hogyan lettem nemzetközi botrány

Lelkes Villő (tavasztündér nickkel egykori hatalmas rajongó és fontoskodó) egyik korai geciskedése

Mert azóta itt tart, álnéven. Ömlik belőle a gyűlölködő mocsok. Nagyon fáj neki a teste, az öregedés, a magány, az, hogy nem ért el semmit, és ezért fáj neki az én eredményeim, bátorságom, saját utam.

“idővel lesz belőle komolyabb vállalkozás” :DDDD, nem lett. de ezen kívül is… mennyi aljas rosszindulat.

 

Szombaton, amint baráti családdal sétálunk a Harangvölgyben, mely kétségkívül legszebb lokációja szűkebb pátriárkámnak*, tündérleányom felnyűgösködik, hogy ő fáradt gyalogolni, majd ugyanazzal a lendülettel lefekszik a lejtő merőlegeseként, és nyúlt testtel lehengeredik a mélybe.

Életem, csak vigyázz a hóvirágra, hát még a leánykökörcsinre! Azokat, már elnyílóban, akartuk még lefotózni. A leánykökörcsin extrém védett, eszmei értéke százezer, nagyon ritka, és itt olyan a mikroklíma és a talaj, hogy kósza, szakadár virágból polgárjogi mozgalommá nőtt. Bővebben… →

az utolsó tíz csetmondat

Ők írták:

1. Csak lazulni is kell azoknak a nagyra nőtt izmoknak 🙂

Bővebben… →

ne csináld vele, ne csináld magaddal

Folytatom az életed nagy dobása című posztot. Elgondolkodtató kommentekre számítottam, és jöttek is.

Felmerült egy második feleség hozzászólásában, hogy Bővebben… →

túlhabzás – a csíki sör meg a schobert norbi

Vagyis, hájp, kattintásvadászat, a gyűlölködő fajtából.

Akkor én most KIÁLLOK a Heineken mellett. Bővebben… →

mindenki belőled él, pedig az erő benned van, az akadályaidat te fogod leküzdeni, és az nem megy sem basztatásra, sem parancsszóra

A Skandináv maszáj posztja.

amiért idehaza nyomasztó

…részt venni a netes forgalomban: facebookon, pédául. Bővebben… →

“ha neki sikerült, neked is fog!”

Itt van például ez:

Mit szólsz? Mész edzeni? Vagy sorolod a kifogásaidat…? Bővebben… →

a szétnézés öröme

Tele vagyok okos ismerősökkel, és ezek az okos ismerősök, köztük a nagyon okosak is, ítélnek.

Nem csak néha, vagy fontos kérdésekben, elvi témákban kiállva, hanem folyamatosan. Megítélő üzemmódban vannak, a tejföl márkaneve is elvi kérdés. Világjobbítók.

Akkor is ítélnek, amikor örülnek: az örülésük helyeslés.

Nem azt nézik, hogy mi a jó annak a személynek, akiről szó van, hogy ő mit tart helyesnek, mi a célja, hanem hogy nekik mi tetszik, ők mit tartanak helyesnek, ők mit csinálnának. Vagy-vaggyá élezik, és kényszert éreznek a voksra.

Néha  morális jelentőséget tulajdonítanak annak, aminek nincs olyanja, mert nem erkölcsi kérdés, lásd a testünkkel való foglalkozást vagy a szelfizést. Meg aztán nem egyféle erkölcs van, és az ő sajátságos erkölcsük nem abszolút (arról nem is beszélve, hogy az az erkölcs a maguk életében nem megy valami jól, csak mindig másoknál veszik elő).

Vagy csak képtelenek arra, hogy a megítélt jelenséget, cselekedetet a maga kontextusában értelmezzék. Bővebben… →

hogyan ne hájpoljuk a gyermekeinket?

A gyerekeink cukik és ügyesek, mégpedig a legügyesebbek és legcukibbak, hát de nem? Okosak is, a tetejébe. Mindenki láthatja.

De azért mi is megállapítjuk és le is szögezzük, újra meg újra. Szemérmesebben, csak az által, hogy folyton a gyerek a téma, vagy direktebb sztorizgatással, és persze a facebookon. Montázsokat állítunk össze, születésnapjuk alkalmából kifejtjük, hogy ők mekkora boldogságforrások, kis csodák, egészen különlegesek. És, ez a héten esedékes: befotózzuk az okossal a bizonyítványt (úgy, hogy a négyes és a hét igazolatlan óra pont ne látszódjon). Bővebben… →

egyben rádzúdítja

gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”

pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?

Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.

Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.

Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben… →

miért röhejesek az antifeministák?

Mármint amit itt a nagy magyar internetvalóságban én róluk tapasztaltam, és egy kicsit hüledezve azon, ami a blog facebookján tegnap-tegnapelőtt történt. Bővebben… →

a felelősségvállalás köre

“magyarázkodás”

Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.

De Bővebben… →

a saját útjukat járják

2014. november, de rég volt ez is

néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak

Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.

Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.

A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben… →

kezdjetek valamit magatokkal

2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus

Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.

Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.

Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)

Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,

de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben… →

ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben… →

végül te vagy az agresszor

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben… →

hobbihelyesírók

A blogon valaha nagy sikerű helyesírási sorozat ment, meg volt nyelvhelyességi is. Mert ami itt a sokféle témájú írásokban közös, az az intellektuális feszültség. Ideteszem a linkeket, vannak elemzések meg tesztek, és sok poén, ha érdekel valakit:

csakazolvassa.hu/tag/helyesiras

csakazolvassa.hu/tag/korrekt-urno

a legviccesebb nyelvhelyességi írás:

rettegnek az alanytól Bővebben… →

milyen boldogok most

Nézem az exeimet. Találkozom velük véletlenül, vagy eszembe jut: de hiszen ma valahány évesek. Fészbuk. Az egyik pont ma valahány. Hogy pont hány, nem tudom, de a hónap-napot mindig. Még mindig, és minden évben még mindig, így aztán már mindig.

Ezek azok az exeim, akik csak kicsivel idősebbek nálam, nem az apukám-típus. Ők közben nagypapák. Vagy legalábbis úgy néznek ki. Ezekkel meg egy generáció volnánk. Vagy, legyünk pontosak, másfél. Bővebben… →

mire volt ez jó?

A fősodor is érdekes volt, de a hordalék!

Ebbe én most beleálltam. Nagyon tanulságos volt.

Egyrészt — ez a fősodor –: megfigyelek. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő. Ezúttal nemcsak emberileg tanulságos, rendkívül szórakoztató is. Íróként és emberként figyelek. És hát nyelvileg!, trambulinon ugrál bennem papírsüveggel a fején Parti Nagy Lajos. Bővebben… →