ők is szenvednek 3.

Itt maradt vázlatban a sorozat harmadik része. Az első két részt 2013 októberében tettem ki:
Most újra fellángolt a téma, egyrészt mert Laci arról panaszkodik, hogy már beszélgetni se lehet, másrészt a lenge ruhás nők látványa miatti frusztráció, amiről tényleg azt hittem, hogy uborkaszezonhoz illő lesz, helyette kommentroham, “Éva, vedd be a te is a red pillt” nicknevű próbálkozó, komolyangondolom@ e-mailcímmel. Nőkövetelés, tömeggyilkossággal fenyegetőzés, ha “nem lesz válasz a problémára” (értsd: ha valaki nem fekszik le az ínségben élő férfiakkal, jaj, de rutinosan fogalmazok már semlegesen), harmadrészt az a téma, hogy miért, kinek a kedvéért legyen, lehet magával elégedetlen, változtat a megjelenésén a nő.
Probléma van, azt mondják a férfiak. Nagy probléma van: nem engedelmesek a nők. Legalábbis az interneten nagyon pörög a téma. A válaszok, amelyek a problémára születtek:

PUA: pick up artists, amerikai eredetű csajozási know-how gátlásos férfiaknak, akiknek azonban van a probléma megoldására kétszázezer meg félmillió forintjuk. Tanfolyamok, oktatóvideók és -anyagok, táborok.
MGTOW: saját útjukat járó férfiak, szintén felépített elmélet és rendszer, erről itt írtam, nőgyűlölő alapú, érvelésű döntés, nő nélküli vagy nőcsökkentett életforma. Hogy azért a nők mégis érdekesek, és ha máshogy nem, akkor támadni, zaklatni őket, azt szegény Huffnágel példáján láthattuk.
MRA: Men’s Rights Activism, férfijogokért kiálló, antifeminista férfiak.
Részben ezekkel átfedésben: a fent már említett red pill, a nagy megértés, hogy a férfiak egyrészt a hagyományos családmodellel, másrészt a feministák által át vannak verve, szükséges az új férfiasság definíciója, úgy is lesz nőd, sőt, úgy lesz csak igazán, ha rendben vagy magaddal, ha magadat megbecsülöd, nem szolgáltatod ki, nem válsz egy nő pincsikutyájává.
Mindegyik irányzat az új feminista nőt és a feminizmus terjedését teszi meg a bajok, a férfibánat, a nőhiány, kudarcok, lecsúszás, hajléktalanság stb. okául.
Figyelitek? Iszonyúan semlegesen fogalmazok, nem engedek az ítélkezés és a gúnyolódás kísértésének. (És mégsem: hú, de készítenék egy rajzfilmetűdöt a siófoki strandról, madártávlat, felülnézet, ahogy átrendeződik arra a hírre, hogy megint jönnek a puások.)
Mindegyik neten terjedő férfiválasz igyekszik magát úgy beállítani, mint a jövő útját, mint terjedőben levő, tömeges és egyedül érvényes megoldást. Mindegyik azon alapul, hogy a férfiaknak problémát okoz, illetve vállalhatatlan áldozatot és gyakori kudarcokat jelent a nőkkel való hagyományos ismerkedés és párkapcsolat. Mindnek sajátos, angolból fordított zsargonja van. Mindegyik képviselői szokatlan hevességgel vannak jelen a neten, élénken vitáznak, különböző álneveken vehemensen kommentelnek nyilvánvalóan más értékeket valló felületekre, térítő szándékkal. Mindegyik vagy-vagynak állítja be az elutasított régi és a biztos megoldást jelentő új férfi-nő modellt. Mindegyik lényegileg egyforma, homogén tömbnek, jól leírható csoportnak kezeli a nőket és a férfiakat, biztos állításokat tesz arról, hogy mi a motivációjuk (ebben még a PUA a legárnyaltabb). Mindegyik instrumentális, vagyis nem személyközpontú. Nem szubjektumnak, hanem objektumnak tételezi a nőket (ez a nőgyűlölet lényege). Mindegyik válaszkísérlet nélkülözi azt, amit én humánnak nevezek és a párkapcsolataimban megéltem: az esetlegességet, a rebbenést, a szépséget, az elmélyült érzelmet és intimitást, a sosemvolt történetet, a bizalmat.
A PUA, az MRA és a red pill gyakran használ háborús retorikát, ami ijesztő. (“Huffnágel Army”, “csapataink kapualjról kapualjra szabadítják fel a férfiakat, és vágják el a nők utolsó pénz-, figyelem- és spermautánpótlását” — sokan próbálták ezeket tompítani azzal, hogy Huffnágel viccel, görbe tükröt tart a feministáknak. Nos, Huffnágel, akiről azt tudni, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy súlyos depressziós és/vagy feladta az MGTOW életet, összeroppant és eltűnt a virtuális terekből, szerintem nem viccelt, és ha viccelt is, sokan vették őt véresen komolyan, mert remekül kiszolgálta a paráikat, gyanakvásaikat és nőgyűlöletüket.)
Egyébként néha feministák is élnek a háború ihlette szókinccsel. Hogy ezt pont ez alá a poszt alá sikerült, az nekem nagy csalódás volt, akkor már tudtam, hogy ez a blog nem az a hely, aminek akarják, és innen másfelé megy, menjen is az, aki magát nagyon okosnak, kizárólag áldozatnak, a feminizmust pedig harcnak és győzelemnek képzeli el.
Nem csak interneten tapasztalható a frusztráció: nők is mesélnek, hogyan viselkedik a visszautasított férfi, hogyan ragad rájuk, zaklatja őket.
Én megúsztam. Nekem ez hökkenet, hogy “a” férfiak ezt akarnák.
Pedig itt ezt állítják. Hogy mit? Itt vagyunk mi férfiak, nem vagyunk “alfák” (ez kedvezőtlen státuszt, kevéssé vonzó megjelenést, szociális képességek nehézségét jelenti), de mi is szeretnénk párkapcsolatot, nőt. Ilyen késztetéseink vannak, ez biológia és evolúció. Ilyenek vagyunk, kész, ez adott. Társadalmi probléma az, ha a nők újabban már nem hajlandóak, ha öntudatoskodnak, és ebből nagy baj lesz: egyre több férfi mond fel, vonul ki, szabotálja a hagyományos, nőknek biztonságot jelentő intézményeket, és válik lélektelen, célratörő csajozógéppé, vagy vonul önkéntes cölibátusba. Eddig is csak a szex reményében játszották el az érzelmeket.
Én erre azt mondom, hogy nem, nem ilyenek vagytok. Sem eredetileg nem, sem többségében. Az, ahogy a szexualitással kapcsolatban viselkedtek, tanult, kulturális mintázat. Minden társadalomban mindenki, az abszolút többség elsajátítja a tól-igokat, tehát hogy milyen igényét, kínját milyen határig fejezheti ki szankció nélkül, és mit kénytelen a maga jóllétéért megtenni, mi a jogos panasz a közösséggel szemben. Ti mint hatalommal bíró csoport tagjai ezt a követelőzést sajátítottátok el, ebben erősít meg benneteket a pornó. Ahogy Hirlando írta, míg ti a szexben a legfinomabb tortaszelet és a pufirizs-korong között választotok nagy finnyogva, a nőknek a szöges banán és a patkányméreg között tart a skála.
Az igény és a kín nem valami természeti törvény ám (nektek nincs mit tenni, megláttok egy nőt a buszon, és akkor muszáj, és ez micsoda kín), titeket a rape culture és a pornó agymosó hatása tett ilyenné, meg még a tetejébe egymást hergelitek, hogy nektek micsoda kockázat és áldozat egy saját szempontjait érvényesítő másik emberrel a kapcsolat, hogy hogyan húznak le, aláznak meg, csalnak meg, cserélnek le titeket a nők.
Ti biztonságra törekszetek, garanciát akartok, hogy lesz nő, de nem kell nagyon beletennetek magatokat (azt, amitek talán nem is igen maradt: személyiséget, hitet, lelket), titeket nem ér hátrány, trauma, bántás, nektek a nőkkel való kapcsolat csupa kéj és faszagyerekvagyok-élmény lesz, ja, és nem is kerül sokba (amibe eddig a felszínes kapcsolat került, az most a PUA-oktató zsebébe vándorol).
Ez egy gyermeteg, önös elképzelés, gyenge, instabil, beszűkült és kudarctól rettegő emberek hajlamosak így gondolkodni, és garanciát csodamódszerektől, tanoktól vagy az egész világtól elvárni.
Hogy szerintem mi a megoldás? Először is, szerintem a nőhiány nem társadalmi probléma. Nem lehet megkerülni azt, hogy ha nem akarunk szenvedést és traumát, akkor mindenki azzal fog kapcsolatot teremteni, önként, aki a számára vonzó. Itt erőltetésnek, érvelésnek helye nincs, ez a terület szabad világ, panaszkönyv nem létezik. Nem a kereslet-kínálat az elv, nem lesz minden igényre válasz. Az életnek sok más szép területe van, az egyedüllét pedig nagyon is értékes állapot.
Hogy mi a vonzó? Kinek mi. Sokféle ember van. Van, akinek a Ferrari, ő majd megvárja a maga ferraris lovagját, amennyiben a férfit se zavarja, hogy itt a ő Ferrarija a vonzerő, és nem mondjuk a lénye. Van, akinek a vonzó külső, másnak a személyiség, vagy az, hogy az illető megbízható, nem felszínes. Nem, nem a nő választ, a nő azért választ, ha választ, mert szociálisan ügyesebb, nem annyira gátlásos, és mert nem akar annyira minden áron valakivel, bárkivel szexet, tehát nincs ennyire kiszolgáltatva a kellnek. És nők is ugyanúgy visszautasíttatnak, mégpedig rendszeresen, és sokszor, ahogy borderline említette, az ejakuláció után.
A társadalmi probléma a nők tárgyiasítása, a rape culture, az elképzelés, hogy a férfiaknak jár a szex.
És hogy mi a jövő? Szerintem, és ez most igen optimista elképzelés lesz, igenis mozdul, változik a helyzet, és a nőkben van a kulcs. Sok kis kacskaringó, sajnálatos jelenség, visszacsapás lesz, de ezzel együtt a nők lassan megtanulnak öntudatosak lenni, felismerni a saját érdeket, átlátni az ellenük irányuló manipulatív, bűntudatkeltő technikákon, elváró viselkedésmódon. Megtanulnak nem áldozathozó, kibíró üzemmódban létezni, nem elolvadni egy lánykéréstől, egy -né utótagtól vagy a családalapítás gondolatától. Rendbe teszik a saját sebeiket, nem tagadják meg a szexualitást, kevesebb traumát szereznek, megtanulnak nemet mondani és önmagkról gondoskodni, magukért kiállni. Itt öröm és béke akkor lesz, ha eközben nem frusztráltak, nem asztalverős önigazolósok, nem bántani akarnak, hanem teremtőek, vissza nem vágók, méltók, skandinávok, felelősségvállalók. Lehet, hogy nem harsonásan és nem folyamatosan lesznek boldogok, de reményeim szerint korrektek és egyenes tekintetűek lesznek.
Ha ez így lesz, ha sok ilyen nő lesz, akkor a férfiak is igazodnak. Talán marginálissá tud válni az az elgondolás, hogy a férfi kínzó szexvágya össztársadalmi probléma, amit a társadalomnak, a nőknek kell megoldania. Talán sokan kezdenek majd terápiára járni, magukat őszintén rendbe hozni akarni, és azok a segítők korszerű szemléletűek és érdemben segítők lesznek. Talán egy nap őszinte szívvel állhatunk egymás mellett, férfiak és nők, talán megtanulunk szexfüggetlen barátságossággal létezni a világban, nem mindig gyanakodni, mindent arra kihegyezni. És akkor lesz több felszabadult ember, szép, nem érdekalapú kapcsolat, és nőknek is élvezetes szex. És nem lesz manipuláció és erőszakosan ostoba érvelés és hibáztatás és kín és fogcsikor.
Nem a prédát leső, örökké várakozó magatartás, hanem szexfüggetlen barátságosság. Mint az a szinte szép fiú, aki késő este, konditeremből jöttem, lassan tekertem, elhúzott mellettem a biciklijével, rámmosolygott, majd együtt fogasoztunk, együtt szálltunk le, és ott nagyon kedvesen azt mondta, hogy ő most leül a lépcsőre, és megeszi a kezében levő dobozból a fél pizzát. Mivel láttam, hogy a zsebében van egy henger alakú csomag keksz is, megkérdeztem, kér-e egy nejlont. Nem kért. Köszöntünk. Ment enni. Tekertem haza. Elmúlt az icipici gyanakvásom is, örültem, hogy van ilyen, lehet így is két mondatot váltani.
Az egész biztos, hogy a PUA-hoz, MGTOW-hez, redd pillhez nekünk nőknek nem lehet és nem is kell sehogy nőként viszonyulnunk. Nem lehet rá reagálni sehogy, nem lehet elfogadni az alapjait sem, mert az pont a lényegnek, a humán kapcsolódásnak a felmondása.
*
Ezeket mind most írtam, a 2013 őszi vázlatom nagyobb része cirkalmas és használhatatlan, kivéve ezt a bekezdést:

Mit tehet a jó szándékú, szexuális dühtől gyötört férfi? Aki nem akar erőszakos lenni? A válasz a “férfijogi” társaságnak nem fog tetszeni, és a hangsúly, amellyel azt mondják: na persze!, maga a probléma. Az ilyen férfinak a szocializációjával szemben kell elsajátítani bizonyos viselkedéseket, így törekedni tartós vagy alkalmi kapcsolatokra, személyisége fejlődésére, traumái gyógyulására, követelő énje csitítására, és arra, hogy ne legyen taszító annak, akivel szexuális kapcsolatot akar. Felelősséget kell vállalna a szexualitásáért, azért is, hogy vonzó legyen, és ha nem vonzó, akkor ne manipuláljon, ne hibáztasson másokat, ne gyártson frusztrált elméleteket arról, hogy a nőknek csak a pénz és a rang kell, hanem fogadja el a helyzetét. Felelősséget kell vállalnia a fogamzásgátlásért is. Nem lesz könnyű dolga, alább kell adnia az elvárásokból, amelyeket a szexipar gerjeszt, és mivel a késztetéseire válasz nem jár, nem automatikus, bizonyos mennyiségű szenvedéssel együtt kell élnie. Nevezhetjük frusztrációnak.

Na jó, van még egy-két részlet:

nem akarom megérteni őket, már csak azért sem, mert szerintem nem elsősorban egyedfejlődési, kora gyerekkori traumás, pszichés oka van a szexszel kapcsolatos jogosultságérzetnek és a dühöngő (de csak bizonyos nőkre irányuló) baszhatnéknak, hanem társadalmi, hatalmi.
illetve nem tudom. de ha pszichés, akkor is az ő felelőssége, hogy segítséget kérjen. és olyan világban kéne élni, amelyikben a baszdüh (tudom, hogy nem pc, de rövid) kiélése több hátránnyal jár, mint amekkora a nyeresége.

Harc férfiak és nők között? Ellenségesnek tűnik, de nem mi akartunk háborút. Mi nem háborút akarunk, hanem olyan békét, aminek nem a mi összeszorított fogunk, ingyenmunkánk, hallgatásunk az ára.

Hogy is kezdődött a háború? Minden rendben volt, aztán a nők elkezdtek ugrálni? Dehogy. A privilegizált (elnyomó) csoport normálisnak, adottnak tartja, hogy őneki mi minden jár, és a maga — gyakran társadalmi érdeknek nevezett — kényelme érdekében meghatározza, hogy a nőknek mit kellene tenniük, érezniük, hogyan kell viselkedniük, hogy neki, a férfinak jó legyen. Ezt a nő, ha átlát a folyamaton, és nem akar tönkremenni, elutasítja, ilyen alapokon nem kezd kapcsolat, és erre egyre több lehetősége van. Erre az elnyomó (mint személy és mint tendencia vagy intézmény is) reagál. Ez a háború, nem úgy kezdődött, hogy a nők a vakvilágba, unalmukban elkezdtek elégedetlenkedni.

Innen, a nők felől nézve nem az a probléma, hogy őt, a férfit mi feszíti, és hogyan elégülhetne ki, hanem hogy a nő gyönyörteli szexhez jusson, és ne fenyegesse a biztonságát senki, ne nyomassza, ne akarjon olyat, amit a nő nem akar. Velem, a nővel nincs gond, nem vagyok beteg, legalábbis a sérültségem nem ragadtat mások bántásra (leginkább öngyűlöletre ragadtat). Ugyanis az is hatalmi kérdés, hogy kit bánthatunk a sérültségünk miatt/jegyében/általa felhatalmazva. Akárhova nézek, nem látom azt a sok szenvedő, könnyes szemű, megoldáskereső férfit, csak olyat, aki attól szenved, hogy nem szexelhet azzal, aki vele nem akar szexelni.

Férfit és nőt én egyívású emberi lénynek látom, akik kölcsönösen tudnak egymáshoz kapcsolódni, pontosabban: ez a kölcsönösség az egyetlen értelme a kapcsolódásuknak. Minden más szenvedést okoz, és nem szükségszerű. Az éhes oroszlánként viselkedő férfiakat visszaélőknek tekintem, a hörögve közeledőket bűnözőknek, akik ellen védjen meg a jogrend és a közítélet, ne az, hogy a nő, vagyis a metafora szerint a majom a fán él, és csak a jóllakott oroszlánok közé jöhet le.

 

68 thoughts on “ők is szenvednek 3.

  1. Nekem úgy tűnik, hogy a PUA és MGTOW pasiknak érdekében áll elhitetni, hogy csak az ő tipusuk létezik. Minden egyes férfi agyában csak két fiók van a nők számára (feleség vagy szajhajelölt). Na ez a nettó hazugság. Ebből az következik, hogy barátilag társalogni könyvekről, munkahelyi problémákról (urambocsá női főnök) nem lehetséges. Nem hiszem, hogy minden egyes férfi ki van szolgáltatva a saját kéjvágyának, és vagy erőszakol, vagy diliházba jut. Vannak férfi munkatársaim, és értelmesen e tudunk csevegni programokról, hovatovább el merek menni ezekkel a srácokkal az kirándulni a vadonba, anélkül hogy megfordulna a fejemben a lehetőség, ahogy a magukból kivetkőzött barátaim beráncigálnak a bozótba. És tartom őket annyira embernek, hogy nekik sem fordul meg ez a fejükben.
    A minap beleakadtam egy “csodás” videóba. Az hagyományos férfi és nő között köttetett házasság melletti érvként hozta fel: a nő a házasságban civilizálja a férfit. A házas férfiak ritkábban kerülnek börtönbe, és az utcai bandákban sem igen látni férjeket. Ez megint mindkét fél számára sértő, másrészt nem lehet, hogy a nők kiszűrik a deviáns férfiakat? Másrészt egy agressziv, civilizálatlan férj nagyon jól tudja hol kell levezetni a feszültséget, hogy az a társadalom számára elnézhető maradjon.

    • A kéjvágy nagyon-nagyon csúnya szó. Ez egy szomjas, gyötrő igény, olyasmi, mint az afrikai éhezőké meg ivóvízhiányos területeké, és csak mi oldhatjuk meg. Így tökéletes a nyomás. Hüledezve figyelem, hogy mondatról mondatra változik a kommentekben a hangnem: “ti szemét, lehúzó, aljas zsidó (!) feministák, tönkretettétek az életemet, megaláztatok, majd jól megkapjátok, vegyen titeket feleségül a hóhér” és “mi annyit szenvedünk folyamatosan, ön- és tömeggyilkosjelöltek vagyunk, hajléktalanok leszünk, szánjatok meg, nem lehettek ennyire érzéketlenek”, persze kiterjesztve minden nőre, kollektív felelősség. Persze csak a szép, hamvas, szóba jöhető nőkre. A többieken átnéznek, megalázzák őket, egy szót sem vesztegetnek rájuk, miért tennék, nekik csak szex és célratörés létezik.

      És a fiatalon gátlásos, enyhén cinikus kommentelő tényleg leírja, hogy az idősebb nőknek volt esélyük az ő 20 és 30 éves kora között, most már sírhatnak, nem kapják meg őt… Onnan elképzelhetetlen, hogy valaki nem akar bárkivel, bárki vonzóval sem szexelni, és el tudja fogadni, hogy ha vele nem akarnak, akkor nem akarnak, kész.

      “nagyon jól tudja hol kell levezetni a feszültséget” és ez emberi jogi botrány. És nem ám egyéni késztetés, pszichés jellemző, hanem a társadalmi hatalom megnyilvánulása, rape culture.

      • Mentsük meg a férfiakat? Apámat megmentettük, és mentjük ma is minden nap. Anyám mondta egyszer, hogy ő megigérte, hogy jóban-rosszban kitart mellette. De apám is megigérte ugyanezt. Meddig kötelességed fenntartani amit vállaltál, ha a másik fél felrúgta a feltételeket? A baj az, hogy a “megmentett” függő helyzetbe kerül, majd vissza is él a függőséggel, mert tudja hogy nem engedhetjük el a kezét. Egyszer majdnem válás lett belőle, de a bűntudat olyan erős volt a részünkről, hogy minden maradt a régiben (“ha elmegy a hid alatt köt ki!”). Ma már kevésbé van bűntudatom, de azért még mindig van. Én elmentem onnan, és ezzel azoknak lett nehezebb, akik maradtak. Követelni lehet a megmentést, de élhetetlen helyzetet teremt. Választottam egy otthont ahol egyedül élek, cserébe nincs háború. Megfizethetetlen a gyomorgörcs hiánya.

    • “Az hagyományos férfi és nő között köttetett házasság melletti érvként hozta fel: a nő a házasságban civilizálja a férfit.” A terroristák között elég sok a házas.
      Valószínűleg a hajdani SS tagok is nősek voltak, a náci pártra szavazók biztosan.
      Jó, hogy ezt is áttolják a nőkre, mi majd civilizáljuk a szegény vadembereket. Vagy nem. Akkor tudtunkon kívül fognak gyilkolni, vagy velünk kezdik. (És persze olyan is van sajnos, hogy a nő tudtával és segédletével…)

      • Meg a fxxx nem kéne. Mit civilizáljak én valakin, akin sem a szülei, sem az intézmények, sem önmaga nem tudott eleget civilizálni? Még jó hogy ez is ránk van tolva, egy felnőtt, amúgy énvagyokafejmert férfivagyok felfogású emberszabású megnevelése. Pf. Nekem ez nem kell, ilyen egyszerű. Fenyegessenek akármivel, akár tömeges nyilvános maszturbálással, a drága spermáik elvesztegetésének transzparens manifesztációjával, az se hat meg. Még hogy civilizálja.. Mik ők, majmok vagy ősemberek?

      • Ha a nő tényleg civilizálja a férfit, a mohamedánok a legkulturáltabbak, hiszen ott akár négy feleség, egyszerre, csapatmunkában 🙂
        A házasságtörők pedig csak fakultációra járnak…

  2. Figyelj, nem tudom, hogy honnan szeded, hogy a PUA feltétlenül rengeteg pénzt igényel, hogy elsajátíts pár hasznos tippet. Igazából a legtöbb információ elérhető ingyen magyarul is az interneten, ha meg angolul is tudsz, akkor meg pláne végtelen a kínálat szintén gratis.
    A tanfolyamok, amik pénzesek, és gúnyolódások rohamát indítja el, csak a legelesettebbeknek szól, akiknek nem elég pár hasznos gondolat, tanács, életfilozófiai felvilágosítás, hanem a legalapvetőbbektől kell kezdeni. De én pl. nem is ismerek olyan embert, aki ilyen tanfolyamon részt vett. Nekem elég volt 4-5 könyvet elolvasni a témában, és ugrásszerűn megugrott a nőkkel való kommunikációra való önbizalmam és készségem. Egyáltalán nem “gyűlöltem” meg a nőket, és nem is látok minden nőt számító ribancnak.

  3. Zeusz,
    máshonnan leszedett, forrásmegnemjelölt, nőgyűlölő, angol, kilométeres szövegek nem jelenhetnek meg a blogomon, és el sem olvasom őket.
    Egészen viccesnek tartom, ahogy anélkül, hogy felgfognátok, miket mondok én vagy a kommentelők, meg akartok téríteni.
    (nőgyűlölet nem egyenlő “gyűlölöm a nőket”, ez terminus, ha nem érted, nézz utána!)

    • Zeusz, nem fogom beengedni a kommentjeidet,
      én nem vagyok tetszőlegesen igénybe vehető szolgáltatás, még szimpatikus ismeretleneket sem oktatok, ingyen meg egészen biztosan nem, ez időbe, energiába kerül, és te nem akarsz úgysem semmit megérteni, csak izgágáskodsz itt,
      google is you friend, légy önálló, ha érdekel a téma!
      A terminusok általában nem szó szerint értendők, és ez nem feminista összeesküvés. Hogy mondjak egy egyszerű példát: bár a _korrekció_ azt jelenti legköznapibb értelemben, hogy “javítás”, sem a bőrgyógyászati “hegkorrekció”, sem a nyelvészeti “hipekorrekció” esetén nem egészen ezt jelenti az utótag. Ilyesmi. Absztrakciós képesség, nyitottság.

  4. ‘A társadalmi probléma a nők tárgyiasítása, a rape culture, az elképzelés, hogy a férfiaknak jár a szex.’
    Ezzel kez a kezben jar az a meggyozodes, hogy a feleseg szexszel ‘tartozik’ a ferjnek. Hiszen ha o mar X.-ne, akkor az egyben azt is jelenti, hogy X.-e. A hazastarsi kotelesseg ugye…

  5. Nagyon friss történet. Családi férfi barát mesél a huszonéves fiáról.
    A fia szakított az idősebb nőjével, mert a nő megfenyegette, hogy kicsinálja.
    Pedig a srác már az elején megmondta, hogy csak szex van közöttük, semmi szerelem.
    De közben a nő beleszeretett és a srác mondja az apjának: Apa minden nő ilyen hülye?!!
    Barátunk erre: Igen fiam, minden nő ilyen hülye. Story mesélés közben röhög és néz rám.
    Kérdezem: Miért is hülye a nő?? Mert megszerette a fiadat??
    Válasz nem jön!
    Az ilyen férfiak felfogása szerint mindig a nő a hülye, ha nem az ő elképzelésük szerint ugrál.
    Száműzném őket egy szigetre, aztán ott boldogítsák egymást.

    • Sajnos, én ebből azt olvasom ki, hogy nő megfenyegette, hogy kicsinálja. Ez rendben van szerintetek? Mert “megszerette”? Most valamit nagyon nem értek, vagy túl nagy a meleg. Fenyegetés + szerelem, szerintem nem összeegyeztethető dolgok, sem nő sem férfi részéről. Hülye viselkedés, valóban…

      • Én is. Szerintem itt nem az a gond, hogy az apa elítéli az ilyen viselkedést, ez pont az a birtokló viselkedés, amit szapulni szoktunk (mintha ruha lenne). A gond az, hogy apuka általában hülyének tartja a nőket.

        • Illetve ne akarjunk igazságot tenni, az igazságtevő, “majd én megmondom, átlátom ezt” hajlam mindig gázos, főleg ha ilyen szövevényes magánéleti ügyekről van szó, amikor egyik szereplőt sem ismerjük, csak a pár szavas (és ki tudja, milyen érdek/szándék/hiedelem) ihlette narratívából következtetünk. Bőven lehet, hogy ez a nő csúnyán át van verve, meg az is, hogy a kezdetektől ő az agresszor. A legnagyobb intellektuális teljesítmény időnként kimondani: nem tudhatjuk, és nem is kell tudnunk.

          • Jogos, de egy szülőtől az, ha megkockáztatja, hogy a kicsinálás durva a gyereke felé, az még belefér. Sőt, én vagyok olyan ítélkező, hogy azt mondjam, hogy egy EMBER sem feneyegetőzhet kicsinálással, ez már azért tényleg közel van a fizikai bántalmazáshoz, azt mondjuk, hogy azt sem indokolja másik viselkedése (kivéve persze a fizikai bántalmazás elleni önvédelmet).

      • Nagyon sok pszichoterrort követnek el nők is, sokan vannak, akik manipulatívan viselkednek, én pedig a játszmázás és az erőszak minden formáját elítélem. De ez nem tud érv lenni akkor, amikor a rendszer nagy tendenciáiról beszélünk, mivel az nem meccs, hogy 64782 gázos viselkedés az egyik oldalon, 52671 a másik oldalon, x áldozat itt, y áldozat ott, egyenleg. Aki nem érti, miért rape culture, és miért a nők ellen van ez, miért a fériaké a túlhatalom, az elég sok olyasmit, alapvető dolgokat nem olvasott, amit nekem már nagyon rég nincsen kedvem zanzásítva összefoglalni, mert azt látom, hogy nem is akarnak erről tudni, a saját meggyőződéseiket és megkövültségeiket megerősíteni járnak ide, vitakényszerük van, én leszek a túlzó meg a hazug.

        Egyébként a játszmázó nőt szerintem sokkal keményebben ítélik meg, nevetségesebbé is válik, mint a “kitartóan udvarló” férfi.

      • Itt szerintem két különböző dolog van:
        1. A “kicsinálás” az tényleg gáz, majdhogynem rendőrségi kategória, a fiúnak van lehetősége feljelentést tenni, ha ennyire komoly a dolog.
        2. Apuka nevetve azt mondja, “minden nő hülye”. Főleg aki átverve érzi magát egy “csak szexre kellesz” kapcsolatban.

        • Amit fent írtatok egyetértek. Nem helyes az sem, ha a nő az agresszor.
          De mivel a helyzet nem olyan volt, hogy most akkor kifaggatózom apukát és felhatalmazva sem gondolom/tartom saját magamat erre.
          Egyelőre nincs hír arról, hogy a nő tényleg kicsinálta a srácot, és ez tényleg nem fér bele semmilyen emberi kapcsolatba.
          Arról viszont tudok, hogy apa és fia most együtt hülyézi a nőt.
          És blaci is jól látja, hogy ez a gáz, hogy apuka és hát ezek szerint a fia is hülyének gondolja általában a nőket. Főleg akkor, ha nem a saját elképzeléseik szerint viselkednek és nem lehet kötélen rángatni őket.
          Továbbá az a szemlélet, hogy természetes a nőket csak szexre használni.
          És azt már tényleg nem tudom, milyen körülmények között lett ez a fiú és a nő között megbeszélve, hogyan állapodtak ők meg.
          Azt viszont szomorúnak tartom, hogy egy 50 év körüli férfi nem képes kulturáltabban gondolkodni erről és beszélni a fiával. Nem csak a fia érdekeit nézve, hanem a nőét is.
          De amit Éva is írt, lehet a nő már többször jelezte finomabb módon, hogy többet szeretne, mint csak szexet. Ezt nem tudom részletesen.
          De ez a kicsinállak “megjegyzést” segélykiáltásnak is érzem.
          Viszont arra is van példa , amikor a férfi aljas módon “kapcsolatot” szimulálva (ami a dugásra korlátozódik, meg mondjuk ő zabál a nőnél, és programok nincsenek) valójában csak szexre használja a nőt, de úgy, hogy erről a nőt nem tájékoztatja, csak a hozzáállásából derül ez ki.
          A nagyon gáz, hogy ez a férfiak egy részének normális és természetes, mert hát szexre tudjuk szükség van.

          • Nagyon egyetértek. És ez van feleségben is. “Megbecsülve” és “kényeztetve” (bizonyos koreografikus gesztusok, a nő kedvéért, pl. virág, cacsorázni vivés, tánc, ajándék) is csak aszerint van a nő, hogy mennyire félő, hogy felmondja az egészet, ami az úrnak oly kényelmes és egyszerű. Én nem értem, ezt komolyan gondolják, hogy egy nőnek ez buli? És egy ilyen gyanakvó, nehogy-túl-sok-legyen kapcsolatban hogyan tud jó lenni a szex? Szóval nem belső igényből, őszinte intimitásra való törekvésből, örömből vannak a gesztusok sem, nem teszik oda a lelküket. És ezt a szexnél többet nevezik sokan lelkizésnek, romantikázásnak, az igényét meg hisztinek… miközben ami ezek nélkül van, sírnivalóan kihasználós, nem szeretetteli. Nem-humán.

            • Pontosan.
              “bizonyos koreografikus gesztusok” jaj ettől ráz ki a hideg és mennyire nem őszinte és önzetlen.
              Döbbenetes, h az ilyenek mennyire nem képesek látni a másikban az embert.
              És a legborzalmasabb, hogy a nőknek ezt az igényét, az emberi kapcsolatra, tartalomra, hibaként, vmi borzalmas defektként tüntetik fel.
              Pedig az ilyen viszonyból lesz a nő számára egy idő után lelketlen reszelés.

              Mellékesen, apuka mindkét fia tanult, magasan képzettek, komoly munkával, tartalmas hobbykkal.

          • Nem a fenti esetre reagálva, de abból kiindulva elgondolkodtam a ‘csak szex, semmi komoly’ jellegű kapcsolatokat illető tapasztalataimról. Egy olyan viszonyom volt, amiben a férfi korrekt módon állta is a szavát, nem kezdtünk klasszikus kapcsolatba, csak amolyan szeretői viszonyba, de tisztességesen viselkedett, nem kért és nem is adott többet, mint amiben megállapodtunk, és én sem. Mindezt méltón és humorral vittük végig, kilenc hónapig.
            Ezen az egyen kívül szinte csak olyanokat láttam közelről, és kissé távolabbról is, amiben ‘semmi komoly’ azt jelentette a pasi részéről, hogy mindent elvesz, amit kap, sokszor még úgy is csinál mintha, de közben csak egyszerűen nem akar elköteleződni. De ott alszik, elfogadja a kimosott holmit, a vacsorát, a kedvességet, a simogatást, minden részletét egy teljes kapcsolatnak. Csak épp nem haladt a dolog sehová, és amikor arra került a sor, hogy lépjenek (velem egyszer fordult elő ilyen) akkor sem vették a kalapjukat, hanem megpróbálták megőrizni a kényelmes helyzetet. Szóval, az előre leszögezett játékszabályok tisztességesnek hatnak, de attól még lehet teljesen tisztességtelenül viselkedni miután tisztázták őket.

            • Az aljasság azzal fokozható, amikor kijelenti, hogy ő nős/ barátnője van/ anyukáját szereti stb., tehát semmi komoly, érezzük jól magunkat. Közben pedig minden eszközzel hatalomra tör és a nő lelkét akarja, mert akkor majd újra szenveleghet a tükör előtt, hogy “jájj, hát ez is belém szeretett, pedig én mondtam”. Több ilyen történetet ismerek. Ez már nm játszma, ez már az aljas kategória.

          • pikareszk, anna így van! Nekem az unokatestvérem volt benne több mint egy évig ilyen kapcsolatban. Rengetegszer sírt nekem, panaszkodott. Én meg próbáltam elmagyarázni, megértetni vele, hogy sohasem lesz ebből komoly kapcsolat. Kértem, hogy zárja le, ne engedje fel magához a pasit. A pasinak ez baromi kényelmes és feladatok, felelősség nélküli.
            Halottam egy ilyen megjegyzést: Mit gondoltál, hogy majd azonnal feleségül veszlek?
            Mennyire lekezelő, fölényes!

              • Talán igen, ez szokott lenni a nagy projekt. De elemi tisztesség kérdése is ez. Nem is hogy elköteleződik-e a férfi, hanem hogy sunyiban csinálja-e, vagy vállalja a teljes lényével a kapcsolatot. Egy nőnek ez alapértelmezett, ritkán kérdés. A nő persze szocializációs okból is “szeret” valakihez tartozni, még ha nem is jó neki vele, de nem kérdés, hogy vállalja, és ez tisztesség kérdése is: az egész ember kell. Sok férfi nem vállalja a kapcsolatot, megtartja diszkrét-kényelmes-arrajólesz körben, vagy mond teljesen mást a nőnek privátban, mint amit a viselkedése a világnak üzen. Ilyet, tehát hogy nem vállalja, nő férfival nagyon ritkán csinál, kivételesen, mondjuk ha függőség van, tehát a nő a főnök, a férfi a beosztott, vagy férje mellett van szeretője (ami persze micsoda botrány, joggal fél, hogy elítélik vagy ellehetetlenül, ellentétben pl. a konferenciára szeretővel járó, sőt, a nőt kifejezetten mutogató nős professzorokkal).

  6. A helyzet némileg elfajult.
    Férfihangos szöveg idemásolva (pedig azt, ugye, éppen az ő kérésük szerint csak forrásmegjelöléssel szabad idézni, nem is értem):
    “A férfiaknak a partnerkeresés során nagy számú nőt kell megszólítaniuk, mégpedig a leginkább a nők által diktált formalitások kereteit betartva: ne tűnjenek tolakodónak, ne veszítsék el hitelességüket és lehetőleg minden elutasítás után lépjenek könnyeden tovább. Ha valaki hosszú ideig (vagy örökké – ilyen is van!) eredmény nélkül toporog az ismerkedés és az udvarlás párkapcsolati szakaszában, a partner nélküli passzivitás állapotában, akkor egyedüli meghatározó élményévé az válik, hogy az adok-kapok nincs egyensúlyban, a nőkkel való társalgás egy egyoldalú kommunikációs csatorna, mintha a nők teljesen érzéketlenek lennének. A férfiak egyre hangosabban panaszolják, hogy a nők túl gyakran teszik ki lelketlen, lelkiismeretlen, kifejezetten sértő pszichológiai agressziónak a nekik udvarolni igyekvő férfiakat. Fellépésük alapvető esetekben is nevezhető minden különösebb ok nélküli verbális erőszaknak, súlyosabb esetekben pedig egyenesen becsületsértésbe, a közösség előtti megalázásba torkollik az ártatlan udvarlási kísérlet, és mindez ráadásul gyakran végződhet a fiatal férfi közösségi ellehetetlenülésével. Egyes férfivélemények szerint napjainkban a leggyakrabban előforduló párkapcsolati erőszak a férfiakkal szembeni verbális erőszak, a sértő, megalázó elutasítás az udvarlás során. A másik fél önbecsülését lerombolni törekvő verbális agresszió éppen úgy összefüggésben állhat a férfiak megbecsülésének drámai csökkenésével, ahogyan a nősovinizmus terjedésével. Nyilvánvaló, hogy a lányok-nők nevelésével összefüggő okokat is szükséges keresnünk a két nem udvarlási párbeszédének problémáival kapcsolatban.”
    Kedves sorsüldözöttek, a megszégyenítésre nem volna szükség, ha nem éreznétek annyira, hogy nektek jár az a nő, akit kinéztetek magatoknak, és nem viselkednétek büntető, játszmázó módon. Sőt, ha esetleg nem néznétek ki rendszeresen ugyane jogosultsági alapon ennyivel jobb nőt, mint akik hozzátok vonzódnak. Ha értenétek a nő metakommunikációs jeleit, azt, hogy a szemetekbe, nem kezdeményez, nem veszi fel a telefont, nem mond egyértelmű igent, nem volna ennyi “félreértés” és erőszakoskodás, és ti sem szégyenülnétek meg. A közösség előtti megalázás pedig a sokadszori, hangos és egyedül hatékony, végső tiltakozás arra, amit ártatlan udvarlásnak mondotok, mert persze azzal biztosan nincs baj, ha nektek “megtetszik valaki” és ezt ki is fejezitek, de ami baszdühtől hajtott, birtokló, játszmázó nyomulás, frusztrált rátapadás, zaklatás és (a nő számára) kínosjelenet-esély innen a női oldalról. Sokszor a nagyon is egyértelmű elutasítás után is folytatódik, van, hogy évekig, és van, hogy a rendőrségi ügyig.

    Igen, a szerelem, a vonzalom megtörténik. meg kell várni. Összenéztek, úgy. Ha ép vagy, stabil, gazdag szívű (nem csimpaszkodó, nem rajongó, nem verseket szavaló, nem “udvarló”, üres frázisokat és koreográfiákat előadó), akkor méltó leszel rá, és akkor talán eljön. Ha csak numerát akarsz, meg egóvisszaigazolást, meg azt, hogy szeressen valaki, engedje magát megdugni, mosson, főzzön rám, miközben egy kaotikus, frusztrált, jelentéktelen, kényelmeskedő, önző személy vagy, akkor nem fog megtörténni. És akkor fogsz erőszakoskodni és frusztrálódni és nőgyűlölni. És az igazi vonzalom ritka jószág, és ezen nem érdemes nyafogni, hanem méltón, egyedül is kell tudni élni. Minden ép lelkű, gazdag szívű emberben hosszan alszik a szexualitás élete egyes időszakaiban, a többiek meg az állandó próbálkozásokban, leigázásokban, játszadozásokban szétforgácsolják az emberségüket, és cinikussá válnak. Bocsánat a nőktől is, ha konzervatívnak tűnök, de nincs ijesztőbb, mint a párkapcsolati téren elváró, nyavalygó, követelőző magatartás.

    • Ez meg külön vicces:
      “párkapcsolati erőszak a férfiakkal szembeni verbális erőszak, a sértő, megalázó elutasítás az udvarlás során.”
      Valószínűleg a nő nem gondolja párkapcsolatnak azt, amit a férfi erőltetne, a nő tiltakozik ellene, nem akar azzal a férfival párkapcsolatot, épp ez a konfliktus forrása. De hát ki mondja meg, mi párkapcsolat, mi nem? Az, aki definiál, punktum, neki tetszik a nő, és akkor nincs apelláta. Fúj, de undorító manipulátormentegető, erőszakigazoló szöveg ez. ugyan miért van, hogy ti hiszitek, hogy nektek kell kezdeményeznetek, ami valójában a választás joga, és felhatalmazás az erőszakoskodásra, nyomasztásra? És hogy a nőnek rendszeresen hangosan kell az arcotokba kiabálni, hogy nem akar veletek, NEM AKAR VELETEK (tovább) kapcsolatot, hagyjátok békén?

    • “Egyes férfivélemények szerint napjainkban a leggyakrabban előforduló párkapcsolati erőszak a férfiakkal szembeni verbális erőszak, a sértő, megalázó elutasítás az udvarlás során.”

      Az udvarlás során nincs párkapcsolati erőszak, mert akkor még párkapcsolat sincs.
      Ez csak ismerkedés, nem párkapcsolat.

      • Hű. És ha – feltéve, de meg nem engedve – a partneremmel éppen nincs kedvem dugni, és nemet mondok neki, akkor az aztán már a párkapcsolati erőszak minősített esete?
        (Van itt a sarkon egy taxidroszt, ahol az egyik sofőr bácsinak nagyon tetszem, ezzel nincs problémám, míg az ablakon keresztül közli velem. De valamelyik nap kiszállt, és egészen közel jött, és felajánlotta, hogy elvisz egy körre. Én meg udvariasan bár, de félreérthetetlenül visszautasítottam. Lehet, hogy most egy életre törést okoztam a lelkében, és vissza kéne mennem dugni vele egyet?)

    • Én egyébként elhiszem, hogy vannak olyan nők, akik feleslegesen alázzák meg visszautasítás címén a kicsit szerencsétlenkedve közeledő srácokat, de olyan is van, hogy a nőt cikizik ki, mint írtam már, meg olyan is, hogy a visszautasítást (bármilyen is) alapból sértőnek találja a lovag, és dühében ő alázza meg a visszautasítót. “Önérzetes kurva”, stb. Mint a már egyszer belinkelt vicces, jófej egyetemista srácok slágerében: “B.meg neked falábad van.” Jó, hogy szólsz, nyilván eddig nem vette észre a lány, hogy végtaghiányos.
      Ázsia egyes országaiban él az a szörnyű szokás, hogy leöntik savval a nőket, örökre megnyomorítva őket ezzel. Az esetek nagy részében ez visszautasított házassági ajánlat következménye (ritkábban másik nő áll bosszút valamiért, vagy “engedetlen feleség” büntetés). A közpékorban volt állítólag olyan is, hogy kasztráltak egy férfit, mert nem megfelelő nőhöz közelített, de ott általában már az udvarláson kívül más is történt.

      Az ideális az lenne, ha megtanulnánk a kölcsönös tiszteletet, de az MRA szerint ezt is a nőknek kell kezdeni persze.

      • Szia, borderline,
        értelek, de mivel másodszor idézed a dalt, és mindig ennyire élesen fogalmazva, elmondom, hogy a falábad van mifejezés szerintem ott arra utal, hogy nem is táncolsz jól, ami persze ugyancsak savanyú a szőlő effektus, de azért nem olyan durva dolog, mint a te értelmezésed. Csak általad ismerem a dalt meg a zenekart egyébként.
        Abban osztom a véleményed, hogy legjobb lenne, ha mindenki tartózkodna a másik megalázásától.

        • Lehet, hogy én reagálom túl, igen. Mondjuk a klipben egy műláb-szerűséggel rohangászik a srác, azzal “zaklatja” a nőket, de ez lehet, hogy csak a poén része. Mindenesetre nyitva hagyják a fiúk a kérdést, és nem baj, hogy ha az jön ki valakinek, hogy itt egy végtaghiányos nőről van szó. Úgy is vicces.
          Szerintem ez a szám demonstrálja azt, amiről beszélek, a nő csak ne utasítgasson vissza, mert “lefalábúzom”. Nem rosszindulatúak a srácok, csak úgy nőellenesek, hogy észre sem veszik. Ez még zavaróbb számomra. Gangsta Zoli-féle “mindenki ringyót” nem hallgatok, nem is kerülök a közelébe, de legalább nem árul zsákbamacskát, tudom, mire számítsak. Ezeknél a srácoknál meg azt érzem, hogy én vagyok itt a “humortalan, görcsölő fúdejogvédő”.

          • No, legkevésbé a kínos érzésedben akartalak megerősíteni…sajnálom, ha kicsit is úgy tűnt, hogy feszelegned kell a véleményed miatt.
            Én bizonyos értelemben végralanül naiv és jóhiszemű vagyok, és képes öniróniát feltételezni egy ilyen gesztusban, és még G.Z. munkássága sem mindenestül akaszt ki.
            Persze yzembesülve itt a blogon meg sajnos az élet bizonyos területein is az emberek reflektálatlanságával, kíméletlenségével, önzésével és bűnbakképzésinhajlamával, jobb lenne talán nekem kicsit kevésbé könnyeden venni a dolgokat.
            És valóban arról a tulajdonságomról is igyekszem leszokni, hogy egy (nyelvi) poénért eladjam a lelkem az ördögnek, pedig hajlamom az van rá…

            • Nehéz megtalálni a határt, amikor még nevethetnénk, illetve nagyon savanyú lélekre vall a “nemnevetés”, és amikor érzéketlenség nem észre venni, miről van szó, és miért nem kéne nevetni. Egy másik poszt alá írtam mostanában, hogy bizonyos témáknál nagyon érzékenyen kileng a jelzőm, máskor meg nem, pedig talán kellett volna. Nemrég belekeredtem egy ilyen helyzetbe, én kacagtam, mint sokan mások, (melegjogi téma), más meg felhívta a figyelmemet, hogy itt valami nem stimmel. Én nem éreztem azt, talán még most sem érzem teljesen, de legalábbis elbizonytalanodtam a kacagásban. Szerintem fontos ez. De az is, hogy kacagjunk. Az egész egy nagy egyensúlyozás. Volt egy sztori: http://hvg.hu/itthon/20111117_autista_humorista_viccelodo Én akkoriban ennek az anyának a blogját elég aktívan olvastam, egyértelműen az ő oldaláról közelítettem meg a kérdést, és furcsa volt, hogy egy csomó kommentelő arról beszél, hogy miért kell ennyire érzékenykedni, túlreagálni, ez senkinek sem jó. Még a South Parkos részt is felhozták, ahol üres maradt a karácsonyfa, mert mindegyik dísz sértette valakinek az érzékenységét. Legyen-e üres a karácsonyfánk? Viszont ebben a sztoriban azért mégiscsak egy érintett anya az, aki tudja, milyen terheket cipel, és neki kéne egyesek szerint csöndben maradni, mert a többieknek kacaghatnékjuk van? De olyanokat meg én is szoktam mondani (ezt a humorista felhozta anno védekezésképp), hogy “de béna az xy”, és sosem gondolkoztam el azon, hogy ez mennyire rosszul érinthet valakit.
              A fenti számban én érzem annak a követelőzésnek a nagyon finom, rejtett, önsajnáltatásba burkolt, de meglevő formáját, ami a blog “férfijogos” látogatóinak a sajátja. A “faláb” csak hab a tortán, de a nő visszautasítás miatti leszólására szolgál.

              • Én a számot nem néztem meg,

                de egy kicsit megjelenik a kommentjeidben újabban az, amiről azt írtam (máshol, más kapcsán), hogy nemjófejség, ugrásra kész felháborodhatnék, és ilyenkor arra gondolok, hogy szarul vagy, azért írsz ilyeneket, ilyen véleménynyilvánításokban éled meg az erőt. Nem ujjong, nem rinyál, ugye, nekem most ez a fontos. Nagyon tisztán érvelsz, nagyon igazad van erkölcsileg, sokszor egyetértek, máskor meg el tudom fogadni, hogy te pont úgy, de azért hosszabb távon nagyon vágyom olyan (virtuális) társaságra, kommentekre, hogy csak úgy mesélünk, örülünk, teremtünk, erősek és derűsek vagyunk, nem örökké fejcsóválunk és reagálunk.

                Volt egy másik eset, írtam, hogy az amerikai bodys zsargon yes-no machine-nak nevezi a combtárogató gépet, és azonnal írta valaki itt, hogy ez milyen szexista. És igen, az, de én olyan fáradt vagyok már attól, hogy mindig résen kell lenni, tudatosnak lenni, bírálni a Rendet, úgy szeretnék már lelazulni, másról is beszélni (ez az én újabb keletű nem-feminizmusom). Nagyon fárasztó emberi jogilag tudatosnak és érzékenynek lenni, önmagában is, és ezzel együtt még szerethetőnek és nem folyton más orrára koppintónak is, az valóságos művészet. A megoldás az, hogy teremtünk, kezdeményezünk, témákat, dolgokat, és abban lehet jó fejnek lenni és erősnek és igazságosnak. Például ha életmódról írok, akkor abban a lemondás és csikorgó önfegyelem helyett az erőről, örömről és a választás szabadságáról írni, ami nem nehéz, mert én így élem meg.

                Itt a blogon erős volt ez a tábor sok hónapon át, akik nagyon megszenvedték, tudták, ítéltek, és vagányul és viccesen és kristálytisztán mondták és tolták, de aztán azt vettem észre, hogy semmi, de semmi szeretet nincs már, kíméletlenség van, harc van, mások fölé kerekedés, keserű hőbörgés, és ez nem kímélte az én szép és magánbejáratú dolgaimat sem, vagy azt, ami bennem nehéz volt, esendő, emberi (a szerelmemre és az elég súlyos depressziómra gondolok). És abból nagyon-nagyon elegem lett, olyan módon másztak belém, hordtak szét, használtak.

                • “ez milyen szexista … fáradt vagyok már attól, hogy mindig résen kell lenni, tudatosnak lenni, bírálni a Rendet”
                  Erről kicsit a nagyon píszí beszéd jut eszembe. Amikor már a cigánypecsenye meg a rácponty is rasszistának számít.

                • És ami a combgép-poénban van. Nem csak a szexről van itt szó, hanem hogy az valahogy a lányok kedvence a termekben. Tényleg. Az az a gép, amitől nem félnek, és az edzi azt a területet, ami olyan sok nőnek nem tetszik magán. És olyan kis egyszerű. Ezt is illeti az irónia, legalábbis azokban a cikkekben, amiket olvastam. Hogy a nők nem mernek beállni a keménybe, hogy elég nekik a kis súly. És én szeretném, ha nem így lenne. Természetesen mindenkinek az erőnlétéhez és edzettségi szintjéhez képest van a kemény. Nagyon más ez a brutális fajta edzés, tényleg, és jó ebben a világban nőként lenni, és a sajátomnak érezni.

            • Borderline, csípem azt a south park részt, mert magam is fáradt vagyok már attól, hogy mennyire kell mindent figyelembe venni, hogy a végén ne legyen semmi ami jó. Minden rossz valakinek, hát ne legyen jó senkinek.
              Én ezt tartom a fasizmus ellentétének, és mint olyan, szélsőségnek és rombolónak is egyben. Azt magam sem tudnám megmondani, miben hol a határ. Mindenkinél máshol, nyilván, így nem marad más, minthogy elfogadom, hogy néha átlépik az enyémet is. Ami változtatható még azon túl, hogy igyekszünk figyelembe venni mások határait, az az, hogy hogyan reagálunk ha velünk szemben teszi ezt valaki. Bazira nehéz, pláne akkor ha sosem jelölhetted ki magadnak, vagy legalábbis az az alapélményed hogy nem te jelölöd ki. De nagyon jó megerősödni, és ezáltal annyira nagyvonalúvá válni, hogy ne zökkentsen ki és késztessen haragra, visszavágásra egy ilyen eset, vagy épp arra, hogy magamban keressem a hibát. Ehhez viszont nagyon tudni kell szeretni magunkat, megélni és elfogadni a belső gyereket.

            • Pikareszk, értem én a South Parkos részt, de ezt egy olyan anya blogján hozták fel, aki napi küzdelmet vív a gyerekéért. Azok, akik ezt a küzdelmet nem ismerik, és nem is érdekli őket, hirtelen megtalálják, hogy háborogjanak a kacagásuk megkérdőjelezésén. Borzalmas társadalmi közönyben élnek a fogyatékkal, pszichiátriai zavarral élők és családtagjaik, rengeteg embernek akkor jutnak csak eszébe, amikor röhögni kell rajtuk. Egyékbént meg maradjanak otthon és csendben. (És általában úgy is maradnak.) A humorista legalább annyit megtett, hogy utána elment egy autistákat támogató flashmobra fellépőnek.

  7. Tibi (bőrcipő, ha még emlékeztek) is kommentel ám, mondjuk ő igen gyakran, de most újra. Nem adja fel… Valami másfél éve nem reagálok a kommentjeire. Mégis itt olvas, érvel, meg is szólít más komentelőket.

  8. Visszajelzés: szextanácsok magazinszerte | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s