apró és nagyobb örömök

A napfény reggel. És bármikor, főleg ez az agresszívsárga ragyogás. Én szorongok az ősztől, tudom, hogy aranylik, meg szép a hegy, látom én is, elkerülhetetlenül,

Ez nem kirobbanó öröm, hanem vigasztaló: nem várok semmit, annál meglepőbb, hogy ennyire. Én tényleg azt hittem pár éve, hogy vége az életemnek.

Amikor Maci már elment, de a gyerekek még alszanak, kimegyek a ház keleti oldalára azon-pizsamában. Szemetet viszek ki, vagy kávézom lépcsőn ülve. Az ősz neszes, zizzen mindig valami, lelibben papucsom elé a juharlevél. Friss száradás. Még élünk, megvagyunk, nem fáj semmi. 

Mintha szomorú lennék, pedig nem, leszámítva a friss, éles körvonalú bánatot, amely viszont az élet része, elfogadható.

Reggel Harmonia Caelestist meg Nemes Nagy Ágnest, Szvoren Edinát olvasni fel Macinak, talán ez a legmarkánsabb, legegyértelműbb öröm.

Hoppácska, kit rajzolt le a mester?

Ruhák, ez érdekes, hogy ennyire karakteres, erős örömet érzek. Hosszú történetűek, sokat hordottak, egy-egy konkrét darab, a hozzá kapcsolódó emlékek (ebben Balaton-parton hevertem, ebben maratont futottam!),

…és hát azok, amelyeket immár Julival közösen hordok. Aki 166 centi. Mindenki mondja, nagyon menő leggingsei vannak… megtérül ama sok impulzusvásárlás!

Van, ami drag volt, ránézek, de jó, meleg, de szép ez a részlet (télikabát, zokni is lehet), és, ez persze megmagyarázás, csakhogy alapos: tehát megérte.

A kávé, kotyogós vagy kapszulás, és ezek három, öt, nyolc éve ugyanazok a csészék! Rítus a csészéből napot kezdeni. Maci kel előbb általában, kimegy, főzi, behozza. Hétvégén én.

Viszont a kapszulacsomagolás végre celofános, téglatest, 18 db, eszméletlen pocsékolás volt az acéldoboz, de legalább hatvanhárom ismerősöm tart ezekben csavarokat, hajkefét, varrókészletet, lisztet…

Most ilyen.

Élesen tűszerű acél töltőtollam. Maga a tárgy, és a nyoma a fehér írólapon, a taktilis inger. És rájönni valami nagyon egyszerűre. Hogyan kell mosógépdobot ábrázolni. Amúgy mind közül (öt hónapja rajzolok, és bármit, főleg a hétköznapok ironikus apróságait és összetett érzéseket) ez a kedvenc rajzom. Megtörtént eset, az ár és az íz fel van turbózva.

Kérdezte valaki: Maci nem kövér, ez humorforrás, illetve azért téma, mert mindketten szeretünk izmosak és ruganyosak lenni, ezért külön-külön és együtt is cselekszünk a Häägen-Dazs szorgalmas rengeteg kardióval, gyalogjárással, bringával, súlyzózással.

A terasz hűvössége: kiülök, olvasok, rajzolok, aztán fázom, akkor se bemegyek, hanem uccu, száz ugrókötél, húsz oldalemelés, tíz mély guggolás, jól van.

Ezek az én saját dolgaim, kis szenvedélyeim. A konyhában molyolyi, tenni-.venni, főzni, szemetet kivinni.

Moziba menni értő barátokkal: B., G., K., D., J… És utána megfejteni, hosszan beszélni, ki milyen részletet vett észre, ámuldozni! De már ott bent is: felnevet, érti, érzi.

én már tényleg azt hittem, hogy a középkorúság halál, hanyatlás, 2012-ben nekem vége az életnek, ennyi volt, persze maradt még kötelesség, fel kell őket nevelni, de ez már már nem önjogon van, hogy fel kell őket nevelni.

Nagy megkönnyebbüklés, hogy sallang (önismereti könyvek, pszichológus, nagy szakszavak) nélkül, leginkább a rengeteg írás és belső munka révén tisztán tudom látni, mit tettek velem a családtagjaim. Teljesen világos, hogy ezt nem hagyhatom, hogy nem én bántottam őket, nem én néztem félre, amikor a leggyengébbet alázták… hogy ha magamban kell okot keresni, egy bűnöm van: naiv, sebezhető, szeretetéhes voltam.

De hogy élet, színvonal, öröm, blog, lelkesedés, kultúra lesz-e még… Maci és macirajz. Van-e élet nyolc… kilenc! év blogolás után, kamasz gyerekekkel? Van-e élet negyvenöt évesen? Marad-e hit, meggyőződés, erő? Mi legyen a hiúsággal, az érvényesülési, megmutatási vággyal? És a sok felületes ismerőssel?

Mennyire egyszerű már ez… hogyan kezelem azt, hogy már nem szeretnek, hogy ezek nem is szerettek soha, hogy a szememet kikaparnák, használtak… hogy van hova lőni, mert maradtam a bogommal, és látszom, és ennyire fájok nekik, a mániájuk vagyok… Az van, hogy eléggé nem számít, ki szeret, a lájk, a szám meg aztán végképp nem, csak a pár száz igazi, és magamat akarom megvédeni, a hiány is öröm, hogy ezek nincsenek a közelemben a romboló mezőikkel. Írom a blogot, csinálom, ahogy jónak látom, és vélekedem és döntök úgy, ahogy helyesnek érzem, soha magamat el nem adva, meg nem alkudva. Ennek hatalmas ereje van, újratermeli magát, viszi nt egyre jobban taszít a hívás, a felszínesség, a kompenzáló viselkedés.

Na, van mondjuk húsz barátom, és ők fontosak.

És a szerelem a fontos.

És: edzés, futás, nagy önismeret és felelősségvállalás testileg. Tűnhetek úgy, mint aki már nem, aki visszavett (valamennyit tényleg, de tartom a formát), és állíthatom, a sport nem olyan, mint a makramé, hogy költöttél rá, lelkesedtél, aztán csak ilyen kellemetlen poros maradékká válik, elmúlik a láz. Az a sok edzés egyetlen nagy bankbetét, kamattal, kamatos kamattal, abból élek most. Hogy nem mismásoltam, hanem szembenéztem vele, és nem volt szükségem erőlködő önszeretetre.

Nem lehet megbánni egyetlen pillanatát sem.

Ma elkészítettem egy új oldalt, mennek ki a novemberi jelszavak nemsokára, azzal tekinthetők meg majd a fejléckékép alól a nyuszirajkok (napi nyuszi menüpont).

1 thought on “apró és nagyobb örömök

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.