és a másik oka annak, amiért boldogtalanok voltunk

bejegyzés a Pride napján

Az első: a bűntudat. A belénk nevelt bizonyosság, hogy nekünk az nem jár, mi nem érdemeltük ki. Hogy szívni kell.

Nagyon nehéz ezt letenni, mert reflexszé vált.

Itt írtam róla: keresztény bűntudat

A másik pedig a szeretet és elfogadás iránti vágyunk. Ennek tágabb, társadalmibb változata a helyeslés iránti vágy, vagyis a normakövetés, igazodás, különbözni nem merés.

Ön-nemvállalás. És mire rájövünk, ki is az az ön, késő, betagozódtunk, és betonként köt a helyzetünk. Nem akarunk senkit bántani, csalódást okozni, zavart kelteni, meg nem értve, elutasítva lenni. Így aztán a valódi, lassan felszínre bukkanó késztetéseinket, énfajtánkat, identitásunkat, vágyainkat, véleményünket titokban éljük meg. Olyanokat meséltek nekem az évek alatt emberek…! Én nem az vagyok, akinek hisznek. Játszom a szerepemet, de üvölteni tudnék. Úgy élünk, mint ha minden rendben lenne. Mi vagyunk az álompár. Még egy hónap és öngyilkos leszek. Ránézésre rendezetten élő, stabil lelkű, dolgos, értékes emberek. Nem ám holmi b

Titokban éljük meg — iszonyú romboló. Vagy épp letagadjuk, önmagunk előtt is. Az meg pusztító.

Mint hőség az aszfalt fölött, rezeg a társadalmon ez a sok elfojtott kín.

És amikor néha kiderül a valóság. Az identitás. Kitör. És ahogy akkor néznek a szeretteink!

Fájdalmas vállalni, megmutatni, és nincs enyhülése. Ez az ára, így is fel lehet fogni. Nincs más választásunk, ha komolyan vesszük az életünket. Engem ez a szeretetvágy, sőt: a szeretettel való dróton rángathatóság rekesztett el a saját szabadságomtól, és most is azzal küzdök, hogy ha igazán úgy élek, ahogy nekem jó, félelem nélkül mondom, képviselem a valóságomat, véleményemet, nem jópofizom és nem asszisztálok mások zavaros öncsalásaihoz, nemet mondok, amikor nem igazán…, akkor milyen szankciókat kapok. Azoktól, akik valamiképpen félnek ettől a valóságtól, a kimondás rítusától (vagy akik nem értik, amit írok, és nekiállnak Kosztolányi-sorral vitatkozni, vagy “teljes körű” tájékoztatást akarnak).

Szeretnéd, ha szeretnének. Keresed, hogy szeressenek. És már nem éled a saját életedet, már eltitkolod

Én mostanában sokkal több szeretetet kapok és adok, és jobban tudok kapcsolódni, mert újabban tanultam meg elfogadni embereket, nem bánni őket azért, amit korábban elfogadhatatlannak találtam volna bennük, és ezért az egész embert utasítottam volna el — ha viszont másért nagyon szeretem őket. Például verbálisan nem erős, vagy világnézetileg konzervatív, vagy nem intellektuális. De érzelmileg intelligens, vagy nagyon jó vele a pillanat, vagy igazi, vállvetve-sorstárs, vagy egyenes, őszinte, korrekt, vagy sokat segít és őszintén szeret.

Ha a szeretetigényeddel való rángathatóságodat, a boldogságod akadályát (ha ugyan ez az) le akarod küzdeni, akkor az egyik cél, hogy jól legyél magaddal. Vagyis, nagy, még nagyobb, sok szeretet és elfogadás nélkül is, az eddigi szeretetforrásaid nélkül is, egy-két biztos emberrel, konfliktusokban is tudj erős és boldog lenni, magadat szeretni. A másik, hogy másképp szeress, tanulj meg elvárások és illúziók nélkül kapcsolódni másokhoz, akár új emberekhez, nekik örülni. Ami segít:

  • erősödjél meg mint lélek, mint öntudat, dolgozd fel a traumákat és a szégyeneket, de sürgősen, hogy élvezni tudd az egyedüllétet, elbírd önmagadat és az önmagad vállalásából adódó konfliktust. És hogy ne legyél se emberikapcsolat-, se társasélet-, se szerelemfüggő. Ne azért kelljen neked valaki, amiért rádiója van a nyugdíjasoknak, hogy ne legyen olyan csönd, meg mert könnyebb kettesben — ez egyenes út ahhoz, hogy megalkudj és ne vállald magad. És ne azt keresd a szerelemben, hogy majd végre valaki megvigasztal a sérüléseidből, megért, együtt sírtok, és fölemel. Nagyon szép történet az elején, de a vége gáz: mit kezdesz vele, ha már meggyógyított, és hova esel a fölemeltségből? És mi van eközben vele? Legyél el jól magadban. Fordulj hathatós szaksegítséghez, és foglalkozz, beszélgess sokat, nagyon sokat magaddal!
  • olvass a nagyvilágban, angolul például, olyanokat, akik különböznek, legyőzték az előítéleteiket, vagy robbantottak valamilyen szerepből, például kijöttek a bigott vallásosságból, vagy pont hogy megtértek (!) (ne ítélj); coming outoltak; nekivágtak a nagyvilágnak; megszerették a testi hibájukat; felismerték, hogy aspergeresek, és már nem bánják; öröknek hitt házasságból kiléptek; átformálták a testüket, leszoktak a dogmatikus ikes ragozásról, és most vállalják magukat, boldogok — nagyon megerősítő!
  • ne rettegj a különbözéstől, ne ítélj, ne az legyen a véleményed mindenkiről, hogy te mit nem tennél és mit nem szeretsz abból, amit ő tesz, képvisel (az ízlésed nem norma!) (neked se váljék azzá!), gyakorold a másság elviselését, mert akkor magadban is menni fog, ha van esetleg titkolt részed,
  • ismerj meg másféle embereket, lásd, hogy mennyi mentalitás, értékrend, életmód van, ne ítélj, szokd meg őket, és lehet, hogy az egyikben, akitől nem várnád, megtalálod a jobbik önmagad. Lehet, hogy a te éned is képlékeny még, nem is egészen az vagy (már), akinek hiszed magad, vagy sosem voltál, csak az ítéleteiddel elrekesztetted magad (“ilyet egy anya/katolikus/értelmiségi/tisztességes ember nem csinál”),
  • ne ítélj,
  • eddz, és így írd az igét,
  • olvasd csakazolvassát, aki elmondja neked, hogy soha olyan intenzív boldogságot nem élt át, mint amikor a saját identitásából, értékrendjéből, közegéből, elvárt szerepéből kinézett, friss szemet kapott, és nagyszerű találkozásokat (mindeközben megdöbbentő csalódásai voltak olyan, korábban egylényegűnek hitt barátokban és netes társakban, intellektuellekben, akik nem tudták elfogadni az új témáit, lényét, és pitiánerül viselkedtek),
  • stabil, elfogadó, akármit kibíró barátságaidat ápold, ne hagyd leépülni, velük-általuk éld meg alakuló önmagad, mert az ő szeretetükben bízhatsz (nekem ők, a Nagy Ötös sokat segítettek, hogy bloggerré és sportolóvá érjek, és ne érezzem egyiket se léhaságnak vagy önzésnek, ellenben együtt röhögjük ki a pengeszájúakat)

(igen, egy vagy közülük, csókollak, olvasd el gyorsan és add vissza, és menjünk szaunázni!)

  • ne gondold, hogy csak neked van igazad, csak te vagy nagy lélek, szokjál le az örökös bizonykodásról, egótuningról, mert ez elrekeszt másoktól, és nagyon silány örömforrás, akkor is, ha igazad van (nem olyan fontos az igazad!),
  • nézz szembe a valósággal, ne gyere mindig ki minden helyzetből győztesen mentális technikák által, ne magyarázd meg, hogy de te csak azért…, a másik ember úgysem érti, nem azt látja, figyelj az ő valóságára, ne félj megsérteni az énképed! hibázhatsz!
  • keresd és lásd meg az emberekben az emberit, az őszintét, a megindítót, a nagyon másokban is,
  • részlegesen is legyél képes kapcsolódni: tudj azért szeretni valakit, mert abban, ami szerethető benne, jó vele lenni, és nem egy darab nagy szeretet által oldani meg a mennyiséget, hanem többféléből (akár a promiszkuitásban vagy poliamoriában is, ha csak úgy megy),
  • ne ítélj,
  • szeresd magad, ne rombold az éned és élméneidet lehúzó kognitív sémákkal,
  • ismerd fel, mi hiányzik, mi bajod,
  • képzeld el, hogy valaki egész más vagy, mondjuk, mégis vezetsz autót, és imádod a sebességet, kipróbálod a fellációt egy nővel, vagy lemész a konditerembe, és szeresd azt az elképzelhetetlen önmagad (nem kell autó, vagy konditerem, mentális gyakorlatként is jó),
  • tedd le a keresztény (vagy zsidó) eredetű, önsorsrontó bűntudatot, válj meg a szégyenalapú, magyarázkodós létezéstől,
  • engedd meg magadnak, hogy nem vagy tökéletes, de jó vagy, és ne hagyd, hogy elrontsák,
  • Szondy Máté módra éld meg a jelent, ujjongj, örülj, ha valami jó,
  • vekengés és mások véleményezése helyett csinálj valami értelmeset és sajátot.

Rendkívül eredeti voltam ma is. Na de tényleg.

IMG_20454GBkártya 087

50 thoughts on “és a másik oka annak, amiért boldogtalanok voltunk

  1. De hát ezzel most betöltesz egy hirtelen megnyíló ökológiai niche-t, hiszen Oravecz C. Nóra elhagyta az országot!
    (Sose bírom ki, a sajátos humorérzékem fog egyszer sírba vinni, ma is hangosan felkuncogtam egy meghallott mondat miatt, és kis híján pofán vágtak.)

      • Nem olyan nagyon vicces amúgy, a fagyizóban álltunk sorba, és mögöttünk egy kifejezetten ízléses és drága ruhákba öltözött anyuka azzal a szöveggel próbálta jó modorra nevelni a kisfiát, hogy “És megköszönni ki fogja, te kis majomgeci?”

        • Akkor nem én vagyok az egyetlen, aki az ilyen helyzetekben elröhögi magát? Körbenézek, és mindig látom, hogy mindenki szofisztikáltan néz és úgy tesz, mintha nem is hallotta volna, én meg rázkódok a röhögéstől. Önkéntelen.

        • :DD Egyik kollegám ilyen – rettentő szamárordításszerű hangsúllyal, _eekkoraa_ fejjel rongyol előre az újonc másikhoz figyelmeztetni, hogy “Legyé már udvariasabb a zutassal vazzeeee!!!”. Amúgy tök igaza szokott lenni, gondolom tudja is, hogy ez minimum vicces, csak leszarja. Vagy direkt csinálja – merj csak beszólni miatta! Én már mertem, műszak eleji kába őszinteségrohamban tájékoztattam, hogy “atya a hülye gyerekéhez” hangsúly nélkül is értem ám:)

  2. Mit mondhat erre az ember? Részletes útmutató az önmagunk levéshez,
    mely azért nem zárja ki az ésszerű kompromisszumot. Látom (vagy belelátom?),
    hogy ez nem az, amikor jön a “van az a pénz” helyzet (amikor anyagi előnyért
    eltapossuk magunkat, prostituálódunk), hanem az, amikor, az a kompromisszum
    esetleg mindkét felet építi.

    Tízen éve, amikor a hitem felől kérdeztek, mindig azt válaszoltam: keresztény
    érzelmű nyájon kívüli vagyok. Az ateista azt kérdezte, hogy “te hívő vagy?”,
    a hívő meg azt, hogy “miért nyájon kívüli?”. Mindegyikre volt válasz, nem is egy,
    elnevetgéltünk rajta és kész.

    Aztán annyira egyedül voltam, és fáztam, hogy mégis elmentem a nyájba. Rövid
    idő alatt kétségeim támadtak, hogy okos dolog volt-e – de meleg volt, és nem voltam
    egyedül. Egy év után mentem volna, de marasztaltak (-nak), mert nekik nagyon jó,
    hogy ott vagyok, merek kérdezni, vitázni, ahogy ők nem. És maradok, és szeretem
    őket, és ennek ellenére NEM LEHETEK ÖNMAGAM, mert az önmagamsága olyan
    súlyos teher lenne számukra, hogy agyonnyomná őket. Hát akkor mit lehet? Egyedül önmagam lenni – ahol senki se lát?

  3. Szoktam ítélni, embereket a barátai alapján dobozba tenni. Összeszorított foggal eleget tenni, az elvárásoknak. Hibázni, mentségeket keresni, ….
    Elfogadtam magam tökéletlen idiótának, másoktól sem várom el hogy tökéletesek legyenek.

    • Valóban, mindenki tökéletlen, tehát te is, hogy idióta lennél, azt azért nem (sem) hiszem, mert az idiótákban ez a lehetőség általában fel sem merül. Mégsem vitázom veled, mert az is ítélkezés volna.
      Egyébként ja, én is szoktam ítélni is. Ebben sem vagyok, lettem tökéletes, pedig igyekszem változni, változtam is. És ettől én is sokkal jobban érzem magam, ahogy Éva is írja. Megpróbálom magamra is alkalmazni, azaz magamat sem megítélni.

            • Nem. Nem személyt ítél meg a parancs, hanem az ítéletet. A forrása a parancsnak az Írás kontextusában olyan, amit elfogadunk magunk fölött állónak, és akivel nem vitatkozunk. És aki meg is ítélhet, legalábbis az ószövetségi verziója biztosan, de Jézus is nagyon is ítélt, bűnösöknek nevezett embereket, paráznának, farizeusnak, de még fizikailag is bántalmazta őket.

              Emberként is azt mondom: személyeket ítélni gáz, félrevisz, másról szól, gyengeség. Főleg ha nem is érted, nem is akarod megérteni, miért cselekszenek úgy, ahogy, mert a cél annyi, hogy megélhesd a fölényedet: te nem vagy olyan.

            • Ráadásul úgy teljes, hogy “Ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Azaz csak részben parancs – legalább annyira jó tanács. Komám, ha te ítélkezel, akkor hogy képzeled, hogy téged nem fognak megítélni?
              Másrészt a mindennapokban tényleg paradox helyzetek lehetnek. Hiszen ha azt mondod valakire, hogy ítél(kezik), azzal róla mondtál egy ítéletet.

            • Na de ha tényleg ítélkezik, akkor ez csak egy meta-tény. “Az ég kék.” Logikai értelemben ez is egy ítélet (állítás). Nem az ítélet tratalma vagy a személy van megítélve.

              Mit szólunk ezekhez?

              “Nekem nem tetszik, amit csinálsz, szerintem te előszeretettel ítélsz azért, hogy fölényben érezhesd magad. Talán azt várod, hogy egyetértsek, de nekem fárasztó, ahogy mindig mindenki élesen le van szólva, mindenki hülye. Nem tudok ebben veled lenni.”

              “Engem ne ítélj légyszi, ez az én döntésem, én ismerem az előzményeket és a lehetőségeket, amellett hibázni is van jogom, nem kértem a jóváhagyásodat, kontrollodat.”

              Mindkettőt mostanában mondtam. Egyik sem ítélet szerintem. Az az ítélet, hogy “fú, ő olyan gáz, utálom, de ciki”, arra, aki olyan, amilyet még nem láttál, nem ismersz, eltolsz, nem is akarod megérteni.

            • Nem tudom. Ez már régóta dilemmám, hogy vajon az nem ítélet-e, ha a másikra azt mondom, hogy ítéletet mondott.

            • Nem. Ha téged ítél, akkor te védekezel. Nem akarod az ítéletét.

              Ez üres és fölösleges elméletieskedés.

              Analógia: _megtámadok_-e embereket, ha rájuk szólok, hogy ne járjanak ide baszakodni, és hogy amit csinálnak, az gáz?

            • Megtámadni nyilván nem támadod meg őket. Amúgy tényleg eléggé elméleti, nem is szoktam sokat tanakodni rajta.

    • Ó, hát, nahát. 🙂

      Mindig az van, hogy ha sok téma van, akkor erősek a szavak is. Most időzítve van a holnapi is, hármat írtam. Egész nap egy kis házimunka (hűtőleolvasztás, felmosás, kutyázás, mosás, teregetés, főzés) mellett fűzfa alatt, fürdőruhában, napfényben, lombsusogásban, lábszőr-csipesszel (szar a gép, néha leáll, az újraindítás ideje alatt uzsonnát készítek, vagy kihúzható hetven szál). (Már alig van, csak a szőkék.)

      Néha nem tudom, mi legyen a poszt, vagy csak önismétlés megy (négyév és 1700 poszt fölött vagyunk), olyankor nem szeretem a posztjaimat, erőlködve írom. Akkor kell a nagy dózis nemblog, az élmény, a sport, a belső munka, a rádöbbenés.

      Itt mondjuk most botcsinálta pszichológus vagyok, de ezt az okot a saját élni nem merésemet is most fedeztem fel.

      És tovább is léptem: részlegesen kapcsolódom, bírok valakit, aki egész más, vicces vagyok vele, de őt ez zavarba hozza (közeledésnek vagy érdekalapú smúznak veszi, pont mint azok, akik két alapérzelmet ismernek), és akkor finoman, önvád, harag, megbánás nélkül hátralépni, gyengéden elengedni a sztorit, amely a nap kis candyje volt mindig.

      És eleve nem képzelni túl sokat az emberekbe.

  4. Már sokszor volt ez, hogy pont akkor jött valami bejegyzés, amikor nagyon kellett.
    Nem is értem, hogy miért nem indultam már el két napja, a világ körül egy hátizsákkal.
    De addig is: nyolckor lefeküdtem, fél ötkor keltem, pörgető, BCAA bekészítve, első lépésben visszaszerzem azt a farizmot.
    “Mint hőség az aszfalt fölött…”, “…amiért rádiója van a nyugdíjasoknak”, ha még egyszer valaki azt mondja, hogy csakazolvassát nehéz olvasni, akkor biztos, hogy sírni kezdek.
    Az utolsó mondatokon meg nagyon röhögök. Köszi.

  5. Van a nyugati lelekbuvarkodasnak (pszicholohologianak, filozofianak, irodalomnak) a gorogokon tul olyan aga/ kepviseloje, ami/aki az egeszseges szexualitast ugy hatarozza meg/abrazolja, hogy az test es tudat nagyon szoros kapcsolata, olyanforman, hogy nem a psziche, hanem a test a fundamentum, annak a viselkedese es reakcioi, illetve ezek ismerete adja az erzest, hogy birtokaban vagyunk onmagunknak? Van ilyen ertelmezes a mindent beborito pszichoanalizisen tul? Koszalnak ezeken a teruleteken olyanok, akik nem a testuktol elidegenedve irnak tele oldalakat? A sportban nagyon erosen tudatosulo agy-izom (body-mind) kapcsolat es a szexualis body-mind kapcsolat egylenyegu? (Van mondjuk egy olyan baratnom, aki egyszerre eroteljesen intellektualis es szexualis is, de inabb kivetelnek latom. ) Eleg zavarosat irtam, azt hiszem azt kerdezem, hogy a test irant erdekteleneket mire hivatkozva lehetne kizokkenteni az erdektelensegbol. Valamelyik orosz iro boxolt, ugy emlekszem.Az a baj, hogy amit ferfiak irnak errol a temarol, az nem tud gendersemleges lenni.

    • Van ilyen, a mai szexpozitív trend ilyen, magyar képviselője Mester Dóra, de talán Hevesi Krisztina is. Ez a szexet nem traumaforrásnak és patriarchális nyomasztásnak tekintő, harmadik generációs feminizmusnak is fontos témája. Amerikában szexjátszóterek vannak. Innen az ilyesmit, meg a szexuális önkifejezést (bizarr, szexi öltözködés, kellékek, preferenciák vállalása) reflexszerűen az unatkozó, elidegenedett nyugati ember silány pótcselekvésének gondoltuk, én magam is.

      Szerintem nem kell semmilyen apostolszerepet magunkra venni, semmivel vitázni, senkit meggyőzni, ráébreszteni. Nem olyan fontos az igazad. Aki erre a területre megoldást keres, annak van dolga, magával. Velem ez éppenséggel inkább történt ez az egész, én előbb az önismeretet nyomtam rengeteg írás és érvelés és szembenézés, élmények, tudatos jelenlét által, megfogalmazva, nekem mi a fontos, enélkül most nem lenne ez az öröm. Aztán jött a test, előbb az egészsége, nagyon szégyenlősen, titkoltam a változást, féltem az emberektől és féltem megmutatni, milyen vagyok (bloggerként vagy öltözködésben), folyamatosan magyarázkodtam. Amikor észrevettem, mekkora élmény (és gyakran szexhez hasonlatos transz) a mozgás, és milyen hatása van a formáimra, működésemre, kedélyemre, akkor elkezdtem a még jobb testért is edzeni, étkezni, erősen megélni, hogy ez dögös, és ebből lett egy megerősödés és öntudat és az érzetek tudatosabb megélése, jelenben való értékelése. És végül, nagyon sokára, lettek azok, akikkel összenézünk. Amúgy ez nem gyakori, nem szoktak tetszeni azok, akiknek tetszem. És az a maszkulin, egyértelmű sodrás, meg hogy valaki jól nyúl hozzám, élvezi, boldogság van az arcán, nem csak végrehajtja, még ezen kívül van.

      Tegyük hozzá, hogy nekem ezek azért havas hegycsúcsok, mert igen ritkán van partnerem, és a partnerrel szex, nem tudjuk összehozni. Ez teljesen más fénybe helyezi az egészet. Szerintem sokaknak építőbb lenne beismerni, hogy amit szex címén rendszeresen űznek, az nem igazán jó, nem vágyból fakad, ha vannak kellemes vagy megszokott részei, akkor sem. Vagy ha a körítést (szép lepedő, szép bugyi, kedves szavak, hódító erő, pezsgő, mit tudom én) élvezi, magát a szexet és a férfitestet nem.

      És akiknél bármilyen formában felmerül a menetrendszerű, inkább a partner igényét szolgáló szex, a csikarás, a manipuláció, a vágytalan belemenés, annak ez az egész téma el van rontva, és ha sok évig megy ez, és a szex konfliktus és feszültség, akkor biztosan. Ezt látjuk a szexre nemet mondó, radikálisan harsány innen-távozottak érvelésén is, ők jellemzően befagyott kapcsolatban, szexszel nyomasztva éltek. Ezért tud a házasság romboló lenni (a vágy csendje), még a harmonikus házasságok is, mert nem az igazi énmegélés és biztos szeretet helyszíne, nagyon ritka kivételektől eltekintve.

      Csak most kezdek eszmélni, hogy a többség mennyire meg van nyomorítva, eleve fontosnak sem meri érezni ezt a területet, mert a gyerekek, meg a munka, meg az áldozatvállalás, meg ő nem fontos, meg mert a szex bátran örömteli átélése ellentétes volna a szerepbetöltésével. Lényeges tartalmak és lehetőségek letiltva elméjükből, kb. mint a kínai internet. Vagy, igen, túl intellektuálisak, gátlásosak. Engem is zavar az agyam, a túlérzékenységem, és az a belefeledkezős, fenn nemakadós állapot az út (“oldalra nézek az önkívület pillanataiban, hajszál a lepedőn, hasfalrekonstrukciót hajtok végre a kiomló belű kispárnán”). És a gondozott és helyretett test boldogsága, vállalása. Én egészen meghökkentem, hogy lehetek, vagyok jó nő, és szégyellni kezdtem érte magam (nem mindig cizellált a bók). Pedig ez mekkora szabadság és szépség, és semmi szégyen nincs benne.

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s