szégyellje magát az elkövető

a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra

Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.

Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?

Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.

Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.

Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető.

Ti ezzel az érveléssel azt állítjátok, hogy a kislány mintegy véletlenül van kapcsolatba hozva ilyesmivel, ami aztán egész életében elkíséri, mindenki tudni fogja róla, és ráadásul még az apukáját is befeketítik neki, akitől el is rekesztik szegényt. Hát miért kellett vele tenni ezt, belerángatni ebbe, az apukáját ilyen csúnya dologgal megvádolni, amikor nem is történt semmi?

A helyzet az, hogy számos, egymástól függetlenül is meggyőző jel utal arra, hogy történt.

Nem böki ki a szemeteket?

Az anya feljelentette az apát. Tényleg nem tudtok más motivációt elképzelni, mint az apa elleni gyűlöletet?

Az anya később a nyilvánossághoz fordult. Lehet, hogy a zavaros pletykákat akarta tisztázni. Lehet, hogy az igazságérzete mondatta vele, hogy legyen olyan hely, ahol — az apa blogja és Vig György cikke után — megjelenik az ő verziója is. Lehet, hogy az apa fura lépéseit akarta így leállítani. Nem az anya kezdte a sajtózást. Közszereplő esetén nehéz megúszni a nyilvánosságot, mindenképpen téma lett volna előbb-utóbb, eddig sem belátásból nem volt az, hanem azért nem, mert a fél újságírótársadalom az apa jó cimborája, a másik féllel meg az apa nagyon is éreztette, hogy rosszul járnak, ha megpiszkálják a témát. Nem a kislányt védte ezzel, ó, dehogy.

Egyébként nem hiszem, hogy 23 híradással reményteljesebb a kislány jövője, mint mondjuk 45-tel. Valószínűleg nevet kényszerül majd változtatni. De a mocskot nem a nyilvánosság maga, egy felelős újságíró, a gyereknek az ügyről a sajtóból értesülő tanára, hanem a névtelen, kaján kommentelők reakciói jelentik. A nyilvánosság mindenképpen szemét, nem csak ilyenkor, hanem például a megasztárosokkal is. Az ember úgyis csak a környezete tagjaira számíthat, azok meg nem ítélik el és nem bántják ezért. (Lám, Bojárnak is van barátnője.)

Nem, a kislánynak nem abból van baja, hogy ez most nyilvánosságra került, hanem abból, amit az ez jelent: abból, amit eddig átélt, és abból, hogy nincs igazság és félni kell és őrület van és húzzák az időt és hajtépős hülyeségeket csinálnak a hatóságok.

Mindenkinek joga van eldönteni, hogy kiáll-e a világ elé a traumájával. Egyébként sok erőszaktúlélő pont azért nem áll ki, amit ezeken a kommentelőkön is látunk: mert nem hinnének neki, és mert fél. A jelenség szintjén meg azt gondolom, hogy az abúzus nem titok, nem magánügy és nem szégyen, mert ha az, akkor az az elkövetőt védi. Az abúzus az elkövető szégyene. Én olyan világban szeretnék élni, amelyikben az abúzus elszenvedői nem félnek, nem kell hallgatniuk, hanem privát is és hivatalból is segítséget és empatikus gyengédséget kapnak, hisznek nekik, és kiállnak, kiállhatnak a világ elé, és a világ arcába kiáltják, hogy erőszakot szenvedtek el, és ez nem az ő bűnük és nem az ő szégyenük, és nincsenek ettől bemocskolva, mert nem tehetnek róla.

Pontosan ez a fél szemmel pornót bámuló, fél szemmel ájtatosan másokért morális alapon aggódó kommentkultúra az, amely az áldozatot stigmatizálja.

Ha aggaszt a kislány sorsa, akkor ne így reagáljatok. Tessék felelősnek lenni egyesével. Ez a sok aggódó maga is része annak a nyilvánosságnak, amelyiktől a kislányt megvédenék. “Tudjuk, milyen szemetek az emberek” — ti vagytok azok az emberek.

Belőletek áll össze a nyilvánosság. Tessék akkor korrektnek lenni. Tessék nem taglalni a privát részleteket, nem használni szemét és sértő szavakat érzékeny történésekről szólván, ne tessék izgatottan terjeszteni a pletykát az oviban, tessék felelősséget érezni, egyesével, minden kommentelő. Tessék védeni a gyermeket, és nem arra mutogatni, aki védené, védi, vagy pedig aki, az ügyet közérdekűnek gondolván, szólni mer róla. A hallgatás az elkövető érdeke, de persze a kislány érdekével takarózik.

Nekem furcsa, hogy egy ilyen szélsőséges, alapvetően fenyegető helyzetben tökéletes és a maguk szája íze szerinti döntéseket várnak el az anyától és csak az anyától, miközben az apa kétségbeesett lépéseit mindig megmagyarázzák, hogy szegény már kivan idegileg. Kettős mérce. Jaj, nagyon okos és jólértesült és magabiztos ez az ismerősi kör.

Az is furcsa, hogy ennyien bele sem gondolnak abba, hogy az anya talán nem őrjöngő bosszúból teszi, amit tett, hanem meg van győződve arról, hogy alapos a gyanú. Itt türemkedik elő a nőgyűlölet. Biztos csak bosszút akar állni — ez nőgyűlölő, a nőket mindenre képesnek tartó vád, mérlegelés nélküli, elvakult, leegyszerűsítő hőbörgés. Az anya meggyőződése pedig lehet független attól, hogy egyébként milyen a viszonya az apával. Az lehet rombolóan rossz, és ennek sem az anya rosszindulata az oka. (Nőgyűlölet ez is: biztos utálja az apát, és biztos azért, mert gonosz… Nem csak a partnerük iránt korrekt megbecsülést vagy rajongást érző nők tehetnek hiteles feljelentést.) Tegyétek már fel, hogy ő mérlegelt, és a gyereket, az előzményeket, az apát ismerve ÉS a szakértői vélemények alapján a feljelentést tartotta jó döntésnek.

És ezzel még mindig nem foglaltunk állást, ne féljetek, csak az anya mint feljelentő motivációit latolgattuk. Csúnyán elfogultak ellene a kommentelők: bár állítják, hogy nem tudják, mi történt, volt-e abúzus, de azért a szavaik, az érveik logikája azt jelenti, hogy semmi nem történt, legalábbis a jogerős ítéletig semmi (itt is álljunk meg egy pillanatra: jogi értelemben addig nem tekinthető bűnösnek az apa, de ez nem jelenti azt, hogy ne történt volna semmi. Nem mondhatjuk ki, mert védi őt az ártatlanság vélelme — akkor se mondhatnánk ki, ha kezünkben lenne mondjuk egy videokazetta vagy fénykép, vagy a saját szemünkkel láttuk volna! De azért tudjuk, valamit tudunk. Én például azt, amit az apa maga mondott jegyzőkönyvbe a gyerek elragadásának júliusi kísérletéről, bátorkodtam jogerős ítélet nélkül is megerősített tényként kezelni a tavalyi bejegyzésemben).

És nincs is ügy, azt mondják.

Ha jól értem, itt nincs “gyerekmolesztálási” ügy. Nincs folyamatban ilyen eljárás az apa ellen. (cinkkommentrészlet)

Mert hiszen van jogerős ítélet (amit épp panaszolnak, úgyhogy nincs még vége). De ha nekem ellopják a biciklimet, feljelentést teszek, majd lezárják a nyomozást eredménytelenül, bűncselekmény hiányban, elkövetőt nem lelve, elégtelen bizonyíték miatt, akkor nekem van biciklim?

És ha nem azt mondják, hogy á, nem történt semmi, akkor azt szegezik az anya ellen, hogy ha történt is valami, akkor is milyen aljasság kirakni a gyereket a nyilvánosság elé, TEHÁT az anya egy erkölcsi hulla, egy szavát se higgyétek. Itt nagyon sántít az érvelés, kedves kommentelők, és egészen riasztó, milyen keveset tudtok akár erről a konkrét ügyről (“nem bírtam végigolvasni”, “semmi közöm hozzá”), és milyen keveset a jelenségről magáról és szakirodalmáról. Hogy milyen az abúzus látenciája, hogyan manipulál az elkövető, mi a családon belüli erőszak dinamikája.

Egy ennyire tönkrement családban, ilyen helyzetben ilyen helyzetek és ilyen kényszerek vannak. Sokszor kell választani, mérlegelni, vannak kis és nagy áldozatok​. Ez van, ha abúzus gyanúja merül fel, ez van, ha agresszív az apa, akit befolyásos kör véd. Én meg vagyok győződve arról, hogy az anya a legjobbat választja abból, amit az ő helyzetében és a rendelkezésére álló lehetőségek közül választhat. Hogy szűk a paletta, hogy űzi őt az apa, és most már a közvélemény is, és hogy ez a közvélemény hátborzongatóan áldozatellenes és nőellenes, az a tragédia. És nem csak az anyáé: az anyától külön nem értelmezhető kislány tragédiája is.

237 thoughts on “szégyellje magát az elkövető

  1. Nagyon vártam, reméltem, hogy posztolsz a témában azután a rettenet után, amit apuka a blogján összehordott. Nem mintha feladatod lenne posztolni róla, de a te szavad számít, az objektivitásod pedig hitelessé tesz.
    Sajnos én egy erősen bántalmazó családban nőttem fel, ugyanilyen apával, megfélemlített, kvázi csendestárs anyával. Amikor apuka blogját olvastam, kirázott a hideg. Az erőszaktevők valami iskolában tanulják ezt az érvelést, ezeket a szófordulatokat?! Mintha a saját apámat hallottam volna!

    A kommentkultúrát hagyjuk. Rosszindulatú, kárörvendő nép lettünk. Mindegy, hogy igazunk van-e, mindegy, hogy mennyit ittunk aznap, mindegy, hogy előző nap esetleg más volt a szilárd véleményünk, nekünk akkor is oda kell ülnünk a gép elé és megírni, amit gondolunk, mert jogunk van hozzá. Hogy ártunk-e vele, az nem számít, belénk rúgott a főnök (vagy éppen a férj), rúgjunk tovább, lehetőleg olyanba, aki már a padlón van.

  2. Köszönöm, hogy megfogalmaztad helyettem.

    Egyébként én se értem – a pletykáról mindig ez jut eszembe – ha nem zörög a haraszt… ez nem arra jó, hogy mások becsületét elhordjuk a nyelvünkkel, ez arra jó, hogy annak a fickónak a közelébe ne engedje normális emberi lény a kislányát.

  3. Nem ismerem az eseményt, amiről ez a bejegyzés szól, mert már rég nem nézem a híreket. Így csak a jelzett szituációra tudok és szeretnék reagálni.

    Először is teljesen egyet értek a címmel: Szégyellje magát az elkövető! Még érthetőbben: Az elkövető szégyellje magát (ne a sértett)!

    Ugyanakkor véleményem szerint (hangsúlyozom, nem ismerem az esetet, és el tudom képzelni, hogy a közvélemény “dögevői” szétcincálták az ügyet és erről szólhat a cikk) a kislány élete azért megy tönkre, mert ő maga érzi, vagy fogja érezni azt, hogy a vele történt visszaélést szégyellnie kell.

    Nem megfelelően nevelünk. Bennünket sem neveltek megfelelően. Áldozatnak lettünk nevelve, áldozatokat nevelünk. Mindig csak adunk, sosem kérünk. Kérésre sosem mondunk nemet (ha beledöglünk is, elvállalunk bármit), ugyanakkor ha kapunk valamit kéretlenül (mert kérni sosem fogunk, azt szégyellnénk), gondolkodás nélkül visszautasítjuk, vagy legalább szabadkozva, pironkodva fogadjuk el.

    Helytelenül gondolkodunk az önzésről és az önérdekről. Mindent egy kalap alá veszünk önzés címszóval, ami a saját érdekünk, s azt bűnnek, megvetendőnek gondoljuk. Akarunk mi sokmindent, de ne nekünk kelljen kikövetelni, mert “nekem a kérés nagy szégyen…”. Vegyék észre mások a szükségleteinket, nagyszerűségünket és adják maguktól (itt az első csapda, mert a fals értékrend a furcsán értelmezett szerénység, mint erény jegyében visszautasítani rendel minden kapottat), továbbá dicsérjék önként kiválóságunkat, értékeinket, amely dicséretet persze mi automatikusan hárítunk (második csapda a hiúság-szerénység páros), mert úgy illik.

    Tehát a kislány élete nem a megbélyegzés miatt fog tönkre menni, hanem a társadalom nevelést, így emberi értékeket torzító hatása miatt.

    Meg kell tanítani gyermekeinknek, hogy kérni nem feltétlen szégyen. Meg kell tanítani, hogy ha kapnak, szabad elfogadni, természetesen megköszönve, mert ez a viszonzás az ajándékozó felé (hány ember mondja egy szabadkozó visszautasítás után, hogy na majd carok én neked legközelebb adni, ha nem kell).

    És meg kell tanítani, hogy ha sérelem éri, akkor joga van az orvoslásra, az elégtételre, mert büntetlenül senki sem bánthatja a másikat. Aki ennek az ellenkezőjét sugallja, az a bűnös, azaz, akinek takargatni, szégyellni valója van. A stigmatizálók bűne az, hogy a fals értékrendet oldalról, mint kibicek megerősítik.

    Ismétlem, elvet, gondolatot írtan a bajok gyökeréről, mert a bejegyzésben szereplő esetet nem ismerem.

  4. Döbbenetes, hogy liberális, felvilágosult, feministának mondható (férfi) ismerősöm is azzal érvel, hogy a gyerek szív a nyilvánosság miatt. Az, hogy ez egy rendkívül torz társadalmi felfogás miatt lehet így, ha így lesz (ebben az országban így lesz), az fel sem merül benne, de legalábbis le nem írta.

    • Döbbenetes, de teljesen érthető egy olyan a társadalomban, ahol nem csak a közvélemény de még az újságírók is “megrontás”-nak nevezik az abúzust, mintegy érzékeltetve, hogy aki ilyet átél, az megromlott és kész, az “ártatlansága”, a “tisztasága” is oda lett. Pontosan ahogy a poszt is említi, “a közvélemény hátborzongatóan áldozatellenes” ítéletétől tartanak.

  5. Amit leírtál, abban igazad van, a tömeg reakciója az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti. De abban is a leginkább rossz a kész ítélet, ami vagy így, vagy úgy, de majdnem mindenki fejében megvan azonnal, aszerint érvel, ágál, követel, ítél el. Én itt érzem a legnagyobb hibát és szomorúan tapasztalom, hogy te is beleesel ebbe a csapdába. Lehet, hogy megvan az okod rá, én nem akarom kétségbe vonni. Érzem a dühödet, ami számomra is teljesen jogos lenne, ha biztos lehetnék benne, hogy ki a hunyó.

    Az nem érv, hogy a két történet közül az anyáé lenne a borzasztóbb, s ezért, ha kicsi esély is van rá, hogy igaz, azonnal annak kell elfogadni. Nyilván úgy kell cselekedni, hogy védjük az áldozatot, de mindkét esetre vonatkoztatva. Vagyis szerintem helyes, hogy az apa ez esetben el van tiltva a lányától, ez ezzel jár, biztos, hogy a kapcsolatuk megsínyli, de ha ö hazudik, akkor ez a minimum, akkor is, ha csak esélye is van annak, hogy hazudik, akkor is ez a minimum és még ha az derülne ki, hogy az apa története igaz, még akkor is helyes most eltiltani a jelen helyzetben.

    Azok az érvek sem érvényesek, amik a szereplök személyiségére hivatkoznak (te is használsz ilyeneket). Attól, hogy valaki ismeri az egyik felet, vagy mindkettöt és hisz neki, még tévedhet. Nyilvánvaló, hogy aki hazudik, annak sikerült eltitkolnia még a hozzá közel állók elöl is személyiségének azt a részét, ami a tetthez (hamis vádhoz vagy gyerekrontáshoz) vezetett. Vagy így, vagy úgy, de biztos, hogy vannak, akik tévednek.

    A nyilvánosság bevonása azonban mindkét esetben és mindkét fél részéröl logikus és szükséges.

    Az igazság az, hogy én nem tudom kibogozni ezt az ügyet, mint ahogy valószínüleg senki kívülálló, a médiából mégoly jólértesült átlagember, de még a történet szereplöit személyesen ismerö sem. Van itt két történet, ha az ember meghallgatja, mindakettötöl hánynia kell (az egyiktöl, ha az lenne igaz, jobban, mint a másiktól, ez tény) de a számomra rendelkezésre álló információkból ÉN öszintén szólva nem és nem tudom eldönteni, hogy ki mond igazat és ki hazudik. Többen felhozták már a két dogma-filmet Thomas Vinterbergtöl (Születésnap ill. a Vadászat) amiket tényleg így egymás mellé kell állítani.

    Számomra csak belegondolni is örjítö, hogy itt bizony a történet két szereplöje közül az egyik egyszerüen hazudik, csak az egyik változat lehet igaz. Egyetlen reményem, hogy vannak szakemberek, akik elfogulalatlanul, megfelelö szaktudás birtokában, gyorsan de tévedhetetlenül észreveszik azokat az apró jeleket, ami alapján el lehet dönteni, kinek van igaza.

    (Ha helyesírási hibát találsz (pedig igyekeztem), megtarthatod, hosszú ö és ü pedig sajnos nincs a billentyüzetemen.)

    • “Nyilván úgy kell cselekedni, hogy védjük az áldozatot, de mindkét esetre vonatkoztatva.”

      Ezt nem egészen értem. Csak az egyik esetben van áldozat, nem? Hol áldozat az apa attól, hogy fel van jelentve, vagy ír róla a sajtó? Szerintem sérti a kényes úri modorát, hogy a kínos ügyeiről már tud a nyilvánosság. A barátai meg felhevülten, párás szemmel védelmezik a szegény barátjukat. Miközben felnőtt, cselekvőképes ember, láthatólag végtelen sok pénze van, amúgy meg közszereplő, és elég cikis ügyei vannak. Vagy te azt gondolod, hogy ha a vád alaptalan, akkor az apa az áldozat, úgy, mint ahogy a gyerek áldozat abban az esetben, ha a vád alapos?

      Mert akkor viszont a gyerek mellett az anya is áldozat, hiszen neki nem hisznek, őt mocskolják most.

      Nekem érzékeny a szenzorom egyrészt az igazságtalanságra, másrészt a képmutatásra, és jelzem, mert erre jó a blogom, hogy nézhetem a világot, és szólhatok, ha visszásságot látok sajtóban, emberi kapcsolatokban, oktatásban.

      “ki mond igazat és ki hazudik” Te azt sem érted, hogy mit jelent, amit mindenki hajtogat, hogy “az anya hazudik”. Az anya nem volt ott és fél évig nem sejtette, és valójában nem tudhatja, mi történt, ugyanúgy jelekből következtetett, mint a szakértők. Hogy mi történt, annak eldöntése szakkérdés, a gyanú alapos, a hatóság elég furcsa dolgokat is csinál.

      Gondolod, hogy az anya hazudik_ abban, hogy a gyereknek milyen tünetei voltak_? Gondolod, hogy rosszul döntött, hogy szakemberhez vitte?
      És gondolod, hogy a szakértők hazudnak abban, hogy a gyerek ezt mondta, amit a véleményben leírtak?
      Nem az anya hazudik, mert az anya nem állította azt, amit neki tulajdonítanak a kommentelők, hanem alapos gyanúja lett, miután szakemberhez és hatósághoz fordult. Szerintem ez a felelős, sőt, az egyetlen opció. Úgy fogalmaznak, mintha kinyíratta volna az apát a maffiával.

      Ezek a jelek. Ezekből kell következtetni, a szakértői állásfoglalások után ez jogi kérdés. Normálisan működő, áldozatpárti országban régesrég lenne ítélet, védenék a gyereket és az anyát is, egyértelmű lenne, hogy ilyen gyanú esetén nincsen láthatás, nem kellene nyilvánosság, vagy az nem lenne ekkora teher, és nem a feljelentőt stigmatizálnák, és a terheltnek nem lenne ekkora arca. A nyilvánosság a terhelt agressziója és nagy arca miatt kellett.

      A Vadászat nem is Dogma-film! Már nem készítenek Dogma-filmeket az alapítók, évek óta. Bocs.

      “Egyetlen reményem, hogy vannak szakemberek, akik elfogulalatlanul, megfelelö szaktudás birtokában, gyorsan de tévedhetetlenül észreveszik azokat az apró jeleket, ami alapján el lehet dönteni, kinek van igaza.”

      A jelek megvannak, a szakemberek döntöttek, de valami, általunk nem ismert okból a rendőrség nem is gyanúsította az apát, aki ellen ennyi minden szól.

      Mondhatnánk azt is, amilyen hetykén ők mondják, hogy majd a bíróság tisztázza, mi történt, hogy majd a hamis vádat is tisztázza, és akkor mennybe megy az apuka és szól a zene. De addig bírja már ki, és hallgasson.

      Nem vagyok dühös, ezzel kár engem diszkreditálni, legalábbis nem érzelmileg bevonódva vagyok az, hanem csak úgy, ahogy az ember utálja az igazságtalanságot. Távol tartom magam a szereplőktől és a bevonódástól, tudatosan. Ez a véleményem, az ügyet pedig jól megismertem, több hétig olvastam hozzá.

      Tökre nem érdekel a helyesírásod, nem tudom, miért vagy defenzív. Kommentelők fölött nem szoktam nyelvtannáciskodni, csak amikor korrektúrát csinálok.

        • De nem is mond igazat bakker. Olvasd el kérlek az értékelésig az egész dokumentumot. Mellesleg ki találta ki a kérdéseket? Ő. Elég szánalmas lett így is az eredmény. / Tulajdonképpen egyetlen kérdésre válaszolt egyértelműen őszintén,aszerint bántalmazta az asszony őt. Mondjuk nem kérdeztetett rá az asszony kéztörésére…/ Ráadásul kitakarta azokat a szakértőket,akiket ő kért fel. Véletlenül se lehessen beléjük kötni-ahogy Bojár tette a pszichológusokkal. Akik amúgy szakemberek,csak nem klinikai szakpszichológusok,vagy szakértői kamara tagok.

          • Elolvastam. Melyik része szerint nem mond igazat, szerinted? A kérdéseket ő találta ki, de nem a pitypangvirágzásra vonatkoznak, hanem elég konkrétan rákérdez a vádakra. Milyen kérdést kellett volna feltenni szerinted?
            Az meg azért erősen rontja a másik oldal szakértőinek a hitelességét, hogy nem tagjai azoknak a szervezeteknek, amik szükségesek a véleményük szakmai hiteléhez. Valószínűleg ezért nem kezelték az eljárásban megfelelő súllyal a véleményüket. Mondjuk nekem amúgy sincs jó véleményem az igazságügyi szakértőkről, ezért inkább a mérhető, egzakt eredményt fogadom el bizonyítéknak.

            • Aki véleményt alkot az abúzus gyanúját megerősítő szakértőkről, az Bojár fizetett magánszakértője, bizonyos Tomasovszki László. A blogon úgy van előadva, mintha az valami nagyon hivatalos dokumentum lenne. Érdemes rákérdezni szakmai körökben, hogy milyen a megítélése Tomasovszki úrnak. Mellesleg soha nem látta sem a kislányt, sem az anyát. Komolytalan.
              Egy 5 éves kislány esetében hogyan lehetne megvizsgálni másként, hogy mi történt, mint igazságügyi szakértőkön keresztül.
              Elgondolkodtató az ártatlan apa választása az ügyvéd kapcsán is. A 8 év fegyházra ítélt dunakeszi gyermekmolesztáló tanárt képviseli.

        • Nem, nem muszáj szükségszerűen. Az anya csak jelekről beszél, és abban nem hiszem, hogy hazudna. Most olyan, mintha feltennénk a kezünket, hogy de hiszen mi nem is azt mondjuk, hogy az történt, és az anya se, csak azt, hogy alapos a gyanú. De én azért fogalmazok így, olvastam tárgyalási jegyzőkönyveket, és annyi van, hogy az anya jelek alapján és szakértői vélemények birtokában feljelentést tett, ezt írja a Népszabadság cikke is, és a tárgyalásokon következetesen azt mondta: ennek eldöntése szakkérdés, és nem állította, hogy pontosan mi történt, nem is állíthatta, mert nem volt ott, csak azt, hogy a kislány mit mondott és milyen tünetei voltak. Arról, hogy mi történt, csak az tudhat, aki jelen volt. Mindenki úgy fogalmaz, mintha az anya tényként állítaná, hogy ez és ez történt. Holott nem állíthatja ezt, mert ha ezt feleli bármire, akkor béna a nyomozói vagy bírói kérdés is, hiszen tudják, hogy nem volt ott, és amúgy is, ha annyira tudta, akkor miért nem szólt fél évig? Ő csak azt mondhatja, amit látott, hallott, amit a kislány mondott. És a kislány a szakértőknek is ezt mondta, és más, vele gondozói kapcsolatban levő felnőttek is jelezték, hogy baj van. Mindannyian hazudnak? Az összes szakértő hazudik?

          A vád elvileg lehet téves, ha az anya jóhiszemű, és hamis, ha rosszhiszemű. Ez sem mindegy. Utóbbi esetben van szó csak az anya hazugságáról. Tehát nem az van, hogy vagy az apa hazudik, vagy az anya, mert az anya tévedhet is.

          Amit én állítok, az én álláspontom az, hogy a hamis vád kizárt, a téves vádnak pedig a bizonyítékok — és nem az anya állításai! — alapján igen kicsi a valószínűsége. Ezt most gyorsan beillesztem az elejére is.

          • Igen, tévedhetne, ha más lenne a kontextus. Tehát ha mondjuk egy amúgy boldog kapcsolatban merülne fel a gyanú és diszkréten utánamenne az ügynek, aminek a végén az derülne ki, hogy nem történt semmi. Na, az tévedés lenne.
            De egy eldurvult válóperben nem tévedni szoktak az emberek sajnos, hanem célirányosan hazudgálni…
            És mielőtt mindenki felhorkanna, természetesen nem a kislány hazudik. Ő szegény csak egy eszköz, a felnőttek mocskos játszmájában.

            • Azt mondja, hogy természetesen nem a kislány hazudik. Akkor tehát ha nem hazudik a kislány, akkor igazat mond. Ha pedig igazat mond, akkor mi a kérdés?

            • Az nem eshet meg, hogy az eldurvult válóperekben, az addig eltitkolt szégyenfoltok is előtérbe kerülnek, ha már nincs más ütőkártya?
              Jó érzésű ember nem teregeti ki a szennyest, ha nem muszáj, főleg ha a gyermeket is érinti, egészen addig míg van esély békés megegyezésre.

            • Agymosógép, te annyira idiótán érvelsz, komolyan.
              Úgy érted, ha nem boldog (vagy annak tűnő) a kapcsolat, akkor valószínűbb, hogy a feljelentő anya hazudik?
              Erről írtam fent:
              “Az anya meggyőződése (ti. az abúzusról) pedig lehet független attól, hogy egyébként milyen a viszonya az apával. Az lehet rombolóan rossz, és ennek sem az anya rosszindulata az oka. (Nőgyűlölet ez is: biztos utálja az apát, és biztos azért, mert gonosz… Nem csak a partnerük iránt korrekt megbecsülést vagy rajongást érző nők tehetnek hiteles feljelentést.)”
              Azt nem tudod elképzelni, hogy van sok olyan férfi, aki bántalmazó, acting outjai vannak, fura a szexualitása, sötét dolgok feszítik, cinikus, nőgyűlölő és pszichopata, és ez az anyát és a gyereket is sújtja, és így az anya is boldogtalan?
              Boldog volt-e vajon Takáts Ágoston doktor társtettes (szemet hunyó) felesége (keress rá)?
              Úgy képzeled, hogy boldog kapcsolatok jellemes és felelős férfitagjai mintegy véletlen kábulatban kislányuk bugyijában találják a kezüket, és ebben az esetben hiteles csak a szerető feleség vádja?
              Biztos van sok ilyen szép (képmutató) család, de hogy ezek az anyák nem tesznek feljelentést egyáltalán, az majdnem biztos.
              Viszont ha kiderül az ügy, később vizsgálják, hogy tudtak-e róla, és akkor nekik is büntetőjogi felelősségük van.

            • Hogy lehet diszkréten utánamenni az ügynek? És ha gyanú merül fel, miért kell diszkrétnek lenni? Hogy az anya a lehetséges elkövető érdekeit védje? Nem gondolod, hogy mindenki a gyerekéét védi? El is költözik, szakemberhez viszi a gyereket, feljelentést tesz, és ez teljesen érthető, hiába hőbörög az apuka. Sajtó meg később lett itt is, bő fél év után, mert az apuka a nyilvánosság előtt kezdett kampányba a bloggal meg a legnagyobb példányszámú nő magazin sztárújságírójának elhüppögött vallomásával, és ezrek tudták már akkor is, kiről van szó.

              A diszkrécióról még annyit, hogy ha az én gyerekemről lenne szó, akkor arra biztatnám, hogy hozza föl az emlékeit, ne féljen, mondja el, nem az ő szégyene, és fejezze ki nyugodtan az érzéseit, lehet dühös is, kiabáljon… Ezek nem hűvös fejjel intézhető dolgok, erős érzelmei vannak mindenkinek, akit vagy akinek a gyerekét trauma érte, és főleg ha a másik szülő az elkövető. De itt nem az anya állítja, ami történt, hanem be nem vonódott szakértők.

            • Mit zagyválsz te itt össze? “egy amúgy boldog kapcsolatban merülne fel a gyanú és diszkréten utánamenne az ügynek” Mi van? Egy boldog kapcsolatban is hinnék a gyerekemnek, és AZONNAL elhúznék vele minél messzebbre a faszitól. De az is lehet, hogy a konyhakést ragadnék bazmeg. A diszkrét szó használatát ebben az esetben használni színtiszta faszság. Diszkréten elhúzhatnál te már innen a picsába.

          • Végre, ezt így most nagyon korrekten írtad le, igazad van, ezzel én is egyet értek. A hamis vád és a téves vád valóban két külön dolog, és a korábbi hozzászólásommal ellentétben igazad van, valójában ez az opció, nem annyira a hamis vád. Iszonyúan vékony jég ez.

  6. A kiskorúak elleni abúzus számomra felfoghatatlan. Nem tudom és nem is akarom elképzelni, mi játszódhat le egy ember fejében, ha szexuális célzattal közelít egy gyerek felé. Természetellenes. Jelen esetet nem ismerem, itt hallottam róla először. Munkahelyi mobbinggal többet találkoztam.

    Egy időben én is olyan voltam, hogyha azt hallottam a hírekben, egy nőt éjszaka megerőszakoltak egy kihalt utcán, átvillant rajtam, mi a frásznak mászkált ott egyedül, minek kísértette a sorsát? Nesze, kellett neki kódorognia! Ugyan nem mentettem fel az elkövetőt, de részben felelőssé tettem az áldozatot is azért, ami vele történt. Aztán egyre több cikk jött velem szembe az áldozathibáztató magatartásról és annak kártékony voltáról. Akkor újra elgondolkoztam. Sorskísértés, mekkora egy nagy szar! Miért ne járhatna biztonságban bárki éjszaka egyedül az utcán? Bármelyik utcán. Még akkor is, ha a kriminalisztikában jártasok szerint létezik áldozati magatartás. Viszont mind a mai napig össze vagyok zavarodva. Hol sikerül elkerülnöm az áldozathibáztatást, hol nem. Akkor akit bántalmaznak, azt soha semmilyen felelősség nem terhel, 100%-ig áldozat és kész? Vannak egyáltalán olyan viselkedésmódok, amivel az áldozat hozzájárul a bűncselekmény bekövetkeztéhez? Léteznek áldozattá válást elősegítő körülmények?

    • Természetesen léteznek az áldozattá válást elősegítő körülmények. Az “áldozati magatartás” számomra túlságosan esszencializáló, mintha ez lenne a személyiség legmeghatározóbb eleme. Mintha lenne “áldozat típus” – de nincs. Ezért nem lehet az áldozatot állítólagos “áldozatsága” miatt hibáztatni.

    • Nekem valahogy viszket, ha azt olvasom, hogy nem akarok tudni róla, nem is bírok belegondolni, szörnyű ez… ez a tabu jele. Beszélnünk kellene ezekről a témákról, kihozni őket a napfényre, nem félni tőlük, hanem megismerni a jellegzetességeiket, okaikat, tendenciáikat, mert ez a leküzdésük első lépése.

      Lehet, hogy vannak áldozattá válást elősegítő vagy azzal korreláló körülmények, de ha emberek, esetenként magasan képzett, humanista, liberális emberek fejében nem létezne az, hogy joguk van másokat kényszeríteni, bántani, erőfölénnyel visszaélni, szexelni kölcsönösség nélkül, akkor nem volna erőszak. Szerintem itt érdemes megfogni a problémát, mert nagyon világosak és felháborítóak azok az okok és tendenciák, amelyek miatt jogosultnak gondolják magukat az erőszaktevők, vagy legalábbis bocsánatos bűnnek, hogy nem bírnak magukkal.

      • Az a gond, hogy nincsenek éles határvonalak. Ezért nincs végleges, megnyugvást hozó megoldás. Nincs éles határvonal az áldozattá válást elősegítő körülmények és az áldozattá váláshoz vezető ok-okozati viszonyok között. Nincs éles határvonal az egyéni autonómia kis szegletének feladása és a behódolás között. Nincs éles határvonal a kompromisszum és a kölcsönösség között. Nincs éles határvonal az oltalmazás és az erőfölénnyel való visszaélés között. Élettapasztalatunk jó szimattal segít különbséget tenni akkor, ha személyesen érintettek vagyunk. De ha ismeretlenekről vagy félismerősökről van szó, akkor csak esetről esetre, tényről tényre, azokat mérlegre téve és ugyanakkor a morális érzékenységünket fejlesztve lehet haladni.

      • Nem tudom elképzeli, mi játszódik le egy gyerekmolesztáló, megrontó fejében, mert nem vagyok az. Képzelődni lehet, elméleteket gyártani, de az akkor se fedi le a valóságot. Ha igazán bele akarnék bújni egy ilyen emberbe talán át kéne élnem mélyen, zsigerileg, mit érez akkor, mire gondol, végigmenni azon az úton, amin ő, hogy eljussak idáig, és az megfertőzne engem is. Vagy nem? Hogy tudnék elképzelni valamit, ami sosem esett meg velem és elhinni, az úgy van?

        Foglalkozni kell vele, hogy történnek ilyesmik? Mi az hogy! Nem szabad úgy tenni, ilyen dehogy történik. Mert történik. És épp a közvetlen családtagok között érdemes először keresni az elkövetőt. és sok más olyan tabu létezik, ahol a hallgatás fenntartja a rendszert, és a kívül mosolygós piros alma belül velejéig rohadt.

        A szempontok, amiket írtál igen, méltóak arra, ráfókuszáljunk. Viszont hogy a bármilyen képzettség, iskolázottság foka bármit jelent, vagy kellene jelentenie emberileg, valamilyen mentális szintet… A legbunkóbb embereket épp professzori, doktori titulussal láttam. Semmit sem jelent a habil, stb. státusz. Emberileg semmit, csak adott tudományos körnek, mégis tartja magát a közvélekedés, aki diplomás, tanult ember, az csak ilyen vagy olyan lehet, az tud viselkedni, stb.

        • Szerintem erre jó az irodalom és a szakirodalom. Ha a szakirodalomból tájékozódsz, akkor megismerhetsz működésmódokat, okokat, nem lesz az egész ilyen homályos mítosz. Az irodalom pedig elemien és túl a racionalitáson segít megérteni egyes jelenségeket. Hogy például mi van annak a fejében, aki öl, Hamletében, Raszkolnyikovéban, Kevinében. Megrendülsz, megérted, pedig nem vagy olyan.

          • Bizony. Sokáig én se foglalkoztam ezzel, de azért felkaptam a fejem, mikor a pécsi pszichológust meggyilkolták. Hihetetlen sok olyan hang volt, hogy minek vett fel olyan rövid szoknyát és miért egyedül ment haza. Aztán nézegettem a képeket, amiken fülig csadoros nők után csorog az arab fiúk nyála. És ha valahol, hát a gyerekmolesztálásnál tuti nem lehet áldozatot hibáztatni, mert ő még csak kihívóan se tudna viselkedni. De akkor elő lehet kapni az anyukát, mert hibáztatni mindig kell valakit, aki gyengébb. Magamtól most se foglalkoznék ezzel az üggyel, nem is tudtam, ki ez a pasas, de olyan szarlavinát indít meg, ha ezekbe a témákba belegondolunk, hogy recsegne az egész rohadt szerkezet, ha az emberek komolyan vennék és gondolkodnának. Ehelyett még a legvéresebb klaviatúrájú újságírók is összezárnak vagy hallgatnak. Na, ez kőkeményen a Rend, itten elválik a gizike a gőzekétől. Hihetetlen szemnyitogató ügy ez.

  7. Honnét a bizonyosság, hogy ebben az esetben nem az apa az áldozat? Minek higgyünk jobban: az egyoldalú és hiányos pszichológusi véleménynek vagy a kétes bizonyosságú poligráfiai vizsgálatnak?

    Kinek van olyan bizonyíték a birtokában, ami alapján akár az anya, akár az apa megbélyegezhető lehetne? Miért ez a törekvés, hogy mindenáron valamelyik fél oldalára álljunk?

    • Azért mert ez olyan súlyú vád mindkét fél részéről, hogy kétséget kizáróan ki kell derülnie az igazságnak azért, hogy a vétlen felet ne bélyegezze meg a társadalom.

        • Gondolom, mivel az ember emocionális lény, ez óhatatlan. Hall egy történetet és a maga értékrendje, tapasztalata, viszonyulása szerint felcímkézi és eldönti, hogy melyik fél verziója az elfogadhatóbb, hihetőbb, ami jobban passzol az identitásához, világlátásához. Onnantól azt hangoztatja. Ez meg egy különösen erős érzelmeket gerjesztő vád, ennek megfelelően szélsőséges a viszonyulás.

    • Azért valamit mégis gondolni szoktunk. És valamit a bírónak, ügyésznek is gondolnia kell. Az ügy felveti, hogy
      mi lesz az áldozatokkal
      miért stigmatizálják és vádolják a feljelentőt/áldozatot
      miért mentegetik az apát (undorító kettős mérce)
      hogyan működik a hatalom és a befolyás
      mekkora vajon a látencia
      miért inkompetens a hatóság és a szakemberek jelentős része
      mik vannak az emberek fejében gyerekelhelyezés, házassági konfliktus, abúzusügyben
      közszereplő és nyilvánosság, meddig terjed a magánélet
      mire jó a nyilvánosság
      milyen a kommentkultúra

      Ezért kerülnek elő ezek az érvek.

      Nem annyira találkozom ilyen vagy ilyesmi érveléssel, azért érzem, hogy meg kell írni, és a reakciókból, a megosztásokból is ezt látom.

      Én azért mondom, hogy világos az igazság, mert megismertem az ügyet, és abból ez az álláspontom alakult ki.

      Általában az ügyet és az erőszak természetrajzát ismerő szakemberek is ezt mondják, tehát hogy annyi biztos, hogy nem az anya találta ki vagy tanította be az abúzust, aki meg ezt mondja, azok az apa nőgyűlölő érveket használó, dokumentumokat nem ismerő haverjai, holdudvara.

          • Nem perdöntő, de számomra egzaktabb, megfoghatóbb, a módszertana kevésbé szubjektív és ezért talán hitelesebb, mint a többi bizonyíték.

            • Ha nem szubjektív,áruld el légyszíves,hogy miért nem a pontozásnak megfelelően értékelte a szakértő? Aki (B.M), mert kiolvasható a neve,szintén nem található az eekh-n, ebből kifolyólag nem is miszk tag… De ennél izgibbet mondok,ha már a szakértőkön lovagol a nemes fanklub: a sokat idézett Galambosnénak is lejárt 2011- ben az érvényességije. Ennek ellenére miszk tag,felkérhető szakértő… ( Persze lehet,h a felvételekor még érvényes volt…)

      • Ezek mind húsba vágó kérdések. Külön nehezítés a “hírnév” fénytörése: akár pro, akár kontra. Nehéz kerülni az általánosítást, pedig itt is esetről esetre kellene haladni. Az “erőszak természetrajza”, mint allegória, nem segít, nem visz minket közelebb az igazsághoz.

        BIA nem Sipos. Nem nőgyűlölő. (Ez egy erős általánosítás, ami nem világít rá az igazságra, hanem elfedi azt. Lehet, hogy csak egy konkrét nőt gyűlöl.) A gyerekmolesztálási vádról nem tudok mit mondani. Ismerem az érintetteket, láttam én is valamit, de ez nem elég az igazság megállapításához.

        Abban tökéletesen egyetértünk, hogy az igazságosság a tét. A fair megoldás.

        • Nem nőgyűlölő? Ezt honnan veszed? Én hüledeve olvastam az irodalmi próbálkozásait, de a jelen érvelése is az. Ahogy sorstársakat keres még a blogon, másfél éve, ahogy állítja, hogy a nők így szokták tönkretenni a férfiakat.

          • Ezt szerintem nem ő állítja magától, hanem az ügyvédje hívta fel rá a figyelmét. Mint ahogy nekem is anno nyolc éve, amikor én váltam. Több, egymástól független ügyvéd is. Nagyjából ez volt az egyik közös megállapításuk a válóperekről általában, hogy ha nem sikerül megegyezni és “szépen” elválni, akkor bízvást számíthatok többek között erre a vádra is. A bántalmazáson túl, persze. Én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban…
            Szóval ez ma -10-15 éve- bevett gyakorlat, sajnos. Nincs okom kételkedni az ügyvédek tapasztalatában, semmilyen érdekük nem fűződött hozzá, hogy hazudjanak nekem egy sima konzultáción, amikor még csak az ügyfelük sem voltam.

            • Fordítsuk meg ezt a mérleget, bár nehéz lesz neked a női oldalba beleképzelned magad, nem is várom el tőled, csak mesélek, mit láttam, látok a környezetemben.
              Anyám telket, házat örökölt, amin családosan építkeztünk.
              Apám időközben alkoholista és bántalmazó lett.
              Anyám tizenévig bírta, majd elmenekült, hátrahagyva mindenét, csak a szerencsének tudható be, hogy negyedrészét megkapta a jussából. persze másképp lett volna, ha akkor is divatban lett volna a házassági szerződés, ami őrizte volna örökölt tulajdonát.
              Apám eladta a házat, pénzt elosztotta. (én évekkel később kaptam meg, addig magának kamatoztatta)
              Ezt nevezzük sima válásnak ugyebár, mivel anyám gyenge nő volt, nem pereskedett a sajátjáért, örült, hogy végre nyugalomra lelt.
              Anyám népes családja akkor felháborodott, hogy hagyta magát kisemmizni, jogosan, de neki nem volt ereje harcolni. Ominózus 10-15 évvel ezelőtti időszak, amit emlegetsz. Ha akkor apám ennél is jobban próbálta volna ellehetetleníteni, mellé álltam volna, és bizonyítékok garmadáját vonultathattuk volna fel, hogy miért is nem jár neki a fele sem annak, amit kapott.
              Menjünk vissza az időben. Ott van anya a lányaival, aki rendszeresen kénytelen a lányaival elmenekülni otthonról a bántalmazó elől.
              Ha akkor van esze, és kezdeményezi a válópert, jogosan maradhattunk volna apa nélkül a házban, mert lyukas gatyával jött, menjen is úgy, max némi jussa lehetett volna, a befektetett munka arányában.
              Sem a nő- sem a gyermekvédelem nem állt akkor sem a megfelelő magaslaton.
              Hiába a rengeteg rendőrségi riasztás, feljelentés.
              A lényeg, hogy anyáink (jelen esetben az enyém) nem voltak elég erősek, öntudatosak ahhoz, hogy megvédjék magukat, gyermekeiket a bántalmazótól, külső segítség, állami apparátus nélkül. Az nem védelem, hogy jövünk, ha vér folyik.
              Folyt vér, az enyém legtöbbször, mert fiúnak nevelt, védtem anyámat, közéjük álltam. Elvitték, 2 nap múlva kint volt.
              Szerencsésen belefutottam én is egy bántalmazóba, menekülvén vér szerinti családból. A kedves használt, rendszeresen bántalmazott, kisemmizett, örökségem, minden pénzem kicsalva tőlem, meg még rengeteg embertől, külföldre menekült.
              Sima válás, jelenléte nélkül, gyermekelhelyezés nem kérdés ez esetben sem. (előzőben azért nem, mert akkorra már felnőttünk).
              Én ügyet csináltam volna, nagyot, mindent kiteregetve, ha a gyerekem élete a tét, ha ezek után megpróbálta volna elperelni tőlem.
              És igen, az összes undorító mocskára fény derült volna, amit másnapra rendszeresen elfelejtett. Ha csak a pénzemet bukom (ahogy buktam a lakásom árát), nem mocskolom be a gyermekem lelkivilágát, eszembe sincs bosszút állni, ahogy nem is tettem. Ma már akkori önmagamat is felülbírálom, mert így nem tiszta a kép a gyermek előtt, és nem tud tanulni belőle, csak azt látja, hogy anya nagyon feszült mindig.Az általad emlegetett ügyvédekhez a női bántalmazók sorsának a tizede sem jut el.
              Azt érzékelik, nagyon helyesen, hogy erősödnek a nők, mernek végre megnyílni, a kisemmizettség, gyermekelperelés ellen védekezni. (még mindig nem elegen, mert rengeteg nő van életveszélyesen megfenyegetve)
              Rengeteg sorstársam van, akik közül egyik sem teregetett mocskokat, és a legtöbben anyagilag nagyon sokat vesztettek.
              Nagyon picike százalék lehet az (lásd kanadai tanulmány,hazai híján), ahol hamis vádak merülnek fel.
              Én sokszor csak másodpercekre voltam attól, hogy kést mártsak apámba, anyámat féltettem, aki ennek ellenére (agymosottan) imádta őt, másodpercekre attól, h hasonlóan kiiktassam a gyermekem apját, de mi lett volna vele árván?
              Tanulság? Van!

            • Ez a legalja kommented. Az ügyvédek előadják, mi minden megtörténhet, mert hallottak ezt-azt, arra te “bízvást (!!!) számíthatsz, és attól majd ők jól megvédenek, te meg itt tényként tálalod, hogy tehát ez a trend, és leszarod, hogy soha, sehol, se jogász,se szociológus nem írt ilyet hogy növekszik a hamis vádak száma.

              Ami növekedhet, talán, lassan, az azon nők száma, akik végre nem hallgatnak se nemi erőszakról, se családon belüli erőszakról, se abúzusról, se minden vagyonuk elvételébe, se a tartásdíjnemfizetésbe, se a minimálbéres trükközésbe nem nyugszanak bele, és ezt nagyon reméljük és támogatjuk is.

              Miféle hatalmat képzeltek ti a nőknek… Jól választottál feleséget, az is biztos. Már értjük a motivációdat, nőgyűlöletedet.

        • Nem nőgyűlölő, az biztos. Lazán bántalmazó. Az előző élettársát is megverte, amikor ki akart lépni a kapcsolatból. Csak egy monogramot teszek fel, mert jól nevelt vagyok, a nő pedig közéleti szereplő, gyakran látjuk a tévében. W.N.

    • Ha egy laikus (vagy épp egy újságíró) látott minden bizonyítékot, amit egy rendőr, bíró, akkor őneki miért ne lehetne bizonyossága? Tényállást, büntetési tételt nem ő mond, de ha többet a szakember sem látott, akkor lehet véleménye.

        • “Magyarországon nem gyűjtenek adatokat külön a családon belüli erőszakról, így az ilyen esetek nyomon követése nehézkes. Emellett a Patent Egyesület jogsegélyszolgálatának esetei alapján jellemző, hogy az ilyen esetekben a hatóságok nem, vagy csak felületesen nyomoznak, és a Patent és a NANE Egyesület által közösen jegyzett 2007-es kutatásból az is kiderül, hogy a nyomozás leginkább azt firtatja, hogy a nemi erőszak sértettje, valamint az incesztus sértettjének gondviselőjeként eljáró anya hazudik-e vagy beteg személyiségű-e, miközben sokkal ritkábban vizsgálják a gyanúsított igazmondását és személyiségét (Wirth, 2009).

          Hazai termés híján egy kanadai import: “Kanadában két, nagy reprezentatív mintán alapuló kutatást is végeztek állami megrendelésre az incesztus-ügyekkel kapcsolatos hamis vádak tárgyában. Egy 2003-as adatokon alapuló kutatásból az derül ki, hogy a bejelentett incesztus-eseteknek mindössze 4%-a rosszindulatú hazugság. Hasonló eredményekre jutott egy 1998-as adatokra alapuló, kanadai reprezentatív vizsgálat is, amely kifejezetten a gyerekelhelyezési és láthatási ügyekben vizsgálta az incesztus vádját. Ebből az derül ki, hogy az ilyen ügyeknek csak 12%-ban van szó szándékos hamis vádról. A 12%-nyi szándékos hamis vádon belül, a szándékos hamis vád 43%-át a felügyeleti joggal nem rendelkező szülő (aki tipikusan az apa) terjeszti elő, 19%-uk ismerősöktől származik, és csak 12%-uk (az összes eset alig 1,5%-a) származik a felügyeleti joggal rendelkező szülőtől (aki tipikusan az anya), valamint 2%-uk a gyerektől. Vagyis nem igaz, hogy az anyák a gyerek fölötti felügyelet megszerzésére használják az incesztus hamis vádját – a közkeletű felfogással ellentétben épp az apák teszik ezt.”
          http://magyarinfo.blog.hu/2014/08/21/mit_igen_es_mit_ne_ha_gyerekabuzusrol_beszelunk?token=9c4acdcf9449b04da95466313f0725f0
          http://nokjoga.hu/alapinformaciok/egyeb-olvasmanyok/hamis-vad-szuloi-elidegenites%20
          http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/vadaskodnak-e-nok-szexualis-eroszakkal-kg-2010.pdf

          • Ezt ismertem, köszönöm. Magyarra gondoltam. Az amerikai kultúra, jogrend annyira eltérő, hogy mint ahogy egyéb ügyekben sem, ebben sincs sok relevanciája ránk nézve, sajnos.

            • Incesztus elkövetésével gyanúsított apák leggyakoribb védekezése a hamis vádra való hivatkozás. A hamis vád mítosza szerint a válófélben lévő anyák gyakran vádolják az apát azzal, hogy szexuálisan bántalmazta gyereküket, hogy ezáltal a válóperben – a gyerekelhelyezés, kapcsolattartás szabályozása körében – előnyökre tegyenek szert. Sajnos magyarországi statisztikai adat nem áll rendelkezésünkre, tekintve hogy a családon belüli erőszak esetek egyelőre nincsenek a bűnügyi statisztikákban külön feltüntetve. Kanadában 2003-ban végeztek egy kutatást ennek vizsgálatára, melynek eredménye az volt, hogy a bejelentett incesztus-esetek mindössze 4%-a hazugság. (Trocmé, N. – Fallon, B. – MacLaurin, B. – Daciuk, J. – Felstiner, C. – Black, T. – Tonmyr, L. – Blackstock, C. – Barter, K. – Turcotte, D. – Cloutier, R.: Canadian Incidence Study of Reported Child Abuse and Neglect – 2003: Major Findings. Minister of Public Works and Government Services Canada, 2005.) Egy 1998-as, ugyancsak kanadai vizsgálat kifejezetten a gyerekelhelyezési és kapcsolattartási ügyekben történő incesztus-hivatkozásokat vizsgálta, és megállapította, hogy a bejelentések 12%-a szándékos hamis vád, mely 12%-nak csupán a további 12%-át terjesztette elő a felügyeleti joggal rendelkező szülő. (Trocmé,N. – Bala, N.: False allegations of abuse and neglect when parents separate. Child Abuse & Neglect, 2005, 29, 1333–1345.)
              Összességében kijelenthetjük tehát, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések esetében megközelítőleg annyi a hamis vádak aránya, mint bármely más egyéb bűncselekmények esetében.
              Abban azonban különbözik a szexuális bűncselekmények kezelése az összes többi bűncselekményétől, hogy az eljáró hatóságok egyedül a szexuális bűncselekmények áldozatai esetében kérdőjelezik meg – minden ezt alátámasztó adat felmerülése nélkül is – az áldozat, és nem az elkövető szavahihetőségét.

            • Szerintem ez hulyeseg,(bocs) mar ami a kulturalis es egyeb kulonbsegekre valo hivatkozast illeti. Egy korabbi poszthoz mar irtam, hogy itt Europaban (szakemberekkel beszelve) derult feny arra, hogy nagyjabol 30%-ra teheto azoknak a csaladoknak a szama, ahol a gyerek valamilyen szexualis visszaeles aldozata lesz, altalaban csaldtag (apa, nagybacsi, nagyapa) altal. Hagyjuk mar ezt a hulye dumat, hogy az esetek zomeben hamis vadakkal probaljak a nok tonkretenni az apakat. A problema ott van bakker, hogy a csaladon beluli abuzus altalanosabb mint azt te vagy mas johiszemu ember feltetelezne, de sajnos attol meg letezik. Sajnos itthon is joval tobb van mint amennyirol tudomast szerezhet a kozvelemeny. Eleg szomoru es az meg szomorubb, hogy amikor meg igen, akkor rogton akadnak olyanok, akik eldontik, hogy az egesz egy noi strategia a ferfiak tonkrevagasara.

    • Olvasok és tájékozódom. Nem tetszik, amit látok. Továbbra sem vagyok meggyőződve BIA bűnösségéről, de most már az ártatlanságáról sem. Más megvilágításba kerül, amit személyesen láttam. De mindez még nem elég ahhoz, hogy ítélkezzem.

      • Akkor te is állást akarsz foglalni? Miért számít, hogy tetszik-e, amit látsz? Nem dolgod neked sem. Egy újságírónak valamennyire érteni kell, miről ír. Vagyis, hogy annak hol a közepe. Hogy minek nevez valamit, mit jelent az objektivitás. Kénytelen valamennyire értékelni, eleve ahhoz is, hogy kérdezzen, vagy ahhoz is, hogy kit keressen fel.

        • A konkrét ügyben nem tudok állást foglalni és nem is akarok. Mindkét oldalon vannak a tényeket szelektíven rendszerbe illesztő parciális igazságok, melyeknek a két oldalon felsorakozott újságírók az igazságszolgáltatás medrén kívül adtak nyilvánosságot.

          Az nem tetszik, amit az elmúlt két napban megtudtam a szelektíven porciózott tényekből. Tehát azt rögzítettem, hogy változik a véleményem és az érintettekkel kapcsolatban új megvilágításba kerülnek olyan mozzanatok, amiknek korábban nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.

          De az is biztos, hogy leginkább egy olyan tényfeltáró riportot látnék szívesen, amiben az újságíró mindkét fél szakértőit meg tudja szólítani és a tények mindkét rendszerét tárgyilagosan be tudja mutatni. Statisztikák citálásának csak az eset lezárása után van értelme, mert különben prekoncepciókhoz vezethet.

  8. “Én meg vagyok győződve arról hogy az anya a legjobbat választja abból, amit az ő helyzetében és a rendelkezésére álló lehetőségek közül választhat. ”

    Én is.
    Riszpekt to her.
    És Évának is.

  9. Nekem csak egy rendkívül demagóg kérdés jutott eszembe:
    – Kettesben hagynád-e kislányodat hétvégére egy olyan férfival, akiről több szakértői vélemény ilyesmit valószínűsít?
    És mitől lenne más a válasz, ha volt élettársra és a saját kislányra vonatkoztatjuk?

    (És nagyon kíváncsi lennék, hogy a konkrét szereplő konkrét barátai megtennék-e ezt, ha épp sürgős dolguk van, és nincs kire hagyni a gyereket szombat este.)

    A többi momentán kevésbé érdekel. Itt egy kislányt veszélyeztet az eljárás.

    • Kiváló kérdés- Ezt a kérdést én is feltettem az egyik olyan személynek, aki egyébként tanúként állt Bojár mellé az ügyben. Amikor megkérdeztem, hogy a saját kislányodat rábíznád akár csak egy délután erejéig, válaszként azt kaptam: dehogy! kizárt!

  10. Felháborított a cinkes iromány- mert cikknek, vagy bármiféle újságírói teljesítménynek semmiképpen nem nevezném az ott megjelenteket-, ami azonban napnál is világosabb, hogy Perverz Apu bizony a posztoló cimborája. Csak azt nem értettem, hogy akkor miért nem mennek le a sarki krimóba lecsapni egy pofa sört, és ott hányásig szidhatnák az exeket, azok felmenőit, sőt mindenkit, akit csak hibáztatni tudnak a nyomorult életükért. Hogy meri venni valaki a bátorságot, hogy egy ilyen ügyben állást foglaljon, hangulatot keltsen, olcsó kommentekre vadásszon????Az a minimum, hogy kussoljon, és kivárja az ügy végét!!!Szánalmas egyébként, hogy férfiak a sokadik X-en túl, és még mindig fogalmuk sincs a nőkről, ez lehet mennyiségi és minőségi problémák következménye, vagy egyszerűen csak a szűk kis agytérfogatukat a saját nagyszerűségük tudata színültig kitölti. Így válik egy kisgyerek szimpla szexuális játékszerré a kádban, hiszen a nagy, bámész szemeivel mennyit érthet ő a világból, Perverz Apu pedig teljes 5 percig jól érzi magát. Egyébként meggyőződésen, hogy egy anya semmiféle bosszúszomjtól vezérelve nem teszi ki ENNEK a gyerekét, olyan férfi nem születhet a földre, aki miatt erre képes egy nő. Ellenben ha csak a gyanúja is felmerül az ocsmány viselkedésének, én speciel nem vacakolnék bírósággal, harmatos lelkem ellenére fognám a díszmacsétát, és a helyes, púderszínű kiskosztümömben szemrebbenés nélkül vágnám le az önelégült fejét és hímtagját, majd masnival átkötve küldeném el a Cinknek további hasznosításra. De ennél szerintem sokkal kreatívabb a nők többsége, úgyhogy Perverz Apu hálás lehet azért, hogy ennyivel megússza.

  11. Uhh, és még Anoni Mara is ezt írja:
    “Jó, hogy úgy kezdődik a cikk, hallgattassék meg a másik fél… Ez mintha elmaradt volna. Nem látok tisztán a Bojár ügyben, ezért nem szeretnék állást foglalni. Ha a hamis a vád, rengeteget árt az abúzus elleni küzdelmünknek az édesanya. Remélem, nem ez fog kiderülni – ha egyáltalán kiderül itt bármi is, az a gyanúm, hogy nem lehet ezt már bizonyítani, se pro, se kontra. Egy biztos: akár történt abúzus, akár nem, ez a szerencsétlen kisgyerek egy életen át viseli majd ennek a herce-hurcának, állandó vizsgálgatásnak a következményeit. Borzalom. “

  12. Szégyellje magát az elkövető, igen!!!!
    És szégyelljék magukat mind, akik tudnak ezekről, és nem szólnak, orvosok, pedagógusok, szociális munkások, a környezet is.
    Szégyen, és gyűlöletes az a doktornő is, aki tudta, hogy egy apa erőszakolja a lányát, mert megvizsgálta a lányt, és nem szólt.
    Nem lett következménye.
    Ahogy tudom, azóta se.
    Mindenki csak keni el a dolgokat, kihátrálnak az áldozatok mögül.
    A kislány anyjának sok erőt kívánok!

      • Igen, ilyesmi van az én fejemben is.
        És, amikor máshonnan azt hallom, hogy bántalmazott gyerekeket gyerekotthonba vittek, vagy lakásotthon, nem tudom, mi a hivatalos neve, és ott érte őket szexuális erőszak, akkor megint kinyílik a bicskám.
        Nem is hiszem, hogy lett nyilvánossága, ennek se.
        Kérdeztem, hogy akkor mit léptek erre, és megint elkenés volt, mismásolás, semmi, talán a gyerekek hazakerültek.
        Cseberből vederbe, vagy “csöbörből”, nem tudom.
        Ez nem jól van így, valami nagyon nagy, mélységes gond van itt, a kiszolgáltatottak magukra vannak hagyva.
        Volt pár éve egy műsor hajléktalanokról, közszolgálatin, és a műsorvezető a bunkók bunkója volt, nem tudom a nevét, férfi, középkorú, szemüveges, és váltig bizonygatta, hogy a hajléktalan maga tehet a helyzetéről, “meg sem próbálja”, akkora paraszt volt, hihetetlen.
        Lázár Júliának igaza volt, tegnap olvastam itt, minden igaz, mi vagyunk a megnyomorítottak is.
        És, amikor a média ilyen irányba megy, és elveszti a kontroll funkcióját, akkor itt nagy baj van.

        • Maradandó fogyatékosságot okozott az apuka a gyerekének, visszakapta …. Rengeteg ilyen példa van, ha az anyuka pedig belemártja apukába a kést hasonló esetek miatt, akkor pedig megy a börtönbe. Ha pakol és költözik a világ túlsó felére, akkor pedig egy szemétláda mert megfosztotta a gyerekét az apukától.

  13. “Olvaslak – augusztus 22, 2014 11:04 szerint: Az nem eshet meg, hogy az eldurvult válóperekben, az addig eltitkolt szégyenfoltok is előtérbe kerülnek, ha már nincs más ütőkártya?
    Jó érzésű ember nem teregeti ki a szennyest, ha nem muszáj, főleg ha a gyermeket is érinti, egészen addig míg van esély békés megegyezésre.”

    Az ilyen ember nem jóérzésű, hanem cinkos. Ráadásul nem is túl okos, mivel amíg nem deklaráltan ellenérdekű, sokkal hitelesebben “teregetheti a szennyest”.
    Ennek az ügynek (is) az lesz az igazi tragédiája, hogy ha tényleg megtörtént az abúzus, simán elsikkadhat az -egyébként nagyrészt nőkből álló!-bírói kar immunitásán, ami köszönhető az elmúlt 1X évben ugrásszerűen megnövekvő és ezért jórészt hamis vádaknak…

      • Ugyanúgy nincs erre statisztikám, mint ahogy itthoni statisztika nincs arról, hogy mekkora részben hamisak a pedofilvádak a válóperekben. Pedig nem lenne nehéz elkészíteni legalább egy hozzávetőlegeset, nyilván megszámolható, hogy hány keresetben jött elő ez a vád és hány esetben igazolódott. Ez sem lenne elég pontos, de kiindulásnak jó lenne.
        Mondom, a saját példám van csak, amire támaszkodhatok. Annak idején 4-5 ügyvéddel konzultáltam -kivétel nélkül nők voltak 🙂 – és egymástól függetlenül, mindegyiknél előjött ez a tapasztalat…

        • Mi lenne, ha végre le bírnál szakadni a saját sérelmeidről és objektíven érvelnél, nem ezzel a primitív tempóval, hogy egyszer engem is ártatlanul gyanúsítottak meg, tehát mindenkit ártatlanul gyanúsítanak meg. Honnan lenne normális statisztika ebben az országban???

          • Egyrészt engem nem gyanúsított meg senki semmivel, másrészt azt gondolom objektíven érvelek, csak arra itt kevéssé vevő a közönség, sajnos.
            Normális statisztikát meg nem lenne nehéz csinálni, csak akarat kérdése lenne a dolog. A bontóperek irataiban ott van minden szám, csak valakinek hozzá kellene férnie és számvetést csinálnia, ha már a bíróság nem teszi…

            • “azt gondolom objektíven érvelek, csak arra itt kevéssé vevő a közönség, sajnos.”
              Bruhaha. Ha csak te gondolod, hogy objektíven érvelsz, miközben sokszor és sok mindent cáfoltunk már, és mi nem gondoljuk objektívnek, ellenben férfi- és bántalmazómentegetőnek gondoljuk, akkor biztos, hogy bennünk van a hiba?
              És akkor miért jössz ide? Esetleg nem keresnél magadnak más feszültséglevezető helyet?
              Volt egy hét szünet, van kommentszabályzat, ennyire sikerült jutni?

          • Na látod, őhozzá pont nem mentem el, éppen a hírhedtsége miatt. Nem akartam háborúzva válni, nem ilyen ügyvédet kerestem, mint ahogy nem is így váltam végül.

            • Akkor azok az ügyvédek voltak, akik megkapták már őt ellenfelül, a nőknek osztott jótékony tanácsaival együtt 🙂 Annál is inkább, mert ő inkább a nőket vállalja, semmint a férjeiket.

    • Tehát ne tegyenek a gyanakvó nők feljelentést, érezzenek felelősséget azért, hogy a bírói kar mire immunis, és hogy a többiek ügyét vegyék majd komolyan… Fúj, Agymosógép, igazi, tankönyvi troll vagy, idióta érvek, csúsztatások és nőgyűlölet.

      • Feljelentést talán gyanú alapján tényleg túlzás tenni. Gondolom te is így éreznél, ha mondjuk a szomszédod feljelentene, mert azt gyanítja, hogy csalod az adót, vagy vered a gyereked.
        Felelősséget ne a bírói kar iránt érezzenek, hanem azok iránt az áldozatok iránt, akiket valóban ért bántalmazás és akik az ő hazug vádjuk miatt is kerülnek hátrányosabb helyzetbe.
        Ami meg a csúsztatást illeti, a linkelt Mancs cikk tankönyvi példáját adja. Példálózik a férfiak által elkövetett abúzus gyakoriságával, majd egy lóugrással levonja a következtetést a válóperekben előkerülő vádakkal kapcsolatban, párhuzamba állítva a kettőt. Holott a két dolognak vajmi kevés köze van egymáshoz.

        • Ha neked mint szülőnek nem elég alapos abban az esetben a gyanú, amikor elviszed a gyerekedet egyszer autizmus-, egyszer pedig iskolaérettségi vizsgálatra pszichológushoz és ott azt mondják, hogy a jelek szexuális abúzusra utalnak, akkor nem szeretnék a gyereked lenni. Én a legkisebb gyanú esetén feljelentenék bárkit (férjemet, tanárokat, edzőket), mert alap, hogy a gyerekemnek hiszek. Itt ráadásul pszichológusok mondták, akik teljesen más ügyből kifolyólag vizsgálták ki a kislányt.

          • +1
            ““Higgyen az áldozatnak!

            Higgyen akkor is, ha az áldozat néha bizonytalan abban, pontosan mi is történt vele, ha emlékei homályosak, vagy ha ön úgy gondolja, az elmesélt történet annyira szélsőséges, hogy hihetetlennek hangzik.”

        • hát, ha azt gyanítja, hogy verem a gyerekem, azt megköszönném. a gyerekverőket (és -molesztálókat) ugyanis a legkisebb eséllyel jelentik föl az áldozataik:)

          nem példálózik az semmivel.
          annyit mond, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélést elkövetők gyakorlatilag néhány százalék kivételtől eltekintve férfiak, többnyire családon vagy közösségen belüli férfiak, és hogy nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy nagyon kevés a hamis vád.

        • Háááát… feljelentést nem pont gyanú alapján szokás tenni? Aztán majd kiderül, hogy megalapozott vagy nem. De lehet, hogy rosszul gondolom.

    • Félreértés esete forog fenn. Én erre reagáltam: “De egy eldurvult válóperben nem tévedni szoktak az emberek sajnos, hanem célirányosan hazudgálni…”
      Gyermekem esetében abúzus gyanúja merült volna fel az apjával kapcsolatban, nem lett volna kérdés, hogy feljelentem, eltiltatom, ha tehetem messzire költözök, testőröket fogadok fel, ésatöbbi. lehetőségeimhez mérten inkább térdét törettem volna, hogy lábra soha többet ne álljon.

      • A gyanú azért talán kevés mindehhez, nem gondolod? (csaxólok, hogy ez a magatartás tükörképe a férfiakénak, amilkor vélt, vagy valós indokokra hivatkozva lépnek fel agresszíven a nők ellen)

        • Pontosítok, erős feltételezés esetén, van olyan(és volt is) őszinte, és bizalmas a viszonyom a lányommal, hogy ilyet viccből nem mesélne.

  14. csak az olvassa – augusztus 22, 2014 11:53 szerint: Agymosógép, te annyira idiótán érvelsz, komolyan. Úgy érted, ha nem boldog (vagy annak tűnő) a kapcsolat, akkor valószínűbb, hogy a feljelentő anya hazudik? Erről írtam fent: “Az anya meggyőződése (ti. az abúzusról) pedig lehet független attól, hogy egyébként milyen a viszonya az apával. Az lehet rombolóan rossz, és ennek sem az anya rosszindulata az oka. (Nőgyűlölet ez is: biztos utálja az apát, és biztos azért, mert gonosz… Nem csak a partnerük iránt korrekt megbecsülést vagy rajongást érző nők tehetnek hiteles feljelentést.)”

    Kedves Éva! Az, hogy te mit gondolsz rólam, illetve a feljelentők hiteléről az egy dolog. De szerintem nem nehéz belátni, hogy ha valaki perben-haragban áll veled, akkor a rád vonatkozó állításai hitelét érdemes sokszorosan vizsgálni, hiszen közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy téged lejárasson, ellehetetlenítsen. Míg ha ez a helyzet nem áll fenn, nincs, vagy kevésbé van hitelességi deficit. Ennyit állítok és nem többet.

    • De az ostorod persze a nőkön csattan. Véletlenül sem emleget senki ügyvédje agressziójával visszaélő, anyákat hamisan vádoló pénzes apákat. Mi sem emlegetünk, nem erről van szó, és vitapartnereink jó szokásával ellentétben nem akarunk visszalőni a másikra.
      És mondom, nem ám derült égből villámcsapás az abúzus, bele a nagy boldog kapcsolat közepébe, ott rejtőzik a sok, másért nem működő kapcsolatok ezreinek néhánya mélyén. Nem érted, hogy ha a nő odavan a férjéért, nincs vele konfliktusa, akkor azt a nőt emiatt meg is lehet vezetni, az érzelmeivel visszaélni, nem fog hinni a gyerekének sem, nem lát, nem hall, és ha mégis, akkor sem tesz feljelentést? Van, hogy a partner iránti érzelmek erősebbek, mint a szülői felelősség. van, aki eladja a gyerekét szexcélokra. Van, aki az örökbefogadott gyerekét molesztálja, sőt, eleve ezért fogadta örökbe. Sőt, gyakran boldog párocskák együtt abuzálják a gyereküket. Az, hogy rossz vagy megromlott kapcsolatok nőtagjai tesznek abúzus miatt feljelentést, nem jelenti azt, hogy _azért_ teszik a feljelentést, hogy lejárassák a másikat. Nem hiszem, hogy valóban jó lehet az olyan kapcsolat, ahol apuka titkon abuzál, legalábbis lélektani tények szintjén biztosan nem. Csak az illúzió és a vetítés működik ilyenkor, mint annyi más családban.

  15. “csak az olvassa – augusztus 22, 2014 12:00 szerint: Hogy lehet diszkréten utánamenni az ügynek? És ha gyanú merül fel, miért kell diszkrétnek lenni? Hogy az anya a lehetséges elkövető érdekeit védje?”

    Például el lehet vinni a gyereket pszichológushoz, ahogy én is tettem anno, anélkül, hogy bárki tudná, hogy miről van szó, mire megy ki a játék. Akár többhöz, egymástól függetlenül. Persze, ha mindezt a válóperben teszem, igazságügyi szakértő bevonásával, abból a célból, hogy atombombát dobjak a másikra, akkor azért már nagyítóval kell(ene) vizsgálnia a bíróságnak a motivációt és a hitelességet, szerintem.

    • Olvasd el újra! Megtörtént! Fárasztó olyannal vitatkozni, aki alapvető tényeket figyelmen kívül hagyva újra meg újra elmagyaráztatja azokat.
      Próbálj meg értőn olvasni!

    • Először is: nincs válóper. Gyermekelhelyezési per van. A szülők élettársi kapcsolatban éltek. A szexuális abúzust feltáró szakembernek semmi köze nem volt a gyermekelhelyezési perhez. Az anya felelős szülőként azért kereste fel tavaly év elején a pszichológust, mert olyan változásokat észlelt a kislány viselkedésében, melynek kapcsán hozzáértő szakember tanácsát kérte. Előtte a Vadaskert Alapítványnál érdeklődött. A pszichológus az anyával történt beszélgetést követően két alkalommal beszélgetett a kislánnyal. A pszichológusban felmerült a szexuális abúzus gyanúja. Az anyagot elvitte két másik szakemberhez, hogy vegyék szupervízió alá azt. Miután megerősítették az ő gyanúját, ezt követően értesítette az anyát, valamint a hatóságokat hivatalból (gyámhivatal, rendőrség). Az anya akkor tett feljelentést, amikor a kislány maga mesélte el neki a történteket. Én azt gondolom, hogy körültekintően járt el.
      A pszichológus hivatalból tett jelzését követően két heten belül már a BRFK szakértője vizsgálat hivatalból a kislányt, a szakvélemény 4 nap alatt elkészült és egyértelműen megerősítette a szexuális abúzus gyanúját.

    • Pontosan ez történt. Miért, mit gondoltál? Nem ment ki semmire “a játék”, fura panaszai voltak a kislánynak.
      Figyelj, te elolvastad az itteni bejegyzést arról, hogy mi történt, vagy Ónody-Molnár Dóra cikkét, vagy csak a perkoncepcióidat ontod ide? Két évvel vagyunk a fürdőkádbeli jelenet és másfél évvel a feljelentés után. A nyilvánosság a feljelentés után három hónappal, az apaszív/apa szív bloggal kezdődött 2013 áprilisában, majd jött Vig György cikke májusban, és utána néhány, dokumentumrészleteket tartalmazó, sietve eltávolított híradás. Nem igaz, hogy az anya kereste a nyilvánosságot. Az apa a facebookon is célzott már márciusban a konfliktusra, egy gyerekért huzakodó párt ábrázoló rajz közzétételével. Azóta van bujkálás, zaklatás, feljelentések, gyerekrablási kísérlet, oda-vissza ügyek, kétségbeesés. Nekem nagyon is hatalmi, bosszúálló harcnak tűnik az apa és a gyereke védelmezéséért folyó harcnak az anya részéről.
      A nyilvánossághoz meg annyit, hogy az apa több funkciója szerint is az apa közszereplő, aki kínos politikai ügyekben exponálta magát, és nem kedveli a jobboldal. Algha kerülheti el, hogy tudjanak a büntetőügyéről. Mondom én ezt a pesti narancsos liberális társaságon teljesen kívül, de mélységesen balliberálisként. Népes kolléga- és baráti köre szajkózza levlistákon, privát és fészen a fent cáfolt tévhiteket. Mantraszerűen, iszonyatos magabiztosan.

    • Tehát hogy értsd: ha nincs válasz, az nem azért van mert elfogytak az érveink, hanem mert nincs értelme olyannal vitatkozni, aki képtelen értelmesen, objektíven szemlélni a dolgokat.

    • Lassan mondom, hogy megértsd !
      Nem volt válóper, mert nem is voltak soha házasok.
      A nő elköltözött. Apuka ez idő alatt is megkapta hétvégeken a gyereket, sőt néha együtt voltak a nyaralóban is.
      Anyuka egy idő után észrevette, hogy furcsán viselkedik a kislány és ilyen jelzéseket kapott az óvodából is.
      Javaslatra elvitte pszichológushoz.
      Hol van itt az atombomba akkor, amit a válásnál akart bevetni????

  16. “Carlo – augusztus 22, 2014 10:36 szerint: Azt mondja, hogy természetesen nem a kislány hazudik. Akkor tehát ha nem hazudik a kislány, akkor igazat mond. Ha pedig igazat mond, akkor mi a kérdés?”

    Gondolom ezt keresik az eljárásban. Nem tudok rá konkrétan válaszolni. Azt azért elképzelhetőnek tartom akár a saját családomban is, hogy az a fajta ártatlan testiség, aminek senki nem tulajdonít jelentőséget egyik fél részéról sem, – a mindennapi rutin része- a kapcsolat rosszra fordulása és eldurvulása esetén egyszer csak negatív előjelet kap, és bűnné, illetve fegyverré válik az egyik fél kezében. Ezt például egy lehetséges forgatókönyvnek tartom.

    • Az ártatlan testiség kategórián szerintem erőteljesen túlmutat:

      “Olyan, mintha áttapadt volna az ő pisije az én pisimhez.” (2013.01.12.)
      “Ő kérte, hogy érintsem meg.. .nagyon rossz az a bőr, mintha ruha lenne.” …. “Oda kellett érinteni… a kuki… ilyen fehér, ilyesmi jön ki a kukiján…. de csak akkor látható, ha ő így néz ki…. csöpög…” (2013.06.12.)
      “Amikor örül, akkor valami kifolyik a kukijából….akkor a fürdőkádban csinálta, akkor a vízbe folyt.” (2013.04.09.)

  17. “ártatlan testiség, aminek senki nem tulajdonít jelentőséget egyik fél részéról sem, – a mindennapi rutin része”

    Hol végződik az “ártatlan testiség” szerinted?

    • Ez nincs kőbe vésve, családja, kapcsolata, gyereke, kultúrája válogatja. Nincs standard, ezért is csúszós pálya és ezért lehet visszaélni vele mindenféle értelemben akár a szülő, akár a gyerek kárára.
      Anélkül, hogy konkrét példát mondanék, maradjunk annyiban, hogy mi elég szabadon kezeljük egymást testét a családban, nincs szembefogós, elfordulós, álszent, frusztrált prüdéria, szóval nálunk az ártatlan testiségbe bőven beleférnek olyan dolgok, amik másnak esetleg nem. Ezzel együtt arcon röhögök bárkit, aki azt pengetné, hogy abuzáljuk a gyerekeinket…

      • Az a gondom nekem ezzel, hogy a szabályokat, meg a határokat mindig a szülő jelöli ki, az ő normái szerint, a gyereknek ez a normális, és nem tudja, mitől érzi magát mégis rosszul.
        Csak esetleg később jön ez elő terápiában.
        Nem rád értem, ne értsd félre.
        A szexuális visszaélést pedig megfogalmazták már pszichológusok, hogy mit takar.
        Többet, mint amit a közvélemény gondol.

        • http://bezzeganya.postr.hu/akar-hannibal-lecter-kezere-is-adhattuk-volna-azt-a-gyereket
          “A pedofil Randy Winslow nyíltan osztott meg gyerekpornográfiát tartalmazó anyagot, és azzal is dicsekedett, milyen „élményei” voltak 7,9, 11 éves kisfiúkkal – „egyszerűen úgy kell nevelni őket, hogy ezt normálisnak tekintsék” – írta egy chatüzenetben.”
          Hátborzongató, ahogy agymosógép érvel, természetesen a férfiak, sőt, a bántalmazók védelmében, bűneiket relativizálandó. Ha egy felnőtt nemi izgalomban bármilyen öröme céljára használ egy gyerektestet, akár csak nézegetve, “ártatlan” testrészeket megérintve, visszaélve a hatalmával és a gyerek tudatlanságával, akkor az abúzus.

      • Ja, te persze hogy arcon röhögnéd, a kísértésbe belecsúszó elkövetők sem mind gondolják, hogy ők valami rosszat csinálnának. Tagadják maguk előtt is. Senki sem szereti az identitást, hogy ő most abuzál.
        Mi is felszabadultak vagyunk, láttak már mindenhogy, betétet cserélni is, együtt alszunk, láttak csókolózni.

          • Nem muszáj meredek, vitatható dolgokat nyilvános felületre megírni, pont egy ilyen ügyről szóló írás alá, az elkövetők felelősségét relativizálandó. Hogy abuzálsz-e, azt én innen nem dönthetem el, és szerintem te sem tudod, nem annyira vizsgálod meg magad ilyen szempontból, mert az a kiindulópontod, hogy én rendes ember vagyok, nem abuzálhatok, hiszen én vagyok én. Gondolom, Bojárúr is így van vele. Nem annyira kedvelitek a kognitív disszonanciát. Én csak arra próbáltam utalni, hogy nem dönti el a kérdést, hogy ki kinek az arcába röhög.

          • Én is megköszönném, ha nem sugalmaznád itt általánosítva azt, hogy a gyermeke apját szexuális abúzus miatt feljelentő nő, hazudik és csak a férjén/pasiján akar bosszút állni, ill. a bosszúja eszközéül használja a gyerekét.

            • Akkor ezek szerint nem volt érthető amit írtam, sajnálom. Megpróbálom még egyszer, hátha most sikerül.
              Személyes tapasztalatom a témában -pedofil vád a válóperben- annyi van mindössze, amit annak idején az ügyvédnők, akikkel konzultáltam, meséltek maguktól, minden konkrétum nélkül. Tehát a vélemény nem az enyém, az övék, a saját praxisukon alapul, én csak elmeséltem. Mivel semmilyen érdek nem fűzött minket egymáshoz, legtöbbjükkel egynél többször nem is találkoztam, nem volt és azóta sincs okom kételkedni a szavahihetőségükben. Természetesen ez nem reprezentatív felmérés és statisztika, pusztán pár ügyvéd munkatapasztalata.
              A saját következtetésem ebből mindössze annyi volt, hogy az igazi tragédia az lenne, ha a valóban megsokasodott vádak miatt a bíróságok ingerküszöbe, immunitása megnövekedett volna az elmúlt 1X évben és adott esetben akár ez az ügy sem derülne ki egyértelműen emiatt.

            • Magyarországon egyelőre az áldozatok “szégyene” az abúzus, nem az elkövetőké, lásd pl. Sipos-ügy. Ezért nem tartom életszerűnek, hogy a hamis vádak számottevően “megsokasodtak” volna.

            • Zöldfűszál: én sem gondolom, viszont tényleg ezt mondják az ügyvédi irodák. Nézd meg pl. ennek az irodának a FB profilját: https://www.facebook.com/galpeterugyvediiroda július 28-i bejegyzés. 😦
              “Ez a módszer, hogy az apákat feljelentik, az utóbbi időben igen megszokott módja annak, hogyan lehet a kapcsolattartásra rendszeresen jogosult különélő szülőt a gyermek közeléből eltávolítani úgy, hogy a tartási kötelezettsége persze fennmaradjon és az anyát se marasztalják el a kiskorú veszélyeztetése miatt.”
              (…)
              “Az pedig, hogy a „gyermek által elmondottak” alapján elmarasztalnak-e valakit, igen sok tényezőtől függ, többek között attól is, hogy a gyermeket egy esetlegesen hosszú ideig tartó pszichoterápiás „kezelés” eredményeképpen hogyan lehet az irányba befolyásolni, hogy már maga is úgy érzékelje, hogy valami megtörtént, (hamis emlékezet szindróma) ami valójában sosem történt meg, és hogyan lehet olyan viselkedést kialakítani benne, ami azt a képzetet kelti egy szakértőben, hogy „élményszerűen” adja elő a gyermek, hogy szexuális abúzus áldozata Ezt követően már a kirendelt igazságügyi szakértő rutinjának és beállítottságának függvénye, hogy megállapítja-e a gyermek „élményszerű” előadását vagy sem. Ha például kicsit is férfigyűlölő, már jó esélye van az apának az elmarasztalásra míg egyetlen olyan esetről sincs tudomásom, amikor anyát marasztaltak volna el hasonló váddal.”

  18. Soha nem volta szexuális zaklatás áldozata, de sokak történetét olvastam. Ezekben nagyon gyakori elem, hogy a gyerek nem mert szólni az őt ért zaklatásról, vagy ha szólt, senki nem hitt neki, sőt legrosszabb esetben, ha hittek is neki, nem kapott segítséget. A legtöbb áldozat számára a szexuális bántalmazás mellett az is óriási megrázkódtatás, hogy a szülő, akitől segítséget várt, akiben bízott, semmibe vette, vagy egyszerűen odadobta a bántalmazónak. Hány olyat olvastunk már, hogy “az apám/nagybátyám/nagyapám szexuálisan zaklatott, és az anyám, bár tudott róla, hagyta”. Itt egy anya, aki nem hagyja. Ha ismét gyerek lennék, azt szeretném, hogy az anyám egy ilyen helyzetben védjen meg, hogy tegye meg ugyanazt, amit ez az asszony megtesz a gyerekéért.

  19. Kedves csakazolvassa és a többiek, én úgy keveredtem a blogodra, hogy a FB oldalamon több ismerősöm is megosztotta az apa verzióját (akit én személyesen nem ismerek), és próbáltam a neten utánajárni, hogy miről is lehet szó.
    Végigolvasva az írásaidat és a kommenteket folyton az a kérdés jut eszembe, hogy a családján kívül kap segítséget az anya? Van olyan gyerekvédelmi, nővédelmi, anyavédelmi – civil vagy nem civil – szervezet, amihez lehet ilyenkor fordulni, ami jogi segítséget ad, szükség esetén fizikai védelmet és pszichológusi segítségnyújtást biztosít? Vagy ezt a hosszú meccset egyedül kell végigcsinálnia?

  20. “Lucerna – augusztus 28, 2014 10:36 szerint: Kerdes, hogy az altalad emlitett ugyvedNok az anyat vagy az apat kepviseltek? mert nagyon nem mindegy kinek a vedelmeben jartak el, amikor a hamis vadakat ‘tapasztaltak”.”

    Nem felmérést készíteni mentem, nem is számítottam erre a témára egyáltalán, szóval arról, hogy kit képviseltek, mennyiben bizonyultak hamisnak a vádak, nem esett szó. Általánosságban annyit mondtak, hogy amennyiben “háborúra” kerül a sor, készüljek fel a bántalmazásra és megrontásra, mint vádakra. Ezt viszont egymástól függetlenül mondták, gyakorlatilag kérdés nélkül. Illetve annyit mondtak még, hogy az elmúlt években -2006-os történet ez- megnövekedett az ilyen típusú vádak száma. Az meg, hogy történetesen mind nők voltak, ugyanúgy a véletlen műve, nem érdekelt az ügyvédek neme. Végül Bárándy Zsuzsanna lett az ügyvédem, mert ő képviselte azt az értékrendet, stratégiát, ami szerint én válni szerettem volna és nem is csalódtam benne.

  21. “csak az olvassa – augusztus 22, 2014 23:22 szerint: Az ügyvédek előadják, mi minden megtörténhet, mert hallottak ezt-azt, arra te “bízvást (!!!) számíthatsz, és attól majd ők jól megvédenek, te meg itt tényként tálalod, hogy tehát ez a trend, és leszarod, hogy soha, sehol, se jogász,se szociológus nem írt ilyet hogy növekszik a hamis vádak száma.”

    Ne csúsztass, kérlek. Az ügyvédek nem “hallottak ezt-azt”, hanem a saját praxisukról beszéltek. A trendet sem én állítom, hanem az ügyvédek. Mint ahogy ez a bácsi is, hallgasd csak!

    • Kedves agymosógép, van egy rossz hírem, van itthoni statisztika a Csbe-ről. Keresd meg bátran , belügyi szemle kétezres évek eleje.A másik nem túl elegáns saját véleményünket mások szájába adni. Harmadik a bíróság a bizonyítékok alapján ítél, az hogy nem bizonyosodik be az eset nem azt jelenti, hogy nem történt meg. Negyedik, szerintem még életedben nem volt peres ügyed. egy ügyvéd tapasztalata alapján általánosítani, pedig elég nagy hiba. Ötödik pedig tanulhatnál egy kis jó modort, empátiát, vitakultúrát. Attól hogy leírsz valamit százszor még nem lesz igaz. Hatodik egy gyerekről beszélünk, ha szülő lennél tudnál egy- két dolgot. Például azt, hogy a te dolgod megvédeni és gondoskodni róla. Első a gyerek, te és mindenki más utána van az ügyben. Ha nem tetszik így jártál.Sajnálom azt a nőt aki szóba áll veled, Sajnálom ha lesz gyereked, mert képtelen vagy túllépni saját magadon (legalábbis a hozzászólásaid alapján).

      • Te meg sem kísérled megérteni, amit leírok? A primitív személyeskedésre, mint ahogy máskor sem, most sem reagálok, mindenesetre érdekes látni, -mert ugye minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő 🙂 – ahogy kiesnek emberek a szerepükből, amikor kognitív disszonanciával szembesülnek.

  22. Érdemes végigolvasni és elgondolkodni a szituáción, amibe annyi mindent bele lehet olvasni poszt-prekoncepciók alapján, hogy csak na. (És bocsánat, hogy még egyszer bemásolom, az előzőt, a szűk tördelésűt, törölném, ha tudnám.)

    Tehát halljuk az apát:

    “Nna, hát utánanéztem a rettentő abuzust leleplező fotóknak. Megtaláltam őket a gépemen. Elmondom milyenek, még ha nem is olyan borzongatóan jó stílussal, mint az ATV.hu szerzője. Aki kedves ismerősöm, családi barát, annak meg is mutatom, ha felhív, de a netre nem teszem ki, mert azzal a kislányomnak ártanék. Tegnap este óta dilemmázom ezen, mert, ha széles publikum ütköztetné a tegnap megjelent cikk vérszomjas leírásaival a fotókon látható családi szituáció banalitását, azzal személy szerint sokat nyernék, ugyanakkor a kislányom anyukájának sikerülne engem rászorítania, hogy nyilvánosságra hozzam a gyerekem képeit, ami a már úgyis meghurcolt kislányomnak további nyilvánvaló érdeksérelmet okozna.

    A kislányomról, míg 2013 január 5-én az anyukája el nem hurcolta, sok ezer fotó készült, mint minden gyerekszerető családban. Ezek között találtam 13 képet, melyeken fürdünk, s amelyek nagyjából emlékeztetnek a vérszomjasra stilizált leírásokra. Mindegyik kép letöltési dátuma: 2011 február 1., azaz mindegyik e nap előtt készült. A kislányom ekkor múlt három. A gyerekem sérelmére kivirágzott mocsokhadjáratban járatlanok számára jelezném, a gyermekem anyukája majd még csak ez után két évvel orrontja az abuzust. Pontosan egy hónappal annak a gyermekelhelyezési pernek a nyitánya előtt, amelynek valahogy épp a fináléjára bírtak az „ismeretlen homályból” e képek előkerülni. Mint a blogomon felvonuló húszegynéhány rendőrségi és bírósági tanúvallomás állítja, a kislányomat ez idő alatt semmiféle sérelem nem érte, csak azóta. E pillanatban azonban még minden rendben lévőnek tűnik, olyannyira, hogy a képek is egy család privát életének bensőséges képei, melyeket a család harmadik tagja, az anyuka készített.

    A képfolyamban e fürdős képeket megelőzően konyhai jelenetsor látszik: mama és papa meg a kisgyerek egy lapra rajzolják egymás kezét, a vonalak egymásba kanyarodnak. Hárommal a bűnös pancsolást ábrázoló képek előtt a tenyeremben tartom egykori élettársam kezét, s az ő tenyerében a kislányom apró keze nyugszik. A képek erről szólnak, majd elmentünk fürdeni.
    Az első három képen a kislányom láthatóan egy sárga lapáttal van elfoglalva, a képet készítő mamának mutogatja azt. Nyakában gyöngyös nyaklánc. Az ölemben ül, felfelé nézünk a kamerába és mosolygunk. Egyértelmű, hogy ezt a kislányom sokkal bájosabban teszi mint én. Ha adatvédelmi okból elhomályosítjuk a kislányom alakját, akkor egy bazsalygó férfit látni, aki vagy egy mocskos pedofil, vagy egy a gyerekkel fürdőzés örömében mosolygó apuka. A 4-5-ös képen a kislányom kimászik az ölemből és feláll a kádban, s egy zöld-sárga műanyag játékot vesz a kezébe, azzal játszik egyedül állva a 6-7-8-as számú képeken. A 9-es valamivel, talán negyedórával későbbi készülhetett. Visszaemlékezve a fürdések menetére, a mindenesti szertartás vége felé, amikor épp a nyakát mosom, s ezt ő láthatólag inkább további pancsolásra cserélné, nehezen viseli az ezzel járó vegzatúrát. Ezen a képen már nekem is van egy nagy gyöngy nyakláncom, amit alighanem alkalmilag ezúttal is ő akasztott a nyakamba, mint oly sokszor, hogy szebb legyek, vagy legalább is hasonló hozzá. E képsort további három kép zárja. Ezeken a kislányom ismét egyedül látható. Talán az első kép lehet csak szándékos közülük, mert az utolsó kettő teljesen dekomponált, semmire nem fókuszál, valószínűleg az ájfón a kád körül forgolódó mama kezében még cél nélkül kettőt exponált.

    És van egy tizenharmadik fotó. Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ugyanezen alkalommal készült-e, vagy csak ezekben a napokban. A kép „tulajdonságok” adatsorában ugyanaz a dátum, 2011 február 1 szerepel. Jelentősége azért lehet, mert ahogy a korábbi képeken nem látszik egyértelműen, hogy van-e rajtam alsónadrág, fürdőruha, úgy ezen a fotón nyilvánvaló, hogy egy szürke alsónadrágot viselek. Ez az a kép egyébként, amelyet becsatoltam a bíróságnak is annak illusztrációjaként, hogy milyen módon szoktunk volt fürdeni. Hogy miért mondtam ilyet? Hát mert így volt. Évek óta immár. A kislányomat 2013 január elején lopta el az anyukája. A képek két évvel korábbiak. Amikor nekem 2013 tavaszán színt kellett vallanom a fürdéseinkről, a kép által is tanúsítottan legalább két-háromszáz esti közös fürdés óta ez a gyakorlat alakult ki. Hogy a bírósági procedúrákat évekkel megelőzően előfordult-e, hogy a nemiség iránt életkori okokból teljes közömbösséget mutató hároméves, vagy annál fiatalabb kislányommal meztelenül fürödtünk-e, erre így most megtörten azt kell mondjam: lehet. Csak a fene emlékezett már rá, olyan hosszú idő telt el közben. Ahogy az is lehet, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy a kislányom mamája, én, meg a kislányom hármasban fürödtünk, amikor rajtam volt alsónadrág, a kislányom mamáján pedig éppenséggel semmi nem volt. Amikor az ember családra vágyik, nagyjából az ilyen meghitt közös pillanatokért vágyik rá. Most pedig szemforgató módon ez számít gyanús, egy ország nyilvánossága előtti magyarázatra szoruló részletnek. A gyomrom forog az egésztől.

    Ha a kép ugyanakkor készült, amikor a többi, akkor van bizonyíték rá, hogy nem vagyok meztelen. Ha nem, akkor azon még mindig el lehet tűnődni, hogy ahol kivillanni tűnik a csípőm, akkor azon van-e egy testszínű, vagy világos gatya, vagy nincs, mert hogy más testrészem, nemiszervem sehol nem látható.

    A kislányom anyukája és más rosszakaróim helyében, miután a temérdek rágalmazással már megteremtették a képek értelmezési keretét én ebből a privát családi képsorból hármat vennék elő, hogy illusztráljak egy sosemvolt abuzust. A nyakmosósat, amelyen nagyon hülyén nézek ki a gyerek nyakláncában, ezen kívül pedig a gyerek nyakára koncentrálok, meg hogy a füle mögött is megmossam, a kislányom pedig láthatóan nehezen is viseli ezt a „gyerekbántalmazást”. Meg mondjuk a két értelmetlenül elsült fotót, mert az ugyan semmit nem ábrázol, de nagyon drámai akcióképként is elő lehet adni őket. Aki azonban végignézi a korszak családi képeit, a 2011 február 1 körüli fotók képsorait, köztük egymásutániságában ezt a tizenhármat, annak nyilvánvaló lesz, hogy ezek békés és átlagos életképek. Mint írtam, barátoknak, hiteles személyeknek, nem immáron egykori hitelességük elvesztését erőszakkal visszaszerezni kényszerülő zugfirkászok, hanem a tények és argumentált eltérő álláspontok iránt minimális érdeklődést mutató újságírók számára, vagy akár bármely hatóság, azok digitális szakemberei számára is rendelkezésre állok.”

    .

  23. Teljesen egyetértek a poszttal. Pont így gondolom én is.

    A fürdéssel kapcsolatban: nem értem, miért kellett bemásolni ide az apa verzióját komment nélkül?
    Másfelől azt kérdezném, miért fürdött az apa a kislányával? Számomra ez nem tűnik valami higiénikus dolognak. Mindentől függetlenül. Éppen emiatt furcsa, főleg hogy ez rendszeres volt.

    A fotókról azt írja az apa, hogy az anya fotózott, a cikkben pedig az szerepel, hogy az anya meglepődött a fotók láttán, talán nem emlékezett ezekre? Sem arra, hogy éppen ő készítette ezeket? Furcsa. Miközben nyakig vannak egy ilyen ügyben. Na és hogy jutott hozzá a fotókhoz az anya? Vagy ha neki is megvoltak, miért csak most jutott eszébe nyilvánosságra hozni őket?

    • Gondolkoztam még a fotókon, és rájöttem, hogy igazából az apának állt érdekében ezeket (főleg most) nyilvánosságra hozni. Az anyának csak ártanak. Nem beszélve a gyerekről…

    • Azért tettem ide, amit BIA írt, hogy mindenki elolvashassa a másik verziót is, ha tájékozódni akar.

      Három állítás hangzik el a fotókkal kapcsolatban:

      (1) Az atv.hu újságírója azt állítja, hogy kezébe kerültek fotók, de nem mondja meg honnét. Erősen egyoldalú véleményét fogalmazza meg azokkal a fotókkal kapcsolatban, amit ő lát, de nem mutatja meg, a kislány érdekében. Állításai hangulatkeltők, nem igazolhatók (csak bíróság előtt, megint).

      (2) BIA azt mondja, hogy kikeresett tizenhárom képet, és azok családi fotók, melyeken hármójuk szerepelnek. A fotókat, amik őt és a kislányt ábrázolják, szerinte BO készítette. Vagyis ártatlan családi fotók, nem látszik rajtuk semmi csúnyaság. Állításai nem igazolhatók (csak bíróság előtt, megint).

      (3) BO azt mondja, hogy számára most derült ki, hogy vannak ilyen fotók, de nem tesz utalást arra, hogy mi is látható a fotókon. Igazából nem fogalmaz meg állítást, de az egyértelmű, hogy az atv.hu cikke az ő igazságverzióját erősíti — anélkül, hogy kívülállók a tényekről meggyőződhetnének (csak bíróság előtt, megint). Vagyis neki jobb, mint BIA-nak, hogy ez az értelmező jellegű cikk megjelent.

      Mi következik ebből? Hogy mindenki hite (elfogultsága, kombinációs készsége) szerint áll valamelyik verzió mellé.

      • 1. A kíváncsiság érthető. Az újságíró viszont nemhogy nem köteles megmondani a fotók vagy az infók forrását, de ezt a jogát törvény is védi.
        Mit szólna a szakma vagy az olvasók, ha kitenné a fotókat, és mennyire volna az tisztességes, célravezető, jogszerű?
        “A birtokunkba került dokumentum szerint” megfogalmazás mivel jobb? Naponta olvasom, és nem támad kételyem.
        Ugyanezek a képek akkor már a nyomozók/ügyészség elé valók, nem? Talán kihallgatják végre az apát. Talán erre már történik valami.
        2. BIA nem biztos, hogy ugyanezekről a képekről beszél. Nem hárman vannak a képeken, hanem ketten, és szerinte az anya fotózta az őáltala leírt képeket. Lehet, hogy a női lánc viselése szokása neki. Meg a családtagok fotózása, videózása meztelenül/intim helyzetben is. A bírósági folyosón is fotóz.
        3. Ha vannak fotók, akkor az perdöntő lehet (ha már egy csomó szakvélemény és a bukós poligráf nem volt az), és akkor nem kérhető számon a pártatlanság, és ne is kérje számon senki, hiszen abban az esetben bűnözőről és a hatóságokat félrevezető, visszaélő magatartásról van szó.
        +1 A cikk nem foglal állást az ügyben, hogy mi történt, azt a szakértők és a bíróság dolga megállapítani. (Másokat egy ilyen szakvélemény után másnap kommandósok visznek el.) A cikk azt állítja, gyanús, hogy az apa hazudott a fürdőnadrágról, és az is gyanús, hogy már februárban ezzel védekezett, amikor a feljelentés tartalmáról és a szakvéleményről még nem lehetett tudomása.

        • Kérlek, olvasd végig BIA verzióját. Nem kevésbé hihető, mint a hiányos, és a forrás anonimitásának egyébként fontos szabályát látványosan abuzáló újságírói értelmezés. Az atv.hu cikk ugyanis határozottan állást foglal az ügyben: úgy számol be a fotókról, hogy miközben mások nem tekinthetnek be azokba, a cikk olvasói csak az ő színes leírásaiból alkothatnak képet — méghozzá tendenciózusan. Mindezt hangsúlyozottan azelőtt, hogy a bíróságra hagyta volna a képek értelmezését — vagyis Szlazsánszky Ferenc prejudikált.

          De van itt két nagyon fontos kérdés, ami éppen a cikk kapcsán merül fel.

          (1) Ugyan ki fotózta le az apát és a kislányt, ha nem az anya? Amúgy életszerűen? Ha nem is hiszünk az apának, érdemes megfontolni, amit állít: nevezetesen, hogy egy családi idill képsorozatából emeltethettek ki az ominózus fotók. A családi idillnek pedig az anya is részese volt akkor még, hiszen a fotósorozat egyik-másik képén ő is megtalálható. Ekkor még ugyanis nem volt (akkora) válságban az anya és az apa kapcsolata.

          (2) Miért érdekes, hogy az apán nyaklánc van? Ki látta azt a fotót, ami alapján eldönthető, hogy ez egy úgymond perverz alakok által viselt női nyaklánc vagy szimplán egy olyan lánc, amit játékból a kislány adott fel az apjára? Egy olyan blogközösségben, ahol a normalitás merev megfogalmazásai gyakorta pellengérre kerülnek, ez most miért lett hirtelen mindent megmagyarázóan lényeges részlet?

      • Ez meg cinikus és kártékony: “Mi következik ebből? Hogy mindenki hite (elfogultsága, kombinációs készsége) szerint áll valamelyik verzió mellé.” Bőven sok a furcsaság a nyomozásban és az apa viselkedésében. A szakvélemények pedig egyértelműek és egybehangzóak.

        • Az idézett mondat nem cinikus, hanem óvatos, ezért nem kártékony, hanem indokoltan kételkedő. Túl sok a homályos folt ebben az ügyben.

          Persze, van bőven furcsaság az apa viselkedésében és a nyomozás is túlzottan leegyszerűsítőnek tűnik, de az anya narratívája is felvet sok kérdést. Például az apa kétségbeeséséből fakadó szenvedélyes kapkodása abszolút nem a kimért és számító gazember képét tükrözi. Bután és inkoherensen fogalmaz egy csomó jegyzetében, ami legelőször is azt jelzi, hogy fokozatosan sodorja el az ügy örvénye.

          Az anya véleménye (és következésképpen a kislányé is) viszont az egymást követő szakvélemények sugalmazásainak hatására alakul. A kislány az első interjúban nem tartja rossz embernek az apját, nincsenek vele szemben averziói, kiegyensúlyozottnak tűnik a viszonya vele. Ahogy követik egymást a vizsgálatok, úgy válik egyre feszélyezettebbé a kislány, érződik, hogy egyre kellemetlenebb számára a kérdezősködés. Az interjúkból jön rá arra, hogy valami baj történt, és fokozatosan kezdi el rossz embernek nevezni az apját.

          Ha nem is közvetlenül a kérdések terelőek, de a szituáció, amiben mindig előkerülnek ugyanazok a kérdések, az kezd egyre inkább terhessé válni a kislány számára. Bizony nehéz szétszálazni az egyre színesebbé váló, múltra vonatkozó fantáziákat a tényleges emlékektől. Valaki megmagyarázná nekem, hogy mit jelent például a kukiból kifolyó vér?

          • Undorító, amit csinálsz, és egyértelmű, hogy akárki akármit mondana neked, te nem akarsz hinni az áldozatnak.
            Egyébiránt nem értem, ki vagy te és mit képzelsz magadról, hogy azt gondolod, hogy cél a te meggyőzésed, illetve hogy mérvadó a te véleményed?

  24. Török Mónika: “Nem fogok és nem is akarok foglalkozni a Bojár-üggyel.
    Nem tudom, mi igaz és mi nem – nem vagyok nyomozóhatóság, az érintetteket sem ismerem.
    De azt tudom, hogy az a kisgyerek ép ember már többet nem lesz.
    És ezt az előítéletet igenis vállalom: azért nem lesz, amit az anyja, néhány mocskos zugfirkász lefizetésével, most művel vele.”

    Én ezt komolyan nem értem. Vagy ő is a Bojár holdudvarához tartozik?

    http://torokmonika.blog.hu/2014/09/20/a_bojar-ugyhoz_csondben

    • Most eszembe jutott az Esztergalyos C, aki sem mint szemely, sem mint szinesz nem volt szimpatikus nekem soha, ( ez mondjuk mellekes) de ha lehet, meg ezt is megfejelte anno egy nyilatkozataval, amikor zajlott a Palacsik T. es Damu ugye. “CIlike” kiallt a nagy nyilvanosagg ele es “megdorgalta” Timit, amiert ilyen csunya hazugsaggal all bosszut ex-partneren. Totumfaktum kijelentette, hogy utalatos dolog Rolandot bortonbe juttatni koholt vadak alapjan, mert Rolirol o aztan el nem tudna elkepzelni, hogy ilyet tesz, annyira udvarias fiu…stb.( Azota nem tudok ranezni Cilikre enyhe hanyinger nelkul, de szerencsere ritkan adodik erre alkalom.) Szoval, amikor vaskos tapasztalattal rendelkezo, idos no odaig ragadtatja magat, hogy itelkezik egy amugy alatala nem ismerheto ugyrol, raadasul reszrehajloan es merhetetlenul ostoban, en mar azon sem csodalkozom, hogy akadnak nok, akik abuzussal vadolhato ferfiak partjara allnak, anelkul, hpgy barmilyen valos informaciojuk lehetne pro vagy contra.

    • Török Mónika egyébként főleg blogger és néha újságíró (nem “médiamunkás”). Szokott jókat írni, de ez a jegyzete hülyeség. Nem lehet kiemelni ebből a szörnyű történetből egyetlen eseményt és annak felróni azt, ami a kislánnyal történik. De semelyik más eseményt sem.

      A liberális (nem a bal) média véleményformálói (újságírói szakmai etikai alapon) erősen megosztottak abban a tekintetben, hogy lehet-e tendenciózus véleménycikkeket írni bármelyik oldalon. Kellemetlen, hogy oknyomozó cikkek helyett véleményeket írnak: előzetesen kialakított értelmezési keretekbe ágyazva (tehát prekoncepciósan) rendezik el az egyértelmű tényállás megfogalmazásához elégtelen ismereteket.

      Ez pedig vissza is vezet Éva eredeti posztjához, csak másképpen: a média szereplői nem csak véleményt formálnak, hanem áldozatokat kreálnak mindkét oldalon, és immár a stigmatizálás is zajlik mindkét irányba. A “közvélemény” (már aki egyáltalán tud erről) erősen megosztott és egyik oldalnak sincs türelme meghallgatni a másik oldalt (figyelmesen elolvasni, amit a másik oldal ír).

      • Egyetértek. Az mondjuk nem mindegy, hogy valakinek az apa jó haverja-e, hogy látott-e dokumentumokat, és ismeri-e a szakirodalmat, meg a témát övező tévhiteket, valamint az áldozathibáztatás és a nőgyűlölet jelenségét, tud-e reflektálni, vagy olyan színvonalon ír, hogy “általában a nők”, “én is láttam sok olyat”, “egy ismerősöm”, “szegény gyerek, MOST MÁR el van rontva a gyerekkora a média miatt” (ez utóbbi a legnagyobb cinizmus).

        Egyre erősebben hiszem — annyi minden történik –, hogy forradalom tanúi, részesei vagyunk. Meg fog változni a világ.

        • Egyetértek, forradalmi változásokat élünk át, és ezeknek már régen itt volt az ideje. Abban a tekintetben viszont szkeptikus vagyok, hogy a “rendszer” ennek hatására empatikusabban kezd el működni.

          Most éppen azt figyelhetjük meg, hogy az inga átlendül a másik oldalra és a médiafigyelemnek köszönhetően kritikátlanul burjánzik a Bojár-ügy, miközben a pszichológusok (és nem sarlatánok) egy elég markáns tábora elkezd beszélni Bucsy-ügyről.

          Pandora szelencéje, forradalom és egyéb közhelyek… Ha fejlett esetjogi hagyományokkal rendelkező ország volna Magyarország, akkor ez egy olyan hard case volna, ami sarkából kifordítaná az eddigi precedensjogot. Az a legrosszabb az egészben, hogy egyéni életek tönkretétele, privát szenvedések sorozata szükséges ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a jogérzékenység és a jogalkalmazás. A Bojár-Bucsy kislányt feláldozzák a forradalom oltárán.

          (Lábjegyzet: a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróság esetei mérföldköveket jelentenek az európai [és nemzeti] jogban. Például az Evans család vagy Alicja Tysiąc egyéni tragédiája kellett ahhoz, hogy az Egyesült Királyság és Lengyelország jogfelfogása megváltozzon — hát ők nem örültek ennek a dicsőségnek.)

            • Minél tovább húzódik az ügy, annál kevésbé lehet megállapítani, hogy mi történt valójában. És annál nagyobb arányban teszi tönkre mindhárom (!) érintett életét az, ahogyan jogi esetté és médiaszenzációvá vált az ügy.

              Végigolvastam az összes, a kislánnyal készített interjút. Az első interjú során messze nem érződik olyan fokú trauma, mint később. A hercehurca sokkal többet árt, mint az, ami történt.

              • Te jó isten, komolyan gondolod, hogy csak a hercehurca (amiről, mármint a sajtó részéről aligha tud sokat) miatt van rosszabb állapotban? Pl. amiatt, hogy az apjához KELL mennie, ahova nem akar, az nem? A sajtóban megjelentek zavarják elsősorban, nem az, hogy hányszor kell még elmondania? Ami a bíróságon, gyámügyön, akárhol történik, az újabb szakértők – amit az APA akar, hátha akad egy, aki neki ad igazat -, nem ez bántja elsősorban? Meg maga a tény, hogy telik az idő, és egyre inkább tudatosodik benne, hogy mi történt? Nem hallottál arról, hogy a trauma után egy ideig romolhat az állapot, a hangulat? A hercehurca ELSŐSORBAN a média?

                • Metonimikus kivetítés: ha a kedves olvasót zavarják a cikkek (és csak az), akkor biztosan a kislányt is az zavarja, más baja nincsis, miért lenne, hiszen a lényeg, hogy NEM HISZÜNK AZ ÁLDOZATNAK.
                  De csak azok a cikkek zavarják ám, amelyekben az apukáját bántják, amelyikben az ő érdekére hivatkozva az anyját tapossák a földbe, azok nem!

                • Igen, akik az anyját – azt az embert, aki hisz neki -, bántják, azok védik az ő érdekeit, azok pont rá gondolnak, a szegény kislányra, nyilván.

              • Hamis és nő- és áldozatellenes, amit sugallsz.
                Engem az elkövetők életének tönkremenése nem annyira érdekel. Viselje a tettei következményét. Nem csak az abúzus a téma itt.
                Az anyáé és a gyereké is tönkremegy… a szélmalomharcban.
                Sajnos, ez van, de legalább a traumát lehet csökkenteni, ha az anya kiáll a gyerekért.
                Gondolom, ott kellett volna maradni, vagy vállat vonva átadni láthatásokra, hadd szóljon. Hallgatni, lapítani.
                Az ördög ügyvédje szerep, ráadásul ilyen okoskodva és a tetejébe logikai hibákkal immorális.
                Neked se sok önreflexiód van.
                Mit várjunk a nem-feministáktól, akik nem is olvasnak szakirodalmat, ha neked idáig sikerült eljutni?

              • Ez az “én csak más szempontokat mondok, de az anya tehet a gyerek traumájáról” szöveg elég átlátszó, csaxólok. Pont mint Török Mónika.

            • Hol írtam olyat, hogy az anya tehet a kislány traumájáról? Ne csúsztass.

              Török Mónikától elhatárolom magam ebben az esetben, nem csak tartalmilag, hanem formailag is hülyeséget írt, l.m.f.

    • És a kommentelő, amint elárulja magát:
      “Elfogadom, hogy az egyedülálló nő és az egyedülálló férfi között készségszinten lehet különbség (ti a válás utáni szülői feladatok ellátásában). Az egyedülálló nő és az új kapcsolatban élő férfi között már kevésbé.” Ilyen nyíltan elismerni, hogy az új partnerre lőcsölné a melót…

      • Könnyű a helyzet a magas labdát feladó ostoba kommentelőkkel. Az is igaz persze, hogy sajnálatosan tükrözi a sötétséget, ami eluralta ezt az országot.

        De lehet, hogy érdemesebb a kibontakozó szakmai viták felé fordítani a figyelmet: oda, ahol árnyaltabb és kifinomultabb vélemények fogalmazódnak meg az ügy kapcsán.

        (Miközben maga az ügy szakmai szempontból továbbra sem egyértelmű.)

          • Nem kioktató vagyok, hanem egyetértő. Én is kifejeztem rosszallásomat. 🙂

            Aztán továbbgondoltam a dolgot, merre lehetne keresni az egymással versengő részigazságok közös metszetét. A NaNe és a Patent mind rokonszenves és figyelemmel kísérem az ügy kapcsán nyilvánosságra került dokumentumokat, de azok alapján kételyeim maradtak minden rokonszenvem ellenére.

          • Nem leckéztetek, csak morfondírozok és megosztom a gondolataimat, nyilván azzal a szándékkal, hogy akár az ördög ügyvédjeként, akár indokoltan kételkedő megfigyelőként új szempontokat vessek fel a témáról való közös gondolkodásban.

            NaNe és Patent közeli ismerőseimet megkérdezem, hogy mi más anyag áll még rendelkezésükre a konkrét esetben azon túl, ami eddig nyilvánosságra került. Meggyőzhető vagyok.

            • Fölényes, lerohanós, kioktató, leckéztető — ezeket a jelzőket mind azért kaptam, mert új szempontok figyelembe vételére tettem javaslatot. Volt bármi személyeskedő abban, amit írtam? Nem volt szándékom megmondani, hogy ki mit gondoljon. Elgondolkodásra próbáltam ösztönözni homályos részletek kapcsán.

              Úgy tűnik, pusztán az, hogy árnyaltan látom az ügyet, máris az “ellentáborba” sorol engem. De ha megmerevedett frontvonalakkal hűl ki ez a vita, akkor le fogom vonni belőle a tanulságokat.

        • Miért nem egyértelmű szakmailag?
          Ezt most komolyan kérdezem, nem kekeckedni akarok.
          Nekem egyértelműnek tűnik. Nem ismerem egyik szereplőt sem, tehát nincsenek olyan feltevéseim róluk, amik befolyásolnának.
          Több mint 10 éve dolgozom olyan közegben, ahol sok családon belüli erőszakot láttam, illetve sok áldozattal van kapcsolatom. Az anyák általában becsukják a szemüket, ha már nem lehet, sokszor a gyereket hibáztatják, relativizálják a történteket.
          És a legfontosabb: a lányok sok-sok évvel az események után, jobban haragszanak az anyjukra mint az elkövetőre. Maguk sem tudják miért, csak kevesen fogalmazzák meg azt “hogy azért mert nem védett meg, pedig tudta mi történik”
          Lehet, ez a tapasztalatom befolyásol abban, hogy engem meggyőztek a neten található dokumentumok, de tényleg érdekel mi nem egyértelmű.

          • Köszönöm a kérdést, és örülök, hogy a higgadt eszmecserének is van terepe.

            A NaNe és a Patent jogi szakvéleménye tisztességes szándékú és körültekintő írás, nincs semmi kétségem a jó szándék felől és azzal is tökéletesen egyetértek, hogy az ilyen nem kogens szakvélemények is segítik az ítéletalkotást, a jogalkalmazási kultúra alakulását és ezen keresztül talán a közvéleményre is hatással lehetnek. Valószínűleg nem lesz forradalmi változás, de én is reménykedem, hogy még az én életemben magunk mögött lehet hagyni azt a (neo-) feudális rendszert, ahol hatalmi szóval döntik el, hogy mi az igaz, és mihez kell igazodni. Ahol a nők hibáztatása a népességfogyástól kezdve a férfiak állítólagos elnőiesedésén át a családok szétbomlásáig szinte minden területet átfogva rendszerré válik. Komoly bajok vannak ezzel a patriarchális kultúrával és a helyzet sok területen inkább romlik, mint javul. Ezt aggasztónak látom és az tesz engem feministává, hogy ezen változtatni akarok, amilyen fórumokon csak tudok.

            Ami a konkrét esetet illeti, azért vannak még mindig kételyeim, mert apró szilánkokból utólag áll össze egy koherens történet minden szereplő fejében. Az apa, az anya és a kislány is emlékfoszlányokat rendez értelmes, jelentésteli rendbe és azt még évtizedes tapasztalattal sem lehet teljes bizonyossággal kizárni, hogy a szilánkokat részben a fantázia tapasztja össze. Wirth Juditék is leírják, hogy csak a narratíva “élményszerűsége” nyújthat támaszt annak eldöntésében, hogy a visszaemlékezés igaz-e. Ők sem állíthatják egyértelműen, hogy valami így vagy úgy történt. Csak valószínűsítik. A szakvéleményükben található kanadai szakirodalomra hivatkozva 88 százalékos bizonyossággal állítható, hogy ebben az esetben nem történt hamis tanúzás.

            De a hamis tanúzáson túl az utólag másképpen emlékezés lehetősége is tágítja a szürke zónát. Két pszichológusnőnek az Amerikai Egészségtudományi Intézet oldalán publikált tanulmányában pont erre hívja fel a figyelmet: “Our studies provide compelling evidence that not only can the content of conversations about the past intrude into later memory but that such exchanges can prompt the generation of entirely false narratives that are more detailed than true accounts of experienced events.” (Érdemes végigolvasni, több mondat is idézhető lehetne belőle: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3487111/pdf/nihms387772.pdf)

            Aki ebben a konkrét esetben tényleg igazságot szeretne szolgáltatni, nehéz helyzetben van. Homlokegyenest ellentétes igazságok feszülnek egymásnak és mindkét igazságnak megvan a maga narratívája, ami összerendezi az emlékezetfoszlányokat — az apró kis jeleket, amik a narratíva mágnesének hatására elkezdenek egy irányba mutatni. A kronológiai sorrendben egymást követő interjúk és rajzolások is egyre inkább beállnak egy irányba, ami teljesen érthető, hiszen a történet része lesz egy korábbi visszaemlékezés is. Az ügyet ismerő (a nyilvánosságra hozott dokumentumokat alaposan átolvasó) pszichológus szakértők is megosztottak az ügyben, és nem a nőgyűlölő vs. nőpárti törés mentén.

            Minden fél számára fair ítélet biztos nem születik majd. Lehet, hogy az lesz az átmeneti megoldás — amit a NaNe és a Patent amicus curiae véleménye is megenged —, hogy felügyelet mellett engedélyezik a kapcsolattartást az apának. Hiszen miért is feltételeznénk azt, hogy az események után abuzáló gyakorlatot folytatna? Nyilván nem akarja újra elveszteni a lányát.

            • Manipulatívnak, lerohanósnak, mások rovására okoskodónak, megnyerő simabeszédűnek tartalak, amit meg művelsz, azt nagyon veszélyesnek és alattomosnak. Itt nem látszik az előzmény, de meglep, hogy folyton visszajársz.

            • Mi az, hogy minden fél számára fair ítélet? Ha – tegyük fel – az abúzus megtörtént, akkor az apát le kellene csukni, de ugye ezt nemigen tartaná fairnek.
              Kijafaszt érdekel, hogy el akarja-e veszíteni a lányát? Nem abuzálja, mert fél majd, hogy elveszíti? Hát – ha megtörtént – akkor eddig miért tette? De egyébként is. A kislány miért akarna találkozni vele? Nem gondolod, hogy talán ez a legfontosabb kérdés? Hogy a kislányt traumatizálja-e, ha továbbra is, akár felügyelet mellett is, találkoznia KELL az apjával? Nem lehet, hogy az ő érdekei itt a legfontosabbak (miközben az anyát VÁDOLÓK pont erre hivatkoznak)?

            • Újra elolvastam a szakértői véleményeket, interjúkat és a NaNe-Patent állásfoglalást is. Nem támadt kételyem.
              Te sem írtál olyan tényt a konkrét üggyel kapcsolatban, ami elgondolkodásra késztetne.
              Úgy érzem, mintha bennfentesként lenne információd az ügyről, esetleg az anya személyéről, de azt etikátlannak tartanád megosztani. Helyette hosszú, udvarias körmondatokban simogatod a jóhiszeműek buksiját. Olyan szakirodalmat idézel, és magyarázol, ami az áldozatot igazolja leginkább.

            • “…megnyerő simabeszédűnek tartalak, amit meg művelsz, azt nagyon veszélyesnek és alattomosnak”

              Teljesen egyetértek, ugyanezek a jelzők jutottak eszembe nekem is!

  25. “Kedves Bucsai Orsolya és Kedves Bojár Iván András!

    Nagyon kérem, szálljanak már magukba. Az, hogy saját életük sikeresen elcseszték, és most mindent elkövetnek, hogy a lányukét is tönkretegyék, igazából senkire nem tartozik, csak önökre. Igen: ez az egész csak és kizárólag az Önök felelőssége. És igaz, mindig is voltak és lesznek Szlazsánszky-féle véglények a médiában, de az igazság az, hogy kurvára unjuk már az Önök ügyét. Úgyhogy üljenek már le és beszéljék meg az egész nyomasztást, próbálják közösen megoldani a kislányuk életét, ha pedig képtelenek erre, válasszák a rosszabik megoldást és bízzák az ügyet a bíróságra. De bennünket hagyjanak már ki, mert okádunk az egésztől.”

    Illusztráció Bojárról egy télikabátos-sálas, Bucsai Orsolyáról egy bikinis kép.

    http://napi-5-kv.blog.hu/2014/09/26/miert_borzaszto_a_bojar_ugy

  26. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

      • Aham. Hogy mondjam?! Az ügy iratait nem ismerve is meredek ez. Persze van ilyen, hogy eljárási akadály és a következményei. Azonban mégiscsak furcsa ez, nem gyengén hókuszpók, miközben ilyen súlyú bűncselekményről van szó és a Be. alapján van mozgástér arra, hogy keresve se találjanak eljárási akadályt, haladhasson az eljárás, hibátlan legyen az az indítvány … már azt, ha akarják … és ugye, mi lenne a kiskorú sértett érdeke (eleve szaglik az egész, mivel a kiskorú érdekében soron kívül kell ilyen esetekben a bíróságnak eljárni és ez korántsem azt jelenti, hogy minél előbb formai okokból szüntessék meg az eljárást és csókolom.)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s