnt több száz nagyon kedves tisztelő, amikor engem hajszolt ez a közeg, aki most a Burdánál őrjöng, és téptek, rágalmaztak, marcangoltak. Képeket, lájkokat töröltek utólag, köszönésemet nem fogadták, levágtak a közös fotókról, közben lett saját sportnapló meg anyámkínja, még be is szóltak rám, soha nem írtak. Ennyit jelentett nekik a blog. Én meg kussoltam…

        Kedvelés

    • Te azt nem érted, hogy ha ez a csürhe bármilyen ürüggyel képes így hergelődni, márpdig képes, akkor irreleváns, hogy amatőr volt-e a szerkesztő, hibáztak-e.
      semmi jogos, arányos ebben nincsen. A periférikuson meg nem kell megsértődni – maga a szervezet nem is tette! Csak rájuk hivatkozva mások.
      Ezen felül is érzéketlenség abban keresgélni nagy elfogulatlanul a hibát, akit épp hajszolnak.
      És: neked a csakazolvassa kommentjei a meglepőek? Akkor te nem olvasol, nem figyelsz, csak a magadét fújod itt. Régóta zajlik ennek a felkent, liberáliskodó kioktatásnak a kritikája.

      Kedvelés

  5. Szerintem nagyon fontos, hogy a kommentfolyamban odairtáttok a valóságot. Szerintem vannak sokan, akik csak úgy beleolvasnak a kommentelésben és objektiven olvasva ,a ti kommentelésetek nyomán (és némi keresgéléssel a témában) összerakják a “jogvédők” valóságát, illetve álságát.

    Kiváncsi vagyok, a londoni eltűnt nő és az utcák biztonságának apropóján kérte-e valamelyik jogvédő szervezet a pornó/a pornóhoz való hozzáférés korlátozását és emlitette azt, hogy nem kéne promózni a BDSM-t?

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.