végül te vagy az agresszor

Közzétéve Szerző:

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Amikor törődtek velem, akkor viszont számomra lényegtelen, tőlem idegen dolgokban erőltették az okosságukat, toltak a gyenge, inkompetens, tőlük függő lény szerepébe. Nem akartam, nem kellett, tiltakoztam. Igazságaimat nem akarták meghallani, sajátos lényegemre nem voltak kíváncsiak, bosszantotta őket, idegenkedtek, félreértették, önzőnek, gőgösnek, agresszívnak neveztek, amikor megmutattam vagy amikor a manővereik ellen emeltem szót. Ellenben most, amikor ránkborul a kontrollra, értetlenségre, némaságra alapozott kapcsolat, felróják, hogy ők mennyit tettek értem, és hibáztatnak, amiért nem működöm jól velük.

Az ember felnő, elkülönül fizikailag és egzisztenciálisan, és nagy munkával kialakít egy szép, védett, virágos, enyhe tisztást. Nem akar többet megfelelni. Ott már önmaga. Nem is haragszik, csak hagyják békén.

És néha szól, mert kell azért érintkezni: ezt ne. Ez nekem nem jó, ehhez nincs jogod. Én se teszem ezt veled.

Olyankor kiderül, hogy én elutasító vagyok és gőgös, de majd megtanulom. Eltorzítom a múltat, az nem is úgy volt. Az nem lehet, hogy nem azt gondolom, amit az apám, és mégis jól érzem magam, sikeres és koherens vagyok… Majd rájövök még én. Az ő igazságára.

Meg van sértve, de nagyon. Mert én más vagyok, másképp látom. Okos csak ő lehet.

De ezek ott leselkednek. Más ruhában, mások, ugyanazzal a kontrollal a tisztásom szélén.

Egy, hogy levegőnek néznek. Ez oké amúgy. De néha megdöbbenek: soha egy tisztességes, komolyan vevős vita…?

Kettő, hogy eközben mégis figyelnek, és ennek néha jelét adják, és olyankor a fejüket csóválják.

És aztán odajön, kioktat, járkál fel-alá, és azt mondja: de hát nyilvános a poszt. De hát én nekiugrottam, éles voltam, érdes voltam.

(“Nagyot csalódtam Révész Sándorban” és egy cikklink, ez volt a poszt.)

És törölhetem is a kommentjeit! Ha zavar…

Mondom, és ez miben ment fel az alól, hogy ismeretlenül idejössz, és észt osztasz olyan témában, amihez nem értesz, hazug állításokat teszel? Ha zavar, amit írok, tilts le te, tüntess el a hírfolyamodból… nem értem, ismerősök se vagyunk. Téged zavar, azért jöttél ide, én a létezésedről sem tudtam.

(Ugyanez Kozmáékkal: a petíción leíratott, hogy én provokálom őket azzal, hogy nyilvánosak a posztjaim. Hát ne csodálkozzak, ha odamennek gyalázkodni…)

Megmondja nekem nagy leereszkedően az egyetlen igazságot. Helyretesz. Csóválja a fejét, magát méltatja, paranoid következtetéseket von le, hogy jól megsértődhessen, és hiába szóltam, tolja, tolja ezeket a húszsorosakat.

Soha nem beszéltem vele. Nagyon magabiztos. Nagyon tudja, hogy én mit miért mondok. Nagyon utál, hogy szólok, hogy ez parasztság, és hogy amit írt, azon nincs mit szépíteni: HAZUGSÁG, semmi sem támasztja alá. “Az ezzel (ti. az abúzussal) való vádaskodás a gyilkos válóperek standard részévé vált.”

Az a baj, hogy nem ártatlan véleménykülönbségről van szó, hanem csúnya és immorális lobbizásról. Mert a férfiak ártatlanul meg vannak vádolva, és ha nem tudnátok, tömegesen! Arról van szó, hogy nem hisznek a feljelentőnek, őt vádolják, stigmatizálják. Van ugye a Bojár-ügy, ezen kívül egyetlen közeli ismerősöm sincs, aki ismerne szexuális abúzussal vádolt férfit. A magukat oly kényelmetlenül érző férfiak férfi–nő csatának látják a dolgot, sértetten lobbiznak az ártatlan férfiakért, és hidegen hagyja őket, hogy hány áldozat nem szól, hányan szégyenkeznek, hallgatnak, vannak kitéve továbbra is erőszaknak. Ők igazságosak, mert sietve megjegyzik, hogy az abúzus és a látencia szörnyű, szegény gyerekek, másrészt viszont a férfiak azt nem is követik el, a vádak hamisak, bosszú szülte őket — abúzus nem létezik.

Mit fognak mondani, ha a saját lányuk meséli el, hogy bántotta a tornatanár? Elmennek vele sörözni, és a fejüket csóválják: sajnos, ez a sok hamis abúzusvád manapság…?

Ez a tohonya, túlburjánzott szőrű, doktori fokozatot cipelő, sértett, keserű értelmiség, édes istenem. Megengedi nekem nagy kegyesen, hogy lehet véleményem. De neki is lehet ám! (Vajon miért nem írja meg a saját idővonalán?)

Az a vége, hogy én vagyok az agresszor, és ha békét akarok, nem fejthetem ki a véleményemet a saját idővonalamon, blogomon, mert ide fognak jönni, és személyükben lesznek megsértve.

És jobban tudják, és odaerőltetik, és nem lehet igazam, nem lehet szavam, mert nekik arról mindig meglesz a véleményük, és ők tudják, én nem, és nem látnak rá a saját viselkedésükre, akkor sem, ha jelzem, hogy ez gáz. Például hogy én nem megyek más idővonalára okoskodni, pláne ismeretlenül nem, és ha vitázom, nem a másikat minősítem, hanem megpróbálok érveket hozni, és nem vizsgáztatom le őket.

A reakcióm persze támadás. Én vagyok agresszív. Már megint jobban tudta egy férfi. Nézem feldúlt tisztásomat, földből kifordult virághagymákat. Nem lehet tisztásom.

71 thoughts on “végül te vagy az agresszor”

  2. Udv. Ket napja irom ugyanezeket a cinkre annak az annyiraleseggfejeznemmar Szilynek. Agresszorbol van tobb, sot macso agresszorkultusz van Magyarorszagon, es mar ugy gondolom, nem lehet tisztasa egyikunknek sem. Ez nem az a vilag. Meg. Most. Megint. Talan sose lesz az.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. ” Édesem, miért eszik ez a gyerek?Miért nem eszik ez a gyerek? Most miért ment ki? Most miért nem megy ki? Nincs annak melege Dehogy fázik ! Nem kéne így viselkednie! Nem így kéne viselkednie! Viselkednie kéne! ( a végtelenségig tudnám folytatni)
    Megjegyzés: Az intézmények : bölcsi- gimnázium, az ismerősök: szomszéd-egyetemi tanár Csupa nagybetűvel beszélnek a kedves, eszes, jól nevelt gyerekeimről.
    Folyamodvány: “Édesem, annyira agresszív vagy, veled már beszélni sem lehet, hát én csak jót akarok, meg azt, hogy ne kerüljenek börtönbe.” ( WTF?!)
    Folyamodvány 2. Majd karácsonykor elmegyünk. ( ha muszáj.)
    Ismerős?!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Érdekes, a barátnőm dettó hasonló gyerekkorról mesél. Hogy őt pl. fiúnak szerették volna. Belemagyarázták (saját lányai is) hogy értéktelen. Közben házat épített fel, két gyereket szült, diploma van mindkettő kezében, részeges, pornófüggő férje mellett kitartott, próbálta lassítani a szakadékba zuhanását. És csomó mindent kivívott magának: kutyákat tenyészt, úszik, fut, birtoka van, isteni kajákat készít, háztartást vezet, és ő viszi a férjével közös vállalkozást is. Csak a szakmai mélytudás, amit a férje ad hozzá. Nem győzök rámutatni, hogy valójában milyen érdekes és értékes nő. Apját, férjét gondozza, mindkettő egy hatalmas panaszláda. Szeret táncolni, színházba menni, olvasni és érdekli a pszichológia. Mindenből tanulni szeretne, és elgondolkodik azon, vajon mi miért történik vele. Nálam kb 8 évvel idősebb, de eszméletlen jól tartja magát. Én meg nem értem. Ott él Pesten, hazánk legliberálisabb városában, ahol csak azért nem tartanak Life Ball-t, mert csórók vagyunk hozzá. Egy olyan macsó környezetben (Nem férfiak közt! Szándékos a környezet szó használata) amit még vidéki útjaim során sem tapasztaltam soha. A férje volt ringyója fojtogatta anno, és csak a lélekjelenlétén múlott, hogy nem durvult el az ügy. Jó, külváros, falusias környezet, de akkor is: mint Isten groteszk vicce. 5 km-el odébb meg a Nők Lázadása tüntet…. Csak a fejemet tudom rázni, meg legyinteni. Én ehhez kicsi vagyok. De rajtam múlik, lesz gerince, az biztos.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Most jött el az ideje, gondolom. Nem vagyok egy leülök és türelmesen végigolvasom típus. Bennem is mozaikról-mozaikra rakódik össze ki is az a Gerle Éva. Ez így működik. Nem lehet egymást bebiflázni.

        Kedvelés

      • “Nem vagyok egy leülök és türelmesen végigolvasom típus.” Blogolvasáskor és főleg ítéletalkotáskor ez elég nagy hátrány. De azon kevesek között vagy, akik nem sértődtek meg az egy-két mozaikból álló, ám annak alapján megítélt és letolt Gerle Éva reakcióin, hanem továbbolvastak és korrigáltak.

        Kedvelés

      • Ha már balf.sz vagyok, legalább tudom, hogy kezeljem. A semminél többet ér. És te se erőlteted az elveid a világra. Nem a meglévő ismereteidbe gyömöszölöd a világot, hanem engeded, hogy az feltárja magát. Ilyen hajóval már lehet együtt haladni, (amíg kell) mert konkrétan vitorlát bontott, és úton van végső célja felé. 😉 Na udvaroljunk még egymásnak? Szerintem kiömlengtük magunk. 😀

        Kedvelés

  8. Amúgy tudom, szar a kereszten függeni, de Jézus se úszta meg. Pedig Ő volt az Isten (második személye). Megmondta, a tanítvány nem nagyobb mesterénél. Ha őt üldözték, tanítványait is fogják. Ha őt szerették, tanítványait is fogják. Máté 5, 10: “Boldogok akiket az Igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.” Tanulékonyságod miatt merem ezt ide írni.
    Hogy anno semmit sem tapasztaltál az imaalkalmon, amire hívtak, hogy Jézus eláraszt? Mit mutathatott volna még neked? Igazságszerető szívedben nem ott lakott már régen? A csodáira viszont meg kell érni. Az meg folyamat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kedves Zoltán, mennyire jó, hogy ezt “Tanulékonyságod miatt merem ezt ide írni.” nem nekem írtad. Bennem ott lakik Krisztus. Viszont ott lakik bennem az az aspektusa is, aki kiüldözte a kufárokat a templomból. (Analógia: a megmondó férfiakat kifelé az életemből/p****mból.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Helyes, irány a magány pusztája a Nő igézetétől való megszabadulás helye. Ahogy Ibolya, egykori kolléganőm mondta nekem: “Tudod, Zoli, nagy fiam van és szeretem, de már bánom, hogy megszüntették a kötelező katonaságot” Valamikor teljesen természetes volt hogy a fiúk egy bizonyos életkor után nem voltak többé Mama hotel vendégei. Tűztek a vadászó férfiak közé, akik elkezdték őket megtanítani oroszlánra vadászni. Először csak hátul, mert K veszélyes mutatvány, de végül a fiú dobta az első lándzsát az alvó oroszlánba. Épeszű ember éber oroszlánt nem támad meg. Max, ha nem kedves az élete, vagy jól el van fél lábbal élete végégig. De az a fél láb a család fél férfi lába is, mert vadászathoz, de földműveléshez is kellett az egészséges férfi. Szóval mindent ésszel csináltak.
        Ma ez a nagy feladat: hogy neveljünk oroszlánvadász férfiakat, akik gyengeségük palástolására nem a gyengébbet gyötrik (nő, gyerek) hanem méltó kihívást keres magának, szembeszáll vele – és győz. Vagy elbukik. Ez a harc szabálya.

        Kedvelés

      • Ennek a blognak meg az a szabálya, hogy nem harcolni akarnak, akarunk. Beszélni, érteni szeretnénk, harcolni harcoljanak a bikák meg a harci kutyák, azoknak nincs sok eszük.

        Kedvelés

      • Zoli, a nők mit csinálnak szerinted? Nekik nem lehetnek céljaik, küzdelmeik, győzelmeik?
        Mi van, ha férfiakkal vetélkednek eközben, pl. egy munkahelyen?
        Nagyon butácskán laikusak ezek az ősember vadászott szövegek. Nagyon rég nem vadászik már főmegélhetésként a civilizációnk, a földművelés előtti időkből nemigen van érdemi információnk, még arról is vita van, hogy a férfiak vadásztak-e csak, de azt tudjuk, hogy az oroszlán és általában a ragadozó állatok nem finomak.

        Kedvelés

      • Nekem sincs sok eszem, úgyhogy ez a harci kutya hasonlat töki rám nézve. 😉 Thanks. Éva majd igyekszem jelezni, amikor szimbólumot használok, és nem szó szerint veendő egy kijelentésem. Ma pl. vállalkozás alapítás vehető oroszlánvadászatnak. De Mo nem túl vállalkozásbarát, itt félnek az állampolgári szabadságtól. Meg a még a gyapjatlan birkát is nyírni akarják. Ha meg nővel kell versengeni? Vagy leszek metro akinek mindegy ki nyer, vagy puhapöcs, akit jól leradíroztak, vagy macsó, aki kiszorított egy nőt. És közben válhatok kultúrált, jól nevelt, kedves úriemberré, akit ANNYIRA szeretnek ezek az intellektüel nők, csak ő hányná sajátmagát végig, mert a hócipőből is a töketlenség csorog, akárcsak Maupassant – nál a Korzikai banditában, ahol megírta, mi lakik a férfi ösztönei mélyén. Csak ő Istentelen, démoni erőket engedett szabadon a főhős lelkében, de mindez lehet másképp is.

        Kedvelés

      • A kontrollról nem vagyok meggyőződve. A szereplésvágy egyértelmű. Remélem, nem teljesen öncélú.

        Kedvelés

      • A nők java része ma is másképp harcol, és kevésnek olyan intenzív a bal féltekéje mint neked. Harcoltak ők is, de nem férfimód. A Korzikaiban pontosabban a belső, virtus, kemény férfias szellem iránti vágy szólal meg. Nem a töketlenség. Mivel Guy intellektüel körökben mozgott, simán el tudom képzelni, hogy egyszer csak megfogant benne a vágy a mélyebb szintek felé is, és megírta a novellát.

        Kedvelés

      • Zoltán, nem.
        Nem általános érvényű feladat oroszlánvadász férfiakat nevelni. Nem mindenki krisztusi megváltásra vár. Nem csak a domináns-metro-puhapöcs tengely létezik. És ne agyféltekézzünk már itt.

        Kedvelés

      • No, megmozgattalak titeket? Eddig nem figyeltem. Most valahogy átfutottam pár vissza kommentet. Jól van, némi mozgás nem árt. Így elsőre semmi olyan, amire érdemes lenne reagálni. Ja nem, mégis: Oroszlánvadászat és Krisztusmegváltás: persze sokfélék vagyunk. De ez az én szőlőm termése, én ezt árulom. Más meg mást. Nem ízlik, tessék más borából inni! Ma milliók mérik neten és azon kívül. Választék aztán van.
        Annának nem tudom, mennyire fontos amit közölni akar, így nem értem, mire gondol. Talán másképp értelmezi az agyféltekék funkcióit mint én. Vagy nem tudom.

        Kedvelés

      • Éva: Jó röhögést! 😉 Csak élvezd is, különben minek? És ezt nem gúnynak, pusztán iróniának szánom.
        Aritreal és Cris: sajnálom, hogy untatlak. Szerencsére simán átugorható minden kommentem. Kék pólós fazon fekete telóval – ugrik. Kész. Máris nem pazaroltatok el perceket az életetekből.
        Háromnegyed: jogos – az álláspontom mozgasson meg, ne én. Ez volt a cél. Én ki vagyok? A senki mégis túlzásnak hat, egy átlagpolgár inkább. A kedvemért ne mozduljon senki. Amit képviselek, az más kérdés. Érte vagy ellene. Kivéve az ásítozókat. Azok foglalkozzanak mással. Ennyi.

        Kedvelés

      • Hogy én kivel és mivel foglalkozom, és mit ugrok vagy nem ugrok át: azt én döntöm el, kedves Zoltán.

        Kedvelés

      • Zoltán, ha nem figyelsz, nincs értelme. Az álláspontod – mert tömegek szenvednek hasonlótól – megmozgat. Te nem.

        Kedvelés

      • Éva, igazad van, nem érteném. Főleg mert nem akarnám. Azért mert te szabályokat alkotsz, még nem kell azokat magamra nézve kötelezőnek elfogadnom. Csak legyen bennem gerinc szembenézni mindazzal, ami ezzel jár.
        cris256 – én hol írtam mást?

        Kedvelés

      • “Azért mert te szabályokat alkotsz, még nem kell azokat magamra nézve kötelezőnek elfogadnom.”
        De igen, ha itt akarsz lenni. Ez a feltéztele. Ne csinálj nekem pluszmelót.
        Legyél máár ennyire keresztény, hogy öncélúan, feltűnési viszketegségből nem kötözködsz.

        Kedvelés

      • Magam is így érzem. Nem vetett fel izgalmas – legfeljebb felháborító – nézőpontot, nem volt nyitott, hogy a trollkodás határán billegő fogalmazást ne is említsük. Egy próbát megért, többet nekem nem.

        Kedvelés

      • Jól írjátok. Egyszerűen ne foglalkozzatok velem, vagy Éva szorgosan gyomlálja a hozzászólásaimat. Nem kell orrvérzésig liberálisnak lenni. Általános admin tapasztalat, hogy a kommentelő bírja rövidebb ideig. Neki nem szívügye a blog. Az adminisztrátornak igen. Ez az ő otthona.
        Pár napig nyalogattam a lelki sebeim, de ma megint kedvem támadt egy kis kardcsörtére. Kösz, jól esett. Szellemi kumite. Na minden jót!

        Kedvelés

      • A te dolgod, hogy vállalhatóakat írj, nem az enyém, hogy rendőrként lessem a kommentjeidet. Ne told rám, ne koldulj figyelmet, tartsd be a kommentszabályzatot. Rengeteg dolgom van.

        Kedvelés

      • Esküszöm játszmázom veled. Mindig elérem, amit akarok: hiogy rám figyelj. Ugyan nem így akarnám, de a játszmák lényege pont ez – a ki nem mondott igény teljesül, csak nem úgy, hanem amúgy. Valahányszor helyreraksz, rám figyelsz és velem foglalkozol. Tök komolyan írom: ne reagálj! Szerintem egy idő után úgy elunom magam, hogy nem írok többet. Mint mentálos is írom ezt. Feltéve hogy tényleg zavar a játszmázásom, mert lehet hogy valójában élvezed. Zoli a renitens diák, akit mindig rendre kell utasítani, akkor egy darabig befogja a száját. De aztán úgyis előlről kezdi. Mint egy szkanderjátszma ahol tuti te vagy a nyerő, csak nem ingyen.
        Miért jó ez neked? Mert te lehetsz felül. Mint a vadlóval, aminek esze ágában sincsen levetni, de tök jó ijesztgetni vele. Én így látom, nem tudom, te hogy.

        Kedvelés

  9. Gondolkozom, hogy megmutassam-e anyukámnak ezt a bejegyzést. Évek óta nem érti, miért rossz a viszonyuk a húgommal, és velem is korábban. Mi most azért vagyunk simább viszonyban, mert rá vagyok utalva a gyerekek logisztikája miatt, és ezért megtanultam elengedni a fülem mellett a litániákat. Próbáltam már vele beszélgetni, megértetni, hogy milyen romboló amit mond, ahogy mondja, de tőlem nem úgy veszi. Lehet, hogy nem is mondom olyan jól, mint Éva. Vagy nem képes olyan mélyen magába nézni, ahogy kellene. Erről a volt férjem jut eszembe, aki minden beszélgetésünk során, amikor kettőnkről, a kapcsolatunkról beszéltünk, végig csendben volt, majd azt mondta, milyen jókat mondok. Semmi mást, semmi vélemény, hogy ő mit gondol, érez. Alacsony EQ, gyenge kommunikáció? Anyu is ilyen, nem tud beszélni érzelmekről, csak ő a fontos, a szempontjai, hogy jót akar, nem látja be a hatásait. Nem tudom, mivel teszek jót, ha feladom, hogy segítsek neki megérteni a másik oldalt, akkor mindig ilyen marad. Nehezen adok fel dolgokat….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Az eleje ugyanez a mi családunkban. Hogy én másképp, én jobban, az hideg, de azért mindig van rajta javítanivaló. Mondjuk a gyerekekkel hogy bánok. Vagy milyen férjet választottam. Vagy hogy miért okoskodom, mert nekem diplomám van, attól még nem kéne. Én is agresszív vagyok, ha meghúzom a határaimat, és a múlt is máshogy néz ki az ő olvasatukban. Láttam egy nagyon szép filmet, Vágyak szerelmesei (Thanks for sharing). Miért van az, hogy a szülők csak akkor képesek bemozdulni, ha valami tragédia történik? Vagy még akkor se.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. “ÁVan ugye a Bojár-ügy, ezen kívül egyetlen közeli ismerősöm sincs, aki ismerne szexuális abúzussal vádolt férfit. A magukat oly kényelmetlenül érző férfiak férfi–nő csatának látják a dolgot, sértetten lobbiznak az ártatlan férfiakért, és hidegen hagyja őket, hogy hány áldozat nem szól, hányan szégyenkeznek, hallgatnak, vannak kitéve továbbra is erőszaknak.”

    Sok megnyomorított élet van.Körülöttünk zajlanak, és mégsem vesszük észre őket, legalábbis úgy teszünk mintha nem vettük volna észre. Látjuk a következményeket és mégis képtelenek vagyunk állást foglalni.Mi gátol meg benne, hogy védelmezzük az áldozatot?

    -Hallgass, mert egész életedben jó dolgod volt. Nem is jártál munkába és, mégis volt mindenetek bőven.
    Nem hisszük,hogy a lányaitokoz mint férfi közeledett, nem hisszük hogy kétes nőügyei voltak.

    Aztán az egyik lány öngyilkos lett, az apa nemi betegségben halt meg…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. A sérült – önző szülő egy tragédia. A legroszabb amikor felnőtt fejjel már kristálytisztán látsz és tudod, hogy nem lesz belátás. Nem lesz egy csendes: “sajnálom, ma már másképp tenném…”
    Csak a hamis tiszteld az apád, meg a színlelt sértődöttség. És a játékok, amikről írsz… És közben te vagy az agresszor, a nehéz eset… Istenem, ez nagyon fájt. Szükségem volt erre. Tudtam, éreztem és most rendszerben látom ezt a rémálmot. Hogyan tehetnek ilyet felnőtt emberek gyerekekkel?
    Az idős ember magyarázza, hogy az nem úgy volt, meg nem emlékszik, meg Te ilyen meg olyan voltál (azaz rossz, nehéz eset)… 6-7-8-9-10 évesen… jézusom, hogy ennyire önző legyen egy apa… Amikor rájössz, hogy nem tud szeretni, mert őt sem szerették…
    Megnyugvás, hogy összeraktam a sokáig zavaros mozaikot. Hogy ma már csak szomorúan elkönyvelem a tényt, hogy apám soha nem szeretett igazán. Büszke vagyok arra, hogy nem lettem alkoholista, mint mások a családban. Hogy összeszorított fogakkal küzdöttem, akkor is, amikor úgy éreztem – üres vagyok, minek erölködöm. És arra, hogy mostanra megerősödtem. Sikerült normál szintre hoznom magam. Vicces, hogy a külvilág ebből a küzdelemből semmit nem lát…
    Már tudom: Nem a gyerek deformálja el a kapcsolatát a szüleivel! És jó apa leszek!.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • “Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni.”

        Éva inspirál. Zseniális kezdés volt. Hány ilyen szülő van? Pedig nem születtek rossznak. És ezt teszik, eltorzult, gyermeki ÉN-el.

        Kedvelés

      • Apukám elmesélte, hogy “kiakadt”, olvasta itt a kommenteket tegnapelőtt fél kettőig, és azt is elmondta, hogy nem is így volt, rosszul emlékszem, valamint ellátott néhány tanáccsal, hogy hogyan írjak blogot (tartalmilag és stilárisan). 🙂
        …

        Kedvelés

  15. Bármilyen segítséget megköszönnék ezzel kapcsolatban.Nem a gyerekkorom az egyetlen probléma, amit akkor kaptam, hanem amit a mai napig hallok és nem tudok nem foglalkozni vele.Sajnos már csak az apám él de minden héten megteszi a magáét.A minap észrevettem hogy vele hihetetlen lelketlen lettem és rosszindulatú, annak ellenére hogy a napjaim közösségben telnek.Közösségben, családokat támogatok, ovis kertet gyomlálok és így 33felé már kezdek összeállni.De hogy a szülői pusztítást miképp lehet leállítani anélkül hogy minden kapcsolat megszakadna??Hogyan?A gyerekek előtt se mondjam rá hogy egy elviselhetetlen makacs lény aki soha egy jó szót nem ejtett el?Az a csalódás sem rossz amikor rájössz hogy elveszetted az apádat, mert Ő nem olyan mint Te, nincsenek közös pontok.De hogy felhív és rombol.Szörnyű.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem tudom, hogy ha az egyik fél csak rombol, akkor lehetséges normálisnak mondható kapcsolat. Azt sem gondolom, hogy a gyereknek tévedésben kell élnie a nagyapját illetően. Nem hiszem sajnos, hogy tehetsz mást, mint hogy ami kapcsolat van, abban igyekszel nem hallani a szemétségeit, de leginkább a kapcsolatot minimalizálni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nem ismerem apád, még is úgy érzem ismerem 🙂
      Engem mondjuk nem hív fel. És másokat sem. Nincsenek barátai. A saját nárcizmussal körbebástyázott “erődjében él”. Tud kedves lenni, néha megfeledkezni, gyerekekre mosolyogni. Felnőttek – az más téma. Nem emlékszem, hogy bárkivel kapcsolatban valamikor egy pozitív mondatot elejtett volna. Mindenki ellene van…
      Ha jön egy idegen, az első benyomás: “neked milyen aranyos, jófej apád van”. Ez a tragédia. Idegenek előtt szerepel, középpontba kerül. Ha elkezd beszélni, senki nem jut szóhoz. Képes 3-4 órát beszélni úgy hogy nem veszi észre, már kínos. A vendég alig várja, hogy elmenekülhessen. De milyen vicces a papa…

      Hogy mit lehet tenni?
      Van egy érzésem, hogy belátást, változást elérni nem lehet. Én azért igyekeztem ilyen sokáig, mert valahogy nem állt össze, hogy apám egyetemet végzett ember, mégis érzelmi “idióta”. Tudom durva, de minek szépíteni…
      Tizennyolc évesen lázadtam fel ellene. Addig pszichikai terrorral és fizikális erőszakkal tartotta fenn a “tiszteletet” Kb. Évente, néha félévente voltak durva konfliktusaink. Az volt a menet, hogy elvoltunk egymással, aztán évente-félévente mindig túllépett egy határt. Gyakran rokonok – ismerősök előtt, mert ott imád szerepelni. Mivel beszélgetni nem tud, ezért ösztönösen másokat “pocskondiázva kommunikál”. Ilyenkor “ráöntöttem a nagy szaros vödröt a fejére”, ült vörös fejjel pár percig. Majd amikor már nem voltam a közelben megnyugtatott mindenkit, hogy én mindig problémás voltam. Talán 37 éves voltam, mikor rájöttem, hogy menthetetlen és a gyermeki énem akar hallani egy “bocsánatot”. Nekem a munkám (emberekkel dolgozom), a szakkönyvek olvasása, nagyszülők, dédszülők történetének elemzése segített. Egyik pillanatról a másikra tisztán láttam. Láttam a nyomorúságát, a sérült gyermeket, aki nárcizmusba – reflektálásra képtelen hazugságvilágba menekült. A boldog ember nem kritizál másokat. Nem neheztel a környezetére.
      Tisztán láttam, hogy el kell engednem ezt a mérgező sémát. Hogy, ha lesznek gyerekeim csak annyi a dolgom, hogy megerősítsem őket abban, hogy úgy tökéletesek ahogy vannak.
      Ma már csak kezet fogunk és köszönünk egymásnak. Téma nincs. Pedig próbálkozik. Mivel az elmúlt 20 évben sorozatosan vert át “próbálkozásaival”, ma már azt is értem, hogy nem beszélgetni akar. Dominálni akar, belevinni egy újabb mérgező körbe. Ezt ösztönösen teszi… Beteg ember.
      Szerintem fontos, hogy a határaid kőkeményen megvédd. A gyerekek okosak. Megérzik az igazságot. Ne féltsd a gyerekeket. Magadat féltsd, te fogsz belebetegedni. MEGÉRI?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

Gravatar
WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. ( Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. ( Kilépés /  Módosítás )

Kilépés

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.