Állunk a minap a fiammal, a naggyal egy Bővebben…
önismeret címkéhez tartozó bejegyzések
ami jár
Tegnap ügyintéztem a városban, több helyre mentem: baráti fuvar, másik baráttal együtt villamosozás, kisföldalatti, vásárlás, sorban ülés, egy flódni (igen, miért?) a karácsonyi vásárban, egy kis blogírás (öt készülő poszt van 70 százalékos állapotban), és még kímélő nyújtás és kardió is, szóval minden volt. Körutam egyik pontján, a belépés előtt – pesti bérház – elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet: pisilek, iszom fél liter vizet, és betétet cserélek!
Fel is vidultam ettől. Lám, számítok, megbecsülnek. -Öm magam.
Ez nagy dolog, mert én kiskorom óta folyton elfeledkezem a testemről, nem érzékelem a jelzéseit. Bővebben…
önmagadért, csakis
Hú, majdnem belecsúsztam, újra! De aztán nem.
Elhatároztam ugyanis, hogy emberi viszonylataimban meghaladom önmagam, és Bővebben…
önelégedetlen
melléknevek sorozat 31.
Te elégedett vagy magaddal?
Hogy van ez az önbizalomdolog? Most akkor elég jó vagyok, vagy nem? Meg lehet nyugodni?
Mikor leszek kész?
a halovány férfi
Avagy: miért nem szeret jobban? Most akkor akar valamit, vagy nem? Igazán akar?
Ó, ezt gyakran kérdezzük. Én meg azt mondom, például itt, hogy a szerelem (és a szenvedély) önműködő és egyértelmű, ott nincsenek kételyek, elégtelenségérzés, sőt, valahogy… túl sok is. Eláraszt. Nincsenek előzetes elvárásaid: az ember, a helyzet teremti az igényt, a teljesség igényét, és ki is elégíti, azonnal. Nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. Aki megélte, tudja.
a gyengéd erőszak 1.
Előfordul, hogy a rajongás gyűlöletbe fordul. A manipulátor rádszáll, és minden módon ekéz, támad, nem hagy élni. Ez veszélyes, és hasonlít a párkapcsolati erőszakra. A neten is sokat lehet ártani. Tőlem erőszakos, eleinte rajongó kommentelő (aki csak nickként volt jelen, nem tudtam a kilétét) követelte, hogy adjak neki elégtételt, tegyem közzé az ő verzióját, fenyegetett, hogy nem száll le rólam.
Ismered azt, amikor valaki olyan nagyon kedves veled, annyira segítőkész, hogy… a legszívesebben felrúgnád?
Hónapokig kedves, és hónapokig nem mered megmondani, hogy ne csüngjön már rajtad ilyen hűségesen, ne alázza tovább magát.
Rákészülsz, hogy most aztán beszélsz vele, mert a hallgatásból nem ért. Ő aktív, te hallgatsz, kerülöd – reméled, ez elég. De neki nagyon kell ez az egyszemélyes játék. A dilemma: hitben hagyni inkorrekt, de bántani nem akarod, és ha szembesíted, kiszámíthatatlan lesz a reakciója.
És te is belementél, már benne vagy nyakig, hibásnak érzed magad.
Vársz, hátha elmúlik. De a daganat sem.
Egyre durvább. Mint aki kéri a jussát végre. Szép szavak, ártatlan gesztusok, a kedvedben jár, szépeket mond. Mi van abban? Örülnöd kéne. Félsz tőle. Bűntudatot kelt.
A félelmed jogos: ez erőszak. Bővebben…
elférfiasodtam
Néha komolyan megijedek magamtól.
Hogy akkor én voltaképpen férfi vagyok. Férfi lettem itt a nagy egyedülállóságomban. Bővebben…
shit teszt – kibővítve
Keresőbarát cím, jobb lenne valami szellemes. A kíváncsi rosszindulatúak (élükön Kozmáék, automatizált kattintásokkal, lejáratási céllal, 2014 óta) alaposan beágyaztak a keresőbe: fáradhatatlanságuk jóvoltából sokan találnak ide, és köztük vannak azok is, akik aztán örömmel olvasnak. Ilyen ez az internet.
Gyakran előfordul, hogy én csak ironizálok, bírálok valamit, de előrébb sorol az algoritmus, mint az eredeti helyet. Szóval, ha már így alakult, egyre relevánsabb címeket adok, és örülök, ha erre a mostani címre (kifejezésre) is megjelenek.
Döntsük tovább a mítoszokat, amelyekkel a szexlabirintusban bolyongó, gyanakvó férfiak magyarázzák a kudarcaikat, a természetes egyenlőtlenség dogmáját és a misztikus, érthetetlen, avagy számító nőket. Már volt szó arról, miért hülyeség
az evolúciós rizsa (ez például, ha rákattintasz, példa a nem releváns címre),
az elvárt szex (ez is),
a rendes fiú mítosza és a felszínes nő (ez ugyanaz a link),
a barátzóna,
a szeret, csak nem tudja kimutatni,
a nyakra-főre, divatból elváló nők,
a rossz fiúk iránti vonzalmunk és a béta férfi (második része itt).
Tudjuk, hogy jó lenne a nő, jó lenne csajozni, de ilyen tévképzetekkel nem fog menni.
Másrészt meg érthetetlen, miért keveredik a mélyen lelki, szeretetteli, intim történetekbe, amely az emberi szexualitás volna, lehetne, ennyi bosszúvágy, hatalmaskodás, gyűlölet, lenézés, bántás, csikorgás.
Ma a shit teszt jön.
Hogy ezmiez? Bővebben…
nem műsorozni
Hanem időnként csendben maradni, belül hagyni megtörténni.
és a másik oka annak, amiért boldogtalanok voltunk
bejegyzés a Pride napján
Az első: a bűntudat. A belénk nevelt bizonyosság, hogy nekünk az nem jár, mi nem érdemeltük ki. Hogy szívni kell.
Nagyon nehéz ezt letenni, mert reflexszé vált. Bővebben…
szelfizők a gymben
Majdnem becsuktam ezt a cikket, az első mondatbeli képzavar miatt:
Kevesebb bejegyzés, több edzés
, de aztán végigolvastam, és hát szellemes, szemléletes, “nagyon igaz”, “szívemből szólt”, “minden szavával egyetértek”, “te én vagyok?”, “pont így”, “osztom”,”magam sem fogalmazhattam volna meg jobban”.
Próbálj meg fekvenyomni és szelfizni egyszerre és töltsd fel a képet (hagyjuk, hadd dolgozzon a természetes kiválasztódás).
Hehe.
Leszámítva, hogy nekem nincs kedvem rendőrködni a sporttársaimon, normákat szabni a más közegből érkezőknek, mást preferálóknak, morális kérdést csinálni abból, ami nem az. Bővebben…
evilági
melléknvek sorozat 29.
-i képzős
a mutató névmás nagyon ritka előtag
Meg kéne már állapodni, itt volna az idő Az Igazi Értékeket Becsülni, azzal foglalkozni, ami maradandó. Lélek, tanulság, felelősség. Megbocsátani, összegezni, nem bánni a ráncokat, jóságos kezemen bőrkeményedés… én meg belevetettem magam az evilágiságba.
Minden másképp van.
Pocakot kéne ereszteni, itt az ideje. Feladni, hogy létezik ifjúság, friss tekintet és kanyar.
Lóduló gyomor.
Sejtek bizsergése.
Belelassulni a realitásba, átengedni magam a fizika törvényeinek.
Erre tessék. Bővebben…
drog
Nekem nincs drogom, nem kattantam rá semmire — gyakran idézett blogmondatom, hogy legdurvább szenvedélyem az Orbit rágó.
Jó, kávézom, de az szag, élmény, illy. Bővebben…
a pillanat, amikor megszerettem lifetiltet
Igen. Bővebben…
komoly kapcsolatot keres
Elvált és ifjú nők körülöttem — a magamfajták — komoly kapcsolatot keresnek, és nem találnak. Bővebben…
szeresd!
Az utóbbi időben elfeledkeztél róla, nem? Bővebben…
létezik-e?
Biztos voltam benne, hogy van már ilyen című poszt.
Skandináviáról vagy egyenlőségről szól.
Vagy a szerelem teljességének élményéről. Bővebben…
térfél
Szabadkozom a poszttalan napokért. Nagyon ritka, hogy az -ért ragos főnév természetesen hangzik okhatározóként, ez itt egy pédája.
Viaskodnak a Fontos Dolgok az időmért (ez meg célhatározó). Ha az életemben a blog, a szerkesztés, a laptop győz, annak megvan az ára.
Most nem a blog győzött, hanem olyan ecsívmentek vannak, hogy Bővebben…
egy dobásod van
Ha mindenkinek egy dobása lenne, akkor is ez lenne vajon?
Ennyi neheztelés, remény, több éves kínlódás, megalkuvás, válság és tönkremenés? Bővebben…
nőies, spontán, szenvedélyes
A cím most nem fedi a posztot, de innen indul a téma.
Hányszor gondoltad, magyaráztad magadnak, mondtad másnak, hogy azért viselkedtél úgy (kínosan), mert te nőből vagy? Esetleg: érzékeny vagy, terhes, menstruálsz?
Igazi nő, szertelen, szabad? Aki kimutatja az érzéseit? Aki leszarja, mit gondolnak, mert ő nem elvárásoknak felel meg? (Dehogynem. A hisztis nő sztereotípiájának.) Bővebben…
