a halovány férfi

Avagy: miért nem szeret jobban? Most akkor akar valamit, vagy nem? Igazán akar?

Ó, ezt gyakran kérdezzük. Én meg azt mondom, például itt, hogy a szerelem (és a szenvedély) önműködő és egyértelmű, ott nincsenek kételyek, elégtelenségérzés, sőt, valahogy… túl sok is. Eláraszt. Nincsenek előzetes elvárásaid: az ember, a helyzet teremti az igényt, a teljesség igényét, és ki is elégíti, azonnal. Nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. Aki megélte, tudja.

A filmek erről szólnak, de nem történik meg mindenkivel. Persze ez nem okvetlen veszteség: nem mindenki ennyire belemenős, nem is érezné magát komfortosan benne. Nincs rá igénye, szeme. Néha nagyon tolom ezt az én eszményemet, elfelejtem, hogy többféle ember van, és akinek nem az a főjó, ami nekem, az attól még nem biztos, hogy hazudik és kompromisszumot köt.

Habár, az emberi létezéssel azt köt, mégis. Vagy nem?

A nem egyértelmű sodrás: az építgetett kapcsolat. Csak szép óvatosan. Nem borulsz bele. Az is lehet örömteli, ha tudatosak, érettek a felek, kölcsönösségben vannak, egyeztetik, hogy mire van szükségük. Igényeikhez keresnek embert, de ebben korrektek, szóval nem gondolom, hogy ők a szerelemtelen nyomorban csak önzőn használják egymást, és átverik az igazi lényüket. De nekem nem voltak ilyen kapcsolataim.

A harmadik változat az illúzió: a teljes sodrás vágyása, igénylése azzal, aki nem azt adja. Miért nem adja? Mert szemét, mert önző, mert átver? Lehet, de nem ez a kérdés. Az a kérdés, te ezt miért akarod ennyire szerelemnek hinni. Az ok: a tudatosság hiánya, az önismeret hiánya. Az ilyenben csak elkopsz, és nagyon meg lehet sérülni. Nem éri meg.

Tényleg pompásan meg lehet sérülni, hiába mondogatod, hogy látommilyen, nemvonódombe. Mert ha nő vagy, és ez önvallomás, akkor csakszexelni sem tudsz megnyílás, nagy bizalom, személyesség, odaszánás nélkül. Nem megy úgy, hogy nem vagyok nagyon tekintettel a másikra. És hogy ne fájjon a közöny. Nekem nem tud üres lenni a szívem. Minimum tapintattal és megbocsátással van tele, ha rajongással nem. Szóval nem háborgok. De azért rossz fej meg igazságtalan ne legyen.

Képtelen vagyok nem bevonódni, és letaglóz az önzés. Igyekszem nem öncsalni, a másikat hibáztatni, de ez nem jön magától, ez feladat.

Megint belenéztem a mélybe. Ki vagyok? Mit akarok? Mi az én valódi igényem? Mikor hiú önérzeteskedés csak a reakcióm? Viszont honnantól önkéntes áldozatiság? Van-e olyan véget vetés, hogy nem mondunk, nem éreztetünk semmit a másikkal, csak hallgatunk? Miért akarom ezt ennyire? Ez is hiúság, az énképemnek kell: én nem cirkuszolok? Vagy azért akarom csak, hogy ne legyen konfliktus, hogy ne vágjon vissza, ne fájjon? Van-e konfliktus, ha csak én tudok arról, miért neheztelek, és nem is beszélünk erről soha?

Miért akarok ennyire jó lenni? Azért, hogy ne kelljen megcáfolnom a meggyőződéseimet? Hogy ne váljak kiszolgáltatottá?

És: manipuláltam, trükköztem én vele valamikor? De istibizi?

Miért gondoltam, hogy tudok majd részlegesen kapcsolódni? Konfliktus nélkül, és olyanokkal, akik tényleg nem az én világom, antiintellektuálisak, nem érzékenyek, szerepekben mozognak? Sőt, miért gondolom szabadságnak és heccnek, hogy “nemet mondok a kasztrendszerre”, hogy a faszomat ebbe a görnyedt értelmiségbe…?

Annyi biztos, hogy dönthetek: a másikra nyomom-e, vagy készpénzfelvétel.

*

Ez a téma már nem a gyengéd erőszak. A háromrészes poszt egyébként (itt, itt és itt, meg még a ráadás: József Attila) kompakt összegzés lett. Hosszan írtam és szerkesztettem, ki akartam írni magamból, és rámutatni az általános tanulságra. Elég nagy visszhangot váltott ki. Ebből az lett, hogy írt néhány férfi, aki még mindig nem érti, miért nem jó erőltetni a közelséget, és miért nem a másik a szemét ilyenkor, tehát a saját felelősségére, a manipulatív és erőszakos viselkedésére nem lát rá, csak elsírta a saját történetét. Én azt mondom, védd magad, egyrészt: ne menj bele, másrészt, ha már belementél, ne őt hibáztasd, hanem revideálj, magaddal foglalkozz, ha azt akarod, hogy ne fájjon. De ehhez az kell, hogy látni akarj bármit is, ne pedig önigazolni.

Ők talán először találkoztak azzal, senki sem szólt róla, hogy a másik oldalnak az ő udvarlásuk nem volt jó. Hanem nyomasztó volt. A célpont-nő nem királynő. Nem a célpont-élményeinkből szerezzük az önbecsülést, azt, hogy jó vagyok, kellek, mert azok pont a szuverenitásomat erőszakolják meg. Az erőszak elgyengít.

A nők másképp reagáltak: felerészben más célpont-nők sztorijait mesélték el a kommentekben, de lényegében önemésztettek, hogy ők is nyomultak cserkész korukban, sokak voltak.

Ha sok vagy, az csak a gyengéd erőszak előszobája. A rögeszmés üldözősdi, amikor követed, levelekkel bombázod, ürügyeket eszkábálsz és behúzod a játszmádba, az nagyon más, mint a sóvár, egyoldalú fantáziálás vagy akár közeledés. Az üldöző nem ért a szóból. Kell hozzá alkat is, de sokkal inkább tanult mintázatok vezérlik, a szexéhes és érzelmi feljogosítottságok, az udvarlós forgatókönyvek (értsd: mi minden fér bele a “kétségbeesett szerelembe”, és az milyen “nemes és szép”).

*

A mai témánk a halovány férfi. Portrénak kezdtem megírni, az viszont karcolatszerű műfaj, ez meg jelenség- és dinamikaelemzés.

A halovány férfi is viszonzatlanság. Ez is tud fájni. Körülbelül erre mondjuk, hogy milyen önző, és miért ilyen. Van kölcsönösség, de nem vonódik be.

Eleinte ő közeledik, azzal nincs gond, de aztán nem azt adja, mint amit a nő hitt vagy vár. Vagy ígérte, de nem teljesíti, és akkor az igények e kicsorbulásától lesz a feszkó és a kudarc.

Érdekes, hogy női oldalról nem kell ahhoz nagy érzelem, vágy, hogy később nagyon lehessen szenvedni.

A nő, aki eleinte talán nem is vonzódott különösebben, mérlegel, “meghódítják” (meggyőzik arról, hogy érdemes belemennie), igent mond. Később kezd elvárásokat támasztani és szenvedni. Nem biztos, hogy erősebben vonzódik a férfihoz, szóval, nem az van, hogy megismeri és megszereti, inkább megszokja, hogy akkor Ő A Pasi, ezt a szerepet most ő tölti be, és eközben folyamatosan a baja van vele. Ha a pasihoz nem is, a pasifunkcióhoz nagyon is vonzódik. Úgy gondolja, illetve nem gondolja, de az mozgatja, azt tartja normálisnak, hogy ha igent mondott, akkor az egy kapcsolat, és a kapcsolatban a férfi csináljon ezt meg azt, mert az a dolga. Ezek nem a saját belső igényei, hanem a világgal egyeztetett feladatlista, de persze aki nem tudatos, az nem tudja megkülönböztetni: nekem az a fontos, hogy egy férfi gyengéd legyen, értsd: naponta többször felhívjon, dédelgessen esemesekben, bókoljon, virágot hozzon, ne felejtse el a szülinapomat, vigyen vacsorázni, ne legyen kanapén döglés, mutatkozzunk együtt baráti társaságban, kézen fogva mászkáljunk, kapcsolatstátuszban jelöljük egymást. Szóval, kapcsolatosdit játszani, mindezt a vonzalom mértékétől függetlenül.

Jelzem: ez nem skandináv, nagyon nem. A kapcsolat nem lehet feladatlista, és amikor intim kapcsolatban vagy, elemi érzéseket és sodrásokat élsz meg, akkor nem sandíthatsz folyton arra, hogy mit szól ehhez a világ. Csak arra, hogy te hogyan érzed magad.

Sok nő hiszi, hogy ezek érzelmek, mert ő érzelmes, mert neki érzelmek nélkül nem megy, mert ő nő, illetve az ember a szeretettség élményére vágyik. De ezek nem érzelmek. Igazából nem tartja szeretetreméltónak sem saját magát, sem a másikat, és nem is érez erős szexuális vonzalmat, illetve érezhet, de nem ezért vágyik a fenti gesztusokra. Hanem mert legyen valaki, aki ezeket előadja, mert ő úgy tudja, hogy ha nem adja elő, akkor nem szereti őt igazán. És ebben a barátnők is egyetértenek. Olyan kapcsolatokat eszményít, tart igazinak, a COSMÓval vállvetve*, amelyekben a férfi ezt profin játssza. És van ehhez sok-sok hollywoodi film.

Nem bírom nem agyonárnyalni: attól még, hogy profin játssza, szerethet a férfi, ezek által is szerethet, ő is tanult eszköztárból szeret, mint mindannyian. De most nekünk módszertanilag kell látnunk: szerep viszont létezik az igazi vonzalom nélkül is. A szerep előadása nem azonos a mély emberi vonzalommal, a kialakuló kötődéssel, a felelősségvállalással.

Eközben a férfiban mi van?

Őt arra trenírozták, hogy törjön arra, ami kell neki, vegye el, az a siker. Ehhez használja fel az eszközöket, a kvalitásait: ha erős, okos, magabiztos, vonzó, jómódú. De nehogy már hagyja magát igába hajtani. Biztosra megy, nem akar alul maradni, szenvedni. Ezért ő nem teszi bele a lényét, ezért csinálja a minimálprogramot, a kontrollt. Ezért lavírozik: épp meglegyen a nő hajlandósága, de semmi több. Inkább nem is megy bele, elzárkózik. Lehet, hogy ez a férfi nem szeret. De az is lehet, hogy szeret, csak a műsort unja.

Jó ez a nő, kell nekem. Igent mondott, örülök. De nem engedem, hogy irányítson, hogy behúzzon az együtt ikeázásba, a szüleinél való ebédelésbe. Nem leszek kiskutya. Szabad vagyok, független vagyok, uralom az életemet. Ezt nevezzük mi nők önzésnek.

De én azt állítom, hogy ez nem azért csinálja, mert önző. Talán nem is tudja, hogy mi minden lehetne, ha belemenne: az elmaradt nyereség, az csak speciális értelmezésben veszteség.

Hogy szeret-e? Nem, nem szeret, koreográfiát ad elő. Talán nem is tudja, milyen igazán szeretni, nincs róla tapasztalata. Szeretni, az sérülésveszély is.

A vesztes pozíció kockázatát is vállalni, be nem biztosítani magad, nem a visszavonulást és a bezárulást választani olyankor, ha önérzetisérelem-szag van, őszintének lenni, az hatalmas lelki nagyvonalúság, csak azok képesek rá, akik nagyon egyben vannak, és foglalkoznak a lényüknek ezzel a részével, tudatosan is.

E sorokban igazolást találhatnak a gyengéd erőszakolók is, akik szinte áhítják azt a helyzetet, amelyben semmit se kapnak, és most örülnek, hogy ez valami lelki nagyság volna, de nem erről van szó. Ezek a sorok azoknak szólnak, akikre igent mondtak, és az igen még jogfolytonos. A gyengéd erőszakolóra nemcsak nem mondtak igent, ő nem ért a másik NEMjéből sem, és kívül van azon a körön, amelyről most beszélek (mint ahogy nem lehet demokratikus, jóindulatú, partneri vitát folytatni sem azzal, aki gyűlölködik, vagyis kívül helyezi magát a demokratikus kontextuson).

Arról beszélek, hogy a viszonzott relációdban nem trükközöl, nem arra hajtasz, hogy te jól gyere ki belőle, és te ne sírj majd ott, ahol senki se lát, mert az meghekkeli az egészet. A megnyílást, az egyenességet, a bizalmat.

Ez a bizalom persze nem működik bárkivel, valóban nem érdemes ilyen energiákat tenni holmi épp arra járóba. De azt én nem tudom megmondani, kivel érdemes.

Szóval, a nagyon stabil emberek képesek a nagyvonalúságra. Vagy hát nők, instabl nők is, akiket meg arra treníroznak, hogy azt is vállalniuk kell, ami nem annyira jó nekik, nagyon bele kell menni mindenbe, aztán meg ott állni könnyes szemmel. Mert ha nem mennek bele, ha csak kellemes esteként vagy érzéki élményként fogják fel, ha csak annyira teszik bele magukat, amennyire valóban szeretik a férfit, ha nem könnyes a szemük, hanem megvonják a vállukat, akkor ők kurvák. Kurvák, esetleg önzők.

És ők nem kurvák. Ők aztán nem!

Tényleg nem, és mégis védekezni kell.

Miért van ez így? Mert ez is koreográfia. Nekünk – a hozzánk hasonló nőknek – a tudatunk, a neveltetésünk, a szerepünk és előzetes, bejáratott működésmódjaink nem teszik lehetővé, hogy ne vonódjunk be, hogy ne legyünk kedvesek azzal, akinek már igent mondtunk, ne érezzük üresnek a minimálprogramot.

Ebből az nem oké, hogy a nők a férfi által akarják megoldani, mindenestül, hogy őket szeresse valaki. Arra trenírozták őket, hogy a kapcsolatból származik az, hogy ők lelkileg jól legyenek, és ha ezt nem biztosítja a másik, akkor ő az önző. A férfi legyen a tükrük, sírhassák el neki az egész elrontott életüket, érezzék általa értékesnek és vonzónak magukat, valamint ne kelljen unatkozniuk. A férfi ezt nem akarja, nem vállalja, amúgy idegzete és érzelmi kultúrája, érzékenysége sincs hozzá, meg persze, “önző” is: szívesebben nézne meccset meg x-boxozna, de ettől még a nő igénye gyerekes, mesebeli igény. Aki leköti magát a világgal, az énjével, a feladataival, az nem támaszt ilyet egy másik ember iránt. Barát, szülő, példakép, rajongástárgy iránt sem.

Nagyon veszélyes fetisizálni, mitizálni a szerelmet, minden csodát elvárni tőle.

Olyan is van, hogy a nő az, aki elvan magában. Ő igényli, hogy minimálprogram legyen. Öröm, ne funkció. Csak abban, anyira legyünk együtt, amiben és amennyiret vonzalom van. Én nem akaom őt művészfilmekre vinni, sem elmagyarázni a gyászomat.

Ettől a férfi összezavarodik, mert nem tud svédül. Nem hiszi el, hogy ez létezik. Nekem miért nincs társam?, kérdezi F. Mert akkor nem lenne ilyen a szex, mint veled. Neked nagyon nehéz, nem?, kérdi máskor. Nehéz, de veled ez nem téma, megoldom, ha azt mondod, hogy szerda, 2. Az örömre vagyok kíváncsi, a nyűglődést nem szeretem.

Vagy azzal vádolja a nőt, hogy nem tud szeretni. Meg hogy feminista, önállóskodik itten. Pedig a feszes, pont jó távolság, a tisztázott határvonal sokkal korrektebb, és még biztonságosabb, elégedettséget hozóbb is, mint a nyaggatós belemászás.

És aztán elkezd idegenkedni, mert nem érti. Neki ez nem ismerős, itt nem mozog biztonságosan. Valami turpisságot gyanít: eddig nem volt hiszti, elvárás, de majd lesz. Talán szeretne egy könnyesebb szeműt, aki felhívja a déemből, és tanácsot kér. Akinek a háta mögött forgathatja a szemét.

Mert a férfi utat is akar mutatni, bölcs lenni. Fölényben lenni. És ha nem hagyják, akkor nem érzi komfortosan magát. Ez se szeretet, ez se gondoskodás, ez is a trenírozás. Néha egészen komikus: az én életemben, bejáratott dolgaimban, az én erősségeim között, te? Én se nálad, te se nálam. Elmagyarázod nekem, hogy hogy kéne élni, milyen telefonom legyen, és nem jó a biciklim ülésmagassága?

Én legyek normális? Hát te mire mentél vele?

Nem akarom bántani, ezt nem mondom neki.

*

Hogy lehet valakinek a társaságát úgy élvezni, hogy közben nem mész bele egészen? Úgy, hogy a kapcsolatodtól nem azt várod, hogy időtöltés meg rázható csörgő legyen.

Az igazi tragédia az, hogy amíg mindenben azt keressük, szeret-e, nem is éljük meg soha, mi a szeretet.

Az egészet tehát úgy is lehet csinálni, és sokaknak ezt jelenti a szerelmi életük, hogy résztvevők vannak és koreográfia, de azért kapcsolat-fíling van, és szenvedés is van, és mégsincs valódi szeretet egy pillanatra sem. A szeretet, az individuális szerelem a mindenkori másikra való, rebbenő figyelmet, egymásra hangoltságot jelenti, és nem tartozik hozzá, sőt, némileg rontja is az akart, a rendelkezésre álló társadalmi gyűjteményből merített szeretetkifejezésnek szánt gesztus, az “azt hittem, örülsz neki”, és ez tényleg akármi lehet, a dögös fehérneműtől kezdve a meglepi nyaralásig.

És ez azt jelenti, hogy a szerepek és a forgatókönyvek felfalják a kapcsolatainkat, és mély emberi elégedettséget nem, csak pótlék-élményeket hoznak, és még szorongást és konfliktusokat és szemrehányásokat. Valójában azt állítom, hogy sokan vannak, akik a teljes életüket leélik úgy, hogy nem találkoznak azzal, amit én itt vonzalomnak, kötődésnek nevezek.

Lelki defekteket és előzetes élményeket, gyerekkori és párkapcsolati fájdalmakat szoktunk említeni ennek okaként, de én most arra mutatok rá, hogy a szerep, a forgatókönyv-lét legalább ilyen fontos ok. Ahogy a ki nem teljesedésnek, a beszorított alkalmazotti létnek, a flow elmulasztásának, a sorvadó test-léleknek is ez az oka: a teljes életüket megírt karakterek és végszavak szerint élik. Nem tudják megkülönböztetni a belső valóságukat attól, amire tanították őket a rádióslágerek. Erre soha nem is jönnek rá, azt hiszik, ennyi az élet.

Most persze keresed a vonatkozó tapasztalataidat, azt, hogy miért nem szereted azt, akivel együtt vagy, meg hogy ő vajon szeret-e, és csak mennyire. Én nem akarom, hogy azt éld át, hogy meg vagy fosztva valamitől, meg hogy te nem is tudod, milyen az igazi vonzalom. Nem akarom, hogy azt gondold, hogy anélkül, amit én itt felvázolok, az egész kapcsolatod a kukába való, vagy hogy neked fogalmad nincs a reszkető vágyról, de bezzeg nekem. Mert nekem is csak felvillan ez, igényként és egy-egy pillanatban. Nem találok hozzá embert.

Mit tehetünk? Gondolkodhatunk, figyelhetünk, megérthetünk összefüggéseket, a saját tapasztalatainkat. Megvizsgálhatjuk például azt a nagyon kényes kérdést, hogy ha most találkoznék az emberemmel minden establishment nélkül a sok év ránk rakódott rétege, akkor akarnám-e őt a szívemmel… és a puncimmal. Van-e puncim még, egyáltalán, és neki akarata? És ha nem a válasz, az biztosan azt jelenti, hogy nem működik már a kapcsolat? Lehet, hogy elég az establishment? Tudok úgy élni, hogy a puncim igazi moccanása nem kap szavazati jogot? Moccan-e bármire?

Kapcsolódó poszt: a csodálatosan önműködő vágy

Aztán, arra is jók az ilyen gondolkodások, hogy következő kapcsolatunkban már nem akarjuk hisztérikusan, hogy a másik pont azt adja, amit a trenírozás miatt elvárunk, viszont tisztába kerülünk az igazi igényeinkkel, és azzal, hogy a másiktól reálisan mi várható. Csak annyit várunk, hogy figyeljen, igazán, és ebben lehet neki nagy mozgástere. És nem maradunk benne, ha nem figyel. Haladó szint.

A szeretet azt jelenti, hogy fontos vagy, ennek jelét adom, időt szánok rád, figyelek rád, és nem viszek virágot, ha neked az nem kedvesség. És ha nem viszek, ha nem virágot viszek, akkor te meg nem gondolod, hogy nem szeretlek. Örömet akarok szerezni neked, jelen akarok lenni, de nem kontrollállak. Ha nagyon nem tudom, megkérdezem. Esetleg: viszonzomazt, ahogy te szeretsz, hogy érezd, te is fontos vagy.

A többi nem szeretet.

* tényleg vettem egy COSMOPOLITANt. Elképesztő, ahogy belénk beszéli, hogy milyenek vagyunk, ahogy moralizál, ahogy azt közvetíti, mi a normális.

76 thoughts on “a halovány férfi

  1. Szulinapi ajándékot akár az 50.re. Mondtam neki, van neked feleseged, gyerekeid, anyad. Tőlük varjal jándékot. Mi szexert járunk össze. Nem is értettem, mit akar. Furák az emberek.

  2. a halovány férfi lehet, hogy az extrovertált anyukája vagy korábbi női miatt óvatos? már sokszor és mindig újra és újra kiadták őt mindenestül másoknak, a fodrásznak, a szomszédnak, a barátnőknek, az ismeretlen kis nőnek a rendelőben, míg együtt várakoztak. a gyerekkora, a felnőttkora, a választásai, az érzelmei mind-mind mások számára egyébként érdektelen sztoriforrások, csak beszélni lehessen valamiről, bármiről. már annyiszor átélte ezt, hogy gyanakszik, vajon nem csak ürügy, vetítőfelület ő a másiknak?

    • Igen, lehet. Nagyon pontos.

      Meg aztán ha megkapja, amit akar, kevesebb befektetéssel, akkor mit strapálja magát? De nem vádolom, nőként sem önzetlenül vagyunk úgy oda, hanem a dráma jóleső élménye meg a szerepünk miatt.

  3. “nekem az a fontos, hogy egy férfi gyengéd legyen, értsd: naponta többször felhívjon, dédelgessen esemesekben, bókoljon, virágot hozzon, ne felejtse el a szülinapomat, vigyen vacsorázni, ne legyen kanapén döglés”

    Tűéles…

    “Jó ez a nő, kell nekem. Igent mondott, örülök. De nem engedem, hogy irányítson, hogy behúzzon az együtt ikeázásba, a szüleinél való ebédelésbe. Nem leszek kiskutya. Szabad vagyok, független vagyok, uralom az életemet. Ezt nevezzük mi nők önzésnek.”

    Szintén tűéles… avagy az állandó sirám arról, hogy miért nem romantikusak a férfiak? Húsz éve hallgatom ezt, ha legközelebb lesz valakim, és erre rákezd, az orra alá dugom ezt.

    • Te figyelj, a tű nem éles. 😀 A romantikaigény viszont tud női énhiány lenni egyfelől, maga a romantika giccs- de ez nem azt jelenti, hogy legyél csak önző, és azért megkapod a csodás, szenvedélyes, hűséges nőt úgy is, mert Gerle Éva is írta.

      Gyanítom, nem fog ez a poszt igazolásul szolgálni neked, annál egy kicsit komplexebb. Feltűnt pl., hogy arról is szól, hogy nekem nőként tilos/gyanús a minimálprogram?

      Ja, és ha valaki nagyon szeretne kapcsolatot, akkor nem ő fogja szabni a feltételeket. Az előzmények azt mutatják, hogy nem annyira jellemző, hogy őrülten belédszeretnek.

    • Amúgy ha nem vagy szellemileg és érzelmileg igénytelen, és emberileg is szereted a másikat, akkor alap lesz a felsorolás (“naponta többször felhívjon, dédelgessen esemesekben, bókoljon, virágot hozzon, ne felejtse el a szülinapomat, vigyen vacsorázni, ne legyen kanapén döglés”). A többieknek feladatlista, szívják is a fogukat, és nem lesznek boldogok, amit az is mutat, hogy már előre tervezgetik, mit dugnak a másik orra alá, és hogyan vágnak vissza.

      Én ugye azt írtam, hogy a nő nem azért várja el ezeket, sem a szórakoztatást, mert annyira vonzódik, hanem mert úgy tudja, ez a műsor jelenti a párkapcsolatot. Pedig vonzalom nélkül ezek elég bénák.

      Nagyon kevesen élik meg a valódi, kölcsönös vonzalmat, és ők is ritkán.

      A többi kapcsolat érdekalapú.

      • Tyű, akkor lehet hogy érzelmileg igénytelen vagyok 😦
        Engem kimondottan idegesítene, ha munkahelyemen naponta többször felhívna meg esemeseket küldene. Szerencsére nem teszi. A szülinapom nem érdekel, a kanapén döglés viszont nagyon jó tud lenni, egy finom teával és felpezsdítő beszélgetéssel.

    • Nem ismerlek, ne vedd magadra. Ezt a nagyon tökös szabad férfi klisét annyira szeretik magukra venni a nagyon mindenkinek alárendelt férfiak, és ezzel például letaposni az egyetlent, aki mondjuk egyenrangúként közelít feléjük 😀 vagy csak tetszekegni maguknak. Én se vagyok egy bombázó, pedig a számok alapján pua jónő lennék, néha meg is vigasztalom magam ezzel 😀

      Meg aztán a nagyon szabad férfiak se a G20 csúcsra mennek, hanem xbox-ozni.

  4. Rózsa István és The Great Hunter néven érkezett két komment. Mindkettőn ott a sorja: máshonnan (nőgyűlölő oldalakról) másolt, forrásjelöletlen, szervetlen szövegek, ekként szerzői jogilag is aggályosak. Nem illeszkednek se a poszthoz, se a beszélgetéshez, a kommentelő nem olvasta a posztot, csak felületet keres, hogy tolhassa a nézeteit, gondolom, azért, mert nála/az ő köreiben nincs olvasottság, izgalom, vihar. D., én már arra se kattintok, amikor látom, hogy tőled jönnek a kattintások, mert linkeltetek, annyira nem érdekel. Csak te hogy nem unod…?

    Ezen a blogon elég éles a fő tartalom is, a kommentelők maguk írnak, személyesen, a többiekre is tekintettel, kapcsolódva, és nem akarnak feszültséget kelteni. De ezt jól tudod te is. Tudhatod, hogy nem engedem be a kimásolt kilométeres szövegeket, de vélelmezem, hogy kíváncsi vagy a véleményemre.

    Ami a következő:

    A két komment tartalma az átfutott 4-5 sor alapján hideglelősen esszencialista és elméletgyártós. Ilyenekkel nem állok le vitatkozni. Tipikusan azon férfiak elméletgyártása ez, akik az általuk kiszemelt nőnek nem kellenek, ezért trükköznek, majd panaszkodnak, hogy a nő számító és nem lehet vele egyenesen kommunikálni. Hát éppen te akarod a szex vagy a sikerélmény reményében őt manipulálni. Senki nem fog őszintén vágyni egy alakoskodó, frusztrált csávóra. Én elismerem, hogy sok olyan nő van, aki nem ismeri fel a valós igényeit, műsort akar, és nem is fog soha igazán kapcsolódni, se a szexet agyeldobósan élvezni. De ettől még hihetetlenül nincsen érzelmi kultúrájuk a próbálkozó férfiaknak sem, akik csak a puncihoz keresik a bejáratot, de mivel a puncinak nem kellenek, mert a punci vagy néma, vagy náluk jobbra, személyesre, igazira vágyik, ezért a férfiak hazudnak.

    Nem azért van ez az egész, mert a nő más, hanem mert az ilyen fickók föléválasztottak, vagyis olyan nőt akarnak, akiknek ők kevesek, vagy másért nem kellenek, illetve mert érzelmileg és szociálisan ügyetlenek. A két komment nem tekinti egylényegű lényeknek (EMBER) a nőket és a férfiakat, és a férfi nyomakodását, manipulatív viselkedését szükségszerűnek tartja, mentegeti, a nőt hibáztatja.

    Évek óta próbálkozol ezzel, de ez buta is, udvariatlan is.

    • “Neki nincs lehetősége hátradőlni és várni, hogy haladjanak a dolgok (ha így tesz semmi nem fog történni és a nő elveszti érdeklődését)”

      Na, és ez a tévedés. Erre a passzív elvárósdira ti szoktattátok rá a nőket…

      Rászoktattátok a nőket, hogy udvaroltassanak maguknak, húzzák az időt, játsszák a rejtélyest, egyoldalúan kapjanak javakat. Nőket, akiknek amúgy nem kellenétek, mert nem vonzódnak hozzátok, ha vonzódnának, nem kéne az igyekezet, a hódítás. Talán nem is tudják, milyen őszintén vonzódni, igazán kívánni.

      Azért sem vagytok vonzók, mert a nők körüli lihegésre ment el a meló, később meg sebnyalogatásba és elméletgyártásba, meg nők zaklatásába, bosszúállásba, a kvalitások kiépítése helyett. Mert függtök a női hajlandóságtól.

      Az “üldöző” metafora ijesztő, erőszakos, és rávilágít arra, miből nem kérünk. Nemhogy az üldöző, de még a buzgó-igyekvő férfi is taszító, még ha vonzó is lett volna eleinte. Pincsi, nincs énereje, csak akciói. Egyszerűen túl sok, nem hagy időt, mozgásteret, be akarja biztosítani magát, ez gyanússá teszi. A PUA hazugsága is arra épül, hogy nem szabad leállni, nyomulj, találj ki valamit, de ez erőszak, és nevetséges is, mert akart, nincs benne igazi erő, manipulatív.

      Persze én skandináv vagyok.

  5. nagyon szerettem volna már tegnapelőtt is, amikor ez megjelent, valami hozsannázó hozzászólást írni, de kurvára beteg voltam, és nem tudtam összeszedni a gondolataimat, sőt most se tudom, de ez az egész poszt úgy éles és tökéletes, ahogy van. nagyon szeretem azokat az írásaidat, amikben a szerepeket, előre megírt párkapcsolati forgatókönyveket bírálod, és nekem nagyon érdekes megfigyelni, visszagondolni, ez alapján összerakni, hogy mikor is viselkedem én magam is eszerint, peig igyekszem tudatos lenni és odafigyelni ezekre, de ahogy írtad is, ez nem mindig egyszerű, nagyon bele van ez döngölve az emberbe. a hihetetlenül primitív újságok szintjén is. vicces módon ezeket a magazin-kapcsolatokat röhögtük már húszévesen is, sőt írtunk róla a modorosra és még máshova is, komplett posztot, csak akkor még sokkal együgyűbb módon, inkább nőket kifigurázva, most érdekes módon egyetértek az akkori magammal, csak árnyaltabb ugyanaz a kép, és jobban látom rendszerszinten ugyanazt. azért nem akarom linkelni, amit akkor írtam, mert az érettnők blogot író QTPie (2009-10 körül nagyon népszerű volt) tulajdonképpen kőegyszerű nőhibáztatásához asszisztáltam vele azzal a tudattal, hogy én bezzeg jobb vagyok, amit utólag már szégyellek. mert akkor is éreztem, hogy ezzel az előrecsomagolt romantikaelvárás-csomaggal, ikeába járással, mikor-minek-kell-történnie-és-a-faszi-ettől-falramászik forgatókönyvvel valami baj van, és én nem akarok így, de akkor még nem láttam mögé egy kicsit sem, és igen, sokkal egyszerűbb mindezek láttán a nőkre húzni a szánkat. pedig egyáltalán nem ilyen egyszerű ez az egész, és én is azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kevés a valódi,elemi vonzódás, az igazi, ahogy írtad, agyeldobás, és egyébként én nem gondolom, hogy feltétlenül kell, hogy legyen, csak legyen az ember tisztában vele, és ne akarja nagyon annak látni azt, ami nem az. beszélgettünk pár barátnőmmel többször ezekről, én akkor azt szoktam gondolni, hogy ha teszemazt, mert ez gyakori helyzet, késő harmincas, negyven körüli nő lennék, és nagyon szeretnék már gyereket, amihez ugye az ember azért jobb esetben kapcsolatot is képzel, és akkor elkezdődik ez a nagyon szomorú hajsza a nagy szerelem után, amiből gyorsan lehet gyerekeket szülni, hogy akkor talán inkább értelmesen megbeszélném egy jó barátommal vagy meleg ismerősömmel, vagy akár hasonló cipőben járó férfival, hogy álljunk össze, és csináljunk gyereket, de ne hazudjunk arról, hogy ez most mekkora szerelem, működjünk együtt jól, és ne játsszuk azt, ami nincs. nem tudom, mennyire működne, talán ez túl elméleti, meg nem is vagyok még annyi idős. csak azt tudom, hogy el nem hisze, hogy ami ennyire akart, az hosszútávon működhet, mármint szívből, és nem hiányokkal és megalkuvással tele. egy másik barátnőmmel meg azt is beszéltük sokszor, hogy baromira túl van hajtva ez a nagy szerelem-elvárás, és praktikus, hogy mondjam, éeltvezetési szempontból nem feltétlenül szükséges őrülten szerelmesnek lenni, ahhoz se, hogy gyereket csináljunk valakivel, ahhoz sokkal inkább kell bizalom és békés együttműködés, játszmamentesség, csak ez most ilyen nagyon kötelező dolog, hogy ezt az örökszerelem-műsort kell játszani a papíron pont megfelelő alannyal, és az ember magától is borzasztóan elvárja ezt. vajon akkor is így volt ez, amikor az ember még csak álmodott szerelmi házasságról? nem lehet, hogy a szerelmi házasság eszménye és nyugati világban elvárássá válása erodálta egy kissé a szerelmet, mint csodálatos, de ritka tüneményt? mert én is azt gondolom, hogy a szerelmet nem lehet akarni, és még feltétlenül összkomfortos-háziassá tenni sem. vagyis létezik ilyen szerelem is, de bőven nem mind ilyen, és mégis szinte mindből ilyesmit akarunk csinálni hosszútávra.

  6. Jogos. A párkapcsolati problémák zöme abból adódik, hogy pólyás korunktól készen adagolva kapott vágycsomagok irányítják elvárásainkat, mondatainkat és cselekedeteinket, nem az önismeret. Igen nehéz eleget tenni valakinek, aki igazából nem is tudja mit szeretne, csak hálivudi neonok világítanak könnyektől maszatos szemében. Felszegezzük magunkat a szerepek keresztjére és gyötrődve mutogatunk egymásra.

    Másik gond, hogy folyamatosan összemossuk a szeretetet és a szerelmet. Mindkettő meleg, szikrázó, eleven és lüktető. Nagyon jó, hát ide nekem! Majd lavírozva az érzéseink között éppen azt a szót használjuk, ami jobban igazolja az elvárásainkat vagy magyarázza az általunk nyújtható jelenlétet. A szeretet olyan ismereten alapuló bizonyosság, amely feltételezi, hogy a másikat látjuk. A saját valódiságában, nem azért, hogy mit remélünk tőle vagy érzünk bele lehetőségként. A szeretetben minden eleven perc csillogó együttlét lesz, hiszen mindegyik fél maga lehet, amit a másik értékel és elfogad. A nem eleven órákon pedig átsegít az előbbieken alapuló bizalom. Szeretet lehet családtagok, barátok, ismerősök, munkatársak között, teljesen mindegy, hogy ezek azonos vagy ellenkező neműek. Igen, lehet szeretni egyszerre több nőt vagy több férfit is. Az már más kérdés, hogy ezek közül hánnyal lép valaki szexuális kapcsolatba. Ez mindig többtényezős egyeztetés eredménye.

    A szeretet általában kölcsönös, hiszen a másik fél is kötődik, ő is érzi ilyenkor a létezés felszikrázó lüktetését. A szerelem viszont mindig rólam szól, ez a szó azt takarja le, hogy én mit érzek. Szerelem esetén a másikra vetítek minden vágyat, teljességet, eggyé olvadási bizonyosságot. Folyamatosan csak a másik lüktet bennem, az ő képével alszom el és ébredek fel, neki magyarázom perceimet, tőle várom önmagam visszaigazolását. Bocsánat, hogy illúzióromboló leszek. A szerelem nem más, mint személyes gumicsontunk, amit lehet végtelen hosszan nyalogatni, ízlelgetni. Gyönyörűségesen leköt akár egész napra. Igazából ettől a szünet nélküli érzelmi belepumpálástól lesz ellenállhatatlan és lehengerlő. Önjáróvá válik, tőlünk függetlenné nő. Széttárjuk a karunkat és azt mondjuk: nem tehetünk róla, hiszen beleszerelmesedtünk. Közben igazából bárkibe beleszeretnénk, akire ennyi ábrándot, képzelgést és vágyat öntünk. Teljesen független attól, hogy a másik megfelel-e ennek, vagy mindez csak a mi fejünkben él. Méltatlan esetben a korábban taglalt nyomulós erőszakoskodás lesz a gumicsont marcangolásából.

    A nők hajlamosabbak a gumicsont nyalogatására, hiszen jólétük egyik alapját a megfelelően működő párkapcsolat adja. Mindenesetre erősebben, mint a férfiaknak, hiszen utóbbiak klasszul elélnek a jó munkakör, jó dugások kettős rendszerében. Férfiaknál a szexualitás egy kicsit független az egész lényüktől, a farkuk sokszor önálló félként funkcionál. Nőknél akkor működik jól a szex, ha az egész lényük megmozdul benne. Ehhez sokszor automatikusan kipótolják maguknak a meglévő szeretethiányt szerelemmel, hogy az anyagi sík mellett az érzelmi és mentális oldaluk is mélységet adjon az együttlétnek. Pont ezért egy átlagos nő lassabban jut el az orgazmushoz, mint egy átlagos férfi, de a gyönyöre sokkal hatalmasabb (a keletiek szerint hétszeres) a férfiakéhoz képest. Miután az egész lénye megmozdul, az extázis is érinti a nő teljes valóját.

    • “Férfiaknál a szexualitás egy kicsit független az egész lényüktől, a farkuk sokszor önálló félként funkcionál. Nőknél…”

      Ezen a blogon hagyományosan utáljuk az esszencialista megkülönböztetést, annak szem elől tévesztését, hogy egylényegű lények, humán teremtmények volnánk, férfiak és nők, és minden, ami megkülönböztet, az vagy kényszer, amelyet el kell ugyan fogadnunk, de nem boldogító (pl. a nők gyerek utáni hormonális vágya, ciklikus működése, vagy megerőszakolhatósága, de akár a narancsbőr is), vagy (főleg) tanult, sokszor romboló séma, és ezek is boldogtalanná tesznek. Ráadásul uniformizálsz is – ezzel az a gond, hogy minden ilyen érvelésnél meghal egy kiscica elhallgatnak és normaszegőnek érzik magukat azok, akik éppenséggel nem az általánosításod szerint működnek. Ezek az emberek ebben a nyomásban nem mondják el a történeteiket, így “mi”, többségiek róluk nem is tudunk, azt hihetjük: ez már csak így van, ha mégis tudomást szerzünk róluk, akkor ledeviánsozzuk és megbélyegezzük őket (“em férfias, mert egy férfi…”). Én veszélyesnek, korlátozónak és sértőnek is tartom ezeket a sztereotípiákat. Szerinted mintha “ez már csak így van” és talán rendben volna így, de legalábbis nincs mit tenni – szerintem nincs így; amennyiben így van, nincs rendben, hogy így van, és nagyon is van mit tenni.

      Ahogy a bölcs-sokat megélt-pompás kapcsolatban élő férfi szerepéből írod ezeket, az meg külön facepalm.

      A test, a szex, az orgazmus sem csak anyagi sík, sőt, a test a lélek bejárata, és elég szomorú, hogy ennyi moralizálás és gyanú tapadt hozzá (veszélyesnek tartják, illetve azok démonizálják, akik nem élik meg a boldogságát). Én nem kezdem most írni, hogy sok olyan férfit ismerek, akik gyengédséget, érzelmeket, csókot, a kívántság és elfogadás állapotát éhezik jellemzően, és nem az ejakulációt és nem a sikerélményt, mert ez anekdotikus érv. Fontosabb az elvem, attitűdöm, hogy MINDEN humán lényben egy csomagban van a szex a lélekkel, a teljes emberséggel, illetve aki le tudja választani, az érzelmileg, emberileg igénytelen, visszaél a szexualitással és egy másik ember sérülékenységével. Tulajdonképpen, amit írsz, azt jelenti, hogy a férfiak e téren igénytelenek, eltorzultak, kíméletlenek, és fel is mentik magukat. Tényleg nagyon másképp működnek a férfiak és a nők, empirikusan, mint ahogy nagyon másképp működnek a jómódban de a különbség kiáltó, az oka pedig a jogosultságok különbsége.

      Én megértem, ha a dühödt, nyomorukban gonosszá váló antifeministák érvelnek esszencialista módon, de ha egy, a blog tartalmaira érzékeny olvasó is, az azért nem jó.

      Az elférfiasodtam című posztomban olvashatod, hogy jár az a nő, aki, amikor szakít a neveltetése és Hollywood sémáival, az érzelmi függésre való hajlamával, illetve eléri azt a szabadságfokot, én-erőt, kételytelenséget, hogy ezt megteheti, a “jó munkakör, jó dugások” kettőségét próbálja megvalósítani. Ez csakis belső függetlenség, felnevelődés, szabadságfok kérdése.

      Gyngéd erőszakolóm, akinek soha nem meséltem szexuális élményeimről, a blogról összeszedettek alapján megírta nekem, hogy az intimitás nem szex, és én nem tudom, mi az az intimitás. És én hogy megharapom azokat sorra, akik szívesen kapcsolódnának velem intimen. De, a szex intimitás. Pedig fontosabb az hogy a blog nem való intim kapcsolódásra, valamint hogy én szeretném eldönteni, ki lehet intimen a közelemben, esetleg: nem vágyom intimitásra, legalábbis erre a fajta nyűglődős, két lábbal nem a földön állós, öntuningoló, figyelemzsarolós, sérült, másikat nem látó, maszturbáló lelkizésre biztosan nem.

      • Miért gondolod, hogy CD72 férfi? Bár akármi is a neme, én az utolsó bekezdéssel sajnos egyet kell, hogy értsek. ès ez, hogy a nökre inkább jellemzö, hogy csak egy szerelemben vélik magukat kiteljesedni, az egyrészt a szocializációnk következménye, és ezen változtatnunk kell, másrészt meg ez akkor is igaz ma még a nök legalább 51%-ára, ha rengeteg kivétel is akad. (49% :))
        akiket én személy szerint irigylek 🙂

          • Újra vegigolvastam ezt most, nekem az első bekezdés első mondatából tűnt úgy, hogy férfi lehet az írója (“Igen nehéz eleget tenni valakinek, aki igazából nem is tudja mit szeretne, csak hálivudi neonok világítanak könnyektől maszatos szemében”), mert olyan, mintha férfiként okolná a romkomon nevelkedett kis buta libuskákat azért, hogy nem tud nekik eleget tenni, mivel maguk sem tudják, mit akarnak. Ez felületes olvasatnak bizonyult (ami ugyanakkor Éva válaszából csak egy mondatot érvènytelenít, a többi ugyanúgy áll, akár fèrfinak, akár nőnek a gondolataira reflektàl), és nemcsak azért, mert lehetnek fèrfiak is könnyes szemű álmodozók, hanem mert vannak nők is, akik szeretik magukat hangsúlyosan megkülönböztetni a többi nőtől, hogy ők már sokkal magasabb szinten vannak és képesek együttérezni a szegèny férfiakkal, akiknek nem jutott olyan érzelmi és önismereti szinten álló nő, mint ők. Jó, most sarkítottam és ironizáltam, de valahogy ezt érzem a sorok mögött, főleg, mert egyébként semmi valódi, megfogható személyes élményre, tapasztalatra utaló, egyes szàm első személyű állítás nincs benne, csak nagyon fellengzősen megfogalmazott, de – ha belegondolunk – igen felületes általánosítasok a szeretet és a szerelem mibenlétéről meg a férfi és női szexualitásról.

      • Azzal végtelenül egyetértek, hogy humán lények vagyunk mindannyian, ezért jóval több dolog van, ami egyezik bennünk, mint ami különbözik, utóbbi szinte elenyésző. Mondanivalómat általában igyekszem nemsemlegesen megfogalmazni, nehogy a szexizmus területére tévedjek, ezért alakulhatott ki az a nagyon furcsa szituáció, hogy azt hiszed, férfi vagyok. Hirtelen ezzel most nem is tudok mit kezdeni, maximum annyit hozhatok fel a “mentségemre”, hogy nagyon is nő vagyok. Két gyermeket szült, dolgozó édesanya és feleség lakik a nicknév mögött, aki tökéletesen átérzi a blog által felvállalt célkitűzéseket, hiszen küzdelmeim, vágyaim köszönnek vissza, amelyeket saját életemben is meg kell, illetve kellett oldanom. Ugyanakkor mérnökként, azt hiszem, elég férfias a gondolkodásmódom, főleg férfiakkal kell szót értenem, nagyon sokat beszélgetek velük magánemberként, így valamennyire ismerem a világot az ő szemszögükből is.

        Néhány vetületet sajnos nem tudok nemsemlegesen megfogalmazni, mert vannak különbözőségek. Az általánosítás valóban megöli a finom tónusokat, eltéréseket, de ha egy nézőpontot szeretnék bevezetni, nem tudok másképp indítani, mert a kis színesek között első ránézésre eltűnhet a lényeg. Pont ezért teljesen igazad van: szerencsére én is több férfit ismerek, akik elsősorban lélekkel kapcsolódnak, a szexualitást csak ennek betetőzésének tartják. Jó lenne, ha a többiek is eltanulnák, de ez még hosszú folyamat lesz. A nőknek pedig kívánatos kilépni érzéseik örvényéből és egy kicsit kívülről magukra nézni, hogy az eszükkel is értsék gomolygásaikat. (Önreflexió: amire blogodon is buzdítasz mindenkit.) Ugyanakkor, ha saját magunkat nőként meg akarjuk érteni, igenis figyelnünk kell az általános tendenciákra: érzékenyebbek vagyunk (állítólag a bőrünk is sokkal vékonyabb), könnyebben értjük meg a szívünkkel a világot, mint az eszünkkel, a befogadó attitűd miatt másként szűrődik meg minden, ugyanakkor a nőiesség lényege miatt eleve közelebb vagyunk a létezés ütőeréhez. Kislányként utáltam lánynak lenni, fiúságra vágytam, mert igazságtalannak tartottam a világot. Most viszont minél jobban értem nőiességemet a mélyben, annál jobban átitat a érzés, hogy imádok nőnek lenni.

        A legnagyobb bánatom, hogy a világ masszívan igyekszik kiölni a szexualitás komplexitását és legszívesebben csak az anyagi vetületével foglalkoznak. Pont arról beszéltem, hogy a nők próbálják ezt így vagy úgy kiegészíteni, hiszen érzik, hogy náluk az anyagi sík mellett igazából a szex során enni kér a lelki és mentális síkjuk is. (A továbbiakat az erős félreérthetőség miatt most ne keverjük ide.) Ugyanakkor a nők azok, akik lehetővé teszik a férfiaknak, hogy csak a szex anyagi részével kelljen foglalkozniuk, hiszen fiatal nők tömegével vadásznak “csakaktusra”, mert azt hiszik, ha a férfiaknál ez elégedettséget és rangsorbeli előrelépést jelent, akkor náluk is azt fog generálni. Pont azért, mert önmaguk működésével sincsenek tisztában, hanem azt mondják, hogy a különbséget csupán a társadalmi szerepek adják, illetve alakítják ki. Általában sérülnek, kiüresednek, eltörnek vagy megkeményednek ennek során, a férfiak pedig általában nem. Direkt általánosítottam, természetesen fenntartva, hogy mindenféle átmenet van, de most a tendenciák alapjait próbálom tapogatni.

        • Értem, és köszi! Bocs, ha bántó volt.

          Vajon tényleg a “férfias”, mérnöki hang miatt volt nekem izé a kommented, vagy csak a summázás, a szépen írás, bejegyzésszerű elméletalkotás igénye miatt (ennél még én is sokkal többet kérdezek, vívódom a szövegeimben!), vagy hogy említetted a hosszú házasságot, és hogy nálatok milyen tuti minden?

          Vagy azért hittelek férfinak, mert az első komentben említett összevillanást gondolom én nőknél csak fiatal korban létezőnek? (Önreflexió.)

          A jóindulatú szexizmus is szexizmus. A mérnök vagy a csakszex mitől, mióta férfias?

          “fiatal nők tömegével vadásznak “csakaktusra”, mert azt hiszik, ha a férfiaknál ez elégedettséget és rangsorbeli előrelépést jelent, akkor náluk is azt fog generálni. Pont azért, mert önmaguk működésével sincsenek tisztában, hanem azt mondják, hogy a különbséget csupán a társadalmi szerepek adják, illetve alakítják ki” Én is ezt mondom. Habár, nem vagyok fiatal. “mert azt hiszik” Miért ne hinnék? Miért vitatjuk el tőlük, amit hisznek? Ez az állapot, a könnyes szem nélküli szex és intimitás nem más, mint erőmegélés, kompetencia, hatalom, a nőknél is. Az a sok bűntudat a felszabadzlt szexsuzel kapcsolatban, ami bennem is volt (nőként is, anyaként, özvegyként is), az a nők elnyomásának része. Ezt a férfiaknak simán megengedik, a nőket elítélik miatta, bagy aggódnak érte, pedig létezik jóféle is. A szingliségnek nevezett, démonizált függetlenség korrelál (vagy talán azonos) azzal, hogy ha tartós kapcsolata bármilyen okból nincs is, a nőnek van szakmája, tanult, jövedelme van, és felelősséget tud vállalni önmagáért, vágyaiért, jóllétéért, terveiért, nem csüng senkin érzelmileg, a szex örömforrás tud lenni a számára, nincs e téren megnyomorítva, illetve nem zsarolható a gyerekvággyal, sem a gyerekei jóllétével, továbbá jó testi és eü állapotban van, nem marginalizált, nincs híján vonzerőnek. Ez azért nem olyan rossz. És ebben a keretben miért ne lehetne elköteleződés, tartós kapcsolat nélkül vegyülni, szexelni? Ne ítélkezz fölöttük.

          Én amúgy nem tudok nem teljes lénnyel szeretkezni, nem mindegy a másik, nem is válik azzá, nem gyűlölöm meg a szeretőmet. Szerintem nagyon veszélyes, és nehezen tettenérhető az általam ógörögnek nevezett testi élményt, akár ezek egész sorát üresnek, gyanúsnak, kerülendőnek titulálni. Felszabadító, annyit mondok, olyan minőségű szex és félelem nélküliség, hogy ihaj. És igen, sérülünk, minimálisan, senki nem ígérte, hogy biztonságban leszünk, ez emberlétünkkel jár. Az elképesztő szexuális kultúra, testi vonzerő és szépség és maszkulin sodrás egy bonyolult helyzetű, nem túl kifinomult férfihoz tartozik, ez pech.

          Talán csak azért ítélsz fölöttük (valójában a diagnózissal újraalkotva a normát, sugalmazva, értékítélve, nem igazán elemezve), mert te éppenséggel tartós, harmonikus kapcsolatban élsz. Ami szerencse, meg nagy jóság, de csak az egyik verzió, nem főjó. És egy kicsit onnan nézős, önigazolós is, amit írsz.

          A férfiak miért nem sérülnek az ilyen szexben? Vagy akár a kurvázásban, pornófüggésben? Nekik hova lesz az emberlényük? Az érzelmeik? A lelki nemsérülésért cserébe ráksodnak és halnak korán, meg isznak, meg idegenednek el, meg válnak nehezen elviselhetővé, elhútzódóvá, némává, rigolyássá… meg aztán ők ráérnek a nőkön pörögni, nem kell háztartani, gyereknevelni, unokázni, felelősséget vállalni a szociális működésekor.

          • Az önismeret tizenhat éves korom óta a vesszőparipám, illetve hozzám közel állókkal is folyamatosan ezt az üllőt üttettem a beszélgetésekben, ezért egy csomó minden mintegy harminc év alatt már lehet, hogy kívülről túlságosan summássá állt össze. Miközben milliónyi fodor van rajta, hiszen a témáról – mivel az életem a tét – folyamatosan tudnék hosszú órákat beszélni. (Ahogy teszem is az arra fogékony egyedekkel.) Nyilván, terítékre kerülnek majd vívódásaim is, de azok rögzítése még jobban zabálná a karaktereket, pedig így is terjedelmes irományokat eresztek meg az átlag hozzászólásokhoz képest. A témákat pedig fontosabbnak tartom annál, minthogy kávéházi csacsogás szintjén pár mondattal, néha beugorva reflektáljak ezt-azt. Természetesen utóbbi is sokszor egyfajta lételem, de ezt a felületet, beleölt energiádat, figyelemfelhívásaidat kiemeltebbnek tartom annál. Vedd tiszteletem és elismerésem jelének, hogy igyekszem összeszedetten megmutatni egy másik ember (magam) nézőpontját.

            A “nálunk tuti minden” – ahogy fogalmaztál – nyilván erős túlzás, de azt tényleg merem állítani, hogy házasságunk működése a felek lehetséges elégedettsége szempontjából (az átlag kínokhoz lépest) a felsőbb régiókba esik. Cserébe igen küzdelmes évek állnak mögöttünk, olyan időszakkal is, amikor komolyan átgondoltuk, illetve egyeztettük, miként lehetne a válást intelligensen megoldani, úgy, hogy minden érintett viszonylag épen túlélje. Nem léptük meg, mert egymással voltak rendeznivaló ügyeink, nem egy új, ígéretes jelentkező miatt éreztük szűknek a kapcsolatot. Nyilván, amibe az ember energiát, hitet, küzdelmet tesz bele, azzal kapcsolatban elfogult is lesz, ez megkerülhetetlen. Mindenki érzi, hogy sorsa az adott időszakban valamiképpen rászabódott, talán nem véletlenül, tehát létezésnek azt a szegmensét kell felderíteni, és megpróbálni önmaga szempontjából a lehető legjobban, legnemesebben és legigazabban csinálni. Részben máshol állunk, ezért kutatási területünk és feladataink nincsenek teljesen fedésben, de nem hiszem, hogy ennek bármiféle neheztelést kellene generálni. Véletlenül sem személyeskedésként írom, csak azért, hogy kicsit érthetőbb legyek. Az én életemben valószínűleg több a kompromisszum, míg egy egyedülálló nő életében pedig a sóvárgás vagy vágyódás. Mindenkinek valami hiányzik, akár bevallja, akár nem (és ez természetesen a férfiakra is vonatkozik), csak mindenkinek máshol van a fájó vagy érzékeny pontja. Ezt vagy elnyomja, és akkor egyre tűrhetetlenebb lesz a helyzet, és egyre többet kompenzál, vagy a kellemetlenség miatt figyel és próbálgatja, miként lehetne jobb.

            A szexszel kapcsolatban pedig folyamatosan elbeszélünk egymás mellett. Nem ítélek, hiszen semmi bajom sincs azzal, ha egy nő felszabadultan, nyitottan, kezdeményezően, ereje teljével éli meg aktusait, sőt. Csak ez jelent valódi vágyat és csak ezen keresztül léphet be a földrengéses gyönyörök területére. Így éled meg és így kapcsolódsz, jó lenne mindenkinek, de a kisebbséghez tartozol, ahogy a nők, lányok panaszait hallom és olvasom. Nem az elementáris lényegiséggel van problémám, hanem a fel nem ismert pótszerséggel.

            • Olvaslak, értem, még többször is olvasom majd.

              De ha általánosságokat fogalmazol meg mások (tőled eltérő helyzetűek) döntéseiről, szexualitásárül, és lényegileg másnak látod a nőket, mint a férfiakat, azzal már normatív is vagy.

              Elég baj az, ha a férfiak nem sérülnek a lélektelen aktusaikban (és nem is igaz, szerintem).

            • Szóval, megint elolvastam.
              Értem, hogy most pontról pontra mindent megválaszoltál, de nem tudok mit kezdeni az egész kinyilatkoztató, elméletalkotó hangnemmel akkor se, ha “helyesled a céljaimat”.
              Nem bírom, ha valaki úgy magabiztos és okos, hogy nem árnyal, nem szenvedi meg, nem mutatja meg magát, ő sose gyenge, mert úgy csak a biztonságból beszél, annak meg nincs tétje.
              Szóval, voltak kemény, majdnem elválós helyzetek. De megoldottátok, minden jó, ez a lényeg… Hogy ezt is hányan mondják, akiknek nem maradt és akkor fel kell fényezni azt, ami maradt. Nagyon kevés őszinte embert ismerek.
              És pont abból látszik, hogy milyen kedvvel ítélsz mások felett. Rettenetesen ítélsz (itt is az utolsó mondatodban, hogy neked mivel van bajod), olyanok fölött, akiknek nem osztod a sorsát. Unalomból?
              Én nem hiszem, hogy az egyedülálló nőkben lenne a nagyobb sóvárgás, úgy értve, hogy hiány (gyerek, család után, talán, ha sose volt, de most a szexről beszélünk). Ha a tartós kapcsolatban élők egyáltalán emlékeznek még rá, milyen volt, milyen lehetne, mekkora élmény, akkor a tilosokkal kövezett úton nagyobb frusztrációk vannak. Én, ha szabadon, vadul, vágyaimat követve szexelek, azzal nem verek át senkit, nincs válság. És amikor egyedül vagyok (többnyire), akkor sem szűkölök, hogy jaj, csak szólna hozzám valaki, miért nem szeretnek, de idegesítő a másik.

            • “Az önismeret tizenhat éves korom óta a vesszőparipám, illetve hozzám közel állókkal is folyamatosan ezt az üllőt üttettem a beszélgetésekben” És, sikerül…? Ebben sem az önbevallás az érdekes. Milyen jogon, milyen pozícióból üttetsz másokkal bármit?

              Önbevallás… Ez eléggé olyan, mint aki mondogatja, hogy de szép vagyok, elfogadtam magam. Az jó, ha nem görcsöl, de a világ olyannak fogja látni, amilyen, nem olyannak, mint ahogy ő határozza meg magát.

            • “Részben máshol állunk, ezért kutatási területünk és feladataink nincsenek teljesen fedésben, de nem hiszem, hogy ennek bármiféle neheztelést kellene generálni.” Én nem neheztelek. Nem is kutatok. Csak a hozzászólásaid kinyilatkoztató és ítélkező, nagybölcs és normatív hangnemére reagáltam. Szerzőtársak nem leszünk, szerintem, bár elég gyakori törekvés így beszállni, de ezt itt, kérem, ezt a pozíciót és megmondósságot meg kell szenvedni, ki kell munkálni, vállalni és bőrömön érezni a hatásait. Névtelenül annyira könnyű.

  7. Én egyébként nő vagyok, és igenis érzelmi biztonságra vágyom. Bármilyen partnerrel, ez a minimum.

    De nem arra, hogy felhívjanak, virágot vegyenek, végighallgassák a sirámomat, kényeztessenek, szépeket súgjanak a fülembe, komoly kapcsolat legyen.

    Hanem hogy biztos lehessek abban, hogy nem kell elfojtanom önmagam, nem baj, ha mondok valamit, és nem lesz büntetős, kontrollálós játszma, nem beszél hozzám senki fölülről, nem oktat, nem beszél ki másokkal, és nem jön beljebb, mint szeretném. Kijjebb maradhat, vétójoga neki is van, és szólhat, ha én mentem túl be, vagy ha szeretné, ha beljebb mennék, ezeket ki lehet fejezni.

    Továbbá, biztos lehessek abban is, hogy tiszteletben tartja, amit nem akarok, nem erőltet semmit, el tud köszönni méltósággal, nem hagy infó nélkül, ha neki volt elég, és leszáll rólam, nem zaklat, nem vagdalkozik, ha vége.

    Mit szóltok ehhez, fiúk?

    • A fent leírtak sokkal inkább egy laza, kötetlen barátságot írnak körül az én univerzumomban, mint egy kapcsolatot. Nem vagyok benne biztos, hogy egy személyben megvannak e ezek a tulajdonságok, ha esetleg igen, nem éri e majd el a halovány férfi leírása.

      Én azt tanultam meg, hogy az életkor előrehaladtával egyre szűkül az a keresztmetszet, amin keresztül másokat beengedünk a saját világunkba, falakat emelünk, úgymond felnő az ember, ha ez a felnövés. Egyre kevésbé megy már bele olyanba, ami csak “olyan, mintha”. Az emberi kapcsolatok területre nem igaz az a mondás, “ami nem öl meg, megerősít”. Kicsit olyan, mintha lenne mondjuk 10 kártyád az életre ebben a témában. Eleinte bátran belemész mindenbe, veszed a virágot, hívod, stb. Jönnek a szakítások, feldolgozod, tanulsz belőle. Két-három hasonló eset után elgondolkodik az ember, hogy valami nem kerek, mit kellene változtatni. Ahogy fogynak a kártyák, úgy válik egyre óvatosabbá az ember, míg végül szépen magára marad, nem mer már bizalamat adni. Nem kell, jobb nekem magamban. Nagyon sokféleképpen szeretünk, van akinek elég a laza, érintőleges kapcsolat van akinek nem. Akkor van baj, ha két, szeretetigényben nagyon különböző ember találkozik, nem tudják majd értelmezni egymást, ami ez egyiknek rengeteg sok, határsértés, erőszak, az a másiknak hideg, érthetetlen manipuláció, a kétoldali sérülés garantált.

      • Nekem úgy tűnnek a “mainstream” kapcsolatok, szóval azok, amelyeket a blogon, elméletben nagy sikerrel bírálok, az életemben pedig kisebb sikerrel, de eltökélten szeretnék meghaladni, mint ha a felek a szexualitásnál vagy az érzelmi szükségleteknél fogva grabancon ragadnák a másikat, és kizsarolnák belőle a többit. Férfi nőtől a szexet, a gondoskodást, a státusszimbólum-barátnőt, nő férfiból a gyereket, az érzelmet, a hűséget, az eltartást, kényeztetést. Ez üzlet, ez fúj. Én valami sokkal tisztességesebbre és tisztelettelibbre vágyom. Nem összeolvadásra, hanem harmonikus, sok közös pontú összetalálkozására annak, hogy ő egy másik ember…

        (Eközben küzdök a rajongás- és csodálatigényemmel. Hogy ne higgyem azt, hogy nem érdeklem a másikat, csak mert nem hajlandó csodálni.)

        • Nem gondolom, hogy kifelejtettem a szenvedélyt. Megint csak a saját univerzumomról tudok beszélni. Pontosan az az a pont, ami előtt rettenetesen óvatossá kell válni, mert ha a szenvedély nálam megjelenik, akkor onnatól nagyon nehéz, szinte lehetetlen objektíven, szinte kívülállóként ránézni saját magamra az adott kapcsolatra és észrevenni, hogy alkalomadtán túl sok vagyok. Nem fogom érteni és elkezdek kombinálni, mindennek jelentőséget tulajdonítani. Van erre egy csúnya mondás, f.sz feláll, ész megáll 🙂 És szó szerint, ha megjön a hormonlöket, onnantól rettenesen nehéz objektívnek maradni. Mondom, biztosan van, aki képes erre, én nem. Inkább már elkerülöm azt, hogy eljussak addig a pontig és akkor hepinesz van.

          De jó is lenne tudni azt, milyen megélni, hogy egy másik ember, mikor van az, hogy harmónikus kacsolódás, nekem innen utópisztikusnak tűnik. Lehet már megéltem, csak vak vagyok rá.

          • Úgy értem, azért nem barátság. Nem felfalós, örökre tervezős (az szerintem gőg), de nem barátság, hanem egymást szomjazós.

            Nem vagy elég önreflektív. Sokan képzelik, hogy a szerelmük feljogosítja őket birtoklásra, vagy hogy pokollá tegyék a másik életét. Viszonzatlanok és viszonzottak egyként. Ez nagyon éretlen. Kár bezárulni, ezen lehet dolgozni helyette.

          • “Van erre egy csúnya mondás, f.sz feláll, ész megáll🙂 És szó szerint, ha megjön a hormonlöket, onnantól rettenesen nehéz objektívnek maradni.”
            Hogy ezt hányan használják mentségként arra, hogy erőszakosak, manipulatívak és birtoklók! Ez maga a patriarchátus. Hát a nő mire hivatkozzon? Nincs fasza, inkább felelősséget vállal.

            Ijesztő, hogy én azt írom, az érzelmi biztonság nekem azt jelenti, hogy a partnerem nem nyomaszt, zaklat, kontrollál (úgy értem, csak szeret, és inkább távolságot tart, mint hogy kontrolláljon), és te azt úgy fordítod le, hogy akkor én hideg vagyok, elutasító. Mennyire nem érted ezt. Pedig sokat írok erről, és rendkívül pontosan fogalmazok.

            Még azt se állítom, hogy ne lenne zsongató az esemes, a virág, a szerelmes levél. Csak nem elvárás, mert ha elvárás, akkor nem lényegi, és akkor üres. És nem is olyasmi, amivel “meg lehet hódítani”, vagyis, amiért “cserébe” majd lesz szex. Mintha az urak, akikkel nem kívánok megismerkedni, csak a szex reményében űznék ezeket. Ezt most az antifeminista csakazolvassa-rajongóknak is írom: alapvetően téves elképzelés, hogy ezek megjátszott előadásával lesz majd nő, és ha megvan, akkor ezeket abba lehet hagyni. Érzelmileg lusta, alakoskodó, belül üres emberek. Akik kontrollálás nélkül el sem tudják képzelni a közelséget.

            • Nem állítom, hogy hideg vagy, ne vedd magadra. Valóban nem értelek, attól még, hogy magyarul beszélünk, teljesen mást hozunk magunkkal, másképp értelmezzük a dolgokat, teljesen más emberek vagyunk.

      • “sokkal inkább egy laza, kötetlen barátságot írnak körül az én univerzumomban, mint egy kapcsolatot” Ez a minimum, nekem, _az én univerzumomban_. Felőlem lehet több a kapcsolat, ha igazán megtörténik, de elvárósdi és nyomás ne legyen. Ahelyett írtam ezt, ami a hagyományos: elvárni, hogy mindig, mindenben együtt, ellenőrizgetni a másikat, folyton ezen pörögni, ami valójában érzelmi függés.

        Felőlem lehet halovány a férfi, ez nem az én panaszom, hanem a nem elég kompetens, függésre hajlamos nőké a hagyományos modellben. Csak nyomasztó ne legyen, kontrolláló. Nagy szabadságban, elvárások nélkül, őszintén, amennyire valójában vonz, annyira (ha nagyon, akkor nagyon), ne legyenek kötelezettségek. Mivel el tudom tartani magam, és már nem keresek családalapításhoz embert, illetve lelkileg is erős vagyok, ezt megengedhetem magamnak. Ez az eszmény. És én mindenbe a mai napig úgy megyek bele, mint 17 évesen, vagyis a lendülete, tisztasága olyan. Csak megfelelni és gondoskodni nem akarok, jobban számít már, hogy igazán vonz-e. Örömet akarok, a lejárt lemezek, nyűglődések, közhelyek nem érdekelnek.

        “Jönnek a szakítások, feldolgozod, tanulsz belőle. Két-három hasonló eset után elgondolkodik az ember, hogy valami nem kerek, mit kellene változtatni. ”
        Miért kudarc a kapcsolat, ha véget ér? Elutasítottak? Sok voltál? Vagy kevés? Örökre gondoltad? Ez nem üzletrész, hogy befektettünk, és akkor évekig ketyeg. Vannak csodásan, de csak pár hónapig működő kapcsolatok is. Tudni kell, mikor van vége, és erősen, szépen elmenni belőle. Lezárult egy korszak. Bízni kell tudni. Lesz másik. Korrekt, másikra figyelő, tartalmas emberekkel nem annyira rusnyák a partnereik.

        Engem életemben előszö akartak trófeának most nyáron, csak a személyiségméretemért, a testemért, egófényezendő, nem a lényemért. Én se mentem bele, mert tudtam ezt. Nagyon-nagyon jó volt, bizonyos értelemben a legjobb, felszabadult. Nem állt közénk az érzelem, nem a becézgetés volt a norma, és nem éltem, mit gondol a gátlástalanságról, fog-e még “tisztelni”, hát, nem, eleve sem, nem is lát engem. Rábíztam, de nem jött felém. Ezért nem vonódtam be, nem vagyok gyanakvó, igenis tudok kötődni, de nem volt mibe belevonódni, nem én diktáltam. Kiszolgáltatott lettem a vágyak miatt, meg mert nem volt más hasonló méret. De védte magam, nem csináltam hülyét magamból. Fájt, mégis (hogy nem csak halovány, hanem önző, öntelt, érzéketlen is, és infó nélkül hagy), de hamar múlik.

        Az a benyomásom, hogy nem sokat értesz abból, amit én képviselek. Nagy szeretetigényem van, egyébként. Csakhogy az nem valódi szeretet, amit előadnak műsorként.

        “ez egyiknek rengeteg sok, határsértés, erőszak, az a másiknak hideg, érthetetlen manipuláció”
        fú. Az erőszak, belemászás mindig sok, az nem értelmezhető szeretetnek. Ha magyarázol egy nőnek, mintha ő nem tudná a saját életét, az mindenképp gáz. Én biztos, hogy nem manipulálok, és nem vagyok hideg se, inkább játszani szeretek, intenzíven, zsongósan, nagy örömben, szeretetben. de ne kontrolláljon meg okoskodjon meg “akarjon jót”.

        Akivel hideg lennék, azzal egyszer sem randizom. Egem ne hódítsanak meg. Ha érzékeimmel megszeretek valakit, lassan, akit eleinte nem (volt ilyen), az spontán legyen, azt ne akarja a másik, csak történjék.

        Honnan lehet tudni, hogy mi a sok? Onnan, hogy odafigyelsz a másik jelzéseire. Nincs szeretetigény, az adott emberrel és helyzetben válik annyivá, amennyivé. Sokkal korrektebb kétszer jót szexelni, határokat tartva, a másikat tisztelve, mint fizettetni a vacsorákat, udvaroltatni, ezzel dicsekedni, szétábrándozni, neheztelni, meg komoly kapcsolatot kergetni.

        Ki kéne kapcsolni a sláger rádiót…

  8. Hozzászóltam a gyengéd erőszak 1-hez, aztán akartam a másodikhoz is, de nem akartam megint egy kisregényt írni, unom magam már, komolyan. Vagy, mondtam magamnak, ez az én is voltam zaklató dolog olyan ciki, hogy inkább elsunnyognám? Ezt rágom már napok óta, most akkor sunnyogok vagy, sem, és ez a poszt is témába vág, kétszer változtattam véleményt közben.

    Mert én nős férfit zaklattam 16 évesen, de hát ő kezdeményezett, és hát milyen szerelmes volt meg ilyesmi. Kapcsolat félidőig, aztán már inkább nem, de onnantól meg én kezdtem el tolni, és Úristen de gáz voltam! Az biztos, hogy én gáz voltam, de hogy ő is, azt félóránként máshogy gondolom, a poszt tükrében pl, hogy ő pont ennyit akart, mint amit Éva mond, végülis n is megértettem, csak nekem ennek megértéséhez meg nyolc év meg egy blog kellett. Tanulság, ha majd egyszer így szeretném, nem a 16 éves fiúk között fogok próbálkozni 😀

  9. Nem rohantam ki, tévedsz. Hamisnak tartom, ordítóan önérdekűnek az esszencializmust, úgy, ahogy mérgezőnek a tóriumot. A tórium ellen sem rohanok ki, csak tudom, hogy méreg.
    Nagyon elméletieskedtek, de abban a keretben mindig a férfinak lesz önfelmentésre lehetőség, mindig neki lesz több java, nagyobb mozgástere. Ez nagyon átlátszó.
    Megtisztel a buzgalmad, mindenesetre. Ahogy visszajársz és írogatsz.
    Nagyon el vagytok ti tévedve az ideológiai düh ködében. Akadémikus-nemzetközi prof-filozófusnak ajánlgattok olvasmányt, aki nem kérdezte a véleményeteket. Amely ráadásul alapmű, kb. bölcsibe jártatok, amikor ő már tanította. Ti meg azóta sem olvastátok, mert ti csak a neten és csak copy-paste üzemmódban vagytok.
    Eddig jutottam, nem olvasom, ne strapáld magad.

    • Nem, az esszencializmus elutasítása nem azt jelenti, hogy ne általánosíts. Hanem a normatívvá váló leírásokra mondok nemet, az olyan állításokra, amelyek eleve lényegileg különböző működésűnek tartanak férfit és nőt, miközben előjogokról van szó. Ezek a kijelentések dekontextualizálják, okaik nélkül mutatják be és újra megerősítik a jelenségeket. Mert “ez már csak így van”.

      Ez a blog arról szól, hogy ne legyen így.

  10. Kedves “ertzu”! (így néz ki egy megszólítás, beköszönés)
    Te mi a bánathoz kapcsolódsz most ezzel? Miért nem a tüzelő szilánkolásáról írsz? az is pont ennyire vágna témába!
    Én nem teszek közzé semmilyen ideologikus, ideerőszakolt, kimásolt, személytelen kommentet.
    El se olvasom.
    Olvasni gyere, és személyesen kommentelni.
    Vagy ne kommentelj.
    Kösz: Gerle Éva

    Így néz ki egy releváns válasz-komment.

  11. Kicsit értetlenül állok válaszláncolataid előtt, amelyekben újra és újra reflektálsz, mintha több lépcsőben dolgozna benned egyfajta “de akkor sem, még ha nő is vagy…” Nagyjából mindent a szememre hánysz, még azt is, amiben egyébként fordított helyzetben méltón vagy büszke.

    Határozott véleményem van dolgokról, amelyekről egyébként szívesen beszélgetek. Neked is. Büszke vagyok arra, ahol tartok, pont azért, mert sokat kellett érte küzdenem. Te is. Ezért sem cserélnék húsz évvel ezelőtti önmagammal, hiába fiatalabb. Te sem, valószínűleg. Önismeretre, önreflexióra buzdítok mindenkit. Te is. Bizonyos szinten általánosítok. Te is (mint mindenki). Szeretek erős képekkel dolgozni a hatás kedvéért. Te is. Szerintem nem kell folytatnom, érted mire akarok célozni. Kétszer is elolvastam a ha kommentelnél részt, egyszer hónapokkal ezelőtt, egyszer pedig mielőtt írni kezdtem volna, de nem emlékszem, hogy ezek szerepeltek a nem kívánt viselkedések listáján.

    Viszont ellenzem az olyan általánosítást, hogy minden női gyengeségünk, megfelelési kényszerünk, határozatlanságunk, mártírkodásunk csakis egyedül a férfiak hibája lenne. Határozott előjogaik vannak mindenféle szituációban, amelyeket meg kell tanulnunk felmutatni, leharcolni, lebontani, de ez nem fog varázsütésre megtörténni. Mindenkinek meg kell érte küzdeni személyes világában, egyesével. Nézzünk magunkba is, ne csak a másikra toljuk a feladatot. Gondoltam, szívesen elmondom adott írásoknál, mire jutottam, miből táplálkozott megfelelési kényszerem, mártírhajlamom, amely oly sok nőnek sajátja, és amely természetesen még mindig sokkal erősebb bennem, mint ami talán kívánatos lenne. Egyébként fordított helyzetben (privilegizált női társadalomban) hasonlóan kihasználnánk a “felsőbbrendű” helyzetünket, mi nők is, minket is ütni kellene a változásért. Biztosan ismeritek a híres pszichológiai kísérletet, ahol véletlenszerűen lettek az alanyok börtönőrök vagy foglyok és csak a formális szituáció miatt eldurvult a helyzet, kegyetlenkedni kezdtek egymással, mert megtehették a “pozíciók” jelentette előnyök miatt. Tegyünk róla, hogy megtanulják ezt felismerni és visszabontani. Esetleg az a fő gondod velem, hogy azt mondom: lehet közösen is öröm, nem csak privát felállásban? Tényleg szeretném megérteni. Köszönöm.

    • “te is”

      Blogger vagyok. Te nem.
      Ezt a helyet én hoztam létre, én szenvedtem meg. Évekig érleltem. Te ebben nem vettél részt. Idelibbensz, kioktatóakat írsz, és élvezed a lélektani fölényt. Mindent megmagyarázol, de kinyírod az egész lelkét.
      Én kint vagyok, sérülékenyen, önelemezve, irodalmilag és lélekkel. Névvel. Én megfizettem az árát ennek a szólásnak. Te nem. Én a fogaimmal szorítottam, nekem nem mindegy, én mindent elviseltem, hogy lehessen ilyen. Nekem ez az identitásom. Ez itt nem csevegés.
      Ha kapsz egy jelzést, hogy zavaró, önjelölt, túl sok vagy, akkor ne gyere azzal, hogy de te szerinted betartottad a kommentszabályzatot, ne “fedd le” ezzel, hanem figyelj oda.
      “Szeretek erős képekkel dolgozni a hatás kedvéért.” ??? És akkor már (szerinted) olyan vagy, mint én, és azt szabad, amit nekem, és nem kell azzal se törődni, én mit kérek?
      Nem értelek. Amúgy ezt sokan gondolják, hogy ők olyanok, mint én. De ezt nem nekik kell gondolni.
      Nyissanak blogot (a kísérlet kedvéért, nem azért írom, hogy ne kommenteljenek), és majd meglátják, mire elég ez.
      “ellenzem az olyan általánosítást, hogy minden női gyengeségünk, megfelelési kényszerünk, határozatlanságunk, mártírkodásunk csakis egyedül a férfiak hibája lenne.” Ellenezd. És? Én nem írtam sehol olyat, hogy csakis a férfiak hibája. Nem is gondolok. Korrigálni akarsz? De miért olyat, amit nem állítok?
      Kérlek, ne akarj engem elemezni, se mellém lépni. Olyan, mintha felelősségre vonnál. Nem akarok általad taglalva, veled összehasonlítva lenni. Nem akarom, hogy visszaélj és okoskodásra használd azt, amit magamról megírok. Nem akarok célozgatásokat. Nem várhatsz el tőlem valamilyen viselkedést. Ne akarj kiegészíteni, árnyalni, ez idegesít. Azt írom, ami eszembe jut. A poszt nem neked szól. A kommentjeid viszont nekem szólnak. Ez fontos különbség.

      • “még azt is, amiben egyébként fordított helyzetben méltón vagy büszke.” Nem érted? Nincs fordított helyzet. Nem vagy olyan, mint én, hiába viselkedsz úgy, nem léphetsz mellém. Én kint állok a világ előtt. Amit írsz, ellenőrizhetetlen, neked nincs tétje.

    • “fordított helyzetben (privilegizált női társadalomban) hasonlóan kihasználnánk a “felsőbbrendű” helyzetünket, mi nők is”

      Ez még fontos. Nem értem, ez mire válasz.

      Szerintem a nők jobb fejek lennének, mégpedig azért, mert a patriarchátus torzulás.
      A feminizmus lényege, hogy nem akar fordított helyzetet. Nem akarja a libikókát megfordítani, hanem le akar róla szállni végre. A libikóka léte a hierarchikus társadalom és a patriarchátus logikája. A feminizmus valódi egyenlőséget akar. Kooperációt akar, egymás tiszteletét, örömöt.
      Keveset olvastál itt, az is baj veled. Azért hiszed, hogy én azt állítom, amit nem, de te majd megmondod, mi merre.

      Ezt olvastad? Ez fontos poszt.
      https://csakazolvassa.hu/2015/02/18/ugyanaz-nobe/

      Akik itt harci retorikát használtak: győzni fogunk, és a legyőzötteknek majd mi diktáljuk a feltételeket békekötéskor, azokat én elég élesen küldtem el a picsába (másért is).

      Egyébként én is örülök az utamnak. Ha már így alakult. De tök szívesen lennék húsz évvel fiatalabb. Olcsó önigazolás volna, hogy nem…

    • “Határozott előjogaik vannak mindenféle szituációban, amelyeket meg kell tanulnunk felmutatni, leharcolni, lebontani, de ez nem fog varázsütésre megtörténni.” Én ezt nem tűztem ki. Ez gyakori félreértés, de sem ennek a blognak, sem az okos szónak általában nem ez a célja. Nem hirdetek harcot.

  12. Olvastam szinte az összes posztodat. Néhány irodalmi, nyelvtani, vagy egy-két testedzéses bejegyzés maradhatott ki idő vagy érdeklődés hiányában. Témákhoz szóltam hozzá, de tévedésed miatt elképesztő támadást kaptam valami véleményrészletem miatt, ezért kezdtünk közvetlenül beszélgetni. Dühöd és félreértésed miatt próbáltam megérteni, mi történt, és védelmem miatt mentem el a személyes boncolgatás irányába. Utólag látom, ennek valóban nem volt semmi értelme, csak tapasztalatlan vagyok az ismeretlen emberek előtti írásbeli megnyilatkozásban, ezért igyekeztem felgöngyölíteni, mi siklott félre az eredeti szándékaim ellenére. Szóban ez általában nem okoz problémát, mert a többiek jelenléte és verbális vagy egyéb jelzései mutatják, ha egy ponton hirtelen megbicsaklik a kifejezésmód. Köszönöm, hogy hatványozottan foglalkozol velem kapcsolatos véleményed bebetonozásával, bár nem hiszem, hogy megérek ennyi fáradságot. Nyitott vagyok külső kritikákra, hogy lássam, mit rontottam el, mi az, ami valóban elviselhetetlen közlésmódomban. Nagyon sajnálom, hogy az olvasók közül más nem adott támpontot ehhez. Tényleg örülnék, ha bárki visszajelezne, tetszőleges keménységgel vagy szóhasználattal, miért kerültem ilyen helyzetbe, hol kellene finomítanom, átgondolnom véleményem tálalását. Akár itt a felületen, akár a codomkukaccitromailponthu címen. Senkinek nem fogok semmit válaszolni, maximum köszönetet, hogy külső megvilágítást nyújt.

    • Nem vagyok dühös, honnan veszed?
      Semmi okod gúnyolódni, burkolni.
      Valamit jeleztem, amit nem értesz, nem is érdeked érteni. Nem támadást kaptál, elmagyaráztam, miért más arra járóként, mint bloggerként, megélten és meg nem élten. Próbáld meg értelmezni, amit írok, és a helyembe képzelni magad.
      “Olvastam szinte az összes posztodat.”
      Akkor sírok. Mert te nagyon-nagyon értelmes vagy, mégis belém látsz olyasmit, ami nincs. Majd jól megcáfolod.

      (te most itt komolyan levelezőpartnereket, bírálókat keresel a blogról, miután az én jelzésem nem megy át?)

      • Szerintem ö sem érti, mi ment itt félre “köztetek”. Most elolvastam újra a kommenteket, de nekem sem világos. Én nem érzem gúnyosnak CD kommentjét, az elözöek se tüntek arrogánsnak.

        • Én belefáradtam ebbe. Régóta megy ez, mindig egyforma. Jön Olvasó, nagy erőkkel biztosít a támogatásáról, hosszú és bölcs kommenteket ír, magát viszonyítja hozzám, mert ő is, de azért ő jobban, miközben nem érti, amit írok. Ha nem azon a sínen megyek, amit ő beállít, ha jelzek valamit, azt nem érti, nem tartja tiszteletben, agyonérveli, mert ő ugye jó és igaz, hát már többször is mondta, végül engem vádol azzal, hogy dühös és támadó vagyok, és manipulatívan célozgat. Jelenetet rendez. Véletlenül se tömören, véletlenül se privát, direkt önérzetesen, és persze névtelenül. Mintha imádnának áldozatok lenni, jó látványosan, és valamit várnának cserébe azért, mert ők egyetértenek. A végén az e-mailes szimpátiatoborzás, az meg facepalm.
          De lehet, hogy rosszul látom.

        • Mintha az lenne itt az elvárás, hogy a kommentelő olyan amilyen, hát mit várunk tőle, de én mindig legyek profi, türelmes…

          Plusz utálom, amikor a biztonságból ítélkeznek, moralizálnak mások fölött. Ha megpiszkálnánk az ő életét, még kiderülne, hogy nem is sikerült olyan jól az önismeret.

    • Én személy szerint azért nem válaszoltam neked (amellett, hogy ezekben a napokban elfoglalt vagyok), mert 1. a stílusod erőltetetten irodalmiaskodó és cirkalmas, érződik, hogy most szeretnél nagyon fennkölt lenni, de nem találod el az árnyalatot, és ez engem általában idegesít, 2. amit leírsz, abban számomra nincs semmi, amihez tudtam volna érdemben kapcsolódni – nincs kizárva egyébként, hogy a stílus miatt.

    • Én csak akkor ugrottam egyet ültömben, amikor az egyedülállók és össze-vissza szexelők helyzetét elemezted. Ugye tudjuk, hogy Éva ezt a sorsot nem választotta. Nem is szingli, nem vadászik. Igen, ítéltél. Eléggé érzéketlen volt. Hogy nem omlott össze, ahhoz nagy lelkierő kellett.

  13. Na, én meg, magamat is visszaolvasva, arra jutottam, hogy nem fogom többet ennyire komolyan venni, hogy megértessem azt az árnyalatot, amit gondolok. Nem ér meg ennyit, mindig idegenkedés, félreértés van belőle. Azt hiszik, én vagyok dühös. Rövideket fogok felelni. Ha idegesít a kommentelő, ha megérzem a nagy bölcs kioktatás szagát, inkább hallgatok, vagy be sem engedem.

  14. Nem akartam eredetileg hozzászólni CD72 posztjához és az ezt követő vitához – a vitához inkább most sem, visszásnak érzem, hogy vadidegeneknek adjak kérésre konstruktív kritikát stílusról, kommunikacióról vagy megpróbáljam magyarázni, “mi ment félre”. Inkább a CD posztjaiból szamomra is feltűnő “jóindulatúan mérgező esszencializmusra” szeretnék visszatérni, személyeskedés nélkül.

    Én jól szórakoztam Éva Tiresziaszra való utalásán, mert olyan pontosan kifejezte, mit érzek en is az ilyen (müllerpéteres álfilozófiai-álpszichológiai) közhelyeket olvasva, hogy “az átlagos nő sokkal lassabban jut el az orgazmushoz, mint egy átlagos férfi, de a gyönyöre sokkal hatalmasabb (a keletiek szerint hétszeres) a ferfiakéhoz képest. MIiután az egész lénye megmozdul, az extázis is érinti a nő egész valóját”
    Mert ugye ilyen belső tapasztalatokra vonatkoző, tudmanyosan nem mérhető belső élményekre vonatkozó összehasonlításokat csak az tudna tenni, aki férfi is volt már meg nő is. Erősen kétlem, hogy pusztán az orgazmus tekintetében lenne ekkora minőségi különbség férfi es nő között, férfiaknáll is van, amikor “megmozdul a föld” és nőknél is van, amikor az orgazmus “csak” egy kellemes élmény ( egyazon kapcsolaton belül is). Ami meg a tempót illeti, abban van valóban a biológiai különbségnek is szerepe, ugyanakkor úgy saccolom, önkielégítés esetén nincs olyan nagy különbség a két nem között az orgazmus ellérésének időtartamában. Szerintem nőknél és férfiaknál is annál nagyobb élmény az orgazmus, minél intenzívebb érzelmi és /vagy erotikus töltetű kapcsolatban, viszonyban történik meg és minél jobban bevonódnak, ugyanakkor én a magam részéről jobban örültem volna, ha nem abban növök fel kamaszként, hogy a szex vagy valami magasztos-misztikus dolog, hosszútávú elkötelezettségel, abszolút bizalommal vagy üres, lélektelen, romboló “puszta szex”, ami lealacsonyítja a “férfiakat kiszolgáló” nőt.
    Nemcsak a szex fizikai szintre redukálása a gond a kultúránkban, hanem a túlmisztifikálása is, pláne, ha ehhez kettős mérce is társul.

    • Készül a kettős erkölcsről szóló poszt, még a nőgyűlölő kimásolt kommentekben felvetett témák miatt.

      Még egyvalamit vettem észre, átgondolva ezt a helyzetet, amelybe túl sok energiát tettem, és amit írok, amivel próbálkpzom, az ellenem fordul, ha nem olvassák el figyelmesen a reakciómat. De mindegy, nem ér annyit, és ezentúl csak gondolni fogom ugyanezt, hasonló helyzetben. Szóval van egy érdekes mechanizmus.

      Olvasó idejön/közelembe jön, egetért, ír, akciózik, ellep (általában hosszasan és kezdeményezően ír nekem).
      Én jelzem, hogy ez nem oké, nem értek egyet, ő sem ért engem, szerintem nem vagyunk rokon lelkek, nem akarom, sok, ne írja elő, mi a dolgom, ne definiáljon.
      Nagy megbántódás, a közösség ítéletét kéri: ugye, nem vele van a gond? Ugye ez okés? Kvázi: szavazzunk! Tedd ki a kommentem! Szkenneld be a levelem! Jogom van! Megvédem magam!
      Pedig eleinte velem akart interakcióban lenni, nekem írt csak, de most kellenek a többiek.
      Ezt két gyengéd erőszakolóm csinálta eddig. Egyikük szinte azzal zsarolt, hogy majd a közösség is látja a csetelésből, hogy mennyire benne voltam én is. Hát ne jajgassak, hogy ő milyen (később lett világos, hogy sunyi pszichopata).
      A lényeg: Hiába okés a tanúk/a közösség szerint, amit az illető csinál, ha szerintem nem okés, akkor az az irányadó. Az én blogomon, az én életemben, az én közelemben. A többi manipuláció.

      • De az is milyen már, és erre csak most döbbentem rá: nem reagál rá senki, de tényleg senki, a bloggeren kívül, és a blogger is leginkább a mosolyogva-letámadós módszert kifogásolja. Többször. Erre nem ám, hogy veszem a lapot, hogy itt most olyasmit írok, ami érdemben senkit nem érdekel és nem is mozdít meg, nem. Hanem manipulatívan sajnálkozom, hogy a “többiek” miért nem szóltak hozzá. Hát olyan érdekeseket írok! Én nyolcvan éve önreflexiózom itt, és most megosztom, itt a nagy lehetőség! És közben nem ír semmi lényegileg érdekeset vagy újszerűt, amihez kapcsolódni lehetne. De a “többiek” a hibásak, mert miért nem írtak semmit. Trükkös.

        • Igen, ez a kommunikációs stratégia is nagyon problémás, meg az is érdekes, hogy a kifejezetten a mondanivalóját (a szépen csomagolt, de valójában nagyon egyszerű sémákra épülő es szerintem is sokakat mérgező szexizmusát) érintő elvi kritikát is személyes támadásnak érzékeli, és azt feltételezi, hogy azért “kapta”, mert azt hiszik, férfi, vagy mert ő magasabb régiókat képviselő házassagban él, nem a posztja tartalmáért. Nekem a későbbi elméleti fejtegetései is nagyon problémásak , nemcsak a férfiak üres szexkapcsolataiért is az ebbe belemenő nőket okoló kitètel – olyan, mintha az önismeret azt jelentené, hogy nézzünk magunkba, fedezzük fel valódi NŐI erényeinket (érzelmek, befogadás, érzékenység, a szexualitás mint misztérium), lássuk meg NŐI hibáinkat (érzelmi befolyasolhatóság, “gomolygás’, racionalitás fejletlensége), és gyomlálgassunk, nem pedig azt, hogy megfigyeljük, valójában milyenek is vagyunk, akár tipikus vagy kevésbé tipikus női szerepeinkben, akár általában a kapcsolatainkban vagy magunkban. Az önismeret azt is jelenti szerintem, hogy nem teszek úgy, mintha jobban ismernék másokat, mint ők saját magukat, és belelàtok a fejükbe és a motivációikba, miközben csak kivetítem rájuk a saját érzéseimet.

        • Engem a félreértelmezés zavar. “Nem csakis és egyedül a férfiak hibája.” Ez férfifelmentés, burkolt nőgyűlölet is, amellett, ami a lényeg: hogy én sehol nem mondtam, hogy a férfiak hibája lenne. Tipik antifeminista vád.

    • Szex: mindjárt megjelenik az a poszt.

      Hogy milyen lassan ér el egy férfi az orgazmusig, és milyen sokféle és erős inger kell neki is hozzá, az nekem új döbbenet. Mert magabiztos, technikás, mert a nőre figyel, mert nem siet, és nem a sunyi pornós párperces magömlés az alapélménye.

  15. Én nem mindig értem Évát, amikor ennyire belemegy egy helyzetbe, és ezt szoktam is jelezni. Privátban. De ő talán tudja, ki áll a nick mögött, aki nekünk ártatlan és dejófej. Vagy többször találkozott azzal a viselkedéssel, ami zavarja. És ő tudja, hogy mit akar látni a blogján.

    Az fontos, hogy annak a jelzéseire figyeljünk, akivel beszélgetünk.

    • Én sokat tanulok abból, ahogy válaszol. Nálunk az önvédelem családilag hiányzik, máshol erre nem láttam példát, és már tudom használni is az életemben. Meg az érvelési technika, bár én eléggé harcicsacsi vagyok. És többre megyek ezzel, mint az eddigi, hagyom a fenébe, emelt fővel hallgatok módszerrel. És van hogy először mindenki engem néz hülyének, és hogy merem, kérjek bocsánatot, aztán végül mégis bizonyul az igazság, (de ezt most nem tudom hogy kell mondani, amikor nem én bizonyítom az igazságot, akkor az bizonyul?)

      De ez a privátban jelzed, h neked nem tetszik, és ezt így ide ki is írod, ez is olyan furcsa nekem. Az apja vagy? 😀

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s