Hát persze. Mint a vízfolyás. Mást se csinál. Bővebben…
hazudik-e az író?
35
engem nem érint
Hol jelenik meg az én életemben az, hogy nőként elnyomott csoport tagja vagyok? Mikor, hogyan érzem én ezt a bőrömön?
Engem a többi dimenziómban meglévő előnyöm miatt sok minden megvéd, és én is abban az illúzióban vagyok hajlamos élni, hogy engem ez nem érint, én ezzel nem találkozom, nekem jó. Meg is bolondulnék, folyton ezzel a tudattal élni. Erős szeretek lenni, nem akarok félni.
Engem nem bántalmaznak az otthonomban, én nem élek anyagi függésben, nem használják a testemet, nem él a vérverítékes munkámból másik felnőtt, rám nem tesznek szemét megjegyzéseket, én nyugodtan végigmehetek lenge ruhában is az utcán, sötétedés után is. Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 25.: a lelke mélyén jó ember
Ezt voltaképpen a filmek hitették el velünk. Minden második filmben (krimi is lehet, dráma is, horror, vígjáték, kosztümös, tényleg bármi) van egy szereplő, akiről azt hittük, gonosz, érzéketlen, netán intrikus, vagy ritka csúf és úgy gonosz, és egy éles helyzetben valami meglepőt cselekszik (esetleg csak annyi, hogy elneveti magát, vagy igen gyakran lánykér, hőstettet hajt végre, kiderül, hogy ő mentette meg annak idején a főhős életét, vagy meglepetésünkre nem ő a gyilkos), és akkor kiderül, hogy nem kell tőle félni, ő mégiscsak jó ember, igazán tud szeretni, mert a zord külső érzékeny lelket takar…a jégpáncél áttörhető (ez a feladat többnyire a nőkre marad).
A Blue Moonban Colin Firth. A Mary Poppinsban az apa. Pygmalion… és akkor kedvesek és érzőek, zene szól, és mindenki örül.
Mintha az a hirtelen kedvesség stornózná a sok hidegséget, kegyetlen mondatot, közönyt és bántást. Mintha onnantól mindig napfény ragyogna a szemükből — nem tudjuk, mert a nagy felmelegedés a film csúcspontja, és utána öt vagy tíz perc van még a filmből.
És ezek mindig férfiak, mindig. Bővebben…
én kivétel vagyok
Mondja a kommentelő.
Szombat van, meg vasárnap, Pride van és utcabál a Francia Intézetnél, és nekem csoportokról, jogok kivívásáról és társadalomról van mondandóm ma és holnap.
A kommentelő szerint vannak olyan férfiak, akik manipul- és molesztálnak, de ő érti és átlátja ezt az egészet, ő nem molesztál, ezért ő kivétel. Vagyunk néhányan normálisak, mondja.
Blogger sóhajt. Bővebben…
testnevelő
még nyári, Zamárdi
Képzeljétek, ma testnevelőnek néztek.
Egészen spontánul történt itt a strand füvén. Dinnye és fagyizás után ezzel a ménkű sok gyerekkel, ebből kettő saját, meg még egy anyatárssal, ahogy mindig, délelőtt és délután is, kicsattogtunk a partra. Éppen kínlódom, hogy már napok óta nem mozogtam szinte semmit, nézegetem, elférek-e, ha majd este futok a horgászok között (fűben, meztélláb). Bővebben…
ne nézz másra
Én ezt megúsztam.
Azt hiszem.
Mit is? A rossz fej pengeszájúságot, amilyenné jelen házasságfelfogásban a nők lesznek, azt én megúsztam. Vagy nem akartam, felismertem hamar, és ezért minden erőmmel elkerültem? Vagy nem úsztam meg és el se kerültem, én is ilyen lettem, és még az is fokozta a kínjaimat, hogy tudtam, hogy rossz fej vagyok, és nem akartam rossz fej lenni, és tudtam azt is, hogy a rosszfejség a kapcsolatot is rontja?
Mert az ilyen nőknek szar. Bővebben…
az idő 2.: nincs időm
Nincs időm. Milyen sokszor mondjuk!
Épp időtlenségben ülök… ööö… a Balaton partján, alkonyatban. Déli part, természetesen. Égen nap, vitorlás, hattyú, dinnyetáji gyomorbéke.
Nincs időnk… elintézni valamit, amit régóta halogatunk. Barátokkal találkozni. Elolvasni egy könyvet. Meglátogatni idős rokonunkat. Elmenni egy kiállításra. Rendszeresen futni. Nincs időnk.
Én nem mondom, hogy ez kifogás. Bővebben…
ők is szenvednek 3.
Itt maradt vázlatban a sorozat harmadik része. Az első két részt 2013 októberében tettem ki:
Most újra fellángolt a téma, egyrészt mert Laci arról panaszkodik, hogy már beszélgetni se lehet, másrészt a lenge ruhás nők látványa miatti frusztráció, amiről tényleg azt hittem, hogy uborkaszezonhoz illő lesz, helyette kommentroham, “Éva, vedd be a te is a red pillt” nicknevű próbálkozó, komolyangondolom@ e-mailcímmel. Nőkövetelés, tömeggyilkossággal fenyegetőzés, ha “nem lesz válasz a problémára” (értsd: ha valaki nem fekszik le az ínségben élő férfiakkal, jaj, de rutinosan fogalmazok már semlegesen), harmadrészt az a téma, hogy miért, kinek a kedvéért legyen, lehet magával elégedetlen, változtat a megjelenésén a nő.
Probléma van, azt mondják a férfiak. Nagy probléma van: nem engedelmesek a nők. Legalábbis az interneten nagyon pörög a téma. A válaszok, amelyek a problémára születtek:
mindig belekalkulálom
A minap, sőt, a minapában megkérdezte egy kedves ismerősöm, hogy én minden egyes lovagias, vagy pontosabban: patriarchális keretben előzékenykedő férfinak elmagyarázom-e a feminista és emberi jogi elveket. Szoktam-e figyelmeztetni őket arra, hogy önálló lény vagyok, nem kell engem gyámolítani., rámutatok-e a problémára. Deklarálom-e, hogy új típusú nő vagyok.
A kérdés okos és árnyalt. És, azt hiszem, nem vagyok teljesen új típusú nő. Vagyis, többféle szempontom van.
Többféle szituációt átéltem, és különbözőképpen reagáltam. Bővebben…
cicik és popsik mindenhol
Itt az uborkakovászoló hőség. Kerthelyiségek és tópartok, lenge ruhák, farmersortok és ujjatlan felsők. Csak úgy káprázik a szem a nagy fényességben, el vannak veszve, azt hiszem. Nagy gyötrelem ez a férfiembernek! Dekoltázsok, lebarnult combok látványa ingerli, és több hónapra prolongálják a gyötrelmet. Már a villamoson sem lehet nyugodtan ülni, és próbálj csak elmenni egy szórakozóhelyre… Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 24.: nekem így tetszel
Azt mondja az ember: nekem tetszel így.
Jó vagy te így.
Néha azért mondja, hogy ne legyen bonyodalom azügyben, amit szexnek nevez, gondol. Mert a szorongó, nőiségében megalázott nőnek majd nem lesz kedve. Igazából egy kicsit vagy akár nagyon zavarja a nő segge vagy akármije, igazából más fajta nőket néz nagy izgalomban a képernyőn, de hát itt van ez a nő, ezzel kell valamit kezdeni, megtartani együttműködőnek.
A másik fajta férfi azért ismeri el a partnere kinézetét, mert ha más akarnál lenni, akkor valahogy nem lennél az övé már. Ő nevelt, magának, maradj olyan. Bővebben…
én nem akartam úgy végezni
Tudjátok, eleinte félve írtam erről. Éreztem én, hogy ezzel valami gond lesz. “Maradtál volna csöndben”, azt írja a kommentelő. Meg van tiltva, hogy erről: az öregedésgátlásról, a kirobbanó formáról, az örömeimről beszéljek.
De nem az a gond vele, amit hittem. Bővebben…
rossz fej lettem
Amúgy olyan jó fej lennék. Felszabadult, kedves, okos. Laza. Én egy fiatal nő vagyok.
Néha nevetek. Néha mesélek valakinek valamit, és érzem: a régi vagyok, az egyetemi, az áradó, a szellemes.
Néha áramütés a bőrömön. Lehet, hogy még mindig élek? Bővebben…
olvassuk újra 4.: tudom, tudom
És akkor legyen magyarfakt, többen kértétek. Olvasni kéne együtt, meg verseket, hm? Olvasónaplót írni Örkény-egypercesekből (így jellemeztem valakit, aki nagyon nem érti az irodalmat, viszont kötelességtudó. Ezt követően a főhős…)
Amikor a minap Baross utcában, biciklikormányomon új habszifonommal (igen!) beszéltem erről a versről Balázsnak, kiáltozott, hogy Éva, de kár, hogy ezt nem tudod már elmondani a katedrán, úgy, mint régen…! Micsoda veszteség…! 
Hehe. Balázs nagyobbra becsül engem mint tanárt, mint én magamat, sőt, gyanítom, annál is, mint a tanítványaim is, átlagosan.
Mosolygok. Drága Balázs, akkoriban, amikor még…, amikor még nem volt blogom, a legritkább esetben akartam, akarhattam elmondani, miről szól egy vers, inkább feladatokat, kérdéseket ötöltem ki. De most már van blogom, és itt kétszázszor annyi embernek mondhatom, valóban elmondhatom, és azt, amit akarok, érdeklődő, értő olvasók körében, arról a szövegről, amelyik épp kószán eszembe ötlik (ezt intuíciónak nevezem). És nincs érettségistressz, órai unatkozás, KLIK, kispolgári-sunyi kolléganő, adminisztráció, idegbeteg izzadságszagú rohanás…! Bővebben…
a felelősségvállalás köre
“magyarázkodás”
Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.
De Bővebben…
identitás
Egyáltalán, az-e? Ezt jelenti ez a szó?
Azon filózom mostanában, minek tartom én magam, de ilyen életvitelbeli részletek mentén.
Hogyaztmondja:
Én vagyok az, aki kávéval kezdi a napot.
Humán diplomám van, és egész életemben ehhez kapcsolódó munkáim voltak.
Egyedül nevelek három gyereket.
Budapesten lakom. Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 23.: gondoltam, örülsz
o-nak és s-nak
Van az a fajta bántalmazó, vagy inkább visszaélő, finom helyezkedő, akin nem látszik, hogy egyenlőtlenségben utazik és előnymaximalizál, mert a nyílt eszközök nem vállalhatóak, az túl direkt lenne. Az egész, amit csinál, nem ám valami tudatos haditerv, hanem önkéntelen stratégia, meg hát szeret is téged. De kontrollál, vagyis nem hagy, hogy önmagad légy. Nincsenek is határok: együtt éltek, ő a partner, mindened ebbe a körbe tartozik, mindennel elszámolsz valahogyan, mindent meg lehet kérdezni tőled és mindenbe bele lehet szólni, épp az összetartozás és a szeretet nevében. Az ő normái a te normáid. Nem ám azért, mert egy család vagytok, és abban vannak közös ügyek, kötelességek, interakciók és érthető elvárások, hanem ezen túl is, az egész gondolkodásodat, lényedet át akarja hatni. Merő szeretetből vagy csak úgy, az együttélésből adódóan, pusztán attól, hogy közös mondjuk a fürdőszoba. És mert elmondja a véleményét, meg ő jobban tudja, és segít.
Ez a fajta “szeretlek, tehát kontrollállak”, a birtokos jelzős viszony annyira szomorúan tipikus. Bővebben…
nem mernek kimenni a strandra
Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemre méltó cikkeket szokott írni.
http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3
Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.
Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:
– elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is
– a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?
A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…
az erdő széle
Ez a blog nagyon más ám belülről, mint odaátról, és bloggernek lenni is nagyon más, mint nem bloggernek, ráadásul, a tetejébe, énnek is lenni egészen különbözik attól, mint amilyen akárkimásnak lenni. És riasztóan gyakran tapasztalom meg, hogy nincs átjárás. Én sem érthetem meg az olvasót.
Miközben privátban kísértetiesen ugyanazokat írják nekem, az évek telnek, de ez nem változik: hogy egy ismerős ajánlotta, nagyon mondta, hogy ez aztán, és mindenképpen olvassa, és először irritálták a bejegyzések, meg nem értette, és ő ugyan autózik és társkeresőzik, és mást gondol a házasságról, de aztán sokat olvasott itt, és ittragadt “csendes olvasóként”, és megértette és lassan változni kezdett benne, vagy: volt egy pillanat, egy mondat, amikor egyenesen az életét változtatta meg a blog.
Ez nagyon szívmelengető és hiúságcsiklandozó. Blogger per definitionem arról álmodik, hogy érdekes és szuggesztív, amit kirak, hogy kell az embereknek, és feliratkoznak és tudatosan kattintanak, nem csak véletlenül jár arra a madár se. Bővebben…
immár a szép szünet öröme vár
Évzáró, megint. Ott állok én is. Miközben tudom, amit tudok, abszolút együttműködő vagyok, hiszek a fehér blúzban és hiszek a zászlóbehozatalban, hiszek a magyar himnuszban is. Tényleg. Kis betűvel írom, épp mert szabálytisztelő magyartanár vagyok, és oly korban éltem én a földön, hogy a szabályok komolyan vétele lázadásnak számít. Egészen anakronisztikus hajlamom van pátoszra és rítusra. És figyelek, mint valami éltanuló, éberen, minden szóra. Most már újságíróagynak hívom, de a lényeg, hogy nem vagyok cinikus, nem vagyok közönyös, meg szeretném élni és érteni mindazt, ami zajlik. Nem ám csak zajlik itt valami, amit kibírunk és hallgatunk meg tapsolunk.
Ebből adódik az, hogy észreveszek minden visszásságot. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 