gondosan fésült öntudat

Mindenkinek van egy, illetve több nagyapja, és ezek a nagyapák itt voltak, ha nem épp máshol, amikor bejöttek az oroszok, és el is mesélik. (Tudtátok, hogy a szovjet emlékművek ma is a Szovjetunió, illetve a jogfolytonos Oroszország tulajdonai, ekképpen érinthetetlenek, és diplomáciai értelemben a terület, amelyen állnak, is az övék?) A nagyapáink elmesélik, hogy ezek az oroszok, ezek nem tudták, mire való a vécé, és bicskával ették a kockacukrot. Ez annyira feltűnő jelensége a folklórnak, hogy összegyűjtöttem egy pár példáját.

Nem jöttek rá, hogyan kell fűteni a sárgaréz lábakon álló, domborműves fajansz kályhákat, vagy nem volt kedvük kitapasztalni – pedig ezekkel a kályhákkal nagyon jól lehetett fűteni, másnapig tartották a meleget. Az ablakokat, ha véletlenül épen megmaradtak, betörték, aztán bedeszkázták, egy kis vaskályha csövét kivezették egy nyíláson, és úgy fűtöttek a kastély termeiben, mint egy putriban. A parkett tönkrement, füst volt, csípte a szemüket, szalmát szórtak a földre, lefeküdtek. A majolikakályhákat szétverték, apró darabokra.
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Nekem nem a nagyapám, hanem az anyám mesélte — kilencéves volt akkor –, hogy az oroszok tövestől tépték ki és vitték el teherautón a cseresznyefát. Elvitték az anyám biciklijét is, hiába sírt.
Másik történet, ki mesélte? hogy berontanak a házba az oroszok, mindenkit halomra akarnak lőni, de akkor az egyikük meglát egy vekkert. Mi ez. Rettegve megmutatja neki a férfi, felhúzza, csörög. Né’ már, micsoda játék! Leül a szőnyegre, fölhúzza, csörgeti, hitetlenkedik, és újra meg újra, gyermeki örömmel. Enyhül a halálfélelem, kivégzés elhalasztva, szovjet katona mámorosan csörget. Nem látott még ébresztőórát a primitív muszkája.
Hát ilyenek ezek az oroszok. Civilizálatlanok, vadak, gyerekesek. Mi persze kultúrnép vagyunk itt Európában. Ha már megerőszakolták asszonyainkat és szétlőtték kastélyaink freskóit, legalább ezt a fölényt átélhetjük.
No és arra szoktunk-e gondolni, hogy amikor a németek jöttek be, egy évvel korábban, nekik milyennek tűnhettünk vajon mi magyarok? Az első számú kultúrnép, filozófuszsenik szülője, fülében Wagnerrel, zengő klasszicista sorokkal, tekintetében árja gőggel, elegáns egyenruhájában hogyan fintorgott vajon és mibe nézhette másodosztályú keleti szövetségeseit?
Mennyire más ennek tudatában olvasni Örkény egypercesét:

IN MEMORIAM DR. K. H. G.

Hölderlin ist ihnen unbekannt? kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

– Ki volt az? – kérdezte a német őr.

– Aki a Hyperiont írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

– Kik ezek? – kérdezte az őr.

– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?

– De ismerem – mondta a német őr.

– És Rilkét?

– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

(K. Havas Géza újságíró, a Szép Szó munkatársa a günskircheni koncentrációs táborban halt meg. A villanyspenót írja: A típus egyik legismertebb darabja az In memoriam dr. K. H. G., amelyet Örkény „életem egyik legjobb írásá”-nak minősített, mivel „nyolc gépelt sorban” valósítja meg a szerzői intenció lényegét: „a közlés minimuma az író részéről, a képzelet maximuma az olvasó részéről”.)
Mennyire mélyen van ez bennünk, hogy keletre nézünk és elégedettek vagyunk: mi nem vagyunk szlávok, sőt, voltaképpen nyugatiak vagyunk. István király tett minket ama világ részesévé (ezeréves Magyarország! de milyen ezerév, uramisten). Hódító uralkodóink, nyugatról jött királynéink, prosperáló monarchia, lóvasút és földalatti. A századforduló Budapestje világváros.
És mi voltunk később is a legfejlettebb ország, a legszabadabb állam, a legvidámabb barakk. A mi forradalmunk vértelen volt. A nosztalgikus Erdély-identitás is át van ám itatva ezzel: mi bezzeg nem vagyunk románok, mi többek vagyunk.
És mire mentünk vele? Kozák Márton publicisztikája (Az egész semmi. Lehetséges-e nyugatias társadalomfejlődés keleties értékrenddel?) fájdalmas elemzés: azt hisszük, a Nyugathoz tartozunk, az ottani szabadságra, jólétre, munkakörülményekre, szociális biztonságra áhítozunk, sőt: elvárjuk, kiérdemeltnek tartjuk mindezt, miközben az értékrendünk a 2009-ben világszerte elvégzett felmérés szerint inkább az ukránokhoz, bolgárokhoz, románokhoz, moldávokhoz sorol minket. Nem, nem vagyunk szabadok, nem vagyunk szuverének és nem vagyunk nyitottak. A nagy nemzeti büszkeségünkkel nem tudjuk elmondani a Toldi első versszakát, és fogalmunk sincs, ki volt Balázs Mór. Vágyjuk az irányítást, a tekintélyt. Gyanakszunk, ha valaki jól él — biztos másoktól vette el, csalással szerezte. Nem bízunk az intézményeinkben, ugyanakkor mindent az államtól várunk el. Naphosszat sír a szánk. Nem díjazzuk az önérvényesítést, és nem vagyunk szolidárisak sem. Nem állunk ki a jogainkért, úri huncutságnak tartjuk az emberi jogokat, igazodunk, kerülőutakon surranunk, kárörvendünk. Valaki mondja meg — ha megmondta, és nem csökkenti az adókedvezményt, akkor felőlünk azt csinál, amit akar, mert mi nemhogy tál, de szem lencséért is, bármit. Logikus következmény az autokrácia.
Fájdalmas ezt felismerni. Én is erőltetem a kis intakt életemben, hogy lehet így is, itt is, mégis. Nekem nem kell szembesülnöm a valódi helyzettel, mert tulajdonképpen talpalatnyi Németország az, ahogy én élek és amit én látok: itt szépek az épületek, rendezettek a közterek, minőségi az áru. Bálványozom a tehetséget, kultúréletet élek, jóféle interakciókat kezdeményezek, összeszedem a szemetet, és nem, nem engedek abból, hogy mi, zengő anyanyelvű magyarok műveltek és felelősek vagyunk, értelmes életet élünk, van tartásunk, nem áruljuk el egy kis anyagi előnyért az elveinket, nem félünk változtatni, megbecsüljük a teljesítményt, gyönyörködünk a sokféleségben, aktívan alakítjuk a világot. És én annyira akarom ezt és annyira ennek jegyében, ilyen mércékkel viszonyultam mindig mindenkihez. De nem lehet megúszni, türemkedik át ezen a vékony illúziófátyolon a kíméletlen, kicsinyes, gyáva valóság. Azok, akik ilyenek, már nincsenek az országban. Elbuktuk mi ezt, és nem leszünk soha olyanok.

161 thoughts on “gondosan fésült öntudat

  1. Riasztó tömeget alkotnak azon emberek, családok, akik nem a magasabb fizetés (vagy egyáltalán: fizetés) reményében készülnek elhagyni az országot. Maradnának, elég, amijük van. A közeg nem bírható.

    • Ezzel a megközelítéssel van egy problémám. Az EU-n belül szabad bárhol munkát vállalni. Ezt akartuk sok évtizeden át amikor nem lehetett menni, most lehet. Ez egy jó dolog. Most meg riasztó tömegről beszélünk. Aki külföldön szeretne érvényesülni, élni, lenni, az miért ne mehetne? Miért kell mindjárt menekültstátusz buborékát képezni köréje? Ez is annyira magyar… Teljesen mindegy az, hogy mi az ok. Ma Passauba költözni nem nagyobb akció, mint 30 éve Miskolcról Budapestre.
      Mi Magyarországon élünk és dolgozunk most, mert tudunk itt érvényesülni. Aztán ha ez nem így lesz esetleg tartósan, majd megfontoljuk.
      Ha valaki számára nem bírható a közeg, és másutt jobban bírható, akkor miért ne mehetne? Nem lesz hazaáruló attól.

      • Nem az a riasztó, hogy megtehetik, hanem az, hogy az országot elhagyják a tehetséges fiatal emberek, marad a kevésbé tehetséges, kevésbé képzett, vagy aki már ehhez nem elég fiatal, hogy más országban +/- nulláról építsen fel egzisztenciát – és egy pár bolond, aki nem mélymagyar ugyan, mégis itt szeretne élni, pedig lenne lehetősége másra is. Az ország jövője szempontjából riasztó a jelenség.

        • Tudom, ez ugyanaz a megközelítés csak részletezve.
          Na már most arról a rétegről nem tettél említést, aki fiatal, tehetséges és itthon van. (magunkat sem tartom kifejezetten öregnek, és selejtnek sem, oszt mégis itt vagyunk.)
          A munkaerőpiac kitágult. Ez akkor tudható volt, amikor csatlakoztunk. Ez egy jó dolog.
          Ha ez a jelenség riasztó, akkor a vidék elnéptelenedése sem kevésbé az, csak azt már megszoktuk hiszen sok évtizede tart.

          • Igen, a vidék elnéptelenedése nagyon riasztó, igazad van. _Nem csak évtizedek óta tart, de nagyjából világjelenség is.
            A munkaerő piac nem csak kitágult, hanem itthon egy űr támadt. Ez pedig még talán a kisebb hiba, a környezet élhetetlensége nagyobb baj.

            • A legnagyobb hibának azt tartom, hogy ezt az aktuálpolitika kénye-kedve szerint csavargatja. Az egyik felerősíteni, a másik bagatellizálni szeretné saját érdekei szerint. Aztán csere, ha úgy adódik. Így pedig nagyon nehéz objektíven megközelíteni a probléma valódi mértékét és súlyát.

            • Nem. Csak a politika éppen úgy működik, hogy képes a tényeket végletekig eltorzítani, az adatokat manipulálni azok valós közlése esetén is, és érzelmi töltettel ruházni fel mindent.

              • De én nem vagyok politikus, tehát arról beszélek, hogy miért VALÓBAN gond az elvándorlás. Nem, ne tévedjünk. jellemzően nem munkavállalásról van szó, átmeneti jelenségről, hanem emigrációról. Ez nem egyszerű (munkaerő)piaci jelenség.

            • Én pedig nem vagyok szakértője a témának. Te bizonyára az lehetsz, avagy évekre kimutatott hiteles statisztikai adatok ismeretében mondod ezt. Én sajnos nem ismerek ilyeneket. Annak birtokában bizonyára én is meg tudnám ítélni a jelenséget, mi több el tudnám dönteni, hogy munkaerő-vándorlásról, emigrációról vagy exodusról van itten szó.

              • Szerintem meg nem kell ehhez szociológusnak lenni. Hogy az ország mennyire élhetetlen hely lett, ahhoz elég elolvasni az erkölcstan könyvet, meg a híreket a kifejezetten Putyin stílusában “kezelt” civil szervezetekről, a te kommentedet a köztisztviselői karról. Hogy emigrációról vagy munkahely keresésről van-e szó, arról jópár ismerős vagy kevésbé ismerős külföldön élő magyar véleménye + szintén cikkek, blogok. Hogy a jelenség mértékéről véleményt alkossunk, ahhoz meg elég egy statisztikai adat arról, hogy csak az utóbbi években félmillió fiatal ment ki külföldre, jellemzően nem rövid időre. Ha ez nem riasztó, akkor mi? És nem ennek a kormánynak a bűne ez, mert akkor talán maradnának, és igyekeznének ellene szavazni: nem bíznak a többi politikai erőben sem.

            • Én nem tartom élhetetlen helynek az országot, sok kritikám van nekem is úgy általában és sok mindent csinálnék máshogy és más irányba, vagy ugyanabba az irányba de máshogy. Ez a része nyilván szubjektív, ahogy mindenkinél. Sőt, igazából amióta saját véleményem van a folyamatokról, egy kormány alatt sem mondtam olyat, hogy élhetetlen és húzzunk el.
              Illetve 3 éve megnéztem, hogyan lehet kiköltözni Új-Zélandra. De ez inkább amolyan habókos kalandvágy volt. Végül is az 100% Középfölde…
              Ja, a köztisztviselők azok ilyenek 20 éve. Furcsa helyek az önkormányzatok. Keveredik a tanácsi kor semmittevése, az EU pályázatok őrült rohanása és a modern autokratizmus.

              • Hogy hol tudsz élni, az mindig szubjektív. Ha ennyien húznak el, az meg már nem szubjektív, hanem gáz. Ha legalább 15 évvel fiatalabb lennék, nagyon keresném a külföldi munkalehetőségeket, nem egy-két évre. Öt éve, tíz éve nem mondtam ezt, 15 éve sem, nyilván, mert akkor nem mondtam, hanem lépem volna. Azért mondom, mert nem látom, hogy érdemi esély lenne a pozitív változásra.

            • Én nem vitatom el ezt tőled, ahogy mástól sem. De konkrétumok végett az alábbi statisztikát találtam:
              “Minden negyedik EU állampolgár határozottan vagy nagy valószínűséggel vállalna munkát egy másik EU tagállamban a következő 10 évben. E tekintetben a svédek vezetik a listát összesen 52%-kal. A legkisebb mutatóval Ausztria rendelkezik – itt összesen 12% venné fontolóra a munkavállalást másik tagállamban. Őket szorosan követi Csehország (14%), Németország (16%) és Luxemburg (16%). A külföldi munkavállalás természetes jelenségnek számít a balti vagy skandináv országokban. A magyarok harmada fontolgatja, hogy az elkövetkezendő tíz év során egy más EU-s tagállamban vállal majd munkát.”
              Ez az EU-n belül nem jelent kiugróan magas értéket. Ettől persze negatív hatásai nem lebecsülendőek, és a szomszédainkhoz mérten magasabb. Nyilván mindenütt más okai vannak, gondolom a svédek nem a tolerálhatatlan társadalmi környezet miatt mennek más országokba dolgozni.

              • Egyrészt a nyugati országokban ez kb kiegyenlíti egymást, jönnek-mennek. Másrészt vállalNÁnak – a magyarok meg kint vannak már. Harmadrészt a többi országban tényleg munkavállalásról van szó – a magyarok meg kitelepülni akarnak igen nagy arányban, az adatok tehát nem összevethetőek.

            • Lehet, Laci, hogy nem vagy politikus, de pont úgy érvelsz mint ők. Milyen adat nem összevethető? Ez a statisztika egy konkrét dologra kérdezett rá.
              Ha hozol adatokat, akkor beszélgessünk arról. Az EU-n belül nem is értelmezhető a letelepedés, de mindegy, hagyjuk.

            • Belekotty? Miutan en viszonylag hosszan eltem kulfoldon es dolgoztam 15 -20 kulonfele nacioval a vilag minden pontjarol, azt tudom erre mondani, hogy nem csak a magyarok telepednek le hosszabb-rovidebb idore mas orszagban. Ahogy veriferje irja ezt masok is megteszik, mert csak. Sved, olasz, nemet, spanyol stb es europan kivuliek detto. Van aki evek utan hazater es van aki masik orszagban kot ki. Akkora europan belul a migracio(amihez nyilvan a deli allamok megrogyasa nagyban hozzajarul) mint korabban soha.
              A furcsa az, hogy mar en sem feltetlenul azt gondolom, hogy magyaro. az, otthonom hanem Europa vagy barmi kiveve a holdat. Jo it is, de jo mashol is. En peldaul nem a megelhetes miatt es nem is az itthoni “elhetetlenseg” miatt mentem ki. Mindig nagy patriotanak hittem magam, aki nem vagyott sehova. Ki akartam magam probalni mashol, mondhatni kalandvagybol mentem es kiderult rolam, hogy “kalandor is” vagyok es mindenhol jo. Itthon is. De teny, hogy igy visszaterve feltunik egy es mas. Egyreszt valoban mintha arrogansabbak, frusztraltabbak lennenk, masreszt viszont elkezdodott egy teljesen masfajta, masiranyu valtozas is, emiatt en nem latom remenytelennek a helyzetet.

              • Tudom, hogy az országok között költözés nem megdöbbentő az EU-ban. Akár letelepedés szintjén sem. A végleges ország-váltás azonban aligha ilyen mértékű – egyrészt. Másrészt a költözés jellemzően össze-vissza megy, nem? Kiegyenlíti egymást nagyjából az e- és az im-migráció. Ide meg nemigen jönnek, mert nem vonzó hely.

          • Én jó ideig állandó lakhelyem szerinti településen próbáltam boldogulni. Végül a rendes – értsd, nem közmunka – munka hiánya és a mentalitás, a változtatni akarás kirobbantott. Szép lassan kiderült, hogy az ideális vidéki dolgozó nem kérdőjelezi meg a helyi közéleti hatalmakat, hanem besorol, azonosul, nem gondolkodik önállóan, nem kérdez, nem kérdőjelez meg semmit és senkit, nem akar újítani semmiben. A fiatal, tehetséges emberek ebbe meg nem mennek bele. Vállalkozóknak is érdemes jó viszonyt ápolni a helyi kiscsászárokkal, ha boldogulni akarnak.

        • én nem veszem jó néven, hogy tehetségtelenebb meg élhetetlenebb vagyok attól, hogy itthonmaradtam, és itthon is maradok. ez igazán nagyon lenéző dolog. azért is akarok itthonmaradni, mert azt gondolom, hogyy azért vagyunk itt még egy jó páran, akik szeretnék a lehetőségekhez mérten jobb hellyé tenni az országot a jelenlétükkel, az itt kifejtett tevékenységükkel, szemléletükkel, ja meg mert itt nőttem fel, és ezt a nyelvet beszélem, és mondjuk nem gondolnám, hogy én ettől akkor valamiféle resztli vagyok.

          • Én is éltem már külföldön. De nem tudom magam jól érezni, ha nem a saját anyanyelvemet hallom magam körül, az utcán vagy bárhol. Ha nem értik a kulturális utalásokat meg a gyerekkori klasszikusokat. Kapcsford. Grabovszki. Biztonságos. És elég tágas is.

            Nekem az itthon is az.

            Olyan nehéz néha még magyarul is elmagyarázni, mit érzel, mire vágysz, mit akarsz. Külföldiül? Esélytelen. Kommunikáció, igen. Emberi kapcsolatrendszerek. Igen. Szív, mélységek, kavargás, összecsillanás? Soha. Nekem sajnos ez kell.

            • Egyetértek. Plusz tudom, hogy aki kint marad, arra sosem tekintenek igazi helyiként. Marad bevándorló státuszban. Idegennek.

              Itthon is terem babér annak, aki helyben gondolkozik, nem igaz az, innét menekülni kell, és aki marad, az egy nagy marha.

            • Megmondom oszinten, hogy az idegenseg erzese az inkabb az en fejemben letezett, a korulottem levo Irek elfogadtak olyannak amilyen vagyok. Nem szamitott sem a kor, sem a nem, sem az anyagi es egyeb statusz, sem az anyanyelv, lehetne sorolni. Az szamitott, hogy milyen ember vagyok en, hogyan viszonyulok en a kornyezetemhez. Ennek ellenre eleinte idegennek ereztem magam, kesobb ez teljesen megvaltozott es azt kell mondanom, hogy itthon inkabb lathatatlannak, lenyegtelenebbnek kevesbe megbecsultnek erzem magam mint ott veluk. Mar ezert is nagyon szeretem oket, mert soha nem ereztem erdekvezerelte elfogadast a viselkedesukben. Nagyon is otthon voltam ott is.

          • Nem vagy tehetségtelenebb, én is itt vagyok, és én sem vagyok tehetségtelen. Sok oka van, ha itt marad valaki nyilván. Bennem többek között “menjenek el innen a hülyék” daca is munkál. Sajnos akkor is azt kell mondani, hogy feltűnően, igenis kirívóan sokan döntenek úgy, hogy örökre elhagyják az országot. És bizony ezek között feltűnően sok a tanult, értelmes, nyitott gondolkodású ember. Túl kevés ilyen marad lassan ahhoz, hogy remény legyen a változásra, ezért félek egy kicsit. És nem is magam miatt, hanem a gyerekeim miatt.

            • Ez sem igaz am igy. Nem csak a tehetsegesek hagyjak el az orszagot. Epp annyi “tehetsegtelen” tanulaltlan magyar megy el mint nem. En ha atlagot vonnek a kinti magyarokbol akikkel talalkoztam, akkor tizbol negy a kitanult es a maradek pedig melos. Ezt most en nem pejorative hasznalom, mert egy jo szakmunkas is lehet tehetseges es jo a szakmajaban. De talalkoztam nagyon “egyszeru honfitarsak” sokasagaval is.

        • Elég kevés kategóriát sorolrál fel az itthonmaradottak számára… Gondolkodom, hová soroljam magam… merthogy na igen, annyira kevésbé… hm… mégse akarom elhinni, hogy vagyok :)) Na ja, büszkeség, de inkább a bolondot választom. Magyar ráadásul, ízig-vérig vagy szívvel lélekkel, nem is tudom… de extraként el akarom hinni magamról, hogy mégiscsak nyitott, szuverénedő (ha még nem is az) és egyre szabadabb a görcsbe rándító sztereotípiáktól. Természetesen elég magyar (székely) ahhoz, hogy az önámításom ne szenvedjen csorbát… ha nem is vagyok jobb, legalább igyekszem az lenni… Írta egyszer Gyökössy Bandi bácsi, hogy boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
          Hát legalább jól szórakozom, mikor egész véletlenül bele nem feledkezem az önsajnálkozó siránkozásba.

      • Én úgy értelmeztem – és így gondolom én is – hogy a riasztó nem az a tény, hogy mennek, hanem hogy azért feláll valaki valahonnan ahol amúgy elvan egzisztenciálisan, és kezdi az életét nulláról, mert nem bírja tovább tolerálni a közeget, amiben élni kellene.

  2. Ebben de benne van minden, amit éreztem, mikor 6 éve külföldre költöztem.
    Azért sokszor sajog a szívem, hogy feladtam, hogy elmenekültem, hogy az az igazi, aki maradva harcol dacolva a sumákolás intézményével.
    Nekem nem lehetett. A szakmám egyszerűen át van itatva az adócsalással, a feketézéssel, a minimálbérre jelentéssel, az okosba megoldjukkal.
    Ezt életen át nem tudtam volna csinálni.
    Betört volna a rendszer, valószínű igen gyorsan megélhetési adócsaló lettem volna, mint mindenki a szakmában.
    Még mindig sajog a szívem.

    • “Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben ” A sumáksággal is ez a helyzet. Nem csak a te szakmádban, nem csak az én szakmámban.

      • Én egy utolsó kisérletet tettem, száradó diplomával, aláírt külföldi munkaszerződéssel.
        Egy fejvadász cégen keresztül egy nagyar szoftvercég megkeresett, akarok-e náluk építészszoftvert fejleszteni, mert hallották, hogy diplomáztam, ugyan nézzek már be hozzájuk.
        Benéztem, egészen a vezérigazgatóig be. Elsöprő voltam akkor, egy hurrikán. Fel akartak venni, maradtam volna.
        A feltételeim, bejelentett TISZTA fizetés akasztotta meg őket.
        El is magyarázták, hogy ez nem így működik, és a szürkézéssel jobban járok.
        Én meg kipakoltam.
        Dupláját kapom kint fele ilyen komoly melóért, bejelentve.
        De eljöttem, mert szívem szerint ezt csinálnám.
        De egyet ne akarjanak nekem beadni, hogy jobban járnék, mert úgy többet keresnék.
        Megkérdeztem mi a helyzet a következő esetekben a fizuval:
        Betegszabi, szabi, és esetleges munkanélküli segély, vagy ha a cégnek átmenetileg rosszul megy.
        Lehet, hogy friss diplomás vagyok, de ezen már mind túl vagyok, ismerem, nem kérem, köszönöm!
        Ja, és mondtam, hogy a felajánlott szürke fizu helyett alacsonyabb bejelentett is megfelel.

        • “A feltételeim, bejelentett TISZTA fizetés akasztotta meg őket.”
          Egykor 2 helyről is felkötöttem az útilaput hasonló körülmények miatt.

          • Egyik ismerősöm – közel a nyugdíjhoz – emiatt váltott. Közölte, ha neki ebből kalkulálják ki államilag a nyugdíját, felkötheti magát. Elment utolsó éveiben olyan helyre, ahol megkapta tisztán azt, amit addig szürkén. Kérdés, azzal a pár évvel mit lendít a helyzetén…

        • A volt munkahelyemen én utaltam a járulékokat, láttam, micsoda összegeket vonnak el. Ahol olyan a rendszer, hogy többet kap az állam a neked járó fizetésből, mint te, ott mindenki sumákolni fog, mert egyébként hideg vízre nem elég, ami neked jut, olyan fizetést pedig, aminek a maradékából is jól jár a munkavállaló, képtelen a legtöbb munkáltató kigazdálkodni. És érdekes módon mégsem hajlandó egyetlen kormány sem venni egy nagy levegőt, és ezen változtatni. Pedig már nagy külföld cégek lépnek le az országból, mert tele a tökük azzal, hogy itt semmit sem lehet teljesen tisztán intézni, csak okosba.

      • Ez annyira igaz. És nem csak szakmákban, hanem tanulásban, művészetekben, beszélgetésekben is, mindenben. Sehol semmit nem lehet egyenesen csinálni, semmi nem lehet egyenesen kimondani, aki kimondja, az gyanús, olyankor el kell fordulni, észre se vegyem. Többek között ezért üdítő ez a hely.

    • Én megélhetési adócsaló voltam pont abban a négy évben, amiben álmaim szakmáját gyakoroltam. Előtte is, hogy legyen pénzem az iskolára, csak az nem fájt annyira. Végül mégsem emiatt adtam fel, egy idő után tudtam szürkíteni a feketét. A közeg, a komcsi elvekben érlelődött, álszent, autoriter, individualizmus alatt szabad rablást értő, ó istenem, mennyire tudatlan közeg miatt.

      Én nem tartom hibának, emlékezni az oroszok tudatlanságára. Érzek én ebben egy iszonyatot, a buta erővel szemben, ami nem ismeri a vekkert, de agyonverheti a férjemet. És amikor agyon is veri, mi marad nekem? Az, hogy még a vekkert sem ismeri az a nyomorult. Minden mást már elintézett…

      • Diákkoromban én is az voltam, Pikareszk. Őszintén szólva nem haragudtam magamra ezért, vagy vagy feketemunka volt, vagy semmilyen. Jó lett volna persze, ha tisztán is meg lehetett volna keresni egy normális összeget, de nem volt rá lehetőség,én meg örültem, hogy így fenn tudtam tartani magam, tudtam fizetni a kollégiumot meg a kajámat, és nem kellett anyám nyakán lennem.

        • Nem, nekem sem. Albérletre és kajára lett volna elég, de se ruhára, se egyáb számlákra, se tanulásra. Nem volt más választásom. Én legalábbis akkor így értékeltem.

        • Csak a történeti sokszinűség kedvéért írom ide. Az én nagymamám pici gyerekként selyemcukrot kapott a falut megszálló egyik orosz katonától. Zokogott a katona, annyira hiányzott neki a hasonló korú kislánya, a családja. Nehéz általában az oroszokról írni, ők is nagyrészt nyomorult emberek voltak. Mindenesetre tisztes magyar emberek vitték el a faluból a zsidó gyerekeket. Ezt is nézte a falu és a bezárt ajtók mögött megsiratta őket. Nagymamámat 50 év után is kisértette ez az emlék.

          • “Zokogott a katona, annyira hiányzott neki a hasonló korú kislánya, a családja. Nehéz általában az oroszokról írni, ők is nagyrészt nyomorult emberek voltak.”

            Szerintem egy háborúban mindenki nyomorult és szenved, hacsak nem fanatikus vagy szadista az illető. Senkinek sem jó ez, bármelyik népből is való. A legtöbben maguktól sosem csinálnának ilyen borzalmakat, és ha az elején még lelkesek is, egy idő után valószínűleg meggyűlölik az egészet.
            A háború úgy borzalmas, ahogy van, és nincs az a cél vagy eszme, ami legitimálni tudná!

          • Anyukámékkal játszottak és kergetőztek az udvaron a német kosztos katonák.

            Idős történelemtanárnőm mesélte, hogy mikor a zsidókat hajtották ki a faluból, mint a barmokat, és a kisgyerekeknek a fenekükre volt kötve a bili; ott álltak a nyilasok, és aki nem gúnyolódott a nyomorult menetelőkön, azt megfenyegették, hogy beteszik a sorba, mert nyilván hozzájuk húz…

        • Nagymamám mesélte, milyen volt, amikor bejöttek az oroszok. Náluk nem romboltak, inkább rekviráltak: szekeret, haszonállatokat. Bántani senkit nem bántottak, nagyszüleim családja földművelő napszámosok voltak. És valóban, gyerekre kezet nem emeltek, de a 13-14 és afeletti éves lányok már nem számítottak gyereknek, hanem nőkként bántak velük.

          • Én nagyon sokáig általános ellenérzéssel voltam ‘az oroszok’ ellen. Nemzetkarakterek vannak, eltérnek, lehet mérni is sok skálán (pl. Hofstede). A kultúrfölényünk hitében ringatózás mondjuk a PISA-felmérések ismeretével nehezen egyeztethető össze.
            Az oroszok erőszakát is elítélem, azonban néhány tényezőről szó sem esett.
            A katonák erőszaktétele nem annyira nemzetfüggő, ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy ellenséges, vagy szövetséges területen vannak-e; és ők kezdik a háborút a másik területén, vagy pedig bosszút állnak. Arról nem szoktak szót ejteni, hogy a német és magyar katonák hány ukrán és orosz nőt erőszakoltak meg (ők még nem is bosszúból, hanem az erősebb ‘jogán’). A valóság látásához az is hozzátartozna, hogy nagymama mellett nagypapa mit tett.
            Mint ahogy az is, hogy bűnösök vagyunk mi is, akár a többi nép. És nemcsak a katonák, hanem az ártatlan civilek többsége () is olyanokra szavazott, akik belevitték a háborúba az országot, csak a szavazáskor valószínűleg nem arra gondoltak, hogy ezzel a saját vagy a lányuk, nejük megerőszakolását kockáztatják. Az ártatlan civilek többsége kormányra szavazta azokat, akik odaküldték a katonáinkat, akik megölték és megerőszakolták az oroszokat, akiknek katonái aztán megerőszokták az ártatlan civileket.
            Az ellenséges civilek megbüntetésének más, de szintén embertelen módjait követték el Drezda, Hirosima, Nagaszaki megsemmisítésével az angolok és amerikaiak, erőszakoltak civileket Vietnamban, bombáznak esküvőket Afganisztánban, emberkínzó rendszert tartanak fenn Guantanamón, Abu Ghraibban.
            Egyébként az afrikaiak és az indiánok is elképesztően kegyetlenek voltak (egymással, a fehérek előtt is), úgyhogy még a civilizálatlanság sem segít, szemben a romantikus tévhitekkel. És a vallások, egyházak is egymást licitálják túl, hogy melyik nevében, terjesztése során hány millió embert öltek le. A békés ázsiaiak mítosza is mítosz, ha megnézzük mennyit kegyetlenkedtek a buddhista, sintoista japán katonák az elfoglalt területeken; vagy Mao, vagy a Vörös Khmerek milyen népirtásokat végeztek.
            Miben reménykedjünk? Freud páciensei sorra számoltak be arról, hogy művelt, elfogadott polgári életet élő, jómódú bécsi családapák abuzálták saját lányaikat. Nem háború idején. Vagy az altisztek a cselédlányokat. Akárhol Európában.
            Talán van valami fejlődés, mert régebben még sokkal rosszabb volt az erőszak aránya.
            A szexuális erőszakot elszenvedett nők arányára kb. 20%-os becslést hallottam egy abuzáltakkal dolgozó angoltól (UK, jelenleg). Hol mennyi lehet? A feljelentések száma a valós esetek töredéke, így nehéz statisztikailag összehasonlítani, pedig érdekelne egy országok, elkövetők nemzetisége, vallása, iskolázottsága szerinti statisztika.
            Mondjuk ez is csak egy aspektus; lehet, hogy a muszlim nők szenvedik el a legkisebb arányban a nemi erőszakot, de az elnyomás más formáit meg inkább.

      • Ebben az orosz-történetben nekem két dolog van:
        – ami érthető és őszinte dolog: tényleg borzalmas egy elvadult, kizárólag erősebb kutyában gondolkodó megszálló hadsereggel találkozni, akik rengeteg dolgot azért tesznek, mert lám, ezt is megteheti. Megerőszakolhatnak, mert erősebbek és ijesztőek, tördöshetik a lemezeidet a nappalid közepén, mert aha peeeersze, majd odaugrasz eléjük és lelöveted magad a Bartók-összesért, illetve egész nyugodtan hülyét csinálhatnak magukból, “lelőhetik” az angolvécét, csörgethetik a vekkert, mert úgyse mer röhögni senki. Egyben demonstrálódik az is, hogy “na nagyokos, én nem tudom mi az angolvécé meg a vekker, mégis te félsz tőlem, én vagyok a főnök a te házadban”. Na ebbe tényleg meg lehet gárgyulni.
        – ami nem az: a dagonya abban, hogy mirendesemberek mi rendes emberek vagyunk. Aki bunkó, az “az oroszok” (szerb, román, szomszéd, cigány, akármi), mi nem vagyunk azok… És ennek így, mint jelenségnek semmi köze ahhoz, hogy az orosz katonák tényleg bunkók voltak-e és tényleg szemétkedtek a civilekkel meg raboltak-gyilkoltak-e vagy sem. Ami ebben szar, az egyfelől a kamu kultúrfölény (alanyi Übermensch-érzet), másfelől meg, hogy ez az egész tiszteletlenség mind az általánosításba belehúzott nembunkó oroszokkal (akárkikkel), mind azokkal szemben, akiket tényleg bántottak azok, akikről valójában szónak kéne lennie.
        Ezen kívül amikor a nácikkal példálóznak, hogy azok előre köszöntek, aha hogyne, mielőtt fejbe lőttek volna. Meg ááá, nem volt bunkó náci katona, dehogy, mindmind úriember volt. Hogyne. Meg egyáltalán, amikor arról van szó, hogy terrorizálják az embereket, akkor nem mindegy, hogy cérnakesztyűben vagy büdös kapcában teszik? Szar ez is, amaz is, csak másképp. Ami borzasztó az borzasztó.

        • Hű, hát nekem nácikkal így családtörténetileg nem volt dolgom, köszönöm, hála az égnek. De nem hallottam soha olyat, hogy valaki úriembernek titulálta volna őket, ezért is hála az égnek.
          Nekünk az oroszokkal voltak, hát erről mesél a családi legendárium… Történet szintjén, egyéni megélés alapján. Ebből viszont azt hiszem, jó sok lehetett, és talán ez az oka a lenéző általánosító magatartásnak. Nem, én nem tudom ezt fölróni. Szerintem senki nem akarta hogy itt legyenek, senki nem tudott ellene tenni semmit, utat kellett találni a frusztrációnak és a harag/undor/tehetetlenség egyvelegének. Ez lett az általános lenézés, és a kultúrfölény jellegű attitűd.
          Bölcs? Dehogy… De emberi, szerintem.

          • Azoknak a részéről egy egészséges védekezés, akik szembetalálták magukat a ténylegesen erőszakos büdösbunkó elvadult katonákkal. Franc fog bölcselkedni, miközben egy rakat vadember sportot csinál abból, hogy még mit tehet meg… Persze, hogy felfordult a magyarok bele ettől az erőszakos, látványos nagyképűzéstől. Ahol meg nem bunkó “ruszkik” voltak, hanem rendesebbek, ott se örült senki, mert minek trappolnak katonák a városban, de legalább ez a félelem és undor nem volt meg, mert nem voltak gusztustalan alakok.
            A nácikban az a borzasztó, hogy ők eleve terrorizálni mentek. Valahogy úgy képzelem, hogy az oroszok épp megtehették, hogy nem szemétkednek, mert ők katonák voltak, dolgoztak – a szemetebbje vagy agyatlanabbja kihasználta az szerepét, és rabolt vagy erőszakolt. A nácik viszont eleve _félelmet akartak kelteni_, oszt kész, tök rideg módszerességgel. elvi háttérrel stb (biztos volt bezsuppolt kiskatona náluk is, akinek lilája nem volt róla, miért van ott, de náluk ez kevésbé férhetett bele szerintem.) E mellé bokázhattak meg emelgethették a tányérsapkát a szöszke, számukra kellően árjának kinéző civilek felé, de ettől még a nagy szart voltak úriemberek…
            Igazából a mai – ezeket a történeteket csak hallomásból ismerő – embernél tartom egy durva anakronizmusnak/félreértésnek, hogyha ezt az érzést megpróbálja átemelni a mába és a mai viszonyok között akarja valahogy belelátni m élő személyekbe ezt az atavisztikus, szűk homlokú bunkóságot, akár ott van az, akár nincs. Hangsúly a mondat végén. Mindent nem lehet azzal lecsapni, hogy “mer az oroszok is anno, öregapám is megmondta, őt csak nem mered meghazudtolni”. Nem merem, nem is hazudtolom meg, öregapádnak semmi köze ehhez a problémához. Pár éve egy erdélyi oltott le azzal, hogy őt nem érdekli a mai román film (irodalom, semmi), mert a nagyapját A Románok kötötték fel. Most erre mi a lóf válaszoljak…? Amikor ezt elmeséltem egy román palinak, nézett egyet, és azt mondta, hogy ő ezt nem érti, ő egész biztos nem akasztott fel senkit, a légynek nem vét, hagyják már ezzel békén. Ő se magyarozik. Jó fej volt, nyilván összefuthattam volna valami vasgárdás seggfejjel is – ahogy Magyarországon is sokszor kiugrik a veszett nyuszi a bokorból, hát hol nincsenek nacionalizmus-túltengésben szenvedő gutaütöttek? Mákom volt, nyilván, de ez egy átlagember. Remélem azért ez az átlag.

            • Ja, hiteles forrásom egyikről sincs, csak hogy képbe legyünk, nem voltam ott, sőt még rokonom se mesélt ilyeneket se a szovjet katonákról, se a nácikról – ezek a közbeszéd részei, így aztán én is tudok ezekről a történetekről.

  3. “Vágyjuk az irányítást, a tekintélyt. Gyanakszunk, ha valaki jól él — biztos másoktól vette el, csalással szerezte. Nem bízunk az intézményeinkben, ugyanakkor mindent az államtól várunk el. Naphosszat sír a szánk. Nem díjazzuk az önérvényesítést, és nem vagyunk szolidárisak sem. Nem állunk ki a jogainkért, úri huncutságnak tartjuk az emberi jogokat, igazodunk, kerülőutakon surranunk, kárörvendünk. Valaki mondja meg — ha megmondta, és nem csökkenti az adókedvezményt, akkor felőlünk azt csinál, amit akar, mert mi nemhogy tál, de szem lencséért is, bármit. Logikus következmény az autokrácia.” Nagyon pontos. Sokat és sokszor gondolkodom, hol és min, esetleg kiknek kéne kezdeni, de nem találom a megfelelő pontot, mindig tudok még egyet gombolyítani visszafelé.

    • En azt gondolom, hogy kisebb, sajat kozegunkben mi magunk tehetunk ellene. Pl. nem leszunk adocsalok akkor sem, ha lehetoseg van ra. Ebben tenyleg megmutatkozik valamifele neveltetes, mert kint vallalkozokent en ugy gondoltam, hogy annyira korrekt a rendszer, hogy aki visszel ezzel agy egy utolso gazember. A lengyelek mindig visszaeltek vele, biztos a magyarok is, de hal’ istennek magyart alig ismertem kint. Nem veletlenul tartjuk oket jobaratnak :venger polak dwa bratanki” meg durvabban mutyiznak, csak a penz, nyereseg szmai minel kevesebb munkaval, inkabb olcson rosszabb minoseget…stb, viszont a gog oriasi bennuk. Elso blikkre tenyleg nagyon cukik, kedvesek…es van aki ugy is marad, persze most altalanositok es ez nem helyes, viszont nagyon sok lengyellel dolgoztam egyutt es en ilyennek lattam a 80%-ot. Tukorkent is bevaltak, megszep. Azt hiszem, hogy ezt a K-europai gondolkodast, “kulturkort” nehez elviselni. Az egyetlen amit tehetunk, hogy mi nem.
      Ettol fuggetlenul hazajottem es mar most az elejen kezd beletorni a bicskam ebbe-abba.A bartasagok is elhaltak, addig eltek amig a facebookon meg lehettett irni, hogy “nagyon varlak”, de a tettek elmaradnak.
      A lenyeg, hogy en akkor is maskepp fogom csinalni, mint ahogy itt bevett szokas. Ha nem birom, legfeljebb ujra elhuzom a csikot. Mondjuk a nemetekhez nem vagyom az osztrakokhoz meg kevesbe, de lehet, hogy az lesz a vege. Nem tudom, hogy hol volna jo igazan, mindenhol lehet erveket sorakoztatni pro es kontra. Reszemrol kozep-del Amerika, karib terseg, hosszabb idore siman beleferne, de lehet, hogy csak azert mondom ezt mert nem ismerem az ottani kozeget.

      • “Nem leszünk adócsalók akkor sem, ha lehetőség van rá”- ez így nagyon szépen hangzik, és magas/és vagy piacképes végzettséggel, lehetőségek birtokában könnyű mondani, de egy csomóan arra kényszerülnek, hogy ilyen munkát is elvállaljanak. Rengeteg olyan embert ismerek, aki egyszerűen kénytelen elmenni feketén dolgozni – például kereskedelembe, vendéglátásba – mert annyira kell neki a munka meg a pénz, és csak így alkalmazzák. Ha nem vállalja el, akkor akad a helyére 50 másik – így működik ez egy olyan városban, ahol egyetlen parfümériai eladói állásra 400 (!) pályázat érkezik be. Volt olyan ismerősöm, aki fél évig járt a főnöke nyakára, hogy jelentsék be, és végül csak azért tudta elintézni, mert szükség volt a konkrét szaktudására – ha olyan munkáról lett volna szó, amihez nem kell a meglévő rendszer alapos ismerete, akkor simán felvettek volna valaki mást helyette.

        Egyetemistaként én is csak feketén tudtam elmenni dolgozni, rákérdeztem, de arról szó sem lehetett, hogy bejelentsenek, a cégnek úgy nem érte volna meg. Mondjuk nekem se, mert az adózás után maradt volna 350 ft az órabéremből…

        • Ari, nyilvan ugy gondoltam, hogy ha van valasztasi lehetoseg. Akkor az egyenes, tisztesseges utat valasztani. Mint ahogy irtam, a kinti feltetelek teljesen vallalhatoak voltak, de sokan igy is visszaeltek vele, na ezt nem kene. En errol beszeltem. De igen, ebben az orszagban messze vagyunk ettol, legfokepp azert mert a fair feltetelek megteremtesere nincs (politikai) szandek.
          De van egy csomo minden mas, aprobb hetkoznapi dolgok, amiben nem muszaj reszt venni.

          • Ja, egyszer engem sem jelentettek be (nem irom milyen szakma,.Ari a te ferjed is ha jol emlekszem azon a teruleten…
            szoval odadobtak egy kocsog fejvadasz cegnek, aki senkit nem jelentett be, engem sem, de ez nekem nem tetszett, nem is ertettem miert nem a kulturintezmeny berkein belul alaklmaztak es hogyan lehe efolott szemet hunyni. Vegul az lett, hogy megfenyegettem a disznot, hogy feljelentem az adohatosagnal, persze a kulturintezmeny azonnal elbeszelgetett a fejemmel, hogy ezt nem lehet, mert akkor ok is mennek a levesbe. Vegul en be lettem jelentve es hala az egnek a diszno is lebukott. A kulturintezmeny meguszta egy ejnyebejnyevel. Szemet dolgok mennek sok helyen. Azt sem ertettem, hogy semmi munkaert emberek miert kapnak fizetest, tovabb megyek, miert nincsenek kirugva. Koztisztviseles ugyebar. Nagyon tehetseges nagy tudasu barataimat pont a tudasuk miatt rugtak ki es csupa hulyet, vegzettseg nelkulit vettek fel a helyukre a sleppbol…szomoru dolgok ezek vagy inkabb undoritoak.

            • Köztisztviselés, hozzáértők kirúgása: egyre inkább meggyőződésem, hogy pontosan a hozzáértés a kirúgás oka. Meglátnák a mutyikat, szóvá tennék, nem hajtanának egykönnyen végre ostoba vagy szándékosan káros utasításokat, ha végképp felháborító lenne, médiához fordulnának – ahogy meg is történt, ki is rúgták, be is perelték őket. A buták, képzetlenek meg simán elsiklanak felette, végrehajtják, ha neadjisten látják is, akkor is, hiszen tudják, hogy máshogy nem lenne jó állásuk.

            • Na igen, az emliett barataim nem csak nagy tudasuak, hanem tisztessegesek is egyben. Sosem tudtak megmaradni olyan helyen ahol valamilyen szintu, akar enyhe mutyizas folyt. Az a hely ahonnan kirugtak oket, az o erdemuknek es munkajuknak koszonhetoen fejlodott sokat es tett szert jelentosegre a szakmaban.
              A jelenlegi slepp nyilvan tokeletes alanya a mutyizasnak (bar nem tudom mit is jelent ez a szo, hogy mutyi, de asszem, valami “gorbe utakon jar” kategoria), ismerem oket is, dolgoztunk egyutt.
              Szoval igen, tobb kriteriumnak is meg kell felelni: legy hulye az adott dologhoz es legyel manipulalhato, korrumpalhato, akkor maradhatsz. Raadasul olyan munkakoroket talatak ki szamukra, ami nem is letzeik amugy.

            • Kiegesziteskent, ez olyan szakma, amihez kell tudas. Tudomanyos szakma. Ha durva hasonlatot akarnek mondani, akkor olyan ez mintha egy szivsebesz helyere bellitananak egy korzeti orvost, aki 30 eve csak nathakat kezel.

              • Viszont 30 éve, az egyetem elvégzése óta nem olvasott semmilyen szakmájába vágó irodalmat, nem ismeri az új orvosi eredményeket, max a gyógyszergyárak orvoslátogatóitól?

            • Jaj, a köztisztviselők. Állandó mozgásban az átpolitizálódás miatt. 4 év így telik el: fél év félelem és csomagolás. Fél év kirúgásokra és újratöltésre. 1 évig azt sem tudják, hol a WC. 1,5 évig dolgoznak valamit. Fél évig félnek a választástól. Aztán közben 3-4 alkalommal átszervezik őket, mert valahogy nem megy és sokba kerül mégis. Na, aztán mi meg várhatjuk a színvonalas közszolgáltatást.
              De ne legyen illúziója senkinek, ezt minden politikai oldal minden ciklusban megcsinálta mindenütt.
              A másik jelenség, hogy 1-2 ember viszi a hátán az osztályokat, ők dolgoznak 8tól sokáig. A többség meg 15:45 perckor már felöltözve és bevásárolva áll az irodája ajtajában. Miért is kellene dolgoznia? Járt neki az állás…

  4. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy az emberek alapjában véve ugyanolyanok mindenütt, csak más a körítés. A németek pl nem azért szabálykövetőbbek, mert tisztességesebbek, hanem mert jobban tartanak a következményektől. Otthon rendesek, de nézd meg, mit csinálnak külföldön, pl Thaiföld. Nem véletlen az sem, hogy német rendőröket küldenek nyaralóhelyekre a biztosítótársaságaik, ugyanis tömegével követik el a biztosítási csalásokat külföldön, de egyből visszakoznak, ha német rendőr veszi fel a jegyzőkönyvet.
    Amit még nem bírok a nyugatiakban, az a beteges irtózás az esetleges kellemetlenségektől. Mi azért lazábban veszünk dolgokat és nyitottabbak vagyunk a hétköznapi életben.

    • “A németek pl nem azért szabálykövetőbbek, mert tisztességesebbek, hanem mert jobban tartanak a következményektől.” … meg talán azok a következmények nagyobb eséllyel be is állnak, s ezt tudják is.

      • a kulso kenyszer (azaz hogy lesz kovetkezmeny) egyszer atfordul(hat) belso tartasba (azaz hogy mi nem mutyizunk mert nem szokas),
        de ha nincsenek kovetkezmenyek az elegge remenytelen helyzet, onann nem latok fejlodesi lehetoseget (az 5-10% aki amugy tisztesseges nem feketezik, a maradekot nem erdekli es semmi nem valtozik…)
        kell hogy legyenek kovetkezmenyek, kell hogy nagyjabol fair kovetkezmenyek legyenek es kell hogy nagy valoszinuseggel es belathato idon belul bekovetkezzenek.

        • Külföldi céges vendégek, Budapest, jegyvásárlás rövid villamosszakaszra. Kolléganőm mondja, á, blicceljék át, a helyiek ezt szokták csinálni. Partner szeme kimered: azt már nem. Náluk ezt nem szokás, a jegy ára gesztus arra, fejlesszék a közlekedést, ezen spórolni nem szabad. Kipengette a rövid szakaszra a jegyet, lekezelte és kész.

    • én is életrevalóbbnak tartom a magyar népet, és bevallom többet ér a szememben ha valaki nem ismeri Heinét, de az utolsó falat kenyerét megosztja mással. (És nem akarom lebecsülni a német irodalmat.)
      viszont Évának tényleg sokban igaza van.

    • Nem csak, meggyőződésem. A rendszer is más, a neveltetés, szocializáció is. Mondjuk tény, hogy míg otthon betartják a – helyenként persze jóval magasabb – sebességkorlátozást, addig nálunk kiröhögik sokan. Ennek ellenére, az is benne van, hogy sokkal többen ismerik fel, hogy a szabályok nagy része nekik is segít az életben.
      Amit Éva leírt, főleg a “Nem bízunk az intézményeinkben, ugyanakkor mindent az államtól várunk el. ” részről nekem mindig az jut eszembe, hogy aki lázad a tekintély ellen, de ha bajban van, mindig a tekintélyszemélyhez szaladgál megoldásért, az vagy kamasz, vagy megrekedt azon a szinten a személyiségfejlődésben. Amíg szólnak, hogy ebből baj lesz, addig tudja ő, ne szóljanak bele. De mikor tényleg baj lesz, akkor a felelősséget már nem vállalja. Hát ez megy országos szinten nálunk.

      • Ha a szemetelesert ithhon is 5000 eurora birsagolnanak es azt be is hajtanak rajtunk, biztos kevesebben szemetelnenek. Nekem ettol fuggetlenul az a bajom ezzel, hogy messze esik az idealistol, miszerint jol felfogott erdekunk onkent nem szemetelni.
        Ettol fuggetlenul nekem nincs kedvem egy tulszabalyozott orszagban elni, szepen, de sterilen azt figyelni, hogy nagyon megfeleljek a szabalyoknak, legyen az akarhol. Olyan helyen meg foleg nem, ahol nincs humor. Szoval ujra, pro es kontra. A szbalyozottsag amugy sem egyenlo a kulturaltsaggal. A kulturaltsag pont arrol szol, hogy nem a szablyok kenyszerito erje folytan, hanem belatason alapul.
        A svedek kozt viszont ertelmes, muvelt emberekkel dolgoztam, szinten. Amikor elmentunk piknikezni egy iskola parkjaba a vegen szoltam, hogy akkor most gyerunk, szedjuk ossze a szemetunket. Na, hat ok azt nem, majd elviszik az alkalmazottak (nyari szunetben, ja) es en gyujtottem ossze a szemetunekte es vttem el, mert nehogy mar ok is. Namost amikor megkerdeztem, hogy a sajat orszagukban is ezt csinaljak-e, a valasz az volt, hogy nem, mert ott nem lehet, meg amugy is… Hat errol ennyit, szoval tenyleg nem fekete es feher itt semmi.

        • Szabályozottság kontra kultúra: tudod, okos ember nem szemetel, a butának meg tilos. Szóval nem azt mondom, hogy ne legyenek kemény, és be is tartatott szabályok, hanem kb. pont azt, amit te: fontos lenne, hogy a többség ne a büntetéstől való tartás miatt tartsa be őket, hanem mert látja, hogy értelmesek, hasznosak.
          Azt megkérdezted a svédektől, hogy akkor majd ha te mész Svédországba turistának, akkor szemetelhetsz a stockholmi parkban? Elvégre az meg nem a te országod.

        • Szomorú, de nekem az a véleményem, hogy az emberek jó része alapból kényelmes és figyelmetlen, sőt hanyagságra is hajlamosak. A környezetvédelem pedig nagyon fontos, a túlélésünk fog múlni rajta, így aki nem hajlandó a szemetét összeszedni, és óvni a természetet, azt büntessék is csak meg jó alaposan.

          Természetesen nagyon fontos a tájékoztatás, hogy mindenki megértse, miért fontos ez, hogy eljussanak oda, hogy magukénak érezzék az ügyet. Nálunk most vezetik be központilag a városban és a környező falvakban a kötelező szelektív hulladékgyűjtést, és például tegnap az volt az ofőóra témája, hogy erről beszéltünk. Bevittem a cég által kiadott, egyébként tök jól használható és színes anyagokat, amit úgyis megkap majd minden család, és csoportmunkában feldolgoztuk – szövegértési-ábraértelmezési feladatnak se volt utolsó – hogy milyen kukákat kapnak majd és melyikbe mit kell tenni. Más órákon (kémia, biosz) is sokat foglalkoztak ezekkel a témákkal, néztünk filmeket, megbeszéltük őket, voltak vetélkedőn is az újrahasznosítható energiaforrások témájában. Próbálom velük megértetni, hogy az ő érdekük a környezet védelme, de úgy gondolom, hogy aki annyira barom, hogy nem képes ezt felfogni, és szelektálni a szemetét, azzal csak fizettessenek jó magas bírságokat.

        • Egyébként a mentalitásról jut eszembe. Úgy a kilencvenes évek elején hallottam a sztorit. Ugye a nyolcvanas évek legvégén már teljesen legálisan lehetett kimenni pl. (Nyugat-)Németországba dolgozni, a magyar kőműveseket tárt karokkal fogadták. Jól dolgoztak. Aztán jöttek Magyarországra német cégek, már a kilencvenes évek elején inkább, építeni, de a nyolcvanas években is éppen. Kérték, hogy a kint megismert embereket kapják meg kőművesnek, természetesen közel nyugati béreket adtak. És mégis, a jó bér ellenére, épp olyan kutyaütő módon dolgoztak, ahogy az egyébként is megszokták kishazánkban, nem hozták azt a színvonalat, amit kint.

        • turistaknal elofordul hogy egy bizonyos szemelyisegtipus az egesz evi frusztraciojat a nyaralas alatt akarja megoldani – megpedig ugy hogy mindenkivel valogatas nelkul pokroc.
          foleg ha sajat honfitarsai nincsenek kozelben…

            • Amugy ok nagyon jo fejek, muveltek, intelligensek voltak, de hat itt becsuszott egy kis baki. (marmint a svedek)
              En ezt a “nem az en orszagom” gondolkodast sosem ertettem. Ez azt jelenti szamomra, hogy sem ugy altalaban a bolygot es a kornyezetunket nem tiszteljuk, sem azokat az embereket akik epp egy masik teruleten elnek ennek a foldnek. Radasul ahol eletvitelszeruen elek az az “enyem” is.

  5. Igazad van, Éva. Ilyenek vagyunk. Tömegként. De egyenként már nem annyira. Szerintem lehet tenni ellene. Közösségeket létrehozva, ellenkultúrát létrehozva. Kapcsolatot tartani más hasonló közösségekkel. Vallásos közösségeket is ideértek, ha az értékekre és nem a világnézetre teszik a hangsúlyt. Mert ezt nem szabad tehetetlenül tűrni. Az se érdekel, ha 5 évig tudom csinálni, aztán az egész munkám a süllyesztőben végzi. Mert b…a meg, akkor is tettem ellene! A ti közösségetek is kereshetné más közösségekkel a kapcsolatot. A követőid ne csak olvassák az írásaid, de vállaljanak aktív szerepet! Legyenek kapcsolattartóitok! Nekem most indul a Belső Tűz férfiközösség, ott a Férfisátor, Férfiak Klubja, nőknek az Angyalműhely. Vallásos közösségek közül Kapisztrán Szent János imacsoport, Nyolc Boldogság közösség, vagy keresztény női portál a Talita.hu. Egyik sem lesz tökéletes, és egyik sem olyan pont mi ti. De potenciális szövetséges. Alakul a Férfihang Civil Szervezet, és talán nektek túl macsós, de szerintem nem nőellenes. Sokkal több, a feminizmus által a köztudatba hozott értéket vall a magáénak, mint gondolnátok. Szerveződjetek, legyenek feladataitok! Jövő évben Nőnapkor biztos megint kiállok az utcára, és valahogy megemlítem ezt a gólyatáboros megerőszakolást. Még nem tudom, hogyan, de ott lesz a molinón. De azért úgy, hogy ez mégis ünnep. Van még időm kitalálni. Még tudnék írni, de ennyi most elég.

    • Egyetértek. De nagyon lassan, nagyon nehezen fog menni. Négy éve mondjuk bizakodóbb voltam, amikor még képes voltam választáson is indulni. Azóta egy illúzióval kevesebb, sok-sok tapasztalattal több.
      A kritikus tömeg, az hiányzik még, nagyon. De végül a bicikliseknek is összejött, meg a reményhal, vagy mi.

    • Zoltán kiváncsi vagyok, hogy te hogyan látod ezt, a reformok előtt álló egyház mikor fog újra szembenézni azzal, ahogyan értelmezi a világ kettősségét: jó és rosszként, amelyben a jó a férfi, a nő pedig a rossz, a bűnre csábító? Ez a filozófiájuk, amit dogmába foglaltak, és azóta sem vontak vissza. Nem is-is mellérendelő egységben kellene látni a világot?

  6. “Németországból” minden egy kicsit könnyebb. Mi meg valahogy evickélünk.
    Igen, van egyébként édeserdélyes giccs, ahogy van transzilvanizmus is, ahol “tejtestvér” a román, ahol van egy Cs. Szabó, egy Németh…Ha már szimmetria-igény, akkor a kép ezzel együtt teljes.
    Van értelmetlen russzofóbia és van Makai Imre, Devecseriné, Rab Zsuzsa és a többi zseniális fordító, akik révén imádjuk az oroszokat.
    És vannak csalók, akik jókedvűen csalnak és vannak, akik nem tehetnek mást.
    Megint azt érzem, hogy ebből a képzelt Németországból túlságosan könnyű leírni mindent; azért engedtessék meg, hogy én kissé lejjebbről, észrevegyem a jót is és a jóra való törekvéseket.

    ” az értékrendünk a 2009-ben világszerte elvégzett felmérés szerint inkább az ukránokhoz, bolgárokhoz, románokhoz, moldávokhoz sorol minket.”
    Én nem látom ördögtől valónak egy moldáv értékrendjét sem. “Németországból” talán úgy tűnhet tán, hogy Moldáviában mindenki csal, lop, hazudik.
    A “román értékrendet” nem ismerem így külön, pláne hogy világok vannak egy dobrudzsai és egy erdélyi román mentalitása, “értékrende”(?) között.

    Száz szónak is egy a vége, egyen mindenki kalácsot, ha nincs kenyér. Hát de nem…?

    • Nekünk már csak lelki-szellemi Németországunk van (hogy konkrétabb, de azért még szalonképes legyek: rendkívül puritán módon élünk).
      Innen úgy látom, hogy hamis a szimmetria.
      Nem olyanok az arányok, hogy az édeserdély-giccs (meg úgy általában: a végtelenül ostoba, de legalább baromi káros és agresszív nagymagyar sovén nyomulás) van az egyik serpenyőben, és valami (akár az összes többi..) más attitűd a másikban, hanem olyanok, hogy az egész mérleget elborítja a bornírt fasisztoid trutyi, az összestöbbit meg nagyítóval kell keresgélni, és leginkább a pult alatt.

      A moldáv, ukrán stb. értékrenddel persze tényleg csak akkor van baj, ha közben abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy mi itten a modern Európa nyugati feléhez tartozunk, vagy legalábbis szeretnénk tartozni.
      Mert lehetne azt is, hogy büszkén vállaljuk a középkort, a Balkánt vagy Ázsiát (vannak is ilyen jelek egyébként), szellemiségestül, mindenestül, csak hát akkor eszerint kellene kalibrálni az elvárásokat is.
      Mindenféle elvárást, beleértve pl. a szociális biztonságot, vagy mondjuk a nők egyenjogúságának-egyenrangúságának ügyét is.
      Az korrekt hozzáállás volna, és a magamfajta naiv lelket is megkímélné attól, hogy illúziókba ringassa magát, aztán meg kiessen belőlük, és jól megüsse magát.

    • Gombotz, a Németország nem azt jelenti, hogy jajdegazdag vagyok. Ez nem igaz, és ilyet nem is írnék.
      Az én Németországom nem annyira jólét, hanem mentalitás és vállalás, és ezekből következik bizonyos relatív jólét.
      Az én Németországom azon alapul, hogy tudatos döntéseket hoztam. És sok más mellett az az ára, hogy nincs saját ingatlanom. Bérlakásban élek. Csak ezért lakhatok a Svábhegyen. Egy olyan lakás bérleti jogát szereztük meg cserével, amelyik öt évig nem kellett senkinek, mert mindenkinek saját kell, és mi lesz, ha kirak az önkormányzat. Szóval, kockázatot vállaltunk. Azóta is azon gondolkodom, más miért nem, különösen mert végig néztem egy másik lakó hasonló költözési vágyát, az is évekig tartott.
      Aztán beleöltem minden megtakarításomat a felújításba. Saját pénz, miközben a lakás nem az enyém. A falaihoz nem is nyúlhatok. Mindenki hülyének nézett.
      Továbbá biciklivel járok mindenhova. Hóban, fagyban, esőben is. Emiatt telik utazásra és jó kajára.
      Nem születtem jólétbe, és nem kerestem többet harminchat éves koromig havi 110 ezernél.
      Az én Németországom azt jelenti, hogy sokat tanultam, rengeteget dolgozom, maximalista vagyok, és magas mércéim vannak az élettel, világgal, magammal szemben. Összeszedem a szemetet, nem támogatom a sunyiságot, adócsalást (inkább nem veszek az adott termékből), és ökotudatos vagyok. Konfliktusok árán is vállalom a közéleti témák felvetését. Nem félek, jogtudatos vagyok, és ha tudok, sokakat támogatok, akiknek nehezebb.
      Nem érdemes engem sandán lesni, a blog nem erre van.

  7. ha már a népek tipizálásánál tartunk, a legnagyobb feketéző, akit ismerek, az egy angol hippi, aki Romániában él. annyi a különbség, hogy eközben nem picsog/acsarkodik/írígykedik, mint ami nálunk szokás, hanem kolonizál. saxon gondolkodás… irtózatosan jó érzékkel veszi észre és használja a lehetőségeket és az a röhejes, hogy eközben vérkorrekt a működése a feketézéssel megteremtett, saját kis világában. nem tudom, mit gondoljak…

  8. Tapasztalataim alapján, az emberek belül mindenhol egyformák, a kulturális gyökereik és az életük színvonala teszi őket különbözővé.
    Nem jobbak, nem rendesebbek, nem bátrabbak, nem kevésbé konformisták. Vannak olyan felvett szokásaik, amikről tudják, hogy előre visz, és tudják, hogy az ellenkezője tisztességtelen, nem trendi, a világ szemében primitív. De én egyre inkább azt látom, hogy minden más, fejlettséggel, érettséggel, emberséggel kapcsolatos információ ‘más népekről’ körülbelül a mítosz kategória.
    Csak kicsit meg kell kapirgálni a felszínt hozzá.
    És persze, jól működő rendszerben élni még akkor is sokkal könnyebb, és sokkal könnyebb tisztességesnek és liberálisnak is lenni.

    • “Vannak olyan felvett szokásaik, amikről tudják, hogy előre visz, és tudják, hogy az ellenkezője tisztességtelen, nem trendi, a világ szemében primitív.”
      Lényegében ez az, ami a tipizálás alapja lehet.

      • Igen, lehetséges. Csak arra próbálok kilyukadni, hogy emberileg nem különbbek, viszont jobb rendszereket alkottak. Ezeknek az ára már más kérdés. Vannak, akik jól használták az erőforrásaikat, és függetlenek másoktól, míg vannak olyanok, akik meg bőven más népek és országok legyalulásával szerezték a vagyonukat.

        • Szerintem is nagyon fontos egy tényező ez, mármint az erőforrás/tőke-kérdés, meg hogy honnan. Magyarország jellemzően tartósan tőkeszegény vagy olykor inkább tőke híján. Miközben legalább a fél Nyugat még ma is az ex- illetve újgyarmatvilágból él. Persze eközben Magyarországon is ott van egy csomó erőforrás, de ezen is meg annyit gondolkodom, hogy miért nem tudunk/lehet élnünk vele.

      • Ahol különbséget látok, az az egyén szintje.
        Leszbi, öko tudatos és liberális francia lányokkal pörögni például nagyon felemelő volt, a fél nyaramat meghatározta, és azóta is töltekezem abból az erőből, amit ott kaptam és találtam magamban.
        De ez nem jellemző általában a ‘franciákra’, ha lehet ilyet mondani.

        • Ez meg a másik, hogy a tipizálás eleve csoportról szól, statisztikai jellegű, még ha valamennyire igaz is egy közösségre (mert nagy veszély az előítéletet összemosni a tipizálással). Az egyén meg olyan, amilyen ő maga, ha meg akarod ismerni, akkor nem szabad a csoportja – esetleg létező – típusából kiindulni.

  9. Épp a napokban találtam rá.

    “Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

    Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

    Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

    Ady Endre
    1902. január 31.

    • Egyébként én úgy látom hogy az emberek nagy része belátja hogy a mentalitása rossz, csak nem értik miben. Korábban én is voltam így.

      Most jöttem rá csak egy pár hónapja, hogy miért van az hogy sok kint élő magyar nem keresi, vagy egyenesen kerüli egymást vagy az újakat. Nem a nyomortól menekülünk, hanem egymás elől.

      • Nem feltétlen van ez így. Nagyon jó közösségünk van itt, ahol én élek. Nem járunk egymás nyakára, nem szerzünk egymásnak munkát, és nem is élünk vissza a közös gyökerekkel. De találkozunk kéthetente-havonta, támogatjuk egymást, beszélgetünk. Vacsorázni, moziba megyünk, könyveket és filmeket ajánlunk egymásnak, megünnepeljük a születés- és névnapokat, karácsonyozunk is, tavaly például nálunk volt egy több napos turnus.

        • Jó ezt olvasni. Úgy vagyok a külföldre ment ismerőseim “csak dolgozom, nincs időm semmire” típusú beszámolóival, hogy nem bírnám ki sokáig egy jó közösség nélkül. Egy-egy nyarat is nehezen bírtam ki ebből a szempontból. De valóban nehéz megtalálni azt a közeget, nem elég az, hogy én is magyar, te is magyar, ezt megtapasztaltam, és ez természetes is… itthon sem vagyok jóbarát minden általam ismert emberrel csak abból kiindulva, hogy magyarok vagyunk.

    • Csak apropózom a kommentedre, de én ezt a szembeállítást sem értem, és nem is értékelem, még ha vannak momentumok, amik valódiak benne.
      Nagyon okos, nagyon művelt, nagyon sikeres zsidó / nagyon tehetségtelen, rovásírásban gondolkozó, hátranyilazó ostoba böfögő magyar?
      Én nagyon károsnak és eléggé csúnya csúsztatásnak érzem ezt, és folyton szembejön, elsősorban a liberális értelmiségi oldalról. Mire jó ez? Mennyire igaz ez? Mennyire hasznos ez? Mennyire sztereotíp ez, pro és kontra?
      ÉS már megbocsásson a világ, de attól, mert magyar vagyok nem vagyok antiszemita, sem ostoba, nem ittam gulyást cumisüvegből, és hiába az elfogultság keretezte szemüvegem, többnyire nem ilyen embereket látok magam körül.
      Fontos a sajátunkat fikázni ahhoz, hogy kifejezzük, nem értünk egyet vele? Durvítani a saját magunkról kialakult képet? Én azt hiszem, ez nem reális.
      Tényleg csak apropózok, nem tőled kérdezek 🙂

      • Ja, tényleg, mert értelmes magyar mellett pl. hat nap alatt teremtett, pontosan ötezer akárhány éves világban hívő, gojozó, karácsonykor a rontás ellen fokhagymát rágó zsidó sincs, ugye. Az egyik elmaradott en block, a másik csoport ugyanígy egy szálig haladó és intelligens.

        • Ja, csak a különbség az, hogy melyik csoport melyik kategória, de a gondolkodás ugyanaz – egyik politikai szekértábor a magyarokat tartja tökéletesnek, a másik épp ellenkezőleg. De mindkettő lényegében binárisan gondolkodik.

          • Én valahogy úgy látom ezt Laci, hogy mindannyiónk elhelyezkedik valahol a két véglet közötti intervallumban. Majdnem mindenkiben vannak az adott oldal vonásai közül, akár ideológiailag, akár származás tekintetében és biztosan van metszete is a két halmaznak, bármennyire fáj is ez a szélsőséges csoportoknak.
            De amikor érvelni kell a másik ellen, esszenciálissá válnak a tulajdonságok, és egy figurába tömörülnek. Tudod, mint a halottait megfőző, annak útlevelével közlekedő, kifőzdés kutyaevő kínai, és a hasát gumikalapáccsal ütlegelő, aranyfogú, segélyért szülő jövendőmondó cigányasszony.

      • nem tudom, hova fog menni a kommentem, de pikareszknek akarom írni 🙂 mélységesen egyetértek! én ebből a liberális zsidó újlipótvárosi értelmiségi izéből származom, ez folyik az ereimben, igazán otthonos tud lenni. viszont ezt a folyamatos magyagyalázást én is látom, nagy jellemző ez ott, és mi több, az én szememben nagyon ciki. ötvenes, puhos figurák a tetőteraszaikon hőzöngenek azon, hogy itt nem lehet élni, el kell innen menni, mert ez egy fasiszta diktatúra, és olyan hangokat hallatnak, amit leginkább úgy tudnék leírni, hogy bööö-bööö-bööö. kedvem volna megérdeklődni, hogy akkor miért vannak még mindig itt, és akármi történik, mondjuk fingik egyet a kutya, vagy megbotlanak a lépcsőn, előadják, hogy mert ez a mocskos magyarország, hát ilyen a magyar ember, bezzeg nyugaton, ott aztán. igen, ez egy elég jellemző embertípus, és én is nyilvávalóan okádok a kormányzattól meg sok mindentől, de nem gondolom, hogy minden, ami magyar, az ab ovo undorító, mert ez az ország is pont olyan sokszínű, mint az egekig magasztalt nyugat-európa, csak egy csomó mindenben tök elmaradott, és abban is szentül hiszek, hogy a nagy kedvvel emlegetett, mindenért okolt “magyar mentalitás” nem magyar, hanem keleti blokk mentalitás, a langyos, mindent az államtól váró negyven év szoci nyilvánvaló lenyomata, az azelőtt is virágzó házmesterkultúra, ami egyáltalán nem múlt el a rendszerváltással, és senki nem is tett ellene komplex módon. hát mitől is múlt volna el egy csomó, ttársadalmi szinten belénk égett reflex? nyilván egy csomó minden sokkal jobb nyugaton, de pont ugyanolyan primitív dolog mindenért azt szidni, hogy magyarország undorító, mint ennek a hátrafele nyilazó ellentéte.

        • Nahát, nagyon örülök hogy nem vagyok egyeüdl ezekkel a gondolatokkal. Teljesen egyetértek, ugyanezt gondolom. Semmi sem változott, és hogyan is változott volna, amikor a magát progresszívnek gondoló, r.váltó team vezetői abban a negyven évben szocializálódtak? Még magamon is észreveszem, pedig fiatalabb vagyok náluk, és tudatosan törekszem levetkőzni, de mégis látom, összehasonlítva a demokráciában felnőtt fiatal felnőttekkel, hogy milyen mélyen élnek ezek a reflexek.

          ‘nem gondolom, hogy minden, ami magyar, az ab ovo undorító, mert ez az ország is pont olyan sokszínű, mint az egekig magasztalt nyugat-európa, csak egy csomó mindenben tök elmaradott, és abban is szentül hiszek, hogy a nagy kedvvel emlegetett, mindenért okolt “magyar mentalitás” nem magyar, hanem keleti blokk mentalitás, a langyos, mindent az államtól váró negyven év szoci nyilvánvaló lenyomata, az azelőtt is virágzó házmesterkultúra, ami egyáltalán nem múlt el a rendszerváltással, és senki nem is tett ellene komplex módon. hát mitől is múlt volna el egy csomó, ttársadalmi szinten belénk égett reflex? nyilván egy csomó minden sokkal jobb nyugaton, de pont ugyanolyan primitív dolog mindenért azt szidni, hogy magyarország undorító, mint ennek a hátrafele nyilazó ellentéte.’

          szó szerint…

      • Hat ezaz Pika. Mar par napja irtam ezt. Vagy pozitiv vagy negativ iranyba megy a tulzas es torzitas. Olykor ronggya szidjuk magunkat vagy felsobbrendusegunket hangoztatjuk, egyiksem visz kozelebb a valtozas lehetosegehez.

      • “nem ittam gulyást cumisüvegből” :))
        … igen, a rovásirásban gondolkodás nem is olyan kis memóriatorna a latin betűk világában (nekem legalábbis, ezért el sem kezdtem az edzést), a hátranyilazásról meg annyit, hogy most nyáron próbáltam ki előre… irtózatosan nehéz volt az is az én ügyességemmel… na aztán hátra…
        na persze… tudom, hogy nem erről szólt ez az apropózás… csak én is apropózom 🙂

  10. Felmerült itt az ukrán értékrend és ezzel kapcsolatban csendben megjegyzem, hogy életem egyik legdurvább pofáraesése volt. A határ közelsége miatt állandóan Beregszászra járok, emiatt azt hittem, hogy Ukrajna az a kopott és nyomott hangulatú hely, amit ott tapasztaltam. Két éve egy pályázat összehozott egy Ivano-Frankivszk-i (ki tudta, hogy létezik ilyen hely? én pl. nem…) csapattal és szorosan együtt dolgoztunk. Két év alatt sikerült jobban megismerni az ukrán szemléletet is, ha van ilyen. Általánosságban elmondható, hogy a munkához való fegyelmük, a fókuszáltságuk és céltudatosságuk, a saját magukról és a környezetükről alkotott kép alapján nekünk volt mit folyamatosan tanulni tőlük. Nagyon súlyos felismerés volt, a kezdeti kultúrfölényünk hamar lelankadt. Ebben a semmitmondó városban olyan ízlés, olyan közösségi élet, olyan általános, polgári értékrend uralkodik, hogy bugris parasztnak éreztük magunkat. Pont a saját szintünkkel, szektorunkkal és korosztályunkkal összehasonlítva.

    • Hehhe, nekem is van hasonló tapasztalatom ukrán ismerős kapcsán, de az csak egyéni szint, így nem tudnék olyan példát gyártani belőle, mint te.
      Itt Angliában tapasztalom azt, hogy az átlag hiszi, hogy Ukrajna, Románia, Magyarország az körülbelül egy, és a gulyás az az étel, amibe ti mindent belefőztök ami otthon van?
      Talán ez épp az az attitűd, amit mi keletre nézve tanúsítunk, a poszt szerint.

      • “a gulyás az az étel, amibe ti mindent belefőztök ”
        Ez kb. olyan ismeret a “magyar” konyháról, mint mikor valaki a kínai konyháról kezd beszélni. Nem csak semmi köze nincs az európai “kínai gyorséttermek” kajáihoz, de egyáltalán, nincs olyan, hogy “kínai” konyha.

        • Az en draga irjeimet teszteltem mennyit tudnak kelet europarol, hat alig valamit. Az meg, hogy keverik Budapestet Bukaresttel mar meg sem lep, de valaki azt allitotta nagy meggyozodessel, hogy Bp. fraciao, fovarosa. Egy tunderi es amugy okos amerikai lany pedig elhitte nekem azt, hogy magyaro. keleti regioban akadnak meg kannibal telepulesek, de csak az idegeneket eszik meg es ha velem kirandul nem lehet baja. Elhitte, vagy csak nem feltetelezett ekkora aljassagot rolam.

          • Az amerikaiak állítólag végtelenül naivak, nekem nincs ebben a tárgyban komoly tapasztalatom. Egyébként meg sok országról hallom, hogy a világban mennyire tudatlanok, szerintem ez teljesen általános. Természetesen a magyarok tekintélyes részére is igaz. Tátott szájjal csodálkozik mindenki, ha azt mondom, hogy Iránban nemhogy nem arabul beszélnek, de a perzsának semmi köze az arab nyelvhez. Talán még Bangladeshről is azt képzelik, hogy arabul beszélnek, elvégre muzulmán ország. Hát ja, miért, a katolikus országokban latinul beszélnek?

    • Hehe. Én akkor szaladtam rá, amikor a céges versenytársakat áttekintve (nemzetközi piacok) láttam, miféle ukrán programozócégek szaladgálnak arrafelé, milyen referenciákkal és minősítésekkel. Akkor gyorsan leszalad az ember arca, miután az álla utolérte.

      • na ja, ezek a szájtépés meg síránkozás helyett akkor is éjfélig dolgoztak, mikor lenn a téren már égtek a tüzek az olajoshordókban. az első szakmai találkozó után, ahol mi megszoktuk az ásítva telefon/ipad után nyúlást, mikor az előadó Prezi-oldalakat vetítve beszélni a semmit, itt teljesen más volt. Sorolhatnám, miben, de röviden jellemezve: céltudatos. Mindig valami KONKRÉT megoldandóról szólt, tartva a napirendet és az időkereteket, megbecsülve egyenrangúan egymás véleményét (még a legnagyobb hülyeséget is), felelősök kijelölésével, előző feladatok felelőseinek következetes számonkérésével. Az elsőt még végigfacebookoztam meg jópofáskodtam kínomban, de a másodikra már úgy összerántottam magam, hogy öröm volt nézni.

  11. Egyrészt: a 90-es évek végén voltunk hallgatóként (egyetemi nyári gyakorlat) Erdélyben templomokat mérni. Azért mi, pesti diákok, mert a román müemlékvédelem nemigen törödött velük. Kis falu a szórványban, nagy gótikus templommal és hozzá barokk kolostorral, aminek a szobái ma jobbára üresen állnak. A kerengöröl nyíló, egyszerüen berendezett szobában egy nagy, roskatag könyvespolc állt, elötte függöny. Ahogy kíváncsian félrehúztuk, mintha egy kincsesláda nyílt volna ki: a legfiatalabb könyv 200 éves volt, de volt ott középkori is, a többség persze latinul. Remegö kezekkel, fehér kesztyüben, félve lapozgattuk ezeket a hihetetlen kincseket és kérdeztük a plébánost, hogy miért nincs ez már rég az érseki könyvtárban Gyulafehérváron? Azt mondta, jó helyen vannak ezek itt. Az érseki könyvtárba csak kutató igazolvánnyal, sokpecsétes, írásbeli hatósági engedéllyel vehetné öket kézbe bárki is, itt meg a kutya se tudja, hogy mi van a plébános könyvespolcán, vagy hogy mit is ér az. Aztán ahogy haladtunk a méréssel kolostor üres helyiségeiben tovább, egy újabb lezárt ajtóhoz érkeztünk, amihez azonban a plébánosnak sem volt kulcsa, úgy küldött el valakiért le a faluba, aki aztán vonakodva bár, de kinyitotta. Amíg mértünk, végig ott állt mellettünk és rögtön utánna be is zárta az ajtót. Ott volt ugyanis néhány gazda cefréje, a pálinkafözöüst, meg a polcon a jobb évjáratok raktára.
    Másrészt: egy évvel késöbb Erasmus csereév Stockholmban, a kollégiumban páneurópai öskáosz, meghatározó élmény volt látni az elfogulatlan, tiszta lappal induló generációm tagjait egymásra találni. Együtt dolgozott, mulatott és élt ott lengyel, olasz, magyar, német, szlovák, román, stb. diák, és nemcsak hogy megértettük egymást, de néhány sör után minden valaha volt elöítélet a múltté lettt, együtt énekeltünk hajnalban a kihalt stockholmi utcákon és együtt prezentáltuk félév végén a közösen megoldott projektet. Barátságok és szerelmek szövödtek, évek múlva is figyelemmel kísérjük egymást.
    Én abban reménykedem, hogy talán csak maradnak otthon elegen ebböl az Erasmus-generációból, akiknek annyi német/olasz/svéd/spanyol ismerösük van a facebookon, mint magyar, és akik már angolul mulattak együtt Stockholmban a román és szlovák cserediákokkal. Ez a generáció most sajnos nem látszik, mert vagy elment külföldre, vagy kisgyereket nevel és a túlélésért küzd, de megvan, és eljön még az ö ideje. Ha otthon járok (mert én az elsö csoportba tartozom) találkozok nekem kedves tagjaival és megnyugodva látom, hogy ha küszködve is, de megvannak, és a tisztánlátásuk is megvan. Mi még nem buktuk el ezt.

    • Jó ezt olvasni, remélem, igazad lesz!
      Én is Erasmus-generáció vagyok, páneurópai (sőt, egész világot átfogó) őskáosszal, sok kedves emlékkel, érdekes kapcsolatokkal. És tiszta lappal. Pont ahhoz a korosztályhoz tartozok, akik még a szocializmusban születtek, de érdemben semmi közük hozzá, mert már a 90-es években eszméltek. Amcsi zenéket hallgattak, Pokémont néztek, és marhára leszarták a korábbi rendszert. Én sosem értettem ezt, hogy mindent ráfogunk az “kommunista hatásra”. Itt a friss erő, a mai 30 év körüliek és fiatalabbak, nekik már semmi közük a múlthoz, rájuk lehetne alapozni. Sokan kimentek, de itt is vannak azért még páran. Miért nem csinálnak (csinálunk) semmit? Miért hagyjuk, hogy még mindig a sok begyöpösödött szokás legyen a meghatározó?

      • Ugyan már, a harmincasok egy része épp a mutyira, a feketére, a nemúgyvanra, a multik helyi helytartóira meg a két centivel a víz felett lebegő kisvállalkozásokra szocializálódott, itthon elfogadja, külföldön meg ott gyanakszik, ahol nagyon nem kéne mert pont ettől lesz röhejes. Én hónapról hónapra érzem magam egyre ufóbbnak, de nincs hova menni, öreg szülők, semmi kedvem szottyadt bogaras albérletben újrakezdeni amit tizen-huszonéve magam mögött hagytam, nincs kiemelten kurrens foglalkozásom amivel külföldön az ötszörösét keresem meg eleget voltam ott ahhoz, hogy azt is lássam, hol a korlátja bizonyos dolgoknak. Mi a francot tud csinálni az, aki nem népvezér alkat, azon túl hogy nem adja se a nevét, se a tudást, se az idejét bizonyos dolgokhoz és nem hirdeti fennen feketének a fehéret. Ez most kevés, és ráadásul azt se látom egyelőre, hogy olyan hűdesokan lennénk- az viszont tény, hogy pár eddig beletörődött vagy a viszonyokat eddig maga javára fordító arcán is megjelent az “elegem van” kifejezés. Hogy ez jó vagy rossz és mi lesz belőle, majd eldől.

        De pl hogy bejött ide is, az is jelent valamit.

  12. Más: az Ökotárs-botránnyal kapcsolatban mi is híresek lettünk, pedig nem akartunk. Most elmegyek itthonról, a TEK-nek üzenem, ha esetleg kijönnek a gépemet ellenőrizni, legyenek szívesek a tizenhárom megnyitott ablakból egyet sem bezárni, különösen nem azt, ahol félbehagytam a rommá akciózott Michael Kors-táska megrendelését (még gondolkodom rajta… nagyon tetszik, de így sem olcsó). Ha esetleg lenne házkutatás is, sütök buktát nekik, ha megkeresik közben azt a negyvenhárom fél pár zoknit, amit évek óta nem találok. Az ágyneműtartót nem kéne bolygatni, nehogy tönkremenjenek a téli paplan alatti szárazdunsztban a befőttek, rohadt sokat dolgoztam vele, egyébként welcome. Ja, és ha letartóztatnának, Juci néniékhez mentem tojásért, tíz perc múlva jövök, ne jöjjenek utánam, mert az ilyesmi falun nagyon ciki…
    …sajnos, ez nem vicces….

  13. Igaz írás, nagyon.
    “És mire mentünk vele?”
    Semmire!
    Ami itt van, az gyalázatos, nem is fog változni semmi.
    Az a gond, hogy Magyarországon nem teheted meg, hogy ne érdekeljen a politika.
    Átitatja az életünket, nem normális mértékben, muszáj, mert a mindennapi életünket érinti.
    Ez nem jól van így, nem normális, nincs szabadságod, nem teheted meg, hogy nem törődsz vele, ez is az érdekük, hogy a mindennapjaid része legyen.
    Nem normális, ami itt megy, a visszatekintésektől meg a hajam az égnek áll, mi értelme van?
    Épp elég körülnézni itt a jelenben, lenne mit csinálni bőven!
    Nem tud ez az ország zöldágra vergődni, szerintem sose fog.

  14. Keleti szívvel és mentalitással nyugatról álmodni: én ezt látom. Ismerősöket, akik 1-2 évig kint mosogatnak, takarítanak, összeszorított foggal küszködnek, de elhiszik, jó soruk van, hazajönnek évente egyszer villogni, eljátszani a boldogat, nagyvonalút, aztán visszamennek sötét, sorvadó lélekkel külföldre. És van a még kevesebb, aki szakmájában felfelé ível, önmegvalósít, nem nagyzol, és nem gondol azzal, marad végleg, vagy majd egyszer hazatér. Marad, amíg úgy érzi, van ott dolga, van ott valami, ami még neki nyílik, vagy amit ő nyit meg. Ezek azok, akik nem pocskondiáznak hazanézve, nem minősítenek, nem ítélnek. Ritkák, fehér hollók.

    Látványhazafiasság van a látványpékség mintájára. Erőszakkal szív és lélek nélkül mesterségesen életben tartott hagyományokkal. Látszattartalom igazi velő nélkül. Engem sosem neveltek honleánynak, a hazafiasság csírája sincs bennem. Magyarul beszélek, mert ez az a nyelv, amit leginkább tudok, ismerek. Nincs másik nyelv, ami vonzanak, sem más föld, ahol gyökeret akarnék ereszteni. Gyökértelen vagyok, de nem fájlalom. Jönnek a nemzeti ünnepek, nem mozdít meg bennem semmit. Se az emlékművek, megemlékezések, és nem érzem úgy, szégyellnem kéne magamat. Habár azokat nem értem, akik elmennek az ilyen ünnepekre, és nem azért, mert hivatalból kihajtják a többiekkel. Mi játszódik le benne? Mit hisz, érez olyankor? Hogyan lehet olyasmire reflektálni, amit nem éltem meg, nem vettem benne részt? És a lexikális tudás mennyire szükséges – ha szükséges – a hazafias érzülethez?

    Az utóbbi években leszoktattam magam a panaszkodásról. Inkább kérdezek, töprengek. Az általánosításra is ferdén nézek. Megkérdőjelezek, vagy mind gyakrabban teszem. Önérvényesítésben, önjogkiállásban van hová fejlődnöm, a szolidaritással még ismerkedem, kell-e nekem.

  15. Ezt a posztot elolvastattam a férjemmel még melegében, végigbólogatta az egészet. Kínzóan aktuális a téma nekünk is. Ő úgy látja, hogy nincs más út, csak az el, én annyira szeretnék itthon is képes lenni felépíteni, megélni a magunk talpalatnyi Németországát, nyugati szemlélettel, kiérlelt értékrenddel, magas szellemi nívóval. De nem lehetek túlságosan naiv sem, nem csukhatom be a szemem az elől, ami körülvesz és hat rám nap mint nap. Neki van igaza, menni kell. Csak én úgy félek, hogy elveszejtem magam máshol. Pedig a lányom életminősége, kilátásai (is) a tét.

  16. Aktuális nálunk is, épp eldöntöttük, hogy megyünk. Nem akarom, hogy a gyerekeimnek az legyen a természetes, ami jelenleg itt az országban folyik. Inkább európainak, mint magyarnak érzem magam már egy ideje. Nem érezzük magunkat otthon itthon.
    Az egyik dolog, amitől szomorú vagyok, hogy látom a saját felelősségemet abban, hogy ide jutottunk, hogy ezt hoztuk mi így együtt létre. Mit mondjak? Szégyen van bennem és szomorúság.

  17. Tudtam, ki Balázs Mór, és őszinte elképedésemre el tudtam magamnak mondani a Toldi első versszakát még mindig. Köszi az élményt 🙂
    A Maldív-szigetekről jöttem, és pár nap múlva a Bahamákra megyek tovább, elolvastam “mi történt” időközben, húha.
    Az alábbiak, az teljesen szubjektív, és csak és kizárólag sajátélményből-általánosítás, ami rám alapvetően nem jellemző, de ebben a kérdésben így gondolkodom:
    Mi már el, ugye – én úgy látom, hogy nem ennek a kormánynak a bűne. Egyszerűen mostanra eszkalálódott végleg az, ami miatt én 1996-ban leírtam (akkor először, mind a tizenhúsz évnyi élettapasztalatommal), hogy itt nagyon nagy baj lesz, ha egy olyan mint én sem lát a jövőjében perspektívát. (Az ember ennyi idősen még elhiszi, hogy ha versenygyőztes-kitűnő-évfolyamelső-megjelent-díjazott, akkor az “olyanok mint én” csoport tagjaként kvázi alanyi jogon járna neki a perspektíva.)

    Azt nem tudom, hogy az összefüggés végülis valóban ennyire direkt-e: mire az idealista énközpontúságnak ebből a fajtájából nagyjából kinőttem, már rég nem Magyarországon éltem, és sajnos az se segített sokat a tisztázásban, hogy az “olyanok mint én” csoportnak _valóban_ alanyi jogon jár a perspektíva a világnak ebben a sarkában. Nem azért, mert nem kell érte dolgozniuk, hanem mert letenni valamit az asztalra errefelé csakugyan ok-okozati összefüggésben áll az előbbre jutással.
    Egy komoly felnőtt ember egyszer azt mondta nekem (már külföldön éltem, de akkoriban még panaszkodtam amiatt hogy Magyarországon nem volt esélyem), hogy akire valóban szükség van, annak igenis van Magyarországon is esélye, de azt be kell látnom nekem is, hogy az ország nem képes eltartani ennyi magasan képzett értelmiségit.
    Ja? Akkor bocs.
    Ennek alapján szerintem időközben csak annyi történt, hogy a sok magasan képzett fölösleges értelmiségi mind belátja, hogy fölösleges, aztán összepakol, és elmegy oda ahol nem az.
    Nem ez a kormány rontotta el; itt már 1993-94 körül nagyon komoly bajok lehettek, ha én félig még kamaszként 96-ban már vizionáltam a tragédiát és azon töprengtem hogy miből lesz valaha lakásom, ahelyett hogy a világot akartam volna megváltani mint minden normális országban minden normális tinédzser.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s