ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben… →

a csap, amelyikből ketten lehet csak inni

A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:

szücs imre“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben… →

nyomok egy kis píárt

a szerelemnek.

Ez például egy olyan bejegyzés, amit már nem merek nyilvánosban megírni. (időközben bebátorodtam, már nem jelszavas.)

Bővebben… →

gondosan fésült öntudat

Mindenkinek van egy, illetve több nagyapja, és ezek a nagyapák itt voltak, ha nem épp máshol, amikor bejöttek az oroszok, és el is mesélik. Bővebben… →

a társadalom jól jár

M. Györgynek

Nekünk nagyon progresszív gondolataink vannak (lettek) itten. Figyelünk, ráébredünk, és pörölünk az égbolttal: de hát miért ilyen a világ, mennyivel jobb lenne mindenkinek amúgy! Annyi szenvedést termelnek a rendszer jellemzői, hát miért nem lehet a rendszert megváltoztatni?

Például hosszabb ebédszünet, hatórás munkaidő, és kötelező juttatásként mindenkinek kondi- és fürdőbérlet. Csupa boldog, energikus ember. Hm? Bővebben… →

bűntudatos

melléknevek sorozat 2.

hirlandónak

Ne becsüljük le a bűntudat szerepét a jellem formálódásában. A bűntudat hasznos jószág ám, az abszurd példaképekkel együtt. Kordában tartja a gyereklelket. Szorongó, megfelelni vágyó, sok mindenre rávehető, szeretetéhes emberek tömegei… kitűnő diktatúra-alapanyag.

Nem lesz ez se enciklopédikus írás, csak egy vetületet szeretnék megírni.

Én úgy olvastam gyerekként a Szentek életét, mártírhalálról, kitartásról, önfeláldozásról, szegénységről, mint más az Ivanhoe-t meg a Nyomkeresőt. Bővebben… →

szégyellje magát az elkövető

a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra

Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.

Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?

Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.

Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.

Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető. Bővebben… →

miért hallgatott mindenki

— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —

Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk. Bővebben… →

én már alig várom

A cinken olvastam, miket mondott a Botos Katalin. Csodálatos. Gyönyörű. Szemléletet váltok ízibe’.

Csak idézek belőle, a teljes fricska itt olvasható:

http://cink.hu/ez-a-no-akar-buntetonyugdijjal-hazassagon-beluli-dugas-1612577729

cink: Irtó vicces, ha valaki idegenkedik a szextől, ezért ezt kivetítve azt képzeli, hogy senki sem a szex kedvéért kúr valójában:

Botos Katalin:    Mivel nincsenek sem erkölcsi, sem materiális kockázatai

Bővebben… →

stigma

Na, megint megkaptam, vagy négy ilyen e-mail és üzenet jött, hogy jó, jó, szépeket írok, nagyon tetszik a blog, de a keserűség szól belőlem, és látszik, hogy mi mindent nem dolgoztam még fel, és írjak örömről és gólyafészekről, amúgy is előre kell nézni, mert az visz előre (?), a negativitást (!) nem szeretik az olvasók, és nem mindenben a férfi a hibás, de amúgy csinos vagyok!

Kedves olvasók!

A tárgyban lehet ÉVA magazint venni például, ott dizájnos az élet, hepi az end, pöttyös szalvéta, pöttyös süti, anti-aging elérhető áron, valamint kibékül mindenki. Bővebben… →

én már nem változom

Olvassuk, hogy az első évek élményei meghatározóak a gyermeki psziché fejlődésében. Minden eldől az első három évben, akkor rakódnak le a később mozdíthatatlan alapok, és a legdurvább traumák is ekkor történnek: fekhet majd évekig a terapeuta kanapéján. Ami ekkor nincs, ami ekkor sérül, az később alig pótolható, gyógyítható. Érzelmileg, mentálisan, idegrendszerileg is szenzitív időszak ez.

Olvassuk, hogy a személyiség szerkezete nem változik már hét/huszonkét/harminc éves kor után. Apróbb változások történnek csak, a temperamentum, az alapattitűd, az elemi működésmódok már megszilárdultak. Nincsen remény, nincsen remény.

Lustuló, kényelmesedő elménk kifogásokat keres. Negyvenes ismerősünk inkább nem vág már bele pályamódosításba, költözésbe, nyelvtanulásba, neki már jó lesz úgy. Egyébként lehet, hogy tényleg jó úgy neki, de akkor miért olyan savanyú a képe? Bővebben… →

hallgass a tapasztaltabbra

Miért van ez, hogy mi már nem kérünk tanácsot az idősebbtől? Nem hallgatunk az anyáinkra. Miért nem hallgatunk az anyáinkra? Anyósunkra, nagynénénkre, a jóakaró szomszédra? A tapasztalat: az a sok nehéz év, ami mögöttük van, ők megoldották. És a motiváció: ők szeretnek minket, aggódnak a sorsunkért. Tudják a méteres kalács receptjét, de még a hamis gulyásét is, építkeztek, takarékoskodtak, szültek. Ők már leszűrték a lényeget.

Nemhogy nem kérünk tanácsot, ha ők jönnek vele, akkor is hárítjuk. Mi ez bennünk, hogy ne aggódjál, ne szeressél, én már másképp sütök és másképp szülök, nem spórolok a tojással, úgysem érted, hagyjál békén, ne is tudd? Bővebben… →

milyen boldogok most

Nézem az exeimet. Találkozom velük véletlenül, vagy eszembe jut: de hiszen ma valahány évesek. Fészbuk. Az egyik pont ma valahány. Hogy pont hány, nem tudom, de a hónap-napot mindig. Még mindig, és minden évben még mindig, így aztán már mindig.

Ezek azok az exeim, akik csak kicsivel idősebbek nálam, nem az apukám-típus. Ők közben nagypapák. Vagy legalábbis úgy néznek ki. Ezekkel meg egy generáció volnánk. Vagy, legyünk pontosak, másfél. Bővebben… →

férfinak lenni könnyű

Férfinak lenni egyszerű: űrhajós akarsz lenni, van nintendód, gyorsan reagálsz, gyorsan futsz, aggódsz a farokméreted és -keménységed miatt, anyád mosolyog rád, rendes inget veszel, szórod a magod felelőtlenül, egy kicsit kipróbálod, amit a nemrendes emberek szoktak, orvosi egyetemre jársz vagy közgázra, kitartó vagy, vizsgát leteszed, nőt kiszemeled, gyengéd vagy, hiszel a házasságban, felelősen is szórsz magot, Bővebben… →

a lángolás elmúlik

2014. májusi írás, amellyel Nagyszerelmem nagyon egyetértett. onnan sunnyogott vissza aztán rendesférjnek.

Amikor kiüresedett kapcsolatról, elkívánkozó férjről, zombivá fagyott nőkről van szó, mindig van valaki, aki megjegyzi:

Hát igen, a lángolás nem tart örökké. Bővebben… →

hát hova jut a világ

Értékvesztett világunk rohanó tempójában meginogtak a hagyományos értékek értékvesztett világunkban sajnos, minden és mindenki lecserélhető, földcsuszamlásként manapság, akárhová néz az ember, a Teri is mondja, hogy az apósa, ezeknek semmi sem szent.

Nem értem én ezt. Hajnalkám csokit (!) eszik, drogoznak a tizenévesek, isznak a felsővezetők (is! meg a Lajos!), internetezik a gyerek szombat délután a 38. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyre való készülés helyett (na, ez az, amit végképp nem értek!), a kamaszlányok meg, írd és mondd, sminkelik magukat. Ezoőrületbe buknak alá a negyvenéves nők, testvér tör testvér életére szóváltást követően, szakálluk van a nőknek, akik ráadásul férfiak! Az a sok hűtlenség és válás, pedig olyan szépen éltek! Valahogy ma már úgymond* olyan szürkések az esküvői ruhák is, sőt, elöl rövidebbek. Én nem értem. Mi még tudtunk várni, tánciskola előtt gyűrött szegfűvel toporogni, egy puszinak négy évig örülni… Bővebben… →

én nem ilyen vagyok

Felszólítom kedves ismerőseimet, hogy ha nem akarnak megírva lenni bejegyzésben és regényben, ne beszélgessenek velem egyáltalán. Valami Hrabal mondott ilyesmit, nem tudom.

Na, a disclaimer után akkor — én szóltam — megírom, mit mondott az egyik férfiolvasóm, akivel beszélgettem.

Érdekes általában is, ahogy a férfiolvasók a blogra reagálnak. Bővebben… →

azért ne áltassuk magunkat

Szóval, a vasárnapi szaranyás posztom nem arról szólt, hogy minek önostorozni, rá se rántsunk, nincs itt semmi gond, olyan vagyok, amilyen, de semmi esetre sem szar, mert ÉN nem lehetek szar, mert én, akármit is csinálok, jó vagyok, és punktum, és van még a fehér–ezüst sarum is ráadásul, szóval énnekem mindenem szép.

Hogy valaki engem anyaságomban bánt, sőt, arra az aljasságra vetemedik, hogy sunyin, ismeretlenül és cetlin üzenjen nekem, abból nem következik, hogy a gyerekeimnek tök jó a hepinesz, és ne lenne meredek fejlődési lehetőségem anyaként. Az mondjuk elég abszurd, hogy nem szeretem őket, de az bizonyos, hogy van bőven feladat, és hogy ha csak ennyi telik, az nem jó hosszú távon. Bővebben… →

a mozgólépcső is megtart

A verssor megtart, írtam a kultúrát lételemnek tekintő értékrendemről nemrég.

Nos, ha arra a kérdésre keressük a választ, elborzadva azon, hogy mit képesek vallásnak, társadalomnak, avagy otthonnak, lakásbelsőnek, párkapcsolatnak, szexnek nevezni egyesek, hogy miért nem veszik észre és lázadnak ellene és verik szét ripityomra baltával, hogy a retkes pékbe bírják ki a bírhatatlant: a taposómalom lesz az.

Ami zümmög, elringat. A fölfelé menő mozgólépcső fölfelé megy holnap is, csakúgy lefelé a lefele menő. Ez legalább biztos, még ha üvölteni is tudnának az otthonuk iszonyatától.

Bővebben… →

anyám új pasija

…avagy: és akkor jött a Sanyi.

c-nek

Biztosan bántó ez a téma sokaknak. Akik átélték gyerekként, vagy akik egyedül vannak nagyon. Meg aztán a Sanyik, azok Sanyik, ez már csak így van. Ami elérhető, kapható, ami jut a magunkfajtának, az leginkább Sanyi. Nem valami fényes.

Arról az igen jellemző — leírható, közös vonásokkal ábrázolható — helyzetről szólok most, amikor az elvált nő bánatos fegyelemmel neveli egy-két, növögető gyermekét. Ezt a nőt esetleg rútul hagyták el, hirtelen lecserélték. És a nő csinálja, tolja az életet, évekig, és csak az iroda és a tornazokni, a szülői értekezlet, és ez az élet, ő a gyermekeiért küzd, fárad, izzad. Bővebben… →