A napfény reggel. És bármikor, főleg ez az agresszívsárga ragyogás. Bővebben…
apró és nagyobb örömök
1
sport címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: idősebbek is elkezdhetik – fotókkal
egészséges életmód, életmódváltás, diéta, sport: mi lényeges és mi nem?
Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.
Itt találsz még olvasnivalót:
sportrovat: https://csakazolvassa.hu/sportrol-etkezesrol-eletrol/
Jelszóért írj: csakazolvassablog@gmail.com
Miért én, miből írom ezeket?
Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.
A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.
Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).
Mi a lényeges?
A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.
Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám úgy is: kíméletlen. Ninncsen magúszás, ókhamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.
Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban
Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod, és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.
A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők. Új biznisz.)
Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.
Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.
Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.
A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.
Nem igaz, hogy
, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.
A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). Szerelembe esel, vége lesz.
Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.
Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)
Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.
További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.
Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogyan változtál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött és mi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, már nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.
Csináld egyszerűen, magadnak. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.”
Mi nem fontos?
Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.
A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.
Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.
Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.
A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.
Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.
Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.
Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.
Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)
Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.
A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.
Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.
A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.
Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.
Védett: az öröm és a savanyúak
Védett: a legjobb gyakorlatok fenékre
Védett: két út áll előttem
fekete-móró andrás fogyása
Tanácsadó rovatunkban igyekszünk egy frissen életmódváltott férfinak segíteni, aki azt írja, ő 176 centi és 77 kiló. (A képen az előtte állapot látszik, 100 kiló fölött van.)
Először is, gratulálok a fogyásodhoz, 50 körül nem olyan könnyű, főleg ülőmunka, számítózás mellett. A BMI-d épp a normál tartományban van, ezt meg kell ünnepelni valami finomsággal. 24,9.
De sajnos, sem az egészség, sem a jó kinézet szempontjából nem a kilók számítanak, mert ennyi erővel eltávolíttathatod a combcsontodat vagy a vakbeledet is, az se fogyás. Amit magadról írsz, abból tudható, hogy nem sportolsz, viszont sok szénhidrátot eszel, gyümölcscukrot, ami gyilkos a hasi zsír szempontjából. Nagy valószínűséggel ezzel a bebizonyítós, 30 kilós fogyással nemcsak zsírt, hanem sok-sok izmot is vesztettél, és még némi csontszövetet is.
Ami a tested és egészséged szempontjából fontos, az a száraz testtömeg, lean mass, vagyis, hogy zsírszövet nélkül mennyi az annyi (izom, szervek, bőr, csont). Lehet, hogy valakinek nagyon magas a lean masse, miközben alig van rajta zsír, mégis, a BMI-je szempontjából elhízottnak számít.
Nézd csak! Neki is milyen szép szakálla van. Ezt az egészet, amit el akarok neked magyarázni, bemutatom egy férfin, aki a kérdezőnél csak egy évvel idősebb (de ezen a képen pont 50 ő is).
női bajaink 3.: jojódiéta, élethosszig fogyózás, all in, reverse diet, meg egy kis pajzsmirigy (az enyém)
Mit jelent a jojózás, az-e az, amire mondják, és káros-e?
A tegnapi bejegyzés az evészavarokat (a valódi diagnózisokat) listázta és illusztrálta, és ígértem, írok külön a jojózásról is. Ez nem diagnózis, ez csak egy jelenség, de jól leírható. Bővebben…
Védett: mi mindent csinálsz ahelyett, hogy valamit?
Védett: hogyan ne válj nevetségessé negyven fölött az interneten
kik és miért harsogják, hogy napi ötször kell enni, mert különben jajaj?
Nyilvános poszt.
Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.
Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond. Bővebben…
top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel
Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.
1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt
Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.
És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.
* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?
2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak
Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.
Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.
3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!
Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…
– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.
4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!
És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).
Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.
A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.
Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.
És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.
5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!
Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.
A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.
Ez vagyok én:
Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.
Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.
A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:
6. essen jól!
Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?
Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.
7. a saját utadat járd!
Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.
Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.
8. a heuréka-élmény
Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.
Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.
Ez a Reed.
Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.
8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés
Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.
A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.
És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.
A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.
Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.
9. csak te tudhatod!
És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!
10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!
Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.
Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.
Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.
Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!
Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.
Védett: “ez milyen diéta?”
Védett: az egyetlen etikus viselkedés a trollkodás
Védett: higgy a szemednek!
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 6.
Nyilvánost akartam, de több ok miatt nem lehet most. Így fiktív elem a férfi megszólítása. Azért nem inkorrekt, és azért írtam bele a nevét is, mert aligismerősként (annyi volt a kapcsolat, hogy a szakdolgozatához kölcsönadtam egy könyvet, amit végül 2020-ban szereztem vissza, ezért sem értem a kioktató hangot), nyilvános posztom alá írt saját néven.
Ma a sport ideológiai mószerolásáról lesz szó. Mottónk lészen Antonia Burrows: az elvek nem arra vannak, hogy elrontsák a mókát.
Miért, miért akarják ezek a ceus-emberi jogi-kisebbségvédő-genderbalos arcok mindig, de mindig elrontani azt, ami maga az ért, tiszta erő és öröm? Miért a panaszkultúra, a szarul levés a menő?
Sem a sportban, sem a boldog heteroszexben (már megint olyan boldog vagyok!!!). És a gyerekszülésbe is belehuhognak. Elég volt!
*
A feminizmus kurvára hasznos ám. Befizetsz rá, iregsz-forogsz egy kicsit ilyen körökben, ismerőssé válsz, címed-rangod lesz (nőjogi aktivista!), aztán ettől mindjárt nagy szád is. A magad szájíze szerint értelmezett kis csomaggal férfi létedre is ráronthatsz nőkre.
Holott a bajod csak annyi, hogy izomtalan vagy, meg persze dogmatikus, és szeretnél fölülről beszélni, közös nevezőként suhogtatni a fejem fölött valamit, amit ezek szerint egészen máshogy értünk.
Amúgy én régen bevettem ám ezeket. Egy kicsit. Szarul esett, védekeztem. Okoskodva, álhiggadtan feminizmusra hivatkozni olyasmi volt, mint az egy élő Istenre.
Azt kellett volna mondanom, amit a transzdumák kapcsán is: ha a nézeted nevében te ilyeneket állítasz, akkor az eszméd, kereted, narratívád egy komplett valóságtagadó marhaság, én pedig nem kérek belőle.
Kezdjük azzal, hogy milyen az, ha férfi parádézik női közösségben feministaként, oktat ki egy nőt, tagad és negligál egy jellegzetes női tapasztalatot, amely éppenséggel felszabadító (gymfeminism).
Azt mondja, 2016. március, erre a posztra:
Főleg két olyan dolgot látok a blogbejegyzéssel kapcsolatban, ami nekem nem egyeztethető össze azzal a kritikai attitűddel, amit a feminizmusok egy része képvisel.
És akkor mi van? Az a te bajod. Én a másik része vagyok a feminizmusOKnak akkor, vagy te látod rosszul, vagy, vállalom: nem vagyok feminista.
Az egyik, hogy a személyes pozitív tapasztalataidat, vagyis azt, hogy neked bejött a sportolás és a ketogén diéta, nem pusztán személyes tapasztalatokként tálalod, hanem univerzális szabályokként, amiket minden nőnek követnie kellene, ha szeretne boldog lenni.
Egyrészt én mindig magamról írok. Másrészt az ilyen úttól mindenki jobban lett, csak egyvalamit sajnál: hogy nem kezdte el előbb. Írom ezt öt évvel később, amikor a járványban élet és halál kérdése mentálisan és testileg egyben maradni. Amit rólad tudok: neked nagy vonalakban sincs, sem elvileg, sem gyakorlatban fingod nincs, milyen a ketogén vagy az én edzéseim. Esetleg nem érted a mondatokat, amiket írok.
Tulajdonképpen ideológiát gyártasz az életmódod köré, amely ideológia – és egy kritikusan gondolkodó feministának itt gyanút kéne fognia – nagyjából pontosan megegyezik azzal az patriarchális és neoliberális ideológiával, ami arra presszionálja a nőket, hogy sportoljanak, figyeljenek oda, mit esznek, formálják a testüket, legyen számukra fontos és érték a feszes, zsírmentes, erős test.
Megint zsarol a feminizmussal. Itt pedig nulla ideológia, erős személyes megélés, tejesen saját következtetések, a valóság tisztelete, továbbá tények, amelyeket érdek nélkül osztottam meg a személyes, már rég működő blogomon azzal, aki erre kíváncsi. A te vegánságod, na, az ideológia.
Nótár Ilonát nem az zavarja, hogy Sarka Kata egy „celeb”, hanem hogy az összes rendelkezésre álló médiafelületen, pl. a Life Networkon futó műsorában ezt az ideológiát nyomatja az ember arcába. Ha nem ismernéd a műsort („Ez zsír!” a címe), elmondom, hogy többnyire arról szól, hogy mutatnak egy, az uralkodó szépségideálnak amúgy is megfelelő fiatal, sovány nőt, amint az súlyokat emelget egy prémium konditeremben a személyi edzője társaságában, mert „elégedetlen a hasával”, vagy „a popsijával”.
De bizony, amit Ilona írt, abban a celebek elleni gyűlölet olcsó vonatára száll fel, és repül messze. Senkinek nem ért Sarka Kata és egy diétázó-posztolgató nő sem. Legalább áldozatot nem játszanak. A magát jóügynek felcímkéző, mansplainingelő, kioktató “feminizmus” annál ártalmasabb. Ordít rólad, hogy magaddal van bajod.
A műsor üzenete egyszerűen az, hogy ha nő vagy, nem lehetsz elég sovány és feszes. Nem tudom elhinni, hogy véded, amit Sarka Kata képvisel, vagy hogy őszintén azt gondolod, hogy az „egészségről” szól, amit csinál. (Nyilván a melleit is egészségügyi okokból töltettel fel szilikonnal.)
Ez milyen sunyi belemagyarázás! Én nem mondtam, hogy pont SK egészséges, semmit nem gondolok róla, én Nótár Ilona támadására reagáltam, az ideológiai agresszióra, amelyet elhízott testből lődöz. Katát már te rángattad ide. (Hacsak nem azon az ovis szinten működsz, hogy “az ellenség ellensége a barátom”, tehát akkor én odavagyok Sarka Katáért, a NER-feleségekért.) Ilonának nem Kata volt a baja, és nem is az elv, hanem a saját elhízása, ez tuti. És az is, hogy míg SK-ról nem tudjuk, egészséges-e, NI biztosan nem volt az, amit az is bizonyít, ahogy fogadkozik, hogy de ő már nemsokára edzeni fog (persze nem tette) és erre biztatja a körülötte levő fiatal lányokat is. Világos az irigység is, ami egyfajta stressz, szintén ártalmas az egészségre.
Amúgy valóban ritka az egészséges testű nő, és huszon-harmincévesen biztosan nem oké, ha valakinek hasa van, dereka nincs. Egészségügyileg sem és esztétikailag sem.
A másik anti-feminista tendencia a blogbejegyzésben szerintem az, hogy összefüggést tételezel egy csomó olyan fogalom között, amiknek eredendően semmi közük nem lenne egymáshoz, de a patriarchátusnak az az érdeke, hogy elhiggyük, az egyik következik a másikból. Ezek a fogalmak: a sportolás, a testi egészség, a lelki egészség, a kövérség és az esztétikum.
Hát ezeknek aztán tényleg semmi köze egymáshoz…! Aki kövér, az milyen egészséges lelkileg és testileg! Mint azt látjuk. Aki edz, korán hal, ezt is tudjuk (biztos leáll a szíve!) és ezért edzeni nyilván nem egészséges. Elhinni, hogy egészséges, és az eredménye esztétikus is, pusztán a patriarchátus hazugsága! A sport meg a kövérség semmilyen módon nem függ össze! Aki zabál és ücsörög, az viszont jól él, fényes az egészsége. Vagy random az összefüggés, tehát nem befolyásolja az egészségét az életmódja. Te ezt elhiszed?
Kik hitették ezt el veled, Ferenc? Hogy lehet, hogy a dogmáid, a számonkéregető, becsomagolt agressziód a valóság legegyértelműbb tényeit is tagadják? Mit gondolsz a saját szavaidról most, 2021-ben, amikor sorra halnak a kövér betegek?
Egy év alatt teljesen világossá vált, hogy a túlsúly a Covid–19 szempontjából a második legkomolyabb rizikó. Vagyis az elhízás lett az új öregség. A túlsúly még abban az esetben is veszélyes, ha fiatalokról van szó: a rendkívül elhízott fiatalok dupla eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre és egyharmaddal többen halnak meg, mint akik nem azok.
Mi ennek a biológiai magyarázata? Az, hogy egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át. További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek
nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.
Magyarázd már bele abba az egyszerű tautológiába a patriarchális elnyomást (miközben épp férfiként akarsz lenyomni!), hogy ami nem egészséges, az nem egészséges, meg ami ronda, az ronda.
Én úgy látom, hogy a blogbejegyzéseid azt sugallják, hogy ha valaki sportol, az egészségesebb lesz testileg, boldogabb lesz (pl. elmúlik a depressziója), le fog fogyni (eltűnnek az „úszógumik”) és ebből következően szebb lesz. Csakhogy a feminista társadalomkritika már nagyon régóta rávilágított arra, hogy ez nem így van.
Azt akkor önigazoló dagadékok írták, nem vállalok velük közösséget.
Az első kapcsolatot, vagyis a sport és a testi egészség közötti összefüggést szerintem senki sem vitatja, még Nótár Ilona sem. Mondhatni konszenzus van abban, hogy aki sportol, az egészségesebb lesz. A lelki egészség kérdésénél viszont már bejön a gender-vakság az írásaidban: tény, hogy az intenzív mozgástól ideig-óráig jobban érzi magát az ember, de azt állítani, hogy elegendő mennyiségű sportolás útján tartósan javítható az ember közérzete, sőt, a depresszióból is ki lehet gyógyulni, annak tagadása, hogy bizonyos társadalmi csoportok, jelen esetben a nők rendszerszinten el vannak nyomva, és ez az elnyomás stresszhez, pszichés problémákhoz vezet náluk.
Semmi értelme annak, amit írsz. Férfiak is, nők is jobban vannak a sporttól. Relatíve az elnyomottak is megerősödnek, jobban lesznek, öntudatot szereznek, szuverén gesztus edzeni, maguknak megenged. Válsághelyzetben sportolni életmentő, számos történetem van, hogy tartotta meg a futás, a gyúrás a durva bántalmazásból menekülőket. Miért kell rámerőszakolni a vulgárbalos genderes elnyomósdit?
Te féltékeny vagy a női autonómiára, kivirulásra és a sportra, amely nem kér sem a férfiak tanácsaiból, sem a görnyedt belpesti dogmákból! (És egyébként Hirlandó bosszúja ez is: együtt fortyogtatok az én sportolásomon.)
Amúgy míg te nem tudom, mit csináltál, és, mi tagadás, huszonéves létedre elég szarul nézel ki:
, én addig a nők helyzetéről nagy elérésű, elemző posztok százait írtam. Nőként, helyzetüket alaposan ismerve. Vicces ez a kioktatás: nők helyett akarod tudni, milyen nekik a sport, a teljesítmény, a célok elérése, a dopaminlöket, a feszesség érzése. Okoskodsz egy olyan nő feje fölött, aki három gyerek mellől, gyászból, szerelme által megtagadva szabadult bele a tavaszi erdőbe, és hoznál sunyin egy nevezőre az elkényeztetett celebekkel.
Azzal, hogy a sportolást ilyen megváltó erejű gyakorlatnak állítod be, individuális megoldást javasolsz egy rendszerszintű, társadalmi problémára – pont úgy, mint az antifeminista, neoliberális ideológiák: dolgozz magadon keményen, és akkor megoldódnak a problémáid, ne a rendszerben, az elnyomó viszonyokban keresd a problémáid gyökerét.
Az igazán komoly sport és (nekem) a gyerekkori öröm és ozgásöröm megtalálása pontosan az, amit írok: megváltó erejű gyakorlat. te nem edzel belső indíttatásból, te nem élvezed, vagy neked van anélkül is jó életed és vékony tested. Mit tudod te, milyen megszabadulni nettó tizennégy kiló hájtól?
Nekem nem dolgom elméleti, társadalmi változásokat elérni, módom sincs ezekre. Semmilyen rendszerszintű küzdelmet nem zár ki és nem is ront az, ha a nők egyénileg is megőrzik erejüket, egészségüket, céltudatosan, eltökélten, egyensúlyban élik a napjaikat, közösséget építenek az edzéssel, sőt. Aki neoliberális meg egyénieskedő, azok a transzpátyolgatók, az identitást kiötölő, figyelemcsikaró, áldozatot játszó hazudozók.
Szerintem nem feminista dolog ilyet mondani.
Úgy látszik, huszonépár évesen te vagy az igazi feminista, és én nem. Amúgy mi van akkor, ha nem megyek át a feminista vizsgádon? Észrevetted, hogy te is egy nőt, örömöt, élményt, kompetenciát, magabiztosságot szapulsz, inszinuálsz, tartasz ellenérdekűnek? Miért nem a patriarchátust támadod?
A következő alaptalan összefüggés-tételezés az egészség (hiánya) és a „kövérség” között van: elhízottnak lenni természetesen nem egészséges, de nagyon nem mindegy, mit tekintünk elhízottnak. Azzal, hogy te feszességről és „úszógumikról” beszélsz, nekem az jön le, hogy azokat is egészségtelennek tartod, akiken – a te fogalmaid szerint – egy kis „túlsúly” van. Csakhogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy ténylegesen ez a helyzet, vannak kutatások, amik szerint a kicsit „túlsúlyos” emberek tovább élnek (pl: http://hvg.hu/plazs/20070105_tulsullyal_hosszabbelet).
Ezek manipulatív, önigazoló, ideológiai alátámasztásra kipécézett “kutatások”, és a módszertani hibájuk híres bad science: a másik, normál BMI-jű csoportból nem vették ki a durván dohányzó soványakat (akik ettől soványak), sem a leromlott, többedik stádiumú rákosokat, vagyis azokat, akik a halál közelében romlottak le.
Az úszógumi hasi zsír, ekként durván egészségtelen. Eleinte bent, a belek közt jelenik meg, a bőr alatt (úszógumi) később, a durva elhízásban. Persze be lehet nyalni ilyen érveléssel a feministáknak. Micsoda tekintélyelvűség.
De ha tényleg egészségtelen is lenne „úszógumikkal” parádézni, akkor is az az ideológia köszönne csak vissza a blogodból, ami a nőket önmaguk „tökéletesítésére” buzdító mainstream médiából is ömlik, vagyis hogy ne azért legyenek soványak, mert kövérnek lenni csúnya és gusztustalan, hanem mert az az „egészséges”.
De ez mitől ideológia? Ha neked az én blogom, sportleírásom, érvelésem olyan, mint az említettek, és ehhez te magyar szakot végeztél, meg még az írásaim értelmezése után kilométeres kommentben teszel helyre elvi ügyekben, akkor te felületes és/vagy rosszakaratú vagy. Vagy személyes sérelmed van.
Azokat piszkáljátok, akik jól vannak, és a nők megerősödéséért, valódi fejlődéséért tesznek.
Régebben az esztétikumra hivatkozva basztatták a nőket, manapság egyre gyakoribb, hogy „egészség” a jelszó. De ha már egészség: ha tényleg küldetésednek tartod azt, hogy az olvasóidnak segíts egészségesebbé válni, miért egy olyan diétát propagálsz, aminek a hosszú távú hatásairól semmit sem tudni, ellenben azt pontosan lehet tudni (pl. a The China Study c. kötetből) hogy állati eredetű termékek fogyasztása, így azoké az állati zsíroké, amiket népszerűsítesz, biztosan csökkenti a várható élettartamot?
Ez full gáz, amit írsz. Nem tartom küldetésemnek, mert én nem akartam tőlük semmit, én magamról írtam. Arra az örömhírre és megélésre, amin te simán átnézel (nemhogy osztoznál az örömömben!), sokan jöttek, és velük beszélgetünk. Elszámoltatni, elvárásokkal bombázni engem nem fair. Én nem kértem tőlük pénzt.
A China Study híresen bad science, teljesen rossz irny, a ketogént és az IF-et viszont régóta és alaposan kutatták ekkorra, én pedig rengeteg kutatást olvastam, emiatt lett a könyvem is, és nem, nem propagáltam (ekkoriban még), csak magam éltem vele, és kérdésekre válaszoltam. Álmomból felébresztve is tudom a vegán érveket, az okosakat és az érzelmes-ostobákat is, az egész Kína-tanulmányt, ott a cáfolat, te viszont sem elméletben, sem gyakorlatban semmit nem tudsz a ketogénről.
És végül: a kemény sportolás nem feltétlenül hoz magával „feszes testet”. Rendszeresen járok kettlebellre és spinningre, és azt vettem észre, hogy miközben a fél csoport a hányás és az ájulás határán egyensúlyoz, van néhány olyan nő, akiket te és Sarka Kata is biztosan úszógumisnak és löttyedtnek tartana, és ők azok, akik ilyenkor is a legkeményebben tolják.
Nyilván mert motiváltabbak, le akarnak fogyni. Volt már itt ilyen, hogy a kövérek sokkal kitartóbban futnak, a tempó nem függ az alkattól, és az is nyilvánvaló butaság volt. Ha nem fizikai (ergométer) adatokkal jössz, akkor ez csak szubjektív hülyeség, legyártott kekecjkedés, hogy nekem szegezhesd, amellett anomália (kivétel). Anomáliával csak ostobák érvelnek. Mind a hányó túlerőltetők, mind az úszógumi ellenére kitartó edzőtársak kivételek, semmilyen általános érvényű tanulság nincs. Nagy vonalakban az az igaz, hogy aki könnyebb és izmosabb, az jobban bírja az edzést, és kevésbé viseli meg a terhelés.
Én senkit túledzésre nem biztattam, az örömöt és belső vezérlést hangsúlyoztam minden posztomban, nem is hajszoltam magam. Én csak az első félmaratonom után voltam igazán szarul. De mit is magyarázkodnék valakinek, aki körmönfontan lebasz, amiért sportolni és írni merészelek, de még a sportkrediteket is kéri?
Nem az a téma most, hogy te láttál már olyat, aki túledz (és akkor mi van?), hanem arról, hogy a rendszeres, komoly edzésnek milyen hatása van. Miért érdeked pont a lényeget elkenni? Vagyis de, éertem, figyelmet akarsz, szerepelni, önigazolni, és ez nagyon gyász. De a tény tény marad: az elégséges mennyiségű kemény sportból (amely lehet örömteli is) plusz a megfelelő táplálkozásból kemény, feszes test lesz. Az izom viszont vastag, nem vékony. És kemény. Nehéznek lenni az ugrások miatt sima crossfitben nem szerencsés, sem spinningben a kardiovaszkuláris fittség miatt, sem a futásban, semmilyen robbanékony mozgásban, talán az álldogálós, mackós nehézatlétikában okés a túlsúly, de csak akkor, ha az ízületek nem tropák, és van hozzá erő is.
*
Akit a sporttémám zavar, az egy embertípus.
Én nem kapcsolódtam be soha vitatkozva az ő feminista-elvi okoskodó beszélgetéseikbe. Csak éltem az életem, intuitívan rátaláltam egy útra, beszéltem róla és csatlakoztak. A jelek szerint ezt a hatást figyelték fintorogva, örömgyilkosként. Ők jöttek a kontentjeim alá, rámerőltetni a frusztrációikat, helyretenni ideológiailag.
Rám kényszeríti a feminizmusát, elszámoltatna. De hát mikor írtam én alá belépési nyilatkozatot, eszmei válallást?
Pont azért utáltalak meg titeket, mert ilyen savanyúak vagytok. Kétféle feminizmus van: az áldozati meg a megerősítő, a kettő között áldozatsegítő megerősítőkkel. De ti rángatnátok le azt, aki erős, a panaszkultúrába.
Az elnyomottság nem ment fel a minőség alól. Tehát ha csóró melós vagy, akkor se jár Zámbó Jimmy hallgatásáért vagy az alkoholizmusodért buksisimi, ne tedd identitássá, és ne sértődj meg, ha az ilyesmit egy értelmiségi károsnak tartja. Ha Alabama szegénynegyedében te KFC-t falsz, mondván, a keto meg a salátaevés elitista és rasszista, az csakis olcsó önigazolás, és akkor te megérdemled a tested.
Egy egyedülálló anya örül, kompetens, nem panaszkodik (pedig nem szerencsés a helyzete, nem kapta, nem tétlen életben tolták alá), és ti rögtön nekimentek, vádoljátok, sunyin megfigyeiltek, aztán ráöntitek a szart. Ez a ti feminizmusotok, Hirlando és Ferenc. Mintha az életünkkel tett állítás ideológiai vita volna! Engem nem érdekel az a fajta feminizmus, amelyet dagadt, kapcsolataikban kudarcos nők találtak ki és tolnak önfelmentésként, de ami durvább: vádaskodva, az elméletet (Beauty and Mysogyny, A szépség kultusza, Wolf) kicsavarva.
Én a feminista ally-okat külön kiröhögöm, férfiben ez annyira ciki. Csupa nyomi. Férfiközegben vajon nem állná meg a helyét? Fél tőlük? Kell a nők jóindulata? Vagy szociálisan creepy, csak így tud csajozni? Ekkor jöttem rá, hogy nem csak Gumiszoba meg a civil női levlista a ciki.
A hozzászólást a vegán kommandó lájkolgatta.
A saját sportolás kapcsán felnagyítják az erőfeszítést, állandóan panaszkodnak: hányás, túlzás, önsanyar. Mi közöm nekem ehhez, miért nekem rója fel? Ne eddzen, aki nem élvezi. De ne is hisztizzen. Egészségesnek lenni, elismerést kapni az életmódodért, kinézetedért nem jog. Nem jár egyenlően.
Senkinek nem lesz jobb élete attól, ha a valóságot tagadja. És még egy: a szépség normái(nak természetes változata) és az egészség pontosan egybeesnek. A kockahas: alacsony zsír, kidolgozott törzsizom. A vékony derék a belek körüli zsír hiánya. A kerek, kemény fenék, az izmok, a ragyogó bőr, a dús haj, ép fogak is az egészség jelei. Semmi nem igaz abból, amivel mószeroltak.
Védett: influenszerek pislákoló tündöklése és látványos bukása
kérdezz valamit s én megfelelek
Nyáron nyaralok, télen telelek,
Villanyt a fára ingyen szerelek,
Kérdezz valamit s én megfelelek,
Nyáron nyaralok, télen telelek.
Miért nem volt kultúrpéntek?
Dávid fülével és a hallásával szenvedtünk, vele voltam itthon a héten. Mutatom a halláscsökkenés okát, mi házilag igyekszünk megoldani. De imádom Dr. Pault:
NSFW
Szombaton egyébként majdnem megígértem, hogy vasárnapra összerakok egy izgalmas verses posztot, de végre lazultunk (olvasás, filmek, főzés, edzés), nem volt nyugis két-három órám erre. Nem tudok igazán írni, ha G. velem van. Tündökletes, ujjongó örömű hétvége volt most ez (nem mindegyik az), kis taknyosság mellett.
Jól vagy?
Igen, nagyon. Megáldott engem az Isten: energikus, szép, erős, vicces, becsületes, tápláló, érzéki, emelkedett, okos a jelen létezésem. Ki hitte volna? Én sem. Nem vagyok optimista általábabn, hanem van életkedv bennem. Annyira el akarták venni az én-értelmezésemet, integritásomat, annyira sulykolták, hogy kiközösített bolond vagyok, de már látom: jó, hogy nem hagytam magam. Erősnek, teljesnek érzem magam. Jön a tavasz, itt nagyon szép minden évszak. Nem nyomasztódtam a téltől (pedig van rá hajlamom), ebben nagy szerepe van annak, hogy mentem sokat az erdőbe meg az ösvényekre, Dáviddal, kutyával, fát aprítani, síelni. Az életem nagyobb összefüggéseit tekintve úgy látom, beértek a folyamatok, levonható már valamennyi tanulság, és van bennem elégtétel: a hamiskodás mindig bebukik hosszú távon, energiáinkat nem érdemes a szar élet megmagyarázására, felszépített prezentációjára szánni. A kitartó írás, szeretés, edzés, a trendnek ellenálló saját lényeg, a lényegtelen részletek kidobálása és a mérgező emberek leépítése (milyen közhelyes) viszont nem azonnal kifizetődő, nem jár érte taps, konfliktus is van, nem az instant siker miatt van értelme. Esetenként a kemény szembesítés, szembesülés, az igazság kimondása rettentő kellemetlen magunknak és másoknak is, sebezhetővé tesz, de minden másból fos élet lesz.
Hogy nézel filmet, honnan szerzed be?
Aki a legális beszerzéshez ragaszkodik: remek kölcsönzők vannak az egyes kultúrintézetekben, G. mint spanyoltanonc, a Cervantest ajánlja, így néztük az Ay Carmelát Carmen Maurával és az Ártatlanokat a hétvégén, mindkettő felébreszti a baloldaliságot. Keress rá az adott filmre, vagy: e-cinema/legal films online keresőszavakkal ésfesztiválok linkjein találsz bőven kínálatot. Akit nem zavar az illegál, az meg torrentel, nCore például.
Mi van Villővel?
Nem tudom. Én ugyanazt látom, amit ti, sőt, kevesebbet, mert a fb-n tiltva van. Eltűnt ugye az instája és az összes kommentje is onnan. Valami bizonyára ráébreszette, hogy nem hoz boldogságot a görcsös önmutogatás, vagy csalódott, mert a hashtagözön ellenére nem lett követőtábora? Lehet, hogy nyomásnak érzékelte, hogy sokan tartottuk viccesnek. Vagy új életet akart kezdeni, és szabadulna a nagyon bénácska netes nyomaitól. Nekem fontos, sőt, elégtétel, hogy a szemétkedései, hazudozásai, lelopásai eltűntek.
Update: megvan, a fórumon mocskolódik hangzatos álvéven, elég átlátszóan.
Te nem vagy semmiárus?
Nem, én innovatív és valós “terméket” hozok létre, amelyben minimális a szerepe a dizájnnak, a körítésnek, és nem szabok árat. Épp ezért csak nyolc év erős blogolás után, óvatosan és bocsánatkérve toboroztam a tagságot, van olyan közöttük, aki 200 Ft-ot fizet. Szerintem ha egy tudásfajta fent van a neten ingyenesen, pl. életmódguruk tucatjainál, angolul és magyarul, akkor azt pár hónapos tapasztalattal üdvözülten, önjelölten átfogalmazni, bekeretezni, saját névvel ellátni, “munkafüzetté” vagy nyomdai termékké rendezni, beárazni, hirdetni és harsányan árusítani kóklerség, átverés, és komoly ember nem költ ilyenre.
De a hivatalos könyvkiadást is megvetem, a szerző kap a legkevesebbet, a rendszer őt sarcolja, és még mindig nem kaptam honoráriumot, igen magas eladások és újranyomás mellett. Ugyanezt gondolom a távedzők, terveket küldők mindenféle netes közösségéről. Nem komoly emnber, aki ilyet árul, és aki ilyenért fizet, az se. Valójában fellengzős “újításokról” (“felejts el mindent, amit eddig tudtál…”), nők hülyének nézéséről, “otthonról elérhető” termékről (valós jelenlét, segítség, helyszín, szolgáltatás nincs, iszonyú olcsó), felszínes közösségi tagság és olcsó motivációs szövegek árusításáról van szó, a többi hasonló szereplővel való gyilkos versenyben. Példa erre duciforradalom, Lupui Iza vagy Pór Ági. Tényleg tajgetosz az, aki nem tud összerakni magának edzést és kívül keresi a motivációt. Maguk az eladók/válallkozók nem példaképek, idővel egyre rosszabb állapotban vannak. Komoly ember nem fordul hozzájuk, komolytalanon ők sem segítenek, csak eltelik az élet, igazából amiért fizetnek, az az önfelmentés lehetősége: “befizettem rá, adtam egy esélyt, legalább tettem valamit”, “sajnos, nem segít rajtam semmi”, “nem működött”, “eleinte követtem”.
28 éves sincs még itt.
Lehet szép szavakkal, lelkizve a nőkhöz közelíteni, de megint az edzés sikkad el, a képek szerint Ági életében is.
Még mindig Szentesi?…
Meg az összes önáltató, akinek több éves távon bebukott a stratégiájaVan bennem egy ilyen, hogy nem bocsátok meg és amíg ugyanazt nyomja, addig én is ugyanúgy elmondom, miért sivár, nulla teljesítmény, blöff, olcsó átverés az ő “újságírása” és “sikere”, csakúgy, mint a hisztis influenszereké. Engem ez felbasz, és az is, hogy a nőtömegek megkajálják és önigazolást meg elvi, értékrendi, feminista témát gyártanak belőle. Beszarás, hogy még ezek a felszínes hazudozók, szalmaláng-emberek fölényeskednek erkölcsileg- Tudjátok, mihez képest mondom: én valóban tudok, élek jobbat, kicsit hirdetem, soha nem pózolgattam, valóban edzel. Aki felszállt arra a vonatra, hogy mutogatni kell a jó kinézetet, az enteriőrt, menő helyeket, és ezzel szerzett ismertséget, az ne vádakodjon meg érzelegjen, követeljen szeretetet és megértést, amikor szarul van (a követői nem a barátnői, pláne nem a terapeutái), hanem hozza rendbe magát. A kommentelők még elképesztőbben fröcsögnek azok ellen, akik nem hisztiznek, csak edzenek, anyaként is. Ez nem vezet sehová, iszonyatos mentális, testi állapotban vannak.
!!! Én senkitől nem várom el hogy ő is kiossza Szentesit, odaírja, együtt utáljuk stb. Bár ha eredetileg többen mondták volna, névvel, józanul, hogy ez ciki, ha nem szívecskék meg taps járt volna a mindent megmagyarázásért, az olcsó vonaglásokért, gyenge poénokért és a rinyálásért, hanem tömegesen az, hogy ez mi?, akkor nem vált volna semmihez nem értő, búvalbaszott, újságírás-tagadó kattintásvadászattá, valamint unatkozó nők gyülekezetévé és feszültséglevezetésévé a wmn. De az a fontos, hogy nincsen semmilyen elvárás, ne “állj ki”, ha nem szokásod, én nem toborzok. Akkor mire jó ez, én mit akarok? Érvek, érvtípusok, szempontok gyakorlására, készséggé fejlesztésére, saját hamisságaink felismerésére, az őszinte, valódi tartalmak felismerésére, magunkban gondolkodni az önáltatásainkon, a női netes beszédmódon.
“gerle éva bikini”
Erre jött most egy csomó keresés. Tettem ide képeket:
Milyen bejegyzések jönnek?
Írom a negyedik részt az egészen vén leanyokrúl, egy speciális és ciki 40-50-es viselkedésről, aztán az identitások autentikus voltáról az aktuális döbbenetemet, szerelemről meg az infuenszerek pofán baszódásáról. Jön a költészeti posztsorozat is.
Fotózok gyakorlatokat is, nagyon pörgök, akrabatika és nehéz súlyok, CSAK RENDET KELL MÁR RAKNI, ilyen volt:
ilyen lett, mert legó meg minden:
Védett: mit érzek, miközben…? – rusztikus életem a hegyen
régi s jelen karácsonyok
A fejlécben a 2013-as karácsony képe. Négyen voltunk. A karácsony a gyerekeké. Várják is nagyon, most is. Én meg lassan szinte semmit nem érzek már, nem különbözik ez a nap se nagyon, csak nagyobb a csönd. De olyan, mint mi magunk, mint az élet, mármint ha van élet és nem csak pótlékok. Az élet, amelyben fontos és nagy örömök, teendők meg gondok vannak. Több a feladat, de most skandináv párként takarítunk, főzünk, dekorálunk. semmi különös. gyűlölöm a giccset és a műanyagot. A díszek mint fenn. A szaloncukor narancssárga és barna, pont úgy ízre veszem, ahog ykönyvet sem a borító színe szerint. Eltűnődve nézem szeretteimet. Kérdezgetnek, várakoznak a gyerekek. Átélek érzelmeket, feljön a múlt, és van, ami fáj. Jobban feljön, mint máskor, igen, ez speciálisan karácsonyi.
Nincs sok norma. Az ajándékozás izgalma és felelőssége, az igen.
Mert mi volt, a negyedikesek kihúzták egymást, szép rajz, üdvözlet e-mailben, idén ez a feladat. Mi csokival is készültünk, de egyeztetés után abban maradtunk, majd januárban viszi be. A Dávidot húzó fiú anyukája is írja, ők is hoznak mégis IRL ajándékot, de semmi nem történik, e-mail sem. Én nem várom el, nem azért. De van, ami szent. A húzás (ha már). Na, ilyet magyarázz el a gyereknek, hogy ő ajándékozott, de őt nem ajándékozták.
Vagy hogy fáról nem zabáljuk le a szaloncukrot, a hullákat fönt hagyva. Nem szaggatjuk ostoba mohósággal a csomagolópapírt, mert leleményes újrahasználatok vannak jövőre, és nem is csak az ökó, nincs kedvem ilyesmire költeni. Meg egy perc áhítat legyen a fánál, szeretteinkre röpke gondolás, halottakra. És igazi gyertya és persze igazi és nagy fenyő, és inkább legyen ügyetlen és gyerekes, házilagos, mint dekoratőri profi giccs. És 327. dicséret: Ó, jöjjetek, hívek… Halászlé, bejgli, tojáslikőr.
De nincsenek arra nevelve, hogy feszes, fontos a dekor, a külsőség, a gesztus. Így annak írunk, akit szeretünk, és azt is ajándékozzuk meg és senki nem vár el semmit. Juli jobban szeret adni, ezen bizsereg-sürög, tele a szíve, féltem ettől. Én is szeretek ajándékot választani és csomagolni, várakozni, átadni, teljes meglepetés legyen, ez az egy, amit nagyon komolyan veszek. Viszont G. annyira jó ajándékozó, én meg nem vagyok már önelnyomó, én nagyon szeretek kapni.Kétely nélkül fogadom és örülök. Bővebben…
