olvassuk újra 4.: tudom, tudom

És akkor legyen magyarfakt, többen kértétek. Olvasni kéne együtt, meg verseket, hm? Olvasónaplót írni Örkény-egypercesekből (így jellemeztem valakit, aki nagyon nem érti az irodalmat, viszont kötelességtudó. Ezt követően a főhős…)

Amikor a minap Baross utcában, biciklikormányomon új habszifonommal (igen!) beszéltem erről a versről Balázsnak, kiáltozott, hogy Éva, de kár, hogy ezt nem tudod már elmondani a katedrán, úgy, mint régen…! Micsoda veszteség…! habszifon2

Hehe. Balázs nagyobbra becsül engem mint tanárt, mint én magamat, sőt, gyanítom, annál is, mint a tanítványaim is, átlagosan.

Mosolygok. Drága Balázs, akkoriban, amikor még…, amikor még nem volt blogom, a legritkább esetben akartam, akarhattam elmondani, miről szól egy vers, inkább feladatokat, kérdéseket ötöltem ki. De most már van blogom, és itt kétszázszor annyi embernek mondhatom, valóban elmondhatom, és azt, amit akarok, érdeklődő, értő olvasók körében, arról a szövegről, amelyik épp kószán eszembe ötlik (ezt intuíciónak nevezem). És nincs érettségistressz, órai unatkozás, KLIK, kispolgári-sunyi kolléganő, adminisztráció, idegbeteg izzadságszagú rohanás…! És a blogomat a tanítványaim közül sokan olvassák.

Valami nyárestben, és ez egy másik minap, hasítok át a rommá újított bringámon az érzelmileg különösen fontos Margit-hídon, aztán -körút, drámai felhők. Szabad vagyok, zsong bennem nyár, a bőrömön a kókuszzsír szaga, az irodalom így együtt, tehát az egész zsong, és rámtört, ebben a Kaláka-félében:

Tudod, hogy nincs bocsánat,

hiába hát a bánat…

Tudom, tudom.

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. július-augusztus

Ez a vers szét van elemezve, könyvtárnyi irodalma van, minden magyar szakos el tudja róla mondani nagyjából ugyanazt, mi meg végképp: hat féléven át jártunk József Attila-szakszemináriumra követővel, drága jó Szabolcsi tanár úrhoz, mindketten hozzá is írtuk a szakdolgozatunkat. Ezért most nem törekszem teljes körű, sem nagyon eredeti értelmezésre (pont azért félek az irodalmi témájú posztoktól, mert szorongani kezdek, nem tudom megugrani saját, egyetemen kalibrált mércéimet), csak úgy mondok róla ezt-azt.

Ha mondjuk nekem lenne egy diákom, aki korrektül készül, meg jó jegyet akar, de valami vakfoltja van a katarzis helyén, akkor nem engedném, hogy rizsázzon, azt kérném: mondj erről a szövegről öt darab tényállítást.

József Attila írta.

Nagyon jó.

A pályája végén írta, a halála évében.

Pontosan.

Rímképlete a a x a. Tehát rímhármasokon alapul minden strófa, a harmadik sor rímtelen.

Na, ez korrekt.

Ennek az a neve, hogy rákoppintó rím.

Szuper, fiam.

A versben egyes szám második személyű igék vannak.

Hát, ez egy igen lényeges momentum.

Hagyjuk mármost korrektül higgadt diákunkat, várja őt a bioszfakt meg a menza (piskótakocka csokiöntettel), haladjunk tovább a versben nélküle.

A Kaláka a pszichoanalízises versszakot kihagyta, lehet, hogy ritmikai okokból, de az is lehet, hogy szerintük is az a legsikerületlenebb strófa.

A vers tele van szellemeskedő szembeállításokkal, vagy-vagyokkal:

Megcsaltak, úgy szerettek,

csaltál s így nem szerethetsz…

 

…hamis tanúvá lettél

saját igaz pörödnél.

 

ne hódolj és ne hódits

töltött fegyver-üres szív

vagy-vagy: vagy vess el minden elvet

Ezt a szövegfajtát úgy hívják, illetve Németh G. Béla egyik tanulmánya óta hívjuk úgy, hogy önmegszólító verstípus. Ugye milyen szép?

Na, figyeljetek: ki szólít meg kit? Ki az “ön”?

A költő szólítja meg önmagát.

De a költő nem él, a szöveg meg él, tőle függetlenül létezik.

Egyáltalán, ki a lírai én, hol van a lírai én az önmegszólító versekből? Ahol mondjuk egy darab E/1. ige sincs?

Az egészen pontos válasz az, hogy egy nyelvtanilag létrehozott, ám láthatatlan E/1. személy az, aki beszél, és aki csak a vers szövegében, pontosabban, annak nyelvtana mögött létezik, és ő szólít meg egy olyan entitást, amelyről nem tudjuk, kicsoda-micsoda — minden életrajzi egybeesés, utalás ellenére sem mondhatjuk, hogy az ott a költő énje, mert például más, vagy akár én is lehetek, vagyok (mint azt akár a Kaláka, akár Hobo előadása, akár a nyáresti zsongásom mutatja) –, de amelyet csakis a vers világa hoz létre (ami azt jelenti, hogy minden, amit tudunk róla, innen, a versből származik).

Érdekes kérdés, hogy önmegszólító-e az adott vers, vagy csak második személyű igéket használ, és mondjuk az olvasó a “te”. De hát akárki lehet a te, és az én is, a versekbe bele lehet bújni, mint valami exkluzív selyemingbe, ami máson gyolcs, megint máson farmermellény — pont ez a jó az irodalomban.

Ez a csak versben létező “te” összefüggést mutat más József Attila-versek, például a Karóval jöttél… te-személyével is, hasonlít rá, de valójában minden ilyen versnek külön világa van.

Az érdeklődő ifjúsággal még megbeszélhetjük azt, hogy József Attilának a pályája végén van néhány ilyen, egyszerre önmegszólító és egyben úgynevezett létösszegző verse. Gyakran kétféle magatartásmodell, életstratégia ütközik az önmegszólító versben.

Aranynak is van ilyen: Mindvégig, és Babitsnak is, az Esti kérdés és a Csak posta voltál. Radnóti: Járkálj csak, halálraítélt. Adynak, asszem, bár ez az én blöff-intuícióm, nincs, ő nem olyan, ő egy nagy Én.

Továbbá, van Petőfinek is önmegszólító és létösszegző verse, ez, ami a Flexben a fehérjeboltban vagyon szép betűtípussal a falra pingálva:

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány gyönge báb…

Bár hogy ez mennyire önmegszólító és mennyire csak intelemszerű és ekként E/2. személyű, mint mondjuk a Parainesis vagy a Vanitatum vanitas, azon is szívesen vitatkoznék fröccs mellett a vájtszeműekkel. Az biztos, hogy a lírai én diadala és szuverén létezése, és így az önmegszólítás is inkább huszadik századi jelenség, de a romantika előtt, ahogy az igazán énközpontú líra is, egészen bizonyosan csak szórványosan létezett. Néha látjuk a türemkedő ént a legnagyobbaknál, Balassinál, Zrínyinél.

Mindenesetre ez a vers szövegszerűen is meg van idézve József Attilánál, már az első versszakban.

Mi magyar szakosok az ilyenektől elél ujjongani kezdünk. Mi sose gondoljuk, hogy az ilyen véletlen. Nem azt állítjuk, hogy József Attila biztosan Petőfitől veszi át ezt (noha kizárt, hogy ne tudta volna a magyar irodalom egészét anyanyelvi szinten), hanem azt, hogy akármit is csinált, akart az alkotó, ezek a szövegek párbeszédben vannak egymással, és ezt nevezzük irodalomtörténeti folytonosságnak (és intertextualitásnak).

A bánat szóra figyeltem fel még. József Attila pályavégének központi témája a bűn, leginkább pszichoanalitikus, de olykor már egzisztencialista értelemben. És ez itt bűnbánat.

a fű kinő utánad — harcmező? sír? “fű se nő utána”?

Aztán, József Attilának az egyik versírási módszere az volt, hogy rímhármasokat alkotott, fecnik őrzik ezeket:

szervezet-tervezet-elvezet

lanka nyúl-lekonyúl-alkonyúl

kínok-inog-jázminok

A rímeket kis variációkkal többször is felhasználta, például a talányos, különös rímképletű, egyszerre rímpárokon, másrészt rímhármasokon alapuló Költőnk és kora alkonyúlja felbukkan a (Jön a vihar…) alkonyúljában. A Hazám jázminjai illatoznak szintén a (Jön a vihar…) címűben is.

A Költőnk és korában a nézz szét-részvét Kosztolányi 1936-os Számadás szonettciklusából is ismerős lehet. Nem, nem véletlen ez sem, és az is önmegszólító és létösszegző vers, a halál évében.

Ez, hogy előbb van meg a rím, egy kicsit kiábrándító lehet azoknak, akiket elragad a gondolat, és nem tűnik fel nekik, hogy mennyire és elsősorban nyelvileg van megalkotva a versszöveg (minden versszöveg).

Az elvet-elvet is szerepel az egyik fecnin, de József Attila gondolt Gerle Évára, és elkerülte a túl artisztikus, a figyelmet túlságosan önmagára irányító, (ál)homonimán alapuló rímet, tudta ugyanis, hogy a blogger, az ő bloggere ettől kiborulna. De benne van azért, és így a magyar irodalom legszebb verssorainak egyike.

Vagy vess el minden elvet

s még remélj hű szerelmet…

József Attila rímeinek világáról Tóth Éva írt izgalmas tanulmányt:

http://epa.oszk.hu/00300/00381/00099/toth.htm, és sok más mellett megállapítja, hogy a tankok a magyar irodaloban először József Attilánál szerepel rímhelyzetben, az Ars poticában. A tank szót egyébként Churchill alkotta az első világháború idején. Nahát, nahát.

Annyi mindent lehetne még, de írom a holnapit, meg megjött a diet pancake proteinporom, megyek ‘csintát sütni. Mondjátok el ti.

93 thoughts on “olvassuk újra 4.: tudom, tudom

  1. Annyiszor terveztem már irodalmi posztot, de én (is) attól félek, hogy nagyon szint alatt lennék. A szint az egyetemi szint, amitől már nagyon messze vagyok minden szempontból. Úgy érzem, túl nagy lenne az elvárás, valami pluszt kellene írnom, amiről senki nem tud, amit csak egy bizonyos szemináriumra járó tudhat; olyat, amitől mindenki meglepődne, mert soha sem hallott róla máshol. Eddig egyet mertem vállalni, de az nem műelemzés volt.
    A közös olvasásokat nagyon szerettem nálad, csak mindig lemaradtam róluk, mert hétfőn voltak, amikor nagyon dolgozni szoktam, de ettől függetlenül is szerettem azokat a posztokat és kommenteket.

  2. jaj, de jó, megint olvassuk újra!
    a lírai ént érdekelne, hogy hogyan magyarázod el egy három és fél évesnek, aki mindig rákérdez, hogy most ki mondja ezt (a versben)?

  3. Hát ezt köszönöm. Most értettem csak meg magamat, hogy miért volt nekem ennyire magas léc a magyar szak… kérdés, hogy másfeled generációs értelmiségiként megugorható-e egyáltalán ez a szint. Olvasom, érzem magamban a vágyat, hogy értsem, de a messzeségből hallom csak a szavaidat, érezni nem tudom őket. Az egyetemen is letiport mindig a teljesítménykényszer, hogy elmerülni olyan ritkán volt lehetőség, le kellett tolni a torkunkon a reformkort egy/két félév alatt. Talán majd a gyerekeimnek már megadatik majd egy ilyen katarzis is….

    • “másfeled generációs értelmiségiként megugorható-e egyáltalán ez a szint” ez hülyeség, bocs, semmi összefüggés nincs, lásd például parádés műveltségű költőnket. Nemhogy magyar szakos (annak kirúgott), hanem a legnagyobb magyar költő. És a nagy hatosból, akik életmű-tételek az érettségin, csak négyen értelmiségi származásúak, többé-kevésbé. Petőfi egyáltalán nem, JA is csak Makay Ödön révén kapott polgári-értelmiségi neveltetést (fizetett pártfogó?).

      Újabb nézetek szerint, pl. Tverdota György, nem annyira az anyahiány vagy a szexuális frusztráció vagy valami veleszületett mentális gond, hanem ez a se munkásokhoz, se született értelmiséghez való tartozás a nagy hasadás és identitásválság és kínforrás.

      • Én arra gondoltam, hogy ilyen élvezettel, átéléssel és szerteágazó irodalomtörténeti ismeretekkel műelemezni, vagy inkább művészeti alkotásokról mesélni nem tudtam megtanulni hiába… persze lehet ám, hogy ez nem “értelmiségiségi” kérdés, hanem hazai irodalomoktatási…

  4. Két dolog jutott eszembe: a “Légy férfi” felszólítás szerintem a kisfiúk és nagyfiúk által hallott egyik legnyomasztóbb mondat. Akár anya mondja, akár apa. Mert mit jelent? “A fiúk nem sírnak.” , ne légy anyámasszony katonája stb. Szerintem megfoghatatlan. Mert ha apa mondja, legyen olyan, mint ő? És ha apa nem hiteles? És ha anya mondja, pláne úgy, hogy apa se közel, se távol, akkor mit jelent? Szerintem ez a férfi megfelelője annak, hogy a nők kedvesek, háziasak, elfogadók, odaadók, melegszívűek.
    A másik, az a “Légy ostoba” c. verse. Ez is tele van olyan felszólításokkal, amiket nem akarunk, nem kívánunk, bizonyos érzékenységgel meg aztán pláne lehetetlenség.
    Persze, hogy a titkokat meg akarjuk lesni, és persze, hogy nem vetjük el az elveinket.
    Annyira sokszor kívántam, hogy legyek egyszerűbb, mert akkor nem olyan nehéz az élet, nem kell olyan tisztán átlátni a csúnyaságokat, aztán persze rájöttem, hogy ezt nem lehet, és sokszor már azt hittem, hogy boldog így nem lehetek. Van egy olyan gondolatom néha, hogy a fölösleges, titkoktól távol maradó emberek könnyebben tudnak megelégedettek, boldogok lenni, de nem irigylem. Hülyeség ez?

    • Ami mint férfimagatartás Petőfinél van, az romantikus és szélsőséges ugyan képalkotásában és retorikájában, de forradalom, nyomor, költészet és harc nélkül is érvényes, egyáltalán nem zavar, hogy korának megfelelően ezt férfimagatartásnak nevezi, teljesen egyetértek vele mint morális eszménnyel. Nagyon szeretem ezt a verset.

      Itt József Attilánál talán inkább “ne nyavalyogj, vállald a sorsod, dönts végre” értelemben van. És a meglebegtetett öngyilkosság is érvényes alternatíva.

      • Igen, erre nagyon tudok rezonálni, a csavar minden sorban: ez így van, így szokott lenni, így kéne lennie, de nálam nem így van, és nem tudom eldönteni, hogy vágyom-e rá egyáltalán.

    • És a fű kinő utánad, az mi? A férfi olyat tesz, ami fölperzseli a földeket, de sebaj, majd kinő újra. Olyan, mintha azt mondaná: pusztíts csak, az a férfias, a föld majd kiheveri! De mivel felszólító módban van, akkor feltételezhetjük, hogy akit megszólít, az eddig próbált nem pusztító életet élni, vagy legalábbis vádolta magát eme férfias cselekedetéért? Nekem ez tetszik.

        • Szerintem ez ahhoz kapcsolódik, hogy “hisz ember vagy, ne vesd meg”. Te is ugyanolyan ember vagy, mint mindenki más: egyszeri, de múlandó. Akár így, akár úgy, el fognak felejteni.

      • nekem ez mas osszefuggest is sugall. Valamit a buntudatrol, vagy lelkismeretrol (amit a konnyek jelzenek) amitol nem valik semmi megnemtortntte a bun mar ott van. Elkovettek. Az valahogy abszolut,mar onmagaban allo. “A bizonysag vagy erre legalabb azt koszonjed”, pedig azt, hogy ha bunos is vagy de nem egy erzeketlen pszichopata, hanem egy ember aki kepes banatot erezni a bunei miatt, egyaltalan erezni.
        (amugy van egy ilyen tipikus bantalmazoi viselkedes, hogy jo agyon ver, utana meg ott zokog, hogy “bocsass meg, tudod milyen orult tudok lenni”) ez most csak ugy eszembe jutott. Kene az egesz vers hirtelen.

        • “A fu kino utanad”-rol mindig az emberi jelentektelenseg jut eszembe, hogy csak egy valami kis szoszok vagyunk itt a nagy korforgasban es hogy valojaban meg a legnagyobb tettek, gazembersegek sem sebzik ezt meg. De nem elemzek, csak azt mondom ami erzetet ebreszt, bennem. Mondjuk engem mindig kiszokas rohogni ezekert..a benyomasokert..de hat most mit csinaljak…

          • Én aztán nem röhögök… se nem értelmiségi, se nem művelt, se nem olvasott kontárként írkálok csak. De nagyon élvezem az irodalomnak azt az oldalát, amiről ezen blog olvasása előtt semmi tudomásom sem volt. No. Most, hogy kellően kifejeztük kisebbrendűségi érzéseinket, 🙂 nagyon köszi a szemszögedet. Már aggódtam, hogy egymagamban fogok itten diskurálgatni, mer túl későn jöttem.

          • Nekem is ez volt a gondolatom erről a “fű kinő utánad”-ról.
            Élünk, aztán meghalunk, addig kell jól csinálni, amíg élünk.
            A Kurázsi mamában van még egy ilyen “füves” mondat, amit nagyon szeretek.
            És szégyen, de nekem a “fű”-ről legelőször mindig a cannabis jut eszembe.

        • A bűn fogalma nekem itt is inkább egzisztencialista jellegű, mint iaz alábbi szöveg első két versszakában.

          http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/abun.htm

          (Aztán beszüremkednek a pszichoanalitikus képzetek a további szövegrészben.)

          A XX. századi ember sarokkő-vesztettsége, az abszolút igazság, jó és rend bizonyosságának elvesztése miatti szorongás az alapja ennek a felfogásnak.

          Az itt tárgyalt verset, ahogy a többetek által itt is emlegetett és blog jelmondatként is használt Reménytelenült is

          http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/remeny.htm

          a bocsánat, vagyis a kívülről kapott megbocsátás (és ezáltal a szorongás feloldhatóságának) hiányával való SZEMBENÉZÉSI kísérletként
          olvasom a verset, melyben valóban kirajzolódnak a feltérképezett helyzetben követhető magatartásformák is.

    • A légy férfi felszólítás szerintem – a Thomas Mann üdvözlése három sora (különösen az utolsó) alapján:
      “de mi férfiak férfiak maradjunk
      és nők a nők – szabadok, kedvesek
      – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”
      mást jelent.
      A hetedik te magad légy – ez is eszembe jut erről a férfiról.

  5. Én a diet pancake-palacsintát teff- meg kenderlisztből (magas fehérjetartalmú) sütöm és nagyon kíváncsi lennék, hogy ez az új liszt miből van.
    Érdemben egyébként nagyon örülök ennek a bejegyzésnek (az Ódát elemeztem érettségin).

  6. Az ellentétpárokkal dolgozás számomra valami gyermeki megértés-igényt jelez. Kutya-macska, fiú-lány, fekete-fehér, igaz-hamis, teli-üres. Érzek egy olyan erőteljes feszültséget az emberekben, ami ebben a versben is jelen van (nem “megjelenik”, én attól már alsó tagozatban is sikítófrászt kaptam, a csalánkiütés, az jelenik meg, meg a legújabb népszabi, nem a költői kép), hogy annyira szeretném megmagyarázni a világot, és annyira szeretném, hogy igazam legyen, hogy végül azért egyszerűsítek, hogy elkerüljem a leegyszerűsítést. A nagyívű, világmegváltónak szánt magyarázatok vége szinte mindig ez. Olyan “ide jutottam”-érzést közvetít egy ilyen, kifejezetten ellentétpárokat felvonultató létösszegzés. Megnyugtató is, hát mégis így működik a világ. ember-isten, teli-üres. Vajon az, aki még ezt az ellentétpárokhoz megérkezést is meghaladja, az köt ki a homokos, szomorú, vizes síkon? Van, aki szerint igen.

  7. Nagyon jó volt ezt olvasni! Nekünk nem tanították rosszul a magyart, egyik tanárunk se – kettő volt a négy év alatt gimiben – ezért jó emlékeket őrzök a magyarórákról. 🙂 Nosztalgiám lett most.

    • Volt már, aki a “nekem nem bántalmazó a férjem — ja de, már értem” mintájára arra jött rá, hogy igenis rossz volt a magyartanára. Mármint a mámoros verselemzéshez képest. Csak valami karizmatikussága volt, de fafejű volt.

  8. Én mindig nagyon rossz voltam verselemzésben, ráadásul pocsék magyar tanáraim voltak, nem voltak képesek igazán megszerettetni a verseket. Ettől függetlenül József Attilát mindig imádtam és nagyon jó olvasni, amit írsz.

  9. A Karóval jöttélben is ott az a rímhármas, amit írsz, de ott az utolsó sor a rímtelen, és mennyire más a hangulata! Az olyan lezárt, végleges. Ez azért valahogy bizakodóbb hangulatú. Vagy inkább megbocsátóbb. Nem tudom, tényleg a versforma teszi-e, vagy a tartalom?

  10. Önmegszólító, vagy az olvasót megszólító? Mi teszi egyértelművé? A Járkálj csak, halálraítéltben Radnóti nem hagy kétséget: Ó, költő, tisztán élj…
    De valójában bármelyiket lehet olvasni bűnbűnó/mélázó önvallomásként, vagy fejmosásként is. Mitől érzi az ember, hogy most nekem, olvasónak mondja, vagy hogy magáról beszél a lírai én?
    Ez pl. Babitsnál: “vagy vedd példának a piciny fűszálat”, ez olyan érzést kelt bennem, mintha ott ülne velem szemben, boroznánk a teraszon és csöpögtetné mint értékes nedűt a bölcseletét, amit hosszú évek alatt lepárolt a pálinkafőzőjében.
    Ahogy próbálom megfogni, hogy mitől függ a “te” személye, annál inkább elbizonytalanodtam abban, hogy mondunk-e bármit is másnak. Nem inkább magunknak sulykoljuk a mondanivalóinkat?

    • Mindig azt (is) megszólítja ön, aki olvassa/befogadja. Nélküle nincs vers, csak egy fizikai artefaktum, de az irodalom nem a tintában van (illetve vannak olyan képversek, amik átcsúsznak egy rendkívül izgalmas intermedialitásba, de az más).

    • Mindig mondhatja önmagának, a csak versben létezőnek, és az akármelyik olvasónak. Ne csak költők éljenek tisztán.

      Irodalmilag a parainesis az a műfaj, amelyik biutosan valaki mást int, tanít. És vannak még tanító költemények. De az elmélyült, énközpontú, modern líra vagy nagyon személyes, tele énnel, akkor is, ha te van benne nyelvtanilag, vagy tárgyias, abban nem jelenik meg én, mint pl. Nemes Nagynál vagy Tandorinál gyakran.

      Van még a stiláris második személy, fórumok gyakori félreértés-forrása. Én posztban is gyakran élek vele:
      fogsz tíz deka vajat ( = tíz deka vajat kell fogni)
      rád szólnak, ha jól érzed magad ( = általában, mindenkire)

  11. “szerintük is az a legsikerületlenebb strófa”
    Nekem pedig az első két sor jut mindig eszembe a hirtelen (trauma, kilátástalanság miatt) istenhez, valláshoz jutott emberekről. Csak kifordítva: Atyát kerestél elesten/Istent, ha ember nincsen.

  12. Nagyon fontos verse ez József Attilának, akitől a gimnáziumban mindent elolvastam (az Irodalom és szocializmust című esszékötetet is! a délutáni tóparti önképzőkörön, amit egy lelkes egyetemista tartott az érdeklődő diákoknak, nem is tudom már hogyan szerveződött, de a hét fénypontja volt nekem akkoriban) és akiről azóta is majdnem mindent. Nem véletlen, hogy a “ne hódolj és ne hódíts” lett a verssor, amit az osztály emlékkönyvébe én írtam. Az volt a feladat talán, hogy mit üzen J.A. a mának, vagy konkrétan nekem, már nem emlékszem. De nagyon szeretem a Medáliákat is, április 11-én mindig kipróbálom, el tudom-e mondani fejből. Még el. És a többi versét is megtanultam, bár nem volt kötelező. Az irodalomtanítás nálunk nem úgy zajlott, hogy kötelező olvasni valamit, hanem a tanárunk említett az órán műveket, írókat, – például, hogy 36 éves korában megjelent Tandori első kötete – és rohantunk megvenni, kikölcsönözni a könyvtárból ha otthon nem volt meg, és az irodalom órákat még a fiúk is élvezték, a mindennapos 10-12 mondatos kreatív írás gyakorlatok ellenére is (én meg épp azért) és természetes volt szabadidőben verseket olvasni, színházba, koncertre, kiállításra járni, máig is az a nagy többségnek, akik az osztályunkba jártak. Azóta írok és olvasok naponta. (Na ezt még az identitáshoz.)

    • Nekem egyik magyartanarom sem volt jo. Vegtelenul unalmas orakat tartottak. Ami pedig nagyon lelohasztott, hogy sosem fogadtak el az egyeni es a hivatalostol eltero benyokmasokat, mindig elfojtottak az ilyen jellegu megnyilvanulast. Ezert mentem aztan tori szakra, (az legalabb “konkret”) mert azt gondoltam, hogy az irodalom annyira szubjektiv, en meg annyira nem tudom tankonyv szerint ertelmezni.Altalanosban legalabb engem kuldott szavalni kulonfele helyekre, gimiben meg annyira exibicionista volt, hogy mindig maga olvasta fel, rem unalmasan, hangsulytalanul a szovegeket. Gimiben az ofom rendelkezett eloadoi kepessegem ervenyrejutattasaban, pedi a magyartanar dolga lett volna.
      Amitol meg kiraz a hideg, azaz unnepelyes, enyhen kiabalos szavalas. jajjj. csak azt ne.

  13. Önmegszólító még a korábbi Haszon című vers, műfajilag villoni ballada, az utolsó versszakában az egyik szövegváltozatban “Attila” áll a “herceg” helyén (és ettől értelmezhető az egész vers is utólag önmegszólítónak:
    http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00408/cim00428.htm
    Attila, folytatnám, de unnád;
    tudod, hogy nem élsz lazacon –
    vagy ténferegsz, vagy adnak munkát
    s itt állsz és ott ül a haszon.
    1932. dec.

  14. Nekem még a “csaltál s így nem szerethetsz” sorról jutott eszembe a Kései sirató:
    Kit anya szült, az mind csalódik végül,
    vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

    Meg még arra gondoltam, hogy a Kalákának sok jól sikerült vers-megzenésítése van (ezek szerintem márcsak azért is jók, mert nagyon megkönnyítik, hogy memorizálja az ember a verset), de ezt aztán igazán telibe trafálták. Rögtön az elején, ahogy megszólal a szinkópa – nekem olyan, mint egy harci dob, vagy ilyesmi -, szíven üt, hogy hogy életre kel a vers.

  15. A verselemzéssel nagyon rosszul állok,a mi időnkben szó sem volt az itt olvasott elemzési módról,ha igy tanultuk volna tetszett volna ,igen.
    Mentségemre csak annyi szolgál,hogy józsefattilában gondolkozom,beépültek bizonyos rutinok nálam ,amiket mindig előveszek megfelelő helyzetekben.
    Örülök,hogy az utóbbi két hétben számomra még érintetlen ,két JA verssel ismerkedtem meg itt a blogon.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s