távolból szeretni

https://csakazolvassa.hu/2016/09/21/elidegenit/

Ezt a posztot most azért tettem ki a főoldalra, mert, képzeljétek, a PAS-ról, ami az “elidegenítési szindrómát” jelenti, konferenciát szerveznek, mégpedig kormányzati támogatással.

https://www.facebook.com/events/125289701494834/

“A konferencia fővédnöke Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.”

Olvassátok el a tavalyi posztot, minden benne van. A lényeg most, csak bevezetésképp:

a szülői elidegenítésnek nevezett, hivatalosan nem is létező kórállapot, vagyis az, hogy az anya boszúból az apa ellen neveli a gyereket, miközben az apa annyira szeretné a gyereket, jaj, hát mennyire, soha jobban, és ej, micsoda harmóniában voltak/lennének ők, nem más, mint nőgyűlölet és bosszú. Ezért is a PAS az anya kicsinálására jó pénzért vállalkozó ügyvédek kedvenc fordulata.

A társadalom pedig, lévén szintén mélyen nőgyűlölő, szívesen asszisztál ehhez. Holott túlnyomórészt elhanyagoló, az anyával simán és szemét módon elbánó, hatalmaskodó férfiakról hangoztatja, hogy “milyen jó apák”.

Én is ezt hallgattam évekig. Hogy mennyire szerette, mennyit beszélt róla, mennyire aggódott érte. És… hallgatok. És tudom, hogy az én fiamért nem kell aggódni, hanem érteni kell a nyitját, bizonyos cselekedeteket nem csinálni, és elfogadni olyannak, amilyen.

És remek, egyébként.

Az apák, akik válás idején oly igen szeretni kezdik és maguknak követelik a gyereküket, bűntudatos férfiak, akik későn kapcsolnak, és vagy csak kicsit, ügyetlenül, gyakorlatlanul, fejben szeretik a gyereket, vagy pedig kifejezetten nem szeretik. Lusták szeretni, vállalni a terheket, ellenben pajzsul, eszközül, túszul használják a gyűlölt ex megbüntetésére, megalázására.

A konferenciára érkező, lelkes hallgatóság ilyen férfiakból fog állni.

A gyereket szeretni, az nem tutujgatást, birtoklást, saját gondolkodásmód szerinti nevelést jelent, és főleg nem a lekésett önmagunk megvalósítását a gyerekben, hanem azt, hogy

1. mindenek felett a gyerek javát, az érdekeit tartod szem előtt, a saját szempontjaid rovására is, amiből az is következik, hogy ha tönkremennél abban, hogy neki jó legyen, akkor keresel más megoldást, mert az viszont senkinek nem jó, hogy tönkremész,

2. a nehezéből is részt vállalsz. Pénz, lemondás, nehézség, messzi suliba fuvarozás, fejlesztés. (Pénzt adni könnyű, egyébként, ha van. Ha nincs, akkor nehéz, illetve a gyűlölt másik szülő kezébe adni, a saját hiúságot, kontrollvágyat félretenni, ha a gyerek szívna enélkül, az a nehéz. A gyerek nem használható a szülő megbüntetésére.)

3. megérted, ha olyanná váltál, hogy az anya szerint tőled meg kell védeni a gyereket, mert pl. erőszakos vagy, vagy abuzív vagy elhanyagoló.

És nem kerülheted meg az anyját, azt, akihez a gyerek kötődik, akivel a bizalmas világa kialakult.

Tegnap megnéztük a Futótüzet a Radnótiban, ahol az anyától a szülése után rögtön elveszik a fiát a háború dúlta Libanon-szerű országban, és ő egész életében keresi a fiút. Erről is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen képtelenség távolról szeretni egy gyereket. Egy gyereket, akit nem nevelsz, nem ismersz, nem vagy részese a napjainak, fizikai valóságának. Abban az értelemben legalábbis ez nem szeretet, ahogyan én a szeretetet gondolom.

Mondom ezt úgy, hogy jól tudom: nagyon sokan kénytelenek úgy élni, és köztük sokan esélyfosztott, külföldön vagy távol dolgozó (és nem ritkán megalázó munkát végző) nők, hogy többhavonta látják csak a gyerekeiket. Nekik ennyivel is nehezebb. A legkisebb kiskor és az akkor, nagyrészt fizikai folyamatokban kialakuló kötődés viszont duplán számít. Az eredet, a vérség is fontos. De ahhoz leszel közel, ahhoz lesz közöd, akit megszelídítettél. Akinek az életében napi rendszerességgel jelen vagy, figyeled és érzékeled a változásait, rezdüléseit., tudsz róla, kapcsolódsz.

Ezért az egy háztartásban élő, ám elfoglalt emberek sem igazán meghitt szülők, egyszerűen attól, hogy máshol jár a tudatuk.

Az ilyen szeretet, amelyben nincs vagy nem lehet szín, szag, közelség, inkább erkölcsi fajta. Akart, szerepmegfelelős. “Persze, hogy szeretem, érte dolgozom”, továbbá a vámmentes boltban a legnagyobb mackót vettem meg neki… Én ezt úgy írom, hogy kifejezetten nem vagyok agyongondoskodós, rátelepedős anya, és a gyereknek mindent alárendelő (általában anyai) magatartásnak a visszásságairól is írtam, továbbá az egykék problémáiról.

Ha szeretsz, elfogadóbb leszel, mert közelről nézed. Ha szeretsz, nem ítélsz, nem vagy örökké elégedetlen, nem projekted a gyereked, nem mutogatni akarod, viszont nem cselekszel a gyerek java ellen.

Nem hiszek továbbá azoknak az apáknak a szeretetében, akiknek nincs idegzetük az egészen kicsi gyerekükhöz, akik máshol laknak, akiknek húdefontos munkájuk van, akik arra várnak, hogy majd ha értelmesebb lesz. Akik nem szeretik és ezért el se végzik a fizikai teendőket, a nehezét is, a hányást, pelenkázást. Mi se szeretjük. A gyereket szeretjük.

Azért és annyira szeretjük, amennyire akartuk vagy vállaltuk, elfogadtuk őt, illetve azért, attól, annyira, amennyi közelséget, időt, közös cselekedetet, macerát, fáradozást beletettünk a vele való kapcsolatba. Ezért van az, hogy a sérült gyerekeknek extrém erős kapcsolatuk szokott lenni azzal a szülővel, aki őket igazán szereti.

A felvetésem szándékosan provokatív. Kérlek titeket, elváltak, máshol élők, örökbefogadók, gyereküket odahagyni készülők, meséljétek el, hogyan működik a szeretésetek.

148 thoughts on “távolból szeretni

  1. Kedves Éva! Én most úgy válaszolok Önnek, mint elvált, gyermekét több évig egyedül nevelő nő, aki nem sok segítséget kapott az exférjétől.
    Nem értek egyet Önnel, és úgy vélem, hogy saját rossz tapasztalatait nem tudja jól kamatosztatni, úgy érzem, hogy inkabb bujtogat, mintsem, segítene a hasonló nőkön.
    Én azok után is, hogy a volt férjem nem tanusìtott kellő odafigyelést közös fiúnkra mindig támogattam, hogy jó kapcsolatuk legyen, hiszen igenis szükség van rá. És az én tapasztalatom az, hogy igenis lehet “nevelni” a volt férjet, hogy magához képest többet tegyen. De ennél van egy még hasznosabb tapasztalatom is. Újból házasodtam, ahol bizony pont ezzel a nőtipusssl talaltuk/találtam szembe magamat. A saját sértettsége miatt ( közös akaratból volt a válás) a gyerekek az egyetlen bosszúra való eszközök. A férjem viszont küzd es nem fogja feladni, mert nem mindenki egyforma. Nem írhatja le az összes férfit azért mert negatìvak a tapasztalatai.

    • Kedves Francy,
      nem nagyon értem, amit ír, nem értem, mire válasz ez, mit cáfol, de az biztos, hogy két dologban súlyosan téved:
      1. nem vagyok sértett, és nem írtam le az összes férfit, illetve nem (különösebben) rosszak a tapasztalataim, valamit félreért (félre akar érteni? könnyen ítél, mert nem teszi bele az erőfeszítést, hogy átgondolja?)
      2. én nem vállaltam olyan feladatot, amelyet feltételez, hogy segítsek, egyedül azt vállaltam, hogy a saját gondolataimat befolyásolás nélkül, nívósan, izgalmasan és rendszeresen közzéteszem a blogomon.

  2. Magántanuló lett. Problémás, ahogy mondani szokták. Különös működés, nincs rá igazán sablon. Sok munka, odafigyelés megfejteni. Imádnivaló. Okos. Könnyen tanítható. Apa nem volt jelen akkor sem, amikor még fizikailag jelen volt. Nem tud kötődni, soha nem is kötődött, mindig kívül volt a körön. Sokára és sok fájdalom árán most már tudom, hogy ez így nem volt rendben. Ő sincs. Nem felnőtt. Egy egyszemélyes univerzumban él. Lányomat én tanítom, állom a költségeket, dolgozom, csináljuk a tornákat. Mesélek. Színházba viszem. Anyám segít. Örülök, hogy vége lett ennek a házasságnak. Heti pár órára elviszi. Egyszer hazahozta, mert hisztizett. Néha úgy érzem kicsit, hogy az ő magánéletéhez is én teremtem meg a szabadidőt és mérges vagyok. De mégsem, mert imádom a lányom. Bele nem szól semmibe, nem is érdemes vele megbeszélni. A formaság kedvéért elmondom, de rám hagyja, döntsd el te. Én úgy szeretem a lányom, hogy pontosan tudom, ami a javát szolgálja, az nem biztos, hogy most tetszeni fog neki. Nem belemenni a játszmába, 100x elmondani, nem megvenni, következetesen végigvinni, eredményre koncentrálni. De közben erősen mutatni, hogy mennyire szeretem.

  3. “A gyerek nem használható a szülő megbüntetésére.”

    Denemám! Namostan kinek is van nagyobb tere, lehetősége, felelőssége ebben? Annak vajon, aki együtt él a gyerekkel, vagy aki külön?

      • Bizony van, sajnos. Tere annak van, aki napi több órában el tudja játszani a szenvedő alanyt, aki a mindennapi élet hibáit is arra fogja, aki nincs jelen. Mert a gyerekben nem merül fel, hogy a gondozó szülő hazudik! Ő feltétlen bizalmat ad. Havi egy két hétvégén, amikor már”csak” arra kap lehetőséget a láthatásra jogosult szülő, hogy együtt legyen a gyerekével, erre fogja pazarolni? Ugyan! Mi okból?Aki hatalmaskodik és szemét, igaz. Csak a tere is nagyobb a hatalmaskodásnak. És a gyerek kiszolgáltatottsága is- csak ő ezt nem érzékeli..

        • És mégsem a nők szoktak hatalmaskodni meg packázni meg apu magánéletét kukkolni a gyerek felhasználásával tendenciaszerűen… Ti ezt hogy nem látjátok?

          És mi a helyzet a korábbi évek tapasztalataival? Nagyvonalúan elfeledkezel arro’l, hogy nem előzmény nélküli, ami zajlik, az se, hogy a gyerek kinek hisz, kihez ko:tődik, ki az idegenebb. Általában a nagyon fontos pozício’t beto:ltő, alig vagy csak tárgyak, jelképek, pénz révén jelen levő, gyereket csak presztízsnek tekintő apák csodálkoznak, hogy nahát, de hiszen ők ANNYIRA szeretik a gyereket, aztán ellenük nevelik itten, brühühü. Hol voltak, amikor a gyerek hétvégén hányt? Amikor a türelem, a jelenlét révén kialakult a ko:tődés? Amikor az anya az ő szemétkedéseik miatt kopott, fakult, keseredett, és így is helytállt, és senki, de senki nem ismerte el, amit csinál, sőt, az apa mindig mindennel elégedetlen volt, és a nő egyedül a gyerek szeretetébe tudott kapaszkodni? A magyar nők, míg apu hetyeg vagy lazul, iszonyatos állapotban vannak, és mindenki tőlük vár mindent. Nagyon sajnálom, de ez a típusto:rténet, és nem a jo’ságos apa ellen hangolás. És igen, így is szükség van az apára, de azt oldja meg az apa, lehetőleg ne aquaparkkal meg pénzszo’rással, hanem csendes, stabil, együttműko:dő, a gyerek valo’di igényeit szolgálo’ jelenléttel, megbízhato’sággal, a cirkuszok kerülésével, és viselje azt is, ha a gyerek haragszik, mert az elsődleges ko:tődést jelentő anyját már halálra szekálta. Ezt az anya nyakába varrni, undoríto’. Hogy még ő legyen nagyvonalú, ne “nevelje ellene”, amikor nyilvánvalo’ a bántalmazás, a játszmázás.

          Nem egészen értem, hogy aki ezt és a linkelt posztot ennyire nem fogja fel, az mit szeretne itt.

          • Kedves Éva, én felfogom, a linkelt cikket is.” A szélsőségessé fajuló válások és gyerekelhelyezések lényege és előzménye, hogy az egyik fél erőszakos és manipulatív. Vagyis, nem lehet úgy tenni, mint ha józan, megbízható szülője volna a gyereknek, akit jogok illetnek meg, és akit jóhiszemű méltányossággal lehetne kezelni.

            Azért nem, mert a gyerek és a másik szülő is érdeksérelmet szenved el és veszélyben van a kiterjedt, hatalomtöbbleten alapuló áskálódás, hangulathergelés, jogtalan lépések, az anyagiakkal való trükközés és mulasztás (kiéheztetés), a verbális vagy akár fizikai, szexuális erőszak miatt.

            Az ilyen szülővel nem lehet megegyezni, a valóságát nem lehet érvényesnek elfogadni, mert az merő vád, bántás és más rovására élés. Nem, nem vita, nem személyes ellentét, hanem módszeres, egyirányú, hatalmi alapú tönkrezúzás. Az ilyen ember simán átveri és manipulálja a rokonokat, a párterapeutát, a mediátort és a bírót. Rokonszenvesnek és sajnálatra méltónak szokták találni – mesterien játssza Jekyll és Hyde-ot.

            Az ilyen szülő a párkapcsolatát és a szülőségét is hatalomgyakorlásra használja, kontrollál, gyűlölködik, szándékosan a leglehetetlenebb helyzetbe hozza a többi szereplőt, mulasztással vagy aktívan. Neki a házasság, a gyerek, a szülőség, a vagyon, a közös ismerősök, a jogszabály, a szakirodalom csak eszköz, amellyel a hatalmát érvényre juttathatja és újra meg újra deklarálhatja.”
            Ezt írta ön. Csakhogy nagyon jól szerepel, hogy szülő: rengeteg az ilyen “anya” sajnos. Igen a Bojár féle esetre is nagyon jól emlékszem, ami óriási probléma, hiszen az egy ilyen”alibiből” használ eset hitelteleníti el az apákat, akik számára ez valós probléma. Ugyanolyan, mint amit sajnos most lehetett látni a “metoo” kampányban..csak egy nő legyen ilyen, aki ezzel visszaél és csak sározni akar, megnehezíti és visszaveti azt a folyamatot, mai elindult(végre).
            Írom mindezt úgy, hogy segítője vagyok a családon belüli erőszakból kimenekült nőknek. Ott ugyanis nem a PAS a probléma.
            A mély, megoldásra váró társadalmi problémák tükrei ezek. A ránk kényszerített nemi szerepekből való kitörés kemény feladat nőnek, férfinak egyaránt. Tudom jól, hogy férfinak lenni alapvetően könnyebb, azonban, ha baj van, nekik sokkal nehezebb a segítségkérés mert a legtöbb esetben közönnyel, és a nevetségessé válás problémájával szembesülnek. Érdemes lenne vizsgálni azt is, hogy épp a korosztályunkban volt jellemző, hogy a “vénlányságtól” tartó nők “véletlen teherbeeséssel fogták meg a férfiakat, akik aztán rosszul értelmezett kötelességtudatból jól meg is nősültek. Aztán, hogy az ilyenfajta kényszeralapon létrehozott házasságok miként működtek..és milyen gyereket nevelnek..?Véleményem szerint ezek a nők, azok, akik erre a lapra tették az életüket, önállóan nem is akartak megállni a lábukon, akik csak “önigazolnak” a gyerekkel- na ők azok, ha a férfi véletlenül megerősödvén kilép (nagyon sokszor nem másik nő miatt), vagy, ha a nő másik eltartót talál és miattuk dobja az eredeti felállást- na ők szoktak erősen ellennevelni..
            Amit pedig ön is mond sokszor: nem tudunk hatékonyan kommunikálni. Szerepekből beszélünk kifelé. Így valós megoldások sem születnek.

            • ‘Tudom jól, hogy férfinak lenni alapvetően könnyebb, azonban, ha baj van, nekik sokkal nehezebb a segítségkérés mert a legtöbb esetben közönnyel, és a nevetségessé válás problémájával szembesülnek.’

              well..

              És kedves segítő, ez vajon miért van? Miért alakult ki az, hogy túlnyomórészt a nők kerülnek szorult helyzetbe? Nem azért véletlenül, mert kötöttebb a sorsuk, és rájuk hárul egy csomó olyan feladat, ami megnehezíti a felszínen maradást?
              Komolyan, ennyire egylépéses logika sem működik egy szociális területen dolgozó egyénnél? És valóban, a metoo kampánnyal visszaélő nő a probléma, nem a milliomodik abúzus?
              Jézus az égben.
              Vagy nagyon gáz gondolkodású emberek is dolgozhatnak ilyen területen, vagy ez egyszerűen nem igaz. Válassz, melyiket tartod igazabbnak.

              • Nekem az elejétől büdös: a legrosszabb okoskodó trollok módján ravaszkodik, kötözködik. Műfelháborodás, béna fogalmazás, provokáció, ingerültség, címkézés, a másik fél (kommentelőtársak, házigazda) jelzéseinek leszarása. Ilyen attitűddel nem lehet segítő foglalkozású. És a szakszerűtlenségek.

        • A “mégis mi oka lenne rá?” nem érv. Attól, hogy te nem tudod elképzelni, vagy hogy ez logikusnak tűnik, nem bizonyítja, hogy így is van. Egy csomóan érveltek ezzel a zaklatásos ügyek tekintélyvédői közül. Most te komolyan bántalmazott nőkkel foglalkozol? Úgy, hogy ennyire nem hiszel nekik?

            • De, foglalkozik. A nagyon gáz, viszont az, kedves Éva, hogy eddig Ön nem szokta kétségbe vonni az ön által nem ismert olvasójának -mondjuk a foglalkozását. Vagy mást. Most megtette, ami számomra elég fura. Én sem ismerem Önt és így nem is minősítettem. Az írásai érdekesek, gondolatébresztőek, szerettem őket. A véleménye, a nézőpontja a sajátja mindenkinek. Viszont magánéleti dologgal hiteltelenné tenni valakit, miközben nem tudunk róla semmit…na ez nem korrekt. Nagyon nem.
              A témára visszatérve: a bántalmazott nőknek hiszek, és mindent meg is teszek, hogy legyen erejük úgy összeszedni magukat, hogy önerőből cselekvőképesek legyenek elindulni kifelé. Ha elindultak, abban is segítünk. Viszont a gyereküket bosszúból felhasznaló “anyáknak” nem hiszek, ugyanis erre is legalább ennyi esetet láttunk már.
              A kettőt összemosni pedig hiba.

  4. Nekem még az jutott eszembe, mikor apánál marad a gyerek, aki lepasszolja a nagymamának (a saját anyjának), és a gyerek így lesz apátlan-anyátlan, anélkül, hogy árva lenne.

      • De nem is akármilyen! Egy óvónő!! Óvodavezetőhelyettes!!! (“Ágika belefeszítette fölhevült testét és szépen gömbölyödő mellecskéit, és megittasult, tágra nyílt szemmel suttogta maga elé: egy katonatiszt! egy katonatiszt!”) Aki sokkal jobban ért a gyerekeimhez, mint én. Többet tesz értük, én meg csak kiabálok. Kurvaéletbe. Bocs, nehéz hetem volt, részben a vezetőhelyettes tökéletesnek köszönhetően. Gyerekeim, illetve gyerMekeim apjára ismertem a fönn írtakban.

  5. Kedves Éva! Sok éve vagyok, többnyire hozzászólás nélküli olvasója a blogjának. Élvezem azt a fajta nyitottságot és kompromisszumnélküliséget amellyel képviseli önmagát és a véleményét, tapasztalatait.Most azonban mégsem bírtam ki hozzászólás nélkül. Valahol örülök, hogy az Ön számára a gyerekek az elsők és fel sem merül ilyenfajta gondolkodásmód. Nekem és sok más szülőnek azonban nagyon eltérőek a tapasztalatai. Örömmel üdvözöltem a PAS konferenciát. Igen, én is utánaolvastam, nem itt hallottam róla először. Sajnos személyes érintettségem is van a dologban. A férjem évek óta küzd- hiába- a lányáért. A baráti körömben számos férfi ( és nő) szenved attól, hogy a volt házastársa a gyereket eszközként használva akar bosszút állni. A lehető legaljasabb játszmák szenvedői leginkább a gyerekek. Hisz egy felnőtt legalább átlátja és megpróbál küzdeni az efféle játszmák ellen, de a gyerek nem teheti. Ő hallgatag áldozata helyzetnek, melyre nagy valószínűséggel felnőtt korában is rá fog menni pár kapcsolata és kőkemény szembenézéssel és önismereti válsággal kell megküzdenie- és csak remélni lehet, hogy győztesen fog kikerülni az önmagával folytatott harcból. Mert mit tehet az elidegenített szülő? Ha felveszi a harcot kiteszi a gyerekét a pszichiáterek, a gyámhatóság, a rendőrség szinte végeláthatatlan tortúrájának. Mert a hatóságok nem állnak a helyzet magaslatán. Nem ismerik fel a végletekig befolyásolt gyerek segítségkéréseit. Nem látják a (sajnos)leginkább”anyák” pózként felvett mártírszerepét.Mert a legtöbb apa- aki úgy harcol, hogy megpróbálja közben kímélni a gyerekét, fizeti a tartásdíjat (de nem is az alapösszeget), otthagyta a házat, vagy hitelmentesen- vagy még azt is fizeti, higgye el, nem az az álma, hogy még tetemes összegeket költsön ügyvédre, szakértőkre. Mert ez van sajnos. De költik, mert nem tehetnek mást. Az anya kicsinálása? Ugyan: a láthatások elmaradását a gyámhatóság nem szankcionálja, 14 év fölött semennyire, alatta pedig türelemre intik apukát. Ha apuka mégis kihívná a rendőrt (aki nem foganatosítja a végzést és nem is vesz fel jegyzőkönyvet, hanem feljegyzést ír, melyet a gyámhatóság kikér, ha elindul a hivatalos eljárás). Lesz belőle pénzbüntetés, aztán még egy, mely behajthatatlan többnyire. Az elhelyezés megváltoztatási szinte lehetetlen küldetés, hacsak anyuka nem drogos, alkoholista, agresszív. Márpedig ritkán azok….Átgondolta ön, amit írt? ezeknek az apukáknak a jó része új családot alapított, felelős szülő, nevelőszülő. És szívesen megadná az első házasságából született gyerekének is mindazt, amit a többieknek nyújt. És amit legtöbb esetben nyújtott is, amíg vele élt. Az esti meséket, -esti jóízű beszélgetéseket, a bringázásokat, a nyaralást, a vasárnap délutáni sétákat, az esti társasozást, a közös tanulást. Igen ám: csakhogy ezt nem hagyják neki! Nincs tájékoztatás betegségről, iskolai eredményekről. Nincs csevegés, délutáni séta sem, amiket meg lehetne oldani. SEMMILYEN mértékben nem vehetik ki a részüket a gyerekük hétköznapi életéből, de legtöbbször nem is láthatják, nem is beszélhetnek velük. Amire pedig a gyereknek volna már önálló telefonja , véleménye addigra már meg van oldva, hogy apád egy mocskos szemét, aki elhagyott bennünket.
    A felvetés, hogy az ügyvédek ki akarják csinálni anyukákat, önmagában nonszensz. Nem tartásdíjcsökkentést akarnak, legtöbbször még csak nem is a gyerekelhelyezés megváltoztatását, hanem azt, hogy RÉSZEI lehessenek a gyerekük életének. És kemény pénzeket fizetnek ezért. Ön szerint másra nem tudnak költeni? Hozzáteszem: ebben a harcban legtöbbször kényszerű társuk az új családjuk is. Akik aztán kapnak mindent a nyakukba. Nem tudok statisztikát: több önsegítő ( nem fröcsögő) klubnak vagyok tagja. Állítom a probléma 90% fölött valós. Zaklatások, házkutatások, manipulációk egyre ismétlődő mintáját látni.
    Magamról annyit:3 gyerek, problémátlan láthatással, soha be nem tartott egyezségekkel, hiszen akkor vihetik apukák a gyerekeket, amikor akarják. Annak ellenére, hogy nagyon gonosz válásaim voltak.
    A férjemnek egy lánya van. Végigkísértem a baráti körön keresztül , hogy apukét bepalizták, aztán ennek ellenére feladta vidéki munkáját, hogy a gyerekével lehessen. Akinek életéből kivette a részét.Az látható volt, hogy a házasságnak vége lesz, de nagyon ragaszkodó és mindennapi volt a gyerekével a kapcsolat. Felkészítette a válásra, korrekt módon vált és korrekt tartásdíjat fizet. Sok mindenről lemondott, hogy a gyerek lehető legkevesebbet érezzen a fájdalom mellett, hogy apa nem mindennapi része az életének. Nem volt megcsalás, sőt az exével pontosan közölte évekkel előbb (sok próbálkozás után a javításra), hogy mikor és mi módon fog elköltözni. És ebben az elhatározásában egy percre sem ingott meg. Nos, ami jött: gyerekkel alvás, éjszakai sírás, hogy apád volt életem szerelme, elhagyott, belehalok. El kellett mennie dolgozni-jaj…nem tartották el tovább…nincs mit enni. Apád ivott és vert engem, csak titkoltam…stb…stb…és semmit, de semmit nem lehet tenni. A lánya szóba sem áll vele (még azt is elhitte, hogy csak azért volt jó a kapcsolata az apával, mert titkon el akarta szakítani az anyjától és jaj, kislányom, te vagy életem értelme..ez a gonosz ezt tervezte. A kapun sem engedi be. A férjem gondoskodó, jó szülő. Az én (már) kamaszaim biztos támasza mellettem. Végtelenül sajnálom azt a hiábavaló küzdelmet amit folytat, és nagyon igyekszünk, hogy ne erről szóljon a mindennapi életünk sok év után (is)
    Mert jó apák vannak, sőt egyre több. Rossz anyák is- a szememben pedig nem anya az, aki a saját bosszújához használja fel a gyerekét, és butaságból, korlátoltságból beáldozza a gyermeke jövőjét. Elveszi tőle azt az embert, aki szereti.
    Van arra is példa, amit ön ír. De ebben az esetben ez a kivétel és sajnos nem a szabály. Ami pedig nagyon lényeges: nem magánügy ez! A gyámhatóságok, a bíróságok, a mediátorok és a törvényalkotók összehangolt és több éves munkája kell(ene) ahhoz, hogy ez megváltozzék. Csak sajnos addig rengeteg gyerek megy tönkre, akik ezt a minták, összetört lelkivilágot viszik tovább majdani családjukba, és nevelnek így gyerekeket.
    Ezt a konferenciát így csak üdvözölni lehet, hátha végre elindul végre valami. Mert a vesztesek: a gyerekek…

    • Kedves Indira!
      Abszolute egyutt tudok erezni Onnel. Nalunk ugyan ez van. Az en ferjem harca “csak” 2 eve tart de mar most latni lehet azokat a karokat, amiket a gyerekei elszenvednek. En is elvalt vagyok, es bar a volt ferjem nem volt sem drogos, sem alkoholista, csak szimplan a haverok fontosabbak voltak a csaladnal, megis le tudtam nyelni mindent, mert a fiamnak kellett az apja, meg akkor is, ha most a ferjem szemelyeben egy jo minta vam elotte. Igy mikor azt mondjak nekem, higy ertsem meg az ex nejet csak annyit szoktam mandani ” Fizette a ferjem a lakbert mig a volt feleseg nem allt munkaba, ott hagyott egy teljesen berendezett lakast, a gyerek tartason feluli osszegekkel is tamogatja a gyerekeket, kocsi… en anno volt hogy nem is kaptam gyerek tartast es egy szobaba kellett koltoznom vissza a szuleimhez. Miert is kene megertenem ezt a not?” Es igen, nagyon jol megfogalmazta, hogy egy ostoba no miatt az uj csalad is szenved, mert szenvedunk, hiszen latjuk a karokat, illetve az a merhetetlenul nagy gonoszsag ami ebbol a nobol arad csupan a bosszu es a fel nem dolgozott mult miatt, sokszor minket is probara tesz. Sajnalom es megvetem azokat a noket, akik kihasznaljak a magyar jogszabalyok azon reszet, higy anya partiak. Egy jo apa semmivel nem kevesebb egy mehtol, aki kihordta a gyermeket.

        • Maga nagyon elfogult. Es ha nem tudja az anyagi korulmenyeket, felesleges az ilyen hozzaszolas. Nagyon jo anyagikorulmenyeink voltak. Vagyis van az a ferfi, aki ugy gondolja, hogy miutan szetment a hazassag , nem kell annyit foglalkozni a gyerekkel, sem mint anyagilag, sem erzelmileg, es van az a ferfi, aki a gyermekei joletet es erzelmeit szemelott tartva, nem emeli ki abbol a kornyezetbol ugy, hogy keri a butorok felet, hogy akkor adjuk el a hazat, hogy szet osszuk a vagyont, hogy kell a kocsi is, mert az en nevemen van stb.
          Mi ez a felesleges frocsoges? En csak azt probalnam magaval megertetni, higy nem irhat le minden ferfit es ha mar blogot vezet, ami igenis nagy felelosseg, mert nem veletlenul kattint ra az ember ezekre a blogokra, akkor legalabb ne uszitson. Mondjuk, vannak olyan blogok is ahol az anorexias lanyokat tamogatjak abban, hogyan lehetnenek meg sovanyabbak, igy akar egy ilyen blog is lehet, ahol ferfigyuloletre szitjuk a nepet.

          • Maga is nagyon elfogult, és nagyon szépen megkérem, hogy ne leckéztesse a blog íróját a saját blogján ilyen fölényes stílusban. Értse meg, hogy itt most nem az ön életéről van szó, és ne akarja ilyen agresszíven tagadni, amit a bejegyzés felvet.
            Az anekdota (ti. hogy de én ismerek két történetet, ami nem ilyen) nem érv, főleg, ha az ember benne van személy szerint, ugyanis ezt hívják elfogultságnak.

            • Amikor a ferjem valasa zajlott pont a birono figyelmeztetett mindenkit, hogy az a szulo akihez a gyerek kerul nem elhet vissza azzal , hogy a masik fel nincs jelen. Pont e miatt hoztak letre azt a konferenciat, amirol itt most vitazunk. Egy blog ami kikerul a nep ele, nem csak arra hivatott, hogy olvassak, hanem hogy kommentaljak es bizony nem kell egyetertenunk. En mindket tipiau ferfivel talalkoztam, ahol megtapasztaltam mindket oldalt. Azt akarom megertetni, hogy azert mert valakinek rossz tapaasztalatai vannak, nem mondhatja ki egyszeruen, hogy a ferfiak marpedig mind fergek.
              Ami a stilusomat illeti, mivel en mint kommentelo sem kaptam kello banasmodot nem hiszem, hogy maskepp kellene fogalmaznom, mint ahogy tette.
              Lepjunk ki a mult arnyekabol es probaljunk pozitivabban szemlelni az eletet es csak egy adott emberrol alkossunk velemenyt , ne altalanositsunk, mert mindenhol vannak jok, jobbak, legjobbak es forditva.

              • Hol állítja a poszt, hogy a férfiak mind férgek?

                “ilyen férfiakból fog állni”
                “nem hiszek azoknak az apáknak, akik”
                “túlnyomórészt elhanyagoló, az anyával simán és szemét módon elbánó, hatalmaskodó férfiakról hangoztatja, hogy “milyen jó apák”.”
                Ezek a példák mind azt demonstrálják, hogy a poszt nem az összes férfiról szól, hanem azok bizonyos konkrét csoportjáról, amelyet jól definiál a szerző.

                Olyat nem találok, ahol az összes férfi féregnek van kezelve. Hol van ilyen?

        • A család anyagi jóléte nem egy ember “munkája”. Akkor sem, ha a KÖZÖS megállapodás alapján anya otthon marad és hátteret biztosít. A hangsúly a közösön van és azon, hogy az anya számára ez jó megoldás (vagy akár az apa számára, ha ő marad otthon. Az otthon maradó féltől is inkorrekt kihasználni a másik munkabírását, terhelhetőségét. És igenis tudomásul kell venni, hogy a házasság végével teljesen mások az anyagi lehetőségek. És 8 évig neveltem egyedül 3 gyereket, jobbára tartásdíj és bármifajta segítség nélkül. úgyhogy nem kell elemezni, hogy jaj, hát egyedül micsoda nehéz…

          • Ugyan arrol beszelunk. Nem azert hoztam fel azt, higy a ferjem mi mindent hagyott ott a volt nejenek, mert ” a szomszed fuje mindig zoldebb” hanem azt akartam szemleltetni, higy ezek utan is ellehetetleniti az apa kapcsolattartasanak jogat, a gyerekek elott minositi az apat stb. Es vannak olyan helyzetek mint az One vagy az enyem volt, ahol szinte semmilyen segitseget nem kaptunk es megis igyekszunk normalisan hizzaallni.

          • “És 8 évig neveltem egyedül 3 gyereket, jobbára tartásdíj és bármifajta segítség nélkül.”
            Ezt úgy kell érteni, hogy akkor rendben van 8 évig 3 gyereket mindenfajta tartásdíj nélkül egyedül nevelni?
            Vagy, hogy ha ön végigküzdötte ezeket az éveket, akkor másnak is végig kell?
            Vagy azt állítja, hogy könnyű volt, és ne panaszkodjon senki, csak csinálja?
            Mit szeretne ezzel mondani?
            Nem lenne jó, ha egy nőnek sem kellene ilyen helyzetbe kerülnie?
            Mert én például nem szeretnék.

            • Nem, nem úgy kell érteni. Nincs rendben és nagyon nincs. De ahogy nem lehet a láthatási jogot érvényesíteni, úgy a tartásdíj behajtása is szinte lehetetlen, ha a másik fél nem együttműködő. A gyerek viszont nem szívhat emiatt. És úgy sem, hogy eközben én pedig a láthatás lehetőségét veszem el. Bosszúból. Ugyanis a gyereknek is szüksége van apára, ha mondjuk nem zaklató, alkoholista stb. Sosem festettem idillikus képet az apjukról, válaszoltam őszintén, de nem is fogtam rá mindent az apára. A gyereknek a korlátokon belül magának kell rájönnie arra, hogy az adott szülő milyen, mint ember.
              Valóban, nem egy nőnek sem kellene ilyen helyzetbe kerülne. De azt hiszem egy férfinak sem, hogy kvázi hajléktalan létből kezdi újraépíteni magát valami rosszul értelmezett felelősségvállalásból.

              • Az én oldalamról csak szimplán élni akart. Sértett volt, hogy felálltam és azt mondtam, nem tudok már tovább küzdeni.Gyerek tartást, amit a mai napig fizet, nem nevezem összegnek, de én akkor is úgy voltam vele, mivel ismertem őt, hogy ha én most keményebben bele állok a pénz kérdésébe pl, akkor több pénzem lesz, de a fiam szív vele. Mert így is, az ítélet után, úgy gondolta, hogy Ő most nem jön 2 hónapig, mert sértett volt. De az a helyzet, hogy ennyi év távlatából és akkor is úgy gondoltam, hogy nem róhatom fel ezt sem neki,nem volt számára mint. AZ apja egyszer csak lement cigiért és 20 év múlva került elő Amerikából. Pont erre alapozva tudtam rá hatni, hogy forduljon magába és hozza fel azokat az érzéseket, amiket akkor gyerekként érzett, ha nem akarja ugyan ezt a fiának, cselekedjen. nem tökéletes, de nem is ezt kértem soha, csak azt akartam, hogy a gyerek elégedett legyen és boldog, amennyire ez a szitu ezt megengedi. Én megértem a sok elkeseredett nőt, én csak azt szeretném megértetni, hogy pl. az én volt férjem ebből a mihaszna létből sok melóval, de egy elfogadhatóbb apává vált, amire a fiamnak szüksége volt. És én azért mentem bele ebbe az úgy mond nevelésbe, mert láttam, hogy a fiam szenved. Semmi haszna annak, ha egy anya büntet ( itt most természetesen átlag apákról beszélünk, aki se nem agresszívan, se nem törvényszegők vagy vmi függőségben szenvedők, akiktől el kell tiltani a gyermeket).

                • Nagyon nehéz lehetett… Köszönöm, hogy megosztotta a történetét.

                  Itt csak az szokott felmerülni kérdésként, hogy miért mindig a nőnek kell “nevelni”, és miért a volt férj az, aki megengedheti magának, hogy gyerekkori traumái meg nemtommijei legyenek, amely valahogy pont úgy manifesztálódik, hogy leszarja a gyerekét. Nyilván önnek is volt mivel megküzdeni, de valahogy mégis emelt fejjel tudott egy gyereket ÉS egy volt férjet egyszerre nevelni.
                  Szerintem ha valaki egyszerűen csak hagyja, hogy a gyerek megismerje, meglássa az apját annak, aki, és nem tesz plusz erőfeszítést a volt férj “nevelésére” (nem mindenki tud vagy akar ebbe belemenni), az nem “büntet”, de szerintem ebben egyetértünk.

                  Az elhagyás miatt megsértődni, és két hónapig a gyerek felé sem nézni éretlen és gyerekes, különösen úgy, hogy pont az elhagyatás a trauma. Erre megcsinálja ugyanazt a saját gyerekével. És ezt még külön el kell neki magyarázni. Azta.

                  Az ön fia az apja viselkedése miatt szenvedett, és ön kötelességének tartotta, hogy közelebb hozza egymáshoz kettejünket, saját energiából. Ez az, amire sokan nemet mondanak, és mondjuk otthon kifejezik, hogy az apa szerintük is elhanyagoló, és a gyereknek ezzel AZ APA szenvedést okoz, és mondjuk, ha ezt a gyerekkel is megbeszélik, az már “ellene nevelés”? Szerintem nem. Én úgy gondolom, hogy az apa dolga úgy viselkedni, hogy ne lehessen otthon nagy dühösen megbeszélni, hogy elhanyagoló. És nem az anya dolga még ezzel is törődni.

                • A sajat eletebol (elso ferj) vett pelda pont a blogbejegyzes mondanivalojat tamasztja ala. Nem is ertem, szerintem epp on az, aki ennek ellenere is altalanosit, csak azert mert a jelenlegi ferje egy masik jelenseggel talalta szembe magat.

                • Kedves Ritall, Itt azt hiszem arról is kéne beszélni, hogy minden gyerek más. Az én fiam egy rettentően érzékeny kiskrapek. Nehezen viseli ha valamelyik szülőjét kritika éri és elsírja magát és el tud menni egészen az önvádig és képes belelovalni magát. Ezt akartam azzal elkerülni, ahogy reagáltam, hogy ha nem kerget álmokat az apjával szemben, mert Ő csak ennyit tud, akkor nem vár majd el többet. Így is meg kellett ágyaznom ennek, hogy ez most nem az apja elleni bántás ( megjegyezném, hogy így is nyáron megkaptam az apukától, hogy ne beszéljek róla rosszat a gyereknek, és nyilván itt eldönthettem, hogy az apuka sértve érezte e magát, mert jött egy kritika, vagy pedig a fiamban mégsem úgy csapódtak le a dolgok, de ezt is orvosoltam) Egy szó mint 100, én csak is kizárólag arról írtam itt mindig, hogy nincs kizárólagos jogunk a gyerekeink felett és pont, és itt mindegy is, hogy most mennyire érett az apuka vagy sem.

      • Kérlek, idézz akár egy darab anyapárti jogszabályt. Késő van, segítek: egy ilyet se fogsz találni. A gyerekek akkor kerülnek az anyjukhoz biztosan, ha a szülők ebben előre megegyeztek, és a bíro’ság csak jo’váhagyja, egyéb esetekben majdnem fele-fele az arány, és méltatlan, diadalmas, helyzetükkel visszaélő, gyakran a gyerekkel alig to:rődő apákhoz kerül a gyerek, akik még tartásdíjra is lehúzzák a karrierjében pont a gyerekezés miatt elakadt és a válo’perben is kicsinált anyát. Te vagy az, akit személyes to:rténet és indulat fűt, és itt szidsz valakit, egy nőt, aki a te jelenlegi férjed mellett lett ennyire boldogtalan, és nem tudja magát megvédeni. Iszonyú érzéketlennek tartalak.

        • 1. Ha magas lorol beszel a kommenteloivel, ne varjon szebb banasmodot. Igy ebben a formaban nem hiszem, hogy a tegezodes megengedett.
          2. A magyar jogrendszer anya parti. Ugyhogy ezen felesleges vitazni.
          3. Nem miattam lett a valas, hanem kettejuk dontese volt.
          4. Az erteletlen ember az, aki semmit nem nezve tortet elore, es nem veszi eszre, hogy milyen karokat okoz. Ha jol latom On is ide tartozik.

      • egy jo’ apa nem is kevesebb, csak hát nem jo’k, mert leszarják és babramunkának tartják, le is nézik azt a melo’t, ami a jo’ szülőséghez kell. Nekik szabad nem ott lenni az évnyito’n, meg türelmetlennek lenni…

        • Ezt nevezzuk egyenrangu partneri viszonynak kedves ritalll. Azert mert a jo Isten megadta nekunk ezt a fantasztikus dolgot hogy kihirdhatunk egy gyermeket, ne kepzeljuk mar, hogy tobb jar ezert. Csak is ugyan annyi!

          • Kedves Francy, nekem megadta azt a fantasztikus dolgot a (jóistenben nem hiszek, tehát mittudomén, sors, karma, univerzum), hogy kihordjak néhány gyereket, és ez azzal járjon, hogy kb. 12 évig nem azt csinálom, nem oda megyek, nem azt eszem-iszom, amit szeretnék; megváltozik a testem működése és külalakja, valamint örökre eltűntem a munkaerőpiacról érdemi tényezőként – hát ezek után valóban azt várom, hogy ezért “több” járjon. Ja, és én körültekintően választottam apukát, mert annak nagyon jó, nem kell nevelni, nem az anyja vagyok.

            • Kedves Fenchurch68,
              Ezt is megértem, én is szültem és a legkisebbel én is itthon vagyok, tisztában vagyok azzal, hogy nem fognak kapkodni utánam a munkáltatók, mindegy hogy hány nyelven beszélek és hány diplomám van. A testemről nem is beszélek, mert minden gyerek után összetört a tükör mikor belenéztem. Így tudom, hogy miről beszél, viszont én még mindig azt szeretném elérni és félre ne értse senki, ha most ide jönne egy férfi mindenféle férfi soviniszta szöveget nyomatni, durvábban fejteném ki véleményemet, de én úgy gondolom, hogy egy normális kapcsolatban, egy normális szülői viszonyban egyenlőség uralkodik. A nők azzal kapnak mondjuk többet, hogy ő náluk van elhelyezve a gyermek és kapják a gyerektartást, de ezzel igenis nem élhetnek vissza.

                • Igen, akartam is reagálni erre még, hogy tehát akkor ezt most úgy kell érteni, hogy a nőket kifejezetten jutalmazzák azzal, hogy náluk LEHET a gyerek, és KAPHATNAK tartásdíjat? de elfáradtam már.

              • Kedves Francy,
                ha “összetört a tükör, mikor belenézett”, akkor valamit nagyon (elba) (elcse) elrontott, érdemes pszichiáterhez vagy a sarki edzőterembe (be)fordulni.

                Nálunk speciel senkinél sem volt elhelyezve gyerMek, és senki sem kapott gyerEktartást, de ez csak kivételes intelligenciánknak, húszéves barátságunknak, és a gyerMekek és a felnőttek érdekének egy szintre helyezésének volt köszönhető.
                (Meg exanyósomnak és anyámnak, lassan kezd ilyen Oscar-díj átadósba átmenni a kommentem, bocs.)

                • Köszönöm a pszichiátriai felajánlást és az edzőteremre utalást, gondolom, ezt is jóindulatú hozzászólásnak szánta 🙂 Nyilván már orvosoltam a problémámat, de ezzel csak annyit akartam mondani, hogy minden terhesség után megváltozik a test, ezért nincs több jog 🙂

      • Hozzászólásaik megerősítik a posztban leírt jelenséget, a saját példáikkal, bár igyekeztek az újonnan választott szerencsétlenférfira kihegyezni a mondandójukat. Ám, ott van mindkettejük hozzászólásában, hogy az önök exférjjel való viszonyai is CSAKIS azért működtek, mert gonosz válás ide, családi élet totális elszarása oda, mindent lenyeltek nekik aszegénygyermekekérdekében.
        Nos, ez nem más mint a patriarchátusba beletört nő alárendelődő attitűdje. Ebből a pozícióból szerintem megítélni helyzeteket tisztességesen nem lehet, ha ilyen mértékű kognitív disszonancia és szubmisszív értékrend is párosul hozzá.
        Legyenek szívesek és ne terjesszék, bár ehhez joguk van, azonban az ezen alapuló, alárendelt, elnyomott és rendszer kárvallotjaként is melldöngető ítélkezéshez és leckéztetéshez nincs.

        • Ugy gondoltam, hogy teljesen erthetoen fogalmaztam, de ha nem , akkor elnezeset kerem. Pont az a lenyeg, hogy a blog iroja es meg nyilvan jo paran itt semmilyen pozitiv tapasztalatuk sincs es nini van itt 2 ember, akinek van. En azt akartam csak megertetni Onnel/ Onokkel, hogy ne altalanositsunk, ahogy en sem altalanositottam, hogy a ferfiak szentek,pont a peldaimbol adodoan. De ha mar nagy mellennyel hirdetjuk azt, hogy mi anyak micsoda turokepesseggel rendelkezunk es bezzeg az alnok ferfiak, akkor szeretnem itt leszogezni, hogy itt senki nem latja at, hogy csak is a gyerekek erdekeit kell szemelott tartani. Ha en abszolute fejet hajtottam volna az elnyomasnak, akkor meg mindig egy nyuglodo hazassagban elnek, igy ugy gondolom, ha mar elkovettuk azt a hibat, hogy nem tudtuk a hazassagunkat helyrehozni, vagy mondhatnam azt is, hogy nem voltunk kelloen figyelmesek parvalasztasnal ( hiszen 2 ember kell egy valashoz), akkor ne a gyereket buntessuk azzal, hogy a mellett, hogy fel kell dolgoznia a csonka csalad fogalmat meg azzal tetezzuk, hogy kisajatitjuk a gyermeket ( megjegyeznem, nem a kizarolagos tulajdonom egy gyermekem sem) es nem hagyjuk, hogy egy a helyzethez kepest megfelelo apai vagy anyai kotodest elhessen meg. Nincs jogunk elvenni toluk azt a remenyt, hogy tudjanak kotodni az apahoz.
          En ezt tenyleg nem ertem, hiszen en is olyan csaladban nottem fel, ahol az apam egy elnyomo szemelyiseg volt, bar megis tudott magarol pozitiv kepet mutatni. Ebbol kiindulva azt tudom csak mondani es ezt mondtam a fiamnak is, mikor mar ki volt akadva, higy az apja 2 hete feleje sem bagozott, hogy “ne haragudj apadra, mert O ennyit tud, ennyi amire kepes. Nem tehet rola, O ilyen, neked kell kinyitnod a szad es mondani az igenyeidet, kivansagaidat”. Nem mondom, hogy minden teljesult, de sokkal jobb, mint volt es ez latszodik a gyereken is. Mert megmondo ember lehetek en es igazsagoszto is. De ha egy apaban meg van a “nem torodok a gyerekkel”tulajdonsag szikraja, akkor csak olajat ontok a tuzre es pont az ellentetjet erjuk el. Ezt nem szabad szimpla fejhajtasnak nevezni, mert ez egy szemellenzos gondolkodast szul.

          • “ne haragudj apadra, mert O ennyit tud, ennyi amire kepes. Nem tehet rola, O ilyen, neked kell kinyitnod a szad es mondani az igenyeidet, kivansagaidat”

            Igyekszem érteni és megérteni, amit ír, és azt gondolom, hogy itt, ennél a fent idézett résznél tér el nagyon erőteljesen a gondolkodásmódunk. Az én megítélésem szerint a gyerek igenis haragudhat az apjára, ha feléje sem néz, ehhez joga van, és ha az anyja, akihez a legerősebb szálak fűzik a világon, meg akarja győzni, hogy a haragja nincs rendben, azzal nem a gyerek érdekeit védi, hanem az apjáét. Azzal sem értek egyet, hogy nem tehet róla: de igen, tehet róla, és tehet ellene is. Az, hogy nem tesz, nem kellene, hogy a gyereken csapódjon.

            Továbbra is igyekszem érteni és megérteni, de fontos látni ezeket az értékrendbeli különbségeket.

            • Persze, hogy haragudhat apára, ahogy rám is és mindenki másra, de ahhoz, hogy Ő ( fiam) ne szenvedjen ettől, meg kell értenie, hogy mire képes az apja és mit várhat el tőle, mert akkor nem lesznek illúziói. Egy gyerek mindig a könnyebb út felé fog húzni egy ideig, aztán, amikor jönnek az eredmények belátja, hogy a mumus ( jelen esetben én) nem is akart rosszat, hanem igyekezett egy tisztán látó, elfogadó, nem gyűlölködő embert faragni belőle. Csak reménykedni tudok abban, hogy ha majd 1x apa lesz a fiamból, pont ezek miatt, amikért én harcoltam az apjával, nem válik egy lemondó apává.

              • Értem, köszönöm.
                Annyira elkeserítő számomra, hogy ennyire gyakori, hogy a nő küzd és lát tisztán és magyaráz és tanít, a férfi pedig megengedheti magának, hogy elvonuljon duzzogni, és akkor még meg is lesz értve, mert neki milyen nehéz, mert a gyerekkora, meg a satöbbi.
                Remélem, a fia profitál legalább az ön erőfeszítéséből.

                • Tulajdonképpen engem nem érdekelnek a volt férjem lelki nyüglődései, engem csak az érdekel, hogy melyik az az út, ahol tudom úgy terelgetni a gyereket, hogy ne sérüljön.
                  Mint tudjuk nem csak a külseje más egy férfinak és egy nőnek. Vannak férfiak, akik szerencsések és ahogy apák lesznek, megszólal az a bizonyos csengő ( biztos vagyok benne, hogy ezek a férfiak rendelkeznek némi női érzelmi töltéssel), vannak akiket tanítani kell, és vannak akiknek ez soha ne alakul ki.

                • Mint tudjuk… Hát igen. A nők gyengédek, befogadóak, jók a kommunikációs képességeik, ugyanakkor elméletben, rációban és tájékozódásban gyatrák, gondoskodóak, továbbá szőrtelenítik a lábukat és magas sarkút viselnek.

                  Nem látod, ez mennyire sztereotip, korlátozó és milyen problematikus azoknak, akik mások, vagy akiket ez a szerep korlátoz? Hogy ez az egész mekkora SHOULD? Nemi szerepeket, hatalmi viszonyokat elsődleges biológiai jellemzőkkel összemosni, ez komoly?

                • “vannak akiknek ez soha ne alakul ki.” Hát sajnos, és őket készséggel felmentik a nők, és elvégzik helyettük az összes szülői melót. Mit van mit tenni, ilyenek a férfiak.

                  Erre mondom, hogy rég meghaladtuk. Ez szexizmus. a szexizmus igazságtalan és ciki, maradi dolog.

                  Ha ezeket az utóbbi féfiakat nem ilyen kis higgadtan kezelné a társadalom (miközben az anyáktól maximális, egyszemélyes, mindenre kiterjedő felelősségvállalást vár el a gyerekek iránt), hanem szankcionálná a viselkedésüket (pl. megszólná, megvetné őket), vagy eleve más üzeneteket küldene arról, hogy hogyan válassz társat, élj felelősen szexuális életet, viselkedj apaként, akkor sokkal előrébb lennénk.

                • De ha a férfiak ily sokfélék és ilyenek is meg olyanok is, és van, amelyiknek tanulni kell, és nem tehetnek róla, viszont a gyerek ott van és kész, akkor ez azt jelenti, hogy a nőnek viszont nincs választása: neki alkalmasnak kell lenni, a másik helyett is, mindenkor, és ha kell, a másikat is megtanítani erre. A férfiak kiváltsága lesz, hogy lehetnek nem-alkalmasak, a nő ezt nem engedheti meg magának. És így, hogyha az adott férfi mondjuk véletlenül pont jó apa, akkor ő mennybe megy és dörgő tapsvihar kísér minden egyes pelenkacserét, egy nőnek ez viszont nem jár, ő örüljön, hogy milyen nagyszerű példányt sikerült leakasztani, Aki Mennyit Segít.

                  Szerintem ez mélyen, rendszerszinten igazságtalan, mint ahogy az is, hogy a gyerek lelki egészségén itt már megint az anyja gondolkodik el mélyen, az apjától annyi telik, hogy duzzog és nyávog, hogy az ő nagyon is létező szemétkedéseit márpedig otthon ne emlegessék. És Erről Ő Nem Tehet.

            • Ahogy azt sem, hogy a láthatás megvonásával, akadályozásával akarná bárki _büntetni_ a távol élő szülőt. A távol élő szülő, aki harcnak fogja fel a gyermekelhelyezési pert _a másik szülő ellen_, vagy, ahogy itt az egyik történetben, bedurcul, és két hónapig nem igényli az oly igen szeretett gyerek társaságát, ellenben éli világát vagy duzzog, általában nemigen alkalmas a gyerek önálló gondozására, érzelmileg biztosan nem. Már a vád is iszonyú koncepciózus: csakis bosszú, csakis büntetés lehet a láthatás “akadályozása”, véletlenül sem a gyerek érdeke vagy a távol élő szülő viselkedésének logikus következménye…
              Valójában nem a gyermekük érdekéért vagy társaságáért harcolnak ezek a férfiak. Vagy bosszút akarnak állni, vagy csak nem fűlik a foguk a tartásdíjfizetéshez. Érdekes, ki mennyire hagyja elfajulni magában a gyűlöletet.

          • ‘itt senki nem latja at, hogy csak is a gyerekek erdekeit kell szemelott tartani’

            Nem, nem csak a gyerekét.
            A gyerek érdeke nem lehet az, hogy valamelyik szülő rendszeresen kárvallottjává váljon a másik magatartásának. A csakis a gyerek érdekét szem előtt tartó hozzáállás a kiszolgáltatottság melegágya, és kontraproduktív, mert rossz mintát mutat.
            Én egyébként az igazság mellett vagyok, és az elnyomottak mellett, nem a nők mellett vagy a férfiak ellen. Az, hogy történetesen ebben a történetben több a női elnyomott és a férfi elnyomó, nem az én hibám. Hanem.

          • Nekem annyira bántja a szemem, hogy a gyereknek “fel kell dolgoznia a csonka család fogalmát”. Minket egyedül nevelt anyám, és tök szuper család voltunk, az egyetlen, amit nehéz volt feldolgozni, az pont a “csonka” bélyeg.
            Az egyszülős családban általában kurva nehéz a felnőttnek. De gyerekként bizony nem volt rossz. Béke volt, nyugi volt, erős szövetség, játszmamentes együttélés. Hagyjuk már ezt a csonkázást.

        • Nem gondolnám, hogy beletörtem a patriarchátusba:) Én váltam el, nem tőlem váltak. Épp azért, mert nem voltam hajlandó betörni. Viszont ha már hülye módon választottam apát a gyerekemnek, akkor megpróbáltam a gyerekem oldaláról hozzáállni. Ugyanis erről ő nem tehet. Épp elég volt szegénynek, hogy “anyád hülye, mit csinál 3 gyerekkel egyedül?”- és ezt nem az exférjemtől kapták, hanem a tanítóktól, rokonoktól, egyéb önként felkent tanácsadóktól. A láthatás szabályozását is épp ezért nem tartottam be soha. Persze a saját, előre leszervezett dolgainkat sosem mondtam le miatta, gond nélkül mondtam nemet. De ha hét közben beugrott apával egy mozi, mert épp erre járt, vagy egy uszoda, miért ne?
          A gyerekeim, akiknek többször felrótták a két válásomat, csak annyit tudtam mondani, hogy inkább válok kétszer, mint, hogy olyan kapcsolatban éljek, ami méltatlan. Nem más miatt váltam: magam miatt. Egyedül is maradtam sokáig, mert tudtam mit várok egy jó kapcsolattól. És nem voltam hajlandó alább adni. “Az újonnan választott szerencsétlenférfira” kitérve: nos ő minden csak nem szerencsétlen. Orvoshoz, szülői értekezletre jár a szíve szerinti gyerekeivel. Ha kell (egyikük már külön él) csapot szerel és fest ott is. Horgásznak a fiammal kettesben és a nagy beszélgetések sem maradnak el. Társként is funkcionál nagyon jól, köszönöm. És sosem szidta az exét, átlátta és levonta a tanulságokat az elrontott házasságukról. Én már teljesen lezárt (érzelmileg és hivatalosan is) helyzetbe érkeztem. Az exfeleség megoldotta magának a tetteivel, hogy ne tekintsek rá se anyaként, se tisztességes emberként. Az, hogy személy szerint az engem ért bántásokat (zaklatás stb.) nem toroltam meg, és a a kesztyűt nem vettem fel, akkor a matriarchátus felé beletörödő voltam?
          Egy vitában a nézőpont változó kell legyen a helyzet megértéséhez.
          Ha a PASt a bántalmazó és szexuális abúzust elkövető “apák” fegyverének tartjuk, az is nagyon káros. Átlagemberek, átlagos (vagy átlag alatti) pénztárcával harcolnak a gyerekeikért, úgy, hogy megpróbálják a gyerek számára kíméletesen tenni. Mondjuk tőlem aztán nevezhetjük másnak is, és nem is feltétlenül pszichológiai kórkép kell legyen, de létező és elterjedt jelenség.

          • Értem és átérzem a mondandóját a válással kapcsolatban, én ugyanezért váltam.

            Hogyan romlanak el a nők ennyire, mint ez az exfeleség? Micsoda hiányok dolgoznak ott, ahol kétségbeesésében a gyerekkel egy ágyban zokog, hogy elvesztette az élete szerelmét, és nem és nem bírja ki, hogy ne a gyerekre borítsa mindezt? Milyen kapcsolat volt az vajon, amíg volt? Mibe tört ő bele? Vagy eleve gonosznak született? Mibe fogyott el az energiája ennyire, hogy ilyen elkeseredett?

            A kérdések költőiek, és nagyon sajnálom, hogy zaklatta, erre nyilvánvalóan nem kifogás semmi. Csak el szoktunk ezeket tűnődni.

            • Hogy mibe tört bele nem tudom. A véleményem, hogy eredendően is ilyen volt, de mivel a házasság előtti szakasz a hétvégékre korlátozódott, így a megismerés nem is volt lehetséges. Ő csak férjhez akart menni, idős szülei nyomására a “vénlányság” -nem az én definicióm ez!-elől, és 30. születésnap előtt szülni. Pár hónappal túl is lógott..Aztán felépített mindent a másik lábán állásra- és sérelmezte, hogy a másik ember lába eltűnt, kénytelen lesz a saját 15 éve nem használt lábára állni. A zaklatassal kapcsolatban a “rendőr” megnyugtatott, hogy ne aggódjak 15-20 éves esetek is vannak, ebben a felállásban.

          • “ha hét közben beugrott apával egy mozi, mert épp erre járt, vagy egy uszoda, miért ne?”

            Nekem úgy tűnik, hősnek, különleges hópehelynek gondolod magad ezektől. Kihangsúlyozva, hogy NEM TŐLED VÁLTAK. Remek. Ügyes vagy!

            Ha csak ennyi volna… egy apa, aki menetrenden kívül uszodába, moziba akarja vinni a gyereket… olvass egy kicsit. Olyan férfiakról, akik évekig testileg-lelkileg bántalmazták az anyát a gyerekek szeme láttára, és most ők a jó apák. Olyanokról, akiknél alappal lehet tartani, hogy ők vagy a haverjaik szexuális abúzust követnek el, vagy olyasmi tanújává teszik a gyereket, ami nem való neki. Alkoholistákról. Vallási megszállottakról, akikben tombol a boszorkányüldözés a bűnös nő ellen, ÉS emlegetik a PASt is. Akik pénzzel baszakodnak. Akik féltékenyen megfigyelik az exet, nehogy lehessen valakije. míg ők persze élik világukat az új nővel. Megalázott nőkről, akiknek a kinézetére, szexualitására, gyereknevelési gyarlóságaira célozgatnak facebookon, úgy, hogy ő is lássa. Akit elszámoltatnak az utolsó, márkás gyerekzoknival is, vagy át sem viheti az ott kapott holmit. Akik drága ajándékkal, utazással maniupulálnak úgy, hogy háromhavonta bukkannak fel. Én nem csodálom, ha ezek a nők nem ilyen összeszedettek, sőt, diadalmasak, mint te. Nem a te érdemed.

          • “ha hét közben beugrott apával egy mozi, mert épp erre járt, vagy egy uszoda, miért ne?”

            Nekem úgy tűnik, hősnek, különleges hópehelynek gondolod magad ezektől. Micsoda nagyvonalúság! Egy ennyire normális apával könnyű. Mindenkinek könnyű volna. Lelkileg szét nem csúszva, életed, döntéseid uraként könnyű. Kihangsúlyozva, hogy NEM TŐLED VÁLTAK. Remek. Ügyes vagy!

            Ha csak ennyi volna… egy apa, aki menetrenden kívül uszodába, moziba akarja vinni a gyereket…! Olvass egy kicsit. Olyan férfiakról, akik évekig testileg-lelkileg bántalmazták az anyát a gyerekek szeme láttára, és most ők a jó apák, és a világ hisz nekik. Olyanokról, akiknél alappal lehet tartani, hogy ők vagy a haverjaik szexuális abúzust követnek el, vagy olyasmi tanújává teszik a gyereket, ami nem való neki. Alkoholistákról. Vallási megszállottakról, akikben tombol a boszorkányüldözés a bűnös nő ellen, ÉS emlegetik a PASt is, miközben ők feketítik be az anyát. Akik pénzzel baszakodnak. Akik féltékenyen megfigyelik az exet, nehogy lehessen valakije, míg ők persze élik világukat az új nővel. Megalázott nőkről, akiknek a kinézetére, szexualitására, gyereknevelési gyarlóságaira célozgatnak facebookon, úgy, hogy ő is lássa. Akit elszámoltatnak az utolsó, márkás gyerekzoknival is, vagy át sem viheti a gyerek az ott kapott holmit. Akik drága ajándékkal, utazással maniupulálnak úgy, hogy háromhavonta bukkannak fel. Én nem csodálom, ha ezek a nők nem ilyen összeszedettek, sőt, diadalmasak, mint te. Nem a te érdemed.

            Kérem, hogy a blogon mellőzzük a magázódást. Nem szokás, nehézkes, irritáló. Én eztán így, bocsánat.

  6. Bevallom, hogy amikor azt kértem a poszt végén, hogy meséljetek, arra gondoltam, a saját szeretésetekről, neháézségeitekről és mégis-sikereitekről írtok majd. Erre való ez a blog és ez a nívó.

    Nem távol élő apu ócsárlására, nem lusta, mulasztásosan nemszerető ex mentegetésére és főleg nem megtiport elődjeitek, más nők agresszív, fölényes bírálgatására.
    Ez akkora árulás ám. Hogy nem látjátok, hogy mindent a férfitól tudtok, és ez mennyire elfogult és önelégült így?

    • És nem is törvény. Nincs ilyen törvény.

      (Agymosógép, te érintett vagy, azért kommentelsz ötösével? Leszerepeltél mint apa? Csak azt tudtam eddig, hogy nőgyűlölő vagy, meg nagyképű, érthetetlenül magabiztos, más sikerét elrontani vágyó, makacs szarkeverő.)

        • Nem, mert nem olvaslak, lomtárba mész egyenesen, hiszen többször kértem, hogy ne erőszakold meg a blogot. A saját blogomon nem akarok stresszelni, rosszindulatú, frusztrált, sértett emberek ostromát elviselni. És amikor ezt nem akartad felfogni, erőszakoltad a kommentözönt továbbra is, akkor tiltottalak, de addig több éved volt.

            • Látom, hogy továbbra is írsz. Nem egészen értem ezt. Bármit is írsz, tartsd szem előtt, hogy én döntök arról, mit szeretnék a blogomon látni, mivel szeretnék foglalkozni. Veled nem. Az, hogy te úgy döntöttél, hogy továbbra is makacsul sasolsz, kontrollálni próbálsz, kellemetlenkedsz, a te dolgod, neked van vele feladatod, rám nem tartozik. Mindenesetre én jeleztem, hogy zaklatásnak gondolom, és ennek megfelelően reagálok.
              Senki nem jelezte, hogy veled kívánna beszélgetni, kíváncsi lenne a kommentjeidre (aki mégis, annak kimásolom a lomtárból és elküldöm e-mailben!) – én pedig biztosan nem, mert sunyi, agresszív nőgyűlölőnek tartalak, és mert ingerült, dehonesztáló, hazudós, koncepciózus threadeket tolsz leállíthatatlanul (továbbá az irodaidolgozós piti frusztrációd mozgat).
              Kérlek, ezt tartsd tiszteletben.

  7. Két megjegyzésem van a vitához.

    Érdekes témák merültek fel, adalékok lehetnek ezek az érvek és a válaszok a környezetünk tagjaival folytatott, 1.0-s hasonló témájú beszélgetésekhez. De az is érdekes, hogy író-olvasó-blogot működtető (tanulj gondolkodni címmel, ejha!) NŐ itt tart, és ekkora öntudattal robban be egy összeszokott kommentelésbe, és minősít, oktat ki engem. A csakazolvassa viszont nem az 1.0-s szint és érvelés, itt ezt már meghaladtuk, régóta és közösen járunk egy gondolkodási, világ- és önmegismerési utat a rendszeres olvasókkal, amelynek lényege az önreflexió, igazságosság, hiedelmek levetése; a hímsovinizmus, az erőalapú gondolkodásmód, a közhelyek és a tanult tehetetlenség (ez már csak így van, nem lehet mit tenni”) elutasítása és az őszinteség. Az egyik új kommentelő szándékosan provokál, sérteget, minősít, félremagyaráz és tulajdonít, gyalázatos nyelvi és gondolkodási színvonalon írná elő, hogy miről, hogyan írjak, és mi a felelősségem. Én ennek nem dőlök be, tehát nem reagálok egyesével a szúrásaira, mindeneszetre nem csodálom, hogy egy érzelmileg kommunikációsan elakadt valaki propagálja a PASt és az apák felmentését.

    Azt kérem, hogy ne élj vissza azzal, hogy itt lehetőséged van kommentelni. Tehát ebben a stílben és e színvonalon ne csináld tovább, ne sértegess, ne provokálj, és főleg ne vádaskodj, meg játszd a megtámadottat, ha valaki reagál, eddig nagyon kulturált, érzékeny válaszokat kaptál. Köszönöm.

    A másik, hogy szintén te bevezetted ezt az áltiszteletteli, erőltetett magázódást. Ezen a blogon én kezdeményezem a beszélgetést és annak szokásait is, amelyet eddig el tudtak fogadni a kommentelők, kivéve egy-két zsíros kalapú, netet nem rutinosan használó, idősebb (férfi) okoskodót, mint amilyen a feledhetetlen Béla A blogról írták alatt, vagy nyugdíjastémában egy bőbeszédű időskorú. A kommentdoboz fölött, az összes posztban, címben én tegeződöm, eddg ezzel senkinek nem volt gondja (és általában a médiának a hasonló szegmensében is általános szokás). Kérlek, ne akard ezt most megváltoztatni, egyszerűen azért, mert magázódni melós, és ne is vedd támadásnak, hogy én nem igazodom. Szerintem nem feladatom.

  8. Indira, november 27, 2017 12:46,
    úgy látom, nem sokat tudsz a Bojár-ügyről, legfeljebb érdekvédő (az elkövetőét, persze) pletykákat, azért írsz ilyen nagy lendülettel roppant határozott kijelentéseket. Nézz utána! Vedd le a férfimentegető szemüveget! Az én összefoglalásomat és azt is, hogy mire alapoztam a posztot, itt találod:
    https://csakazolvassa.hu/2013/09/18/tudom-mit-tettel-tavaly-nyaron/

    A másik, hogy a #metoo kampány semmilyen aspektusában nem káros és nem járat le senki olyat, akit ne lenne már legfőbb ideje kitenni a köz ítéletének, mert erőszakos és visszaélős. Nem, nem a szexualitása az erőszakos (aka sürgető libidó), mert ez nem szex, hanem bántalmazás. Ha nagy trendin (erőalapúan, valójában) azt gondolod, hogy a #metoo káros, miközben egy szavad sincs a nőket naponta és azóta is súlyosan érintő erőszak ellen, akkor olyasmit nem értesz, ami ezen a blogon évek óta elvi minimumot jelent. Amiken már nem vitázunk, mert nem vitázunk olyasmin, hogy, teszem azt, a maradarak általában tudnak repülni, hogy a cukornak központi szerepe van a fogszuvasodásban, vagy hogy műveltnek lenni szerencsésebb állapot, mint nem.

    Mivel csupa ilyen régóta meghaladott állításod van, amelyeket mint valami innovációt adsz elő, felteszem, ha kulturált stílusban is, de inkább kötözködni jöttél, és én nem szeretném, ha bárki ilyesmire használná a blogomat. Ha érdekel, hogyan gondolkodom, ha valóban a téma érdekel, és nem csak turnézol a nőgyűlölő szövegekkel, tele a blog és az elmúlt négy hét is ezzel a témával, az állításaoid cáfolatával. Ne kezdjük már elölről, erre nincs kapacitás.

    A kommentjeid ugyanis nőhibáztatóak, álokosak, nőellenesek. Ezt elég nagy pofátlanság itt tolni, traumatizált nők körében, akik elítélik az erőszakot. EGY nő sem volt, aki sározásra használta volna a #metoo-t. A Kerót leleplező Kalmár használta erre a valós, alapos vádakat, illetve Varnus Xavér vádlója, a Mérei nevű csellóművész. Mindketten férfiak.

    Egész pontosan, az áldozatok szemen köpése az, amit csinálsz e két állítással, rettentő magabiztosan.

    Tudnánk kommunikálni (nem értem, ember emberrel? kommentelő a bloggerrel? férfi a nővel?), hát persze – ez csakis szándék és gyakorlás kérdése, például le kéne hozzá tenni a szexizmust és a fölékerekedési vágyat.
    Hanem én a közhelyes nőhibáztatás szándékos, cinikus vagy csak tudatlan újratermelőivel olyan nagyon nem is akarok kommunikálni.

  9. “a blog iroja es meg nyilvan jo paran itt semmilyen pozitiv tapasztalatuk sincs”
    ezt honnan???
    és ha van, akinek nincs, az kinek a hibája?

    Miért gondolja minden először erre járó, egyetlen összetett mondatban egyeztetni sem bíró, nőhibáztató közhelyeket szajkózó és sulykoló wannabe, de tényleg, ilyen általános, elvi posztok után, hogy én a saját történetem miatt kesergek?
    És miért sértegetik a házigazdát ekkora kéjjel?
    Hogy jön ahhoz, hogy engem figyelmeztessen a felelősségre?
    Értrik, amit olvasnak?

  10. “eközben én pedig a láthatás lehetőségét veszem el. Bosszúból. Ugyanis a gyereknek is szüksége van apára, ha mondjuk nem zaklató, alkoholista stb”

    Az egyik, hogy én pont azt állítottam, hogy _zaklató, bántalmazó, függő és ezekre a nyilvánvaló viselkedésekre a PAS váddal visszavágó férfiakról van szó_, akik sokkal többen vannak ám, mint hinni szeretnénk. Az abúzus, az alkoholizmus, a párkapcsolati erőszak tabu, a lelki és gazdasági erőszak pedig láthatatlan.

    A másik, bosszúból nem engedni a láthatást – ezt honnan olvastad ki? sehol nem említettem ilyet, eszembe se jutott. Pedig említek veszélyes apákat is.

    Egyébként már a bosszú is koncepciózus megfogalmazás, hiszen nem ritka az, hogy nem bosszúból vagy úrinői jókedvükben nem engedik, hanem meg kell védeni a gyereket. De ezt már írtam a posztban.

    Lehet, hogy nem egy feminista, nőszemszögű blogon kéne meggyőzni próbálnod a többieket (majd szidni a blogot/bloggert)?

  11. Hm…. Az én volt férjemtől féltek a gyerekek. Féltek, hogy őket is összeveri. Most erről én tehetek?? Mikor kicsit nagyobbak lettek, és el mertek menni hozzá, akkor csak az én szidalmazásom ment. És nem mentek egy idő után, mert volt szemük, fülük az igazságra. Ja, nem tudom, feltűnt-e, hogy a gyerekek mentek, nem apa jött értük. Nem kellett nekem egyetlen rossz szóval sem illetnem az apjukat. Nem mellesleg, iskolapéldája volt az elhanyagoló apának, aki váláskor a gyerekekre hivatkozva akart “békülni”, engem nevezett önzőnek, amiért nem mentem bele. A gyermekelhelyezés során nagyon megható módon minden hétvégére szerette volna megkapni az “imádott gyerekeit”. De aztán érdekes módon egyáltalán nem kereste a gyerekeit. Most pedig azt terjeszti, hogy a gyerekei gyűlölik, mert az anyjuk ellene nevelte őket.

  12. Valofelben levo ferfi vagyok, ket kicsi fiu apja. Par honapja akadtam a blogra, azota sok bejegyzest vegigolvastam. Tanulsagosnak talalom mas perspektivabol is nezni a vilagot.

    A PAS-rol itt a blogon hallottam eloször. Valamennyire erintett vagyok a temaban, ezert szolok hozza.

    “a szülői elidegenítésnek nevezett, hivatalosan nem is létező kórállapot, vagyis az, hogy az anya bosszúból az apa ellen neveli a gyereket … nem más, mint nőgyűlölet és bosszú. Ezért is a PAS az anya kicsinálására jó pénzért vállalkozó ügyvédek kedvenc fordulata.”
    Ezzel a bekezdessel szerintem az a gond, hogy összemos ket dolgot. Az egyik a PAS, ami a gyerek tünete, “betegsege” a hipotezis szerint, nem az anyae. Nem elidegenitest jelent, hanem a gyerek elidegenedését az apatol, anelkül, hogy az apa okot adna ra. Ez szerintem sem igy muködik, legalabbis nagyon remelem. A masik a hivatkozott bejegyzesben röviden emlitett “rosszindulatú anya szindróma”, azaz amikor az anya az apa ellen szeretne hangolni a gyereket. Ez viszont biztosan letezo jelenseg, persze elfogult vagyok.

    Amugy a fiuk imadnak velem lenni, lennenek többet is, en is szeretnem, de a felesegem szigoruan ragaszkodik a birosagi hatarozatok betartasahoz, minden percet szamon tart. A gyerekek az o tulajdonai, mondja. Neki sem lehet igy jo, de mindenaron meg szeretne felelni zsebnapoleon apja velt vagy valos elvarasainak. Ezert is mentünk szet, lassan ket eve.

        • Tehát inkább az, hogy nem ő maga akarja így betartani, ő lenne rugalmasabb, de egy külső elvárásnak való hisztérikus megfelelés miatt mégis hiperpontosan be akarja tartani.
          Csak azért kérdeztem rá, mert ha nekem lenne bírósági ítélet a kezemben, és aszerint akarnék eljárni, és aztán az lenne rajtam számonkérve, hogy miért nem tudok rajta felülemelkedni, akkor azért néznék bután.

            • Keveredik a harc a szeretetnek nevezett valamivel. Rengeteg ilyen van nálunk.
              Pl. telefon az apjuktól, hogy szeretne együtt lenni velük, átmennek -e filmet nézni, mennének is örömmel. Ez azon a délutánon, mikor kivételesen előbb hazaértem munkából, mennénk csizmát venni. Kérem, hogy akkor inkább cipőboltba menjen velük, sürgős már, én máskor nem tudok. Ja azt nem, én akartam kizárólagos felügyeletet (a közös nem működött ), oldjam meg. Vagy legyen fele-fele idő, és akkor költene is rájuk.
              A határozattal kicsit könnyebb,kevesebb a balhé, vagy ha van, lehet mutatni a rendőrnek, meg a gyámhatóságnak, amikor feljelentget az apa.

                • Naná, előbb, aztán lehet mártírt játszani, folyamatos lelkiismeret-furdalást kelteni a gyerekekben, hogy nem mennek elégszer , és nem akkor, amikor ő gondolja.Közölte velük, nem érdemlik meg, hogy örököljenek utána, ezért lemondta egy megtakarítását. Egyébként nem dolgozik,( örökölt, abból él) tehát bármikor lehetne a gyerekekkel, mehetnek , ha akarnak . Nehéz megállapítani, mikor akarják valóban, és mikor csak lelkifurdalás miatt. Semmiképpen nem akarom abban felnevelni őket, hogy manipulációnak fejet hajtva cselekedjenek, áldozat szerepre tanítanám őket , bántalmazó kapcsolatra. Ugyanakkor jó, ha van örömteli közös élményük az apjukkal, lavírozok folyton.

            • Maga a blogon keresztül próbálja a pszichés gondjait megoldani? Mert ezek a feltételezések olyan gyűlöletet sugároznak ki Önből, hogy bár tudom, hogy a blog írása olcsóbb, de lehet megérné egy szakember.

              • Milyen pszichés gondjait? Milyen feltételezés? Ez itt merengés, feltesz egy töprengő kérdést, közvetlenül azután, hogy nekem azt válaszolta, hogy “én értem ezt”, kvázi megvédte a kommentelő apát.
                Ahhoz képest, hogy fentebb hogy megsértődtél, mikor valaki pszichológust ajánlott neked, érdekes, hogy most te csinálod ugyanezt, ráadásul értetlenül.

                • Mindenkinek vannak pszichés gondjai, meg eü problémái, főleg ha leélte a fél életét. Én építően oldom meg ezeket, úgy, hogy másoknak is jó legyen. Nem félek attól, hogy sok trauma ért, sok nehézség volt, nem félek attól, hogy öregszem, és nem tudom, hogy valaki, aki ezért pl. engem stigmatizál, ujjal mutogat, ráadásul álneves vagy gyalázkodó kommentekben, az mit képzel. Ő egészséges, produktív, a győztesekhez tartozik. Akkor mit kattog itt rendszeresen délelőttönként?

              • Nem olcsóbb, nyuszika, hanem jövedelmező.
                Hírnevet, díjakat és család eltartására elegendő bevételt hoz. És ezt csak azért írom le provokatívan, mert ekkora sunyi paraszt vagy.
                Előbb nézz utána, kinél kommentelsz, mi az irány, az előzmény itt, mert röhejessé váltál.
                És előtte járj négy évet általánosba, hogy ráérezz, a magával kezdődő mondat miért facepalm.
                Ez a posztom nem önfeldolgozás, nem terápiás.

      • Kedves Aqua! Sajnálom, hogy az apuka így áll a gyermekeihez és itt jön az amit próbálok elmondani ezekben a kommentekben. Az egyént nézzük mndig és ne általánosítsunk, hogy minden apa ha válás van ezt teszi. A maga volt férjét nem nevezném apának, csak simán spermadonornak, de ezt nem szabad a többi férfira levetíteni. És legyen magára büszke, hogy ennek ellenére is igyekszik arra hogy a gyermekei boldog pillanatokat is áteljenek az apjukkal.

        • Éppen az Ön hozzászólásaiból árad az általánosítás.A blogíró sem állította, hogy minden elvált apa ilyen, és én sem gondolom, hogy minden férfi szemétállat. Tudjuk, hogy nem, anélkül is, hogy Ön elmagyarázná. Ugyanakkor vannak tipikus magatartások, és igenis van egyértelmű rossz és jó, az elkenés csak a bántalmazóknak hasznos.
          Én nem nevezném spermadonornak a gyerekeim apját, és ettől nem vagyok hű de jó ember.

  13. “Az apák, akik válás idején oly igen szeretni kezdik és maguknak követelik a gyereküket, bűntudatos férfiak, akik későn kapcsolnak, és vagy csak kicsit, ügyetlenül, gyakorlatlanul, fejben szeretik a gyereket, vagy pedig kifejezetten nem szeretik. Lusták szeretni, vállalni a terheket, ellenben pajzsul, eszközül, túszul használják a gyűlölt ex megbüntetésére, megalázására.”

    Erre csak ennyit reagalnek: !!@!#$@@#$%#$^!. Kulturaltan: jobb lenne, ha nem irkalnal baromsagokat.

    Sokkal tobbet foglalkoztam a gyerekekkel a valas elott, mint az exfelesegem (pl. minden betegsegnel en voltam veluk otthon, de csak ugy egyszeruen: joval tobb idot toltottem veluk, mint a nember)

    Es ki mas, mint o kezdte el a gyerekeket es a lathatast fegyverkent hasznalni (hiszen a ff nem tehet ilyet, o eleve hatranyban van (koszonhetoen a magyar biroi hozzaallasnak))

      • Mert felháborító ez az általánosítás még nekem is. Majd ha hasonló cikk születik az anyákról is, amiben általánosítás megy és csupán a rossz tapasztalat beszél mindenkiből, akkor meglátnánk, hogy mennyire lennének az olyan nők mint Önök felháborodva, jelezném, jogosan.

        • Jogosan? Köszönjük.
          Tonnányi cikk létezik a jelenségről, ne csináljunk már úgy, mintha nem “születne” a szemét, bosszúból a gyereket az apa ellen nevelő anyákról írások tömkelege, hát könyörgöm, még neve is van a dolognak! Még KONFERENCIA is van a témáról! Erről szól a bejegyzés. Rettenetesen koncepciózus és manipulatív, amit itt mondogatsz. Pontosan az ellen az általánosítás ellen jött létre ez az írás, hogy a PAS ennyire elterjedt, EZ AZ EGY ÍRÁS, azért járhatsz te ide néhány naponként jól megmondani nekünk a tutit. Szóval az általánosítás, hogy van olyan, hogy PAS, és az egy igazi _szindróma_, az totál rendben van és nem általánosítás (?), de ha valaki ír egy cikket, hogy nem ért egyet, és vannak férfiak, akik elhanyagolók és agresszívek, az meg már nincs rendben és általánosítás?

          Milyen rossz tapasztalat? A blogger többször leszögezte, hogy neki magának NINCS rossz tapasztalata. Neked viszont van. Egy. Ami ráadásul még csak nem is a te tapasztalatod, hanem a férjedé.

        • Az én állításom az, és ezt nem érted, hogy nem lehet egyszerűen megfordítani a képletet, mert nincs szimmetria. A hatalmi többlet és az erőszakoskodás, zsarolás, visszaélés joga a férfiaknál van, akik eközben addiktívek a nő egy bizonyos testrésze iránt, és ezért vergődnek. Ennek oka az évezredes hatalmi viszonyok, társadalmi hagyományok, sémák, hiedelmek, belénk nevelt félelemek, illetve jogosultságok. A nők sokkal egyszerűbben elintézik, ha végképp csalódtak, nem függenek a férfi micsodájától, nem keresik a közelségüket.

          Rengeteg ilyen, sőt, kevésbé értelmes, kifejezetten uszító cikk születik más oldalakon a nőket befeketítő céllal, önigazolásképpen. Csak őket a kutya se olvassa. Ezért járnak ők ide feszkózni, mert itt több tízezres a tábor.

          Általában ha olyan helyekre kattintasz, ahol csak felbaszod magad, akkor megérdemled.

        • És nem, nem a rossz tapasztalat beszél sem belőlem, sem a kommentelőkből. Pedig azt is joguk lenne elmondani, de itt ennél többről van szó. A szókincsedből, vehemenciádból, megfogalmazásaidból arra következtetek, hogy a szövegértés, gondolkodás, a stíluseszközök megfejtése, a lényeg kihámozása neked nem nagyon megy. Én a visszaélésről merem leírni, hogy visszaélés, te meg magadra veszed és sértődötten tiltakozol, engem próbálsz befeketíteni. Van valami sarad ilyen téren? Mert azok szoktak kiakadni és vádaskodni, akik magukra ismernek.

  14. “És mégsem a nők szoktak hatalmaskodni meg packázni meg apu magánéletét kukkolni a gyerek felhasználásával tendenciaszerűen…”

    dehogynem
    nalam a gyerek es hallom meseli az anyjanak, hogy milyen a furdoszobam, es hogy apa milyen szinben nem illo, bena kilepot vett a kad ele.

    “Hol voltak, amikor a gyerek hétvégén hányt? Amikor a türelem, a jelenlét révén kialakult a ko:tődés? Amikor az anya az ő szemétkedéseik miatt kopott, fakult, keseredett, és így is helytállt, és senki, de senki nem ismerte el, amit csinál, sőt, az apa mindig mindennel elégedetlen volt, és a nő egyedül a gyerek szeretetébe tudott kapaszkodni? A magyar nők, míg apu hetyeg vagy lazul, iszonyatos állapotban vannak, és mindenki tőlük vár mindent. ”

    Te beteg vagy, menj el pszichomokushoz.

  15. ” hanem meg kell védeni a gyereket.”

    igen, nalunk is ez az egiyk indok 🙂

    tenyleg meg kell vedeni a diplomas, gyerekszereto, rendezett lakasban, parkapcsolattal rendelkezo apatol, akiben 23 evig megbizott

    rohejesek ezek a noi kamuzasok

    pont az elidegenitest elkoveto noktol kellene megvedeni a gyerekeket
    (es ez amugy egyszeru lenne, mert az elidegenites legelejen egy eroteljesebb birosagi, gyamhatosagi figyelmeztetes megallithatta volna a folyamatot, annyira azert nem batrak ezek a nok. csak amikor latjak, hogy semmi sem tortenik, barmit megtehetnek, akkor mennek el vegletekig (0 lathatas))

  16. ” Erről is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen képtelenség távolról szeretni egy gyereket. Egy gyereket, akit nem nevelsz, nem ismersz, nem vagy részese a napjainak, fizikai valóságának. Abban az értelemben legalábbis ez nem szeretet, ahogyan én a szeretetet gondolom.”

    Akkor most gondold el, hogy az apak jelentos reszenek havi 4 nap lathatas jut a gyerekeikbol. Es igy kellene szeretniuk, nem eltavolodniuk a gyerektol, akikkel elotte minden nap egyutt voltak. Remenytelen. Torz, buta rendszer. Es sok elidegenito szulo (jellemzoen nok, de ff is elofordul) meg ezt is akadalyozza.

    Es nehogy azt hidd, hogy az apai szeretet, kotodes a gyerek iranyaba az barmivel kisebb, mint az anyai. Nagyon jelentos elmozdulas tortent az utobbi 50 evben, az apak jelentos resze aktivan reszt vesz a gyereknevelesben, emiatt o is kotodik a gyerekhez (es a gyerek is hozza))

    Lehet, hogy a te ferjed nem ilyen volt, de az elidegenitest elszenvedo apak kozott sok ilyen van. (Hiszen, ha nem kotodne a gyerekhez, le se sz@rn@ az egeszet, rahagyna az elidegenitore. Hidd el, az lenne a legkonnyebb, ha el tudnank felejteni a gyerekeinket.)

    • “Akkor most gondold el, hogy az apak jelentos reszenek havi 4 nap lathatas jut a gyerekeikbol.”

      Igen, tudom. Ők nem a szagot, az apró, meghitt, közös élményt szeretik. Hanem agyból, erkölcsileg, elhatározásból szeretnek. Talán nehezebb. Úgy szeretni, hogy nincs intim közük. Megjegyzem, együtt élve se volt.
      Vagy épp csakazértis, az anya ellen. Az nem nehezebb. Csak primitív.

      • Te jóóóóó ég micsoda fájdalom van Önben, és ismételten általánosítunk. Megint ott tartunk, hogy a férfiak csak egy módon szeretnek. Ez nem így van, ezt határozottan elutasítom, de ha Ön pl csak ilyen formában tud szeretni és hozzáállni az emberekhez, hogy így leírja Őket, legfőképpen a férfiakat, akkor inkább magáról fogalmazta most meg azt, amit a férfiakról írt.

        • Nem biztos, hogy értem. Tulajdonképpen ha a bloggernek bármi baja is lenne a férfiakkal (így am block), majd a továbbiakban ezt a felületet csak arra használná, hogy mindezt kiírja magából, akkor… mi is lenne?
          “Rossz hatással lenne” arra, aki idetéved? Neked változott bármit is a véleményed azóta, hogy a sorait olvastad? Ugye, hogy nem.
          Elég álságos ez az “aki mondja másra, az mondja magára” oviskodás.

        • Kedves Francy! Mint már írtam, ezen a blogon és általában a közösségi jellegű netes médiában a tegeződés az általános. Egyébként is zavarosak, feszültségkeltőek, provokatívak és lerohanósak a kommentjeid, ez sem illik ide, illetve nem nagyon olvasod el és értelmezed azt, amire válaszolsz, de maradjunk az egyszerűbb résznél: újra arra kérlek, a nyelvi regiszterben ne akarj új normákat meghonosítani, mert itt évek alatt alakult ki a beszédmód. Köszönöm!

        • “A legutóbbi komolyabb reprezentatív kutatást az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) készítette, eszerint Magyarországon több mint 1.124.000 nő van, aki 15 éves kora óta elszenvedett már fizikai bántalmazást vagy szexuális erőszakot, vagy mindkettőt. Ebből 843 ezren partnerük által. Jelenleg is több, mint 223 ezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere. A FRA kutatás a szexuális zaklatásra is kitért, ez a 15 évesnél idősebb magyar nők 42%-át érinti.
          Nógrádi Noa, a NANE tagja szerint a valóságban ezek a számok és arányok akár magasabbak is lehetnek, mivel az adatok azokat a válaszadókat tükrözik, akik beazonosították a velük történt eseményeket erőszakként vagy zaklatásként, és erről be is számoltak a kutatásban. Ezért fordulhat elő, hogy azokban az országokban, ahol tudatosabb és informáltabb a társadalom a témával kapcsolatban, és ahol nyíltabban lehet beszélni a kérdésről, magasabb arányokat talált a kutatás.”

          https://444.hu/2017/12/08/vak-voltam-es-elhittem-neki-hogy-megerdemlem-a-verest-fenykepekkel-mondjak-el-bantalmazott-nok-hogy-min-mentek-keresztul

  17. “A konferenciára érkező, lelkes hallgatóság ilyen férfiakból fog állni.”

    “Az egyik, hogy én pont azt állítottam, hogy _zaklató, bántalmazó, függő és ezekre a nyilvánvaló viselkedésekre a PAS váddal visszavágó férfiakról van szó_, akik sokkal többen vannak ám, mint hinni szeretnénk. Az abúzus, az alkoholizmus, a párkapcsolati erőszak tabu, a lelki és gazdasági erőszak pedig láthatatlan.”

    nem, nem ilyenekbol all
    hetkoznapi apukakbol, akik szeretnenek tobb idot tolteni a gyerekeikkel
    es nem azert, hogy bepialva megverjek, abuzaljak oket

  18. Nálunk a kérhetente apás hétvége van, egészen korrekt ebben exférjem, Ennek örülök, mert tartottam tőle, hogy nem lesznek ilyenek, hogy “dolga lesz”…és jó látni és utána hallani a gyerektől, hogy miket csináltak együtt és hogy jól érezte magát. A kapcsolatot mobilon is tudják tartani. Neten is. Sajnos bevallom, hogy bár az az elhatározásom, hogy nem mondok rosszat róla…nem mindig sikerül betartani. Legjobb módszernek az bizonyult eddig, hogy hallgattam ha szóba került vagy gyorsan tereltem más témára. Olyan nehéz ez. Úgy látom, hogy fiaink vagy törölték az elmúlt évek dolgait vagy esetleg (mivel próbáltam kettőnk között tartani a “nézeteltéréseket”) nem is vették észre. Szerintem ők “tiszta lapot” nyitottak, anyával itthon vagyunk, apával kéthetente programokat csinálunk. Jó is ez így. Csak néha olyan jó lenne őszintén beszélgetni mondjuk a “felnőttel”…na majd talán 20 év múlva :)…vagy ha már nincs bennem ennyi sérelem és harag.
    És hogy némileg kapcsolódjak is a poszthoz: a gyerekek nem hülyék, bosszúból az apák (jó apák!) ellen nevelni csak bizonyos életkor (iskolás) alatt lehet szerintem. Mindazonáltal a reakcóinkkal és a rosszul megválasztott mondatainkkal lehet önkéntelenül is “ellene nevelni”, úgyhogy el is fogom olvasni azt a kiadványt/könyvet.

    • Kedves BR!

      Tulajdonképpen írásával egyetértek, és csakis gratulálni tudok, hogy gyermekeit nem hozza kellemetlen helyzetbe azzal, hogy az apjukat szidja előttük és itt szeretném megragadni az alkalmat arra is, hogy ha a férfi csinálja azt, hogy szidja az anyát az ugyan olyan érvágás a gyermeknek. Én ezt próbálom itt megértetni, hogy nincs csak jó és nincs csak rossz, hanem van ez is és van az és van rossz rosszabb, legrosszabb és fordítva.
      Pont a minap volt egy beszélgetésem egy hölggyel, aki hasonló cipőben jár, mint én és ,mikor könyörgően beleszóltam a telefonba, hogy ” Mondd azt, hogy 1x ennek vége lesz, mert ilyen nincs, hogy egy anya ilyen szinten tudja manipulálni a gyerekeit ” azt mondta, ” Drágám, el kell, hogy keserítselek, még sehol nem tartotok, nagyjából most jön a java” A bosszú, a gyűlölet, a meg nem bocsátani tudás, az irigység nem csak minket tesz tönkre, de a körülöttünk élőket is és a gyerekeinkből, akik ezt láthatják egy anyától vagy egy apától, egy válás után sérült embereket fog eredményezni. Kinek kell ez?

      • Nna.

        Látom én, hogy van ez a kakas stílus, csak ez nem egy szemétdomb.

        Másrészt. HOL, MELY PONTON EGÉSZSÉGES ÉS PRODUKTÍV AZ, HA NEM VAGYUNK REÁLISAK? Ha a nőnak meg KELL bocsátania, vagy akár az apának is, és miért a válás UTÁN sérül a gyerek? Miért nem alatta, amikor megy a húzd meg-ereszd meg játszma, elsősorban az anyagi és időbeli fölénnyel rendelkező leszaromsága miatt? Miért nem előtte, amikor az egyik fél nem volt jelen, a másik meg belegebedt ebbe?

        Te is kihagytad azt a lépcsőfokot, amikor egyenlő helyzetből indul mindkét fél, majd ezt nem megtartva a NŐK átesvén a ló túloldalára, a férfiak megmentésre szorulnak.
        Nem tartunk még itt, általánosságban van szükség a források és jogi gyakorlat kiegyensúlyozására, és mondok vadabbat: Két szenvedő apuka egyszerűen nem elegendő ahhoz, hogy érdekképviseletet kelljen nekik létrehozni. Nem azért, mert kettő szenvedő elfér. Hanem azért, mert ők is a rendszer áldozatai. Ők is épp azért kínlódnak, mert a szisztéma, amit alkalmazunk kiegyensúlyozatlan, aszimmetrikus. Ha, a férfi, a lustaságot és kényelmet elhagyva teljes rangú szülő volna, ÁLTALÁNOSSÁGBAN, nem lenne nőközpontú a bírósági gyakorlat, ami mindent az anyára lőcsöl, kivéve a húszezer gyerektartást meg a kéthetente másfél napot. Ha a férfi épp olyan értékű szülőnek volna tekintve mert képes és hajlandó volna rá, akkor pl nem csak nők mehetnének be anyaotthonba, hanem férfi is, mert értelemszerűvé válna, hogy nekik is lehet rá szükségük. Ők is kerülnének nehéz helyzetekbe, gyakrabban és szignifikánsabban. Ami most igen ritka, vajon miért?
        Ha a férfiak teljes értékű szülőként viselkednének és akként is lennének számontartva, megkapnák mindazt, amit ti ma oly’ sóváran felrótok a nőknek. Mehetne hozzájuk minden második gyerek, meg hasonlók. Most még ha odaítélné a bíróság, se akarják. Komolyan, húzzuk már ki a fejünket a saját seggünkből.

        ui: a nagybetű nem feltétlen jelent kiabálást a netes kommunikációban

    • Ezt a bosszúból ellene nevelés vádat használják sűrűn azok az apák, akiknek a válás előtt nem volt kapcsolatuk a gyerekkel. Külön élve , válás után tényleg nehéz kapcsolatot alakítani, ha addig nem volt, és akkor lehet jönni azzal, hogy az anya elidegenít, hát sajnos.

    • Én már írtam: nem mondtam egyetlen rossz szót a gyerekeimnek az apjukra, pedig lett volna mit. Fordítva ez nem volt igaz kicsit sem. Mondhatjuk úgy, az apjuknak egyetlen jó szava sem volt rám. A gyerekek maguk felismerték azt a PAS-t amit ő követett el ellenem(gyerekei ellen?). Most mégis azt meséli apa, hogy azért rossz a viszonya a gyerekeivel, mert én ellene neveltem őket. Pedig ő nevelte maga ellen őket. Ez elég gyakori jelenség.
      Mostanra felnőttek a gyerekek. Kárörvendhetnék, hogy az idő bizony engem igazolt, de csak mérhetetlen szomorúság van bennem, hogy ilyen apát “adtam” nekik.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s