az egyenlőtlenség formái 23.: gondoltam, örülsz

o-nak és s-nak

Van az a fajta bántalmazó, vagy inkább visszaélő, finom helyezkedő, akin nem látszik, hogy egyenlőtlenségben utazik és előnymaximalizál, mert a nyílt eszközök nem vállalhatóak, az túl direkt lenne. Az egész, amit csinál, nem ám valami tudatos haditerv, hanem önkéntelen stratégia, meg hát szeret is téged. De kontrollál, vagyis nem hagy, hogy önmagad légy. Nincsenek is határok: együtt éltek, ő  a partner, mindened ebbe a körbe tartozik, mindennel elszámolsz valahogyan, mindent meg lehet kérdezni tőled és mindenbe bele lehet szólni, épp az összetartozás és a szeretet nevében. Az ő normái a te normáid. Nem ám azért, mert egy család vagytok, és abban vannak közös ügyek, kötelességek, interakciók és érthető elvárások, hanem ezen túl is, az egész gondolkodásodat, lényedet át akarja hatni. Merő szeretetből vagy csak úgy, az együttélésből adódóan, pusztán attól, hogy közös mondjuk a fürdőszoba. És mert elmondja a véleményét, meg ő jobban tudja, és segít.

Ez a fajta “szeretlek, tehát kontrollállak”, a birtokos jelzős viszony annyira szomorúan tipikus. És annyira nem skandináv. Hozzá a rád hagyatkozás, a feladatok áttolása, az elvárás, hogy te szervezd meg, te tudd, te tartsd rendben a mindenséget (te ebben olyan jó vagy!), te érj haza időre, te vállald a konfliktust, te ne legyél türelmetlen (neked nem szabad), te maradj készséges mindig, te nyeld le a bajodat, te ne kényeskedj, és a benned bujkáló igazságérzet jelez és mocorog, és ez megy évekig, és egyre inkább. Ezt jelentené, hogy szeret, hogy törődik veled, ezt az örök kontrollt és a te örök éberségedet? Ez alkalmazkodás? Soha nem lehet belelazulni a közös életbe?

Van még az alig otthon levő, szótlan, mindenmindegy, közönyös viselkedésű férfi, az a másik szomorúság. Olyan ritka az igazán érdeklődő, részt vevő, tiszteletben tartó, vállaló, egyenes, nem játszmázó partner, hogy állítom: jelen helyzetben sokkal könnyebb egyedül élni, egyedül akár gyereket is nevelni. Lelki épség, integritás, esélyek meglátása, erő szempontjából mindenképpen.

Olyan sok nő van, aki csak egy kis békénhagyásra, szusszanásra vágyik. Saját időre, térre, saját utakra, teljesen ártalmatlan, építő elfoglaltságokra, emberi kapcsolatokra. Amúgy szereti a partnert, tényleg, nem is szakadna el tőle, nem tartja magát bántalmazottnak, vannak szép pillanatok és nyugisabb időszakok, csak egy kicsit lehessen saját élete, saját biztonsága, ne legyen mindene örökké megszabva, véleményezve, szemmel kísérve.

Mások meg belenőnek ebbe, mint fa a beleragadt fűrészlapba, hogy van valaki, aki jobban tudja, megmondja, irányít, és nélküle nincs élet, mindig odaképzelik az ő véleményét, szempontját is. Testrészükké válik a mankó.

Nők tömegei élnek ilyen féléletet, csendes, erőtlen kísérletekkel, hogy a másik megértse, hogy nekik is lehessen néha valamit, érvelnek, kérnek, várnak. Vagy elbukó lázadásokkal, dühvel, vagy épp szerepbe merevedve, meddő szemrehányások közepette, játszmába menekülve, improduktívan, viszontbasztatásokkal, a másiktól a legapróbb örömet is sajnálva, elsárkányosodva. És ilyen nővel élni, mi tagadás, nem jó.

Sehol a méltóság, szabadság, kölcsönösség, együttes öröm. Sehol Skandinávia.

A szemmel tartós partner időnként megszimmantja, hogy neked lett valami külön, és alakulnál valamerre. Már nem abban hiszel egészen, mint rég, van, amiből eleged van, illetve minden dac vagy beintés nélkül változtatsz valamilyen szokásodon.

És neki az a célja, hogy te maradj ugyanolyan. Van, amikor ehhez valamilyen érdeke fűződik, például nem akarja, hogy te sportosabb legyél, mint ő, vagy fél, hogy beleszeretsz valakibe, vagy nincs kedve vigyázni a gyerekre. De van, hogy csak úgy, a l’art pour l’art kontroll kedvéért. Hogy nehogy már. Semmi változás ne legyen. A változás veszélyes, beláthatatlan következményei vannak. Legyen csak minden úgy, ahogy van, ahogy — nagyrészt az ő kényelme, biztonsága érdekében — kialakult.

Mert szinte minden, ami nem ő, gyanús. Elszigetel emberektől, tevékenységektől, új hatásoktól. Fél ezektől.

Fél, részben önkéntelenül, hogy rá fogsz ébredni, miben élsz, és hogy van annál jobb is. Hogy nem tőle jön minden, nem ő a referencia. Ezt vagy fel sem ismeri így magában, vagy kínosnak tartaná direktben közölni, érthető ellenállásra számíthatna, ezért csak néha csattan fel, amúgy rejtett eszközökkel él.

Álérdeklődést mutat, majd lecsap. Megkérdőjelezi. Nem hisz neked. Megjegyzéseket tesz. Magyarázkodsz.

Gyanakszik. Mondja, hogy ez drága, vagy ez remek, de hogy képzeled, hogy lesz erre idő, nem, ez lehetetlen, nem fér bele.

Jobban tudóan, felülről véleményezi. Mindenképpen fölényben akar lenni. Elmagyarázza neked. Lehetőleg máshogy, mint ahogy te tudod, egy igazság nevében, úgy, ahogy ő tudja. Látja, hogy futócipőket nézegetsz. És vesz neked egyet, szépet, de pont nem olyat, amilyet te akartál. Nem hagy dönteni.

Nevetségessé teszi az issúdat. Ironizál. Elmeséli másoknak is, visszahallod, hogy mi a te mániád. Kérdezget, sötéten hallgat. Összehasonlít olyanokkal, akiknek ez a dolog a családjuk rovására ment, akik nevetségesen, eltúlzottan csináltak valami hasonlót.

Úgy tesz, mintha ez a valami, ami neked fontos, nem létezne. Nem veszi figyelembe.

Dühöng, eltúlozza a változás jelentőségét (vagy épp jó érzékkel sejti, hogy ez csak az első lépés afelé, hogy saját úton járj és kikerülj az ő teljes hatálya alól). Úgy beszél az új akármidről, mint ha ellenség, az új szerelmed lenne.

Szabotál. Diétázol mondjuk, lejövőben vagy a szénhidrátról, és ő ezt tudja, nem mond semmit, vagy tesz egy-két megjegyzést, mindenestere érzed, hogy nem tetszik neki.

Majd hazaállít egy nagy doboz jégkrémmel, a régi kedvenceddel, és kitálalja, kikészíti két kis dekoratív tálkában a terasz asztalára, de még kiskanál alá szalvéta. És nagyon kedvesen hív, hogy gyere.

Régen örültél volna ennek, mondja. Megváltoztál, már nem vagy kedves vele. Már fontosabb neked a lowcarb, mint ő. Csalódott. Visszautasítottad. Érzelmi nyomást gyakorol, hogy ne látsszon a lényeg: hogy te nem eszel cukros dolgokat, és ezt ő tudja, mondtad neki, kalkulálhatna vele. Vegyen jégrémet, basszus, ha akar, de ne készítse így ki, tegye a hűtőbe.

Vagy húzza a száját az egészséges kajádra, drágállja, levezeti, hogy ez miért nem jó, vagy azt állítja, hogy nem telik rá. Te közben látod, hogy ha ő vesz magának valamit, semmilyen aggálya nincs.

kókusztej

 

Megveszed mégis, esetleg kötsz egy kis kompromisszumot, jó, legyen az a másik fajta, vagy kevesebb.

Egy szép csütörtöki napon pedig rákíván, és megeszi (mind). Arra mész haza, hogy üres a doboz. Most már ő is olyat eszik. Örülhetnél, végül is.

 

85 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 23.: gondoltam, örülsz

  1. Én nem futócipőt, hanem kerékpárt kaptam így 🙂 Azért remélem, hogy még ha nem is olyan, mint amilyet szerettem volna, attól még be fog válni, egyelőre a városban a régit használom (mert azt nem annyira féltem, hogy ellopják), az újjal még csak épp kipróbáltam, hogy egy (tömegközéppontilag) magasan ugráló 17 kilós csomaggal hogyan tudok egyensúlyozni (tudok 🙂 ), illetve hogy van-e esélyem a hegyoldalban följönni vele haza (esélyem van, gyerek nélkül talán már elsőre sikerült volna, végül is ezért kaptam újat, mert a régin nincs váltó, mindazonáltal még kicsit erősíteni kell ahhoz, hogy tuti menjen).
    A fagyi is majdnem stimmel, de azért jobb a helyzet, nem vág képeket, ha nem kérek, ellenben kezdi megtanulni, hogy ha kétszázszor visszautasítom, akkor is meg kell kérdezze kétszázegyedszer is, hogy kérek-e, mert ha nem, épp akkor lenne kedvem, és megsértődöm, hogy nem kínált meg. És azt is megtanulta már, hogy nem esszük meg szó nélkül semmiből sem az összeset (mert mások is vannak a családban – ez a gyerekeimnek természetes, ő viszont egykeként nőtt fel, és neki egyáltalán nem volt az).

    • a férjemnek van testvére, nem is éltek jólétben (hogy mindenkinek, minden nap, mindenféle finomság legyen/jusson), mégsem tudta ezt sokáig, hogy attól, hogy valami ott van, nem esszük meg mindet egyszerre, hanem megkérdezzük, hogy kér-e a másik most vagy igényli-e, hogy hagyjon neki?
      visszafelé azért nagyon ment ez, ha valami elfogyott (pl. 1 hét alatt 10 dkg csoki), hogy ő abból nem is evett. pedig nem volt eldugva.

      • Igen, ismerek én is testvérekkel rendelkezőket is, akik így, de azért szeretnék optimista lenni, hogy ő csak azért ilyen, mert többedik generációs egyke. Ez még olyan elfogadható érv lenne a kicsit másképp fogalmazva bunkóságra…

    • Nekem is így lett a régi biciklim. Aztán tíz év után fellázadtam, kértem egy újat, olyat, ami nekem jó, a régit meg odaadtam anyósomnak, mindenki boldog. (Mikor elkezdtem félénken pedzegetni, hogy talán azért is utálok annyira biciklizni, mert az a bringa nem nekem való, nagy sértődés volt. Hát ő azt milyen gondosan választotta ki, milyen drága volt, és milyen jó bicikli. Egyébként tényleg.)

      • Biztos gáz, de nekem is az volt ha nem is a legelső, de mondjuk a harmadik gondolatom, hogy majd tíz év után jól lecserélem. De azért egyelőre reménykedem, hogy igazából jó kerékpár ez (és tényleg van egy csomó nagyon szimpatikus tulajdonsága, ill. alkatrésze), csak másmilyet szerettem volna, leginkább sokkal könnyebbet (régebben nagyon sokat közlekedtem lépcsőkön is kerékpárral, mondjuk abban is reménykedem, hogy a közeljövőben erre kevesebbet lesz szükség).

      • De miért _kértél_? Miért nem vetted meg magad a pont olyat, amilyet az adott keretek között kívánhatsz? Miért kell tíz évig várni?

  2. szinte pontosan. annyival megspékelve, hogy nálunk a felsoroltakat a férfi valójában mind megteszi(hobby, öltözködés, sport, spec.étkezés…stb), bármit amihez neki kedve van -mert neki jár- és mikor te szeretnél hasonlókat, na akkor jönnek az indokok/kifogások.. túl drága, úgy sem használod, úgy sincs rá időd, majd ha csinálod egy ideje és “bebizonyítod” hogy van hozzá kitartásod… VAGY megveszi, megszervezi, megcsinálja úgy, ahogy Ő gondolja, hogy nekem az jó lesz.. és akkor nekem örülnöm kell.. (néha tudok..)
    ennyi 😦

  3. Vagy amikor a nő eldönti, hogy tanulni fog, és végre leteszi az érettségit – vagy bármit, most azért ez a példa, mert a régi munkahelyemen sokszor láttam ilyet. Szóval a nő iskolába kezd járni, mert így jobb lehetőségei lesznek a munkaerőpiacon, segíteni tud a gyerekének, vagy csak úgy érzi, tartozik magának azzal, hogy ezt végre megtegye és elmondhassa, hogy igen, én is képes vagyok rá. Ilyenkor a posztban említett férfitípus két módszer közül választ: vagy nyíltan ellenzi, veszekszik, követelőzik, hogy hagyja abba a másik az iskolát. Minek az neked anyukám, úgyse használod semmire, elbizonytalanítja, kiröhögi a másikat, mondván, “hülye vagy te ehhez, úgyse tudod megcsinálni”. A legrosszabb fajta széttépi a tankönyvet, a beadandó dolgozatot, sőt veri az asszonyt és vizsga előtt úgy felpofozza, hogy az ne merjen megjelenni szétvert arccal a bizottság előtt.

    Vagy a háttérből fúr, nem segít, ellehetetlenít, hagyja, hogy a nő egyedül vigye a hátán általában teljes munkaidő mellett a háztartást, a gyerekeket – aztán ha mindezt megcsinálta, mehet iskolába. Az ilyen férfi kivárásra játszik, hogy majd feladja a nő – és sokszor, nagyon sokszor feladja. Ekkor a férfi néha még rúg bele egyet, hogy”látod, mondtam én, hogy nem lesz neked ehhez kitartásod.”

    Félnek, nagyon félnek ezek a férfiak, hogy kiderül, a nő is képes arra, amire ők, sőt talán többre is, ne adj isten, ha magasabb végzettségre tesz szert esetleg már nem is lesz szüksége a férfira.

    • “Félnek, nagyon félnek ezek a férfiak, hogy kiderül, a nő is képes arra, amire ők, sőt talán többre is, ne adj isten, ha magasabb végzettségre tesz szert esetleg már nem is lesz szüksége a férfira.”
      Nekem ez a viselkedés, hozzáállás a férfiak részéről nagyon beteges.
      Próbálom megérteni, de nem megy. Lenyomom, lelkileg kínzom a másikat, és így tudok csak kitűnni, értékes lenni????
      Amit Sheile is írt:
      a lényeg, hogy te jöjj ki rosszul minden esetből
      mert ő attól érzi többnek magát
      Mert ő attól érzi jól magát??? Ő hogy is van ez?
      Én még soha nem éreztem jól magamat attól, ha a másiknak rossz.
      Mi zajlik le ezeknek a férfiaknak a lelkében ilyenkor?

      • A másik gyengesége az ő erejük. Ha gyengébb vagy, ő tűnik erősebbnek, ennyi. És az ilyeneknek csak az a fontos, hogy valakin uralkodhassanak, valaki az ő nyomorult szintjüknél is lentebb legyen. Ettől érzik magukat férfinak – a férfiasság megcsúfolásának ziccerei ezek az esetek.

        • Vagy sejtik, hogy a másik egyáltalán nincs lejjebb az ő szintjüknél, sőt, ha lenne egy kis tere és önbecsülése, minden szempontból megenné őket reggelire. És mindent megtesznek, hogy ez ne derüljön ki.

          • Lehet hogy sejtik, de úgy értettem hogy gyengítik a másikat. És általában sikerül is. És sokuk egész egyszerűen csak többnek érzi magát ‘egy nőnél’. Annyira rémesen egyszerű hogy hihetetlen.

            • “csak többnek érzi magát ‘egy nőnél’.”
              Csak többnek érzi, gondolja, de valójában nincsen mögötte semmi, amitől ő több lenne.
              Társadalmi szinten megy a nők lefikázása, kizárólag azért, h a férfiak jól érezzék magukat a bőrükben. Az, hogy mi jól érezzük e, nem számít.
              Őrület.

            • “Társadalmi szinten megy a nők lefikázása, kizárólag azért, h a férfiak jól érezzék magukat a bőrükben.”
              Ez mennyire fájdalmasan igaz. Pár napja elkísértem anyukámat a rádiókabaré felvételére és ugyanezt tapasztaltam. A poénok nagy része arról szólt, hogy fikázzák a nőket. Alap szituációs helyzet, hogy van egy adott pasi akit valamilyen nő (volt itt plázacica, feleség, anyós, eladónő, vásárló nő, prostituált, stb.) az őrületbe kerget az ostobaságával. Plusz humorfaktor még, megfigyeltem, ha ezeket a nőket férfiak alakítják (Kató néni szindróma), ők selypegnek, nyafognak, ostobán és fejhangon értetlenkednek helyettük, na akkor visít csak igazán a közönség a gyönyörtől. Ezt is többször elsütötték ezen az estén is.
              De a legszomorúbb az anyám reakciója volt, amikor ezt szóvá tettem neki. Hogy ugyan már, ez nagyon vicces és neki ez fel se tűnik, meg talán a nőknek kéne előbb változtatni magukon és nem “ilyen”-nek lenni, akkor nem lennének folyton-folyvást kiröhögve. Tehát működik a dolog, ha még a nők is elhiszik, hogy ez a szánalmas kép róluk (mármint a TÖBBI nőről persze ) igaz 😦

            • Igen, a többség automatikusan többnek gondolja magát. Csak van az a típus, aki némi önismerettel rendelkezik, és a lelke mélyén felismeri, hogy a zasszony különb nála, és ettől totál beijed és/vagy haragudni kezd a nőre, és igyekszik lenyomni ezerrel.

            • Arra amit vacskamati írt. Az idősebb generáció nőtagjai még viccesnek találják ezeket, mert sajnos így idomították őket, csúnyán szólva. A tévében csak egyszer hallottam ilyen viccet, szerencsére nem nagyon röhögtek rajta.
              De ez jutott az eszembe erről, remélem nem építi be.

              Az állandó ledegradálás miatt a nők sokszor nem mernek szinte megszólalni, mindent köszöngetnek, mintha bocsánatot kellene kérnünk, azért hogy létezünk.

    • Milyen igaz! Nálunk verés nem volt, de a posztgraduális tanulmányaimat, (ahol a fő motiváció a tanulmányi szabi volt, amiből megoldódott a gyerekek nyári szünete) a kedves nagy ívben leszarta, egyszer kértem meg rá, hogy vigye el a gyerekeket korcsolyázni, míg én megtanulom Magyarország történeti demográfiáját – közben azért főzök – persze öltöztetés, kaja, termosz bekészítve, épp csak vinni kellett őket… Hát, az én kis szívem egy óra múlva hazaért, gyerekestül. A könyvet alig nyitottam ki!

      • Igen-igen. És akkor nyílik ki a bicska a zsebemben, amikor mondják, hogy hát egyenlőség van, a nők is tanulhatnak, dolgozhatnak.
        Ezzel a fölényes dumával is próbálják elterelni a figyelmet a büdös, nagy valóságról. Igen a lehetőség meg van, mert vannak képzések, de ki biztosítja az időt számodra a felkészüléshez. Tanulhatsz, úgy, hogy mellette ugyanúgy rajtad marad minden napi otthoni feladat, old meg egyedül.
        Ha a férfi csak dolgozik, neki mindent a feneke alá kell készíteni.

    • Vagy amikor a no leul tanulni, odaall melle, es kerdezgeti, jolvagy? Olyan sapadtnak latszol..
      Ezzel megzavarja,beepiti a no agyaba, hogy a tanulas rossz neki.
      A hh könyvben van ez jol leirva.

  4. Hűha. Annyira szomorúan hangzik. A vélemény átvételét, azt ismerem. A károgás, hogy ne változtassak, megtörik a lendületem és egy ragacsban maradok.
    Már nincs. De jó :)!

  5. Fájdalmasan igaz ennek minden szava, ezt férfiként mondom. Különböző mértékeben, de ez minden férfitársam jellemzői közé tartozik. Sosem késő abbahagyni, de ne féljetek szólni érte lányok, mert addig esély sincs rá.

  6. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy nálunk mindenben az egyenlőségre törekszünk.
    Teljesen más személyiségekkel is egyenrangú társak vagyunk. Nagyon nem ez a norma.

    Nem is értem, hogyan tudnak párok “kényszerből” tíz, húsz, ötven éveket lehúzni. Tegnap sétáltunk a városban, metróztunk. Az az érzésem sokan élnek ilyen börtönkapcsolatokban.

    • Van aki élvezi. Nem hülyéskedek. Vannak az érzelmi benefiteknek olyan formái, amiket sosem sejtettem volna, de vannak. Pl hogy valaki attól érzi magát ma is érdemesnek a vajaskenyérre, hogy heti kétszer lefekszik olyannal, akit már tíz éve sem kívánt, de ő milyen jófej hogy megteszi. Vagy hogy megint hagyta magát szekálni, vállveregetés hogy jókislány volt, vagy hogy x év hezitálás után, hogy ki kéne ebből ugrani, visszatér a szekáns házastárshoz, mert végülis az ő választása volt (20 évesen) és jó keresztény nem felejti el hogy mire esküdött.
      Nem én fantáziálom ezt, bár mai napig sem sikerül elhinnem, vagy legalábbis nem mindennap, hogy ebben nincs semmi hanta és valami egyéb érzelmi benefit, amiről nem esik szó. Én már ámokot futnék a helyében.

      • Az a szerep szerintem olyan mélyen integrálódott a személyiségükben, hogy nem tudnak kivetkőzni belőle. Mi lenne nélküle? Mi töltené be az űrt? Félelmetes ám ez. Pörögnek a saját tengelyük körül.

        • Ó igen, csak a félelmetes az, amikor nem tudja, mitől frusztrált. Nem lehet kimondani, hogy utálom ezt a pöcsfejet akivel élek, ezért lassan de feltűnően kezd mindenféle mást utálni: idegeneket, rasszokat, lehúzást és sötét háttérhatalmakat gyanítani minden mögött és világvégét sejdíteni a következő kanyarban. Egy darabig fájt a szívem érte.

  7. Gyerekkel is csinálják ám ezt. Zöldet szeretne, nyíltan, kap kéket, mert valaki eldöntötte, neki az jobb. Menne mittomén lovagolni, beíratják hegedűre. Egyszerméghálásleszelnekemezért szöveg kíséretében rosszabb esetben. Egészen elvetemültek átrendezik a gyerekük esküvőjén az asztalt, a menüt, a színeket, dehát adtak bele pénzt. Vagy hisztirohamot kapnak, ha nem olyan, ahogy ők álmodták meg. Berendezik a lakást, nevelik az unokát. Helyettük, merők csakjót akarnak.

    És míg két felnőtt esetében azért lehet nagy felismerés után akár lelkifurka nélkül szaladni jó messzire, szülő-gyerek viszonylatban a szaladást sok esetben önmarcangolás követi, hogy dehát csak jót akart, ja, csak meg lehetett ettől fulladni hetedíziglen.

    • ‘És míg két felnőtt esetében azért lehet nagy felismerés után akár lelkifurka nélkül szaladni jó messzire, szülő-gyerek viszonylatban a szaladást sok esetben önmarcangolás követi, hogy dehát csak jót akart, ja, csak meg lehetett ettől fulladni hetedíziglen.’

      Mennyi, de mennyi ismerősöm mentegeti ezzel a fojtogató szüleit.. Én nem mentegetem őket, átlátom a játszmákat, de rémes mennyien idomultak jógyerekké.

  8. Szaladni akkor lehet messzire, ha van hová és van miből. Azt elképzelhetetlenül nehéz belátni, hogy a felnőtt embernek akkor is lehet véleménye, ha együtt élnek, kiszolgáltatott helyzetben… és nem kerül többe (több pénzbe) az ő ízlését, véleményét figyelembe venni. Minimum lenne, de tudom, nem így van.

    • “az ő ízlését, véleményét figyelembe venni. ” Mennyire tipikus.
      Több barátnőm élt úgy, h a lakás nem volt igazán az ő otthona. A pasinak volt tere, a pasi tárgyai foglalták el a lakás nagy részét, a pasi ízlése szerint berendezve. Olyan mintha a lány ott sem lakott volna.

  9. volt egy faszim gimiben. csináltam a jogsit, érettségi előtt álltam, okosabb voltam nála jóval, ő akkor 26, én 18. kérdeztem, van érettségid? persze (nem volt neki), hát jogsid? persze! (nem volt). sokkal ostobább volt nálam, és folyamatosan megalázott, szarul bánt velem, én meg epekedtem utána, a kis álomvilágomban olyan szép pár voltunk, és ő olyan erős volt… 😀 na persze, mert belőlem nyerte az erejét, abból, hogy engem gyengített. édes istenem, de egy szánalmas nyomorult az is.

    • Az exem a mobilomat akarta kiválasztani. Kérdeztem Te fogod használni vagy Én? A plazában még ráadásul vissza is kellett fognom magamat, h ne ott balhézzak vele. Rohadtul nem értettem, miért kell ilyen jellegű dolgokba beleszólni.

      • Úristen. Soha fel se merült bennem, hogy beleszólásom lehetne, milyen mobilom van. Azt ő hozta, én meg kurva hálás voltam érte. Ő meg elmagyarázta, hogy kell használni. Kész passz. Most meg még panaszkodom is, ilyen hálátlan ribanc vagyok. Pont tegnap mondta: nekem nagyon jó életem van, örülhetek.

        • “nekem nagyon jó életem van, örülhetek”
          Jaaaj úristen. Ez de undorító! Ezt egyszer én is megkaptam. Mondom baromi jó életem van persze. Aztán felsoroltam mennyi mindennel nem kellene foglalkoznom, ha nem élnénk együtt. Erre nem reagált.
          Nem bírom ezeket a dolgokat elviselni, egy idő után fulladok.
          Én szeretném intézni az életemet, a saját dolgaimat!

          • Úgy értik, nekik köszönhetően, általuk, mint valami istenszerű kreátor jóvoltából lett oylan nagyon jó életetek? Saját jogon, saját tanulmányok, karrier, tehetség, emberi kvalitások, saját család miatt nem?

            • Istenszerű kreátor. 😀
              Igen azt gondolják komolyan, hogy előttük nem volt életünk. Semmit nem kellett egyedül elintéznünk, és menedzselni a saját életünket.
              Konkrétan én több évet éltem egyedük kisebb-nagyobb megszakításokkal.
              Barátom nullát.
              Nálunk inkább a pillanatnyi jót, jobbat “irigyli”. Ha kevesebb a munkám és több időm jut tanulmányokra, magamra.
              Mert hát egy kapcsolatban milyen már, ha egy nőnek “ilyenekre” jut ideje, energiája, nem mintha ő direkt erre ügyelt volna, hanem kiharcoltam én magamnak. Követelőzni nem szokott, de azért néha elhangzik miért nincsen süti, és ez meg az. Ha a konyhában élnék, nem igazán mondaná, ne ezzel töltsd az életedet.
              És érdekes, hogy az nem számít annyit, már el van felejtve, lesöpörve, amikor én gályáztam és nyomtam több pénzt a közös életünkbe. Amit nem kellett volna, ha egyedül élek.
              És ezt csak akkor említettem meg, amikor több dolog fel volt hánytorgatva.
              Hozzáteszem ő egy kedves férfi.
              De egy 18 éves lánnyal házasodott össze anno, akit tényleg irányítani kellett és azt gondolja, hogy ezt még mindig úgy kell csinálni.
              A minták, a kényszerű szerepek nagyon erősek.

            • “Tényszerűen nem léteznek saját kvalitások (pl. ő tart el, vagy sokat segített végzettségben, munkahelyben), vagy csak szerinte?”

              Azt hiszem, ez a közepe az egésznek. Nagyon jó kérdés. Attól félek, tényszerűen nem léteznek. Illetve valami létezik, de az kevés. Látom, hogy erre van a kijárat, mert ha sikerül megfogalmazni, mi hiányzik, akkor az pótolható (lenne), ha meg sikerül rájönni, hogy csak szerinte hiányzik, akkor abba bele lehet kapaszkodni. Köszönöm a válaszokat, és főleg köszönöm ezt az írást.

              • “tényszerűen nem léteznek. Illetve valami létezik, de az kevés”
                De mi van, ha ezt csak elhiszed neki, ha csak ő akarja ezt elhinni és elhitetni veled?

              • Jó, de ha nők tömegeinek élete van megszállva, kezdetektől bitorolva, segítség és szeretet címén az önállóságuk kisajátítva…? És egyre inkább, már arra is hivatkozva, hogy én tettem alád a kocsit, lakást, diplomát, te semmit nem csinálsz, lelki kontrollban is? Miközben mi izetetlenül dolgozunk nagyobbrészt.

          • Sajnos nem örülök. Nem értem, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, hogy semmim nincs és mindent kérnem kell. Pedig tanultam és dolgozom. Mindkettőt súlyos ellenszélben – amikor leleplezem az ellenszelet (pl. kötelező romantika és kötelező szex minden vizsga előtti este, mikor tudja, hogy tanulnék, vagy munkahelyen félóránként felhívás, időnként ordibálás a telefonba, szándékosan, hogy a kollégák hallják), az csak arra jó, hogy átmenjen nehezebben leleplezhetőbe. Hogy idáig jutottam ilyen körülmények között, az azt mutatja, hogy annyira nagy szar nem lehetek. Pedig de. Mégis. Olyan furcsa, sokat gondolkodom rajta, hogy mennyire tudatos vagy nem ez az egész. Úgy tűnik, mintha teljesen tervezett és tudatos lenne. De akkor miért nincs arra terv, hogy mi történik, ha teljesen nullára lement már az ember? Azt csak nem tervezheti el senki tudatosan, hogy á, majd kiugrik az erkélyről, lesz másik.

            • Nagyon komoly önreflexiót és érettséget érzek a soraidból.

              Úgy örülök, hogy egyre több az ilyen, lényeges momentumokat észrevevő, nem mindenért a másikat hibáztató, de nem is öngyűlölő kommentelő.

              Szerintem amúgy nem tudatos ez, neki is munka és rádöbbenés lenne, hogy felismerje, és őt is zavarná, ha mondjuk egy szakember higgadtan rámutatna, mi mindent csinál, hogy szabotáljon, akadályozzon, megőrizze a pozícióit. Önkéntelen sémák, reflexek működnek. Mintha, mittomén, lenne egy rendszer, amelyben bizonyos páratartalom vagy hő vagy vízszint fölött elkezd sípolni valami, vagy lezuhan a relé. Úgy indul be bizonyos veszélyérzékelések, a másik önálósodásának jelei vagy csak egy-egy kényelmetlen kérdésfeltevés hatására a partnereinkben a bántalmazó, nő elleni túlhatalmon alapuló, korlátozó, játszmás szoftver.

            • Gondoltam, költői volt a kérdés 😦
              NEm, egyetértek Évával, jellemzően nemhogy nem tudatos, hanem mélyen felháborodna, ha elmondanád, hogy te hogy érzel ezzel kapcsoaltban. Ő csak jót akar, és seret téged, segít neked, mert te olyan ksi ügyetlen vagy. Tisztára mint egy szülő, aki inkompetens gyereket nevel, “szándékosan”.
              Ugyanakkor: nem az a kérdés, hogy tudatos-e, hanem hogy veled mit tesz. A többi az ő dolga legyen. Az erkély nyilván nem túl jó ötlet. Milyen egyéb lehetőség van? Leleplezéssel próbálkoztál már, nem működött. Lehet változtatni a kapcsolatotokon? Akarsz egyáltalán? Ha nem, nyilván ki akarsz lépni. Van erre módod? Ha nincsenek gyerekek, akkor azért mindenképp lehetséges, gyerekkel súlyosan nehezített, de talán nem lehetetlen, ha nem agresszív bántalmazó.

            • “Önkéntelen sémák, reflexek működnek. Mintha, mittomén, lenne egy rendszer, amelyben bizonyos páratartalom vagy hő vagy vízszint fölött elkezd sípolni valami, vagy lezuhan a relé. Úgy indul be bizonyos veszélyérzékelések, a másik önálósodásának jelei vagy csak egy-egy kényelmetlen kérdésfeltevés hatására a partnereinkben a bántalmazó, nő elleni túlhatalmon alapuló, korlátozó, játszmás szoftver.”

              Nagyon pontos meghatározás!
              Ezt minden lánynak kötelezően odaadnám még középiskola előtt.

  10. Amikor megfoghatatlan az egész, mert minden úgy néz ki, mintha rendben lenne.
    Olyan jó ember, annyi mindent megtesz érted, a családért. Te meg lelkiismeret furdalást érzel, hogy elégedetlen vagy, ne adj isten boldogtalan. Hálátlan!
    Csak egy halvány sejtésed van, hogy ő nem ennyire kiszolgáltatott, ő nem adott fel mindent, neki vannak rejtett tartalékai, te pedig még ha rászánnád is magad a változtatásra, csak a nulláról, csak a teljes anyagi és erkölcsi feladással, esetleg a gyerekeid nélkül…
    Inkább maradsz.

    • És amikor értelmes, nem nyomasztó, elfogadó, nem segítüő, hanem a hátartásban, gyereknevelésben részt vevő pasi nem érti, hogy miért nyomasztja magát a párja mondjuk a narancsbőrrel, ha neki nincsenek ilyen elvárásai. Nem érti, hogy ettől még az össznépi nyomasztás hatásából nem tudja kivonni magát a párja.

      • Nem csak össznépi a nyomasztás. Az össznép ritkán lát, és az össznépnek is narancsbőre van. Én nem hiszem, hogy a magazinok stb. hatnak így ránk.

        Egyszeri nőnk odaáll a tükör elé, látja, főleg erős fényben, hogy göröngyös, szürkés, nem élő, nem fitt a combján a helyzet.
        Látja, hogy fiatalon nem ilyen volt.
        És aggasztja.
        És igaza van. Nem csak esztétikum a sima, fényes bőr, vagyis olyan esztétikum, amely egybeesik az egészséggel.

        • Szerintem meg a belénevelt kisebbségi érzés, az, hogy a nő csak akkor ér valamit, ha szép, stb. ez igenis legalább olyan fontos, mint az, hogy egészséges-e. Egyébként az, erős, kitartó, túrázik, táncol, mozog, bírja. A férje pocakos, igaz, ő is bírja attól még 🙂 De a lényeg, hogy a pasi nem aggódik a külseje miatt, mert “a férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél”. Nyilván nem CSAK ezért, máshonnan is jön az önelfogadásban mutatkozó különbség. Talán pl. oinnan is, hogy a nő parája hülyeségnek van titulálva (de hát én nem nyomasztalak, akkor miért nyomasztódsz), az érzései jogosságát megkérdőjelezi a “nagyon elfogadó” párja.

          • Érdekes, hogy az alacsony önértékelésű külsőkontrollos tarumatizáltak, és közülük is fokozottan a feleségek-anyák lesznek gyakran túlsúlyosak, szégyenkezőek és sportügyben kicsinyhitűek, motiválatlanok, és onnantól ez oda-vissza hat: nem is érdemlek mást, bántanak, nem is tudnák változtatni, szégyen a testem… Más meg sokkal elhízottabb testtel, göröngyösebb fenékkel is erős és boldog.

            • Pontosan. Most képzeld el az ilyen külsőkontrollost, mikor a nagyon megértő párjuk elkezdi nyomni, hogy milyen hülyeség a rossz érzése, egyszóval igen megértő módon a külsejét nem – ellenben az érzéseit igyekszik kontrollálni. És nem érti, hogy miért rosszabbodik a nő lelki állapota.

              • Na, ez tényleg érdekes.
                “Ha szerintem elég jó a tested (vagy egyszerű puncibajutás reményében ezzel nyugtatgatlak, míg tökéletes testű nők filmjeire verem és ifjú kolléganőket molesztálok, khm….), akkor te ne merd másképp érezni, mit nyavalyogsz.”

                Érik a nekem így tetszel c. poszt.

                • Ne merj bizony, mert megőrjíted vele a pasit. Mondja nagyon megértő, (egyébként tényleg!) nem patriarchális, egyenjogúságpárti, stb. férfi.

        • Az már nyomasztás, amikor a konkrétan dagadt fiú baszogatja a piszkafa barátnőjét, h túlsúlyos. Jaj de sajnáltam azt a szép, fiatal lányt egyik társaságban. És nem volt lehetőségem elmondani neki, h a pasi rád vetíti ki a saját frusztrációját.

    • Nagyon ismerős sajnos, amiről írsz. Kívülről nézve dehátolyanjóemberjóapa és én meg mégsem vagyok boldog.Hát miért nem?!
      Mert te örökké elégedetlen vagy, neked semmi sem elég jó- mondja ő.
      Már csak a gyerek miatt dilemmázok, hogy lépjek-e, vagyis hogy mikor lépjek.

  11. A barátom csak finoman adagolja a korlátozó/lenéző beszólásokat, amikre legtöbbször csak annyit mondok, hogy anyámra emlékeztetsz, vagy ha túllő a célon, megvillan a szemem és kioktatom. Egyszerűen szembefordulok vele, készen arra, hogy leharapom a fejét. Anyám árnyékából kilépve megfogadtam, hogy soha senki se fog uralkodni felettem és én se kényszerítek mást a behódolásra. Nem is értem, hogy a többi nő miért nem mutatja meg az erejét már a párkapcsolat legelején és töri le a férfi első próbálkozásait. Én megmondtam a barátomnak, ha sarokba mer szorítani, kegyetlenül megszívja. Meglepően goromba tudok lenni, ha felbaszták az agyamat. Játssza a halál fasza a jó kislányt. Igazi vesztes szerep. Elképzelhetetlen, hogy hagynám pl.: a telefonos zaklatást neki. Nem is csinálja. A határok kijelölése után, az elejétől kezdve békés a kapcsolatunk.

  12. “És neki az a célja, hogy te maradj ugyanolyan. Van, amikor ehhez valamilyen érdeke fűződik, például nem akarja, hogy te sportosabb legyél, mint ő, vagy fél, hogy beleszeretsz valakibe, vagy nincs kedve vigyázni a gyerekre. De van, hogy csak úgy, a l’art pour l’art kontroll kedvéért. Hogy nehogy már. Semmi változás ne legyen. A változás veszélyes, beláthatatlan következményei vannak. Legyen csak minden úgy, ahogy van, ahogy — nagyrészt az ő kényelme, biztonsága érdekében — kialakult.
    Mert szinte minden, ami nem ő, gyanús. Elszigetel emberektől, tevékenységektől, új hatásoktól. Fél ezektől.”

    Uhhhhhh!!! Nálunk ez PONTOSAN ÍGY zajlott! És , bár már nem bactat, helyette azonban hallgat, és csóválja a fejét, lehetőleg úgy, hogy én is lássam….

  13. “És neki az a célja, hogy te maradj ugyanolyan. Van, amikor ehhez valamilyen érdeke fűződik, például nem akarja, hogy te sportosabb legyél, mint ő, vagy fél, hogy beleszeretsz valakibe, vagy nincs kedve vigyázni a gyerekre. De van, hogy csak úgy, a l’art pour l’art kontroll kedvéért. Hogy nehogy már. Semmi változás ne legyen. A változás veszélyes, beláthatatlan következményei vannak. Legyen csak minden úgy, ahogy van, ahogy — nagyrészt az ő kényelme, biztonsága érdekében — kialakult.Mert szinte minden, ami nem ő, gyanús. Elszigetel emberektől, tevékenységektől, új hatásoktól. Fél ezektől.”
    Uppssz! Ez nálunk pontosan így történt/történik. És ugyan ma már nem háborog, de helyette fejcsóvál, sóhajtozik, h a saját utamat járom időnként, és nem vagyok hajlandó belemerevedni a 2 évtizednél is tovább tartó házasságomba….

  14. Ez egy nagyon fontos poszt. Hirtelen kb. 10 embert számoltam össze a teljesség igénye nélkül, akinek az orra alá dugnám. (Ha kérné a véleményem)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s