önmagadért, csakis

Hú, majdnem belecsúsztam, újra! De aztán nem.

Elhatároztam ugyanis, hogy emberi viszonylataimban meghaladom önmagam, és csakazértsem azt követem, ami a szoftver bennem. Átírom a forgatókönyvet, ellenállok. Egy férfiúról van szó. És az én szoftverem nagyon erős, és elég bénácska ezen a téren.

Vagyis, mit fogok most csinálni:

  1. Ha nem egyértelmű a lelkesedése, nem teszek gesztusokat, és nem lelkesedem egyoldalúan.
  2. Ha ellentmondásosak a jelzések, a rosszabbiknak hiszek.
  3. Nem akarom tudni, miért van, ami van – ami hozzám magától is elér, az elég tudás nekem. Nem emésztem magam, hogy velem van a baj, és nem is vádolom őt. Következetes vagyok, kedves, nem sértődött. Nem őt hibáztatom. Úgyis az van, ami van.
  4. Mindeközben amit érzek, azt nem tagadom el magam elől, nem parancsolok magamra, hogy ilyet márpedig nem szabad érezni. Gyengéd vagyok magamhoz, mert számítok. Természetes a kétség, a vágy, a kíváncsiság, a neheztelés, csak nem váltom tettekre és nem akarom közölni. Nem tartozik rá: az a hatalmas őszinteség sose hozott semmi jót. Bánok az érzéseimmel. És majd elmúlik.

Na, ez tök jól néz ki, nem játszmás, nem követelőző, nem elméletgyártó, nem önigazoló, nem is szükségtelenül önszigorú, lehazudós, álvagány (dögöljönmeg). És megyeget is.

De! Hanem! Viszont!

Én ettől az új szoftvertől azt vártam, hogy akkor majd az outcome is más lesz. Jutalmat vártam érte. Ahogy ritkán mosogató férj várja az ágyjelenetet!…

Hát, barátom, ne azért mosogass.

Az outcome ugyanaz. Ezzel a kis trükkös jófejségemmel (“nem voltam sok”) sem vettem rá, hogy úgy viselkedjen velem, ahogy nekem jó. Sőt, valószínűleg semmit nem is érzékel ebből. Nem vagyok nagy terület a tudatában.

A forgatókönyvet írtam át, ennyi a jutalom. Csak én tudok róla. És, persze, nem csináltam leprás hülyét magamból.

Még időben kapcsoltam, hogy nem jár a jutalom. És most e felismerés lendületében azt szeretném mondani, hogy ha egyvalamit jegyzel meg innen mostanában, az az legyen, hogy csak magadat képviselheted. Vagyis: kiszállhatsz, mondhatsz nemet, húzhatsz határt, kezdhetsz új kapcsolatot. De olyan nincs, hogy “miért nem”, “pedig én jó voltam”. Azt nem várhatod, hogy a jófejségeddel majd ráveszed a másikat valamire.

Erre a trükközésre azok hajlamosak, akik korábban egészen szörnyű, irreális, manipulatív stratégiákkal éltek, és azok tényleg nem működtek. Mi, akiknek homlokunkon a jel. Most már meggyógyultunk: már nem, vagy nem annyira szörnyűek a stratégiáink, és akkor ettől reméljük az eredményt.

De ugyanúgy csak a másik emberbe kihelyezett cél érdekében csináljuk, amit csinálunk.

A cél nem helyezhető másik emberbe. Mindaz, amit az önismeretben magadra szedsz, nem alkalmas arra, hogy az ő viselkedését befolyásold vele.

Hiába reálisak az igényeid, hiába bízol, hiába képzeled valamilyennek a párkapcsolatot, vársz el valami minimumot. Csak az fog megvalósulni, ami őszintén és spontánul jön. Azt feleled erre, hogy ezekből a csávókból semmi nem jön őszintén? Meglehet, és ez vastagon hatalmi kérdés. Akkor meg ez van. Én sem értem, miért kezdődik el valami, ha aztán ennyire nem alakul, mire jó ez. De nem is akarom már megfejteni.

Vannak egyébként csávók, akiket lehet nyüstölni, helyzetbe hozni, és akkor lesz valami, különben meg nem. Na most én nem szeretnék ilyen csávót, se nyüstölni.

Hogy ő milyennek lát és mit fog lépni feléd, lép-e bármit, az az ő területe és az ő döntése. Egészen sok, nem is túl nívós férfi teheti meg, hogy nem mond semmit, hallgat, levegőnek néz, kivár. Te is vársz, és közben emelkedik benned az értéke.

Várhatod. Nem lesz semmi. Ha nincs fuck yes, akkor nem lesz semmi. Nem lehet a türelemmel kiérdemelni. Semmilyen stratégiával nem veheted rá. Spuri abból a helyzetből, mert beleragadsz.

Tudjátok: nincs garancia. Nem az van, hogy ha elég jól teljesítesz, akkor megkapod, amit akarsz. Ez az egész nem valami pontgyűjtögetős játék, amelynek végén ott a nyeremény, meg a huszonöt százalékos kedvezmény. Ha hülyére vesznek, akkor nincs eszközöd.

Hihetsz önmagadban, levetheted a komplexusaidat, bízhatsz mélyen abban, hogy tetszel neki. De ha ő görény, ha neki komplexusai vannak, ha ő frusztrált, ha a bizalmi kapcsolatot hajlamos nárcisztikusan használni, vagy ha hangulatember, ha annál fölényesebb, minél kedvesebb vagy, ha sokfelé hódít, azzal nem tudsz mit kezdeni. Ne is cirkuszolj, ne ítélj, ne legyen dráma, nagy beszélgetés. Ne rídd tele a barátnői vállakat, hogy milyen szemét, ne drámázz magadban sem, hanem bírd el a valóságot, szeresd magad, és állj ki magadért.

Ne őt magyarázd, ne keress okokat. “Nekem ez nem jó.” Ennyi a lényeg. És lépj.

Basszus, rá akartam venni valamire. Nem direkten, de azt akartam, hogy az legyen, az az örömalapú, engem elismerő, kedves, nem elváró, őszinte valami, ami nekem a kapcsolatot jelenti.

Nem lett, nem lesz, nem baj.

Nincs filmvég.

És akinek nincs homlokán a jel, akinek nem fájtak ennyit az emberek, ó, dehogyis az emberek, hát most mondom: önmaga, az ezt mind eleve, készségszinten tudja. Neki is volt nehéz néha, ő is volt szomorú, neki se jöttek be a kinézettek, és ő is elvált, talán egy kicsit másért, de mindegy az. Viszont neki nincs szüksége ilyen posztokra.

img_1243

 

28 thoughts on “önmagadért, csakis

  1. Egyetlen pasit ismertem az életben, aki képes és hajlandó is egy ilyen kapcsolatra. Jellemzően elvált és szerelmes a volt feleségébe.

      • Hát, számomra pont nem. Sajnos én sem értem ixchel kommentjét. Mélyen érzem ezt a bejegyzést, számomra körülbelül 2 évvel ezelőtt volt óriási rádöbbenés, kis híján gigantikus pofáraeséssel kombinálva. “A cél nem helyezhető másik emberbe.” Mert akkorra odáig eljutottam, hogy én hozom a döntéseket, én juttattam magam szar helyzetbe, ez gáz, de ez egyben jó is, mert én is tudom magamat onnan kijuttatni. Eddig eljutottam, de az már nem jutott be hallelujától hörgő agyamba, hogy ha mindezen bölcsesség tudatában most belefekszem keresztben egy kapcsolatba, mert ezt döntöttem el, és azt várom (ELvárom!), hogy akkor most minden legyen ragyogóan pont olyan, mint amit elképzeltem, de csak azért, mert én úgy döntöttem, hiszen ez a kulcs, nem?? Na, ekkor jöttem rá, hogy milyen igaz a fenti mondatod. A döntésem a másik embert nem kötelezi, az akarásom nem mozgatja akaratomnak megfelelően. A döntéseim csakis és kizárólag rám vonatkoznak, az ő döntései pedig őrá. Ha ezek a döntések közel azonos cél fele visznek, akkor jó esély van. De két cél van, és nem egy, csak egybeeshetnek, vagy fedésben lehetnek, de nem egy cél van, hanem kettő, mindenkinek a sajátja.

      • Racionális vagy és józan. Ismereteim szerint ezt nem értik. Megszokták, hogy a nők csacsognak, üzennek, sírnak, megsértődnek…. ( ez férfiak szájából való felsorolás)Ha normálisan viselkedsz, elmondod, hogy nem akarsz elköteleződni és tényleg nem sértődsz meg, nem vársz el, nem kavarsz, azt egyszerűen nem értik. Meg is ijednek tőle(d) és várják folyamatosan, hogy mikor derül ki a turpisság. Mer anők olyanok. Gyanús vagy és félelmetes. Nem illesz a keretbe.

        • Nem, nem. Nem vagyok racionális. Amit leírtam, az a belső letisztázódásom, a viselkedésem nem ilyen. Hallgatok és nem neheztelek, nem csinálok hülyét magamból.

          És nem mondtam, se itt, se neki, hogy nem akarok elköteleződni, fel se merült az ilyesmi.

          Nem hiszem, hogy félelmetes volnék. Azt látja, hogy nagyon más világ, hogy nem vagyok irányítható, hogy nem hisztizek, hogy másképp viselkedem, mint szokás (úgy, ahogy nekem jó), és nem érti a poénjaimat.

  2. (Én láttam olyan férfiakat, akik “örömalapú, engem elismerő, kedves, nem elváró, őszinte valami” kapcsolatot tudtak. Amikor elhagyták őket valaki másért, sokkal érdemtelenebbért, akkor belehaltak. Szó szerint. Nem rögtön, nem direktbe észrevehető összefüggéssel. De meghaltak. Megállt a szívük, vagy szívinfarktus vagy szívelégtelenség. Valami szív dologgal. Az elhagyó nőknek nem volt jel a homlokukon. De biztosan tudom, már van, mert akiért elhagyták a férfit az tett nekik rá.)
    Igen, sokat agyaltam ezen, a jel nélkülieknek miért megy ez készségszinten. De azért nem reménytelen. Már megyeget. Amikor már eleve azért megyek bele egy interakcióba (mert rögtön látom már azt is, hogy nem lesz “nyerő”), hogy gyakoroljam az énhatár húzást. Csak magamért. Hogy rögzüljön, újra és újra elpróbálva, hogy nem áll meg a világ, ha csak egyszerűen önmagam vagyok és kiállok magamért és nem lesz semmi. Aztán spuri.

    • Nagyon ingoványos terep más kapcsolatát így megítélni. Mert egy ilyen kapcsolat is lehet puszta józan alku. A szerelem mindent felülír, az érdemtelennel való szerelem is, a nagyon jó kapcsolatot is. Kicsit népmesei ez, ahogy szeretnénk, ha mindenki megkapná, amit megérdemel.

      • Nem gondolom, hogy megérdemelte bárki is a jelet. Sajnos csak a személyes tapasztalatomról írtam olyan ismerőseimmel (több is volt) kapcsolatban, akik utána egy abuzív és személyiségzavaros férfivel való kapcsolatban kaptak jelet. Az ott minden volt, csak nem szerelem. A férfi részéről biztosan nem, aztán sok év önismereti munka után voltak a nők között is, akik kimondták, talán az övéké sem az volt. Nekem viszont nagyon borzalmas volt látni azt a bűntudatot, amit mindegyik kifejezett, hogy rosszul döntöttek és ez talán több mindenre volt hatással, mint gondolták volna, hogy lesz. Nem azt volt rossz látni, hogy szerintem ez rossz döntés volt, mittudomén, nem ítélhetem meg, hanem amit bennük okozott. De valóban nem fogalmaztam kellően egyértelműen és általánosítottam. Mea culpa.

  3. Nagyon fontos poszt.
    Tanultam-tanulok így működni. Nekem mindenképpen sokkal könnyedebb az élet így, de tény, hogy külső jutalomra nem számítok. És ezt le kellett tennem, nekem is, tudatosan.
    Az alapvető választási mintát nem tudom, hogyan lehet meghaladni. Tudniillik, hogy kit látok vonzónak.
    Lehet ezt? Szerintetek?

    • Attól függ, hogy valóban alapvető-e az a választási minta, vagy csak valami, ami gerincvelői reflex mélységben internalizálódott?
      Előbbit sehogy.
      Utóbbit körbe kell tapogatni, lokalizálni, felismerni, elemezni. Aztán. Szerintem.

  4. Abban nem értek egyet, hogy készségszinten menne alapból. Amit felvázoltál, az egy nagyon fejlett, alapos önismereten nyugvó érzelmi szint, amire eleve nem képes mindenki, még tudatosan sem. Én ezt tapasztaltam.

    • Hogy nem nyomulsz meg gyártod a magyarázatokat? Meg utálod meg a másikat, ha ő nem lelkes,vagy nem úgy? És ha ő ne érti a poént, az intellektuális hajlamot, akkor nem kezdesz önemészteni, hogy biztos szar vagy? És nem vádaskodsz, nem rontod le magadban?

      Röviden ennyi.

      • A mértéke biztosan egyénfüggő, de kicsit vagy nagyon ezt szerintem mind átéljük. Nekem mindenesetre nem ismeretlen. Aztán jó esetben kinőljük. Aki alapból hajlamos magát hibáztatni, arra biztos jellemzőbb.

    • Azt én is úgy tapasztaltam, hogy a békés gyerekkorból érkező, komolyabb trauma nélkül felnőtt fiatal felnőttek már ki tudnak állni magukért, nem sodorják őket az érzelmeik. Tudják, hogy önmagukért szerethetőek. A mi generációnk -negyvenesekre, ötvenesekre gondolok- még abban nőtt fel, hogy helyezze háttérbe magát, az érzelmeit, szolgáljon és kiszolgáljon. “Tanuld meg fiam, mindig a nő szív!”

      • Szerintem is a kisgyerekkori biztonságos kötődésből eredeztethető, amivel elkerülhető a jel. És ez nem azt jelenti, hogy elkerülik az embert a nem viszonzott vonzódások, hanem hogy nem hal bele, és nem hibáztatja magát vagy a másikat. Se a másik nem szemét, se én nem vagyok nem elég jó. Persze szomorúnak szomorú az ember, csak nem azon az önemésztő vagy dühöngő módon.

  5. Nagyon jó poszt. Nem, nincs jutalom. Én félek. Hosszú ideig voltam párkapcsolatban, előtte az volt a pasim, aki szó szerint megpróbált felszedni, és nekem kellett is. Alapvetően elég jól állok az emberi kapcsolatokkal, kivéve ezt az egy területet. Nem tudom felmérni, hogy az az “úgy néz rám”, az tényleg úgy-e? Vagy csak én látom bele? Az a mondat az semmi, vagy valami? Nem merem állni a pillantást, zavart leszek, hideg, inkább témát váltok, nem mosolygok vissza, elmegyek onnét. Játszik? Vagy nincs is semmi? Nem merek rámosolyogni, mert aggódom, hogy azt hiszi, akarok valamit. És én nem, ó, az szégyen, lebőgnék, nem kellenék. (Biztosan nem kellenék, bonyolult.) Nem lehet, vagy minden, vagy semmi, de az nem lehet, hogy észrevegye. És akkor jön az, hogy úgyis, ha akarna valamit, már szólt volna. És úgysem lépne ki a helyzetéből, mert… (10 nyomós érv).
    Elég nagy maflaság ez azért ennyi idősen.

    • Szia! Nagyon ingoványos talaj, az, amikor “úgy néz rám, azt hiszem, de aztán kiderül hogy nem” – mert ezt sok férfi (és bizony mi nők is) kihasználja, begyávul, dehátőnemis. Én éretlen gimis koromban néha eljátszottam ezt, hogy összejöttem valamelyik fiúval, randi, de ájjájjmégsehelyes (a buli este van, a suli előtt aztán, ahogy rám vár, rögtön feldereng kijózanító nappali fényben a megszépítő bulifélhomályocska) aztán menekülés – volt olyan flótás, aki elől három utcát menekültem, fel egy barátnőmékhez, ő meg szerencsétlen csak jött utánam, jött és jött, hátranéztem, még mindig jött, nem futva, de rendületlenül, mint a Halloween filmben az az ezüstmaszkos pasas, tökpara volt. 😀 Bocsi, elkalandoztam, szóval azt akartam mondani, hogy szerintem ez az a dolog, amire abszolút nem lehet építeni. Habár én már felnőtt fejjel rég nem adok elő ilyen először tetszik utána menekülök dolgot, az Aufsatzod eszembe juttatta, hogy milyen rossz ilyet megélni, mert ugye megkaptam a méltó kiegyenlítést. A legdurvábbat elmondom Neked, mert hátha ez is jó lesz itt valamire: ilyen az a hímnemű (az ilyet nem nevezem férfinak) volt, aki velem játszotta el, hogy nézett, kúszott utánam, hülyített, körülpuncsolt, majd amikor “azt gondoltam” – úgy fél év után – akkor jött az a pofátlan mondat, mikor is színt kellett vallania, hogy ja hát ő méltányolja az érdeklődésem, de nem viszonozná. Elég rettenetes volt ilyet hallani, az embert alapjaiban vágja pofán egy ilyen… hozzáteszem, mivel minden alkalommal szájpuszival üdvözölt egy idő után, állandóan puszilgatott, ölelgetett (nem részegen, délelőtt a konyhában is) állandóan beszélgetni akart velem, eléggé nehéz volt elhinni, hogy tényleg nem érdekeltem. De tényleg nem. Neki inkább egy alig 16 éves kislány kellett, ekkor volt ez az tahó 30. Ma is együtt vannak, a kiscsaj már teljesen beidomult mellette. Nem érdekeltem, mert nem tudott idomítani. A kiscsajt amúgy sajnálom, mert ha így marad (most már menyasszonya is) akkor soha nem fogja megtapasztalni, milyen, amikor valaki teljesen megismeri és élvezi önmaga személyiségét, a benne rejlő lehetöségeket. De csak annyit akartam, hogy az ilyen belegondolások helyett jobb hamarabb tisztázni a helyzetet. Most én is ilyenen dolgozok…felbukkant a bántalmazás előtti korszakomból egy színész csávó, akinél hasonló volt. Eldöntöttem, hogy nem lesz több “hú, vajon,olyan helyes, vajon ő is” találgatás, hanem az első adandó alkalommal tiszta víz a pohárba, maximum ha nem jövök be neki, majd jól ráöntöm az egész vizet. 😀 Köszönöm, hogy kiírhattam, ez most nagyon jólesett nekem! 🙂

      • Hàt van az típus amelyik udvarolgat, keres, kedves, èrdeklödik de csak addig koslat a nö utàn amíg Meg nem szerezte (ès nem feltètlenül szexet kell èrteni ezalatt van amikor egy csòkról vagy kevesebbröl van szó vagy csak a tudatról h az enyèm lehetne ha akarnàm) meg van màr nem èrdekes ès el kezd egy màsiknàl nyomulni ès mindig ugyanaz a koreogràfia. Valami etológia tanulmànyt megèrne ez a típus 😛

      • Most már én is így vagyok. Nincs próbaidő, nincs találgatás. Felnőtt emberek vagyunk, és ha úgy érzem, hogy lehetne valami, akkor finoman rákérdezek.

  6. Kedves csakazolvassa!!

    Olyan regen keresem mar ezt a ravilagst erre a temara!!! Annyi mindent olvastam mar ossze ezzel kapcsolatban… s meg is az olvasottak utan azt eltem meg h ugyanugy logok a levegoben.
    Igy ez nekem most jo ;
    Magamra fokuszaljak
    Vegyem a jeleket de neha valoban jobb a magam erzeseit es meglatasait benn tartani mint bohocca valni
    Rezignalni a beyomasok
    Es ” urinokent” tovabb allni.
    Pont akkor olvastam a cikked amikor pont hasonlo elmenyeim voltak . S ez a cikk mint jo terapeuta helyre zokkentette bennem ami nem volt sinen.

    • Üdv a blogon! Örülök!
      Nem cél, hogy harc legyen a férfiúval. Ez nem dac és nem bosszú. ha negatív érzelmek vannak iránta, az jelez valamit.
      Én nem értem az illetőt, nem is “reménykedem”, de tényleg nem haragszom rá. Ha haragudnék, az azért lenne, mert megsértve érzem magam, alacsony önbecsülés stb.

  7. Igen nem harc , nem sertodes … ezert jo es felszabadito a lenyeg , amit leirtal.
    Profanul mint amikor megkinalok valakit egy almaval es koszi de most nem keri…
    Tetszhet valaki de ha en nem jovok be ; akkot ennyi… jatszmak nelkul tovabb lepni..( s amit en esetleg felre ertettem, bele gondoltam, vagy csak szimplan a masik megijedt…; szoval ezt megengedni magamnak es megengedni a masiknak is!)
    Ezek es hasonlo gondolatokat mozgatott meg benned a irasod!
    🙂 koszonom

    • Aki megijed az nem az igazi.

      Az a kapcsolatban is állandóan félni fog vagy tőled vagy valamitől (esetleg tőled de vetíti valamire) az ilyen illető akaratlanul is nagyon bekorlátoz Téged, k*va fárasztó az ilyennel élni, lefoglal,elfojt, visszahúz.

  8. Jaj, ezer éve. És pont egy ilyenre.
    Én is rájöttem, felismertem, megéltem.
    Rájöttem, hogy képtelen vagyok átírni a szoftvert. Vagy tolom, ami a csövön kifér, vagyis magamat, őszintén, lelkesen, néha bizonytalanul, vagy nincs is értelme, mert akkor nem látja meg senki, milyen vagyok én, csak a képet, amit mutatok.
    Felismertem, hogy milyen gyorsan tudok lelkesedni, érezni, és azt is, hogy ha túllendülnék, vissza kell térnem a stabil belső magomhoz, ami egyedül is szeret lenni, nem a másik által határozza meg önmagát.
    Megéltem ezen a tavaszon, nyáron, őszön elképesztő amplitúdókat, fantasztikus pillanatokat, eksztatikus szeretkezéseket, iszonyú mélypontokat, hatalmas hahotákat utána barátokkal, és most itt vagyok megint egyedül, viszem a szívem, és csak olyannak mutatom meg eztán, aki nagyon-nagyon méltó. Addig meg megy a játék. Nem első vérig, csak touchéig.

  9. Hát komolyan mondom, nincsenek véletlenek. Éppen így, éppen ilyet határoztam el magamban és ugyanerre jutottam, szinte szóról szóra és egy ideje nem is volt időm olvasgatni, mondom megnézlek magamnak, erre tessék. Jó volt most nekem ez a megerősítés.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s