Tavaly ilyenkor kiraktam egy semmi különös, minőségileg is értelmezhetetlen fotót. Mert vicces.
Jött is az érzékeny vércsemegjegyzés gondos anyukáktól, hogy Dávidon kifordítva van a nadrág, kilóg a címke, és aztán ezen ment a kommentelés (nem volt, nem lógott, és ha igen, kit zavar?).
Rend a lelke mindennek. Porszívózzunk a sivatagban, és lehetőleg ismeretlenül szólogassunk be lényegtelen apróságok miatt. Én ilyenkor eltűnődöm: ők mit látnak, mi van a fejükben? Szólnak Adynak is, hogy szóismétlés? Mi a fontoskodás, korrigálás mozgatórugója?
Itt is. “Kosz van a teraszán, minek nem söpör föl”. A fotó témája a darázsirtás. Sőt, annak esztétikája. Tényleg kosz van. Mi közöd hozzá, miért zavar, mi ez az utálkozás folyton?
A föld megindul, olyan találkozója volt a héten a prostitúció-abolicionistáknak, és a szemünk kifolyt, annyit dolgoztunk Rachel Moran könyvén. Nőkről írok, akik túlélték a poklot és a liberális “sex worker” nyomással szemben nem félnek képviselni, hogy a prostitúció erőszak, és ez nem érdekli az olvasót. Felfogja-e, mi a téma? Mert az önkéntesek elírták a szórólapot, felcserélt valaki, aki talán disz, a piros alapon két betűcsoportot. Mennyi időnk elmegy azzal, hogy miközben mindent értünk, ilyeneket korrigálunk.
Saját legszebb friss élményem a tárgyban: szerda este ülök a fogaskerekűn, olvasom a Sakknovellát. Lenyűgöz, a fordítás is. Mindig ülök, mindig olvasok.
Középkorú úr odalép. Áll, én ülök. A fejem így faszmagasságban.
Azt mondja:
A szvatika nincs betiltva?
Kis tűnődés.
Hogy micsoda?
A szvatika, ejti ki még egyszer. Nem tudja, mi az?
Rettentő kínban érzem magam, másodlagos szégyent érzek. Nem tudom, mondom végül. Ez még elegáns is. Ő is kap valamit, én is tudom, amit tudok, béke van.
Leszálláskor sikerül rájönnöm a tökéletes válaszra: menjen haza, és nézze meg ezt a szót a szótárban.
Persze ez csak lépcsőházi gondolat.
Amúgy:
335. § Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon a) terjeszt, b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy c) közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.
2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
Ez a régi törvény szövege, amelyet az Alkotmánybíróság megsemmisített. Az új, lelazult törvény csakis a kegyeletet, túlélőket zavaró megjelenítést szankcionálja, 2013 óta.
De nagyon okos voltál, barátom, és csakis ez a fontos. Ha mondjuk be lenne tiltva valóban, vagy a fogas nagy nyilvánosság lenne, a könyv címlapja nem egy sokszoros ellenőrzésen átment, stilizált ábrázolás, akkor én erre mit csináljak? Kihajítsam a könyvet?
Meggugliztam a szót amúgy, ne legyek igazságtalan. Hátha már így mondják. De nem.
A legdurvább, hogy ő ezt a beszélgetést csajozási céllal kezdeményezte. Engem, Isten látja lelkem, nem idegesít, ha megszólítanak, ez a fogason helyi, meghitt szokás, én igen könnyen vegyülök, diskurálok, olyan is van, hogy élvezem, vagy csak információt kérnek (a bringám vagy az izmom tetszik nekik). De ha valaki vérostoba és helyre akar tenni, felülről beszél, így kapcsolódik, attól kikészülök. Hogy nem talál egy értelmes témát. Hogy minek egyáltalán olyasvalakihez szólni, aki olvas.
Hogy fogalmatlan, rossz ízlésű, elemi viselkedési szabályokat nem értő emberek mi a bánatnak tesznek rám megjegyzéseket, és miért kéne nekem ehhez jó képet vágnom.
Nálunk nincs olyan, hogy alja munka. Munka van. Mindegy, mit csinálsz, de szeresd, csináld lelkiismeretesen és akkor nem fecsérled el a napjaid felét.
Hát persze, hogy mindegy. Azért mennek tönkre a fogaid, azért vagy csupa stressz, reflux, autoimmun kórság, és azért veszed a legsuttyóbb készkajákat akcióra vadászva. Azért rettegsz a hóvégétől meg hogy lerohad a kocsid. És akkor te ezt szereted.
Mit is? Ennek az idézetnek a forrásában a TAKARÍTÁSt.
Tudjátok, amikor valaki arról beszél öntudatosan, ami jó nem lehet, és úgy állítja be, hogy az valami tudatos választás, értékalapon, akkor senki nem akarja őt megbántani, az orra alá dörgölni, hogy te áltatod magad, és nyilvánvalóan szar neked, nincs ezen mit tisztelni. Értjük, hogy milyen helyzetből, miért deklarálja magát így. Az udvarias lájkok és a hallgatás miatt viszont elhiszi, hogy akkor ő most pont akkora jóban van, mint amit akkor választana, ha szabadon dönthetne.
Hogy mindegy az.
Nem mindegy. Alkalmazottnak lenni a kapitalizmusban szar. Eredendően, mégpedig. Nem szégyen, nem ciki, hanem szar – ami ciki, az az ezzel kapcsolatos hazudozás, önáltatás, romantizálás, érzelmi élet. Esélyfosztott, elvileg nem helyeselhető, kiszolgáltatott és testileg-lelkileg erodáló, egzisztenciálisan (létszinten) és anyagilag is szar, és erről a sírva vigadók maguk is pontosan beszámolnak. Senki nem szeret dolgozni, ha más profitját hizlalja. Ennyire bamba nem lehetsz, és nem is vagy. Közhivatalban, állami finanszírozásban is szar, de a versenyszférában lenni alkatrésznek meg aztán végképp, még akkor is, ha “karriernek” nevezhető. Az alibimunkák, a végzettség-tudás-kreativitás-képesség kihasználatlansága, a monotónia, az elidegenítő környezet, a formális és kényszeredett kollegiális viszonyok, az ambíció és a szellemi függetlenség elfoszlása, a mesterkélt lojalitás, a porckorongsérv, hasi hízás, rossz étkezés mind forradalomért kiált, és erről olyanok beszélnek nekem, akik zseniközeli képességekkel, lelkesedésre, életörömre képesen, kiemelkedő műveltséggel sínylődnek évek óta disszociációt és kiégést okozó irodai robotban, egyébként versenyképes fizetéssel. Ők legalább nem hazudnak.
Mert el is kell játszani, hogy te ezt szereted, becsülöd! Azonosulsz! Hiszel benne! Ez a legócskább műsor.
Sóhajtunk: hát ilyen az élet, a munka. Valamiből meg kell élni. Igen. A megélhetésednél, a gyereked jövőjénél fogva rángatnak!
És minde helyzetek legszívszorítóbbika: a fizetett cselédé, a túlnyomórészt nők által végzett szolgáltatói, gondoskodási, egészségügyi munka, az ország nyelvét törve, bevándorlóként, az ottani árakhoz képest éppúgy szánalmas fizetésért. Amelyben nem lehet kiteljesedni, legfeljebb ártalomcsökkenteni és részgaranciákat kicsikarni, csakis a piac logikája, nem pedig magasabb elvek szerint.
Hogy én elitista és lenéző vagyok? Volna itt egy súlyos félreértés. A baloldal (az eredeti™!) tőkeellenessége és szegénypártisága nem azt jelenti, hogy a szegénységet, a lecserélhetőséget, a szívást kívánja sorsul mindenkinek, valamint hazudja ezt boldogságnak. Épp ellenkezőleg, kiáltozik: így nem lehet élni! Az egyenlőbb viszonyokat, az összjólétet kívánja megteremteni: a tőke koncentrációját és a profit logikáját szétzúzni, a szegénységet eltörölni. A jognak asztalát, a bőség kosarát akarja. És a szellem napvilágát. Meglep ez valakit?
Ahogy mindenkit hülyének néztek, haláli. A megható, elvinek szánt, hamisságtól csöpögő szövegeitek. Ahogy felmagasztaljátok pont azt az életállapotot, amelyikről a legtöbb bőrt lenyúzhatja a tőke. A kiszolgáltatottságot.
Csakis azért, mert ti rossz döntések sora miatt itt tartotok, az érettségi után tíz meg harminc évvel, mindezt nagy újrakezdésnek és bulinak állítva be.
Vagy például. Mert nem csak itt megy a fancy hazudozás. Angolszászéknál feszes, karcsú nők (Jameela Jamil) bizonygatják megható posztokban, hogy az egészség és a súly nem áll összefüggésben, és sokféle szépség van.
Hozzá egy hasra végzetesen elhízott, de előnyösen öltözött, fotózott, életet élvező, fiatal nő fotója, egymást ölelik az őzgidára emlékeztető posztolóval – de gyönyörű! Ajánlom a kövérség valóságáról ezt a posztot, a Redditről.
Nincs optimális-univerzális kiló, de a te saját eszményi testsúlyod-testösszetételed bizony szoros összefüggésben van a szervezeted fitt, ízületkímélő, jó keringésű, zsírokkal nem agyonnyomott belső szervű állapotával. Ezért kezdtek vadul fogyózni meg sportolni azok, akiknek én “beszóltam” (amiért az én testemet és életmódomat minősítgették nagy gúnyosan, a tévé előtt elheverve).
Engedd el a hazugságot!
Aztán: jó vidéki pletykás módra kielemezni mindenkit, bárkit, aki megél valami nagy szenvedélyt. Kelteni ellene a hangulatot. Nem lehet azt elviselni! Morált és elvet hazudni abba, hogy magányos vagy. Neked nem kell pasi, illetve: neked rendben van a magánéleted, csak nem beszélsz róla. Beszélsz a másikéról: hogy biztos nős a pasi, nem is szereti, a nő csak mutogatja, és majd rájön az a madár is. Mindezt úgy, hogy semmit nem tudsz az illetőről, és semmi közöd a sztorihoz.
Ha valaki boldog, az az egész világ összboldogságát gyarapítja. Nincs plafonja. A boldogság nem véges méretű torta, neked is jut!
Bár jutna! Örömgyilkosok. Én öt évig kussoltam. Nem fúrtam senkit, nem elemeztem mások szerelmét, nem faragtam elvet a nyomoromból.
Az is szuper érvelés, hogy nem ökó a gyerekszülés, mert túlnépesedés van és égnek az esőerdők – mondja az, akinek épp nem úgy alakult az élete, és erősködik, hogy ez bizony tudatos, saját és organikus (biológiailag lebomló, klímaaggályos, bolygómentő) döntés volt. Hősnőm! Repül, nagyfogyaszt, márkamán, cuccokat halmoz, jön-megy. Rendkívül hiteles.
De a kedvencem “a munka becsülete” című sláger. Az önszenttéavatás. Nem ám henyélés, más pénzéből élés, fujj! Glóriát von körétek a robot. Jobb is, ha minket elvakít. Még esetleg kérdeznénk ezt-azt.
A munka: szívás, összeszorított fog, kínlódás, állandó fluktuáció és konfliktus, rosszul fizetett vergődés. Élvezni a munkát tilos, csak az ér, ami unalmas, lehúz, megaláz. De néha kínunkban röhögünk, és összekacsintunk a többi elrontott élettel. Mekkora buli! És lájkdús, mert magukra ismernek sokan.
Ti önigazoltok: eltékozoltátok az életeteket, és most már bánjátok. Próbáljátok ezt átromantizálni, kelteni mások ellen a hangulatot. Nem kell a duma, tudjuk, miért csináljátok. Ez az az erkölcsösködő, trükkösen bűntudatkeltő, aljas beszédmód, amely megfojtja a teljesítményt, invenciót, kitörést. Ez a munkáshatalom rákfenéje is: lehúz, gyanússá tesz minden kiemelkedést.
Ha neked “karriered” van, meg pénzed, gyereked meg nincs, úgy helyeselsz, hogy hát igen, a kemény munka, de jó, az külön hányás, mert fogalmad sincs, miről beszélsz, és az ő rovásukra fitogtatod magad.
Miért is lenne, lehetne, legyen másnak olyan az élete, hogy nem szakad bele? Élvezi, kiteljesedik, vagy nem szorul rá. Elvett ezzel valamit tőled? Egy másik nő, érted. Ilyenkor hol a szolidaritás? Csak lefele működik, sajnálkozva?
És szerinted neked is ott kéne tartanod. Ha meg nem tartasz, akkor én basszam meg, akkor én nem dolgozom. Mert te is író vagy ám, tehetséges – csak közben ilyeneket írsz, hogy “A szolgálólány meséLYe”.
Nem minden nő szív ma már, és ezért küzdött a feminizmus évtizedekig. Vannak szerencsések, akik jól forgatják, amit megkerestek vagy kaptak, és vannak, akik keményen dolgoztak addig, amíg mára könnyebb az életük. Esetenként sorscsapások között, gyerekhad mellett. Ez fáj nektek?
Ha nem figyelsz, elragad ez a meló-jópofi és acsargás. Könnyű sodrása van. Pedig mindenki megküzdi a magáét, kár méricskélni. Viszont igenis legyen a tanulásnak, a tudásnak, a jól élt életnek rangja, következménye.
A tesztkérdés, megint: Ha kívánhatnál a lányodnak jövőt, mit kívánnál? Kéthavonta új helyen vergődést, szakképzettséget nem igénylő melót, nyomorgást? Vagy tisztes, képességeket kibontakoztató, kreatív, alkotó munkát, amelyhez sokat kell tanulni és/vagy szikrázóan tehetségesnek lenni? Szabadságot, esetleg?
A nyitó idézet forrása. Nem ír rosszul a nő, de ne csináljátok már.
Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.
Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben… →
Szeptember nyolcadika volt az a nap, amikor felírtam Rilke híres sorát – nem tökéletesen, fejből – egy füzetbe, miszerint meg kell változtatnom az életem:
a dán ötkoronás lyukas
Mindez 2014-ben történt, öt hat hét nyolc kilenc éve.
Persze gyakran van ez: az ember fogadkozik, aztán nem lesz semmi, és akkor új fogadalom, új semmi, a körülmények, most nincs itt az ideje, más a prioritás és hasonló jó megmagyarázások. Érdekes ez, mert én előtte nem fogadkoztam, nem vagyok rá hajlamos, egyáltalán nem foglalkoztam tudatosan a testemmel akkoriban. Ez az egy nekibuzdulás volt, nem erodálódtam a sok mégse-élménytől, és ezt végig is csináltam.
(itt egy lista 2019-ig a futásaimról, ami nincs benne: maraton Amszterdamban 2019 őszén, még néhány ötös, tízes, 19 km…)
Most vasárnap, 8-án lefutottam a hetedik félmaratonomat, egyben a tizedik hosszú (15 km feletti) versenytávomat, de ez persze véletlen, hogy pont aznap volt a félmaraton, csak mégis jó rá gondolni.
Kedves olvasóm, talán téged is a gyűlölködők hulláma dobott ide. Nem olyan nagy baj ez. Nézz szét a blogon, figyelj, a témákat, a mondandót, a mondatot, a lelkületet és a felsejlő életet. Aztán legyen véleményed.
Akikért… akik miatt? Akik miatt otthagyják a régit? Azok a rohadt kurvák, akik elszeretik a férjet? Vagy semlegesen: nők, akikkel a válás után összeházasodnak?
, …amiket az emberek beszélnek párkapcsolatról, társtalálásról és szexről. Az igényeiket, a szempontjaikat nem értem. Nincsenek válaszaim, sőt, a kérdéseik is idegenek. Bővebben… →
Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.
Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.
Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.
Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben… →
az egész internet harsogja felé, hogy beteg, de soha nem fogja elismerni
Ezt Gumiszoba, Murinai Angéla írta rólam.
Ööö, Angéla, az internetnek nincs igaza. Nagyon fontos, hogy értsd: a tömeges, a névtelen, az ellenséges kommentelés, a figyelgetők, a szaglászók, a szöveget elemi szinten sem értők, a felületesek ítélete, a gagyi okoskodás, sőt, a lájkszám nem olyasmi, amire egy igényes ember hagyatkozhat. (Utóbbit lehet manipulálni, megvásárolni, ezért sem.)
Aki világosan látja, régóta tudja, mit akar és merre megy, az nem figyel ezekre. Még ha bajban lennék, sem a hőzöngőkre és elfogultakra hallgatnék. Sosem tettem. Én nem vagyok beteg: ami hajlamot hoztam kényszerűen, ami traumám van, azt nagy erőkkel évek óta tartom rendben, pont az oly sokat gyalázott sporttal és a ketogénnel. A ketogén, az kitűnő szorongás, depresszió ellen, megemel, igazi zen! Csak hát csinálni kell, azt nem lehet megúszni. Így van ez, ha az ember eredményt akar, nem lehet ide-oda kapkodni.
A tömeg Barabbást kiált, és sosem mond igazat. Egyre több szó van arról okos emberek beszélgetéseiben, hogy maga a net mint üzem, a csoportos, arctalan, felelősséget nem vállaló hergelődés, a rosszindulat, a post truth társadalom mennyire kártékony és beláthatatlan. Én szóltam. Már 2012-ben is.
Én másképp élek, mint azok, akik engem megítélnek és le akarnak járatni. Kell egy bokszzsák nekik. Nem cserélnék velük. Jól vagyok. Csinálom a dolgom. Ki merek állni kétrészesben, vállalva az idő nyomait és a hibákat, nem csak mondogatom, hogy milyen vagyok.
A normatív ítéletek szerint aki más, az rossz, azt kivetjük a közösségből, gúnyoljuk, alázzuk. ez szánalmas, ha földön fekszik, de ha jól is van, ha jobban él, mint a rugdosó, akkor meg felfoghatatlan is.
Amit írsz, az azért is fura, mert liberálisnak gondolod magad, amíg ezt távolról teheted. Amely értékrend elsődleges pontja a szabad életvezetés, a másik békén hagyása, a másság mint önérték tisztelete. Személyesen pedig nagyon is elvárod, hogy a te atipikusságaidat, életed egzotikus kanyarjait mások méltányolják, fogadják el, tekintsék értéknek.
Hogy is van ez? Ha valaki más, ha nem fér bele a normatív kertitörpés csokizabálós világba, azonnal vélelmezed, hogy őneki nem sikerült az élete, vagy egyenesen őrült?
Ha téged is így mérnének meg, az milyen volna? Ami különösen szívszorító: te, aki azért sok mindenről hallgatsz közben azt írod, meg akarsz halni, depressziós vagy, nem bírsz kikelni az ágyból…
Kezdj új életet, gyűlölet nélkül! Van kiút. De szembe kell nézned azzal, aki vagy.
Mindenkinek szívből kívánom, úgy éljen, ahogy szeretne, erre legyen lehetősége, és azt aztán élvezze is. Nézegetés, dühök, beszólogatás nélkül.
A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, és nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok!
Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.
Ha nekem kell megfogalmazni: a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben… →
Amikor még összevissza élsz, ifjan és spontánul, nagy nyüzsgésben, és az életednek, melyet ekkor még jövőnek hívunk, a keretét építed, vagy épp démonokkal küzdesz, szerekkel, ottragadásokkal, belecsúszásokkal és szívzűrökkel, az identitásoddal,m vagy a gyerekkorodból menekülsz, vagy a megélhetésért túlterhelten dolgozol, akkor ez az élet annyira sodró, téged pedig annyi hatás ér, annyira nem tudod még, mi a te értékrended, annyira fontos, hogy mások mit akarnak, hogy inkább csak reagálsz, a világ nagy svédasztalát nézed. Válogatsz és sóvárogsz. Nem is éred föl. Élvezed vagy menekülsz, de még nem merül fel ez a kérdés, az életed önálló alakítása. Később, amikor kialakult, hogy körülbelül ki vagy, ki lehetsz, mit dolgozol, mi a fontos, van már családod vagy épp nincs, de ez már véglegesnek tűnik; egyedül élsz, macskád van, megszeretted a dzsesszt, szóval, késő harmincas korodra biztosan megjelenik a tudatosság és a kérdés: hogy akkor te hogyan élj. Bővebben… →
Jaj, odavagyok én az intellektuális gyönyörűségtől, amikor a legkülönbözőbb emberi, érzelmi, társadalmi megnyilvánulások kapcsán közhelyesen magyarázzák a sufnifilozófusok, hogy ez mindig is így volt, meg ilyen az emberi természet. Ősi késztetés, mélyen bennünk van… ösztön… biológia.
Egyrészt a butus visszavetítés miatt szisszenek – ez sima műveletlenség. Honnan veszik, hogy mindig is így volt, és mennyire kell ehhez kulturálisan vaknak lenni? Vagy, ami a legrosszabb: ezzel az érvvel igazolni valaminek a jogosságát, helyességét, működőképességét?
Mindaz, amit rendre oly öröknek, alapvetőnek hiszünk, modern fejlemény.
Nem létezett individuális, romantikus szerelem például a (késő)romantika előtt, és nem létezett nő iránti hódolat a trubadúrok előtt. A homofóbia nem természetes és nem is univerzális: vallási tilalmak voltak ugyan, de a homoszexualitás létező és viruló jelenség volt számos korban és kultúrában (ami szintén nem igazol semmit, nem lobbizásból írom ezt, és nem kötök hozzá értékítéletet). Bővebben… →
Az énmárkák építését mint jelenséget én nem bírálom. Általában azt gondolom, hogy nem szerencsés “juj, mi ez már megint” módon, morálisan tekinteni a létezőkre, mert ebből az attitűdből az lesz, hogy nem érted, mi van körülötted, nem lesz fogalmad arról, amiben élsz (aka megöregedés, beszűkülés, korlátoltság). Ezt egy blogger nem engedheti meg magának – de egy “sima” gondolkodó ember sem.
Tehát: értem, hogy sokan építenek énmárkát, és ennek szerepét, célját is. Nem tartom ördöginek ezt az egészet (ahogy a sorozatokat sem, ez fontos, annak ellenére, hogy az időmet, figyelmemet értékesebbnek tartom, mint hogy rájuk függjek).
Korunk egyik jelensége ez is: a personal brand. Mi ez az egész? Hogyan kezdődött? Hogy működik? Mik a visszásságai? Kérdezi az újságíró, és utánajár, megfigyel.
Amit én szóvá teszek: minálunk Magyarországon rettentő ügyetlenül zajlik ez (is). Gondoljátok már át, miben hisztek, mit képviseltek! És akkor az legyen. Bővebben… →
Azért írtam meg ezt az érdekes műfajú, komplex, rengeteg munkát igénylő posztot, mert azt látom, hogy sok értelmes ismerősöm (hát még az értelmetlenek!) a transznemű emberekről és a transzkritikus feministákról úgy beszélnek és foglalnak állást rendkívül magabiztosan, hogy érintőleges információik vannak csak, az érdemi problémáról sem információjuk, sem szempontjaik nincsenek.
Én gyűjtőmunkát végeztem, és nem foglalok állást, nem ez a szerepem. Nem a saját véleményemet, világlátásomat, összegzésemet írom tehát, hanem belebújok az egyik oldal szerepébe, bemutatom nektek az eseteket, érveket és szempontokat. A szerző ennek érdekében utánaolvasott, beszélgetett autentikus TERF (Trans Exlusionary Radical Feminist) személlyel, majd Vay Blankával is.
Hogy miért tettem mindezt? Mert hallatlanul izgalmasnak találom a témát újságíróilag, továbbá ritkának és fontosnak a magyar nyelvű, közérthető női beszélgetésekben. A TERF részeket dőlt betűvel szedtem. Egy vagy két ponton (a plasztikai műtétről szólva) beszélek a személyes véleményemről, mert Blanka – retorikailag – engem kérdezett.
Blanka ugyanis válaszolt ezekre az érvekre transzként. Ő normál betűvel szedve olvasható. Olvassátok el mindkét oldalt, és fogalmazzátok meg az érzéseiteket és a kérdéseiteket! Ne a válaszokkal kezdjétek.
Tartalmilag, tudniillik hogy boldogít-e, mennyire és miért a pénz, arról kevésbé szeretnék bornírt érveket írni. Ez az egész olyan, mint egy pro-kontra, kritikai érvelős feladat a középszintű médiaérettségin.
Engem az érdekel, mint az összes ilyen Jól Ismert Szöveg esetében, hogy ki és milyen érdekből hangoztatja a giccses szentenciát.
Én is ebben nőttem fel. Valakinek (ez nem biztos, hogy ember; lehet entitás is) érdeke, hogy ezt gondoljuk. Talán mert ő teszi zsebre a pénzt, míg engem bűntudatban tart, hogy ne akarjak többet.
Ugyanígy: a szex bűnös dolog. És a szépség felszínesség. És legyél alázatos. Általában azok mondják ezt, akik nem dúskálnak benne. Helyette lóbálják a mutatóujjukat. Nekik rosszul jön az, ha a másiknak van.
Döbbenet a realitásnak ez a tagadása, amikor nyomorgó emberek hajtogatják, hogy nem számít. És hogy az, amit belénk neveltek, mennyire hat, ha nem figyelünk oda.
Ma is belém villant. Elég sokat költök kajára, az evés nem vicc: vettem lazacfilét, mangós-málnás Haagen-Dazst, négyféle sajtot, áfonyát, ananászt, kávékapszulát, retekcsírát és csilis Lindtet. Csak amikor a fizetés után elpakoltam, akkor jött elő az érzés. Hát hogyan, miből? Más parizeres kenyéren meg krumplin él…
Mivel szeretem a munkám, mindig elfelejtem, mennyit dolgozom.Bővebben… →
A feleséglobbi visszavág: beszáradt, savanyú, jussukat féltő, szerelemellenes nők. Haláli! Milyen idegesek lesznek, ha valaki kimondja az igazat a kicsinyességükről, a játszmáikról. Ha nem bújhatnak be a készen kapott erkölcspanelek mögé!
Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi,
úgy van! sótlan vagy, rossz fej, manipulatív, aki biztosnak hitted a csávót, mert egyszer már kiügyeskedtél egy holtomiglant, biztosnak hitted, hogy megvan az igavonó barom, és most pofára estél, semmi nem motivál téged se a személyiséged fejlesztésére, se arra, hogy jól akarj kinézni, felszabadult legyél. nem dolgom veled empatizálni, nem is álltam sose a te oldaladon.
csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni.
nagyon pontosan írod. egy kanál vízben meg tudnád fojtani azt, aki nem szerepbe merevedve él, aki élvezi a szexet, aki nem vetélkedik, csak van. de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy te abszolút nem tartod vonzónak a férjed, le is nézed, nem érdekel se a teste, se a lelke, de amit ki tudsz facsarni belőle, az persze kell. erre rendezted be az életed.
Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben.
fel se! te nem láttad ezt a nőt, sem a férfit, amikor elszabadult. és miket mesélt volna, ha hagyom! visszasunnyogás, letagadás, elfojtás, zavaros érzelmek, hatalmaskodás. a szenvedélytelen, üres, szánalmas összetákolt életbe, pótcselekvésekbe somfordálnak vissza, mert kénytelenek az érzelmi zsarolás miatt. se ihlet, se ötlet, se gondolat, se önkénesség, se őszinteség, se szenvedély… semmi. bűntudatkeltés, morális mutatóujj, állandó éreztetése annak: bűnös vagy, tartozol nekem. kicsinyes baszakodások hétköznapi apróságokon. agyhalott, szép előkerteket gondozó, kifele élő nők. Bővebben… →
Ez a bejegyzés 2019-es, hat évvel ezelőtt íródott.
Kedves olvasóim (az igazi olvasókra gondolok, nem a turkálókra), helyzet van. Elvadultak a gyűlölködők, szólnom kell.
Aki nem tudja, miről van szó: évek óta vagyok durva, csoportos netes zaklatás, rosszindulatú kavarás és pletykahadjárat célpontja, amelyben igen rafináltak az eszközök. Most ennek résztvevői bedühödtek. Új rohamot kaptak azok, akik poros, béna életekből leskelődnek, kavarnak, és úgy érzik, nekik is járna valami, most pedig csatlakoztak hozzájuk a régi blograjongók is. Nem itt kavarnak, ide nem mernek jönni, és nem is csak a facebookomon, hanem egy fórumfelületen, nyilvánosan.
Én nem megyek oda, ahol a mocsok van, hozzám nem ér el, mert nem vagyok ilyen értelemben kíváncsi. És azért sem, mert felelős vagyok azért, mit engedek az értékes munkaeszközömbe: az agyamba és érzelmi világomba. De ismerőseim jelzik, mi megy. A harcban nem veszek részt az ő szintjükön, módszereikkel, egy-egy konkrét személyre kihegyeződve sem. Én nem győzni akarok, nem szállok be nemtelen vitákba, nem fecsérlem erre az életemet. Tehát mi, csakazolvasók, nem táboroskodunk, nem kavarok, nincs szimpátiaszerzés, pletyka, irreleváns állítás, nincs “hatodik cé”. Tartalom van és értékrend, jó szövegek, közös edzés, színház, ahogy eddig. Érdek nélküli igazságkimondás.
Csak azt látom szívesen, aki erre vevő. Semmi más nem érdekel. A többiek menjenek innen. Nem kell semmilyen gesztus, nem várok el semmit. Ugyanakkor köszönöm azoknak, akik írtak. Döbbenet volt 2014-ben, ahogy elnémult az akkori, állítólag szívbéli közösség egésze néhány harsány tag hangoskodása után, akik semmit nem tettek a blog lényegébe, tartalmi részébe, finanszírozásába, mégis sajátjukként kezelték és rendezkedtek a blog ügyeiben és a magánéletemben.
A maradók is hallgattak: mi van, ha vége az egésznek, ha mostantól az az új trend, hogy utálni kell csakazolvassát? Ketten jelezték: vannak, nem álltak át.
Mindez nem számít már. Utána lett még több olvasó, hatalmas pezsgés az edzéstéma miatt.
Ami a célom most: titeket megóvni, meg persze magamat.
Szinte fölösleges mondani, hogy ilyen szintre nem megyünk, fölötte állok, mert aki ismer, aki tudja, mi a blog értékrendje, aki nem használt engem, és nincsenek irreális elvárásai, az a helyén kezeli a pletykákat, kavarásokat is. Nincs miről magyarázkodnom.
Miről beszélek? Huzakodó, elmebeteg, rutinos netes kavarókkal egyesültek a régi blogos sértődöttek. Előbbiek random célpontokat választanak, és így rendeznek borzalmas bacchanáliákat.
Most én vagyok soron. Köztük van:
egy pamacska a migránsmacska nickű indexes kommentelő (és ezzel össze nem férve topikmoderátor), korábban is macskás nickjei vannak: macskosz, macstappancsok éke – ki hinné, hogy a fórumra nem ragadt, kifele mutatott életében ő egy decens, sokra tartott idős asszony, régész és szakfordító? Nagyüzemben zaklat, rágalmaz, fenyeget másokat, eleinte világnézeti alapon szélsőjobbos aktivistákat, később, miután durván megverték, már bárkit. Itt a wikipédiás Polgár Tamás szócikk szerkesztővitájában találtam meg a nyomot: 2019 van, és még mindig aktív, ráfüggött a szerre. Beletett bő húsz évet: magányos netfüggőként egész nap ingert keres, kavar, gonoszkodik, és nincsenek gátlásai. Ez az ember is személyes barátja, és a módszereik ilyenek. A wikipédiáról idézem ezt is:
…előre is elnézést kérek, nem emlékszem mát a szerkesztési módszerekre, rég írtam ide igen, engem vertek meg, nem kicsit, nagyon, bombagyáros közegből érkezett az illető, mert 2 órára rá fent volt az eset Gabucino blogján a körítést és a “lírát” leszámítva valóban az történt, ami ott le van írva, tahét hogy ajtót nyitottam, ököllel arconbasztak, majd a földön feküdve rugdostak, nem kicsit, nagyon remélem megteszi forrásnak, ha a megvert nyilatkozik sk – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Macskosz (vitalap | szerkesztései) 2009. december 21.,
(…)Azért ez hihetetlen. (…) Már bocs Macskosz, olyan, mint épkézláb szerkesztésed gyakorlatilag soha nem volt itt, pedig ugye elvileg művelt, tanult ember vagy. Összeszámoltad, hány órát töltöttél mások lejáratásával? Írtad az Indexen a mocskolódó hsz-ek tömkelegét, nem sajnáltál időt, energiát mások gyalázására. Gusztustalan stílusban. Nem szégyelled magad? És most idejössz telesírni a Wikit, hogy megvertek? Bár az is kurva égő, aki nőt ver össze, és ultragáz, de te/ti mennyivel voltatok különbek éveken át? Hogy a fenébe nem törölte az Index is azt a sok mocsokságot, amit összehordtatok? Gyűlöltetek egy általatok majdnem ismeretlen személyt, arra használtátok a netet, hogy ezt bizonyítsátok. Már rég megérdemeltetek volna érte többen is bírósági pert. Visszataszító, ocsmány. Mindkét oldal. – TobiÜzi 2009. december 22., 13:57 (CET)
…Nem ismertem különösebben az ominózus topikot, a múltkori beszélgetésünk után mentem át alaposabban körülnézni. Megdöbbentő. Nem tudom, kicsoda pontosan ez a tomcat, mennyi valóságalapja van annak, amit itt-ott írnak róla, de ez mindegy is, ilyen szinten mocskolni, állandóan belekeverve a családtagjait, a barátnőjét tényleg gusztustalan. Hál’ Istennek előbb néztem át, mintsem (ahogy mondtam) átmentem volna szólni, hogy jöjjenek semlegesebbé tenni a cikket, azt hiszem igen rossz lépés lett volna, csak a wikinek okoztam volna problémát. Az meg hab a tortán, hogy állítólag az index egyik moderátora vitte a prímet éveken keresztül a topikban, élen járva úgy tomcat, mint famíliája legalpáribb szidásában, az IRL-adatokkal való szórakozásban, stb. Ez mondjuk az indexet minősíti, nálunk egy admin kb. két percig csinálhatna ilyesmit, aztán repülne is. Mondjuk ha csak a fele igaz annak, amit az index moderátorairól hallottam, már nem olyan meglepő a dolog. Lassan megérdemelne a garnitúra egy bekezdést az amúgy is igencsak PR index.hu-cikkünkben. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj… 2009. december 22.,
A másik fő alak: Fekete-Móró András építész, Angliában él, súlyosan érzéketlen, istenkomplexusos, durván feminista- és nőgyűlölő, rettenetes arcú-testalkatú, és lőfegyver-sportot űz – komolyan mondom, sematikus thriller az egész csávó. Abszolút Igazság a nickje, de Maestro néven is megtalálható, a névválasztás is mindent elárul. Szakmai teljesítményét itt nézhetitek meg. Hobbitház! Ilyen ízléssel, tudattal, eredményességgel lett neki a gyűlölködés a vonzóbb pálya.
Vevegyő álnevű, sértett, elszegényedett-megnyomorodott értelmiségi, a rendszerváltás vesztese, Majoros Klára:
Serial Slut álnevű, végtelenül hiú, erőszakos, anyagias, öntelt, közhelyparádé fake személyiség. Rettentően beakadtam neki. Gyűlöli az anyját, ezt vetíti rám. Fekete Noémi a neve, és valóban űzött fiatalabb korában prostitúciós tevékenységet, gyomorforgató fajtát. Ezzel felhagyván az állítólagos disszociatlv személyiségzavaráról regélve próbál figyelmet szerezni. gyomorforgató leírások a fiatal tevékenységéről. Semmihez nem ért, csak a tömegkultúrát ismeri. Egész nap, minden nap kizárólag fórumozik. Frissítés: ő szervezte az amszterdami maratonon idején, 2019 őszén a csalást, hogy ne legyen szállásom és ne tudjam lefutni, de nem jött össze a trükközés, azóta még jobban gyűlöl.
Gyomorforgató módon a dologtalan, többféle pszichiátriai zavarral bevallottan küzdő egykori escort elmélkedik a gyerekeim kiemeléséről.
És még sokan mások. Végtelen idő, korlátlan rosszindulat, zavaros alázások. Ezek nyilvános kommentek, és mindezt és még sok mást, sunyi célozgatásokat, hazugságokat, alázásokat, hajszát egyes topiktagok ellen, személyes részletek kibeszélését, rosszindulatúskodást egy moderált fórumon csinálják, csakhogy a topik moderátora a rendszerbe jól beépült pamacska a migránsmacska maga, vagyis Seleanu Magdaléna, informatikai háttere pedig Fekete-Móró András.
Az idézetek nem a jelenlegi zaklatást mutatják, hanem a hangnemet, a bántás kezdeti jellegét, azt, ami mára eldurvult és fenyegetéssé vált.
Azok, akik bosszút akarnak, és érdekeltek az ottani hangulat hergelésében (frissítem): itteni nagy rajongók, Murinai Angéla (Gumiszoba):
Mocskolódás közepette ízlésesen önpromó:
Kovács Csilla Teeztnemtudhatodhajnalkám, a legnagyobb rajongóm, aki a blog második születésnapján a fő ajándékot kapta: egy laptopot. Most is arról gyűlölködik ellenem, iszonyú sunyin (ha egyvalakit kell mondani, akit a máglyán sem sajnálnék: ő az).
Colleen Ballinger nicknéven a szép #nemirigy tavasztündér, Lelkes Villő:
Villő G-t is kikezdte, addig túrta a netet. és nem ismeri, G. soha nem ártott neki (viszont tavsztündér egyszál maga kínlódik, meg genderfluid újabban, kínjában):
safranspirit néven a dicstelen múltú bezzeganyás Cantaloupe, a valódi neve Nagy Ágnes, és szegényt nem áldotta meg az isten semmivel, csak szabadidővel, itt lorax néven kommentelt (ambivalens: dicsér, de hatalmaskodik), Villőnek régebben fegyverhordozó szolgája.
nem hídon, hanem hídban hátrafele…
Brewial Whore nevű agresszor, erőszakos bűncselekményért ítélték el, Pilisvörösvár lakos. Azt szeretné, ha engem valaki kilesne és megverne a futóútvonalamon. Itt a maffiával fenyeget:
Ursus arctos (Brother Love, kanpulyka, bravetinsoldier, a fórumon korábbi nickjét törölte, újabban Vézna Pít, régebben Esztétikai Cápatámadás, E/1-ben beszélt hozzám), a férfit aki élete szerelmének nevezett. Ragyogva és sűrűn számol be arról, hogyan perelt be meg jelentett fel engem és mekkora májer ő.
Ha görénykedsz, mégpedig évekig, kitartóan, l’art pour l’art vagy aljas, elárulsz, akkor ne várj jóindulatot. Én nem leszek balek többet. Nem gondolom, hogy bármilyen elv, jogszabály, morális megfontolás tiltaná, hogy megnevezzem a valós személyeket. Vállaljatok felelősséget! Úgy írj, élj, kommentelj, hogy vállalható legyen a neveddel is. Ne legyen kellemetlen, ha valaki rájön, ki vagy. Én, akinek a netes footprintjét ennyire tönkretették, vélt és valós személyes dolgait aljasul kifigyelték, eltorzították és szétbeszélték a Nagyrajongók, teljes joggal és hitelesen mondom ezt: én is úgy írtam mindig, hogy ne legyen ciki.
A saját nevemen vagyok jelen, van arcom, minden esetben vállalom magam, a képeimet sem kozmetikázom. Az viszont fontos különbség, hogy az én személyemhez köthetően a gyanútlan júzer nemcsak mocskot, elborult emberek rohamait találja, hanem értelmes ügyeket, tevékenységeket, eredményeket, nívót is.
Az anonimitás csak őket védi, hogy következmény nélkül szemétkedhessenek, ne kelljen az arcukat látnunk. Akinek ez nem tetszik, fáradjon a magyar bíróságra, sok sikert.
Ami a régi, rajongó olvasókat illeti. Miért csinálják, “hol romlott ez el”? Kérdi nagyon kedves régi olvasó, aki “mindkettőnket szeret” (Murinai Angélát, engem). A válaszom: eleve rossz volt, ők nem olvasni jöttek, ők nem intellektuálisak, önfeldolgozók, nem is minőségérzékenyek, hanem megkívánták itt a közösségi életet, a teljesítményt, a lelkizést, a népszerűséget, a történeteik szabad lefesthetőségét, a menő kimondást, a narratíva uralását. “Én is tudok ilyet, én is sztár leszek.” Ez nem szeretés kérdése. Ha a személyeskedő mocskot nem ítéled el, ha neked ez belefér, akkor sajnos a probléma része vagy és nincs veled dolgom. Nem is én keresem veled a kapcsolatot.
És 2014 ősze óta ki akarnak csinálni, az azóta sem működő, sivár életük miatt. Itt építgették a házibulijaikat, a pszichodráma-klientúrát, kerestek utazáshoz partnert. Azt hitték, a blogot ők hozták létre, ezért a blog nekik legyen kényelmes, hasznos, én meg tűnjek el. Az első jel az volt, amikor Csilla nagy segítőkészen felajánlotta, hogy bízzam rá a kommentkezelést, nem lehet ezt egyedül bírni. Hatalmat akart egy blogban, amelyhez a jópofizáson, haverkodó zsizsegésen kívül nem tett hozzá semmit, én pedig naiv voltam. Annyira nem, hogy beengedjem, de nem húztam határt, sőt, bizalmas viszonyban voltam velük. Ezt nagyon-nagyon megbántam, hiszen tudtam, hogy Csilla szétvert már egy másik közösséget, és mindent alárendel annak, hogy szeressék, emiatt igen fura gesztusai vannak.
További motiváció: ha elég sok mindent összehazudnak rólam, ha rám fogják a saját nemszép húzásaikat, pletykás kavarásaikat, hazugságaikat is igazolhatják, és nem kell a valós okkal foglalkozni: hogy kevesek, hogy nem csak nem jutott, de nem is jár nekik taps, hogy használtak, hogy nincs életük, tehetségük, tartásuk.
Hogy súlyosan projektálnak.
Hogy nem tudnak lenyugodni, elengedni. Naponta figyelgetik a blogomat.
Legyen világos: én nem értem és nem méltányolom azokat, akik nem osztják a blog céljait, nem értik a szövegeket, nincs nyitottságuk, nem érdeklődnek a témáim, attitűdöm iránt. Akik nézegetnek, gyűjtögetik a pletykatémát, ezért járnak ide. És az ilyen emberekkel nem leszek előzékeny (balek).
Felidézek ezzel kapcsolatban egy rendkívül zavaros, de jellemző esetet: a bosszú lehetőségének mohó figyelése olyan mértéket öltött, hogy amikor Gumiszobának meghalt a fia 2016 nyarán, akkor azt figyelte ő és/vagy a körülötte zsizsegők, hogy na, mit lépek erre én. Aki akkor már bő másfél éve nem voltam semmiféle kapcsolatban vele. És gyártottak is botrányt, valójában, ennek volt akkor az ideje, nem a csendnek és a feldolgozásnak, a maguk körében való összetartó, szeretetteljes gyásznak: Kovács Csilla kitalálta és oda is írta a facebookomra, hogy én annyira gonosz vagyok, hogy a halottra utalva tettem ki a Baudelaire-verselemzést, hogy örültem a gyerek halálának és arra célzok és tocsogok a rosszakaratban. Ezt egyébként nem buta, nem ellenséges olvasók is elhitték. Hát jó. Így működik és ennyire romboló a netes kavarás. Ilyen a projekció: ha ő tele van rosszindulattal, rahjtam kattog egész nap és kíváncsi rám, akkor azt hiszi, fordítva is így van.
Eleve traumát, tragédiát lobogtatni, azt turnézásra, népszerűsködésre használni gyomorforgató. De az egész sztori nagyon gáz. Ez döbbenet.
Most valami erős düh hajtja őket, az indexes szárny és a tavasztündér nevű unatkozó egykori rajongó gyakorlatilag bármire képes, technikailag is erre-arra.
Már tudtam, mire képesek, amikor Ursus arcrostnak, a “nagy szerelemnek” írogattak, őt faggatták zaftos részletekről. Most annál is durvábbak. Tudd, ha megkeresnek: ők azok. A személyiséglopás, e-mail címmel való visszaélés elkerülése érdekében írom, hogy én csak a saját, jól ismert, privát facebookomat és e-mail címeimet használom, a saját oldalaimon és profilomon publikálok, tehát jelen helyzetben nem kommentelek más oldalakon. Nem lesz új profilom, nem váltok stílust, nem keresek meg olyanokat, akikkel korábban nem volt dolgom és sosem tettem ilyet, nem szervezkedtem. É egyedül vagyok. Kifejezetten kérem: ne keveredj vele, de tudd, mi van. A jól ismert, személyes baráttá lett olvasókon kívül nem írok senkinek, csak reagálok, ha ti kerestek meg (infó, jelszó, bármi).
Várható, hogy a nevemben írogatnak majd, akár ismert embereknek, híreket szállítanak, zaklatnak. Ezért jelzem ma, június 5-én, hogy senkinek, aki nem személyes, közeli ismerősöm, nem írtam és nem írok privátot, semmilyen szokatlan e-mailt, nem beszélek más emberek személyes dolgairól senkivel.
A stílusom karakteres és felismerhető. Ha kételyed van, ha fura, amit írnak neked, akkor írj privátot, én pedig egy biztonsági szóval kezdem a levelemet.
Ha bármi gyanús, fura dolog jön vagy híresztelődik, tételezd fel, hogy visszaélnek a nevemmel. Én csak azzal foglalkozom, ami lényeges.
Nem, nem fogom őket leszarni, felülemelkedni. Nem kérek ezügyben senkitől tanácsot, mert te könnyen vagy bölcs és nagyvonalú, nem tudod az előzményeket, hátteret. Az életem, a blogom, a történetem, a lényem az enyém, és innen ez a reakció következik. Bízd rám. Nem feladatom az se, hogy biztosítsam, hogy az olvasó mindent értsen, minden világos, építő, átlátható, kellemes legyen a számára. TE emelkedj felül, ha nem érdekel ez az ügy, ne engem oktass ki, mert nem tudod, milyen célpontnak lenni.
Nem adom alább azt, hogy kimondjam az igazat, ettől nem tud senki eltántorítani. Nem fogok elhallgatni, eltűnni, másképp írni. Ha nyilvánvaló, hogy mi motiválja az ellenségeskedést (sértődött, értetlen, sportolni lusta, gyerektelen vagy magányos középkorú nők), akkor erre rámutatok.
Erről az ügyről nem mondok el mindent, tehát ez egy leegyszerűsített poszt, mert nem akarom, hogy ellepje az életemet meg a blogot, de higgyétek el, kemény.
Sehova máshova, mint a blogom és a saját facebook, nem írok, nem szervezek. Nem ők a téma nekem, hanem nekik én. Nem, nem “veszekszünk”, nem “konfliktus van”, hanem undorító a netes zaklatás, a módja és a fogantatása.
A figyelmeztetés azoknak szól, akiknek a neve (lájkok, kommentek, itteni valós név vagy régi blogos ismerős által) kitúrható a netről, ezért figyelj: NE mutatkozz, ne lájkolj, ha van közlendőd, írj nickről kommentet vagy e-mailt! Régi jó szervezéseink működnek tovább, senki nem veheti el azt, amit összehoztunk, nem is mérgezheti meg, és posztok is lesznek, ahogy eddig: értelmesen, fontosakat írok.
Senkinek az adatait nem adom ki, senkinek az életébe nem szólok bele, senkivel nincs problémám a 2014-es kavarósokat leszámítva, de velük sem foglalkozom. A jóra való restségről pedig írni fogok a főbűnös sorozatban, mert hogy ez az aljasságnak mennyire melegágya, az csak most döbbent belém.
Testügyben már mindent elmondtam, azt hiszem. Kevesebbet írok róla, az edzéseket itt követheted. Csinálom, amit eddig, most már inkább csak fenntartó jelleggel. És nem csak a magamét: ez már rég közösség, és ekként pezsgő, éltető.
A wmn-nek szóló javaslataimat az írás végén kibővítettem, saját kommentjeim szövegeivel, illetve egy újságírókolléga észrevételei alapján. Kommentben is bővül a döbbenet listája.
Emlékeztek Joós Istvánra? A szégyenletes nlc-s bloggerina versenyre, “mert a nőknek is van hangjuk végre”, ahol előbb megnyugtattak, hogy a főnyeremény laptop csajos lesz (vagyis rózsaszín és nem túl bonyolult), aztán, miután a szavazatgyűjtésben vagy ötven jelentős blogger megfuttatta a nlc nevét-logóját szerte a neten, kiválasztottak két, a női princípiumot maradéktalanul betöltő, otthonról kreatívkodó, ügyes kezű asszonyt: Limarát, a péket és a Kifli és Levendula kézügyességi blogot. A nők hangja!…
Azt hittük akkor, hogy a nőklapjacafé bekaphatja, lesz itt új női média. Nem partizánok ügyetlenke, egyszemélyes blogolása, hanem tömeges, friss és haladó platform. A hiteles, okos, gyönyörű, de nem instagramcica DTK-val és hirdetőkkel, pénzzel, szerkesztőséggel. Gyermekvédelem, női jogok, testkép, tabuk, válás, szex. És amikor nem, akkor is legalább jópofa.
csak az olvassa. én szóltam 