vonzó

melléknevek sorozat 14.

Figyelj, én már régóta veled vagyok ebben. Figyelek, hallgatlak. Nem adok tanácsot. Értem, részben én is éltem azt, amit mondasz. Nem akartam okoskodni, és most sem akarok, eskü.

Na jó, de. Most okoskodok. Figyelj ide.

A férjedről beszélsz nekem, és igazad van. A férjed gáz. Nem te látod rosszul. És nem érdemled meg, hogy így bánjon veled, és nagyon rossz felé mennek a dolgok, és teljesen érthető, hogy eleged van.

De nem az a lényeg, kinek van igaza és ki téved és torzít és vetít. Hanem az, hogy hogyan lehetne jobb életed.

Ez az egész így egy improduktív játszma. Betegítő, egyre keservesebb működésmód.

És mintha te ragaszkodnál ehhez. Te függsz a férjedtől. Összeköt vele mindaz, amit ti hoztatok össze, a lakás, a gyerek, az életetek szereplői, és függsz tőle anyagilag is.

Nem azt kérdem én, hogy össze vagy-e vele lánciolva, meg hogy közös lett-e élettér, vagyon, ügy, gyerek. Hát hiszen ő a férjed. Hanem hogy vonzónak találod-e a őt. Tudom a választ. Nemhogy nem találod vonzónak, nemhogy a halálba idegesít, de te valósággal függsz attól is, hogy ő mennyire cikis. Ő, aki önös és önigazoló és sértődött és passzív-agresszív és megúszós, ő a te világod közepe. Ez a negatív konstrukció az, ami körül forogsz. Ebből vezetsz le mindent.

Minden bajodat ebből vezeted le. Így könnyebb neked is.

Valaha úgy képzeltük, és a mesék is ott értek véget, hogy egymásra talált a férfi és a nő, erősen belenéznek egymás szemébe, és annyira szeretik egymást, hogy abból telik a szürke hétköznapokra, a problémákra, évtizedekig. A vonzalom és az erős elhatározás, meg a sok közös élmény, az majd átsegít mindenen.

És nem így lett.

Téged a férjed nem vonz egyáltalán. Együtt élsz valakivel, egy pár vagy valakivel a külvilág szemében, akiben már nagyon rég nem találsz semmi vonzót. Sorolod itt nekem, mi minden nemvonzó benne. Minden nap kiegészül a lista.

A hajdani vonzalomból nem maradt semmi, megkeseredett az egész.

Ó, én nem mondom, hogy tartson a sírig a lobogó szerelem, a reszkető térd, gyomorhinta, pillangók a vékony- és patkóbélben. Ez tényleg irreális volna. De vonzalom, őszinte és mély helyeslés, az kell. Minden probléma és félreértés és nehéz időszak ellenére: ilyen vagy, és én szeretem, hogy ilyen vagy. Hogy lehet elviselni valakivel az életet, aki tudja, hogy nem tartod őt vonzónak egy cseppet sem, ellenben neheztelsz rá?

Viszont biztos lehetsz benne, hogy ott lesz veled. Mert ő a férjed. Ez biztonság neked.

Ha dönteni szeretnél, képzeld el, hogy nincs.

Milyen érzés?

Amiről te beszélsz, annál jobb egyedül. Sokkal. Csak az a baj, hogy hozzátorzulsz, belerohadsz ebbe az egészbe hosszú évek alatt. Onnantól meg mindent olyan keserűen, hibáztatóan nézel. Te nem is tudod, milyen friss és szép és tiszta tud lenni az égbolt a sok szar nélkül.

Mindaz, ami elviselhető benne, a megszokás miatt az. Soha nem választanál most a férjednek valakit, aki csak ilyen kevéssé vonz. A férjed ott van, jogfolytonos azal, akit valaha szerettél. Ott is marad, hova menne. Nagyjából megszoktad, csak ezért nem pokol minden nap.

Így nem lehet élni.

Én nem védem őt. Nem arról beszélek, hogy vannak azért jó tulajdonságai is, és főleg nem győzködlek erről, mert téged a halálba irritál már, és tényleg ott tartotok, hogy leginkább nem bírod elviselni, és én hiszek neked. Bár ilyet, hogy vannak jó tulajdonságai is, te sose mondtál, de azt azért tudjuk, hogy például apának nem olyan csapnivaló: ha nem dögfáradt, ha épp ráér, akkor nagyon is jól elvan a gyerekkel, süt neki tojást, ilyesmi, nem kell aggódnod, míg jógázol, hogy mire mész haza. Ez is valami. De persze nem elég.

És főleg nem erről van szó.

Hanem hogy a házasságotok, az egy nagy tér, és azt a teret ki kell valaminek tölteni. Ha nem a kívánkozás, a vágy, a vonzalom, az érzelmi kapcsolódás, az intellektus, a közös hobbi tölti ki, akkor majd kitölti a feladatsor, a teendők, a kötelesség. Ebből kesz az elszürkülés, a megtört hajvég és megtört tekintet. Vagy később kitölti a harag, a neheztelés, a játszma.

Ez a rátapadás, ez az, amiért mindezt mondom neked. Ahogy életed minden pontja valahogy össze van kötve az ő megnyilvánulásaival, reakciójával, azzal, amit tesz, amit gondol, amit álmodik. Minden ebből vezethető le. Ahogy folyton őt figyeled, és a viselkedését, mondatait elemzed nekem. Ezeket gyűjtöd, lajstromozod, mutatod be nekem: ugye igazam van? Megveted őt, és önfeledten lubickolsz ebben a megvetésben, ahogy régen a szerelemben.

Igazad van, de előrébb lennél, ha elmennél szaunázni.

Ha nem találod őt vonzónak, akkor előbb a szex válik ritka hangulattá, átmeneti enyhüléssé. Aztán — mert ő presszionál, te meg felismerted az ebben rejlő hatalmadat — a szex kegy és játszmaeszköz lesz.

A szex nem erre való. A házasság nem erre való. Nem kéne olyanokkal szexelnünk, akik iránt nem érzünk egyértelmű, lobogó vágyat, ott és akkor vagy általában. Igen, van ilyen: van, hogy elmúlik a vágy, vagy más lesz fontos, vagy elidegenedünk, kinőjük a másikat, nem tetszik, hogy elhagyja magát, vagy hogy nem jó vele a szex, nem figyel, nem érez, nem ért, leginkább maszturbálni jár a hüvelyünkbe. De ha így áll a dolog, akkor olyan nagyon elvárni se kellene tőlük a szeretetet, kizárólagosságot. Akkor valahol érthető, hogy ők se lelkesek.

Veled az a helyzet, hogy tök jó nő vagy. Nem, nem csak voltál, hanem vagy, most is. A szülés egy kicsit széthúzott, kinyúltnak és megviseltnek érzed magad, pedig azóta visszafeszesedtél. De valahogy eltávolodtál attól a Lánytól, akinek seggig ért a haja. Szorongsz, nem szereted a tükörképed, azt a kettő darab striát a hasad jobb alsó részén. Anya lettél, ez a könnyű magyarázat, és inkább hagyod az egész témát, a testet, a szexet, eszedbe se jut. Az öngyűlöleted bedarálta a szexet, a vágyat, a vonzalmat. Már nem látod őt, és nem látod magadat.

Ő meg nem érti ezt, mert vele ez az anyaság nem történt meg testileg-lelkileg. Minket szétszed, átrendez, még a szemünk fénytörését is megváltoztatja: soha többé nem látjuk olyannak a testünket, magunkat, az életet, mint előtte, és hosszú hónapok alatt le is szokunk erről a fiatal lányos működésről. Hogy lobog a hajunk, fényes az ajkunk.

Ő közeledne, bújna, úgy érzi, kedves, úgy érzi, szeret, kíván. De te nem kívánod őt, egyre kevésbé kívánod őt, mert fáradt vagy, és mert nem vonzódsz hozzá, mert a szex is ilyen feladatsor és elvárástömeg lett, mert azzal vagy folyton nyomasztva, hogy mások szexik és feszesek és leszakad az ágy alattuk, hüvelyi orgazmusuk van, ami neked sose volt, neked a csiklóorgazmus is döbbenet volt. És mert mindenki a fiatal kolléganőket hajkurássza jegygyűrűvel a kezén, és ezt megveted és ez frusztrál. Neked ez a szex nem téma már, mert más a fontos, mert lassan kiábrándultál a férjedből, és mert gyűlölöd magad. Így aztán szexestül elutasítod az egész embert, a közeledését, amit már meg is szoktál, és nyaggatásnak érzed.

Tudod, ez is egy ilyen leegyszerűsítés, hogy ők a szex körü pörögnek. A férfiaknak mindegy, csak bedughassák valahova, legyen szex, vacsora, és akkor béke van — hát, ez nagyon buta magyarázat. Legalábbis a te férjed nem ilyen. Nem a szex körül pörög, hanem a saját identitása és igaza körül. Nagyon is érzelmes, érzékeny, sebezhető ő is — a farkánál fogva. Az itt a kérdés, hogy ő maga, a lénye kell-e neked. Nem a szex a kérdés, szépen kiverik amúgy maguknak. Hanem hogy ők jók, elfogadhatók, szeretettek-e. Ugyanez a te kérdésed is, csak neked nincs így összekötve a szexszel.

Tudjuk a választ: neked ő nem kell, nem elég. Illetve lenne csak másmilyen, látná be, akkor talán. De ezek a láncreakciók nem visszafordíthatók. Neked teljesen természetes, hogy téged a férjed kíván és reménykedik, mert ő a férjed, és te vagy a nő. És nemet mondasz. Ő ettől megbántva érzi magát, úgy érzi magát, mint egy pitiző kiskutya. Akkor is rosszul érezte magát, amikor még ímmel-ámmal belementél. Érezte ő, hogy nem az igazi így. És most már úgy éli meg, ki van szolgáltatva neked, amikor kedves próbál lenni. Hogy ő behódol, szex reményében. Te meg nem és nem és nem, erről beszélsz nekem, hogy nem. Úgy éli meg, hogy ha ő kedves, akkor vesztett, akkor te vagy fölül. Így aztán már csak ritkán megy neki a kedvesség, az alternatíva pedig a dac és az önigazolás. Most már ő sem érez semmi különöset, elvégre miért bújnánk vágyól lihegve egy betonfalhoz. És egy nap, talán holnap, talán a múlt héten már, beleszeret valakibe, és megkönnyebbülve és reszketve éli át, milyen az, amikor ő kell, amikor ő jó és kívánatos, és a másik leszaggatja a ruháját.

Te nagyon meg leszel akkor bántva? Úgy fogod érezni, elárult? Nagy lesz akkoron az te felháborodásod? Cafkának fogod tartani azt a nőt, aki el akarja szedni a férjedet?

Nem találod majd a férjedet akkor se vonzónak, nem arra fogsz rájönni, hogy micsoda remek embert vesztesz el épp. Sőt, akkor még kevésbé fogod becsülni őt. Mert hogy átvert. Meg fogod vetni. Reklamálsz majd, hogy elvették, ami a tied, téged ér a sérelem, rád vet rossz fényt, ha megcsalnak.

Újabb témád lesz akkor a férjed körül, mert téma kell, mindig valami, ami rágható.

Előzd meg ezt, ne juss el idáig. Ez nagyon szar így, és én nem vagyok idióta női magazin korrmupált szakértője, így nem mondom, hogy nem szabad könnyen eldobni, meg javítsátok meg inkább, és különösen nem javaslok négy nap wellnesst, gyertyafényes vacsorát és csipketangát.

Én azt mondom, váljatok el, mert nem jó neked, ahogy folyton ezen pörögsz, ezen az egész problémán, haragon.

Pörögj valamin, ami jó neked. Legyél szerelmes.

Neked a fő témád valaki, aki nem szeret és akit nem szeretsz. Én értem, miért nem szereted, nem valami szeretetreméltó, és azt is értem, hogy nehéz meghozni a döntést, felszámolni a közös életet — annyira nehéz, hogy el kell jutni a pokolig. Az se könnyű ám, a pokol. Amikor majd a pokol előszobájában lesztek egyébként, akkor az a fél, aki jobban megijed a változástól, és ez ő lesz, visszavesz egy kicsit, megenyhül, valamit restaurál, odateszi neked borostyánba dermedve hajdani szerelmetek lenyomatát, és akkor úgy fogod érezni, hogy lám, mégis, lám, mégsem, szinte megoldottátok és haladtok valamerre, változik, talán megért végre, talán igazad lehet, van remény. Ami nagy megkönnyebbülés a sok keserűség után.

A sok keserűség mindig eszkalálódik, aztán robban. Ti pedig semmit nem oldottatok meg, csak halogattok. És félelem van és visszavevés. Nem találod őt vonzónak, és fél év múlva sem fogod annak találni. Nem becsülöd, neheztelsz. Minden nap ott vagy neki, hogy megsebezzen. Mi dolgozok egymással? Mire kell ő neked?

Ennek semmi értelme így.

Ha egy házasság lényege a hibáztatás, neheztelés és az egymástól való függés, ha a megszokás tart benne és az, hogy félsz az önálló élettől, akkor annak a házasságnak régesrég vége van.

Ő úgy érzi, mindent megtett, és neheztel rád, hogy nem szereted őt. Ez külön facepalm, mert nem tett meg mindent, és nem is figyel arra, amit mondasz. Mindenesetre te mindent elfogadsz, úgy érzed, jár neked, hogy ő itthon van, hozza a pénzt, jár a hűsége is.

Mert ő a férjed.

Te nem vonzódsz hozzá.

Nem vonzódsz a férjedhez.

Nem jár.

A családi élet feladatsor, a gyerek pedig fedezék, akit magad elé tartva lődözhetsz, elégedetlenkedhetsz, aki mindig kitűnő hivatkozási alap, ha fel kell rónod a férjednek valamit. Az étel mélyhűtött. Az ágy üres.

Ne élj így.

 

66 thoughts on “vonzó

  1. Nem élek így. Mert ezen mentem végig. 🙂 Most keresem a témát, a hobbit, az embert és magamat – ezek körül zsonganék!!! De egyelőre megint a hiányokon zsongok, a fenébe: nem jó a munka, várom a lakást. Na ez az. Ez az alapvető idióta beállítódás. Ne a hiányon pörögjek! azaz fókusz az örömre! Meg kell szépen tanulni.

    • Én még a borostyánt várom.
      És azt gondolom, hogy utána jó lesz megint..
      Miért vagyunk olyan sokan ebben?
      😦

      (Azt hiszem az a baj, hogy olyan ritkán voltam szeretve, és magamat sem szeretem, hogy az nem lehet, hogy ez se legyen. A szemétdombról kapartak össze 7 évvel ezelőtt, nem mehetek oda vissza, most 7 évvel öregebben. 15 kilóval kövérebben. Még roncsoltabban. De ha jön a másik nő, -mondjuk nem jön, ki sem nézem belőle, aztán egyszer csak koppanok?- akkor vissza leszek szépen hajítva a szemétdombra, akár akarom, akár nem. És tűrjem el, mert a másik nő jobb lesz, nálam csak jobb lehet, és legyek nagyvonalú, ne kapaszkodjak abba, aki már nem szeret, és ne utáljam meg a másik nőt, hanem szép kussban, lehajtott fejjel ismét, mit régen a szemétdombról figyeljem majd a jó nők jó életét. Amíg van mellettem valaki, legalább van egy ütőkártyám. Nem, még nem vagyunk a pokolban. De amikor odajutunk, ő még kijöhet, én már nem. Testileg, lelkileg lerongyolt, egzisztenciálisan nulla, anyának szar, pszichésen beteg, nőstényszerű izé, nincs helye a Emberi Lények között. Nem, nem ő tehet róla, igazságtalan lenne ezt állítani. Ez volt mindig. Ez van. Ez marad. Talán csak a blogról tűnök majd el, amikor már nagyon fogom szégyelni a folytonos egyforma epekeserűségű nyavajgásomat. Vagy amikor már nagyon fog fájni minden ilyen bejegyzés. Még ennél is jobban. )

      • Nem tudom, ez jelent-e valamit, de én nagyon szeretem a kommentjeidet. Ezt is. Annyi mindent mondasz ki, amit sosem tudnék megfogalmazni. Ebben is. Csak remélem, hogy neked is jobb egy hajszálnyival, miután kimondod.

      • Köszönöm a válaszokat.
        Valahogy nyomaszt, hogy mindig negatívkodok, vagy legalábbis sokszor, és sokszor írom ugyanazt, de persze az is kamu lenne, ha csak szép, felszínes dolgokról írnék.
        Majdnem egy éve volt az a “sötét, fekete szurkos vermes” hozzászólásom (még Hajnalka itt volt, valaki küldeni is akart csokit annak hatására), és úgy érzem, még mindig abban a veremben vagyok, a fekete szurokba beleragadva, sőt, egyre inkább. Azóta mondjuk van “egy fokkal jobb” munkám, de úgy érzem, néha belebukok, meg kétszer elvetéltem (igen, másodszor is, a múlthéten egy félresikerült belgyógyászati vizsgálat közben, nem is tudtam, hogy terhes vagyok, szeretnék erről beszélni, de cikinek is érzem, meg olyan hülyék a reakciók, általános vélemény, hogy “ennek így kellett lenni”, megingott kapcsolatba ne szüljünk még egyet, ez oké, de azért mégis megvisel, egyik depiből a másikba, nincs időm lelkileg sem regenerálódni, nem hogy testileg), és az állóvíz, a mozdíthatatlanság, aminek a lényege, így van, egyértelműen az öngyűlölet. Alfa és omega.

        • Az első és az utolsó gondolatod jár a fejemben napok óta, pedig csak most írtad le. Ma épp azon gondolkodtam, elkezdek mindenkinek mindig mindenről szépeket mondani, és figyelem, mikor esik le nekik, hogy hazudok folyton, mert azt akarták. Meg azon is, hogy tényleg minden(ki)ben annyi kivetnivaló van-e, amennyit én találok, vagy az mind bennem van inkább.
          Nem nagyon tudok olyat írni neked, ami segít, de az biztos, hogy ha a valóság olyan, amilyen, akkor nem te vagy a gáz, ha az igazat mondod róla, legyen az bármilyen negatív is. Ettől nem leszünk előrébb, persze, de (nekem legalább is) fontos kimondani.

          • Nem nagyon. Egyrészt az én hibám is, mert le kellett volna fújni a koloszkópiát (a durva az, hogy a vérzés miatt végülis nem csinálták meg), nem kellett volna meginni a 4 liter “folyékony taknyot”, rá volt írva, hogy terheseknek nem, de azt mindenre ráírják, meg különben sem biztos, sőt, nagyon kicsi az esély, a gyógyszerész meg azt mondta, ez csak béltisztító, meg tudatosabban kellett volna tervezni, ha már annyira akarom a tükrözést, mert hónapok óta fáj és mert ismerek valakit, aki fiatalabb, mint én és már áttételes rákja van, és valahogy így kezdődött neki is, de én aztán mindent be tudok magamnak beszélni, meg a gyerekemnek, emiatt (is) voltam pszichiátrián. És már minden fájdalmam automatikusan pszichés mindenkinek. A bélbántalmak meg pláne. Hülye hiszti. Meg védekezni kellett volna. Vagy nem is kellett volna együtt lenni. Meg el kéne dönteni, hogy maradunk-e együtt, vagy nem, ha meg igen, akkor sem muszáj a második, már úgy is 4 év lesz a kettejük között minimum, kamu, hogy csak az elsőnek akarok testvérkét. Miközben lassan anyja sem lesz. Az aneszteziológus szólt, hogy a teszt alapján terhes vagyok, ezért nem altatnak, de még nagyon korai időszak, alacsony hormonszám, anyám szerint nem is volt terhesség, csak hamarabb jött meg. Lehet, hogy csak vígasztalni akart ezzel. Az orvosoknak hiába mondtam, hogy a “takony” megivása után egész este jött ki belőlem minden, és folyamatosan vérzek, ha volt is valami, már mindegy, nyugodtan megcsinálhatják a tükrözést, nem csinálták meg. Majd két hét múlva.
            A párom reakciója először a dühöngés volt, mármint hogy mekkora hülyék vagyunk, hogy becsúszott, aztán meg szerintem megkönnyebbült, hogy nem kell ezen agyalni, hogyan fog kidobni terhesen. Mert hogy az utóbbi időben ez megint felmerült. Mármint, hogy “csomagoljak”. Aztán utána másnap olyan, mintha nem gondolná komolyan. Azért kellemes így élni MÁSNAK a lakásában. A gyereket meg hol vihetem, hol nem. Mostanában inkább igen, ez már előre lépés.

            És én még mindig ott tartok, hogy lesz ez majd jobb, elmegyünk a harmadik párterápiára is, és lesz még ebből szerelem, legalábbis harmónikus együttélés. Meg második gyerek. Miközben az elsőn is kijött valami brutál gyógyszerallergia, és folyton beteg, pedig régebben nem volt, de ez már neki is sok. Ez a légkör. Meg az anyja, aki nagyon gáz.

            Azért hétvégén, amikor jeleztem neki (a páromnak), hogy szarul vagyok lelkileg, és jól esne a vigasztalás, akkor annyit mondott, hogy ez még csak egy kis sejtecske volt, vagy az sem, csak megemelkedett hormonszint. Anyám álláspontjára helyeszkedett tehát. Meg azt is mondta, -amikor rákérdeztem-, hogy az utóbbi időben valószínűleg ő is depressziós, a munkájával is gond van, ezért nem igazán tud most nekem segíteni. Az én pszichém, agyi folyamataim már neki is nagyon sok.
            Egyébként nem ilyen.
            Nem volt ilyen.
            Sokáig nem volt.
            Még a pszichiátriára is írt szerelmes levelet, pedig mindenki azt mondta, hogy ilyenkor egy “normális férfi” lelép. És én örüljek, hogy ő nem. Meg nagyon szerencsés vagyok, hogy nekem olyan van, aki nem lép le. És akik még itt tartanak, azok nem értik, hogy nekem miért van mindig mindennel bajom…

            (bocs, hogy ezt itt most ilyen részletesen, remélem nem baj….)

            • jajjistenem. Sokkoló, amit írsz és jó lenne valami biztatót írni, de ahhoz meg csak felületesen tudok rólad, hogy értelmeset mondjak. A közhelyektől megkíméllek. Ha jól emlékszem, te külföldön élsz. Nincs ott valami egyházi, anonim alkoholista, vagy bármilyen ingyenes önsegélyező klub? Ahol legalább beszélni tudsz a bajokról?

            • Járok pszichológushoz, de sajnos csak két hetenként van rám ideje, mert állami, ingyenes. Meg pszichiáterhez, de az rosszabb, mintha nem lenne.

            • Félreértés ne essék, ez nem fenyegetés akart lenni, vagy tesztelés, hogy kik szeretnek, vagy ilyesmi…
              Nem is kellett volna ezt írnom.
              Igazából csak arra akartam utalni, hogy nagyon nehéz nap mint nap szembesülni dolgokkal, miközben mozdíthatatlannak érzem az életem. Tudom, hogy ez sok szempontból az én hibám, de ez a tudat sem segít most.

  2. au.
    Ez kicsit olyan lett, mint mikor az ember egy súlyos betegségről hall, vagy katasztrófáról. Automatikusan bekapcsol benne a “jajdejóhogy nemvelünk történt ez” érzés.
    Engem nagyon sok negatív példa, és élménybeszámoló riogat ilyesmi kimenettel. Kicsit talán titkon drukkolnak is, hogy nekünk se sikerüljön, mert nekik se. Ugyanez volt a gyerekre is. Sőt. a terhességre is. A szülésre is. Meg úgy az egész életet fel lehet fogni egy keserű pirulának, amit le kell nyelni, és még utána jön a legrosszabb utóíz.
    Aztán valahogy nekem mégse olyan rossz. Sőt. Sokkal rosszabb volt akkor, mikor mindenki másnak meg milyen jó.
    Most meg, hogy én nem érzem magam kifejezetten szarul, kezdek mindenhol én lenni a bezzeg. Aki nem zuhant össze a szülés után, sőt. Meglepődött, hogy ez is megy neki, mert hát már beoltották, hogy úgyse fog. Akinek nincsenek se csíkjai, se löttyenései, de ha lenne se érdekelne, akinek szebb a tekintete, és jobban érzi magát, hogy letudta, amit le kellett. Aki boldogan ébred minden reggel, akinek szép a gyereke, aki szépnek érzi magát, aki reggel hétkor jógára megy, utána meg géllakkozásra (szolid halványrózsaszín, mert most olyanom van) 10-re már a piacról jön a dizájnos banyatankjával, akinek elirigylik a ruháját, akinek a férje festi a haját, kötényben, akinek azt mondja a babája, hogy mamama, aki egyre jobban és jobban szereti a férjét, ahogy megy előre az idő, aki olyan bókokat kap a munkájában, hogy te vagy a példaképem.
    Nem tudom, hogy ez kitart e. Hogy anyám, aki önmagát valamiért az én riválisomnak bírja csak látni, ilyenkor miért mondja azt, hogy nézzük meg 10 év múlva? Hogy milyen érdekes, hogy mennyivel szebb pasasaim voltak korábban a férjemnél, és tessék nem is ezen múlik. Meg hogy jaj a te korodban nekem is milyen jó volt, aztán tessék.
    Az biztos, hogy nem akarok így járni. Ha létezne védőoltás, egy ilyen leírás után, én rohannék oltatni.

  3. “soha többé nem látjuk olyannak a testünket …”
    De vajon nem a fiatalság-fétis miatt van ez? Nem szocializáció, biztos, hogy az anyaságnak kötelező velejárója?

    • Igen. Hogy nem arra való, mint egykor. Lóg, löttyed, szexellenes, nem fogad szót, csöpög, szétfolyik.

      Meg az ülőmunka, meg a szar kaja, meg az inaktív munkanapok.
      Persze nem tudom, kinek mennyire fontos a test, de nagyon durva, amit a terhesség-szülés csinál többekből.

      Megtaláltam az ultimate igazságot minden plasztikai sebészeti beavatkozásról. Borzalmas új szokás, eszem a szigorú, alig négyszáz kalóriás mestermű-menümet, és közben nézem mások helyreállított testét.

      http://www.realself.com
      Például a tummy tuck, elképesztő. Érdekesebb a ciciknél. Képek és beszámolók. Nagyon sok mindent megértettem ebből. (nekem csak egy mikroszkopikus köldök- és alhasiheg-korrekció kéne, mert… nem részletezem, majd egyszer)
      http://www.realself.com/Tummy-tuck/reviews

      • De amúgy röhögök magamon, iszonyatos ez. Tényleg nem akarok ítélkezni senki fölött, én az az ember vagyok, aki nem ugrik ilyen szavakra előítéletesen, hogy testépítés, szteroid, plasztikai műtét, energiaital, krisnás, baptista, balkán táncház stb. Láttam, amikor éltek vele, és láttam, amikor vissza-. De azért nagyon elgondolkodtat a jelenség, ahogy jóléti államokban nők tízmilliói basszák szét a testüket a természettől elszakadt életmódjukkal, a jólétben, túltápláltan, combjukat légkondis irodákban narancsbőrősre ülve, és aztán ugyanebben a dologtalan, természettől elszakadt életükben ezen depresszióznak, keresik a megoldást a köldökük restaurálására, a kézhátukon kidombolodó ér eltüntetésére (!), vagy épp erről blogolnak tíz éven át, hogy hogyan fogytak le, mit esznek reggelire, és hogyan jutottak a félmaratonig, és fizetik ki plasztikai sebészeknek a dollártízezreket, ahelyett, hogy kapálnának szépen a mezőn látástól vakulásig. Akkor nem érnének rá a köldökükön meg a seggük magasságán busongani. Addig nem is gondoltam én ilyenekre, amíg el nem kezdtem ezt az elég komoly életmódváltást. Most meg az izomrostok típusairól, a kreatinról, az L-karnitinról és az argininről olvasok. Iszonyúan bepörget ez, az ember, ha elkezdi nézni és látni magát, egyre több helyreállítandót, megváltoztatandót fedez fel a testén. Próbálom ezt ellensúlyozni (egyben meghaladni a “vagy a belső értékek és a norvég művészfilmek a fontosak, vagy a felszínes szempillahosszabbítás” hamis dilemmát).

        • Hat a tanchazra ne is… 😉
          A latisse megfontolando lehetne, bar en azt olvastam, hogy a vilagos szemueknek megvaltoztathatja a szemszinet. De azok szep hosszu pillak….mar-mar kisertesbe estem egy eve, hogy rendeljek az usabol, de akkor ezt elethosszig kene kenegetni mert kulonben a szempillak visszacsoffadnak, azt meg nem hiszem, hogy egy halyogra valo gyogyszer nem arthat semmit az egeszseges szemnek. Nem tudom, csak felnek alkalmazni.
          A mu segg (implant) meg egyszeruen taszito szamomra viszont a haskorrekciok tenyleg jol sikerultek a kepek szerint.

          • Csak az a borzalmas heg ne volna. És akkor a szöveg, hogy takarja a fürdőruha, jézusúristen. Mert akkor aztán biztos egyenletes a heg fölött és alatt, meg érez ott a bőr. És ilyen keskenyek lesznek a hasizom-összehúzástól, annyira mesterséges, mint a labdamellek. Negyven évesen nincs ilyen has, mell anatómiailag, kész.

            Ahogy átolvastam az amerikai szakirodalmat, az én köldökömet nem fogja megcsinálni senki, vagy csak kontár.

            Az meg hökk-sokk, hogy kíváncsiságból az egyik köldökjelölt sebészt megkérdeztem, hogy oké, tudunk a mellplasztika hegéről, a tokzsugorodás veszélyéről, meg hogy ez eléggé fáj, de az egyik nagy sebész honlapján van egy ábra a mellizom alatti implantátumról, hogyaszongya: a pectoralis major felszabadítása, és izomrostokra merőlegesen a vonal a mellizom alsó részén. Na, ettől a másiktól kérdem: jól értem, átvágják? jaj, de buta vagyok, biztos nem vágják át az izmot. De igen, mondja. És…? Az nem nő össze. Nem. De a felső része attól még működik. Úristenbazmeg. Nemtom, testépítő nők ezzel hogy vannak, hogy néz az ki, meg mennyire működik, vagy ők nem tetetik izom alá, majd megkérdem az egyik példányt.

            Kissé off vagyok, délelőtt ez a poszt kiszakadt belőlem, már négy napja mennek ezek a mondatok a fejemben. Konkrét címzettje, ilyen barátnőm nincs, de a jelenség létezik. Aztán elmentem egy szerény három és fél órás edzésre, ugrókötél, tesóm, fehérjeturmixra meghívás, kézenállás-átfordulás, kurvasok nyújtás, comb belső, külső, combhajlító, felső hát, ferde pados hasizom, izébizé előretolom-bicepszemleszakad hasizom, ami egy kicsit ciki volt, mert egy nagyon kedves fiú mondta, hogy neki van még két sorozat, de a pihenőidőben nyugodtan én, és megfigyelte, milyen súllyal tolom, és nagyon előzékenyen be is állította nekem, mikor ő végzett a saját sorozatával. De sajnos elnézte, szóval följebb rakta, vagy mi, lejjebb, szóval úgy, hogy nehezebb volt. Annyira kedves volt, hogy nem volt szívem visszaállítani, és még ott bóklászott, így végigcsináltam 3×18-at (imádom a 18-as sorozatokat) ezzel a túl nehézzel, nem vagyok én papírkutya, de azt hittem, beszarok, meg most is. Szóval udvariasságból lesérültem, asszem. Erről írok majd egy novellát, Hogyan lettem nagyon izmos címmel. Nem tudok röhögni se, szétszakad. Ez után elég durva 7 km-es futás némi kis arginines teljesítményfokozással, 11,2-es átlaggal meg intervall-elemekkel, és szauna.

            Szóval a magvas gondolatok után megint a testem körül pörgök, tessék. És bejelentkeztem jégszaunába. Majd mesélek róla.

            • “Negyven évesen nincs ilyen has, mell anatómiailag, kész.” – Itt van a lényeg. Mondjuk, ahogy elnéztem ezeket a hasakat a linkelt oldalakon, elsősorban nem a rendszeres sport jutott róluk eszembe. Nem szeretnék bántani senkit. Tudom, milyen iszonyú nehéz lefogyni. 43 évesként azt is tudom, hogy egyes testtájak nem lesznek már sosem olyanok, mint 20 évesen. De valahogy már-már az öncsonkítással határos, ahogy egyesek műttetik magukat, abban a hiszemben, hogy 1. szép lesz 2. úgy marad.

              • Szerintem is túlcivilizált, gyorskaján élő, ülőmunkát végző, könnyű-gyors megoldásra vágyó, eleve nem túl szerencsés alkatú nők vannak többségében az oldalon, rossz testtartással, gyenge hát- és hasizmokkal, gyerekkorban elbliccelt sportolással és temérdek kényelmességgel.

                Az meg külön tanulmányt érdemel, ahogy a Q/A rovatban minden orvos a bonyolultabb, drágább, invazívabb beavatkozásra akarja rábeszélni ez érdeklődőt.

                A kivágott, bőr alól kimetszett zsír nem nő vissza, a fölösleges bőr se. A zsírsejtek száma ovis korunk óta állandó, csak a méretük nőhet. Nekem az Alien-köldök (áthelyezett) és a borzalmas heg a döbbenet, meg az elképzelhetetlenül lapos has kontrasztja a többi, formátlanabb testrésszel. Mindez 2-2,5 millió forintért.

        • Az a helyzet, hogy én azt gondolom hogy már heti 40 óra ülés is kikészíti az emberi testet. A túlórákkal terhelt 50-60 meg egyenesen önmagunk tudatos fizikai leépítése. Hosszú távon még 1-2 más egészségtelen szokással együtt teljesen deformált (ránézésre egészségtelen) testeket tud eredményezni. De ezt csak én gondolom, mondom.
          Nem bántani akarok bárkit is, hanem inkább sajnálom azt aki egész nap ül munkában.

          • Én se akarok senkit megbántani, de azt mondom, beteg, ahogy élünk, és még azt is, hogy az elhízás az öngyűlölet és az önbántalmazás egyik formája. Nekem ez megvilágosodás, elég megbocsátó voltam magammal e téren, meg a fagyicsokisüti élemóddal is. És jelentem, iszonyú jókat eszem, és van abban valami, hogy ne bogozgasd a lelked, hogy mitől lett ez, csak kezdj el tudatosan kajálni, jó minőségű, értékes dolgokat, és rendbe jön az egész test-téma, és ilyen hihetetlenül… egyszerű lesz, fényes, tiszta, egyértelmű. Elég durva, hogy ez a felismerés öt hónappal az életmódváltás első napja után jött.

  4. Ez a bejegyzés most nagyon ütött. Amikor lecserélted a fejléc szövegét a mostanira, akkor tudatosult bennem, hogy nem arról írok – nem arról beszélek- amiről kellene. Eldöntöttem, hogy végiggondolom miről is kellene valójában. Persze minden porcikám tiltakozott ellene, hiszen piszok fájdalmas dolog szembesülni a hibáimmal. Ma reggelre végre körvonalazódott a valódi probléma a fejemben, kezdett letisztulni a kép, csak még nem tudtam volna igazán szavakba önteni.. de a mai bejegyzésben megtetted helyettem. Szinte minden mondat, minden szó igaz rám (is). Egyelőre most ott tartok, hogy döbbenek – magamon, magunkon.

      • Rá kellett jönnöm, hogy már egyáltalán nem vonz a férjem, ráadásul valójában igazán soha nem is voltam szerelmes belé, csak valamiféle vonzalom volt egyszer régen, úgy 7-8 évvel ezelőtt. Mostanra meg csak élünk egymás mellett, mint két barát.Összeköt, összetart minket a gyerek, a család, a lakás…de ez az egész egy hazugság! A legdurvább az, hogy egyszerűen senkinek nem tudok beszélni erről, mert mindenki szemében mi vagyunk az ideális család. De hát olyan szépen éltek, olyan jó apa, rendes férj. Csak éppen belebetegszek és szép lassan -sajnos szó szerint- elfogyok ebben az egészben.

          • Szomorú, hogy milyen sokan lehetünk még így.
            Most, hogy így végiggondoltam a kapcsolatunkat komolyan nem értem hogy nézhettem be ennyire ezt az egészet. Annyira szerettem volna igazán szerelmes lenni, hogy elhittem ez tényleg A szerelem?!

            • Most nekem úgy tűnik, hogy eljött az igazi szerelem, csak nem merek kilépni a 21 éves házasságból. Félek egy kicsit a változtatástól is, de akkor annak az az ára, hogy így kell élni tovább.

        • En is ilyen helyzetben voltam. Eldegeltunk egymas mellett, mint ket barat. Nem vonzott sot mar irritalt a jelenlete. De mindenki ugy gondolta, hogy milyen szepen elunk. Vegul nehany panikroham es a betoltetlen ur vitt ra arra, hogy kilepjek a 16 eves hazassagombol. Jo dontesnek bizonyult. Jo erzes, hogy nem kell egy kepmutato eletet elnem, onmagamat is becsapva.

          • Köszönöm a megerősítést, hogy megéri lépni. Sajnos még nem érzem elég erősnek magamat ahhoz, hogy meghozzam a végleges döntést. Féltem a gyereket, olyan kicsi még, De tudom, hogy hosszútávon az ő érdeke is, hogy ne egy képmutató közegben kelljen felnőnie.

          • En is igy voltam az utolso baratommal, aki egy igazi angyal…dehat nem ment. Mikor vege lett, akkora megkonnyebulst ereztem mint soha azelott az eletemben.

  5. Nekem szólt, igen. Már nem először. És nem, nem barátokként élünk együtt. És nem huszon, hanem harminc x éve. És én is pontosan így látom, hogy nem érdemes olyan emberrel élni, akinek én egyáltalán nem vagyok fontos, akinek minden szokása idegesít, akivel nincsenek közös terveink, aki levegőnek néz. Anyagilag független is lehetnék, de túl nagy áron. Az eltartottak iránt érzett felelősség nem engedi. Ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy nekem annyival jobb lenne-e? Nem, nem a megszokás tart össze. Ja, és 35 éve ülőmunkát végzek és még mindig nem bírom megszokni.

  6. Én átéltem ezt már több mint 1 éve. A borostyános időszak a végén elmaradt. Előtte volt sokszor, de a végén már nem. Örültem neki, így sokkal könnyebb volt. Nem tudom mi lett volna, ha mégis…
    Most nehezebb fizikailag, de sokkal tisztább az ég felettem. Nem tudom mere tart az utam, de nincs az az elviselhetetlen érzésem, hogy nagyon nem vagyok a helyemen, mert csupa hazugsággal vagyok körülvéve.

    • Üdvözlök mindenkit! Régóta olvasom ezt a blogot, szeretem az írásokat és a hozzászólásokat is. Középkorú, kisvárosi nő vagyok, aki nem meri leírni a nevét, mert fél, hogy felismerik. Bocsánat, hogy nem az aktuális témához írok, nekem most ez aktuális. Sokszor elkezdtem már írni. Azért is szántam rá magam, mert talán már ez is egy lépés. Nem is fontos válaszolni rá. Inkább csak nekem fontos, hogy kimondjam, mi a helyzet. Úgy látom, hogy itt többen vannak olyanok, akik túl vannak azon, aminek én a kapujában vagyok. Vagyis nem vagyok, mert itt toporgok. Leküzdhetetlennek látszik a helyzet, és jó látni itt, hogy vannak, akik mégis leküzdötték. Elolvastam a családjogi törvény ide vonatkozó részét, és sok mindent a válás menetéről. Sok ismertető, mintha szándékosan úgy lenne megírva, hogy az legyen a tanulsága: nem érdemes belevágni. 4-5 év? Azalatt a gyerekem felnő! Hogyan fogom tudni bebizonyítani a bíróságon, hogy a házasságunk menthetetlenül megromlott, ha egyszer a leginkább érintettnek, a férjemnek sem tudom bebizonyítani? Szerinte az egyetlen baj, hogy én túl hisztis vagyok. És lehet, hogy tényleg túl hisztis vagyok, sok túl hisztis nő van, és biztos nem tudják magukról, hogy túl hisztisek, logikailag lehetséges, hogy én is közéjük tartozom. De ha valaki hisztis, akkor máris kötelezhető rá, hogy együtt éljen valakivel, akivel nem akar? (Ha esetleg nem, akkor se várja, hogy nevelhesse a gyerekét, akit viszont akar. Basszus. Én elvállalnék akármit, nem azt akarom, hogy igazam legyen, de a gyerek miatt nem lehet.) Meg ez a békítősdi is milyen már! Persze, nem érdemes bosszankodni rajta, ha egyszer így van, csak az a rossz benne, hogy intézményesen is azt sugallja az egész, amit a férjem is mond: igazából semmi baj, te vagy a hülye, gondold meg magad! Felnőtt emberek azt gondolják másik felnőtt emberekről, hogy azért fizetik ki az illetéket, mert utána ki akarnak békülni?
      Bocsánat, hogy így berobbantam. Azért írtam csak le, mert nekem fontos kimondani, hogy hol tartok. Még egyszer üdvözlök mindenkit, nagyon szeretem az írásokat, a beszélgetéseket olvasni, gratulálok hozzá mindenkinek, aki itt van. Csak így tovább!

      Eszter

      • Szia, jó, hogy megírtad ezt a kommentet. Annyit mondok most (mert megyek épp edzeni), hogy félemeink nyolcvan százaléka később, mondjuk fél éven belül teljesen alaptalannak bizonyul, 15 százalékot meg jól megoldunk, és 5 a nehéz, meg persze van, lehet olyasmi is, amit nem látunk előre. És még annyit, hogy semmi, de tényleg semmi nem éri meg az éveken át tartó, biztos, porolongált boldogtalanságot, közönyt.

      • Arra, hogy ne akarj együtt élni valakivel, akivel neked nem jó, az önmagában érv, hogy neked nem jó. Aki emiatt hisztisnek tart, az még csak meg sem próbál megérteni. Ez önmagában elég ok arra, hogy ne legyen jó vele.
        A gyerekekhez: persze minden lehet ügyvéd meg pénz kérdése, de a gyakorlatban tapasztalatom szerint és családvédelmisek megerősítése szerint is a magyar bíróságok alapvetően azt gondolják,hogy a gyereknek az anyánál van a helye. Elég nehezen ítélik az apának a gyereket. Jellemzően akkor, ha az anyát alkalmatlannak tartják.

        • Köszönöm szépen a válaszokat! Az a baj, hogy nem tudom elképzelni a menetét a tárgyalásnak. Mi történik a bíróságon akkor, ha az egyik fél szerint megromlott a házasság, a másik szerint meg az egyik simán megőrült, biztos bepasizott, vagy ki tudja (pedig nem). Lehetetlennek tűnik ilyesmit bebizonyítani.

          • Nem tudom, hogy be kell.e bizonyíani. Neki kellene azt, hoy megőrültél, stb. Az a tény, hogy a problémáidra az a válasza, hogy megőrültél, elég bizonyíték arra, hogy nem is figyel rád, kicsinyli a problémáidat, meg sem próbál megérteni. Ez maga a megromlott házasság.

      • Ezek a jogi blikkfangok, mint bekites, kozvetites semmikeppen ne legyen visszatarto ero. Ezek csak azert vannak, most szakallasat fogok mondani, a jogalkoto preferenciaja (ha ugy tetszik: tarsadalmi erdek) az, hogy ha mentheto, akkor mentsek azt a hazassagot es igy is akar. Erre ez az egesz.
        Ha te el akarsz valni, a ferjed meg nem, akkor is el fogsz tudni valni. Nem kell ehhez egyezo akarat. Bar utobbi esetben teny, hogy gyorsabb, konnyebb.
        Tehat, ha akarja a ferjed, ha nem, lemegy majd a bizonyitas arra nezve, hogy megszunt-e az eletkozosseg (pld. ehhez nem kell kulon elni fizikailag), helyrehozhatatlan-e romlas … tanuk meghallgatasa, eletviszonyok vizsgalata etc. Van ennek a bizonyitasnak egy algoritmusa, amit ugyan az ugyvedek jol ismernek, igy ha van neked ugyveded, nyilvan konnyebb celozni, gyorsabban lehet haladni. Viszont jellemzoen kerdeznek, nyilatkoztatnak, tajekoztatnak is azert a birok annyira, hogy kepbe lehessen kerulni, mire kell loni. Igy kell elkepzelni.
        Ha anyagi akadaly az ugyved es ugy erzed szukseged van ra, kerhetsz raszorultsagi alapon kirendelt jogi kepviselot, amikor beadod a papirt, hogy kered a hazassag felbontasat. Nem rossz intezmeny az, sokan nagyon lelkiismeretesen vegzik a munkajukat. Illetve van olyan, hogy jogi segitsegnyujtas ingyenesen vagy bizonyos esetekben kedvezmenyesen, hozzajuk is fordulhatsz elozetes kerdesekkel vagy azzal eppen, hogy hogyan indits pert, mit kell beleirni vagy hogyan kerj kirendelt jogi kepviselot (alias nep ugyvedje: http://www.kimisz.gov.hu/alaptev/nepugyvedje). Remelem ez a link aktualis adatokat tartalmaz ehhez: http://www.kimisz.gov.hu/data/cms30149/Megyei_ISz_Jogi_Segitsegnyujtasi_Osztaly.pdf
        Amugy az is megoldas, ha egyszeruen besetalsz a helyi birosagra (meghatarozott nap a heten) panasznapon es jegyzokonyvbe mondod a kereseted, kerelmezel kirendelt kepviselot, egyes jarulekos kerdesekben is tudnak segiteni.
        Vegul pedig lehet, hogy kozben a ferjed megunja es majd mar o is akarja, igy vegul kozos megegyezessel elvaltok menetkozben. Attol se tarts, mi van, ha nem jelenik meg a birosagon a ferjed, szinten nem akadaly, vannak ra megoldasok.
        Egy a lenyeg: ha nem bekultok, a birosag fel fogja bontani a hazassagot.

  7. Ide írom, mert egyszerűen máshová nem tudom. Szóval most épp agyalok, hogy menjek-a avagy maradjak. Igazi tanácsadóim nincsenek kellene keresnem egy jó pszichoterapeutát. Kb ez van velem is, amiről a blogbejegyzés szól, viszont az volt a tervem, hogy saját magamat fogom felhozni – lelkileg és fizikálisan. De az az ellenszél amit kapok, azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz. A párom egyenesen depressziós lett attól, hogy ráébresztettem dolgokra és sokszor dühkitörései vannak, sokszor zsarolt már meg, egyszer durván, de állom a sarat. Pl. szembesítettem vele, hogy nem ő tart el, sőt ő az aki többet költ, mint amennyit keres és én a gyerekkel itthon lévő gyedes anya pótolom bele a többit. Minden felelősséget rámtol, azaz osszam be a pénzt de ha hónap végére nem marad az én hibám, mert ő ugye “alig költ”. Most rájött, hogy keveset keres, de ugye szar a melója, nem az ő hibája, engem viszont cseszeget, hogy menjek vissza dolgozni akárhová, mert éhen fogunk halni = nem lesz havi 30.000 cigire, további 30 a munkában megvett kajákra (itthonról sosem visz, sokkal olcsóbb lenne, mert ugye én nem csomagolok neki…) és nem fogunk tudni 2 autót fenntartani. Mert amikor egy volt akkor is ő használta, hiába én kerestem kétszer annyit és voltam terhes, mert neki kényelmetlen a tömegközlekedés. Az nem jut eszébe, hogy másik melót keressen vagy tanuljon valamit = azért nem tanul mert én(!) nem segítek neki, azaz nem csinálok meg mindent helyette, nem kérdezem ki stb… Aztán folyamatosan megjegyzéseket tesz, hogy miért vagyok ilyen meg olyan, és ahogyan egyre nő az önbizalmam úgy válaszolok neki vissza és ő megdöbben és simulékony lesz, miközben próbálja gáncsolni a törekvéseimet. Most pl. szerettem volna elmenni egy tanfolyamra, és mivel nem osztottam be pontosan a pénzt, már most látom, hogy nem maradt rá, mert lett helyette telefon, meg 20.ezres bevásárlás, ami nem volt betervezve és ezeket sem én költöttem el. Így nem megyek a tanfolyamra. A legidegesítőbb, hogy mindezeknek az árát én kerestem meg és ő úgy gondolja, hogy neki ez jár, mert amúgy sem költ magára. És igen, tudom, hogy nekem kellene lépnem, de még nem tartok ott. Csak ki kellett írnom magamból. 🙂

  8. 1 gyerekem van, 1,5 éves. És most kétéves korától munkahelyi problémáim is lesznek. 🙂 De csinálok egy csomó mindent, majdcsak lesz valamiből valami. Amint lelkileg és fizikálisan is jobban lettem kezdett kitisztulni a kép, úgyhogy nem aggódom. 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s