sokféle szépség van

Megírtam ezt a posztot, elolvastam, és azt mondja az önreflexióm: könnyen beszélsz te most, a diadalmas éneddel. Bővelkedsz élményben, javakban, szeretésben.

Na de amikor ez nem így volt, vagy nem ennyire volt így, de sőt: egészen sötét pillanataimban sem éreztem kényszert, hogy hülyeségeket beszéljek. Inkább nem mondtam semmit. Írtam másról.

Ezért nem gyomlálom ki a szöveget.

A csakazolvasó, ha figyel, egy idő után képes lesz arra, és aztán meg könnyedén is menni fog neki, hogy felismerje az önigazolást: a harsány mondatokat, megnyilvánulásokat, amelyek a nyilvános térben keringenek, sokan rájuk harapnak, de csakis a hirdetőjüknek (vagy tovább-közvetítőjüknek) a megvigasztalására, kínjának enyhítésére, valóságának elfedezésére szolgálnak.

Így az olvasó önmagán is képes lesz rajtaütni. Azt mondja, például: miért is akarom én kirakni ezt a mesterkélt hosszúfejes simabőrű szelfit? Miért van erre szükségem? Hát menő ez? Nem menő.

Ugyan ki hiszi el, hogy ennyire szép vagyok a valóságban?

Főleg, hogy “hivatalból” nem volna dolgom szerény számú követőmnek mutatni, hogy ezámazélet, csak hát megirigyeltem azt, akinek összejött, hogy ő példakép.

Mivel nem szeretek célozgatni, világosan ideírom, ki ihletett meg. Az egyik zaklatóról van szó, aki évek óta nem áll le, és próbálja azt kihozni a helyzetből, hogy én irigylem és figyelem őt.

Meg vagyok döbbenve Lelkes Villő egykori itteni olvasó, rajongó, szervezkedő, törzskommentelő, Kozma-ellenes “áldozat” idővonalán és instagramján is. Van ilyen? Ilyen nincs. Mondja az egyik olvasó, te, ez a csaj folyamatosan neked üzen, rád célozgat, ismered? Mutatni mindig a jó életet, szépséget, menőséget. Ami meglehetne benne, persze, és legyen csak, és sokakban legyen, én nem nézném őt. De öt év telt el a nagy pukkadozós távozás óta (ő nem fog tapsolni a hülyeségeimhez /???/), és még most is minden hozzám viszonyítódik. Minden posztja, hashtaghje görcs. Edzések. Edzőcucc márkája (Daquïni). A blogról idézetek, gúnyosan. Az akkori, nyálcsorgatósan irigyelt szerelmem lobogtatása. Most végre az övé!

Hát ezt a semmit nem jelentő, álvagány, kínosan klisévé vált lájfsztájl hashtaget (mutimiteszel, mutiholvagy, mutimitedzel – miért muti? influenszernek képezeld magad?) minek biggyeszted oda? Majd akkor nem üvölt, hogy magányos vagy, nem találod a helyed, nem termékeny az életed és a nőiséged? Hogy unod és csalódott vagy?

És Gumiszoba is, meg még a wmn-es tipik önmegmagyarázás szerepel ebben a posztban. Szingli vagyok, tinderezem, nem értem, hol marad a jó élet. Életmódváltok, futok, edző készít fel a szigetkörre, aztán mégsem, jó ez így, megszabadultam tőle, nem fontos, más a prioritás. Lefotózom a kajáimat. Mi itt a wmn-en sokfélék vagyunk! Kövér vagyok, lusta vagyok, nem válok el, ordítok a gyerekemmel, de úgy teszek, mintha ez rendben volna, szerves volna, vicces volna.

Miért kell nektek a sok, önismeretre emlékeztető, valójában csakis a mások megélt élete ellen lengetett nagy bölcsesség arról, hogy aki igazán jó, az nem másokkal foglalkozik (főleg, hogy fordítva van: te foglalkozol ővele…)?

Mit állít ama büszke deklaráció, hogy ez, amit csinálsz, egy út, nem csak random kapkodás, történések kusza sora, szarulléted állomásai? Hogy tudatosság van benne? Dehogy van. Te vergődsz. Ezt sokakon érzem.

Mindannyian vergődünk, oké. De nem is nevezzük útnak. Nem hirdetjük ki mint módszert. Nem hagytuk el az öniróniánkat ugyanis.

Meg hogy elbukom, de nem az a kudarc, dehogy! Az a siker útja. Felállok, megigazítom a koronám és megyek tovább! Eleve olyan helyzetekben vagy, maradsz, ragadsz, amelyekben csak folyton elbukni és deficitben lenni lehet. Milyen korona, hol?

És (ez ilyen kalligrafikusan kockába írt nyomorúság): szakítok azokkal az emberekkel, akik visszahúznak és irigykednek rám! Ők mérgezőek! Ő, akit nem kéne követned, túrnod utána, rajta agyalnod, téged a létezésével triggerel! Sportol, cikkeket ír – testszégyenít!

Meg aztán. Nem vagyok jó anya, sírunk és üvöltünk egymással, ez már csak így van, de aztán mégis szeretjük egymást (gyerek az anyját, anya a gyerekét…!), és ezt az idegbeteg rettenetet, az örök acting outokat, a neurózist és a verbális agressziót úgy adom elő, mint ha természetes volna. Mert ilyen az élet. Annál meghatóbb a percnyi csönd, a békekötés, minél lejjebb adtad a normáidat, minél állandósultabb, megszokottabb a mérgező viszony.

Vajon van-e még fogalma arról, milyen nem üvölteni egyáltalán? Hallgatni, ráhagyni, megbízni…? Vagy nem felszépíteni, természetesnek nevezni legalább azt, amikor elszakad a cérna? Meg a veszteségeket? Egyszer a büdös életben vállalni a felelősséget, nem kimagyarázni, nem rákenni másra? Nem harsánykodni vele?

Egyáltalán, mit akar a nagykamasz gyerektől? Már nem nevelhető.

Az eleve feljavítós fotózás korában egy félhomályos vagy túlexponált fotón, ahol éppen, halleluja, nem vagy árkos vagy gyűrött negyvenes – mert egyébként ödémás arcú és elhízott vagy –, ugyen kinek és mit üzen az, hogy #nofilter? És mi van a többi képpel, ahol nincs ez a hashtag?

Miért fotózkodsz csupa idősebb, kövérebb, ráncosabb nővel? Miért írod ki úgy drága, de sehogy nem álló edzőcuccaid márkaneveit, mintha téged szponzorálnának? Miért, de miért álldogálsz az öltöző tükre előtt üresben, milyen hatást szeretnél kelteni? LEMENTEM AZ EDZŐTEREMBE, MEGÁLLTAM A TÜKÖR ELŐTT TALPIG KOMPRESSZIÓBAN, SŐT, TELEFON IS VOLT NÁLAM, hát, őrületes teljesítmény – ahelyett, hogy arról írnál, fotóznál, hogy – mondjuk – az edzőteremben mit csináltál, hogy érezted magad, milyen régóta edzel elkötelezetten, milyen ott a hangulat és ez hogyan mutatkozik meg a közérzeteden, kinézeteden, teljesítményeden?

Miért félsz ettől, Villő? És ti mind? A tényektől? Ez az üres, lózungos önhirdetés egy igen elterjedt és kártékony viselkedés.

Miért, de miért van szükséged arra, hogy mondogasd: az egészség nem súlyfüggő? Kinek vetítesz – majd miért kezdesz vad fogyókúrába? A divatos body positivity mondattal majd megmenekszel a szar érzéseidtől, miközben sorra nyomod ki a soványító deszépvagyok fotókat?

*

A bloggerrel is megtörtént a változás: felismerte, mi a talmi. Divatos beszédmódok, érvek nem voltak, csak jelentés a saját megélésekről, ezt persze sokan nem értették, mások pedig szívesen magyarázták félre. De a korai, mámoros hiúskodásokból, annak a döbbenetéből, hogy ez a változás egyáltalán lehetséges, sikerült kijönni, látni magam, megbocsátónak is lenni, meg szenvedélyesnek is, és nem lobogtatni, ellenben élni. Maradt a puszta dokumentáció. A szövegekbe lassan, érlelt állapotban szivárogtatom bele a nedűt.

Megszerettem magam, a testem lassan. Azt nem adom fel, hogy ez az egész nekem fontos szubjektíve, objektíve pedig teljesítmény.

A bloggernek jóval könnyebb a dolga, mert okostelefonja soha nem volt (filter azon van eleve – az élet megrontója!), és törekedett arra, hogy a képeknek legyen jelentésük: művészi jellegűek legyenek, vagy bizarr ötlet, poén, vagy emlékezetes hangulat, esetleg sportteljesítményként értelmezhető mozdulat legyen rajtuk.

Szóval lehet érzékenyedni, és keresni az alátámasztást és a vigaszt gyarlóságainkhoz – csak nem érdemes. Amikor őszintébbé válsz, akkor folyamatosan jelen van az önreflexió, amely amúgy hallgat, de válságos pillanatokban megkérdi: te most kinek vetítesz? Minek ez?

Nem kell mindent kirakni sem. Ami nem olyan, azt csak magamnak írom, fotózom. A feltörekvő vegyeseket, indulatokat, esetenként a legszeretettebbekkel szemben is. Elküldetlen levelek és napló. Sok kép.

Rettentő hiú voltam ám én, főleg a mindenkori Legközelebbivel. Mutattam: ugye…? Ma már elég a valóság, a saját megélésem. Ülök, mosolygok. Nem is osztom meg mindig vele. Megtartom magamnak. Így is sok már néha a csodálata.

És a Legközelebbi bölcs. Az én hiú deklarációimat úgysem hiszi el. Lát engem. Esetenként jobbat gondol, máskor, hömm… emberibbet.

Lehámlik a talmi, a mástól vett mondat, a mémszerű érv. Marad a lényegem, a saját megfogalmazás. A valóság mindennél erősebb élménye. És ha kép, akkor az az egy-kettő. Ahogy sikerül. Nincs ehhez türelmem.

*

Sokféle szépség van. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, “megelégelve a fitnesznyomasztást és a kívülről diktált, önkényes szépségeszményt”, valakik rájöttek, hogy ez jó duma. Beauty comes in every shape and size. Ki vitatná? És hát sokaknak kell ez vigaszul. Azoknak, akik olyan régen láttak valóban mozgékony, boldog testeket – a sajátjukat ekként talán soha. A Dove kampány is erről szólt, hogy sokféle test van. Hogy szép az alacsony, a fekete bőrű, az idősebb, a végtaghiányos.

Aztán ezt, legalábbis az angol nyelvű interneten, eluralta az eddigre már politikaivá fejlődött fat acceptance. Sőt, fat liberation! Curvy godesses against oppression and weight bias, nOuRiShInG tHeIr tUmMy.

A csakazolvassa nem lesz az neked, mint a hízelgős-kiszolgálós helyek. Nőj föl! Fáj az igazság? Bármikor visszatérhetsz a maszatolósokhoz.

Mindaz, amit írok, rám is igaz, az én közérzetemre, formámra. Én se vagyok mindenhogy szép.

Volt a ketó szigorú formája majdnem három évig, és voltak a kampányszerű alakulások, DEXA mérés vagy fotózás előtt. Volt nagyon melós, időigényes, fárasztó izomépítés. De soha nem neveztem obszesszívnek utólag ezeket. Nem kell mindent átértelmezni. Ma is abból van a testem.

Amikor nem vitt annyira a svung, akkor nem erőltettem. Nem volt fontosabb önmagamnál. És volt bennem alázat: nem kell mindig a legjobb, ez van. Ha csak heti négy edzés, ha 76 vagy – egy rövid ideig – 78 kiló, akkor annyi. (Ennél durvább lelazulás nem volt.)

Nem, nincs sokféle szépség. Mért van erre a mondatra szükséged? Hogy ne kelljen semmivel szembenézni, semmin változtatni. Hogy jó legyél úgy is.

Tévesen hiszed, hogy a legjobb forma, az valami borzalmas öngyötrés, megszorítás eredménye lehet csak, ettől pedig borzadsz, erre Neked Most Nincs Kapacitásod. Mert akkor nincs grillezés meg szülinapi torta, nincs élet.

Lehet, hogy így van: aki már annyira eltávolodott attól az állapotától, a teljes, sima, mozgékony, feszes testtől, annak már keserves. Szóval, az egy következő kérdés, hogy ennek az általam szépségnek nevezett állapotnak mi az ára.

Miért van ára, egyáltalán? Hát rendben van ez?

Azért van ára, mert az életmódunk eltávolodott attól, amire az emberi test tervezve van. Hogy mit eszünk és mire használjuk a testünket, abba beleszól mindenféle érdek és körülmény.

Szóval akkor így nem vagy jó? De, jó vagy így is. Szeret a szerelmed, vidám vagy, nem vagy beteg. De mi most ugye nem a nagyjából jóról beszélünk, hanem a szépségről. Ha a testről beszélünk, akkor beszéljünk a testről! 

Anatómia van. Van mindenkinek egy benne rejlő, íves, keskeny, fürge teste. Azért vagyok elfogult a sovány-funkcionális irányba, mert sokat néztem sportolók testét és a saját sportoló testemet.

Kedves olvasóm, van egy legjobb formád. Egy fényes, szép tartású, ragyátlan. Lehet, hogy ez csak eszmény, mert már nem szerezhető vissza. De mint idea, létezik. Nem mondhatod rá bármire, hogy szép, nem szerethetsz meg bármit. Mert ez lustaság. Mentális lustaság.

Beleőrülni nem érdemes. De ki tagadná, hogy van legjobb forma, és az nagyon nagy boldogság: könnyű, elégedett, csupa életöröm?

Ki az, aki ezeket az állapotokat mindenféle öngyötréssel hozza összefüggésbe, és hamis dilemmaként azt mondja: ő az életet választja?

Ő. Már egyszer idéztem.

https://www.theactivetimes.com/fitness/your-first-time/woman-will-completely-change-way-you-think-about-weight-loss

Egy mesterségesen kreált sztori, olvasók kiszolgálására: fitneszversenyző, aztán nagy teátrális fordulat, mégis a lélek a fontos, nem a külsőségek, meggyógyult, meghízás, hepiend.

Meghízni nem boldogság. Obszesszív edzéstől és diétázástól megszabadulni boldogság. (De miért úgy csinálta? Nem csak úgy lehet, és nem-úgy boldogság!)

Olvasó, érzékeled a különbséget (a vastag betűsben)? Vagy elhiszed neki a sztorit?

Vagy ő. Ő még nem volt:

“When I was stuck in the diet mentality, I kept thinking that the smaller I got, the more I’d love myself. That the thinner I was, the happier I’d be. That the lower that number on the scales was, the worthier I became,” she wrote.

Despite losing more than 50kg, Kate said “it was never enough”.

“I’d always find something to pick at, to improve on, to fix. More weight to lose or a lower measurement to work towards, how messed up is that!?!

“It wasn’t until I realised that my worth is not dictated by my appearance or my weight that I was actually able to focus on other things.

“I was able to care less about my body, and more about who I was and things that actually matter in my life.”

Ez egyszerűen nem stimmel, hogy az edzést és diétát ekkora torzulásnak állítja be, és ellentétesnek a belsővel, az énjével és a fontos dolgokkal. És az sem stimmel, hogy valaha ekkora hangsúlyt kapott a kinézet. Már akkor sem a kinézetért kellett volna csinálni. Ráadásul a fotók tanúsága szerint most se nagyon érdekli más, mint tökéletes hajban-leggingsben, íves-fényes testtel fotózkodni, lájkokat begyűjteni.

Itt van ennek minden hazugsága. Divatosan. Pózolva. Kersztbe tett lábbal, lábujjhegyen… már hogyne zavarná:

Olvasó, észleled ezeket? Hamis a dilemma, és ezt az üzenetet (“azt hitte, de rájött”) imádja a női média, mert kiszolgálja az önáltatókat, az öltözői tükör elé beálló langyosan edzőket, meg azokat, akik odáig se mennek el.

Semmi köze az erőhöz, a megvívott, megélt edzésekhez.

Ami a női médiát illeti, nagy a felelősségük: manipulatív és káros azt sugallni a soha nem edzőknek, tévénézőknek, hogy ama lepucolt, eleven forma csak öngyötréssel, étkezési zavarosan, kalóriaszámolgatva, a diétaipar túszaként és bonyolult módzerekkel érhető el. Tele van az egész angol nyelvű életmódszekció ezekkel a nyafogásokkal.

Másképp kellene élni. Egyszerűbben. Nincs titok.

Azért is bassza meg Kate, mert ő a szigorú edzésekkel, a lefogyással szerezte a rengeteg követőjét (134 ezret). Aztán most nemet mond az egészre. Barbatrükk. A bőre fényessége, a formái őrzik a fitnesz éveit, nem így nézne ki anélkül.

A sok év után homlokukra csapó, vegánra váltó testépítőkre emlékeztet. Nagyon izmosak. A sok marhahústól.

Meglátni egyszer csak a te igazi formádat, a fölöslegek nélkül! Az nagy élmény. És nem, nem öngyötrés.

Ami engem illet, újra sokat sportolok (futok), alig érdekel az evés, félbehagyok csokikat, tele vagyok pár apró kolbászka után, nem köt le. A testem eleven és tökéletlen, viszont 69 kiló, meglepő ruhaméret lett jó, inkább futok, mint súlyzózom most, némi izomvesztés is van. És most meg így szeretem magamat. Spontánul, kis tudatossággal, nagy áramlásokban, megint megtörtént a változás. Ennek az öröme elképesztő. Kompetens vagyok, fürge, eleven.

néhány megjegyzés, mert imádják ezt a posztot:

Villő koppintotta rólama Daquïnit (keress rá nálam és nála), benne nincs ilyen önállóság, hogy kitalál magának dolgokat. és azért teszi ki, mert mindent el akar szedni tőlem, csak utánozni tud, ezért is megy a prüszkölés, amikor én kinevetem emiatt. Örülök, hogy akkor mégse aldis cicanaci! :DDD S-es amúgy.

“Villő tényleg szép”, írja magáról álnéven… Guminéni karcsú, magas… Persze mindketten hozzám képest. Gumiszoba ilyen volt, emlékszem én is. Már nem ilyen, szétment, és nem is érdekli.

Én 171-173 centi vagyok, mostanában nem lengettem súlyt lefele lógva, akkoriban, amikor ez napi gyakorlat volt, voltam 174. Lemérnek DEXA előtt. És 70 kilósan voltam DEXA-n, ami az én arányaimmal vékony és kockahassal jár. Nem a kiló a lényeg, az összetétel a lényeg.

fekve

állva

…odafönt, a posztban pedig láthatsz egy késő harmincas, leszárított versenyző anyukát.

“a csont nem lehet 2,2 kiló” – nem is, a BMC annyi egy törékeny nőnél, olvass utána. Body mineral content. Velőt nem számol, a velő amúgy zsír. A többit, az én adataimat itt: edzésnapló

A DEXA háromféle szövetet mér: izom, zsír, száraz csont (ásványi anyag). Aszerint, hogy mit világít át, mi nyeli el hasonlóan a sugarat, sorolja az egyes szöveteket a háromba. A belek simaizom, eképpen izom. A bőr szerintem a zsírhoz számít. DEXA-t DEXA-val vetünk össze, én is csupa DEXA adatot idéztem és vetettem össze, és amit erről írok, az azt mutatja, hogy nagyon csalóka ránézésre mondani valakit fittnek, eddig mindenki hökkent a DEXA láttán (kevesebb az izma, sok a zsírja, és ez baj, ez nem kívánatos, például rontja az anyagcserét, vagy mert egyes testrészek izmának gyengesége az ízületeket terheli). A téma újságírója vagyok, nem tudom, ki ért még hozzá, de kérdezzetek bátran!

Igen, DEXA-ra rákészülünk. Miért ne tennénk? Nagyon drága, minek mérjek közepes formát? A készülés is én vagyok. Nem fikáztam soha senkit, aki készül, annak ellenére, hogy a versenyzői életmód mesterséges, drága, kikészít, nem élvezhető és nem való nőknek, sőt, senkinek, talán a legharmatosabban fiatal, legeltökéltebb legatletikusabbak kivételével. Nekem nem éri meg, soha föl nem merült. Nem hozzájuk mérem magam, hanem a velemkorú anyákhoz.

A ketókönyvet eleve orvos végzettségű, egyetemi oktató lektorral írtam, nyugi. Nem is javított sokat. Örülök, hogy érdeklődtök a téma iránt, biztos jót tenne! A ketogén ételek bizony úgy néznek ki, mint az említett vacsorám az egész hetes futás után: majonéz, tojás, tarja, kacsacomb, sajt, tejföl, pesto, paprika, uborka. A testem tudja, mennyire van szüksége! Igen, ketogénben is eszünk csokit, ez már sokszor előkerült. Két kockát. Igen, van ketogén csoki, az van ráírva, hogy 85 meg 90.

22 thoughts on “sokféle szépség van

  1. “I’d always find something to pick at, to improve on, to fix.” Hiszen ez nem baj! Ha ez egy folyamat, amiben lehetek ilyen, olyan is. Ahogy te is írod, most 69, futás, kis izomvesztés,de ez is jó. Meg a 78 is, izommal, stb. Ez inkább izgalmas kísérlet (lehetne): mit tehetek meg magammal még, amitől jól érzem magam, új élmény, sosevoltamilyen érzés. (most nyilván nem az öngyötrő, belebetegedő verzióra gondolok).
    Érdekes ez, amit írsz még az elején. A kamaszoknál látom sokszor: csakis valamihez képest tudja magát definiálni. Jó esetben kinövik…

    Kedvelés

    • Azért a 78, az már nem volt jó. De mivel egészen, teljesen rajtam múlik, nem nyávogtam miatta. Megrántottam a vállam.
      Hogy miért nem volt jó? Mert sorra futottam a félmaratonokat 76-78 kilósan. Mert az überkirály bikinim bevágott, mert elformátlanodott a köldököm, mert nem volt olyan feszes a combom, mint amilyen a napi viseletnek számító sortokban jóleső. Mert összedörzsölődött a combom. Most meg nem. De már 75 kilósan sem.

      Sosem volt öngyötrés, eating disorder, soha nem más (csúnya diétaipar, vékonyságot elváró partner, szakma) kényszerítette rám, mindig én akartam. Amikor intenzív volt és hardkór, akkor pont az volt benne a poén. Kaland volt, mint egy kiképzőtábor. Nem tagadom meg.

      Hozzátenném (és erre jó a DEXA), hogy a 78-ból háj 16-18 kiló volt, ami feleannyi kg, mint egy közepesen fitt, 65 kilós nőé.

      Kedvelés

      • Mondjuk, 58 kilós nő, 31 kiló izom, 2,2 kg csont, a többi zsír. És szuperül néz ki, mert feszes a kötőszövete.
        Mások 30 meg 40 kiló zsírral, max izom 35-38 kg. Ők mondjuk nem néznek ki szuperül, de rendesen edzettek.
        (többen nem értették)
        Ez nem becslés, ezeket a DEXA mérésekből veszem, a DEXA az egyetlen, nem becslésen, következtetésen alapuló, hanem képalkot (röntgen) vizsgálat.
        A DEXA háromféle szövetet különböztet meg, háromféle áthatolhatóságot lát.
        A BMC (body mineral content, száraz csont), a zsír és az izomnak nevezett szövet összege a testsúly.
        Fénykoromban, durván proteinező, heti 4-6 2-4 órás súlyzós edző időszakomban volt ez alapján 56 kiló izmom.
        Most 51.

        Kedvelés

  2. Sokat segít, amit írsz:
    “Amikor nem vitt annyira a svung, akkor nem erőltettem. Nem volt fontosabb önmagamnál. És volt bennem alázat: nem kell mindig a legjobb, ez van. ”
    Most nekem nem jó a formám egyáltalán, nem tetszik. Nem is nyávogok, de mindennapos stressz hetek óta, hogy nem jövök ki belőle. (Erőltetném, de nem megy. Ettől még jobban szorongok.) Érzem, hogy csak vissza kell állnia a rendszeres edzéseknek (éppen változás történik, átmeneti időszak van), mert olyankor minden tök egyértelmű. De addig is, egyszerűen lefárasztom és halálra szívatom magamat az állandó kattogással, görcsösséggel. Hetek, hónapok után jutott eszembe, hogy akár el is fogadhatnám, hogy most ez van, ennyi tud lenni, hiszen pontosan tudom, hogy vissza fogok állni a megfelelő útra, sőt, azt is érzem, hogy jön a következő szint, még jobb leszek. Csak most nem megy. Nehéz az örök “nem vagyok elég jó”-sablont kivenni a gondolkodásomból. Megöl minden örömöt.

    Mindezt úgy, hogy legfeljebb két kiló jött föl rám; a Duna-parton, kompra várva pedig fekvőtámaszt nyomok meg sima guggolást: ha már ráérek, minek ácsorogjak tétlenül (ülni szinte nem is ülök már).

    Nem kifogás. Nincs rendben, amiben vagyok. Nem vagyok különb.

    Csak ezt sokan nem értik, akik téged olvasnak: a “könyörtelenség” (a valóság el nem kenése) saját magadra is vonatkozik… Persze ezt úgysem hiszi el az, aki leragad az első benyomásánál, és a saját szűrőjén keresztül értelmez mindent, amit lát és hall.

    Kedvelés

    • Vagy épp 2016-os képeket néz, aztán hőbörög, hogy “nem is vagy olyan”.

      Nehogy nyomaszd magad! Majd alakul. Magadat szeresd és a lényeget ne téveszd szem elől.

      A testtel való foglalkozás, az edzés, a ketó nem ilyen, hogy egyszer megvan, és akkor már mindig úgy maradsz, megjavítva. Vagy pláne, hogy egyre jobb lesz. Nem lineáris. DE ez nem jelenti azt, hogy akkor megmagyarázom, hogy a visszaesett állapotom is szép. Nem szép, illetve én tudom, hogy a 72 vagy 68 kilós állapotom mennyivel szebb, jobb, menőbb, elevenebb. Nem kezdem el mondogatni, hogy az az állapotom öngyötrés és nem volt jó, és de jó 78 kilósan. Nem tagadom meg azokat az állapotokat, embereket, amelyeknek azt köszönhetem, aki ma elemien vagyok.

      Miközben, és ez múlhatatlan forrása a derűmnek, olyanok kóstolgatnak nagy dühösen, minősítgetve, célozgatva és évek óta, akiknek tényleg semmi kitartása, válla, izma, tónusa nincsen.

      Könyörtelen úgy vagyok, hogy tisztán látok. Soha nem ostorozom magam, ezt a DEXA-t négyszer toltam el. És most lesz még egy, egy még jobb, ősszel.

      Kedvelés

  3. Lazán, de kapcsolódik, Fortalesa írta a Miért nem progresszív a wmn? című poszt alá:
    “…a béna képek, a sporttal meg mindennapi problémákkal való bénázások cikkben tálalása azért zavar engem ennyire, mert ahhoz a női szerepelváráshoz idomul, hogy ne a teljesítményre hajts, hanem az együttérzésre játssz direkt, tüntesd magad inkább fel ugyanolyannak, mint amilyennek az átlagot elképzeled, csak nehogy a többiek irigykedjenek rád vagy nyomasztódjanak. Ezt tolja egyfolytában a wmn is: hülyébbnek tettetik magukat, mint amilyenek, mert hülyébbnek nézik a célközönségüket, mint amilyen…”
    https://csakazolvassa.hu/2019/05/22/miert-nem-progressziv-a-wmn/#comment-201796

    Kedvelés

    • Igen, ebben maximálisan igaza van. Múltkor láttam egy cikket, arról szólt, hogyan “éld túl” szingli anyaként azt az egy hónapot, amíg az egy szem tizenéves gyereked apával van. Vicces volt az egész. Én azokat a hónapokat hogyan éltem túl, mikor ezerféle munkám volt, két gyerekkel egyedül csináltam mindent, és még beteg is voltam? Amikor apánál vannak, azt nem túl kell élni, hanem élvezni, hogy pihenhetünk. Szerintem. Buta volt az egész, na.

      Kedvelés

  4. És mondok még egy titkot!
    Bárki ehet két pofára, lakmározhat, zsíros dolgokat, szalonnát, kolbászt (ez pont a ketó, hahó), és ha annyit mozog, mint én, és jó az anyagcseréje, böjtöl rendesen mellé, akkor így is kockahasa lesz!
    És ez jó hír! Mert ez azt jelenti: szó sincs kalóriaszámlálgatásról, kínlódásról, élvezzük az életet, de ha úgy alakul, napi egyszer eszünk, félmaratont futunk, vagy hat napot böjtölünk könnyedén.
    Fotózzátok le a hasatokat, acsargók, és beszélgessünk: mitől ilyen, mit szeretnétek, mit esztek!

    Kedvelés

  5. Szép eredményeket értél el, jó formában vagy tényleg ami magáért beszél. Szerintem hagyd ezt érvényesülni. Ezt a Villős bejegyzés viszont elég kínos. Bármi is történt köztetek nem értem hogy mit érdekel? Ha ekkora a különbség nem is ugyanazok az emberek olvasnak. Azt bizonygatni hogy én jobban vagyok mint a másik, nyilvánosan neki esni csak azt mutatja, hogy nem. A legtöbb általad említett dolog ráadásul nem befolyásol téged.
    A “konkurencia” bosszantó lehet, a hasonlóság viszont pont azt emeli ki miben vagy más ha ezt csak magyarázttal tudod elérni más nyilvános lejáratásával -hogy ki milyen cuccot hord …stb …jesszus- az nem tesz semmivel szinpatikusabbá.

    Kedvelés

    • Nem estem neki senkinek.
      Nem fogom eljátszani a napi, netes, aljas hajsza közepette, hogy ó, nem is történik semmi, és nem, ez nem azt jelenti, hogy én is odáig süllyedtem meg nincs életem meg üres magamutogatás a blogom (mi lenne, ha te is a blog számodra értékes részeit olvasnád, ahhoz kapcsolódnál?)
      Nem, a saját saját klasszisomban nincsen konkurenciám, sosem volt. ezek undorító, gyáva, irigy majmolók és bosszúálló egykori rajongók – tudja meg róluk mindenki, mit művelnek.
      Nem, rászólni a zaklatóra nem egy súlyú (sem morálisan, sem sehogy) a zaklatással (wtf???).
      Nem tudom, ki vagy, okoskodó katasztrófaturistának tűnsz, utálom és le is nézem az ilyen embereket.
      És nem kértem tanácsot.

      sziNpatikus??? és írsz nekem?
      Villő az összes holmimat majmolja, és gondosan, pukkadozva számolgatja, mim mennyibe kerül. Számolgassák csak. Én dolgoztam meg érte.

      Csak a nevük közzététele állítja meg őket.

      Kedvelés

    • “Szép eredményeket értél el, jó formában vagy tényleg ami magáért beszél. Szerintem hagyd ezt érvényesülni.” Az feltűnt, hogy egy irodalmias, kultúrával és gondolatokkal, médiaelemzéssel, trendkritikával foglalkozó, hét és fél éves blogon vagy, vagy egy perc után ítéltél?

      Kedvelés

  6. szóval te volnál az áldozat, Villő, így érzed?
    hát, bizony, nagyon kellemetlen rátok nézve, de én ki fogom mondani az igazat.
    nem te fontoskodsz közepes életből állandóan rám célozva, mélyen unprofessional módon?
    nem te mószeroltad a jógás oldalra kitett videóm alatt a személyemet 2017 tavaszán és lájkolgattál bőszen egy enegem támadó, bolond gyűlölködőt, akit ki is tiltottak onnan? neveztél nárcisztikusnak (te, engem), amiért megnéztem, hogy a kb. 10 méterrel lerakott air képernyőjéből kimentem-e már? miért volt erre szükséegd?
    nem te akartál szerepelni, hőssé válni irigyen, első vonalban a Kozma-ügyben is?
    nem neked üres és kamu az összes fotód? semmit nem tudsz sportban, semmit, csak sportcuccban állni. ezt mutogatod?
    nem te másoltad le szóról szóra az én feljelentéásemet, írtad bele a neved, és adtad be sajátként? megvan még.
    nem te írtál ide sok száz kommentet tavasztündér néven és nyaltál?
    nem te lobogtatod, hogy milyen dús a hajd, és milyen gyönyörű vagy, milyen szép cipőben vagy, mennyit sportolsz, te bezzeg – tökéletesen méltatlan, érthetetlen módon?
    nem te nem bírod elviselni az én tehetségemet, szuverenitásomat és azt, hogy kiraktalak innen a kavarásaid miatt?
    nem követed a blogom, facebookom, nem célozgatsz rám, nem röhögcsélsz a kínos, gyűlölködő gúnyvideó miatt, amit névtelen aljasok gyártottak, és még a facebook is leszedte az idővonaladról, annyira gáz volt?
    miért hazudsz folyton?
    nem direkt és fájdalomokozási céllal nyomod ki a nyilvánosságba, facebookra, instagramra névvel a szerelmemet (aki mindig is hányt tőled, és le se szar, kínos vagy neki, csak használt arra, hogy nekem visszavágjon, se veled, se vele nem vagyok egy liga), majd küldted el a screenshotot a biztonság kedvéért e-mailben – és aki történetesen az én nagy szerelmem volt?
    valahogy felfedezted pont az edzőtermet, pont a Daquinit, pont az Igény 2019-et ífrod ki gúnyosan, kioktatnál hashtaghasználatból (feltűnt, hogy nem használok soha hashtaget, mert bénaságnak tartom?), valahogy neked mindig az kell, amit én csinálok…?
    te hány éves vagy?

    Kedvelés

    • Öt éve koslatsz utánam, Villő, ne vicceljél. Szégyentelenül, kavarva.
      Milyen verseny, egyáltalán? Én nem vagyok veled versenyben. Mással sem. De a blogot, a közösséget, az Igény 2019-et, a gymfeminism-et én találtam ki, ez tény.
      Nekem volt Daquinim, utánoztad. És a többi.
      Egy igazság van abban, amit írsz: hogy te nem mozdulsz.
      Ez látszott rajtad nagyon is, ezért szóltam már, hogy ne már. Úgy ócsárolsz, taglalsz (kirakom szívesen, minden szemétkedésed le van fotózva), hogy te nem is sportolsz.
      Izmod, formád, derekad, jó életed, elégedettséged, nem-nézegető nyugalmad attól lesz, ha beleteszed a melót! Hajrá!
      Ne gyűlölködj!

      Kedvelés

  7. Nehéz ezt felfogni. Hogy ennyire, minden áron be kell mindig szólni, üzengetni, hiába szórják ki a szemeteit, áskálódásait.

    Pont ennek eredménye az egészségi állapotod és a tested. Eleve hogy az gondolod, ez hit kérdése.

    Kedvelés

  8. “Nem vagyok jó anya, sírunk és üvöltünk egymással, ez már csak így van, de aztán mégis szeretjük egymást (gyerek az anyját, anya a gyerekét…!), és ezt az idegbeteg rettenetet, az örök acting outokat, a neurózist és a verbális agressziót úgy adom elő, mint ha természetes volna. Mert ilyen az élet. Annál meghatóbb a percnyi csönd, a békekötés, minél lejjebb adtad a normáidat, minél állandósultabb, megszokottabb a mérgező viszony.”

    Gumiszoba, akiről ez szól, összekapta magát: most hirtelen nem szaranya, nem depressziós, nem ordít, nincs pokol, ellenben öltözködik, fogyott valamennyit, jön-megy, bőszen mutogatja. Örülök, hogy segíthettem, és remélem, nem csak kifele szól a műsor. Azt is remélem, abbahagyod a bosszúból írogatást embereknek, az infószerzést, -terítést, mert iszonyú ciki.
    Mindig utánzó leszel, mindig loholó. Harmadvonal. Mindig itt nézegesz, és mindig zavarni fog az, ami tőled független, öröm, erő.

    Kedvelés

  9. Visszajelzés: a munka böcsülete | csak az olvassa. én szóltam.

  10. A hatodik cé elmélyedt a “ki koppint kit, kinek milyen cuccai vannak és az mennyibe kerül” témakörben. Ez azért van, mert Villőnek pénze van és hiúsága, de mása nem nagyon. Hogy eközben bárki sportol-e bármit, az nem számít. Gumiszoba földig érő, bő szoknyában teszi közszemlére pompás alakját nagy durcásan. Hogy ne röhögjek?
    Azt is sikerült lekoppintani, amikor megjegyeztem, hogy a csodaúszószemüvegemet (nem menő fajta, hanem innovatív) nemsokára Villő instagramján látjuk. Mivel a Daquini koppintása letagadhatatlan és köznevetség tárgya, ez nagyon érzékenyen érintette a hősnőt.
    Én élem, Villő. Te vásárolgatsz és mutogatod.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.