én már nem változom

Olvassuk, hogy az első évek élményei meghatározóak a gyermeki psziché fejlődésében. Minden eldől az első három évben, akkor rakódnak le a később mozdíthatatlan alapok, és a legdurvább traumák is ekkor történnek: fekhet majd évekig a terapeuta kanapéján. Ami ekkor nincs, ami ekkor sérül, az később alig pótolható, gyógyítható. Érzelmileg, mentálisan, idegrendszerileg is szenzitív időszak ez.

Olvassuk, hogy a személyiség szerkezete nem változik már hét/huszonkét/harminc éves kor után. Apróbb változások történnek csak, a temperamentum, az alapattitűd, az elemi működésmódok már megszilárdultak. Nincsen remény, nincsen remény.

Lustuló, kényelmesedő elménk kifogásokat keres. Negyvenes ismerősünk inkább nem vág már bele pályamódosításba, költözésbe, nyelvtanulásba, neki már jó lesz úgy. Egyébként lehet, hogy tényleg jó úgy neki, de akkor miért olyan savanyú a képe? Bővebben…

ők is léteznek

Amit az automatizmusokból gazdálkodó, magukat erkölcsösnek hívő fejcsóválók provokációnak neveznek: amikor megszólalnak ŐK.

Ők, akik eddig hallgattak, nem tehettek mást, mert minden önazonosság, helyeslés az elégedett többségnek jutott. Az ő kínjuk meg egyéni panasz volt. Elszigetelt cellákban töprengtek nem is a fényről, hanem arról, hogy létezik-e fény.

De volt egy pont, amikor megszólaltak. Megjelent egyikük sorsáról egy cikk. Bővebben…